NEW technology 2021. 3. szám

Page 47

rünknél megnyerte egy versenytársunk a kiírt tendert, a projekt elindulása után négy hónappal pedig még mindig betöltetlen volt az a bizonyos pozíció, aminek a betöltésében a segítségüket kérték. Ekkor kiderült, hogy hiába voltak interjúk, a megfelelő embert nem találták meg. Így kerültünk mi a képbe, és három hét leforgása alatt betöltöttük az elképzeléseikben szereplőmunkatárssal az üres pozíciót. A munkaerő-közvetítő cégek között nagy különbségek vannak olyan tekintetben, hogy mindegyik más-más területen kiemelkedő, mi például a hatékonyság és sokoldalúság szempontjából végzünk egyedülálló munkát. Emiatt nem szabad egy kalap alá venni a különböző szolgáltatókat, az árazásból kiindulni pedig nem érdemes. Ha az adott cég összeadja a toborzásra és a hirdetésre fordított összeget, valamint számításba veszi, hogy a saját munkaóráit is erre áldozza – és emellett ráadásul az eredeti feladatkörében nem halad –, végül pedig fel-

vesznek egy olyan embert, aki rövid időn belül elhagyja őket, akkor érzékelhetővé válik a különbség. Ennél egészen biztos, hogy költséghatékonyabb, ha munkaerő-közvetítővel dolgoznak együtt. A másik szembetűnő probléma, hogy megszabják a pozíció betöltésének a feltételeit, majd nem azzal összhangban választják ki a munkavállalókat. Például, mi küldünk két megfelelő jeltöltet, a megbízó kér még egy továbbit, hogy legyen kihez hasonlítani őket. Az a gond ezzel, hogy egymással versenyeztetik a jelentkezőket, és nem a feltételeknek való megfelelést helyezik előtérbe. Fontosnak tartom megjegyezni azt is, hogy ha kiválasztanak egy munkaerő-közvetítő céget, akivel együtt akarnak dolgozni, akkor ne redukálódjon az érdeklődés csupán a költségekre, hanem sokkal inkább a szakmai tartalomra. Egyáltalán nem mindegy, hogy mit kapnak a befektetésükért cserébe! Továbbá fontos, hogy a közvetítőre ne úgy tekintsenek, mint egy szükséges rosszra, hanem inkább olyan szereplőre, aki megoldja a munkaerő-problémáikat – zárja gondolatait Vitos Albert. Némethi Botond, NEW technology magazin

HSAGroup A HR definíciója.

3D nyomtatás

3D NYOMTATOTT AEROGÉLEK A TISZTÁBB VÍZÉRT A grafén alapú anyag méretezhető, és kellően stabil ahhoz, hogy többször is felhasználják. De mi köze van a tehénhez? A Buffalói Egyetem kutatói sajátos 3D nyomtatási technikával és fagyasztva szárítással állították elő a vegyszermentes vízkezelésre szánt grafén-biopolimer aerogélt. A cél az, hogy a szennyeződéseket minél biztonságosabb eljárással távolítsák el a vízből, magyarázta a vonatkozó tanulmány társszerzője, dr. Nirupam Aich. Az egyetem alkalmazott tudományok tanszékének professzora elárulta: a létrehozott aerogél megőrzi struktúráját azután is, hogy vízkezelő berendezésbe került, és különböző rendszerekben is használható.

A felfedezés tényleg igen jelentős, hiszen az aerogél nagy méretben is nyomtatható, így megoldható a nagyüzemi – például szennyvíztisztító telepeken történő – felhasználása. Aich hozzáfűzte: az aerogélek azért is sokkal praktikusabbak, mert maradványanyagok hátramaradása nélkül kivonhatók a vízből, és könnyen újrahasznosíthatók. NEW technology magazin

Ez egy könnyű, rendkívül porózus anyag, amelyet úgy hoznak létre, hogy a gélben lévő folyadékot gázra cserélik, de a halmazállapota így is szilárd marad. A grafénbázisú töltőanyag azután nyeri el végleges formáját, hogy a kagyló tapadóváladékához hasonló, szintetikus polidopamint, illetve szarvasmarha-fehérjét adnak hozzá. Az aerogél a tesztek során bebizonyította, hogy képes megszabadítani a vizet a nehézfémektől, például az ólomtól és a krómtól, sőt, kiszűri a szerves színezőanyagokat vagy az oldószerként használt hexánt, heptánt és toluolt.

NEW technology

47


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

Nagy sebességű tartósságot biztosító új technológia

1min
page 66

ELECTROSUB, nice to meet you

1min
page 65

LAKÁS SZÉLSŐSÉGES ÉGHAJLATVÁLTOZÁS ESETÉN

1min
page 64

Minden körülmények között automatizáljunk?!

3min
pages 62-64

EVO-Tech ipari 3D nyomtatók

2min
pages 59-60

LEGYEK, MÉHEK, MIKROROBOTOK

1min
page 58

3D lézermarás

4min
pages 56-57

EGYSZERRE TÖBB TARGONCÁT IS IRÁNYÍTHAT A KEZELŐ

1min
page 54

ELÁRASZTHATJÁK AZ UTAKAT AZ EV-TEHERAUTÓK

5min
pages 51-53

ZÖLD TÜNDÉRMESE A GYÁRTÁSBAN

5min
pages 48-50

3D NYOMTATOTT AEROGÉLEK A TISZTÁBB VÍZÉRT

1min
page 47

A munkaerő-közvetítő nem egy szükséges rossz

3min
pages 46-47

SZEMLÉLETES PÉLDÁK AZ ADATALAPÚ DÖNTÉSEKRE

3min
pages 42-43

Lízingprogrammal segít a Universal Robots a robotizálásban

2min
page 40

Tisztaság az optimális diagnosztika és terápia érdekében

6min
pages 36-39

A MEWA megvásárolta biztonsági tárolóedényei gyártóját

1min
page 34

Károsanyag helyett vizet termel az új targonca

1min
page 33

Új Siegmund rögzítőrendszer sorozatgyártáshoz

1min
page 32

Innováció a kobotos hegesztésben

3min
pages 30-31

A fogaskerék és a szerszámgépek evolúciója

5min
pages 26-28

A ZEISS a Williams Racing hivatalos beszállítója

1min
page 25

Egyedülálló marási teljesítmény 3000 milliméteres löketen

3min
pages 22, 24

Modern eszköz a teljes gyártási folyamat tervezésére és vezérlésére

3min
pages 21-22

Ipari AI fejlesztésébe fogott a Google és a Siemens

1min
page 20

Az új AX szekrény már szabadtéren is alkalmazható

2min
pages 18, 20

A KÖZELJÖVŐ ÚJ AKKUMULÁTORAI

2min
pages 16-17

EBBEN AZ ÉVTIZEDBEN ROBBAN AZ AKKUMULÁTOR-PIAC

5min
pages 14-15

75 évnyi pontosság

2min
page 12

A napsugárzás teljes spektrumán egyenletesen sugárzó LED világítás

6min
pages 8, 10-11

OXIGÉNT ÁLLÍTOTTAK ELŐ A MARSON (IGAZ, NAGYON-NAGYON KEVESET)

1min
page 7

AI elemzi az akkumulátorok állapotát

1min
page 7

ÚJRA FELTALÁLJÁK A KERÁMIABEVONATOT

1min
page 6

1.600 KILOMÉTER EGY TANK BIOGÁZZAL

1min
page 6

GIGACÉGEK KÉSZÍTIK A NUKLEÁRIS ŰRHAJTÓMŰVET

1min
page 6

Éterben is NEW technology!

1min
page 5
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.