2 minute read

A színjátszás az életem A színjátszás az életem

Gerič Špacapan Miša neve nem ismeretlen a lendvaiak körében. Különösen a fiatal, kisgyermekes családok ismerik, hiszen már több mint húsz éve gyermekszínházzal foglalkozik. A kultúra terén elért eredményeire Lendva Község is felfigyelt, 2022-ben polgármesteri elismerésben részesítették. Az egyetem befejezése óta a Tengermelléken él férjével és két gyermekével, de mindig szívesen jön haza Lendvára.

mányait, ahol végképp eldöntötte, hogy színházzal kezd foglalkozni.

Advertisement

Életútjáról és a színház iránti elkötelezettségéről a legutóbbi lendvai előadása után beszélgettünk.

– Ma a „Mineštron kuha bon-bonton” című előadással jöttem Lendvára. El kell mondanom, ősbemutatóról van szó: valahogy fontosnak tartottam, hogy a lendvai közönség legyen a „próbaközönségem”, amely alapján eldöntöm a darab további sorsát – mondta Miša, aki színész, énekes, gyermekkönyvszerző, forgatókönyvíró, rendező, műsorvezető és színházi művészeti vezető egy személyben. De hogyan is kezdődött a színházhoz vonzódása?

– Általános iskolás korom óta érdekelt a színház. Annak idején a Paušič Olga tanárnő és Stupar Rajko színész által szervezett bábműhelyekben és a színésziskolában kezdtem, ahol kibontakozott a tehetségem. Azután Györkös Boris tanárral készítettünk két monokomédiát, amelyek nagy sikert arattak. Mindez csak megerősítette bennem, hogy ez az út lehetne a megfelelő a számomra – meséli általános iskolás színészi élményeit. Színészi tehetségét a ljubljanai Cankar-otthonban megrendezett Generacija X fesztiválon elnyert, a legjobb fiatal színésznőnek járó díj is igazolta. A középiskola után Portorožban a Turizmustudományi Karon (Turistica) folytatta tanul-

– Tíz évig játszottam a KU-KUC gyermekszínházban, majd 2015-ben úgy döntöttem, továbblépek, és létrehoztam a Miškino gledališče elne - több humanitárius akciót is szerveznek, részt vesznek különböző jótékonysági rendezvényeken, ebben a nemes munkában pedig (például Mikulásvárás, illetve a gyermekhéten) híres szlovén személyiségekkel is együttműködnek. könyve is: 2007-ben Raščan Urškával közösen adta ki az „O ptički brez imena” című meséskönyvet, s magyar nyelven is megjelent „Vinarko tornya” (Vinarkov stolp) című képeskönyvet vezésű színházat. Ebben több olyan színész és más művész közreműködik (jelenleg öten vannak), akiket a színház iránti szeretet kapcsol össze, többek között Raščan Ana műsorvezető is, aki szintén lendvai származású – mondta Miša. Előadásaikkal Szlovénia-szerte szerepelnek óvodákban, iskolákban, művelődési intézményekben és vállatoknál, de a hírnevük már az ország határain túl is elvitte őket, felléptek már Magyarországon, Ausztriában és Olaszországban. Mindemellett

A Miškino gledališče előadásai eredeti forgatókönyv alapján születnek meg, amelyeket általában Miša ír.

– Mindig is szerettem volna olyan darabokat készíteni, amelyek a képzeletemből fakadnak. Forgatókönyveket írok, de nem mesék és már megalkotott könyvek alapján, hiszen ezeket már többször bemutatták más színházak. Alapvetően a mindennapi életből merítek ötleteket, kapcsolatban állok óvodai és iskolás gyerekekkel. Sokat beszélgetek taná - rokkal, valamint pedagógusokkal is arról, hogy milyen témákat szeretnének a gyerekek elé tárni. Valahogy ez alapján és a saját gyerekeimet figyelve találok ki történeteket, és alapvetően spontán módon jönnek az ötletek. Minden műsorunk nem csak szórakozás, hanem üzenetet is hordoznak, a gyerekeket meg is szeretnénk tanítani valamire –mondja Miša, akinek már szinte védjegyévé váltak a környezetvédelemről, az egészséges táplálkozásról, a hulladékszelektálásról, a másság elfogadásáról, a helyes viselkedésről szóló meséi. Hozzátette, hogy a színdarabokban felhasznált zene is eredeti, ezt férjével, Markóval együtt készítik. Jelenleg több mint 35 szerzői műsoruk van, és nyugodtan mondhatjuk, hogy Miša színháza Szlovénia egyik legsikeresebb gyermekszínháza. Évről évre növekszik azon iskolák és óvodák száma is, akik előfizetnek az előadásaikra. – Ez azt jelenti, hogy az intézetek a tanév elején megrendelik a bérletet, amely 3–5 előadásra vonatkozik az egész tanévre – tette hozzá Miša, aki nemcsak forgatókönyveket ír, hiszen megjelent már két mesés- pedig, amely 2019-ben jelent meg, már újra is nyomtatták. Mindkét könyvéhez lendvai alkotók készítették az illusztrációkat is (Baumgartner Dubravko, illetve Orbán Péter).

Aki látta már Mišát a színpadon, tudja, milyen lelkesen alakítja mesebeli hőseit előadásról előadásra. Nem csoda, hiszen ahogy maga vallja, erre született.

– Már fiatalkoromban tudtam, hogy színész akarok lenni, ez is lett a hivatásom, bizonyára erre születtem. Szeretek a színpadon lenni, élvezem minden pillanatát, ilyenkor érzem magam igazán jól. Azt a leírhatatlan érzést a végén, amikor látod, hogy a gyerekek magukba szívták a fejedből kipattant történetet, amikor látod, hogy hisznek neked, hogy valóban tanulnak valamit, az leírhatatlan elégedettséggel tölt el. Ez olyan munka, amit szeretek csinálni – bár nem igazán munka, hiszen szinte az egész életemet jelenti. Ha visszatekintek az életem történéseire, soha nem gondolkodtam más szakmában. Mindig minden a színházhoz, a meséhez kapcsolódott és a színpadra vezetett – zárta gondolatait Gerič Špacapan Miša.

Dobronak Község