2 minute read

Elhunyt Pomogáts Béla irodalomtörténész, a

Életének 89. évében, 2023. május 1-jén elhunyt Pomogáts Béla Széchenyi-, József Attila- és Radnóti Miklós Antirasszista-díjas író, irodalomtörténész, irodalomkritikus. Egyéb kimagasló feladatkörei és társadalmi tisztségei mellett 1995 és 2001 között a Magyar Írószövetség elnöke volt (később e szervezet örökös tagjának nyilvánították), bő két évtizeden át a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága –Anyanyelvi Konferencia közhasznú szervezet elnökeként (majd tiszteletbeli elnökeként) tevékenykedett, valamint ő volt 2002 és 2007 között a határon túli magyarok intézményeit, tevékenységét és sokoldalú közösségi építkezését felkaroló és támogató Illyés Közalapítvány elnöke. Emellett meg kell említeni, hogy a Történelmi Igazságtétel Bizottsága alapító tagja volt (1991–1992-ben annak alelnöke), továbbá

1989-től 1993-ig az Erdélyi Szövetség alelnökeként, valamint 1993 és 1995 között a Demokratikus Charta szóvivőjeként tevékenykedett, és 1990-től a Literatúra főszerkesztőjeként is dolgozott. Pomogáts

Advertisement

Béla valamennyi említett (és egyéb) tisztséget és feladatkört úgy végezte, hogy annak fókuszában a demokratikus társadalmi értékek, valamint az egyetemes magyarság összetartozásának a fontossága és megkérdőjelezhetetlen léte, főképpen a határon túli – egyebek mellett a muravidéki – magyar irodalmi és kulturális értékek szerepeltek. Valamennyi határon túli irodalmi és kulturális „sípnak” támogatója, népszerűsítője és a rajongója volt.

Pomogáts Bélának elévülhetetlen személyes érdemei voltak/ vannak a muravidéki magyar irodalom és a kultúra népszerűsítésében a Kárpát-medencében és azon túl, valamint nagymértékben segítette a Mura mentén élő magyarok megmaradását és az anyanyelv fejlődését, a közösség alkotóinak a kibontakozását. Nem túlzás állítani, hogy a rendszerváltás időszakától egészen a 2010-es évek második feléig állandó résztvevője volt a fontosabb muravidéki magyar rendezvényeknek, valamint segítője az itt élő magyar közösség intézményei, egyesületei és alkotói itthoni és egyéb megnyilvánulásainak (muravidéki magyar irodalmi találkozók, Bánffy-napok, jeles közösségi évfordulók, irodalmi estek, tudományos konferenciák, fiatal alkotóknak biztosított ösztöndíjak, a muravidéki magyar írók együttműködése a Magyar Írószövetséggel stb.), másrészt – az Illyés Közalapítvány elnökeként és az Anyanyelvi Konferencia vezetőjeként – jelentős mértékben hozzájárult kimagasló irodalmi-kulturális programok, tudományos kutatások és a muravidéki kultúrát szolgáló beruházások megvalósításához (a Bánffy Központ létrejötte, emléktáblák elkészítése és más emlékhelyek létrehozása, a tudományszervezés ösztönzése stb.). A Muravidéket és Szlovéniát nagyon kedvelte, több helyi alkotóval és közéleti szereplővel szoros baráti kapcsolatot ápolt egészen a haláláig. Irodalomtörténészként a kilencvenes évek elején induló Muratáj megjelenését, s az új költői-írói nemzedék jelentkezését és a műfaji változatosság kiszélesedését, témabéli bővülését és sokszínűségét is nagy várakozásokkal fogadta. Szinte nem született olyan könyv vagy említést érdemlő alkotás, amire ne reagált volna. Nagy gondot fordított arra is munkatársaival, hogy a különböző összmagyar jellegű irodalmi-történelmi és nemzetpolitikai konferenciákon ne csak vendégként, de cselekvő, előadói-képviselői részese lehessen az eseményeknek a számarányait tekintve legkisebbnek tartott szórvány Kassától Szatmárnémetiig, Bécstől Kaposvárig. Pomogáts Béla 1934. október 22-én született Budapesten. A Piarista Gimnáziumban érettségizett, majd magyar szakos bölcsészdiplomát szerzett. Részt vett az 1956-os forradalomban, aminek következményeként 1959-ben internálták, azonban 1960-ban szabadult. Később, 1965-től az MTA Irodalomtudományi Intézetének volt a munkatársa. Több országos jellegű irodalmi és tudományos folyóiratnak volt a munkatársa, szerkesztője, kutatóként pedig elsősorban a 20. századi irodalommal foglalkozott. Monográfiák, tanulmánykötetek jelzik tudományos és ismeretterjesztő, közvetlen stílusban megírt könyveiben és a magyar világ összes folyóiratában közzétett, „számfejtői” pontossággal megírt írásait, reflexióit, a 20. századi enciklopédista hagyomány nagy tudású folytatójaként. Emellett számos műve jelent meg a határon túli magyar irodalomról is. Több muravidéki szerzőről és alkotásról jelentek meg népszerűsítő cikkei, kritikái. Emlékét tisztelettel megőrizzük.

Muravidéki és szlovéniai barátai, tisztelői

Szülőföldön magyarul: május 24-ig lehet pályázni

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága megbízásából áprilisban meghirdette a „Szülőföldön magyarul” programot a 2022/2023as tanévre. Az idei évtől erőteljesen megnövelte a támogatást a Nemzetpolitikai Államtitkárság, összege mind az óvodások, mind az általános és középiskolások, mind az egyetemisták esetében egységesen bruttó 100.000 forintnak megfelelő euró

(a jelenlegi árfolyam szerint ez 267 eurót tesz ki).

A támogatásra hagyomá-

2023. május nyosan azok az általános és középiskolás tanulók, diákok pályázhatnak, akik a 2022/2023-as tanévben magyar anyanyelvi szinten kezdték meg az írás és az olvasás elsajátítását, vagy anyanyelvi szinten tanulják a magyar nyelvet, illetve fakultatív órákra járnak, továbbá azok a kiskorú gyerekek, óvodások, akik szeptemberben iskolások lesznek és a magyar nyelvet anyanyelvi szinten fogják tanulni. Az egyetemisták hallgatói támogatásban részesülhetnek, mégpedig azok az egyetemisták, akik Szlovéniában működő fel- sőoktatási intézményben alap- vagy magiszteri tanulmányaikat egészben vagy részben magyar nyelven folytatják. A „Szülőföldön magyarul” program szlovéniai kivitelezője idén is a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (MNMI). A támogatási kérelmet személyesen lehet benyújtani az MNMI szakszolgálatánál, vagy postai úton, ajánlott küldeményként (MNMI, Lendva, Fő utca 32.).