1 minute read

A béke építését kérte A béke építését kérte

Ferenc pápa április 28–30-án apostoli látogatást tett Budapesten. A katolikus egyházfőnek ez volt a 41. külföldi látogatása, Magyarország pedig az első, ahova kétszer is ellátogatott. Látogatásának utolsó napján, vasárnap mintegy 30 ezer hívő jelenlétében szentmisét mutatott be a Kossuth Lajos téren. szentmise volt, amelyen tízezrek hallgatták a pápát. Ferenc pápa a szentmise végén – melyre a magyar városokon túl szinte az összes határon túli országból érkeztek résztvevők, a közvetítést pedig több százezer néző követte élőben – a béke építésére kérte a világ vezetőit, egy bölcsőkkel és nem sírok-

A Budapesten töltött háromnapos látogatás alatt Ferenc pápa nyilvánosan hét különböző eseményen vett részt. Hat beszédet mondott, amelyben megerősítette a magyar nép hitét és arra buzdította őket, hogy legyenek befogadóak, nyitottak és segítsék a béke építését Európában. Láto- képviselőivel, püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal. Az eseményen Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke köszöntötte a pápát, majd tanúságtételek hangzottak el. Szombaton Ferenc pápa gatásának első napján, pénteken Ferenc pápát Novák Katalin köztársasági elnök fogadta a Sándor-palota előtti téren. A ceremónia után az egyházfő udvariassági látogatást tett a Sándorpalotában az államfőnél, majd találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Advertisement

Ezt követően a Karmelita kolostorban az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőinek részvételével tartottak rendezvényt.

Az eseményen beszédet mondott Ferenc pápa és Novák Katalin köztársasági elnök. Az egyházfő ezután a budapesti Szent Istvánbazilikában találkozott a Magyar Katolikus Egyház magánlátogatást tett a vak gyermekeket gondozó Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban. Ezt követően az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban szegényekkel és menekültekkel találkozott, majd látogatást tett a görögkatolikus közösségnél. Délután a Papp László Sportarénában fiatalok várták. Ferenc pápa találkozott Karácsony Gergellyel, Budapest főpolgármesterével is, majd a szombati programsorozat az Apostoli Nunciatúrán zárult, ahol az egyházfő a szálláshelyén magántalálkozón fogadta a Jézus Társasága tagjait. A látogatás csúcseseménye a vasárnap délelőtti, Kossuth Lajos téri kal teli jövőért fohászkodva. Beszédét magyarul zárta: „Isten, áldd meg a magyart!” – amit a hívek nagy tapssal fogadtak. A szentmise könyörgéseit a kisebbségek képviselői olvasták fel, Toplak Alenka Dob ronakról szlovén nyelven olvasott könyörgést elhunyt testvéreink üdvösségéért.

Szerdán az általános audiencián a vatikáni Szent Péter téren Ferenc pápa magyarországi látogatását felidézve a történelmi és vallási gyökerek, valamint a népek közötti hidak nemzetéről beszélt, megköszönve a hatóságok, a helyi egyház és a magyar nép szeretetteljes fogadtatását. kmj, mti