MUPAmag200801++
13.12.2007
20:42
Page 64
Echo Végsô Zoltán:
A szék sem jelent akadályt (Fidelio, 2007. október 18.) Palmieri bájosan közvetlen volt, és talán a dzsesszre hangolt koncert velejárójaként a Szigeten bemutatott, kimondottan a színtiszta latin zenei világra koncentráló program után most megmutathatta valódi énjét. Akkor alig zongorázott, most azonban játékával húzta magával a zenészeket, kedélyesen biccentett néha a fejével, és abból társai máris tudták, hogy témaváltás következik. A megkomponált részek a laza hangulati kötések mentén szervezôdtek egységgé az improvizációs pillanatokkal, és Palmieri kezdett egyre érdekesebben játszani. Varga Péter:
Klasszikus vagy jazz? (Momus, 2007. október 21.) Bizonyos, hogy Jarrett arra törekedett – vannak lemezein példák az ellenkezôjére is –, hogy zenéje olyan kiegyensúlyozottságot mutasson a nagyon szabad improvizáció, a nagyon jazzes, valamint a hagyományos európai dallami és harmóniai elemek felhasználásával, amely szélesebb közönségréteghez képes szólni. De ez soha nem vezetett olcsó megoldásokhoz, legihletettebb pillanatai pedig szigorú mércével mérve is magas mûvészi értékû produktumként értékelhetôek. Amelyrôl szólván nem lehet nem szólni Jarrett pianista képességeirôl, hiszen hatásához hozzátartozik az a virtuozitás, kimûvelt billentéstechnika, amellyel elgondolásait meg is tudja valósítani. Aki tehát nem lehetett ott Kölnben azon a bizonyos mérföldkô-koncerten, most bôven kárpótolva érezhette magát: egy sokkal változatosabb zenei világú, részleteiben is érettebben kidolgozott mûsort hallhatott. A legenda velünk él. Kolozsi László:
Jarrett mint közvetítô (Fidelio, 2007. október 24.)
64
Visszhangok a Müpa eseményeirôl
Amikor elôször felnyögött – elôttem nevettek, dôre dolog, nem törôdtem vele –, tudtam, hogy megérkezett. A helyén van. Nem fogja abbahagyni. Odaért, oda lépett, oda nyúlt, ahol az erôk vannak. Tudtam: ez a koncert lesz az utóbbi évek legemlékezetesebb koncertje. Tudtam, foszlányai – mintha az ôszi széllel jönnének – kísérteni fognak. Beleborzongok – akármikor eszembe jut. Amikor ez az áramlás megtörténik, amikor valaki az Ég erôit használva játszik, akkor furcsa bizsergést érzünk. Végsô Zoltán:
Keith Jarrett
Az aktus (Élet és Irodalom, 2007. október 26.) Lényegében az elmúlt negyven év minden jelentôsebb dzsessztendenciája érvényesült a szünettel tagolt és négy ráadással kiegészített bô két órában. Nyugodtan érezhettük magunkat zenetörténeti eseményen, mert a dzsessz csak hivatkozási alapként szerepelt a repertoáron; a budapesti közönség egy gigász önnön számvetésével szembesült, mikor is az összegzésen túlmutató szándékok az abszolútum irányába vezettek. kobzos 55:
Az idôk szava (Momus, 2007. november 9.) Az elektronikán is áthatol azonban az a hangszín-sokféleség, amit bemutatnak. Néha elámul az ember, hogy egy-egy hangszer mennyire másként tud megszólalni a különbözô darabokban. Ha valakit ki lehet emelni ebbôl a négyesbôl, az talán a mélyhegedûs, Hank Dutt, aki a legszebb hangvarázsokkal örvendeztetett meg ezen az estén. A tapsokat három ráadással köszönték meg, elôször – mint már oly sok koncertjükön – az amerikai himnuszt játszották el úgy, ahogyan Jimmy Hendrix nevezetes woodstocki koncertjén ellesték. Tépték, nyúzták a hangszereket, s az erôsítésnek köszönhetôen a hangerô is elérte a
fájdalomküszöböt. Hogy ez a stílus és értelmezés kinek tetszik és kinek nem, arról semmi értelme vitát nyitni. Technikailag káprázatos volt! Danczi Csaba László:
Posztmodern romantika (Prae, 2007. november 14.) Nem kis romantikus, heroikus szufla kellett ahhoz, hogy a Kronos Quartet tagjai ilyen mértékben urai tudjanak maradni hangszerüknek, hogy ily mértékben elmerüljenek a különféle kultúrákban, és mégis visszataláljanak Árkádiába. A közönség ütemes vastapssal köszöntötte a bravúros elôadást. Máté J. György:
Üdvöz légy, Királynô (Fidelio, 2007. november 21.) A Lengyel Jazz Szüret elsô estéjén tehát a régi lengyel zene és a jazz összebékíthetôségébôl kaptunk nagyszerû leckét. Pjotr Baron zenekarának minden tagja jelesre vizsgázott. Newton élôben is elsöprô erejû fuvolista, akit legszívesebben minden este meghallgatna koncerten a jazzrajongó; Darek Oleszkiewicz, akit lemezen más formációkban ismertem eddig (ld. A hét jazzlemeze, Fidelio, 2005. 03. 14.), színpadon is megrendítô élményt nyújt, megerôsítve a bírálót