Vaszilij Petrenko | Fotó: Svetlana Tarlova
Zene|kar|mester|ember Maestro. E szó hallatán egy szigorú, ellentmondást nem tűrő, mindig komor, megközelíthetetlen és természetesen hatalmas tudású, mindenre kész (és jó) válasszal rendelkező muzsikust látunk lelki szemeink előtt. De vajon társulhat-e a legmagasabb szakmai színvonal egy közvetlen, hétköznapi, emberi karakterrel? Nagyon úgy tűnik, hogy igen: Vaszilij Petrenkóval alighanem bárki szívesen beszélgetne egy kávé mellett. Vajon mitől válik „szerethetővé” egy karmester? Lássuk!
34
A 44 éves Petrenko nem pályakezdő már. Életkora jogán is komolyan kell venni, hiszen elért eredményeinek listája hosszú, de a matuzsálemekhez képest még bőven nevezhető fiatal karmesternek. Műsorfüzeteket olvasgatva gyakran görgetjük tovább a városok, helyszínek és együttműködések megszokott listáját, hiszen a legtöbben így építik fel életrajzukat. Csakhogy Petrenko esetében nem egy turnét turnéra halmozó előadó képe, hanem egy tudatosan építkező, hűséges és kitartó, ugyanakkor népszerűsége miatt a világ számos pontján egyszerre helyt álló ember portréja rajzolódik ki. Szentpétervári tanulmányai után, 18 évesen már rezidens, nem sokkal később első vendégkarmester a helyi Mihajlovszkij Színháznál. Több jelentős versenygyőzelmet követően elhagyja az alma matert, és egy, a Harry Potterből kölcsönkért időnyerővel többfelé veszi az irányt. Azok a zenekarok, ahol bemutatkozik, szinte rögtön vezető karmesteri vagy zeneigazgatói állást ajánlanak neki. Így tesz az Oslói Filharmonikusok és a Royal Liverpool Philharmonic Orchestra is – hogy csak a két legnagyobbat említsük. Utóbbinál az együttes történetének legfiatalabb első karmes-
tere lesz. Ráadásul minden zenekar végtelenül elégedett vele. De miért? Ennyivel jobb szakember lenne, mint mások? Nem feltétlenül. A válasz Petrenko személyiségében rejlik.
„A koronavírus első hulláma alatt karanténszakállat növesztett és paradicsomot termesztett, sőt lefogadom, hogy kenyeret is sütött – csakúgy, mint mi magunk.” A karmester a szó legjobb értelmében vett „átlagos ember” benyomását kelti. Az Instagramon egy kedves mosolyú, kényelmes ruhákat viselő férfi néz ránk, aki a koronavírus első hulláma alatt karanténszakállat növesztett és paradicsomot termesztett, sőt lefogadom, hogy kenyeret is sütött – csakúgy, mint mi magunk. Szimpatikusan nyilatkozik, frappáns és érthető hasonlatokat használ, sztárallűrjeivel vagy csodabogaras furcsaságaival – ha vannak is – nem büszkélkedik.