Restaurált romantika Kísérőzenét kapott Korda Sándor 1918-as némafilmje, Az aranyember, Jókai Mór regényének legkorábbi filmváltozata. A hányattatott sorsú klasszikus sokáig szerepelt az elveszett filmek listáján, de végül nem kerülhette el a happy endet: nemcsak előkerült egy német archívumból, de a Filmarchívum jóvoltából alapos restauráláson is átesett, most pedig már nem is annyira néma e pazar kiállítású némafilm.
32
Kezdjük egy Korda Sándor fiatalkorában – 25 éves volt, amikor megrendezte a filmet – még nem létező szakszóval: egy kiadós spoilerrel. Midőn a cselekmény szerint Ali Csorbadzsi pasának az öreg Krisztyán Maxim hírül viszi, hogy letartóztatási parancs van ellene, Ali pedig kincseket ígér a vén világcsavargónak, ha megmenti őket, a pasa lelkében felüti fejét a bizalmatlanság. Ezt nemcsak a pasáknál is pasásabb Szöreghy Gyula játékából tudjuk, hanem mert ki is írják: „bizalmatlanság”! A fiatal rendező talán attól tartott, hogy a hatalmas pasaszakáll eltakarja az érzelmeket, netán a világháború utolsó évére elcsüggedt közönséget (a forgatás a harcok utolsó hónapjai alatt zajlott) szerette volna kézen fogni.
A film első percétől az utolsóig látványosan – inzertek nélkül is jól kivehetőn – kavarognak a jókais érzelmek. A harmadik felvonásban tömeges elalélások borzolják a kedélyeket (Brazovics meghal, Kacsuka lelép), és ahogy a negyedikben megszólalnak a főhős Timár Mihályban a belső hangok, az is mélyen érinthette a korabeli nézőket, de minket sem hagy érzéketlenül. Ám bármilyen viharosak is a belső történések, eltörpülnek a látványos külsőségek mellett – Korda egyetlen bemutatható állapotban fennmaradt némafilmje sem ragasztott szakállban, sem pasapalotában, sem más díszletelemekben nem marad el a kor legmenőbb rendezőinek alkotásaitól, pedig ekkortájt már olyan nagyágyúk is filmeztek, mint például Fritz Lang. Ilyen pazar kiállítás mellett