Az Orsz. M. Kir. Iparművészeti Iskola kiállítása növendékeinek munkáiból

Page 6

ÉKÍTMÉNYES RAJZOSZTÁLY

Előkészítő osztályok

Ekitményes rajz és festés.

Puvlicscli K, terve

a gyakorlatban a kellő helyen, .vagyis csakugyan a műipar terén fogják értékesíteni. Legnagyobb részét a növendékeknek azonban a közép vagy polgári iskolákból kapjuk. A tanterv tehát, melyet elmondandók vagyunk, az olyanok számára van megállapítva, a kik teljesen vagy részben avatatlanul, művészi és gyakorlati tudás nélkül lépnek az intézetbe. Az oktatás éhez képest két főrészre oszlik. Az első két évfolyam feladata az előképzés, a három további évfolyamé inkább a szakképzés. Az első két előkészítő osztály tárgyai adják meg azokat az ismereteket, a melyeknek alapján a következő három éven át az egyes szakok sikeresen taníthatók. A belépő új növendékeknek mindegyike tehát, tekintet nélkül arra, hogy mily szakot választott, köteles első sorban az ékítményes rajz és festés tanulására. (Tanítja Gróh István.) Ez osztályban a tanítás első sorban a magyar stílus megismerését célozza. A használt minták végigvezetik a ' növendéket az egész magyar ornamentikán, kezdve a régibb emlékeken egész a modern népies díszítésekig. .Nem mintha ezek a formák korlátozni akarnák a későbben fejlődő növendéknek kompozicióbeli szabadságát, de természetesnek és méltányosnak tartjuk azt, hogy amint az anyanyelv teljes tudásához a hazai régibb és újabb irodalom emlékeinek ismerete elengedhetlenül szükséges: azonkép a díszítő művészetben is a hazai felfogásnak megismerése bizonyos fokú ÉKÍTMÉNYES RAJZOSZTÁLY Dolnyik J. terve


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.