Mind1 – 2020. 03.

Huybrecht és Jan van Eyck: A genti szárnyasoltár

ASzent Bávo székesegyház számára a XV. század első harmadában egy németalföldi testvérpár, Huybrecht és Jan van Eyck ké szített egy monumentális szárnyas oltárt, ami 12 táblaképből áll. Az oltárt Jodocus Vijd és fe lesége, Elisabeth Boluut jómódú genti polgárok ren delték meg 1426-ban, eredetileg az idősebb fivértől, Huybrechttől, akinek halála után – a megrendelő

kérésére – Jan fejezte be 1432. május 6-án. A két do nátor a csukott oltár jobb és bal szélén látható.

A többszárnyas szerkezetű oltár tizenkét táb lájának 20 festett oldalán legalább 250 különböző karakter van ábrázolva. A kinyitott oltár felső sorá nak közepén láthatjuk az egyik kezével áldást osztó, másik kezében jogart tartó Atyaisten életnagysá

gú, gyöngyökkel és drágakövek kel bőségesen díszített, trónon ülő alakját. Jobbján Szűz Mária, balján Keresztelő János ül. A kö vetkező két szárnyon éneklő és zenélő angyalok, a két legszél ső, keskeny szárnyon Ádám és Éva mezítelen alakja látható. Az alsó szárnyakon jobbról vezek lők, remeték, zarándokok, balról fegyveres lovagok és uralkodók közelednek a szent hely felé.

Az oltárkép középső alsó ré szén van a fő téma, „A bárány imádása” a keresztény hit ésszel felfoghatatlan titkának képi ábrázolása, amely a Jelenések

könyvében leírt Apokalipszis nyo mán ábrázolja az isteni bárány lába inál fakadó élet forrását, a megváltás művét és a szentek hódoló sokaságát. Az oltáron megfestett legtöbb alak a bárányra, Isten Báránya felé fordítja tekintetét.

Legutóbb 2012-ben kezdték resta urálni az oltárt, s 2020-ban fejezték be a munkálatokat, melynek sorát ki derült, hogy az eredeti kép háromne gyedét átfestették az idők folyamán. 1550-ben Lancelot Blondeel és Jan van Scorel festőmesterek avatkoztak bele ilyen jelentős mértékben az eredeti alkotásba részben egy hibás felület kezelés, egy megrongálódott rész és a megváltozott vallási közízlés miatt.

A restaurálást követően nyilván valóvá vált, hogy az oltárkép közpon ti alakja, az áldozati bárány feje, ami egyenesen a nézőre tekint, teljesen át lett festve a középkorban. A mű vészettörténész szakma és amatőr műkedvelők döbbenten nézték, hogy a 470 éven keresztül bárányként a nézőre meredő állat „arca” a kép megtisztítása után emberi vonáso kat mutat. Felmerül tehát a kérdés, hogy a természet jelenségeit élethűen megfestő szerzők, miért ábrázolták emberfejjel az egész oltár közepén el helyezkedő bárányt?

A válasz az Isten igéjén tájékozódó ember számára egyértelmű.

A hatalmas, közel 20 m2-es ol tárkép központi alakja az áldozati bárány, Isten Báránya alig nagyobb, mint egy férfitenyér, a feje akkora, mint egy kétszáz forintos érme. Az eredeti helyén felállított oltárképet a templomba betérő hívő áhítattal szemlélte, aztán észrevette, hogy minden alak valamilyen kapcsolat ban van a középen álló báránnyal. Közelebb lépett, hogy megértse a többi alak viselkedését. Amikor már elég közel volt a festményhez, talál kozott a pillantása Isten Bárányának a tekintetével. Ha elég alázattal a lel kében kereste fel a templomot, és ta lálkozott Isten Bárányának a tekinte tével, akkor megértette, hogy miért imádják, magasztalják a Bárányt, miért hódolnak előtte. „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.” (János 14,6)

ennél szebb, egyszerűbb húsvéti üzenet.

Nincs

Képek forrása: Internet

Lehet-e igaz húsvétünk nagypénteki lélekkel?

“Az Ige testté lett, közöttünk lakozott”... Ez a karácsonyi evangélium.

Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött…Ő kezdetben Istennél volt”...”Az Ige Isten volt”...” Az Ige volt az igaz világosság, amely megvilágosít minden embert.” Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be”.

A sötétség nem fogadta be a világosságot: “Elvégeztetett.” A teremtő Ige elnémul. Nincs szó. Nincs vilá gosság. Nincs élet.

Nagypéntek van.

Az ember napja. A sötétségé. A halálé. A semmié. „…ez a ti órátok és a sötétség hatalmának ideje.” A mi „óránkban” cinizmus van. Gúny van. Hárítás. Tagadás. Cserbenhagyás.

Ilyen a mi életünk nélküle. Ilyen a nagypénteki lélek-állapot. De mi ebben érezzük jól magunkat: látván látunk, de nem értünk. Sötét van kívül-belül.

Azon a nagypénteken, amikor Jézust megfeszítették az a ke vés, aki vele maradt „távolról állva” szemlélte mindazt, ami tör ténik. Ha közelebb álltak volna, akkor is csak a szenvedő Krisz tust látták volna. A látás, a Krisztus által hozott világosság miatt adatott megértés húsvét után lett valóság az életükben. Amikor a feltámadott Jézus közel jön hozzájuk. Miatta adatik a Pártfogó. A Lélek. Ő teszi láthatóvá Krisztus szenvedésének értelmét és Ő ad részt a feltámadás öröméből.

A mi életünkben is nagypéntek van mindaddig, amíg a sötétség és értetlenség uralkodik körülöttünk és bennünk. Sötétségben maradunk mindaddig, amíg a feltámadott Krisztus által adott világosság nem ragyog be hétköznapjaink minden eldugott szeg letébe. Mindaddig amíg a mi részigazságaink fontosabbak „az” igazságnál. Mindaddig az önzés világát építjük, éljük.

De Krisztus feltámadt! Van világosság! Van élet!

Legyen részünk, legyen örömünk benne!

Adassék mind1kinek a feltámadott által szerzett békesség!

Munkácsy Mihály: Golgota

A szükségszerűség katarzisa

Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: Bé kesség nektek! Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak. Ő azonban így szólt hozzájuk: Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben? Nézzétek meg a kezeimet és a lábaimat, hogy valóban én vagyok! Tapintsatok meg, és nézze tek meg jól! Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van. És ezeket mondva, megmutatta nekik a kezeit és a lábait. Amikor pedig még mindig hitetlenkedtek örömükben, és csodálkoztak, megkérdezte tőlük: Van itt valami ennivalótok? Ők pedig ad tak neki egy darab sült halat. Elvette, és szemük láttára megette.

Majd így szólt hozzájuk: Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell telje sednie mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltá rokban. (Lk 24,36-45.)

A kételkedés kultúrája

Nem lehet elmenni amellett a tapasztalat mellett, hogy a húsvét és annak későbbi, il letve éppen mai megünnep lése, vagy meg nem ünneplése a nagy ellentétek mentén válik valóssá. Ha lál és élet, megfeszítés és feltámadás, gyász és megvigasztalódás, szomorú ság és öröm – ezek a nagypénteki-hús véti kettőség jellegzetes hívószavai. A Krisztus halálát és feltámadását hit ben elfogadott keresztyén ember szá mára talán mindezek egy kirakójáték egy-egy puzzle-darabkáit jelentik, amelyek a maguk összetartozásával adják ki az egészet. Azonban a legtöbb embernek komoly problémát jelenthet a húsvéti üzenet evangéliumi beszá molóinak minden kétséget kizáró el fogadása. Az evangéliumok egyik leg nehezebb eseményével és történetével állunk szemben, ahol a kézzelfogha tóság, az elhihetőség komoly idői és fizikai távolság-akadályokba ütközik.

A feltámadott Jézus megjelenésekor jelen lévő tanítványok számára nem jelentett gondot a feltámadott eredetiségéről való meggyőződés. Még akkor sem, ha első körben nekik sem sikerült! Azonban mára mindez leszűkült a hitben elfogadható és megragadható bizonyítékra. Ráadásul mindennapjainkat a kételkedés kultúrája határozza meg. Az azonnali „lecsekkolha tóság”, közösségi oldalakon, wikipédián, e-naplókban való nyomonkövethetőség fojtogatja a bizalom légkörét körülöt tünk. S talán már nem is az a kérdés, hogy Krisztus feltámadása megragadható-e a számunkra a bizalom módszertanával, hanem az, hogy mennyire tanultuk meg magát a bizalom módszerét. S ebben per sze nem vagyunk teljesen maiak. Mert mennyit ért magának a Názáreti Jézusnak az iskolájában eltöltött idő a tanítványok számára, hogy gyakorlatilag semmiféle lehetőségként nem jelent meg számuk ra Krisztus feltámadása? Gyakorlatilag megbuktak bizalomból.

A kételkedés kultúrája nem csupán a lelki, politikai, társadalmi, gazda sági, vallási elnyomás negatív követ kezménye, hanem az ember alapvető tulajdonsága, amellyel megkérdője lezi az Isten jó szándékát – miként az első emberpár az Éden-kertben. Jól lehet a tanítványok a maguk belátása szerint joggal érezhették azt, hogy Jézus cserben hagyta őket, mert ha lálával és bukásával elárulta ügyüket; valójában azonban maguk a tanít ványok hagyták cserben az Istent a maguk hitetlenségével és bizalmat lanságával. A húsvéti történet „hin nivalósága” éppen erre figyelmezteti az embert, hogy át lehet szakítani az Istennel szembeni bizalmatlansági légkört, s lehet élvezni a feltétlen bi zalom szabadságát. S ha kell, akkor a valós feltámadást hinni; ha kell, ak kor a mennybemenetelt; ha kell, ak kor a Krisztus kettős természetét. A hitnek nem csupán a tárgya a lényeg, hanem a módszertana is. Nem csupán az a kérdés, hogy mit hiszünk, hanem az is, hogy mennyire, milyen mélyen, milyen intenzíven.

S milyen beszédes Jézus köszöné se: „Békesség nektek!” – mintha ezzel újra akarná értelmezni és értelmez tetni az ősbizalmat a tanítványokkal. Mintha azt mondaná: építsük fel újra egymás között a bizalom hídját, a ké telkedés fala helyett. Mintha valóban egy szempillantás alatt egy teljesen más bizalmi légkört teremtene. Fel szabadító, megújító, kapcsolatokat újraértelmező erő ez. S ezt jelenti va lójában a tanítványok számára Krisz tus feltámadása – újra értelmezik, újraalkotják a bizalmat Krisztussal, s megteremtik a kételkedés kultúrájá ban a bizalom légkörét. Azt a bizalmi légkört, ami aztán nagymértékben meghatározza az első gyülekezetek életét is.

A tapasztalat gyülekezete

A húsvéti történet egy nagyon „erős” történet. Miért is? Azért, mert megkerülhetetlen szerepe volt az első

gyülekezet önazonosságának a kiala kulásában. A vallási érzelmek helyett a feltámadott Krisztus hitben való megtapasztalása került előtérbe. A törvénykegyesség kényszercseleke dete helyett a feltámadott Krisztus által megteremtett hit. Az őskeresz tyének kultikus alkalmának éppen húsvét lett az kezdőpontja, a keresz tyén egyház a feltámadás tapaszta latából indult el. Kálvin vehemens megfogalmazása szerint minden va sárnap egy „kis húsvét” – azaz a fel támadott Krisztus megünneplésének alkalma.

Mindig nagy kérdése a gyüleke zethez való tartozás motivációja. Éppen ezért ott, ahol a feltámadott Krisztust akarják megtapasztalni az egyik oldalon, s a másikon hitelesen és méltóképpen akarnak erről a fel támadott Krisztusról bizonyságot tenni, ott létrejöhet a kereslet-kíná lat termékeny és jótékony találko zása. Ott valóban a feltámadást és Feltámadottat megtapasztalt gyüle kezetről és egyházról lehet beszélni. Ott van valóban közösség!

A tanítványok öröme nem a saját hivatásuk, hivataluk, képességük és eredményük feletti öröm volt. Ha nem a feltámadott Krisztus megta pasztalása miatt érzett végtelen hála. S ez az örömforrás ma is elsőbbséget kell hogy élvezzen minden evilági kö zösségi öröm felett.

Ugyanakkor Krisztus megtapasz talásának mindig vannak következ ményei. A hit nem válhat ettől kezdve választható lehetőséggé. A „sebek” kötelezték a tanítványokat arra, hogy hitelesítsék a maguk tanúságtétele it – mint arról az igeszakaszt követő 4849. versekben olvashatunk is.

Mindig érdekes arról beszélni: mit jelent, mit üzen nekünk egy-egy ün nep. Mert nem az a lényeg, hogy egy ünnep a maga teológiai, kulturális, spirituális üzentével mit vált ki belő lünk – hanem az, hogy a feltámadott

Krisztust mindig látjuk-e magunk előtt, mint aki ma is azt mondja: „Ti vagytok erre a tanúk – kultúrától, mentális állapottól, teológiai meg y győződéstől függetlenül.” A feltá madott Krisztus így hív ki minket is a megszokott kényelmi zónánkból, s tesz bennünket a feltámadást meg tapasztalt gyülekezet hírmondóivá. Nem (csak) húsvétot ünnepelünk, ha nem a feltámadott Krisztussal ünne pelünk!

A szükségszerűség katarzisa

Lukács evangéliumának egyik sajátossága, hogy hangsúlyozottan ír arról, miszerint az Emberfiának szenvednie kell, de a harmadik na pon fel kell támadnia a halottak közül. Ez a szükségszerűség elvet minden véletlensuerűséget, és az emberi intézkedéseket az Isten üdv terve alá rendeli. S van ebben valami hallatlanul reményteljes. Miközben az ember mindig kényszerűségnek véli a szükségszerűségek teljesíté sét, s valóban szükséges rossznak látja, aközben az isteni szükségsze rűség beteljesítése a feltámadás és mennybemenetel katarzisában éri el tetőpontját. Nem rossz és nem kény szer az, amit az Isten szükségsze rűségnek mond. Nem olyan izzadt ságszagú, mint amikor az önjelölt „Messiások” szükségszerűen keresik önmaguk megistenülését. Jóllehet Krisztus felemeltetésének útja vér rel teli keresztút volt. De a keresz ten és a feltámadásban megdicsőülő Krisztus igazolta az Isten útjának valóban szükség-szerűségét.

A mai fogyasztói szemlélet szá mára mindig elsődleges szempont az lehetőségek választása. Az, hogy a potenciális vásárló, fogyasztó, szolgáltatást igénybe vevő, vagy ép pen a saját maga identitását „megk reáló” tudjon több lehetőség közül is választani. A „kell” a kényszer és az elnyomás szitokszavává vált, és vele szemben mindig a „lehet” tűnik elfogadhatónak, fenntarthatónak.

Miközben persze a politikai, társadalmi, gazdasági és magánéletben igazolható –bizonyos keretek között – ez az elvárás, addig az Isten előtt mindig az emberi lehetőségek túlértelmezését jelenti az Isten akaratával szemben. A tanítványok számára éppen ezért volt megdöbbentő Krisztus halála, mert még ők is hittek más lehetőségben. Talán éppen abban, hogy Jézus nem kerül keresztre! Mert valóban nem könnyű elfogadni az Isten szükség-tervét. S valóban egyszerűbb nek tűnik az emberi lehetőségek közül válogatni, de Krisztus halála és feltáma dása ebben is keresztülhúzott minden emberi spekulációt, s diadalra vitte az Isten üdvtervét.

Kifürkészhetetlenek az Úrnak útjai.

Felenyedi hívek Facebook oldalát nézegetem, mikepércsiek ked velik a bejegyzéseket. Aztán mikepércsi testvérek oldalát nézem, ott meg a felenyediek kedvelései jelennek meg. Mikepércs – Felenyed. Két helység, két gyülekezet, melyek korábban talán nem is hallottak egymásról. De hogyan találnak egymásra az ott meg itt élő reformá tusok, akiket ráadásul egy erőszakkal meghúzott határ két külön or szágba szakított?

A történet sokkal régebb és sokkal távolabb kezdődött. 2000 km-el nyugatabbra, a hollandiai Kampenben, 1997-ben. Nem sokkal azután, hogy megérkeztünk az egy éves ösztöndíjra, melyet az egyik kampeni teológián kezdtem el (akkor Kampenben 2 református teológia mű ködött), máris elkezdtünk megismerkedni az ott tanuló magyar lel készekkel, köztük a Czapp családdal. Katával és Józsival. Talált a szó, gyakoribbá váltak a találkozások és barátsággá épült a kapcsolat. Az ott töltött év lejártával azonban akadozott, majd megszakadt a kom munikáció (nem a mai internetes világot éltük), bár voltak próbál kozások mindkét részről a kapcsolat felelevenítésére nézve. És eltelt 10 év, amikor egyszer csak megérkezett egy meghívó Mikepércsre. Ekkor hallottam először a helységről, a református gyülekezetről. Új lelkipásztor beiktatására hívtak. A Czapp Józsefére. Nagyon készül tünk, de valami betegség közbeszólt. Újra évek teltek el. 2015-ben elhatároztam, hogy mindenképpen fel kell éleszteni a kapcsolatot, mert nem engedhetjük meg magunknak, hogy mély lelki köteléke inkről lemondjunk. És ott folytattuk, ahol abbahagytuk és úgy, ahogy rég. Végre annyi év után újra sor kerülhetett a találkozásra. Ebből a kapcsolatból gyülekezeteink is kezdtek valamit megszimatolni. A mieink már tudtak a mikepércsi reformátusokról, a Nagygalambfal vával való testvérkapcsolatról, így együtt drukkoltunk a reformáció évfordulóján az 500 km-t futó lelkipásztornak. Így érkezett el a nagy lehetőség: a gyülekezetek együttműködése projekt, melyre a mike pércsi gyülekezet a nagygalambfalvi testvérgyülekezete mellett meghívta Felenyedet is, és még egy általunk választott gyülekezetet. Így került képbe Kányád. Nagygalambfalva bekapcsolta a Melaunei Ifjúsági Gyülekezetet és így kerekedett ki az a testvéri közösség, amelyet 2 évre közös programba állított a mikepércsiek pályázata. Következtek tehát a lelki és szellemi gazdagodás felemelő alkalmai, kellő fűszerezéssel. De a legtöbbet jelentő felismerés: csodálatos kegyelme Istennek a tapasztalás, hogy nem vagyunk egyedül, mert vannak, akik ránk gondolnak, kezdeményeznek, szerveznek, vendégszeretettel fogadnak, felkeresnek és megtisztelnek, szeretetükkel körülvesznek – testvérré születnek. Mikepércs már részévé lett a felenyedi reformátusok történetének. Nekünk most már tagadhatatlanul közös történetünk van. Írom ezt ma, 2021 március 15-én, ami csak megerősíti bennem ezt a tudatot. És írom ezt a közeledő húsvét perspektívájában, amikor tudom, hogy most már nemcsak magyarságunk, de az értünk meghalt és feltámadott Krisztus kötelez arra, hogy testvéri kapcsolatunkat fenntartsuk és erősítsük: „úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket” (Jn 15,12).

Krisztus feltámadása mindig is a teo lógiai viták kereszttűzében fog állni. A hit és a kétkedés, a tapasztalat és a hit, a szükségszerűség és lehetőség min denféle kombinációban előjöhet. De van lehetőség hinni! Megtapasztalni a kétel kedés kultúrájával szemben a bizalom légkörét, a feltámadás örömét megta pasztalható egyháztaggá válni, és meg látni az Isten által elrendelt szükségsze rűség dicsőségét.

Lehet, hogy azt írtam le, ami már nyilvánvaló, de leírva is jó volt újra átélnem e kapcsolat minden percét, minden áldást. Baráti, testvéri szóval mondom: Köszönjük! Legyen áldott húsvétotok az élő Krisztus közösségében!

Lőrincz Konrád

Dr. Kovács Krisztián református lelkipásztor, egyetemi adjunktus

Jeruzsálem

Jeruzsálem a Közel-Keleten, a Júdeai-hegység egy fennsíkján a Földközi-ten ger és a Holt-tenger között helyezkedik el. A világ egyik legősibb városa. Feltárt romok bizonyítják, hogy már 9000 éve is lakott település volt és a ma Dávid városa néven ismert városrész is legalább 6000 éve lakott.

A zsidók Dávid király vezetésével foglalták el a várost a Kr. e 11. évszázadban, majd a Kr. e 8. században a Júdai Királyság vallási és közigazgatási központja lett. Itt állt Salamon temploma, majd a helyén a babiloni fogság után felépült és a rómaiak által 70-ben lerombolt második templom. Ennek egyedül megmaradt fala, a Siratófal. A zsidó hit szerint Isten itt összeszedett porból teremtette Ádá mot, itt ölte meg Kain Ábelt, és itt kellett volna Ábrahámnak fiát, Izsákot felál doznia. De a legfontosabb hit e várossal kapcsolatban, hogy ide várják a Messiás eljövetelét, aki majd újra építi a templomot.

A keresztények számára az ószövetségi próféták által dicsért Jeruzsálem a Jézus által elhozott üdvösség előre jelzett színhelye. Jeruzsálemhez kapcsolód nak a megváltás nagy eseményei: Jézus bevonulása, a templom megtisztítása, az utolsó páskavacsorán az úrvacsora szereztetése, Jézus gyötrődése és elfo gatása a Gecsemáné-kertben, elítéltetése és kereszthalála. Itt temetik el Jézust és itt támad fel. Jeruzsálem a színhelye a Szentlélek kitöltésének, az apostolok munkásságának és szenvedéseinek és az első keresztyén vértanú halálának. A Jelenések könyve szerint az új Jeruzsálem a mennyből száll alá, az Istentől felké szítve, mint a férje számára felékesített menyasszony. Templom nem lesz benne, mert a mindenható Isten és a Bárány lesz a temploma. Ott lesz az élet vizének folyója és az életnek fája is. Isten sátora az emberekkel lesz, velük fog lakni, ők pedig népei lesznek

Jeruzsálem a muszlimok számára is fontos vallási emlékhely. Az óvárosban áll az Al Aszka mecset, ami vallásuk harmadik szent helye Mekka és Medina után. Hitük szerint Mohamed próféta innen, Jeruzsálemből emelkedett fel a mennybe arról a szikláról, amelyen Ábrahám kínálta áldozatul Izsákot. Ennek az eseménynek az emlékére a zsidók temploma helyén a várost a 7. században elfoglaló muzulmánok felépítették a Sziklamecsetet. A Korán szerint Mohamed soha nem járt Jeruzsálemben.

II. András magyar király 1217-1218-as szentföldi hadjárata után vette fel a Je ruzsálem királya címet, melyet 1918-ig minden magyar király viselt utána.

Az 1948-as első arab-izraeli hábo rúban Nyugat-Jeruzsálemet Izrael, Ke let-Jeruzsálemet Jordánia foglalta el, majd annektálta azt. Az 1967-es hatnapos háborúban Izrael Kelet-Jeruzsálemet is elfoglalta és Jeruzsálemhez kapcsolta a környező területekkel együtt. E tény nek is köszönhetően a város a mai napig az arab-izraeli konfliktus legnagyobb gócpontja.

„Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megköve zed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, mint a kotlós a csibéit szárnyai alá, de nem akartátok! Íme, elhagyottá lesz a ti házatok. De mondom nektek, nem láttok ad dig engem, míg el nem jön az az idő, amikor ezt mondjátok: Áldott, aki az ÚR nevében jön!” Lk 13,34-35.

Bethesda tava

Siratófal

Gecsemáné kert

Asztali beszélgetés a virtuális térben

A 2020. április 12-én elhangzott adás

Czapp József: Áldott és békés ünnepet, szép estét minden kinek! Ez itt a Magtár 3-ik adása: Rendhagyó kerekasztal beszélgetés az interneten ke resztül. Szeretettel köszönte lek benneteket!

Megszokott asztaltársasá gunknak különös, különleges vendége van a mai estén. Nagy szeretettel köszöntöm Pro fesszor Dr. Bagdy Emőke pszi chológust, és köszönöm, hogy elfogadta a meghívásunkat!

A napjainkban legtöbbet emlegetett kifejezés a vál tozás. Azt mondják semmi sem lesz ugyanaz, mint előtte volt, azt mondják már min den megváltozott és ha még sem, akkor minden meg fog változni a járványt követően. Ez a helyzet talán segít ben nünket, hogy mélyebb meg értésére jussunk el a húsvéti eseményeknek, hiszen azok a tanítványok, akik virágvasár nap egy hatalmas tömeg köze pén ott voltak Jézus mellett, az ünnepelt sztár mellett, akinek a társaságát mindenki keres te, egy héttel később a sírba helyezett Krisztusnak a látása után gyakorlatilag széthullott az életük. Óriásit változott ve lük a világ. De az igazi válto zás, a pozitív változás termé

szetesen feltámadást követően állt be ezeknek az embereknek az életében. Minden megvál tozott a tanítványok életében Krisztus feltámadása miatt. Megváltozhat-e valami a mi életünkben 2020-ban Krisztus feltámadása miatt? Ezt szeret ném kérdezni tőletek, először!

Heteken keresztül arról beszéltünk, hogy a halál kö zelsége annak a fenyegetése, milyen hatással van ránk és a halálnak a rettenete milyen módon tudja megváltoztatni az életünket. Meg tudja- e vál toztatni az életünket valaki nek a feltámadása?

Bagdy Emőke: Nagyon nagy kérdés, hogyan viszonyulunk magához a fogalomhoz, hogy halál. Mit jelent nekünk? Mi van a szívünkben és az értel münkben? Mit is tartalmaz ez a jelentés? Sajnálatos tény, hogy a szekularizációban so kan elveszítették azt a lelki fejlődési utat és annak a lehe tőségét, hogy találkozzanak azokkal az üzenetekkel, amit a keresztyénség akar mutatni, tágabb értelemben a keresz ténység biztosít az ember szá mára. Azt a lehetőséget veszí tette el az ember, hogy legyen egy olyan világnézete, hit rendszere, amelybe pontosan

helyére kerül a saját identitá sában a halál is. Élet és halál egyaránt.

Az élet szeretete és az élet szolgálata egyben azt is jelen ti, hogy aki nem fél az élettől, az nem fél a haláltól sem. Egy hitéleti nevelés olyan identitás kiformálását segíti elő, amely ben folytonos az életnek a gon dolata, tudata. Tehát az örök élet gondolata benne foglalt a keresztény identitásban. Azt is merném állítani, hogy maga a húsvéti ünnep és a feltámadás, a mi keresztény hitünknek a legfőbb alaptétele.

A halálnak az a fajta felfo gása, ami az anyagelvűséghez kötött, az a totális megsem misülést jelenti, és valójában ez egy nagyon súlyos filozófia, mert beépíti az ember életé be a haláltól való rettegést. A megsemmisüléstől való ret tegést. A keresztény identi tásban viszont az a kérdés: mi végre élünk? Mi is az identitás kérdése? Az, hogy honnan jöt tél, hova tartasz? Mi a célod? Van neked rendeltetésed? Va jon a véletlen műve, hogy most lettél, vagy olyan módon vagy küldve, elküldve a Földre, hogy neked ott dolgod van, és arról, ami a dolgod el is kell számol nod? A keresztény identitás

fogalmában benne van a pre destináció a mi hitünk szerint, és az én hitem szerint is. De ha valaki ezzel az elküldetés tu dattal nem rendelkezik akkor is felteszi a kérdést, mi értel me az életnek? Megkérdezem magukat is, hogy hogy vannak ezzel! Bár, nem is helyes úgy feltenni a kérdést, hogy mi az élet értelme, hanem úgy, hogy kiért ezt miért? Ezt, hogyan válaszolják meg? Rögtön ki derül, hogy lehetetlenség az élet-halál kérdése a tudatban, ha nem tudjuk megválaszolni mivégre élünk, kiért élünk, miért élünk? Az élet félelme, hogy rettegek az élet felada taitól, súlyától, nehézségeitől megpróbáltatásaitól azt is je lenti, hogy félek a haláltól is. Minél inkább elfogadom azon ban, hogy nagyon sok dolgom, feladatom, küldetésem van az életben, annál inkább igyek szem mindezeket szolgáló mó don teljesíteni.

Szóval, hogyan is vagyok én azzal a gondolattal, hogy halál? Az életre irányulok. Az életre és az örök életre, hiszen a feltámadás az egész hitrend szeremnek a központi gondo lata. De, nem akarnék sokkal többen mondani, mert attól tartok, hogy így elveszem azt a lehetőséget, hogy mi együtt gondolkodjunk erről! Egyet engedjenek még meg nekem! A pszichológiában nincs olyan elrugaszkodottság attól a gon dolattól, ami a mi keresztény hitéletünknek a világszemlé lete, hitvallása. Mert van egy olyan pszichológiai irányzat, amely majdhogynem, mint mea culpa a természettudo mányos gondolkodásra ráállt és azon a csatornán kibonta

kozó úgymond tudományos pszichológiát megállította és szembesítette azzal, hogy va lami fontosat kifelejtett. Ez pedig éppen az a vertikális di menzió, ami az identitásunk meghatározásához fontos, hogy tudjunk válaszolni, ho gyan vagy te ennek a Földnek a lakója és vajon mit gondolsz arról, hogy honnan jöttünk, hová tartunk? Azt a filozófi át és annak a meghatározását követeli meg, hogy valljunk szint, mit is gondolunk: Van-e másik valóság, és van-e egye temes rendező elv, és min denek csúcsára helyezük-e Istent vagy sem? Ez a transz perszonális pszichológia. Most erről nem mondanék többet, de nagyon jót tenne szerintem a közgondolkodásnak, hogyha értesülne arról, hogy a pszi chológia szembesítette magát azzal, hogy a legfontosabb lét dimenziót kikapcsolta azért, hogy a perszonális léttenge lyen a horizontális tengelyen eltudja helyezni az embert a tudomány különféle követelé sei szerinti rendben, és csak eszerint válaszoljon arra, hogy ki az ember, mi az ember. Itt most megállnék és várom, hogy adjatok fel kérdést! Átáll tam erre de remélem nem sér tettem meg senkit ezzel!

Czapp József: Nagyon szívesen hallgatjuk, hallgatunk! Sanyi tőled szeretném megkérdezni, hogy az, ami 2000 évvel ez előtt történt, ami egyébként az emberi értelem számára elfo gadhatatlan és felfoghatatlan, hogy valaki a halálból visz szajön az életre az, hogy tudja megváltoztatni az én életemet ma?

Fazakas Sándor: Először is visszautalnék arra, amiről beszélgettünk az elmúlt két vasárnap és különbséget ten nék a haláltudat, halálfélelem és a halál között. Ez a mostani vírusjárvány is nagyon közel hozta hozzánk a haláltudatot és halálfélelmet. Arról is be széltünk elég hosszan, hogy az egész emberi kultúra tu lajdonképpen a halálfélelem legyőzésében fogan. Ebből az igyekezetből − negligálni, el hárítani a haláltudatot, a ha lálfélelmet − fakad a művészet, a tudomány, illetve a kultúra hatalmas tárháza. Mi magunk is próbáljuk ezeket az elhárító mechanizmusokat elsajátítani. És mégis, mi a különbség a ha lálfélelemmel szembeni maga tartásunk és a húsvét között? Az első esetén az ember akar ja legyőzni a halálfélelmet, a húsvét viszont arról szól, hogy Krisztus legyőzte a halált. Ez viszont nem azt jelenti, hogy Jézus ebbe az életbe jött volna vissza, hanem egy másik di menzióba: az Isten országába való megdicsőült feltámadás és belelépés.

A változásról beszéltél Józsi, hogy milyen változást hozott a húsvét a világtörténelemben. Én ezt kiegészíteném azzal, hogy a nagypéntek és a hús vét hozott változást. Rengeteg változásnak vagyunk a tanúi.

Barth Károly jut eszembe, a híres, Debrecenben és Buda pesten is 1948-ban elmondott előadása, miszerint a keresz tyén ember arra a nagy válto zásra tekint, amely a Golgota keresztjén végbement. És hát nyilvánvaló, hogy a húsvét a keresztnek amam másik ol

dala, a fényben levő oldala. Mit jelent ez számunkra? És itt csatlakoznék Emőkének a gondolataihoz. A teológus is így fogalmazza meg ezt a fel vetést: életünk egy reflexió arra a sok impulzusra, ami ér bennünket, többek között arra a kérdésre, hogy mi célból va gyunk ezen a világon.

Reflektálnom kell önma gunk helyzetére is. Ebben hihetetlen nagy segítség és keret azon világnézeti neve lés, neveltetés, szocializációs folyamat, amiben részünk le het. Ebben az egyháznak nagy szerepe van (és nyilván a neve lésnek és az oktatási rendszer nek), de ez mind csak a keretét, az alapját képezni annak, hogy a személyes hit ebben megfo ganjon. Enélkül nehezen tu dom elképzelni, hogy a szemé lyes hit formát öltsön. Viszont a húsvét éppen arról szól, hogy nekem személy szerint mi a kapcsolatom és mi a közöm a feltámadott Krisztushoz.

És hát a kereszténység nem csak egy múltbeli eseményre tekint vissza húsvétban, ha nem az itt és most jelen levő, élő Krisztushoz való kapcsoló dást hirdeti, hirdetjük.

Mi az abszolút boldogta lanság? Az Isten jelenlétének a hiánya emberi életünkben. És akkor megfordítom ennek a kérdésnek az élét: Képesek vagyunk-e az Isten jelenlété nek, vagy feltámadott Krisztus jelenlétének a tudatát megélni, megragadni, illetve erről bi zonyosságot tenni?

Tulipán Ferenc: Érdekes, Józsi azt a kérdést tette fel,

hogy a húsvéttal, a feltáma dottal való találkozás milyen változást okozhat az ember életében, és ugye eljutottunk odáig, hogy ez a változás nem két állandóságot köt össze, vagy kapcsol össze, hanem ugyanannak a folyamatnak a része. Pontosan ezt mutatja a húsvéti történet. Megfigyelhe tő az, hogy akik találkoztak a feltámadottal, különböző di menziókban tudták megélni ezt a találkozást. Három di menziót látok a feltámadottal való találkozásban. Az első és legalacsonyabb dimenzió, aki nem is találkozott vele. Tudni illik kiderül az Apostolok cse lekedetéből, főleg ott derül ki, hogy csak olyanok találkoztak a feltámadott Jézussal, akik már előtte, életében is kap csolatban voltak vele. Idege neknek nem jelent meg. Péter apostol mondja, hogy nekünk, akiknek megjelent, vele együtt ettünk és ittunk annak előtte. Ez az első dimenzió: aki nem volt abban az állapotban, hogy egyáltalán találkozhasson vele.

A második foka a dimenzi ónak, aki találkozott vele, de a találkozás pillanatában nem tudta, hogy kivel találkozik. Magdalai Mária kertésznek nézi, az emmausi tanítványok egy együtt utazónak, vándor társnak nézik stb. Akiknek volt valamiféle kapcsolata Jé zussal annak előtte, de rög tön nem ismerték föl. Persze, mindannyiuknak volt egy pont, amikor felismerték: Ja, tényleg! Ez a mester!

És úgy tűnik, hogy volt 1-2, talán 3 tanítvány, aki rögtön megismerte az Urat, a feltá

madott Urat. Arra a körre szű kíteném, akik a legközelebb álltak hozzá, akik talán még akkor is látták az Urat amikor mások nem látták pl. a megdi csőülés alkalmával.

Tehát az, hogy kiben milyen változást tud előidézni a fel támadottal való találkozás, az talán nem is itt kezdődik a fel támadásnál, hanem hogy előt te milyen kapcsolata volt Jézus Krisztussal? Milyen úton ment keresztül? És ezért örültem annak, amit Emőke mondott, és ezt folytatta Sanyi, hogy ez a fajta változás korábban kez dődik. Kezdődik a halálhoz való viszonyulásunkban, hogy ehhez képest, ennek fényében milyen életet választunk, ho gyan épül föl az emberben a hit, az Istenhez való kapcsolat. És azt gondolom, hogy ennek a sorában történhet meg egy embernél a húsvéttal való ta lálkozás, a feltámadottal való találkozás, az Ő felismerése, és az a pozitív változás, ami újabb változáscunamit indít el az életében.

Czapp József: Én úgy jártam az előbb, mint Tamás Jézus megjelenésekor, hogy nem voltam veletek, ahogy ő nem volt a tízzel! Nem tudom, mit kérdeztem tőled Feri, mert nem tudom mi ment át az éterbe mielőtt eltűntem. És azt se tudom, hogy te mit vá laszoltál. Úgyhogy nem hi szem el bármit is mondtál! De mielőtt a magunk fontoságá ról, szerepéről beszélnénk, beszéljünk már egy kicsit a Nőkről. Miért a nők? Emő ke drága! Miért a nők az első tanúi a feltámadásnak? Mit üzen nekünk ez a jelenet, amit

minden evangélium megem lít, fontosnak tart?

Bagdy Emőke: A három as z szony. Igen. Elkezdtem azon tűnődni, hogy valóban mi lyen csodálatos, hogy hogyan vagyunk mi nők teremtve. Mi vagyunk azok, akik az életet a legközvetlenebb módon hor dozzuk és szolgáljuk. Mi va gyunk azok, akik megkaptuk a jobbagyféltekei működés hangsúllyal azt a fajta ere dendően adott képességün ket, amit hozunk magunkkal és ami kibontakozik az éle tadás folyamatában: Hogy tudjuk úgy táplálni a gyerme ket, úgy, hogy etetjük és sze retjük és a szeretetet azon át adjuk. Ma már ezt biztosan tudjuk, hogy így van. Van egy oxitocin nevű hormon, amit szeretet hormonnak neveznek a biokémikusok is.

A nő az, akit az Isten arra, azzal a képességgel ruház fel, hogy tudjon szeretni, gondos kodni és odafordulni, törődni. Az ő része az, hogy szolgál jon. Olyan módon szolgáljon, hogy a szeretetét a szolgálat tal is kitudja fejezni. Az éle tadó szolgálattal, a nevelés szolgálattal. Minden módon olyan képe legyen a világban, hogy akárki tartozik a sze retet kapcsolatába, az legyen számára a legfontosabb. Ki tudja fejezni azt, hogy hogyan szereti. És ez a szeretetadó, életadó képesség, megadta azt a lehetőséget, hogy Jézus életét nyomon kisérve az as z szonyoknak nagyon jelentős a szerepe abban ahogy szolgál ják és szeretik őt. Nekik ada tott meg az az első felismerés, hogy a sír üres.

De még előtte ott van az a töprengés, hogy ott van az a nagy kő. Hogyan lehetne azt elhengeríteni? És ha ennek a szimbolikáját nézzük, akkor benne van azért az, hogy va jon mit is jelent ez a nagy kő. Milyen akadályt jelent a felis merésben? És hogyan lehetne ezt a lelki, szellemi akadályt elhárítani? Ki fogja a követ el hengeríteni?

Aztán bekövetkezik maga az a csoda, hogy üres a sír. Nekik, asszonyoknak adatott meg ez a lehetőség, ez a nagy felisme rés, hogy aztán vigyék, hir dessék és mondják is. Először nem hisznek az asszonyoknak, de mégis az asszonyok azok, akik először mondják, hogy él! Feltámadott! A sír üres! Péter ezután megy kvázi ellenőrizni, hogy vajon ez csak egy asszo nyi fecsegés vagy tényleg úgy van e.

Mi nők szeretünk beszélni, hírt vinni, tovább adni. Ez is a mi jobb agyféltekés mivol tunkhoz tartozik. De egyben ne felejtsük már el, hogy a hitéleti nevelés ott kezdődik, az Isten útjaival való megis mertetés ott kezdődik, ahol a gyereknek még nincs is ön álló tudata, öntudata: amikor első imát a gyermek mellett és gyermekkel elmondjuk. Tehát a mi ügyünk, mint egy bele csepegtetni a gyermek szívé be, értelmébe az istenképet és Jézust fogadtatni olyan módon, hogy először is megismertet jük.

Ezért gondolom, hogy a hús véti történet a nőknek ezt a faj ta kiváltságát szimbolikusan ugyan, de kifejezésre juttatja.

Nagyon nagy dolog nő nek lenni. Ilyés Gyulának jut eszembe pár sora, hogy „segíts át asszony türelemmel elmúl ásomnak szégyenén”.

És akkor a pieta is eszembe jut! Nyilván gondoltok rá, hogy milyen csodálatos az ahogyan Krisztus testét, ahogyan az át ölelő kar azt az elalélt, élette len testet tartja! Az a megtar tó erő. Ez, amit csak a szeretet tud közvetíteni és kifejezni. Én azt hiszem, hogy mindezekről is szól nőnek lenni.

Czapp József: Babits jutott még eszembe a női szeretetről, szerepről:”csak te borulsz rám asszonyi jóság, mint letört ka róra a rózsák, Ugye könnyes szemem csókkal eltakar ó jaj itt meg kell halni” Itt is a ki menetelben való asszonyi, női szerep. Sanyi miért a nők?

Fazakas Sándor: Teológusok szokták mondani, hogy néha az ördög ügyvédét játszák. Én is akadékoskodni szeretnék. Az első írásos tudósítás, illet ve hitvallás a feltámadásról egy szót sem szól arról, hogy nők vagy férfiak voltak elő ször a kertben. Az 1Kor 15-ben olvassuk, hogy Krisztus „az írások szerint” − ahogyan Pál mondja − meghalt, eltemették, feltámadott, megjelent Kéfás nak, majd a 12-nek, majd öt száznak. És csak jóval később keletkeznek azok az evangé liumi szövegek, Lukács, Máté és Márk, amelyek a sírkertben lezajlott történetet ábrázolják. És az írásmagyarázók szerint minden bizonnyal itt már egy fajta pedagógia és kateketi kai szándék is meghúzódik az írásba foglalás mögött.

Eszembe jut, hogy Kálvin is megállapítja, és ad egyfaj ta magyarázatot arra, miért a nő az első tanúja a feltáma dásnak. Kálvin szerint a ta nítványok a nagycsütörtöki és nagypénteki események miatt szétrebbennek, félelmükben szétszélednek, megfutamod nak – és ekkor ideiglenesen a nőkre ruházódik rá az apos toli tiszt, hiszen, ők azok, akik először a feltámadott megjele nésében részesülnek.

Az idők során gyakran vagy túlértékelték, vagy nagyon le értékelték a nőknek ezt a sze repét az evangéliumokban. Én csak arra szeretnék emlékez tetni, hogy az inkarnáció is egy nő által lesz lehetséges. „A szűz fogan a méhében.” Te hát a Krisztus testetöltése és megszületése nem lehetséges másként, csak Mária befogadó alázatos szolgálata által.

Ugyanakkor én úgy gon dolom, hogy ez a tény sokkal tovább mutat. . Talán Emőke mondta, hogy a nők szeretnek beszélni és hírt vinni. Hát va lóban, abban a korban, abban a világban nőket tanúként nem volt szokás peres ügyekben meghallgatni, mert nem tar tották őket megbízható hír forrásnak. Ez volt a társadalmi rend. Ugyanakkor Jézus már a maga korában szembement az akkori társadalmi viszonyok kal. Nem véletlen ez. Az egész Krisztus-történet és az evan gélium paradoxonok egész sorát mutatja. És nyilván fe szíti belülről ma is a minden kori társadalmi viszonyokat. Ugyanakkor azt is üzeni, hogy minden társadalmi torzulás és kulturális beágyazottság elle

nére van egy másik hely, egy másik dimenzió, ahol nincs különbség nő és férfi szerepek között. Ez pedig hívők közös ségében, a feltámadott Krisz tussal való eszkatologikus közösségben történik meg. Itt relativizálódnak ezek a kü lönbségek férfi és nő, úr vagy szolga, zsidó vagy görög kö zött. Tehát megkérdőjelezésre kerülnek a származás, illetve társadalmi helyzet.

Én úgy gondolom, hogy na gyon nagy jelentősége van en nek a történetnek, de olyan szempontból − és itt Ferire utalnék vissza − hogy kik azok, akik először látják a feltáma dottat? Azok, akiknek mega datik, akik ajándékba kapják, akik előtt kinyilvánítja magát a feltámadott Krisztus. Az em mausi történetre utaltál, ahol egy ideig együtt haladnak az úton és nem ismerik fel, hogy a megfeszített az, aki velük halad. Amikor azonban az asz talnál megtöri a kenyeret, fel nyílik a szemük. De ugyanígy a Galileai-tenger partján is: egy ideig bizonytalanok a tanítvá nyok is, maikor a feltámadott Jézus megjelenik a parton. Vagy ama jeruzsálemi ház fel ső szobájában az első húsvét estéjén amig a feltámadott Krisztus nem ad számukra nyilvánvaló kijelentést, hogy „én vagyok az!”, addig bizony talan az ő hitük, és a feltáma dotthoz való viszonyulásuk.

Én úgy gondolom, hogy óri ási kegyelem az, hogy Isten a húsvét reggeli asszonyokat majd a tanítványokat ebben a látásban részesíti.

Ugyanakkor a magunk szá

mára is le kell vonni a követ keztetést: a feltámadott Krisz tussal való kapcsolatunk saját erőnkből, erőfeszítésünkből nem lehetséges! Egy módon le hetséges. Úgy, hogy Ő betekin tést enged ebben a titokba − ahogy a megdicsőülés hegyén a tanítványoknak is részesí tette a különös látványban. Megadatott számukra a bepil lantás − bepillantást nyertek az ő dicsőségébe.

És ma számunkra is érvé nyes: amikor meglátjuk a fel támadott és önmagát kinyil vánító Krisztust, amikor Vele közösségbe kerülünk, akkor a minket körülvevő társadalom nak a rendje, a szerepeknek a kiosztása, az alá és fölé rende lési viszonyok másodrangúak lesznek.

Czapp József: Feri! Miért a nők? Miért a női szerep?

Tulipán Ferenc: Hát, sok min den jut erről eszembe. Talán egy néhányat… Az ókori em ber gondolkodása még beleér a mitológiai gondolkodásba, a mitológiai szimbólumok és képek világába. Ahogy Sanyi említette, abban a korban a nőknek nem volt ugyanolyan szintű szerepköre, mint a férfiaknak, de a mitológiában, tipikusan, legalább három he lyen találunk mindig női sze repeket. Az első elég kézen fekvő. Ez a születés. A máso dik, érdekes módon, a halál. Említette Sanyi, hogy a szü letésnél ott van az anya Má ria. A keresztnél végére szinte csak az asszonyok maradnak. És, érdekes módon még egy pont van a mitológiában, ahol mindig nők jelenek meg. Ak

kor, amikor a hőst, a harcost, az elveszett fiút keresni kell. És a keresők is mindig nők. Ők azok, akik mennek vidékeken keresztül és benéznek min denhová és keresik az elvesze tett. Ezt a keresést látom hús vét hajnalban az asszonyoknál. És miután üresnek találják a sírt, akkor nem adják föl. Mert a férfi tanítványoknak az első, hogy nincs meg az Úr. Az asz szonyok hozzáfognak keresni. És hogyha kell akkor a ker tészt is megkérdezzük, hogy vajon hol lehet.

Ez az egyik vetülete a dolog nak. Nagyon erősnek látom az evangéliumoknak a szociális üzenetét. Ugye Jézus karakte re mellett nagyon könnyű ne gatív szereplőnek lenni. Nyil ván tudjuk, hogy egy nagyon erős, határozott világosság, jelenség mellett, azért könnyű árnyékosnak mutatkozni. Az evangéliumokban Jézus körül nagyon sok a negatív szereplő. Éppen ezért feltűnőek mindig a pozitív szereplők. Akik az evangéliumokban csak pozitív szereplőként jelennek meg. És, hogy ha az ember ezeket ösz szegyűjti, az a megdöbbentő kép tárul elé, hogy a pozitív szereplők az evangéliumban a szegények, a társadalom pe riférián élők. Ebbe ugye be letartoznak a pásztorok, a boldog szegények, az éhezők, a sírók. Pozitív szereplők a pe riférián lévők, akik erkölcsileg vannak a periférián: bűnösök, vámszedők és prostituáltak. Pozitív szereplőként jelennek meg a pogányok. A legnagyobb hitű ember, akire Jézus rámu tat pont nem egy hitbeli társa. És a nők.

És azt gondolom, hogy en nek van egy nagyon fontos üzenete az evangéliumban. Pontosan azért érzem erősnek ezt az üzentet, amit Sanyi is említett, mert ha a kor gon dolkodása szerint írják meg az evangéliumot, akkor mini mum agyonhallgatják, hogy nők voltak az első tanúk. De nem tehették, mert ez így volt. Az evangéliumoknak ez egy szerves üzenete. Ez a szociális üzenet.

Bagdy Emőke: Miközben hall gattalak eszembe jutott Ma dáchnak az Ember tragédiá jából az a gyönyörű sora. Éva mondja a sírnál: „Mit állsz tátongó mélység lábaimnál? Ne hidd, hogy éjed engem el riaszt. A por hull csak belé, e föld szülötte. Én glóriával át allépem azt.” És ahogyan ki fejtetted, hogy a nőnek milyen szerep jutott, hogy érzelmileg jelentős és pozitív...az életet adó, az életre, világra hozó maga. A nő törvényteljesítése az, hogy az életet védelmez zük, oltalmazzuk és tovább visszük. Ez a delegáció. Hogy mi tovább visszük az életet a férfi, a teremtő magja által. Mi vagyunk az élet tovább vivői.

Czapp József: Van egy másik tipikus női szerep. Az étkez tetés. Az etetés. Nagyon ér dekes, hogy a feltámadás után többször is szó esik arról, hogy Jézus eszik azokkal, akikkel találkozik. Az emmausi törté netben is benne van, de benne van galileai tóhoz visszamenő, halászó tanítványokkal való találkozás történetében. Eszik Krisztus, a feltámadott, azok kal, akiknek kijelenti magát. Ahogy Sanyi mondta, az igazi

változás ott kezdődik, ott kö vetkezik be, és akkor lesz va laki tanújává Krisztusnak, ha meg van ez az önkijelentés. Szóval eszik Krisztus, a feltá madott a tanítványokkal, mi pedig úgy emlékezünk az ő feltámadásában megjelent is teni szeretetre, hogy eszünk egymással. Esszük Krisztust. Krisztus testének vétele tör ténik meg az Úr vacsora alkal mával. Szeretetevés. Mit gon doltok erről a kérdéskörről?

Bagdy Emőke: Szabadjon meg szólalnom rögtön, mert sze retetevéssel indul az életünk. A tudomány bebizonyította, hogy amikor tápláljuk a tes tünkből a gyermeket, akkor a tekintetkontaktuson keresztül az agynak azon részét segítjük fejleszteni, a tükörneurono kat, ahol az érzelmi folyama toknak az egyik olyan fontos központja bontakozik, erősö dik, ami az empátiáért felelős.

Empátia. Kiért élünk? Miért élünk? A másikért élünk! De nem tudok a másik felé nyitni, ha nincs meg az a képességem, amit anyai közvetítéssel még idegrendszerileg is megkapok, mint segítséget, hogy képes legyek arra, hogy a másikat tekintetbe vegyem, hogy a másikra figyeljek, a másikkal azonos hullámhosszra kerül jek!

Etetni egyenlő szeretni, és szeretni egyenlő etetni. Gon doljuk már el, hogy bárki ven dégsébe jön hozzád nem az az első kérdésed: mivel kínálhat lak? Benne van a mi emberi létünk rituáléjában, hogy enni annyi, mint az életet fenn tartani. Ezért az etetés hoz

zátartozik a szociális pozitív üzenetek kifejezéséhez. Hogy etetlek, hogy szeretlek, ez egyvágányú a tudatunknak a mélyén.

De, amikor az átlényegülés van...Krisztus teste és vére. Krisztus az utolsó vacsorán úgy fogyasztotta el tanítvá nyaival, törte meg a kenye ret és itták meg a bort, hogy mintegy lelkünkre kötötte, hogy emlékezzetek és eszerint tegyetek. Ezért megemelke dett az evésnek a jelentése és jelentősége a szívükben, olyan magaslatra, ami az örökélet ígéretét is hordozza, hogy te gyük ezt az ő emlékezetére. „És valamennyiszer eszitek ezt a kenyeret és isszátok a bort az Úrnak halálát hirdessétek mígnem eljövend.”

De ebből következik, és itt egy olyan pont van, mint ami kor már a változásról beszél tünk kezdetben. Már akkor is eszembe ötlött, hogy valójában kikellene élesen mondanom, de hisz az egész, a Golgota, a nagypéntektől vasárnapig, ami fennforgás történik az kr ízis!

Úgy beszélgetünk itt a vál tozásról, mint ahogy hétköz napi értelemben: hogy valami már nem úgy van, mint régen. De az, hogy a krízis katarzissal jár!? Mert az olyan, mint egy parancs: többé már ugyanúgy nem lehet! Soha többé ugyan úgy nem lehet! Tehát merőben más következik, és ez a merő ben más, amit a katarzis létre hoz. Ez emeli a lelket egy olyan magaslatra, hogy minden úgy változik meg, (a pszicholó gia azt mondja poszttraumás

személyiségváltozás, vala mi olyan érték átrendeződés történik meg idegpályákban, kapcsolatokban az ember fejé ben egy katarzis hatására) ami által jobb emberré válik.

Valójában úgy gondolom, hogy az a nagy változás, ami „feszítsd meg őt!” kiáltástól kezdve egészen a nagy rádöb benésig, a találkozás az em mausi úton, találkozás Krisz tussal, a tanítványokkal együtt lenni, ez olyan szöges ellenté tet jelent, és valami olyan nagy változást, amit csak, mint kr ízist fogalmazhatunk meg.

És hogy éppen most beszé lünk erről, ahol krízisben van a világ, ahol biztosak lehe tünk benne, hogy soha többé ugyanúgy már nem fogunk tudni élni... Valahogy úgy bo rul ez a nagy figyelmeztetés ránk, hogy megélhessük azt, hogy van egy ígéret, egy olyan ígéret, ami minket ebből a ha lálfenyegetésből ki tud emelni, és azt az ígéretet tudja hozni, hogy de hisz feltámadunk, és az örökélet csökkenti, meg szünteti a mi halálfélelmün ket.

Czapp József: Sanyi, hogy em lékeztet az úrvacsora Isten szeretetére bennünket?

Fazakas Sándor: Egyetértek Emőkével atekintetben, hogy az emberi interaktivitás egyik alapvető formája a közös ét kezés, illetve az asztalközös ség. És nem véletlen, hogy az Írásban is ez olyan nagy sze repet kap. De mégis érdemes teljes összefüggésében látni az úrvacsora kérdését. Jézus amikor az utolsó vacsorát el

költi, akkor nem ő alapítja meg az egyháznak a szertartását, hanem visszanyúl egy régi asztalközösségi formához, a páskavacsorához. Önmagára értelmezi a szabadítástörté netet és a páskát, a páska el költésének a körülményeit.

Itt ez nagyon fontos, mert az úrvacsorának egyik hang súlyos eleme az emlékezés. Néha leragadunk és meg is elégszünk azzal, hogy emléke zünk, és Krisztus keresztha lálára, utolsó vacsorájára em lékezve mi is úrvacsorázunk. De sokkal többről van itt szó, hiszen a bibliai szemléletben ez a fajta emlékezés, amit egy részt a páska vacsora elköté sével látunk, illetve ahogy ezt Jézus parancsba adja, ez nem egy mentális cselekvés csu pán! Nem arról van szó egysz reűen, hogy egy régi történet − a zsidóknak Egyiptomból való kivonulása, vagy Krisz tus szenvedésének a történe te − mintegy filmszalagként lepereg szemeink előtt, hanem itt egy olyan emlékezésről van szó − és itt a zsidó teológia és az ószövetségi teológia is se gít nekünk ennek megérté sében −, amely egy múltbéli eseményt a jelenbe hoz. Ami kor elköltöm a páskát, amikor részesedem az úrvacsorában, akkor azt kell magamban tu datosítanom, hogy nem csak egy múltbeli eseményről van itt szó, hanem egy jelenbeli eseményről is. Hiszen érettem is történt, és most részesül hetek a Feltámadott jelenlété ben. Múlt, jelen és jövő össze fonódik: igen, van egy jövőidő persektívája is e történetnek. Erről is beszélt Emőke. Elő retekint az eszkatologikus

örömünnepre, az Istennel, a Krisztussal való teljes közös ségre.

Akkor, tovább mennék mert az emlékezés ilyen értelmezé sén túl, még mindig van né hány eleme az úrvacsorai gya korlatnak és teológiánknak.

Az előbb hallottuk, hogy Emőke idézte a szereztetési igét: „az Úr halálát hirdessétek amig eljön!”. Tehát egy úrva csorai közösség tulajdonkép pen bizonyságot tesz Krisztus haláláról és feltámadásáról. Egy úrvacsorai közösség, mi közben az úrvacsorával él, be kapcsolódik ebbe a mennyei istentiszteletbe és arról tesz bizonyságot, hogy elfogadja a Krisztus halálával történő en gesztelést. Miről szól ez? Hogy Isten megbékéltette magát az emberrel, és nekünk is meg kell békülnünk egymással. És nyilván, hangsúlyos az előre tekintés is a mennyei végső la komára, a teljes közösségre.

Úgy gondolom, hogy ha így látjuk az úrvacsorát − a múlt, jelen és jövendő összefüggés ben, a Krisztus haláláról, feltá madásáról való bizonyságtétel összefüggésében, valamint a megbékélés, az egymással való megbékélés kötelezettségében −, akkor nem ragadunk le an nál a kérdésnél, ami a múltban sokszor vitákat generált: hogy miként van jelen, vagy hogy miként nincs jelen Krisztus a jegyekben, az úrvacsora ke nyerében és borában?

Egyébként szeretném leszö gezni, hogy mi reformátusok is hisszük Krisztus reális jelen létét az úrvacsorában, a reális

prezenciát. De nem az elemek ben, hanem az előbb említett módon: tehát a bizonyságté telre összegyűlt úrvacsorázó közösségben, a gyülekezetben van jelen Krisztus, teremtő ereje, vagyis Lelke által.

Hogyha ennyire komoly és többrétegű, komplexitásban is megragadó az úrvacsora, akkor úgy gondolom, hogy ez minket alázatra kell, hogy intsen. Nem mi vagyunk azok − még egyházként sem −, akik így vagy úgy rendjét szabjuk az úrvacsorának, mert az úr vacsorában az igazán vendég látó Krisztus, és az úrvacsora ajándéka is maga Krisztus. Ez már egy olyan közös, ökume nikus felismerés, amelyet más testvérfelekezetekkel együtt is vallhatunk. Mivel mi vendégek vagyunk ebben a folyamatban, egy dolgot tehetünk: Engedjük magunkat bevonni ebbe a lelki történésbe. De nem mi kap csolódunk be akár képernyő kön keresztül, akár fizikailag egy úrvacsorai közösségbe, hanem engedjük magunkat bevonni, vagy engedjük, hogy a Lélek ereje megragadjon és részesévé tegyen ennek a cso dának, ahol reálisan jelen van a Krisztus.

Tehát, jó ezeket a kérdé seket időről-időre tisztázni a magunk számára is, egymás sal való párbeszédben, akár egyházon belül, akár más fe lekezetekkel. És nekem óriási öröm, és egyúttal kihívás is látni azt, hogy nem csak teo lógusok dugják össze a fejüket és keresik a közös megoldáso kat ebben a kérdésben, hanem hívő emberekben is van igény a közös úrvacsorázásra. Ez már

a hit megélésének egy olyan következő lépcsőfoka, amely segíteht lebontani az évszáza dos fenntartásokat egymással szemben.

Czapp József: Sanyi említet ted a páskavacsorát. Azt, hogy a szabadításra való emlékezés ünnepe volt, ahol Jézus együtt volt a tanítványokkal. Ez volt az ő utolsó vacsorája. Feritől szeretném megkérdezni, hogy hogyan tudjuk mi megélni megszabadított voltunkat az úrvacsorában?

Tulipán Ferenc: Annyira iz galmas volt az előző dialógus! Megengeded, hogy még egy picit hozzászóljak? És akkor emlékezetes, hogy erre is vá laszoljak! Azt gondolom, hogy nagyon tanulságos, velős mon dat jutott eszembe. Az egyiket csak megemlítem, a másikról szeretnék egy két gondolatot mondani. Azt hiszem Hamvas tól olvastam, hogy amig édes anyánk méhében vagyunk, addig a köldökünknél fogva vagyunk összekötve a világ gal, és miután megszületünk onnantól kezdve a szánkkal. Ezért az evés egy nagyon köz ponti dolog, mint, ahogyan egy gyermek, ha ismerkedik a maga világával és a világ ele meivel az első, hogy rögtön a szájába veszi. Ez egy nagyon fontos kapocs az embernél. A másik, és elnézést kérek, hogy ha nem jól jelölöm meg a for rásokat, talán Szent Márton mondta, hogy az evésre, tu lajdonképpen nem is táplálko zónak van szüksége, hanem a tápláléknak. Mert evés közben történik egy varázslat, hogy amikor valaki bekebelezi az anyagszerű ételt emésztése

közben leválasztja az anyag minőséget és beépítve a szer vezetébe, az emberi minőség szintjére emeli azt.

Nagyon érdekes ahogyan Jézus az evést ebben a minő ségi emelkedésben végig vitte a szemünk előtt. Elsősorban a tanítványai szeme előtt és szá munkra is. Talán kilyukadha tunk oda, amit kérdeztél. Hogy az első minőségi emelése az evésnek, miért fontos ez? Azért fontos, mert gyakorlatilag ma körülbelül az evés számunkra egy átlagembernek nem, hogy szentség, hanem legtöbbet ott vétkezünk. A falánkságunk kal, a pazarlásunkkal és még ki tudja mivel. Mégis jó látni, hogy Jézus egy szentségnek tekintette, most nem teológiai értelemben mondom. Az első ahogyan megemelte a szint jét az étkezésnek, az az, hogy valaki azt mondta az evan géliumokat bárhol nyitod ki, vagy az evéstől állt fel Jézus, vagy éppen oda készült, kb. igy lehet találkozni Jézussal az evangéliumban. Nagyon fon tosak Jézus asztalközösségei. És azzal, hogy az ő tanításait, példázatait, az Ő kisugárzá sát mind asztalnál jelenítette meg, ezzel hihetetlenül nagyot emelt az étkezésen, az étkezés szentségén vagy minőségén. A második szint az pontosan az úrvacsora. Azt gondolom, hogy amikor jellé teszi a ke nyeret és a bort, megint emelt egy nagy szintet rajta. És ak kor van még egy emelet, mert amikor a feltámadott Krisz tus, akinek már hitünk sze rint nem volt szüksége az étel re, mert talán fizikailag éhes nem volt, de fontosnak tartja, hogy kezébe vegye a kenyeret

megtörje, és együtt étkezzen a tanítványokkal. Hát itt már valami szellemi szintre emeli vagy nem tudom, hogy feje zem ki ugyanezt az étkezést. Egyébként megdöbbentő, hogy ez mennyit jelentett a tanít ványoknak. És talán még ge nerációkról generációkra ér ződött, hogy az étkezés az egy szent dolog. Egy idős ember tanította nekem, és azt gondo lom, hogy nagyon belém égett, amikor egyszer megkérdez te még egészen fiatal voltam: „Fiam tudod-e, hogy miért délben eszik a magyar? Ismer jük ezeket a mondásokat miért igy csinálja a magyar miért úgy csinálja a magyar ember. Azt mondta, hogy délben a Nap a zenitjén áll, a legfényesebb, a legmelegebb és a legmaga sabban van. Számunkra a Nap a világ világossága a Jézus, és ekkor törjük meg a kenyeret, és isszuk az innivalót, hogy rá emlékezhessünk. Tehát a régi, néhány generációval előttünk lévő emberekben még ennyire elevenen élt az étkezés szent sége a mindennapi étkezés szentsége. Összekötötte őket Krisztussal, a Krisztusra való emlékezéssel.

Czapp József: Hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között. „Ti vagytok erre a ta núim - mondja Jézus a tanít ványoknak. Tehát a vele való találkozás a tanítványok éle tében egy újabb krízist idéz elő. Arról a hitről kell ne kik bizonyságot tenni, hogy Krisztus valóban feltámadott és él. Ti vagytok erre a tanúk - mondja Jézus az övéinek és íme én elküldöm nektek, akit Atyám igért, ti pedig marad

jatok a városban amig fel nem ruháztattok mennyei erővel.” Lukács evangéliumában ol vashatjuk ezt a 24. fejezetben. Hogy tudja a ma élő, Krisztus ban hívő ember betölteni ezt a küldetését?

Bagdy Emőke: Magam azzal a gondolattal csatlakoznék eh hez, hogy Ő volt az, Aki azt is üzente, hogy „az az én paran csolatom, hogy szeressétek egymást, amiként szerettelek titeket!”. János evangéliuma 15. rész. A szeretetben való együttműködés. És, még az előző gondolathoz kapcso lódva azt mondanám, hogy közösségben, gyülekezete ben, együttességben legyetek! Rítusban legyetek, amikor együtt fogyasztjátok azt az ételt! Együtt közösségben. Te hát a gyülekezet, a közösség, együttesség az egy meghatá rozó, még akkor is, ha nekünk egyedi módon kell a hitünkről hitvallást tenni. A közösség szerepe, az odatartozás szere pe az hatalmas nagy. Számom ra az az üzenet, hogy „én vele tek vagyok a világvégezetéig” egy meghatározó üzenet. A másik pedig, hogy „úgy szeres sétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket”. Ezek olyan üzenetek, amelyek életmód, életirány és célmeghatározók. Az a dolgunk, hogy mindazt megtegyük az embertársa inkkal a szeretteinkkel, a vi lággal, a szolgálati helyünkön, ott, ahová az élet állított ben nünket, hogy tovább vigyük az Ő parancsolatát, hogy szere tet tudjunk tovább adni. Ger jeszteni, erősíteni, segíteni, gyámolitani, adni önmagun kat. Azt tudom mondani, hogy amikor valaki egy gondolatot

befogad... voltaképen az evés is egy befogadás! Befogadom a gondolatot, megemelhetem arra a szimbolikus szintre az evést, hogy megeszem, beve szem, elfogadom, elhiszem! És nagyon sokban tudunk így segíteni azoknak az emberek nek, akiket közelebb akarunk hozni Jézus Krisztushoz az igéhez a hitélethez.

Czapp József: Krízis a tanít ványilét? Sanyi, Feri?

Tulipán Ferenc: Néha úgy érzem, hogy a tanúságtétel egy kicsit terhelt, a mai kereszté nyeknél, mint fogalom. Vala miféle kötelesség, éppen ezért teher. Ebből fakadó lelkiisme retfurdalás, és kitudja még mi tapad ehhez a fogalomhoz. Ha visszamegyünk arra a pontra mikor Jézus ezt mondta a ta nítványoknak, akkor ebben a párbeszédben, ezek a „szagok” hiányoznak, mint tehertétel, kötelesség, mint elvárás. Én ezt úgy érzem, hogy ez ott nem volt benne. Hát ne felejtsük el, hogy az egész evangéliumban főleg azt hiszem Márknál, vé gig azt olvassuk, hogy Jézus csitítja a tanítványokat, hogy „erről még senkinek ne mond jatok semmit! Majd eljön az idő amikor beszélhettek róla!” Hát gondoljátok el, hogy mennyi élmény, mennyi átélés, tapasz talás volt a lelkükbe, és duz zadt a lelkük: ha én ezt egy szer elmondom otthon! Meg a barátaimnak. Jézus állandóan csitítgatja őket, hogy erről még senkinek nem mondjatok semmit! Amikor a feltámadás után nemcsak, hogy büszkék a mesterükre, hogy csak nem győzték le, csak miénk az igaz ság, hanem még egyfajta nagy

lépést is tettek szellemileg, és még inkább duzzad a mellünk, hogy na most ezt tényleg el kéne végre valakinek monda ni. Hát nekik ez egy felszaba dító gondolat volt, amikor azt mondta Jézus, na most már mehettek! Most már mondhat játok! Ez olyan, mint amikor a zabolátlan kis csikókat először kiengedik igy tavasszal, végre a bezárt téli hónapok után, és akkor mehetnek. Én ezt érzem Jézusnak ebben a szavában, hogy itt nem egy csomagot rak a hátukra, itt nem valami kö telezvényeket rak eléjük, ha nem végre megengedi nekik, hogy mehetnek és mondhat ják. Na, most én azt gondolom, hogy az ilyen tanúságtétel nek van ereje. Amikor valaki nek tele van a lelke, és ebből a szívteljességéből tud beszélni arról, hogy milyen Isten élmé nye vagy milyen megtapaszta lása, vagy milyen tanúsága van Isten segítségével az életében.

Fazakas Sándor: Én visszaka nyarodnék újból az asztalkö zösség gondolatához, illetve az asztalközösség megélésének a fontosságához. Egy csalá don belül is, barátok között is, amikor asztalközösségben vagyunk egymással, akkor egy kicsit kiszállunk a hét köznapok taposó malmaiból. Úgyis fogalmazhatnék, hogy megszakítjuk a hétköznapok nak a menetét. Óriási áldás van abban, hogyha családta gok, barátok egymással tud nak asztalközösségben lenni! Megvan az igény erre, és meg van ennek az értéke. Mert lát juk, hogy a világunkban ennek az ellenkezőjére is van számos példa: amikor emberek már nem tudnak asztalközösség

ben lenni egymással. Vagy, akik egykor asztalközösség ben voltak egymással, azok ma már haragosai egymásnak. És még maradnék egy pillanatig a hétköznapi példánál. Eszembe jutott egy személyes aspektus, amikor a legnagyobb fiúnk el ment egyetemre Budapestre, akkor a legkisebbet megkér dezték az iskolában, hogy mi lyen változás van most otthon? Mire a válasz: Eggyel keveseb ben ülünk az asztalnál. Tehát neki ez jött le: eggyel keve sebben vagyunk, csonkák va gyunk, hiányosak.

Most szeretném összeköt ni az úrvacsorát a bizonyság tétellel − kérdésedre felelve, Józsi. Mert az úrvacsorai kö zösség is valamilyen szinten a hétköznapok megszakítá sának az aktusa. Ha hitünk szerint igaz az, hogy az úrva csorában a mennyei közösség előízét veszük már most, tehát az Istennel és az egymással való közösséggel a tökéletes közösségnek az előízét, akkor még inkább fontos kihangsú lyozni ezt a megszakítást. A megszakítás után az életem nem lehet olyan, mint azelőtt volt! És én úgy gondolom, hogy itt van a mi úrvacsorai gya korlatunknak a szociálkritikai aspektusa: ha az élet ugyan úgy megy tovább az úrvacso rázás után, mint azelőtt, akkor mi a csodának úrvacsoráz tunk? Ha nem tudjuk megél ni a megbékélés ajándékát, ha nem tudjuk elfogadni Istentől és nem tudjuk tovább adni azt a másik ember felé, akkor vál tam méltatlanná az úrvacsorai közösségre.

Amiről keveset beszélünk, az az intő beszéd, amely benne van a református úrvacsorai liturgiánkban. Néha függelék ként szoktunk erre tekinteni, mert nézzük az órát, mind járt vége az istentiszteletnek. Miről szól? Hogy bocsássatok meg egymásnak, mint ahogy nektek is biztos megbocsátot tak! Krisztus békessége lakoz zon a szívetekben! Ismerjük valamennyien ezt a bezáró, intő beszédet. Nagyon nagy súlya van, és még inkább kel lene tudatosítani ennek a sú lyát. Az úrvacsorai közösség megélése, a feltámadott Krisz tussal és egymással való teljes közösségünk meg kell, hogy szakítsa a hétköznapok folya matát. Vagyis, mindig azzal a szándékkal induljunk el az úr asztalától, hogy egy picit jobb legyen az életünk, és ne ott folytassuk, ahol abbahagytuk! Én úgy gondolom, hogy attól nincsen hitelesebb tanúság tétel, − nem csak a lelkésze ké, hanem minden gyüleke zeti tagé −, mint amikor akár szavak nélkül vagy a Krisz tus minduntalan emlegetése nélkül bele tudom sugározni a szeretetet és a békességet azokba a közösségekbe, ame lyekről beszélünk. Ez nem jelenti azt, hogy nincs helye adott esetben a kritikának, nincs helye a ténymegállapítá soknak. De igen – de az észre vételek megfogalmazása nem jelenti azt, hogy a közösség igényét feladjuk. A közösség igénye és tanúságtétel igénye húsvétkor összetartozik.

Czapp József: Most érkeztünk el oda, hogy mindenről tud nánk beszélni, de az idői keret kötelez bennünket, hogy vé

gett vessünk a beszélgetésnek. Arra szeretnélek kérni benne teket, hogy néhány mondatban mondjatok valami személyeset arról, hogy mi nektek a hús vét? Mi a feltámadás?

Bagdy Emőke: A hitem alappil lére a feltámadásban való mély hit. És az az iránymutatás, ami ebből következik, hogy hogyan éljek. És a tanúságtétel is. Úgy érzem az élet maga, ahogyan teszem a dolgomat a világban, hogy az minél inkább megfe leljen annak a követelmény rendszernek, szívembe be vésett parancsnak. Ahogyan bizonyítom azt, hogy ahogyan Isten szeret engem, Jézus Krisztus értem szenvedett és meghalt úgy ezt a szeretetet, amit kaptam ezt tovább tudom adni. Ezzel szeretném kifejez ni az én húsvétom mély lelki üzenetét.

Tulipán Ferenc: Érdekes ahogy az embernek… muszáj? Igen! Muszáj minden évben a visszatérő ünnepeket valaho gyan racionalizálni, megélni, valamilyen viszonyulást fel venni vele. Amikor az ember, én, amikor fiatalként először kezdtem tudatosan foglalkoz ni az ünnep funkciójával, és úgy megélni az ünnepet, ami funkciója az ember életében, akkor először azért még is csak problémát jelentett, hogy ezt minden évben? Ez egy idő után unalmas lesz! Aztán az ember rájött arra, hogy az élet ciklikusságának van egy nagyon fontos üzenete, funk ciója, hogy ez egy mérföldkő. Amikor visszaérkezek a kö vetkező évben ugyanehhez a ciklusomhoz akkor le tudom mérni, hogy tavaly ugyanen

nél a körnél hol tartottam. Hogyha ugyanoda értem visz sza, ahol tavaly kiindultam gondolatiságban, lelkiségben megélésében az ünnepnek, hát akkor változás nem sok minden történt, nem halad tam előre. Amikor ezt meg értettem azóta mindig fontos nekem, hogy amikor újra oda érkezek egy húsvéthoz, akkor átéljem azt, hogy ugyanúgy a feltámadottról gondolkodom, ugyanezekkel a történetekkel foglalkozom, ugyanazok a ha tások érnek, amik segítenek az elmélyülésben, de többre kell jutnom, mint tavaly. Töb bet kell, hogy lássak. Nagyobb komplexitásra kell, hogy eljus sak. Mélyebb lelkiségre kell, hogy jussak. Nekem most már ez a kihívás. Azt kell monda nom, hogy néhány év óta azért mindig sikerül valahogy mé lyebbre jutni. Ez a magam hite szerint! Hogy más, hogy lát azt nem tudom! De mindig, ami kor át tudom élni azt, hogy ugyanennél a ciklusnál már egy kicsit beljebb vagyok, már egy kicsit többet látok, már egy kicsit mélyebben értem és élem át, akkor ez nagyon építő személyes lelki fejlődésemnek.

Fazakas Sándor: Évről évre ugyanazt az evangéliumi tu dósítást olvassuk, és azt kell mondanom, hogy mindig van egy újabb aspektus, ami fel tárul, megmutatkozik. Nekem most az 1Kor 15,3 és következő versei voltak azok, amik nagy relevanciával bíró és mégis a maguk egyszerűségében üze nettel bíró szavak voltak: hogy [Krisztus] meghalt, feltáma dott, megjelent, megmutat ta magát. Én úgy gondolom, hogy számunkra is szükség

van arra, hogy elcsendesedjünk, és ezeket a nagyon egyszerű szavakat, mély üzenetű szavakat, igéket engedjük közel jönni magunkhoz. Húsvétkor egy új erő lépett be a világba. Feltartóztathatatlanul. En gedjük magunkat rábízni erre az erőre, hogy ez az erő formáljon és hordozzon! És ezt mindenki más képp fogja megélni! Meg kell adni egymásnak ezt a szabadságot! De el kell fogadnunk azt, hogy ugyan az az erő hordoz valamennyiünket!

Czapp József: Talán emlékeztek rá, hogy néhány héttel ezelőtt Enyedi Gabi, aki most is ott van ve lünk, vagy itt van velünk, és segít bennünket, hogy ez a műsor működőképes legyen, arra figyelmez tet bennünket, hogy „gyerekek lehet ezt csinálni, de jegyezzétek meg, hogy minden ott marad a vi lághálón!”. Minden, amit csinálunk az interneten, annak nyoma marad. Így jutott eszembe ma reggel, hogy én 18 éves voltam amikor Tolsztojnak a Fel támadás című regényét olvastam, ami egy időskori műve. Talán emlékeztek rá, tudtok róla, nagyjából arról szól, hogy egy főrangú, azt hiszem herceg, aki viselkedésével prostitúcióba kényszeríti egy kori szerelmét, találkozik a tetteinek a következ ményével, amikor arról értesül, hogy ezt a hölgyet gyilkossággal vádolják és el is ítélik. És úgy akar vezekelni az elkövetett tettei miatt, hogy elmegy az elítélt nővel Szibériába, és még feleségül is akarja venni.

Én úgy gondolom, hogy a húsvét emlékeztet ben nünket arra, hogy a mi életünkben is minden szó nak minden cselekedetnek kitörölhetetlen nyoma van. És mi emberek magunkból még a legjobb in dulattal sem tudjuk kitörölni, nem tudjuk megvál toztatni, hogyha rosszat teszünk, nem tudjuk jóvá tenni.

Isten Krisztus feltámadásában adott reménysé ge hadd legyen az, ami kitörölhetetlen nyomot hagy a mi életünkben! Személyesen az enyémben, a tie tekben, akik ma este is itt voltatok velem! És hadd legyen mindenkinek az életében kitörölhetetlen ez a nyom, aki tud örülni a Krisztus feltámadásának, a benne adott életnek és annak a reménységnek, amely megtart bennünket minden változás, min den krízis, minden kisértés közepette!

Úgy éltem végig ezt az estét kedves Emőke, mint egy kisgyerek, akinek majd ki ugrik a szíve. Any nyira örültem, hogy elfogadta a meghívásunkat,

és itt volt velünk! Végtelen nagy megtiszteltetés volt az asztalunknál tudni! Nagyon köszönöm, hogy beszélgetett velünk! Nagyon köszönöm, hogy megosztotta a gondolatait velünk! Nagyon sok erőt kívánok az elkövetkező időkhöz, és kérem Istent arra, hogy tartsa meg nagyon sokáig jó erőben és egészségben, hogy tudjon adni abból a mérhetetlen csodából, ami a tudásában, a szeretetében, a hité ben mindannyiunk számára el van készítve! Isten áldja meg és éltesse nagyon sokáig!

Sanyi, Feri nagyon köszönöm ma is itt voltatok! És köszönöm mindazoknak, akik végig hallgatták ezt a beszélgetést!

A

beszélgetés résztvevői:

Professzor Dr. Bagdy Emőke

Professzor Dr. Fazakas Sándor Tulipán Ferenc Czapp József

Keresztről keresztre

Az ember itt a földön nem is annyira lépésről lépésre vándorol, mint inkább keresztről keresztre száll. Más geometriai formáját tekintve is a kereszt: találkozás és ellentét, tiszta ellentmondás. Tragikum és reménység egy szerre. A teljes elhagyatottságnak és kiszolgáltatott ságnak ama metszőpontja, ahol a lélek egyedül ké pes önmagát végül is egészében és véglegesen Isten kezére adni. Az első kereszt a gyerekkor keresztje. Félelemből és bizalomból ácsolták. Mérete nem na gyobb egy kitárt karú gyermeknél. De épp ettől ke reszt: testünkre és lelkünkre szabott ellentmondás. Lényege szerint se nagyobb, se kisebb a későbbiek nél. Emberszabású és embertelen. A „boldog gyer mekkor” puszta önámítás. Gyermeknek lenni éppoly nehéz, mint aggastyánnak. Ahogy a gyermekkor bol dogsága se más, mint az öregkoré. A kereszt tragikus metszőpontja ugyanis legfőbb vigaszunk, remény ségünk helye is: derű és tragikum egy helyről fakad, bár látszatra kizárják egymást. Ezt minden nagy val lás és kultúra tudta. De legszebben Jézus „fogalmazta meg”: „Boldogok, akik sírnak”. És van mélyebb sírás a gyermeksírásnál?

A második kereszt a kamaszkoré. Egyik ágának fölismerés, másik ágának tévelygés a neve. Elég Rimbaud zseniális illuminációira és abszintos talaj vesztésére gondolnunk. Egy kissé, vagy talán nem is kissé, minden kamasz „kölyök Shakespeare”. Komoly kereszt a kamaszok keresztje. Szálkáiról elég meg y győződnünk a Tékozló Fiú könnyeiből. Ez a fiú bű nösségében a leghitelesebb szimbóluma Isten Fiának, ahogy az elveszett bárány Isten Bárányának. Hogyan lehetséges ez? Talán mivel a szimbólumok „anyanyel ve” is az ellentétek találkozója, akár a kereszt két ága. S hogy ez a találkozás lehetséges, mi több, az egyetlen és legfőbb találkahelye a szétfeszülő mindenségnek, arra csak egy magyarázat van. Az, hogy túl minde nen, már itt a földön egyek vagyunk az Atyában.

A harmadik kereszt a felnőttkor keresztje. Minden kereszt közül talán a legmeredekebb. Széthúzó talál kozó két ága. Most kell beleilleszkednünk a világba, s ugyanakkor megtanulnunk lemondani róla. Ennek a keresztnek a metszőpontja – ahová fejünk illeszke dik, fejünket illesztették – talán legjobban példázza

az evangéliumi paradoxont: „Aki meg akarja nyerni életét, veszítse el azt…” Most kell a legvilágosabban tudnunk, hogy ház és kocsi nem lehet otthonunk. Minden és mindenki erre szorít. Most kell Jézus ra gondolnunk, most Van Goghra, most Schubertre. Most kell leginkább ellenállnunk a föld vonzásának, a szeretet és igazság vér szerinti értelmezésének. Ahogy azt Jézus vallotta: aki az igazságban egy ve lem, az az én testvérem, az az én rokonom, az az én anyám… Kemény szavak a világ szemében. De a ke reszten? Ott e beszéd a szelídség Istenének legszerel metesebb vigasza. Az egyedül lehetséges haza jóhíre.

Az utolsó kereszt az öregkoré. A legsúlyosabb és legkönnyebb kereszt, mivel az utolsó. Ezért egyszerre a legirreálisabb és legreálisabb. Olajfák kertje, agó nia a neve. Három fajtáját ismerjük. Az egyik Jézusé. A második a jobb, a harmadik a bal latoré. Nekünk, esendő embereknek, ha utolsó „keresztünkről” be szélünk, gondolkodunk: épp elegendő a jobb lator ke resztjét „választanunk”. Hogy ez mit jelent? Először is: hogy szívünket és szemünket a középső keresztre függesztjük, önbizalmunkat bizalomra, igazunkat igazságra, féltékenységgel vegyes „szeretetünket” szeretetre, ítéleteinket bűnbánatra és beismerésre cseréljük fel. „A többi néma csend” – vallotta Ham let. És a jobb lator: „A többi kegyelem. A többi tisz ta csend…” A többi: a kereszt, minden ellentmondás fölülmúlása, végleges elnémulása. Végre és végül a béke – mindennel és mindenkivel.

És a bal lator keresztje?

Bízzunk benne, hogy az Atya, mindannyiunk Ir galmas Istene, ezt a végső pillanatig fönntartott, kifeszített ellentmondást, békétlenséget és megha sonlást, ezt a fanatikus megosztottságot is ellenáll hatatlan kegyelmébe fogadta, mindennel és min denkivel egyesítette az ő isteni békéjében, és nem engedte át a mindent és mindenkit kirekesztő sem minek. Hinnünk kell, hogy Isten egyenesen elvárja tőlünk, hogy egyetlen bal latorról se feledkezzünk el. Erre Jézus a példánk. Igaz, barátságába fogadta a jobb latrot, de egyetlen ítélkező szava se volt a bal lator hoz. Kihűlő és elnémuló ajka egyetlen nagy imádság volt – valamennyiünkért. (Új Ember, 1979. október 28.)

Az Élő Forrás Kútja

Idősek Otthona lakóinak visszaemlékezése

Nagy Györgyné Somogyi Erzsébet

Nyíracsádon születtem, 1939. február 28-án, ott is nőttem fel. Nagy család volt a miénk, hatan voltunk testvérek; három fiú három lány. Nagyon szegé nyek voltunk. Az én szüleim ár vák voltak mindketten, úgy ke rültek össze. Az én anyám, még egész kicsi volt, amikor elkerült egy zsidó családhoz szolgálni. Az ő gyerekeikre vigyázott, igaz még ő is gyerek volt akkor. Aztán ahogy nőtt, már olyan kis na gyocska volt, úgy került a kony hára, besegített. Aztán amikor már egész nagylány lett, ő főzött. Nagyon jól tudott sütni-főzni. És akkor ott ismerkedtek össze az apámmal. Hát így került össze két árva semmi nélkül, és lett aztán a hat gyerek. Nagyon-na gyon szegények voltunk. Édes apám TBC-s lett és nem nagyon tudott munkát vállalni, inkább otthon dolgozott. Anyám ment el napszámba minden nap, amit keresett abból bevásárolt és este abból tudott főzni.

Mi gyerekek is az állami gaz daságban dolgoztunk asszony részen, ott volt hatalmas szőlő, dohány. Már ott dolgoztam 12 éves koromban egy brigádban.

A nővérem volt a brigádveze tő. Onnan mentem férjhez is 22 évesen. A férjemmel vasárnapi sétákon ismerkedtem össze. Va sárnap mindig mentünk be a fa luba sétálni. A falu közepén van egy református templom, aztán a körül jöttünk-mentünk. Jöttek a fiúk is. Hát így… Megesküd tünk, nekünk is két fiunk lett, már megnősült mindegyik, négy unokám, és három dédunokám van. A férjem azóta már nem él. Egyedül maradtam, így költöz tem ide az idősotthonba.

Nagyon vallásosak voltunk. Mikor vasárnap felkeltünk min dig mentünk templomba. Egy ruhánk volt, amit hordtunk a héten, anyám szombaton kimos ta, este kivasalta, és tisztában mentünk vasárnap a templom ba. Anyám az nem tudott menni, mert sütni-főzni kellett, az ebé det megcsinálni. Nálunk a falu ban szinte mindenki görög-ka tolikus. Reformátusok is vannak körülbelül tíz család, és baptista is vagy hat-hét család.

Az ünnepek is szegényesen teltek, így a húsvét is. A böjt hat héttel előtte kezdődött, hétfőn és pénteken nem ettünk húst. Nagypéntek volt a legnagyobb böjt. Délelőtt nem ettünk sem mit sem, délután meggylevest,

vagy kis tejberizst. Vagy ehet tünk pirítóst olajjal, teával. Dél ben valami kis szegényest esze gettünk, ami nem volt zsíros. Az Úr Jézus is meg tudta állni, hogy 40 napig nem evett semmit ér tünk bűnösökért. Nagypénteken és szombaton este is mentünk a templomba, az Úr Jézusnak a te metésére. Amikor vége lett meg szólalt a harang, mert addig csak egy fából készült kereplő katto gott. Ezzel jelezték a delet is. Aztán újra megszólalt a harang, volt körmenet, utána hazamen tünk.

Volt kemencénk, egy egész nagy kemence kalácsot sütött anyám. Nagyszombaton két ha talmas fazék töltött káposztát készített, mert ezt nagyon sze rettük. Tyúkot töltöttünk, sárga túrót csináltunk. Sütöttünk kis kerek kalácsot, maga a kalács a pászka, kelt tésztából készült. Lábosban sütöttük kemencében. Volt kicsi is nagy is. A kosárba beleraktuk, a legszebb kendővel letakartuk. Reggel nyolc órára kellett menni a templomba hús vét első napján, pászkát szen telni. A templomkertet körül állták az asszonyok, mindenki a maga kosarával. Gyönyörűen be volt pakolva a kosár: pászka, piros tojás, sonka, sárga túró. Majd volt a mise, a pap körbe

járt, megfüstölte, megszentelte, meghintette szenteltvízzel a ko sarat. Aztán mindenki szaladt a kosárral haza, mert már nagyon éhesek voltunk. Ott volt az egész család. Délután háromkor volt a nagymise. Második nap, már amikor nagylányok voltunk vár tuk a fiúkat locsolni. A locsolók jártak házról házra. Ha volt már barátunk, akkor neki is jöttek a barátai, a szomszédok, rokon ság. Kölnivel locsoltak, akinek nem volt kölnije, vízzel. Mond tak egy-egy verset, a locsolók nak mi meg piros tojást adtunk. Már reggel összekészítettünk egy szép nagy húsos tálat, abban minden volt, kolbász, sonka, ka lács, kis háromszögletűre vágott sárga túró, felkarikáztuk hozzá a tojást. Az asztal meg volt rakva minden jóval. Eleinte még ettek a locsolók, de ha többfelé men tek, már nem voltak éhesek.

Amikor a templomba men tünk, volt egy olyan bolondos ember, aki kileste a lányokat, hogy mikor mennek, és akkor egy nagy vedér vízzel lelocsolt minket. Vissza kellett menni átöltözni, mert tiszta vizes volt

a ruhánk. El is késtünk a temp lomból. Nevettünk rajta, meg szidtuk is. Na végül megérkez tünk a tízórás misére, utána pe dig pihentünk. A harmadik nap meg már csak olyan ráadás volt, pihentünk. Vége lett az ünnep nek, utána mentünk dolgozni.

Károlyi Sándorné Somogyi Piroska

Hajdúszováton szü lettem 1923. március 9-én. Parasztcsalád ban nőttem föl. Négy lány volt nálunk és négy fiú. Már csak én élek közülük egyedül. Református család voltunk, így éltük az életünket.

Húsvét előtt Nagypénteken böjtöltünk. Ekkor kenyércibe rét ettünk. Víz, ecet, cukor, bele apró kockára vágott pirított ke nyér, ez volt a böjti étel. Muszáj volt szeretni.

Tojást is festettünk. Kalácsot is sütöttünk, az ünnep szom batján édesanyám megszitálta

a lisztet, élesztőt futtatott, és megdagasztotta a kalácsot. Utá na keleszteni kellett, majd a ke mencében megsütöttük. Tyúkot, csirkét neveltünk, a nagyobb lá nyok rántott csirkét csináltak, töltött káposztát, húslevest. Este még mellé ültünk, és csigát csi náltunk a tyúkhúsleveshez.

Mentünk a templomba: ak koriban külön ajtón mentek be akkor a férfiak és a nők. Aztán jöttek a locsolók, kölnit hoz tak, már akkor azt használtak, de volt mikor a lányokat veder számra locsolták vízzel. Vagy volt, hogy amikor kimentünk a kúthoz, és ott locsoltak meg. Nem győztünk átöltözni. A fiúk piros tojást kaptak.

Túrós bélest is csináltunk a mákos mellé, meg volt tiszta ka lács is. Sütöttünk tepsiben is, lá bosban is. Elég nagy család volt tizenketten ebédeltünk. A gye rekek nem ültek az asztalhoz. Kis székre vagy küszöbre ültek, ölükben volt a tányér. Szegények voltunk, de azért megtartottuk az ünnepet.

Tejszínes húsvéti kalács

Hozzávalók:

• 50 dkg finomliszt

• 10 dkg kenyérliszt

• 2,5 dkg friss élesztő + 1 tk. cukor

• kb. 2 dl tej

Elkészítés:

• 2 dl zsíros tejszín

• 3 ek cukor

• 1 tk só

• 1 egész tojás

1 dl langyos tejben feloldjuk az élesztőt.

Tálba szitáljuk a liszteket, hozzáadjuk a sót és a cukrot, elve gyítjük. A közepébe mélyedést készítünk, ide öntjük a tejszínt, a tojást, a tojássárgáját és az élesztős tejet. A maradék tejből csak akkor használunk, ha a tésztánk nagyon kemény dagasztás közben.

Gyúrni kezdjük. Amikor nagyjából összeállt egy gombóccá, kitesszük a deszkára, és alaposan kidolgozzuk a tésztát. Akkor jó, ha szép hólyagos, sima, fényes felületű a tésztánk, és nem ta pad a deszkához.

Tálba tesszük, letakarjuk, és kb. 45 percig kelni hagyjuk, vagy egy éjszakára betesszük a hűtőbe.

Ezután 4 vagy 8 egyforma darabra vágjuk, attól függően, hogy egy vagy két kalácsot szeretnénk sütni. A darabokat egye sével gömbölyítjük, ismét letakarjuk, és 15 percig pihentetjük.

A pihentetés után a tésztagombócokból egyforma hosszúsá gú rudakat sodrunk.

Két rudat lefektetünk magunk elé vízszintesen úgy, hogy kb. egy ujjnyi távolság legyen közöttük. Erre merőlegesen ráfektet jük a másik két rudat. A bal oldalit átbújtatjuk az alsó, a jobb

• 1 tojássárgája

• 1 egész tojás a lekenéshez

• A szóráshoz mák

• + 1 tojás a lekenéshez

oldalit pedig a felső vízszintes szál alatt.

Most az alsó, lefelé lógó két szál közül a bal oldalit merőlege sen ráfektetjük a mellette lévő jobb oldali szálra. Ezután hala dunk tovább, a tészta bal oldalán lévő két szálnál is megismétel jük ugyanezt, majd fent és jobb oldalon is. Amikor körbeértünk, visszafelé megismételjük a műveletet, most azokat a szálakat hajtjuk az ellenkező irányba, amik eddig mozdulatlanul ma radtak. Ha készen vagyunk, a kimaradt rövid tésztavégeket összecsípjük.

Ezután a tésztafonatot óvatosan megemeljük, és a széleket körben a tészta alá hajtjuk. Egyenletesen eligazítjuk, hogy csi nos, kör alakú fonatot kapjunk.

Sütőpapírra fektetjük, és azonnal lekenjük egy egész felvert tojással. Ügyeljünk arra, hogy a tojáslé ne csorogjon a fonatok közé. A kalácsunkat most kb. fél óráig kelni hagyjuk.

A sütőt közben előmelegítjük 190 fokra. A megkelt kalácsot ismét lekenjük felvert tojással és meghintjük szemes mákkal. Betoljuk a forró sütőbe. 10 perc után a hőt mérsékeljük 175 fokra. A kisebb kalácsok sütési ideje kb. 30-35 perc, az egy nagy kalácsé összesen 40-45 perc.

Peterák

Hozzávalók:

• Tojáshéj (kukó)

• rizs

• darált hús

• darált füstölt szalonna

• 3-4 egész tojás

• hagyma

Elkészítés:

A tojások héját úgy bontsuk ki, hogy a felső részén óva tosan megkocogtatva, és óvatosan megbontva annyi és olyan kis lyukat készítünk, hogy tudjuk az üres tojásba kiskanállal belehelyezni a tölteléket. A tojáshéjakat -a ku kót- sós, forró vízben fertőtlenítsük, főzzük ki. A felsorolt hozzávalókat összekeverjük, és visszatöltjük a tojáshéjba. Egy kis húsleves lébe tegyünk fel főni apró karikára vá

• fokhagyma

• só,

• bors

• pirospaprika

• babérlevél

• vegyes zöldség

Forrás: Limara

• petrezselyemzöld

• tej

• tejföl

• egy kis ecet

• egy kis liszt

gott zöldségeket, sok babérlevelet, petrezselyem zöldet, sózzuk, borsozzuk, és piros paprikával színezzük. Ha félig megfőtt, beletesszük a töltött tojásokat, és még fél órán át főzzük. A tejből, tejfölből, lisztből habarást készítünk, be habarjuk a levest, majd teszünk bele egy kis ecetet. Leg jobb másnap, ha már összeérett.

Forrás: Czapp Józsefné

Jézus sírja le van pecsételve.

Nem elég beperelni, megvádolni, megaláz ni, megölni, magára hagyni. A holttestet magába rejtő sírt egy nagy kővel le kell zárni! Se, ki, se be!

Vannak, akik kérik, Pilátus enged. Pecsétel, lezár.

Pilátus-lelkünk ma is lezárja a sírt. Életünk „dol gai” temetik el. Mi is engedünk valaki(k)nek, vala minek.

Jézus a sírban van. Isten gyenge. Nem látható. Nem vehető észre. Eddig értjük a Jézus-storyt.

„Ne féljetek!” – hangzik a bátorítás az üres sír lát ványától megrettenő emberekhez az evangéliumok beszámolói szerint.

„Feltámadt!”

Tényleg: Félünk a feltámadástól? Hát, persze! Mert, nem értjük! Mert, mi is a kövek által való le zárásban vagyunk érdekeltek! Félünk, mert kide

rülhet, Isten mégsem olyan gyenge. Meg egyáltalán az, hogy van. Kiderülhet, hogy nincs olyan kő vagy biztonsági rendszer, amely távol tudná tartani tő lünk, azt, aki él: Jézus Krisztust.

Benne lehet hinni. Benne, aki Vigasztalót ígért tanítványainak. Azt, Aki elvezet a teljes igazságra: a Szentlelket. A Lélek Úrrá teszi Krisztust az ember életében. Azzá, aki.

A kő el van hengerítve. A sír üres. Nincs halott Jézus.

Érdekel a húsvét titka? A halottak nem beszél nek. Jézus, Aki él ezt mondja: „Az ég és a föld elmú lik, de az én beszédeim nem múlnak el.” Isten szól. Hozzánk beszél.

Legyen válasz ez az ünnep!

Kedves Testvérek!

Szeretettel hívunk és várunk mindenkit a húsvéti ünnepkör alkalmaira:

• Április 1-jén, 17 órakor rendhagyó úrvacsorai liturgiát tartunk, Krisztus utolsó vacsorájára emlékezve a Gyülekezeti Házban,

• Április 2-án, 10 órakor nagypénteki istentisztelet a református templomban,

• Április 3-án, 17 órakor bűnbánati istentisztelet a református templomban,

• Április 4-én, 10 órakor úrvacsorás ünnepi istentisztelet a református templomban, 14 órakor úrvacsorás ünnepi istentisztelet az Élő Forrás Kútja idősek Otthonában,

• Április 5-én, 10 órakor ünnepi istentisztelet a református templomban.

Kérünk mindenkit a hatályban lévő kormányzati és biztonsági előírások, valamint az alábbi általános szabályok betartására: • kézfertőtlenítés, • az orrot és a szájat eltakaró maszk használata, • biztonságos távolságtartás!

Az esetleges változásokról Egyházközségünk Facebook oldalán értesülhetnek: Mikepércsi Reformátusok e-Lapja

Áldott ünnepet kívánunk!

Mind1

Mikepércsi reformátusok lapja

Kiadja: Mikepércsi Református Egyházközség

Szerkeszti: Czapp József

Grafika: Kerekes Zoltán ev.

Készült: Főnix Nyomda 1200pld