Mind1 - 2020 Karácsony

Pieter Bruegel: Betlehemi népszámlálás

Nemrég egy kiállításon láthattam id. Pieter Bruegel festményét a betlehemi népszám lálásról. A reformáció korában élt festő művei azért annyira magával ragadóak, mert képes az ókori bibliai történeteket saját korá nak kontextusába helyezni, és a régi eseményeket középkori ruhával, cselekedetekkel, szokásokkal élővé tenni. Egy bibliai témájú Bruegel-festmény

lényegében olyan, mint egy igemagyarázat: kortárs módon beszél a bibliai szövegről.

A képet egy V vonal feszíti ki, ami a kép bal felső sarkából indul el, és a szamáron ülő Máriánál for dul vissza a jobb felső sarokba, ahol egy lerombolt város jelzi a régi korszak elmúlását és az új korszak eljövetelét. Az inkarnáció itt nemcsak emberré lé

tel, hanem az élet sűrűjébe való testet öltés. Jellemzően egy né metalföldi falu nyüzsgő készü lődését látjuk, kis részletekkel, szimbólumokkal. A vendégfoga dó zsúfolásig megtelt, a zsalukat becsukják, egy gyereket próbál az édesanyja még berángatni, levágják az állatot, hogy az adót természetben fizessék, emberek viszik csomagjukat a házba, a tyúkok kapirgálnak, a gyerekek a jégen játszanak, a rőzsegyűjtő fatuskót cipel. A vendégfogadó ház cégérén egy Habsburg két fejű sas látható, kifejezve a ko rabeli Németalföld megszállását, ahogy Júdeát is meghódították

a rómaiak. Egy teológusnak ko moly kihívás elhelyezni a bet lehemi eseményeket egy római adóösszeírás folyamatában, töb bek között Heródes uralkodását, Kviriniusz személyét vagy a cen zus idejét tekintve. Különösen nehezen megválaszolható az a kérdés, hogy mivégre kell min denkinek útra kelni egy adóhi vatalt meglátogatva születési helyén, ahelyett, hogy otthon maradva az adóbiztos mérné fel házát, családját, vagyonát és szedné be az adót? Erre az egyik lehetséges válasz az, hogy Heró des egy kvázi-cenzust tartott, hogy formailag teljesítse Augus tus császár parancsát, valójában pedig egy törzsi nyilvántartásra alapuló összeírást szerveztek, amely egyrészt nem váltott ki akkor ellenkezést, másrészt éb ren tartotta a nemzeti öntuda tot, harmadrészt alkalmas volt a férfiak katonai célú megszá molására, mert a nemzeti sereg törzsi beosztáson alapult.

De minden magyarázatnál ki fejezőbb a festmény, ahol a bibli ai vendégfogadó ház és az elnyo mó hatalom adóhivatala teljesen összefonódik. Bruegel nézőpont ja mindig olyan, hogy bevonzza a szemlélőt, mintha mi is részesei lennénk megfestett világának. Olyan hely ez, ahol a mozdula tok semmi máshoz nem kötőd nének, mint az azonnali igények kielégítéséhez. Túlzsúfolt világ, ahol mindenki megpróbálja ki szorítani magának a helyet. Be vágjuk a zsalukat év vége felé, hagyjanak békén. Kunyhókba, házakba, privát szférába me nekülünk, ami csak a mienk. Ösztönlényként marakodunk a legjobb táplálékért, leárazáso kért, energiaforrásokért. Ke ressük talán szemünkkel a bús bocit és a csacsit, amelyek majd az istállóban megmelegítik a kis Jézust, ám ezeket is Józsefnek

kell magával hoznia. A hógolyózó gyerekek korán megtanulják az életben maradásért folyó harcot, a vidám játék eldurvul, a földön fekvőt lefogva közvetlenül fejbe vágják.

Ám a V vonal a bal szárának közepe táján átmegy egy nyu godt, kalapos figurán, aki nem tesz mást, csak áll, a szemlélő nek háttal. Tudja, hogy vége a legsötétebb időszaknak, és hol nap már tovább nézheti a Napot.

A karácsonyi naplementét néző ember, akit hátba dobtak egy hógolyóval, kegyelemben és csak kegyelemben részesül, túl minden kegyetlen játékon, inger-válasz mechanizmuson, erőszakon és könyöklésen. Adas sék meg nekünk is.”

A mulandó emberi dicsőséget jelképező kerekek között menetel az örökkévalóság reményét hordozó Szent Család.

Dr. Kodácsy Tamás református lelkipásztor

Beköszöntő

Isten nyitása felénk: Ez a karácsony.

Ahogy egy ajtó. Vagy ablak. Egy nagy kapu. Vagy épp egy zsilip. És persze, ahogy a szív. Nyílik. Kitárul. Na, valahogy így nyí lik meg Isten előttünk: teljesen - egészen. Elhárít minden akadályt a találkozás, a megismer kedés elől: nyit. Meghív. És mindent ad annak, aki enged e hívásnak. Aki belép a megnyíló ajtón. Aki bátor elhinni a megnyíló lehetőség adta változáso kat.

Nyitás. Hogy várjuk, hogy megtörténjen végre! Mennyire nem akarjuk már azt, ami van: a bezárt ságot, az elszigeteltséget, a félelmet, az érintés, találkozás nélküli életet. Mennyire elegünk van a máskor annyira vágyott virtuális térből, a kira kat-élet hamis fényeinek hazug világából.

Isten nyit. A világ bezár. És amikor a világ nyitva van, akkor mi zárjuk ki Istent onnan. Mindenhon nan. Mert nem fér el a mi világunkban. Nincs helye a mi életünkben.

De, tényleg Isten az, akit mi kizárunk? Isten az, akit nem engedünk be az életünkbe?

Az első karácsonykor született gyermek, Jézus azt mondja, hogy „...az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.”. Majd másutt így szól: „Ha szerettek engem, meg tartjátok az én parancsolataimat, én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét, akit a világ nem fogadhat be, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.”

Isten minden emberi életet keres. Az Ő Lelke be fogadásának lehetséges tereit keresi. Mert Ő meg akar érkezni hozzánk egyen-egyenként. A Lélek befogadása azonban csak hit által lehetséges. A hitben viszont valósággá lesz: Krisztusra nézünk, arra, amit Ő tett, és Istenben lesz hitünk.

Így lesz-lehet Isten jelen a másik ember életében is. És így, a másik ember semmibevételével, lenézé

Karácsonya fellélegzés ideje?

sével, haragtartással, bosszúval és rosszakarattal a másik emberen keresztül Istent magát tartom távol magamtól, zárom ki a saját életemből.

Ő karácsonykor azt üzeni: mindenkihez meg akarok érkezni! A betlehemi történet azt mond ja ma is: nincs az Isten számára alkalmatlan hely, nincs méltatlan emberi élet, ahova Ő nem akarna megérkezni.

Nyitás.

Ez a szándék vezetett bennünket 13 éve, ami kor ennek az újságnak első példányával kerestük Mikepércs lakosságát. Nagyon hosszú idő telt el azóta. Sok megpróbáltatásban, de nagyon sok örömben is volt részünk. De a célunk ma sem más, mint akkor volt. A mi célunk nem lehet más, mint a bennünket is szeretetével ke reső Isten célja: mindenkihez eljutni a jó hírrel: Megváltó született! Érted. És ér tem.

Miatta vagyunk mi, mikepércsi re formátusok. De, azokért akarunk lenni, akik itt élnek. Minden mike pércsiért.

Boldog karácsonyt mind1ki!

„Az angyal ezt mondta neki: Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. […] Mária megkérdezte az angyalt: Hogyan lehetséges ez, mivel én férfit nem ismerek? Az angyal így válaszolt neki: A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának” (Lk 1,30-31.34-35).

Jó lenne megállni, befele és felfele tekin teni, érezni ezen a karácsonyon job ban, mint eddig bármikor -, hogy ke gyelmet találunk az Úr előtt. Igen, erre a megszakításra van most szükségünk: érjen véget a veszély, a rendkívüli helyzet, az élet térjen vissza a rendes kerékvágásba, az ün nep pedig legyen a zavartalan együttlét, a közös örvendezés, az egymás átölelésének alkalma…

Tulajdonképpen erről szól a kará csony: Isten beavatkozott a világtörté nelem folyamatába, méghozzá hallat lan, ember által soha nem tapasztalt módon. Isten emberré lett, emberi testet öltött egy fiatal nő méhében  ellentétben a vallás(ok) logiká jával, a biológia törvényszerűsé geivel, a társadalmi-közösségi élet megszokott ritmusával,

• ellentétben a vallások vi lágának logikájával, ahol az istenek inkább választják a mennyei szférát, csak rendkívüli esetekben érintkeznek a halan dó emberrel, de abból is csak a hétközna pi ember számára származnak nem várt, nem kívánt következmények;

• ellentétben a biológia törvényszerűségeivel, hi szen már akkor is minden fiatal nő, így Mária is tudta, hogy férfi érintése és ismerete nélkül nem lehetséges áldott állapotba jutni; ma így mon danánk: női és férfi ivarsejtek egyesülése nélkül nem lehetséges újabb emberi élet a földön;

• ellentétben az emberi együttélés kultúrájával, amely miden időben megalkotta az élet továbba dásának, az utódnemzésnek, az új élet fogadásá nak, valamint az e felett érzett öröm átélésének rítusait;

Nos, ez az ünnep! Ez a karácsony: az embe ri élet és történelem Isten részéről való radikális megszakításának ünnepe és ennek emlékezete. Van ugyanis az üdvtörténetben (Isten emberrel való történetének folyamatában) néhány állomás, amikor emberi értelem számára nem várt módon, a természet, a biológia, a fizika törvényszerűsé gei ellenére  mintegy azokat megszakítva  Isten beavatkozik a világ sorsába. Ilyen volt a teremtés, ahol Isten szavára a káoszból kozmosz, az össze visszaságból rend lett, s ezzel élettér alakult ki az ember és az élővilág számára; ilyen volt a húsvét, ahol minden emberi tapasztalat ellenére Krisztus legyőzte a halált; ilyen lesz az utolsó ítélet, amely elhozza a világnak a végét és nem lesz tovább idő (legalábbis emberi mérték szerint nem, és ellen tétben földi életünk meghosszabbításaként gondolt örökkévalóság-képzetekkel). Mindegyik arról szól, hogy Isten beavatkozik és új irányt ad a világ me netrendje számára, míg az véget nem ér. És ilyen volt az Isten „testet öltésének” (az inkarnáció-nak)

pillanata, Jézus Krisztus fogantatása: vagyis, minden emberi tapasztalat és ismeret dacára Isten megszakította a természet, illetve a biológia törvé nyét és teremtő ereje által (a Lélek által) formálta Jézus emberi alakját egy fiatal nő méhében. Semmi más hoz nem hasonlítható ez az iste ni beavatkozás, csak a teremtéshez vagy a feltámadáshoz: a Magasságos ereje – vagyis a teremtő Szentlélek –megszakítja a természet logikáját és elkezd valami mást, újat… életet hív elő ott, ahol emberi számítás szerint az lehetetlen…

Mi következik ebből a karácsonyt ünneplő ember és közösség számára? Mikor lesz igazán ünnep az ünnep? Akkor, ha közel engedjük magunk hoz ezt az üzenetet. Akkor, ha készek vagyunk a magunk részéről megáll ni, ha megtanuljuk félbe szakítani a hétköznapok sodrását és megszoká sait, ha észrevesszük, hogy eljött a pillanat, amikor fel kell hagyni – az amúgy szükséges és jogos – ünnepi készülődéssel… és engedjük, hogy a teremtő Lélek megérintse lelkünket, belső emberünket. Ekkor nyeri el ér telmét az ünnep „megszakítás” jel lege – nem áramszünet értelmében, hanem az Isten szeretet-áramkörébe való belépés, az ebben való részese dés valóságát megtapasztalva.

Tudjuk, nehéz képzeletünknek kö vetni ezt az isteni logikát: engedni, hogy a Lélek, a magasságos Isten ere je formálja a mi belső emberünket, tudatunkat és érzéseinket. Miért? Mert a jelen tapasztalatai és törvény szerűségei mást mutatnak.

A közelség, egymás megérintése, megölelése, átölelése, azaz az egy más számára való testi-lelki-fizikai „jelen-lét” – ahogy egyébként szok tuk – veszélyes játék a vírushelyzet közepette. Félelemmel tölt el a má sik közelsége, lehelete – még a sze retteinké is. És ki tudja, talán én is veszélyt jelenthetek leheletemmel,

légzésemmel a másik ember, akár szeretteim számára is. Pedig annyi ra egyértelmű és magától értetődő volt eddig a lélegzés. A lélegzés az élet maga, a lélegzés tartja életben az éle tet – és éppen életünknek ebben az egyértelműségében, magától érte tődöttségében, az élet legalapvetőbb feltételében rendít meg bennünket a koronavírus jelenléte. És úgy tűnik, ez az advent és karácsony is ebben a helyzetben fog eltelni. A lélegzés ve szélyeztetett lett, sőt a lélegzetvétel és a kilégzés maga is veszélyforrássá lehet. Erről leginkább azok tehetnek bizonyságot, akik átélték már – akár a vírus, vagy más miatt – a légszomj kínjait, a mesterséges lélegeztetésre való ráutaltság perceit.

Lélek… és lehelet! A magyar nyelv ben szépen cseng egybe a két foga lom. De a Bibliát olvasó és hívő em ber számára a ki- és a belélegzés, a lélegzet és a lehelet nem egyszerűen az életet fenntartó természetes fo lyamat része. Az Írás nem választja el egymástól e két fogalom által jel zett valóságot, hanem tud arról, hogy mindkettőnek Isten leheletéhez van köze: „… megformálta az Úristen az embert a föld porából, és az élet lehe letét lehelte az orrába. Így lett az em ber élőlény” (1Móz 2,7) – olvassuk az ember teremtéstörténetében. Vagy az első húsvét estéjén, amikor a fel támadott Jézus megjelent a félelem től fél-holt tanítványai között, „rá juk lehelt, és így folytatta: Vegyetek Szentlelket! (Jn 20,22). Istennek ez a lehelete, az ő Lelke (a héb. nefes, gör. pneuma) életet adó, megelevenítő, teremtő erő – és ugyanez az erő for málta Mária méhét, s benne a megfo gant isteni gyermek – a testet öltött Ige – emberi természetét.

Karácsony ünnepén fellélegezhet a világ! Még akkor is, ha a fertőzés veszély még nem múlt el. Még akkor is, ha társadalmi-közösségi életünk közállapotainak romlásáért felelős szereplők azt üzenik, nincs alterna

tíva. Fellélegezhet a világ és benne az Isten testet öltését ünneplő ember, mert nem törvényszerű, hogy ez a fé lelmet keltő és fenyegető állapot a vég telenségig tart. Isten ezt az állapotot vagy folyamatot is képes megszakíta ni – de nem nélkülünk. A hívő ember számára nem lehetetlen isten-kereső imádságával és elcsendesedésével, az Igére való figyeléssel megszakítani az aggodalom, a szorongás, a görcsös önbiztosítás igyekezetét. Nem, nem felelőtlen, életünket veszélyeztető erők elbagatellizálásáról van itt szó, hanem arról, hogy jelen helyzetben több önmérsékletet, több fegyelmet, több felelősséget tanúsítunk egymás iránt – és igen –, több hitelt adjunk végre Isten ígérete, valamint az Ő ember javát szolgáló cselekvése szá mára. Cselekszik az Isten? Ebben a helyzetben? Igen – nem feltétlenül úgy, ahogy azt az emberi képzelet várná, hanem úgy, amint arra, a mi lelkünknek szüksége van: úgy, hogy a teremtő Lélek megérinti a mi lelkün ket úgy, hogy fény és világosság gyúl az ő üzenetének megértésére, úgy, hogy részeltet minket az Ő közelsé gében és jelenlétében…

A karácsony ezt jelenti: Isten kö zel jött, egészen közel – emberré lett, egészen ember. Olyan emberré, mint aki ugyanúgy ki van szolgál tatva a veszélynek, a kirekesztett ségnek, mint bárki más. Erről szól a testet-öltés titka, Isten földi-embe ri létformája a Krisztusban – amint arról a Jézus születésének betlehemi körülményei és az erről szóló bibliai tudósítások bizonyságot tesznek szá munkra. Krisztusban a magasságos Isten sebezhető, sérülékeny emberré vált, kiszolgáltatva a földi-emberi lét veszélyeinek és élet-ellenes erőinek, mint a mai ünnepre készülő ember. És mégis, minden szorongás, vissza fogottság és jogos aggodalom, vala mint közösségi életünk közállapotai felett való kesergés mellett lehet ezt az adventet és karácsonyt azzal a re ménységgel fogadni, hogy a veszély

és a kiszolgáltatottság élethelyzete meg szakítható – nem saját erőből, hanem Isten teremtő és megelevenítő Lelkének ereje által. Éppen ezért lehet ezen az ün nepen keresni a csendet és az imádkozás perceit, hogy Isten áldott beavatkozásá nak jeleit, fényeit felfedezzük életünkben – és lélegzetvételhez jussunk. Legyen ez az ünnep a jelen állapotok kegyelemteljes megszakítása és a fellélegzés ideje kórhá zak intenzív osztályainak ágyain, kény szerű vagy önként vállalt karanténban, a betegekért való szüntelen szolgálat ban, magányban vagy éppen veszélyektől megkímélt, meghitt családi körben, vagy szétzilált közösségeinkben.

Abban a reményben készüljünk az Isten előtti elcsendesedésre és az ő je lenlétének megtapasztalására ezen az ünnepen, hogy ő meghallja az érintet tek sóhaját… Sóhaj, íme, újabb fogalom a lélegzetvételre. De olyan lélegzetvétel ez, amely mögött a lélek fájdalma, a test kín jai, az élet nyomorúsága van. És erre néz ve is van az Írásban vigasztalás: „Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig” (Róm 8,22). De azt is tudjuk, hogy ebben a sóhajtozásban – az apostol szerint –nem vagyunk egyedül: a Lélek az (ugyanaz a teremtő Lélek, a pneuma), aki velünk együtt sóhajtozik, velünk együtt esedezik és segít erőtlenségünkben. Az a tudat, hogy Isten velem sóhajtozik, ve lem vajúdik, belülről érzi át félelmeimet és nyomorúságomat, a betegekért és a szeretteinkért való aggódásunkat, még erősebbé teheti azt a bizonyosságot, hogy kérjük tőle: szakítsa meg a nem-szeretem napokat és ajándékozzon meg a felléleg zés ajándékával – szó szerint, és átvitt ér telemben egyaránt. S ha ő képes velünk sóhajtozni, velünk lélegezni, akkor ké pes velünk együtt örvendezni is. Legyen az idei karácsony ajándéka és öröme ez: fellélegezhetünk Isten leheletével és a megszületett Megváltó Lelkével. Ezért érdemes megállni, elcsendesedni, s a hétköznapokat az ünnep által megszakí tani. Ámen!

Dr. Fazekas Sándor református lelkipásztor, egyetemi tanár

Köszöntés Nagygalambfalváról

2020 adventjében nagy szeretettel köszöntök minden kedves mikepércsi testvért, barátot és ismerőst a Nagygalambfalvi Református Gyülekezet és a magam nevében!

A világjárvány miatt sajnálatos módon elmaradtak a találkozások, amelyekre mindig oly nagyon vártunk! Féltő szertettel gondolunk mindig rátok és imáinkba foglalva hordozunk titeket! S mert elmaradtak a találkozásaink nem maradt más számunkra, csak az emlékezés!

Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! (Zsolt 103,2.)

Én valahogy úgy vagyok, most, mint az Ó – szövetség nagy kegyese Jób, aki a megpróbáltatások idején azt mondotta: „Ha már a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vennék-é el?”

Egyházközségünk volt fő gondnoka Szaniszló Elek, előre haladott korára és betegségére hivatkozva felmentését kérte a főgondnoki tisztség alól. Fájó szívvel váltunk meg tőle, de megértettük és tudjuk mi is, hogy: „Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak.” (Préd. 3,1.)

Elek bácsival sokat beszéltünk a tizenhétévig tartó közös szolgálatról, és ebben a kielemző beszélgetésben számtalan utalás történt rátok nézve, kedves mikepércsi testvéreink. Igen, mert a jó Isten belegöngyölt titeket a mi sorsunkba. Egyéni és közösségi életünk osztályrészesei lettetek. Mennyi, de mennyi áldást nyertünk mi általatok! Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy egymás által számtalanszor erősödtünk meg lelkileg, fizikailag, hitben és nemzeti érzelmünkben egyaránt. Milyen jó, hogy annyi minden van amire emlékezhetünk!

Ha csak az elmúlt pár évet veszem alapul, akkor azt látom, hogy a Mikepércsi Református Egyházközség által elnyert egyik pályázat által épp kilenc alkalommal adatott meg a találkozás áldott lehetősége veletek, amelyért mindig hálásak leszünk. A Mikepércsen közösen végzett közmunka 2019 április 5-7- én, az öregotthon udvarán csak szebbé és érzelmesebbé teszi ezt az emlékezést és mélyítette a köztünk lévő testvéri szeretetet és baráti kapcsolatot.

Valahányszor rátok gondolunk és rólatok beszélünk, mindig jól eső érzés vesz erőt rajtunk. Köszönjük Istennek, hogy ti vagytok nekünk!

Vigyázzatok magatokra! Óvjon és őrizzen Isten titeket!

Testvéri szeretettel: Kányádi Attila György lelkipásztor

Betlehem

Betlehem Jézus szülővárosa. Nevének jelentése: a kenyér háza. A település legkorábbi említése már Kr.e. 1350-1330 között megtörténik. A Krisztus előtt 8-ik században élt Mikeás próféta így ír:

„Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen.”

Az első században élt Lukács pedig így ír evangéliumában e prófécia beteljesedéséről:

„Történt pedig azokban a napokban, hogy Augusztusz császár ren deletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Kviriniusz volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a ga lileai Názáretből Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte el sőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.

Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülra gyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.”

A 2-ik században a rómaiak el pusztították a várost, majd a 4-ik században Nagy Konstantin császár édesanyja, Flavia Iulia Heléna, a ké sőbbi Szent Ilona kérésére templomot épített itt Jézus születésének hagyo mányokban megőrzött helyén. A Szü letés Temploma 333-ban készült el. Azóta keresztyén zarándokhely.

Betlehem 1917-1948 között a brit mandátumterülethez, 1948-1967 kö zött pedig Jordániához tartozott. A hatnapos háború során, 1967-ben Izrael megszállta és közel három évtizedig ellenőrzése alatt tartotta Palesztina jelentős részét, így Betle hemet is. Az izraeli csapatok 1995-ben vonultak ki Betlehemből, ami a Pa

lesztin Autonóm Területek része lett.

Érdekesség még, hogy 382-383-ban Betlehemben fordította latin nyelvre a biblia könyveit Hieronymus (Szent Jeromos), mely fordítás, a Vulgata 1546-tól, az I. Tridenti Zsinat döntése alapján hivatalos biblia szöveg lett a római egyházban.

Jézus születésének feltételezett helye

A város

A Születés Temploma

A Születés Temploma belülről

Az Élő Forrás Kútja Idősek Otthonának lakói emlékezek régvolt karácsonyokra.

Igaz, hogy nem a legszebb, de a legemlékezetesebb karácsonyi emlék jutott eszembe, ha erre az ün nepre gondolok. Annyira bevé sődtek a szívembe ezek a napok, hogy a többi lehetett akármilyen szép is, de ennyire különleges és emlékezetes nem volt egy sem.

Miért? – Mert háború zavar ta meg. Sárospatakon laktunk, Apukám a téglagyár műszak vezetője volt. Ebben a városban volt biztosítva édes szüleim szándéka, hogy iskolába tud junk járni. Ekkor már heten voltunk testvérek, és itt hely ben volt lehetőségünk tanulni. A szüleink vágya pedig ez volt. Közben zajlott a háború, amit távolról sem volt kellemes elvi selni. Novemberben már vonul tak vissza a magyar és a német seregek. Mikor a mi seregeinket láttuk visszavonulni, tudtuk, hogy jönnek az oroszok is utá nuk. Féltünk! Mivel Sárospa takot kettéválasztja a Bodrog folyó, így a városba egy hídon közlekedtünk, amit a németek felrobbantottak az orosz sereg előtt, így akadályozták az ellen ség előrehaladását. De bejöttek az oroszok is. Azt tanácsolták

a lakosságnak, hogy mindenki vonuljon a hátországba, mert itt nagy harcok lesznek, és nem akarják, hogy az itt lakó kat baj érje. Volt egy kordénk, arra felpakolták a szüleim az előző héten levágott hízott ser tést, lisztet, kenyeret, és sok más élelmiszert. Ágyneműt és ruhaféléket is pakoltak. A leg kisebb, nyolchónapos testvére met babakocsiban tolta a 12 éves húgom. A tehenünket a 10 és 13 éves öcsém vezették. A kordéra rakott csomagok tetejére is ju tott két gyerek. Ők 3 és 7 évesek voltak, nem bírták a gyaloglást. Nagyon rossz idő volt, eső, sár, és rossz utak voltak akkor még. Anyu és én a kordé hátulját tol tuk Aput segítve, aki megfogta a két rúdját a járműnek, a nya kába akasztott széles kötéllel. Útközben találkoztunk a meg szálló orosz katonákkal. Hat kilométerre találtunk egy kis települést, és ott egy üres házat. Az egyik helyiségbe szalma volt terítve, kész fekvőhely. Aszta lok és egy pár szék is volt. Va lószínű, a katonák pihentek itt meg. Itt tartózkodásunk után, karácsony előtt két héttel java solták, hogy mehetünk haza. El is indultunk. Itthon sok megle

petés ért minket a lakást illető en. Fel volt dúlva minden.

Jött a karácsony. Nem tudtuk, hogy honnan lesz karácsony fánk, és mivel díszítsük. A két fiú testvérem emlékezett rá, hogy a szállásunk környékén láttak, egy kis kb. egy méteres fenyőt. Ők elhatározták, vissza mennek a kis fáért. Elmentek, és nagy örömmel hozták haza. Mi otthon azon gondolkodtunk, hogy mivel díszítsük fel. Kita láltuk! Kenyeret aprítottunk szaloncukor formára. Selyem papírból készítettünk csoma golópapírokat. A papírt a két fiú úgy szerezte, hogy a Bodrogon csónakokkal az embereket át szállították a városba, majd ott bevásároltak, és visszaeveztek.

A fának Apu csinált talpat. Karácsony szentestére Anyu is készült. Finom tésztából ka rikákat sütött, amit máskor is csinált, ezekkel díszítettük fel a kis fenyőt. Volt néhány gyer tyánk is. Vacsora után körbe álltuk a kis fát. A meggyújtott gyertyák adták a fényt, és ka rácsonyi énekeket énekeltünk. Egyszer csak halljuk az ablak felől: „Szabad az Istent dicsér

ni!” Hát persze, hogy szabad!szóltunk vissza. Ez után mi is megbeszéltük, hogy az összes szomszédnak beköszönünk, és csengtek a szép karácsonyi énekek. Karácsony első napján csak otthon ünnepeltünk, mert a felrobbantott híd hiányzott a templomba menéshez. Még arra sem volt idő, hogy révet építse nek az átkeléshez, így nem me hettünk templomba. De minden nap énekeltünk karácsonyi éne keket, és imádkoztunk is. A szí vünk megtelt szeretettel, mert éreztük, lehet bármilyen nehéz az élethelyzet, közös munkával és szeretettel örömet szerezhe tünk egymásnak.

Kívánok mindenkinek szép, szeretetteljes ünnepet Jézus születésnapján. Töltse fel szívét -lelkét szeretettel, békességgel, és éljen is vele egész életében. Legyen boldog a családja! Isten áldása legyen egész életükben, szívből kívánom!”

Korponai Sándorné, az emlék írója született: Sátoraljaújhelyen, 1929.08.28-án

„Hívő családban nőttem fel, és nagyon komolyan vettük ezt. Minden ünnep nagy családi ese mény volt, és mi is, gyerekfejjel készültünk rá. Az advent ki emelt helyet foglalt el az egész család életében. Volt egy kihúz ható nagy asztalunk, amit kör beültünk ilyenkor. Olyan volt ez is mint a többi reggel csak ünnepibb. A reggeli kávé és kifli volt, házi készítésű. Édesanyám sütötte. Én ötödik gyerek vol tam ’49-ben születtem. Kilencen voltunk testvérek, Debrecenben éltünk. Az ünnepi előkészület egész héten tartott. Anyám be vásárolt, ilyenkor krémest is sütött. Az egész hét a készülő

désről szólt. Szombaton minden elkészült vasárnapra. Anyám ilyenkor felrakta a csipkéket, a székekre is tett. Vasárnap reg gel felöltöztünk, már minden ünnepi hangulatban zajlott. Utána elment az egész család templomba. Amikor bementünk a templomba, már akkor érző dött az ünnep öröme. Miután hazaértünk apám imádkozott, és felolvasott egy bibliaverset az adventre vonatkozóan. Anyám is mondott egy imát, tőle ta nultam én is az imádkozást. Mi gyerekek örültünk, és beszél gettünk. A beszédünk sem állt ki másból csak a várakozás ból. Ez még fokozta a gyerekek örömét, már nagyon vártuk az ajándékot. Csak később ér tettük meg mi is a várakozás lényege. Az ebéd ilyenkor álta lában tyúkhúsleves volt, utá na sült hús, kompót meg egyéb köretek. Egy nagy üvegtálba voltak kitéve a családi asztalra. Már alig vártuk, hogy együnk, mert közben éhesek is voltunk. Apám egy imával és igeverssel nyitotta meg a mi belső ünne pünket. Utána megebédeltünk, leszedték az asztalt, és akkor hozták a süteményeket, és be szélgettünk. Mindenkinek volt valami hozzászólása, az ünnepi hangulat a beszélgetéssekkel teljesedett ki. A lényeg ott volt, hogy én hogyan várom Krisz tust. Mindenkinek volt elkép zelése. Mint a fecsegő gyerekek, mindenki mondta a magáét. Örömünnep volt, felemelő. Az iskolába újult erővel mentünk.

Nehéz idők voltak, mert apá mat üldözte a rendőrség a hité ért. A munkahelyén is háttérbe szorult. Volt, hogy apámat este pizsamában elvitte a rendőrség, és reggel engedték csak haza. De annak a kornak a nyomott hangulata nem uralkodott el

rajtunk. Eszünkbe sem jutott, hogy Krisztust számonkérjük ezért. Tudtuk, hogy a hitünkért vállaljuk. Érdekes, de nagyon boldog időszak volt.

’56-ban volt a legkeményebb. Akkor óriási zavarodás volt. Karácsonykor csak puliszkát et tünk, mert még kenyérhez sem jutottunk, ennek ellenére ugyan olyan örömmel ettük, mint bár milyen más ételt. Az étel mi nőségére nem figyeltünk, mert anyám azt a puliszkát is úgy tudta elkészíteni, hogy még az is élményt jelentett. Karácsonyi ajándékra nem volt pénzünk, így egy-egy igeverssel köszön töttük egymást. Hónap végé re, már teljesen belejöttünk az ünnepi lázba, kijártunk a Vörös Hadsereg utcára, voltak büfé sek árusok, nagyon szerettük. Azt gondolná az ember, hogy a háború után az emberek bús lakodnának. Nem búslakodtak, mindenki élte az életét ahogy tudta. A nyomorúság mintha összekovácsolta volna az embe reket.

Nekem ez a hónap mindig örömünnep volt a feleségemmel is, tulajdonképpen én a gyerek korom öröméből éltem, mert később én is elkavarodtam, megkeményedtem picit.”

Imre: Gyerekkorom öröméből éltem…

„Van egy történetem, ami az ünnepekhez kapcsolódik. Az időben vissza kell menni egy kicsit, egészen 1975. év kará csonyára. 15 éves voltam akkor. Halmajon éltünk Borsod me gyében. Szenteste előtt, mint minden télen, kimentem kor csolyázni, mert tudni kell, akkor nem ilyen telek voltak, hidegebb

Nagy

is volt, hó is volt. Kimentem korcsolyázni a Bárso nyos nevű folyócskára. Aztán elmentem próbálni a zenekarunkkal, mivel kitaláltuk, hogy szenteste „beat misét” játszunk majd. Az elsők között vol tunk, akik akkor ilyet csináltak templomban.

Egy nagyon rendes idős pap volt ott, és ter mészetesen vele próbáltunk egyeztetni, hogy mit szólna, ha közreműködnénk egy szentmise ere jéig. Hát mit mondjak, nem volt természetes mo soly az arcán. A meglepetés erejével hatott rá az elgondolásunk és nem kaptunk pozitív nyilatko zatot. Valahogy mégis ráhatással tudtunk lenni. Néhányan voltunk fiatal srácok, a zenésztársaim, már a ballagásunkkor is a zenekarral játszottunk. Halmaj egy olyan 3500 lélekszámú település volt, ahol mindenki ismert mindenkit. Én személy sze rint akkor is, előtte is jártam ministrálni, rend szeres templomlátogató voltam, az orgonát is se gítettünk fújtatni Lajos bácsinak, a kántornak. A lényeg az, hogy valahogy sikerült meggyőzni az atyát és végül beleegyezett. Mikor a Regent erősí tőkkel, hangszerekkel mentünk a templomba -ak koriban az nagyon menő volt- nem kis elképedést váltott ki. Az emberek nem tudták elképzelni, mi fog ebből kisülni. Felfedeztünk magunknak egy kétmanuálos Matador szintetizátort. Akkoriban az is nagy dolognak számított. Közbe találtunk rajta egy csengettyűhangot, aminek nagyon kel lemes hangja volt. Ezen felbuzdulva minden kará csonyi éneket elénekeltünk. Nagyon jól hangzott a templomban, aminek nagyon jó akusztikája volt. Volt még dob, két gitár, basszusgitár. Közösen éne keltünk. Lajos bácsinak a kántornak is adtunk egy mikrofont. Amúgy sem volt hiányos a templom, de szenteste meg éppen tömve volt. Megkezdődött a mise, a csengő megszólalt. És ami soha máskor nem fordult elő, most bekövetkezett: a billentyű bizonyos időközönként megismételte a csengő hangot. Nem tudtuk megállítani. De a „közönség” szerencsére azt hitte, hogy direkt volt. Nagy sike rünk lett végül. Volt, akinek nagyon tetszett, vala ki óvatosabban örült. Ki- ki a maga módján kife jezte a tetszését. Csak jó szót kaptunk. Azóta sem volt ilyen a faluban.

Bakos Tibor: Beat mise

„Először is hálát adok az Úr Istennek, akinek a kegyelméből még élek! Nekem nagyon szép és vidám gyermekkorom volt. Igaz Istenfélő család

ba születtem, hitben növekedtünk testvéremmel együtt. Életünk egyik legemlékezetesebb, és leg meghatározóbb ünnepe az advent és a karácsony volt. Már advent idején is tele volt a szívünk vá gyakozással, várakozással, készülődéssel és kí váncsisággal. Szeretet, békesség és csend honolt mindannyiunk szívében. Vártuk az eljövendő Úr Jézus Krisztust. Ez a várás beragyogta a karácso nyi készülődésünket. Heteken át tervezgettük, hogy milyen meglepetéseket szerezünk majd egy másnak. Takarítottunk, süteményeztünk, egy másra odafigyelve, énekelve, imádkozva, együtt vártuk Jézus születését. Édesapám egyedüli gyer mek volt, de Istennek hála édesanyámék 5-en vol tak testvérek. Szenteste délutánján minden unoka a nagyszülőknél gyűlt össze. Az alatt az idő alatt a szülők elkészítették a karácsonyfát és az alatta lévő szerény ajándékokat. Este 6 órakor a népes család együtt ment a templomba. Istentisztelet után mindenki a testvérek egyikéhez sietett, és ott ünnepeltünk tovább. Elénekeltük a 326. dicséretet:

„Dicsőség mennyben az Istennek!

Dicsőség mennyben az Istennek!

Az angyali seregek vígan így énekelnek: Dicsőség, dicsőség, Istennek!

Békesség földön az embernek! Békesség földön az embernek!

Kit az igaz szeretet a kis Jézushoz vezet, Békesség, békesség embernek!

Dicsérjük a szent angyalokkal, Imádjuk a hív pásztorokkal Az isteni gyermeket, ki minket így szeretett, Dicsérjük, imádjuk és áldjuk.”

Majd édesapám szavalata következett:

„Ömlengés az egész élet, Zeng a karácsonyi ének

Szívünkben duzzad a vér Hisz eljött, Kit Isten ígért

Eljött az igaz Messiás, Úr Jézus Krisztus az nem más Kiáltsunk Neki Hozsannát, A pásztorokkal Glóriát.”

A vendégfogadó behívta a vendégeket. Az ünneplés te rített asztalnál folytatódott. Vacsorázás következett, majd az ajándékozás... Nem olyan csillogó volt az, mint manap ság, de igen nagy öröm és szeretet volt benne. Elpakol tuk az ajándékokat, rendet teremtettünk, és végigjártuk együtt a testvéreket, ahol tovább folytatódott az az ünnep lés. Életre szóló élmények voltak ezek, melyek meghatáro zó emlékként élnek bennünk, és őrizzük őket.

Felnőttként, lelkész feleségként törekedtem, hogy fellob bantsam a hit lángját gyermekeim és unokáim lelkébe. Az utolsó szolgálati helyünkön, ahol 30 évet töltöttünk, foly tatódott gyermekkorom boldog adventi és karácsonyi ün neplése. Szenteste az istentiszteletről az egész gyülekezet minden résztvevője bejött a lelkészcsaládhoz, hogy kántá lással köszöntse azt. Ilyenkor benépesült a parókia hosszú folyosója, irodája, ahol terített asztal fogadta a vendége ket, akik énekelték a „Dicsőség az Istennek...” című éneket.

„Dicsőség az Istennek, Dicsőség az Istennek. Fenn a magas egekben.

Jó akarat békesség, Jó akarat békesség, az emberi szívekben.

Zengjen a hála, mert földre szállt az ég királya.

Szeretet és Igazság jön Vele.

Kezében a Szabadság fegyvere. Nyissatok hát előtte szívet Ti megváltott hívek.”

A gyülekezet gondnokának a verse következett:

„Úgy látom a házi asszony Jól forgatja magátKi akar hozni egy liter pálinkát Nem egy liter pálinkát, Oldalast, kolbászt, nagy búzakenyeret. Így köszönti meg jövőre is ez a Gyülekezet.”

A vendéglátás után felosztottuk a gyülekezet tagjait csoportokra, és minden utcára 4 ember indult el, és csat lakoztak hozzájuk egyre többen. Az egész faluban csodá latosan zengett a karácsonyi ének.

Áldott adventi és karácsonyi készülődést kívánok! Imádkozom azért, hogy mindnyájunk szívében és éle tünkben szülessen meg Krisztus.”

Czapp Józsefné emlékezése

Diós-mákos bejgli

Hozzávalók:

• 90 dkg liszt

• 25 dkg vaj vagy margarin

• 12.5 dkg zsír

• 10 dkg porcukor

• 2.5 dkg élesztő

• 1 dkg só

• 1 dl hideg tejszín

• 2,5 dl hideg víz

• + 1 tojás a lekenéshez

Elkészítés:

A töltelékhez cukorból és vízből szirupot főzünk, amit ráöntünk a töb bi, előzőleg összekevert száraz hozzá valókhoz.

A receptből 6 db, kb fél kilós beigli lesz. A tölteléknek ugyanolyan súlyú nak kell lenni, mint a tésztának, tehát egy 25 dkg-os tésztátba 25 dkg töltelé ket teszünk.

Az élesztőt a lisztbe morzsoljuk, nem kell külön keleszteni.

A tésztához a lisztet, a sót, a cuk

Mák vagy dió töltelék 6 db bejglihez:

• 70 dkg mák vagy dió

• 50 dkg kristálycukor

• 15 dkg zsemlemorzsa

• 0.5 l víz.

• mazsola,

• őrölt fahéj,

• késhegynyi őrölt pirított szegfűszeg

rot és az élesztőt alaposan elkeverjük. Elmorzsoljuk benne a vajat és a zsírt, majd hozzáadjuk a tejszínt, a tojások sárgáját és a vizet. Összegyúrjuk a tésztát, majd pihentetjük. Ezt köve tően kinyújtjuk. Fontos, hogy a tész ta nyújtásánál sem a deszkát, sem a tésztát nem kell lisztezni. A téglalap alakúra nyújtott tésztákat megkenjük a kihűlt töltelékkel és feltekerjük.

Amikor elkészül a beigli lekenjük tojássárgájával, hagyjuk megszárad

ni, majd lekenjük tojásfehérjével.

Sütés előtt egy éjszakát pihentes sük, tegyük hűvös helyre, de ne hű tőbe! Meleg helyen tárolva a tészta túlkel.

Közvetlenül sütés előtt szúrkáljuk meg több helyen a beigliket egy hur kapálcával, egészen az aljukig, hogy sütés közben a gőz ki tudjon belőle jönni.

Légkeverős sütőben, középen, 180 fokon, 25-30-ig kell sütni.

pogácsa

Hozzávalók: Elkészítés:

•

Ezeket az anyagokat egy kis tejjel együtt felmelegítjük, közben kavargatjuk, hűlni hagyjuk.

Hozzáadunk

• 3-4 tojássárgáját,

• 1 kk szódabikarbónát,

• 2 tk őrölt szegfűszeget.

Jól kikavarjuk, összedolgozzuk, fél napot pihentetjük a tésztát. Majd kinyújtjuk, megkenjük tojássárgája és tejföl keverékével, diót, vagy mandulát teszünk a tetejére, majd kisütjük.

Immánuel

„Rajta volt ott az Úr keze.”

Ezékiel próféta könyvé ben olvasható ez a mon dat. A könyv elején. Az elhíváshoz kapcsolódik a mozzanat, amit leír a próféta. Ezékiel lehetetlen feladatot ka pott: a fogságba elhurcolt em berek között kellett hirdetni a szabadító Isten szavát. A prófé ta neve azt jelenti: „Isten teszi erőssé a gyermeket”. És ő való ban megtapasztalta minden ki látástalan helyzetben, hogy az Úr keze rajta van. Isten vele van.

Ezért lett Isten emberré. Ezért lett megismerhetővé Jé zus Krisztusban, akinek a neve azt jelenti: Isten megszabadít. Azért lett Isten emberré, hogy a próféta tapasztalata minden ember életének valósága lehes sen: Ő megszabadít. Ezért van karácsony. Ez a karácsony: a baj ban, lehetetlen-kilátástalan-re ménytelen helyzetben élő ember megérezheti, hogy az Úr keze rajta van. Isten van vele.

Aki látta már Rembrandt „A tékozló fiú hazatérése” című festményt, nem felejti soha, mit jelent az atya rajtunk lévő két keze. Otthont, szerete tet, megbocsátást, békességet.

Ez adassék mindannyiunknak bőséggel!

Rembrandt „A tékozló fiú hazatérése”

Kedves Testvérek!

Szeretettel hívunk és várunk mindenkit a karácsonyi ünnepkör alkalmaira:

• December 20-án, advent 4. vasárnapján 10 órakor,

• December 24-én szentestei ünnepi istentisztelet 15 és 16 órakor,

(Kérjük, hogy a szentestei istentiszteleten való részvételi szándékukat létszám és időpont megjelölésével a Gyülekezeti Házban, vagy a nemmind1.hu@gmail.com email címen 2020. december 23-án 15 óráig jelezzék!)

• December 25-én úrvacsorás ünnepi istentisztelet 10 órakor,

• December 26-án ünnepi istentisztelet 10 órakor,

• December 27-én ünnepi istentisztelet 10 órakor,

• December 31-én óévi istentisztelet 16 órakor, • Január 1-jén újévi istentisztelet 11 órakor.

Kérünk mindenkit a hatályban lévő kormányzati és biztonsági előírások, vala mint az alábbi általános szabályok betartására:

• kötelező a kézfertőtlenítés, • kötelező az orrot és a szájat eltakaró maszk használata,

• a biztonságos távolságtartás érdekében csak a kijelölt ülőhelyeket használják!

Mind1

Mikepércsi reformátusok lapja

Kiadja: Mikepércsi Református Egyházközség

Szerkeszti: Czapp József

Grafika: Kerekes Zoltán ev.

Készült: Főnix Nyomda 1200pld

ünnepet, boldog új évet kívánunk!