20160418_hu_budapest

Page 1

16. OLDAL

HIRDETÉS

Nico R osberg A kínai Forma–1-es

futamot is megnyerte

HIRDETÉS

2016. április 18. HÉTFŐ | www.metropol.hu

BUDAPEST


www.metropol.hu

2016. április 18. hétfő

háttér

Nem a terrorakció riaszt el leginkább Turizmus

Egyelőre kevesebb nyári utat foglaltak le Törökországba Horn Andrea

Hamarabb visszatérnek a turisták azokhoz az úti célokhoz, ahol terrorakciók történtek, a válságok és katasztrófák viszont erősebben visszavetik az utazási kedvet – derül ki a Turisztikai Világtanács (WTTC) elemzéséből. A szervezet azután jutott erre a megállapításra, hogy 34 – 2001 és 2014 között történt – esetet vizsgált meg. Egy-egy terrorcselekmény után átlagosan 13 hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a korábbihoz hasonlóan vonzóvá váljon az adott desztináció, míg a betegségeket, természeti katasztrófákat vagy a bizonytalan politikai helyzetet követően körülbelül 21-27 hónapnak. Párizs esetében még ennyi időre sem volt szükség: a több mint 200 ezer utazásközvetítő adatait gyűjtő ForwardKeys szerint közvetlenül a novemberi terrortámadás után 27 százalékkal esett vissza a repülőjegy-foglalások száma, de áprilisra szinte visszatért a normális szintre. A WTTC szóvivője szerint nem könnyű megjósolni, hogy Brüsszelbe is ugyanilyen gyorsan vis�szatérnek-e majd az utasok. Lehetséges, hogy elhúzódik a folyamat, mivel a robbantások március 22-én épp olyan helyeken történtek – a repülőtéren és a metróban –, ahol gyakran fordulnak meg turisták. Sőt, előfordulhat, hogy a brüsszeli események lassítják a Párizsba érkezők számának emelkedését is. A Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) pontos adatai nincsenek arról, mennyire befolyásolják a magyarok utazási kedvét az efféle események, ám tagszervezeteik tapasztalatai alapján úgy tűnik, hogy hatással vannak rá. – A negatív híreket látva az emberek az indokoltnál jobban megijednek. Ez megmutatkozott a mostani előfoglalási időszakban is: a nyaralásokkal kapcsolatban hasonló számú érdeklődés érkezik, mint tavaly, de sokan még kivárnak a foglalással – mondta a Metropolnak Bakó Balázs, a MUISZ kommunikációs bizottságának tagja. Hoz-

FOTÓK: KÁLLÓ PÉTER

HATÁSOK A 2004-es madridi vasúti robbantások  után csak néhány hétnek kellett eltelnie, hogy a turisták újra a korábbihoz hasonló számban utazzanak Spanyolországba a WTTC szerint. A 2005. július 7-i londoni robbantásoknak  nem volt észrevehető hatása az Egyesült Királyságba érkező turisták számára. A 2005-ös cunamit követően Thaiföldön  14 hónap kellett arra, hogy normalizálódjon a helyzet. A 2011-es, cunamit okozó földrengés  után Japánba 21 hónap után tértek vissza az utazók. Ennél sokkal tovább is tarthat,  mire a korábbi szintre ér a turisták száma: az Egyesült Államokba a 2001. szeptember 11-i események után hat évvel történt ez meg.

A magyarok

90

százalékát befolyásolja a terrorfenyegetettség a nyaralási célpont kiválasztásakor – derült ki a szallas.hu felméréséből.

zátette: sok tévhit él az emberekben, nem kellőképpen informáltak, ezért bizonytalanabbak, amire ráerősítenek az időnként félreérthetően tálalt, vagy túlzó hírek is. Alacsonyabb például a foglalások száma a tavalyi nyár nagy slágerének számító Törökországba, ahol az utóbbi időben többször is robbantottak. Annak ellenére is, hogy az üdülőhelyek meglehetősen messze vannak Ankarától és

Isztambultól, ahol a támadások történtek. Ezt a tényt gyakran említik az utazási irodák a náluk az úti cél biztonságáról érdeklődő utasoknak, ám Tunézia és Egyiptom esetében már más a helyzet: az elmúlt egy évben mindkét országban terroristák támadtak turisták által is látogatott helyeket. A hírek hatása ezek esetében is meglátszik a foglalásokon. Mindezek miatt ugyanakkor egyes országok és utazási

formák népszerűbbé válnak. 2016 nyarára egyre többen terveznek nyaralást Bulgáriába, Spanyolországba és Olaszországba, a továbbra is népszerű Horvátországba, valamint Görögországba, illetve nagyobb a kereslet a tengeri hajóutak iránt. A természeti katasztrófákról szólva Bakó Balázs elmondta: nem vetik vissza feltétlenül tartósan az érintett terület turizmusát, a következmény attól függ, hogy mekkora, és milyen távon hat az okozott kár. – A 2004-es, az Ázsia délkeleti és déli részén, valamint Afrika keleti részén tomboló cunami letarolta az érintett területek, például Thaiföld egyes tengerparti üdülőterületeinek teljes infrastruktúráját – amiből egyébként mára semmit sem lehet már észrevenni –, így oda kevesebben utaztak az eseményt követő időszakban, de mára ismét a régi népszerűségüknek örvendenek az akkor érintett térségek. Természeti katasztrófának lehet nevezni az izlandi Ejyafjallajökull-vulkán 2010es kitörését is, ami egy rövid időszakra jelentősen megnehezítette a légi közlekedést, hosszú távú hatása azonban nem volt az utazásokra – tette hozzá a szakember.


csak eddig 16. OLDAL

15. OLDAL

Harcsa Z oltán Megszerezte a magyar

A VESZPRÉM A 25. MAGYARKUPA SIKERÉT ÜNNEPELHETTE

bokszolók első riói kvótáját a samsuni selejtezőben

2016. április 18. HÉTFŐ | www.metropol.hu

BUDAPEST

Kevés volt a vásárló és kevés a tüntető is

BOLTZÁR. Pénteken kihirdették a vasárnapi nyitvatartást lehetővé tévő törvényt, tegnap már számos üzlet kinyitott HELYZETKÉP. Jó néhány helyen egyelőre kevesen vásároltak, az eladók szerint értelmetlen volt este tízig nyitva lenni TÜNTETÉS. Sok dolgozó a heti egy fix pihenőnapot fontosabbnak tartja a hétvégi munkáért járó pótléknál 2. OLDAL

6. OLDAL

8. OLDAL

TÖBB EZER TANÁR SZTRÁJKOLT KÉT ÓRÁN ÁT

10. OLDAL

PUSZTÍTÓ FÖLDRENGÉSEK

HIÁNYOS SOK DIÁK NYELVISMERETE

11. OLDAL KANADAI FILMÉ, A DÉMONOKÉ A TITANIC-FŐDÍJ

Három nap leforgása alatt közel 400 földrengés rázta meg Japán délnyugati részét, Kumamoto városát (a képen) és a prefektúrát; 41 ember meghalt. Ecuadorban a 7,8-as fokozatú földrengésnek eddig legkevesebb 233 halottja van. GETTY IMAGES


2016. április 18. hétfő

hírek

www.metropol.hu

A LEGHITELESEBB CIVIL

Sándor Máriát (a képen) tartják a leghitelesebb civil szereplőnek a magyarok. A fekete ruhás nővért nemcsak az ellenzék, hanem a Fidesz szavazóinak többsége is támogatja – derült ki a Vasárnapi Hírek megbízásából készített közvélemény-kutatásból. Ugyanakkor pénteken körülbelül 150-en jelentek meg a Sándor Mária támogatására összehívott szimpátiatüntetésen a budapesti Kossuth téren. METROPOL

Garancia az olcsóbb internetre Jogi garanciákat kíván teremteni a kormány arra, hogy az internetszolgáltatók valóban csökkentsék az árakat, miután 2017-től 27-ről 18%-ra csökken az internet áfája – nyilatkozta Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos. A tervek szerint a jövő évtől minden szolgáltatónak olyan kedvezményes internet-előfizetési alapcsomagot kell létrehoznia, amely olcsóbb minden eddigi csomagjánál. MTI

A tervek szerint körülbelül

10

százalékkal kell kevesebbet fizetni az internetért, egy évre vetítve pedig egyhavi előfizetési díjat lehet megspórolni.

időJÁRÁS

20/7

Sok felhőre számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, szórványosan záporral, északkeleten akár zivatar is kialakulhat. Az élénk nyugati, északnyugati szél napközben helyenként megerősödik.

Budapest 20/7°C 55%

Ny 20/40 km/ó

Győr 15/6°C 85%

2

hazai

ÉNy 20/40 km/ó

Pécs 20/10°C 95%

Ny 20/45 km/ó

Debrecen 24/8°C 100%

Ny 20/45 km/ó

Szeged 23/9°C 95%

Ny 15/35 km/ó

Kedd

Szerda

Csütörtök

18/7

16/4

17/3

További információk: www.met.hu

Kinyitottak a boltok, tüntettek a dolgozók Kiskereskedelem A forgalom egyelőre elmaradt a boltzár bevezetése előttitől

Metropol Megjelent pénteken a Magyar Közlönyben a kereskedelemről szóló törvény módosítása, amely ismét lehetővé teszi, hogy a boltok nyitva lehessenek vasárnap. A jogszabály másnap lépett hatályba. A most kihirdetett törvénymódosítással a kiskereskedelemben visszaállt az alig több, mint egy éve, 2015. március 15-én bevezetett boltzár előtti állapot.

Visszafogott érdeklődés volt tegnap délután a Váci úti Tescónál METROPOL

Volt, aki örült

Számos hipermarket és bevásárlóközpont élt is a lehetőséggel, és kinyitott tegnap, a forgalom azonban tapasztalataink szerint elmaradt a boltzár bevezetése előtti vasárnapokétól. Az egyik főváros környéki Auchan előtt jó néhány autó parkolt ugyan, ám tumultusra vagy a kasszák előtti hosszú várakozásra nem kellett számítaniuk a betérőknek. Az üzletsoron szinte valamennyi kisebb egység zárva maradt, s úgy tudjuk, az ott dolgozók arról egyeztetnek az áruházzal, hogy a következő vasárnapokon se kelljen este 8-ig nyitva tartaniuk. A Tesco XIII. kerületi hipermarketjében is hasonló kép fogadta a vásárlókat: az üzletsoron csak néhány vendéglátós nyitott ki, odabenn pedig csak azért volt sorban állás, mert a szokásosnál kevesebb pénztár üzemelt. – Örülünk, hogy vasárnap újra nyitva vannak a boltok – mondta egy, a narancsok között válogató harmincas férfi. – Hétköznap dolgozunk, akkor nem jut idő bevásárlásra, így az elmúlt évben mindent szombaton kellett beszereznünk. Ez így sokkal kényelmesebb – fűzte hozzá.

Sok bolt csapott le a lehetőségre KÁLLÓ PÉTER

AMELY ÜZLETEK KINYITOTTAK Tesco:  147 egységet nyitott nap. A CBA-, a Reál-, a Coop-, meg. Tegnap kizárólag azok a Manna- és a Roni-üzletek dolgoztak, akik önként vállalközül a vasárnap egyébként is nyitva tartókban lehetett ták a vasárnapi munkavégvásárolni. zést. Aldi, Penny:  A két boltlánc Spar:  Csak azon üzleteit (67) összes üzletében lehetett nyitotta ki tegnap, amelyek tegnap vásárolni. kinyitását már korábban be Auchan:  14 hipermarket tervezte. Hasonlóan járt el a nyitott ki tegnap. Lidl is: két üzlete nyitott ki teg-

Kevesen a plázákban

A Sugárban, az Árkádban és a Westendben sem döntött tegnap rekordot a látogatottság, s az üzletek többsége – köztük a nagy élelmiszerboltok is – zárva maradt. A Sugárban tavaly március közepe óta a boltok mintegy negyede üzemelt a hét utolsó napján is, s a körhöz most

csak néhány másik csatlakozott. – Nekünk, alkalmazottaknak nagyon rossz, nincs forgalom, fölösleges volt kinyitni. Inkább otthon lennék a gyerekkel – panaszkodott egy eladó, aki az elmúlt egy évben nem dolgozott a hét utolsó napján. – Nem értem, miért kell vasárnap vásárolni, hétfőtől szombatig mindent

be lehet szerezni, én is megoldottam – tette hozzá. Az Árkádban, amely a tiltás bevezetése óta zárva tartott vasárnap, az egyik legnagyobb forgalmat a papír-írószer üzlet bonyolította. – Folyamatosan jönnek a vásárók, nem gondoltuk, hogy ekkora lesz az érdeklődés – mondta az egyik eladó. Arra a kérdésre, milyen érzés vasárnap újra a pultban állni, úgy fogalmazott: – Nem felemelő. A Westendben sem tülekedtek a vásárlók, a többség inkább csak körbejárta a plázát, s ha meglátott egy szimpatikus, nyitva lévő boltot, betért. Az egyik ruhaüzlet eladói a közös bowlingozás helyett voltak kénytelenek dolgozni, bár vásárlókkal alig találkoztak. – Az embereknek bele kell rázódniuk az új rendszerbe – magyarázta egyikük, aki szerint a forgalmuk az elmúlt évben nem csökkent, csak áttevődött másik napokra. – Tízig viszont nem volt értelme nyitva lenni, olyankor már senki sem akart vásárolni – fűzte hozzá.

Inkább pihennének

„Az utolsó szabad vasárnapon”, vagyis tegnap demonstrált – az Index beszámolója szerint mintegy 2-300 fő – a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének felhívására a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt. A 15 ezer tagot számláló szervezet a demonstráció végén petíciót nyújtott át a követeléseivel. A szervezet felháborítónak tartja, „hogy a kormány egy tollvonással, rekordgyorsasággal megszüntette a vasárnapi zárvatartást a kereskedelemben! A kereskedelmi munkavállalók nem szeretnének vasárnap dolgozni, de ha már erre kényszerítik őket, fizessék meg a családjaiktól elrabolt időt.” A jelenlegi törvénymódosítás 50 százalékos bérpótlékot határoz meg a vasárnap dolgozóknak.



www.metropol.hu

2016. április 18. hétfő

4

hazai

Újabb fideszes név Földrengések az offshore-ügyben földjén VÉLEMÉNY

Múlt hét közepén érkeztem Japánba, és nyugodtan mondhatom, azóta folyamatosan reng a föld a távol-keleti országban. Ez tényleg nem újságírói túlzás: helyi idő szerint éjféltől vasárnap délután négy óráig, eze​n​sorok megírásáig​,​összesen huszonöt földrengést regisztráltak az ország déli felén, Kumamoto térségben, és a maiak közül a legerősebb 4,9 magnitúdójú volt. Ez eddig csendes napnak számít – szombaton ötvenkilenc komolyabb rengés volt, köztük két 5,8-as is. Csak összehasonlításul: a Magyarországon valaha mért legnagyobb földmozgás, az 1763. június 28-án Komáromnál bekövetkezett rengés 6,3-as erősségű volt, és elpuszította a város épületeinek egyharmadát, valamint hatvan áldozatot követelt. A csütörtök óta zajló természeti csapás eddig negyvenegy ember életét követelte Japánban, de még többtucatnyian vannak a romok alatt. A mentők dolgát nehezíti, hogy kemény esőzés kezdődött a hétvégén. A sérültek száma megközelíti az ezret, százezer embert kellett kitelepíteni, és megyényi terület maradt áram- és gázellátás nélkül. Autópályák szakadtak el, kisiklott egy szupergyors vonat (szerencsére utasok nélkül), és láttam olyan helikopteres felvételt a helyi televízióban, amelyen egy kettévált hegy látszott – egyik fele egyszerűen lecsúszott a völgybe. Aki nem volt ilyen természeti katasztrófa közelében, az nem tudja elképzelni, mennyire kiszolgáltatott az ember, amikor mozog a föld. Tokióban vagyok, légvonalban közel ezer kilométerre a legjobban sújtott tartománytól (ráadásul Kumamoto egy másik szigeten van), mégis érezni a lökéseket. A legutóbbi egy vásárcsarnokban ért, az épület vasszerkezete földön túli hangon dübörögni kezdett, és hirtelen nem tudtunk mit kezdeni magunkkal. Összevis�sza rohangáltunk, a páromat fejen találta egy leeső fémlap – szerencsére nem sérült meg tőle. Az utcán sem jobb a helyzet, a felhőkarcolók ilyenkor szó szerint kilengenek, nyikorognak, és ez nagyon ijesztő érzés a turistának. A helyiek észre sem veszik ezeket az apró rengéseket – már óvodáskorban megtanulják, hogy mi a teendő az igazi nagy baj idején, és minden csip-csup mozgásra nem pánikolnak. És persze tudják: az épületek ki fogják bírni, mert építéskor szigorúan betartották az előírásokat, és nem lopták el belőlük az építőanyagot.

Lukács Csaba

Panamai iratok

Kerényi János családja érintett, a kiszivárgott adatok szerint Metropol/MTI Horváth Zsolt (Fidesz) és Boldvai László (MSZP) után pénteken egy újabb fideszes képviselőről derült ki, hogy neve összefüggésbe hozható a panamai Mossack Fonseca ügyvédi irodától kiszivárgott adatokkal. A Fidesz közép-magyarországi regionális igazgatója és országgyűlési képviselője, Kerényi János feleségének és a fiának a cégében belize-i, Seychelle-szigeteki és ciprusi társaságok a tulajdonostársak – hozta nyilvánosságra az offshore-botrány újabb hazai szálát az Index.

SZABÁLYOZÁS Az Európai Parlament  csütörtökön hagyta jóvá a kereskedelmi adatok védelméről szóló direktívát, amely elvben az ipari kémkedést hivatott meggátolni és büntetni, a gyakorlatban azonban a nyilvánosságot is nagyban meggátolhatja bírálói szerint. A jövőben így kriminalizálnák az offshore ügyekről, adóelkerülési manőverekről szóló Panama-iratokhoz hasonló szivárogatatásokat is. Brüsszel szerint nem fog sérülni az információszabadság.

„Országgyűlési képviselőnek offshore cégben részesedése akkor sem lehet, hogyha ez jogszerű, mert mi ezt erkölcstelennek tartjuk.” Gulyás Gergely a Fidesz alelnöke

A képviselő azt mondta a Hír Tv-nek, hogy ő maga nem tulajdonos offshore cégben, azt pedig nem gondolta, hogy fia cégügyeit bárki is rajta kérné számon, hiszen a céget nem is titkolták. Kerényi ígérete szerint ma felrakják a parlament honlapjára a vagyonnyilatkozatokat. – Bár 2010-ben a miniszterelnök azt mondta, lejárt az offshore-lovagok kora, a Fideszben és a Fidesz környékén soha nem látott mértékben megnőtt az offshore-érdekeltek, a korrupciógyanús esetekbe keveredettek száma – mondta Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője. Hozzátette: offshore-céget adóelkerülés miatt, vagy azért alapítanak, hogy korrupciós pénzeket tüntessenek el, és ha Kerényi arra hivatkozik, hogy nem azért alapították a cégeket, hogy adót kerüljenek el vele, „akkor csak a másik lehetőség áll fenn”. Schiffer András, az LMP társelnök-frakcióvezetője sze-

rint meglenne a pénz a szociális kiadásokra, az oktatás, az egészségügy rendbetételére, ha az a pénz, amit „ellopnak a közösből”, illetve, amit a döntéshozók 25 éve „feketén szereznek meg”, nem adóparadicsomokba vándorolna. Hozzátette: a párt politikai vitanapot kezdeményez, hogy a képviselők megvitassák, mit lehetne tenni „az offshore-lovagok kiseprűzése érdekében”. Schiffer András szerint egyértelmű, hogy Kerényi Jánosnak ezek után le kell mondania, és elvárja Orbán Viktor megszólalását az ügyben. Az Együtt fölszólítja Orbán Viktort, hogy most végre tartsa meg ígéretét: induljon vizsgálat Kerényi János ügyében, amely felderíti azt is, mennyi adót nem fizetett be a képviselő érdekköre ezen cégek használatával. A párt azt követeli Kerényitől, hogy a nyilvánosság előtt számoljon el a vagyonával. Az MSZP azt követeli Matolcsy György jegybankelnöktől, hogy sürgősséggel nyilatkozzon arról: személyesen vagy családtagjain keresztül érintett-e az offshore-botrányban. A párt azzal indokolja a felszólítást, hogy Orbán Viktor korábban még azt mondta: a független Magyar Nemzeti Bank nem lehet „offshore-lovagok szálláshelye”, így az egyre dagadó Panama-botrány miatt itt az ideje, hogy Matolcsy nyilatkozzon.

HIRDETÉS

BUDAPEST Az Élet menete

n ÁLLÁS

újságíró

2016. ÁPRILIS 17-I ÁRFOLYAM PÉNZNEM (1 egységre)

ELADÁS

EUR

309,50 312,99

USD

274,00 277,49

HRK

Tegnap tartották az Élet menetét Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező menet délután indult a Dohány utcai zsinagóga elől, és a Szent István-bazilika előtti téren ért véget. KÁLLÓ PÉTER

VÉTEL

40,50

42,99



www.metropol.hu

2016. április 18. hétfő

Több ezren tiltakoztak

6

hazai

2019-re készülhet el a mobil gát Árvízvédelem

Már idén elkezdődhet a 10 milliárd forintos beruházás Metropol/MTI

Közoktatás

Három, a sztrájkolókat érő fenyegetésről tudnak a szervezők Sikeresnek nevezte a pénteken tartott figyelmeztető sztrájkot Mendrey László, a Pedagógus Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elnöke, aki szerint sok száz iskolában, több ezer tanár hívta fel a figyelmet az oktatás problémáira és arra, hogy nem tudnak tovább hátrálni követeléseiktől. Mendrey László elmondta, a sztrájkhoz csatlakozó iskolákban a tanárok a gyerekek felügyeletét látták el az első két órában. Kiemelte, összesen három, sztrájkolókkal szembeni fenyegetésről tudnak: két esetben polgármesterek próbáltak nyomást gyakorolni az iskolaigazgatók ellehetetlenítése érdekében, míg egy Baranya megyei egyházi iskolában egy püspöki állásfoglalásra hivatkozva HIRDETÉS

LESZ FOLYTATÁS Palkovics László  oktatási államtitkár nem tartja a tárgyalások kudarcának a pedagógusok által meghirdetett sztrájkokat. Hozzátette: folytatódnak az egyeztetések, legközelebb ma ül asztalhoz az oktatási államtitkárság a pedagógusok sztrájkbizottságával. Az államtitkár szerint a sztrájkbizottság által követelt 25 pont közül 18-ban közeledtek az álláspontok. kérték a tanárokat arra, hogy ne vegyenek részt a munkabeszüntetésben. Megszólalt a Nemzeti Pedagógus Kar is: szerintük elsősorban tárgyalásos úton és a jogszabályi keretek betartásával kell az oktatási rendszert hatékonyabbá tenni. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerdára hirdetett egész napos sztrájkot. A PDSZ csatlakozásra szólította fel tagságát. MTI

Tarsoly-ügy: ejthetik a vádakat Május 31-én megszüntethetik a Quaestor-ügyben indult eljárást, és Tarsoly Csaba ellen is ejthetik a vádakat, a bíróság ugyanis nem elégedett az ügyészség által benyújtott, 1548 oldalas vádirattal: az adatok között káosz van, a vádhatóság nem jelölte meg, hogy melyik bizonyíték melyik bizonyítandó bűncselekményhez kapcsolódik – értesült az Origo. Az ügyészség már előre közölte, hogy nem fogja, nem is tudná pótolni a harmincoldalas hibalistában leírt hiányosságokat. METROPOL

Tarlós István szerint

1500

fát vágnak ki a rakparton.

vények eladásából maradt 30 milliárdból egészítenék ki. A 10 milliárdba új közterek kialakítása, kerékpárút, nyilvános illemhelyek és a parkosítás is belefér. A végleges nyomvonalat az MTA, a BME

RÖVIDEN

Tüntetők a budapesti Teleki Blanka Gimnázium előtt MTI

A főváros még ebben a hónapban megtárgyalja a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal kötendő támogatási szerződést a római-parti mobilgát-beruházással kapcsolatban, az építkezések pedig már ősszel elkezdődhetnek. – értesült a Népszabadság. A teljes műszaki átadás tervezett időpontja 2019 januárja. A kiemelt állami beruházás 10 milliárdos tételként szerepel az uniós projektlistán. Tarlós István főpolgármester szerint ez az összeg elég is lesz, ha mégsem, az Európai Beruházási Bank 90 milliárdos hitelkeretéből, illetve a Főgáz-rész-

BICIKLISVITA Folytatódnak  a kerékpáros-fejlesztések a következő években (29 projekt 2019-ig), a „minimális rend” biztosítása érdekében a biciklis közlekedésben az arányosságra és az észszerűségre törekszenek, ami „részleges tiltásokat” eredményezhet – közölte Tarlós István. A főpolgármester

szerint a közlekedés alakításában nem lehet a kerékpározás az egyetlen igazodási pont. Elsősorban  a kerékpárúttal párhuzamosan futó buszsávokban biciklizés és az egyirányú utcákba szemből behajtás tapasztalatait akarják értékelni, amihez kikérik a baleseti statisztikákat is. és a vízügyi főhatóság javaslatai szerint határozzák meg. Tarlós István szerint a gáttal megvédhetnek 70 hektárt, beleértve 53 ezer ember vagyonvédelmét, bár nem tudni még, kártalanítja-e valaki a parton lévő vendéglátó-ipari egységek tulajdonosait. Az évek óta lebegtetett és halasztott mobil gátnak a civilek szerint jobb helyen lenne a kerítések tövében vagy a Nánási–Királyok útján.

Az LMP bírálja a menekültkvótát

Leisztinger Tamásé a legtöbb támogatás

Ha a menekültek, bevándorlók meghívása egyoldalú nemzetállami döntés, akkor a szétosztásuk nem lehet uniós hatáskör – nyilatkozta Schiffer András. Az LMP társelnöke szerint nem pusztán felebaráti, humanitárius megfontolások vezetik a német kormány politikáját, mert az ilyen mélységű és súlyú válságok mögött „kőkemény” globális nagyvállalati érdekek vannak. Hozzátette: nem lehet elmenni amellett, hogy Németország pár éven belül 4-5 millió főt lesz kénytelen pótolni a munkaerőpiacon. MTI

A legtöbb agrártámogatást (4,8 milliárd forint) az inkább az MSZP-hez kötődő Leisztinger Tamás cégei vitték el – ez derült ki a K-Monitor elemzéséből, amelyben a támogatások eloszlását vizsgálták. Csányi Sándor OTP-vezér és Simicska Lajos kevesebbet, Mészáros Lőrinc viszont már jóval többet kapott az államtól és az EU-tól tavaly, mint 2014-ben. A támogatások 76 százaléka, összesen 587 milliárd forint a támogatottak felső 10 százalékához ment. Mészáros Lőrinc cégei és családtagjai 65 százalékkal többet kaptak, mint tavaly. METROPOL


Súlyos baleset a Flórián téren

7

MTI

Közlekedés

Tűzoltók szabadították ki az utasokat Súlyos közlekedési baleset történt szombat éjjel Budapesten, a Flórián téren – tájékoztatott Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. A rendőrség vasárnap hajnali közlése szerint a balesetben hatan megsérültek, és egyikük olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítását követően életét vesztette.

TOVÁBBI BALESETEK Négy autó  ütközött össze a Váci úton szombaton. Egy ember könnyebben megsérült. Az egyik autó sofőrje rosszul lett, áthajtott a menetiránnyal ellentétes sávba, ahol több autóval ütközött. Három gyalogost  ütött el egy autó Nadapon tegnap. A balesetben az egyik gyalogos a helyszínen életét vesztette. Egy 12 méter mély  szakadékba csúszott és súlyosan megsérült egy középkorú férfi Budaörsön szombaton.

A Pacsirtamező utca és a Flórián tér kereszteződésénél két személyautó ütközött össze. Az egyik járműben négyen utaztak, és az ütközést követően valamennyien beszorultak az autóba, a tűzoltók szabadították ki őket. A másik autóban ketten ültek. A helyszínelés idejére a környéken a forgalmat elterelték, de tekintettel a késői időpontra, ez nem okozott komolyabb fennakadást a közlekedésben. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit. MTI HIRDETÉS

HIRDETÉS

színes


www.metropol.hu

2016. április 18. hétfő

8

háttér

KÁLLÓ PÉTER

Felmérik, mi a baj a mai nyelvoktatással A hatodikosoknak a 83 százaléka, a nyolcadikosoknak csak a 70 százaléka érte el a megfelelő tudásszintet angol nyelvből, ami a Nemzeti Alaptanterv előírása szerint A1-es, illetve A2-es szintet jelent. Német nyelvből még rosszabb a helyzet: a 6. évfolyamon a gyerekek 73 százalékának, 8. évfolyamon az 51 százalékuknak megfelelő a tudása – derült ki az Oktatási Hivatal által közölt vizsgálatból, amely több mint 154 ezer tanuló eredményét foglalja össze. Megfelelt minősítést akkor érhet el egy diák, ha a hallott és írott szöveg értésére adható maximális összpontszám legalább 60 százalékát eléri.

nulók több mint háromnegyede lényeges tényezőnek tartja, hogy olyan nyelvet tanuljanak, amelyet ők szeretnének. A tanároknak csak 43 százaléka gondolja hasonlóan. – Ahhoz, hogy javítani lehessen a hazai nyelvoktatás hatékonyságán, először tudni kell, mit csinálnak a tanárok az órákon, milyen módszerekkel oktatnak, milyen elvárásaik vannak a tanulóknak és a pedagógusoknak, hogyan alakul a diákok tanulási életútja, például hányszor kapnak új nyelvtanárt – magyarázta a Nyelvtudásért Egyesület elnöke, hogy miért készítették el a kutatást, amely még így is csak egy nagyobb felmérés főpróbája volt. Rozgonyi Zoltán szerint jelenleg semmilyen alapos, reprezentatív kutatás nincs ebben a témakörben, sőt, a korábban megalkotott nyelvoktatási stratégiák és javaslatok mögött sem voltak felmérések.

Eltérő szempontok

Elpazarolt órák

A diákok a középiskolában gyakran újrakezdik a tanulást Suhajda Zoltán

Nemrégiben a Nyelvtudásért Egyesület készített egy online felmérést arról, hogyan vélekednek a tanulók és a tanárok a mai magyar nyelvoktatásról, és hogyan lehetne javítani a hatékonyságon. Kiderült például, hogy a diákok és a pedagógusok is hasonlóan fontosnak tartják a heti óraszámot az oktatásban (71 és 81 százalék), ugyanakkor az iskolán kívüli, nyelvtanulással töltött idő jelentőségét a diákok többre értékelik: 57 százalék szerint fontos, míg a tanároknak csak 26 százaléka vélekedik így. Az oktatók inkább a nyelvórán kívüli, de iskolai tanulásnak tulajdonítanak fontos szerepet (52 százalék), ezzel a diákoknak csak 32 százaléka ért egyet. Érdekes különbség az is, hogy a ta-

– Összesen háromezer tanár és diák töltötte ki az előzetes kérdőíveket – mondta Rozgonyi Zoltán. – A válaszok alapján fel lehet tárni a lehetséges problémákat, és előkészíthetjük a nagyobb, reprezentatív felmérés tervét. A kutatási tervet most állítják össze, a cél az, hogy 3–6 hónapon belül objektív képet kapjanak a nyelvoktatás helyzetéről. A kutatási tapasztalatokat minél hamarabb szeretnék a gyakorlati oktatásban is érvényesíteni. Az egyesület vezetője arra számít, hogy egy-másfél éven belül már eredményei is lesznek a változtatásnak. De mi a magyar nyelvoktatás baja? Mivel a pontos vizsgálat még várat magára, Rozgonyi Zoltán csak néhány

A megfelelt minősítést szerző tanulók aránya 100 % 80

84,5 81,2

60

LÁNYOK FIÚK

76,7

69,1

70,7 69,2

40

56,6

46,3

20 0

ANGOL NYELV

NÉMET NYELV

6. évfolyam

ANGOL NYELV

NÉMET NYELV

8. évfolyam

Forrás: Oktatási Hivatal

problémakört vázolt. Például túl sok órájuk van a gyerekeknek, amelyek rosszul hasznosulnak, a középiskolában gyakran elölről kezdik a nyelvoktatást, nem támaszkodnak a korábban megtanultakra. Tény, hogy a középiskolai osztályokba gyakran igen eltérő tudású gyerekek érkeznek, és ismétlésre is szükség van,

de az nem jó megoldás, hogy visszatérnek a kezdő szintre. Ez a lépés visszaveti a diákok motivációját, ami az egyik legfontosabb tényezője lenne a hatékony nyelvoktatásnak.

Hiányzó inspiráció

A Nyelvtudásért Egyesület vezetője szerint a másik fontos terület a tanítási gyakorlat és

a módszertan. Eddigi tapasztalataik szerint a pedagógusok gyakran visszatérnek azokhoz a módszerekhez, amelyekkel őket is tanították korábban: szódolgozatot íratnak és más, a tudást leegyszerűsítő gyakorlatokat alkalmaznak. Rozgonyi Zoltán szerint ez nem a tanárok hibája, sokszor maguk sem érzékelik, hogy visszatérnek egy rutinszerű oktatási módszerhez, amely nemcsak a gyerekeknek, hanem nekik is unalmas. Ennek az lehet az oka, hogy nincsenek támogató műhelyek, amelyek ötleteket, inspirációt adnának a pedagógusoknak. A nyelvoktatás hatékonyságának javítása azért is fontos, mert 2020-tól csak olyan diák jelentkezhet egyetemre vagy főiskolára, aki legalább egy B2-es (középfokú) nyelvvizsgával rendelkezik. Jelenleg az érettségiző diákok mintegy 45 százaléka kiszorulna a felsőoktatásból. HIRDETÉS

HIRDETÉS

n UTAZÁS

Idegen nyelvek


Elítélte a pápa a kerítésépítést

9

Menekültek

Ferenc pápa egy leszboszi menekülttábort látogatott meg Metropol/MTI A görög Leszbosz szigetén lévő Moria menekülttáborba látogatott Ferenc pápa, I. Bar­ tolomaiosz konstantinápolyi pátriárka és Ieronimosz athé­ ni ortodox érsek. Az utazás szimbolikus, és mutatja: a három vallási vezető az életü­ ket kockáztató, szögesdrótke­ rítésekkel feltartóztatott és táborokba kényszerített em­ bertömegek mellett áll, akik egy jobb élet és a biztonság reményében érkeztek Euró­ pába. A pápa, a pátriárka és az ortodox érsek együtt imádko­ zott is a menekültekért. Fe­ renc pápa kijelentette: „mind­ annyian migránsok vagyunk”. Elmondta: megérti az európai aggodalmakat a menekültára­ dat miatt, de

a világnak nem szabad elfelejtenie, hogy a menekültek emberek,

arcokkal, nevekkel, saját tör­ ténetükkel, akiknek alapvető emberi jogait tiszteletben kell tartani. A katolikus vallási vezetőt Alexisz Ciprasz görög kor­ mányfő fogadta. A politikus elmondta: „A keresztény Eu­

A pápa 12 szíriai muzulmán menekültet, köztük hat gyereket magával vitt a Vatikánba MTI

JAVASLATOK Közös európai rendszer  a migránsok kitoloncolására, valamint az Európai Unió és a kiinduló, illetve tranzitorszá­ gok közötti együttműködés szerepel az olasz kormány által kidolgozott javaslat­ csomagban. Tíz pontból álló  javaslatot tett Orbán Viktor az unió külső határai és az EU-n belüli szabad mozgás megvédése érdekében a Demokrata Cent­ rumpártok Internacionáléjá­ nak lisszaboni tanácskozásán. Az akciótervet a következő napokban a visegrádi országoknak és a többi EU-s kormányfőnek is elküldik.

Újabb amerikai– orosz incidens Egy orosz vadászgép befog­ ta az amerikai légierő egyik felderítő gépét a Balti-tenger felett. Egy Szu–27-es orosz nehéz elfogó vadászrepülőgép „sza­ bálytalan és agresszív” manő­ vert hajtott végre, mindössze 15 méterre közelített meg egy RC–135-ös amerikai felderítő katonai repülőgépet. Először az amerikai gép bal oldalán repült, majd fölé emelkedett, utána pedig jobb felől kísérte a levegőben. – Egy pilóta nem biztonsá­ gos és szakmaiságot nélkü­ löző cselekedetei fölösleges feszültségfokozódáshoz ve­ zethetnek a két ország között – mondta Danny Hernandez, az amerikai csapatok európai parancsnokságának szóvivője.

ELŐZMÉNYEK Alig néhány nappal ezelőtt  egy orosz Szu–24-es bombázó vészesen megköze­ lítette a Balti-tengeren hajózó Donald Cook rombolót. Aggodalmának  adott hangot állásfoglalásában az orosz külügyminisztérium amiatt, hogy az USA új, kisebb kapacitású precíziós légi­ bombák európai telepítését tervezi. Igor Konasenkov vezérőr­ nagy, az orosz védelmi mi­ nisztérium szóvivője tegnap közölte: az orosz gép nem közelítette meg veszélyesen a másik járművet, hanem an­ nak azonosító körülrepülését hajtotta végre. MTI

rópa nevében néhány partner­ ország falakat és kerítéseket épít annak megakadályozásá­ ra, hogy védtelen emberek egy jobb élet reményében mene­ déket keressenek.” A három egyházi méltósá­ got a Moria menekülttábor­ ban könnyező és segítséget kérő menekültek fogadták, többen közülük a „szabadság, szabadság” szavakat skandál­ ták. A gyerekek rajzokat aján­ dékoztak a Vatikán vezetőjé­ nek, és fecnikre írt üzeneteket dugdostak a pápa kezébe. Egy fiatal nő áttörte a rendőrsé­ gi kordont, az egyházfő lába elé vetette magát, és sírástól elcsukló hangon azt mondta neki, menni akar.

RÖVIDEN

Drónnal ütközhetett egy brit repülőgép Valószínűleg drónnal ütközött tegnap London légterében a British Airways egyik repülőgé­ pe. A cég közleménye szerint a Genfből érkező Airbus A320-as 132 utassal és ötfős személy­ zettel a fedélzetén baj nélkül leszállt a Heathrow repülő­ téren. A hivatalosan egyelőre nem azonosított tárgy a gép elejének csapódott. MTI

Izrael sosem mond le a Golánról Izrael soha nem fog kivonulni a Golán-fennsíkról, a Szíriával határos, stratégiai jelentőségű térség „örökre” a zsidó állam kezén marad – jelentette ki tegnap Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a kabinet megalakulásának egyéves évfor­ dulója alkalmából a fennsíkon tartott kormányülésen. MTI

HIRDETÉS

külföld


www.metropol.hu

2016. április 18. hétfő

Cruz nyert Wyoming államban Ted Cruz texasi szenátor került ki győztesen a republikánusok választási küzdelméből Wyoming államban szombaton. Az érintett tizennégy kongresszusi küldött mindegyike őt fogja támogatni amerikai elnökjelöltként a párt nyári országos konvencióján. A wyomingi eredmény ugyan kevés küldöttről szólt, de mégis fontos. Ezzel ugyanis Donald Trump előnye jelentősen megcsappant: jelenleg már csak 196-tal több küldött támogatja őt, mint a texasi szenátort. MTI

RÖVIDEN

Kiszabadulhat Manson követője

Negyvenévi börtön után szabadon bocsáthatják Kaliforniában a jelenleg 60 éves Leslie Van Houtent, aki a hírhedt amerikai bűnöző, Charles Manson követőjeként brutális gyilkosság társtettese volt. MTI HIRDETÉS

10

külföld

Földrengések hétvégéje Katasztrófa

Ecuadorban, Japánban és a Csendes-óceánban is volt rengés Metropol/MTI

Legkevesebb 233 ember meghalt Ecuadorban egy nagy erejű, a Richter-skála szerint 7,8-as erősségű földrengésben, Japánban három nap alatt mintegy 400 rengést regisztráltak. Tonga szigetén is 6,1-es földmozgást észlelt a US Geological Survey. A dél-amerikai országban szombat este kezdett el mozogni a föld, és az első, nagy rengést több mint 135 utórengés követte. Rafael Correa elnök nemzeti vészhelyzetet hirdetett, és arra buzdította az ecuadoriakat, maradjanak erősek. Az országban mintegy 300 millió dolláros kár keletkezett: hidak, épületek dőltek össze, sok helyen megrepedtek a falak. Az epicentrum térségében – Pedernales városától 14 kilométerre – evakuálták a lakosságot. Pedernales

Kumamoto prefektúrában leállt a tömegközlekedés

Ecuadorban rövid időre cunamiriadót is elrendeltek FOTÓK: MTI polgármestere mentőalakulatokat kérve közölte, az egész település összeomlott. A város sok lakója a romok alatt rekedt, mások fosztogatásba kezdtek a káoszt kihasználva.

László György, az ecuadori magyar nagykövetség tanácsosa az M1-nek azt mondta: nem tudnak magyar sérültről. Japánban csütörtökön kezdődtek a rengések, és a követ-

kező 72 órában összesen 388 földrengést észleltek, köztük több 7-esnél erősebb volt. A legerősebb, 7,3-as lökés péntek este volt. A természeti katasztrófában 41-en haltak meg, mintegy 2000 embert kórházban ápolnak; 11 főt továbbra is keresnek a mentőcsapatok. Japán szakértők szerint a földmozgások még legalább egy hétig folytatódhatnak, s nem zárható ki egy újabb, nagy erejű rengés sem. Az Ausztrál- és a Csendes-óceáni-lemez találkozásánál található Tonga szigetét tegnap 6,1-es földmozgás rázta meg.


11

2016. április 18. hétfő

kultúr

www.metropol.hu

AXL ROSE AZ AC/DC ÉNEKESE

Hivatalosan is bejelentette az AC/DC, hogy Axl Rose, a Guns and Roses frontembere (a képen) veszi át az eddigi énekes, Brian Johnson helyét. A zenekar európai turnéja május 7-én indul Lisszabonban, és június 12-ig tart. Bécsben május 19-én, Prágában május 22-én lépnek fel. Brian Johnsonnak azért kellett abbahagynia az éneklést, mert orvosai szerint elveszítheti a hallását, ha újra színpadra lép. METROPOL

Kanadai film kapta a fődíjat Titanic fesztivál

A zárógálán különdíjjal jutalmazták az Evolúció című alkotást is

Metropol A budapesti Titanic Filmfesztivál zsűrije a Hullámtörők díjat a kanadai Démonok című filmnek ítélte – adta hírül a titanicfilmfest.hu. Az elismerést a péntek esti, filmvetítéssel követett gálaeseményen adták át az Uránia Nemzeti Filmszínházban. – Az alkotás „a tartalom és a forma különleges egységét

A FESZTIVÁLRÓL Április 7-től tíz napon át  a kortárs magyar és nemzetközi filmes termés legjava mutatkozott be a budapesti Titanic Filmfesztiválon. Az idén 23. alkalommal  megrendezett mustrán az öt tematikus szekción kívül versenyprogram is zajlott: a világ minden tájáról érkező kilenc film közül került ki a nemzetközi zsűri által odaítélt Hullámtörők díj. teremtette meg nagyon fegyelmezett, kifinomult és leegyszerűsített stílusban, finoman ábrázolva fiatal és túlérzékeny hősének fejlődéstörténetét,

aki kénytelen szembesülni a felnőttek érthetetlen és frusztrált világával” – indokolta döntését a zsűri. A Démonok egy élénk képzelőerővel megáldott kisfiúról szól, akinek a képzeletében létező démonok egyre inkább az őt körülvevő zavaros világot kezdik tükrözni. A kanadai rendező, Philippe Lesage videóüzenetben köszönte meg az elismerést: Buenos Airesből jelentkezett be, ahol épp egy filmfesztiválon vesz részt. A filmet a Titanic három vetítésén láthatta a közönség – magyarországi bemutatójáról egyelőre nem érkezett hír. A zsűri különdíjban ré-

szesítette az Evolúció című francia–belga–spanyol filmet (rendező: Lucile Hadzihalilovic), amely „fájóan súlyos és időszerű mondanivalóját nagyon erős dramaturgiával és gyönyörűen fényképezett, kíméletlenül hatásos képekkel mesélte el”. Az Evolúciónak két vetítése volt a Titanicon, magyarországi bemutatója nem tervezett. A zsűri tagjai Hrönn Marinósdóttir, a reykjavíki filmfesztivál igazgatója, valamint Reisz Gábor és Ujj Mészáros Károly filmrendezők voltak. A vetítési helyszínek pedig az Uránia, a Toldi, a Puskin, a Sugár Mozi és az A38 voltak.

Kiosztották a Kazinczydíjakat Lukács Sándor Kossuth-díjas színművész, Korbuly Péter bemondó, műsorvezető, beszédtanár, az MTVA Montágh Testületének elnöke és Minárik Tamás, a pécsi Apáczai Csere János gimnázium magyartanára kapta idén a szép magyar beszéd népszerűsítéséért, az anyanyelv ápolásáért odaítélt Kazinczy-díjat. Péchy Blanka-díjjal egy gyömrői és egy váci magyartanár munkáját ismerték el. Az elismeréseket az 51. Szép magyar beszéd verseny Kárpát-medencei döntőjének tegnapi záróünnepségén adták át. MTI HIRDETÉS


2016. április 18. hétfő

12

négykerék

ÖNÁLLÓ MÁRKA AZ AUDI SPORT

plusz

www.metropol.hu

Az autóversenyzésben 1981 óta jelen lévő Audi Sport önálló márkaként jelenik meg az Audi kínálatában. A sportos RS-modelleket és az R8-at a rombusz alakú logóval fogják forgalmazni. Az Audi Sport racing academy egyébként egy új, fiatal versenypilótákat képző projekttel bővíti programját. A kétéves program három fiatallal indul, egy magyar lány, Keszthelyi Vivien is a résztvevők között van. METROPOL

AUTÓJAVÍTÁS

Értenek hozzá

A fenti kép akkor készült, amikor a sérült autót bevitték a márkaszervizbe, az alsó pedig a fényezési munkálatok során. A javításkor az autók vezetést segítő asszisztensrendszereinek és – ebben a konkrét esetben – a tolatóradarnak a javítás utáni helyes működésére is oda kell figyelni. Ezeket gyári diagnosztikai műszerekkel lehet beállítani.

Márkaszerviz

A típusismeret és a megfelelő műszaki háttér a szakszervizek előnye

Egy négyéves Opel Astra javítását mutatták meg nekünk a budaörsi Opel Fábián szakemberei. Egy viszonylag hétköznapi baleset történt az autóval, a bal oldalát húzták végig, de számos karosszériaelemet kellett cserélni, megsérült a lökhárító, és alaposabb fényezési munkára is szükség volt. Ha egy ilyen sérülést valaki nem megfelelő szervizben javíttat meg, akkor előfordulhat, hogy a javítás után látszólag jól néz ki az autó fényezése, ám azt mégsem szakszerűen végezték el. A márkaszervizben egy év garanciát adnak minden javításra. Emellett számlát is, amellyel minden visszakereshető, és probléma esetén nem adódhatnak félreértések. Garantálják az eredeti, gyárinak megfelelő 12 éves átrozsdásodás-mentességet, amely csak eredeti alkatrészek és előírt technológia alkalmazásával lehetséges.

1,5

millió forintba is kerülhet egy márkaszerviz speciális javítószerszáma, például egy inverteres ponthegesztő, amellyel többféle anyagot lehet a gyártáskori minőségben összehegeszteni.

Számos hiba kijavítása olyan speciális szaktudást igényel, amelyet a márkaszervizek szerelői csak az adott márka belső oktatásai során sajátíthatnak el. Ezek pozícióra szabott képzések. Egy általános közös anyagon túl eltér, hogy mit kell megtanulnia egy-egy új modellről a munkafelvevőnek, a szerelőnek, a telephelyvezetőnek vagy az értékesítőnek.

5–20

ezer forintba kerül egy használt autó vásárlása előtt javasolt állapotfelmérés átlagosan egy márkaszervizben. Ilyenkor kiderülhetnek a szerviztörténet részletei és a valós futott km-ek száma. METROPOL

METROPOL-TESZT Citroën DS5 BlueHDi 180 S&S EAT6

A DS5-ben pilótának érezheti magát a sofőr S. Tóth János Az autón nem a Citroën jellegzetes emblémája, hanem már az önálló márkának számító DS-logója segít azonosítani a prémium modellt. Könnyű beleszeretni a franciásan avantgárd, kifinomult dizájnjába. Az igazi élmény mégis az enteriőr. Igényes és merész kiképzés, minőségi anyagok, különleges megoldások jellemzik a DS5öt. A bőrrel borított, masszírozós vezetőülés a repülőgépek világát idézi. A műszerfal szinte egybeolvad az első ülésekkel, de a kijelzők éles fényben is tökéletesen láthatóak, s a színes érintőképernyőről számos berendezés működtethető. Különlegesség, hogy

FOTÓK: KATONA LÁSZLÓ

MŰSZAKI ADATOK Max. teljesítmény:   133 kW/180 LE Max. nyomaték:  400 Nm Hengerűrtartalom:  1997 cm3 Gyorsulás:  9,2 mp (0–100 km/óra) Végsebesség:  220 km/óra

Hosszúság/szélesség/ magasság:   4530/2128/1513 mm Tengelytáv:   2727 mm Saját tömeg:  1540 kg Csomagtér:  468/1503 liter Tesztfogyasztás:  6,8 liter/100 km

a tetőablak osztott: jut egy a sofőrnek, egy az anyósülésen utazónak, illetve a hátul helyet foglalóknak is. Az üvegfelületre három, egyenként letekerhető fényforrás került, ami egyedi hangulatot áraszt. A hatfokozatú automata váltó pontosan teszi a dolgát, a fékek megbízhatóan fogják vissza a másfél tonnás kocsit, s nem mellesleg – a precíz

zajszigetelésnek köszönhetően – a belső térben szinte egyáltalán nem hallható a kétliteres, 180 lóerős BlueHDi motor hangja. A fürgeségre nem lehet panasz, a DS5 tempósan gyorsul, így az előzések nem jelentenek problémát a városi forgalomban és autópályán sem. Az egyedi utazási élmény garantált.


13

négykerék

METROPOL-TESZT Mercedes-Benz GLE 400 4MATIC

Kimagaslik a forgalomból

Volvo V90

Nyáron érkeznek Metropol

Itthon is bemutatták a 90-es család két új, a hazai márkakereskedésekbe nyáron érkező modelljét, az S90 szedánt és a V90 kombit. Az S90 4963 mm hosszú, 1890 mm széles és 1443 mm magas, a tengelytáv 2941 mm. A V90 3 centiméterrel rövidebb, de a többi adat azonos az S90-nel. A szedán csomagtere 500, míg a kombié 560 liter alaphelyzetben, míg ledöntött ülésekkel a V90-ben 1526 literre bővíthető. Kétféle dízel- és kétféle benzinmotorból választhatnak a vevők. A 190 lóerős D4 400 Nm-es nyomatékú, a D5 235

Erdei Tamás

Volvo S90 lovas és 480 Nm-es. A benzines T5 254 lóerős (350 Nm), a T6 320 lovas (400 Nm). Az autók biztonsági rendszerei felismerik a gyalogosok mellett a nagyobb testű állatokat is. A fél-autonóm mobilitási rendszer pedig a sávban tartja az autót.

Az első meglepetés a parkolóház bejáratánál ért, amikor az ablakból le kellett hajolni ahhoz, hogy a belépőjegyet kihúzzam a sorompóautomatából, a második pedig, amikor a felfestett parkolóhelyre megpróbáltam beirányítani a kocsit. A GLE a korábbi ML sorozat utódja, bizony túlméretes darab, de a kamerarendszer segítségével felülről is szemlélhetjük a kocsit, így szinte mindenhová

kockázatmentesen bemanőverezhetünk vele. Ráadásul meglepően fordulékony, ez jól jön szűk helyeken. Nyílt terepen pedig a háromliteres motor 333 lóereje. Külön állítható a hajtás, a felfüggesztés és a kormány, sport állásban már-már tényleg sportautós lesz az érzés, hiszen alig hat másodperc alatt gyorsul száz kilométeres sebességre, ami egy kéttonnás kocsiban még izgalmasabb. A nyugalmat viszont a pontos fék és a

MŰSZAKI ADATOK Max. teljesítmény:   245 kW/333 LE Max. nyomaték:  480 Nm Hengerűrtartalom:  2996 cm3 Gyorsulás:  6,1 mp (0–100 km/óra) Végsebesség:  247 km/óra Hosszúság/szélesség/ magasság:   4819/1935/1796 mm Tengelytáv:   2915 mm Saját tömeg:  2130 kg Csomagtér:  690/2010 liter Tesztfogyasztás:  13,5 liter/100 km kanyarokban is hibátlan légrugózás adja. A balesetmentes vezetésben – a forgalomra teljes rálátást biztosító magas üléspozíció mellett – elektronikus segédek sora segít, az adaptív tempomat rendkívül jól dolgozik, az aktív sávtartó automatikával együtt pedig szinte önvezető autót kapunk. Persze csak rövid időre, mert utána a számítógép figyelmeztet: vegyük vissza az irányítást. HIRDETÉS


14

2016. április 18. hétfő

sport

www.metropol.hu

SORSOLTAK A KUPÁKBAN

A Manchester City a Real Madriddal, az Atlético Madrid pedig a Bayern Münchennel találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében. A tízszeres győztes Real április 26-án idegenben, míg a címvédő Barcelonát búcsúztató Atlético április 27-én hazai pályán játssza az első mérkőzést. Az Európa Liga elődöntőjében a címvédő Sevilla a Sahtar Doneckkel, míg a Liverpool a Villarreallal mérkőzik. MTI

Edzőváltás Felcsúton Labdarúgás

A 2015–16-os évadban a Puskás AFC az

Torghelle Sándor gólja pontot ért az MTKnak az örökrangadón

5.

klub, amely edzőt vált.

S. Tóth János – Semmi sem működött abból, amit elterveztünk – ismerte el a Vasas vezetőedzője, Michael Oenning a Diósgyőrtől hazai pályán elszenvedett 3-1-es vereséget követően. Az angyalföldiek kudarcát még kínosabbá teszi, hogy a DVTK Tamás Márk – igencsak véleményes – kiállítása miatt a 37. perctől tíz emberrel futballozott, s emberhátrányban szerezte meg a második és a harmadik találatát. A Diósgyőrnek ez volt az első idegenbeli győzelme a decemberben kinevezett új szakvezető, Egervári Sándor irányításával. A kiesés elől menekülő Vasas sorsát akár meg is pecsételhette volna e vereség, ám az OTP Bank Liga 30. fordulója

A békéscsabai Vaskó Tamás a góljával megbuktatta a Puskás Akadémia edzőjét, Robert Jarnit MTI még tovább kuszálta a szálakat az alsóházban. Az év elején még biztos kiesőként elkönyvelt Békéscsaba ugyanis a szezon során harmadszor is legyőzte a Puskás Akadémiát, s ezzel elmozdult a sereghajtó pozíciójából. A felcsútiaktól Geoffrey Castillion a 93. percben kapott piros lapot. A vereség után azonnali hatállyal menesztették Robert Jarni vezetőedzőt. Utódja – a szezon

Remek lépés volt a DVTK-hoz igazolni

Eredmények, 30. ford. Paks–Videoton 0-1 Bp. Honvéd–Haladás 0-1 Vasas–Diósgyőr 1-3 Puskás AFC–Békéscsaba 0-1 Debrecen–Újpest 1-0 Ferencváros–MTK 2-2

Hogy van a bokája? – A gólomnál a Vasas játékosa rácsúszott a bokámra. Nem veszélyes a dolog, de a következő két bajnokit alighanem kihagyom. Legalább a siker vigasztalhatja. – Csapattársam, Tamás Márk kiállításáig uraltuk a Fáy utcai meccset. A piros lap után egy ideig kapkodtunk, de a szünetet követően jól kezdtünk, s megszereztem a második gólunkat. A folytatást nem láttam, mert bebicegtem az öltözőbe. Mindenesetre megvan az első idegenbeli sikerük Egervári Sándor irányításával. – Nyugodt a hangulat a csapat

Az állás 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30

23 3 4 14 9 7 13 9 8 14 4 12 12 10 8 11 11 8 11 6 13 10 8 12 10 7 13 7 4 19 6 7 17 5 10 15

66-20 39-29 43-31 33-29 28-32 39-31 36-36 35-40 35-35 28-53 23-52 32-49

72 51 48 46 46 44 39 38 37 25 25 25

Visszacsúszott a 4. helyre a Hertha Dárdai Pál csapata, a Hertha 2-1-re kikapott a Hoffenheimtől a Bundesliga 30. fordulójában. További eredmények: Leverkusen–Frankfurt (Huszti Szabolcs végig játszott) 3-0, Dortmund– Hamburg 3-0, Bayern–Schalke 3-0. MTI

RÖVIDEN

1. Ferencváros 2. MTK 3. Debrecen 4. Videoton 5. Haladás 6. Újpest 7. Paks 8. Diósgyőr 9. Bp. Honvéd 10. Vasas 11. Békéscsaba 12. Puskás AFC

végéig – Szíjjártó István lett. Kedden Békéscsaba–Vasas meccset rendeznek, a Puskás szerdán az MTK vendége lesz. A kék-fehérek a 209. örökrangadón döntetlenre végeztek a Ferencvárossal a Groupama Arénában. A csata hőse a látogatók csatára, Torghelle Sándor volt, aki a 73. percben csereként lépett pályára, majd a 77. percben fejesgóljával pontot mentett a vendégeknek.

A Paks 300. élvonalbeli meccsét játszotta, az ünneplés azonban elmaradt, mert a Videoton – öt év szünet után először – nyerni tudott idegenben a PFC ellen. Vendégként győzött a Haladás is, amely Botka Endre kiállítása miatt a 64. perctől emberelőnyben játszhatott Kispesten. A Bp. Honvédból Holender Filip 11-est rontott, a szombathelyi Iszlai Bence viszont értékesítette a zöld-fehéreknek megítélt büntetőt. A forduló egyetlen hazai sikere Debrecenben született, ahol a DVSC az Újpestet gyűrte le. A lilák ebben a naptári évben még nem győztek vendégként, és pontot is csak egyet szereztek.

Egyéni csúcsot javított Benzema

A Real Madrid 5-1-re győzött a kiesőhelyen álló Getafe otthonában a spanyol futballbajnokság 33. fordulójában. A Real első találatát szerző Karim Benzemának ez volt a 22. bajnoki gólja a szezonban, ezzel megdöntötte egyéni csúcsát a spanyol élvonalban. MTI

Elek Ákos Azt reméli a DVTK játékosa, hogy a magyar válogatott lehet a nyári Eb egyik meglepetéscsapata

háza táján. Szeretnénk még feljebb kapaszkodni a tabellán, de persze a következő szezonban még jobban kell szerepelnünk. Megérte tehát hazajönnie Kínából. – Teljes mértékben. A törökországi edzőtáborban még voltak kétségeim, ott elég rosszul nézett ki a társulat, ám a mester helyre tette az öltözőt. A Haladás-meccsen éreztem először, hogy jó irányba haladunk. S mi lesz az irány az Eb-n? – Minden tornának vannak meglepetéscsapatai, jó lenne, ha Franciaországban mi lehetnénk az egyik. Nem kerültünk „halálcsoportba”, megpróbálunk továbbjutni.

Sergio Agüero kiütötte a Chelsea-t A Manchester City – Sergio Agüero (b) mesterhármasával – 3-0-ra győzött a Chelsea otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában. További eredmények: Manchester United–Aston Villa 1-0, Bournemouth–Liverpool 1-2, Leicester–West Ham 2-2, Arsenal–Crystal Palace 1-1. Az élen: 1. Leicester 73, 2. Tottenham 65, 3. Man. City 60. MTI

Két siker Ausztria ellen Metropol

Épp egy sornyi honosított hokist vetett be Rich Chernomaz szövetségi kapitány az elit-vb-re készülő magyar jégkorong-válogatott pénteki felkészülési meccsén, az úgynevezett Hokimaraton nyitányán. A Tüskecsarnok 2200 nézője azt láthatta, hogy a jelenleg 40 tagú keretből kiválogatott játékosok összeszokottság híján is lendületes, jó játékot produkáltak Ausztria ellen. A 4-0-s győzelem (gólok: Vas Márton, Sofron, Terbócs, Galló) önmagáért beszél, talán csak Dudas Jesse-nek jár némi kritika, aki szinte minden dulakodásnak részese volt, és két fölösleges kisbüntetést is összeszedett. Szombaton Bécsben újra összecsapott a két válogatott, a magyarok alaposan átformált társulattal. Az osztrákok nem egészen 5 percen át vezettek, aztán Orbán, Galló és Nagy Gergő – üres kapus – találataival sikerült 3-1-re fordítani. Folytatás szerdán 19 órától Szlovénia ellen a Tüskecsarnokban.

Megvan a 8. és 9. győzelem Ausztria ellen KÁLLÓ PÉTER

Nyert a Gyirmót és a Zalaegerszeg is

NB II, 23. forduló: Siófok–Ajka 2-1, Dunaújváros–Gyirmót 0-2, Mezőkövesd–Szeged 2-1, Balmazújváros–Szolnok 1-1, Szigetszentmiklós–Soroksár 1-2, Budaörs–Kisvárda 1-3, Vác– Csákvár 2-3, ZTE–Sopron 1-0. Az élen: 1. Gyirmót 53, 2. ZTE 42, 3. Mezőkövesd 41 MTI


15

sport

CSEH LÁSZLÓ: 100 ARANY

KÉT EZÜSTÉREM

101 Opener2 szöveg FIX MÉRET!!! 5 SOR SZÖ-orNégy egyéni aranyérmet nyert az úszók győri VEGGEL!!! MagnihilCseh mollor re sus vidicatur szágos bajnokságán László (a képen), ígysitmár doluptas eumcímnél il im sam consed magnimus száz bajnoki tart.que Szintén négy számban dis iliquidus verferitatur as venet et sed untisválodiadalmaskodott Kapás Boglárka. Azaolimpiai FORRÁS ditiberlétszáma feriberibus. gatott 30 fős, de még bővülhet. METROPOL

Földházi Zsófia és Marosi Ádám is ezüstérmet szerzett az öttusázók kecskeméti világkupaversenyén, így mindketten tovább növelték esélyüket arra, hogy a világranglistáról olimpiai kvótához jussanak. Demeter Bence a harmadik, Kovács Sarolta a 11. lett. MTI

A Veszprémé a trófea Kézilabda

Hétméteresekkel dőlt el a Magyar Kupa debreceni fináléja Metropol

A Magyar Kupa debreceni döntőjében jobban kezdett az MVM Veszprém, Nagy László duplájára csak a 7. percben válaszolt a Mol-Pick Szeged. A Tisza-partiak ekkor azonban megtáltosodtak, és két perc alatt fordítottak (2-4). Xavi Sabaté együttese a 20. percre tudott egyenlíteni, mivel hatékonyan játszott emberelőnyben (7-7). Ám egyenlő létszámnál akadozott a veszprémi gépezet, sok volt a hiba, és José Ma-

nuel Sierra is remekül védett. A Szeged újra elhúzott, és a félidő végére két gólt meg tudott tartani előnyéből (10-12). A szünet után megduplázta vezetését Carlos Pastor alakulata a hetest is hibázó rivális ellen (11-15), ám újra a címvédő percei következtek, és sorozatban három találattal tette szorossá a csatát (15-16). Pálmarsson és Sliskovic lövéseivel fordítottak a veszprémiek, és a 48. percben vezettek újra (19-18). A Szeged nem hagyta, hogy elhúzzon a rivális, és a folytatásban már fej fej mellett haladtak a csapatok, egyik sem tudott egy gólnál jobban meglépni. A hajrában a csereként beálló Mirko Alilovic és Sierra is nagyokat védett, így

Magyar Kupa, döntő

27 26

VESZPRÉM

SZEGED

döntetlennel (24-24) és feszült hangulatban ért véget a finálé. Jöhettek a hétméteresek, amelyek során ugyan Marguc és Iváncsik hibázott, de a szegediek közül Parrondo, Mindegía és Curuvija próbálkozását is védte Mikler és Alilovic, így sorozatban nyolcadik, összesen 25. alkalommal lett kupagyőztes a Veszprém. A bronzérmet, s az EHF-kupa indulási jogot a Balatonfüred szerezte meg a Mezőkövesd legyőzésével (27-25).

A BL-címvédő ellen kezd a Győr Kaposi Dávid Nem volt őszinte Görbicz Anita mosolya, amikor kiderült, hogy csapata, a Győri Audi ETO nevét a címvédő Buducnost Podgorica mellé húzták ki a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének sorsolásán, vagyis a két nagyágyú már az elődöntőben találkozik. – Előrehozott döntőnek számít ez a meccs. Jó lett volna a montenegróiakat elkerülni, bár a négyes döntőben már nincsenek könnyű ellenfelek. A saját játékunkkal kell foglalkoznunk, ha úgy teljesítünk, ahogy eddig, akkor

senkitől sem kell tartanunk – mondta az irányító. A két alakulat jól ismeri egymást, hiszen az utóbbi öt évben kilencszer találkoztak. A 2014-es döntőben a magyar együttes diadalmaskodott, idén pedig a csoportkörben mindkét együttes megnyerte hazai találkozóját. A másik elődöntőben a román CSM Bucuresti a macedón Vardar Szkopjéval találkozik a Papp László Budapest Sportarénában május 7-én, a döntőt és a bronzmérkőzést pedig egy nappal később rendezik. A tornára már több mint négyezer jegy kelt el. HIRDETÉS


www.metropol.hu

2016. április 18. hétfő

Bővült a riói csapat A kötöttfogású Lőrincz Tamás (66 kg) és Varga Ádám (98 kg), valamint a szabadfogású Veréb István (86 kg) is olimpiai kvótát szerzett a szerbiai Nagybecskereken zajló birkózó kvalifikációs viadalon. Az ökölvívó Harcsa Zoltán (75 kg) is ott lesz Rióban, mivel a samsuni kvalifikációs versenyen bejutott a döntőbe. A norvégiai súlyemelő Európa-bajnokságon eldőlt, hogy egy férfiversenyző indulhat Rióban, és az jó eséllyel Nagy Péter lesz. Szintén egy kvótát szereztek a férfi tornászok a riói tesztversenyen: Hidvégi Vid vagy Kardos Botond vehet majd részt az olimpián. MTI

Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve.

sport

VIVICITTÁ Rekordszámú induló

A két nap alatt összesen 30 045-en neveztek a különböző számokban, így a 31. Telekom Vivicittá Városvédő Futás Magyarország valaha volt legnépesebb szabadidősportrendezvénye lett. A Metropol futócsoportból 32-en vettek részt a versenyen, akik idén is az SOS Gyermekfalvak lakóiért futottak (a képen). A félmaratoni számot Csere Gáspár nyerte 1:07.32 órás pályacsúccsal. KÁLLÓ PÉTER

16

Nico Rosberg: háromból három A Forma–1-es Kínai Nagydíj rajtjánál a második helyről startoló Daniel Ricciardo (Red Bull) azonnal megelőzte az élről induló Nico Rosberget (Mercedes), ám az ausztrál csak a harmadik körig örülhett, mivel defektet kapott. Ezt követően a német pilóta állt az élre, jelentős előnyre tett szert, és azt magabiztosan meg is őrizte. Rosberg az idei harmadik futamot is megnyerte – előnye így 36 pont csapattársa, Lewis Hamilton előtt –, sorozatban pedig hatodik győzelmét aratta. Mögötte nagy verseny zajlott, amelyből Sebastian Vettel (Ferrari) jött ki jól, és az

Az állás 3 futam után 1. Nico Rosberg 75 pont 2. Lewis Hamilton 39 3. Daniel Ricciardo 36 4. Sebastian Vettel 33 5. Kimi Räikkönen 28 6. Felipe Massa 22 7. Danyiil Kvjat 21 8. Romain Grosjean 18

orosz Danyiil Kvjat (Red Bull) megelőzésével biztosította második helyét. Ricciardo negyedikként zárt, a rajtnál balesetet szenvedő Kimi Räikkönen (Ferrari) az ötödik helyig jött fel, míg az utolsó helyről induló Hamilton a hetedik lett. MTI

KIADJA AZ MTG METRO GRATIS KFT. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató Főszerkesztő: Erdei Tamás Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba Marketingigazgató: Csánk László Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella Terjesztési igazgató: Farkas István Informatikai igazgató: Fazekas Péter Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422, Fax: 431-6401 Központi telefon: 431-6400 Hirdetésfelvétel: Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465 Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024 Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft., Budapest. Budapesti kiadás ISSN 2060-1301 A kiadó a Matesz tagja A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek


17

posta Egy online felmÊrÊs utån a kÜzeljÜvőben reprezentatív kutatås is kÊszßl a hazai nyelvoktatås helyzetÊről. Ön mennyire volt elÊgedett az iskolai nyelvoktatåssal? „Az iskolåban tanult nÊmetre alig emlÊkszem, angolul magamtól tanultam meg. Az iskolai oktatås mellÊ nyelviskola is szßksÊges.�

„à ltalånos óta tanultam angolul, de a sok tanårvåltås miatt nem Êrtßnk el magas szintet. Most kÊszßlÜk nyelvvizsgåzni, s kßlÜnóråra jårok.�

GECZE BEATRIX, 21, ELADĂ“ BUDAPEST

HOLLĂ“SY PÉTER, 27, Ă RUĂ TVEVĹ? BUDAPEST

KOVĂ CS ANDREA, 31, ELADĂ“ BUDAPEST

Ne fizessßnk ki semmit előre

OLVASĂ“I LEVELEK

„NÊmetßl Ês angolul is tanultam, utóbbiból ÊrettsÊgiztem. Nyelvvizsgåzni nem tudtam volna, ahhoz kßlÜnóra is kellene.�

ellenĂŠre mĂŠgis elĹ‘leges ĂŠpĂ­tĂŠsi szerzĹ‘dĂŠst kĂśt, kiteszi magĂĄt annak, hogy se pĂŠnze, se hĂĄza nem lesz. KĂźlĂśnĂśsen veszĂŠlyes ez a csok-osokra, mert Ĺ‘ket a visszafizetĂŠsi kĂśtelezettsĂŠg is terheli. Most ez tĂśrvĂŠnyes. A mĂŠrvadĂł joggyakorlat szerint aki Ă­gy szerzĹ‘dik, ha akarja, ha nem, a vĂĄllalkozĂł tulajdonĂĄba adja a pĂŠnzĂŠt. Az esetleges ezzel ellentĂŠtes kikĂśtĂŠs ĂŠrvĂŠnytelen. A megrendelĹ‘ pĂŠnzĂŠnek ilyen „elvarĂĄzsolĂĄsaâ€? nem sikkasztĂĄs. A vĂĄllalkozĂł valĂłs szĂĄndĂŠkĂĄnak tudatos elhallgatĂĄsa nem csalĂĄs. Ma MagyarorszĂĄgon nem bĹąncselekmĂŠny a megbĂ­zĂł ilyen kifosztĂĄsa. Csak a vĂĄllalkozĂłtĂłl fĂźgg, hogy ĂŠl-e ezzel a lehetĹ‘sĂŠggel. A hivatalos indokolĂĄs szerint a hĂĄzĂŠpĂ­tĂŠs kockĂĄzatos tevĂŠkenysĂŠg, mindenki szĂĄmĂ­tson a bukĂĄsra

Bizonyåra rengeteg csalåd akar Êlni a lehetősÊggel, Ês arra kÊszßl, azt szåmolgatja, hogyan tudna hozzåjutni ålmai otthonåhoz. Mår sok fontosat írtak, mondtak a csok-kal kapcsolatban is, veszÊlyeket is emlegettek, de a kÜvetkezőkről eddig nem låttam, nem hallottam szÊles kÜrŹ, korrekt tåjÊkoztatåst. Az egyik nagyvållalat (nem a legfőbb) vezetője mondta a kÜvetkezőket: azzal az ÊpítÊsi vållalkozóval, aki nem tud vagy nem akar szakaszelkÊszítÊs utåni fizetÊsben megållapodni a megrendelőjÊvel, azzal nem szabad Êpíttetni. Jól elrejtett jogi csapda veszÊlyeztet mindenkit. Aki ennek

is. Persze polgĂĄri Ăşton lehet pereskedni. MagyarorszĂĄgon, magyar jogrendben, magyar sebessĂŠggel. Az egyetlen megoldĂĄs: a megrendelĹ‘ csak az elvĂĄrt teljesĂ­tĂŠs utĂĄn fizessen a vĂĄllalkozĂłnak, egy fillĂŠrt se elĹ‘re! SZILĂ GYI LĂ SZLĂ“ DEBRECEN

ÉletszerŹtlen jogszabåly Az „Igazolås a nyugdíjazåshoz� címŹ, åprilis 13-ån megjelent olvasói levÊlben írtakhoz szeretnÊk csatlakozni. Én is azokhoz tartozom, akik szßletÊsi Êvszåmuk alapjån kizårtak az automatikus adategyeztetÊsből, pedig nekem is kÜzel mår a nyugdíjkorhatår. Ez ßgyben előszÜr 2013 júniusåban írtam a NYUFIG-nak, tÜbbszÜri levÊlvåltås utån Êsz-

revĂŠtelemet iktatĂłszĂĄmmal lĂĄttĂĄk el, azĂłta sem tĂśrtĂŠnt semmi. Az ĂŠn kĂŠrdĂŠsem is az volt, hogy miĂŠrt ĂŠppen a nyugdĂ­jazĂĄshoz idĹ‘ben kĂśzelebb ĂĄllĂłk nem kapnak ĂŠrtesĂ­tĂŠst a nyilvĂĄntartĂĄsban szereplĹ‘ szolgĂĄlatiidĹ‘-adataikrĂłl. Azt is felvetettem, hogy a jogszabĂĄly szerint az 1955 elĹ‘tt szĂźletettek csak sajĂĄt kezdemĂŠnyezĂŠsre, kizĂĄrĂłlag elektronikus Ăşton indĂ­thatjĂĄk el az egyeztetĂŠst, ehhez ĂźgyfĂŠlkapus regisztrĂĄciĂł szĂźksĂŠges, ami egy vidĂŠki telepĂźlĂŠsen ĂŠlĹ‘ szĂĄmĂĄra akĂĄr plusz utazĂĄsi kĂśltsĂŠget, idĹ‘t igĂŠnyel, amennyiben a lakĂłhelyĂŠn nincs kormĂĄnyablak. Az elektronikus adategyeztetĂŠs folyamata meglehetĹ‘sen bonyolult, a jogszabĂĄlyalkotĂłk feltĂŠtelezik tehĂĄt, hogy a 60 ĂŠven felĂźliek kĂŠszsĂŠgszinten kezelik

A leveleket az alåbbi címre kßldjÊk: Cím: Metropol-posta, Metropol, 1387 Budapest, Pf. 1024 E-mail: metropolposta@metropol.hu Fax: 431-6401 Csak nÊvvel Ês címmel ellåtott leveleket kÜzlßnk. A leveleket szerkesztve Ês rÜvidítve kÜzÜljßk. A levelek tartalma nem minden esetben egyezik a szerkesztősÊg ållåspontjåval.

a szåmítógÊpet Ês rendelkeznek otthon az iratok feltÜltÊsÊhez szßksÊges szkennerrel. EgyetÊrtek az említett levÊl írójåval: ismÊt sikerßlt egy ÊletszerŹtlen, sokaknak bosszúsågot, nehÊzsÊget okozó jogszabålyt alkotni. ERDÉLYI Sà NDORNÉ BUDAPEST



HIRDETÉS

10. OLDAL

Nico R osberg Triplázott a Mercedes

pilótája, a Forma–1-es Kínai GP-t is megnyerte

2016. április 18. HÉTFŐ | www.metropol.hu

ORSZÁGOS

Kevés volt a vásárló és kevés a tüntető is

BOLTZÁR. Pénteken kihirdették a vasárnapi nyitvatartást lehetővé tévő törvényt, tegnap már számos üzlet kinyitott HELYZETKÉP. Jó néhány helyen egyelőre kevesen vásároltak, az eladók szerint értelmetlen volt este tízig nyitva lenni TÜNTETÉS. Sok dolgozó a heti egy fix pihenőnapot fontosabbnak tartja a hétvégi munkáért járó pótléknál 2. OLDAL

4. OLDAL

6. OLDAL

TÖBB EZER TANÁR SZTRÁJKOLT KÉT ÓRÁN ÁT

5. OLDAL

PUSZTÍTÓ FÖLDRENGÉSEK

HIÁNYOS SOK DIÁK NYELVISMERETE

10. OLDAL A VESZPRÉM NYERTE A KÉZI MAGYAR KUPÁT

Három nap leforgása alatt közel 400 földrengés rázta meg Japán délnyugati részét, Kumamoto városát (a képen) és a prefektúrát; 41 ember meghalt. Ecuadorban a 7,8-as fokozatú földrengésnek eddig legkevesebb 77 halottja van. GETTY IMAGES


2016. április 18. hétfő

hírek

www.metropol.hu

A LEGHITELESEBB CIVIL

Sándor Máriát (a képen) tartják a leghitelesebb civil szereplőnek a magyarok. A fekete ruhás nővért nemcsak az ellenzék, hanem a Fidesz szavazóinak többsége is támogatja – derült ki a Vasárnapi Hírek megbízásából készített közvélemény-kutatásból. Ugyanakkor pénteken körülbelül 150-en jelentek meg a Sándor Mária támogatására összehívott szimpátiatüntetésen a budapesti Kossuth téren. METROPOL

Garancia az olcsóbb internetre Jogi garanciákat kíván teremteni a kormány arra, hogy az internetszolgáltatók valóban csökkentsék az árakat, miután 2017-től 27-ről 18%-ra csökken az internet áfája – nyilatkozta Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos. A tervek szerint a jövő évtől minden szolgáltatónak olyan kedvezményes internet-előfizetési alapcsomagot kell létrehoznia, amely olcsóbb minden eddigi csomagjánál. MTI

A tervek szerint körülbelül

10

százalékkal kell kevesebbet fizetni az internetért, egy évre vetítve pedig egyhavi előfizetési díjat lehet megspórolni.

időJÁRÁS

20/7

Sok felhőre számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, szórványosan záporral, északkeleten akár zivatar is kialakulhat. Az élénk nyugati, északnyugati szél napközben helyenként megerősödik.

Budapest 20/7°C 55%

Ny 20/40 km/ó

Győr 15/6°C 85%

2

hazai

ÉNy 20/40 km/ó

Pécs 20/10°C 95%

Ny 20/45 km/ó

Debrecen 24/8°C 100%

Ny 20/45 km/ó

Szeged 23/9°C 95%

Ny 15/35 km/ó

Kedd

Szerda

Csütörtök

18/7

16/4

17/3

További információk: www.met.hu

Kinyitottak a boltok, tüntettek a dolgozók Kiskereskedelem A forgalom egyelőre elmaradt a boltzár bevezetése előttitől

Metropol Megjelent pénteken a Magyar Közlönyben a kereskedelemről szóló törvény módosítása, amely ismét lehetővé teszi, hogy a boltok nyitva lehessenek vasárnap. A jogszabály másnap lépett hatályba. A most kihirdetett törvénymódosítással a kiskereskedelemben visszaállt az alig több, mint egy éve, 2015. március 15-én bevezetett boltzár előtti állapot.

Visszafogott érdeklődés volt tegnap délután a Váci úti Tescónál METROPOL

Nincsenek elegen

Számos hipermarket és bevásárlóközpont élt is a lehetőséggel, és kinyitott tegnap, a forgalom azonban tapasztalataink szerint elmaradt a boltzár bevezetése előtti vasárnapokétól. Az egyik főváros környéki Auchan előtt jó néhány autó parkolt ugyan, ám tumultusra vagy a kasszák előtti hosszú várakozásra nem kellett számítaniuk a betérőknek. Az üzletsoron szinte valamennyi kisebb egység zárva maradt, s úgy tudjuk, az ott dolgozók arról egyeztetnek az áruházzal, hogy a következő vasárnapokon se kelljen este 8-ig nyitva tartaniuk. A Tesco XIII. kerületi hipermarketjében is hasonló kép fogadta a vásárlókat: az üzletsoron csak néhány vendéglátós nyitott ki, odabenn pedig csak azért volt sorban állás, mert a szokásosnál kevesebb pénztár üzemelt. – Örülünk, hogy vasárnap újra nyitva vannak a boltok – mondta egy, a narancsok között válogató harmincas férfi. – Hétköznap dolgozunk, akkor nem jut idő bevásárlásra, így az elmúlt évben mindent szombaton kellett beszereznünk. Ez így sokkal kényelmesebb – fűzte hozzá.

Sok bolt csapott le a lehetőségre KÁLLÓ PÉTER

AMELY ÜZLETEK KINYITOTTAK Tesco:  147 egységet nyitott nap. A CBA-, a Reál-, a Coop-, meg. Tegnap kizárólag azok a Manna- és a Roni-üzletek dolgoztak, akik önként vállalközül a vasárnap egyébként is nyitva tartókban lehetett ták a vasárnapi munkavégvásárolni. zést. Aldi, Penny:  A két boltlánc Spar:  Csak azon üzleteit (67) összes üzletében lehetett nyitotta ki tegnap, amelyek tegnap vásárolni. kinyitását már korábban be Auchan:  14 hipermarket tervezték. Hasonlóan járt el a nyitott ki tegnap. Lidl is: két üzlete nyitott ki teg-

Kevesen a plázákban

A Sugárban, az Árkádban és a Westendben sem döntött tegnap rekordot a látogatottság, s az üzletek többsége – köztük a nagy élelmiszerboltok is – zárva maradt. A Sugárban tavaly március közepe óta a boltok mintegy negyede üzemelt a hét utolsó napján is, s a körhöz most

csak néhány másik csatlakozott. – Nekünk, alkalmazottaknak nagyon rossz, nincs forgalom, fölösleges volt kinyitni. Inkább otthon lennék a gyerekkel – panaszkodott egy eladó, aki az elmúlt egy évben nem dolgozott a hét utolsó napján. – Nem értem, miért kell vasárnap vásárolni, hétfőtől szombatig mindent

be lehet szerezni, én is megoldottam – tette hozzá. Az Árkádban, amely a tiltás bevezetése óta zárva tartott vasárnap, az egyik legnagyobb forgalmat a papír-írószer üzlet bonyolította. – Folyamatosan jönnek a vásárók, nem gondoltuk, hogy ekkora lesz az érdeklődés – mondta az egyik eladó. Arra a kérdésre, milyen érzés vasárnap újra a pultban állni, úgy fogalmazott: – Nem felemelő. A Westendben sem tülekedtek a vásárlók, a többség inkább csak körbejárta a plázát, s ha meglátott egy szimpatikus, nyitva lévő boltot, betért. Az egyik ruhaüzlet eladói a közös bowlingozás helyett voltak kénytelenek dolgozni, bár vásárlókkal alig találkoztak. – Az embereknek bele kell rázódniuk az új rendszerbe – magyarázta egyikük, aki szerint a forgalmuk az elmúlt évben nem csökkent, csak áttevődött másik napokra. – Tízig viszont nem volt értelme nyitva lenni, olyankor már senki sem akart vásárolni – fűzte hozzá.

Inkább pihennének

„Az utolsó szabad vasárnapon”, vagyis tegnap demonstrált – a HírTv beszámolója szerint mintegy száz fő – a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének felhívására a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt. A 15 ezer tagot számláló szervezet a demonstráció végén petíciót nyújtott át a követeléseivel. A szervezet felháborítónak tartja, „hogy a kormány egy tollvonással, rekordgyorsasággal megszüntette a vasárnapi zárvatartást a kereskedelemben! A kereskedelmi munkavállalók nem szeretnének vasárnap dolgozni, de ha már erre kényszerítik őket, fizessék meg a családjaiktól elrabolt időt.” A jelenlegi törvénymódosítás 50 százalékos bérpótlékot határoz meg a vasárnap dolgozóknak.



www.metropol.hu

2016. április 18. hétfő

Több ezren Földrengések tiltakoztak földjén VÉLEMÉNY

Múlt hét közepén érkeztem Japánba, és nyugodtan mondhatom, azóta folyamatosan reng a föld a távol-keleti országban. Ez tényleg nem újságírói túlzás: helyi idő szerint éjféltől vasárnap délután négy óráig, eze​n​sorok megírásáig​,​összesen huszonöt földrengést regisztráltak az ország déli felén, Kumamoto térségben, és a maiak közül a legerősebb 4,9 magnitúdójú volt. Ez eddig csendes napnak számít – szombaton ötvenkilenc komolyabb rengés volt, köztük két 5,8-as is. Csak összehasonlításul: a Magyarországon valaha mért legnagyobb földmozgás, az 1763. június 28-án Komáromnál bekövetkezett rengés 6,3-as erősségű volt, és elpuszította a város épületeinek egyharmadát, valamint hatvan áldozatot követelt. A csütörtök óta zajló természeti csapás eddig negyvenegy ember életét követelte Japánban, de még többtucatnyian vannak a romok alatt. A mentők dolgát nehezíti, hogy kemény esőzés kezdődött a hétvégén. A sérültek száma megközelíti az ezret, százezer embert kellett kitelepíteni, és megyényi terület maradt áram- és gázellátás nélkül. Autópályák szakadtak el, kisiklott egy szupergyors vonat (szerencsére utasok nélkül), és láttam olyan helikopteres felvételt a helyi televízióban, amelyen egy kettévált hegy látszott – egyik fele egyszerűen lecsúszott a völgybe. Aki nem volt ilyen természeti katasztrófa közelében, az nem tudja elképzelni, mennyire kiszolgáltatott az ember, amikor mozog a föld. Tokióban vagyok, légvonalban közel ezer kilométerre a legjobban sújtott tartománytól (ráadásul Kumamoto egy másik szigeten van), mégis érezni a lökéseket. A legutóbbi egy vásárcsarnokban ért, az épület vasszerkezete földön túli hangon dübörögni kezdett, és hirtelen nem tudtunk mit kezdeni magunkkal. Összevis�sza rohangáltunk, a páromat fejen találta egy leeső fémlap – szerencsére nem sérült meg tőle. Az utcán sem jobb a helyzet, a felhőkarcolók ilyenkor szó szerint kilengenek, nyikorognak, és ez nagyon ijesztő érzés a turistának. A helyiek észre sem veszik ezeket az apró rengéseket – már óvodáskorban megtanulják, hogy mi a teendő az igazi nagy baj idején, és minden csip-csup mozgásra nem pánikolnak. És persze tudják: az épületek ki fogják bírni, mert építéskor szigorúan betartották az előírásokat, és nem lopták el belőlük az építőanyagot.

Lukács Csaba újságíró

BUDAPEST Az Élet menete

Tegnap tartották az Élet menetét Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező menet délután indult a Dohány utcai zsinagóga elől, és a Szent István-bazilika előtti téren ért véget. KÁLLÓ PÉTER

4

hazai

Közoktatás

Három, a sztrájkolókat érő fenyegetésről tudnak a szervezők Sikeresnek nevezte a pénteken tartott figyelmeztető sztrájkot Mendrey László, a Pedagógus Szakszervezetek Szövetsége (PDSZ) elnöke, aki szerint sok száz iskolában, több ezer tanár hívta fel a figyelmet az oktatás problémáira és arra, hogy nem tudnak tovább hátrálni követeléseiktől. Mendrey László, a PDSZ elnöke elmondta, a sztrájkhoz csatlakozó iskolákban a tanárok a gyerekek felügyeletét látták el az első két órában. Kiemelte, összesen három, sztrájkolókkal szembeni fenyegetésről tudnak, két esetben polgármesterek próbáltak nyomást gyakorolni az iskolaigazgatók ellehetetlenítése érdekében, míg egy Baranya megyei egyházi

LESZ FOLYTATÁS Palkovics László  oktatási államtitkár nem tartja a tárgyalások kudarcának a pedagógusok által meghirdetett sztrájkokat. Hozzátette: folytatódnak az egyeztetések, legközelebb ma ül asztalhoz az oktatási államtitkárság a pedagógusok sztrájkbizottságával. Az államtitkár szerint a sztrájkbizottság által követelt 25 pont közül 18-ban közeledtek az álláspontok.

iskolában egy püspöki állásfoglalásra hivatkozva kérték a tanárokat arra, hogy ne vegyenek részt a munkabeszüntetésben. Megszólalt a Nemzeti Pedagógus Kar is: szerintük elsősorban tárgyalásos úton és a jogszabályi keretek betartásával kell az oktatási rendszert hatékonyabbá tenni. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerdára hirdetett egész napos sztrájkot. MTI

RÖVIDEN

Az LMP bírálja a menekültkvótát

Ha a menekültek meghívása egyoldalú nemzetállami döntés, akkor a szétosztásuk nem lehet uniós hatáskör – nyilatkozta Schiffer András. Az LMP társelnöke szerinte nem pusztán humanitárius megfontolások vezetik a német kormány politikáját, ugyanis Németország éveken belül súlyos munkaerőhián�nyal néz majd szembe. MTI

Leisztinger Tamás kapta a legtöbbet A legtöbb agrártámogatást (4,8 milliárd forint) az inkább az MSZP-hez kötődő Leisztinger Tamás cégei vitték el – ez derült ki a K-Monitor elemzéséből, amelyben a támogatások eloszlását vizsgálták. Csányi Sándor OTP-vezér és Simicska Lajos kevesebbet, Mészáros Lőrinc viszont már jóval többet kapott az államtól és az EU-tól tavaly, mint 2014-ben. A támogatások 76 százaléka, összesen 587 milliárd forint a támogatottak felső 10 százalékához ment. Mészáros Lőrinc cégei és családtagjai 65 százalékkal többet kaptak, mint tavaly. METROPOL

Újabb fideszes név az offshore-ügyben Panamai iratok

Kerényi János családja érintett, a kiszivárgott adatok szerint Metropol/MTI Horváth Zsolt (Fidesz) és Boldvai László (MSZP) után pénteken egy újabb fideszes képviselőről derült ki, hogy neve összefüggésbe hozható a panamai Mossack Fonseca ügyvédi irodától kiszivárgott adatokkal. A Fidesz közép-magyarországi regionális igazgatója és országgyűlési képviselője, Kerényi János feleségének és a fiának a cégében belize-i, Seychelle-szigeteki és ciprusi társaságok a tulajdonostársak – hozta nyilvánosságra az offshore-botrány újabb hazai szálát az Index. A képviselő azt mondta a Hír Tv-nek, hogy ő maga nem tulajdonos offshore cégben, azt pedig nem gondolta, hogy fia cégügyeit bárki is rajta kérné számon, hiszen a céget nem is titkolták. Kerényi ígérete szerint ma felrakják a parlament honlapjára a vagyonnyilatkozatokat. – Bár 2010-ben a minisz-

„Országgyűlési képviselőnek offshore cégben részesedése akkor sem lehet, hogyha ez jogszerű, mert mi ezt erkölcstelennek tartjuk.” Gulyás Gergely a Fidesz alelnöke

terelnök azt mondta, lejárt az offshore-lovagok kora, a Fideszben és a Fidesz környékén soha nem látott mértékben megnőtt az offshore-érdekeltek, a korrupciógyanús esetekbe keveredettek száma – mondta Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője. Hozzátette: offshore céget adóelkerülés céljából, vagy azért alapítanak, hogy korrupciós pénzeket tüntessenek el. Schiffer András, az LMP társelnök-frakcióvezetője szerint meglenne a pénz a szociális kiadásokra, az oktatás, az egészségügy rendbetételére, ha az a pénz, amit „ellopnak a közösből”, illetve, amit a döntéshozók 25 éve „feketén szereznek meg”, nem adóparadicsomokba vándorolna.

Hozzátette: a párt politikai vitanapot kezdeményez, hogy a képviselők megvitassák, mit lehetne tenni „az offshore-lovagok kiseprűzése érdekében”. Schiffer András szerint egyértelmű, hogy Kerényi Jánosnak ezek után le kell mondania, és elvárja Orbán Viktor megszólalását az ügyben. Az Együtt fölszólítja Orbán Viktort, hogy most végre tartsa meg ígéretét: induljon vizsgálat Kerényi János ügyében, amely felderíti azt is, mennyi adót nem fizetett be a képviselő érdekköre ezen cégek használatával. A párt azt követeli Kerényitől, hogy a nyilvánosság előtt számoljon el a vagyonával. Az MSZP azt követeli Matolcsy György jegybankelnöktől, hogy sürgősséggel nyilatkozzon arról: személyesen vagy családtagjain keresztül érintett-e az offshore-botrányban. A párt azzal indokolja a felszólítást, hogy Orbán Viktor korábban még azt mondta: a független Magyar Nemzeti Bank nem lehet „offshore-lovagok szálláshelye”, így az egyre dagadó Panama-botrány miatt itt az ideje, hogy Matolcsy nyilatkozzon.


5

külföld

Földrengések hétvégéje Katasztrófa

Ecuadorban, Japánban és a Csendes-óceánban is volt rengés Metropol/MTI

Legkevesebb 77 ember meghalt Ecuadorban egy nagy erejű, a Richter-skála szerint 7,8-as erősségű földrengésben, Japánban pedig három nap alatt mintegy 400 rengést regisztráltak. Tonga szigetén is 6,1-es földmozgást észlelt a US Geological Survey. A dél-amerikai országban szombat este kezdett el mozogni a föld, és az első, nagy rengést több utórengés is követte. Jorge Glas ecuadori alelnök közölte: a hatóságok egyelőre 77 halottról tudnak, ám az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog. Az országban mintegy 300 millió dolláros kár keletkezett az alelnök szerint, hidak, épületek dőltek össze, sok helyen megrepedtek a falak. Az epicentrum – Pedernales városától 14 kilométerre – térségé-

RÖVIDEN

Ted Cruz nyert Wyomingban

Ted Cruz texasi szenátor került ki győztesen a republikánusok választási küzdelméből Wyoming államban szombaton. Az érintett tizennégy kongresszusi küldött mindegyike őt fogja támogatni amerikai elnökjelöltként a párt nyári országos konvencióján. MTI

Újabb orosz– amerikai incidens Kumamoto prefektúrában leállt a tömegközlekedés

Ecuadorban rövid időre cunamiriadót is elrendeltek FOTÓK: MTI ben evakuálták a lakosságot. Pedernales polgármestere mentőalakulatokat kérve közölte, az egész település ös�szeomlott. A város sok lakója a romok alatt rekedt, mások

pedig fosztogatásba kezdtek a káoszt kihasználva. Japánban csütörtökön kezdődtek a rengések, és a következő 72 órában összesen 388 földrengést észleltek, köztük

több 7-esnél erősebb volt. A legerősebb, 7,3-as lökés péntek este volt. A természeti katasztrófákban a legfrissebb hírek szerint 41-en haltak meg, és mintegy 2000 embert kórházban ápolnak. Japán szakértők szerint a földmozgások még legalább egy hétig folytatódhatnak, és nem zárható ki egy újabb, nagy erejű földrengés sem. Az Ausztrál- és a Csendes-óceáni-lemez találkozásánál található Tonga szigetét tegnap 6,1-es földmozgás rázta meg. Károkról, sérültekről vagy halottakról lapzártánkig nem érkeztek hírek.

Egy orosz vadászgép befogta az amerikai légierő egyik felderítő gépét a Balti-tenger felett. Az eset alig néhány nappal az után történt, hogy egy orosz Szu–24-es vészesen megközelítette a Balti-tengeren hajózó Donald Cook rombolót. MTI

„Mindannyian migránsok vagyunk” A görög Leszbosz szigetén lévő Moria menekülttáborba látogatott Ferenc pápa, I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka és Ieronimosz athéni ortodox érsek. A pápa elmondta: a menekültválság a második világháború óta történt legborzasztóbb humanitárius katasztrófa. MTI HIRDETÉS


www.metropol.hu

háttér

2016. április 18. hétfő

Felmérik, mi a baj a mai nyelvoktatással

6

Idegen nyelvek

A diákok a középiskolában gyakran újrakezdik a tanulást Suhajda Zoltán A hatodikosoknak a 83 százaléka, a nyolcadikosoknak csak a 70 százaléka érte el a megfelelő tudásszintet angol nyelvből, ami a Nemzeti Alaptanterv előírása szerint A1-es, illetve A2-es szintet jelent. Német nyelvből még rosszabb a helyzet: a 6. évfolyamon a gyerekek 73 százalékának, 8. évfolyamon az 51 százalékuknak megfelelő a tudása – derült ki az Oktatási Hivatal által közölt vizsgálatból, amely több mint 154 ezer tanuló eredményét foglalja össze. Megfelelt minősítést akkor érhet el egy diák, ha a hallott és írott szöveg értésére adható maximális összpontszám legalább 60 százalékát eléri.

Eltérő szempontok

Nemrégiben a Nyelvtudásért Egyesület készített egy online felmérést arról, hogyan vélekednek a tanulók és a tanárok a mai magyar nyelvoktatásról, és hogyan lehetne javítani a hatékonyságon. Kiderült például, hogy a diákok és a pedagógusok is hasonlóan fontosnak tartják a heti óraszámot az oktatásban (71 és 81 százalék), ugyanakkor az iskolán kívüli, nyelvtanulással töltött idő jelentőségét a diákok többre értékelik: 57 százalék szerint fontos, míg a tanároknak csak 26 százaléka vélekedik így. Az oktatók inkább a nyelvórán kívüli, de iskolai tanulásnak tulajdonítanak fontos szerepet (52 százalék), ezzel a diákoknak csak 32 százaléka ért egyet. Érdekes különbség az is, hogy a tanulók több mint háromnegyede lényeges tényezőnek tartja, hogy olyan nyelvet tanuljanak, amelyet ők szeretnének. A tanároknak csak 43 százaléka gondolja hasonlóan. – Ahhoz, hogy javítani lehessen a hazai nyelvoktatás hatékonyságán, először tudni kell, mit csinálnak a tanárok az órákon, milyen módszerekkel oktatnak, milyen elvárásaik vannak a tanulóknak és a pedagógusoknak, hogyan alakul a diákok tanulási életútja, például hányszor kapnak új nyelvtanárt – magyarázta a Nyelvtudásért Egyesület

FOTÓK: KÁLLÓ PÉTER

A megfelelt minősítést szerző tanulók aránya 100 % 80

84,5 81,2

60

LÁNYOK FIÚK

76,7

69,1

70,7 69,2

40

56,6

46,3

20 0

ANGOL NYELV

NÉMET NYELV

6. évfolyam

Forrás: Oktatási Hivatal

ANGOL NYELV

NÉMET NYELV

8. évfolyam

elnöke, hogy miért készítették el a kutatást, amely még így is csak egy nagyobb felmérés főpróbája volt. Rozgonyi Zoltán szerint jelenleg semmilyen alapos, reprezentatív kutatás nincs ebben a témakörben, sőt, a korábban megalkotott nyelvoktatási stratégiák és javaslatok mögött sem voltak felmérések.

eltérő tudású gyerekek érkeznek, és ismétlésre is szükség van, de az nem jó megoldás, hogy visszatérnek a kezdő szintre. Ez a visszalépés nemcsak az óraszám „elpazarlása” miatt gond, hanem súlyosan visszaveti a diákok motivációját, ami az egyik legfontosabb tényezője lenne a hatékony nyelvoktatásnak.

Elpazarolt órák

Hiányzó inspiráció

– Összesen háromezer tanár és diák töltötte ki az előzetes kérdőíveket – mondta Rozgonyi Zoltán. – A válaszok alapján fel lehet tárni a lehetséges problémákat, és előkészíthetjük a nagyobb, reprezentatív felmérés tervét. A kutatási tervet most állítják össze, a cél az, hogy 3–6 hónapon belül objektív képet kapjanak a nyelvoktatás helyzetéről. A kutatási tapasztalatokat minél hamarabb szeretnék a gyakorlati oktatásban is érvényesíteni. Az egyesület vezetője arra számít, hogy egy-másfél éven belül már eredményei is lesznek a változtatásnak. De mi a magyar nyelvoktatás baja? Mivel a pontos vizsgálat még várat magára, Rozgonyi Zoltán óvatosan csak néhány problémakört vázolt. Például túl sok órájuk van a gyerekeknek, amelyek rosszul hasznosulnak, a középiskolában gyakran elölről kezdik a nyelvoktatást, nem támaszkodnak a korábban megtanultakra. Tény, hogy a középiskolai osztályokba gyakran igen

A Nyelvtudásért Egyesület vezetője szerint a másik fontos terület a tanítási gyakorlat és a módszertan. Eddigi tapasztalataik szerint a pedagógusok gyakran visszatérnek azokhoz a módszerekhez, amelyekkel őket is tanították korábban: szódolgozatot íratnak és más, a tudást leegyszerűsítő gyakorlatokat alkalmaznak. Rozgonyi Zoltán szerint ez nem a tanárok hibája, sokszor maguk sem érzékelik, hogy visszatérnek egy rutinszerű oktatási módszerhez, amely nemcsak a gyerekeknek, hanem nekik is unalmas. Ennek az lehet az oka, hogy nincsenek támogató műhelyek, amelyek ötleteket, inspirációt adnának a pedagógusoknak. A nyelvoktatás hatékonyságának javítása azért is fontos, mert 2020-tól csak olyan diák jelentkezhet egyetemre vagy főiskolára, aki legalább egy B2-es (középfokú) nyelvvizsgával rendelkezik. Jelenleg ez azt jelenti, hogy az érettségiző diákok mintegy 45 százaléka kiszorulna a felsőoktatásból.


7

2016. április 18. hétfő

kultúr

www.metropol.hu

AXL ROSE AZ AC/DC ÉNEKESE

Hivatalosan is bejelentette az AC/DC, hogy Axl Rose, a Guns and Roses frontembere (a képen) veszi át az eddigi énekes, Brian Johnson helyét. A zenekar európai turnéja május 7-én indul Lisszabonban, és június 12-ig tart. Bécsben május 19-én, Prágában május 22-én lépnek fel. Brian Johnsonnak azért kellett abbahagynia az éneklést, mert orvosai szerint elveszítheti a hallását, ha újra színpadra lép. METROPOL

Kanadai film kapta a fődíjat Titanic fesztivál

A zárógálán különdíjjal jutalmazták az Evolúció című alkotást is

Metropol A budapesti Titanic Filmfesztivál zsűrije a Hullámtörők díjat a kanadai Démonok című filmnek ítélte – adta hírül a titanicfilmfest.hu. Az elismerést a péntek esti, filmvetítéssel követett gálaeseményen adták át az Uránia Nemzeti Filmszínházban. – Az alkotás „a tartalom és a forma különleges egységét

A FESZTIVÁLRÓL Április 7-től tíz napon át  a kortárs magyar és nemzetközi filmes termés legjava mutatkozott be a budapesti Titanic Filmfesztiválon. Az idén 23. alkalommal  megrendezett mustrán az öt tematikus szekción kívül versenyprogram is zajlott: a világ minden tájáról érkező kilenc film közül került ki a nemzetközi zsűri által odaítélt Hullámtörők díj. teremtette meg nagyon fegyelmezett, kifinomult és leegyszerűsített stílusban, finoman ábrázolva fiatal és túlérzékeny hősének fejlődéstörténetét,

aki kénytelen szembesülni a felnőttek érthetetlen és frusztrált világával” – indokolta döntését a zsűri. A Démonok egy élénk képzelőerővel megáldott kisfiúról szól, akinek a képzeletében létező démonok egyre inkább az őt körülvevő zavaros világot kezdik tükrözni. A kanadai rendező, Philippe Lesage videóüzenetben köszönte meg az elismerést: Buenos Airesből jelentkezett be, ahol épp egy filmfesztiválon vesz részt. A filmet a Titanic három vetítésén láthatta a közönség – magyarországi bemutatójáról egyelőre nem érkezett hír. A zsűri különdíjban ré-

www.metropol.hu A magyar zenei élet egyik legsokoldalúbb formációja, a Fugato Orchestra ad koncertet április 27-én, szerdán a Müpában, az MR2 Akusztik+ sorozatban. A koncerten a hazai rockszíntér talán legjobb gitárosa, Tátrai Tibor működik közre, nemcsak előadóként, hanem egy saját szerzeménye is elhangzik a Fugato Orchestra hangszerelésében. MTI

RÖVIDEN

Fugato Orchestra és Tátrai fellépése

Kulka a legjobb színész Kaliforniában Öt díjat kapott a kaliforniai Tiburon Nemzetközi Filmfesztiválon a Félvilág. Szász Attila filmjének ítélték a legjobb film és rendezés díját, Köbli Norbert a legjobb forgatókönyvíró, Nagy András a Legjobb operatőr, Kulka János a legjobb férfiszínész díját kapta. Kulka állapota amúgy még mindig súlyos, de javulás tapasztalható. A közeljövőben orvosai tájékoztatást nyújtanak betegségéről. METROPOL

Elmaradt miskolci rendezései miatt indított pert Kiss Csaba, a Miskolci Nemzeti Színház tavaly márciusban indoklás nélkül menesztett igazgatója – közölte az Észak-Magyarország. Mint mondta, a történtek miatt esélye sem maradt, hogy a következő 8-10 hónapban rendezőként másutt munkát vállalhasson. Béres Attila a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója úgy vélekedett, Kiss Csaba kártérítési igénye nem megalapozott, mivel azonnali hatályú felmentése előtt saját magát bízta meg a rendezéssel. MTI HIRDETÉS

BUDAPEST Cirkuszi világnap

Világszerte a cirkusz világnapját ünnepelték szombaton színes programokkal és rendezvényekkel. Budapesten emberpiramist építettek a Fővárosi Nagycirkusz épülete előtt artisták, ismert előadóművészek és a vállalkozó kedvű közönség közreműködésével. MTI

szesítette az Evolúció című francia–belga–spanyol filmet (rendező: Lucile Hadzihalilovic), amely „fájóan súlyos és időszerű mondanivalóját nagyon erős dramaturgiával és gyönyörűen fényképezett, kíméletlenül hatásos képekkel mesélte el”. Az Evolúciónak két vetítése volt a Titanicon, magyarországi bemutatója nem tervezett. A zsűri tagjai Hrönn Marinósdóttir, a reykjavíki filmfesztivál igazgatója, valamint Reisz Gábor és Ujj Mészáros Károly filmrendezők voltak. A vetítési helyszínek pedig az Uránia, a Toldi, a Puskin, a Sugár Mozi és az A38 voltak.

Perel a korábbi direktor


2016. április 18. hétfő

8

négykerék

ÖNÁLLÓ MÁRKA AZ AUDI SPORT

plusz

www.metropol.hu

Az autóversenyzésben 1981 óta jelen lévő Audi Sport önálló márkaként jelenik meg az Audi kínálatában. A sportos RS-modelleket és az R8-at a rombusz alakú logóval fogják forgalmazni. Az Audi Sport racing academy egyébként egy új, fiatal versenypilótákat képző projekttel bővíti programját. A kétéves program három fiatallal indul, egy magyar lány, Keszthelyi Vivien is a résztvevők között van. METROPOL

AUTÓJAVÍTÁS

Értenek hozzá

Volvo V90

Nyáron érkeznek

Márkaszerviz

A típusismeret és a megfelelő műszaki háttér a szakszervizek előnye

Metropol

Egy négyéves Opel Astra javítását mutatták meg nekünk a budaörsi Opel Fábián szakemberei. Egy viszonylag hétköznapi baleset történt az autóval, a bal oldalát húzták végig, de számos karosszériaelemet kellett cserélni, megsérült a lökhárító, és alaposabb fényezési munkára is szükség volt. Ha egy ilyen sérülést valaki nem megfelelő szervizben javíttat meg, akkor előfordulhat, hogy a javítás után látszólag jól néz ki az autó fényezése, ám azt mégsem szakszerűen végezték el. A márkaszervizben egy év garanciát adnak minden javításra. Emellett számlát is, amellyel minden visszakereshető, és probléma esetén nem adódhatnak félreértések. Garantálják az eredeti, gyárinak megfelelő 12 éves átrozsdásodás-mentességet, amely csak eredeti alkatrészek és előírt technológia alkalmazásával lehetséges. A bal oldali kép akkor készült, amikor a sérült autót bevitték a márkaszervizbe, a jobb oldali pedig a fényezési munkálatok során. A javításkor az autók vezetést segítő asszisztensrendszereinek és – ebben a konkrét esetben – a tolatóradarnak a javítás utáni helyes működésére is oda kell figyelni. Ezeket gyári diagnosztikai műszerekkel lehet beállítani. HIRDETÉS

1,5

millió forintba is kerülhet egy márkaszerviz speciális javítószerszáma, például egy inverteres ponthegesztő, amellyel többféle anyagot lehet a gyártáskori minőségben összehegeszteni.

Számos hiba kijavítása olyan speciális szaktudást igényel, amelyet a márkaszervizek szerelői csak az adott márka belső oktatásai során sajátíthatnak el. Ezek pozícióra szabott képzések. Egy általános közös anyagon túl eltér, hogy mit kell megtanulnia egy-egy új modellről a munkafelvevőnek, a szerelőnek, a telephelyvezetőnek vagy az értékesítőnek.

5–20

ezer forintba kerül egy használt autó vásárlása előtt javasolt állapotfelmérés átlagosan egy márkaszervizben. Ilyenkor kiderülhetnek a szerviztörténet részletei és a valós futott km-ek száma. METROPOL

Itthon is bemutatták a 90-es család két új, a hazai márkakereskedésekbe nyáron érkező modelljét, az S90 szedánt és a V90 kombit. Az S90 4963 mm hosszú, 1890 mm széles és 1443 mm magas, a tengelytáv 2941 mm. A V90 3 centiméterrel rövidebb, de a többi adat azonos az S90-nel. A szedán csomagtere 500, míg a kombié 560 liter alaphelyzetben, míg ledöntött ülésekkel a V90-ben 1526 literre bővíthető. Kétféle dízel- és kétféle benzinmotorból választhatnak a vevők. Az autók biztonsági rendszerei felismerik a gyalogosok mellett a nagyobb testű állatokat is. A fél-autonóm mobilitási rendszer pedig a sávban tartja az autót.

Volvo S90


9

2016. április 18. hétfő

sport

www.metropol.hu

SORSOLTAK A KUPÁKBAN

A Manchester City a Real Madriddal, az Atlético Madrid pedig a Bayern Münchennel találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében. A tízszeres győztes Real április 26-án idegenben, míg a címvédő Barcelonát búcsúztató Atlético április 27-én hazai pályán játssza az első mérkőzést. Az Európa Liga elődöntőjében a címvédő Sevilla a Sahtar Doneckkel, míg a Liverpool a Villarreallal mérkőzik. MTI

Edzőváltás Felcsúton Labdarúgás

A 2015–16-os évadban a Puskás AFC az

Torghelle Sándor gólja pontot ért az MTKnak az örökrangadón

5.

klub, amely edzőt vált.

S. Tóth János – Semmi sem működött abból, amit elterveztünk – ismerte el a Vasas vezetőedzője, Michael Oenning a Diósgyőrtől hazai pályán elszenvedett 3-1-es vereséget követően. Az angyalföldiek kudarcát még kínosabbá teszi, hogy a DVTK Tamás Márk – igencsak véleményes – kiállítása miatt a 37. perctől tíz emberrel futballozott, s emberhátrányban szerezte meg a második és a harmadik találatát. A Diósgyőrnek ez volt az első idegenbeli győzelme a decemberben kinevezett új szakvezető, Egervári Sándor irányításával. A kiesés elől menekülő Vasas sorsát akár meg is pecsételhette volna e vereség, ám az OTP Bank Liga 30. fordulója

A békéscsabai Vaskó Tamás a góljával megbuktatta a Puskás Akadémia edzőjét, Robert Jarnit MTI még tovább kuszálta a szálakat az alsóházban. Az év elején még biztos kiesőként elkönyvelt Békéscsaba ugyanis a szezon során harmadszor is legyőzte a Puskás Akadémiát, s ezzel elmozdult a sereghajtó pozíciójából. A felcsútiaktól Geoffrey Castillion a 93. percben kapott piros lapot. A vereség után azonnali hatállyal menesztették Robert Jarni vezetőedzőt. Utódja – a szezon

Remek lépés volt a DVTK-hoz igazolni

Eredmények, 30. ford. Paks–Videoton 0-1 Bp. Honvéd–Haladás 0-1 Vasas–Diósgyőr 1-3 Puskás AFC–Békéscsaba 0-1 Debrecen–Újpest 1-0 Ferencváros–MTK 2-2

Hogy van a bokája? – A gólomnál a Vasas játékosa rácsúszott a bokámra. Nem veszélyes a dolog, de a következő két bajnokit alighanem kihagyom. Legalább a siker vigasztalhatja. – Csapattársam, Tamás Márk kiállításáig uraltuk a Fáy utcai meccset. A piros lap után egy ideig kapkodtunk, de a szünetet követően jól kezdtünk, s megszereztem a második gólunkat. A folytatást nem láttam, mert bebicegtem az öltözőbe. Mindenesetre megvan az első idegenbeli sikerük Egervári Sándor irányításával. – Nyugodt a hangulat a csapat

Az állás 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30

23 3 4 14 9 7 13 9 8 14 4 12 12 10 8 11 11 8 11 6 13 10 8 12 10 7 13 7 4 19 6 7 17 5 10 15

66-20 39-29 43-31 33-29 28-32 39-31 36-36 35-40 35-35 28-53 23-52 32-49

72 51 48 46 46 44 39 38 37 25 25 25

Visszacsúszott a 4. helyre a Hertha A Bayern 3-0-ra legyőzte a Schalkét a Bundesliga 30. fordulójában. Dárdai Pál csapata, a Hertha 2-1-re kikapott a Hoffenheim vendégeként, és a 4. helyen áll. A Frankfurt (Huszti Szabolcs végig játszott) 3-0-ra kikapott Leverkusenben. MTI

RÖVIDEN

1. Ferencváros 2. MTK 3. Debrecen 4. Videoton 5. Haladás 6. Újpest 7. Paks 8. Diósgyőr 9. Bp. Honvéd 10. Vasas 11. Békéscsaba 12. Puskás AFC

végéig – Szíjjártó István lett. Kedden Békéscsaba–Vasas meccset rendeznek, a Puskás szerdán az MTK vendége lesz. A kék-fehérek a 209. örökrangadón döntetlenre végeztek a Ferencvárossal a Groupama Arénában. A csata hőse a látogatók csatára, Torghelle Sándor volt, aki a 73. percben csereként lépett pályára, majd a 77. percben fejesgóljával pontot mentett a vendégeknek.

A Paks 300. élvonalbeli meccsét játszotta, az ünneplés azonban elmaradt, mert a Videoton – öt év szünet után először – nyerni tudott idegenben a PFC ellen. Vendégként győzött a Haladás is, amely Botka Endre kiállítása miatt a 64. perctől emberelőnyben játszhatott Kispesten. A Bp. Honvédból Holender Filip 11-est rontott, a szombathelyi Iszlai Bence viszont értékesítette a zöld-fehéreknek megítélt büntetőt. A forduló egyetlen hazai sikere Debrecenben született, ahol a DVSC az Újpestet gyűrte le. A lilák ebben a naptári évben még nem győztek vendégként, és pontot is csak egyet szereztek.

Egyéni csúcsot javított Benzema

A Real Madrid 5-1-re győzött a kiesőhelyen álló Getafe otthonában a spanyol futballbajnokság 33. fordulójában. A Real első találatát szerző Karim Benzemának ez volt a 22. bajnoki gólja a szezonban, ezzel megdöntötte egyéni csúcsát a spanyol élvonalban. MTI

Elek Ákos Azt reméli a DVTK játékosa, hogy a magyar válogatott lehet a nyári Eb egyik meglepetéscsapata

háza táján. Szeretnénk még feljebb kapaszkodni a tabellán, de persze a következő szezonban még jobban kell szerepelnünk. Megérte tehát hazajönnie Kínából. – Teljes mértékben. A törökországi edzőtáborban még voltak kétségeim, ott elég rosszul nézett ki a társulat, ám a mester helyre tette az öltözőt. A Haladás-meccsen éreztem először, hogy jó irányba haladunk. S mi lesz az irány az Eb-n? – Minden tornának vannak meglepetéscsapatai, jó lenne, ha Franciaországban mi lehetnénk az egyik. Nem kerültünk „halálcsoportba”, megpróbálunk továbbjutni.

Sergio Agüero kiütötte a Chelsea-t A Manchester City – Sergio Agüero (b) mesterhármasával – 3-0-ra győzött a Chelsea otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában. További eredmények: Manchester United–Aston Villa 1-0, Bournemouth–Liverpool 1-2, Leicester–West Ham 2-2. Az élen: 1. Leicester 73, 2. Tottenham 65, 3. Manchester City 60. MTI

Két siker Ausztria ellen Metropol

Épp egy sornyi honosított hokist vetett be Rich Chernomaz szövetségi kapitány az elit-vb-re készülő magyar jégkorong-válogatott pénteki felkészülési meccsén, az úgynevezett Hokimaraton nyitányán. A Tüskecsarnok 2200 nézője azt láthatta, hogy a jelenleg 40 tagú keretből kiválogatott játékosok összeszokottság híján is lendületes, jó játékot produkáltak Ausztria ellen. A 4-0-s győzelem (gólok: Vas Márton, Sofron, Terbócs, Galló) önmagáért beszél, talán csak Dudas Jesse-nek jár némi kritika, aki szinte minden dulakodásnak részese volt, és két fölösleges kisbüntetést is összeszedett. Szombaton Bécsben újra összecsapott a két válogatott, a magyarok alaposan átformált társulattal. Az osztrákok nem egészen 5 percen át vezettek, aztán Orbán, Galló és Nagy Gergő – üres kapus – találataival sikerült 3-1-re fordítani. Folytatás szerdán 19 órától Szlovénia ellen a Tüskecsarnokban.

Megvan a 8. és 9. győzelem Ausztria ellen KÁLLÓ PÉTER

Nyert a Gyirmót és a Mezőkövesd is

NB II, 23. forduló: Siófok–Ajka 2-1, Dunaújváros–Gyirmót 0-2, Mezőkövesd–Szeged 2-1, Balmazújváros–Szolnok 1-1, Szigetszentmiklós–Soroksár 1-2, Budaörs–Kisvárda 1-3, Vác–Csákvár 2-3, ZTE–Sopron lapzárta után. Az élen: 1. Gyirmót 53, 2. Mezőkövesd 41, 3. ZTE 39. MTI


N

a

a

a

www.metropol.hu

sport

2016. április 18. hétfő

Bővült a riói csapat A kötöttfogású Lőrincz Tamás (66 kg) és Varga Ádám (98 kg), valamint a szabadfogású Veréb István (86 kg) is olimpiai kvótát szerzett a szerbiai Nagybecskereken zajló birkózó kvalifikációs viadalon. Az ökölvívó Harcsa Zoltán (75 kg) is ott lesz Rióban, mivel a samsuni kvalifikációs versenyen bejutott a döntőbe. Bernáth István (+91 kg) nem tudott a kötelek közé lépni a bronzmeccsen, így nem szerzett kvótát. A norvégiai súlyemelő Európa-bajnokságon eldőlt, hogy egy férfi versenyző indulhat Rióban, és az jó eséllyel Nagy Péter lesz. Szintén egy kvótát szereztek a férfi tornászok a riói tesztversenyen: Hidvégi Vid vagy Kardos Botond vehet majd részt az olimpián. MTI

A Veszprémé a trófea Kézilabda

Hétméteresekkel dőlt el a Magyar Kupa debreceni fináléja Metropol

Magyar Kupa, döntő

27 26

VESZPRÉM

SZEGED

A Magyar Kupa döntőjében jobban kezdett az MVM Veszprém, Nagy László duplájára csak a 7. percben válaszolt a Mol-Pick Szeged. A Tisza-partiak ekkor azonban megtáltosodtak, és két perc alatt fordítottak (2-4). Xavi Sabaté együttese a 20. percre tudott egyenlíteni, mivel hatékonyan játszott emberelőnyben (7-7).

VIVICITTÁ Rekordszámú induló

Egyenlő létszámnál azonban akadozott a veszprémi gépezet, sok volt a hiba, és José Manuel Sierra kapus is remekül védett. A Szeged Ancsin Gábor jó játékának köszönhetően újra elhúzott, és a félidő végére két gólt meg tudott tartani előnyéből (10-12). A szünet után gyorsan meg duplázta vezetését Carlos Pastor alakulata a hetest is hibázó Veszprém ellen (11-15), ám újra a címvédő percei következtek, és sorozatban három találattal tették szorossá a csatát (15-16). Pálmarsson és Sliskovic lövéseivel fordítottak a veszprémiek, és a 48. percben vezettek újra (19-18). A Szeged emberelőnyben nem hagyta, hogy elhúzzon a rivális, és a folytatásban már fej fej mellett haladtak a csapatok, egyik sem tudott egy gólnál jobban meglépni. A hajrában a csere-

A Veszprém története során

25.

alkalommal nyerte meg a Magyar Kupát.

ként beálló Mirko Alilovic és Sierra is nagyokat védett, így döntetlennel (24-24) és feszült hangulatban ért véget a finálé. Jöhettek az ötméteresek, amelyek során ugyan Marguc és Iváncsik is hibázott, de a szegediek közül Parrondo, Mindegía és Curuvija próbálkozását védte Mikler és Alilovic, így sorozatban nyolcadik alkalommal lett kupagyőztes a Veszprém. A bronzérmet, s az EHF-kupa indulási jogot a Balatonfüred szerezte meg a Mezőkövesd legyőzésével (27-25).

A GYŐR A CÍMVÉDŐ ELLEN KEZD A montenegrói Buducnost Podgorica  lesz a Győri Audi ETO KC elődöntős ellenfele a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében május 7-én. A másik ágon a román CSM Bucuresti a macedón Vardar Szkopjéval találkozik majd a Papp László Budapest Sportarénában. A döntőt és a bronzmérkőzést május 8-án játsszák. „Előrehozott döntő  lesz a Buducnost ellen. Jó lett volna őket elkerülni, bár a négyes döntőben nincsenek könnyű ellenfelek. A saját játékunkkal kell foglalkoznunk, ha úgy játszunk, ahogy eddig, akkor senkitől sem kell tartanunk” – mondta Görbicz Anita, a Győr irányítója.

HIRDETÉS

A két nap alatt összesen 30 045-en neveztek a különböző számokban, így a 31. Telekom Vivicittá Városvédő Futás Magyarország valaha volt legnépesebb szabadidősport-rendezvénye lett. A Metropol futócsoportból 32-en vettek részt a versenyen, akik idén is az SOS Gyermekfalvak lakóiért futottak (a képen). A félmaratoni számot Csere Gáspár nyerte 1:07.32 órás pályacsúccsal. KÁLLÓ PÉTER

Nico Rosberg: háromból három A Forma–1-es Kínai Nagydíj rajtjánál a második helyről startoló Daniel Ricciardo (Red Bull) azonnal megelőzte az élről induló Nico Rosberget (Mercedes), ám az ausztrál csak a harmadik körig örülhett, mivel defektet kapott. Ezt követően a német pilóta állt az élre, jelentős előnyre tett szert, és azt magabiztosan meg is őrizte. Rosberg az idei harmadik futamot is megnyerte – előnye így 36 pont

Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve.

10

csapattársa, Lewis Hamilton előtt –, sorozatban pedig hatodik győzelmét aratta. Mögötte nagy verseny zajlott, amelyből Sebastian Vettel (Ferrari) jött ki jól, és Danyiil Kvjat (Red Bull) megelőzésével biztosította második helyét. Ricciardo negyedikként zárt, a rajtnál balesetet szenvedő Kimi Räikkönen (Ferrari) az ötödik helyig jött fel, míg az utolsó helyről induló Hamilton a hetedik lett. MTI KIADJA AZ MTG METRO GRATIS KFT. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató Főszerkesztő: Erdei Tamás Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba Marketingigazgató: Csánk László Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella Terjesztési igazgató: Farkas István Informatikai igazgató: Fazekas Péter Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422, Fax: 431-6401 Központi telefon: 431-6400 Hirdetésfelvétel: Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465 Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024 Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft., Budapest. Országos kiadás ISSN 2060-131x A kiadó a Matesz tagja A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek


11

posta Egy online felmÊrÊs utån a kÜzeljÜvőben reprezentatív kutatås is kÊszßl a hazai nyelvoktatås helyzetÊről. Ön mennyire volt elÊgedett az iskolai nyelvoktatåssal? „Az iskolåban tanult nÊmetre alig emlÊkszem, angolul magamtól tanultam meg. Az iskolai oktatås mellÊ nyelviskola is szßksÊges.�

„à ltalånos óta tanultam angolul, de a sok tanårvåltås miatt nem Êrtßnk el magas szintet. Most kÊszßlÜk nyelvvizsgåzni, de kßlÜnóråra jårok.�

GECZE BEATRIX, 21, ELADĂ“ BUDAPEST

HOLLĂ“SY PÉTER, 27, Ă RUĂ TVEVĹ? BUDAPEST

KOVĂ CS ANDREA, 31, ELADĂ“ BUDAPEST

Ne fizessßnk ki semmit előre!

OLVASĂ“I LEVELEK

„NÊmetßl Ês angolul is tanultam, utóbbiból ÊrettsÊgiztem. Nyelvvizsgåzni nem tudtam volna, ahhoz kßlÜnóra is kellene.�

ellenĂŠre mĂŠgis elĹ‘leges ĂŠpĂ­tĂŠsi szerzĹ‘dĂŠst kĂśt, kiteszi magĂĄt annak, hogy se pĂŠnze, se hĂĄza nem lesz. KĂźlĂśnĂśsen veszĂŠlyes ez a csok-osokra, mert Ĺ‘ket a visszafizetĂŠsi kĂśtelezettsĂŠg is terheli. Most ez tĂśrvĂŠnyes. A mĂŠrvadĂł joggyakorlat szerint aki Ă­gy szerzĹ‘dik, ha akarja, ha nem, a vĂĄllalkozĂł tulajdonĂĄba adja a pĂŠnzĂŠt. Az esetleges ezzel ellentĂŠtes kikĂśtĂŠs ĂŠrvĂŠnytelen. A megrendelĹ‘ pĂŠnzĂŠnek ilyen „elvarĂĄzsolĂĄsaâ€? nem sikkasztĂĄs. A vĂĄllalkozĂł valĂłs szĂĄndĂŠkĂĄnak tudatos elhallgatĂĄsa nem csalĂĄs. Ma MagyarorszĂĄgon nem bĹąncselekmĂŠny a megbĂ­zĂł ilyen kifosztĂĄsa. Csak a vĂĄllalkozĂłtĂłl fĂźgg, hogy ĂŠl-e ezzel a lehetĹ‘sĂŠggel. A hivatalos indokolĂĄs szerint a hĂĄzĂŠpĂ­tĂŠs kockĂĄzatos tevĂŠkenysĂŠg, mindenki szĂĄmĂ­tson a bukĂĄsra

Bizonyåra rengeteg csalåd akar Êlni a lehetősÊggel, Ês arra kÊszßl, azt szåmolgatja, hogyan tudna hozzåjutni ålmai otthonåhoz. Mår sok fontosat írtak, mondtak a csok-kal kapcsolatban is, veszÊlyeket is emlegettek, de a kÜvetkezőkről eddig nem låttam, nem hallottam szÊles kÜrŹ, korrekt tåjÊkoztatåst. Az egyik nagyvållalat (nem a legfőbb) vezetője mondta a kÜvetkezőket: azzal az ÊpítÊsi vållalkozóval, aki nem tud vagy nem akar szakaszelkÊszítÊs utåni fizetÊsben megållapodni a megrendelőjÊvel, azzal nem szabad Êpíttetni. Jól elrejtett jogi csapda veszÊlyeztet mindenkit. Aki ennek

is. Persze polgĂĄri Ăşton lehet pereskedni. MagyarorszĂĄgon, magyar jogrendben, magyar sebessĂŠggel. Az egyetlen megoldĂĄs: a megrendelĹ‘ csak az elvĂĄrt teljesĂ­tĂŠs utĂĄn fizessen a vĂĄllalkozĂłnak, egy fillĂŠrt se elĹ‘re! SZILĂ GYI LĂ SZLĂ“ DEBRECEN

ÉletszerŹtlen jogszabåly Az „Igazolås a nyugdíjazåshoz� címŹ, åprilis 13-ån megjelent olvasói levÊlben írtakhoz szeretnÊk csatlakozni. Én is azokhoz tartozom, akik szßletÊsi Êvszåmuk alapjån kizårtak az automatikus adategyeztetÊsből, pedig nekem is kÜzel mår a nyugdíjkorhatår. Ez ßgyben előszÜr 2013 júniusåban írtam a NYUFIG-nak, tÜbbszÜri levÊlvåltås utån Êsz-

revĂŠtelemet iktatĂłszĂĄmmal lĂĄttĂĄk el, azĂłta sem tĂśrtĂŠnt semmi. Az ĂŠn kĂŠrdĂŠsem is az volt, hogy miĂŠrt ĂŠppen a nyugdĂ­jazĂĄshoz idĹ‘ben kĂśzelebb ĂĄllĂłk nem kapnak ĂŠrtesĂ­tĂŠst a nyilvĂĄntartĂĄsban szereplĹ‘ szolgĂĄlatiidĹ‘-adataikrĂłl. Azt is felvetettem, hogy a jogszabĂĄly szerint az 1955 elĹ‘tt szĂźletettek csak sajĂĄt kezdemĂŠnyezĂŠsre, kizĂĄrĂłlag elektronikus Ăşton indĂ­thatjĂĄk el az egyeztetĂŠst, ehhez ĂźgyfĂŠlkapus regisztrĂĄciĂł szĂźksĂŠges, ami egy vidĂŠki telepĂźlĂŠsen ĂŠlĹ‘ szĂĄmĂĄra akĂĄr plusz utazĂĄsi kĂśltsĂŠget, idĹ‘t igĂŠnyel, amennyiben a lakĂłhelyĂŠn nincs kormĂĄnyablak. Az elektronikus adategyeztetĂŠs folyamata meglehetĹ‘sen bonyolult, a jogszabĂĄlyalkotĂłk feltĂŠtelezik tehĂĄt, hogy a 60 ĂŠven felĂźliek kĂŠszsĂŠgszinten kezelik

A leveleket az alåbbi címre kßldjÊk: Cím: Metropol-posta, Metropol, 1387 Budapest, Pf. 1024 E-mail: metropolposta@metropol.hu Fax: 431-6401 Csak nÊvvel Ês címmel ellåtott leveleket kÜzlßnk. A leveleket szerkesztve Ês rÜvidítve kÜzÜljßk. A levelek tartalma nem minden esetben egyezik a szerkesztősÊg ållåspontjåval.

a szåmítógÊpet Ês rendelkeznek otthon az iratok feltÜltÊsÊhez szßksÊges szkennerrel. EgyetÊrtek az említett levÊl írójåval: ismÊt sikerßlt egy ÊletszerŹtlen, sokaknak bosszúsågot, nehÊzsÊget okozó jogszabålyt alkotni. ERDÉLYI Sà NDORNÉ BUDAPEST



Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.