20140116_hu_budapest

Page 34

1 hírek

2014. január 16. csütörtök www.metropol.hu

hazai 2

Kiderült, mi robbant a Lehel utcában Nyomozás. Fokozottan figyeli a rendőrség a pénzintézeteket Az elsődleges vizsgálatok befejeződtek a hétfő hajnali budapesti, Lehel utcai bankrobbantás ügyében. A Népszabadság szerint a rendőrség most azt a verziót kommunikálja, hogy ATM ellen irányult a támadás, ám a lap úgy értesült, hogy bár a pénzkazetta szétrobbant, pénz nem hiányzott belőle. Egyes rendőrségi forrásokra hivatkozva az újság azt írta tegnap, hogy „nem klasszikus értelemben vett távirányítá-

sú” pokolgép lépett működésbe. A rendőrség egyelőre sem a robbanószer anyagát nem hozza nyilvánosságra, sem azt, hogy a tettes miképpen hozta működésbe a pokolgépet – teszik hozzá.

Nem tudják az okot

A Magyar Bankszövetség főtitkára szerint továbbra sem lehet tudni, hogy miért történt a robbantás, fenyegetést ugyanis nem kaptak a bankok. Kovács Levente az InfoRádióban hangsúlyozta, hogy a nagy pusztítást okozó robbantás sem ügyféladatot, sem betétet, sem ügyfélvagyont nem érintett. A téren lévő négy bankfiók közül az egyik teljesen ki-

Ez történt

Hétfőn, 4 óra 18 perc körül egy XIII. kerületi Lehel utcai pénzintézetnél robbantottak. • Egy ismeretlent keresnek,  aki a helyszínről egy cross enduro jellegű, tarka színű, forgalmi rendszám nélküli, 125 vagy 250 köbcentiméter hengerűrtartalmú, robogónál nagyobb méretű motorkerékpárral elhajtott. • A rendőrség zöld számon  – 06/80-620-107 – várja azoknak a hívását, akik érdemleges információval rendelkeznek.

égett, az ATM is kimozdult a helyéről, a társasházban lévő lakások ablakai is szinte mind betörtek, és az épület is megrendült – árulta el a részleteket a bankszövetség főtitkára. Kovács Levente közölte: a bankfiókok őrzését megerősítették. A Magyar Bankszövetség főtitkára a fokozott védelmet azzal indokolta, hogy az „ilyen, félprofi elkövetőnek lehetnek beteges gondolatai a bűnismétlésről”. A cél annak megakadályozása, hogy újabb robbantás történhessen Magyarországon. – Minden bankfiókot és azok környékét is a korábbinál jobban figyeli a rendőrség – tette hozzá Kovács Levente. metropol

Ellenzék. Koordinációs stáb alakult a kampány összehangolására Közoktatás

Átláthatóbb a rendszer a Klik szerint A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) vezetője szerint a központ létrehozásával átláthatóbb, hatékonyabb, a közoktatás színvonalát növelő és esélyteremtő rendszer jött létre. Marekné Pintér Aranka (a képen) erről tegnapi sajtótájékoztatóján beszélt. Az elmúlt egy évet értékelve azt mondta, a Klik létrejötte 1990 óta ismeretlen méretű lehetőséget nyitott a magyar köznevelés súlyos, az önkormányzati rendszerből, a szétaprózottságból örökölt problémáinak megoldására. Jelenleg a Klik fenntartásában lévő intézmények száma: 2480, a feladatellátási helyekkel együtt 5975. A Klik emellett 2948 intézményt működtet. Jelezte: 605 intézményben született döntés az intézményvezetői pályázatokról, és mintegy 190 helyen dolgozik megbízott igazgató. Az új pályázatok kiírása megkezdődött, egy részükről január végéig döntenek. mti

Az ellenzéki megállapodást követően öttagú stáb áll össze a közös kampány összehangolására – számolt be a Népszabadság és a Népszava tegnapi számában. Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke, a szocialisták kampányának irányítója a Népszabadságnak elmondta, hogy a közös kampányt irányító csapatban rajta kívül ott lesz Karácsony Gergely, Szigetvári Viktor, Molnár Csaba és Boruzs András. A Népszavának adott interjúban Molnár Zsolt kifejtette: a megállapodást követően nem kell újratervezni a kampányt, hiszen a kormányváltó szövetség tagjai azonosan gondolkodnak a jogállam helyreállításáról, az elmúlt négy évben elszegényedett tömegek napi problémáinak megoldásáról, a szabadság-

Passzív kormányváltók

A választópolgárok némi aktivizálódását, továbbá a Fidesz 2, az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) 1-1 százalékpontos emelkedését mutatja az Ipsos friss, a széles körű ellenzéki együttműködésről szóló tárgyalások idején végzett felmérése. • A cég szerint meghaladja az egymilliós létszámot, ugyanakkor passzív a kormányváltást akarók tábora.

ról, a jövőről. Ugyanakkor a közös miniszterelnök-jelölt, a közös logóhasználat tervezést igényel, és szükség van a kommunikáció pontos, a felek sajátosságaira is figyelő megtervezésére – tette hozzá az MSZP-s politikus. mti

Oktatás

Veszélyes hulladék A hortobágyi veszélyeshulladék-tároló teljes felszámolása érdekében 350 millió forintos pénzügyi alap elkülönítését kezdeményezi a kormánynál a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetgazdálkodásért felelős államtitkára, Illés Zoltán. Balmazújváros-Lászlóházán kétezer tonna veszélyes hulladékot tárolnak, és az elmúlt hetekben – fémtolvajok miatt – áldatlan állapotok alakultak ki. Illés bejelentette: a következő ciklusra 3-4 milliárd forintos hulladékszennyezést felszámoló alap létrehozását kezdeményezi az országban lévő 150–300 ismert szennyezett terület lokalizálására, illetve a kármentesítés megkezdésére. / mti Gyermekbántalmazás

Időjárás

Módosulhat az alaptanterv

Előzetesbe kerülhet az apa

Havazott a Börzsönyben

Az első idegen nyelv oktatása legkésőbb az általános iskola 4. évfolyamán kezdődik, de már az 1–3. osztályban is elindulhat. Második idegen nyelvet 7.-től tanulhatnak a diákok – ezt is tartalmazza az alaptanterv módosításának tervezete. mti

Az ügyészség indítványt tett annak a tápiószelei férfinak az előzetes letartóztatására, aki ellen emberölés megalapozott gyanúja miatt nyomoz a rendőrség, s aki az eddigi adatok szerint nagy erővel fejbe verte élettársának kétéves kislányát. mti

A kedd éjszaka nyugat felől hazánkat elérő csapadékmező egyedül a NagyHideg-hegyen hozott némi havat – írta az idokep.hu. A 864 méteres magasságú Börzsönyt így tegnap reggelre vékony, fehér hólepel borította.

A második idegen nyelv szabadon választható / katona lászló

metropol


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.