20140103_hu_budapest

Page 20

2014. január 3. péntek www.metropol.hu

Vélemény

FREI TaMÁs Írása a metropolnak miamiból

Pókcsípés Fura a világ. Nagyon fura. Annyiszor gondolkodom azon, hogy ahogy halad velünk az élet előre, szerzünk-e még valódi, igaz barátokat. Nekem az elmúlt tíz évben egyszer, azt hiszem, sikerült. Így hozta a sors és a szerencse. Karl-Heinznek hívták őt (sajnos már múlt idő), kalandos életű német férfi volt Afrikában. Hat évvel ezelőtt találkoztunk, amikor a Big Brother holland kitalálóival egy tévéműsort fejlesztettünk. Botswanában ismertem meg, ahol a sorozatot forgattuk. Évtizedek óta regények lapjaira illő kalandorként élt, széles látókörű, elképesztően érdekes és erős ember volt. Erős lélekben, szívben, szorgalomban, kitartásban. Karl-Heinz harminc év alatt sem vesztette el a szívét Afrikában (pedig ott aztán könnyű, Magyarországon pedig igenis nehéz, akármit is gondolnak nagyon-nagyon sokan). Értette, tisztán értette és érezte a világot, azt az ominózus harmadikat. Amellyel kapcsolatban oly sokan ámítják magukat, hogy a harmadik világ az elsőtől lett olyan, mint amilyen, vagy, hogy az első világ a harmadiktól olyan, mint amilyen, vagy hogy nincs is összefüggés a kettő között, mert messze van tőlünk, és így tovább. Nem pedig, hogy az egész egy nagy kék pont, benne mi magunk, és „tőlünk ilyen”, mondta mindig Karl-Heinz, a világot éppen olyannak látjuk, mint amilyenek mi magunk vagyunk. Békésnek és érdekesnek a békés lelkűek. Dühödt, igazságtalan borzalomnak, tele „emberállatokkal” a mindenen felháborodók. Az elégedetlenek, akik persze valahol mélyen saját magukkal elégedetlenek. Tulajdonképpen a saját Barátként átölelt kudarcaikra haragszanak. Afrikában, ahol közelebb „Nagyon szerettem őt. a természet, nagyobb a harc, viszont erősebb a pionírAmikor először barátszellem, ott ezt könnyebb ként átölelt, az sosem megérteni. felejthető pillanat.” Karl-Heinz egyetlen terepjáróval kezdte három évtizede, háborús frontvonalakon vitt keresztül kalandvágyó turistákat. Ebből élt. Ismerte Afrikát, ismerte a negyven kilométerenként változó népeket, a ritmust, az emberi frekvenciát. A sors kezét, amely ott bármikor lecsaphat. És le is csap, könyörtelenül. Pár nappal ezelőtt őrá! Szeptemberben forgattunk együtt, akkor jártam legutóbb Botswanában. Egy újabb ország készítette a „Sztárok a fejükre estek”-et, ő volt az afrikai mindenesünk. Vitte keresztül a kényeskedő európaiakat az életen. A sűrű töményen, a megvilágosodás hetein. Nagyon szerettem őt. Amikor először barátként átölelt, az sosem felejthető pillanat. Megcsípte egy pók. Kicsit megdagadt a keze, de nem vette komolyan. Mire rábeszéltük, hogy vegyen be antibiotikumot, már késő volt. Utólag tudjuk, hogy késő. Meggyógyult a kéz, de elfáradt a test. Három hónapot lappangott benne a pókméreg, látható jelek nélkül. Aztán egyszer csak megtámadta a máját, a veséjét, a tüdejét. Amikor repülővel kórházba vitték december elején, már összeomlóban volt a légzése. Egy pók! Karácsony előtt az életéért küzdöttek, most pedig jött a hír, hogy meghalt. „Sounds like a plan (úgy hangzik, mint egy terv), Tamás” – mondta mindig, amikor felvetettem neki egy ötletet, de ő jelezni akarta barátságosan, hogy a sors, az élet, a rajtunk felül álló erők majd úgyis másképp rendezik. Felesleges tervezni, erősen törekedni, mert majd úgyis jön… egy pók… Nem volt még 60 éves, bár 150-et élt. Élvezte, tudom, hogy nagyon élvezte!

Gazdaság 4

Nem lesz tömeges üzletbezárás Pénztárgépek. A gazdasági szereplők döntő többsége eleget tett a jogszabályokban előírt kötelezettségeinek A legtöbben beszerezték a szükséges kódot, és megrendelték az új készüléket, kiskasszát; tömeges üzletbezárásra nem kell számítani – olvasható a tegnapi Magyar Nemzetben. Aszalós Andrea, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) sajtóreferense közölte: januárban elsősorban azoknál a kereskedőknél és más, kisebb vállalkozásoknál vizsgálódnak újra, akik/amelyek a tavalyi ellenőrzéskor nem tudtak felmutatni megrendelést. A sajtóreferens közölte azt is, a szabályok szerint az érintettek mindaddig használhatják korábbi kiskasszájukat, amíg meg nem kapják új gépüket. Feltétel ugyanakkor, hogy az adott vállalkozás megszerezte már a szükséges kódot, és megrendelést is adott valamely új típusú készülékre. Idén a kicsik mellett a – számítógép-alapú gépet használó – nagyobb szereplők, például a benzinkutak és a nagyáruházak is ellenőrzésre Üzemanyagok

Emelkedett a benzin ára Emelte bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát tegnap a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott. Az emeléssel a benzin átlagára 403-404 forintra nőtt, a gázolajé 420-421 forint maradt. mti Makrogazdaság

Varga: tartható az idei hiánycél Varga Mihály szerint a magyar gazdaság egyre magabiztosabbá válik, miután a kormány megteremtette az egyensúlyt és a növekedés feltételeit. A nemzetgazdasági miniszter nem tart a hiánycél túllépésétől. mti

Kilenc feljelentést egyesítve nyomoz a rendőrség

Csalás gyanújával nyomozást rendelt el a BRFK korrupció és gazdasági bűnözés elleni főosztálya ismeretlen tettesek ellen a Patkós-Cassa Informatikai Kft. pénztárgépbeszerzéseivel összefüggésben. • Bár eddig csak kilencen tettek feljelentést, a rendőrség körülbelül ezer olyan károsult vállalkozás jelentkezésére számít, amelyek kifizették az adóhatóssággal adatkapcsolatra képes kasszára az előleget, a gépet azonban végül nem kapták meg – írta a Népszabadság. • A Patkós-Cassa nem gyártója az online pénztárgépeknek, még csak nem is importőr, az adóhivatal

Késlekedők

17

ezren éltek azzal a lehetőséggel eddig a késlekedők közül december utolsó napjáig, hogy hiányzó megrendelésüket a NAV erre kialakított internetes felületén adják le.

számíthatnak. Az előírások szerint ugyanis nekik a múlt év végéig kellett megvásárolniuk új típusú készüléküket. A jelek szerint a gyártási,

honlapján mégis szerepel az online kasszák beszerzésére, telepítésére, karbantartására jogosult cégek listáján, annak ellenére is, hogy a rendőrség már megállapította: a cég beszüntette tevékenységét, és a telephelyén nem lelhető fel. • Előbb csak egy előlegszámlát kaptak a megrendelők, majd megtörtént a nyilvántartásba vételük a NAV-nál. Ezután sürgető e-mailt kaptak, hogy azonnal utalják el a vételár hiányzó részét, mert elbukják az állami támogatást. Mindenki fizetett is, december 15. után azonban már sem telefonon, sem e-mailben nem volt elérhető a Patkós-Cassa.

beszerzési nehézségek miatt számos érintett csak 2014 első hónapjaiban juthat a pénztárgépéhez – mondta Aszalós Andrea. Hozzátette: a hivatal emberei az eset valamennyi körülményét áttekintik majd, amikor meghozzák döntésüket. Ha a vállalkozás minden tőle telhetőt megtett, drasztikus fellépésre nem kell számítania – mondta Aszalós. Közölte: tömeges üzletbezárás nem kerülhet szóba – írja a Magyar Nemzet. mti

Fizetés. A leggyakoribb jutalom a pénz, bár egyre ritkábban adják év végén Juttatások

Igen Nem Tervezik Pénz 30% 55% 15% Erzsébet-utalvány 19% 70% 11% Természetbeni juttatás 11% 84% 5% Egyéb 13% 77% 10%

Több mint 1200 olyan munkáltató bevonásával készített Bérek, juttatások, motivációk 2014-ben címmel országos felmérést a DEVISE Hungary, amelyek a versenyszférában, a közszférában és a nonprofit szektorban több mint 350 ezer embert foglalkoztatnak. Az Erzsébet utalványforgalmazóval közösen készített kutatás egyebek mellett azt is vizsgálta, mely cégnél terveznek év végén jutalmat adni a dolgozóknak. A három legnépszerűbb év végi jutalom

a pénz, az Erzsébet-utalvány, valamint a természetbeni juttatás lett. A megkérdezett cégek 30%-a biztos volt abban a kérdőív kitöltésének időpontjában, hogy a tavalyi év végén pénzjutalmat ad a dolgozóknak, további 15% pedig tervbe vette. Az utalványt vagy más természetbeni juttatást kínálók aránya jóval alacsonyabb, biztosra 19, illetve 11% mondta ezt. Egyéb juttatást 13% tervezett biztosan. Metropol


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.