20120406_hu_budapest

Page 28

2012. április 6. péntek www.metropol.hu

Vélemény

Frei Tamás írása miamiból

A szolidaritás két világa Hétvége volt, úgyhogy bicikliztünk. Épületeket szerettünk volna nézegetni Miami egyik érdekes kerületében, ahol a 19. század végén „feltalálták” a mediterrán stílust. Korabeli Disneyland, mondanám róla, vegyes, de azért nagyon érdekes összemaszatolása Itália, Dél-Franciaország és a spanyol gyarmati építészet Floridában sosem létezett stíluselemeinek. Bicikliztünk, és a mediterrán villasor egyik saroképülete előtt tízéves kisiskolásokba botlottunk, akik kempingasztalról csokis süteményt árultak. Biztos láttak már ilyesmit amerikai filmekben. Amikor a gyerekek, hogy tanulják a pénz és a munka tiszteletét, a hétvégén anyuval sütnek valamit, aztán kiállnak az utcasarokra, hogy „üzleteljenek” vele. Émelygően édes sütik vártak ránk, mégsem lehetett kihagyni. Nem illett volna. Ilyesmit arrafelé nem tesz az ember. Meg is állt minden környékbeli, az összes szomszéd és ismerős, és vett pár dollárért valamit. Nem az ízélmény számított, hanem az összetartás. A kerület, a lakóközösség szolidaritása, a gyerekek támogatása. Újabban egyre több elemzést olvasok arról, hogy milyen is az amerikai és az európai szolidaritás. Mi a kettő között a különbség? Az elmélkedés oka mostanában az amerikai egészségbiztosítási rendszer reformja. Obama elnök terve, hogy betegbiztosításhoz juttasson legalább 30 millió olyan amerikait, aki magától képtelen ezt megfizetni. Az amerikai jobboldal európai elhajlásról beszél. Hiszen csak Európában képzelik úgy az emberek, hogy szolidárisnak kell lenniük mindenkivel, még olyanokkal is, akiket nem is ismernek. Európában a párizsiak adójából támogatják a délfranciák munkanélküli-segélyét. Európában a németek fizetik Az elmúlt 20 év ki a görögök hiteleit, és mi magyarok is úgy gondoljuk, „Gondolják végig, hogy hogy a budapestiek is fizesa négy évtizednyi kom- sék a számukra ismeretlen Miskolc környékiek továbbmunizmus, aztán a két képzési hozzájárulását. Teévtizednyi újkapitalista gyék be a közösbe! Szolidaritásból és összetartásból. harácsolás nem tett-e De tényleg így gondoljuk? minket, magyarokat va- Tényleg európaiak vagyunk lójában amerikaiakká!” mi, magyarok is? Vagy ma már inkább „amerikaiak”? Mielőtt megbotránkoznának ezen a provokatív kijelentésen, áldozzanak rá néhány őszinte percet, és gondolják végig, hogy a négy évtizednyi kommunizmus, aztán a két évtizednyi újkapitalista harácsolás nem tett-e minket, magyarokat valójában amerikaiakká! Akik csak azokkal szolidárisak, csak azokkal tartanak össze, pont úgy, mint az amerikaiak, akiket valóban ismernek. Szomszéddal, környék- vagy városbelivel, de semmiképp sem az ország ismeretlen felével. Tegyük a szívünkre a kezünket, és valljuk be: hányféle statisztikát hallunk és látunk magunkról, melyek mind azt mondják, hogy a keresők, lelkük mélyén, nem adnának a munkanélkülinek, a romának vagy a sokgyerekesnek szinte semmit. Inkább megtartanák a pénzt, adót, és költenék magukra, maximum és legfeljebb a saját utcájukban a járdára. De autópályára valamelyik távoli megyében, ahol ők sosem járnak? Ugyan már! Ha viszont elfogadjuk, hogy ebben az értelemben „amerikaiak” lettünk, ha ezen a szemüvegen keresztül nézzük saját magunkat, akkor hirtelen érthetővé válik a mai Magyarország. Próbálják csak ki! Az önzés, az összetartás hiánya, a taposás, a hétköznapok harcai. Még akár az is, hogy nálunk miért dönt előbb a maradás mellett a köztársasági elnök, aztán mégis távozik. Hogy kivel szolidáris ő? Önmagával csak, vagy a végén azért az országgal, az „ismeretlen” többi magyarral is?

gazdaság 4

Pénzügyi forgalmi adó és ötkulcsos áfa terve Adóváltozások. A Heti Válaszban foglalt állást az új adó mellett Matolcsy György Az adózással kapcsolatban a nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy a 100 százalékos általános kulcs mellett van már 50 százalékos (közszférából kilépők esetén 1 évre, kétszer 4 órás női munka esetén) és 0%-os kulcs (rehabilitációs kártyával rendelkezők és Start-munkások), de még szükség lesz egy 25 és egy 75 százalékos kulcsra is, Áfa

27

százalékos az általános forgalmi adó tavaly óta Magyarországon. Az unióban nálunk a legmagasabb.

valamint, hogy be kell vezetni a pénzügyi forgalmi adót is. Matolcsy György az áfával kapcsolatban is kifejtette véleményét: „Jobb volna öt kulcs – 5, 15, 20, 25, 30 százalékkal –, de az unió még nem engedi.” Banki pénzügyi elemzők szerint a piaci szereplők és a nemzetközi szervezetek elsősorban egy strukturális kiadáscsökkentésen alapuló csomagot látnának szívesen. Emiatt egy áfaemelésen és a pénzügyi tranzakciós adó bevezetésén alapuló csomag negatív piaci reakciót válthat ki az állampapír- és a forintpiacon. Továbbá feleslegesnek tartják az öt áfakulcs bevezetését, mivel minél több a kulcs, annál nagyobb a kijátszhatóság lehetősége. Reagált az ellenzék is: az MSZP szerint nem újabb adóprésen kellene gondolkodni, hanem olyan terveken, amelyek szavatolják a költségvetés stabilitását, ez ugyanis az

Államháztartás és infláció

• 0,3 százalékos gazdasági növekedést és a 4,6%-os helyett 5,5%-os inflációt vár 2012-ben a KopintTárki konjunktúrakutató intézet. Számításaik szerint az export 6%-kal, az import 4,3%-kal nő idén. • Az államháztartás első kéthavi hiánya 286,6 milliárd forint volt. Februárban az államháztartás központi alrendszerének deficitje – önkormányzatok nélkül – 393,9 milliárd forintot tett ki, a központi költségvetés 404,5 milliárd forint hián�nyal zárt. Az egész évre előirányzott hiány 576,1 milliárd forint.

egyik feltétele annak, hogy a kabinet eredményesen tárgyalhasson az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal. mti

Audi Hungária: 8 ezer felett a létszám Meghaladta a nyolcezret az Audi Hungaria Motor Kft. dolgozói létszáma. Az új győri üzem 2013-as megnyitásáig összesen 2100-zal bővül az álláshelyek száma (jelenleg 900-an dolgoznak ott). Idén még több száz munkatárs felvételét tervezik. / mti Magánnyugdíj

A többség nem lépett vissza A 100 037 magán-nyugdíjpénztári tagból március 31-ig 23 783 – a tagok 23,8 százaléka – kezdeményezte visszalépését az állami nyugdíjrendszerbe. A visszalépők adómentesen vehetik fel reálhozamukat. mti

HIRDETÉS


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.