
1 minute read
Tíz éve dolgozik a gyerekekért a világbajnok öttusázó
from RIP_2022-03-08
by Mediaworks
SPORT
MAGYAR DIÁKSPORT SZÖVETSÉG
BALOGH GÁBOR célja, hogy egészséges fiatalokat neveljen

FOTÓ: NEMZETI SPORT
Tíz éve dolgozik a gyerekekért a világbajnok öttusázó
Magyarországon is világbajnok lett
Idén lesz tíz éve, hogy a korábbi nyolcszoros világbajnok, olimpiai ezüstérmes öttusázó, Balogh Gábor lett a Magyar Diáksport Szövetség elnöke. Célja, hogy a fiatalok szebb, boldogabb, egészségesebb életet éljenek.
„Elsősorban nem olim piai bajnokokat akarunk nevelni, hanem egészséges, sportot szerető és űző fiatalokat” – ezt Balogh Gábor nyilatkozta lapunknak, aki tizedik éve dolgozik a fiatalokért. Az olimpiai ezüstérmes, nyolcszoros világbajnok öttusázó tizedik éve elnöke a Magyar Diáksport Szövetségnek, 2017 óta pedig egyben a Nemzeti Diák-, Hallgatói és

FOTÓ: NEMZETI SPORT
Szabadidősport Szövetség elnöki tisztét is ellátja. A kiváló sportoló büszke arra, hogy irányításával sokat fejlődött a szervezet. – Tíz éve vagyok elnök, akkor 166 milliós költségvetéssel vettem át a szövetséget, és szerencsére, a kormány támogatásával, ma már háromszor ennyi pénzből gazdálkodhatunk – mondta Balogh Gábor, aki a folyamatos fejlődés ellenére tudja, sok-sok munka vár még rájuk. – Sok iskolával vagyunk szoros kapcsolatban, jelentős szerepünk van a gyerekek sportjában. Például sikerült elérnünk, hogy a diákolimpia napján egyszerre hárommillió gyerek mozog. Minden szeptember utolsó pénteke a magyar diáksport napja, s ebben több párt is partnerünk. Sikerült sportfesztiválokat szerveznünk, mégpedig rendszeresen, és ezek igen népszerűek a gyerekek körében.
Ezeken az eseményeken általában egy-másfél órában az iskolai tornatermekben, csarnokokban több sportágat is megismerhetnek, kipróbálhatnak a gyerekek, szivacskézilabdát, futsalt, kosárlabdát, pingpongot és még lehetne hosszasan sorolni.
Melyek a közeljövő feladatai? – tettük fel a kérdést. – Van feladat bőven, de hát mi ezért vagyunk. Talán a legfontosabb, hogy az esetleges kudarcélménytől megkíméljük a gyerekeket, átsegítsük őket a buktatókon. Így például a tornaórán ne a padon üldögéljenek, hanem igenis kapcsolódjanak be az órai tevékenységbe – fogalmazott Balogh Gábor. Burkovits Ferenc Burkovits Ferenc
