A kézilabda igencsak férfias sport

A kézilabda igencsak férfias sport, Marosinak is ez a véleménye

A Grundfos Tatabánya, a népszerű férfi kézilabdacsapaa sok sikert ért már el

Nem csak látványosságuk, népszerűségük, de férfiasságuk szempontjából is össze lehet vetni a sportágakat. A laikusok ennek a listának az élére bizonyára az ökölvívást, esetleg a birkózást tennék. Akadnak olyan is, akik a vízilabdát vagy a jégkorongot, hiszen esetükben egy másik elemet – jég, víz – leküzdve kell eredményt elérni, mert tudvalévő, hogy senki nem születik korcsolyával, uszonnyal… Az tény, hogy a felsorolt sportágak kivételes fizikai állóképességet, elszántságot és kitartást követelnek meg művelőiktől. Ugyanakkor ma már ez szinte minden profi szinte űzött sportágról elmondható, amely döntően a fizikai képességeken alapszik.

Vízilabdacsapata ma is van Tatabányának, sőt, egykoron még a hoki is népszerű volt a megyeszékhelyen. Napjainkban azonban egyértelműen a férfi kézilabda képviseli a legmagasabb szinten a „férfiasságot” is. És a kézilabdás fiúkról egyértelműen elmondható, hogy fókuszban vannak. Amikor még lehetett, mérkőzéseikre rendre megtelt a Földi Imre Sportcsarnok, amely – nyugodtan fogalmazhatunk így – az elmúlt évtizedekben sok óriási csata, férfias küzdelem helyszíne volt. Mindezek ellenére azért objektív férfiassági lista, mint olyan, nem létezik. Ha némileg mégis rá szeretnénk világítani egy-egy sportág keménységére, akkor megvizsgálhatnánk az adott játék során elszenvedett sérüléseket. Ezen a kézilabda – véleményem szerint – meglehetősen előkelő helyen állna.

A kézilabdás sérülésekről, a kíméletesebb játékot követelő szabályok változásáig Marosi László, a Grundfos Tatabánya KC elnöke is elmondta a véleményét. A népszerű Zümi (Marosi sportbeceneve) tapasztalatai mértékadóak, hiszen 20 éves pályafutása során – ebből kilencet a Bundesligában, a Lemgo gárdájában töltött – volt német és magyar bajnok, kupagyőztes. Ami ma is példa nélküli, hatszor egymás után lett magyar gólkirály. A válogatottban is számtalanszor ölthette magára a címeres mezt. E mellett a Kézisek kézise szavazáson minden idők nyolcadik legjobb játékosának választották. Állítja, hogy a kézilabda kifejezetten férfias sport. Saját pályafutását szerencsésnek nevezte, mert a sérülések nem törték ketté a karrierjét, húsz év alatt több száz mecscsen játszhatott. Azért azt is elárulta, hogy a gerincét két csavarral rögzítették, volt bokaszalag-szakadása, amit akkoriban még csak műtéttel lehetett helyreállítani. Pályafutása során az Achilles-inát is operálták, és egyszer olyan járomcsont-törést szenvedett, amelyet 24 óra leforgása alatt háromszor is műteni kellett. – A kisebb sérülések szinte velejárói a kézilabdának – jegyezte meg. – A korábbi szabályok nem védték még annyira a játékosokat, mint a mostaniak. Ma már oldalról vagy hátulról gyakorlatilag nem is lehet bántani a labdás játékost. Sőt, a kapusoknak is meg kell gondolniuk, hogy mikor és milyen ütemben rohannak ki a kapujukból labdát halászni. Mert, ha ők faultolnak, az azonnal piros lappal jár. A mi időnkben még olyan edzésgyakorlatokat is tartottunk, hogy felugrás és lövés közben lökték meg az embert. Napjainkban ez azonnal kiállítást vonna maga után. Azért persze ma is nagyon keménynek és felkészültnek kell lenni a kézilabdásoknak, még akkor is, ha sokkal jobban védik a szabályok és a játékvezetők is a testi épségüket, az egészségüket.