Veszprémi 7 Nap

Page 14

14

Kultúra

veszprémi nap 2014. június 6.

A bronzkortól napjainkig Várostörténeti folyóiratunk, a Veszprémi Szemle ez évi második számát mutatták be a Dubniczaypalotában az elmúlt pénteken. Csiszár Miklós, a lap főszerkesztője kifejtette, ez a szám is épp olyan gazdag tartalmában, mint a korábbiak, hiszen a bronzkori ásatásoktól szinte napjainkig szóló írások találhatók a most megjelentben. Ha mégis ki kellene emelni az írások közül néhányat, akkor Solymosi László akadémikus, egykori lovassys öregdiák írását említené meg elsőként, amely Veszprém középkori piactereit és Szent­ta­más­ falva városrész helyét taglalja. Azért érdekes ez a tanulmány, mert helyre teszi Szenttamásfalva helyét Veszp­rémben, mivel a középkortól a 80-as évekig úgy tartották, hogy ez a városrész a mai Patak tér környéke volt. Azonban előkerült olyan tér-

kép, amelynek részletes vizsgálatából arra jött rá, hogy Szent­ta­másfalva a mai Óváros tér és környéke, ezért is került a korabeli térkép a szemle címoldalára. Meg kell még említeni Poór Ferenc írását a 150 éve született Szomaházy István íróról, aki a Cserháton látta meg a napvilágot. A liberális szellemű piarista gimnáziumban tanuló ifjú Szomaházy a Veszprém című lapba publikált, amiért az iskola igazgatója eltanácsolta őt, így került szerencséjére Pestre, ahol ked-

Fotó: Hauzler

Földesi Ferenc a város egykori rendőrkapitányáról és polgármesteréről beszél a Dubniczay-palotában tartott előadásában

Zonta jubileumot ünnepeltek Megalakulásának 20. évfordulóját ünnepelte a napokban a jótékonysági célokat támogató közösség: a Zonta Club Veszp­ rém. Húsz éve 22 lelkes hölgy alapította a megyeszékhelyen az évszázados hagyományokkal rendelkező nemzetközi nőszervezet veszprémi csoportját, mondta el a Dubniczaypalotában rendezett ünnepségen Szabó Etelka klubelnök. A várban található épületben az elmúlt két évtized történéseit bemutató minikiállításon Horváthné Farkas Bea alapító elnök képes előadásban számolt be a húsz esztendő eredményeiről. Elismeréssel szólt a szerve-

velt író lett. Nagyon sok veszprémi vonatkozású írása született. A mesék az írógépről című könyvsorozatának operettváltozatát a fővárosi Városi Színház Honthy Hanna főszereplésével mutatta be 1927 októberében, novemberben pedig elhunyt az író. Dr. Földesi Ferenc saját maga mutatta be írását dr. Komjáthy Lászlóról, aki 1905-től előbb öt évig a város rendőrkapitánya, majd 1911-től 1930 polgármestere Veszprémnek. H auzler L ászló

zetről Brányi Mária alpolgármester is, aki a veszprémi közösségért végzett munkájáért Pro Meritis-díjat adott át dr. Kristóf Mihálynénak, a hazai Zonta klubok elnökének. Ezt követően Gertraud Ribitsch, a Zonta világszervezet 14-es körzetének kormányzója beszélt az elmúlt időszak nemzetközi programjairól, majd zenés-táncos műsorral zárult az ünnepség. Az évforduló alkalmából jótékonysági koncertet is szervezett a Zonta Club Veszprém, amelynek keretében Palya Bea énekesnő és a Snétberger Zenei Tehetségközpont növendékei léptek fel a PeNémeth tőfi Színházban.

Fotó: Németh

Brányi Mária adja át a Pro Meritis-díjat dr. Kristóf Mihálynénak

Országzászlót av A nemzeti összefogás és összetartozás jelképeként szerdán délután ünnepélyesen felavatták az Óváros téren felállított országzászlót, amely – mint Porga Gyula polgármester ünnepi beszédében kihangsúlyozta – civil kezdeményezésre, a helyi társadalom összefogásával valósult meg. Az országzászló nemzetünk egységének szimbóluma, s mint ilyen, joggal díszíti mától az ezer esztendős Veszprém főterét. Az első országzászló felállítását a trianoni veszteségek feletti gyász és szomorúság hívta életre. Az országzászlók azonban nemzetünk egységének jelképeként az elszakított országrészek és az anyaország együvé tartozását hirdették és hirdetik mindmáig. Nemzetünk egysé-

Kádár Jutka zászlóanya és Porga Gyula pol gének, egész magyar államiságunk létrejöttének fontos helyszíne Veszprém. Újra felállított országzászlónk hősi múltunk előtti tisztelgés és közös jövőnk iránti felelősség kifejezése – mondta ünnepi beszédében Porga Gyula polgármester. Az Országzászló Mozgalmat 1925-ben hirdette meg Urmánczy Nándor országgyűlési képviselő, s az első országzászlót 1928. augusztus 20-án

Nemzetközi nyugdíjas együttműködés A Veszprém Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetsége és a szlovák Nyitrai Járási Nyugdíjasok Szervezete együttműködési megállapodást írt alá az elmúlt pénteken. A megállapodás célja a felek kölcsönös kapcsolatának fejlesztése, a két ország történelmi és népi hagyományainak megismerése, a nyugdíjasok kulturális, társadalmi, valamint sportéletének elősegítése, illetve kölcsönös tapasztalatcsere. Demeter Ferenc, a Veszp­ rém Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetség elnöke kifejtette, hónapokkal korábban elkezdődhetett az egyeztető munka, mivel Veszprém és Nyitra testvérvárosok, sok szállal kötődnek egymáshoz. Ezt a kapcsolatot kívánják azáltal tovább erősíteni, hogy a nyugdíjasszervezetek is együttműködési megállapodást írnak alá. Ez nagyobb lehetőséget teremt egymás történelmének, kultúrájának megismerésére.

Némedi Lajos alpolgármester szerint az együttműködés a siker záloga. A nyugdíjasszervezetek ilyen irányú tevékenysége egyfajta jószolgálati cselekedet. Végül arra kérte a nyitrai vendégeket, hogy a későbbiekben hozzák magukkal gyermekeiket, unokáikat, hogy ily módon is erősödjön ez a kapcsolat a magyarok és szlovákok, a

veszprémiek és a nyitraiak között. Csákayova Olga, a nyitrai küldöttség vezetője úgy ítélte, ezzel az együttműködéssel tovább erősödhet a két város barátsága. Véleménye szerint már a korábbi találkozók során kölcsönös szimpátia alakult ki a két csoport között, ami alapja lehet a jó együttműködésnek. A megállapodás alapján évente egyszer közös elnökségi ülést tartanak, népdalcsoportok találkozását szervezik, valamint szeniorsportolók kölcsönös meghívását tervezik. H auzler L ászló

Fotó: Hauzler

Némedi Lajos köszönti a nyitrai járásból érkezett nyugdíjasokat


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.