Hévízi Forrás - 2019. 12. 04.

Page 3

aktuális

2019. december 4.

Vass Géza a városnak adományozta képes krónikáját (Folytatás az 1. oldalról.) Kisregényei, novellái s az általa szervezett estek sokaknak okoztak örömöt, ahogy az olyan akcióiban, mint például tavaly a szeretet fájának elültetése is, sokan és szívesen vettek részt, hangsúlyozta Papp Gábor. Vass Géza felidézte: nagy álma valósult meg a képes krónika létrejöttével, amelynek támogatásáért a polgármesternek is köszönettel tartozik. Ahogy a könyvtár vezetőjének, Szabados Rudolfnak is, akit „a Magyar történelmi képes krónika első számú propagandistájának” nevezett, arra utalva, hogy mindig szívvel-lélekkel és szakértelemmel kalauzolja az alkotás iránt érdeklődőket. Végül örömét fejezte ki, hogy „e magyarságtudatot, hazaszeretetet, történelmi múltunk becsületét sugárzó képes krónikát az elmúlt években sok hévízi diák felkereste”. Buday Mihály festőművész 34 méter kerületű tör-

Szabados Rudolf, Vass Géza, Buday Mihály és Papp Gábor az ünnepi alkalmon. Fölöttük a ké­ pes krónika egy részlete ténelmi körképe a magyarság művészi krónikája 16 képben, a tablók mellett olvasható kalauz pedig Vass Géza munkája, s ő volt a nagy értékű sorozat mecénása is. Az alkotást, amely

Emese álmától Deák Ferenc és a kiegyezés koráig dolgozza fel és jeleníti meg történelmünket, 2015 májusában adták át, és azóta a városi könyvtár kupolatermét díszíti.

Az ünnepélyes adományozást Varga Endre, a Musica Antiqua vezetője, valamint Laborfalvi Lászlóné zenés műsora színesítette. Varga Lívia

Mélyinterjú a turizmusról A Magyar Turisztikai Ügynökség elkezdte a 2020– 2022-es időszak turizmusstratégiájának kommunikációs előkészítését. Ennek részeként mélyinterjúk készülnek a turisztikai élet meghatározó szereplőivel. A cél, hogy a tapasztalatok alapján kapjanak értékelést, véleményt az eddigi országimázs-építő turisztikai kommunikációról, valamint a turisztikai célokról, célcsoportokról. Az előkészítő munkában Papp Gábor polgármester is részt vett, azaz kikérték véleményét, javaslatait és ötleteit a témában. Papp Gábor elmondta véleményét, javaslatait és ötleteit

Ismét Papp Gábort választották a társulás elnökévé

A hévízi városházán tartották az alakuló ülést a polgármesterek

A közelmúltban megtartotta alakuló ülését a Hévíz Térsége Önkormányzati Területfejlesztési Társulás. A szervezet tagjai, azaz Alsópáhok, Felsőpáhok, Cserszegtomaj, Rezi, Sármellék, Nemesbük és Zalaköveskút polgármestere egyhangú szavazással ismét Papp Gábort választotta elnökké, aki alelnöknek Czigány Sándort, Alsópáhok első emberét kérte fel.

HÉVÍZI

3

Teljesen megújult a bekötőút A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tavaly a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program egyik elemeként Zala megyében a 73254-es jelű hévízi bekötőút 1 kilométeren újult meg. A projektet a társaság 1,386 milliárd forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg. Ennek keretében mintegy 1 kilométeren vehették birtokba a közlekedők a megújult utat. A közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező, a Duna Aszfalt Kft. mintegy nettó 145,1 millió forintból valósította meg a beruházást. Az összekötő út felújítása során a kivitelezők gondoskodtak a kétréteg ű bur­k o­l at­m eg­e rő­s í­ tés­ről, a szegélysor és a tér­k ő­b ur­k o­l a­t ok megépítéséről, a forgalomtechnikai jelzésrendszer átépítéséről, a burkolatjel-festésről, illetve a telekbejárók átépítéséről is. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indult el. Ebből Zala megyében közel 12 kilométernyi útszakasz felújítása valósulhat meg európai uniós forrásból. (vl)


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.