Egyesült Államok

Nem hagytuk ki a Boquillas kanyont a Rio Grande folyó mentén, itt nem volt áradás, és csodás kilátásban lehetett részünk. A legnagyobb meglepetésünkre egy panorámakilátónál mexikói ajándéktárgyakat lehetett vásárolni a földre helyezett kollekcióból, de eladó nem volt, csak kiírták az árakat, s becsületkasszába kellett tenni a pénzt, ha megtetszett valakinek valami.

Adam elmondta a furcsa bolt magyarázatát. Reggelente a közeli mexikói településről, Boquillas faluból átszöknek a határon néhányan, kiteszik a portékáikat, s visszamennek hazájukba a Rio Granden keresztül, ami csak derékig ér, majd este újra megjelennek, beszedik a portékát és a pénzt, s ismét visszatérnek Mexikóba.

Ez határsértés, de furcsa mód az amerikai határőrök szemet hunynak, s nem bántják az árusokat. Az lehet az oka, hogy nem akarnak a mexikói árusok Amerikába szökni, csak egy kis bevételhez szeretnének jutni.

Aki egyébként szökni szeretne, annak nehéz a dolga. Mexikói embercsempész kartellek vezetőivel kell felvenniük a kapcsolatot, hogy hamis papírokat készítsenek számukra. Ez akár 5000 dollárba is belekerülhet, s a siker így sem garantált, mármint az, hogy gond nélkül át tudnak jutni a határvadászokon a tilosban járó migránsok.

Reggel 8.30 órától este 6 óráig tartott a túránk, s bizony elfáradtunk. Jólesett a resortban a vacsora, a rántott fürj előételként és a helyi sláger, a chili főételként.

Útravalóként Adam adott néhány jó tanácsot, mielőtt elbúcsúztunk egymástól. Például azt, hogy másnap autózzunk el a saját bérelt kocsinkkal Presidio irányába, amely az utolsó amerikai, texasi város, s amúgy nemzetközi határátlépő hely Mexikóba. 30-40 kilométeren át lehet autózni a Big Bend Ranch Állami Park területén, hullámvasút szerű utakon, fel-alá, néha olyan magaslatokba, hogy az ember azt hinné, az autó nem is tud felmenni. Döbbenetes kilátóhelyek sora várt itt minket, mert megfogadtuk a javaslatot, s az a naplemente, amiben ott lehetett részünk, soha nem feledhető.