A Big Bend Nemzeti Park Texas méltó büszkesége. Jeep-túra a Rio Grande mentén

A Big Bend Nemzeti Park úgy hirdeti magát az Egyesült Államokban, hogy „más világ”! Texasban található, Brewster megyében, a mexikói határ mentén. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a világ végén van, bár Robert Alvarez igazgató, a megyei turizmus tanács és a Big Bend ügyvezető igazgatója, aki egyben a térség gazdasági fejlesztéséért is felelős, ezzel nem ért egyet. Hogy miért? Mert Texas nagyobb városaiból, így Houstonból, Dallasból, San Antonióbol, s El Pasóból van közvetlen légijárat a Big Bendhez, másrészt azért, mert ugyanezekről a helyekről 6-8 óra alatt autóval is el lehet érni ezt a bakancslistás helyet mindössze 300 forint/literes benzinárral számolva.

Mi autóval mentünk a feleségemmel, s sokszor 100 kilométeren át nem láttunk másik kocsit a texasi sivatagban. Viszont találkoztunk több határőrrel, volt olyan állomás, ahol még az útleveleinket is ellenőrizték. Ennek az a magyarázata, hogy sok mexikói migráns próbál átjutni a Rio Grande határfolyón, illetve a hegyeken, s a belső ellenőrzés arra irányul, hogy őket elkapják.

A Big Bend Marathon település irányából, vagy Terlingua felől közelíthető meg. Mi Terlingua mellett a Lajitas Golf Resortban szálltunk meg, s itt vett fel minket a túravezetőnk, Adam, aki a Lucky Sun túracég és jeep kölcsönző tulajdonosa. Őt kérte fel Robert Alvarez, hogy az idegenvezetőnk legyen, mert ő az, aki a nemzeti parkot úgy ismeri, mint a tenyerét. Adam annyira figyelmes volt, hogy már a túránk előtti napon e-mailben megkérdezte, hogy mit szeretnénk a piknik ebédre kérni, mert erről is ő gondoskodott, mint ahogy a hűtött energiaitalokról is, amire nagy szükség volt a 32 fokos melegben.

A kirándulásunk előtti éjszakán olyan vihar volt a térségben, amilyet talán még a helyiek sem láttak soha. Adam úgy fogalmazott, hogy a saját víztározójában pár óra alatt annyi esővizet gyűjtött, amennyit máskor pár hónap alatt szokott.

A vihar szerencsére reggelre elvonult, viszont olyan áradások keletkeztek a Big Bend nemzeti parkban a Santa Elena kanyonban, hogy Adam ezt be sem tudta mutatni nekünk, ami szomorú volt, mert ez a legnagyobb látványossága a parknak. A Rio Grande elárasztotta és járhatatlanná tette az utakat, le is zárták nyomban.

A túránk első állomása Terlingua szellemváros volt, itt megálltunk egy kicsit mielőtt behajtottunk volna a parkba. Ezt a települést hivatalosan nem jegyzik, mégis híres. Minden térképen szerepel. Úgy 100 lakosa lehet, meg még pár tucatnyian akik mobilházakban, s sátrakban kempingeznek itt. Van egy fedél nélküli kocsmája, Starlight Theater Restaurant a neve, ahonnan iszogatás és evés közben lehet gyönyörködni tiszta időben az csillagokban, mert ez a hely a világ 3. legtisztább égboltú területe, minimális itt a fényszennyezés.

A környék földjeit felvásárolta egy család, amelynek feje kinevezte a barátait jelképesen különböző pozíciókba, s viccből a polgármesteri címet egy kecskének adományozta, amely egy ketrecben meg is tekinthető, lefotózható.

Régi bányák maradványain kívül sok látnivaló nincs a szellemvárosban, így tovább is álltunk hamarosan, s bevetettük magunkat a nemzeti parkba. Több órán át kanyarogtunk a jól kiépített utakon, fotóztuk a hatalmas, drámai méretű hegyeket és kanyonokat, s néha megálltunk 20-30 perces sétákra. Természetesen Adam minden látványosságot bemutatott, így végig mentünk a Ross Maxwell látványúton, elautóztunk a Chisos Mountain Basin területére, piknikeztünk a Panther Junction közelében a természet lágy ölén, ahol amúgy egy láto- gató központ is üzemel. Megismertünk sok különleges kaktuszt, yuccát, s más növényeket, láttunk csodaszép színes madarakat, s hallottunk sztorikat a Texasban honos futókakukkról, amely 65 km/órás sebességgel is tud rohanni, s amely simán megeszi a mérgeskígyókat is, mert a szervezetére nem hat a szérum. Mesélt nekünk a Big Bendben honos fekete medvéről is, amely nem hibernálja magát, vagyis nem vonul téli álomra, a nagyfülű nyulakról, amelyek a hallószervükön keresztül hűtik magukat a nagy melegben, s a speciális szőrzetű galléros vadkanokról is, amelyek tüskés fügekaktuszok elfogyasztásával oltják a szomjukat.