
2 minute read
BELLE-ILE
from ÁLOMSZIGETEK

BELLE-ILE TŰSZIKLÁK BELLE-ILE: MONET KEDVENCE
Advertisement

A franciaországi Belle-Ile az Atlanti-óceán bretagne-i partszakaszának legnagyobb szigete, amelynek közigazgatási és kereskedelmi székhelye La Palais. A sziget 12 km-re fekszik Franciaország partjától, 17 km hosszú és 9 km széles.
La Palais-ban található Franciaország leghatásosabb és történelmi szempontból az egyik legfontosabb katonai építménye – a stratégiai elhelyezkedése miatt. 1549-ben építették meg a sziget fellegvárát, ami a turisták számára látogatható. Érdemes felfedezni a citadella falait, bástyáit, mint ahogy a belső tereket is, s a fegyverarzenálját. A helyi múzeumban bemutatják, hogy a fellegvár miként adott védelmet a kalózok, a spanyol és angol hódítók ellen a történelem során. Csodás képeket lehet készíteni a fellegvárból La Palais kikötőjéről, s a kis halászfaluról.
A fellegvár bejárása után javasolt egy séta a településen. Vonzó program beülni egy kisvendéglőbe, megkóstolni a francia palacsintát az itt népszerű ciderrel, vagyis almaborral leöblítve. Ha van 4-5 óra turistáskodásra, akkor lehet kocsit bérelni, amivel körbe tudjuk járni a gyönyörű és hangulatos szigetet. Sokan vállalkoznak kerékpározásra is, de ez csak a jó erőben lévőknek ajánlott, mert az utak dimbesek-dombosak, nehéz hajtani a biciklit.
Sauzon faluban érdemes kezdeni a szigetnézést. Aranyos hely kis utcákkal, öblökkel, vendéglőkkel, római és a szász történelmi emlékekkel. Itt is érdemes enni egy palacsintát, mert azt mindig, mindenhol érdemes Franciaországban, annyira finom.
Csak pár kilométerre van innen Pointe des Poulains, a sziget talán legnépszerűbb kirándulóhelye. Szépen kiépített sétautakon lehet gyalogolni, élvezni a tengerpart látványát a hatalmas sziklaormok tetejéről, s itt megnézhetjük az egyetlen napelemekkel működő világítótornyot is. Ha itt eltölt egy-két órát, akkor biztosan elfelejti az összes stresszt, ami korábban érte, ha volt ilyen, annyira kikapcsolja a természet lágy öle.
Belle-Ile szigete a franciaországi Quiberonból komppal érhető el, de működik vízi taxi is, s sokan érkeznek ide csónakkal, jachttal. A szigeten van egy kisgépek fogadására alkalmas mini repülőtér is.
Aiguilles de Port Coton településen a The Needles természeti formáció megtekintése az egyik legfontosabb állomás a turistáknak. Óriási sziklák láthatók különböző alakzatokban a környéken, amelyek – többek között – megihlették Claude Monet festőművészt is, hiszen több híres alkotásán láthatók a tű-szerű sziklák, amelyek között fehéren fodrozódik a szinte örökké hullámzó tengervíz. Egész évben látogatható ez a turistacélpont. Tudni kell azonban, hogy általában nagyon szeles ez a vidék. Nyáron is jólesik egy vékony kabát.
A partról látható a Grand Phare világitótorony, amelyet 1836-ban építettek. 52 méter magas, az alapzatánál 7,5 méter az átmérője, míg fent, a tetején 5,5 méter. 247 gránit lépcsőn, majd egy vasból készült lépcsőházon keresztül lehet feljutni a tetejére, ahonnan szép panoráma tárul a turisták elé. Ha akar, felmehet, vagy lent megnézheti a múzeumot.
