Belső utakon | Online kiállítási vezető a Bill Viola: Csend című kiállításhoz

Page 1


BELSŐ UTAKON

Az

online kiállítási vezetőről

A kiállítási vezető célja, hogy jobban megismerd Bill Viola művészetét és az itt bemutatott videókat. Olvasása közben egy belső utazáson veszel részt, így elcsendesedve tudod befogadni a műveket, és kicsit elmerülhetsz a saját belső világodban is. A vezető első részében tüntettük fel a legtöbb információt, amit általánosságban Bill Viola munkásságáról, illetve a kiállításról tudni érdemes. Ezt a részt még a tárlatba való belépés előtt olvasd el, akár még otthon. A vezető második részét már a kiállítótérben olvasd – erre a későbbiek során még visszatérünk.

Ő itt Bill Viola . Amerikai származású, kortárs videóművész. Amikor elkezdtük szervezni a kiállítást, még nem tudtuk, hogy emléktárlat lesz belőle. Bill Viola – sajnálatos módon – ez év, 2024 júliusában, súlyos betegség után elhunyt. Bill – ahogy majd az itt bemutatott műveiből is ki fog derülni – spirituális ember volt. Az alábbi gondolatok az elmúlásról tőle származnak:

„A tudat kibontása, a szépség felfedezése, amely még a halál után is jelen van, az áhítat pillanata, a szavak nélküli tér, az üresség, amely hegyeket épít, a szeretet öröme, a veszteség fájdalma, az ajándék, hogy valamit hátrahagyunk a következő utazónak.”

munkássága

Bill Viola videóművész

életműve mintegy

250 videót ölel fel.

Ahhoz, hogy kicsit

jobban megértsük a műveit, négy kiindulópont mentén érdemes

megvizsgálni a sajátosságaikat.

1. Technológia, videóművészet

Amikor az 1960-as években megjelent a videotechnika, a művészek nagy lehetőséget láttak benne saját kreatív felvételek készítésére – mindezt főként a kereskedelmi televíziózás ellenpólusaként. Szembe akartak menni a tömegeket kiszolgáló, kommersz és lélektelen tévéműsorokkal, és művészi igényű, tartalmas alkotásokat kívántak létrehozni a videó segítségével.

The Reflecting Pool (A tükröző medence), 1977—1979

Ancient of Days (Öregkorú), 1979—1981

Míg sok más videóművész igyekszik kiaknázni a filmezés nyújtotta manipulációs lehetőségeket – vágásokat, effekteket, különböző technikai

fogásokat –, addig Bill Viola már pályája kezdetétől egyszerűségre törekedett, és igyekezett trükkök nélkül kifejezni a tartalmat. Elmondása szerint főként azért, mert a jelenkor egyik legnagyobb problémája az, hogy már egész egyszerűen nem hihetünk annak, amit látunk. A Photoshop, a filterek, az AI világában nem is lehetne aktuálisabb ez a felvetés, igaz? ?

Szoktál videókat készíteni, például social media felületeidre? Ha igen, szívesen használsz hozzá különböző effekteket?

2. Művészettörténeti utalások

Bill Viola számára fontos inspirációt jelentettek az antik, középkori, reneszánsz művészek, köztük Velázquez, Francisco de Goya vagy Hieronymus Bosch, de akár a barokk vagy a romantika művészei is. Gyakran e korszakok egy-egy festményét idézi meg videóiban, mind az elrendezés (kompozíció), mind a ruhák színeinek, anyagainak tekintetében. Egy különleges kiállításon például Michelangelo rajzaihoz készített videókat, egymás mellett mutatva be a reneszánsz művész és saját alkotásait. A képen látható videóban az itáliai művész, Pontormo Vizitáció című festményét dolgozta fel:

Jacopo Pontormo: Vizitáció (Mária és Erzsébet találkozása) (1528–1530)

Bill Viola: The Greeting (A találkozás) (1995)

3. Transzcendencia

A transzcendencia leegyszerűsítve túlvilágit, nem evilágit jelent, a földi léten túli spirituális (isteni) erőkre és létformákra utal. Bill Violára több vallás is hatással volt, a keresztény miszticizmus, az iszlám szufizmus, vagy a zen buddhizmus, amelyben Japánban hosszabb időn keresztül elmélyedt.

A világ vallásaiban különbözőségeik ellenére több dolog közös: mindegyik az élet értelmét, az emberi lét mibenlétét kutatja, azt, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, hová megyünk.

Bill Viola videóiban sokszor központi téma a spiritualitás, olyan fogalmak jelennek meg bennük, mint élet és halál, zaj és csend, nyugalom és feszültség, szenvedés és megváltás.

Felhívja a figyelmet arra is, hogy éljük meg a pillanatokban rejlő csodákat.

Gyakran jelenít meg természeti képeket, vagy a négy elem valamelyikét, amelyek vagy az elmélyülést segítik, vagy a világban található erők egyensúlyára utalnak.

Ancient of Days (Öregkorú), 1979—1981

4. Pszichológia

Bill Viola számára talán a legfontosabb az emberi lélek. Műveiben sokszor kerül előtérbe az egyén, a láthatatlan belső folyamatok megmutatása és az olyan fontos emberi kérdések, mint a születés, az elmúlás, a szeretet, az érzelmek, az álmok, az emberi kapcsolatok összetettsége. A tudat és a tudatalatti szerepe is hangsúlyos munkáiban. Szereti a nézőre bízni, milyen gondolatokat, érzéseket vált ki egy-egy műve belőle, így mindenki megtalálhatja a saját kapcsolódási pontjait az egyes alkotásokkal.

A fentieken túl nagyon fontos még Bill Viola művészetében az idő. Mindegyik itt bemutatott videójában nagy szerepet játszik az a lassú folyamat, amíg elérnek a végkifejlethez. Hosszú perceken keresztül vezeti fel a „nagy pillanatokat”, amelyek a videók fontos történései vagy érzelmi csúcspontjai. Így egyszerre segítenek bennünket ráhangolódni és lelassulni, elmélyülni a videóban.

A kiállításról

A kiállítás a Csend címet kapta. A hang szerepeltetése, vagy épp hiánya, mindig meghatározó eleme Bill Viola videóinak. Itt, a NEO Kortárs Művészeti Térben három olyan videóinstallációt mutatunk be tőle, amelyek hang nélkül, a látvány segítségével vezetnek végig lélektani folyamatokon, így terelik a nézőket – minket, téged – az elcsendesedés és befelé fordulás felé. A három videó mellett még egy interjút tudsz megnézni a művésszel a különteremben.

Mielőtt a feladatokat elolvasnád, kezdd el nézni az egyes videókat, hagyd, hogy magukba szippantsanak, add át magad az első benyomásaidnak . A feladatokkal sorrendben haladj! A kérdések, magyarázatok abban segítenek, hogy még közelebb kerülhess a művek világához és üzenetéhez, konkrét válaszokat ugyanakkor nem adnak – hiszen, ahogy már fent is említettük, az a legfontosabb, benned mit idéznek fel.

A recepción találsz papírt és tollat, ezeket vedd magadhoz, szükséged lehet rájuk az írásos feladatok során.

Ikonmagyarázat:

írd le a feladatot!

gondolkozz el a kérdésen! a feladathoz zene/hanghatás tartozik, kérjük, használj fülhallgatót, hogy ne zavard a többi látogatót!

Ha úgy érzed, még nem sikerült megfelelően lecsendesedned a kiállításhoz, esetleg túl sok minden pörög az agyadban, kikapcsolódásként színezd ki a papíron található mandalát!

Bentről kifelé haladj. A mandala lényege, hogy minden a középpontból árad ki.

Lépj be a kiállításba, és kezdődjön az utazás!

I. Ősök

A videó magyar címe Ősök. Milyen viszonyban lehet egymással a két szereplő?

Figyeld meg jól a környezetet, amelyben a jelenet játszódik.

Képzeld el, hogy te is benne vagy! Milyen érzeteket tudsz felidézni? Milyennek érzed a levegőt, mit érzel a bőrödön, milyen hangokat hallasz, mit látsz, milyen illatot érzel? Hogy érzed magad?

Mi lehet a vibráló levegő szerepe?

Mit gondolsz, honnan jött és hova tart ez a két ember? Mit vihetnek magukkal? Könnyű útjuk lehet? Szerinted sikerrel járnak, elérik úti céljukat?

Milyennek tűnnek? Írd le azokat a szavakat, amelyek szerinted illenek rájuk!

elszánt � kedvetlen magabiztos � félénk laza � bátor � elveszett nyugodt � vidám � komoly � méltóságteljes gondtalan

A videó szereplői semmilyen interakcióba nem lépnek egymással (nem beszélgetnek, nem néznek egymásra, nem érnek egymáshoz), egészen a legvégéig, amikor a férfi a nő vállára teszi a kezét. Szerinted mit fejez ki ez a mozdulat?

Szerinted mi történhet velük a homokviharban? Mi a történet vége? Vége van egyáltalán?

Ki lenne az a személy, akivel te megtennéd ezt az utat?

A zarándoklat a világ több nagy vallásában megjelenik. Vallási vagy spirituális jelentőségű utazás, amelyet a hívő egyén tesz meg egy szentnek tartott helyre. Természetesen nem csak az úti cél, hanem maga a megtett út is fontos, amely próbára teszi a testet és a lelket, és megújulást ad.

A zarándokút egyfajta beavatás és egyben meditációs gyakorlat. Te vettél már részt valaha zarándoklaton, vagy tettél számodra nagy jelentőségű utazást?

Ha belegondolsz, az életed is egy nagy utazás – szerinted hova tartasz?

Mielőtt továbblépnél a következő videóhoz, olvasd el ezt a részt: Egyesek úgy tekintenek Bill Viola művészetére, mint a koanra. A koan a zen buddhizmus egyik jellegzetes gyakorlata – különféle párbeszédek, történetek, melyek olyan kérdéseket vetnek fel, amelyeket gondolkodással nem lehet megválaszolni. Arra ösztönöznek minket, hogy olyan tudatállapotba kerüljünk, amelyben elérhető a megvilágosodás. Az itt bemutatott művek esetében sem kell túlgondolni semmit, inkább hagyni, hogy magukkal ragadjanak és a tudatalattinkra hassanak.

Példaként olvasd el ezt a koant,

amely akár a következő videóhoz is kapcsolódhat:

Nyisd ki a saját kincsesládádat

Daiju meglátogatta Baso mestert Kínában. A Mester azt kérdezte:

– Mit látsz magad előtt?

– Magát a megvilágosodást –válaszolt Daiju.

– Saját kincsesládád van, miért kívül kutatsz?

– Hol van az én kincsesládám? – Aki kérdez, az a kincsesláda! – mondta a Mester.

Ekkor Daiju megvilágosodott.

A mi anyagias világunkban könnyen úgy tűnhet, hogy a szabadság és a boldogság a pénztől vagy más külső tényezőktől függ.

A zen pontosan az ellenkezőjét tanítja: mindent magunkban találunk meg.

A belső érték – a Buddha-természet –mindig friss, élő, határtalan.

Gyomay Kubose: Zen buddhista koanok, Szabó János átültetésében és kommentárjaival (Terebess Ázsia E-Tár)

II. A találkozás Az előző videóhoz hasonlóan ők is sivatagos tájon sétálnak. Bill Viola mind a két jelenetet valós helyszínen, a kaliforniai Mojave sivatagban vette fel.

Mit jelképezhet a sivatag?

A videóban hangsúlyosan jelenik meg a szél, ahogy belekap a nők ruhájába és hajába. A szél szerepeltetése is lehet szimbolikus, a Bibliában például a Szentlélek jelenthet szelet és lélegzetvételt is. A buddhizmus szerint nyolc világi szél tartja forgásban a világot: nyereség és veszteség, hírnév és szégyen, dicséret és szidalom, boldogság és szenvedés. Te hallod a szél hangját a fejedben, ahogy a videót nézed?

A videó csúcspontjaként az idősebb nő átad valamit a fiatalabbnak. Figyeld meg ezt a jelenetet, a testtartásukat, a testbeszédüket! Mit gondolsz, mi lehet az, amit átad neki?

Jó vagy rossz dolog lehet? Fontos vagy jelentéktelen? Indokold meg!

Mi lehet ezután a fiatalabb nő feladata? Mihez kezd azzal, amit az idősebb nő átadott neki? Szerinted van valami jelentősége annak, hogy a szereplők nők?

Neked volt valaha sorsfordító találkozásod? Vagy kaptál valaha valakitől valami nagyon fontos dolgot? (Ne feltétlenül tárgyra gondolj!)

Miután végignézted a videót, próbálj minél több ellentétpárt összeírni! Olyan is szóba jöhet, amit nem látsz közvetlenül a videóban, de eszedbe jut róla.

A művész gyakran jeleníti meg a négy elem valamelyikét munkáiban. A keleti filozófiák esetében is fontos a négy elem (sőt gyakran még egy ötödiket is társítanak hozzájuk), amelyek a természeti erőket testesítik meg. Te ezt a videót melyik elemhez tudnád kapcsolni?

levegő föld tűz víz

Hogyan módosulna a videó hangulata/mondanivalója, ha például egy ilyen tájon sétálnának? Hallgasd meg, milyen hangok hallatszódhatnak az egyik és a másik videóban!

Bill Viola szemében a sivatag nem a magány szimbóluma, hanem „az elme belső tere, amelyet egy teleszkóp sem érhet el” . Nem egy üres, kopár helyszín, hanem a tiszta lehetőségek tere, ahol nincs jelen az emberi egó, sem az idő, viszont mély kapcsolódások jöhetnek létre – más emberekkel vagy önmagunkkal, belső énünkkel.

MEGHALLGATOM

A keresztény kultúrkör egyik leghíresebb találkozása a művészettörténetben az úgynevezett vizitáció, Mária és Erzsébet találkozása. A bibliai történet szerint Gábriel arkangyal, amikor hírül viszi Jézus születését Szűz Máriának, azt is elmondja neki, hogy rokona, Erzsébet is gyermeket vár. Ezután Mária felkerekedik, és meglátogatja Erzsébetet. A videó két nőalakjának találkozásáról akár ez a jelenet is eszünkbe juthat.

M. S. Mester: Mária és Erzsébet találkozása

(Vizitáció) 1506 Magyar Nemzeti Galéria

Mielőtt megnéznéd a következő videót, tedd fel a fülhallgatódat, és ráhangolódásképpen hallgasd meg ezt a rövid meditációt:

MEGHALLGATOM

III. NÉMA HEGY

Milyen viszonyban lehet egymással a videóban látható két ember?

Mit gondolsz, ez a videó valós helyzetet ábrázol? Esetleg belső képeket, érzéseket jelenít meg?

Milyen érzelmeket tudsz azonosítani a szereplők gesztusai alapján?

Ábrázold a papíron található grafikonon, milyen érzelmi skálát járhatnak be!

Mit gondolhat a két szereplő az alábbi kivágott képkockákon?

Te voltál már hasonló helyzetben? Érezted valaha úgy, hogy nem hallják meg a panaszodat/ nem veszik észre a fájdalmadat? Előfordult, hogy kifele azt mutattad, minden rendben van, de belül szenvedtél?

Ha az ember belekerül egy lelkileg nehéz helyzetbe, gyakran annyira elmerül benne, hogy az állapota szinte burokba zárja. Ily módon, például veszekedés közben, nem vesszük észre a másik érzéseit, csak a saját fájdalmunkat érzékeljük. Egy erősen lehúzó lelkiállapotban gyakran azt sem fogjuk fel, ha valaki segítséget akar nyújtani nekünk. Te érezted már hasonlóan magad, tapasztaltad ezek valamelyikét?

Bill Viola úgy hivatkozott erre a videóra mint a leghangosabb sikolyra, amelyet valaha lefilmezett. Szerinted mire gondolhatott, miért mondhatta ezt?

Próbáld meg elképzelni ennek a videónak az inverzét! Azaz azt, hogy a karakterek mozdulatlanul, kifejezéstelen arccal állnak, viszont beszélnek, hangokat adnak ki. Szerinted melyik lehet az a két verzió közül, amelyik erősebben átadja az érzelmeket? Vagy miben lenne úgy más a videó üzenete?

Nézd meg most a videó egy részét úgy, hogy meghallgatod hozzá ezt a zenét. Szerinted illik hozzá? Te milyen zenét tennél alá?

MEGHALLGATOM

A művész szándékosan lelassította a videót, szinte kimerevítve az egyes képeket. A valóságban a mindennapi kommunikáció során sokszor nem érzékeljük eléggé az arcvonásokat, az apró részleteket, amelyek rejtett üzeneteket is hordozhatnak. A lassítás segít, hogy észrevegyük és jobban megfigyelhessük ezeket a szereplőkön.

A videóban vallási motívumok is megfigyelhetők; egyrészt az ún. fogadalmi képek stílusára utalnak a sokszor kissé stilizált, művinek ható, szoborszerű pózok. ( Fogadalmi képek : olyan szentképek, amelyeket templomokban helyeznek el – vagy azzal céllal, hogy a rajta ábrázolt szentnek a segítségét kérjék valamilyen problémával, betegséggel, természeti katasztrófával kapcsolatban, vagy utólag adományozzák

hálájuk jeléül, miután a szent segítségükre volt.) A férfi és nő mozdula -

tai, gesztusai magukban hordozzák a szenvedést, végül pedig a sikoly által egyfajta megváltást.

Dirck Bouts: A fájdalmas

Szűzanya (15. század)

Dirck Bouts: Fájdalmak embere (15. század)

Bill Violára saját elmondása szerint nagy hatást gyakorolt egy 13. századi perzsa költő, Dzsalál ad-Dín Rúmí, aki a szufizmus egyik legnagyobb és egyben legismertebb költője, gondolkodója volt. A szufizmus az iszlám vallás misztikus ága, követői úgy tartották, Istent saját magukban kell megtalálni. A kiállítás címéhez kapcsolódva, álljon itt befejezésül – vagy kezdetként? –Rúmí Csend című verse, Simon Imre fordításában:

CSEND

Meghaltam

Megszületett bennem egy új Szeretet

Kitárult előttem az igazi Élet

Válj eggyé a végtelenséggel

Törd szét a börtönöd falát

Szökj meg

Szüless bele egy új színbe

Azonnal cselekedj

Sűrű felhő vesz körül

Osonj ki észrevétlenül

Halj meg és élj a csendben

A nyugodtság a legbiztosabb jele annak hogy meghaltál

A régi életed egy eszeveszett rohanás volt a békesség elől

De most a szótlan telihold tündöklik fenn az égen

Bill Viola – csend

MILLENNIUM HÁZA, NEO KORTÁRS MŰVÉSZETI TÉR, BUDAPEST 2024. november 22. – 2025. március 30.

KIÁLLÍTÁS

Kurátor: dr. Petrányi Zsolt

Kiállításszervezés, képjogok: Bába Veronika

Installációtervezés: Varga Csaba

Kiállítási vezető:

Szerző: Kuzma Anita

Művészeti vezető: Varga Csaba

Grafika: Hasenstaub Lívia

Szöveggondozás: Borus Judit

Külön köszönet: Földváry Piroska, Mészáros-Kecskeméti Anett, dr. Kurcz Adrienne

HUNGART © 2024

© The National Gallery, London

© Bayer&Mitko – ARTOTHEK

Bill Viola © Bill Viola

Kira Perov © Bill Viola Studio

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.