Lakatos Levente: Bomlás (részlet)

– Nyugodjon meg, ha befogja a száját, nem fog fájni. – Lankadatlan vigyora egyre inkább megrémített.

Fogalmam sem volt, hogyan kezeljem a helyzetet. Florian felülírta számításaimat. A levele alapján azt feltételeztem, egy úriember fogad, aki a nő igényeihez alkalmazkodva formálja a megvásárolt estét. Figyelmességgel átszőtt, beszélgetős felvezetésre vártam, melynek keretén belül tisztázhatom, hogy valójában nem a kiéhezettség hajtott hozzá. Aztán női praktikáimmal megpróbáltam volna a számomra kedvező döntés felé terelni. Amíg Claudia be nem dobta, meg sem fordult a fejemben, hogy könyvajánlatom akár agresszív reakciót is kiválthat a férfiból. Florian csapdájában vergődve azonban már semmi kétség nem fért hozzá: ha nem csillapítom le mielőbb, a pasas tényleg veszélyessé válhat. Ide-oda rángatott, a bokám kifordult, szóhoz sem jutottam. Mivel a randevú a pénzről, nem pedig a férfi vágyairól szólt, hittem, hogy szép szavakkal kibillenthetem a szerepéből.

– Florian, kérem, hallgasson meg – nyöszörögtem.

Tiltakozásomat álságosnak vélte, az ő szemszögéből egy kéjsóvár, ám szemérmes fiatal nő kérette magát. Fapinának vélt.

– Megtarthatja a pénzét… – győzködtem.

A férfi keze csípőmről a combomra kúszott. Eluralkodott rajtam a pánik, csuklóját szorítva próbáltam eltolni a lábam közül.

Ellenkezésemre felmordult, majd minden addiginál eszelősebben megragadott, és könnyedén a levegőbe emelve a közeli ágyra dobott.

A pezsgő fejembe szállt; Florian ereje letaglózott, és – bár éppen hozzám sem ért – a hatalmas, bőrillatú ágyhoz szögezett.

– Kérem – rimánkodtam, ahogy a férfi, menekülési utamat elzárva, terpesztve fölém tornyosult. – Megtarthatja a pénzét, csak hagyjon békén.

Mint egy uralkodó, megalázó fennköltséggel bámult le rám, majd kibújt fekete trikójából, és a sarokba hajította a ruhadarabot. Meztelen, kidolgozott felsőtestén megcsillant a holdfény,