Issuu on Google+

L AK ATOS L E VEN T E

BOMLรS

Ulpius-hรกz Kรถnyvkiadรณ Budapest, 2013


Második fejezet

– Ne merjen sikítani – utasított fenyegető hangon Florian. Felvont szemöldökkel nézett le rám, s amikor bólintottam, levette számról erős tenyerét. Tarkómat azonban továbbra is szorította, nekem feszülő testétől mozdulni sem bírtam. Rendkívül kiszolgáltatottnak éreztem magam. A férfira sandítottam, első találkozásunkkor egészen más arcát mutatta nekem. A bárban ártatlan bájjal fogadott, hétköznapi, jelentéktelen fickónak tűnt, sutának és szabadkozónak. Ezzel szemben a padláslakásban már önbizalomtól duzzadva várt rám. Legmerészebb álmaimban sem feltételeztem volna, hogy az udvarias üzletvezető álarca mögött egy állatias ösztönlény lakozik. Nehezen emészthető, váratlan metamorfózis volt. Soha nem szerettem a szélsőséges meglepetéseket. Elbizonytalanítottak. Zavartan kerestem a választ: vajon melyik lehet Florian valós személyisége? A jól fésült, szerény fiú, vagy a szexista zsarnok? – Én… én nem ezért… – mentegetőztem, de meg sem várta, hogy befejezzem a mondatot. – Tudom én, hogy maga nem olyan nő – vigyorgott, és csípőmnél megragadva szorosan lágyékához vont. – Egyikük sem olyan, ugyebár. Felszisszentem, mikor övének fémcsatja a derekamba fúródott, és ruháinkon keresztül is megéreztem meredező férfiasságát. Igyekeztem elhúzódni, de mindhiába, Florian akarata, a férfierő határozottabbnak bizonyult nálam.


– Nyugodjon meg, ha befogja a száját, nem fog fájni. – Lankadatlan vigyora egyre inkább megrémített. Fogalmam sem volt, hogyan kezeljem a helyzetet. Florian felülírta számításaimat. A levele alapján azt feltételeztem, egy úriember fogad, aki a nő igényeihez alkalmazkodva formálja a megvásárolt estét. Figyelmességgel átszőtt, beszélgetős felvezetésre vártam, melynek keretén belül tisztázhatom, hogy valójában nem a kiéhezettség hajtott hozzá. Aztán női praktikáimmal megpróbáltam volna a számomra kedvező döntés felé terelni. Amíg Claudia be nem dobta, meg sem fordult a fejemben, hogy könyvajánlatom akár agresszív reakciót is kiválthat a férfiból. Florian csapdájában vergődve azonban már semmi kétség nem fért hozzá: ha nem csillapítom le mielőbb, a pasas tényleg veszélyessé válhat. Ide-oda rángatott, a bokám kifordult, szóhoz sem jutottam. Mivel a randevú a pénzről, nem pedig a férfi vágyairól szólt, hittem, hogy szép szavakkal kibillenthetem a szerepéből. – Florian, kérem, hallgasson meg – nyöszörögtem. Tiltakozásomat álságosnak vélte, az ő szemszögéből egy kéjsóvár, ám szemérmes fiatal nő kérette magát. Fapinának vélt. – Megtarthatja a pénzét… – győzködtem. A férfi keze csípőmről a combomra kúszott. Eluralkodott rajtam a pánik, csuklóját szorítva próbáltam eltolni a lábam közül. Ellenkezésemre felmordult, majd minden addiginál eszelősebben megragadott, és könnyedén a levegőbe emelve a közeli ágyra dobott. A pezsgő fejembe szállt; Florian ereje letaglózott, és – bár éppen hozzám sem ért – a hatalmas, bőrillatú ágyhoz szögezett. – Kérem – rimánkodtam, ahogy a férfi, menekülési utamat elzárva, terpesztve fölém tornyosult. – Megtarthatja a pénzét, csak hagyjon békén. Mint egy uralkodó, megalázó fennköltséggel bámult le rám, majd kibújt fekete trikójából, és a sarokba hajította a ruhadarabot. Meztelen, kidolgozott felsőtestén megcsillant a holdfény,


izmainak kontúrt festett a félhomály. Egy király megelevenedett ezüstszobra emelkedett fölém. És megtörtem. A félmeztelen, tökéletes férfitest közelsége felzaklatott. A bárban már a pincérfiú dudorodó nadrágjától pajzán gondolataim támadtak, Florian pedig túlontúl kihívóan viselkedett ahhoz, hogy felfokozott állapotomban hidegen hagyjon. A férfi még úgy is képes volt beindítani a fantáziám, hogy valójában semmibe vett. És ettől a maradék önbizalmam is elveszett. Gombszemét fürkészve hallgattam fújtatásra hajazó szuszogását, és úgy éreztem, kíván. Mintha a pénz nem számított volna neki, csak a kielégülés. Mintha tényleg engem akart volna megkapni. – Ne csi-csinál-ja ezt… – dadogtam zavaromban, és karommal eltakartam arcomat. Miért ne? Miért tiltakozol? – suttogta kérdéseit fejemben a kielégületlenség. Florian vonzó, szorítása felkavart, akaratossága izgatott. És megérdemeltem volna, hogy egy férfi végre foglalkozzon velem. – Azt mondtam, fogd be a pofád, te kurva! – ordított rám. Omladozó tartásom hirtelenjében újjáépült, kijózanodva, méltatlankodva bámultam a férfira. Durva volt. Szám szóra nyílt, de Florian megelőzött. Még mielőtt bármit mondhattam volna, megragadta a torkomat. Krákogva kapkodtam levegő után, igyekeztem lefejteni magamról a férfi kezét, ám túl erősen tartott. Akkor és ott tudatosult bennem, hogy ez már nem csupán húzd meg, ereszd meg játék. Egyre bizonyosabbá vált, hogy egy nyers izomkolosszus fogságába estem, aki egyetlen célt hajszolt, mégpedig azt, hogy olyan emlékezetesen megdugjon, mint korábban soha senki. És hogy függővé váljak, hogy rendszeresen viszszatérjek hozzá, ahogyan Leona meg a többiek. Egyetlen lehetőségem maradt, azt reméltem, őszinteségemmel megdöbbenthetem a túlbuzgó férfit: – Könyvet… szeretnék írni magáról.


Ahogy nagy nehezen kierőszakoltam magamból, azonnal meg is bántam a vallomást. Nemhogy lelohasztottam, sokkal inkább tápláltam Florian izgalmát. Szemében őrület villant. – Akkor ezt is írja majd bele – vágta hozzám nagyképű vigyorával, s közben szabad kezével gyakorlott mozdulatokkal kioldotta övét. Vészesen fogyott az időm, és be kellett látnom, a szavak nem használtak. Más lehetőségek híján a tettek mezejére léptem. Rúgkapálni kezdtem, a férfi azonban mint egy kőszikla állta ütéseimet és rúgásaimat. Sőt, meg mernék rá esküdni, ellenállásom még inkább begerjesztette. Aztán éppen lehajtott fejjel, a beakadt sliccével babrált, amikor egyik jobbegyenesem orrba találta. Felhördült, öklével az orrához kapott. Egészen közelről vizsgálta a kézfejére hulló vércseppeket, majd alsó ajkát beszippantva dühödten rám pillantott. Felszívta magát, én pedig megéreztem a végzetem. – Hát, ha nem nyugszol, te büdös ribanc… – vicsorgott. Felsikoltottam. Kirángatta nadrágjából az övet, majd nyakamat eleresztve lefogott. Túl erősen szorított, fájdalmat okozott vele. Mellém gördült, lábaimat egymás mellé rendezve magzatpózba rángatott. – Eresszen el, mert feljelentem! – fenyegettem hisztérikusan, de meg sem hallott. Szíjával körbetekerte összefogott végtagjaimat, majd feszesre húzva beakasztotta a csatot. Vergődtem, szabadulni próbáltam, azonban minden egyes próbálkozásnál a kemény bőr a húsomba vájt. A döbbenettől alig kaptam levegőt, oldalamon fekve, a hajthatatlan félisten által mozdulatlanságra ítélve vártam a megváltást. Felderengett előttem Vajk arca. A férjemé, akit tiszta szívemből megvetettem, akkor mégis visszasírtam szelíd szeretkezéseinket. Elhidegülésünk óta, megfelelő férfi hiányában a testiségről gyakorlatilag lemondva, csaknem újra ártatlanná váltam. És ezek után Florian erőszakkal készült magáévá tenni.


Hogyan juthattam idáig? – Én ezt nem akarom – nyüszítettem könnyeimet nyelve. – Bármennyi pénzt adok magának, csak hagyja abba. Florian derekamig feltűrte koktélruhámat, majd belekapaszkodott klasszikus szabású alsóneműm szegélyébe, és combközépig húzta. A szégyenérzettől elfogott a hányinger. Pucér alsótesttel, összekötözve feküdtem egy vadidegen férfi orra előtt. Megalázóbb szituációt el sem tudtam volna képzelni. Egész testemben reszkettem. A férfi feltápászkodott az ágyról, és az éjjeliszekrényhez lépett. Oldalsó hasizmának íve a csípőjére csúszott szövetnadrágján keresztül kirajzolódó, ágaskodó farkára vezette tekintetem. Szét fog vele szakítani. – Ne bántson – leheltem, a méretére gondolva. A szekrény fiókjából óvszert halászott elő, majd ismét eltűnt a szemem elől. Hallottam a gumi csomagolásának zörgését, aztán… Hiába vártam görcsbe rándulva, semmi nem történt. Erőlködve emeltem a fejem, a férfi már egészen közel térdelt, tekintetét vaginámra szegezve, kézzel izgatta magát, majd mindennemű előjátékot mellőzve belém hatolt. Arcom a bőrmatracba temetve ordítottam, kivert a víz. Égetve feszített, ahogy szűkre kötözött alsótestembe hatolt, azt hittem, menten szétszakadok. Ebben a pozícióban farkának csak egy részét érezhettem. Monoton zakatolt agyamban a gondolat: ha tövig nyomja, biztosan belehalok. Florian, a kezdőlökést követő kínom láttán, rám nehezedett, sikolyaimat megelőzve újra betapasztotta számat, és hosszú másodpercekig, mozdulatlanul bennem maradt. Szaggatott lélegzéséből nyilvánvalóvá vált, hogy kifejezetten élvezi hüvelyizmom görcsös szorítását. Szinte diadalittas tekintettel bámulta fájdalomtól el-eltorzuló arcomat. Hüvelykujjával letörölte gyöngyöző homlokom, majd elsöpörte bőrömre tapadt hajtincseimet. Nem néztem a szemébe. Nem adhattam meg neki azt az örömet.


Undorodtam tőle, és azon gondolkodtam, miként fogok boszszút állni, ha ennek az egész rémálomnak vége szakad. Meg akartam ölni, ám úgy, hogy a kimúlása előtt legalább akkora fájdalmat éljen át, mint amekkorát ő okozott nekem. Legszívesebben, amolyan modern inkvizítorként, feldugtam volna a seggébe egy izzó vasrudat. Arca az enyémhez közeledett. Fújtatva tiltakoztam, el akartam kapni a fejem, de szorosan tartott. Húsos ajka végigaraszolt a nyakamon, s a fülemhez érve, érzékien a cimpámba harapott – körülöttem pedig elhomályosult a világ. Torkom kiszáradt, testemen jóleső bizsergés zongorázott végig, s amikor Florian keze a mellemre vándorolt, akaratlanul felnyögtem. Ruhámon keresztül gyöngéden masszírozott, aztán dekoltázsomnál utat találva, ujjbegyei közé csippentette mellbimbómat. Rátalált a legérzékenyebb erogén zónámra. És elernyedtek az izmaim, a feszítés alábbhagyott, a fájdalom elillant. Florian mellemet szabadjára téve szuggerálta megkeményedett bimbómat, aztán fölé hajolva, körkörös mozdulatokkal nyalogatni kezdte. Ajkam egy újabb, ám lényegesen kifejezőbb nyögéssel szétnyílott, nyálam Florian tenyerébe csorgott. Lassan, szögletes lökésekkel dugni kezdett. Betapasztott számat eleresztve, felszabadult ujjaival az addig elhanyagolt mellbimbómat cirógatta. – Ne… hagyd abba! – lihegtem szenvedélyesen, pedig már azt hittem, az én életemben hiánycikk a szenvedély. – Látja, milyen ügyes lány? Már nem is fáj… – lihegte gúnyos dicséretét Florian. Tempója gyorsult, mozdulatai egyre gördülékenyebbé váltak. Mindeközben le sem szakadt a mellbimbóimról. Míg az egyiket nyalogatta, szívta és harapdálta, a másikkal csiklandozón játszadozott – megőrjített vele. Mikor mögém gurult, hogy hátulról is magáévá tegyen, kicsit féltem, hiszen abban a pozitúrában lényegesen mélyebbre hatolhatott. Ám az átélt fájdalom már egészen másképpen ha-


tott rám. Florian a hajamba markolt, és heves lökései közepette hátrafeszítette a fejemet. Eltátott szájjal, lehunyt szemmel, sípolva kapkodtam levegőért. Teljes egészében kitöltött odalent. Vajkkal soha nem éreztem hasonlót. Férjem mérete az átlagosat közelítette, vagy talán néhány centivel az alatt volt. Éreztem, de nem élveztem. Ezúttal azonban más volt a helyzet. Florian minden, kezdetben fájdalommal járó, apró mozdulata katartikus hatással volt rám. A vastagságával járó lüktetés gyönyörországba repített. Már értettem Leona varázspálcás hasonlatát, és istenemre mondom, még a rózsaszínbe öltöztetett csillagokat is láttam magam előtt. – Régen vártam magára – szuszogta, és nem láthatta, ahogy lehunyt szemmel, árnyalatnyit elmosolyodom a szavain. Fogalmam sem volt, mi ütött belém, de magamból kifordulva, csípőmet mozgatva segítettem Floriannak minél mélyebbre hatolni. Tövig tolta – egyszer, kétszer, majd amikor harmadszorra megismételtük a látszólag ellenkező, ám egymással mégis szinkronban lévő mozdulatsort, izmaimat összeszorítva benn tartottam őt. Kurta tapasztalatomból tudtam, hogy különösen élvezi, ha szorítom, és ösztönösen örömet akartam szerezni a férfinak. Rossz neveltetés? Minden bizonnyal. Vaginám ölelésében Florian, azt hiszem, az aktus során először, őszintén felnyögött. Teste megrándult, majd szorosan hozzám simult, ruhám szövetét átitatta verítéke. Tarkómba lihegett, forró lehelete csiklandozta bőrömet. Vártam, hogy folytassa, de hiába. Elélvezett. – Ne haragudjon – lihegte. Kihúzódott belőlem, és a hátára fordult. A férfi prostituáltak királya kevesebb mint tíz perc alatt a csúcsra jutott, alulmúlva Vajk legrosszabb, negyedórás teljesítményét. Ennél azért jóval többet néztem volna ki a „varázspálcájából”. Meglepett, hogy a testéből él, és nem tanulta meg, hogyan tartson ki akár órák hosszat. Tapasztalatlan voltam, érzésből cselekedtem, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve örömet akar-


tam szerez neki. Kár volt. Mi történhet vajon, amikor egy nálam jóval ügyesebb nőnél kell brillíroznia? Percenként spriccel? – tudom, közönséges, de a helyzethez passzoló gondolat. – Túl jó volt. De mindjárt folytathatjuk – mentegetőzött, mintha olvasott volna a gondolataimban. – És ezért is tartozom önnek egy ajándék desszerttel. Nem fog kárba veszni a pénze. Megjegyzése főbe kólintott. És észhez térített. Egy csapásra lerombolta az oly nehezen kialakult illúziót. Hirtelenjében rám szakadt a valóság, a rózsaszínű csillagok elé viharfelhők gyűltek. Összekötözve, teljesen kiszolgáltatottan feküdtem egy selyemfiú lakásában, pedig már elhitettem magammal, hogy tényleg kíván, és nem csak a pénzért részesített a rég áhított szenvedélyben. – Eressz el! – sziszegtem. Az arcát nem láttam ugyan, de sejtettem, hogy nem fér a fejébe, miért kezdtem elölről a tiltakozást. Bolondnak tarthatott, hiszen bónusz meneteket kínált, de magasról tettem rá. – Azt mondtam, eressz! – El kellett ismételnem, hogy végre megmozduljon. Eloldozta a szíjat. Azonnal felcibáltam az alsóneműmet, és megpróbáltam a mellkasomon is rendbe hozni a ruhám, de az anyag elfeslett, és minduntalan visszacsúszott. Elgémberedett végtagjaimat rázva megkíséreltem feltápászkodni az ágyról, ám az első próbálkozáskor, a lábamba nyilalló fájdalomtól viszszahuppantam. Kibicsaklott s már földagadt bokám lüktetett, az öv szorítása csak rontott a helyzeten. De mielőbb el kellett tűnnöm Florian bűnpadlásából. Fogamat összeszorítva kászálódtam talpra, majd dekoltázsomat karommal eltakarva, görnyedten a táskámért bicegtem. Ám ahogy felemeltem a földről, a retikül teljes tartalma a földre potyogott. Miközben sietősen igyekeztem összeszedni a holmimat – elsőként a nyugtatóimat tartalmazó fiolát –, a férfi végig szemmel tartott. Könyökére támaszkodva, farkát szemérmetlenül elöl hagyva, az orra köré száradt vérrel. – Már mindent értek. Pirulás lány. – Búcsúzása csúfolódásnak


hangzott, amikor köszönés nélkül becsaptam magam mögött az ajtót. Hosszú percekbe telt, mire fájós lábammal lebicegtem az ötödikre. Zabolátlanul kavarogtak fejemben a gondolatok. Újraéltem Florian összes rezdülését, és bármennyire szerettem volna is elhessegetni magamtól, folyton kirajzolódott előttem egy fantáziakép, amint Leonát keféli – ahogyan engem. Azt a nőt, akihez, megfogadtam, soha nem fogok hasonlítani. S most mégis… Undorodtam Floriantól, de legalább annyira gyűlöltem önmagamat. Gyenge és megtépázott voltam. Előkotortam a telefonomat, hogy üzenetet írhassak Claudiának, miszerint otthon találkozunk. Nem szerettem volna, hogy abban az állapotban lásson. A készülék öt nem fogadott hívást jelzett, szegény barátnőm halálra aggódta magát miattam. Megfogadtam, a jövőben mindenben hallgatni fogok rá, és hittem, hogy, a Leonával kapcsolatban tett ígéretemmel szemben, ezt betartom. Az ötödiken mosdót kerestem, hogy valamelyest rendbe szedjem magam. Amennyire csapvízzel tudtam, lemostam elmaszatolódott sminkemet. Ujjaimmal hátrafésültem a hajamat, s a tükörképemet bámulva, fintorogva megkérdeztem: – Ki vagy te? – Kis híján szembe is köptem magam, de pirulás lányhoz méltón inkább lenyeltem két szem nyugtatót. Ekkor vettem észre a bal karomra száradt vércseppeket. Florian vérét, amelyet én fakasztottam. Mielőbb le akartam csutakolni a férfihoz kötődő, nyomasztó maradványokat: a vért, az illatát, a nyálát, az emlékeket. Tisztán érkeztem, mocskosan távoztam. Táskámat a mellkasomhoz ölelve bicegtem a liftbe, ugyanaz a dal szólt, mint felfelé jövet, de ezúttal egyáltalán nem volt kedvem dudorászni. A hotel bejárata előtt taxit fogtam, és bemondtam a sofőrnek Claudia címét. Dühöm már útközben fásultságba fordult. Noha mély benyomások értek, hallani sem akartam a könyvről. Claudia is noszogatott, áruljam el, mi történt a padláslakásban, de kép-


telen voltam beszélni róla. A kellemesen langyos, kora októberi idő dacára pizsamában töltöttem két teljes napot, csak azért, hogy a hosszú ujjú és szárú hálóruha elfedje a szíj okozta bőrpírjaimat. Folyton rémálmok gyötörtek, mígnem – cirka egy hét elteltével – egy, nyugtatóval is álmatlan éjszakán úgy döntöttem, kiírom magamból a történteket.


Lakatos Levente: Bomlás (részlet)