Magyar Kultúra Hete 2024 // Vecsés

Page 1



Gál István „Vecsés nevezetes épületei” makettek - kiállítás megnyitó 2024. január 15. 18.00 óra A kiállítást megnyitja Kiss Gábor a Vecsési Honismeretei Kör elnöke. Gál István helytörténész, nyugalmazott tanár hosszú évek óta töretlen lelkesedéssel, kitartó munkával tesz azért, hogy városunk történelme, értékei minél szélesebb körben legyenek ismertek, illetve maradjanak fent az utókor számára. A kiállításon 25 db vecsési makettet lehet megtekinteni, melyek az eredeti épületek méretarányos kicsinyített másai. 3



,,

,,

Bedo Imre eloadása

Identitás és érzelmi intelligencia 2024. január 17. 18:30 -kor Beszéljünk az egyik legnagyobb kincsünkről. Azt hisszük, hogy tudjuk, mi az identitás, de érdemes jobban belemenni, hogy valójában mit takar, hogy születik meg, ki és kik alakítják, milyen személyes és közösségi felelősség és lehetőség kötődik hozzá. És ha feltárul az identitás valódi mélysége, akkor egyértelművé válik az életünkre, boldogulásunkra gyakorolt hatása, annak hihetetlen mértéke és értéke. És az is, hogy miért érdemes védelmezni, mit kell megvédeni és hogyan! Bedő Imre előadása összehangolja a hallgatóságot és olyan szemlélet bővülést eredményez, ami célt ad és táplálja az egyén, a család és a tágabb közösség megtartó erejét! Jegyár: 2000 Ft 5



Zabszalma együttes gyerekkoncertje 2024. január 19. 17.00 óra

A 2008-ban alakult együttes eddig három lemezt készített saját dalaiból, melyek magyar költők verseinek megzenésítéséből születtek. A koncerten az együttes új dalai is hallhatók a régebbi kedvencek mellett. A mondókákkal és találós kérdésekkel tarkított előadásunkat a család minden tagjának szeretettel ajánljuk az unokáktól a nagymamákig. Az együtt éneklés alkalmával a közönség észrevétlenül válik a koncert aktív résztvevőjévé. Az együttes célja a szórakoztatáson felül az ismeretterjesztés, a hangszerek bemutatása és a gyermekek érdeklődésének felkeltése a zene csodálatos világa felé. A zenekar tagjai: Tóth Orsolya – ének, Horváth Károly – basszusgitár, Schüttönhelm Tibor – harmonika, trombita, Radics Igor – dobok, Nyakas Péter – gitár (zenekarvezető). A programon a részvétel ingyenes, melyre a BÁKK jegypénztárában vagy a www.kulturba.hu oldalon van lehetőség korlátozott számba regisztrálni. 7



,,

EMP3 Másvilágban címu

albumának lemezbemutató koncertje 2024. január 20. 18.00 óra Két duóból összegyúrt trió, melynek központi alakja Rózsa Gyuri gitáros, aki rendkívül színes gitárjátékával teszi változatossá a felhangzó dalokat. Mülhauser Martina és Lenkefi István a két énekes-gitáros váltott lovakon adja elő a sokszor szarkasztikus, vicces, keserédes dalokat. A koncerten a frissen megjelent Másvilágban című albumuk kerül bemutatásra. A zenekar tagjai: Mülhauser Martina – ének,gitár, Rózsa György – gitár Lenkefi István – ének, gitár Jegyár: 1000 Ft 9



Hot Jazz Band koncert 2024. január 21. 17.00 óra

Az 1985-ben alakult Hot Jazz Band az 1920-as, 30-as, 40-es évek melódiáinak hiteles tolmácsa, a háború előtti magyar filmek slágereinek és a jazzkorszak népszerű amerikai szórakoztató-zenéjének eredethű megszólaltatója. Magyarország legsikeresebb jazz-zenekara négy nemzetközi és két hazai verseny győztese, melyek közül a legkiemelkedőbb az 1995-ben, Franciaországban megrendezett New Orleans Nemzetközi Jazzverseny. A Hot Jazz Band kétszer részesült eMeRTon díjban, megkapta a Líra-díjat, a Louis Armstrong Emlékdíjat, az Ezüst Életfa díjat és 2015-ben a hazai dixieland és jazz-zenekarok közül elsőként részesült a legmagasabb állami kitüntetésben, a Kossuth-díjban. Alapítása óta tizennégy CD-t jelentetett meg és 22 európai országon kívül turnézott az USA-ban és a Távol-Keleten, Shanghaiban. A Hot Jazz Band számos, rangos hazai és nemzetközi fesztivál résztvevője. A zenekar számos elismerése és díja közül kiemelkedik a 2015-ben megkapott Kossuth-díj! A programon a részvétel ingyenes, melyre a BÁKK jegypénztárában vagy a www.kulturba.hu oldalon van lehetőség korlátozott számba regisztrálni. 10



Veres 1 Színház: ,, ,,

Örkény István: Tóték címu eloadása 2024. január 22. 19.00 óra Egyetlen levél! Egyetlen örömhír… amelyben Tóték frontkatona fia tudatja, hogy szeretett őrnagyát és annak lerongyolódott idegrendszerét a szülői házba küldi regenerálódni. Elvárás csak alig – nem bírja a lármát, és nagyon érzékenyen reagál egyes szagokra – a család mégis megszállott alázattal vág bele az illusztris vendég fogadásába, hiszen tudják, tőle függ Gyula fiuk sorsa, hovatovább élete. Azonban az őrnagy érkeztével a képtelen kívánságok sora csak szaporodik: és mert muszájról szó sincs, ennélfogva minden

kötelező. Udvarias

kíméletlenség és eszelős szolgalelkűség viadala költözik a hevenyészett idillbe. De vajon mit tud a dolgok hiábavalóságáról a félhülye postás, Tót megveszekedett híve, aki kontrollálatlanul játszik a sürgönyökkel? Jegyár: 7500 Ft 11



Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.