Benn a mély utakon parázsosan vibráltak az árnyékok. A nap ágak tüz-rostélyán babonás szineket csent a zöld sötétségbe. Olykor fehér fürd-pongyolák, rikitó szallagu szalmakalapok, lila, sárga, bronz-vörös fátyolok surrantak el a távoli hori-
az
zonon, hazasiet'
nedves
nuk
hajjal,
alatt,
nk,
akik
az úszástól
kipirulva
és
elfáradva
viaszosvászon sapkáikkal és fürd-ruháikkal a hó-
haza igyekeztek. Távol a locsolt ut kavicsos pora va-
lósággal füstölgött.
Mindenki menekült a forróság ell. Csak Tamás
Az
k Ella
allén
végre három leány alakja tnt
voltak.
A fürdbl
jöttek.
kócosan és sápadtan
Tamás
várt.
fel.
sietett ell.
eléje rohant, félrevonta s
megcsókolta a meztelen
karját.
— Szervusz Tamás. Mért haragudtál ránk — kérdezte a leány. — Nem haragudtam. Én mindig szerettelek benneteket. ?
A
leány meglepdött, a fiu szemébe nézett és fülig elvörö-
ragyogó férfiszemet nem érzett még Tamás még mindig nem engedte el a karját. Jöjj velem. Akarok neked valamit mondani. A leány követte az erdbe. A két másik leány kacagása, a missek angol beszéde távoli zeneként szrdött csak át a vastag fenyvesfalon. Leültek a homokba. Tamás félkarjáva' könnyedén átölelte a leányt s mikor már minden nesz elmúlt' dühösen, bszen szorították össze ajkaikat. södött.
Soha
ilyen különös,
a testén. És
—
32
—