Issuu on Google+


f

'

r-

'-"'^

f-y

"

'^-'

KOSZTOLÁNYI

DEZS

BOSZORKÁNYOS ESTÉK

BUDAPEST, JÓKAI-NYOMDA KIADÁSA


r

NYOMATOTT KRAUSZ

ÉS PISCHER

KÖNYVNYOMDÁJÁBAN SZABADKÁN

1908


A KOIMADÓ Andria bátya köveket tör a Karsztban. A ktörö sovány, vékony emberke; fekete a haja, fekete a szeme, fekete izomlábszára, még az arca is koromfeketének látszik. Mikor negyven éves lett, végképpen elunta a legényéletet, egy este lement a szomszéd határba és így szólt a fényes szem Biancához:

talan

Te

feleségül. s

jó leány, te nagy,

fekete

leány

ránézett a szegény

karjaira s

majdnem

szemében

a becsületes tüzet,

a sötétséget és

ugy

elnevette

reátüzött,

tudott ellentmondani neki

;

kotoró'

horvát

jöjj

hozzám

.

.

.

szomorúan kalimpáló

volna magát, ha

meg nem

látja

mely aranyosra gyújtotta körülötte

hogy

szinte

elállt

a lélegzete.

Nem

egy hét múlva szépen elbúcsúzott

az atyafiaitól és Andria felesége

A

leány,

Aranyakat hozok neked a hegyekbó'l. Légy az enyém

annyi pénzt adok, amennyit csak akarsz

A

is

szelid

lett.

egy égbenyúló sziklán

lakott.

A

fából és vályogból

hegyormok párkányozták s a csend állandóan olyan nyomasztó volt azon a vidéken, hogy Andria a

összerótt házikót meztelen

tetó're

nak.

egy szélkerepló't tzött szórakoztatónak, csiripel' fa-madáris többször félt ebben a kopár csendességben. Ember

Maga

több napi járóföldre sem akadt. Mikor szürke hajnalban vállára kzúzó csákányát s a fenyvesek között a vasúti töltés

vetette

3


.

.

:

sokszor megállt s ijedten hallgatta szive dobogását. egy madár se tévedt arra. A kietlen hegykatlanban egyedül a_^szive dobogott életet akarva, életért kiabálva. Ez elcsüggesztette. Este azonban, mikor hazament, otthon találta az asszonyt és elé ment,

Még

megvigasztalódott.

szomorúan, egyhangúan. A Megöregedett. Legalább is' hatvanöt évesnek látszott. Idközben három gyermeke született s a^ nyomor most már teljes ervel rázta a törpe hegyi viskót. Tíz

kó'töró'

évig éltek

Az asszony megfzte unták az

életet,

szótlanul,

igy,

még soványabb

és feketébb

lett.

az ebédet, a vacsorát, ettek, lefeküdtek és

unták a munkát, unták egymást. Bianca örökösen

kött

fekete szoknyát, fekete

és fehér blúzt viselt.

lassanként fakóak, soványok, bizalmatlanok,

A

hegyi lakók

érdesek és kegyet-

lenek lesznek, mert a szirtek színtelen egyhangúsága az embert is

megkövesiti.

Esténkint az asszony sandán tekintett az öreg emberre.

Hol a pénz, öreg

Elhozta-e a pénzt, amit igért

?

Andria kétségbeesetten vágta

— Nem

látod,

hogy

le

nap

egész

?

.

.

a csákányát

töröm

a

hegyeket?

Nincs, nincs.

Az asszony

nevetett:

maga, vén

megcsal

Menjen .

ember. [Becsapott.

Tudtam, -hogy

.

Ilyenkor

a

ktör

leült

-,

egy

4

szikla

-

peremére és lelógatta


.

.

szédít mélységbe. A gyermekei — éppoly feketék és soványak, mint éhesen visongtak a fehér sziklákon, mint a

lábait a

kövi sasok.

Nézze

a gyermekeit

.

A ktör

Miért

Csupa piszok

.

.

ahánya. Mit csináljunk velük?

Nem

és

rongy mind-

szégyenli magát?

vállat vont.

nem

szerez

pénzt?

kinozta

tovább

az

asszony.

Nem

lehet.

Nem

akarják

.

.

Kik? Az öreg összeráncolta szemöldökeit és száraz ujjával a messzeségbe mutatott. k. A hegyek. A hegyek kegyetlenek. Hiába töröm tes-

tüket a fejszémmel, a

körmömmel,

földrecsapnak, összetipornak.

— A zott a

a

Buta beszéd

homlokommal, visszavágnak,

a

Nem

akarják

.

.

mondotta az asszony és otthagyta.

maga köré gyjtötte gyermekeit. Szeme sugárfélelemtl és ersen átölelte ket. Azután mesélt nekik kó'tör

kzáporokról, a hegyóriásokról, a vöröshasu, rémarcu szikakik agyonütik az embert, ha közelébe mer férkzni

lákról,

és

maga

is

Az alacsony kunyhóban valami

megijedt a mesétl.

ismeretlen vallás babonája kisértett.

Mikor künn zengett az ég völgyekben, az öreg sápadtan

s

villámok

figyelt:

5

nyeritettek végig a


:

.

Halljátok

neki

Fájt

A hegyek haragszanak

?

...

Nem

asszony kegyetlensége.

az

is

ült

le

a

közös vacsorához, hanem vágott magának egy darab kenyeret s csendesen a sarokba kuporodott. Másnap azonban uj kedvvel ment le a k-pokolba. Ugy érezte, hogy most gyzni fog és pénzt, sok pénzt visz haza az asszonynak. Lihegve, izzadva, szemei

nekipirosodva csapta csákányát a sziklákba,

lendl

karjai

csengéssel

majdnem

kificamodtak, a

ggös

szirt

szikráztak,

azonban hideg

kacagta.

Csak az asszony

gonosz. Gondolta magában és

ilyen

tovább dolgozott.

Az

ebédjét

egyik

porontya

hozta

mert

ki,

csak

kés

ágyba dobja véres, öreg testét. Az arcán állandóan verejték ült, mintha könyek lepték volna el, beesett szemei nedves tzben égtek, jóllehet nem sirt, nem is tudott sirni sohasem. Vágta, verte, tépte, csikarta az irigy köveket és egyhangú hegyi nótákat dúdolt hozzá. A hónap végén azonban megint kétségbeesetten szólt a este

ment

haza,

hogy

feleségéhez

Nincs pénz.

Istentelen

Nem

birom,

ember kelmed,

nem birom azért

nincs

.

.

köszönet a mun-

kájában.

Az öreg figyelt. Mondja mikor

volt

templomba? Faggatta

6

az

asszony.


.

— paphoz

.

Régen, Bianca, talán talán akkor, mikor veled mentem a Igazad van, imádkoznom kellene. ,

.

Azzal kiment.

A templomba

indult,

de tétovázó, kimarjult

A borús, novemberi homályosan alkonyat világította meg a völgyet. Andria csak ment, ment elre az alvó csendességben. Olykor kibukkant a szirtekbl egy merev-fülü, k-arcu manó és lopva rásandított. Azután lenézett a szirtrl. Egy feketeruhás öreg asszonyt látott, meggörnyedten, alázatosan, mintha nehéz köveket cipelt volna a hegyek közé

lábai önkéntelenül is a

hátán. s

A

vitték.

ruhája, csontos, gyökér-szerü arca sziklaszinünek látszott

lassan, tévedezve mászott elre, mint a

Andria szive elszorult

s

rajongás csillant meg. Szeretett volna

soha

lement

s

Körültekintett

csend

egészen

a

a

hegyek porszinü

férge.

zavaros szemeiben valami babonás

megalázkodni, mint

még

a hegyek feneketlen mélységeibe. k-skatulyában s a csupasz szirtfalak, a

völgybe,

szk

megbénították.

A

völgy legfenekén

térdreesett.

templomban van. A jeges szelek vihorászva, rülten fütyültek s a thegyes, karcsú szirtek ugy sivalkodtak, mint az orgonasipok. Mindenütt a hegyek, a kövek rülete lebegett Azt

hitte

.

.

Andria imádkozott.

Egy szikla felé fordult, melynek egyik dudorodása az emberi szemre hasonlított és nézte, sokáig mereven nézte. Emlékeztetett ez a szirt a sörényes oroszlánra, meg a karthágóiak vicsorgó Dágon-bálványára is, de a ktör ebben a pillanatban meg-


értette,

hogy az egyedülvaló,

vért

és életet

kívánó kÖisten

áll

eltte és leborult a földre.

Imádta a követ, az

Az asszony egész

istent. éjjel

várta otthon. Hajnali

három órakor

végre valaki kopogott az ajtón.

— — —

Te vagy az Pietro?

kérdezte mosolyogva Bianca.

Én.

Nem

— Nem

láttad az is

Az asszony

jön.

A

uramat?

Még

mindig

nem

jött

sziklák között holtan találtam

kinyitotta

az

ajtót,

legényt és elfújta a lámpát.

8

haza!

meg.

beengedte a daliás olasz


A BOSZORKÁNY Abban

idben

az

A

izgatott,

zavaros mesékrl suttogtak a

A

kis-

hó Kora hajnalban sápadt emberek részegen, hadonászva estek neki a kapunak és a város vén korhelyét egy reggel a piszkos hóban, megfagyva találta a sarki rendr.

város házaiban.

farsang vége felé

járt

már.

frissen esett

bortól és vértl piroslott.

a

Felkelt

ferdeszáju,

nap,

vöröses

ijeszt,

siró

pára

ringy-rongy és bolond

tarka

szüremlett

álarcok

szerteszét

vigyorogtak az

mindjárt

s

emberre, annyi

hogy az ember fejéhez

cafrang,

kapott és szerette volna elhesselgetni magától az eszeveszettség e vig gyászát. ajtón,

nak.

Este aztán titokzatos emberek

kukkantak be az

akikrl senki sem tudta bolondok-e, vagy csak bolondoz-

A

gyerekek gyertyát gyújtottak a

kivájt

és rémült

Ez a nevetés elhangzott a nedves

nevetéssel

táncolták

udvarokig,

a kamrák és benyílók homályos

körül.

tökben

mélységéig

s

min-

denütt fájó nyilalást keltett a szivekben.

Anna, a

fiatal,

fehérbr

szolgálólány

mindezt

remegve

nézte és a szivére szorította a kezét.

Egy parasztszéken rápislogott

mesen, szott,

az

ült

öregebbik

a konyhában.

cseléd

durva

Csend

volt.

arcára,

komolykodva egy nagybets könyv fölé hogy nem érti, mit olvas. Nemsokára le

A lámpa

mely

figyel-

hajolt. is

Lát-

tette

a


Nagyot

könyvet.

és

ásított

száját

eltakarta

idomtalan

kivörösö-

dött kezeivel.

Nem

fekszel le

Anna? Kérdezte

Nem

merek

Nem

tle, amig elfojtotta az

ásítást.

Anna

félt.

A

.

.

.

birok

.

.

.

szentkép eltt meggyújtotta a mécsest és

le-

térdepelt imádkozni.

szke

azonban csak továbbra is a farsang sötét mende-mondái kavarogtak. A szomszéd cselédleány tegnap azt mesélte, hogy a pincében boszorkány járt, egy fehér, töpörödött vénasszony, aki ugy cincogott, mint a patkány. Azután Fiatal,

fejében

felszökött a konyhába, sót kért és az inas mellét véresre szopta.

Mikor végre balkézzel

kisöprüzték,

visszafordult és csúnya,

szrös

Anna nem

bírta

az

ajtóban

még

egyszer

kezével megfenyegette ket.

magát tovább türtztetni.

Felkelt.

Az öreg

cselédhez futott és átölelte:

Félek.

Sokáig bámultak a lámpa világába. Mind a ketten némák voltak.

Az óra sétálója nagy köriveket rajzolt a falra. Az öreg cseléd szürke szemei kémlelve meredtek Anna

felemelte tekintetét s belebámult ezekbe az üres,

reá.

szomorú

szemekbe. így

néztek

egymásra sokáig: szótlanul és mozdulatlanul.

10

-


Csak

azt

szeretném tudni, hogy igaz-e

?

— I<ezdte

meg

a

beszédet Anna.

— Való igaz,

lányom.

A

gonoszlélek kisért most mindenütt.

Anna összeborzongott. ahonnan

a

Elvette

az

imádságos

szent zsoltárokat szokta énekelni. Hangja

könyvet, elcsuklott

a félelemtl.

A

— — —

tzhelyen egy fazék bugyborékolt

Az óra kegyegett. Te szólt Anna rekedten

;

várták,

mig

felforr a viz.

láttad?

vén cseléd és maga is megremegett a hangjától. Mintha valami fehérség suhant volna el. Kétszer Láttam

felelt a

bólintott, aztán elment.

Keresztet vetett magára.

Aztán reszketve feküdtek

le

mind a

ketten.

*

Ettl az esettl kezdve Anna

félni kezdett. Félt

az éjszakától,

mindentl. Ha esténként a kis benyílóba kellett mennie fáért-miért, mindig torkon ragadta ez az rült, babonás félelem, A pincétl meg éppen rettegett. A seprk megett egy-egy boszorkányt sejtett, a sötét kut meg mint valami boglyas szörny meredt reá. A kamrák szk rácsai közül ezer és ezer fehér boszorkány-fog vigyorgott ki. Anna már fényes nappal is félt. Nótázó kedve elmúlt, a sötét szobáktól, az üres terektl, félt

szemei beestek.

--,

11

-


:

Egy a széles

A

keblébe

rejtette.

Farsang utolsó a duhaj

berohant a konyhába és a fiókból kivette

este azután

pengéj konyhakést.

nóták

najDJa volt.

lassan

A hegedk álmosan

belefulladtak a borba és a

cincogtak,

mámorba. Az

utcán széttépett álarcok hevertek.

Anna egy pillanatra betekintett a szalonba. A kályha kihlt már. Az asztalon egy ég gyertya szomorkodott, az ágyon, a széken" egy frakk, egy mellény, egy-egy nyakkend. Lement

a pincébe szénért.

ment elre. A nagy csendben hallotta hangos dobogását. Ugy vergdött szegény kis szive, mint fogoly madár a trben. A sötétség alakjai egy darabig reámeredtek, majd mozogni kezdtek s ebben a mozgásban követte ket a pince, a ház, az egész világ és azután minden összefolyt a szemei eltt. Egy régi karosszék a homályban olyan nagyra dagadt eltte, mint egy vén boszorkányéget vaskemence. Az ecetes üvegek vár-vivó óriásokká lettek. Sötét volt.

Ment,

léptei zaját és'^szive

ijedten kérdezte

-

Ki az?

Senki sem

felelt.

Elérte a kutat.

Lábai

alatt

-

12

megzizzent

a

szalma.

Azután


.

.

hangot

újra valami

Csak a

Megállt. újra

suhanó

.

.

.

.

Most már

.

léptek. Valaki

Anna

hátrahó'köl.

Anna vértó'l.

;

.

.

.

.

.

.

De

tisztán

undok

fekete,

alak átkarolja eró's karjai-

akarja fojtani.

arcizmai kifeszülnek, orrcimpái remegnek, erei kékek

A'vére

tüz.

Most

A

kétségbeesett

boszorkány

A

.

.

közelegnek

léptek

boszorkány, a boszorkány!

meg

.

jó'.

— A val és

a

Vagy képzeldött csak ? Lehet dobogását hallotta semmi mást.

hallott.

szive

egy mozdulat

hallható,

.

.

.

.

most

utálatosan

tenni

kell

.

.

tülekedésben lágy,

illatos

ébred.

A

kezeit lefejti magáról, de

a

erejének

tudatára

azonban felcikáz agyában egy gondolat. A kebléhez nyúl. Görcsös ujjai rült ervel kapaszkodnak be a kés fokába és a másik pillanatban mélyen repül a penge a húsba. A fekete alak hátra esik Bordái ropognak Valami csuklás és köhögés hallatszik, majd egy hörgés és egy sóhaj. Aztán csend és sötétség birkózásban

6'

lesz a vesztes. Egyszerre

,

.

.

Anna

vár.

A

és meleg, mintha

.

.

.

vér

öntötte

volna

el.

A

A

pince fekete

torka

Levegért kapkod. Aztán elindul, fut, rohan, menekül. A konyhába ér és rült örömmel kacag. Megöltem a boszorkányt!

-

.

.

kés véres pengéjét villogtatja. hig

.

13

elfullad.


Másnap ködös, hideg farsang és

kisirt

hevernek

szemek. s

szürke

A

hamu

leányok, leégett gyertyák.

pincében egy

fiatal

utáni

lerongyolódott,

szája alázatosan csókolja

reggel.

Üres

poharak

jelmezek gazdátlanul

rajok. A korcsmákban siró Gyász és szomorúság mindenütt. A

szállong

gyereket találnak

vértl átázott hajfürtökkel,

cifra

kinyilt

meg

selyemmellényben, földes,

szemmel, holtan. Halvány,

uri

a pince földjét.

M 14


%%^%%%^^W

ÖSZ FELÉ (Történik

A A

nyaraló

nagyapa

M^a\

egy kis fürdhelyen, augusztus végén. tornácán vacsorára készül a család.

hálókabátban

sovány, barnaszemü öreg

ülnek. Lassan-lassan

bojtos

Az][unokái egy padon

ül és pipázik.

mind az asztalhoz telepszenek). I.

Az apa:

Itt

a kenyér? Üljünk

le.

Gyerekek, siessetek enni.

Vacsora után rögtön lefekszünk. Az esték már hvösek. Az egyik fiu: A nagyapó megígérte, hogy vacsora után kivisz az

A

erdbe, a

meg

ez a piros, ez

A

tó mellé.

Ugy-e nagyapó?

másik: Már görög-gyufát

nagyapa:

vettünk,

is

Nézd csak:

papa.

a zöld.

Csak legyetek türelemmel,

fiuk,

aki jó lesz,

kijön a nagyapával.

(A

gzölg'

tesz az asztalra.

vacsorát hozzák.

Mind ülnek

A

cseléd

és esznek.

egy

Hosszú

lámpást

kerti

szünet).

Az anya Hozzátok ki a kabátokat. Hvös van ... Az apa A szél fú. Én is fázom ... Az anya: Gyerekek, vegyetek kabátot. — Nagyapó, nem :

:

kell

kabát? A nagyapa: Nem, fiam, hisz 15

még egészen meleg

van.


.

Az anya: Mi fázunk mind. A nagyapa: Halvérüek, diderg fagyosszentek vagytok mindnyájan. (Eszik.) Én még a régiek közül való vagyok. Nézze-

meg

jói. Egész délután dolgoztam a kertben. Látjátok azt az szl-fürtöt? Meg azt a kövér sárga dinnyét? Mind én szedtem ti néktek. Az anya: Nagyon szépek, nagyapó. Ezekbl a gyönyör viaszszín fürtökbl majd télire is eltesznk. Egy kosárral már ma is levitettem a kamrába. A cseléd bevarrta a tüllzsákokba s

tek

óriási

felkötözte a keresztlécekre.

Az apa

:

A

dinnye

is

nagyon szép és

érett, ideje volt,

hogy

leszedjék.

A

(Szünet.

Az apa

kések csörömpölnek. Esznek).

villák és

Korán sötétedik A nagyapa: Még mindent jól lehet látni. Az országúton megy haza egy szekér. Az apa Én ugy látom, hogy az egy haza ballagó paraszt A nagyapa: Lehet :

.

.

.

:

.

.

Az anya: Lassan ránk

A

nagyapa

:

jön az

Ti mindig az

sz.

szrl

beszéltek, pedig

még most

a nyár derekán vagyunk.

Az apa: Azt éppen nem mondhatnám Az anya: Az augusztus vége felé jár.

A

.

.

.

nagyapa: Látjátok, a nap azért mégis olyan forrón süt

16


.

ugy átmelegitette a hálói<abátom poszis i<eliett vetnem és azután amúgy legényesen, ingujjban gyomláltam a kertben. A tó is majdnem hogy süt. A gyermekeket déleltt alig lehetett kihozni mint a parázs. Délután

tóját,

hogy

is

szinte pörkölte a hátam; le

a vizbl, olyan szivesen ellubickoltak

A fürds

szalmakalapot

pacsáltak és

fejest

benne.

nyomott a fejükbe.

ugráltak a padról.

Öröm Sárral

Istenemre,

volt nézni.

dobálóztak,

én

is

közéjük

megyek, ha nem szégyellem magamat. Az ördögbe is, augusztus van, nyár van. Hol még a szeptember, a vénasszonyok nyara?

meg sem érjük Az apa: Ilyenkor már kevesen fürdenek. Nem gyermekek maguk mennek a fürdbe. Az anya: A nagyapa mindig velük van. Talán

.

(A nyaraló

.

melletti

kápolnában

Az apa: Harangoznak. Hét óra. Az anya: Milyen korán van már

meg

kell

ruhákat

gyújtani

vacsora

a

után

este.

A

szobában

majd

hogy lássunk bemenni. A téli akarom rakni. Délután áthozattam a

padlásról a ládákat.

A

ha a

megszólal a lélekharang)

lámpást, el

jó,

nagyapó: Azért van

itt

Az apa: A nyárnak vége. A nagyapa Ilyen hamar :

.

olyan naftalin-szag.

.

.

(Rövid, zavart csend.)

Az apa: Elmennek vacsora

-

17

után a gyerekek?


Az anya: Hová? Az apa: A nagyapó mondta,

liogy

majd

ket

kiviszi

az

erdbe.

A nagyapa A tóhoz. Az anya: A gyerekek már :

álmosak. Pistike

alig

birja

már

nyitva tartani a szemét.

Az apa A tó csupa láp és hinár. Néhol egészen kiszáradt. Az anya: A kikötben megijednek a gyermekek az ormótlan csónakok árnyékától s éjjel nem tudnak majd aludni. Az anya A viz csobogását sem lehet hallani, mint nyáron. :

:

Hallgassatok csak, gyerekek!

Én nem hallom. A másik: Én sem Az apa: Csak a békák brekegnek. A tó mozdulatlan. Az anya Rászállt az szi csend s megfagyott tle. A nagyapa: Azért is kimegyünk, fiuk! Jöjjetek, megmutaAz egyik

fiu

:

.

.

.

:

tom nektek, milyen virgoncok még az ezüstös, habocskák, a szóló lombok, a beszél virágok. Jöjjetek, gyerekek Bemegyünk az erdbe, zöld gallyakat törünk, felbokrétázzuk a sapkánkat, táncolunk, dalolunk. Olyan vigak leszünk, hogy meg sem ismernek bennünket, ha haza jövünk. Az egyik fiu: Éjjeli lepkéket is fogunk? A nagyapa: Persze hogy fogunk. .

A

másik

fiu:

Bogarakat is?

-

18

.

.


A nagyapa:

Ezret

galambom. Megmutatom

ti

nektek a piros

rákokat, a zöld gyikokat, a rucákat, a bíbiceket, a gólyákat. a

puskánk? Hozzátok

ide.

Ha

valaki

utunkba

j —

Hol

a terembu-

ráját!

ledurrantjuk egyszeriben. Jöjjetek a nagyapóval.

jetek.

A

sötétben leülünk a padra és majd hallgatjuk

Ne

fél-

az édes

madarak csicsergéséí. Az egyik fiu: A papa azt mondta, hogy a madarak már mind elrepültek Afrikába. A nagyapa: A papa nem tudja. Csak ó'sszel szállnak el

kis

tlünk.

A

másik

fiu:

nagypapa, hogy

(Szünet után, okosan.)

sz

Miért

nem akaiod

te,

legyen?

(Nagy csend.) Az anya: A gyerekek meg fognak ott fázni. Pistike ugy is köhög. Édes nagyapó üljön le már közénk. (A nagyapa újra leül a karosszékbe.) Az apa: Maradjon itt ma, nagyapó. Olyan jó itthon lenni. Az anya: Az erd ilyenkor hvös és nincs benne senkisem. Inkább bemegyünk majd vacsora után a szobába s felolvasunk a nagyapónak valami régi történetet a csatákról, a há-

borúkról

.

.

.

Az apa: A fürdhely már különben üresek.

A

cukrász tegnap bezárta

Az egyik

fiu:

Már haza

is

19

boltját.

költözött.

is

lakatlan.

A szobák


Az anya: Én sem szeretek ilyenkor sz felé átmenni az erdn. A lombok olyan ritkák. A sovány fák ágai koromfeketék s szüntelenül meg-megzördülnek a széltl. Vagy nem is tudom mitl ... Az apa: Az ember minden bokortól megijed. Az anya: S a homályos utón olyan barátságtalanul ég a piszkos petróleumlámpa, mintha valakit gyászolna ... Az apa: Augusztus végével a nappalok nyáriak, de éjjel már sz van. A nagyapa: Csakugyan itt lenne az sz? Az anya: (Sóhajt.) Bizony.

A

nagyapa: Pedig

múlt

alig

el

a nyár.

(Szünet.)

Az anya: Lassan-lassan fzzük kotlákat

majd

el

kell

a

szilvalekvárt

A

is.

réz-

hozatni. (Szünet.)

A

nagyapa:

Nem

szeretem az szt. Olyan szomorú.

Az apa: (Szivarra gyújt, mélyeket szippant.) A nagyapa: Nem akartam elhinni, hogy itt van már tudom, miért sajdult meg tegnap este lábamon a Igaz lenne tehát?

20

.

.

.

Most

régi seb.


Az apa: (Nagyon lassan beszél.) Én is mindig megérzem az szt ... A múltkor vacsora után kimentem a tópartra szivarozni. Már jó két hete lehetett. A fürdépületben még zúgtak a szobák

a

nyaralóktól,

mint

kaptárok.

a

A nagyterembe

ját-

Az asztalok eltt ül jégbe htött pezsgt ittak s törölték

szott a cigány valami nyári táncmulatságon.

vendégek

fagylaltot

A

ettek,

bugyborékolt a forróságtól. Meleg nyár ... A lánghullámok paskolták ég tarkónkat és a vérünk háborogva zúgott ... És ekkor én a szürke alkonyatba mentem. Az árnyékok már zöldek, hidegek és higak voltak. A nádas felé haladtam s ott mintha meglegyintett volna valami hvösség. A zsombékokon künn már ott lengett az sz. Magam voltam a parton. Távolban egy szomorú, szürke alak döngött. Valami öreg banya rzsét, meg száraz levelet szedett az erdn, hogy legyen télire fteni valója. Aztán egy fájóslábu öreg asszony jött oda s korsóval mentett a tó vizébl. is még az éjjel elutazott. A tavon lenn nehéz vontató-hajók mentek. Könny és elegáns nyári csónakázók helyett sötét, barátságtalan arcú, bebugyolázott, gyanús emberek szálltak ki a ladikokból. Mikor hazafelé jöttem, már minden házban égett a lámpa. A tzhelyeken vigan pattogott a tz. A házicicák a gazdasszonyok ölében doromboltak. Aztán, hogy a fasorba jöttem, láttam a sötétben is, hogy a leveleken rozsda barnult. A nagy tölgyfa majdnem kopasz volt, a fü száraz, vörös. Megpörköldött a nyári láztól. Az erd a verejtéküket.

tó vize

volt

-

21


pedig sóhajtozott. Haldoklott. Akkor tudtam meg, Hogy vége az idei

nyárnak.

(Csendesen szivarozik.) Az anya: Valami elsurrant feletlünk. A nagyapa: Valami árnyék.

Az

apa:

Egy denevér.

(A gyerekek tágra

szemmel bámulnak. A lámpa lobog.

nyilt

Hosszú Az anya: Én pedig múltkor délután szünet.)

láttam meg az szt. verandán és kinéztem. Egyszer csak egy száraz levél csörögve hullott le a rámámra. Feltekintettem. Az ég mozdulatlan volt s fülledten borult a földre. A leveg' tisztán és üresen fénylett. S ekkor ugy tetszett nekem, mintha a végtelen szi csend elejét hallottam volna. A gyerekek a tavalyi kopasz karácsonyfát elültettek a homokba s a vedlett arany-

Künn ültem

a

diókkal, tépett papiros-láncokkal és

csonyt

játszottak.

lustán

sütkéreztek

kötélen szített

szines

hordók

denütt az

sz

Lábujjhegyen a

ruhák

csempe üvegdiszekkel karáA zöld gyepágyak

tipegtek.

bágyasztó nap-fürdben. voltak

dohos, boros melankóliája

kiteregetve

szaga

lengett s

s

messzire

a

Távolban

egy

szüretre

kiké-

elszállott.

Min-

mindez olyan

furcsa

és

szomorú volt. Ma este ugyanezt éreztem. Az ég, a föld, a tárgyak oly különösek, mintha valamilyen váratlan vendég érkezett volna meg.

-

22


A

nagyapa: (Csüggedten.) Igazatok van. Én

mintha valaki

járna a közelben.

itt

A

(Nagy csend.

Itt

az

vacsorának vége. Egyik

fiu

az asztal végén

szunyókál, az apa fölkel, az anya a lámpába néz.

mikor

erd

hogy nem

neszét veszi, felé.

A

között

fák

figyelnek

rá,

megy

kifelé.

sietve

ugy érzem

is

sz.

a

A nagyapa

kapun

A

elillan

az

tó fénytelenül,

ólomszürkén ömlik el a távolban. A zenészek vitorlavásznas emelvényén néhány szék lézeng s a vászonköpenybl a vasváz mint valami sovány lábszár. rúdja sok helyütt kikandikál, Egy lélek sem jár az utakon, csak a homályos petróleumlámpa vergdik a piszkos üveglemezek mögött. A nagyapa többször megfordul. Mindenütt süket, üres csönd. A fájó magányosságban többször körültekint, hogy megbizonyosodjék, csakugyan sz van-e, egyszerre aztán megijed, összeborzad s feltekint, mintha kriptába lépett volna. A tó felé megy, mindig lassabban, végre egy fához dl s halkan, keservesen sirni kezd.) II.

(Két órával

késbb. A két kis fiu a nyaraló külön szobáAz asztalon mécs van, mellette gummi-

jában vetkzik és beszélget. labda és karikahajtó.)

Az

egyik:

megtudta, hogy

A

másik:

Te

mért van? tudom.

Pista,

sz Nem

-

olyan bus a nagyapa, mikor

lett

23

-


Az

A

Hányéves

egyik:

a

nagyapó?

másik: Hatvan, vagy hetven. (Szünet.)

Az

A Az

A Az

egyik: Te, Pista, alszol?

másik: Mit akarsz?

Az öreg ember

egyik:

másik:

és mindig

a

fél

haláltól.

Az öreg hama-

fiatal.

A nagyapa már nagyon

öreg.

A szeme

folyós

könnyezik. Aztán hallottad, olyan furcsán beszél és

mindig mekeg, mint a kecskebéka

Az

lenni.

másik: (Gondolkozik.) Miért?

rabb meghal, mint a

A

embernek

egyik: Rossz lehet öreg

egyik:

Mit

gondolsz,

.

.

.

(Nevet.)

mitl

olyan

sárga

az

öieg

ember foga?

A

másik: Azt hiszem a cigarettafüsttl.

egyik: A nagyapa már rágni sem tud. Te láttad, hogy mindig a puha húst válogatja ki neki? Az egyik: Az öreg embereknek a lábuk is rossz, lötyögös, azért nem tudnak járni meg szaladni. A szemük sem lát jól. Vakok. Az iskolában egy gyerek nagyapja azért halt meg, mert

Az

a

mama

nem

volt tüdeje.

A Az

Ugy ám. nem igaz. (Gondolkoznak.) Te, mikor hal meg a nagyapa?

másik: Ez egyik:

24

-


A

másik:

megvert

Az

érte.

elaludt.

Erre

tapasztja

s

Félre tolja a záron

kzik

kérdezni.

a nagyapa.

ingét húzza

fel

s

A

felkel az

hallgatózik.

lev

A

másik

fiu

nem

hall

semmi

neszt

felel,

az

sem.

kíváncsian nézi, mint vet-

s

szomorú öreg ember épen

sovány,

A

kis

fiu

halkan,

száját

visszalopódzik a hálóságyba

paplan alá bújik, mert

A

is

háló-

testének árnyai a gyertya világánál komikusan

nevet, azután lábujjhegyen

tön elalszik.

múltkor

ágyból, fülét nesztelenül

Nem

rézlemezt

hadonászva óriásokká nnek. a kis piros

A mama

szünet.)

egyik: Te, Pista! Alszol? (Vár.

mert már ajtóhoz

nem szabad

Ilyet

(Nagy

kulcslyukon

érzi a

még mindig

szrt fénye sugárzik. Az országúton

közeled

s

fülig

hideget.

Rög-

a gyertya

ezalatt

befogva

halvány,

bolyhos

át-

fellegek

az szi beteges holdfény, mint mozháztetkön s a nyaralók fehér falain. A ég nyárfák a távolban néha megmozdulnak, de csak halk selyemsusogással, mintha meglapulnának és félnének. A törpe bokrok

között

dulatlan

kel

a

hold

és

a

tüz,

az árnyékban guggolnak.

A levegben

csak az avar

mmM

Halálos

hvös

mii -

25

csend.

Vak,

mozdulatlan

és fanyar illata reszket.)

éj.


.

TAMÁS BOSZÚJA Három

leány kacagni

Széles

kezdett.

szalmakalapjaikkal a

távolba integettek.

— Jön a Tamás. — Várjuk meg .

A

gyarázott hallgatta,

élénken váltak s

— — A

.

szem, nagyon szke fiu mafürdorvosnak. Az orvos szórakozottan bámult és minden szavát túlságosan a tengerre — gyanúsan — helyeselte. Azután kezet fogtak, el-

tengerparton egy mélázó valamit

a

Tamás andagolva, lógó Ki ez? kérdezte a

Nem kis

A

ismered?.

.

.

kövér félrehúzta a szkét bolond, a nehézségtörös

kiugrott az ablakon

s

beszökött

.

lányok

tartott a

fejjel

szke német A Vaál-fiu. s .

,

éjjel

felé.

lány.

a fülébe súgta:

Nem a

tudod?

kertünkbe

A

múltkor

képzeld

egy ingben, egészen fehéren, a holdvilágban. Mi az ablakon át néztük. Arcát a hold felé fordította és a falra akart mászni, de a papa kiment, karon ragadta és hazavezette. Alig birt vele, mert ha rajta van a baj, ers, mint egy bika. Aztán csak

szegény

— —

még

szerelmes

is.

Kibe? Belém.

De

ezt

ne

mondd

-

26

el

-

senkinek

.

.

.


Tamás

a

pad

elé ért.

Mind

a

három lány vihogott

és egy-

szerre kiáltott:

Tamás. Csókolj meg. unalmasan és kelletlenül, mintha csak nyújtózkodnék, átölelte a lányokat és sorba megcsókolta ket szájon. Szervusztok gyerekek. Mi az újság? A fürdó'n közte és a lányok között valami különös pajtáskodó barátság fejló'dött ki. Az álmosszemü, szomorú, szke fiu állandóan ott lógott az oldalukon, vitte a kabátjukat, a vendég-

A

Gyere hosszú

ide, fiu

lben

széket hozott és pincért kerített nekik, amiért

k

hálából

tegezdtek és csókolództak vele. Ebben a titkos szövetkezetben azután benn volt a fürdtelep összes leánya, tiz-tizenkét éves rövidszoknyások, eladólányok, vénkisasszonyok egyformán. Szerették, csipkedték,

kínozták mindnyájan.

ragaszkodott

séggel

közönynyel

A

jó fiu

meg

kutyahü-

bárgyú egészben véve, ugy lát-

hozzájuk, alázatosan, de bizonyos

teljesítette

parancsaikat

s

nagyon keveset tördik velük. Ha nevettek rajta, leült egy s megvárta, mig elmúlik a jókedvük. Máskülönben mind egyformán rendelkeztek vele s nem egyszer elemi iskolás lányok szott,

padra

is

igy szóltak hozzá:

— kázni

meg

Menj hozzánk, drágám

megyünk

a kabátomat

A

és

mondd meg, ma

a Kendyékkel. Várj. Vidd

Tamás

este csóna-

haza a napernymet,

is.

szótlanul

elballagott

27

és

különöseket gondolt


a sötét

erdben. Szeme az éjben

kigyu!adt

és

dalolni

kezdett

melyrl már egy fájdalmas dalt, — valami orosz népdal félét messzirl ráismertek a fürdzk. Ez a dal gyakran hangzott fel az erdben, mindenki hallotta, de nem tudta senki, mert Tamás

mások eltt nem énekelte

szívesen.

Néha kés

szakadozottan

a tengeren

verdtek össze

a mólón, a holdfényes viz

csendült

fel

s

éjjel

ilyenkor

tompán

és

csoportok

messzeségében keresve

a ladik világitó vonalát.

— Halljátok? A Vaál-fiu A fürd-vendégek féltek sem képzdtek kirl

beszéltek

annyit,

körötte. Beszéltek,

... és nyugtalankodtak, de azért sen-

mint

róla.

Valóságos

legendák

hogy az apja egy dúsgazdag lámpa-

gyáros csak azért küldte ide a nagybátyjával, egy kecskeszakállas, korhely agglegénynyel, hogy hamarosan tönkremenjen. A fiúnak borzasztó jelenetei voltak az apjával dékáról.

Ámde

s

állítólag tudott is a szán-

errl senkinek sem szólt

s titkait

mindig makacs

hallgatással rizte.

A fürdévad

kezdetén, egyszer, amikor a tengert nyugtalan,

fehér hullámok barázdálták,

bement a vizbe és eltnt a viharban. eszébe a fürdsnek, hogy utána nézzen. Riadtan vette észre, hogy a kabinjában még ott lógott a ruhája, a láthatáron pedig a nyugtalan viz már összeölelkezett a szürke esvonalakkal. Rögtön nagy csónakkal indultak utána, az egész fürdközönség talpon volt s keresték-kutatták egész

Csak

két

óra

multán

jutott

-

28


éjjel,

zeli

eredménytelenül. Senkisem

Az

szigetig.

a kö-

Budapestrl sürgönyileg lehívták, mindehogy a tengerbe fúlt. Végre két nap múlva,

nem

is

egy reggel felbukott a vizben prüszers úszók nyu-

keresték,

kölve és fújva, sápadtan

galmával

hogy elvergdhetett

apját

nütt elterjedt a hir,

mikor már

hitte,

és paskolta,

és lesoványodva, az

sodorta, visszaköpte a reátajtékzó

verte,

hullámokat.

Olyan

Az

mint valami hatalmas fóka.

volt,

apja,

aki

akkor már gyászruhában

meg

rögtön hazautazott és

Szánalom és rémület

Csak

elé, tág,

járkált

a

fürdben,

fiát.

kisérte mindenütt.

a lányok mulattak rajta.

Esténként

fövénybe

se nézte a

s

a

rendesen

középre

elcipelték

a

strandra.

Letelepedtek a

Tamás fáradtan nézett maga mintha nem érdekelné a kegyetlen játék.

ültették.

beteg szemeivel,

Egy fülleszt augusztusi

este azonban rült kedvük volt homokban, cigarettákra gyújtottak, tilos dalokat énekeltek, amiket máskor remegve susogtak egymás fülébe. A tenger némán nyúlt el, mintha valamire várt volna. Tamást kézrl-kézre adták, ölelték, csókolták, csiklandozták. Egy a leányoknak. Bukfenceztek a

kis leány

kibontotta

szallagot s a nyakára

hajából a

másik a kalapját nyomta a fejébe ernyjét.

A

hosszú

fiu

csak

állt

s

kötötte, a

kezébe adta a piros nap-

és várt, mit se sejtve, mint egy

felszallagozott áldozati barom.

29


nyúlánk leány magánkivül volt az örömtl,

Ella, az ideg^cs,

összetett kézzel rimánkodott:

— —

Énekelj,

Énekelj!

Tamás

Tamás, nekünk. Neked oly szép hangod van.

hangzott

Azt a szép dalt énekeld

Egy

kórusban.

fel

habozott.

Tamás.

el.

kicsikét várt, nyelt, köhögött, aztán elkezdte szánalma-

san rikácsoló, rekedt hangján: ^Sötét vizek

Csapják hajómat

A

lányok befogták a szájukat.

.

A

.

parton a szuros, kegyetlen

csúf lány-kacajok félve pukkantak szét, mint a vizes rakéták.

Tamás

Mindent

elhallgatott.

megértett.

Lehajtotta a

fejét,

könnyei csurogtak. Szemében apró, hideg szikrák villámlottak

Mért nevettek,

ti

buták? ...

Ti

akartok engemet

fel.

ki-

nevetni? Erre azután már dörögve, harsogva, tombolva tört

ki

a ne-

vetés és a taps:

Nagyszer! Hogy volt, hogy volt. Tamás még sohasem hallott. Hasonlított a vizek dörgéséhez, de volt benne valami ismeretlen, üres, rekedt és kegyetlen, ami nyomban megfagyasztotta a szivét és megbénitotta minden izmát. A nevetéshullámok egyre emelkedtek, dailyen kacagást

-

30


gadtak,

feltornyozódtak,

körülgyrzték

s

,

mintha fuldokolt

volna, e kacaj-oceánban levegért kapkodott:

zett

Megfájdult a fejem. Engedjetek haza Ettl az esttl kezdve azután sanda bizalmatlansággal néa lányokra. Fenntartotta a régi barátságot, tegezdött velk, .

de lehetleg

az

kitért

.

.

útjukból

s

csak

kés

éjjel

nézett ki a

hosszú lépéseivel végigjárva a mólót, azután lefeküdt s másnapig nem is mutatkozott. Szüntelenül várt és lesett, mintha valami titkos bosszú gondolata rejtzött volna szk koponyájában. Hogy mi forrott benne, senki sem sejtette. Tamás azonban okos és vigyázatos volt és tudta mit tesz. Egy órakor a kéjes, buja és izgató hségben kiszökött az bolond, fájó feje jól érezte, izzó nap-záporba ... Az amikor ember pirosan liheg a feléje ez az perc, az hogy a

partra,

közeled vágyakra s

a fák

aludtak,

csókjainak s a

és levetkzve mindent, állattá lesz.

a

leveg

tenger szúrt,

odaadóan

adta

át

A

magát

mint az izzó pörnye. Benn a

házak a

nap

villák-

ban a sikosra mosott, napfürdöben ellankadt ntestek kéjesen nyújtóztak a puha pamlagon és érezve selyem-ing s a vékony pongyola cirógatását, azt álmodták, hogy egészen meztelenek. Az apró szájacskákban aranyvég cigaretták forogtak, a szomjas ajak ugy szivta magába a füstöt, mintha tüzes férfiajkat csókolt volna sápadtra, véresre. Mámoros pillákra ólmos lázak, sötét vágyak nehezedtek.

31


Benn a mély utakon parázsosan vibráltak az árnyékok. A nap ágak tüz-rostélyán babonás szineket csent a zöld sötétségbe. Olykor fehér fürd-pongyolák, rikitó szallagu szalmakalapok, lila, sárga, bronz-vörös fátyolok surrantak el a távoli hori-

az

zonon, hazasiet'

nedves

nuk

hajjal,

alatt,

nk,

akik

az úszástól

kipirulva

és

elfáradva

viaszosvászon sapkáikkal és fürd-ruháikkal a hó-

haza igyekeztek. Távol a locsolt ut kavicsos pora va-

lósággal füstölgött.

Mindenki menekült a forróság ell. Csak Tamás

Az

k Ella

allén

végre három leány alakja tnt

voltak.

A fürdbl

jöttek.

kócosan és sápadtan

Tamás

várt.

fel.

sietett ell.

eléje rohant, félrevonta s

megcsókolta a meztelen

karját.

— Szervusz Tamás. Mért haragudtál ránk — kérdezte a leány. — Nem haragudtam. Én mindig szerettelek benneteket. ?

A

leány meglepdött, a fiu szemébe nézett és fülig elvörö-

ragyogó férfiszemet nem érzett még Tamás még mindig nem engedte el a karját. Jöjj velem. Akarok neked valamit mondani. A leány követte az erdbe. A két másik leány kacagása, a missek angol beszéde távoli zeneként szrdött csak át a vastag fenyvesfalon. Leültek a homokba. Tamás félkarjáva' könnyedén átölelte a leányt s mikor már minden nesz elmúlt' dühösen, bszen szorították össze ajkaikat. södött.

Soha

ilyen különös,

a testén. És

32


:

!

.

^.:

— A

Tamás.

Ülj le mellém,

leány megfogta a kezét. Azután arról kezdett panaszkodni,

hogy egy tüske ment be a cipjébe. Tamás udvariasan és óvatosan

fehér nyári

lefejtette lábáról

cipó'jét,

könny

a

megcsókolta a nyakát. Most már egészen arca kárminvörös lett, szédült Ülj közelebb Tamás. .

.

harisnyát és

kibomlott a haja, az

.

— A

fiu

félszegen tovább húzódott.

Nem

érted ? Jöjj ide felkelt a homokból, zsebredugta a kezét és ránézett.

Tamás

— —

!

Miért?

Akarom. Csókolj meg.

szamár ...

te

Tamás

.

.

.

te

.

vállat vont.

Ne hagy

Fáj a fejem.

meg

Ölelj

.

.

Lassan

.

akarom

.

.

.

.

lány lefeküdt a földre és kiáltozni kezdett:

A

fiu

Tamás, Tamás, Ne menj erre egyszerre

.

.

te

.

kifelé indult.

A

el

.

el

.

.

.

vissza

Jó'jj

kiegyenesedett.

.

.

Orrcimpái reszkettek

a haragtól:

Igen

?

Tudd meg

hát

nem

kellesz

.

.

nem

.

kelletek

.

.

.

gazok, bestiák vagytok mind. Értetted?

A hang

fuldoklott

Jöjj vissza

.

.

.

már jöjj

Tamás még egyszer egyedül

látta

a leányt.

.

a zokogástól .

.

csak egy percre

visszafordult.

33

.

.

A magányos

Gyönyörködött benne

.

rengetegben

Olyan

volt,

mint


egy dühös, részeg menád. könnyei piszkosan folytak az

Szke

fejét

állán és

lehajtotta a

homokba

zokogott halkan, fojtottan,

fuldokolva.

Tamás arcán a káröröm, a boszu, a férfi méltóságos daca tükrözdött s a hangja egyszerre vészesen süvöltvé változott — Mért bántottatok? Mért kínoztok? Most maradjatok magatokra, te, k, mind, mind buta, szegény, szeren•"

.

.

.

.

.

.

.

.

.

csétlen leányok ...

Azzal vigyorogva, fütyülve kirohant a napfénybe, a sárga és vörös szinben

ég

sziklák közé.

Felkacagott a napra.

-

34

-


istenítélet

w^mM^^mmtw^mmt

Cser Gábor izgatottan tétített

szobában.

ebben

az

akkoráknak

Az

ijeszten

arca

fehér

állott

az asztal mellett a félig

kréta-fehér

keretben

volt

s

elsö-

nagy piros

karminszinüeknek,

ajkai'

kétszer

látszottak-

Megismertelek egészen. Mától kezdve más majd egymással... hangon* beszélünk Az asszony az aranyszél konzol eltt a haját igazította. Férje rekedten, kapkodva beszélt, mikor ránézett: Ezt nem birom tovább Elég volt a játékból szívott s hevesen járt fel s alá a havannát Ers, sötét Értetted?

.

.

.

.

,

.

szobában.

Még mindig hazug vagy — folytatta egyre izgatottabban — képmutató és határozatlan. Le kell vetned az álarcot, mert az rületbe hajtasz. Le fogom tépni rólad, leszakítom, megalázlak Letiporlak.

Az asszony nedves macskaszemeit tágra meresztette kedvesked baba-arccal nézett reá:

s

va-

lami siró, fanyar és

— —

Nem

értelek.

Megmérgezett a színház, te még mindig koNézz csak a tükörbe, de ne így, hanem szintén, komolyan, becsületesen. Próbáld meg. Tudod mi az a becsület. Ez a

baj.

médiás vagy.

35


az

szinteség? Az

ég szerelmére

ne

mosolyogjál,

hagyd

végre ezeket a színpadi cafrangokat. Cser odasietett a tükör elé, megfogta feleségének a a

elállt

lélegzete.

megszabadulni sápadt

ki

tle.

vaskarokkal tartotta

férje

Az

lev üveglapon

eltte

s

fejét s

nem

birt

zavart,

látta

arcát.

— tal

A

el

Engedj, engedj

.

.

akart siklani a szép

.

Sikoltott s férfi

egy kigyószerü mozdulatCser elengedte. Ki-

ölelésébl.

merülten a díványra dlt, megtörölte a homlokát.

Hol a

te lelked, hol a te igazi,

becsületes arcod?

Kér-

dezte szemrehányóan, szomorúan. Az asszony készen volt az öltözködéssel. A gyémántfejü tüt fekete kalapjába szúrta, még egyszer megnézte magát a tü-

körben, aztán a férje elé

Cser lemondólag

— —

állott.

Szeretsz? intett

a fejével.

Szeretlek.

Megígéred, hogy

jól

viseled

magadat ezután?

Akkor minden meg van bocsátva. Megcsókolták egymást. Az asszony egy mély

Meg?

színpadi

komplimenttel ajánlta magát.

Addio. Estére találkozunk.

Cser egyedül maradt a rágyújtott egy könny orosz

szobában. cigarettára s

36

Leült

a

hintaszékbe,

gondolkozni kezdett.


Három talan, zajos

benne.

tette

éve voltak házasok. Ez a három év most is nyugboldogságnak, izgatott csókoknak visszhangját kel-

Az

vad

s

lépett,

a

színpadról egyenesen

kecsesen és büszkén, mint egy dám-

évig a legtisztább boldogságot adta neki.

fél

társaságba, vitette a

puha leány

érintetlen,

kényelmes fészkébe

maguknak

éltek,

elégedettek voltak.

padlásra a babérkoszorúkat,

ült

szomorú

lett.

Az

maga

elé

ezt

észrevette.

meredt.

azonban ked-

arca megváltozott. Téli estéken sokáig

egyedül a sötét szalonban

Cser

jártak

emlékeit pedig elrejtette a

szekrényébe, hogy senkisem lássa. Lassan-lassan vetlen és

Nem

Az asszony maga

mikor kijött zavartan nézett reá. mikor belépett a szobába,

s

Egyszer,

Lábujjhegyen,

nesztelenül

lopódzott a háta

mögé. Az asszony felkacagott s trillázni kezdett. Ettl a pillanattól kezdve meg volt mérgezve körülöttük a leveg, minden tárgy idegenné vált, a szavakba mély bánat, hideg gyanakvás lopódzott. A férfi látta, hogy az asszony játszik. Ez a gondolat azután a legvadabb ölelkezésüket is megzavarta és csókjaik édességét végképpen elvette. Cser elször azt hitte,

hogy

a beteg s

maga eltt

se

merte bevallani a gyanúját.

ha arra gondolt, hogy egész boldogságuk egy ügyes csalás, holmi színpadi szemfényvesztés, melyben csak egy odarántott, buta szerepl. Hónapokig járt ennek a gondoElállt a lélegzete,

latnak terhével. Azután ijedten vette észre, padi,

hogy ez

a

n

lámpák vakitó fényében örökre elvesztette önmagát

37

a színs alkal-


.

matlanná

lett

Az

az életre.

arca

cikája,

mindennap más

Ezek

a

gondolatok mostan kába zavarban vágtattak

agyveljén. Egyszerre hidegen és határozottan ökölbe szorult: Bizonyosságot

kell

mentenem

Nem

kell

is

.

.

tudta befejezni a gondolatát, mert a

Sietve

mikor a

felállott s

A

át

az

a keze

teremtenem, gondolta magában.

az életnek, az életem árán

ból léptek hallatszottak.

meg

hangját

volt, a

A

szeme, az ajka, minden porhazudott. Csert vére az rültség környékezte. minden csepp

ezerféleképpen tudta változtatni.

Meg

.

szomszéd szobá-

felesége volt.

meggyújtotta a villamoslámpát

s

összeborzongott,

férjét megpillantotta.

Te vagy az?

Ó

te

csúnya, szomorú ember.

Nem

untad

a várakozást?

Aztán sokáig, mereven bámult

— —

reá.

Mit nézel? kérdezte Cser.

Az

arcodat, a te sápadt, érdekes alakodat.

Ne

mozdulj.

Olyan nemes vagy ebben a pózban. Hajtsd kissé eló'bbre a fejedet Cseren egyszerre a hideg szaladt át. Eszébe jutott, egyszer azt mondta a felesége, szeretné, ha eló'tte halna meg, mert rajta akarja megtanulni a színpadi halált. Ezen akkor mindaketten nevettek. Most azonban agyába nyilait a gyilkos, .

fekete tréfa.

Mit gondolkozol? Gyóntatta tovább az asszony.

38

-

.


.

Rólad. Próbára akarlak tenni.

még? Egy

áldozatot kérek

tó'led.

Ne

Látni

akarom, szeretsz-e

kérdezd, miért ... ne kérdezd,

egyszer talán ugy is megmondom eszembe A ruhádat akarom, melyben utoljára léptél fel. Add ide nekem^

hogy

jutott

ajándékozz

.

meg

.

.

.

.

vele.

Az asszony némán nézett reá. Azután szó nélkül bement a másik szobába s kivette a szekrénybl azt a csipkés könnységet, melyet a férjétó'l kapott. A sárga selyem csodaruha oda hullott lábai elé.

Tessék.

Cser tántorgott az és az este

örömtó'l.

korán feküdtek

Magához

szorította a feleségét

le.

Több hónap múlt el. Cser tzre vetette a ruhát, az asszony azonban mindig sápadtabb és szótlanabb lett. A teste sorvadt, szeme beesett. Fáradtan, álmosan tettek-vettek egész nap, s kegyetlen éles szemekkel figyelték egymást. A férfinak borzasztó percei voltak. Gylölni kezdte az embereket, gylölte a közönséget és féltékeny lett reá, hogy ezt a forró nt egykor hideg, hU-karjaival ölelgette és undok nyálas szájával kiszívta belle a lelkét. Gylölt mindenkit, ha elgondolta, hogy azeltt éhes diákok, kövér dísznókereskedk tekintete mászott a testén, mint valami falánk, mérges pók. Nem volt sem éje, sem nappala Várakozott a percre, mikor véres bizonyítékokat kaphat, amelyek elkábítják, földre döntik, megölik.

-

39

-


Fgyszer lenül feküdt, nyiltan,

ijedten

éjjel,

hogy

mikor az asszony mozdulatlanul, azt higyje, alszik, föléje hajolt.

ragyogva meredtek a sötétbe, hunyta be ...

A

borzasztó

s

mikor

pillanat,

A

észre

jött,

sáros és piszkos volt;

hogy megmosdjék

és

vette

a leszámolás

azonban még nem érkezett meg. Egy novemberi estén Cser fáradtan érkezett haza Kocsin

lélekzette-

szemei tágra

nyomban

t,

perce

birtokáról.

a szobájába ment,

átöltözködjék. Alig gyújtott világosságot,

a felesége hangját hallotta az ajtón kívül:

Te vagy Gábor? Az asszony zavartan

lépett be.

— —

Mi baj? Kérdezte Cser. Károlyka beteg. Köhög. Ugy látszik meghtötte magát. Cser rémülten ugrott fel. Rögtön orvosért telefonált. A három éves kis fiu piros arccal, homályos szemekkel feküdt a párnák közt s már nem is volt eszméleténél. Az asszony leült azfágya mellé s ügyetlen kézzel simogatta a forró, sajgó fejecskét. Aztán'felkelt, megigazította nehéz, szó'ke haját és lábait keresztbe vetve várta az orvost-

Az orvos megmérte

a fiu lázát, megvizsgálta, azután félre-

hívta Csert.

Difteritisz ... El kell készülni a legrosszabbra.

Egész

éjjel

fenn

voltak s idegesen

A

virrasztottak a beteg-

beteg nyugtalanul hánykolódott, fuldoklott és éjfélkor már hörögni kezdett. Hajnalra meghalt. ágynál.

40


.

A testre.

hatalmas, atléta mell,

A

A

felesége földszín

ravatalt a

jajgatva rogyott az

férfi

másik szobában

szórták kései rózsákkal, halvány,

élettelen

nézte a halottat és a

arccal

állitották fel.

szagos

A

férjét.

koporsót

virágokkal.

tele-

Szótalanul

s egy pillanatig sem mentek el a ravataltól. mikor Cser csaknem összerogyott a fáradságtól, igy

mindketten

állottak

Éjfélkor,

szólt a feleségéhez:

— maradj

Fáradt itt

.

vagyok.

Egy

pillanatra

leheverek.

Te addig

.

Bement a másik szobába

s

behúzta maga után az

ajtót.

A

el egymástól, melyet vékony vászonhogy ne lehessen átlátni. Cser azonban, maga sem tudta miért, nem feküdt le. Végigment a szobán, azután megállott az ajtó eló'tt. A vászonfüggönyön átcsillogtak a ravatalgyertyák karcsú, nyugodt lángocskái. Csend volt. Cser nem mozdult a helyébl s tágra nyitott szemekkel nézett a másik szobába. Azután óvatosan félrehúzta a vékony függönyt, de csak annyira, hogy a keskeny résen egyik szemével

két szobát üvegajtó választotta

függöny

takart be,

átkukucskálhasson.

Felesége

ott állott a ravatalra

könyökölve

s

nézte a halott pisze, fájdalmas, idegenszer arcát. Sápadtan ver-

gdött

és

tekintete

nem az

tudott

üvegre

s

sirni.

Egyszerre azonban odavillant rémült

meglátta a férje

Arca erre sötétpirosra gyulladt

s

fehér arcához.

-

41

kémlel,

sötét

fejét lehajtotta a halott

szemétliliom-


.

Cser lábujjhegyre állt s ugy figyelt. Az asszony sirt. Zsebkendjét szeme elé szorította, fejét mélyen lehajtotta. Hangja megcsuklott. Tüdejébl a levegt szakadozva engedte ki s ersen fújta az orrát. A színpadon zokogott igy, emlékezett, tudta, érezte, egészen igy sirt. Most már nem kellett kétkednie Cser megragadta az ajtót. A rozoga rézkilincs kezében maradt. Még látta a szobát, a koporsót, a gyertyákat s ugy tetszett neki, mintha a ravatal egyszerre tzbe borult volna. Azután elsötétült eltte a világ. .

-

42


.

A TELEFON Fekete hajnal volt

még

A

sovány,

A

daloló

.

.

éhesszinü

izgatottan

fiu,

irni

tinta

borult

virradat

az

ablakokon

emeleti

Többször

utcákra.

lábujjhegyen

szél

mintha

a

engedékenyen folyt a tollából s a papiron mondatokká, szines sorokká ömölt össze. Izgalmas

kezdett.

gyos

Benedek,

A

itt-ott

volna

arany

Pár perc múlva az Íróasztalon írást és

s

lángok

azután gyorsan,

valamitó'l, kipirult s a

Leemelte a kagylót

csira-szagu,

porhanyó göröngyökön

sáppadt

tekintett az éjszakába,

félt

sötétségben

járkált a

lans

az

haldokoltak.

lihegve

irt

és

keze reszketett.

berregni

kezdett a telefon.

füléhez szorította. Félretolta a nedves

jegyezni kezdett.

— Nem értettem. Még egyszer. — A betket kérem egyenként. Az

ujjai

közt

táncoló

unalmas, hideg szavakat totta

össze a

szivét.

s

tollszár

valami

Fáradtan kelt

szorgalmasan

rótta

le

az

mondhatatlan fájdalom szorífel a székéró'l, végig simította

verejtékes homlokát. Halott fehérvolt. Összeráncolta a szemöldökeit,

gondolkozni kezdett, hogy megtalálja az elvesztett fonalat

újra belezökkenjen a hangulatba. Folytatta az írását,

sebben,

még boldogabban,

mint

eló'bb.

43 -^

Gyönyör

még

s

heve-

képek táncoltak


elébe, színes

álmok suhantak elö

cseng

irt

a mellén

azonban pár

sort, a

újra megszólalt.

Felpattant a székérl. neki,

tetszett

élesen

levegbl,

a iiajnalodó

szorítást érzett s a feje megfájdult. Alig

mintha

ma

Máskor

zajongna.

Sohasem a is

zaj. Ugy csengnek acél-gombja különösen

bántotta ennyire a

háborgatták Írásában,

máskor

is

felzavarta a csengetyü, de ezen a hajnalon érthetetlenül mérges,

követel volt, mintha csak t akarta volna boKeze ökölbe szorult. Várt. De mégis gyzött a nyugodtsága. Hidegen leemelte a kagylót s odahajolt a szópörleked, szantani.

tölcsér felé:

Haló, haló ...

Az

Írása ezalatt megszáradt.

A

papírlapokon álmos, ténferg

legyek mászkáltak.

Mikor Írni

felvette a tudósítást vállat vont,

elmosolyodott

s újra

próbált.

A

csengetyü

újra

feljajdult sziszegve,

kegyetlen

jutott

Nadrágzsebébe

hangot.

lemondással

hallgatta.

egész múltja

S

berregett.

s

minden

aztán

pillanatban

csörömpölve, lármázva. Ismerte ezt a vinnyogó, Ajkai

dugta

vonaglottak

a

az

kezét

s

undortól.

szomorú Eszébe

a kávéházi füstös éjszakák és az idegsorvasztó

gomolyagokban kerengtek el eltte. És mindennek oka csak ez a lelketlen, ostoba telefon volt, melynek hangját sokszor álmában is hallotta. Ilyenkor csiklandozó bizsergést érzett

virrasztások tarka

44

-


.

valami villamos borzongás futott

a talpában s hátgerincén

cseng

át s

nyöszörögve ült fel az hangtalanul mozogtak. hajolt az ajkai ágyában, elre és Belátta, hogy ma nem irhát. Megadta magát a sorsának. Nyugodtan letette a tollat s várta a csengetyü-szót. A cseng mind a két percben felzördült. Tántorogva kelt fel s reszket kezekkel s

dühösen

kagyló

a

nyúlt

Szeme

után.

haragtól

a

szikrázott

ordított bele a telefonba.

Haló! Ki beszél?

hangzavar zúgott

Iszonyú

egyszerre, távol zeneszó és

szemekkel

meredt

tágra

füllel,

feléje.

Több hang dönnyögött

homályos akkordjai,

érthetetlen

magyar

német szavak foszlányai.

haló

Haló,

.

.

.

szólt s a

méregtl

már csaknem

sirva

fakadt.

A

— sort

.

kagyló lemeze pattogva, csörögve kopogott.

Elég

.

.

.

Nem

kell

több

.

.

.

Ebbl

kérek

tiz,

tizenöt

.

Megnézte az óráját. Három óra volt. Ásitott s az Íróasztallal szemben lev mély pamlagba süppedt bele. Kinyújtózkodott és aludni próbált. Feje lassan sülyedni kezdett, nehéz szemhéjai

hsen

ég

borultak le szemgolyóira. Fölötte homályos, zöld obogással égtek a virrasztó gázlángok. Suta, komikus árnyékok hasaltak végig a padlón, a falakon s az iróasztalokan. S ahogy könnyes és kivörösödött szemei az álommal küzködve pislogtak,

45


meglátta a telefont.

feküdt a falon

Mozgó árnyéka

kalimpálva

esetlenül

hogy folytonosan

érezte,

s

n, n. A

végig

tölcsére

egy öblös harang, a rúdja fekete póznahatalmasan felfelé dagadt s a kötélvastagságu

bólongatott, mint

ként

egyszerre

zsinórok mozogni kezdtek, akárcsak kigyók. Félni kezdett. Látta, s

melléje

hogy

a sunyi,

kering. fel

A

ült.

A

neki,

valami izmos, hideg óriási

hogy ez

szive dobogását

a csodaszörny hallotta s

is

gonosz szerkezetben

hosszú,

vér,

él.

Felugrott

most szentül

hitte,

lomha, élettelen vér

is

összegömbölyöd zsinórok meg ugy tntek

mintha a belei lennének

.

.

.

Sandán, liheg indulatban kuporodott össze. Lesett.

S egyszerre siri vékony hangon megszólalt a csengetyü. A zaj azonban nem sznt meg. A szél kivülrl bejött s a lángokat meglobogtatta. A falon leng árnyékok vak zrzavarban egymásra estek s a telefon képe egyszerre oly nagy lett, hogy Várt.

az

asztalokat, a

eltakarta.

vinnyogó

A

A

képeket,

az

egész

szobát s a gázlángokat

szemei elsötétültek, a gigászi árny

Már olyan

egyre ntt.

zaj

feléje

rohant

is

s a

mint a tengermorajlás.

volt,

harang bszen tört megragadta a torkát és fojtogatni kezdte. Elsápadt. Védekeznie kellett. Megfeszítette minden izomerejét s egy könny telefon pedig, mint

egy levegben járó

feléje,

ugrással

az

asztalon

termett

Vasmarkaival megragadta. a

sarkaival.

A

bomlott

és

birkózni

A csengk

gépezet

46

rülten

hörögve,

-

kezdett a telefonnal. sivitottak.

ájuldozva

Rátaposott

vergdött,


mint egy törte, a

él

Erre aztán neki feküdt, a vasrudakat darabokra

állat.

kagylót széttaposta, a lemezt megrepeztette, a csengetyü-

kampós szögek észre sem vette,

párt letörte s a zsinórokat féktelenül kiszakította a alól.

Kacagott,

Hallgatózott.

A levegben

az

Semmi

pehely gyanánt

egész testét

neszt

lázas

holt melódiák szálltak.

A

sem

hallott.

tn

viziói,

verejték

asztalra, beletemetkezett a

Csendesen

fehér

köd-foltos hajnalban

röpködött a sötétség.

hideg

s

megnémult.

hirtelen

éjjel

asztalon

az

kiáltozott

ugrált,

hogy a csengeíyü

verte

ki.

Az

még

itt-ott

A

szolga az

ólomszürke

lett,

Író-

arca

gyrött ujságpapir-hullámokba, lankadtan

elvesz bozontos Benedeket, a

bejött s csodálkozva

asztalon

jó,

alvó

frl

fekete

Fáradt volt. Leült az

kinyújtózkodott és elaludt.

nézte

virradt.

angyalok, kósza,

hosszú csinján

látta

a rombolást.

Az

embert. fejtette

a

újságok

papirt

s

Ámulva között

felismerte

szelid Benedeket.

Azután a szoba közepére ment, megállott, és elmosolyodott.

47


.

VERS-TÁROYAK HOLDFÉNY Az utakon andalog.

s a

nagy kettsfödelü házakon a sápadt holdfény

Kitekintek

éjszakába

az

Ó

hideg, kékes holdfénynyel.

s

Belopódzol a lelkem mélyébe kérge alá

elbujt,

Oly ártatlannak holdfény

telik

nyári

!

.

s

mégis

oly

!

.

.

lelkem

megtelik

is

.

szelíden felkelted a

megdermedt álmokat, látszol s

én

az

holdfény

te

felfedez,

kemény

te újra

kelt.

kitanult és ravasz vagy,

ó

.

k

felébrednek és könynyel Költknek ablakába nézel s a szemök; szerelmesek szemén villansz meg, kik a lombok alatt egy sötét padon csókolódznak s közelebb

meg

bújnak

egymáshoz,

mert

a te

fényednél

észre, te szerelmesek tolvajlámpása

Bevilágítasz fáradt szüzek szobájába és

ontod ezüst sugaraidat az leányálmukat, te kerit !

Benézel

a

.

.

semmit

se

veszünk

!

bkez

párnáikra és elveszed

pazarsággal

tlük nyugodt

.

szobákba,

a

zene-termekbe,

rásütsz

a

fekete

födelü zongorákra és azok borzongani, zengeni, zsongani kezdenek, mint a napsugár érintésére a

Memnonszobor. Ottan anda-

logsz a csillogó érc-hurokon, melyek a harmóniák harmóniá'ára

48


.

verik a brrel

ütemesen

mert

síivöltöznek,

Most

fakalapácsok.

simogatják,

csak

az

bevont és különös egész mindenség

zokog, egyszerre azonban a játékpörölyök belesir, markolnak a menydörg acélhálózatba és tépik, szaggatják háborogva, zokogva. És mindezt te teszed, te zene-keltö, te költ! A fáradt tudósokat elhivod a munkától. A tanuló leányok halkan

incselkedésedre lassan lecsavarják forró lámpáikat és fájó

vágyó

relmes, te csábitó

A logsz te

fejjel,

sóhajjal kitekintenek az éjszakába és reád néznek, te sze-

!

.

.

szerelmes

a

s

rémes

!

.

.

.

párázatos

kék,

nádbozótokon, az serdkön rókáknak és farkasoknak te

te

anda-

vilát^itasz,

,

arccal, nyomott kebellel erlködve küzdenek és te háztetkre, iszonyú örvények háborgásába viszed ket, te szörny Te keltettél fel ma engemet is nyugalmas álmomból most beléd merülök és imádom halvány arcodat, mint s magyar, pogány söm a kel nap vörös-tüzes korongját. Ó mint szeretlek téged, te halovány csodálatos napom, te

Az

alvajárók krétafehér

te feléd

1

lehelletszerü

ezstvirág,

te

.

.

gyöngyház-hajó,

hullámain csendesen vitorlázó naszád,

laknak, te költ-hivó, te hiv-kelt, te hü, te

édes

1

-

49

te

te sziget,

te

a

leveg kék

hol a boldogok

hütelen, te rémes,


AZ ÓREG KERTÉSZ

sz

volt.

A

kopasz földön

haldokló violák és utolsó

a

busán lengett az elmúlás kdiszitmények keretében nyiló csenevész virágok között az öreg, nagyon öreg kertész állott s vékony rózsák

sóhajai

fanyar szaga.

pihegtek, a levegó'ben

A

A sárga fényben ég kertre csend borult. A kertész lépteinek nesze, kaszájának csengése messzire elhangzott. Távolban egy alacsony üvegház guggolt, hol a nagylevel karmi n-kelyhü, drága virágok bágyadtan aludták téli álmukat. Az öreg kertész fáradt volt. is szeretett volna már aludni.

kaszájával kaszálta a rozsdás füvet. halálos

Többször Valamit

menjek

körülnézett.

akart. el.

Gyanakodva mozgott

Titokzatosan

Megijedtem. Elfutottam.

A

és

sunyian tekintett reám.

s

kezével integetett, hogy

vörös bokrok csörög-

tarlott

tek mögöttem.

Elrejtztem és néztem, mit tesz az öreg. utolsó rózsákat dühösen porba tiporta, a dísznövényeket gyökerestl kitépte. Azután lihegve leült a földre, cingár lábáról

Az

lassan

levetette a cipjét, a harisnyáját és a nadrágját. Csontjai

zörögtek. Majd megrázkódott

s

mezítelenül, fehéren

elttem

állt

egy csontváz.

Az erdn bolyongott

ekkor

az üres

senki

sem

volt.

A madarak

utakon.

-

50

-

A

hideg

ájultan

szél

egyedül

buktak

le

az


nyomban meghaltak. A dér megcsípte a leveleket, a vacogó ágak sziszegve verdtek egymáshoz. A nap a fekete égrl barna fényt lövelt a kongó, siket

ágról s

kietlenségbe.

Az öreg

kertész

kiterült a holt

gyepen.

Esni kezdett a hó.

A VASÁRBAN A zúgó

városban, a rohanó

sz

ember. öreg csendesen feküdt

haját

lenn

s

életárban

bemocskolta szemlélte

a

a

elesett sár,

csillogó

töfög-pöfög gépkocsikat, a tevés- vevésnek s a munkának csillogó változatosságát. Sokáig néztem ki

ugy

dalomban.

látszott

— nagyon

Felkönyökölt

szemeit a városon. reá s egymástól

A

a

egy

de

fáradt,

azért

batárokat,

a

fáradhatatlan ezt az aggot,

kényelmesen érezte magát a sokakövön s mosolyogva körüljártatta

körülötte

járók

csodálkozva tekintettek

kérdezgették, vájjon miért

nem

kel föl

hever-

helyébl.

Végre rászántam magamat, hozzáléptem és megszólítottam.

— Ó, tiszteletreméltó agg, miért fetrengesz mondd,

miért

és miért

nem

nem

állsz

talpadra? Miért

üvöltesz az üvöltkkel

51

?

-

nem Nézz

itt

a hideg sárban,

szaladsz a szaladókkal fel

a kék égre, milyen


azuros és csillámló. Tekints a földre, milyen lázas és forrongó.'

Mindenütt

élet van. Jer, kelj

fel,

majd segítek neked.

Már nyújtottam karomat, hogy belekapaszkodjon. nem értett volna mozdulatlanul maradt.

azon-

ban, mintha

Kelj fel

Minek?

!

— —

szólottam neki

még

egyszer.

kérdezte az agg bölcs ember.

MAGÁNY Most még az utcán vagyok a

kíváncsi tekintetek

kereszt-

Ezer és ezer fürge, tolakodó szem kémleli az arcomat a rajtaül lélek remegéseit. A tárgyak oly idegenek körülöttem.

tüzében. s

Sokszor között

hogy nem is léteznek s e sok mköd' lélek ijedten kapok a fejemhez, hogy megbizonyosod-

azt hiszem,

magam

is

jam, csakugyan vagyok-e? Hirtelen

elcsapódom

egy

sötét

közön

s

keskeny

fekete házteti alatt a boldogságtól szinte lihegve, lázasan a

célom

A

utcák,

megyek

felé.

kaput kinyitom.

Belépek a szobámba. Sötét van. Nincs

senki benne.

Egy dübörgés,

még kopog fejemben az utca zaja, a kerékemberek zagyva beszéde, de már olyan halkan,

pillanatig

az

hogy egészen összeolvad

a lelkem zenéjével.

-

52

~

Álmodozó semmit-


.

fevésben tekintek

magam

köré.

Minden, ami köröttem van, olyan Az óra ketyegése s a szivem

s hozzám hasonlatos dobogása egybeolvad. A lámpa ugy világit, mint a lelkem fénye és a bútorokat annyira egynek érezem magammal, mintha saját vérem folyna bennök.

nyájas

lesz.

Hallgatózom.

A

csend

dalol, csilingel.

Valami templomi érzés hatja ki

karjaimat,

szobában

halálos

némaság

szivemet. Reszketve tárom

át a

az áldozó pap

mint

lebeg.

és

az

ágyra

Majdnem

roskadok.

A

felsikoltok a gyö-

nyörtl.

Magam vagyok

!

.

.

A BÓLCS ÁRNYÉKA Az

6'sz

platonista

sokat

olvasása, napról-napra rosszabbul

gással várta a dolgok végét.

orvosokat kinevette. kapuja

A

Hiába volt a tudós asszonyok furfangos ráazonban derült mosoly-

szenvedett.

athéni orvosok bölcsesége, a kuruzsló lett.

drága fükivonatokat

Bölcs közönynyel

nézett a

elhajitotta,

az

Hádesz sötétl

elé.

Egészen lesoványodott. Hosszú görög orra, mely tar homlonagyon légies külst adott neki. Városszerte azt beszélték róla, hogy már szellemekkel társalog ...

kával egybeforrott, valami

53

-


Nagy, zöldes csillámu szemeiben heves vágy tüze égett* errl a tökéletlen világról, magasabb régiókba vágyott, mert tudta, hogy Thanatosz csak tökéletesebb csillagokra Elkívánkozott

visz.

Öreg

és fáradt volt. Elmúlt száz éves.

Ment, künn,

a

város kapuin

tul.

Gyönyör szi

nap

volt,

kövér gyümölcsök hullongtak a hajladozó fákról.

A nagy

utón csak

ballagott.

Tanítványai

mert az agg mester a magányt szerette.

nem

Ilyenkor

követték,

gondolkozott

és álmodozott.

Sokáig, lassan

járt

a porban.

Egyszer csak észrevette, hogy nincs egyedül. Eltte lépdelt az árnyéka. Hosszura nyúlva, gigászi nagyságban.

A árnyék

ugy

bölcs

épp

csontos

ugy

jártak, a lábai

A

egy

testét

lógázta

a

b

köpenyt,

lebernyeg

épp ugy tapostak, mint az

karjai

épp

övéi.

mester ezen nagyon elgondolkozott.

ö?

Vájjon melyik a valóban létez: a árnyék, vagy

S

Az

takarta.

. A

mint

,

az árnyék.

mikép egész életében

Az

most is azt romlandó földi test.

tanította,

tartósabb, mint a

hitte,

hogy

Mikor ezt elgondolta, nyájasan és bölcsen mosolygott. Sokáig mentek igy együtt és az árnyék. Aztán, mikor a napszekér vértajtékos, liheg lovakkal nyugati ég peremére a lélekzete.

ért, leült

egy szlskert

54

fala alá,

mert

a

elállott


Hörgött. Érezte,

hogy

Rövid

elalél.

ideig

kzdött, aztán

lehunyta a szemét és meghalt.

A hüs

alkonyi szell meglibegtette haját, hosszú köpenyét

és szandálja kötzsinórjait kibogozta.

A A

fehér falon a fekete árnyék lassan táncolni kezdett. hulla

azonban

ott

hevert meredten és élettelenül.

TÜCSÖKDAL AZ ÉJSZAKÁBAN

Valamikor két vagy három éve lehet már — gyorsvonaton robogtam egy nyári szürkületkor. Kihajoltam az ablakon s szinte beleszédültem a fekete, szénaillatos sötétségbe. Kezemben egy hosszú, finom cigaretta parázslott

mint alszik

el,

szenesedik

latlan

éjszakához.

csak

egy ezüstös

gében, valahol

A

kerekek

trillát

messze,

s

lankadtan,

tétlenül

néztem,

hozzá az alvó, mozdudübörgésében egyszerre

meg, feketül süket

hallottam.

A

szürke

messze egy tücsök

mezk

dalolt

mélysé-

magánosan,

egyedül.

Akkor egyszerre elérzékenyültem a primitiv hangszeren és szemeimbe könyek csorogtak. Cigarettámat leejtettem az éjszakába. Oly fájó, édes és különös volt, hogy egy tücsök valaho messze dalba kezd, egy gyorsvonaton rohanó vándor meghallja és magával viszi az emlékét. 55


Aztán egészen elfelejtettem a tücsök nótáját. Két vagy három éve lehet már.

Ma

pedig

szobában, csikorgó

télen

itt

ülök a

lámpám árnya

alatt

és ftött

hallom a tücsökdalt, az ezüstös,

újra

valamikor amely egyszer hozzám repült az éjszakában. Egyszerre nevetni és sirni szeretnék. Miért, miért Az ismeretlen mezn azóta sokszor kell újra ellágyulnom ?

trillázó éneket,

elszáradt és fiatal

kivirult a fü, az ugart

tücsök kezdett

uj

dalba

s

fölszáritották,

az én igénytelen

ezer

és

ezer

énekesem még

azon a nyáron meghalt. A vidék talán el is pusztult egészen, a gyorsvonatom mozdonyát, amely tovaröpitett a dübörg' síneken, azóta piszkos kereskedésekben ócskavasként árulják, a gépész meghalt, a jelz-lámpa összetört, a kocsik inai meghibbantak és a vasút utasai szertczüllöttek, örökre eltntek a szemem ell. A dal

azonban

él,

a tücsök, ez az apró

húzza

füzfapoóta, ez a semmi, ez a

fájdalmas, vékony hegedjét. És dala most újra a vágy, az öröm, a fájdalom végtelenségét kelti föl bennem, mint akkor — két, vagy három éve — a nyári szürkületben. ciripel, zöld féreg

egyre

lelkemben

A TENGEREN Hajóm, ez az acél-bordáju viziszörny, inogva lebeg a hullámok viharos taraján, mint egy parafadugó. Lüktetve, pihegve,

-

56

-


nehezen lélegezve alussza lázas délutáni álmát a viz s valami különös, kemény felfelé-nyomást, valami borzalmas dagadást látok és érzek mindenütt. Kék messzeség elttem és utánam — szabad

— ég és viz között lebegek, szilaj vadászkedv fog el és reám tekintesz, te nagy forradalmár, te örök-nyugtalan, te közönyös gyilkos, ó Tenger! Felém öltögeted ezer apró vipera-nyelvedet, felmordulsz, reám bó'gsz, te harapós oroszlán és azt mondod, hogy bukjak

a pálya

eltted arcra és imádjalak.

idegcsöveimen és az arcom elpirul. Szembeszállunk végre egymással én és te. Más senki sincsen itt. A nap is hangtalanul, tompa fénynyel ég, mint egy öreg hálószoba-lámpás — ez a leszámolás órája — s az acélvár makVillamos bizsergés fut

át

rancosán és fenkölten recseg bele az álmos, sárga félhomályba,

vakmerség isteni közönyével. Csak acéldohognak egyhangúan, bágyasztóan, amint a kék égbl a futáshoz olykor levegt kortyint. A szélben azonban hárfa-

a bizonytalanság és

tüdei vizi

húrokká finomulnak a vastag hajókötelek és lolnak nekem.

Szemben

állok tehát veled, farkasszemet

goddal és nem rettenek

Az én ereimben

meg tled,

gyönyör

dalt da-

nézek zöld hara-

ó örök-rontó, frigyet bontó,

vért-

háborog egy óceán, felmorduló, elsimuló, dúló piros vér-oceán, melynek hatalma nem kisebb a te hatalmadnál.

ontó.

is

És piros vér-viharaimban világokat török össze és világosan alkotok.

-

57


.

Thalatta, örök, napfényes kék

nem vagy nagyobb

Thalatta,

hatalmas vagy, de

az embernél.

Most ragyogsz,

izzoI,

bujkálkodol, minthogy élek és látlak

de egy pillanatban lehunyom a szememet és eltnsz ellem, megsemmisitlek és újra nem vagy. Te a hajótörés pokoli recsegésében vizet öntesz hörg szánkba, hullánkkal lapdázol, orkánokkal hányatsz, de nekem csak szemhéjamat kell lehunynom és te eltnsz és a semmiségbe roskadsz. Ó tigris-torku, agglegény-haragú, pöröl, vén elégedetlen nem bámulod-e az embert, az isteni férget, a nyugodtan-rontót, tégedet,

az akadály-bontót, a könnyet-ontót,

ki

megnyergeli táncoló hul-

lámaidat, pöffeszkedik Ítéletnapi viharaidban és

megsemmisít egy

szem-rebbenéssel téged, háborgó viz-tócsa, fönséges pocsolya?!

ÉJI

Egy nagy elhagyott,

sötét

szakállú, utain.

.

.

DAL

remete-arcu vándor bolyongott a város

Azután

megállott

és

halk

hangon

igy

énekelt a sötétségben:

hozzám, öröm leányai, ti festékes arcúak, kormos szemöldöküek és tárjátok ki szomorú lelketek titkát. Én imádom a ti lelketeket, mivelhogy az szinte és nem kendzött mint a többi embereké. Jöjjetek

58


Jöjjetek

közém

és ugrándozzatok vidor kacajjal, fürge

bo-

szomorú örömeteket, mivelhogy mosolyotok könnyekbl minden születik és a könny szent. Danoljatok nekem szomorú nótákat, miket még akkor tanultatok meg, mikor fehér volt lelketek, mint most karjaitok hava mert én

kákkal,

szeretem a

és bizalmasan csókoljátok

ti

meg

az élet tüzében megperzseló'dött

ajkaimat.

Olyan jók és szépek vagytok éjben nyiló piros rózsákhoz, vagy kik megszoptatják az

ö

ti!

Hasonlatosak a fekete a jó anyákhoz

még inkább

siró csecsemó'iket.

kességet adtok a láztól dadogóknak

S olyan ártatlanok vagytok!

Ti

nyugalmat és bé-

s

a szevedély elvakultjainak.

Ugy

fekszetek a hideg ágyon,

mint Vénusz oltárán a néma, gyenge bárányka. Jöjjetek értitek a

és én

hozzám bánatom

testvérei,

édes testvéreim,

ti

meg-

szenvedélyek lávatüzében szén-feketére égett lelkemet

sem nevetek a ti kisirt szemetekbe. A költ titeket nagyon szeret, mert

van és

lelke tüzével ölelgeti azokat, kik

mások

lángra gyúlnak az

tüzénél,

az ö arcán

nem méltók

lelke

is

festék

reá s

mig

hideg és vigasztalan

marad.

És bizony mondom, ti mindnyájan költök is vagytok, szomorú leányzók, mert szenvedésteket senkivel sem éreztetitek, csak a gyönyört, mely belle fakad. Agyatok hasonlatos a koporsóhoz, örömetek a szenvedéshez és életetek a halálhoz

59

s

mégis


forrói!

ölel karokkal

akar az

ket

szorítjátok

magatokhoz

azt,

álmodni

ki

élet aranyfájáról.

Hideg tzetek lángragyujtja a szegény vándort s azok, akisohasem csókoltak ni ajkak, megáldják lábatok porát is,

mert könyörületesek vagytok hozájuk.

Öleléstekbl nem származik kin és szenvedés, csak mély, örög nyugalom és boldog felejtés, mert ti a szz terméketlenség komor papni vagytok. Legyen áldás az utatokon és szánakozva senkise téritgessen vissza benneteket, mint egykor Bethéniában az Ember Fia tévé, mert bizony mondom nektek, ti jók és költök vagytok s nagyobbak minden imádkozó leányoknál és alakoskodó asszonyoknál.

Most megáldalak benneteket

meg

és igy áldjon

mindenki.

És legyen ezerszer átkozott, aki titeket csak arany és ezüst marhával akar kifizetni s nem csókkal és könynyel, mert jók, áldottak és szentek vagytok, ó

gyönyör

lányai

.

.

mp^ —

60

.


SZOMBAT DÉLUTÁN^! Szombat délután volt, de ez nem nagyon fontos a törté... Az ég azonban aranysárga üveg-kupolaként feszült szét s enyhe ibolyaillat párolgott a barna szobákban. Ez az a különösen-világos és átlátszó szombat délután, mikor a szorgalmasabb diákok a nyitott ablakoknál vonalazzák meg füzeteiket egy. szabad vasárnap délután örömében s a távol mezkön kacagva, puffogva hangzik fel a méta lármája, meg valami eltévedt harangszó. Ebben a pillanatban még a szigorú arcú iskolaudvarnak is bolondos kedve támad s a nehéz homok ugrálni szeretne örömében, ha az a kenetes és vallásos komolyság, amely ilyenkor szentelt olajként minden tárgyra ráömöl, meg nem tiltaná neki. Egy fiatal ember nézett ki ilyen szombat délutánon második emeleti ablakából, mely egy hosszúkás, beláthatatlan vég szobának szállította a napsugarakat. Nagyot kortyintott a részenetre

gít kék levegbl, azután az ablakdeszkán

hever

sápadt arca ebben látszott.

még

De

csak

a

is

sápadt fekete

fiu,

is

sejtette.

leányok találgatták, de aki

a

fejét

és

rákönyökölt

A

ruhája

is

fekete volt s

csodásan

gyászos keretben

vájjon miért

nem

kijebb dugta

fekete posztóra.

k

volt ennyire

A szomszéd

nem

naponta

bus? Nem tudta senki, ablakokban könyökl

jöttek reá, tisztán,

61

szomorúnak

ki

lehet

elegánsan

igazán

jön-mén,

ez

a

néha


gyászkeretes leveleket kap, melyeket

nyugodtan

rabjait

halottja

van-e,

életunt

világfi,

mondjuk meg, hanem higyjük

A szell

kis s

vagy

csoda

történt

össze

tép

kövezetére? talán

Vájjon

szerelmes

s

da-

távol

Nem

is?

a legjobbat.

mellékutcán éppen az

mintha

szótlanul

hajigálja le a járda

ablaka

volna

alatt átfujt

egyszerre,

a virágszagu

az

egész

élet

meg a szk kbörtönök lakóinak. Künn a még télies vidámsággal kavargott a zaj, itt azon-

ragyogását mutatta körút tölcsérein

ban a kocsisok már andagolva hajtottak, az udvarok kötelein színes ruhák lógtak s a kövek között szivárványszinüen, lustán csillogott a szappanos viz. Ide már megérkezett a tavasz. Az ablakban könyökl idegen tág tüdkkel szivta magába s fürkész szeme észrevette azt is, hogy néhány homályos ablaküveg mögött otromba cserépbögrében ibolya kéklett. Lenn egy szállitó kocsi uj bútorokat hozott s a friss festékszag tavaszosan vegyült el

a virágillattal

és

a

zöld gallyak élet-lehell szagával. Nyelte

bársonyos levegt és nem tudott vele betelni. Alatta ugrálva járkáltak az emberek, mintha rültek lennének a napfénytl, a virágoktól, a lányoktól s egy percre is kiáltani ezt a

selymes,

hogy minden csupa vér, csupa forró, buja tavasz, csupa csók és lángoló seb legyen, de azért csak olyan szomorú szeretett volna,

maradt, mint eddig. Felvette vékony, fekete tavaszi kabátját s megindult

Nem

kifelé.

nagyon sokat gondolkozott, merre menjen, hanem

-

62


ment egyenesen és vakon, amerre inai vitték. Mindenki látesze most a lábaiban volt. Roskatag, szomorú hatta, hogy az lassúsággal haladt, mint valami öreg ember s nem is tekintett maga köré. Ilyen révedezen járni csak a megcsalt szerelmesek szoktak, akiknek már nincs több vágyuk. Ez a szegény fiatalember is fáradtan hagyogatta el maga mögött a várost, a házak egyre kisebbedtek, az utcák fogytak és ritkultak s egy lapos, napfényes mez szélén már integetett a lassú hajlású temetdomb, a kálvária. Nem riadt vissza az enyészet komor szinpadától, hanem nyugodtan ment elre. Az ázott, tavaszi fák között mosolygó kopott Krisztus oly szelid volt s a régi es-mosott szentképek mind ismersként köszöntötték, bár tudta, hogy sohasem járt itt. Talán csak álmában kalandozhatott erre, de ebben sem volt bizonyos. Ment tehát elre, a sarjadzó puha, lucskos földben, a virágos, domborodó föld-pupok közé. Távolban a szomorúság nemtje megforditott fáklyával állott, a márványangyal zokogva borult egy oszlopkre és a kis sirok mellett olcsó fakeresztek szomorkodtak.

Szomorúan Mindez

és hangtalanul nevetett, a vállát vonta és suttogott.

olyan, mint egy álom

.

.

.

Akárcsak egy szomorú,

rejtelmes álom.

nem

Vájjon hol volt? Bizonyára

bámult maga köré ban. Ártatlan

s

is

tudta.

Mint egy alvajáró

ment, ment elre a nedves, aranyos tavasz-

hangú csengetyük

csilingeltek.

63

A

halk szélben bor-


csuklottak meg s fenn a kék mennyboltban angyalok tört sírását lehetett hallani. Micsoda ünnep volt? Micsoda emlékek tértek vissza? Lehet, hogy a szomorúság ünnepe volt s a szerelem emlékei sirtak. Ez a szomorú idegen talán szerelmes volt egy gyönyör szke aszonyba s ezen a világos szómat délutánon annyira túlcsordult a szive, hogy nem birva magával idejött velünk. Az asszony bizonyára nehéz kávébarna bársonyruhát hord, komoly, szke haját már hátrasimítja, nedves szemeiben félve csillan fel

zasztó bánat futamai

az

sz

s

Képzeljétek

csak e

el

forró

testén

nt, amint

érzik

tavasz

a

pelyhetlen

a

ezt

még

állu

lüktetése.

fiút

rülten,

szobájában, selymes ahol rezzeijedten nek össze a drága csecsebecsék s megmozdulnak a falon a

éhesen

komor

csókolja

velencei képek. Képzeljétek

el

mondom

el

érthetetlen

fiút.

asszony nem

is

De él

miért s

s talán

ezt?

megértitek ezt az

Lehet,

hogy ez az

csak én koholtam ez álomban járó, ködös

lovag mellé aranyos háttérül.

Sokáig andalgott a szomorúság mezin.

Távolban széles

mezk

csik jártak. Mily

szomorú

Körültekintgetett

nyújtózkodtak, szélmalmok forogtak, kovolt

ez az

délutánon, mikor a szív tele van

ernyedt,

habkönny

álmos

álmokkal

szombat s nehéz

Egy ember jött a határon, azután eltnt. Egy dal hangzott fel s elnémult. Egy füstgomoly szállt fel és szertezüllött a levegs magasságban. Mindez fájt neki, hogy szinte könnyezni kétséggel.

-

64

-

'


szeretett

volna,

A temet

szélén

sirok között. Mellette a temet' bojtorjántövisével,

csalitjával,

állott

már,

ismeretlen

mély árka zöld,

nehéz,

furcsa

törpe

vizével,

Messzebb sehol. Ebben a

illatával.

egy szemétdomb. Ember, ameddig a szem ellát, nagy némaságban pedig fojtogatni kezdette a szent, névtelen bánata s üres szemekkel,

pállott

bánat,

a

sziv

ügyetlenül leült egyik

elhagyott sírhalomra.

Révetegen val az enyészet

tekintett

maga

köré, amint arcán az élet

rózsái-

dombján merengett.

Nem is tudom, milyen sokáig ült ez a fekete fiu a virágozni kezd siihaimon, nem is merem sejteni, miért, hisz azt sem tudom, honnan jött és hová ment. Még azt sem mondhatom meg, hogy ez a könnyez ember én voltam-e, vagy te. De, hogyha rágondolok, elfog ott a leült

temet szemetes

a sirás s zokogni

szeretnék, mint

árka mellett, amint halaványan, összetörve

egy ismeretlen, elhagyott sírhalomra. Mindez olyan, mint egy szomorú, rejtelmes álom.

65

~


EGY HANG A SZOBÁBAN Novemberi

es

%

csapdossa a házakat. Az ügyeletes hivatalnok

egyedül van a kongó szobában és járkál az íróasztalok között. Olykor leül egy pirosvonalos könyv mellé. ír és vonaloz, azután

átmegy a másik terembe, mintha csakugyan magában van-e? Sehol

meggyzdni,

akarna

arról

senki.

fogasok és üres

Üres

Most

érzi elször, milyen óriási, kietlen hely a hivatala hidegség borzongatja át. Megnézi az óráját és látja, hogy a kismutató az egyes felé siet.

székek.

s

valami

A

Azóta semmi

szolga éjfélkor lefeküdt.

zaj

se rebbent a

kaszárnyaszer teremben.

nem

Hallgatózik és újra

csendesen, szakába. s

a

semmi

hall

Az ólmos esben elmosódó

Künn

az

beleásit

az

neszt.

feketén esik. Megdörgöli a szemeit,

égbolt

es éj-

visszaásitozik rája

ekkor olyan, mint egy nyálkás, homályos szájpadlás, melybl házak fogsorként vigyorognak ki.

Most már egészen

türelmetlen.

szobákon. Uj, bélelt öblösen döng az emeleti

át a

megáll

még

ijesztbb

hösen

nyargal

nélkül

felhányja

egyik a

cip

téli

Ez

padló. a

a zaj

körülötte

helyrl

vastag

Mindig gyorsabban szalad

élesen csikorognak, lábai

a

66

-

aztán

könyveket.

alatt

neki és ha

esik

terpeszked

másikra,

hivatalos

jó!

csend.

minden

A

Dücél

könyvek.


.

bi porfelhk

szállanak

ki

zajuk

és

visszhang7ik

az

üres

szobákban.

es

Az desül,

pedig hangtalanul

lámpák

a

hullik,

mozdulatlanul

a kályha

égnek.

Benn

zúgása elcsenszobában is

a

november van.

Semmi

A

nesz.

csend

ráereszkedik a tárgyakra

és

fagyos

lehelletével

birtokába vesz, megdermeszt, összefagyaszt mindent.

A

ember egy darabig csendesen áll az majd megsimogatja homlokát, és idegesen rágni

sovány, fakóarcu

ablak mellett,

kezdi ritka, vöröses bajszát:

Senki, senki ..

A

bútorok mozdulatlanul hevernek eltte. Jórészt már mind aludni tért, a nyárspolgári pamlag, a kövér karosszék, a lusta könyvállvány. Egyedül a kártya hortyog még, de az is nemsokára

el

fog hallgatni

s

akkor egészen magában lesz

telepszik melléje és lesi a lélegzetét. le

A

.

.

.

Oda-

tüzrostélyon lomhán esik

egy-egy parázsdarab.

néma hamu mered a szemébe. már majdnem hangos sirás fojtogatja torkát. Bemegy az elszobába, hogy felkeltse a szolgát. A szolga azonban nincs ágyában ugy látszik megszökött s erre az éjjelre Kinyitja a kályhaajtót és szürke,

A

nyugtalanságtól

;

egészen egyedül hagyta. Idegesen visszabotorkál a villamfényes termekbe.

67


Egyszerre

hallja,

liogy a falióra

Erre valósággal megijed már.

is

Az

megáll. ijedtség

azonban lassan

kényszeri, hogy

szomorúsággá zsibbad benne leüljön egy székre és reámeredjen a padlóra. így ül sokáig. Nem tudja miért oly szomorú, csak érzi, hogy ez a sok holt tárgy, amin nincs ott az ember forró kezenyoma, megöli t, és vágyakozik és arra

zaj, élet,

emberek

után.

kívánni,

csak a kezüket

kivánna

hallani.

valakihez szól

Csak rajok szeretne nevetni, jó estét vágynék megrázni. Csak egy hangot

Csak legalább a saját hangját hallaná, amint ... Itt ebben a halálos csendben azonban még

moccanni sem mer. Amint igy tétovázik, gondolat

villan át

Odarohan

rátekint a telefonra és hirtelenül

egy

agyán.

és csönget. Arca kiszélesül

egy boldog, széles és hogy a lemez megrecscsen. Szemét könnyek futják el és szk agyában csodálatos gondolatok fakadnak fel. Olyanformát érez, mintha egy mosolytól.

ember

Füléhez

lelke

szorítja a kagylót

simulna az övébe,

mozdulnia, egy szemnek

hisz

hallja,

egy

kéznek

kellett feltekintenie,

kellett

hogy ebbe

szobába a félelem és rettegés magányába az

élet

a

megkongó

villamos zaját

küldje.

Erre a zajra azután felbátorodik. Hangot

hall,

meleg, puha,

muzsikás leány-hangot és a szoba egyszerre csupa édesség lesz és

der. Boldogan veszi

el

a

^

fülétó'l

68

a kag>lót, a

magasba emeli


.

és hagyja,

hogy

a

hang belenyúljon az üres homályba mint egy

eleven meleg arany fonál.

— Bocsánatot kérek... dadog a kishivatalnok... ezer bocsánat. A

kagyló üde lány-nevetést visszhangoz,

— beszél

.

Csak .

.

azt

akartam

zavarom nagysádot, de

A hang

.

.

.

barátságosan

hány óra Goór Balázs magyar bankban Bizonyára

tudni

segédkönyvvezetó'

a

.

.

.

hiszem

azt

.

felel.

A

.

.

.

.

.

segédkönyvvezetó' most már

felmelegszik és kipirul az arca. Füle szomjasan issza a lágy

hang magában, hogy a novemberi esó'ben az ázott drótokon most két szomorú rabszolga-lélek ölelkezik. A sápadt leány is ott ül a lámpa mellett és virraszt, mint . Regényt olvas. Könyvébó'l olykor-olykor feltekint, mikor egy ers csöngetés zenéjét és elgondolja

riasztja fel. Feje a forró

villamlámpáktól

fáj,

szemei vörösek,

alig

várja a reggelt.

A könyvvezet vigasztalja: — Óh nálunk is egészen igy ságtalan és unalmas

.

.

.

van.

A

hivatal ilyenkor barát-

Ezért bátorkodtam drága kisasszony

Erre azután mindketten nevetnek. Vasárnap találkát is

adnak egymásnak.

igénytelen

emberi

szó

A

telefonba

életüket és megvigasztalódnak.

remegése

száll

és

délutánra

.

.

már

bemondják szomorú,

A

szobába egy forró

szivárványosra

festi

a

poros,

kopott, elhagyott bútorokat, a lány pid füle pedig valahol messze,

rubinpirosra gyúl a belémuzsikáló férfihángtól.

-

69

-


Egy

— A Tele

már

és alig tudnak elválni egymástól.

Még

egyszer jó éjszakát kis könyvvezet' leteszi a kagylót és most már nyugodt. Jó éjszakát

van a

mellét. is,

órája beszélnek

lelke

Máskor

.

.

.

.

veró'fénynyel

önzó' és ideges,

valami

s

még

szája

.

érzés

feszitheti

irigykedett azokra a kollégáira

akik nála jobb szivart szivnak, de

cseség és béke. Eró'lködó'

nagy

.

most csupa nyugalom, bölhimnuszt énekelni a szeretethez, mely mindenüvé

szeretne

diadalmas kultúrához, az emberhez, a

elhatol az ó' meleg, vigasztaló szavával, de fáradt és inkább leül egy székre, a zöldernyó's villamos lámpás mellé. Ott aztán csendesen bóbiskolni kezd. Almában arcát egy lágy hang simogatja, mint valami puha, meleg selyemkendó' és gyönyör szépeket álmodhatik, mert vörnyeges bajusza körül egy huncut csendes mosoly játszik.

70


A CSEH TROMBITÁS A

még

cseh trombitásnak, az öreg Sznopcseknek arca

volt, járása

vidám és könny, de

fakadoztak.

A

lelke

többiek, akik körülötte

mélyén már a

nem

voltak,

piros

halál csirái

vettek észre

semmit sem, csak arcvonásai lettek merevebbek és márványosabbak, csak a szemei estek be kissé. A szomorkás kis ember egy este hazament, leült fakó-zöld karosszékébe, melyben meghalt az apja és a nagyapja, és

maga

elé

bölcsen, ahogy egy igazi filozófushoz

Életrendjében kelt,

ersen

leszámolt az

változás

sem

esett.

élettel.

Korán

és sokáig mosakodott és reggelenként órákhosszáig

sétált a városi

Maga sem

semmi

mindazonáltal

meredve, nyugodtan és

illik,

park fehér orgonabokrai között,

sejtette,

mint egyébkor.

hogy pár

mi baja van, de érezte,

év,

pár

hónap és mindennek vége.

A önzén

hangversenyeket azért buzgón és szenvedélyesen

halló-szerv

mohón

itta,

s a füle,

szürcsölte

hang-viharokat, mintha egész

cséren

át

látogatta. Szerette a zenét

ez a begyakorolt,

magába

inyencked

a halkuló,

dübörg

valója csak ezen a két lapos töl-

ömölt volna beléje. A hangversenyteremben mindig Hét órakor nehézkesen és komolyan botorkálva

volt a legels.

megjelent a lépcskön

messzirl

;

mosolyogtak,

az

ajtónyitogatók, is

-

mosolygott,

71

a

ruhatárosok

azután

már

beballagott


az üres,

kongó terembe,

szokott helyére, megtörölte vastag

leült

szemüvegét, hogy a zenét lássa várakozott. ült,

A

közönség

és keresztbefont karral

is

komoran ugy

fecsegett, pisszegett, fészkeldött,

mint egy szobor.

Hvös

októberi este volt, korán sötéted.

feküdt a városon,

villamosok

az

esztelenül

emberek küzködtek csörömpöltek.

vastagon

nekimentek, a

vele,

Valami zavar, valami bal-

csöpög eserny-

jóslatú várakozás lebegett mindenütt. Kopott,

lépcsn

jével ijedt sietséggel libegett a

A köd

felfelé.

Elkésett.

Fáradt

szomorú volt, alig birta már magát, nem is akart eljönni, de most ott állt az ajtó eltt, nem lehetett kinn maradnia.

és

Lábujjhegyen érezte magát, mert retlen,

kiméletlen

lopózkodott a

nem

legközlebbi

székre.

Rosszul

ülhetett a szokott helyén, körötte isme-

emberek,

egy

mellette

Az ablak

azeltt sohasem vett észre. a vastag izzadtság-csöppek.

A

nagy

ablak,

amelyet

ugy csorogtak

táblákról csak

teremben kölönben

is

trhetetlen

a melegség. Fönn a plafondon a zöld gázlángok szinte lihegve égnek, a tikkasztó forróságban

szédülnek.

A

tükrök a sarokból

zene pedig magasan kóvályog és álmos, ernyedt, azt hinné az ember, bármelyik pillanatban elhallgat, elalszik. A zene és a melegség együtt muzsikál. Erlködött, de nem tudott figyelni. Szórakozottan összezavarosan

bámulnak

reá, a

ráncolta a szemöldökeit és a közönséget nézegette. Mellette egy

gondosan

fésült

szül

ur

ül,

72

aki

-

bizonyára

most

lépett ki


.

a borbéíy-üzíetbl, háta mögött

annyira elre

lev sorban csupa

hitt

leány

a székrl.

semmiképpen sem

egészen az ablak mellett a szemének. A feje megfájduH és

az oldalszéken,

fehérruhás

figyel s

Az eltte

borzas, fontoskodó fiatalember, egy unatkozó

újságíró, akinek az ouverture

Nem

egy

hogy majdnem lebukik

hajlik,

:

ott,

.

És

tetszik.

ott

.

elállt

a lélekzete

Bolondság, mormogta magában. Otthon az ágya fölött, a polcon állott zord bronzszobra, melyet a szobrász a halotti lárva után öntött ki. Pontosan emlékezett halálának évszámára s hamarosan kiszámította hány év múlt

el

vány

azóta.

Maga

arcképeit

fekszik.

és

eltt

látta

utolsó kottájának másolatát,

ahol a nagy

azt a képet,

Képtelennek

találta

a

helyzetet,

hal-

mester ravatalon

egy

darabig

nem

is

nézett arra felé és mosolyogni próbáH, de minél tovább ült igy elfordulva, annál inkább érezte,

kemény

átfúrja

íngmellét,

fordulnia, ha akar, ha

hogy az idegen

beleszúr

testébe

tekintete

és

neki

hívja,

arra

keli

nem.

Megsimította homlokát. Melege

volt.

A

feje beteg, a látása

zavarodott meg, bizonyára csak képzeldik.

Végre kiegyenesedett, mintha

Az

ismeretlen

lájára

ugy.

maga eltt

akarta

fél

volna

még mindig ugy

támaszkodott,

hogy

hírtelen és határozottan feléje fordult,

arcát

nehéz

bebizonyítani, ült,

nagy

határozottan

-

73

mint elbb.

fejét

jobb

láthatta.

hogy nem

A

kezére

fél.

szék támeresztette

Pár pillanat

múlt


.

el.

Egyszerre

lassan

:

és

nyugodtan

hátrafordult

egyenesen

s

reá nézett.

A Csak

trombitás elfehéredett, de azért mozdulatlanul

ült

tovább.

szája maradt nyitva az ijedségtl

Beethoven

.

.

majdnem

olyan, ahogy a képeken abba a terembe, ahova , elvegyült a többi közé, és észre sem vették. Most már nem is kétkedett. Eltte volt s ha közelebb megy hozzá meg is tapinthatja a ruháit, csontos, felséges arcát, nagy, szomorú szemeit, volt, a

ahogy

látta,

beszélhet

süket

képzelte.

vele,

isten,

Eljött

ide,

megszólíthatja

és

fog

felelni

egy-

röviden,

szeren, gorombán, ahogy a kontár orgonással beszélt egyszer* mikor haragos volt. Nézte, nézte. Mozdulatlanul zenét.

Nagy koponyáját elre

figyelmesen

ült és tolta,

hallgatta a

oroszlánsörényét

olykor

hátrasimította sovány, hosszú ujjaival, azután ismét neki támasz-

kodott

a

széknek,

mint a

többi.

Vonásai

durvábbak,

képeken, orra nagyobb és formátlanabb, de azért igy

vékony germán ajka finom és barnás arca kissé halvány,

friss,

mintha

mint egy

nem

fiatal

aludt

is

mint a szép és

leányé.

volna az

Csak

éjjel

s

hosszú utazástól, melyet meg kellett tennie, mig ideért. A jobb könyöke fehér kportól piszkos, vagy talán a meszet dörzsölte le, amint bejött? Fekete, hosszú kabátot viselt. Egy magas, puha, hegyesen

fáradt lenne a

74


.

kiszögell gallér szorult a nyakához,

kissé

régi

!

módi, de

nem

nyakkendje pedig többször körülfutva nyakán, görcsös csomóba gömbölyödik össze s csak lazán tartja

feltn,

rozsdabarna

össze egy

mered

kékkövü

égnek.

bronz-melltü.

Fekete

mellényén

A

haja zord rendetlenségben

egy egyszer

ezüst

óralánc

húzódik.

Milyen nyugodt. Milyen egyszer, akárcsak a többiek

Most már emlékezett reá, eltte jött be s határozottan hogy látta a pénztárnál, amint megváltotta a jegyet, a zsebébe gyrte s reng lépésekkel az ajtó felé tartott. Ilyen tehát, egészen ilyen, gondolta magában, amig félig magán kivl reá meredt. Ha megszólíthatnám, ha csak megérinthetném legalább a ruhája szegélyét, a cipje hegyét A közönség tapsolt, fenn az emelvényen egy sápadt arcú fiatal ember hajlongott, aztán újra fülsért lárma keletkezett, néhány széket döbörögve hátra toltak, többen kimentek és hangosan beszélgettek. Egy pillanat sem telt bele s a trombitás már az ismeretlen háta mögött állt, aki a nyugtalankodó emberek között keresztbefont karokkal közönyösen ült, mint elbb.

tudta,

.

Lassan vállára és a

szemébe

tette kezét.

nézett.

Nem

emelte és kezet nyújtott, mást.

A

nézett és

trombitás

Az idegen nyugodtan

.

hátra fordult

meglepdve, egész arcát feléje mintha már régen ismerték volna egy-

zavartan

volt

hebegett,

nyugodtan kimondta a nevét.

75

az

idegen

azonban

reá


.

.

Csakugyan

El kellett

Ne

ismerne.

.

.

jönnöm, de nem szeretném, ha más

is

meg-

kérdezze miért.

Szakadozottan Két kacagó

nem

szólt, rekedtes,

leány haladt

fiatal

el

kellemes hangon.

mellettük

s

a szava elveszett

a kacajban.

Ez

alatt

mindaketten az ajtóhoz

mentek, szinte repültek.

Künn

a

hvös

értek,

könnyen, gyorsan

folyosón nagy lépésekkel

pirosléniás gyökérsznyegen. Az szomorúan nézett a trombitás szemébe, de ritkán szólt, mintha valami nagy bánat feküdt volna rajta. Többször csüggedve intett a kezével, lemondóan bólintott, vagy a vállát vonta, mert egész valóján valami fakó, halálos közöny üJt, hogy néha szinte félelmetes is volt. — És meddig meddig marad itten ? Szólt dadogva az

végig

haladtak

ismeretlen

neszfogó

a

merengve

.

és

.

.

öreg trombitás és oldalról reá sandított.

Az

ismeretlen mosolygott, megnézte az óráját. Holnap hajnalban, pont öt órakor, indul Akkor megyek

.

A

— — A

a

vonatom.

.

trombitás olvasott a szemébó'l.

Nem

jön többet soha vissza.

Soha. folyosón hideg volt már. Diderg,

künn a meztelen fák

között, a holt

-

76

-

szi

szél

suhant végig

gyepen sárga levelek

járták


néhány vékony karó a szálloda udvarából ijeszt' árnyékot vetett az ablakokra. A homályból egy elmosódó fehér eltt az egymásra tornyozott asztalokat fal kisértett, a kerítés egyhangúan mosta az unalmas szi es s alakjuk nagyra ntt, olyan volt, mint egy fantasztikus, magas ravatal. Olykor egy a haláltáncot s

pincér suhant végig a folyosón s gyorsan, nesztelenül

csapódott

Pár ajtó

be,

az

nyekergett

tnt

el.

amint a vendégek

ágy,

sietve belezökkentek, azután hallatszott, amint elfújták a gyertyát

és kitették cipiket az ajtó elé.

Az idegen nyugtalan

lett,

megszorította a trombitás kezét:

Bocsásson meg, most felmegyek.

emeleten, a hatos szám

Egyet-mást

alatt.

Itt

még

lakom a második el kell végeznem,

de félóra múlva várom lenn a bejáratnál, az oszlopcsarnokban.

Az idegen mégegyszer

Várom.

A

trombitás

magára

hátranézett.

hömpölyögve forogva tnt

Lassan

vált

mutató

sem

ki

kétfelé

az ajtókon, a fekete ár lassan

ágazó lépcsn

s

csavarogva,

el.

kihalt és

Nyargalva rohantak a trombitás

ketté a

A hangverseny közönsége

maradt.

zsibongva, harsogó robajjal áradt

el

ünnepélyes a percek.

összezsugorodott

már a tizenkettt

is

lett

a kriptaszerü hideg épület.

Az oszlop-csarnokban egyedül

várakozó elhaladta

jött.

77

-

alakja

és

az

látszott,

az óra-

ismeretlen

még


Az öreg

tarka

arcára

lázfoltok

Már nem volt Nagy kusza

rajzolódtak.

maradása. Felrohant és megnézte a vendégkönyvet.

betk, szinezetlen, de finom irás, az beti, az irása. Azután egyenesen a szobája felé tartott. Kopogott. Az ajtó nem volt bezárva. A zsebébl elö'kotorászta a gyufát. Senki. Szz tisztaság, a szekrények be vannak zárva, a kulcsok az asztalon, a bútorokon semmi nyom, mintha nem is emberi kedves

lélek

lakott

A

volna

itten.

gyertyák

A levegben

meggyujtatlanok,

csak a tisztaság

belök

selymes és ruhák használatlanok, mint a gyüretlen, hófehér misekendk. Hasonló az egész szoba egy szzi leány otthonához, illata.

rojtos, a

A

vizesveg

szinig telve, a poharak szárazok, az ágy bontatlan.

Ijedten fordult a háta

mögött

— Nem láttam semmit — Mióta lakott itt?

— mikor

nem

Pár napja.

jött,

pincérhez:

sem.

De sohasem nem

Az öreg kés hajnalban s

szólt hozzánk. Azt

mikor ment. Reggel üres

nyúlt, a gyertyákat

ágyába

álló

Elment?

ettl kezdve

nem

volt a szobája.

gyújtotta ért haza,

meg soha

78

-

.

.

összetörve, fáradtan feküdt

lehetett hangját venni.

.

sem tudtuk Az ágyhoz,


ORRVÉRZÉS Egy

Órája tart már.

Bellával a

virágos

töltés

mellett

jöttünk

ide

az

erdbe.

Jókedve volt és kacagott, mikor a lepkefogásná! az aranyos, tarka kavicsokon elcsúszott. Hogy kibuggyant az els langyos vérhullám, azt hittem, minden csak bolondság. A zsebkendm megtelt piros, forró, nyúlós vérrel. Gondoltam, majd csak vége lesz. Bella ide akarta adni a zsebkendjét, de én nem fogadtam el mentünk ;

lassan

tovább

vérem

pedig

halkan

olykor

s

kitartóan

mint a

csöpögött,

szi es.

vagy

trillázott,

dalolt.

végeérhetetlen,

A

siró

egyre jobban és jobban. Azóta folytonosan dl a vér, Körülöttem sóhajtozik a bakacsinszinü, lázas nyári este, az aludni tér mez. A szénaillat ráfekszik a mellemre s fojtogatóan édes balzsama egészen megrészegít. A nyári ég különösen fekete s

olyan izzók és nagyok rajta az aranycsillagok.

nehéz lélegzés és

A

piheg

Minden csupa

sóhaj.

vércsermelyek egyre csörgedeznek ...

Mit tegyünk

Leülünk ide a barna

erd

egy tisztásra. Oly komikus a lábakat folyton csak emelgetni, lihegve elretörni s most való-

Jó ülni és feküdni.

?

A

járás

már valósággal

~

79

-

alá

utálatos.


ságos boldogság igy nyugodtan

lenni.

Ugy

érzem,

mintha bá-

mosogatnák a tagjaimat. Fáradt vagyok, mondom, s arról bolondság is beszélni, hogy, innen a tölgyesbl beérhetünk a városba, hisz tudod, szaladva három egész óráig jöttünk ide. Ha kocsi nem jön erre, vagy valami ostoba véletlennél fogva hegedés nem képzdik az orromban, el vagyok veszve. Az orvosbarátaim ugyan biztosan kinevetnének, ha most látnának fejemre olvasnák a statisztikájukat és biztatgatnának, hogy igy csak a legszerencsétlenebb himpellérek vérzenek el. De mit ér ez most nekem ? Állj ki^ gyasztó, langyos olajjal

;

Bellám az országútra, less

egy kósza kocsit

s

ints

neki,

mint a

hajóknak. Kérj és rimánkodj, mondd, hogy egy megmenteniük. Menj. Addig megleszek magamban. Az én pünkösdi kirándulásom, ugylátszik, nagyon furcsán fog végzdni. Talán ez az utolsó is. Bella hajnalban leveti a fehér ruháját s feketét ölt. Sápadt arcához kitnen fog illeni a

Robinzonok

a

emberéletet

kel!

sötét szin.

Nagyon nehéz megbarátkoznom azzal a bárgyuan egyszer hogy meg kell halnom, itt a szabad ég alatt, olyan

gondolattal,

bajban, amin a legutolsó segíteni.

szer

falusi

felcser

De mindig természetesebb

lesz.

is

pár perc

alatt

tudna

Az ember valami nagy-

mely heroikus és kikerülhetetlen. Mindig azt gondoltam, hogy vagy a harctéren lövik át a koponyámat, vagy egy vonatszörny roppantja szét a derekam csontjait s halálról álmodozik,

80


megesz,

mint

valamely

és ostobaság volt.

A

kegyetlen

nem

halál

vastigris.

De mindez álom

érdekes és megnyugtató,

hanem

mindenkor közönséges. Az orrom vérzik és most kapkodok a levegbe, segítségért kiáltok. Sirok.

nagy hség ne volna A fekete éjszaka nyugvan tele. A köveket, a kavicsokat bels láz emészti, ideges melegség fut át a lombokon s egymáshoz simulva

Csak

talan

ilyen

!

rémekkel

és

lihegve alszanak.

Az erd

olykor-olykor hánykolódik, megfordul,

mint a lázbeteg az ágyában. Mindenütt tompa homály és fekete vér mered a szemembe.

Szegény Bellám untad a várakozást is

hoztál,

mondd,

.

.

.

Csak hogy

s visszajöttél

amint látom, egy

kik jönnek

utánad

nézni,

kis fehér ?

vagy újra. Ugy-e meghogy mint vagyok ? Vizet

itt

kancsóban,

te áldott.

De,

Ki az a nagybajuszu parasztgazda

s miért ez az üveglámpás, a tál és a viz? Tegyék le ide. Hadd mosdjak meg egy kissé, ugy is olyan maszatos vagyok, mintha embert öltem volna. Az öreg bácsi leül egy kre és nézi, mit csinálok. Aztán nyugodtan elveszi kostökét, megtömi pipáját, meggyújtja a lámpásnál, kiköp és az éjszakába bámul. Milyen nyugodt! Bellára tekintek és kérdeztem tle, nem jött-e kocsi. Ijedt és eseng szeme feleli, hogy nem. A hideg viz kissé felfrissített. Azt hiszem, hogy ki is birom

8i

-


!

ha nem gyengülök el jobban. Csak a fulladás ne fenyeAnnyi fekete, megaludt vér nyomja szájpadlásomat, a

reggelig,

getne.

garatomat, hogy alig látok és hallok már.

A A

nehéz felnyitni, beszélnem is kin már. fehér tálra egymásután csorognak a sikamlós, rubinpiros cseppek. Nézem, mint alvadnak meg. Egy darabig pirosak, mozgékonyak,

A járt

számat

sejtjeik élnek, aztán lassan

fejem zug.

Az ereim

meghalnak

és megfeketülnek.

reszketnek. Azt hiszem,

hogy mind-

meghalok.

Most uj rohamom van. A vér csak ugy dl az orromon s a számon is. Ó, ez rettenetesebb, mint a vizözön volt. Ez a vérözön. A vérhullámok sisteregve, nyögve hömpölyögnek mindenfelé, döntenek bércet, mezó't s én megfulladok a haragos, piros véroceánban, mely az én szegény szivembl folyik ki. Prüszkölve, köhögve ökldöm és vérzem. iszonyú

A fázom. s

!

hajnali,

Az

Iszonyú hideg

!

szél

csodásan zug. Takarjatok be, mert

égboltozatra felcsap a szélroham, ráfúj a csillagokra

ezek, mint valami hitvány mécsek, egyszerre elalszanak.

A napsugár kékre festi a fekete ég peremét. A tanyai kakasok távol álmosan kaparászva és bóbiskolva kukorikolnak. A sugarak lassan borzonganak, ugy hallom, csengenek

mikor a földre hullanak. pirospünkösd utáni rózsaszín hajnal.

az

üvegszilánkok,

-

82

-

Reggel

is,

akárcsak

van

már,


.

Milyen

friss,

üde

minden

s

én

mégis

olyan

halálosan

beteg vagyok. Segítsetek rajtam. Emeljetek magasra, vagy rázza-

ahogy

de segítsetek az isten szerelmérelennék. Most megint mintha jobban Távolról halk, daloló harangszót hallok. Egyre jobban eró'södik s már zug, bömböl,

tok, szorítsatok,

birtok,

fülsiketítén harsog, mintha a harangtoronyban lennék.

már nem

A

szavatok

nagy zsongás-bongástól, csak szájatok mozgását látom néha, hogy fáradtan feltekintek a vizestálból S mindig többen vagytok itten. is

értem

a

Az angyalok fönn dalolnak

és én egészen jól hallom halk,

fehér dalukat. Bella, te

egy

mint

álom

!

.

halvány lány, téged

fehér angyal.

is látlak. Állj

elém. Olyan vagy,

Te szomorú halálangyal! Te pünkösdi

.

Ne

sirj.

a halvány

Lásd, én türelmes vagyok. Lehajtom véres fejemet

tálra.

Várok.

mmm

^W?M >^i^' 83


ÁPRILIS ELSEJE

— Holnap

április elseje,

mondotta

Szilárd.

Valami

ujat kell

kieszelnünk.

Ketten voltunk az Ülli-uti diákszobában és beszélgettünk.

— —

Bálint egész

és

itthon. Este tiz felé jön haza.

Várj csak. Mindjárt készen leszek a tervvel.

gyújtottam

Cigarettára föl

nap nem lesz

jártam

izgatottan

s

a

szobában

alá.

lennie,

Az ugratásnak föltétlenül meglepnek és eredetinek kell másképp nincs értelme. Bálintnak vissza kell fizetni

a kölcsönt.

— Megvan

!

Kiáltotta Szilárd.

a szekrénybe s meglesed,

Nagyszer

hogy mit

csinál

.

.

... Ide bújsz

Helyes.

A nagy

ebbe

.

.

diófaszekrényt, amit anyánk

még

,

akkor adott, mikor

Budapestre jöttünk, kinyitottuk és gondosan megvizsgáltuk. Magas

hogy egy ember kényelmesen elállhatott benne. Egy széket is tettünk bele. Beültem. Az ajtón lev facsomót kiütöttük. Ezen a kukucskáló-lyukon mindent pontosan és tágas

volt,

ugy,

láthattam. Szilárd

rámzártci a szekrényt. Mindaketten

örömtl.

84

fölkacagturik az


:

— ide ...

Pompás,

Én

itt

akár napokig elüldögélhetsz.

a folyosóra

megyek

és lesem,

mikor

De most

figyelj

Aztán jelt egy fél óráig

jön.

óráig — érted —

adok neked. Te elbújsz s egy fél meg se mukkansz. A szekrény be lesz zárva, nem kell semmitó'l se tartanod. Figyelni fogod, hogy mit csinál. — És azután ? Azután lassan elkezdesz mozgolódni. A zárt ajtók mögött .

finoman, óvatosan recsegteted a deszkákat. Késó'bb vigyázva és

nagyon halkan köhöghetsz is... De hogyha nem lesz egyedül ? Ha véletlenül Hát is magával hozza? Annál jobb. Szilárd szemei fölvillantak. Eszébe jutott, hogy múltkor én és Bálint éppen akkor másztunk ki az ágy alól, mikor egy kis varróleány kötényét csókolgatni kezdte. A bosszú édesnek Ígérkezett. Most már csak arról volt szó, hogy tartsuk otthon. Attól féltünk, hogy- elmegy, vagy rögtön lefekszik. Szilárd tollat ragadott

.

-

és levelet »Jó'jj

irt

éjfélkor a Pannoniába.

Elmentünk.

Ila

is

velünk van. ^

Viszontlátásra.*

— talon.

Ezt a levelet

Ha

mondta

egy óráig öltözködik. Hisz ismered -^

holnap

itt

hagyjuk az asz-

lámpát gyújt, okvetlenül meglátja. Azután

Kitn.

:

-^

85'

-

Bálintot,

legalább

is


De most add

Kezet

kezed,

hogy senkinek

se szólsz róla.

adtam.

Bálint ezen az estén

is

tiz

felé jött haza. Kicsit ivott,

jókedv

volt, fütyörészett. Elkereste a konyakot, kocintgattunk, ordítoztunk,

éjfélig ittunk.

Másnap

fehér,

bolond tavaszi reggel

ragyogott, majd, mint egy

szerettünk

volna

sirni

és kéjes leánykéz csiklandozta volna

leány,

bujkált a

fiatal

leteinket, ilyenkor vallunk szerelmet a csúf

törünk tükröt, ilyenkor ordítjuk rekedtre

Édes bódulat legnagyobb rü-

testünket.

agyvelnkre. Ilyen napokon követjük

szállt

Az ég majd

makacsul hullatta mellünkben s mi nevetni, és mintha egy nagyon fehér hisztérikus

eszels könyeit. Bizserg viszketés is

részegit

Éles,

lett.

szelek zúgtak, fehér virágokat sodort a tavaszi vihar.

el

leányoknak. Ilyenkor

magunkat

és ilyenkor

melegítkbl a szeszt. A szivem elszorult, valami érzett nyugtalanság sejtésétl. sohasem különös,

isszuk

ki

A

a

nap

lassan

múlt

Fejfájós,

el.

ideges

déleltt

jött,

azután egy végtelen, sárga délután. Szüntelenül cseteltem-botoltam,

kezembl

kiesett a

toll,

poharakat,

tányérokat

törtem

nagyon szerencsétlennek éreztem magamat. Végül egész lanul,

ijeszt hirtelenséggel

jött

az este.

Az ég

kiderült.

A

és

várat-

nedves

háztetkön végig feküdt a zöld, barátságtalan holdfény s a kémény mellett fölbukkant egy cirmos kandúr. A kaput bezárták, a diákkaszárnya elcsöndesedett. Lesbe álltunk.

86

-


.

.

Talán félsz? mondotta Szilárd. Mind a ketten elkacagtuk magunkat. A lámpa ott égett az asztal közepén. Minden csöngetésre eloltottuk, nehogy észrevegye az ablakból kiszüremlö világosságot. Még mindig nem jött. Meggyújtottuk a lámpát. Ügyetlen, botorkáló kézzel babráltam a forró iámpaüveggel. Hol marad ilyen sokáig? Talán már nem is jön? De újra berregett a cseng'

Sápadt vagy

élesen, határozottan,

egy

múlva

pillanat

— —

Itt

fülsérten.

Szilárd

kiszaladt a folyosóra s

visszajött.

van.

Ki?

kérdeztem hebegve.

Bálint.

Értelmetlenül néztem

ügy

hogy nagyon

is korán gyufa világánál megpillantottam fehér arcomat a tükörben és megijedtem tle. — Fújd el a gyufát. Most pedig bújj le.

jött.

is

rá.

tetszett,

A kezemben remeg

Hová?

Ide ... a szekrénybe ...

De

és harapj belé, ha nevetni akarsz

siess. .

Vedd

ezt a

sznyeget

.

— De...

Siess,

Egy zárt

és

mert már hallom a lépéseit

pillanat alatt

benn voltam

macska-talpakon

maradtam a fekete

kisuhant

sötétségben.

87

.

.

a szekrényben.

a másik

Szilárd be-

szobába.

Egy darabig még

Egyedül

hallottam a


megereszked bútorok

recsegését, majd halálos csönd

lett.

Csak

a szivem dobogott.

Azután valami

nevessek, áprilisi

Még

egyszerre

buta

hahotázzak

szél.

kálni

ers

ordítsak,

és

kegyetlen

és

Hideg, izzadt kezemet szájamra tapasztottam. Vártam.

mindig nem

lassan épp most

kezdek

gondolattól

nevetinger fogott el, görcs, hogy mint ott künn az rjöng

különös

valami

valami

kényszer,

?

?

jött.

Meddig fog

Talán

És mit teszek

megijedtem.

ez igy tartani

?

Miért jön oly

Mit csinál majd akkor, ha motosz-

fél ?

én,

nem

ha

Szerettem

lesz

volna

? Ettl a de már nem

egyedül

kijönni,

lehetett.

Egyszerre megzörrent a

kilincs.

volt.

Meggyújtotta a lámpát és közönyös

arccal

körültekintett.

Észrevette a levelet. Elolvasta. Leült.

— hiszi,

különös

Milyen

hogy egész egyedül Élveztem

a.

helyzetet.

gondoltam magamban

most

azt

van.

Tisztán

láttam

minden mozdulatát.

Délcegen és hatalmasan meredt elém a szélesvállu, egészséges bácskai fiu. A lámpafény reá sütött cigányos, fekete hajára. Gyanútlanul és fesztelenül mozgott. Megtörölte a homlokát. Azután vizet ivott. Éhes, meredt szemekkel bámultam és olyan különösnek tetszett. Máskor nem igy iszik. Akkor nem ily hanyag és közönyös.

Most nem

is

sejti,

-

88

hogy

t lesik. A

tevése-vevése


Az arca komoly, de oíyan Majdnem csúnya. Szeme

érdektelen és hitetlen. és

nagyon petyhüdt.

árnyékos karikák. Mindnyájunk arca vagyunk.

A szemek

ilyen,

Fáradt

furcsa.

körül

hamvas,

ha teljesen

magunk

kissé beesnek, az orr megnyúlik, a lépések

fáradtak és bizonytalanok, mert lunk, ha a tükörbe nézünk.

magunk eltt csak akkor pózo-

Ezért

meg, ha néha valaki

ijedünk

egészen váratlanul meglep. Elszégyeljük magunkat.

Nem

tudtam nevetni.

Egy embert

láttam

magam

eltt, arcán a

napimunka

utálatos

fáradtságával, irtózatos egyedüllétben. Olvasni kezdett. Ásítozott.

ez még tartani? Az órámra néztem. Tizenegy És én lassanként félni kezdtem tle is, magamtól is. Vájjon mit fog tenni ? Hátha oly tekintetet lövel szemembe, amiben egy egész emberélet titka van s megrülök tle? Hátha elkiáltja magát, vagy beszélni kezd, lassan és vontatottan ? Ezt nem tudnám elviselni. Nekem pedig itt kell maradnom s moccannom sem szabad, mert a zajtól talán ö rülne meg. Vállaim közé húztam a fejem és valami irtóztató félelem ragadott torkon. Vacogó kezemben csöndesen ketyegett az óra. A félelem pedig

Meddig fog

felé járt.

egyre ntt, dagadt

s

éreztem, amint az egész szobát betölti

hatatlan hullámaival s lassan

már nincs menekvés. a tükörbe és és

az ágy

fejem

fölött

és

lát-

akkor

Bálint fölkelt. Öltözködni kezdett. Benézett

elfintorította

alá

összecsap

nézett.

arcát. Járkált s

Hogyan, tehát

89

lekuporodott a földre is

sejt

valamit?

Fél?


.

Alegérezte, hogy itt vagyok ? A szekrény elé jött. A szíve szinte ütembe vert és nekem nem szabad elárulnom, hogy itt vagyok, nem birom elárulni, nem lehet, mert megijednék saját hangomtól és elájulnék, ha elköhinteném magamat. Várni, várni kell. De meddig? Ez igazán a bolondok napja. Csak az elbujtatott gyilkos érezhet ilyet, aki kezét a kard-

markolaton pihentetve áldozatára

vár.

Egy kétségbeejt, tusakvó, vacogásos félóra múlt el. Bálint lassan, nagyon lassan megmosdott, felöltözködött, elrendezte haját és elfújta a lámpát. Már indult. Éreztem, hogy most kell elkiáltanom magam. Oégémbl egy vékony, diderg hang szakadt ki. Kinyitotta az ajtót. Elmegy. Még mindig tétováztam. Egyszerre torkom szakadtából ordítozni kezdtem Bocsáss meg itt vagyok a szekrényben Nyisd :

ki

.

.

.

.

Elbújtam

Lépések a

szekrényt.

.

.

.

.

.

.

.

.

zaját hallottam. Bálint gyertyát gyújtott. Kinyitotta

Sápadt

volt.

Nyugodtan, halkan

és

csodálkozva

mondta?

Te vagy ? Torkomat zokogás

A

fojtogatta.

mellére

borultam és sírva

Nem

tudtam, hogy egé-

fakadtam.

Bocsáss meg. Rossz

szen egyedül

leszel.

Nem mertem

tréfa volt.

És ugy félek

.

.

a szeme közé nézni.

90


.

Öáíint vizet ontott a

— veled

Igyál.

tette.

halott.

Mi

történt

?

Ittam. leült.

pohárba és elém

Hisz olyan fehér vagy, mint a

A

lámpát meggyújtottuk. Bálint levetette kabátját és

Megfogta a kezemet és nyugodt, okos, fekete szemével a

szemembe

nézett:

Beszélf.

Nem

értelek

-,

.

.

91

-


ÖT ÓRAKOR Vera,

a-

kis

pesztra

reggel

öt

órakor ébredt.

Kiköhintett

de még sötét és hideg volt. Benn a cselédszobában is feketéllett még s mikor visszament az ágyhoz, nagy kedve az éj lett volna beléje feküdni, ha nem gondol az utcai szobára, meg a fehér kályhára, melyek már régen vártak reá. Vera, a kötelességtudó lányka tehát öltözködni kezdett. Bedugta fejét a mosdótálba, a ködbe,

nyiszlett

paraszt haját, felvette szürke parkétkendó'jét

és megindult kifelé.

Végigment egy szk sötét szobán, azután ért. Apró térdei összevacogtak a hidegtl.

lesimította

az erkély-folyosóra

A feje eló'rekonyult,

kedvesen és álmosan, mint az alvó verébé.

Csak ködöt látott meg egy lámpást, más semmit. Félig még aludt s vakon és találomra járt, amerre a lábai vitték. Egyszerre valami hidegséget érzett a kezében. A kilincs volt. Haragosan és komolyan kiáltott rá, miközben ersen rázta: — Nyilj ki már ... te buta. Egy tágas, sötét szobában állott. Most már felemelte a fejét és nagyot sóhajtva felébredt. Zörögve ledobta a szenes kotlát és az aprófát, majd eszébe jutva, hogy az uraságok a másik szobában alszanak, rémülten nézett a becsukott ajtóra és .

megsimogatta a

kotlát.

.

Aztán

.

hirtelen

meggyújtotta a^gázt.

-

92

felugrott

egy

székre és


A szobát egyszerre enyhén hullámzó zöld fény öntötte el. Vera körülnézett. Valami különös boldogság szorította a szivét, ugy hogy szeretett volna bukfencezni, sikoltozni, verekedni, mint a falun, a szabad mezn. Körülötte mély csend. s hallgatta, hogyan Mindnyájan aludtak. Most az egész szoba az övé volt. A politúros asztal, az albumok, a zsöllyék. a selyempamlag, az üvegszekrény, minden, de minden. Fönn az

Az ajtóhoz ment,

fülét

ersen odanyomta

lélekzenek benn az alvók.

aranytapétás

falon

hullámoztak,

tengerek

nyájak

legeltek.

Egy

szomorú, parókás asszony busán mosolyogva nézte. Lekuporodott csendesen a kályha mellé és óvatosan pisz-

mogva szikra

tüzet

tnt

el

rakott.

a

kürt

láng

Piros

csapott

fel,

ezer és ezer apró

sötétségében.

Vera most érezte elször, hogy fázik és mellén összehúzta a

kendt.

A

láng azonban lassan körülnyaldosta a téglákat

mindig ersebben

fújta rá édes,

s

a kályha

langyos szelljét. Tagjait altató

helyébl és a puha sznyegen lábujjhegyen körüljárta a szobát.

zsibbadtság lepte

A

el.

Lassan

felkelt a

por-rongygyal végigsimította a széket, az

azután az ajtókhoz

látott.

Egy-egy

asztalt, a padlót,

pillanatra megállott s ilyenkor

mohón, nagy szeretettel nézte a szobát, mintha viz-szinü szemeivel egészen magába akarta volna ölelni. Mindenütt csupa újság és csoda. Az Íróasztalon egy üveg-darab, ainelyen hajókat és

-

93


tengert lehet

látni,

ha a lámpa

felé fordítjuk, följebb léniák, tollak,

komoly Írások, csupa vonal és csupa fontos szám, az ur munkája, aki reggel korán a hivatalba megy. Azután a fehér pamlagon két selyemszoknya, kék és sárga, a nagyságos asszony ruhája. Vera bámulta ezt a panorámát s mintha elször látta volna, megfeledkezett a dologról és kitentásüvegek

hasas

és

nagy,

cserepesedett, kicsi ajkai szétnyíltak.

Az üvegszekrény

csecsebecséit

különösen

csodálkozott

a reggelen

amely

lila

bársonytokba volt

hátul és elgondolta,

elrejtve.

megtörülgette. Ezen egy vastag aranypénzen, Vigyázva megnézte ell-

sorra

milyen jó az uraknak, akik az aranyat

ily

nagy darabokban tartogatják itthon. Aztán a gyöngyházkagylóval babrált és majd hátraesett ijedtében, mikor meghallotta, milyen szépen és sokáig tud zúgni. Hogy készen volt ezzel a kisasszonyé

volt,

is,

a nyolcéves

ment, amely

a baba-szobához Ilonkáé,

tavaly

aki

halt

meg

torokgyíkban. Vera mindig félve nyúlt ezekhez a törpe bútorokhoz, melyeken

A

még

érzett az

szoba falának támaszkodva,

ö vékony,

a fején, aludt a francia baba, aki,

anyja, csipkéi

uri

ujjainak a

mióta meghalt

napról-napra piszkosabb és szomorúbb elrongyolódtak,

mellén

kiszakadt

a

kékszem

lett.

A

bánat, a por, a

-

94

hség

az

kis

Rózsaszín

selyem-derék

sovány, fürészporos lába szomorú fehérséggel lógott

Megváltó a kereszten.

nyoma.

kusza kalappal

félrebillent fejjel,

le,

és

mint a

elmúlt

év


.

egészen megöregitette, szemöldökei megvastagodtak, a szája mintha sirásra görbült volna. Vera dobogó szivvel nézett rája

alatt is

és leemelte a szekrényrl. Nagy, fekete szemei egyszerre kinyiltak s jól látta,

könnyel voltak

tele.

Szegény, árva babám

.

.

.

Szólt

és megcsókolta,

hideg

viasz- száját.

Az

azonban

óra

Széthúzta a függönyét.

Csoda

A

hirtelen

ütött,

lábakkal iramodott az ablak

a

helyére

lopta

s

fürge

felé.

Az

utcára nézett.

történt.

házak, a fák, a gázlámpák, a kövek fehérek voltak. Esett a hó.

Vera

kihajolt és

majdnem

elsikoltotta

magát az örömtol:

a hó A hó Mintha finom porcukorral hintettek volna

alattnyi földet,

.

.

.

.

ameddig

.

a

szem

elért,

sehol

tele

sem

minden

talp-

lehetett

látni

egy parányi fekete foltot is. Zúzmarás, diderg ezüst be mindent. Millió pihe kavargott a fehérség cukrozott fekete levegben, imbolyogva, táncolva, merészen bukdácsolva a fehér földre és a szél beléjük fújva derült, hideg szimfóniákat játszott. Vera nézte, bámulta a lámpafényben ragyogó jégvirágos ablakon és szájára tapasztotta a kezét, hogy ne sikoltson, mert jó kedve volt, mint mikor a leány-társai csiklandozták. csak

Öröm

fojtogatta a torkát, a

dobogtató öröme

s

téli

hideg reggelek öntudatlan, sziv-

csak annyit tudott kinyögni:

95


...

A hó

Az

áldott, szent

... a

.

hó .. hó egy

éjjel,

és

mikor nem

kormos

fehérre változtatta az ijeszt',

most minden olyan, mint otthon,

:

is sejtette

komor

házakat, a

és aludt, kó'utakat

a falun, a mezó'n. Üde, friss

fehérség borul a terekre és lelkébe

is csendesen beférkzik a gyermekkor emléke. Rágondol arra, mikor a nagyapja ölében egy reggel elször látta meg a fehér világot;

hajnal frissesége, a

akkor

is

tágra

ilyen

a szemei,

nyiltak

akkor

ilyen

is

különös

épp ily némán és meredten bámult az apró hó-csillagokra, melyek csengve és zenélve szálltak alá, mint millió és millió finom üvegszilánk. A hó a hó Szeretett volna himnuszokat énekelni és a földre borulni, hogy megköszönje az életnek ezt a nagyszer pillanatot, melylyel a szegény paraszt pesztrát meglátogatta, de ajkai csak boldogságot

érzett

.

.

vérében ficánkolni, akkor

.

.

.

dadogtak, kirepedezett kezei

bambán

is

csak

hadonáztak,

értelmetlenül és

és minden porcikája csak ezt dalolta:

A

.

.

.

a

.

.

Körülötte a szobán csupa finom

künn pedig egyre

puhaság, szin és selyem,

hulldogál a hó.

hull,

Az ég

reá

borul,

mint

egy üvegkupola s sokszor azt kell hinnie, hogy , a ház, az egész világ, egy végtelenül nagy kristálypohárban áll, amely egyformává, egyenlvé tesz mindenkit és mindent

Ó, áldott hó

.

,

.

tiszta,

fehér

-

-

96

.

.


.

A

másik szobából azonban egyszerre hálóingében és lerittet

kijön vörös csikós

kék lábasokkal

tálcáért és öblös,

gzölög

a

tej.

Az

dika

is

ur

melyekben melegen

tér vissza,

Milyen idó' van künn? kérdezi az Vera kitekint és az ablak felé mutat:

A

Az

Vera kimegy a

orra piros a hidegtó'l.

zaj hallalszik. vele.

Esik a hó

.

ur.

.

ház ezalatt felébred és lassan az asztal mellé telepszik. Banfelkel és összeszijazza iskolakönyveit, a

skatulyát.

Az ur

rajztömböt és a

toll-

szló's-kalácsot tör a kávéhoz, azután egy pohár vizet

iszik és szivarra gyújt. Lilás-kék füstfellegek ölelik körül a lámpát.

Bandika csendesen az asztal alatt keresgél. Egyszerre diadalfel. A földön egy aranyszálat talált.

ordítással ugrik

Megvan Mi ez mi ez? Mosolyogva az apja felé nyújtja az aranyes-darabot. — Az angyalkák hullatták el. Nem tudod, hogy nemsokára karácsony lesz? Az angyalok itt jártak az éjjel. A sápadt, fvárosi fiu gúnyosan mosolyog: Tudom. Az anya és az apa szigorúan néznek reá. !

.

.

.

Vera azonban, hallgat

beszédükre,

pohárszékre könyökölve figyelmesen megért mindent és vallásos áhitat gyúl a aki a

szemében. Az angyalok jártak a fehér, hideg,

téli

itt

az

97

-

hajnalban.

éjjel.

Azért dalolt neki a hó


.

:

:

SAKKMATT Egyszer este az apám sugárzó arccal jött a szobába. Emléaz üvegajtón át néztem mint jön felém a gyakorlat-

kezem, téri

portól

összepiszkitottan,

Mikor belépett

elfáradva

mintha most

látnám

is

hozzám Holnap átmégysz Tarékhoz.

mégis

és

ruganyosan.

lecsatolta

kardját

és igy szólt

tanítójának fogadott

meg

.

Ma

az ezredes ur Aladár

.

Az apám magához vont

és megcsókolt

fiam.

Becsüld

meg magad,

Másnap dobogó

szivvel

kopogtam egy

tölgyfa-ajtón. Aladár kelletlenül

széles,

faragványos

keskeny, sápadt

nyújtotta felém

de pár perc múlva összebarátkoztunk. Ettl fogva azután minden nap elmentem hozzá s késbb egész délutánokon ültem az ágya mellett. Az álmos, langyos szobában halkan zenélt a szimfonium, csipegett a kanári-madár, a kandallóban pattogott a tüz, mi pedig képes könyveket néztünk, kibámultunk az ablakon, együtt unatkoztunk. kezét,

Ilyen

unalmas,

végtelennek

látszó

délutánon

egyszer a sakkot. Aladár megtanított játszani

már rendesen vertem Mikor

magához

s

vettük

el

én egy hét múlva

t

ezt megtudták, az anyja,

hivott:

-

98

-

egy sovány,

szül

asszony


:

Hagyjon reá mindent. Aíadárnak fáj, ha nem teljesedik az akarata. Maga okos fiu, tudja Megsimogatta a fejemet és én mélyen meghajoltam. Azóta mindig az övé volt a gyzelem, Aladár azonban hamar megszokta ezt az olcsó dicsó'séget s napról-napra éreztette velem a fölényét. Kicsinyl, hideg mosoly .

.

.

fogadott és az izgatott tornák után kinos csend remegett fölöttünk,

melyben a szivünk dobogását ágynál

ott állt az

s

izgatott

is

hallottuk.

Az anyja rendesen

boldogsággal csókolta szájon a

Gyztél megint. Te kis mester Én ilyenkor zavartan hallgattam, vettem .

.

fiát

.

a

kalapomat és

mentem.

még hallottam, hogy nevettek. Engem Nem tudom. De mikor az utcán a hüs leveg megcsapta

Künn nevettek

?

a

folyósón

egy nagy végs leszámolásra, egy irgalmatlanul kegyetlen, véres letiprásra. Másnap azonban megláttam Aladár elaszott alakját, mosolyogtam az érzékenységemen s mély szánalommal, majdnem szeretettel nyújtottam a kezemet. az arcomat, sokszor gondoltam

— újult

Játszunk.

A lázas meg és

betegnek minden életereje a játékszenvedélyben oszolt

fel.

Most már nem unatkoztunk, mindkettnk arca tüzelt a nagy indulattól. Az övé a becsvágytól, az enyém a szégyentl. Igy lassanként

ennek a háznak rabszolgájává váltam.

99

-

A

sikos


parketten

és

esetlenül

hajladoztam

velem

néhány

a

háziak

eltt, kik

hideg

Hiába tisztítgatta és otrombább és ügyetlenebb lettem. A nyakkendm vagy nagyon vastag volt, vagy nagyon vékony. De sohasem állt jól. Az asztalnál vagy keveset ettem, vagy sokat. Sokszor a poharat is feldöntöttem. Mikor hazamentem arcomra szorítottam a kezeimet és mérgesen vetettem magamat az ágyra. Azt hittem nem birom ki váltottak

jóindulattal alakítgatta

sokáig.

anyám

Késbb

Ma

szót.

a ruháimat, mindig

csalatkoztam.

ugy emlékszem

erre a házra, mint ahol minden ezüstbl van. A gyöngyházkagylók sejtelmes zúgását még mostan is hallom. A kapualja ablakai finom zöld, sárgás és halvány-lila fényt szrtek át s amint beléptem mindjárt két k-óriás feje meredt elébem haragosan, morcosan. Minden, ami sejtelmes és nagyszer volt, azt ebben a házban találtam föl. Egyszer történetesen korábban érkeztem oda. A szobában ezüst ernys lámpánál egy fiatal leány hímezett, akit azeltt sohasem láttam. Aladár nem volt otthon. Leültem az asztalhoz s hallgattam a csendet, bámultam a lámpát és a leányt, kinek halvány nyakát az ellenz fehér árnyékai csipkézték körül és ugy éreztem, hogy egy végtelenség óta ismerem azt az ismeretlent is

elefántcsontból, ébenfából és

100


aki

akkor tágra

nyilt

szemekkel nézett az én fájdalmas, szomorú

arcomba. Azóta mindennap találkoztunk és kóboroltunk a kertben, a tágas, kongó szobákban. Holdfényes estéken leült a zongorához s én fájó fejjel, sápadtan állottam a tündökl', fekete szekrény mellett, melybó'l sirva fakadoztak fel a nagy germán koponyák, porladó szivek megelevenüló' álmai.

nem tudta senki. Nagyon boldogok voltunk. Egyébként minden a régiben maradt én rendesen jártam Aladárhoz, sakkoztunk s mindig ö vitte el a gyó'zelmet. Az iskolában megcsináltam a feladatát, mellette ültem, csaltam helyette is és talán el sem tudtam volna lenni nélküle. Mikor igazán rabszolgája lettem e háznak, elfelejtettem, hogy Titkunkat

;

az vagyok.

Rendesen késó' este vetdtem haza. Az utón szaladtam boldogan megvacsoráztam s kószáltam a nyári éjszakában. Aztán olvastam s gyakran három órakor is égett a lámpám.

Almomból sokszor felriadtam.

Az

éj

fülledt volt

egy arany

;

Felszakítottam az ablaktáblákat.

az ég téntafekete.

Csak szögletében

pislogott

mint valami odatüzött drága ék. Körülötte halvány fényfoltok remegtek, mintha odalehelt aranyfüst nyomai lettek csillag,

volna. Önkénytelenül

is

Az udvar mélyén

a titokzatos ház felé fordítottam a fejemet. a fehér

-

orgonák virágoztak.

101


!

És ezt az álom-népes, csendes boldogságot egy sötét egy pillanat alatt elvesztettem

délutánon

ó'szi

Eljátszottam.

Ha

e napra gondolok,

újra

mint akkor voltam és rendeznem

oly

izgatott

kell

a gondolataimat.

és

zavart

leszek,

volt, az orvosok kimondották, hogy azonban még mindig a sakk szenvedélyén

Aladár az utolsóban

nem

menthetik meg.

Ö

csüngött azzal a görcsös ervel, amelylyel a haldoklók utolsó pillanatukban paplanuk huzatába kapaszkodnak.

továbbra

is

bohóca maradtam

s

trtem

Én természetesen

a szeszélyeit, a

család

egy rabszolga. Csak otthon sirtam fel keservesen, a lelkem mélyébl. Mint egy megkorbácsolt rabszolga. Még most is látom azt a szobát, amint az októberi nap fakó sárgaságában tündöklik. A barna, nagy, politúros bútorok vakítóan csillogtak, fönn a pohárszéken pedig nyugodtan szunyóhallgatag gúnyát,

mint

káltak a szines edények. Aladár a vörösbársony toló-széken ült s

ég

szemeivel az

Nagy

fejében,

talanul

szi

délutánra, a lugas pirosló leveleire bámult.

melyet

selyempuha

forogtak a láztüzes

szkeség

szemgolyók. Vézna

borított,

testét

nyug-

szörny,

maga szinte eltörpült ijeszt, nagy Homlokán hideg izzadság-gyöngyök. Arcán biborosan égtek a tüdvész alkonyrózsái. ugató köhögés rázta össze értelmetlenül

s

feje mellett.

Aznap, emlékezem, korán sötétedett. Délután három órakor volt a nagy teremben s én ugy éreztem, mintha

már félhomály

-

102

-


a

nehéz égbolt búcsúzó

fényével,

ó'szi

komor

fellegeivel a szo-

bára feküdt volna: elvette látásunkat, felkorbácsolta vérünket

s

Sokszor azt hittem, hogy már az anyanyelvemet sem értem, oly idegenszerüen és zavarosan hangzott minden szó, ami abban a csillogó teremben elhangzott. Aladár a rendesnél is idegesebb volt, fülhasitóan, sérten kacagott: eltompította

eszünket

.

.

.

Ne hagyd magad! szobában meleg volt; szédült a fejem. Egy gondolat villant meg elttem, de a másik pillanatban már kinyilt az ajtó s belépett Olga halványkék ruhában. A játék tovább folyt. Aladár eltt egy csomó báb hevert. Összevissza húzogattam a figurákat, ugy hogy gyzelme már

A

biztos volt.

A

végjátéknál tartottunk, amikor én kedvetlen

ságomban egyik bábhoz kaptam. Aladár kezemre

szórakozottfelugrott

s

a

ütött:

Nem

Csend velem a

hirtelen

rajtad a sor!

lett.

világ.

dult s a vizén

Elsápadtam

Az egész

s

az ajkaimba haraptam. Kóválygott

ház, mint valami óriás hadihajó megin-

hánykolódó ember rémült bizonytalanságával az lett elttem

párkányába kapaszkodtam. Egyszerre fekete minden. asztal

Aztán

szédületes

szemben lev tükörben

gyorsasággal

gondolkozni

láttam feldúlt arcomat, a

-

103

kezdtem.

A

gyzelmére váró


Aladárt

s

mellette az anyját.

Kezem

a

sakkdeszkán

tudtam, mit csinálok. Kábult és fáradt voltam

s

nem

de

járt,

akkor ugy

tet-

mintha egy végtelenség óta ütött volna meg tanitványom, az én vérembl, az én agyamból szivta életét, mindenét.

szett,

aki

S láttam

magam

is:

szalmabáb, mint az

ott

ültem vele szemben, mint egy kitömött

bohóca, cselédje, rabszolgája. S aztán so-

káig néztem csontvázzá aszott, tüdtelen

mely

A bokat

testét, porcogós kezét, porba nyomott, mint egy fejedelmi vas-marok. fülemben harangzugást hallottam. Kezem tologatta a bá-

leigázott,

eló're,

hátra, hol jól, hol rosszul.

beesett elhatározásom támadt.

Egyszerre aztán kétség-

E hústalan csontkoponyáról

jára letépem azt a hazug aureolát, melyet finom

és

utol-

fehér arisz-

tokrata-kezek fontak köréje, hogy a földön marasszák

.

.

.

Aladár kacagott. Anyja mosolyogva várta a gyzelmet.

Vigyázz! Súgta a fülébe. S én akkor kiegyenesedtem. Oörbedt gerincem merészen rázta le az alázatosság szolgajármát. Ebben a percben nem gon-

doltam semmire és senkire. Végigsimitottam a homlokomat és lángoló szemekkel meredtem a sakkmez fekete-sárga tarkaságára. Agyamban haditervet kovácsoltam. Három lépés után már elnyben voltam. Szörny acélgyrt vontam ellenfelem hadsora elé, mely a kombináció szédít merészségével s a logika vaskövetkezésével roppantotta szét egy vizenys agy üres kapkodásait. A bástyák keményen

-

104


;

állottak,

a

hegyezték

serényen

futók

volna

:

a lovak,

vigyáztak,

mintha fülüket

minden báb a diadalmas gondolkozás

s a

szikrázó ész egy-egy epopeája volt.

Felemeltem homlokomat

s

kezem ökölbe

szorult.

Sakk!

Szóit Aladár és anyja boldogan mosolygott.

Én egy kibúvó mozdulatot Mikor aztán

újra

tettem.

rám került a

Az

utolsó rabszolga-lépést.

sor, az

szinte vakon, az indulattól részegen, az

agyamra

szóltam

Sakkmatt! S lassan elre toltam egy parasztot ...

105

öml

öröm remeg

vértó'I

kiáltásával


KÁROLY APJA Károly nagyon hasonlitott az apjához.

A

teste, a lelke

egy

Magas homlokáról, sasszemérl mindenki az atyjára ismert. Az öreg Károly — t is igy hivták egykor hires szobrász volt, kirl egy darab óta sem a társulattudósitások, sem a napilapok személyhirei nem hoztak semmi hirt. Pár év eltt még tagja volt több képzmvészeti és irodalompártoló társaságnak,

volt vele.

zsémbeldött a trhemindenünnen. Az egyesületi kihúzták a nevét s szép betkkel

azután megunta a tagsági dijak fizetését, tetlen reprezentálásokra és kimaradt

könyvek nagy vonalozott

lapjain

melléje irták: kimaradt.

Az öreg tervvázlatait

járása

felvitette

Vésit eldobta, szobrait és padlásra s a márványtömböket belepte Házisapkát csináltatott magának s rogyó

roskatag a

a vastag, közönyös por.

lett.

léptekkel, ásítozva járkált a kihalt portán. volt.

Fia Parisban tanult.

A

rendetlen

Mindenütt halálos csend

mteremben nem

csengett

márvány, mely dacos kedvvel, de vaja tolakodó vésnek. A legyek zsibonglágysággal engedett szer tak benne. Reggeltl estig tétlenül járkált a házban, mint egy nyugalmat nem találó vadállat s unalmában százszor is útba és

kacagott a dallamos

ejtette

az

belle.

A

elhagyott

mtermet. Mindennap

múlttal való szakítás

lassan,

106

eltávolított

valamit

de végzetesen és halálos


bizonyossággal

könny

következett

nem

mintákat

munkakabátokat eiajándékozgatta

átalakitotta kártyázó szobává.

t

A

be.

A

összetörte, a fehér,

végre az egész termet

s

régi barátait unta s

azok viszont

állhatták. Talált helyettük olyanokat, akik százával ajánl-

koznak az összetört nagyságoknak: dologtalan pénzkirályokat, tartalmatlan naplopókat, magához hasonló szerencsétlen kiábrándultakat, akikkel borozgatva eltölthette a végtelennek látszó napokat.

Te Károly mig az öreg !

.

.

.

igazgatók,

szóltak

hozzá a

mvész

lassan,

nyugalmazott bank-

szomorúan bandukolt

hazafelé. *

Fiát

nagyon

szerette.

Zsenge gyermekkorától fogva

vezette be öt a

mvészet

idegenked

tisztelettel

vele

Diákkorában nagy sétákat tett vele a szagos mezó'kön, az ébred' tarlókon s lelkesedve magyarázta neki, mint szeliditi meg a diadalmas ember a makrancos göröngyöt. Megvárták a nap felkeltét, aztán hazabeszélgetett és

mentek.

A

parasztok

titkaiba.

emeltek kalapot a két

furcsa, zakó bársonykabátban járó úriember eltt

titokzatosan

s

súgták egymás fiébe:

A mvészek

Reggel

...

otthon, a

kertben

megteáztak,

azután

poros, fehér kötjüket, s fütyülve, oly könnyedén,

kmvesmunkát

végeztek volna, vágták a fehér,

107

-

felkötötték

mintha csak

cseng

anyagot.


Eközben

lombjaiban

park

a

felébredtek a madarak s az

els

madárszóval rendszerint belépett Károly anyja, hogy köszöntse a javíthatatlan reggeli munkásokat. Az öreg, ha jól vált le a törmelék, kacagott,

A

a földön.

mint egy pákosztos

diák s bukfenceket hányt

kopott szalonkabát csupa por

lett.

A

cigarettafüsttl

egymást.

alig látták

*

Négy év

A nak

után elször lépett a

fiatal

Károly a szüli házba.

hosszú, fekete redingotban soványabbnak és sápadtabb-

mint

látszott,

borulna nyultabb

sötét s

azeltt

ugy

s

közül

fürtéi

tetszett,

kikandikáló

mintha valami szigor nagy homlokára. Orra

ersebb kifejezésü lett. Szemében Az öreg közönyös dolgokról beszélgetett vele, mig

arca férfiasabb és

tetter égett.

a kocsi hazafelé gördölt.

Mennyit

költöttéi?

Károly a viszontlátás röviden, határozottan

— —

alig

jutott

szóhoz

s

Haza hoztad

a sárga plaide-et?

Vezettél könyvet a napi kiadásaidról?

Károly összerezzent tett

izgatottságától

felelt.

s

meglátszott

rajta,

volna beszélni. Minden porcikájában

mvészi izgalma

hogy másról

még

szere-

a lázas párisi év

vonaglott.

Mikor a kocsi

megállt, a zöld

karokkal repült elébe.

108

vaskapu

alatt,

anyja

kitárt


Á

A

kertben

fiu

teritett

asztal várta

ket

rémülve, elször hitetlenül,

vacsorára.

késbb

elborzadva tekin-

majd megvetette. A mteremben gyakorta megfordult s órákig ült egy helyen, mig magára lehetett. De amint jöttek a barátok, elment hazulról, mert velük is éppoly szivesen beszélgetett, mint apjával. A város másik részén rendezett be magának egy kis mtermet. Ha hazament, atyja minden mozdulatában és szavában talált valami gáncsolni valót, valami alantast és nyárspolgárit. S gylölni kezdte t. Érezte, hogy ezek a néma-tétlen napok t is meg fogják látogatni s össze-

tett

apjára.

Majd

sajnálta,

borzadt.

Egyszer este risi

elvitette az apai

házba bröndjeit, hogy pá-

csecsebecséit és szobrait megmutassa. Azt

hitte,

ezekkel

fel-

rázhatja apjának lelkét. Beszélt a francia bronzszobrokról. Lemaire-

rl, dicsitette Rodint,

mindhiába. Az asztalra rakta a fényes

csinos és drága szobormásolatokat.

Az öreg unta magát. Csak

látta,

de

nem

nézte a kis már-

vány-tömböket. Cukrot kért a teájába. Károly a farnesei Herkulest vette

ki,

boldogan magyarázta

Csakugyan fölséges jelenség volt. A fáradt bajnok komoran, erteljesen dlt az oszlopra. Izmai hullámosan dagadtak s örök életkedvet leheltek. Látszott, hogy még annyi neki az anatómiáját.

-

109

-


rtiunkát elbirt

szóhoz

ezt

amennyit eddig elvégezett. AÍig

volna, mint

bírt

jutni.

Ó, mi mvészek is ilyen Herkulesek vagyunk! Én is éreztem, mikor elfáradtan ledltem a párisi mansardeom szk

ingyen venni. A hivatalnok, a Tudják is azok, mi a nyugalomDehogy tudják! Csak a Herkulesek tudnak ily komoran, ily istenien tétlenkedni, akik elvégezték tizenkét munkájukat s bánatosak, hogy vége van hatalmas erfeszítésüknek. Ó, nézd apám, ágyára. Ilyen pihenést

nem

napszámos nem

pihen.

ezt az

.

.

.

Sokat

igy

ezt az Istent.

beszélt

még

lehet

Ez Zeus

fia

.

a Louvreról,

.

.

mvészbarátairól, a szín-

nagy terveirl, s fleg a mai kor hitvallásáról: az emmely egy uj kort nyit meg s hatalmasabb újításokat hoz a szellemvílágba, mint a francia forradalom egykoron a társadalmi életbe. A tekintély, a pénz, a hirnév, semmivé fog törpülni e szó eltt energia. Ez a boldogság, ez minden. Királyok fogják porba vágni érte silány koronájukat. Szavait mély csend követte. Károly komoran ment el mtermébe. házakról,

berben

él errl,

:

Ezután a szülk már bizalmatlanul tekintettek fiukra. Különösen az apa. De azért most is szerette. És tisztelte. Az összetört, tehetetlen,

sokat

ev

és sokat alvó

-

110

ember

félt

ettl a világ-


ban nagygyá ntt óriástól, kit maga nemzett. Félt a saját vérétl. Eszébe jutott a hitrege Zeusa, aki atyját megölette s aztán a trónjára lépett.

Minden bizalmas közlekedés megszakadt közöttük a mindennapi dolgokról

beszéltek

egymással.

A

fiu

s

csak

oly fölény-

nyel szólt hozzá, mint egy öreg, derék inashoz, aki a családhoz tartozik.

Sokszor anyja sokat

nem

azonban

sirt.

Kísérletet

is

felelt

együgy

kérdéseire.

Az

hogy a két embert közel hozza hogy milyen nagy ür választotta el

tett,

egymáshoz, mert nem látta, ket. Azt hitte, hogy csak idegességrl és szeszélyrl van

szó.

Kedvébe járt fiának s sirva panaszkodott, hogy apja elkeseredésében minden nap leissza magát s akkor hangosan zokog. A fiu némán meredt maga elé s azt mondta, majd keres módot, hogy meggyógyítsa t.

Nagyon

szenvedett.

kedett és kétkedett.

Mert az ilyen

Sokat

Pillanatokig

életet

halálnak

virrasztott,

azt

tartotta.

hitte,

A

szüntelenül töpren-

hogy

rothadás

még él. bzét érezte

atyja

A pityókos öreg gyakran eléje támolygott álmaiban amint majszosan, mint egy rossz gyerek, hempergett a fben,

közelében. is,

sáros

sz

hajjal,

egy

boros üveget

lóbázva

sovány kezében.

Ilyenkor fölugrott az ágyból, fölrántotta az ablakot és segit-

111


Ségért akart kiáltani. Torkán akadt a szó;

hogy megrül. A

lüktetett. Félt,

hozott jeges

vizbe s hóval

dörzsölte

misülve nézett a nyugalmas

hogy

nem

fejét

homloka kopogott

le

lázas

testét.

nagy aranycsillagokra

s

Megsemalig várta,

Késbb

jöjjön a reggel ködével, zajával, kocsizörgéseivel. is

tázott.

és

belemártotta az udvarból

meg lefeküdni, meggyújtotta lámpáját és cigaretValahogy meg akarta menteni azt az iszákos, agg mvészt. kísérelt

Nem sikerült semmi sem. Mikor elzárták elle az italt, a vén cselédnek odaadta az aranyóráját, csakhogy bort kapjon. Ujabban pálinkára is rákapott. Egyszer reggel

felé láz-kinos,

hosszú virrasztás után vigan

pompás ötlete lassan érett meg agyában. Egy pillanat eltt még valami halvány, öntudatlan derengés volt s most már ugrott föl Károly a karosszékébl, mint akinek egy

jön. Elsápadt.

Az eszme

vakitó, gyilkos világosságban állott eltte.

Vagy

...

dadogta

halványan.

Az

ajkai

idegesen

reszkettek.

Sietve

megmozsdott, szépen megfésülködött, s kiment a atyját, mig felöltözködött s boldogan átölelte.

parkba. Megvárta

Beszélni kezdett vele.

Az öreg ember

értelmetlenül mosolygott fiára, mint a rossz-

akaratú, ostoba emberek, az idealisták

-

112

-

lelkes

beszédére.

A

bor-


szag

dlt

A

a szájából.

Erélyesen

félemlítette.

szomorúan

fiu

lépett

deket elbocsátotta, ágyát apja vezetését

Nagy

magára

vállalta.

s

A

vitette s

szeszes

ugy

apja

hozzája.

beszélt

megvesztegetett

szobájába

Semmi

szert

tekintélyre tett

föl.

félt

az egész ház

nem

italt

tle,

Megcselé-

adatott neki.

mint a kutya

a gazdájától.

Az öreg magába dohányzott lézengett,

szállt,

zordon

lassan visszanyerte

s

mig

fia

a

padon

lett

öntudatát.

Keveset

Korán

evett, kelt,

nem

ide-oda

francia könyveket olvasott. Halálosan

unatkozott.

Károly eleinte alig mert atyjára nézni. Annyira sajnálta. feléje s megsimogatta sz haját, gyermekeknek szokták. Az sz hálásan annyi id után szintén beszélt nézett rája s bizalmasan és magához ölelte. Türelmetlenségrl, unalomról a fiával. Görcsösen bort, nagyon sok és ismét unalomról beszélt neki s kért tle bort. Fehéret, vöröset. Olyat, mint a vér. Vagy pezsgt, amely habzik, zenél és gyöngyöz és friss pezsgéssel muzsikál a hideg poharakban. Pálinkát, amely olyan kellemesen döng a fülünkben. Rumot, sötétet, vérvörös rumot, amely trombitál Károly összeráncolta borzas szemöldökét s az öreg ijedve dlt hátra,mert azt hitte, hogy nyomban megüti. Fia azonban komolyan és szelíden

Aztán

mint

lassan

közeledett

engedelmes

az

.

intette.

Krisztusi

Megfogta

remeg

szelídséggel

.

feddette a fölemelt mutatóujjával.

kezét s vigasztalni próbálta.

-

.

113

-

Beszélt

jövend


életükrl, mikor újra kijárnak majd a

zajossá tenni a

Az öreg Mikor s

szeretne

néma

mezre

és

véscsengés

fogja

házat.

sirt.

mondta, hogy gyengének Csakugyan egész nap fáradt

lecsillapodott, azt

lefeküdni.

érzi

magát

és

kime-

rült volt.

Károly másnap már vezetgette a kert kavicsos

föladványokat adott

föl

neki.

Futtatta,

utjain.

ledörgölte

érdes,

Könny hideg-

vizes ruhákkal.

De

mégse tért vissza. jött, hogy megkedvelteti vele a kerékpározást. Ugy gondolkodott, hogy ezáltal nemcsak ert gyjt, de ha sikerült megszerettetni vele, azt is remélte, hogy Egy

apja ereje és életkedve

este arra a gondolatra

káros szenvedélyérl s visszavezetheti t az abba a légkörbe is, mely egykor egyedüli eleme volt. Orvosi könyvekben, psychopathologiai szemlékben sok oly esetrl olvasott, mikor egy erszakolt, mesterségesen növesztett, jóirányu szenvedély legyzi a károst, a rombolót s a beteg teljesen megyógyul. Rögtön megrendelt két óriási versenygépet.

teljesen

leszokik

életbe s talán

Pár

nap

kerékpározni

múlva a reggeli

Elször igen

szürke

lassan

-

114

ment

órákban a dolog.

már tanította Az öreg le-


taposott cipivel fonákul hágott a kengyelre

s

ügyetlén,

gyakran a kerekekbe keverdtek. Egyszer ugy

lábai

majdnem

elájult

s

másnap

a világért

sem

lötyög hogy

leesett,

akart a nagykerekü,

zúgó szörnyhöz közeledni. Végre csellel fogott ki rajta Károly. Megígérte neki, hogy kap egy pohár bort, ha engedelmesen tanul, st pezsgt is igért neki, ha egyszer majd elhagyja, Összeszoritott fogakkal és liheg mellel kapaszkodott rá a nyeregre s bámulatos szívóssággal irta a lefurkózott porondra a köröket. Szépen haladt s kedvét növelte, hogy fia megtartotta igéretét.

Az országúton vak sebességgel elhagyta a

nyargaltak.

.Az öreg sokszor '^

-

fiát.

Egyszer valahogy kezébe kapott égy nagy üveg rumot

s

két hajtásra teljesen kiitta. Kábultan rogyott le a divánra és hányt

Oly rosszul

lett,

hogy orvost

hivatniok.

kellett

Az orvos Minden

hydráttal mesterséges alvást igyekezett elidézni. sikertelen

volt.

Üldözési

hogy brén

hitte,

zokogott,

szerette.

A mvész. Az tan a

és.

tetvek

uj

reménysége.

A

fiát

ölelte

Megismerte. életre

kelt

Károly

semmi reménység. Azt

meg

Látta,

tanácsolta

tóriumba.

-

115

-

másznak. És

föltépte,

az

neki,

félt

a

sirt

meg-

egyedül.

hogy ez

istenember.

megtudta

kísérlet

mindenkitl. Azt

Félt

jöttek.

bgött. Az ágynemit, az ingét

fulladástól s a haláltól.

•Azt

rohamai békák

egerek,

chlorál-

A

. A

jobb

orvostól,

hogy

szobrász.

fele.

S mos-

hogy- nincs

vigyék

szana-


.

— alapos

meg

mondotta, mindent

Azért,

gyógyításáról

természetesen

kell

próbálnunk.

sem

szó

lehet,

Á

baj

legfeljebb

csak halálos kínjait enyhítjük. Pár hét múlva ugyís vége mindennek.

Egyébként

Az orvos Azután

.

.

vállat vont.

elvált az orvostól

csuklás,

hörgés,

üvöltés

Károly határozatlanul meredt a padlóra. s

újra

bement

hallatszott

törte a kezét s jegestömló't

rakott

a

ki.

a betegszobába,

Anyja

beteg

honnan

kétségbeesetten

fejére.

Az öreg

a

padlóra vágta és kacagott.

Mikor Károly

belépett, elcsendesült és bánatba merült. Újra

elfogta a sirás s mint

az 6'rültek a lucidum intervallumban,

látta

magát undok, állati betegségében. Fiát ugy magához ölelte, hogy majd megfojtotta. Mentsetek ki ebbl a szemétbl Vigyetek kifelé kifelé mint a forgó, nagy kerékpárok ... A hosszú, hosszú küllk ... Ki ki, ki innen.

— .

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

Károly kiment a folyosóra.

Némán,

gigászi árnyak közt gubbasztottak a nagy verseny-

tntek most neki. Táltosoknak, acélsárkányoknak Megolajozta mind a kettt, szétszedte, kitisztította. Azután újra a betegszobába ment. Mikor feküdni tért, még egyszer megnézte a kerékpárokat.

gépek. Óriásiaknak .

.

.

Mozdulatlanok voltak. A szobából a kifáradt beteg egészségtelen, sípoló hörgése hallatszott. Sötéten nézett az ajtóra. Aztán meg-

- IW


ahogy az induló jockey-k paripák nyakát szokták, versenyek eltt

veregette a gépek nyergét,

kényes

telivér

Másnap Anyja

mit.

indultak kifelé. Károly egész

éjféltájban

még

éjjel

izgatott

hallotta

nem

aludt sem-

lépéseit, aztán elfá-

s

fehérség suhant

A

fiu

rá.

Az

ajtó nyitva maradt.

majd a pincében, majd a padláson botorkált. ki a homokból.

cében egy pókhálós, zöld üveget kotort láson

eló'kereste

öltötte azokat a vele.

a

mély álomba merült. A beteg lélegzet nélkül a lázfoltok eltntek arcáról s élettelen, lárvaszer, petyhüdt

radva lefeküdt aludt;

mint

apjának

dolgozókabátját

fehér

s

is

A A

pin-

pad-

magára

ruhadarabokat, melyekben egykor együtt dolgozott

Sok helyen lyuk tátongott

rajta.

A moly

A

szag terjedt a szürkül' padláson.

ette ki. Eró's naftalin-

szegény, vékony, szenvedé-

sektl gyenge fiu rádlt egy oszlopra, hogy el ne essék. Aztán lejött. Fehér, könny ruháit meglebegtette a

haj-

maii szél.

Egy Azt

hitte,

cseléd kinézett az ablakon

valamilyen kisértet

jár

s hirtelen

ijedve csapta be.

az udvaron. Ez a fiatal-öreg arc

leveg fagyosságában nagyon hasonlitott az apjához. Az öreget fölkeltette. Fáradt és halálosan kábult volt, de amint fülébe súgta, hogy kifelé mennek, rögtön föleszmélt és a reggeli

öltözködni kezdett.

A

fehér ruhák oly

117

jól illettek

megtört arcához


s

sz

nagy szemeivel egy dekadens mvész agyegy horpadt kürt kalapot nyomott s

hajával, fáradt,

rémének

A

tetszett.

fejére

lementek a kertbe. A kerékpárok készen állottak. Elször kérdezsködött, hová indulnak s nem

De mikor

gedni.

egyszerre talpra

a

fia

karjában és lábizmaiban.

nagyon sokáig. Ugy a húsról. Letépte. .

nem

Rohantak járt

szor

méregers

kezdett. Végtelen

Elször Károly

ivott,

en-

azután

ert ö.

érzett

Sokáig,

vette le szájáról a palackot, mint a piócákat

Azután elindultak,

és

nem

az utcákon

átugrottak

kihúzta a

ugrott s fütyülni

akart

pálinka dugaszát

s

egy-egy

Ar öreg késbb

semmit.

szóltak

haladtak

volt

Éj

eszeveszett

még. Ember

nyargalásban. Sok-

követ, mintha csak hitvány kavics

lett

egy kis gyermeket, de tovább, vágtatott anélkül, hogy a gépnek valami baja is esett volna. Kiértek a nagy, hamuszín mezkre. Járatlan utakon suhantak tovább, a sikamló óriási kerékpárok zúgtak, mint valami, hatalmas acéllegyek, melyek a kel nap lámpása felé igyekeznek.

volna.

Csak

ellökött

a mellük lihegése hallatszott.

A

nap a felhk mögül

kibujt.

Rózsás

sugarai ugy ágaztak

mint a csillogó hosszú küllk. Egy fellegalak sapkát viselt. Hosszú, lelógó lába mozgott, mintha a vörösen izzó nap.

szét,

körül

ingó

hártyák

küllket taposná. Mentek

s

az ut porzott a

gummi-

alatt.

Az öreg szép

lett.

Erélyes.

118

Az

az

állati

vonás,

amely

az.


:

utolsó években elrutitotta

eltnt

jesen

inkább

s

mvészi arcát, telszenvednek látszott.

természettl fogva

degeneráltnak

és

Annyira kapkodott a kengyelek után, hogy vékony cipje levált kapaszkodott az acéltaposóba. mezítelen, véres lábakkal és

A

izgatottan nyargalt

fia

nyomába

homlokáról

s

Csöngetett és kiabált, hogy álljon meg, de

Nem

birt vele tartani.

Mind

érje.

hasztalan.

Vágtattak

Károly

.

.

Már egy fél óra óta erlködött, hogy Húsz-harminc méterrel mindig elbbre

Egyszerre megállította gépét. le.

A gép

kerekei

A

összetörtek,

görbültek, de hirtelen talpra ugrott. Ledobta kalapját tett

viz.

utóivolt.

.

figyelt.

féloldalt esett

s

csurgott a

csak haladt tovább.

fék korgott,

külli s

meg-

kimeresz-

szemeivel nézte apját amint rohan tovább. Utána kiáltott

Hahó, hahó Elre Egy fához kapaszkodott, hogy ne

A

!

.

a sötét

színpad

vörös görögtüzben. Távolban

hvös

.

.

essék.

nap kibukkant és olyanféle világításban

midn

mint

!

egyszerre álltak a

volt eltte a

megvillan

hegyek

s

kék,

mez, lila,

és

elttük a mély,

folyó.

Atyja

gépje

egyszerre

fölpattant

s

magasra,

hihetetlenül

magasra ugrott, mint valami óriási bolha. A folyó felé futott. Homál>os, vak porfelleg takarta el. A fiu térdre ereszkedett. Mozdulatlan volt, mint egy szobor. Az öreg ment, rohant, vágtatott.

Károly

fülelt.

Már

a zajt

-

sem

U9

-

hallotta.

Tudta, hogy vala-


Fölállott, hogy jobban lássa. A gép kavaregy arcot látott a levegben magasan, hihetetlenül magasan. Az apja volt. Szétterpesztett lábakkal, a rózsaszinü égre forgó véres szemekkel esett a medernek kék, reggeli ködben fürd vizébe. Nagy szemrehányás intett ki szemébl.

minek történnie gott

s

A

kell.

egyszerre

fiu

mosolygott. Nyugodtan fordult vissza.

1 —

120


ZEN E wmmtwmkwkmmtm

LIGETI A ligeti

fiatal

fák közt ábrándosan csavargott a léha

és

kedves

zene.

ember aludt. A támaszkodónak dlve, halálos fáradtan engedte át magát a nehéz tavaszi álomnak. Sárga és éhes arcán undor fakult s látszott, nagyon boldog lenne, ha sohasem ébredne föl. A tiszta, lombokon szrt leveg vékony nyakán át szorgalmasan ömölt a sorvadó tüdkbe, hogy a lesoványodott tagokba piros, egészséges vért küldjön. A picike üterek is vidoran ketyegtek. Csak az arc volt

A

fehérre festett

padon egy

petyhüdt és sirbavágyóan

fiatal

szomorú. Szája

kinyílott.

A

világos'

zöld árnyékban mély, fekete lyuknak látszott.

szegény alvó egy nyájas és nagyon szoOlyan fájóan tudott nézni, hogy szinte bocsánatot kért a szemével, amiért világra született. Az igazat megvallva, maga is jobban szeretett volna már egy olcsó és becsületes fakoporsóban aludni, mint a hónapos ágyán, a Kissalétrom-utcában.' Mert a csavargó már nem is akart semmit sem ezen a világon. Csak pihenni. Utálta az ágyát is, ahol hajnalban egy sovány és' fakó parasztmacska kétségbeesett nyávogással köszöntötte s ezért gyakran aludt a ligetben, kemény padon, zöld, lélekz lombok

Ez az

elkinzottj

morú csavargó

volt.

között.

-

131

-


Most

is

a

könnyüés

léha

ligeti

de olyan zavart sok-sok tavaszi levegtl. Nézte a nyitotta szemét,

nem

jó puha,

erezte a tavaszi

is

kés szomorú sz szikrázó

nem tördött

s

föl.

Föl-

fekete

Szegény csavargó

ágyat.

Lehajtotta

van. És hiába

nevetgélt

mintha

reá,

hogy múlva a

azzal,

pár hónap

volt,

káprázatot.

ugy bámult

reggel,

ébresztette

mintha berúgott volna a tavaszt, amely kavicsos utakon,

ábrándos zeneszónál lejtett eltte egy embernek, aki véletlenül ott

köztemetben vetnek

zene

volt,

fejét s

körülötte

fáradt,

azt

hitte,

a

zöld,

szeptemberi

alkonyat lenne.

átfutott

gasba

Elször

majd Mikor végre egész testén az ébredés józanitó árama, kinyújtózkodott és a ma-

Lassanként ébredt elzsibbadt, és a

padhoz

föl.

fásult háta

a szeme, azután a keze,

is.

nézett.

Egy szomorú

A

csavargó

füz hajolt reá.

tátott szájjal és

Szomorú

pityerg

arccal

bámult a magasba:

füz.

Sehol máshol, ameddig a szeme elért, nem látott a ligetben szomorú füzet. Poros, szelid akácok, elegáns nyárfák, önérzetes bükkök sorakoztak egymás melfé, de szomorú füz sehol. Csak éppen felette búsult nehéz, fájdalmas melankóliával, mint egy

harmatos tavaszi leány, aki vigasztalóan fürtjeit, mintha lopva arcához akarna

zöld

vállaira érni, s

és kecsesen letürölné róla az éjszaka árnyékait.

122

engedi hosszú,

nagyon finoman


A

csavargónak ez

is

Valami hideg

fájt.

végig a hátán arra a gondolatra, hogy egész pihent, akár

fz

egy

borzongás szaladt éjjel

e

siri

halott és töprengeni kezdett. Miért ült a

alá? Miért kellett éppen e padra

fa alatt

szomorú

támolyognia, mikor annyi

más hvös, kedves fa emel lombsátort a ligetben szegény, éjjeli vándoroknak ? A csavargó hunyorintott egyet s valamit mormolt, olyanfélét, hogy minden ugy van legjobban, amint a véletlen bölcsesége rendezte. Azután lassan és szerényen csurogni kezdtek a könnyei.

A

Ügeti zene pedig pattogva,

könnyedén tovább

szólt.

A

liget is

ébredezni kezdett már. Fiatal asszonyok suhantak piros

reggeli

pongyolában,

legénykék

jöttek

zajos

téren

uri

a

tóhoz,

kialudtan,

társaság

hajnali

fürdésre.

Finom, sápadt

könnyedén fütyürészve. A locsolt reggeUzett. Parfümös asszonyoknak

finoman és eló'keló'en udvarolt egy föltnen fiatal tábornok. A kék levegbe határozottan fúródott a drága cigaretták füstje.

A

csavargó most már összebarátkozott a homálylyal és a

szomorú fzzel együtt szomorkodott. Lomhán nézte az

életet és

hallgatta a zenét.

A

részegít

könny

tavaszi muzsika lassan a fejébe szállt. Szemeiben kigyulladt a tz. Fájni kezdett neki a sok vidámság. Vigyorgó napfoltok táncoltak eltte. Éles

Izmai acélosak

lettek.

kacajok szúrták az agyvelejét. Összeszorult a torka.

123

:


!

A gyerek

hangos gyerek

téren egyszerre jött

zsivaj harsant föl. \'agy tiz

a villákból megfésülten, tisztára

ki

mosdottan, ruga-

nyos, merész lépésekkel. Tiz kis vasgyúró. Mindegyik kövér és

egészséges. Némelyiknek, mintha már enyhe kis pocakja

Mintha már az aranyláncot is lehetne azok a fiuk, akikre az apjuk évente

lenne.

is

a mellényükön.

látni

egész

kis

v^agyont

Ezek költ.

Azért oly merész és vad a szemük. Azért néznek reá oly sandán.

Az orruk

a karvalyé,

az

arcuk

az

éhes

vércséé.

egyszer megfojtani az ö sápadt, csenevész

A

Ezek

fogják

fattyait.

csavargó szédült.

Ha most

idejönnének ... csakugyan jöttek. Mind a tizen. Pokoli zsivajban, örült karikapattogás között, hancúrozva érkeztek az árnyas szo-

És

morú

füz

a padra ugrott. A többiek a A zene csúfondárosan cincogva

Az egyik egyenesen

alá.

mögé

csavargó háta

telepedtek.

minden üteme lázas istenkáromlás és rület volt Az ers, kövér uri gyerekek meg beléje csimpaszkodtak,

sikoltozott s

már.

mint a nadályok. Szédült.

Homlokán kidagadtak az erek

és torkaszakadtából

orditott reájuk:

— A

a

többi

Takarodjatok innen gyerekek összenéztek.

azonban

Egyik a karika

csoportba

hajtóját

A

csapat fele ijedten megszökött,

verdve

hajította

124

feléje.

-

ingerkedni

Másik

kezdett

követ

vele.

dobott a


pacira.

tle

Egy szke, kövér tornainges

pedig

alig két lépésnyire

reáöltötte a nyelvét.

Mindössze négy éves kis arca

A

vigyorgott.

futni kezdett.

lehetett. Fehér, tejbe

csavargó tántorogva

azonban utánok

vetette

mosdatott pimasz

állott föl.

magát és a

A

csapat

tisztás szélén

érte ket. Sovány keze belemarkolt a szó'ke, lobogó fürtjeibe és rázni kezdte. Azután arcul ütötte. Ersen, mintha egy kemény, izmos férfit ütne meg.

utói

is

Vad

A

orditás reszketett át a ligeten.

csavargó füle csengett és szeme káprázott.

léha akkordjai s a kábitó gyermekvisongás egy

A

ligeti

zrzavarba

zene

olvadt.

Csak azt érezte, hogy végre boszut állt sok-sok szenvedésért, hosszú évek irtózatos nyomoráért s kevély örömben vert a szive. Édesen és fáradtan lihegett. Aztán azt látta, hogy egyszerre egy forrongó csoportosulás közepében állott. Bsz apák ugortak eléje egy ingben, hanyag reggeli pongyolában, kipirultán. Dühösen ordítozó szájak köpték rá a szitkot, a szavak moslékját, a szemetet.

De

csak mosolygott.

Végre

A

jött a

csavargó

rendr. bánatosan,

lassan

között.

Léha és kedves

ligeti

zene

kisérte.

125

-

indult

el

a

tavaszi fák


AZ ASZTALNÁL

ILIKÉ

négy éves.

Ilike

ljében. kandikál félig

A

az asztalnál

a

ül

keresztmama ebéd-

virágos vázák, a fehér és fekete torták közül sápadtan

szke

ki

cukorból

bámul.

Ilike

Ha

amely olyan, mintha félig porcellánból, és hidegkék szeme lelkesen

feje,

lenne.

lehunyja,

Két okos hasonlit

komoly

a

és

illedelmes

alvó-

babákhoz.

A a

délután

bonne

mártotta

ideges

zavarban

múlt

el.

ebédelt meg, egymásután beleés a szappan-hab Alig

a kisszobába cipelte és fejét sokszor

gó'zölgö

a

vizbe.

A

viz

sütötte

huncutul csipte a szemét, úgy, hogy sokszor kellett hunyorgatnia nn'g újra látott. Arra is emlékezett, hogy a padlón széles arany-

tócsákban folyt össze a napfény. Azután itt

a

bonne

végigtépte sziszegett

eló'vette a

nedves is

belé.

mama

a

tükör elé

állitották.

fehér fésjét és sokszor egymásután

hajtincseit

s

Végül készen

ez

nagyon, nagyon

lettek,

fájt,

még

beültek egy kocsiba

és

keresztmama lakomájára mentek. Félnégy lehetett. Ekkor már az utcákon csokoládészinü félhomály derengett. Ilike sajgó fejecskéjét a kocsi ablakához nyomta s nyugtalanul nézte, az elsuhanó házakat. Füle pirosra gyulladt az izgalomtól.

a

A

úgy tnt, mint két picike láng. Szeretett volna sajnálta a mamát. hogy a mama megharagszik és

sötét kocsiban

sirni,

de

félt,

-

126

-


Hogy ne okozzon

neki fájdalmat, inkább dobolt az ablakon és

nagyokat és szintéket

Mire

hideg délután ahol sok

sznyeg

nyelt.

megérkeztek, asszony,

leány

A nem

közepén.

mamának, de

t

már gyújtogatták a lámpákat. Fekete Ilike bement a szalonba,

korán sötéted.

volt,

és

fiu

lármázott

és

megállt a

piros

fiatalemberek felugráltak, kezet csókoltak a vette észre senki. Percekig

állt

igy duzzogva,

várakozva és kémleldve. Végre Tusi, az unokanvére észrevette:

Hogy vagy

Ili

?

kérdezte tle és tovább merít.

nem

szájára szó. Zavarban volt tle oly dolgot, melyre úgy se várnak feleletet. Torka összeszorult a méregtl. Fájt neki, hogy mind jól mulatnak nélküle is. Már a mama se tördik vele. Ilike felelni

és

A

nem

értette,

leányok

tiszttel

Ibi,

akart,

de

jött

miért kérdeznek

Iki

és

Mary

ott

ülnek a tea-asztalnál két katona-

és reá se hederitenek.

A bonne megfogta kezét. — AUons ma chére ... A zöld divánra ültette. Ilike

nézte a lányokat.

A

katona-

különösen Ibinek, aki a legyezjével hadonászott s folytonosan kacagott. Egyik hadnagy, a szke bajuszú, ritkábban szólott, de mihelyt kinyitotta száját, a leányok majdnem szétpukkadtak a nevetéstl. Most is mondott valamit. Elkérte Ibi legyezjét és legyezni kezdte magát. Ilike tisztek cigarettáztak és udvaroltak,

ersen

figyelt.

127

-


legyezje van,

SzéjD

a

íolytatta

hadnagy és

eltor-

zította arcát.

Újra viharos kacagás.

— —

gyönyör

Rudi, magából

Igen

?

leány lenne.

már sokan mondták nekem.

Ezt

Szavai most is harsogó nevetésbe vesztek. Ilike azonban egészbl semmit sem értett. Miért kell ezen nevetni? A hadnagy a levegbe dobja zsebkendjét s a lányok újra kacagnak. Ilike elrehajolt s zsongó fejecskéjét képtelen gondolatok szorongatták és szégyelte magát butasága miatt. Közben a zavar egyre ntt. Rettent sokan jöttek. Elször egy sápadt nagyorrú hölgy, az

az urával, egy vörösszakállas kövér úrral. Azután sok-sok leány

még több

és

szavát

fiu.

sem

Zongoráztak,

A

sípoltak.

A

lárma már olyan

értették.

Mindenki

hegedültek,

nagy

beszélt

énekeltek,

és

volt,

senki

fütyültek,

hogy egymás sem figyelt.

kukorékoltak

és

sápadt kisleány pedig reménytelenül sóvárgó szemmel

hogy végre észrevegyék. Ilike torkát már a sirás fojtogatta, mikor a keresztmama kézen fogta és bevezette az ebédlbe, ahol egy hosszú fehér

várta,

asztal

volt

a

mama

a

társaság.

kezébe igy

felterítve

mellett

csak

is

lakomára.

kapott helyet.

Közvetlenül vett,

az

de

a

angyalos

eltte

A

már

ott

mama tányérba

-

többiek ott ültek

Itt

128

kissé

csillogott

nyomban

Ilike

volt

a tortakés,

amit

vele

letétette

gyönyörködhetett.

-r.

mind.

érdekesebb

A

és

többiek


.

különben épen olyan értelmetlenségekéi beszéltek, mint elbb. Egy pufók zöldruhás hölgy, aki — mint Ilike észrevette a békához hasonlított, állandóan a rokonairól fecsegett. A másik

mindenkitó'l azt kérdezte,

nyomban

— — —

el is

hogy Ez

fordította fejét.

Hogy van

érzi

de akárcsak Tusi,

Jiiagát,

a hölgy

most

a

Köszönöm, elég jól. Csak el ne rontsa a gyomrát

fordult:

színes

tortáidat,

.

.

nézte a nénit, a sok tarka ruhát,

Ilike

mamához

a kicsike ?

a

a tányérokat és türelmetlenül feszengett a székén.

A néni beszédén annál inkább csodálkozott, mert látta, hogy az ozsonnán eszik legtöbbet. A többiek is borzasztó .

sokat ettek. Megitták a haboskávét, aztán a

gyümölcs, a

sajt és

még mindig nem

hölgy, akinek mindenki azt mondta,

jött a

laktak

hogy

pecsenye, a

jól.

a nyáron

A

torta,

zöld ruhás

Marienbadban

tetemesen megsoványodott, már harmadszor vett a habostortából.

Egyébként

még nagyobb

zaj volt,

öreg urak már kurjantottak

is.

A

mint ozsonna eltt. Most az

kövér körszakállas bácsi pedig

kezében egy pohárral felkelt és beszélni kezdett. Ilike nagyon de egy szót sem éitett belle s nem tudta, haragszik-e

figyelt,

a

kövér

Homlokát

ur,

vagy

szidja a cselédeket. sirtak,

csak

bolondozik

elöntötte a vér. Kiabált.

hanem

De

?

Száját

Az apához

szélesre hasonlított,

tátotta.

mikor

a többiek mosolyogva néztek rá és nern

integettek,

helyeseltek

-

129

és

zörögtek a

villáikkal


Ilike

hol a kövér úrra, hol a vendégekre

tában, nevetni kell-e, vagy sírni

?

Az

nézett.

Nem

volt tisz-

orra viszketett, szemei égtek

s a mellét valami különös félelem csiklandozta. Künn a konyhában pedig a villamoscsengk szüntelenül berregtek. Cselédek

jöttek-mentek, ajtók csapódtak.

A

szavak, hiába próbálta elhesselni,

mérgesen zümmögtek szája körül, mint a darazsak. Füle csengett. Azután a kövér ur magasra emelte poharát és kitört a beszéd, a kiabálás, a vendégek felkeltek, az üvegtányérok újra ugy csörömpöltek, mintha millió apró szilánkra

törtek volna.

Egy

fiatal

rácsapott. A bus macskazenébe rült összevisszaságban hangzott belé az urak dörmögése, a lányok és asszonyok vihorászó sikoltása. Ilike fel akart kelni, de nem birt. Ijedt, kék szemeit rémülten jártatta körül a szobán. Arca halálsápadt lett. Hisz ezek bolondok Oondolia magában. Hisz ezek egytl-egyig meg vannak rülve ... Aztán torkaszakadtából elkezdett sirni.

ur a zongorához

ugrott és

dühösen

!

~

130

-


:

A KÖVÉR bíró délben az alvó

Nyári megvárni.

A

kisváros

szoktuk

félrees utcáiban

napszurásos, fülledt melegben a lovarda eresze

alatt

összedugtuk izzadt fejünket és sápadtan, lüktet halántékkal hallgattunk. Mikor elharangozták a delet, a törvényszék hvös kapualjából pontosan és végzetesen kiduzzadt a kövér biró hordószerü potroha. Ilyenkor egyikünk, többnyire a feketére sült Vékony Pál, elordította

magát

Jön a kövér biró Erre még inkább odalapulunk a lovarda kapujához.

csendben

1

csak

szivünk

viharos

kalimpálása

A

döbbent

hallatszik.

Nem-

sokára már az aszfalt is összerezdül, ami azt jelenti, hogy mindjárt elttünk dübörög el a kövér biró. Egy pillanat és már elttünk is van. Porszinü nyári ruhát visel, domború hasán vastag aranylánc, ujján zöld pecsétgyr, kezében sárga nádbot.

Vörös homlokáról keskeny patakokban ömlik a verejték. Apró vakondok-szemei a hájpárnák mögül különösen pislognak ránk. Mindnyájunkban forr a harag, de félünk és a gégénk ugy összeszorul, hogy kiáltani akarunk. Csak akkor tör ki a dühünk, mikor már tiz-husz lépésre fujtat

tlünk.

131

-


!

.

Ilyenkor valaki felragad egy göröngyöt.

Vágd utána

!

mindnyájan és ösztönszeren

Kiáltjuk

körbe fogjuk, hogy bátorítsuk.

— —

Üsd agyon

Ne

sajnáld

A göröngy

.

.

!

merész ívben repül

szét az ezüstös nyári porban.

pulykatojásnak csúfolnak, küld

még egy

színes

feléje és

A szepls

széttöredezve pukkan

Torday,

felajzza parittyáját

kavicsot.

A

kövér bíró

akit az

és

iskolában

búcsúul

utána

ekkor hátrafordul.

Egy kicsikét hunyorog a napfényben, azután lassan tovább megy. Mi meg kuncogva és dühösködve vitatkozunk tovább. Az istenit tajtékzik egyik tornainges.

— — —

ezzel

lantja

és

.

.

.

Ez egyszer még megszabadult.

Ha

legközelebb erre jön, hó'sködik a nagyobbik Torday,

verem be a fejét. S a déli napfényben

egy

kézípisztoly

vasagyát

vil-

fel.

Mindnyájan elhltünk erre, de örültünk, boldogok voltunk éreztük magunkat, amint a gylölet acéllá merevítette

ersnek

összes izmainkat.

A

vérére vágyakoztunk.

Gylöltük

ságát, utáltuk tunya, betegesen felpuffadt kövérségét,

vérengzen, ahogy csak láttunk ilyen

torz

a

embert.

a csúnyaostobán és

gyermekek tudnak gylölni. Soha sem

A

lábak

kelletlenül

tartották a zsíros

potrohot, a törzs egészen beleveszett duzzadó és virágzó hajába,

^

132

-


:

.

.

melybl csak szánalmasan kopasz feje látszott ki, mint egy minden pillanatban megpukkadni készül zsir-gömb. Az arc közepén pedig egy pisze, tömpe orrocska szomorkodott, s nekem ugy tetszett, néha szinte gyerekesen vádolta a természetet, amely egy szegény embert ily förtelmesen, ily gonoszul, ily lelketlen kajánsággal tud megcsúfolni.

Egy mitl

délután újra

meg

hizott

róla beszélgettünk.

ennyire a kövér

biró.

Arról folyt a

Vékony

vita,

Pál fontoskodva

magyarázott

A kövér biró ökröket eszik. Egy egész ökröt fal minden ebédre. Az anyja süli neki nyárson. Az ers Torday itt közbekiált — Csak hazudozz nekünk össze-vissza. Mi majd szépen :

elhiszszük.

A

is hitetlen moraj futott végig. Egyikünk sem hogy a kövér birónak anyja is van. Most azonban már benne voltunk a tzben. Pál a kör közepén mindig kényelmetlenebbül kezdte magát érezni s a fenyeget csapat övében szepegve tódította szavait. — Ha mondom nektek. Az anyja él még. Vele lakik együtt. Itt a Tzoltó-utcában. Hisz én is ismerem rivalt rá az osztály eltornásza és Pál dühösen

társaságon

tudta elképzelni,

.

!

földhöz vágta sapkáját.

.

Verjük

el!

Ha nem fogod

Ordítottak kórusban.

133

-

be a szád

.

.


Vékony

Ha

hsiesen szemünkbe

Pál

akarjátok, rögtön

el

is

nézett:

vezetlek benneteket.

Ez már beszéd volt. Egyszerre talpraugrottunk s dobogó különös kalandra. Rabló-regényekben olvastuk,

szivvel indultunk a

hogy bátor és nemes daliák az ellenséget saját fészkében keresik s ott számolnak le vele. Mi is ilyesmire gondoltunk, mig szédül fejjel közeledtünk a csendes, zöldzsalus ház felé. Pált elre küldtük. Pár perc múlva diadalmas arccal jött ki: fel

Gyertek.

befelé. A kövér biró házában voltunk. Elször egy hvös tornácon kellett keresztülhaladnunk, melyet szines üvegkapu választott el az udvartól. Bent zöld lombok, hársak, krisek és jázminbokrok között egy kis gyerekhinta lóbálózott.

Mentünk

A

padon egy sovány, bánatos öreg asszony kövér biró anyja volt.

hinta mellett a

és kötött.

A

ült

Eleinte még viszketett a torkunk s nevetni akartunk, de a bánatos öreg asszony olyan szelíden fogta meg a kezünket, hogy

nyomban Mindjárt

kezet csókoltunk neki,

meg

is

teritette

mint édesanyánknak szoktunk.

az asztalt.

Mély,

régi,

aranykarikás

tá-

nyérokon almákkal, méznedvü szlvel, kalácscsal kinált megFelültetett a hintára. Azután mesélni kezdett. Elmondta, hogy a hinta még a Lajoskáé volt, aki nagyon szeretett tornászni annak idején, mikor iskolába járt. Sok mindenrl beszélt. Hogy féltette a fiát, hogy várta, ha néha elmaradt a pajtásaival

134

-


.

és csak kapuzárás

után vetdött haza.

Hogy

Hogy

szaladt ki

már

kis

ha semmi mulatsága sem volt s a hosszú szi estéken mindketten unták magukat. Micsoda fürge, derék legény volt és micsoda táncos. Mennyire szerették a városban aranyos jó szivéért s a lányok késbb hogy bomoltak utána. Még azt is megtudtuk, hogy nála széles e határban nem akadt különb madarász. korában

— szott.

Az tett

megnótázott,

megtáncolt

kisfiúk, ismételgette, az

én fiacskám

a viharba.

Ugy ám

Napokig elbolyongott

id

bizony elmúlik ... olyan volt, mint most

a réteken, a

nagy-nagy

is

mezkön

Ha elgondolom, hogy akkor maguk .

.

madará.

.

szakasz-

.

Az öreg asszony elmélázott. Azután kihozott a szobából egy csomagot. Ruhák voltak benne. Apró cipöcskék, kis nadrágok, gazdag bogárgyjtemény. Ez mind az övé, mondotta az asszony. Ez az aprócska ing. Ez a két topánka. Ez a rongyos kabátka. Mind az övé. Kérdezte a Torday-gyerek félig hebegve, félig Ez is ? hitetlenül és egy zöld lepkefogót emelt fel az asztalról. — Ez is. Mindnyájan megdöbbentünk. A gúnyos röhögés, ami a kapuban még torkunkban bizsergett, most csiklandozva valami kabátkák, tornaingek s egy

— —

furcsa orr-csavaró zavarrá savanyodott

halványnyá sápasztotta arcunkat

135

-

és pityergössé, mulyává,


Ez is?

kérdeztük mind és kézrl kézre adtuk a zöld

lepkefogót.

A fák árnyékában állottunk. Néhányan még a hintára szállmég egyszer nagyokat sikoltottak és bukfencezni próbáltak fben. De nem jól éreztük magunkat. Valami kölönös újság

tak,

a

fojtogatta torkunkat ezen a szagos és beteges alkonyaton,

mint

mikor az ember eló'ször nem bir aludni a bordáit csapó beteg, nyugtalan húsdarab miatt és észreveszi, hogy ez a húsdarab él és neki is fáj, ami másnak és jobban fáj, mint másnak. Egy dalba kezdtünk, de hirtelen ijedten, minden ok nélkül abbahagytuk Muzsikás, fekete bogarak koppantak a kalapunkhoz. Megcsendüi't az

esteli

A A homályos

harangszó.

szemünket.

aki hajadonfó'tt,

falhoz támaszkodtunk

és lehunytuk a egy pázsiton karcsú fiúcskát láttunk, kacagva és boldogan, kezében a zöld lepkefogóval,

egy ideges, fehér pillangó után kap.

WW&MWá -

136


.

.

HAJNALI PÁRBESZÉD agglegény

(Az

és

a

fiatal

de

ember,

id

az

borosüvegekkel

likrös

és

A

férfi,

agglegény

a férj

majdnem

homlokára s fejét kávéházi asztal tele van üres

ráncokat

elefántcsontszerre borotválta.

Az

beszélget.

férj

kecskeszakállas, sovány, negyven felé járó

vésett

Mind

poharakkal.

kissé

ketten

a

kapatosak. Reggel négy óra.)

Az agglegény Menjünk haza.

A

férj

:

(végigásit egy skálát):

Nem megyünk

Almosak vagyunk már.

Várjuk

haza.

meg

a

hajnalt.

Mig

rám nem kékül a kávéház ablaka, mig kék nem lesz az ég a föld minden addig nem tudok elaludni. Sokszor .

.

.

.

.

.

.

.

próbáltam már.

Az iagglegény

(újra ásit)

:

Én nem szeretem

a

hajnalt.

Ha

csak lehet, ágyba bújok elle Ilyenkor mindig izgatottan lopódzom haza, mintha valaki állna a hátam mögött. Ismeri-e ezt az érzést ?

Dobogó

szivvel csengetünk.

felökleljük a

(Gyorsan

A

házmestert sietségünkben

lépcsházban. Édes érzés sötét hajnalban hazamenni.

felhajtja a likrt.

Hosszú

csend.)

A férj,: Hogyan, maga házas? Az agglegény (gúnyosan mosolyogva

A

férj

:

majdnem

Nem. -

137

A

feleségem

bólint)

:

Nem

.

.

tudta ?


!

!

Az agglegény: Házas vagyok... A feleségem

A

(közönyösen)

férj

Szeretik

:

egymást

ilyenkor vár reám.

?

Az agglegény (ábrándozva) Nagyon Már félig kinyitja szemét félig Most a sötét :

.

.

két

.

Hallja a mi körülötte történik, de

amikor hazajövök tudta,

s

férj

:

Pincér

Még

!

Az agglegény (maga

A

.

beszél. Hallja azt

az alvást. Édes uram,

szinleli

mi az egy asszony

A

még nem

.

.

órakor

szobában.

felébredt.

is,

maga sohasem

egy hajnali asszony

.

.

.

két maraszkinót elé

méláz)

:

Az

asztalon az

éjjeli

mécs.

hogy ellenzre rávetdik a lámpa árnyéka. Gondolja milyen csendes ez a szoba. Milyen istenien csendes a leveg, kis

el,

amelyet az édes, meleg asszony nyugodt

létekzése

szrt

át

egy

magányos éjszakán Olyan ez a hazaérkezés, mint egy álom. Még a leveg fülledtségében is van valami megnyugtató, ottho.

.

.

nos boldogság.

A

férj

:

Érdekes. (Mélyet szippant, szinte egészen felsóhajtja

a cigarettát.) Ezt

sohasem éreztem.

Az agglegény

A

:

Meg

kell

házasodnia barátom

És az asszony felkel ? Dehogy. Ehhez érteni kell. Az agglegény (mosolyog) Elször is lassan leteszem a kalapom, a botom, meg az szi kabátom. Aztán az ágyhoz lopódzom. Halkan, végtelenül halkan, hogy fel ne riadjon. Hogy engem is álom-alaknak gondoljon, férj

(hirtelen)

:

:

ha felébred.

138

-


.

A mes

férj

Maga

:

és komikus

ábrándozó.

javíthatatlan

Egy

is.

férj,

.

aki

a

saját

Hozzá

veszedel-

feleségébe szerelmes.

Az agglegény Várjon csak uracskám. (Mosolyog.) Az asszony, amint mondtam, ilyenkor már nem alszik. Lassan föléje :

hajolok s a szeme a homályból idegesen dereng boldogsággal ragyog rám. Leülök mellé az ágyra. Megfogom a kezét A férj Maga igazán boldog lehet ... Az agglegény Meg fogom a kezét és megcsókolom egyszer, kétszer, nem tudom, hányszor. Azután megcsókolom a száját, amely forró és nedves, megcsókolom a haját, a karját, a szemeit .

.

.

:

:

.

.

Ersen és sokszor, mig könyes nem lesz a szemem. A szobában most még nagyobb csend van, mint mikor aludt. Hisz tudhatja, hogy az igazi csókok nem lármásak A férj (hidegen) Tudom. .

.

:

Az agglegény

:

Az asszonynak

akarok. Mert én mindig

Nem tudom

:

otthon

fülébe súgom,

ittam

meg

a

hogy kávézni

reggeli

kávémat.

Azt hiszem, van benne valami megnyugtató.

miért.

Mintha összes bneimet feloldaná a pillés, illatos, komoly kávé. Mintha az átdorbézolt éjszakának álmát adná vissza. Az asszony

azonban egy darabig vonakodik. Sajnálja otthagyni a forró ágyat. A száján egy kis durcás mosoly hamiskodik.

A

férj

(izgatott kíváncsisággal)

:

De

felkel ?

Az agglegény Rögtön. Még sohasem kellett neki kétszer mondanom. Egy-kett papucsba bujtatja lábait ... Ha látná ezeket :

-

139

-


.

A másik percben már zizeg hogy ennél banálisabb házibutor nincs s a zizegése irodalmi motivumnak elnytt, de esküszöm, soha sem vagyok boldogabb, mint mikor igy hajnalban a láng serce-

a cukorfehér,

finom

lábakat ...

a gyorsforraló. Elismerem,

gését hallom a hideg szobában.

kendt kap magára. Egy hogy most

A

A

feleségem

szót se szólunk.

fázékonyan

De mindketten

egy

érezzük,

szeretjük egymást legjobban.

(meredt szemekké! bámul reá)

férj

Az agglegény: És Én vagyok

:

És aztán

Érdekes.

?

aztán nincs tovább. (Csettint az ujjával.)

legboldogabb ember Budapesten. Amit elmondott, olyan, mint egy mese. Csak egyetlenegyszer éreztem hasonlót, diákkoromban, mikor elször voltam szerelmes egy kis leányba. Azután soha , sohasem

A

a

férj

:

.

.

éreztem.

Az agglegény

Házasodjon meg. (dadogó nyelvvel) Soha sohasem éreztem. Az agglegény: De maga álmos. Maga sápadt. Maga könynyezik szentimentális barátom A férj Csoda-e ? Ha elgondolom, hogy most nincs kihez

A

:

férj

.

:

.

.

.

.

:

hazamennem.

Az agglegény

A

(szivarra gyújt).

A legényszobám

üres, az ágy hideg és az egész szoba félelmes, mintha a bútorok, a szekrények között még ott kuksolna a tegnap. De azért látja, én is boldog vagyok. Aki férj

:

140


nem is tudja, mi a boldogság. haza mennék, hanem abba a virradó kékségbe,

sohasem botorkált

így haza, az

Mintha nem is amely fölülrl mosolyog felém. Oly könny vagyok Olyan szabad Egy léha operett-melódiát fütyölök és én köszöntök jó reggelt a szentes embereknek. Az agglegény (figyelni kezd.) A férj Esküszöm, hogy boldog vagyok. A szobám sem oly rideg, amint maguk házas emberek gondolják. Az ágyam vár. Az öreg éjjeli szekrény is, aminél tegnap egy regényt kezdtem olvasni. A párna, meg a drága jó paplan is. Mintha mindegyik « Szegény, fáradt vén legény, dlj le és aludj, ha azt mondaná .

.

.

.

.

.

:

:

akár

akarsz,

hogy

Ítéletnapig

oly jószivü

hozzám

Én meg megköszönöm az ágynak, megcsókolom a paplant és a párnát

is.*

és

.

.

.

És lefekszem és alszom álom nélkül, meredten, bután, mintha egy fehér ravatalon feküdnék. Az agglegény Szépen beszél Annyira igaz, amit mond. És annyira fáj. Érzem is. De látja, én sohasem tudnék igy :

.

.

.

beszélni.

A

férj

:

Pokolba

mas ábrándokkal

!

.

.

.

gondokkal Holnap újra

a

kigyulladnak a villamoslángok ... sétálnak fiatal

.

.

.

.

,

.

Zene

Sokszor

A

Pokolba a buta, unalnap lesz és este újra Városligetben fiatal leányok !

szól ... és az egész világ oly fiatal sirni

de minden lehetek. Az egész világ az

141

-

.

.

.

olyan

Semmi sem vagyok, enyém. Az összes leányok,

szeretnék az örömtl.


!

.

!

Mind az én menyasszoarám ... az én feleségem ... az én szeretm

az összes asszonyok, mind, mind

nyom

... az én

az én

.

.

.

.

.

Eh, részeg vagyok.

.

.

.

Az agglegény

Igyunk.

:

Ezt

poharat

a

az

agglegények

egészségére

A

férj

meg

Ezt

:

Az agglegény

a férjekére

Most pedig most pedig megyek haza és lefekszem. Almos vagyok. Az ágy vár és a párnát Éljenek

:

!

.

.

.

.

a párnát

A

.

(dülöngve hebeg): Megcsókolja a párnát? Igen. És a paplant is. (Gúnyosan mosolyog.)

férj

Az agglegény

A

.

.

.

:

meggyújtom

gyertyát pedig

tovább

és

olvasom

a

regényt,

amit tegnap elkezdtem.

A férj (ravaszul): Hát igy vagyunk, jó madár ? (Hahotázva.) Most már értem egészen értem Mindjárt gondoltam, maga kópé, maga bolondos, maga rossz csont. De tudja meg, nemcsak maga ültetett fel. (Nyelve már alig tud forogni.) Tudja meg tudja, hogy hogy én én meg ... Az agglegény (kaján kacagással) Igen ? (Egészen a füléhez .

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

:

hajol s élesen, hidegen, szinte belésziszegi)

A

férj

Mióta ? (szomorúan, egyszerre kijózanodva): Két éve!

-

142

-

:

.


A HAMISKÁRTYÁS Cézár szej3temberben szabadult ki a börtönbl. megrogygyantak, egy kicsit megkopaszodott és megderesedett, de porcellánszinü arca alig változott. Októberben már hónapos szobát bérelt a Nyul-utcában, egy kertre nyiló, kedves kis fészket, ahol feleségével és hat éves fiával bujt meg. A kis Rudolf, mikor viszontlátta az apát, eló'ször sirt, az anya még sápadtabb és szótlanabb volt, de csakhamar újra összeszoktak s minden a régiben maradt. Cézár korán ment haza, minden este Aalberg

Vállai

maga

vitte fel

a vacsorát. Együtt vacsoráztak.

A nap legnagyobb

is otthon volt. A vidéki városka nem gyzött csodálmennyi Ízléssel, micsoda halk tapintattal tudott elbújni az emberek ell. Mikor otthon ült az alacsonyan lógó petróleumlámpa alatt és hallgatta a vidéki csendet, el sem tudta képzelni, hogy másképp is élt valaha. A kályha égett, szivarja jól szelelt s a felesége csendesen varrt mellette. Álmodozó kezei boldogan fürdöttek az aranyos nyugalomban és nyoma sem volt rajtok a múltnak, oly

részében kozni,

finomak, oly keskenyek, oly tiszták voltak, mintha hosszu-hosszu

éveken

át

volna és dúdolt.

gyengéd hangszereken, vagy lenge csipkéken pihentette

nem borgzös

szennyes lapján. Cézár halkan

kártyák

Érezte a nyugalmat

és

-

testén a

143

tiszta,

frissen

mosott


éjszakás, zavart

Csak zöld szemeiben égett még valami az mámorból. Különösek, semmitmondóak, piszok-

szinüek

ezek a

ruha

cirógatását.

voltak

szemek,

mint

régi

palackok

törmelék-

szemét közt találunk. Este, ugy tiz óra felé elment az »Aranysas« kávéházba. Lassanként társasága is akadt, egy cingár gyógyszerészsegéd, meg egy halvány, fontoskodó városi irnok. A pincér hozta a

darabjai, amiket a földön, a

eléjük

sakkot,

pecsétes zöld

teritette

a

repedezett

viaszkosvásznat

s

a tinta-

szomorú hárman haza-

zsákból lassan kiszedegette a csempe,

sakkfigurákat. Éjfélig

elsakkoztak, azután

mind

a

mentek és lefeküdtek.

Egy

este Levinszky, a gyógyszerészsegéd,

jókedvében

volt,

bort hozatott és hangosan kurjantgatott.

— Nem

Te Cézár

kártyáznánk

mondotta neki - nincs kedvem sakkozni.

kicsit ?

Aalberg Cézár elsápadt.

szeme

Nem

mert rátekinteni. Érezte, hogy

égeti a kezét, s ujjait hirtelenül elrántotta az asztalról.

Nem... hebegte... Sohasem kártyázom. Hiszen tudod...

Levinszky

felkelt és

megszoritotta kezét.

Bocsáss meg. Csak tréfából mondtam. Ettl kezdve kártyáról nem is esett szó közöttük.

De karácsonykor mégis

Cézár házában. A kis Rudolf hozta haza nagy diadalordítással. Egy egész játék vadonatúj, aranyszegély kártyát. Ugrált az örömtl. Nem

-

csak eló'került a kártya

144


:

:

lehetett vele birni.

tarka színességét,

Mi ez?

Egész délután bámulta a mig az apa meg nem látta.

friss

kartonlapok

kérdezte szigorú szemöldökkel és kivette kezébl-

Rudolf szepegni kezdett. Nem szégyeled magadat? Ez

nem

való gyerek kezébe.

Értetted ?

Az apa zsebre dugta feleségének, a kis

a

kártyát

és

szemrehányásokat

Rudolf pedig egész délután

sírdogált.

tett

Este

azonban meglágyult a hangulat. A karácsonyfát meggyújtották az apa bort ivott és dalolt. Csak kilenc óra volt még, lefeküdni nem lehetett, nem tudtak mit csinálni. Cézár maga adta vissza a kártyát

Nem bánom,

játszszál.

De

igérd

meg, hogy holnap

visszaadod.

A

gyerek

Az hozott

s

mohó örömmel

integetett.

asztalt leszedték. Leültek.

Az anya egy

kis

üvegtányért

a rézfillérek csörömpölni kezdtek.

Cézár szomorúan bámulta az asztalt mondotta és a feleségére nézett. Nem játszom Az asszony azonban már osztott. Mellette pirosra gyulladt arccal ült a fia és várta, mi történik. Az apa vállat vont, megivott egy pohár bort és kezébe vette a kártyát. Látod Rudolf ez a sok, sok pénz mind a tiéd lesz, ha

elnyered tlem.

145

-


A

fiu

türelmetlenül fészkeldött

Mindnyájan a

székén.

a

kártyájukat nézték. Felvetették. Ideges

nyugtalanító csend borult

a szobára.

Nyertem

szólt halkan

Cézár és maga

elé söpörte a

filléreket.

Rudolf

Újra

feltérdelt a székre.

osztottak és

most az anya megint nem

nyert.

A

nyert.

Az apa már bosszankodott, hogy mindig hozzászegdtek

nyereséget megfelezte

komoly kártyák

a súlyos, szédit,

nyereségtl.

A

kártyák azonban

De

vele.

azután

s szeretett

nem

volna szabadulni a

tágítottak. Jöttek félelmesen,

követelzve éjszakai különös ismersei a zöld, piros szinek, a koronás kártyakirályok, elkényszeredett arcú legények, akikkel annyit

nézett

merte

Alig lenül

a

ült

Mind

mas

szék

A

hiába.

Mindig

farkasszemet

lihegve,

verejtékezve,

már megnézni. Hanyagul

nyert.

szélére,

hátha

kártyaalakok

szivdobogva

vette

a

kezébe.

megfordítja

a

szerencsét

bosszuló

arccal

Halomban feküdtek eltte

Kellet-

meredtek

?

reá.

a szegényes, szánal-

fillérek.

Mit tegyek? Dörmögte mérgesen és mosolyogva fordult

a feleségéhez.

Elvették az összes babonákat. Az apa finom fehér kezeível

megforgatta a kártyát, más székre Újra

ült

és osztott.

nyert.

Rudolf szótlanul

várt.

Komoly szemeivel sandán

-

146

-

leste

a


Okos

szerencsét.

már

letében

kis arca iángolt az izgaiomtóí s a szája

ott settengett

szemüveget

köhintgetett, megigazította

Vigyázz Rudi. Most

Elkeverte a kártyát.

ürítették

ki,

jött a

sötétedett

is.

nyelt.

görbü-

Az apa

s feléje fordult:

fogsz nyerni.

gyerek puha ravaszsággal hajolt elre, pénztárt

nemcsak

színültig volt,

ezüstforintosokkal

De

A

te

les pumamacska. A

mint egy

Nagyokat

a pityergés.

rézfillérekkel,

Rudolf mélyet

másik és a harmadik el az öröm.

s

már harmadszor nem

hanem fényes

Jó kártyát kapott. szegény kis arcán egyszerre lélegzett.

Cézár komoran nézett maga elé. Már éjfélre járt az id. A felesége és a gyereke minden pénze eltte volt s nem tudott szabadulni tle. Egyszerre valami furcsa ötlet villant át az agyán. Hosszú, hajlékony ujjaival végigtapogatta a kártyát és a finom ujjakban újra felébredt az a boszorkányos látnoki mvészet, amivel a kártyaasztaloknál évekig nyitogatta mások erszényét. Behunyt szemmel, tapintó szemölcsei rezgésével érezte

ki

a jó kártyákat

egy villámgyors mozdulattal fogta egybe, hogy a kell ban fiának csempéssze oda. A bankot megduplázták. s

Még

csak

minden késn

egy

volt.

A

mozdulatot fia

kellett

volna tennie.

pillanat-

De már

egyszerre felugrott az asztalra, tekintete

végigcikázott rajta és szélesre meredt szemekkel, irtózatosan szét-

feszül

szájjal ordított reá.

147


.

.

Csalsz csalsz ... Az npa csal Cézár felpattant a székrl, három lépést vágódott vissza és kiejtette kezébl a kártyát. Nevetni próbált, de ereiben megdermedt a vér, csak hebegni tudott:

.

.

.

.

Mit mondasz

A gyermek

?

Te

.

.

te

.

azonban nem

.

.

.

.

ostoba

.

.

Arca ragyogott. Hahotába fúló zokogással állt eltte és bizalmatlanul nézte végig. A bankot kifordította az asztalra, az apró kis pénzeket orditva söpörte le, aztán egy marokra való ezüstöt szedett össze és kábult dühvel tágított.

vágta az ablakba.

Nem

kell.

Nem

kell

.

.

.

Becsaptatok

.

.

.

Cézár fehér ijedtséggel nézte. Mentegetzni akart, mint a megszeppent iskolásgyerek, magyarázgatta neki az esetet és erszakkal gyrte zsebébe a pénzt. Az anya is csittitgatta. De a kis Rudolf azon az estén durcásan sirta magát álomba. Az apa pedig megitta az összes bort és nem feküdt le, hanem az ablak elé állott és

sokáig nézte a havas, kopár

Tavaly ép

ily

sáppadtan bámult

148

ki

kertet.

a börtöne ablakából.


VALAKI ÁLL A KÜSZÖBÖN Eloltottuk

a

mozdulatlanul és

lámpát

némán

és

sötétben

és lassan érezni kezdtük egymást.

lagon

ült

maradtunk.

Dermedten,

ültünk igy, míg megszoktuk a sötétséget

A

leány a keskeny arany pam-

fehér csipkepongyolában, halványan, mint egy odalehelt

holdfényes árnyék. Valakit vártunk ezen az estén. Egy vendéget hivtunk meg, hogy valami közömbös

ne legyünk

egészen

egyedül a szalonban,

régi ismeró'sünket, akivel oly keveset

tördtünk,

hogy hamarjában a nevét sem tudtuk megmondani. A vendég azonban nem jött. Türelmetlenkedni kezdtünk és sokszor tekintettünk a fehér éjszakába, a háztetkre, a mezkre, ahova a hold valóságos ezüstzáport ontott.

Szeretem az

elzzem a Az ember

leány

éjei,

unalmát,

szóltam halkan, alig hallhatóan, hogy

szeretem a sötétséget

és a

csendet.

lecsavarja a lámpát s egyszerre elvesz a tejszinü ho-

mályos derengésbe. Nincs többé. Arca fekete folt lesz. A színeket sem érzi. A tárgyak egészen másoknak tetszenek. Az illatok oly különösek és a hangok is mintha nagyon távolról jönnének, a messzeségek szivszorongató bánatát hozzák felénk. Álmodunk. Szeretem az álmokat ódon szobákban, ahol régi illatok lengenek és régi képek rémlenek a falon. Ilyenkor megsemmisülök egy ábrándban, ezer évvel futok vissza és tág orrcimpákkal szivom

-

149


magamba

a régi bútorokból kiáramló

illatot,

Egy holdsugárral kantározom

emlékeztet.

amely gyerekkoromra

fel

a fantáziámat s neki

vágok az éjszakának. Akar-e követni ma este ? Akarom Ma igazán nagyon tetszik nekem. A szeme különös, fátyolos, könyben tündökl. A hangja olyan tompa és

.

Ugy

lassú.

illik

.

.

az éjszaka kékesfehér színéhez. Vezessen.

azt a képet. Most még sötétben van. Várnunk kell, mig a hold ezüstlámpása lassan feléje fordul. Érzi-e hogy ma tündéréjszakában haladunk és uj tájak, holdfényes mezó'k úsznak el mellettünk, mintha robogó vonatban ülnénk? Most is felénk lebeg egy ilyen holdas mez. A kép már egész

Nézze

ragyogással néz az els,

a falon

le

a falról

legnagyobb,

.

.

Látja, ez a

.

szerelmem.

egyetlen

halvány asszony volt

Mikor még gyerek

voltam, ott lógott a zongoránk fölött egy massziv aranyrámában s

meztelen

kodott

De

le

a kép

vállával,

az én

tiz

sötét

évemre.

hajával,

Ma

is

fekete

szemével

kacér-

elsápadok, ha rágondolok

.

.

.

is.

— —

Csakugyan. A kép is elsápad. Még most is olyan gyönge. Ez volt az els asszony, akit meghódítottam a férfi akaratom keménységével. Szegény, mintha még mindig szenvedne. De akkor szeretett engem. Várt reám izgatott éjszakákon s reggel, mikor bementem a zongoraszobába, szemei vörösek voltak a virrasztástól és a sírástól. Ha ilyenkor ránéztem,

— —

150


elsápadt. Azután arca rózsállani kezdett, a szeme kigyuladí s homlokát halványpiros és tüzesvörös szivárvány pántolta át Ilyenkor rendesen virágokat tettem a zongorán álló vázába, de lopva, hogy anyám ne vegye észre titkos udvarlásomat, amelyr' csak mi ketten tudunk. A viszonyunk azonban még sem maradhatott titokban. Egy reggel ájultan találtak a zongoránk eltt Ez akkor történt, mikor elször vettem észre a képen azt a finom öntudatos mosolyt, amely egy hatalmas, bebörtönzött lény szenvedésérl beszél, aki bármelyik pillanatban kiszabadulhat, ha akar. Azon az olajfa-illatos délutánon is órákig meredtem a kép szemébe. Ma már csak annyira emlékszem, hogy a szemek egyszerre felpattantak, ijeszten tágra meredtek és megteltek fényes, fekete könyekkel. Azután a szemhéjak villámgyorsan lecsukódtak.

A

kép

Azóta sem mertem erre a képre nézni. szemekben van valami különös. Egy szobrot én

elaludt.

— A

is

mosolyra fakasztottam egyszer. — A szemek mindenhatóak. Az ember, ha kiveszik a szemét, olyan, mint egy szobor. Ez a kép mostan is alszik még. Nem ébreszti fel ? Nem. Nem akarom. A leány bágyadtan lehajtotta a fejét. A hideg holdfényben olyan volt, mintha aludt volna. Szinte lélegzés nélkül ült velem szemben, elbvölve a szentivánéji hangulatoktól, a tücskök cirpelésétl, az éjszaka ezer hullámzó árnyékától, a tündérien fényes

— —

-

151


égbolt

gyémánttüzétöl.

titokzatos,

A

eltt

kastély

elterül

buja

parkban

vékony heg^edücskék cincogtak a táncra kereked

bogarak, pillék és rovarok mulatságára, akik, mint valami fényesen kivilágított

bálteremben, halk zizzenéssel surrantak

a fszálak

el

között.

Szeretem a képeket, folytattam a beszédet, sokkal jobban,

mint az embereket, mert mondhatatlan finomság és titokzatosság

van bennök. Ma is hiszem, hogy egész küiön életet élnek s ha Burne Jones egy halvány lányának megkarcolnám a kezét, biztosan vérezne. Egyszer, évek eltt láttam egy csókolózó pasztelt. szája végtelen csókba forrt össze. Sokáig néztem A férfi és ket s éreztem valami állandó, valami örökkévaló van a csókjukban s akkor is csókolóznak, ha nem nézek rajok. A képet megvettem, bezártam egyik szobámba, ahol sohasem járok. Egy év múlva azután újra megtekintettem és ekkor ugy tetszett, mintha még vadabbul csókolták volna egymást ... Az arcuk sápadt és boldog volt, mint az alvóké. Aludtak.

n

— A

— —

szerelem álmát aludták.

Nincs

is

nagyobb boldogság, mint aludni

szóltam a leányhoz,

aki a

zöld

kezekkel, sápadt ajakkal meredt reám.

A

és álmodni,

bársonyzsöllyébl

— Mostan

összetett

álmodunk. hold fönn elbújt a fellegek közé, a szoba olyan fekete, mintha mi

is

sirciprusok borítanák reá árnyékukat. Érezem magát, a tekintetét, a mozdulatait, a lehelletét,

egész

-

152

szépségét

és

titokzatosságát.


A

keze

rám.

lassan a hajamat

Már olyan

és felcsapva két fekete

az

n,

mindig

ersebben néz

hogy majdnem megvakulok

fekete,

ség pedig egyre

simogatja és

dagad,

égre

betölti a szobát,

kioltja a csillagokat

is.

nap és a fényétl már magát sem

A

belé.

fekete-

mezket

elönti a

Két szemgolyója látom

,

,

.

Látja a

szememet?

— — —

A szemembe

néz.

És most? Ne nézzen reám. — Miért? Valami félelem fog el, ha arra gondolok, hogy mindig ide néz. Olyan különös. Mintha álomban látnám. Azt hiszem én is elalszom, mint az idefehérl kép a falon.

— —

A maga

elpityerdül,

meg

ajka

olyan, mint a

csecsemé. Fájdalmasan

de mégis mosolyog.

mezn sétálunk mind a ketten, viharos napfényben, kacagó szájjal. Egy piros csónakon ringunk a tengeren, valahol Norvégia körül. Egy bölcst látok és egy koporsót. Az élet egy pillanatra Most

szétlebbentette függönyeit.

— és

nem

Milyen szomorú az birna sirni

Nagyon

.

.

arca.

Mintha egy halott

fölé hajolna

.

boldog

vagyok.

fog jönni.

.153

A

vendég,

akit

várunk

el


— —

Én is ugy érzem, hogy már útban van. Már nem is vagyunk egyedül, mintha hárman lennénk

a szobában.

— — —

Valaki

áll

Ki van a

a küszöbön, de még nem mer bekopogtatni. küszöbön ?

Én egy leányt látok, aki fehér tömjénfüstben, nászi hában virágok közt némán halad elre.

Egy

szerelmes

Egy maga a

jön, aki sápadt a vágytól és az éjszakától.

fiu

fiu,

ru-

olyan

aki

szomorú

és

boldog,

mint

Szerelem.

— A

Szerelem jön ide halk lábakon, tüzes, fekete szemek-

kézzel. Most suhan be az ajtón és fejünkre közénk szelíden és busán az üres székre. Ó jaj, hogy csak most tudtuk meg, ki állt a küszöbön, ó jaj, hogy csak most értjük, ki remegett szavainkban, kicsoda volt az ismeretlen vendég! Ó jaj, mi vakok! Mi boldogtalanok! Mi bolkel,

puha,

forró

teszi kezét, leül

dogok

!

Hallja a Szerelem kacagását, hallja, mily

nevetgél az éjszakában

Hallom

.

.

.

édes-szomoruan

?

érzem ...

Itt

van. Megérkezett.

mm. -

154

-


A CSILLAGÁSZ FIA A

csiüagász

fia

barátom

és akarva,

nem

Együtt jártam vele iskolába.

volt.

hogy barátaim

Eleinte csak az fzött hozzá,

akarva, együtt töltöttük

el

is

pajtáskodtak vele

a napot.

Késó'bb egész külön szigetet alkottunk az emberek között

mi és a csillagász s

fia.

kócosak,

Fiatalok,

sápadtan

csillagos 6'szi éjek után reggel

rakoncátlanok voltunk és

álmatlanul

az

szemünkben — botorkáltunk az iskola felé. — Fárasztott a napfény. Az iskolában pedig mindnyájunkat gylöltek, de legkivált a csillagász fiát, aki a padon aludt s ha felszóéji

virrasztással

nehezen, eró'lködve nyögte

ki a leckét. Azután rendesen ádámcsutkás nyaka volt és szelíden, nagyon szelíden mosolygott. Csak az alvók tudnak igy mosolyogni. Hittanárunk azonban róla is, rólunk is megjósolta, hogy egytó'legyig akasztófán fogunk kimúlni, lították,

leszegte a fejét

— hosszú

A

csendes

lázadás

pedig

tartotta

bennünk

a hitet.

Sohasem

folyt

tovább.

oly igénytelen, sovány és szegényes volt, s

A

csillagász

fia

kiáltottuk ki vezérünknek, hisz

hogy

félig

szántuk

is

csak a szivünk másik felével szerettük, öntudatlanul szerettük,

de ha sülyedó'ben volt a hajónk, csak reá tekintettünk. Ilyenkor csintalanul villant össze a szemünk. Éreztük a titokzatos kapcsot,

amely sátáni

eró'vel

fzött

bennünket egymáshoz.

-

155

-

A

többiek


.

lassanként egészen elhao:ytak. Csoportokba

verdve

vártak ben-

nünket a város végén. A pirospozsgás, egészséges arcokon alamuszi vigyorgás settengett. Mi meg mentünk eló'ie a temet felé,

abba

a iiázba, ahol a

meg

csillagász

fia lakott

a

és a fül-

siketít, csúfondáros sipzajra hátra se fordultunk. Hivtak a

és a csillagok.

Nem

kamasz lerajzolt bennünket, amint gunk és nyelvünket csúnyán és

dicstelenül

A

csillagász fia

mintha ereiben

illetlenül

szeliden, összefont tej

folyt

mezk

bántuk, hogy egyik kövér, ellenszenves

karokkal

az akasztófán

ló-

kioltjuk a világra, állt

a viharokban,

volna vér helyett és mosolygott, finoman

ahogy az alvók mosolyognak. tudtam meg, mit jelent ez a mosoly. A mezn állt és csendesen dünnyögött, inkább magának, mint

és titokzatosan,

Késbb egy dombon nekünk:

— Várom ket.

fognak jönni ... Ide mihozzánk. évrl-évre gyarapodott egy uj vendéggel. Ers, egészséges fiuk alázatosan lopózkodtak közénk. A változást rendesen észre se vettük, csak azt láttuk, hogy a legkonokabb ellenségeink hozzánk szelídülnek és bocsánatkéren szorítják kezünket. Egyiknek anyja halt meg; másiknak

És csakugyan,

.

.

A^ind

titkos

egész váratlanul tönkrement

el

.

társaságunk

az

apja

;

a legtöbb

szerelmes

lett.

Egy darabig bizonyára maguk bolyongtak az éjszakában. Szavuk beszédük halkabb lett, arcuk kissé elsápadt és megnyúlt, szemeik alá az álmodók szürke gyürüi rajzolódtak. ezalatt

megfogyott,

156


De egyszerre csak közöttünk temet virágos füvébe. Mindig többen

A követte.

csillagász fia

Kinttük

azonban nem

a

voltak és velünk együtt ültek

le

á

lettünk.

elre ment rövid

kószáló álmodozó csajDat

és a

nadrágot,

iskolapadokat,

az

elválni

Még

mindig a csallagász laká7 fel a homályból és az ismers régi portán a sok messzelátó és különös állvány között boldogan köszöntöttük egymást. tudtunk egymástól.

sán találkoztunk. Este egyenként bukkantunk

Az öreg az asztalfnél ült ember volt. Zöld szemellenzt

és vacsorázott. Szótalan,

mogorva

viselt, mert a szemei napról-napra orvosok utóbb nagyon féltették a megvakulástól. Bozontos, deres fürtjei nagy homlokára kúsztak. Ezen a ziláltságon azonban a szívós munka álmodozó nemtördömsége

gyengébbek

érzett.

lettek és az

Kormos kézeli, puha,

pedig annyira

illettek neki,

lehajtott

hogy

gallérja,

a csillagászt

nem

vásott

másképen

ruhája el

sem

ha gyakrabban és nyájasabban szól hozzánk. Ott kuporodtunk mellette a padon. Felesége, egy hallgatag, mosolygó asszonyka, teát öntött findzsákba sok rummal. Mi cukrot égettünk és vártuk, mikor kel fel az öreg, hogy kim enjünk a mezre csillagokat bámulni. Különösen nyári és koraszi éjeken szoktunk összejönni. A temetn tul egy nagy tér volt. Ide vittük a sok állványt, mindegyikünknek jutott a vastag csöveket, a nehéz tokokat

tudtuk

volna

képzelni

és

talán

157

is

szerettük

volna,


egy-egy

és a

könny örömtl

szinte

mi

is

beiepárologtunk

a szénailiatos, világoskék csöndességbe. Zajtalanul

szorongtunk Kutyák ugattak. A sötétben pirosan parázsNéztük a holdat, amely sárga és lyukacsos

a messzelátó körül. lottak a szivarjaink. volt,

mint az olcsó vacsora-sajt, a sarkcsillagot, a bolygókat, az halványzöld és gyengén rózsaszín csillagokat.

ametisztfényü,

Észre se vettük, máris derengeni kezdett. Kakasok kukorékoltak. hajnal jött. Aludni kellett volna, de mi megmosdot-

Fehér tunk gász

s

beteg arccal

tovább

kószáltunk

a

mezkön

a

csilla-

fiával.

Az öreget valami

ismeretlen

elátkozott vidéki városunkba, a

a feleségével

és

a

A

fiával.

vihar

temet

városban

sodorta a mi

istentl

mellé, itten telepedett le

ezermesternek

ismerték,

hogy több külföldi akadémia tagja. Mi azonban mindnyájan szerettük t, mert vékony papircsöveket dugott kezünkbe, amelyekben színesen csörögtek a furcsa üvegde

alig tudta róla valaki,

arabeszkek,

hengereket

melyeken

forgatott,

kigyózó

sárga vonalak tekergztek, és ha jók voltunk, zajos

zöld

ördögöt,

óriásokat

törpéket

és

vörös és vásárnépet,

a

kifeszített

Vastag, fekete

szivarokat

táncoltatott

fehér lepedn.

A szívott.

csillagász

imádta a dohányt.

Szerette a mérges,

komolyságot.

A

bolyongani a

fiával.

tréfái

is

keser

füstöt, a fekete

Hajnal

felé

-

158

kávét

és

a

Némán szokott elgyakran láttam ket a temet

komolyak

~

voltak.


:

környékén, amint görnyedve

.

kuksoltak a földre és a csövet a2

égre szegezték.

Késbb már

— A

a fiu mutogatta

Wega

Lássátok, ez a

Berenice haja

.

.

nekünk a csillagokat Cassiope ... A Sziriusz

A

.

.

.

— Berenice haja

.

.

Arab hitregékben

Nem

...

.

Ismételgettük és tetszettek nekünk a nevek. éltünk.

hogy a

sokat töró'dtünk azzal,

csillagász fia ilyenkor

vagy az Esthajnalcsillagot mutatta. Mert az igazat megvallva, semmit sem értett a csillagászathoz. Ez különösen az apja halála után tnt ki, amikor az öreg mszerei reá szálltak azokkal a hatalmas szürke és fehér kandúrokkal egye-

talán a Fiastyúkot

temben, amikkel a csillagász oly szívesen elbeszélgetett az ágyban, mieló'tt felkelt volna.

Tódort

— igy hivták

Mi azonban

a csillagász

fiát

ezért

— és

nem

vetettük

továbbra

is

meg

vezérünk

maradt, sápadt, beteg csillagimádóknak.

A

csillagász

tudatlanságát

is

bársonykabátban

fia

mindig

rejtélyes és eló'kel

maradt.

Még

arisztokratikus fölénynyel takarta. Zsinóros zöld járt s

egy kopott

mellényben, melyen hosszú,

aranylánc himbálózott. Ezeket már dédapja koptatta és Tódor bizonyos kisgyerekes áhítattal szólt róluk. Egyáltalán nagyon érzelgó' és családias volt. Tul járt a huszonöt éven, s a lelke még mindig bölcsben ringott. Sápadt, nyiszlett bajuszka játszott bújósdit fels ajka körül, de ugy látszik, ennek sem régies

igy

-

159


volt

kedve

rekessé el,

kijönni.

tették,

nem

Nagyon

szemei

rövidlátó

említve

is

hogy

azt,

haját

meg egészen gyeközépen választotta

mert húszéves korában már kapaszkodni kezdett.

kicsikét,

Még

egy

kicsit,

azután elég

Tódor csakugyan nem

bölcs

bucsut

a

silány,

kézlegyintéssel.

készült hosszú

Ebédre vékony

emberek nyiltságával

pirított

ha

Mi, akik közei

életi e.

szívós kitartással

ordináré élvezeteknek

kevés gyümölcsöt, vacsorára legfeljebb és becsületes

még egy nagyon

nem gyztük bámulni, mennyi

állottunk hozzá,

mond

szokta mondani

lesz.

egy fáradt és kenyeret

teázott.

fordított hátat a

csak egy szürkeszem, ovális arcú leánynyal

Az

evett,

elégedett

nknek

is

és

tartott ismeretséget,

semmi több. Sohasem csókolták meg egymást. Sohasem ölelkeztek. De mikor együtt mentek, anélkül, hogy egymáshoz értek volna, oly melegen simult össze vágyakozó testük, aki barátnéja volt,

mintha különös és érthetetlen szerelmük nászát ülték volna. Tódort semmi esetre sem vettük túlságos komolyan. Mióta az öreg meghalt,

gyakran

mosolyogtunk

hatatlan alakjában valami furcsa

maga

is

humor

rejlett.

érzett

minden

finom, uri szánalmat is.

Az

gyon különös gazdálkodást

vitt

irántunk

is,

maga

iránt

rajta.

apja

Lenge, megbíz-

Én tudom, hogy iránt,

ami

földi,

hagyatékában azonban na-

véghez.

A mszereket

a por ette,

megrepedeztek, berozsdásodtak. Az aranyos messzelátó vagyont ér lencséje széttörött s az állvány csöve most sután bámult a

160


:

csillagok közé, mint

egy

silány,

üres

kályhacs. Tódor kétség-

telenül bizonyos humorral fogta fel a helyzetet, és

mikor rájött, hogy a csövön át is csak annyit látunk, mint puszta szemmel, sietett bennünket megnyugtatni, hogy igy még jobb. Azután megtörtént az is, hogy halálos szórakozottságában egyszer apja fényképezgépjét hozta magával a messzelátó helyett. Egyáltalában mindig zavartabb lett s már-már csak madárijesztként állítottuk fel a szabad mezn a sánta állványokat, hogy a csillagvizsgálás titokzatos szertartásának valami

küls

Tódor maga köré csavarta a fotografálógépet borította be

és

formát adjunk.

fekete

posztót, amivel apja a

kevélyen járkált a csillagos

éj-

szakában. Négyen-öten, mind nagyon fáradtak, nagyon sápadtak és csalódottak, kisértük

Micsoda

t

a

csillag az ?

csonka, megtépázott

mszerekkel.

kérdeztük olykor Tódortól és

alattomosan oldalba böktük egymást.

keit.

A csillagász fia felnézett az égre, összeráncolta szemöldöSokáig hunyorgatott, azután hidegen és fontoskodva mondta

— A

Sziríusz.

Tódor majdnem minden csillagra ezt mondta. Ilyenkor azonban nagyon sokáig nézett a levegbe és mi nem tudtunk nevetni. Az enyhe nyári éjszakában imádatos vágygyal csüngött az égen. Éreztük, hogy talányos lelke fájóan, imbolyogva felsóhajt a csillagokhoz és gerben száll, száll, bukdácsolva repül s

161

ott a

szabad levegten-

nem

tud

betelni az

ég


:

!

A dombokon

aranyos részegségével. tak.

Pirosodni kezdtek a

hunyta

szemeit.

le

friss hajnali

szellk kószál-

szltkék. Tódor

harmatos

fáradtan

Rendesen együtt mentünk haza éhesen,

csata-

kosan, de azután sem birtunk aludni.

Tudtuk, hogy mindez

nem

sokáig

tarthat.

A

virrasztásba és

Nem mertünk az emberek szemébe nézni, csapzott éjszakai kóbor kutyák. A csillagász fia már gyakran napokig feküdt az ágyban, a szemei is mindig gyöngébbek lettek. Egy kampós, bütykös botra támaszkoplalásba belebetegedtünk. Hullani kezdett a hajunk.

kodva

járkált a

— Nem

is

temet

Az apám

olyan csoda

körül és minden

mondotta .

.

sokat

kben

megbotlott.

nézte a csillagokat

.

.

.

.

Ajkain pedig újra megjelent a gyerekek szelid mosolygása.

Egy

elmentünk hozzá. Anyja, a fiu ágyához veszelid, Türelmetlenül hentergett ott sok-sok dagadó párnán, zetett. rongyosra gyrt paplanok között és sápadt fejét, jól emlékszem, égvörös kend szorította össze. Az éjjeli szekrényen csak egy képeskönyv volt, amit a csillagász fia gyermekkorától fogva nagyon szeretett. Csupa színes japán kép. Piros és kékruhás este,

bus

uri

augusztus vége

felé,

asszony, sirva nyitott ajtót és a

mandarinok, buja

ligetek, sárga folyók és óriási porcellántornyok.

Ezen az estén nagyon soká nézte a képeket. Azután idegeskedve kiáltott fel

Nyissátok

ki

az ablakokat

-^ 162


:

A búcsúzó, Tódor

felült és

— Ma

Nem

.

!

:

csillaghullajtó augusztusi

ég benézett a szobába.

eló'remeredt.

látok semmit. Pedig sok csillag hullhat az égró'l...

tizennyolcadika van

.

.

.

Az égboltot csakugyan vékony tüzes pászmák szelték át. Halkan cikázott végig egy-egy iv, akár a kénes gyufa gyengéden sziporkázó tüzcsikja.

Tódor hátradlt az ágyban. A fogai közül sziszegte: Az apám mesterségét befejeztem. Értitek-e, miért éltem? O mérte az égboltot. Én meg néztem. Azután mintha fogát csikorgatta volna, durva, káromkodó hangon nyögött fel töbször egymásután — Csak ne emlékezném Az apja kutyája szomorú, folyós szemeivel szánakozva né* zett rá. Vén kandúrok doromboltak a paplanán. — Eszembe jut, hogy egyszer délután leányok zongoráztak a régi házunkban s én kimentem a városerdbe, hogy kisírjam magamat. Buta, bolond, szerelmes este volt Sáros és harmatos lett az arcom ...

.

.

.

Azután újra felnyögött És eszembe jut a nagyanyám nevenapja. Minden eszembe decembetben csikorgó fagyban, a bibor jut. A családi lakoma rumosüveg, az óriási ezüst petróleumlámpa és a cigányzene. A fánkok vaníliás illatát érzem

.

-

.

163


:

A

csillagász fia száját a párnára tapasztotta és vadul harapta

Ez az

Egy

élet. Jó,

hogy

elmúlik.

óráig tarthatott ez igy, aztán elcsendesedett. Elkotorta

ruháit és lassan öltözködni kezdett. Teát ivott. tötte körül a

nyakát

s

Meleg

sállal

kö-

összekereste mszereit. Örült, hogy mind-

nyájan összejöttünk.

A kapu

Néha még egy-egy

baráti árny

eló'tt

hosszú, sötét alakok várakoztak.

bukkant

fel

az éjszakából. Halkan

lopózkodtunk a csillagász fia mellé és nem is kérdeztük, hová megyünk. A fekete takaró újra nála volt. Gyufákkal világítottunk utána. Görögtüzet gyújtottunk. Félénken énekelni kezdtünk, de a dal szánkra fagyott. A csillagász fia egyedül ment mindig gyorsabban, ugy hogy a kis csapat egészen elmaradt mögötte. Szelíden kanyargó nyárfasorban, fülledt, jázminos dlkön suhantunk egyre könnyebben és dersebben, egyre magasabbra, egyre bátrabban. Az allé végén aztán kitárult az ég, mint egy nagy képeskönyv s a csillagász fia már csak homályos pontként derengett. Egy fekete lobogót láttunk, meg egy embert, aki bizonytalanul lebeg elre, mintha

már a

csillagos

magasságokban gázolna. Cipi az

éji

harmattól

ezüstlöttek. Mi pedig sápadtan imbolyogtunk a fehér éjben, árnyak egy árnyék nyomában és nekem még mindig ugy tetszik, mintha ebben a virradni nem akaró fehérségben, ott a felfelé sóhajtó országúton mennék lassan, nagyon lassan, fájóan tétovázva, egy dalt dalolva, a csillagász fia után.

164

-


TARTALOM A kimádó A boszorkány

sz

3

9 15

felé

Tamás boszuja

26

Istenitélet

35

A

telefon

43

Verstárgyak

48

Szombat délután Egy hang a szobában

61

A

71

cseh trombitás

66

Orrvérzés

79

Április elseje

84

Öt órakor

92

Károly apja

106

Ligeti zene

121

A

kövér biró

131

Hajnali párbeszéd

137

A

143

hamiskártyás

Valaki

A

áll

a küszöbön

csillagász fia

149

155


^^-

i^f-u


PLEASE

DO NOT REMOVE

CARDS OR SUPS FROM

UNIVERSITY OF

PH 3281 K68B6

THIS

TORONTO

POCKET

LIBRARY

Kosztolányi, Dezs Boszorkányos esték