Diákmunkák

Az alábbi mesék a 9. évfolyam könyvtárhasználati óráin születtek. A feladat az volt, hogy a diákok írjanak egy legalább 15 mondatos mesét/verset/novellát a kapott 5 raktári jelzethez tartozó cím felhasználásával!

A címnek szerepelnie kellett a szövegben (zárójelben utána a raktári jelzetnek is), melyet az alkotók természetesen kiegészíthették toldalékokkal, szavakkal, mondatokkal, hogy értelmes/vicces/érdekes/izgalmas legyen. Olvassátok nyitottsággal!

CRISZTESCU KATA, KOVÁCS LAURA, MIKE BLANKA, TÓTH ALEXA (9.C)

Virágpor

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tündérkirálynő, Pitypang. Élte az életét: boldog volt, szingli, és mit sem sejtett a birodalmán uralkodó elégedetlenségről. Napi rutinját követve kecsesen végigsétált a palota egyik 250 méter hosszú folyosóján, ami egy káprázatos udvarba vezetett. A szökőkúthoz tartva éppen Gyökér és Vadvirág-gal (T25), a két szolgálójával beszélgetett, amikor elsötétült a világ körülötte. Egy idő után, ami lehetett 2 perc vagy 2 hét is, Pitypang felébredt egy sötét, baljós helyen. Tekintetét az égre emelve belenyilallt a felismerés, hogy egy verem legalján fekszik. A mélységből segítségért kiáltott (616 R37), amikor lépteket hallott. Egy pillanattal később Gyökér és Vadvirág tornyosult fölé, színtiszta megvetéssel az arcukon. – Hát végre magadhoz tértél. – szólt Gyökér. – Parancsolj tündérkirálynőm! (792 R98) – mondta gúnyosan Vadvirág, majd beleköpött a vacsorájának szánt pudingba.

A királynő döbbenetében egy szót sem tudott kinyögni. Elvette a pudingot, és egy szempillantás alatt eltűntek a fogvatartói. A révületéből felocsúdva tanakodni kezdett a szökési lehetőségeken. A pudingot életre keltve megparancsolta neki, hogy egye meg a szolgákat. A megbabonázott puding (M 50) segítségével sikerült megszöknie. Ez volt egy emberrablás története (G24).

PAPP GEORGINA (10.D)

Vérfagyasztó história (V87)

Történt egyszer egy gyilkosság a kerti kisvárosban. A nyomozók folyton azt próbálták kideríteni, hogy vajon ki ölhette meg Palomino Molerót (V42)? A két detektív, akik az ügyet megkapták, két profi lány volt. Ám nekik is nehézséget okozott az ügy, mert alig volt bármi bizonyíték. Csak egy tárgyat találtak a tett helyszínén, ami nem volt más, mint egy állateledel morzsa. A két lány nem tudta mire vélni ezt a dolgot, de abba biztosak voltak, hogy valamilyen állatnak van köze az ügyhöz, ami természetesen nagyon furcsa volt. Elmentek a helyi állatkertbe, ahol a talált morzsához hasonló eledelt próbáltak találni. Minden, az állatkertben megtalálható állateledelből elvittek egyet-egyet mintának és elküldték a laborba. Két nap elteltével megjöttek az eredmények, szaladtak vissza az állatkertbe és nem hittek a szemüknek, hogy ki volt a tettes... A zsiráf (M92) volt. Az egész város meg akarta tudni, hogy hogyan tudott egy zsiráf ilyen durva dolgokat művelni, ám erről a mai napig nem tudunk semmit. Azonban nem az volt a legfurcsább, hogy ki tette, hanem, hogy mindezek után mi történt a családdal. Az áldozatnak az elég jó szülei (370 B60) természetesen nagyon szomorúak voltak, amikor hazahozták drága gyermeküket halottan. A temetés napjáig úgy döntöttek, hogy addig a kanapéra fektetik

egy takaróval letakarva. Az édesanyja minden nap odaült mellé lehúzta a takarót az arcáról és megpuszilta könnybe lábadt szemekkel. Egy nappal a tettes kiderítése után csodás dolog történt. Palomino Moleró édesanyja szokásához híven a kanapé mellé ülve lehúzta a takarót, megpuszilta fejét és ekkor nagy levegőt vett az elvileg halott gyermeke. Nagyon megijedt, felugrott, majd amikor a fiú kinyitotta szemét az anyja csak csodálkozva nézett és üvöltözött férjének, aki rögtön szaladt is. Palomino Moleró feltámadt. A feltámadás (T62) lett az eddigi legcsodásabb és egyben a legvérfagyasztóbb história ebben a kisvárosban. A zsiráfra dupla figyelmet fordítanak azóta, és Palomino Moleró boldogan él, amíg meg nem hal (újra?).

TARNAY BENCE, PRINCZ BARNABÁS (10.D)

A mélyből kiálltok

Sűrű, sötét januári éjszaka volt. Viharos szél korbácsolta a zajló Duna jeges vizét. Egy ladik vergődött a vízen, tatján egy menekült katona – Kovács Mátyás tizedes – hánykolódott. Megszökött a harc és a háború elől és most egy lopott ladikkal sodródott a szerettei felé. A tizedes meleg pokrócokba csavarta magát, fejét usánka védte. Mivel jobbat nem tehetett, a családjára gondolt. – Mennyire örülnek majd az otthoniak, ha hazaérek. – gondolta. Biztosan örülni fognak a gyerekek is! Már hónapok óta nem látta őket. – Haladj kishajó! Vigyél a családomhoz! Vigyél te jégtörő, széllel dacoló! Repítsd haza Jégtörő Mátyás-t (T25).

A szél egyre vadabbul fújt, meg-megdobva a hajót. Mátyás igyekezett egyhelyben maradni, de az imbolygó alkotmány kizökkentette az egyensúlyából. – Tenni kéne valamit, mielőtt túl késő lenne (364 S52)! – riadt meg. Felállt, hogy ellenmozgásával lecsillapítsa a ringást.

Magas, tagbaszakadt teste egy pillanat alatt vesztette el egyensúlyát, és a jeges vízbe zuhant. Először fel sem eszmélt, hogy mi történt. A víz hidegsége adta számára az ébresztő pofont. Kapálózva próbált a felszínre úszni, de a ruha, a kabát és a pokrócok menthetetlenül húzták lefelé. – Nem halhatok meg! – kiabálta, szája buborékokat vetett. Aztán átfutott egy pillanatra az agyán, hogy ez mekkora képtelenség. A mélységből kiáltok (616 R37), de a hangom senki sem hallja. Itt pusztulok el, pedig hazahív a hűség-es (H46) feleségem és csepp gyermekeim. Még egyszer felidézte kedves arcukat, szeretgetős ölelésüket, majd nem mozdult többé. Utolsó gondolata az volt, hogy haza kell mennie, bármi módon, de haza kell érnie!

Ezzel egyidőben a kicsinyek épp vacsorához ültek. Kovács Mátyásné a lebbencset tálalta nekik. Megnyikordult az ajtó, nyekkent a hajópadló, reccsent a szék, zörrent a kanál. Mátyás boldogan állapította meg, hogy mégis hazaért. Mekkorát nőttek a gyerekek... Milyen gyönyörű még mindig a felesége. De miért nem örülnek neki, miért nem borulnak a nyakába? Hát ő itt már nem várt ember csak azért, mert elment a csatába, védeni az országot?!

Felállt, gondolta megöleli nejét, hátha megbékél vele. A tükör előtt elhaladva meg akarta magát nézni – ő vajon mennyit változott. Mikor is borotválkozott utoljára? Nem fogja megszúrni a kedvest? A tükör előtt állva egy néma sikoly hagyta el száját. Ekkor jött rá, hogy ő már nem férj, nem apa, nem tizedes, csak egy szellem a házban! (F74)

PÁRTOS MÁTÉ, SEREGDY PÉTER, VIGH-BELLON ANDRÁS (10.D)

Álomország

Este van, Advent (F99) van, mindenki nyugalomban, mindenki alváshoz készülődik, még a kis Anna is lefekszik, és pár perc múlva már alszik is.

Álmában egy rendkívül szokatlan világban találja magát, az egész nagyon ködös. Szenteste van, Werthertől Szilveszterig (810 S83) már mindenki várja az esti vacsorát és ajándékozást. Érdekes módon a kis Anna a tündérkirály palotájában találja magát. Amint magához tér és körbenéz, nem érti mi történt. Egy inas lép oda hozzá, és megszólítja: – Parancsolj, tündérkirálynőm! (792 R98) – és egy pohár csodalikőrrel (vagy a magyar nevén pálinkával) kínálja. – Hol vagyok? Miért adja nekem ezt? – kérdezi megszeppenve. – Álomországban, Werther városában. Jöjjön le gyorsan a vacsorára, mielőtt túl késő lenne (364 S52). – mondta.

Lassan felkel az ágyból, megissza a csodalikőrt. Egyszer csak hirtelen megszólal: – Ez a legfinomabb csodalikőr, amit valaha ittam. – Köszönöm a kedves szavakat, ennek a főzésében a mester én vagyok (F99). Ennek a likőrnek a készítése mindig a feleségem történeté-re (F99) emlékeztet.

A folyosón, miközben mennek vacsorázni, az inas megbotlik és meglöki Annát is. – Elnézést királynőm, lábaim Butaságra kárhoztatva (370 B89) járnak már egy ideje.

Hirtelen jön két inas és felsegíti Annát a földről és elkíséri a nagyterembe.

Belép a nagyterembe vacsorázni, de mielőtt körbenézett volna, Annát anyukája felébreszti álmából. Nem értette mi történt, majd órákon át mesélte a szüleinek, milyen furcsa álmot látott.

BORS GRÉTA, CSUKÁS LILI (10.D)

Esőből napsütés

Reggel esőre keltem. Őszintén szólva az időjárás tökéletesen illett a hangulatomhoz. Habár nem sok kedvem volt elmenni otthonról, azért elkészültem, majd a fülesem társaságában kicammogtam a buszmegállóba. Szerencsére nem kellett sokat várni a buszra, és mivel már 11 óra is elmúlt, rajtam kívül csak pár ember utazott valahova.

Merre vagy? – érkezett az üzenet. – Most szálltam fel a buszra. – Oké, akkor várlak a kisbolt előtt.

Erre már nem válaszoltam semmit, hanem eltettem a telefonomat, és elmerülve a gondolataimban, folytattam a zenehallgatást. Éppen a szívszorító csodák (S87) című zene szólt. Egyszer csak láttam a szemem sarkából, hogy valami leesett a busz padlójára. A velem szemben ülő körülbelül 4-5 éves lány ejtette le a plüsskutyusát. Gyorsan felkaptam a földről, és felé nyújtottam, mire a piros sapkás kislány (S76) vigyorogva megköszönte. Az anyukája is mosolyogva biccentett egyet, én pedig viszonozva a mosolyt, újra az ablakra szegeztem a tekintetemet. A buszon ülve mindig eszembe jut, hogy mennyire szeretem a várost és a kutyákat (V42). Mindig is nagy kívánságom volt egy saját kutya, de sajnos a szüleim nem engedik a lakásba. A busz egyre jobban közeledett a következő megállóba, ahol le kellett szállnom, ezért gyorsan felpattantam az ülésről, és jeleztem, mielőtt túl késő lenne (364 S52), hogy szeretnék leszállni. Ahogyan lépkedtem a boltocska felé, egyre jobban kezdtem izgulni.

A barátommal a kapcsolatunk mindig is nagy drámákkal (M92) volt fűszerezve, imádtunk a bolhából is elefántot csinálni, de a legutolsó veszekedésünk mégis sokkal komolyabb témával függött össze, emiatt is döntöttünk úgy, hogy hagyunk a másiknak pár napot gondolkozni, azután pedig közösen eldöntjük, hogyan is tovább. Mire megérkeztem a megbeszélt helyre, ő már ott várt rám. Szokásunk volt a bolt előtt találkozni, de utána nyilván nem maradtunk ott, hanem elindultunk a közeli parkba. Fogalmam sincs, hány órát beszéltünk át, de a legfontosabb, hogy sikerült dűlőre jutnunk, megbeszélnünk a nézeteltéréseinket. Hiába a sok akadály az életben, ha az ember igazán szeret valakit és elég erősek együtt ahhoz, hogy kitartsanak, semmi sem lehetetlen.

LÉGÁR ORSOLYA, MAGYAR MILLA, MENICH RÉKA (10.D)

Kalap a tetőn

(1923. május 19. Maryland, Saint Jeanne Katolikus bentlakásos Iskola Fiúknak) – Ferenc testvér! – kiáltotta Benedek atya, s vértől vöröslő kezeit az égbe nyújtotta, mintha csak mennybe szálló lelkét akarta volna visszahúzni élettelen testébe. …

Meleg szellő suhant át Maryland fűzfái között, a májusi virágok illatát elvitte egészen az iskola kapujáig. Ott pedig megállt, és a türelmetlenül ácsorgó férfi vörös hajába bele-belekapott. Csengő szólt, és a rozoga vaskaput egy csakugyan rozoga ember kinyitotta. – Az igazgatóhoz jött? – Kérdezte a portás a fiatalembert. – Igen, még ma át kell adnom a levelet. Az utasítás szerint magam kell, hogy felolvassam. – Jöjjön utánam.

A Saint Jeanne fiúiskolának közel ötszáz diákja volt, a folyosók viszont kihaltak voltak, és más nem is hallatszott, mint a cipősarkak kopogása a márványparkettán. – Tessék! – kiáltott ki az igazgató az irodájából. – Üzenet az iskolának! Szigorúan elrendeltetik a karantén, amíg szabadlábon van az elkövető, aki Rose nővér haláláért felelős. A diákoknak tilos tudomást szerezniük a gyilkosságról, az iskola, és a saját védelmükben. Amíg nincs különbség ember és állat között, és valaki öszvérként mészárolja le testvéreinket, senki sincs biztonságban. – olvasta fel a levelet a futár. Ferenc igazgató bólintott, és az unalomtól csüggedt portás kikísérte a gyorsan távozó vendéget. – Kész rémálom… Karantén? Ó, drága Rosie… Mit szólnál ehhez? Hiszen oly fontos volt neked az iskola. És az a bársonyos gyengédség, ahogy a gyerekekkel bántál, mindig bearanyozta ezt a sivár kőromot. Bár itt lennél még velem, egyetlenem. És bár te is úgy szerettél volna engem, ahogyan én téged. S most már nem vagy sem az enyém, se senkié, hisz tested már a földhöz, lelked pedig az Úrhoz tartozik. De ne félj semmit, mert befejezem, amit elkezdtem.

…

A narancsszínben égő nap már az árnyak mögé kezdett rejtőzni, de a nyugati szárny harmadik emeleti folyosóján most kezdődött a mozgás. Egy pár halk láb szaladt végig a köveken, majd még ketten követték. A lépcsőfordulóban egy halk „Megállj!” hallatszott, majd lassan, de biztosan kinyílt egy ablak, és az öt szökevény kimászott rajta. – Tommy, te idióta! Ha még egyszer lemaradsz, kizárunk! – De én azt hittem, hallottam valakit. Lehetett volna megint az a vén portás. Nem emlékeztek, hogy mi volt múltkor, amikor épp másztam volna ki a tetőre? Fred biztosan emlékszik.

– Ne idegesítsd már. Ednek így is rossz napja volt. A fogalmazását nem fogadta el az a kerge Benedek atya. A téma az első isteni élmény volt, ő pedig egy emberrablás történetét írta le. – Csak vedd fel a kalapod, és mondd a szöveged. – Na jó, de csak mert ez a kedvenc szerepem. „Katonák! Hazahív a hűség! S míg mi áldozatainkat hagytuk a völgyben, addig a németek megtalálták házainkat, és feldúlták családjaink életét. – Ezt nem hagyhatjuk szó nélkül!” – „Jól beszél, parancsnok! Induljunk is el!” – Te Ed! Hallottad ezt? – a három fiú megdermedt, és percekig csak némán nézték egymás ijedt szemeit. Nem mertek megszólalni, egyre tisztábban hallották a hangokat. Aztán egyik láb a másik után, egyre gyorsabban és gyorsabban, szinte már futottak vissza az ablakhoz. Hegyezték füleiket, de kíváncsiságuk nem csillapodhat, amíg meg nem tudják, mi történik a sötét iskola rémisztő falai között. Fred ránézett a legjobb barátjára, Edre, majd a kisöccsére, Tommy-ra. Ed tudta, mit akar, ezért bólintott. Fred visszabólintott rá, és fürgén visszamászott a lépcsőfordulóba. Hangtalanul teltek a percek, és egy órának is tűnt, mire a fiú visszatért. – Na? – Semmi. Az igazgató járkál a templomba vezető hídon. Valami olyasmit motyog, hogy Rosie, Rosie, miért őt szeretted, de nem is lát ki a fejéből, majd’ nekimegy a falnak. – Tommy, készülj a futásra, visszamegyünk a hálóba. Még a végén a hősszerelmes kijön ide a tetőre, aztán jól leugrik itt előttünk. – hangzott el az utolsó mondat a kis csapat vezetőjétől, és ahogy jöttek, úgy mentek, nyomot sem hagyva.

…

Már az éjféli harangok sem szóltak, mikor újabb nesz hallatszott, ezúttal a hálószoba egyik ágya alól. – Mit keresel? – kérdezte álmos hangon Fred. – A kalapom… Azt hiszem a tetőn hagytam. Visszamegyek érte. – Jó, de vigyázz magadra!

Fred már majdnem visszaaludt, mikor egy pár apró kéz kezdte el rázogatni. – Azt hiszem Benedek atya megőrült! Épp a lépcsőhöz értem, mikor hangokat hallottam a templomból. Kimásztam a kalapért, és mikor visszajöttem, már egészen hangosabb lett a zaj. Lábujjhegyen a hídra mentem, és akkor hallottam. Benedek atya egyre csak kiabált, hogy miért teszi ezt ővele, és hogy kegyelmezzen az Isten neki a bűneiért. – De kinek? – Hát a Ferenc atyának! A végén már egyre csak azt hajtogatta, Ferenc testvér, Ferenc testvér! – Ez de furcsa, reggel el is mondjuk Frednek. De most aludjunk, holnap majd minden kiderül. – Remélem is… – ezeket a szavakat pillanatokon belül már csak elégedett szuszogás követte, de azon az éjjel még az álom is messze elkerülte az iskolát. – Az Úr adta, és az Úr elvette. Nyugodjon békében Isten áldásában a mi jó Benedek atyánk, aki mindenkor a legjobbat akarta mindnyájunknak. A diákok osztályonként sorakozzanak fel, és tegyék tiszteletüket.

Az iskola fekete gyászban álldogált a maryland-i dombon, de nem mindenki tudott a halottra figyelni. Három fiú idegesen nézett, hol egymásra, hol a sír mellett közömbös arccal álló férfira: Ferenc atyára.

Vége

OROSZ PÉTER, PAPP CSABA, SERFŐZŐ HUNOR (10.D)

Gondolatok a 9.-es felvételiről

Az általános iskola utolsó éve a továbbtanulás körül forog. Nyílt napok, előkészítő, magántanár, gyakorlás, felkészülés. Sokan azt gondolhatják, hogy a felvételi könnyű és a diákok esetleg még biliárdoznak fél tízkor a „nagy nap” előtti este (B85). De ez nem így van, ugyanis ma, tegnap, tegnapelőtt lőn este és reggel is, mindig csak tanulnak (894 B36) (B85). Fogalmaznak, klasszikusok nyomában járnak és felsősöknek való fejtörő feladatokat oldanak meg (894 B36) (510 I51), megtanulják például, azt is, hogy mi az ember és állat közötti különbség (591 D69). Már-már közel érzik magukat egy bohóc nézeteihez és ez valamilyen szinten érthető is (B85), hiszen hónapokig erről szól az életük. Izgatott mindenki: diák, tanár, szülő. Aztán eljön a nap, és amikor elkezdik írni a tesztet, úgy érzik magukat, mintha gondviselő ostromzárban lennének (B85). Igazából ez az első fontos megmérettetés az életükben. Abban a pillanatban a legfontosabb. A legfontosabb kétszer 45 perc. Minden 8.-os a boldogságot akarja érezni, miután megírta a felvételit (B76), ami persze nem mindig jön össze. Aztán még jön a szóbeli. Nekünk összejött, és így most egy szuper iskola, szuper osztályába járhatunk. Ez a Veres Pálné Gimnázium 9.d osztálya.

Illusztráció készítése Madách Imre Az ember tragédiája című művéhez

1. szín: A mennyekben

KÉSZÍTETTE: ROSZA ANNA SZÓFIA (12.E)

2. szín: A paradicsomban

KÉSZÍTETTE: BORSOS RÉKA (12.E)

9. szín: Párizs

KÉSZÍTETTE: MOLNÁR-SZABÓ EMMA (12.E)