AHOGY A JÖVŐRŐL GONDOLKODUNK Az Apostoli Magyar Királyság Királyi Koronatanácsa irányelveinek szűkített vázlata. „A szóban él a gondolat, az írás kővé válva megmarad .” (Atilla)
A szilveszteri gondolatok folytatásaként figyelmünket a múltról a jelenre illetve a jövőre irányítjuk, és szükségszerűen eleinte ismétlésekbe bocsátkozunk. A téma felmerülésekor szoktuk mondani, hogy a múlt – elmúlt, a jelen – egy pillanat, a jövő az – amiről gondolkodni érdemes. Természetesen a visszatekintésre is szükség van, hogy lássuk – milyen alapokra építhetünk, esetleg meddig kell visszabontanunk, hogy a jövőnk építménye stabil legyen. Az alapok letisztításával kezdtük! A hely ahol a kezdetektől otthon vagyunk a Kárpátok ölelte medence. Ez a táj Európa közepe, ahol a keletről nyugatra – nyugatról keletre, vagy éppen északról délre és délről északra tartónak át kell haladnia, ha a legrövidebb utat választja. Ezért természetesnek fogadtuk el, hogy korszakonként vándor népek érkeznek, és távoznak. Mivel az élelem megtermelése, és más szükségletek előállítása sem ütközött akadályba, minden jövő-menőt befogadtunk, és a lehetőségekhez mérten elláttunk, mielőtt útjára bocsátottuk. Így alakult ki nálunk a legfejlettebb mezőgazdaság – kézműipar – vendéglátás – kereskedelem, és ennek okán a haza védelme, és a szervezett társadalom. Árpád fejedelem visszatérése idején a magyarság még meghatározó tagja volt egy a Csendes óceántól az Atlanti óceánig nyúló – Atilla nagykirálytól örökölt – szövetségnek, ami szinte egész Eurázsiát magába foglalta. A szövetségben elfoglalt helyünkre való alkalmasságunkat a lényegre koncentráló gondolkodásmódunk hozta, amit a magyar anyanyelvnek köszönhettünk. Szent István király uralkodásától – az idegenektől befolyásolt vezetők által a szövetség megtagadása, az elhanyagolt önvédelem, valamint a vezetők idegen igényeknek való megfelelni akarása, az idegen nyelvek előtérbe helyezése okozta az elmúlt ezer év szenvedéseit, és a jelenleg minimálisra zsugorított nemzeti jelenlétünket. A mai vezetők is többnyire ez utóbbi mintát gyakorolják, amivel lassan felélik működésük alapját, az ország – a nemzet létezését. Nép nélkül viszont hatalom sincs, ugyanis a hatalom a kiszolgálóira, és a teherviselő együttműködőkre épül. Bármelyik hiányával megszűnik létezni. „Wass Albert: Patkányok honfoglalása (nem mese a mai fiataloknak)”
Feltehetően az utóbbi időben felsejlett vezetői körökben ezen igazság, valamint az a tény is, hogy a szervezett migrációval érkezők nem alkalmasak a hatalom kiszolgálására, illetve a teherviselő együttműködésre sem. Ezért kellett kerítéssel eltéríteni a folyamatot, és ezért kellett meghirdetni a 10milliós lakástámogatást a leszegényített őslakosság elvándorlásának csökkentésére. Ha létezne az a közgazdasági tudás, amire hivatkozva amúgy az ország irányítói teszik a dolgukat, akkor könnyedén kiszámolhatták volna, hogy akiket hagytak kivándorolni – a termelésben leghatékonyabbak – hazai foglalkoztatása, sokkal nagyobb pénzügyi és egyéb hátteret biztosított volna éppen az óhajtott hatalom fenntartására, mint a kierőszakolt bevándorlás (migráció).