Klikkout 03 17

Page 1

1


2


Szerző: Szilvási Tibi

Editoriál

Anya, a nyelvem! „Anyát sem vált az ember, mint ahogy anyanyelvet sem.”

Gál Tamás szavai ragadják meg talán a legérzékletesebben annak hangulatát, hogy miért fontos olyan tannyelvű iskolába íratni a kölyköket, mint amilyen nyelven édesanyjukkal, édesapjukkal beszélnek.

sem sejtő szülőt, aki úgy gondolja, hogy éppen hosszú távon gondolkodik a csemetéje életéről, holott csak egy, a faék egyszerűségével felérő indokot kap, amely épp a gyerek gazdagabb és tartalmasabb jövője mellett szóló érvrendszert homályosítja el. Ergo nem látja a fától az erdőt.

A közélet, kultúra területéről számos személyiség szólal meg a dunaszerdahelyi városi média által indított kampányban, köztük van a város polgármestere, Hájos Zoltán és alpolgármesterei, Horváth Zoltán és A. Szabó László, Németh Ilona képzőművész, Jarábik Gabriella múzeumigazgató, Világi Oszkár üzletember, vállalkozó és a már említett Gál Tamás, színész.

Nem azért, mert mondjuk magyarul tanulni sikk, hanem mert az ember saját anyanyelvén sokkal mélyebben ért meg egy gondolatot, és azt sokkal kifinomultabban tudja továbbadni. Nem azért, hogy később a mellét veregetve villoghasson a nemzet nagyjaival, mások tollával, hanem hogy bármely szakterület ismereteinek összes rétegét elsajátíthassa; nem magolva, hanem kibontva, átszűrve, megértve.

Fontos kiemelni, hogy a rövid beharangozó videóban egyszer sem a magyar, hanem az anyanyelvi oktatás jelentőségét hangsúlyozzák. Ennek az aprónak tűnő momentumnak azért van jelentősége, mert kitűnik belőle, hogy nem egymás ellen megyünk, hanem a lurkókért, nebulókért. Az államnyelven oktató iskolák mellett elhangzó leggyakoribb érv, hogy a gyerek majd itt tanul meg jobban szlovákul. Tulajdonképpen nem hibáztatható a szülő, amikor ennek a feltevésnek szeretne eleget tenni, akkor viszont igen, hogy ha más aspektust figyelmen kívül hagy. Az érv által kínált jövő ugyanis csőbe húzza a mit

Nem a privát, nemzeti romantikus történelmünk teszi majd gazdagabbá, hanem az, hogy saját anyanyelvén másokét is megérti. Magyarnak lenni/maradni nem érdem, hanem a világ legtermészetesebb dolga. Ahogy adott esetben szlováknak, romának, ruszinnak is, és még sorolhatnám. Éppen ezért a közelgő, áprilisi iskolai beiratkozáskor nem azt kell szem előtt tartani, hogy a gyerkőc mit nyer azzal, ha egy eleve hamis érv alapján mindent államnyelven tanul, hanem hogy mit veszít azzal, ha nem az anyanyelvén. 3


POZVITE DO SVOJEJ KUCHYNE

DOKONALÝCH PROFESIONÁLOV! Kúpte si do 31. 3. 2017 vybraný model sporáka, rúry alebo varného panela a za svoj nákup získate peniaze späť.

599,CENA ZA SET

55

55 55 555 5 eur 55 55 SPÄŤ 55 15 0 0

objem 74

ELECTROLUX EGT 6343 LOK PLYNOVÁ VARNÁ DOSKA

4

l

ELECTROLUX EOB 3454 AOX

VSTAVANÁ MULTIFUNKČNÁ RÚRA


Impresszum

ISSN 1339-­9810 havi magazin 7. évfolyam, 03/2017 Regisztrációs szám: EV 4545/12 Lapigazgató: Gocoň Péter Főszerkesztő: Poór Tibi Szerkesztők: Angyal Sanyi, Kiss Balázs, Kovács Andrea, Mundi Józsi Szilvási Tibi Külső munkatársak: Kálmán Norbi, Štefkovič Patasi Ági, Ugróczky Pityu, Varga Bianka Fotó: Lelkes Ernő, Jojo Samek, Šenkár Márió, Ugróczky Pityu Grafika és borítóterv:

A lapban megjelent tartalmak szerzői jogvédelem alatt állnak. facebook.com/klikkout issuu.com/klikkout instagram.com/klikkout

Kiadja: INPORTANTE s.r.o. Nová Osada 805/25 92901, Dunajská Streda IČO: 45 354 928 Hirdetés felvétel: Varga Balázs +421 915 249 867 reklam@klikkout.sk

5


Autó

Szerző és fotó: Ugróczky István

Citroën C3 Shine – a bohém kis hölgy

Első ránézésre az új C3 egyediségével akarja meghódítani a szíveket. Főleg a hölgyekét, hiszen inkább mondanám bájosnak, mint vagánynak. De lehet, ennek csak az az oka, hogy egy fehérpiros színkombinációjú modellt volt szerencsénk közelebbről megismerni. El tudom képzelni, hogy feketében harapósabb lenne.

6

Ettől függetlenül, ez a modell főleg a női sofőrök között lehet népszerű. A Citroën egy olyan autót akart alkotni, amely minél jobban képes tükrözni tulajdonosa ízlését, egyediségét. Elég csak arra gondolni, hogy a C3-as 36 féle színkombinációban kapható. Van tehát miből választani. Hölgyeim, jó válogatást!


Autó

Technikai adatok Motor: Váltó: Teljesítmény: Fogyasztás: Végsebesség:

1199 cm3 5 fokozat, manuális 82 LE 4,7 l (kombinált) 173 km/h

7


Interjú

Szerző: Szilvási Tibi / Fotók: Šenkár Márió

A cél, hogy a harmadik felvidéki kőszínházzá nőjük ki magunkat Roppant fiatal és tehetséges, túlnyomórészt viszont nem dunaszerdahelyi származású színészek láttak benne fantáziát csaknem négy éve, hogy társulatot hozzanak létre a városban, ahol azért volna mit formálni az emberek kulturális igényein is. Éppen itt volt az ideje, hogy leüljünk beszélgetni. Szabó Manyi, a társulat dunaszerdahelyi tagja, illetve a győri Scheer Gábor mesélt nekünk. Az első élményem veletek 2013 októberében volt, az ’56-os forradalom évfordulóján, amikor a diktatúrák áldozatainak emlékművénél tartott megemlékezésen, a városháza mellett a közönség soraiból kiabáltátok be a teret. Az első gondolatom az volt, hogy itt valaki balhézik. Aztán másodpercek alatt kirajzolódott, hogy miről van szó, és hátborzongató volt, ahogy éltetek a környezet adta lehetőségekkel... Szabó Manyi: Nem ilyen ijesztő, polgárpukkasztó akciónak indult, de szerettük volna nagyon élethűre megcsinálni. Amikor elkezdtük, az emberek is megijedtek, a rendőrök pedig megindultak, és az igazgatónő (Ibolya Ildikó – a szerk. megj.) szaladt oda megmondani, hogy ez a produkció része. Pár perc után ez mindenkinek leesett, és mindenki a hatása alá került, de emlékszem az arcokra, ahogy mindenki le volt döbbenve... 8

Ekkor tulajdonképpen még csak néhány hónapja léteztetek társulatként, mi történt ebben a néhány hónapban? Scheeer Gábor: Megfogtuk a bőröndünket, ideköltöztünk, és elkezdtünk műsorokkal készülni: egy egyórás nyári előadással, ami szabadtéri rendezvényekre és könnyed programokra volt megfelelő, egy gyerekelőadással és a Tartuffe-el, közben jött az ‘56-os felkérés is. Úgy indultunk neki, hogy a közönség minden rétegét meg tudjuk fogni, hogy mindenhova eljussanak az előadásaink, és hamar megismerjenek minket. A Tartuffe-nek végül október 29-én volt a bemutatója, ami az első egész estés, nagy színházi előadásunk volt. Ha még egy picit visszaugrunk az időben, akkor azon kívül, hogy Manyi dunaszerdahelyi,


Interjú

mi ösztönözte a társulat többi tagját, hogy itt horgonyozzatok le? Manyi, te vagy ennyire erős személyiség? :-) SzM: Nekem ez mindig is szerepelt az álmaim között. Voltunk itt vendégelőadással, ezzel a csapattal, és nagyon megtetszett nekik a város, a hangulata, kirándulni is jártak ide. A kulturális felállás és az igény is kihívást jelentett. SchG: Egerből, ahol akkor dolgoztunk, hazajöttünk, és beültünk Dunaszerdahelyen a Jókai egyik előadására, a Sári bíróra. Akkor mondta Manyi, hogy milyen jó lenne, ha lenne rendes színháza a városnak, és nemcsak vendégelőadásokat lehetne látni. Ez 2012 októberében történt. Decemberben jutottunk el oda, hogy leültünk a későbbi társulat tagjaival. Mondhatnám,

ez majdhogynem egy történelmi kihívás is lehet, ha abba az irányba megy el, hogy az álmunkat meg tudjuk valósítani. Nagyobb kihívás egy kisvárosban a semmiből létrehozni és működtetni egy társulatot, mint egy nagyobb városban kitűnni a rengetegből? SchG: Sokkal nagyobb kihívás. Ez meredek játszma, mert itt egy lapra kellett feltenni mindent. A színházhoz kell hozzászoktatni az embereket, színházi nevelésre van szükség. SzM: Úgy gondolom, hogy ezáltal egy tisztább dolgot is lehet létrehozni, ami sokkal inkább szól a színházról, mint bármilyen egyéni érdekeltségről. Úgymond a szent célt itt könnyebb szem előtt tartani, és az mentén haladni. Akik viszont segí9


Interjú

tettek, és a mai napig segítenek, ők olyan emberek, akiknek szintén a színházművészet a céljuk.

András Imrével. Találkozásunkkal ugyanis színházunk előrelépett.

Idén már négyévesek lesztek. Melyek azok a momentumok, amelyek fordulópontként maradnak majd meg az emlékezetetekben? SzM: Az első évben minden egyes nap ilyen fontos volt, mert minden nap úgymond az életünkért küzdöttünk. Azóta pedig minden előadást nagyon szeretünk, de talán a legutóbbi bemutatónk, a Pillantás a hídról volt olyan igazán erős és szakmailag fontos pont. Ezt azért mondanám, mert a négy év alatt kicsit mindig a közönség igényeit tartottuk szem előtt, és a Pillantás... volt olyan, amikor ez megfordult számunkra. Meghatározó pillanatnak tartjuk, hogy találkoztunk Volner Nagy Melindával, a Dunaág Néptáncműhely vezetőjével, és férjével, Kóczán

SchG: Velük két közös előadásunk volt, nagyon sokat tesznek azért, hogy színházi terveink megvalósuljanak, hogy a harmadik felvidéki kőszínházzá nőjük ki magunkat, és ha minden jól alakul, akkor el is érhetjük ezt a célt, mindent megteszünk ezért.

10

Mondjatok példát arra, mely karaktereitek maradtak meg leginkább bennetek? SzM: Nekem a Pillantás a hídról c. darabból Catherine. Mikor először olvastam ezt a drámát, úgy hét éve, akkor is azt gondoltam, hogy bárcsak szembejönne velem ez a szerep, ez is egy nagy álmom volt. Emellett Az ember tragédiájából Éva.


Interjú

SchG: A Sóska, sült krumpliban mi hárman, fiúk osztottuk szét a szerepeket, és ott kipróbáltuk azt, hogy mi lenne, ha olyan karaktereket játszanánk, amelyek nem feltétlenül passzolnak ránk. Nálatok egyébként kultúrafogyasztásban is első helyen van a színház? Mi az, ami meghatároz és formál benneteket? Mit olvastok, néztek, hallgattok? SzM: Azért szeretem ezt a kis csapatot, mert irtózatosan eltérő a stílusunk, és az, amit szeretünk. Én pl. a klasszikus szépirodalom felé húzok, a többiek inkább modern olvasmányokat szeretnek, akár ifjúsági regényeket is. A filmekben is így van, legutóbb például Jiří Menzeltől néztük meg a Sörgyári capricciót, amitől mindenki szenvedett, én pedig imádtam. Ők viszont nézik a Trónok harca sorozatot, amitől meg én szenvedek.

SchG: Én olyan dolgokat szeretek nézni, hallgatni, ami inspirál, segít engem, fejleszti a színészi eszköztáramat, előrevisz gondolkodásban, amiből fel tudok használni apró gesztusokat. Mielőtt az Animus, avagy a sors emberét kitaláltuk, én abszolút nem szerettem úgymond a rockzenét. De amikor elkezdtem megérteni a Queent, akkor döntöttünk úgy, hogy erre egy előadást lehet fektetni. A Gyilkosok társasága c. kriminél pedig, ami saját szerzemény, az HBO True Detective c. sorozata adta a kiindulópontot. Ez egy nagyon mély, hátborzongató, Amerika déli részén játszódó detektívsorozat. A nyomozásról is szól, de elsősorban egy életképet, környezetet, hangulatot mutat be, amire azt mondtam, hogy ezt jó lenne látni színpadon. Az ember feszülten nézi, fojtogatja, folyamatosan fenntartja az érdeklődést. Vért izzadva írtam meg, 11


Interjú

nagyon nehéz volt, mert azelőtt és azóta sem írtam darabot. Számos frontra viszitek ki a színházat. Mentek a Kuka manóval gyerekekhez, kiviszitek emberek elé, településekre az egyes darabokat. Mit tartotok fontosabbnak, hogy az embereket behúzzátok a színházba, vagy hogy ti csökkentsétek feléjük a távolságot, és kimenjetek hozzájuk? SchG: Nagyon fontos, hogy behúzzuk, mert azzal, hogy bejönnek este, nemcsak szórakoznak, tanulni is tudnak, fejlődnek kulturálisan, érzelmileg. De fontosnak tartjuk azt, hogy eljuttassuk olyan helyekre, ahonnan nem jutnak el a színházba. Hogy megismertessük velük, és úgy gondolom, hogy ha ott megismerik, akkor talán el tudjuk csalni majd őket ide be is. SzM: Azért is megyünk ki, mert úgy érezzük, hogy kicsit távolságtartó a színházhoz való hozzáállás, és szeretnénk, ha ez változna. Ezért imádunk járni középiskolákba beavató színházzal. Mivel elég12

gé interaktívak, élő kapcsolat alakul ki közöttünk a diákokkal, és mi ezt szeretnénk elérni. A gyerekek pedig aztán eljönnek este az előadásra, pedig az már nem kötelező... Mi az, ami per pillanat ötlet szintjén, kezdeményezésként érlelődik bennetek? SzM: Az én vágyaim és elképzeléseim állnak legtávolabb a közönség ízlésétől, de ebbe hajlandó vagyok beletörődni. :-) Az én legnagyobb álmom az lenne, hogy egy görög tragédiás évadot összehozzunk, esetleg Ibsent vagy Jo Nesbøt vigyünk színpadra. SchG: Én szeretek elkapni pici dolgokat, megihletődni. Ami iránt mostanában érdeklődöm, az a római birodalom történelme, sorsa, azon felül, amit mi tanultunk. Most ebben az irányban kapott el a láz. De van még rengeteg tervem, amit megvalósítanék. Aztán meglátjuk, mi lesz belőle...


HIVATALOS FORGALMAZÓ

A BENYOMÁS TESZI A KÜLÖNBSÉGET

BEMUTATJUK A LEGÚJABB TORK IMAGE DESIGN™ ADAGOLÓINKAT Online rendelés esetén 15% kedvezmény

AZ SCA HIVATALOS FORGALMAZÓJA INPORTANTE, s.r.o. Galantská cesta 4, Dunajská Streda, +421 918 866 034

inportantehygiena.sk 13


Fotó

Megvan lemezen!

Februárban jártunk Ollé Lajos hanglemezbirodalmában. Megmutatta kedvenc lemezeinek gyűjteményét, a beszámolónkat elolvashatjátok a Klikk Out weboldalán (www.klikkout.sk). Még mindenképp visszatérünk hozzá, hogy betekintést nyerjünk a Csallóköz egyik legkomolyabb szalagos magnógyűjteményébe is. A weboldalon elindított, „Megvan lemezen” névre keresztelt sorozat következő részeiben emellett ismert lemezgyűjtőkhöz látogatunk el, hogy megtudjuk, melyik korong áll hozzájuk a legközelebb.

14

Szerző: Kovács Ákos / Fotó: Jojo Samek


15


Ezthallgasdmegë

Új albummal jelentkezik a Jóvilágvan JÓVILÁGVAN Megszületett: 2007-ben, Párkányban Stílus: elektronikus káosz, a mai értelemben vett rockzene és az underground kultúra elemeivel. Tagjai: Bokor Réka - ének Gazdík Miroslav - basszusgitár Jáger Zoltán - dob Szabó Máté - gitár Trencsík Pál - billentyű, hegedű Valasek Zoltán - gitár Matus Péter - basszusgitár, billentyűk. Albumok: Hanne (2011) šTÚROVSZKAYA (2013) Koncertek (a régiónkon kívül): Moszkva, Berlin, Prága, Lendva és Magyarország számos városa.

A zenekar egy egymást inspiráló baráti társaság, melynek fontos a zene iránti alázat és az összművészet elősegítése. A napokban jelenik meg a legújabb albumuk, mely Máté javaslatára: “self-titled” lemez lesz, egyszerűen csak Jóvilágvan szerepel majd a borítón. A zenekar elmondása szerint egy lemeznek címet adni meglehetősen nehéz, hiszen nem könnyű olyan szót, félmondatot találni, ami esszenciájában ragadja meg az albumon szereplő dalokat. Ahogyan az előző lemezeket is, az új korongot is szerzői kiadásban jelentetik meg, így a lemezt egyenesen a zenekartól lehet majd megkaparintani. A grafikát egy fiatal grafikus, Huszlicska Áron (Huszlion) tervezte, aki rengeteg ötlettel állt elő, és több technikát is kipróbált, míg végül megszületett a végeredmény. A közös munka zökke16

Szerző: Kovács Ákos / Fotók: Jóvilágvan


EzthallgasdmegĂŤ

17


Ezthallgasdmegë

nőmentes volt; míg a grafika készült, a dalok a háttérben szóltak, s inspirálták a létrejöttét – a minimalizmusra törekedtek. A legújabb album apropóján beszéltem a zenekar hangjával, Bokor Rékával. Mesélnél a lemez születésének történetéről? A lemezen található 12 dal közül, a Melyiké vagy még 2014-ben íródott, másik kettőt, az Abrakadabrát és a Múltra foltot 2015-től már koncerteken is játsszuk. A többi az elmúlt év folyamán íródott meg s csiszolódott a próbatermünkben. Ez egy hosszú folyamat. Volt olyan dal, amin fél évet is dolgoztunk. Minden dalnál meg kell keresni, hol érzi magát a legjobban: ezért rengeteg tempót, hangnemet, lüktetést, hangszínt, hangszert próbálgattunk rajtuk/bennük. Ez nagyon sok energiánkat felemésztette. De Pál ebben nem ismert pardont, újra és újra elővette a dalokat, amelyek még azután is készültek, hogy már 18

késznek hittük őket. Vannak dalok, melyek teljesen máshogy indultak, mint amilyen formában a lemezre kerültek. Erre kiváló példa az Abrakadabra, ami egész más oldalát mutatja meg a lemezen, mint ahogyan koncerteken megszólalt. Szóval, hogy a kérdésre is válaszoljak: másfél év munkájának lenyomata a lemez, tervszerűen más mint az eddigiek, lassabb, nyugodtabb és legfőképpen az esztétikumra törekszik. Miről szól a lemez? Erre azt hiszem, röviden nem is tudnék válaszolni. Főként képekben beszél – mesél Annáról, aki ellopta a Holdat, s mikor már a kezében tartja, akkor döbben rá, micsoda hibát vétett. Rájön, vannak dolgok, melyeket nem sajátíthatunk ki: az égen még aranyszínűen mosolygó korong, kezei közt már csak barna, lyukacsos labda. Mesél Renoirról, aki fényes foltokban, apró benyomásokból, emléktöredékek szövedékes tengerében egy pillanatban sűríti össze gyermekkorát. Gya-


Ezthallgasdmegë kori témája a természet, a játék, a szerelem. Dalba foglalja az érzést, mikor az ember alól szinte kicsúszik a bokája, s fogódzókat keres, de mesél gúzsba kötött angyalokról és arról, hogy még egy mocsárból is kellő türelemmel rózsaszirmos tó lehet. Elbúcsúzunk a lemezen Hannétól is örökre, s egy felhő hátán kislányból nővé érünk.

ugyanazt a szöveget és akkordmenetet odaadjuk bármelyikünknek, hét teljesen különböző dal születne belőle – ezt lefogadom! Emellett Máté is ír dalokat, az új lemezről övé a Boka és a Leopárd, ezeket ő is énekli. Az Anna és az Ölni, ölni az én szövegeim, Mátéval, Petivel, Gazóval dolgoztunk rajtuk.

Hasonló hangzásra számíthatunk, mint ahogy az eddigi két lemezen megszoktuk? Nagyban más lesz a harmadik lemez, mint az első kettő. Hangzásában letisztultabb, tempójában lassabb, chillesebb. Ezzel semmilyen különösebb célunk, tervünk nem volt, egyszerűen így születtek meg a dalok, itt tartunk most, ezt akarjuk elmondani.

Melyik az a dal, ami különösen sokat jelent nektek, és miért? Szerintem mindnyájunknak más. Zoltán kedvence tudtommal az Apollón Pánhoz, a gitársound miatt. Ez volt az a dal, amit vicc nélkül elpróbáltunk vagy ötvenféleképpen, s a végére már úgy éreztük, nincs is más dal a világon ezen kívül. Mindenki nagy kedvence a Felhő, mert simán Tarantino-filmben érezzük magunkat tőle, már csak egy Hattori Hanzo kard hiányzik az oldalunkról. Pál szerintem nem tudna kedvencet választani, mert ha készek a dalok, úgymond „elengedi őket”, de a Leopárd őt is megharapta. Máté és Gazo nagyon szeretik a Renoirt, s ezzel én is hasonlóképp vagyok, olyan kis szépségek vannak elrejtve benne, melyeket újra és újra jóleső lejátszani, meghallani, s a szövege is meseszép.

Milyen az album zenei stílusa? Ez a lemez is sokféle stílust ötvöz, megtalálható rajta a funky, a disco, a rock, az indie – de kár is a stílusokat külön-külön sorolni, hiszen épp egymásba fonódásuk, kapcsolódásuk a szép és a kihívást jelentő. Máté lemezen szereplő dalai egészen mások, mint Pál új szerzeményei – de ös�szességében átmentek a bűvös „hetes szűrőn”, tehát a banda minden tagja valahol megkereste s megtalálta bennük a maga zenéjét. Ez mindig is célunk volt, s mindig az is marad. Sokféle zenét hallgatunk és kedvelünk, s nem zárkózunk el semmilyen stílustól, hiszen mindegyik szép, ha az ember alázattal és megfelelő tudással fordul felé. Ki, vagy kik írták a dalokat? A dalok többségét Pál szerzi. Hegyi Krisztina verseiből is inspirálódik, vagy megfelelő verset keres egy-egy ötlet megvalósítására. Szerencsére Kiki termékeny szerző, így bőven van miből válogatni. Így születnek meg a dalok alapjai, amiket aztán lehoznak a próbaterembe, hogy együtt dolgozzunk rajtuk. Én ismerkedem a szöveggel, általában rám van bízva a dallam véglegesítése, csak támpontokat kapok, semmi sem kötelező. Ugyanez igaz a hangszerelésre, bár Pálnak egyre több mindenről van határozott elképzelése. Ez érthető is, hiszen a fejében már „szól” a dal és a mi feladatunk, hogy úgy is szólaljon meg. Ha

Tervezitek a jövőben bármelyik albumotokat bakelit lemezen kiadni? Hogyne, időről időre elsóhajtozzuk, hogy milyen jó lenne bakelit lemezen is elérhetővé tenni a dalokat. Egyelőre ennek csupán anyagi akadálya van, de ahogyan módunkban áll majd, mindhárom albumot vinilre visszük. Milyen koncertekre számíthatunk még az idén? Március 30-án bemutatjuk a lemezt a Barba Negra Music-ban, utána pedig jönnek klubkoncertek majd a nyári fesztiválok. Megfordulunk majd Sárváron, Óváron és Ógyallán is, mi nyitjuk a Magyar Kulturális Hetet Pozsonyban, nyolcadik alkalommal a Gombaszögi Nyári Táborban, s idén is megszervezzük, immár hetedik alkalommal fORMA fEST elnevezésű összművészeti fesztiválunkat Párkányban.

19


TYCHO – EPOCH Az amerikai Scott Hansen a művészet több területét organikusan egybehegesztő polihisztor, képzőművész, zenész, grafikus, fotós, a kortárs elektronika legsokrétűbb egyéniségei között említhető, akihez csakhamar másokat fognak mérni. Ahogy szerzeményei egyes rétegeiben ő is gyakran idézi meg a legendát, a Boards of Canadát. Nem mellesleg letisztult, gyönyörű borítóit is Jelen: ő maga tervezi. Tycho élő hangszerek, visszhangzó gitár és az ábGlider, Epoch, Horizon, Division, rándozó elektronikus függöny olyan fantasztikus egyvelegét gyúrReceiver, Slack, Source, Field. ta össze megint, hogy az ember könnye kicsordul. Nem véletlenül Múlt: Awake, A Walk, Montana, Hours, kapta nevét a Hold egy kráteréről, ugyanis Tycho összetett hangDaydream, L, Spectre, Coastal Brake, zásvilágú, megnyugtató, egyszersmind felpezsdítő hangszobrai Melanine. olyanok, mintha egy szkafanderben szökdécselnénk állandó éjszakai kísérőnk felszínén.

RUN THE JEWELS – RTJ3 A New York-i El-P és az atlantai Killer Mike már csaknem másfél évtizede tevékenykednek az amerikai alternatív hiphop-szcénában, 2013 óta pedig ebben a formációban is ontják a szerzeményeket. Előző albumukat, az RTJ2-t számos listán az éves termés legjobbjaként értelmezték. Az RTJ3-at is ingyenesen tették letölthetővé, mint a korábbiakat. A mélyről indító aperitif, a Down azonnal beránt a lemez feszült hangulatába, izgalmas rétegeibe, az album harmadától (Legend Has It, Call Ticketron) pedig olyan tekintélyt Jelen: Down (feat. Joi), Legend Has It, parancsoló, monumentális erők mozdulnak meg, mintha épp egy Call Ticketron, Talk To Me, Hey Kids kitörni kívánó vulkánon állnánk. Kevés olyan menő arc van ma a (Bumaye). hiphop területén, mint ezek ketten, és ha a Kendrick Lamar-Kanye Múlt: Oh My Darling (Don’t Cry), West-tengely mellett hallgatnál valami agyolvasztót, fel van adva a Blockbuster Night Part 1, Run The lecke. Jewels, A Christmas F*cking Miracle.

AUSTRA – FUTURE POLITICS Harmadik albumával jelentkezett a torontói énekesnő, Katie Stelmanis electropop-zenekara, az Austra. A Future Politics egy sötét jövőképet vázol elénk, hűvös és távolságtartó alapokkal, mellyel szokás szerint csodás szimbiózisba kerül Katie éteri orgánuma, ami pedig létrejön, az egy hátborzongató egyvelege kontrasztos, letisztult világképnek, szilánkosra tört reményeknek, káprázatos és magukkal ragadó mélységeknek. Aki Jelen: valamilyen szinten követi a Pohoda történéseit, azzal már szemUtopia, We Are Alive, Future Politics, bejöhetett, hogy idén a trencséni reptéren is láthatjuk őt. Angel In Your Eye, I Love You More Than Stelmanis egy interjúban beszélt arról, hogy a jövő alakításában You Love Yourself. mindannyiunknak aktívan, saját határainkat feszegetve részt kell Múlt: Forgive Me, Painful Like, Home, vennünk. Szerintem is. Hallgasd meg, mit mondd még! Lose It, Beat And The Pulse.

20


Klimatizácie33Vzduchotechnika Tepelné3čerpadlá33Rekuperátory

Projekt33Predaj33Montáž33Servis

Kontakt: Revilo s.r.o. Alžbetínske3námestie3RR94pR 9y93éR3Dunajská3Streda

Tel:3é3R3p355y39R3y8 Mobil:3é9R83p37y93578 EVmail:3jakli@reviloheuhsk

21


KONG: KOPONYA-SZIGET Az ember a háta közepére se kívánná, hogy újabb klasszikus monstrumot alázzanak egy soványka történet mellett kizárólag a monumentális lényekkel izmozó filmben (Tűzgyűrű, Godzilla), de az újabb King Kong-feldolgozás előzetesének atmoszférája annyira megkapó és letaglózó, hogy képtelenség unottan legyintve továbblépni. A független filmek (A nyár királyai) felől érkező rendező pöpec színészgárdával, Tom Hiddlestone-nal, Brie Larsonnal vághatott neki a cselekménynek, amelyben ugyanúgy idegenek kalandoznak az óriásgorilla szigetén, mint eddig, az őserdőben azonban gyönyörű és egyúttal hátborzongató teremtményekkel is összeakadnak. Persze ez akkor marad filmként is emlékezetes, ha egy további másfél órát kitölt majd egy mély és súlyos történet is. (Vetítik előreláthatólag március 9-től.)

JACKIE Pablo Larraín filmjánek előzetese alapján azt a magatehetetlen, feszültséggel teli, hipnotikus lelkiállapotot és sejtszintű érzelmi vihart próbálja megragadni, amit úgy hívunk, hogy gyász. Ez már így önmagában is felér egy személyiségfejlesztő tréninggel, aki viszont itt gyászol, az nem más, mint John F. Kennedy felesége, Jackie. Kennedy meggyilkolásakor lépünk be a Natalie Portman által fantasztikusan megformált First Lady életébe, és végigkövetjük, hogyan harcol azzal a képpel, ahogy a nép ismerte férjét a médiából, illetve az ennél jóval ös�szetettebb, szofisztikáltabb és árnyaltabb személyiséggel, akit ő ismert. Ilyen körülmények közepette kell megszerveznie az Amerikához és hozzá is legközelebb álló személy temetését. (Vetítik előreláthatólag március 9-től.)

GHOST IN THE SHELL Masamune Shirou cyberpunk mangájából először 1995-ben készült egy közel másfél órás animációs film, majd egy folytatás és egy két évadot megélt animesorozat. A GiTS egy kultuszteremtő alkotás a cyberpunk sci-fik terén, táplálkozott belőle például később a Mátrix is. Főhőse az Őrnagy (Scarlett Johansson), egy félig ember, félig robot nő, aki az identitása, emlékei után kutat. Egy különleges osztag tagjaként bűnözőket üldöz, tehát a film bővelkedni fog akcióban is, ám mint korábban, úgy remélhetőleg most is elidőz majd az emberek közti különbségekkel, a test-lélek-szellem szentháromságának metszeteivel, illetve a hatalom és a befolyásolás, valamint az alternatívvalóság-teremtés módszereinek kérdéseivel. (Vetítik előreláthatólag március 30-tól.)

A fenti filmeket rovatunk támogatója, a dunaszerdahelyi CINEMAX vetíti – előreláthatóan az elkövetkezendő hónapban, némelyiket magyar szinkronnal, de a változás jogát fenntartva. Részletek: www.cine-max.sk

22


23


Különvélemény

Szerző: Këri

Az ifjú pápa A katolikus egyházfőket úgy zárta emlékezetébe a köznép, mint szószéken álló, kedvesen integető, áldást osztó méltóságokat. Szavaikkal vigasztalnak, reményt adnak, egyesítik a világ híveit. Megható szentbeszédeket tartanak és Péter apostol utódaihoz méltóan járják a világot, a béke és szeretet üzenetét hirdetve...

Elődeitől eltérő módon nem hagyja, hogy a bíborosok és az audienciára érkező politikusok befolyásolják, vaskalapos döntései nyílt ellenállást váltanak ki a hívek között is. A külsőségeket, a pompás megjelenést és a szó szoros értelmében vett istenfélelmet többre tartja, mint a hitetlen tömegek bevonzását a Vatikánba. Ellentmondásossága ellenére iróniája és humorérzéke teszi igazán emberivé, szerethetővé a karaktert.

Mi történik azonban, ha egy olyan személy kerül a pápai székbe, aki elutasítja a konvenciókat, és a meggyőződései tekintetében nem ismer kompromisszumot?

A pápa a közmegegyezés szerint Isten embere. XIII. Piusra ez fokozottan érvényes – több olyan történést is megfigyelhetünk, amelyek „csodát“ vagy isteni közbeavatkozást sejtetnek a háttérben. Misztériumok terén azonban mértéktartó marad a sorozat, nem hajlik meseszerűbe az élmény. Az objektivitás igazolásaként, kendőzetlenül kerül ábrázolásra a papság szervezkedése, a szexuális devianciák, a félelemkeltés, a hamisság és a zsarolás is.

A Sky Atlantic, a HBO és a Canal+ koprodukciójában készült sorozatát Paolo Sorrentino rendezte. Képi világa monumentális, üdítő és szemet gyönyörködtető megoldásokban gazdag. A cselekmény jelentős része a Vatikánban játszódik, így visszatérő helyszínként megjelenik a pápai palota és pompás kertje, a Vatikáni Múzeum, a Sixtuskápolna és a Szent Péter tér. A sorozat főszereplője érthető módon maga az ifjú pápa, akit Jude Law alakít. A szerepet mintha csak az angol színészre szabták volna, olykor hűvös, máskor esendő, hatalma és tekintélye viszont mindvégig megkérdőjelezhetetlen.

24

Az ifjú pápa nagy erénye, hogy hívők és nem hívők számára egyformán tartalmas filmélményt nyújt, olyan előadók aláfestő zenéivel teletűzdelve, mint Devlin, Recondite, Trentemøller, Andrew Bird vagy Lotte Kestner. Az első évadot 2016-ban mutatták be, folytatása október környékén várható.


25


Összeállította: Varga Bianka, Grafika: Gyenge Veroni

Tollas

Web: tollas.org Fb: fb.com/tollasradio archívum: mixcloud.com/Tollasradio “Tollaas! Itt a Tollaas, pólgárok esszonyók! Átveszunk börököt, nyúlbörököt, batrikót, jelönközzenek! Adunk helette…

64. 64-es kimeríthetetlen lelkesedéssel keresett, talált, lejátszott, megbeszélt, kikérdezett tartalmakat. „…engem valahogy mindig az érdekelt, hogy létrehozzunk egy fúziót olyan emberekkel, akikben érzem az energiát, a kreativitást, és azt, hogy ebből valami igen érdekeset fogunk csinálni…” Vendégünk volt a csallóközi Damolh33 testvérpárja, Bernáth Miki és Gábor, akik a 4mg Recordsnál adták ki a legújabb albumukat, hetven darab kazettán (!!!). A formáció napjaink egyik legtermékenyebb zenei producerei közé tartozik. Több mint ezer track kering az éterben már tőlük. Az interjúból megtudhatjátok, hogy honnan ered a név; hogyan tudnak együtt dolgozni; kiből lesz a masterelés mestere; korrektek-e a kiadók; és meglehet-e élni ebből? „Nehéz azért elmagyarázni, hogy ami nem saját, az nem jó…” Művészet – trashy konyha – neon színek – tanítás – nyulak. 26

A Pontos Időben Tarr Kalmi ezúttal Kocsi Olgával, ismertebb nevén Holy Olgával beszélgetett. Olga elmondta, hogy milyen tanárnak lenni; hogy milyenek a diákok, a lelkesedésük és a kreativitásuk. Hogyan fejlesztik, és hogyan tompítják el. Mit kezdett egy reál beállítottságú gimnáziumi végzős szuper matekzsenijeivel a rajzórán? Hogyan lett Olgából Jézus, abból pedig az egész Holy Olga brand? Filmes: Minden idők tíz legjobb sci-fi-akciófilmje FujiPeti az adások során már többször foglalkozott hasonló filmekkel, mint például az Under The Skin, Exmachina, de ezek nem akciófilmek, nem látványosak. „Látványpornó, ölés, lövöldözés meg robbantások.” Mi a baj a Függetlenség Napjával? A Vasembert akkor lehet sci-finek nevezni? A Galaxis őrzőit? Milyen lenne, ha a Keresztapát Schwarzenegger játszaná? • Nagy durranás – Csillagközi invázió – Mad Max 2 – Menekülés New Yorkból – Az emlékmás – Star Trek 2 *


Tollas

65.

modern antikvitások a Széplak-utcába – öreg Dreekók – RásóVers – A kiskakas gyémántfélkrajcárj - homofóbia? „Én úgy gondolom, hogy a modern dolgok a régi idők folyományai…” A gímesi származású Jancsó Karcsival, Icuka aka Helen Tóth készített interjút. A Széplak utcai (Obchodná ulica) régiségkereskedésig megjárta egy barátjával az angliai melók felemelőit, buktatóit, a zálogház felelősségeit, és a leendő főnök nem egy visszautasítását. Megtudhatjátok, hogy feléjük hogy hívják a Tollast; milyen a viszonya az odajárókkal; tört-e össze már valamit; és hogyan kerülnek pont ide a régiségek? „Az antik a munkahelyem, a megélhetésem része(…) A régi mesterek és a mai kortárs alkotók műveinek van egy közös nevezőjük. Ez, szinte már azt mondanám, hogy a zsenialitással határos, jó minőségű munka. Ezt megtalálod a régi századok mestereinél, ugyanúgy az ötven évvel ezelőtt élő alkotóknál, és a jelenkoriaknál is.”

A kerekasztal témája ezúttal a HOMOFÓBIA. Karcsi szerint ez is, ahogy a rasszizmus, mindenkinek a része, mindenkiben benne van… De egyáltalán mi is az a homofóbia? Ez nevelés kérdése? Van, aki felvállalja egyáltalán ezt a fóbiát, ideológiát? Miért elfogadható, sőt, már szexi, ha két nő csókolózik, míg ha ezt két férfi teszi, az felháborodás tárgya? Honnan ered a platonikus szerelem? És mi a Szókratikus szerelem? Mit jelent a megfordított rózsaszín háromszög? A szülő fogalma miért nem lehetne két férfi vagy két nő? Hogyan viszonyulnak a Tollas tagjai ehhez? Icuka által ajánlott könyvek: Csehy Zoltán - Szodoma és környéke; Németh Zoltán – Állati férj Művészek: Baron Wilhelm von Gloeden; Tom of Finland; Judy Chicago Ezeket hallgattuk: Suhov; Flat surfaces – Miki Bernath & Damolh33; Dende Maceo; Kozmikus Funkmagyarbú; Ear Drum Crew; Galactic Jackson Köszönjük, hogy minket válosztú! 27


Programajánló

Koncert / Party

03. 10. – 03. 31. Kortárs Magyar Galéria DUNASZERDAHELY Groteszk Válogatás a Kapos ART Groteszk Gyűjteményéből 03. 15. – 16.00 Vámbéry-tér, 1848-49-es emlékmű DUNASZERDAHELY Koszorúzási ünnepség a magyar forradalom és szabadságharc emlékére 03. 16. – 18.00 Csaplár Benedek VMK DUNASZERDAHELY Mikóczi Ferenc: A nagy átalakulás Motivációs előadás, könyvbemutató. 03. 17. – 18.00 Csaplár Benedek VMK DUNASZERDAHELY III. Vovo Land Talks Beszélgetés. Sztárvendég: Jakupcsek Gabriella, beszélgetőpartner: Szalay Ádám 03. 17. NFG Klub DUNASZERDAHELY Stay Tuned presents: Secret Factory Warm-up: Groove X 03. 17. Soul Hunter Music Club DUNASZERDAHELY The Immigrants

28

Fesztivál

03. 18. Soul Hunter Music Club DUNASZERDAHELY Dorothy, Counter Clockwise 03. 18. RÉV – Magyar Kultúra Háza KOMÁROM Szívvel, rockkal Gelle Szofiért Jótékonysági koncert, fellépők: Aylen’s Fall, Kerecsen, História.

Színház

Kiállítás

03. 30. – 18.00 Jókai Színház KOMÁROM Vasmacska Filmklub Park Chan-Wook: A szobalány. 03. 31. – 10.00 Csaplár Benedek VMK DUNASZERDAHELY Városi Tanítónap 03. 31. – 19.00 Csaplár Benedek VMK DUNASZERDAHELY Romantika Zenél: Győri Filharmonikus Zenekar. Vezényel: Berkes Kálmán. Közreműködik: Kelemen Barnabás – hegedű.

03. 23. – 19.00 Csaplár Benedek VMK DUNASZERDAHELY Franz Arnold – Ernst Bach: Apa csak egy van?! (zenés vígjáték) 04. 01. A budapesti Pódium Soul Hunter Music Club Színház előadása. DUNASZERDAHELY Drawing, HCHC 03. 24., 25., 31. – 19.00 03. 26., 28., 29. – 15.00 04. 02. – 15.00 Jókai Színház Csaplár Benedek VMK KOMÁROM DUNASZERDAHELY Rómeó és Júlia Húsvétváró Játszóház A Jókai Színház előadása. 03. 24. Mozi SOMORJA Ivan & The Parazol 03. 24. fluc wanne BÉCS Nosaj Thing Live

Egyéb

04. 07. – 18.00 Csaplár Benedek VMK DUNASZERDAHELY Önbizalomhiány és félelmek Dr. Csernus Imre előadása. 04. 07. Majestic Music Club POZSONY Halott Pénz 04. 12. – 15.00 Csaplár Benedek VMK DUNASZERDAHELY Lelkes Ödön kiállításának megnyitója 04. 15. Soul Hunter Music Club DUNASZERDAHELY Depresszió, Kies 04. 20. – 19.00 Csaplár Benedek VMK DUNASZERDAHELY Molière: Képzelt beteg (vígjáték) A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház előadása. Rendező: Susán Ferenc. Szereplők: Koltay Róbert, Bozó Andrea, K. Müller Zsófia.

04. 01. Művészetek Palotája BUDAPEST John Malkovich: Just Call Me God - A diktátor utolsó 04. 22. Soul Hunter Music Club beszéde DUNASZERDAHELY („Színházi-zenei one-manGutting Revue, The dráma”) Butchers 04. 07. – 04. 28. Kortárs Magyar Galéria DUNASZERDAHELY Bécsi Imre, Hupján Attila, Kovács Csaba


29


PR

Nemcsak ételt, de életet adnak! Egy salátázóról hajlamosak lehetünk úgy gondolkodni, mint ami tinédzserek és fogyni kívánó hölgyek számára lehet vonzó délutánonként. Mert menő és trendi. Persze ezzel nem tévedünk, ám csak egy soványka szeletét látjuk a valóságnak. Egy modern salátázó számára, mint amilyen Best of, ez legfeljebb elégséges cél. Ők ennél jóval magasabbra helyezték a lécet. A Best of salátázó 2015 novemberében alakult Dunaszerdahelyen, egy évvel később, tavaly novemberben pedig a Fő utca és a Galántai út kereszteződésénél, a nagy körforgalom mellett nyitották meg új, beülős éttermüket. A kellemes és fiatalos környezet vonzza a látogatókat, az étterem pedig hamarosan terasszal bővül azok számára, akik a friss levegőn szeretnék elfogyasztani a perceken belül felszolgált ételt. A változatos és izgalmas összetételű salátákon kívül hasonlóan gazdag és tartalmas melegszendvicseket, friss és besütött bagetteket, valamint desszerteket, köztük glutén-, laktóz- és cukormentes édességeket is kínálnak, emellett a vendégek finom, házi limonádékból és ütős smoothie-kból válogathatnak. „Az egészséges vonalat képviseljük” – árulta el Sátor Tibor, a Best of salátázó társtulajdonosa. 30

Maga az étterem ugyanakkor tulajdonképpen „csak” egy reprezentációs helyisége annak, az egészséges életmódon alapuló szellemiségnek, amelyet a Best of csapata képvisel és igyekszik meghonosítani. Sátor Tibor, Gróf Évi és Fecske Hajnalka egy hónappal ezelőtt indította el a Best of Lifestyle Clubot. „Öt hölgynek a fogyás terén saját maga elé kitűzött célt segítünk megvalósítani. Egy hónapig a hét minden napján biztosítjuk számukra az ételt, emellett hetente három edzést. Szeretnénk, hogy elérjék, amit akarnak, és el is fogják. Ezzel tulajdonképpen irányt mutatunk nekik egy új élethez, annak első hónapjában pedig as�szisztálunk” – magyarázta Tibor. A klub és a program célja, hogy másokat is ösztönözzön, hogy az étrenddel kapcsolatos hétköznapi berögződéseiket elhagyva egy másik vá-


PR

gányra terelje az embereket, tudatosabbá és fenntarthatóvá téve természetes szükségletük kielégítését. „Sokan nem foglalkoznak az egészségükkel, és azt fogyasztják, amihez a legegyszerűbben jutnak hozzá. Ezért is találtunk ki egy napi fit menüt, reggelivel, tízóraival, ebéddel, uzsonnával, vacsorával. Ezt férfiakra és nőkre, illetve az ő céljaiknak megfelelően személyre tudjuk szabni. Aki nem akar vagy nincs ideje főzni, előző nap megrendeli, másnap pedig készen megkapja. Egy ilyen menü mindent tartalmaz, amit egy ember egészséges étrendjének tartalmaznia kell” – folytatja Tibor. Az illető először megkapja a reggelit és a tízórait, majd frissen és melegen szállítja számára egy futár az ebédet, együtt az uzsonnával és a vacsorával. Nem az a cél, hogy kizárólag túlsúlyosakat, vagy magukkal elégedetleneket fogyasszanak le, hanem grammra pontosan kiállítanak egy menüt bárki számára, aki egészségesebben szeretne élni. „Egy

kérdőívet kitöltve osztják meg velünk a napi rutinjaikat, hogy mit és hogyan dolgoznak, milyenek a méreteik, és mik a céljaik a menüvel. Van, aki két kilótól szeretne megszabadulni, de van, aki harminctól, és van, aki kizárólag erősödni akar” – szögezi le. Míg azon gondolkozol, hogy mikor váltasz életmódot a Best of ajánlásai alapján, kóstold végig például salátás kínálatukat, köztük a specialitásukat, a jégsalátát és kevert salátát, avokádót és mangót, uborkát, parmezánt és magokat tartalmazó Best of salátát; a dinnyéset sárgadinnyével, Serrano sonkával és rukkolával, vagy épp a körtéset jégsalátával, Schwarzwald sonkával, bébispenóttal és pisztáciával. Választhatsz tömérdek bagett és szendvics közül, az egészet pedig koronázd meg valamely ízletes smoothie-val vagy egy adag tápiókapudinggal, ami ugyancsak kapható a Best of-ban. Jó étvágyat és egészséges létvágyat!

31


Sziget, ahol élünk

Kiűzték a telet, köszöntötték a tavaszt Legyen az kiszehajtás, kormozás, busóvagy éppen dőrejárás, mind egytől egyig egy dolgot hivatott elérni. A népszokások alapján ezek a tevékenységek űzik ki a telet az emberek világából és köszöntik a tavaszt farsang farkán. A Csallóközre, leginkább a Felső-Csallóközre a dőrejárás a jellemző, melynek a Somorjához tartozó Tejfalun van a legnagyobb tradíciója, de néhány másik településen is működik, kisebb-nagyobb megszakításokkal. A Dunaszerdahely melletti Nemeshodosban négy évvel ezelőtt élesztették fel ezt a majdnem a múlt ködébe vesző szokást. A felcicomázott traktor, a dőrekocsi, a zeneszó és a különböző maskarákba bújt emberek gyülekezete egyvalamit jelent farsang végén a csallóközi településen: közeledik a tavasz. Ilyenkor a község egy csoportja jelmezekbe, maskarákba bújik, és kissé megreformálva a klasszikus dőrejárás hagyományát, esküvői menetben vonul végig a falu utcáin. A kisbíró szerepét betöltő Csepi György a szervezők egyike, aki elmondta, szeretnék, ha ez a hagyomány hosszú évekig folytatódna, ezért is próbálnak minél több fiatalt bekapcsolni. „Elmentünk a falu öregjeihez, akik elmesélték, hogy az ötvenes években működött ez az akció, akkor lovaskocsival járták körbe a falut, ugyanígy maskarába öltözve. Akkor még bebújtak a tyúkólba, összeszedték a tojásokat, kikergették a telet a faluból, és a körút végén egy nagy farsangvégi vigadalmat tartottak” – magyarázza Csepi, aki szép sorjában bemutatja a menetet: „Óriási szerepe van a vőfélynek, akit az elejétől fogva Győri Béla helyi Csemadok-elnök alakít, de itt az ördög is, aki bebújik minden lyukba és kisepri a hosszú telet, 32

Szerző és fotók: Angyal Sanyi


Sziget, ahol élünk

hozza a meleget, a perselyt csörgeti és vámot szed az autósoktól. Nagy a szerepe a medvének, aki megtáncoltatja az embereket, és elhozza a jó időt, mert ugye, előbújt a barlangjából. Itt van a borbély is, aki leborotválja az emberekről a hideget. Van egy drótostótunk, aki jelképesen ugyan, de bedrótozza a kapukat, és aki azt meglátja, jövőre biztosan kijön majd és üdvözöl bennünket. De van egy juhászbojtárunk, aki tavaly még nem volt, illetve már negyedik éve van egy arab sejk is a csapatban” – mondja mosolyogva a szervező, hiszen azt mindannyian tudjuk, hogy a sejk nem éppen a csallóközi hagyományok része. A néphagyomány alapján a dőre csakis férfi lehet, aki férfi és női szerepet egyaránt magára ölthet. Ördögök, mesteremberek, a medve, a tőkehúzó, a menyasszony és a vőlegény képezik a menet gerincét, hozzájuk csapódnak a többiek. Az utcákon sétálgatva néhányan a házuk kapujában várják

az „őrült” menetet, s megvendégelik vagy megajándékozzák őket. Az ajándékokért cserébe a maszkosok megtáncoltatják a falusiakat. Ahol pedig nem jön ki senki az utcára, inkább bezárkózik a házba, annak kapuját a drótosnak öltözött dőre bedrótozza. „Lakodalom van a mi utcánkban…” – hangzik el legalább száz alkalommal a dőrejárás „hivatalos” nótája, hiszen az alakoskodó hagyományőrzők, ugye, esküvői menetet imitálnak. Nemeshodosban, a hagyományokkal szakítva, a dőrejáró nő is lehet, így eshetett meg az, hogy ebben az esztendőben a menyasszonyt és a vőlegényt is a gyengébbik nem képviselői formálták meg. Az esküvői menet szinte az egész falut végigjárva dél körül visszatér a kiindulóponthoz a község központjába, ahol már áll az oltár. Itt következik a házasságkötés szertartása. A dőrepap, aki tavaly még a drótos szerepét töltötte be, idén már a házasulandókat adja össze. 33


Sziget, ahol élünk

„Tavaly ugyan még drótostót voltam, de egy év alatt elvégeztem a tanulmányokat az éjszakai Marxista Egyetemen és segédpüspökké avanzsáltam magam” – mondja Józsi bácsi a pap szerepében. Természetesen, ahogy egy esküvőn szokás, mármint az amerikai filmekben főleg, megkérdezik, ki van a házasság ellen, s mivel senki nem felel, megtartják a szertartást. Az első szerelmes csók elcsattanása után következik a tavasz jelképes kiűzése. A már előre elkészített szalmabábut, azaz a szimkit meggyújtják, ami a tűz martalékává válva azt jelenti, hogy ezennel vége a télnek, jöhet a jó idő, jöhet a tavasz. Míg a menet a falut kerülte, megfőtt a birkagulyás, és az út során kapott ajándékokat egy asztalra teszik, majd hatalmas vigadalmat csapnak, ezzel koronázva meg a dőrejárást. 34


www.articadecor.sk

TAPÉTÁK ÉS LAKÁSKIEGÉSZÍTOK FÜGGÖNY • CSEMPE • EGYEDI BÚTOROK TERVEZÉSE

Showroom/Bemutatóterem: Galantská cesta 688/4, Dunajská Streda, +421 903 201 699

Centrum R1: Rožňavská 1399/1, Bratislava, +421 905 647 287

35


Sziget, ahol élünk

Szerző: Szigeti Attila / Fotó: Pixabay

Cicavilág

Nagy- és kisvárosok egyaránt küzdenek az elszaporodott kóborállatok kérdésével. Fejlett társadalmakban támogatott menhelyek, klinikák léteznek, ahol eredményesen megoldják ezt a problémát. Dunaszerdahelyen is egyre több kóbor cicát látni, és már nemcsak az éjjeli vadászataik alkalmával, de nappal is előmerészkednek és keresik a napi betevőt a szemeteskukák rendetlenségében. Természetes, hogy az ösztönös fajfennmaradás arra ösztökéli az állatokat, hogy párosodjanak, ezáltal szaporodjanak. Számos betegséget hordozhatnak magukkal a kóbor cicák, mint a veszettség, bélférgesség, rühesség, tetanusz és a

36


Sziget, ahol élünk

szakirodalom megemlít olyanokat, amely az emberekre is veszélyesek lehetnek. Nem beszélve az elhullott állatok teteméről, amik bomlásnak indulva szinte a fizikai megsemmisülésig az elhullás helyszínén maradnak. Konkrét dolgot is említhetnénk. Városunk legforgalmasabb terén, a Vámbéry téren, az üzletek tetején cicacsontvázakat és kutyatetemet is talált az a néhány önkéntes, aki cicákat akart befogni. Apropó állatbarátok és önkéntesek. Közösségi portálokon lehet olvasni szélsőségeket pro és kontra, és elképesztő, mennyi hanyag, nemtörődöm „állatbarát” létezik. Viszont reménykeltő az a tény, hogy egyre több a hozzáértő, tájékozott állattartó, akik nem kis anyagi költségekkel járó mentőakciókat is szervez. Nagy Olga, Görcs Erika, Péntek Miriam és Né-

meth Szilvia által, városunkban is alakult egy kis csapat, akik szeretnének javítani az elszomorító körülményeken. A kóbor cicákat befogják, állatorvosi ellátást biztosítanak nekik, ivartalanítják és adoptálják, megakadályozva így a szaporodást. Tervük egyszerű és megoldható, viszont az anyagi részét önerőből megvalósítani elég költséges lenne. Természetesen vannak nagyobb gondok is városunkban, viszont ez sem elhanyagolható kérdés, és aki segíteni szeretne, az az SK3709000000005125818255 számlaszámon megteheti, a cicák sorsát pedig a Mačičky Dunajská Streda Facebook–oldalon követheti figyelemmel. Köszönöm az érintettek nevében is.

37


Gasztrobetyár

Szerző: Mundi Józsi / Fotó: Pixabay.com

Szakács szeretnél lenni? Ifjúság! Döntés előtt állsz? Szakmát választanál? Még nem tudod, mi szeretnél lenni? Ki szeretné ezt a szakmát választani, és az elkövetkező fél életét konyhában tölteni? Mert, ugye, nem lehet mindenki űrhajós vagy focista… Vagy celeb leszel te is, mint Dunaszerdahely java, és eltart apa meg anya? Na miről is van szó…? Egyre nagyobb divat a szakács szakma! Olyan�nyira, hogy a tévét egyre inkább eluralják az esti „spagettiwesternek”! Bizonyára láttátok már ti is közülük valamelyiket: A séf, Az élet ízei, Ízlések és pofonok… és még sorolhatnám. Gasztroforradalom van, ifjúság! Legyetek a parancsnokai! Manapság a szakácsok a tévében hófehér séfkabátkáikban csak mosolyogva pózolnak, kóstolgatják a kollégák főztjeit, és álmodoznak a következő menü összeállításáról, Michelin-csillagról… De míg sztárszakáccsá válsz, van pár lépcsőfok, amit nagy erőbedobással meg kell másznod. Elsősorban eldöntöd, hogy szakács leszel, és a szakma tanulójává válsz valamelyik szakközépiskolában. Amennyi iskola, annyi szokás! Mindegyik iskola a maga módján próbálja a legtöbbet adni neked, ám ami biztos, hogy ha nem képzed önmagadat, az iskola az alapokon felül nem ad neked SEMMIT! Ez egy olyan szakma, amelyet tökéletesre csiszolni csak nagyon sok gyakorlással lehet. Amennyiben azt hiszed, hogy a szakma csak a receptek ismeretéből áll, óriásit tévedsz! Problémamegoldás, munkaszervezés, szorgalom, emberekkel való kommunikáció, marketing, önfeláldozás... Ezekkel a fogalmakkal minél előbb kerülj egyenes vágányra, és próbálj a csapat aktív tagjává válni! Az iskola által próbálj meg minél több versenyen részt venni, ami előnyödre válhat az új munkahelyeden. 38

Az iskola befejezése után következik az élet iskolája, valószínűleg egy minimálbéres munkaviszonyban. Mindegy hol, csak vállald be, és AKARJ dolgozni! Bármit teszel, az iskola utáni öt évet fel kell áldoznod a tapasztalatszerzésre, erre egy jó főszakács és egy jó csapat mellett van a legjobb esélyed. Ettől fogva már csak többet, és többet dolgozol. Amint nagyobb tapasztalatra teszel szert, belecsöppenhetsz egy vezető pozícióba. Fiatalon bátran vállalj munkát akár külföldön, hajón. Igaz, hogy


Gasztrobetyár

egy alagsori konyhában töltesz napi 14-16 órát, de egy rövidke pillanatot munka után biztosan találsz magadra és a környékre is. Ne félj világot látni!

órát dolgozik, nem ritka a 16 órás munkaidő sem, havi 18-20 nap beosztás mellett. Ne félj! Hozzászoksz... :-)

Pár dolog, amit jó, ha a fejedben tartasz:

És mindezek után miért legyél szakács...?

Ünnepek, szabadság...? Amikor más ünnepel, ne akarj te is ünnepelni! Magánélet...? Iszonyú kevesen tudják elviselni, hogy szeretett párjuk állandóan dolgozik. Az állandó távollét nehéz teher egy kapcsolatra. Munkaidő...? Egy szakács általában napi 10-12

Mert enni jó, főzni öröm! Mert „hangmestere” lehetsz egy „zenekarnak”, amelyet a visszajáró és elégedett vendég elismeréssel jutalmaz meg. Mert ez egy hihetetlenül kreatív és folyamatosan megújuló, gyönyörű szakma és nagyon jó választás!

39


Recept

Összeállította: Mundi Józsi

Idős, időtlen receptek A régi ételfajták felett is rohamosan múlik az idő... Épp ezért nem szabad hagyni feledésbe merülni őket! Bátrabbak és ínyencek! A nyúlhús használata alapanyagként konyhánkban már szintén feledésbe merült, pedig nagyon könnyen beszerezhető friss állapotban is. Egy jó barátom, Gyuszika nagyon szereti a nyuszikát, így valószínűleg ő ezt a receptet, melyet Czifray István Magyar nemzeti szakácskönyvében (Budapest, 1888) találtam, el is fogja készíteni... :-) Nagyon remélem, hogy invitál a kóstolóra, amelynek fotódokumentációját közzé is teszem a weboldalunkon (www.klikkout.sk).

Miért fogyasztjunk nyúlhúst? - a nyúl húsa rendkívül gazdag fehérjében, ellenben koleszterintartalma nagyon alacsony - húsa könyen emészthető, alergizáló hatása nincs, így alkalmas diabetikusoknak is - kifejezetten ajánlott kismamáknak is, mivel jelentős forrása a vasnak és B12 vitaminnak - hasznos tápanyagokból a lehető legtöbb jut belőle a szervezetünkbe, 30%-al jobb a csirkehúsénál

Barnára párolt nyúl Levonván a nyúlnak bőrét és belsőhártyáját, töröld ki nedves ruhával, konczold fel, sózd meg, tedd rézlábasba, adj hozzá szalonna-szeleteket, darab sódart, vöröshagymát, töretlen fűszert, kígyóhagymát s párold egy ideig; azután önts reá egy meszely (4 deci) jó vörös bort, másfél pint (2 és fél liter) jó barna levest s párold újan mindaddig, míg a hús meg nem puhul. Ekkor rakd tálra, levét szűrd rá szitán és savanyítsd meg czitromnedvvel, ha pedig azt akarod, hogy édeses-savanyú legyen, adj hozzá kévés barnított czukrot. (Forrás: Czifray István: Magyar nemzeti szakácskönyv) Tálalhatjuk zsemlyegombóccal, akár csuszával... Sok sikert és jó étvágyat kívánok az elkészített ételhez! 40


41


Vendéglőlesen

Vinum Galéria Bozen (Matyšák étterem és borozó)

Nem! Nem bolondultunk meg! Valóban Bazin felé vettük az irányt, de nem az elmegyógyintézetbe. Testünket és lelkünket ezúttal egy másfajta gyógymódnak vetettük alá... :-) A bor kedvező hatásairól már Hippokratész is meg volt győződve, csapatommal pedig most mi is a jó bor kellemes, jókedvre derítő hatása mellett döntöttünk. Ha pedig már ott jártunk, gondoltuk, legyen akkor teljes a karika, és egy többfogásos kulináris élménnyel is megörvendeztettük bendőnket. Az egyik legjobb bazini étteremben és a legjobb borozóban jártunk, amelyet a helyiek csak Matyšáknak hívnak. AZ ÉTTEREM Bazin központjában található, egy több mint 300 éves épületben, amely borházként mindig is bortermeléssel kapcsolatos tevékenységeknek adott otthont. A tulajdonos, Matyšák Péter úr –

42

Szerző és fotók: Mundi Józsi


Vendéglőlesen

43


Vendéglőlesen

a 2016-os év borásza – 2005-ben nyitotta az éttermet. Így jött létre egy olyan hely, amelyben párosul a saját, minőségi bor és a háztáji alapanyagokból készített ételek, legyen szó zöldségekről, húskészítményekről vagy a saját maguk által sütött kenyérről. Kora este, hat óra után érkeztünk. Az étterem azonnal elkápráztatott, olyan tágas volt. A természetes fa és a jellegzetes tégla autentikus légkört teremt, akár egy boltíves borospince. Érkezésünkkor kabátjainkat illedelmesen elkérték, majd a ruhatárba akasztották, és elkísértek az előzőleg lefoglalt asztalunkhoz. A terítés egyszerű és nagyszerű, ám szakmailag is teljesen helyénvaló volt. ELŐÉTELEK ÉS LEVESEK Az étlap átlátható, a kevesebb néha több elvét érvényesítve egyáltalán nem zsúfolt. Szezonális jellegű, tehát gyakran változik. Az előételek terén megkóstoltuk a házi vadpás44

tétomot (4,80 €), amely teljesen krémes állagú volt, és szalonnaköntösben tálalták. A fácánsaláta (4,80 €) alapját majonéz képezte, pisztáciával és őszibarackkal társították, ezáltal az egyveleg ízvilága különleges és nagyszerű lett. A tatárbifsztek (7 €) pirítóssal a kedvenceim közé tartozik, jelen esetben minősége nagyon jó, ám az étel kissé alulfűszerezett volt, amit azonban könnyedén korrigálhattuk az asztalnál. A fácánlevestől (2,30 €) nem voltam elragadtatva: színe szép sárga volt, ám nem rendelkezett kellő ízekkel. További képviselője a leveseknek a gombakrémleves (2,80 €), amelyre egy rossz szót nem mondhatok. Állaga tökéletes, ízhatása remek, és hogy krumplit is tartalmazott, az adta meg a különlegességét.


45


Vendéglőlesen

A káposztaleves kis bográcsban (2,80 €) érkezett. Ez egy olyan étel, amelyet szlovák polgártársaink mesterfokon tudnak elkészíteni. Ellentétben a magyaros, csípős-húsos-tejszínes változattal itt egyszerűbb kivitelezésben készítik, ám ízvilágában nagyon ott van!

nére, hogy bőven úszott a mártásban, mindvégig roppanós maradt.

FŐÉTELEK

Marhabélszínsteak, friss saláta, csilis-mézes mártás (21 €) Amikor egy steak jelenik meg a tányéron, az olyan, mint amikor egy király ül a trónján. Nem hiába várjuk ezt el a húsok királyától, a bélszíntől, hiszen ez az állat leg-legjava. Egy közepesre sütött, kellően vastag, és kellemes kéreggel rendelkező királyi falatot kaptunk, amely csak úgy ékeskedett a tányéron. A kés úgy merült a húsba, akár a vajba, kóstolásakor kiválóan hatott a mártás, az édes-csípős ízhatás harmóniája pedig csak tovább fokozta az élményt.

Bazini sertésszűzérmék, juhtúrós-krumplis tócsnival (8,50 €) Mondhatom, hogy az étel nagyon jó választásnak bizonyult! A hús mesterien volt elkészítve, kellően lédús, ami köszönhető a fokhagymás beütéssel bíró mártásnak is. A tócsni nagyon jól viselte a finom húsfalatok terhét, és annak elle-

Szarvassteak libamájjal, csokoládés Alibernetmártással, sült krumplival (20 €) Rövidre fogva: hasonló a képlet, mint az előző steakünknél, a hús jelen esetben is kifogástalan minőségű volt, ám a vadhús ízvilága sokkal markánsabb volt a marhánkénál. A koronát a király fejére ez esetben a libamáj és az egyik

A meleg előételek kínálatában a kenyértésztában sült vadkolbász (4,50 €) nyerte el a tetszésünket, és nagy kedvvel majszoltuk be az egészet. Savanyúsággal, tormával, mustárral tálalták a ropogós finomságot, amely nagyon jó ízvonásokkal és szép megjelenéssel bírt.

46


47


Vendéglőlesen

kedvenc vörösborfajtámból, az Alibernet-ből készített pompás mártás rakta fel, amit csokoládé használatával tökéletesre hangoltak. Kitűnő választás! ÉDESEM A mákos metéltet itt újragondolták, és a tésztát főzés után kirántották, aztán erdei gyümölcsös mártással nyakon csapták, végül tejszínhabbal, eperrel tálalták. Rántott metéltnek (3,60 €) – vyprážané súlance – nevezték el, bőséges adagot kínálnak belőle. A gesztenyepürével, banánnal töltött palacsinta (3,80 €) volt az est utolsó édeskéje, amelyet szintén már csak nagy nehézségekkel tudtunk elfogyasztani, remek ízhatása ellenére is. SZUMMA SZUMMÁRUM Kimagaslóan korrekt és kellemes kiszolgálásban részesültünk a belépéstől egészen a távozásunkig. A pincérek roppant illedelmesek, közvetlenek és mindenben segítőkészek vol48

tak. Nagyon odafigyeltek a részletekre, minden esetben öntöttek a poharunkba, és tolakodástól mentesen érdeklődtek az asztalunknál. Bűn lenne nem megemlíteni a borokat, amelyekből a rajnai rizlinget, a Müller-Thurgaut, a cabernet sauvignon rosét és a Dornfeldert kóstoltuk. Büszkén állítom, hogy a borok világában is hatalmas minőséget képvisel a Matyšák családi pincészet, nedűivel nem egy ember kedélyét javítják! A helyszín összességében igényes, áraiban nagyon is elfogadható. A pénzünkért kifogástalan felszolgálást, remek ételeket és kiváló minőségű borokat kapunk. A vacsora 146,30 €-ba került, amelyből az italok 59,10 €-t tettek ki. Hangsúlyozzuk, hogy a fent leírtak kizárólag csapatunk tagjainak véleményét tükrözik.


49


Sportriport

Amikor a munkám a hobbim A hétvégi munkavégzés alapjában véve nem jó. Senki sem szereti, én sem. Szombaton és vasárnap az ember lazítson, ássa meg a kiskertet, sétáljon a Duna-parton vagy járjon focimeccsre. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ez utóbbit gyermekkorom óta rendszeresen beiktatom a programba, tavaly július közepétől viszont a hobbim egyben a munkám is lett. És tudjátok, mit? Még élvezem is! Nagy Krisztián, a DAC sajtófőnöke keresett meg a nyár közepén azzal, hogy lenne-e kedvem csatlakozni a sajtócsoporthoz, én pedig igent mondtam a felkérésre, s azóta a tökmagos zacskót és helyenkénti hangos bekiabálásokat felváltotta a billentyűzet és az írott mondatokba csomagolt buzdítás. De nem bántam meg! Az első mindig emlékezetes marad Az első találkozásom a DAC sajtócsapatával július közepén volt, a szezon első mérkőzésének napján. Jó két órával a meccs előtt már Zsolnán voltunk. A stadionban rettentő hideg fogadott, s én még csak ismerkedtem a feladatommal: meg kellett szoknom, hogy nem úgy követem a mérkőzést, ahogy azt eddig tettem, egyszerű szurkolóként, hanem most, amit látok, azt azonnal le is kell, hogy írjam. Elsőre ez nem is volt olyan kön�nyű. De az utolsó percek minden meccs alatt vétett bakit feledtettek, amikor Vida csereként beállva az utolsó utáni percben gyönyörűen bevarrta a labdát a zsolnai kapuba, és kiegyenlített (2:2), örömittasan ugrottam fel az asztalomtól. Akkor azonban még nem sejtettem, milyen ínséges idők várnak ránk.

50

Szerző: Kiss Balázs / Fotó: Lelkes Ernő


Sportriport

A folytatás A második fordulóban a Nagyszombat ellen léptünk pályára a City Arenában. A Spartak otthona modern, ennek ellenére – vagy talán épp ezért – számomra nem egy családias hangulatú futballstadion. A sajtópáholyba liftezve, hosszú, fehérre meszelt folyosókon lehet feljutni, s a lehajtós asztallapot is olyan szűkre szabták, hogy a laptop egere már alig fér el rajta. Megpróbáltam otthonosan elhelyezkedni, és a lemenő nap fényében hozzáláttam a játékosok neveinek betáplálásához a rendszerbe: 1-es pozíció: Darko Tifoliski, kapus. 2-es pozíció: Németh Zsolt, hátvéd, és így tovább. Pár perc elteltével pedig már a következőt körmöltem fülig érő szájjal: „Góóól! Vezet a DAC! Pavlík játékvezető hathatós segítségével a vége mégis 2:1 oda, így az első győztes meccsről való közvetítésem továbbra is váratott magára... Hosszú utak, avagy ismerd meg kishazádat Noha a kupában időközben a Bellus és a Szentgyörgy csapatát is legyőztük, az első bajnoki győzelemre több mint két hónapot kellett várni a bajnokság kezdete óta. Eperjesen szereztünk először három pontot. Jó volt akkor ott lenni. A városról an�nyit érdemes tudni, hogy nagyon messze van Dunaszerdahelytől. Nagyon. De még ennél is többet kell utazni Nagymihályba. Hat óra az út csak oda, pedig Patrik sohasem spórol a tempóval. Pár perccel a meccs előtt kézhez kapom a csapatösszeállítást, ezeket bejátszom a gépbe, és mi51


Sportriport

után útjára gurult a labda, egyik szemem a billentyűzetre, a másikat a monitorra szegezem. A meccs végén pedig irány a sajtóterem, ahol László Csaba érkezése óta számomra az a legüdébb színfolt, hogy aznap épp milyen színű zoknit húzott a mester a barna bőrcipőjéhez és elegáns, indigókék öltönyéhez. Az idegenbeli meccsek ös�szefoglalóját általában már a kisbuszban zötykölődve fejezem be. 120-as tempónál ez azért nem is olyan egyszerű. Győzelem harangszóra László Csaba nevéhez azonban nemcsak az egyedi fuszekli-viselet köthető, hanem sokkal in52

kább az, hogy az ő irányításától számítva kezdtünk el felkapaszkodni a tabellán. Ez azért különös öröm, mert sokkal jobban esik, ha a helyzetekről és a rúgott gólokról szólhat egy tudósítás, mintsem a kimaradt sárga-kék lehetőségekről. Könnyebben és gyorsabban megy a jót leírni, mint a kellemetlent. A legfurább érzés pedig az, amikor helyettesít valaki (az esküvői meghívásokat nem illik visszautasítani). Így volt ez a szezon első hazai meccsén, mikor 5:0-ra vertük az Eperjest. De jó volt hallani, hogy a stadionból kihallatszó üdvrivalgás elnémítja a templomi harangzúgást.


53


Sportjegyzet

Szerző: Gazdag József

Futball, kultúra & filmszakadás A futball, s ezt talán nem kell külön hangsúlyoznom, a kultúra része. Puskás visszahúzós csele éppen annyira (ha nem jobban) hozzátartozik a magyar kultúrához, mint Arany János balladái, a herendi porcelán, a Kispál és a borz vagy a matyó népművészet. A foci, legalábbis Puskásék idejében, a magyar kultúra minőségi exportcikke volt. Ma némiképp más a helyzet. Lehangolóbb. Az export szóba sem jöhet. Vessük össze a magyar futball nemzetközi visszhangját például a magyar filmművészet nemzetközi visszhangjával.

Egyet sem. Sem a dobogón, sem a top tízben, sem a „futottak még” kategóriában.

A magyar film legutóbbi elismerései: Aranymedve-díj (Enyedi Ildikó: Testről és lélekről); Oscardíj (Nemes Jeles László: Saul fia; Deák Kristóf: Mindenki); Karlovy Vary-i fődíj (Hajdu Szabolcs: Ernelláék Farkaséknál); Berlinalén a Zsűri Nagydíja (Fliegauf Benedek: Csak a szél) és így tovább. Vagy vessük össze az irodalommal: kortárs íróink közül Kertész Imre 2002-ben Nobel-díjat, Krasznahorkai László 2015-ben Nemzetközi Man Booker-díjat kapott, Esterházy Péter Herder-díjas volt, s megkapta a német könyvszakma békedíját is (Friedenspreis des Deutschen Buchhandels), Nádas Péter neve évek óta felbukkan a bukmékereknél a Nobel-díj várományosok szűkített listáján, Dragomán György számos nyelvre lefordított bestselleréből, A fehér királyból éppen most készült mozifilm angol-német-svéd-magyar koprodukcióban, legutóbb pedig Márton László nyerte el a Darmstadti Akadémia nagy presztízsű irodalmi díját.

A magyar focistákat – zengjen bár róluk hozsannákat és szépítgesse őket alákérdező, ajnározó interjúkkal a magyar sportsajtó – sajnos nem jegyzik nemzetközi szinten.

Ezek a szerzők (s az ő alkotásaik) nemzetközi mércével mérve is kimagaslóak. De vajon mi a helyzet a focival? * A futball legrangosabb egyéni díja az Aranylabda. Hány magyart találunk az utóbbi – bővítsük az időhorizontot – harminc év Aranylabda-listáin? 54

Tudják, mikor szerepelt utoljára magyar játékos az Aranylabda-listán? 1985-ben: Détári Lajos és Nyilasi Tibor. Aztán vége. Filmszakadás. A legnagyobb presztízsű európai kupasorozatban, az 1992 óta létező Bajnokok Ligájában például egyetlen magyar futballista sem lépett pályára a döntőben. (A teljesség kedvéért itt jegyzem meg: szlovák sem.) A bolgároknak (Sztoicskov, Berbatov), a bosnyákoknak (Salihamidzic), a cseheknek (Šmicer, Baroš, Jankulovski, Čech), a horvátoknak (Boban, Bokšič, Šuker, Babič, Živkovič, Tudor, Pršo, Olič, Mandzukič, Rakitič, Modrič), a lengyeleknek (Dudek, Lewandowski, Blaszczykovszki, Piszczek), az osztrákoknak (Alaba), a románoknak (Ilie, Chivu), a fehéroroszoknak (Hleb), a szerbeknek (Jugvics, Djukics Sztankovics, Vidics, Szubotics), a montenegróiaknak (Szavicsevics, Mijatovics, Szavics), az ukránoknak (Sevcsenko, Timoscsuk) volt BL-döntőben pályára lépő futballistájuk, de még a szlovénoknak (Zahovic, Oblak), a grúzoknak (Kaladze) és a macedónoknak is (Pandev).


Sportjegyzet

Csak nekünk nem. A fenti nemzetek focistái között ráadásul akadtak olyanok is, akik nem játszottak ugyan BL-döntőt, de nevük ott szerepelt az Aranylabda-listákon, említhetnénk a cseheket (Nedvěd, Poborský, Bejbl, Berger), a bolgárokat (Ivanov, Kosztadinov, Balakov) vagy tulajdonképpen bárkit. Csak mi hiányzunk. * A futball persze nem egyéni sport. Rendben, de akkor mi a helyzet a klubcsapatainkkal? Azok milyen nemzetközi sikereket tudnak felmutatni? Az utolsó magyar csapat, amely európai kupadöntőt játszott, a Videoton volt (UEFA-kupa, 1984/85); azóta nemhogy a döntőbe, hanem még a legjobb nyolc közé sem jutott be magyar csapat az európai kupákban.

Ez van. Ezért is érthetetlen, hogy aki nevén nevezné a dolgokat, aki megmutatná a magyar futball hiányosságait, az máris haza- és nemzetáruló. Pedig nem azzal ártunk a magyar focinak, ha tükröt tartunk neki, hanem azzal, ha elkenjünk a valóságot. Ha színvonalat hazudunk oda, ahol nincs. Az ugyanis nem segít, ha a sportújságírók a politikai propaganda előírásai szerint kiszínezik a valóságot, ha kozmetikázzák a látottakat, esetleg magasabb nézőszámokat jelentenek. Legalább magunknak ne hazudjunk... Merjünk nagyot álmodni? Nem. Először merjünk szembenézni a valósággal – és kezdjünk el keményen dolgozni. 55


Focirapszódia

Az igazi, a tuti fotó, avagy egy képgaléria története

56

Szerző: Poór Tibi / Fotó: Lelkes Ernő

Szokás szerint böngésztem Lelkes Ernő meccsfotói között, amikor észrevettem egy érdekes képet, amelyen egy srác volt látható, akinek, ha az arckifejezését jellemezni akarom, azt írom: nézett, mint a moziban!


Focirapszódia

Jeleztem Ernőnek, hogy

kell a kép. A válasz: rendben!

Pár óra múlva rápillantok a postámra, és kinyitom Ernő e-mailjét.

Ez jobb, szerintem, de lelked rá, te választod!

– ez Ernő kísérő szövege a csatolt fotóhoz.

Eltelt pár nap, én pedig nem tudtam választani a két kép közül. A lapzárta meg lihegett a nyakamban… Egyszercsak… Hoppá, hiszen a legegyszerűbb megoldások a legjobbak!

Megy mindkét fotó! Nem tipródok, nem rekesztem ki a vesztes fotót! Döntsétek el, ti kedves olvasók, hogy melyik a tuti kép! Sebaj, hogy nem az a fotó tetszik nektek, amelyik nekem!

Lelketek rajta, kedves József, Mária, Péter, Éva, Bence, kedves mindenki… 57


Havi hét

Szerző: Varga Bianka

Hét dolog, amit eddig talán haszontalannak tartottál, pedig egyáltalán nem az! Szerintem a nagymamámtól örököltem ezt a magabiztos gyűjtögetést. Képes vagyok mindent, MINDENT félrerakni, mert még talán valamire jó lesz. Aztán szökőévente hangot kap a racionális felem, és én pedig csak a fejem vakargatom a kérdésre, hogy „de mégis, pontosan mire is, és mikor lesz ez jó?“. Aztán jön a nagy rendrakás, osztályozás, majd egy kis idő múlva kezdődhet az egész elölről... A márciusi havi hetesben legyen szó azon haszontalannak hitt dolgokról, amelyek azért mégsem annyira azok.

58


Havi hét

Fagyöngy alatt nemcsak a csók szabad! A hónap felfedezése, hogy az eddig csak romantikus parazitaként hitt fagyöngy amúgy nem is olyan kártékony, legalábbis az embernek. A levelei és ágvégei felhasználhatók, és hihetetlenül hasznos a vérnyomással és visszerekkel, érelmeszesedéssel küzdő embereknek. Érdekessége, hogy nem mindegy, milyen fáról szedjük. Állítólag a legtöbb hatóanyaggal rendelkező fagyöngyöt az almafáról és a galagonyabokorról tudjuk szedni. Ami még érdekesebb, hogy NEM SZABAD leforrázni, mert különben veszélyes anyagok szabadulnak fel benne. Ha teát akarunk belőle készíteni, áztassuk egy éjszakán át. Öreg cédék Elbúcsúztatta a kazettát, hogy öt perc hírnév után újra teret adjon a lemezeknek. Itthon polcok roskadoznak a cédéktől. A filmek már USB-n, a zenék jútyubon, a fotók szintén egy külső harddisken, de ne! Ne dobd ki őket! Add oda inkább a szomszéd bácsinak, hogy felhasználhassa madárijesztőnek a szőlősbe. Nyírd szét darabokra, és díszítsd ki vele a szekrényed, kinti kerted, a padlót. Teljesítsd gyerekkori vágyad, és firkálj, zúzz szét egyet. És természetesen rakj el belőle párat az utókornak, hogy majd furcsán kémlelve találgassák, hogy vajon instant palacsinta, vagy rosszul sikerült sarokcsiszoló. A régi szerelmes levelek, emléktárgyak, szárított virágok Jó, már melletted az igazi. Már azt sem tudod pontosan, kik is rabolták el a szíved, és te kiét facsargattad. De ezeket a papírbizonyítékokat virágzó korodról ki ne dobd! Milyen jó is lesz majd az öregotthonban elbüszkélkedni a többieknek, hogy valaha friss, zamatos és kívánatos voltál. Esetleg pont ott összefutni az egyik szárított rózsa ajándékozójával, és fogatlanul nevetni magatokon. És milyen jó lesz az unokáknak megtalálni, velük olvadozni rajta! Természetesen addig szedd össze ezeket az emlékeket egy dobozba, fel a padlásra, felejtsd el, hogy majd évek múlva kellemesen meglepődj! A „majd belefogyok“ ruhadarab Kritikus és inkább megválaszolatlanul hagyott

kérdés, hogy vajon ez a belefogyás tényleg megtörténik-e valaha. Viszont ne törd ezen a fejed, én hiszek benned, és az anyagok természetükből fakadó, egy éjszaka alatti kinyúlásában. Szóval nem, nem haszontalan a „majd belefogyok“ ruha, mert egyszer talán tényleg belefogysz. Vagy ha mégsem, akkor majd hazudhatod azt, hogy egyszer valaha voltál ilyen karcsú... A kávézacc Akkora „kávista“ vagyok, hogy képes lennék állandóan csak azt inni. Imádom az ízét, az illatát, ahogy simogatja a lelkem egy-egy korty után. Ha elfogyasztottad, ne dobd ki a zaccot! Egy csomó hasznos felhasználási módja van. Például készíthetsz belőle bőrradírt. Hozzáadsz egy kis oliva olajat, esetleg tejet, és máris kész a kencefice! Vagy tojáshéjjal, banánhéjjal összeturmixolva, egyenletesen oszd szét a cserepes virágok földjén. Igazi vitaminbomba a növényeknek. Állítólag ha egy csészével teszünk a hűtőbe belőle, elszívja a kellemetlen szagokat. A konzervek Egy hónapja a lakótársnőm az idegektől reszketve jött haza, hogy két napon belül össze kell gyűjtenie vagy száz konzervdobozt egy projekthez. A poén, hogy két utcával arrébb találtunk egy srácot, aki (bármily hihetetlen is) gyűjtötte a konzerveket, mert „jó lesz még valamire!“. Így sikerült a lakótársnőmnek időben elkészülni az iskolai projektjével. És így tanultam meg azt, hogy a konzervek tényleg hasznosak valamire, ha másra nem is, hát arra, hogy egy kétségbeesett diáknak odaadd egy szép napon. A papírok Ha jó fej akarsz lenni a következő generációhoz, akkor mindenképpen elraktározol egy dobozba pár napilapot, magazint, szórólapot, plakátot. Kinyomtatsz, a már említett adathordozókról, pár képet, amit albumba raksz. Egy ilyen emlékdoboz ezekből a napokból, húsz vagy harminc, talán hatvan év múlva, igazán, de igazán nagy kincs lesz! Ahogy nekünk most a száz éves imakönyvek, a szú rágta lapok, és a fényképek. 59


Havi kreatív

Lépes László Sokan kérdezik tőlem, mivel is foglalkozom valójában. Nehezen fogalmazom meg egy-egy szóval, így most sem szeretném beskatulyázni munkám valamely hangzatos foglalkozásba. Inkább leírom a történetem. Több mint 20 éve foglalkozom egyedi tervezésű bútorok, berendezési tárgyak, háztartási eszközök, kerítések, játszótéri hinták, lépcsők, padok, kerti bútorok tervezésével. Mindezt fából! A műhelyem Pódafán található, ott is élek. Már kisgyermek korom óta imádok a fával dolgozni, legfőképp a puha formájával, mint pl. az akác, tölgy, bükk, de természetesen, ha van rá igény, a keményfa is előkerül a műhelyben. Szerencsés60

nek mondhatom magam, mert amellett, hogy kitanultam az asztalos és ácsmesterséget, egy kis művészi hajlammal is megáldottak az égiek. Minden munkám egyedi, egyszeri, ami azt jelenti, hogy még nem készült el 2 egyforma darab! Klienseim közé azokat az embertípusokat sorolnám, akik szeretik és megbecsülik a kézimunkát! A hölgyek vannak többségben, de akadt már pár jó ízlésű férfi megrendelőm is. Ha azt kérdik tőlem, mi alapján készül el egy-egy darabom, azt mondom mindenkinek, meg kell, hogy csókoljon a múzsa, másrészről pedig a mindennapokból inspirálódom. Meglátom a fantáziát a hétköznapi tárgyakban is, amelyeket ha egy kis fával kombinálok,


Havi kreatív

életre kelnek, mondjuk egy nappali kiegészítőjeként. Az atipikus formákat kedvelem leginkább. Leggyakrabban konkrét elképzelésekkel keresnek meg, de azért akad olyan megrendelő is, aki csak valami nem ,,hétköznapit’’ keres a lakásba. Számomra ez már nem is munka, észre se veszem, hogy dolgozom. Pihenésnek, kikapcsolódásnak, feltöltődésnek érzem, amikor a műhelyben vagyok. Sajnos nem vagyok a technika ördöge, ezért a weboldalam még kissé várat magára, de igyekszem pótolni a hiányosságot, hogy minél több emberhez eljussanak a munkáim. Addigis az alábbi telefonszámon lehet érdeklődni: 0903468364. 61


Baba-mama

Szoptatni trendi A szülők mindig a lehető legjobbat szeretnék a gyereküknek, csakhogy a szülő és a gyermek igényei nem mindig azonosak azzal, amit az agresszív reklámkampányok diktálnak. Egy gyerek számára tökmindegy, milyen színű a babakocsi, készült-e 4D-s felvétel a születése előtti világáról, vagy már az anyaméhben kezdi-e legalább három világnyelv tanulását.

A gyermek szeretetre, törődésre vágyik – egyszerűen az édesanyjánál szeretne lenni, hozzábújni, hogy érezze az illatát, hogy mindig elérhető legyen számára az életet adó szoptatás, ami nemcsak táplálékot, hanem megnyugvást, biztonságot jelent a számára. Valahol mélyen mi felnőttek is erre vágyunk, szeretetre, testközelre, törődésre. Így leszünk teljesek. Miért kell a világ egyik legtermészetesebb dolgának, a szoptatásnak népszerűsítés? Többek közt erről is beszélgettünk Brňák Katalinnal, a Szoptatni trendi kampány nemzetközi koordinátorával. BK: A hatvanas-hetvenes években kezdődött az anya intenzív „pótlása”, mivel az akkori rendszernek nem állt érdekében, hogy anya és gyermeke között kialakuljon a szoptatás és testkontaktus általi erős kötelék, amely hatással van az egész életre. Ez a fajta látásmód erős gyökeret vert a köztudatba. A szoptatást támogató kampányra azért van szükség, hogy az anyukák tudják, mit is jelent valójában a szoptatás, nemcsak a gyermekek, hanem az anyák és az egész társadalom számára is. Hiteles forrásból származó információk alapján dönthessék el, hogy akarnak-e és ha akarnak, mennyi ideig akarnak szoptatni. A döntésükhöz pedig minden segítséget megkapjanak. A kezdeményezés tehát a te ötleted, de hogyan nőtte ki magát országos szintű kampán�nyá? Milyen célokat tűztél ki az indulásnál? 62

Szerző: Štefkovič Patasi Ági / Fotó: Vojtík Szimona


Baba-mama Első gyermekemet két évig szoptattam, ami az akkori, kilencvenes évekbeli viszonyokhoz képest szép teljesítmény volt, de sajnos az orvos tanácsára el kellett választanom. Mint később kiderült, feleslegesen, azonban akkor még semmiféle szoptatási tanácsadás nem működött nálunk. 1998at írtunk, a mobiltelefonok akkor kezdtek elterjedni, hogy az internetet már ne is említsem. Maradt „az orvos jobban tudja” elv, bennem meg a lelkiismeret-furdalás és sajnálkozás. Szerencsére a második gyereknél már másképp alakultak a dolgok. 2010 decemberében egészségügyi probléma révén kerültem kapcsolatba a városunkban működő szoptatási tanácsadónővel, aki segített abban, hogy az orvos által felírt gyógyszer miatt ne kelljen abbahagynom az akkor egyéves lányom szoptatását. 2011 májusában részt vettem Dr. Jack Newman, kanadai orvos előadásán Pozsonyban, akit világszerte elismert szoptatási szakértőként tartanak számon. A szoptatási tanácsadónőket tömörítő Mamila PT meghívására érkezett Szlovákiába. Útban hazafelé elhatároztam, hogy az információkat, amiket hallottam az előadás során, megosztom minél több anyukával. Fél éven belül megszületett a szoptatást támogató kampány tervezete. Az eltelt öt év alatt sok mindent sikerült elérnünk, előadásokat, találkozókat szerveztünk, volt zarándoklatunk, továbbá információs anyagok készítésével és kiadásával is foglalkozunk. Közel kétezer aktív követőnk van a közösségi hálón. Legnagyobb sikere pedig a „4,2 - A szoptatás kapcsolat” című vándorkiállításunknak volt, amelyet több, mint százezer érdeklődő láthatott országszerte. A kampány a 21. századi anyukákat (is) szeretné megszólítani, mivel a szoptatás a köztudatban úgy van jelen, mintha idejétmúlt és maradi lenne. Nyűg, ami nem egyeztethető a modern anyukák életstílusával. A cél tehát a szemléletváltás. Mi 63


Baba-mama

megmutatjuk, hogy igenis lehet szoptatni és aktív életet élni, a kettő nem zárja ki egymást. Mit tapasztalsz, milyen a társadalom hozzáállása a szoptatáshoz? A társadalom elvárja az anyáktól, hogy szoptassanak, annak ellenére, hogy akarva-akaratlanul majdnem mindent megtesz azért, hogy a szoptatás ne legyen sikeres. A pár hetes gyerek szoptatása szinte kötelező, az anyukát úgymond sajnálják, ha nem tud szoptatni. Majd fél év után kezdődik a „most már nem annyira szükséges, inkább mással etesd” mondóka, majd az egy év után is szoptató anyuka lépten-nyomon a „meddig akarod még szoptatni?!” kérdésbe botlik. Az idősebb gyerekek szoptatása meg egyenesen szégyen vagy főbenjáró bűnnek számít. Személy szerint megkaptam már azt is, hogy a szoptatás népszerűsítésével azt vonjuk kétségbe, hogy anyáink, akik túlnyomó többségben ugye tápszerrel tápláltak minket, jó anyák voltak. Ez persze nem igaz, mivel azt, hogy valaki jó anya-e, nem az definiálja, hogy szoptat-e vagy sem. Erre külön is felhívnám a fi64

gyelmet, hogy a szoptatás ténye nem emeli piedesztálra az anyát, a tápszert adó anyuka se ros�szabb anya. A kampány nemzetközi szintűvé nőtte ki magát, hiszen nyitottál Magyarország felé is. Mesélj erről! Igen, áprilistól Magyarországon is megjelenünk, a Dana Stúdió és Szülőklub megalapítójával karöltve szélesítjük ki az anyukák látóterét. Magyar nyelvű honlappal, vándorkiállítással indítunk, aztán a helyi igényekhez igazodunk. Hiszem, hogy sok szülő kap lehetőséget a kampány által arra, hogy felelősségteljesen dönthessen a nevelés olyan fontos kérdésében, mint a szoptatás. Szeretném, ha minél több anyuka állna hozzá úgy az anyasághoz, mint egy csodálatos lehetőséghez. A szülővé válással a Teremtés részesei leszünk. Ahogyan az anyasághoz viszonyulunk, nagyban befolyásolja gyermekeink életét nemcsak a felnőtté válásig, hanem sokkal tovább. Kimondhatatlanul hálás vagyok, hogy naponta megélhetem az anyaság csodáját, minden szépségével és kínjával együtt.


Fotó

A szépség olyan, mint a fizika törvényei... elképzeléseimet. A beltéri fotózás kettőssége vonz igazán, hiszen egyrészt a külvilágtól, a kinti természettől való elzártságot jelenti, másrészt épp ebben a zárt térben tudok igazán kibontakozni. Mindenki életében van valaki, aki hatására elindul egy bizonyos pályán. Rám Szipál Márton fotói, és az azokon visszatükrözödő tudás hat inspirálóan, hiszen a fotó örök. Dobai Bálintnak hívnak, 1999-ben születtem Dunaszerdahelyen. Jelenleg a komáromi Műszaki Szakközépiskola diákja vagyok, ahol a számítógépes grafikus szakon belül módom van elsajátítani mindazt, ami a médiával kapcsolatos. „A szépség olyan, mint a fizika törvényei, attól függetlenül létezik, hogy azt elismerjük, vagy sem.” Ezek Szipál Márton gondolatai, aki a legnagyobb példaképem a fotózás terén. Az, hogy a világot fényképezőgépen keresztül fedezzem fel, mindig is vonzott. Alkotás közben elsősorban az érzelmeim vezetnek, és mindent megteszek azért, hogy megvalósítsam

65


66


Kérdez: Szilvási Tibi / Fotók: Jojo Samek

Március lánya

Görföl Tímea Születési idő: 1987. 11. 28. Csillagjegy: Nyilas Foglalkozás: árukoordinátor Hobbi: fitnesz, tánc, műkörömépítés Történt már veled olyasmi bármelyik márciusban, amire mindig emlékezni fogsz? Igen, ez év márciusában – hogy benne vagyok a KLIKK-ben! :-) Elmúlt teled legviccesebb és leginkább szívmelengető pillanata? Mikor anyukámmal egy téli estén kézen fogva sétáltunk, és mindketten szépen seggre estünk a hóban. :-) A leginkább szívmelengető pillanat az elmúlt télen pedig az volt, mikor a munkatársaim szülinapomra megleptek. Az egész monitoromat papírszívecskék díszítették, és 1 muffinba szúrt gyertya várt rám az ajándék mellett. Mi az az általában félelmetesnek tartott dolog, amitől Te a legkevésbé se rettegsz? Sokan félnek a kígyóktól, én inkább érdekesnek tartom őket. Ja és a pókokkal is jó a kapcsolatom. Szerencsét hoznak. :-) Hiszel a szellemekben? Volt már velük valamilyen élményed? Persze, hiszek a szellemekben, de élményem szerencsére még nem volt velük. Remélem, nem is lesz...

Szerinted ki/mi lehettél előző életedben, és miért? Biztos macska. Most undorodom tőlük. :-)

néztem. Hogy kiemeljek egy párat: Esmeralda, Rosalinda, Soñadoras. :-)

Ki az a színész, aki mellett szívesen lennél Bond-lány, ha ő lenne JB? Egyértelmű: Channing Tatum. :-)

Egy szerinted menő szokásod? Nem tudom mennyire menő dolog ez... de a karórát csak „dísznek” hordom. Soha nem állítom be az időt. :-)

Melyik a három kedvenc ruhadarabod? Nem is tudok kiemelni csak hármat. Imádom a cipőket és a táskákat. De szerintem a nők 90%a ezzel így van... és akkor mondjuk legyen még a farmer rövidnadrág és a top.

Tegyük fel: ötösöd van a lottón. Kinek nem adnál a nyereményből? Az attól függ, mennyi pénzről lenne szó. Nem adnék olyannak, aki csak érdekből áll mellettem.

Ki az első, akivel megosztod, ha valami nagy öröm ér? Anyukám és a barátnőm. Egy ciki sorozat, amit Te mégis csíptél? Hát én az összes ciki sorozatot

Ha egy meleg pár költözne a szomszédodba, mit mondanál nekik? Sziasztok! Gyertek át egy kávéra. Mi az a három technikai dolog, amit szívesen kiiktatnál?

67


Március lánya Legyen a televízió, a telefon és az internet. Ha ezek a dolgok nem lennének, az emberek közötti kapcsolat sokkal személyesebb lenne. Többet beszélgetnének és találkoznának. Van kedvenc focicsapatod? Manchester United. Egy „férfias” imádsz? Marvel-filmek.

film,

amit

És a legutóbbi film, amit megkönnyeztél? Collateral Beauty – Váratlan szépség. Neked van még valamilyen eredeti zenés magnókazettád? Hogyne volna, nagy kedvenc volt: Backstreet Boys. És olyan tárgyad, amelyet még nagyszüleid is használtak? Anyukám után vannak ékszereim, a nagyitól pedig egy fa talpú szandálom... Igaz, elkelne egy jó cipész neki. Egy hír, aminek per pillanat örülnél? Hogy nyertem a lottón! Mi az, ami hiányozna neked a Földről, ha el kéne hagyni? A családom, a kis kutyám és a barátaim. Mi az, amiben hiszel? Hogy mindig mindennek oka van, és okkal történik. Lehet az jó vagy rossz dolog. Majd idővel rájössz a miértre. 68


www.facebook.com/yellowpoppy.sk

M O N D J A

E L

V I R Á G G A L

YELLOW POPPY – VIRÁGSZALON Kondé püspök utca 6403/7 (a Norbi Update mellett), Dunaszerdahely, +421 908 802 298

69


Fotók: © MissQ

Tavaszvárás a MissQ-val

70


MissQ, Galéria Tesco bevásárlóközpont, Fő utca 75, 929 01 Dunaszerdahely 71


Klikk megmondja

Horoszkópod KOS Gondolkodtál már azon, vajon nagyanyáinknak miért nem volt ételallergiája? Mert nem olvastak annyi sületlenséget az interneten, mint te manapság! Nem kell mindent elhinni, csak mert azt egy „nagyon-jó-módú-hírportál” leközölte! Akkor sem, ha egy trendi bloggercsaj, akinek tetszik a pólója a profilján! Vágod?!

OROSZLÁN Csinálj tematikus hétvégéket! Úgyis van négyszer két napod, amikor nem csinálsz semmit. Lehetne például egy „Csengetett, Mylord? - hétvégéd”, amikor is tejjel innád a teát, fehér kesztyűt és koronát viselnél, és balra kanyarodnál a körforgalmakban! És mondjuk utána olvashatnál, hogy mi is az a „Brexit”…

BIKA Olyan gáz: azt hiszed, mert törzsvendég vagy, még szeretnek is. Pedig csak két lábon járó bevétel vagy. Lehet ugyan kedvelni a vendéget, de ha kéretlenül csak úgy bemászkálsz a pult mögé közlési kényszeredből, ne számíts jobb bánásmódra. Jó tanácsként: ne variálj sokat rendelésnél, mert az sem vall jófejségre!

SZŰZ Azt mondják, az ember vagy karrierista, vagy családcentrikus. Te most teljesen és jogosan vagy pánikhelyzetben, mert karriered nincs, családot meg nem akarsz. Nyilván ez a legnagyobb saját konfliktusforrásod, de hidd el: a család ellen hál’ istennek lehet tenni, életpályát meg bármikor lehet változtatni! MÉRLEG Az új körkeféddel lassan már úgy nézel majd ki, mint Aranyhaj. Pedig nem mondta neked sosem az anyukád, hogy nyilvános helyen nem cikiskedünk? Mondjuk például: nem fésüljük rá a korpánkat egy idegenre a liftben. Meg mondjuk sehol máshol. Úgyhogy vagy ne liftezz márciusban, vagy moss gyakrabban sérót!

IKREK Ha az otthoni mosolyszünet elhúzódna, annak van egy kitűnő ellenszere. Telefon ki, táncoscipő fel, három házi le, és a komáiddal irány az éjszaka. Majd ha úgy érzed, hogy teljesen betankoltál, akkor jöhetnek csak a részeg sms-ek és hajnali telefonhívások. Aztán vagy jól jöttök ki belőle... ha meg nem…hát bocseszkó! RÁK Attención! Az aktuális divattrendünk következik! Az ideális színkombináció ebben a hónapban a babarózsaszín és szövegkiemelő-zöld! A kiegészítők körében módi lesz a műanyag műanyaggal kombinálva. Majdnem mint Bíró Ica tornaszerkós gardróbja. Ezen kívül a fagyasztott borsó kilója egy-kilencven. Akcióban!

72

SKORPIÓ Szerencsére gyűlik a fusi a kis noteszkádban, így lesz kitől kölcsönkérniük az ismerőseidnek! Már csak rajtad múlik az egész… A kérdés csak az, ellustálkodod a kötelességeket, és csak az előlegből lezserkedsz a Max-parkolóban, vagy beleállsz tökösen a témába, és hozod a tuti csávót, mint a Dzsekicsenfilmekben?


Klikk megmondja NYILAS Nem kell elolvasnod az összes horoszkópodat az újságokban, mert mi megtettük helyetted, és most nagy vonalakban közöljük: ha párkapcsolatban élsz, akkor páros menüt rendelj a moziban, mert az jobb. Nacsoszból meg a kevert szósz a legjobb. Ja! És tutira el fogsz tiporni egy virágot a kertben, úgyhogy csak óvatosan!

VÍZÖNTŐ A legnagyobb rejtett ambíciókkal te rendelkezel, aztán ha lépni kellene, már petteg a beszariságtól a feneked, és füled-farkad behúzva bújnál vissza anyádba, ahova a skizó másik feled viszont okkal kíván. Engedd szabadjára a bátrabbik éned, mert bizony, ha csak egyszer is megerőltetnéd magad olyan igazán….

BAK Keresed itt az ezer ejrócsákot, nos sóherkodsz az egy-negyvenes kiskávén? Há’ ki vagy të, more?! Inkább tudod, mire költsd a „megspórolt” borravalókat? Anyámot! Pénztárcára! Mert kivágni bárki elé a köteg sztovkákot, míg fütyröd a kisötöst a kasszánál, hát igazi hatökörre vall… Még senki nem kapott el a sikátorban…?

HALAK Minden kis kívánságod teljesülőfélben van, csak el kell fújnod hozzá a gyertyáidat egy szuszra. Amennyiben viszont ezt nem sikerül megtenned, vagy csak részben, akkor bizony várnod kell a dologra még egy évet. És hogy a negatív karmát elkerüld: rágj meg három fokhagymát, mielőtt állásinterjúra mész majd!

FIGYELEM! A KLIKK JÖVENDŐMONDÓJA EZENTÚL DUNASZERDAHELY KISVÁROS HAVI ÉLETÉT, ENERGIÁJÁT, BIZSERGÉSÉT, BORZONKODÁSÁT IS JÓL „MEGASZONGYA“ ;-) DS A severieknek ez igazán jó hónap lesz, tavasszal már kezdődtek a hétvégi dübörgések a stadion felől, aztán ha nyerünk, akkor megy az afterparty, hőbörgő utcabál stílekbe. A východiaknak nem is mondok semmit, beleszerelmesedhetnek a tavasz virágzó gyönyörűségébe, oh, de csodás... az a két fa, meg három bokor ami a panel-dzsungelbe van, ontani fogja a benzin szagú pollent. DS-nek, márciusban ennyi, jah, vásárútiak, vigyázzatok ebben a hónapban DS-en, mer´ valaki lehet, hogy megkínál egy kis pikóval a parkban.

www.globon.sk A Fontana mellett

73


Viccek Fiatal lány az első randira készül. Elmegy a fiúval moziba, utána pedig a srác hazakíséri. Amikor a fiú egy búcsúcsókot akar neki adni, a lány kiugrik az autóból és beszalad a házukba. Este még ezt írja a naplójába: „Józsival ma moziban voltunk, utána pedig meg akart csókolni. Ezt én nem engedtem és hazaszaladtam. Hiába, az ember legjobb barátai a lábai.” A legközelebbi alkalommal a fiú a blúzába is be akar nyúlni, de a lány ezt sem hagyja, megint elszalad. Bekerül a naplóba a bejegyzés: „Józsi ma be akart nyúlni a blúzomba, de én elszaladtam. Mint már azt korábban megállapítottam, egy lány legjobb barátai a lábai.” A harmadik találka után is beírás a naplóba: „Hja, egyszer még a legjobb barátok is eltávolodnak egymástól...” A perverz, a pedofil, a pszichopata és a mazohista sétálnak. Egyszercsak megszólal a perverz: - Dugjunk meg egy macskát! Erre a pedofil: - Jó, de kölyök macska legyen! A pszichopata: - Oké, de elötte szúrjuk ki a szemeit! Végül a mazohista: - SziaMiaúúú! Újságírók kérdezik egy kínos ügyről az elnökjelöltet: - A volt titkárnője azt terjeszti Önről, hogy... hogy is mondjam... szóval, hogy az Ön micsodája nagyon kis méretű. Mi erről a véleménye? - Semmi, nem kell törődni vele. A volt titkárnőmnek nagy a szája, ennyi az egész. - Ismered a tíz kicsi indián és az egy szem apáca történetét? - Nem. - Én sem, de meredek dolog lehet. - Hogy mondják angolul, hogy „Ma este a megbeszéltek ellenére sajnos nem jön vacsorára az anyósom.” - „YESSSS!!!” Egy házaspárt kirámol egy betörő. A rendőrök idejében elkapják, beviszik a sittre. Fél óra múlva a 74

kirabolt férj beállít az örsre: - Elnézést, beszélni akarok azzal a betörővel, akit most kaptak el! - Miért akar vele beszélni? - kérdi a rendőr. - Azért, mert hajnal 2-kor úgy osont be, hogy a feleségem nem ébredt fel. Érdekelne a technikája. Panaszkodik az asszony a férjének: - Figyelj, Jenő, mindig hazahordod a munkádat a munkahelyedről. Én így nem tudok tovább veled élni! - Na és, nagyon sok ember hazahordja a munkáját. Sajnos ilyen időket élünk. - Az igaz, de nem mindenki boncmester!!! A kocsma előtt egy tökrészeg férfi fekszik az aszfalton. Egy járókelő megkérdi: - Mi történt magával, barátom? - Semmi. Én vagyok a kocsma reklámja. - Hogy hívják a lányt, aki nem szopik? - ??? - Nem hívják. - Ha a főnök vissza nem vonja, amit ma délelőtt mondott, én elmegyek a vállalattól! - Miért, mit mondott? - Azt, hogy menjek el a vállalattól... Hirdetések Alig használt A/4-es tiszta, fehér papírlapomat, hasonló paraméterekkel rendelkező AUDI gépkocsira cserélném. Mellnagyobbítás kézrátétellel! Sikertelenség esetén azonnali pénzvisszafizetés! Kedves, aranyos bulldogot cserélnék műkézre. Balatonra néző anyósomat elcserélném egy rotációs kapára. Eladó feleslegessé vált, egyszer használt, még bontatlan ejtőernyő, kis hibával. Pénztárgép eladó, vagy a kinyitásáért fizetek. Kutya eladó. Nem válogatós, megeszik mindent. Szereti a gyerekeket. 40 éves feleségemet elcserélném két 20 évesre. Összecsukható babakocsit szétnyithatóra cserélnék! Olyan csinos, fiatal fiúval leveleznék, akit nem zavar, hogy analfabéta vagyok.


75


Dunauto DS, s. r. o. Hlavnรก 81/35, 929 01 Dunajskรก Streda, Tel. +421 917 188 120, FIAT@DUNAUTO.COM www.dunauto.com 76


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.