Page 1

kult

érték +élmény Klauzál Ház

22

2018. MÁRCIUS - ÁPRILIS


Nag� örömömre szolgál, hog� a Kult�rházak Éjjel-nappal díjátadóján siker�lt megismerkednünk. El kell fogadnom, hog� nincsenek véletlenek, a leg�ag�obb meglepetésemre meghívót kaptam a díjkiosztó ünnepségére. Eg�edül csellengtem, nézegettem a plakátokat és fotókat, amikor is majdnem rámlépett eg� fiatalember (nah.. jó nem vag�ok eg� óriás az 53 centiméteremmel), akivel jól összecimbiztem. Említettem neki, hog� utazó kult�rátor vag�ok és éppen munkát keresek. Eg��tt meg�ézegett�k a képeket és csuda jót beszélgett�nk, amikor is csatlakoztak a kollégák, akik tényleg nag�on jó fejek. Őszintén nem is gondoltam volna, hog� ó igazgat az eg�ik leglazább, az igazgató, aki azt mondta: Ar��r felveszlek próbaidőre! Most nag�on izgatott vag�ok. Csomagolok.

Tisztelt Klauzál Ház Közössége!


Czimbal István a Klauzál Ház grafikusa a „Mindent egy lapra!” plakátpályázaton második helyezést ért el a Klauzál Jam 2017-es poszterével. Kocsiz Zoltán a Városházi Híradó fotoriportere a „Képben van a sokszínűség” fotópályázaton szakmai első díjat kapott.

sként Zoli pedig fotó t et lett első helyez

(akivel összecim

biztem)

Hamarosan érkezem! Addig is szeretettel ölelek mindenkit és küldök eg� szelfit :) yázat Isti a plakátpá zottja Ar�Úr díja


Klauzál Ház

dátum

4

oldal

márc.

2

Kiállítás-megnyitó: Hettinger Ágnes

11

márc.

3

Pincejárat

26

márc.

6

Manócska Színház: Dr. Bubó

35

márc.

7

Gulliver Színház: Kis Herceg

37

márc.

8

Kiállítás-megnyitó: Agárdy Gábor Ikonok

11

márc.

9

Pódiumszínház: Csákányi Eszter zenés estje

9

márc.

11

Alma zenekar koncertje

33

márc.

11

Queen koncert

17

márc.

18

Klauzál Színház: Hazatérés

7

márc.

21

Múzeumlátogatás

23

márc.

22

Klauzál Akadémia: Pénzfolyó

21

márc. márc. márc.

23 BDZ Hangversenyestek 24 BDZ Bonbon matiné 26 A Rost Norges Musikkorps Forbund koncertje

15 15 17

márc.

28 Ismeretterjesztés: Zeneakadémia

23

márc.

29 Húsvét a Házban!

12

ápr.

3

Zongoraünnep

13

ápr.

10

Manócska Színház: Erdők könyve

35

ápr.

11

Gulliver Színház: Emil és a detektívek

37

ápr.

11

Kirándulás: Füvészkert

25

ápr.

13

Jazz+Mi+Ti

19

ápr. ápr. ápr. ápr. ápr. ápr. május

13 14 15 18 19 22 9-27.

Madarak házubuli zenekar Klauzál Színház: A szív hídjai MintaPinty Zenekar Kirándulás: Székesfehérvár Klauzál Akadémia: Szendi Gábor előadása Pódiumszínház: Jávor Pali nagy mulatása 44. Budafok-Tétényi Tavaszi Művészeti Fesztivál

19 7 33 25 21 9 28


Cziffra Központ

dátum

oldal.

márc.

9

Hegedűs Endre gyermekkoncert

44

márc.

9

Cziffra Táncház

44

márc.

12

Kamasz Színház: Szélben szállók

48

márc.

22

Húsvéti kézműves készülődés

márc. márc. márc.

22 Kiállításmegnyitó: Gizella Tomozi 23 Tétényi Táncparkett 28 Babszem Színház: Mese a Napkirályról…

48 44 47

6

Cziffra Táncház

44

ápr.

9

"Kamasz Színház: Kiállok érted"

48

ápr.

13

Tétényi Táncparkett

44

ápr.

14

Családi Cziffra Nap

45

ápr.

21

Állásbörze

49

ápr.

25. Babszem Színház: Óz a nagy varázsló

47

máj.

4.

44

ápr.

tartalomjegyzék

Hegedűs Endre gyermekkoncert

44

Köztünk élnek Kiadja: Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ Felelős kiadó: Gazdik István igazgató Megjelenik: 3000 példányban Műsorfüzetünk a Folprint zöld nyomdában, környezetkímélő FSC papírra készült. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

5


Harold Pinter: Hazatérés Klauzál bérlet II. előadás

Négy férfi - az idős apa, két felnőtt fia és idős testvére - évek óta élnek egy londoni házban anya nélkül, nő nélkül. Váratlanul megjelenik az Amerikában élő harmadik fivér fiatal feleségével. Mulatságos, borzalmas, szentimentális, vicces, fájdalmas. Sírni kell, és persze röhögni. Tragikomédia. Egy klasszikus a múlt századból... Mikó István fergeteges és talán tőle szokatlan drámai alakításával. Az előadás elnyerte a 2016. évi Vidéki Színházak Fesztiválja fesztiváldíját. Szereplők: Mikó István, Erdélyi Gábor, Csernák János, Máté Krisztián, Albert Péter, Bozó Klára

SZÍNHÁZ

m á r c .1 8 . vasárnap 19:00

Jegyár: 2900 Ft és 3700 Ft

á p r i l .1 4 . szombat 19:00

Robert James Waller: A szív hídjai Klauzál bérlet III. előadás

1965. - Amerikai kisváros. Egy nő, aki Olaszországból Amerikába költözött, hogy régi terveit feladva, feleség és anya legyen egy farmon. Egy férfi, aki a National Geographic számára készít fényképeket a környék fedett hidjairól. Egy véletlen találkozás, amelyből megrendítő szerelem lesz. Sorsuk talán mindig egymás felé tartott – még ha nem is tudtak róla. Négy napjuk van rá, hogy gyökeresen megváltoztassák egymás életét. Lehetséges ez? A Madison megye hídjai Robert James Waller nagy sikerű regényének filmváltozata Meryl Streep és Clint Eastwood főszereplésével meghódította az egész világot. Szereplők: Udvaros Dorottya, László Zsolt, Járó Zsuzsa/Szamosi Zsófia Chován Gábor Jegyár: 3900 Ft 7


8


Akit az istenek szeretnek

Csákányi Eszter zenés estje Pódiumszínház

„Úgy vagyok, hogy jól vagyok”, kezdi Csákányi Eszter a népszerű örökzöld slágert, de „átírja” rendesen a nótát, megcsavarja a hajlításokat, újraértelmezi a dallamot, elnyújt és kitart hangokat, kiemel sorokat, egészen új jelentést varázsol a szöveg mögé, miközben elringat és magával ragad; s igen, közben már mi is úgy vagyunk, hogy jól vagyunk, mert együtt vagyunk, ringatózunk a zene hullámain. „„Magamról és a női lélek megannyi arcáról mesélek ebben az estben” Szereplő: Csákányi Eszter Közreműködik: Wagner- Puskás Péter – billentyűs hangszerek Kovács Norbert – ütőhangszerek Jegyár: 2500 Ft

ápril.22. vasárnap 19:00

PÓDIUMSZÍNHÁZ

márc.9. péntek 19:00

Zenés időutazás

Jávor Pali nagy mulatása Pódiumszínház

1959. augusztusát írjuk. A Városmajori Kórház udvarában, egy kórterem ablaka alatt muzsikus cigányok zenéjükkel gyógyítgatják betegtársukat. Váratlanul megjelenik Jávor Pál a színészlegenda, a magyar film korabeli királya, a hölgyek bálványa, aki szintén az intézetben kúráltatja magát. Mulatni szeretne, egy nagyon nagyot… és elmondani mindenkori „bizalmasainak”, a cigányzenészeknek - mi történt vele eddigi élete során: kik voltak a szülei, miként lett színész, hogyan ismerte meg nagy szerelmeit és a feleségét, hogyan fogadták a hollywoodi álomgyárban. Mindeközben szeret, imádkozik, mulat, szeret, mulat, és szeret... Szereplők: Benkő Péter - Jávor Pál Rusz Milán - A cigányzenész Suki István - Prímás a Rajkó zenekar prímása jegy: 2500 Ft

9


10


Hettinger Ágnes: Március ígérete Kiállításmegnyitó - Aula

„„A festést, mint kifejezési eszközt, túl az ötvenen, egy véletlennek köszönhetem (véletlenek pedig nincsenek), merthogy nem vagyok végzett festő. Barátok segítségével önmagam képzem. Elmerengek egy tájban, egy csodás virágban és azt érzem, meg kell mutatnom másoknak is, hogy ők is lássák: az élet szép…” – Hettinger Ágnes. A kiállítás anyaga vegyes témájú, realista stílusban festett tájképek, melyek megkapó kedves pillanatokat tárnak elénk, előre vetítve a tavasz érkezését. A kiállítást megnyitja Keczely Gabriella fotó- és festőművész. Közreműködik saját verseivel Kemény János.

KIÁLLÍTÁS

márc.2. péntek 17:30

A belépés díjtalan, a kiállítás megtekinthető 2018. március 23-ig.

márc.8. csütörtök 18:00

Agárdy Gábor: Ikonok Kiállításmegnyitó

Azt tartják, aki ikont fest, abban Jézus él. „Én nem vagyok templomba járó, s különösebben nem szeretem azokat az embereket, akik órákig térdelnek az oltár előtt. Jézussal odahaza is együtt lehetek. Amikor viszont ikont festek, akkor biztosan mellettem áll Krisztus. Ilyenkor ő vezeti a kezemet.” – mondta a művész. Kiállításunk célja, hogy a nagyböjt és Húsvét időszakában elmélyüljünk és gyönyörködjünk e ritka műalkotásokban. A kiállítást megnyitja Feledy Balázs művészettörténész. Benkő Péter színművésszel Megyeri Nikoletta beszélget. A belépés díjtalan, a kiállítás megtekinthető 2018. április 6-ig.

11


Húsvét a Házban!

március 29. csütörtök 15.00 – 18.00

Családi kézműves foglalkozások Senki nem mehet haza üres kézzel! Tojásfestés levél rátétes technikával, Gömöri hímzés bemutató és tanulás, húsvéti képek készítése viasztechnikával és aquarellel. Tanítanak és segítenek a Tű-Kör tagjai és az Artér Művészeti Egyesület művészei. Tavaszi kézműves vásár Ékszerek, táskák, faragások csakis kézzel készítve – de már készen. Csak haza kell vinni és élvezni! A Tű-Kör tavaszi hagyományőrző kiállítása Kiállításuk anyagában számos határon belüli és kívüli tájegységét dolgoztak fel. Megismerkedhetünk többek között a Matyó, a Kalocsai, a Palóc, a Tardi, a Gömöri, a Kalotaszegi, a Gyetvai és a Furtai hímzésekkel. Céljuk népművészeti értékeink megőrzése mellett az elsajátított mintakincsek feldolgozása által, olyan használati tárgyak készítése, mely a mai kor igényeinek is megfelel. A Tű-Kör 5 évvel ezelőtt kezdte meg működését Budapesten, jelenleg a Klauzál Házban találkoznak kéthetente szerdán 10.00-13.00 óra között. Szakkörvezetőjük Jenei Anikó népi iparművész. 2014-ben a Békéscsabai Országos Textiles Konferencián csoportos kategóriában II., szakkörvezetőjük pedig egyéni kategóriában I. helyezést ért el. Nagycsütörtökön igazi családi együttlét és készülődés Húsvét ünnepére, a tavasz köszöntésére. A belépés díjtalan!


Zongoraünnep április 3. kedd 19.00 A Klauzál Ház megújult Bujtor István Színháztermébe várjuk a zenekedvelőket, ahol az újonnan érkezett Yamaha koncertzongora avatóját tartjuk. Az új hangszert elsőként szólaltatják meg 22. kerületi neves művészek. Gálakoncert ünnepélyes megnyitó Az ünnepi koncerten kiemelkedő hazai művészek játékát hallhatjuk: Philip, John, Emszt zeneszerzők zongoradarabjai előadja: Emszt András zeneakadémista zeneszerző és zongoraművész Beethoven cisz-moll "Holdfény" - szonáta, op. 27 No. 2 előadja: Jandó Jenő Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész Dvorák: A-dúr zongoraötös, op. 81 előadják: Hegedűs Endre Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész és a Somogyi Vonósnégyes „„Pezsgő és zongora” - A kiváló pezsgő és a kellemes élőzene társaságában ünnepeljen velünk Ön is! Az előadás után kellemes bárzongora kísérettel fogyaszthatják a Törley Pezsgőpincészet különleges italait.

Jegyár: 2000 Ft, 22. kerületi lakcímkártyával 1000 Ft

13


Budafoki hangversenyestek Budafoki Dohnányi Zenekar

Debussy impresszionista zenéjéhez kell egy bizonyos hangulat, csönd, és figyelem. Annyi kis finom részlet bújik meg itt-ott amire érdemes odafigyelni, hatalmas öröm amikor felfedezi az ember. Lebegést érzünk, nincs biztos tonalitás ... Vagy mégis? Műsor Horváth Márton Levente: Viivre Claude Debussy: Egy Faun délutánja Francis Poulenc: Zongoraverseny Claude Debussy: A tenger

KONCERT

márc.23. péntek 19:00

Közreműködik: Borbély László – zongora Vezényel: Werner Gábor Jegyár: 1900-2400 Ft

márc.24. szombat 15:00

BDZ Junior bérlet

A BDZ és a Bonbon matiné bemutatja Állatok barlangja

Róka, dongó, medve, kakukk, kanári, bika, ló, szamár – a sort elnézve el lehet tűnődni, vajon miért pont ezek az állatok ihlették meg történelmünk legnagyobb zeneszerzőit? Ennek a rejtélynek ered a nyomába ez a műsor, ahol Weiner Leó Rókatáncától Bartók Béla Medvetáncán át Georges Bizet Carmenben szereplő bikájáig a leghíresebb zeneszerzők legkiválóbb darabjait hallgathatjuk meg. Az állatkerti séta végére azonban nemcsak azt tudhatjuk meg, hogyan képes a zene „festeni”, hanem azt is, milyen jellegzetességei vannak a fúvós hangszereknek. Az előadást ugyanis a legnagyobb budapesti szimfonikus zenekarok művészeiből álló Brassimum Fúvósegyüttes tolmácsolásában hallatjuk. Közreműködik Lukácsházi Győző Jegyár: 800 Ft, 1200 Ft, 1600 Ft

15


m á r c .1 1 . vasárnap 18:00

QUEEN koncert

WOLF KATIVAL, KOCSIS TIBORRAL, CSORDÁS LEVENTÉVEL

A Budapest Jazz Orchestra bemutatja: Queen Real Jazz A koncerten felhangoznak a Queen megkerülhetetlen slágerei - természetesen egyedi hangszerelésben, újragondolva. A Queen együttes sikerében hatalmas szerepe volt Freddie Mercury zenei zsenijének, aki egyszerre volt zeneszerző, hangszeres, énekes és felülmúlhatatlan előadó. A Klauzál Ház színpadán a koncerten három énekes szólista fogja őt megidézni. A Budapest Jazz Orchestra nem kisebb neveket nyert meg a produkcióhoz énekesnek, mint: Wolf Kati, Kocsis Tibor, és Csordás Levente. Engedje, hogy önöket is meghódítsa a Queen együttes dalaival a három énekes és a Budapest Jazz Orchestra! Jegyár: 3500 Ft A koncert napján: 4500 Ft

márc.26. hétfő 14:00

KONCERT

„Márciusban feltámad a Queen”

A RØST Norges Musikkorps Forbund koncertje

a generációk közötti kapcsolat jegyében

A koncert programja a magyar és a norvég zenére összpontosít, a repertoárban megtalálhatóak Liszt Ferenc, Bartók Béla, Lars-Erik Gudim és Egil Hovland művei. A közönség tág érzelmi skálán tapasztalhatja meg a zene közvetítette kirobbanó energiát és az érzelmes, rapszódikus pillanatokat. A koncert Budafok-Tétény, Budapest XXII. kerület Szociális Szolgálata és a RØST Norges Musikkorps Forbund együttműködésében valósul meg. A belépés díjtalan. 17


Jazz+Mi+Ti koncert

A Jazz+Mi+Ti koncertsorozat következő előadásán bemutatkoznak az ifjú tehetségek, a big band műfaj továbbéltető fiataljai, akik a Budafok Kis Big Band tagjai. Céljuk a klasszikus és modern big band hagyomány ápolása. A zenekar tagjai között a Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola jelenlegi tanulói szerepelnek. A zenekar Cseh László vezetésével működik. Vendégfellépők: Budafok Kis Big Band Zenekarvezető: Cseh László (szaxofon)

KONCERT

á p r .1 3 . péntek 18:00

Jegyár: 500 Ft

á p r .1 3 . péntek 21:00

A Madarak Házibuli Zenekar rock and roll party

A Klauzál Ház hangulatos rock and roll klubjába várjuk, ahol önfeledten táncolhat, szórakozhat. Fergeteges hangulat, élő zene és valódi zenészek várják az ide látogató, szórakozni vágyó közönséget. Büfénkben kellemes, udvarias kiszolgálással várjuk önöket! Jegyár: 1500 Ft Asztalfoglalás a 06-1-226-0559 telefonszámon lehetséges.

19


Pénzfolyó 2.0

Antiglobalizációs kultúrprojekt

Dr. Bogár László közgazdász előadása globális problémákról, közgazdasági kérdésekről. Antiglobalista kultúrprojekt új témákkal, új dalokkal. Az egy évvel ezelőtti nagy sikerű rendhagyó előadás folytatása. Közreműködik: Dörner György, az Újszínház igazgatója Borhi Miklós zeneszerző és a Hungaro Zenekar Jegyár: 1000 Ft

á p r i l .1 9 . csütörtök 18:00

KLAUZÁL AKADÉMIA

márc.22. csütörtök 18:30

Az vagy, amit megeszel? Szendi Gábor előadása

A nyugati táplálkozás és a civilizációs betegségek Szendi Gábor, pszichológus, paleolit táplálkozásszakértő előadása Az étrend helyes megváltoztatásával hogyan kerülhetők el a betegségek, miként gyógyulhatunk ki krónikus panaszainkból? Miért van ennyi ételérzékenység és mit tehetünk ellene? Miért nem működnek a fogyókúrás diéták? Milyen vitaminokat szedjünk? Jegyár: 1500 Ft Nyudjdíjas jegy: 1000 Ft

21


Eltérések és láthatatlanság Egy rendhagyó kiállítás és egy 70 éve bezárt csarnok

Shanghay és Shanghai - Párhuzamos eltérések Kelet és Nyugat között A tárlat az emblematikussá vált távol-keleti nagyváros és egy hírhedt budapesti mulató, a Sanghay Bar nevét kapcsolja össze. A kiállítás nemzetközi mértékkel is különleges, mivel először állít párhuzamba ázsiai és európai tárgyakat úgy, hogy feltárja azok összefüggéseit. A Szépművészeti Múzeum Román Csarnoka A múzeum felújítás alatt áll, októberben nyílik meg. 70 éven keresztül elzárták a látogatók elől legszebb termét, melyet március közepén két hétig megnyitnak az érdeklődők számára. Részvételi (tárlatvezetési) díj: 500 Ft, mely a Klauzál Ház információs pultjánál fizetendő. (Mivel a csoportlétszám korlátozott, a jelentkezés a befizetés sorrendjében érvényes.) A kiállítás belépődíja (a helyszínen fizetendő): 1.200 Ft, 62-70 éves kor közöttieknek 600 Ft, 70 év felettieknek díjmentes. Találkozó: 10.40-kor, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum (Bp., VI., Andrássy út 103.) bejáratánál, mely a földalatti Bajza utcai megállójához esik közel.

márc.28. szerda 13:40

MÚZEUMLÁTOGATÁS

márc.21. szerda

Látogatás a Zeneakadémiára

Megismerhetjük a Zeneakadémia egyedülálló szecessziós épületét. Megcsodáljuk a koncerttermet, a Solti György termet, a magyar szecesszió egyik legjelentősebb freskóját. Idegenvezetőnk az épület rejtelmeibe is betekintést enged. Az idegenvezetés díja: 1.500 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 750 Ft. Jelentkezni lehet: a Klauzál Ház információs pultjánál. Találkozó: 13.40-kor, a Zeneakadémia bejáratánál (Bp., VI., Liszt Ferenc tér 8.) 23


Cseresznyefa-virágzás

Látogatás a Fűvészkertbe

Magyarország első botanikus kertjének legfőbb nevezetességei: az óriás-tündérrózsáknak otthont adó Victoria-ház, az Ausztrál-ház, az orchidea- és kaktuszgyűjtemény és az öreg fák, mint például a 150 évnél is idősebb páfrányfenyők. Látogatásunkkor – a természet rendje szerint - virágot bontanak a japán cseresznyefák. A virágok lombfakadás előtt nyílnak, így hatalmas, tömött gömbökben borítják majd be a nemrég még kopár vesszőket. Részvételi (idegenvezetési) díj: 300 Ft, mely a Klauzál Ház információs pultjánál fizetendő. (Mivel a csoportlétszám korlátozott, a jelentkezés a befizetés sorrendjében érvényes.) Belépődíj (a helyszínen fizetendő): 1.000 Ft, nyugdíjasoknak 600 Ft Találkozók: 10.30-kor, a Kálvária téren, a 9-es busz és a 83-as trolibusz megállójában, illetve 10.45-kor a Fűvészkert bejáratánál (Bp., VIII., Illés u. 25.)

á p r i l .1 8 . szerda

KIRÁNDULÁS

á p r i l .1 1 . szerda

A királyok városa

Délelőtt a Hetedhét Játékmúzeumba, a gyermeki lét varázslatos világába látogatunk el. A Magyarországon egyedülálló, Európában is elismert játékgyűjtemény a 18-19. századi játékkultúrát mutatja be. A kiállítás egyik különleges darabja a fehérvári babautca, ahol ráismerhetünk Székesfehérvár történelmi épületeinek makettszerű mására. Délután a történelmi belváros legszebb látnivalóival, titkaival, legendáival ismerkedünk, idegenvezető közreműködésével. Részvételi díj: 700 Ft, 60+ Szenior Bérlettel 400 Ft Jelentkezni a Klauzál Ház információs pultjánál, a részvételi díj befizetésével egyidejűleg lehet. (Mivel a csoportlétszám korlátozott, a jelentkezés a befizetés sorrendjében érvényes.) Múzeumi belépődíj (a helyszínen fizetendő): 700 Ft, nyugdíjasoknak 350 Ft, 70 éven felülieknek díjmentes. Találkozó: 8.40-kor, a Kelenföldi Pályaudvaron, a 8.50-kor Székesfehérvárra induló személyvonat mellett (Budafokról 8.54-kor indul tovább), illetve 9.40kor a székesfehérvári pályaudvaron. 25


Budafok

Pincejárat Szezonnyitó

március 3. szombat

Minden hónap első szombatján a Budafoki Pincejárat a borkultúrát bemutató egyedülálló utazásra visz a borospincék és a kultúra világába. Borkóstolók, kiállítások és könnyűzenei programok! Buszjeggyel ( interneten:1000 Ft, Pincejárat buszon: 1200 Ft) és kerületi lakcímkártyával kedvezmények az alábbi programokra: • Magdolna Borklub és rendezvényház: (1221 Budapest, Magdolna u. 30.) 14.00-20.00 - Mata Band (roma népzenei koncert) "Velencei maskarák" fotókiállítás • Katona Pincészet: (1222 Budapest, Borkő u. 6/B.) 14.00-19.00 - Mydros Zenekar (görög népzenei koncert) • Lics Pincészet: (1221 Budapest, Kossuth Lajos utca 44.) 14.00-20.00 - Heimattöne Duo (sváb népzenei koncert) “Poncich-Terek”címmel Soproni Kiss Sándor festőművész kiállítása • Seybold-Garab Pince: (1221 Budapest, Péter Pál u. 39.) 14.00-18.00 - Bolgárkert Trió (bolgár népzenei koncert) • Törley Gyűjtemény és Látogatóközpont (1221 Budapest, Anna utca 7.) Tárlatvezetés, forgalmazott pezsgőkből vásárlási lehetőség. • Soós István Borászati Szakközépiskola Tangazdasága (1221 Budapest, Jósika utca 14.) Pincelátogatás és séta Budapest egyetlen szőlőültetvényén. • Borköltők Társasága Étterem (1223 Budapest, Jókai Mór utca 26.) 19.00 Pincekvíz – játékos kvíz vetélkedő 2-6 fős társaságoknak. A részvétel ingyenes a győztes csapat 4 darab VIP jegyet nyerhet a Pincejárat következő rendezvényére. • Záborszky Pince – Borváros (1222 Budapest, Nagytétényi út 24-26.) Tárlatvezetés és borkóstoló a Borvárosban Történelmi gasztro séta: Erdélyi fejedelmi konyhák – Előadó: Révész József mesterszakács • Sümegi és Fiai Pincészet (1222 Budapest, Tóth József utca 53.) Pincelátogatás és borkóstoló. • Várszegi Pincészet (1222 Budapest, Nagytétényi út 70) Pincelátogatás és borkóstoló. Három új étteremmel is bővült a Pincejárat gasztronómiai kínálata: a Vasmacska étterem, a Promontor Étterem és az Istvántanya Vendéglő 10% kedvezményt biztosít Pincejáratra érkező napijeggyel és kerületi lakcímkártyával érkező vendégeknek.


44. Budafok-Tétényi

május 9-27.

utató

Divatbem

ap

Gyermekn

ncert

ám ko Solti Ád

május 9. szerda 19.00 Nyitóhangverseny a 25 éves Budafoki Dohnányi Zenekarral. május 10. csütörtök 19.00 Irodalmi kávézó Scherer Péterrel május 12. szombat 19.00 Kitalált világ – Für Anikó est

Nádasdy Balett Gála

május 13. vasárnap 20.00 Caramel koncert

május 18. péntek 19.00 Budafok Big Band és d n a B Kökény Attila koncert Gitár l á z u a Kl soráraLam c a v s o k part Kórus gy gyil e s á v í h Meg 28

A műsor- és szereplőváltoztatás jogát fenntartjuk.


al bo rkós toló

44. Budafok-Tétényi

Női

von

május 9-27.

asz

r Borte

Barlanglakás Piknik

május 19. szombat kARTon - alkoss szabadon

nep

május 27. vasárnap 19.00 La Mancha lovagja musical

V

ün irág

Mészáros László Ké

pzőművészeti Bará ti Kör kiállítás

t előad

május 26. szombat 10:00 Mesefesztivál

Operet

ap

Gyermekn

ás

május 23. szerda 20.00 Lovasi András és a a Galéri ó a i r Kiscsillag zenekar á y M egnyit z c ó d a m R május 25. péntek 20.00 Hali Budafok - Carbonfools koncert és gasztro placc a Piactéren

29


A Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ Embléma pályázatot hirdet a

KARTON – kreatív art on

Pályázatok

Alkoss szabadon!

elnevezésű képzőművészeti fesztivál emblémájának megtervezésére Előszőr rendezzük meg a 44. Tavaszi Művészeti Fesztivál keretein belül a KARTON – kreatív art on elnevezésű rendezvényt, mely szándékunk szerint a nagyközönség számára nyitott, egész délutánt és estét felölelő esemény. A KARTON a 22. kerület összes alkotó közösségének bemutatkozást, részvételt és kooperációt biztosít. Fontos eleme, hogy minden rendezvényre látogató szabadon alkothat a közreműködő művészekkel együtt, az ő vezetésükkel. A pályázat nyitott, kortól és végzettségtől függetlenül, egyaránt pályázhatnak amatőr és profi alkotók. Technikai paraméterek: - A logo terv vektoros grafikai tervét ai, pdf vagy eps formátumban kérjük elküldeni. - CMYK és RGB színben is kérjük az emblémát. - 1 színben és 4 színben egyaránt kérjük elküldeni a tervet - A terv jól kicsinyíthető és nagyítható legyen - Emblémaként önmagában és felirattal is, kérjük elküldeni. - Mellékelni kérjük a nyilatkozatot, hogy az embléma felhasználási jogát a Klauzál Gábor Művelődési Központ részére az alkotó átadja, időbeli és térbeli korlátozások nélkül. A pályázatokat a kommunikacio@klauzalhaz.hu címre kérjük elküldeni. Beküldési határidő: 2018. május 1. Zsűri: Tóth Avani Péter – grafikus Díjazás: A legjobbnak ítélt pályamunka lesz a KARTON – kreatív art on rendezvény emblémája. Az esemény napján az összes szervező (és nyertes) pólójára rányomtatjuk és minden ezen eseményről szóló kommunikációs anyagunkban feltüntetjük. Eredményhirdetés: 2018. május 19. szombat a KARTON – kreatív art on rendezvényen.

30


A Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ

Rajzpályázatot hirdet

Csukás István mesehősei címmel Melyik a kedvenc Csukás István mesehősöd? Rajzold le! Süsü, Mirr-Murr, Nagy Ho-Ho-Ho horgász, Gombóc Artúr, esetleg Pom-Pom? Te hogyan látod őket? Úgy, ahogyan a mesekönyvekben vagy rajzfilmekben ábrázolják? Amennyiben a válasz nem, akkor fogj ceruzát, festéket vagy bármi egyéb rajzeszközt és alkosd meg nekünk a te saját Csukás István mesehősödet. Egy vagy több mese illusztrálásával is nevezhetsz. Pályázhatsz, ha óvodás vagy alsó tagozatos vagy, közös alkotást is készíthetsz az ovis csoportoddal vagy osztálytársaiddal. Beküldés módja A beküldött pályamű hátoldalára írd fel a nevedet, az életkorodat, a címedet, az óvodád vagy iskolád nevét és címét, nevezd meg csoportodat vagy osztályodat, és küldd el egyik szülőd telefonszámát vagy e-mail címét is. A rajzodat személyesen a Klauzál Ház információs pultjánál adhatod le, elküldheted postán a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ 1224 Budapest, Nagytétényi út 31-33. szám alá vagy elektronikusan a kommunikacio@klauzalhaz.hu címre. A pályázat beküldésével egyidejűleg hozzájárulsz ahhoz, hogy pályaművedet ellenszolgáltatás nélkül megjelentethetjük. Beküldési határidő: 2018. május 7. Mesés nyeremények! 1. díj: Családi hétvége a Balatonakali Gyermektáborba. 2. díj: Rajzolsz, mi megvarratjuk neked! – a szerencsés nyertes megkapja rajza 40 cm-es valódi 3D-s figuráját. 3. díj: Mirr-Murr figura, egyedileg elkészítve. Csoportos különdíj: Közös pályázat esetén színházjegy csoportod vagy osztályod részére a Klauzál Ház gyerek- vagy ifjúsági színházába. Eredményhirdetés: 2018. május 26. szombat Mesefesztivál. A beküldött pályaművekből kiállítást is szervezünk.

31


:00

13

9:0 0-

mi P

Ma

ni&

Mi

iac

mi

Ma :00

13

0-

9:0

ni&

Mi

c

Pia


Családi vasárnap

Alma zenekar koncertje

A családi koncert során az egyedi stílusú etno zenét játszó együttes improvizatív módon kezeli a táncos-zenés együttlétet: a gyerekek, sőt a szülők is aktív részesei és formálói a sok vidámsággal fűszerezett műsornak. Sikerük kulcsa a gyermeklelket megérintő őszinteségben, a nevető,- és tánc-izmokat egyaránt megmozgató képességükben rejlik. 10.00-14.00 Kreatív foglalkozás Jegyár: 2000 Ft, gyerek jegy: 1500 Ft (3 éves kor alatt a belépés díjtalan.)

á p r i l .1 5 . vasárnap 10:30

CSALÁD-GYEREK

m á r c .1 1 . vasárnap 10:30

Családi vasárnap

MintaPinty zenekar koncertje

Szenzáció!!! Attrakció!!! Produkció!!! Lenyűgöző, zenés találkozás a MintaPinty Cirkusz fantasztikus fellépőivel: állatok és emberek, mindenféle szerzetek össze-vissza a porondon! Csak itt látható többek között a távoli egzotikus országból érkezett tudatlan úr és az ő rosszul idomított marhái – rögtön két felvonulásban. Móka és kacagány! És persze zene, zene! 10.00-14.00 Kreatív foglalkozás Jegyár: 1500 Ft, gyerek jegy: 1000 Ft (3 éves kor alatt a belépés díjtalan.)

33


Manócska Színház ovisoknak március 6. kedd 10.00

Romhányi József a gyermekek és a felnőttek körében is közkedvelt meséjét a Fogi Színháza előadásában láthatja a gyermekközönség színpadi, zenés változatban. Bubó doktor, Ursula, Csőrmester és Teknőc Ernő figurája régóta ismert alakjai a mai magyar meseirodalomnak, akik most teljes embernagyságban elevenednek meg előttünk. Jegyár: 900 Ft

GYERMEKSZÍNHÁZ

Dr. Bubó – Fogi Színház

április 10. kedd 10.00

Erdők könyve – Aranyszamár Bábszínház

Azt tudtad, hogy a gombák nem csak úgy maguktól teremnek, hanem a Gombacsináló Manó készíti őket? És azt, hogy a virágokban Tündérek laknak? És azon, hogy a madarak kitől tanultak énekelni? Biztosan eszedbe sem jut, hogy egy Tündér is lehet szomorú, ha elveszít valamit - mondjuk szép kis selyempapucsát? A Boszorkányra pedig - valld be - gondolni sem mertél eddig! Sok mindent nem tudsz tehát, ami egy erdőben történik. De megtudhatod, ha akarod. És aztán ha újra az erdőbe mész, Te magad is látni fogod, hogy minden hajszálra úgy van, ahogy nálunk láttad. Wass Albert Erdők és tavak könyve című műve alapján Strausz Tünde írta. 55 perc Jegyár: 900 Ft

35


Gulliver Színház kisiskolásoknak március 7. szerda 14.00

A könyv, amiről mindenkinek van emléke, és egy mondatot biztosan fel tud idézni belőle. A történet mostani, zenés feldolgozása nem nélkülözi a humort és a gyermeklélekhez illő kedvességet, miközben a történet lényege érintetlen marad. Antoine de Sain-Exupery A kis herceg meséje egyaránt nyújt színházi élményt a gyermekeknek és a felnőtteknek egyaránt. „„Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz – mondta nekik. – Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. Ugyanolyan közönséges róka volt, mint a többi száz – meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon.” 60 perc Jegyár: 900 Ft

GYERMEKSZÍNHÁZ

A kis herceg – Körúti Színház

április 11. szerda 14.00

Emil és a detektívek – Körúti Színház

Emil a falusi fiú Berlinbe érkezik meglátogatni a nagymamáját, de a vonaton ellopják a pénzét. A nagyvárosban új és vagány barátokra talál, akikkel nyomozásba kezd. Erich Kästner egyik legismertebb története példát ad becsületből, barátságból, bátorságból és családszeretetből. A zenés előadás megőrzi a mű eredeti mondanivalóját és vidámságát, miközben a mai fiatalok számára is élvezetes. 60 perc Jegyár: 900 Ft

37


NAGYTÉTÉNYI TÁNCEST

BUDATÉTÉNYI TÁNCEST

Március 5. hétfő 16.00 Nőnap Helyszín: Szelmann Ház (1225 Budapest, Nagytétényi út 306.)

Március 12. hétfő 16.00 Helyszín: Klauzál Ház Április 9., hétfő 16.00 Helyszín: Klauzál Ház

Játszik a Kristály Duó. Jegyár: 800 Ft, 60+ Szenior Bérlettel díjmentes

Díjmentes részvétel: - Budatétényi Táncest (Klauzál Ház) - Nagytétényi Táncest (Szelmann Ház) - Szenior örömtánc (Klauzál Ház) - Szenior torna (Cziffra Ház) Díja negyedévre (január, február, március hónapra) 1.500 Ft Megvásárolható a táncesteken és hétköznaponként 10-13 óráig a Klauzál Ház információs pultjánál.

Testre szabás

60+ Szenior Bérlet

60+ SZENIOR PROGRAM

SZENIOR TÁNCESTEK

tanácsadás és kötetlen beszélgetés a számítógép kezeléséről Csáki László szerdánként személyre szóló tanácsokkal szolgál: szoftverismeretek, hibák kijavítása, gépvásárlási tanácsadás, telepítés, használati útmutatók. A foglalkozásokon csak előre egyeztetett időpontban, beosztás szerint lehet részt venni. Jelentkezni a Klauzál Ház információs pultjánál lehet. A részvétel díjtalan. 38


ismeretterjesztő sorozat és gyakorlati útmutató A számítógépkezelés alapjait, az új típusú ismeretszerzés és kapcsolatépítés lehetőségeit Csáki László mutatja be, érthető, nyugdíjas társaival közös nyelven. Az előadásokat követően kérdésekre is felel és tanácsokkal is szolgál. Kezdőknek (azokat várjuk, akik most kezdenek ismerkedni az internet világával): március 8., 29. csütörtök 15.00 Haladóknak (azokat várjuk vissza, akik már részt vettek foglalkozásainkon): március 1., 22., április 5. csütörtök 15.00 A részvétel díjtalan.

60+ SZENIOR PROGRAM

Internet?!

KAMARA GALÉRIA április 12. csütörtök 18.00 BUDAFOK-TÉTÉNYI NOSZTALGIA –Képeslapok a múltszázad elejéről A kiállítást megnyitja: Garbóci László, helytörténész Várjuk azok jelentkezését, akik megosztanák digitális gyűjteményünkkel a XX. század első felében megjelent Budafok-tétényi képeslapjukat. E-mail: szabo.eva@klauzalhaz.hu, telefon: 226-0559/110-es mellék

39


Kertbarát Kör

KLUBOK, KÖRÖK

„„Kertészkedj, művelődj, barátkozz! Védd a természetet és fogyassz magyar termékeket!” Március 5., hétfő 16.00 Alginit, a természetes talajjavító Előadó: Dr. Baksa Csaba, a Földtani Társulat elnöke Március 7., szerda 16.00 Szőlőmetszés-bemutató Előadó: Német Iván, borlovag, tangazdaság-vezető Helyszín: SIESZ Tangazdaság, Bp. XXII. Jósika u. 2-28. Találkozó: 15.40-kor a 251-es busz Városház téri végállomásánál Március 10., szombat 10.00 Gyümölcsfák tavaszi metszése Előadó: Magyar Lajos, egyetemi tanársegéd (SZIE) Helyszín: XXII. Park u. 56/b Találkozó: 9.25-kor a 150-es busz Jókai úti megállójában Március 19., hétfő 16.00 Tavaszi növényvédelem és a 2017. év tapasztalatai Előadó: Dr. Radácsiné Hári Katalin, mérnök (SZIE) Március 22., csütörtök 11.00 Városkép2 – Mátyás templom, Halászbástya Találkozó: 10.50-kor, Budapest I., Szentháromság tér 2. Belépődíj: 1.300 Ft Április 16., hétfő 16.00 A klímaváltozás hatása a zöldség- és gyümölcstermelésre Előadó: Dr. Terbe István, egyetemi tanár (SZIE) Április 23., hétfő 16.00 A paprika és a paradicsompalánták kiültetése A komposzt felhasználása Előadó: Dr. Zatykó Lajos, paprikanemesítő (SZIE)

40


Szerda 10.00-11.30 A mozgás és a tanulás fiatalít! Testi, szellemi frissességünk megőrzéséért magunknak is tennünk kell. A szeniortánc foglalkozáshoz nem szükséges sem előzetes tánctudás, sem táncpartner. Az új lépések megtanulása intenzív koncentrációt kíván, elősegíti az idegpályák „olajozását”. Folyamatos csatlakozási lehetőség! Foglalkozásvezető: Szűcsné Gyöngyösi Ildikó (+36 20/910-8931) Részvételi díj: 500 Ft / fő / alkalom; 60 + Szenior Bérlettel díjtalan!

Budafolt - Foltvarrók Klubja csütörtökönként 10.00-12.00 Klubvezető: Gede Károlyné, Annamari

KLUBOK, KÖRÖK

Szenior örömtánc

Budatétényi TűKör

Március 7., 21., április 4., 18. szerda 10.00 Körvezető: Jenei Anikó, népi iparművész

Boldogságklub március 9. 17.30-20.00 Az apró örömök élvezete. A pszichológiai elméletekből és kutatásokból rengeteg bizonyíték szól amellett, hogy tartósan boldogságot okoz, ha észrevesszük és élvezzük az apró örömöket. Az élet attól szép, hogy mindannyian mások vagyunk, ezáltal minden ember más és más örömforrásokkal rendelkezik. Klubvezető: Dr Vida Józsefné A részvétel díjtalan.

Képregény workshop március 24 szombat. 10.00-12.30 A smArts képregényworkshopot tart 9-14 éveseknek! A gyerekek történeteiből, a gyerekek közreműködésével digitálisan képregényt készítünk, amit a workshop után le is vetítünk, illetve mindenkinek elküldjük nyomtatható minőségben is. Amit hozz magaddal: okostelefon, ipad vagy tablet. A műhelytitkokba a workshopon beavatunk. Workshop ára: 5000 Ft., testvérkedvezménnyel: 4500 Ft. A jelentkezéshez regisztráljatok e-mailben: classes.smarts@gmail.com Info: + 36 70 422 76 40

41


Budatétényi Ulti Klub

CIVIL SZERVEZETEK

Szerdánként 14.00-19.00 Ulti Bajnokság: március 24., szombat 9.00-17.00

Mozgáskorlátozottak XXII. kerületi Egyesülete Február 6. és március 6. kedd 14.00-16.00

Klauzál Gábor Társaság

március 28. szerda 18.30 A társaság első független kormányunk mezőgazdasági, ipar- és kereskedelmi minisztere, a reformkori és a kiegyezéshez vezető mozgalmak egyik vezető személye, egyben budatétényi birtokos, gazdálkodó, közösség- és kultúrateremtő hazafi, Klauzál Gábor emlékének ápolása iránt érez felelősséget

Városvédők

március 19. hétfő 17.00 Budapesti Városvédő Egyesület Promontor-Tétény munkacsoportja Helyszín: Klauzál Ház

A Magyar Vöröskereszt XXII. kerületi szervezetének

jótékonysági ruha, játék, apró ajándékvására. 2018. március 13., 09.00-13.00 óráig, Klauzál Ház 111. terem 42


2018. MÁRCIUS-ÁPRILIS

Nyisson be hozzánk!


Koncert I Tánc I Kézművesség Hegedűs Endre gyermekkoncert március 9. péntek 10.00 május 4. péntek 10.00 A Kossuth-díjas és Liszt Ferenc díjas zongoraművész és zenepedagógus komolyzenei gyerekkoncertje A belépés díjtalan

Tétényi Táncparkett

március 23., péntek 19:00-23:00 április 13., péntek 19:00-23:00 május 11. péntek 19.00-23.00 június 8. péntek 19.00-23.00 Élő zenés tánceest Maderspach Zoltán előadásában. Jegyár: 900 Ft

Húsvéti kézműves készülődés és játszó-tér március 22. csütörtök 9.00 -15.00 Babáknak-mamáknak, nagymamáknak-nagypapáknak a kerület apraja nagyjának. A belépés díjtalan

44


Családi Cziffra nap Egészségnap és Családi Cziffra nap

április 14. szombat 10.00-14.00 Az egész családnak kínál egészségügyi programokat április közepén az Egészségnap. Célunk az, hogy az ide látogatók valóban törődjenek egészségükkel. Kismamának szóló előadással, az egészségtudatos táplálkozással kapcsolatos tanácsadással és a természetes gyógymódokat is górcső alá veszi a rendezvény, ahová az egész családot szeretettel várjuk. A kicsik is elfoglalhatják magukat, hiszen kézműves és gyerekfoglalkozással is készülünk. Az eseményre a belépés díjtalan, ezen kívül az egészségügyi szűrések és mérések is ingyenesek.

45


Babszem bérlet Mesekoktél 4-10 éves6-12 korosztály éves korosztály számára!számára! A műsor- és szereplőváltoztatás jogát fenntartjuk.

Húsvéti készülődés Nyúlanyóval - zenés húsvéti műsor Pódium színház március 21. szerda 10.00 A rosszaság Tapsi ahelyett, hogy segítene a húsvéti készülődésben kitalálja, hogy az elrejtett ajándékokat eltünteti és összekavarja az ünnepi varázsóra mutatóját. Igy az évszakok is megzavarodnak. Nyúlanyó hiába festi a tojásokat nem jönnek a locsolók. Nade a gyermekek segítségével a helyére kerül minden és egy hatalmas húsvéti forgatagba kerülünk. Tapsi belátja nem jó dolog felborítani a megszokott ünneplést, és megígéri nem tesz többet ilyet. Jegyár: 800 Ft

Ágacska- Pódium színház

április 18. szerda 10.00 Gomba, virág, lepke, béka lesz a játszótársakból, a tárgyak életre kelnek. A festő viharos szelet fúj, s a szél letőri Ágacskát a fáról... Kacsák totyognak be hápogva, Pösze egér fúj harcias indulót, mindnyájan futnak, lebegnek, elbolondoznak Ágacskával, aki szeretné tudni, hogy voltaképpen ki is ő? Nem virág, nem gomba, nem lepke, nem ember és nem is kacsa, hanem kicsoda? Végül Gabó manó árulja el neki, hol a helye a világban. Légy az, ami vagy Ágacska, mert az öreg platánfa csak akkor él tovább, ha te visszatérsz. És Ágacska visszamegy az erdőbe. Jegyár: 800 Ft

Babszem Színház

6-12 éves korosztály számára!

Mese a Napkirályról és a Holdkirálynőről Zanotta Art előadása március 28. szerda 10.00 Jegyár: 800 Ft

Óz, a nagy varázsló - Pódium Színház április 25. szerda 10.00 Jegyár: 800 Ft

47


Kamasz Színház

14-18 éves korosztály számára!

Szélben szállók - Kerekasztal Színházi Nevelési Központ

március 12. hétfő 13.00 A Stúdió K Színház és a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ koprodukciójában készült előadásunk alatt Mirka kalandos életútját követjük nyomon. Elmesélt és elhallgatott történetekről, a képzelet és az igazság valóságtartalmáról, nyitott és zárt kapukról mesélünk közösen. A résztvevő fiatalok a szereplők vezetésével nemcsak megbeszélik a történetet, hanem folyamatosan alakítják az eseményeket.

Kiállok érted - K. V. Társulat és a Bohócok a Láthatáron produkciója

április 9. hétfő 13.00 Kitty és Sunny vonaton utazik Nyíregyházáról Budapestre. Az a tervük, hogy tovább mennek Hollandiába. Sunny épp most szökött meg egy gyermekotthonból. Kitty mesél neki Marlenkáról. És ahogy a vonat halad, úgy mosódik el mese és valóság határa. Kitty, Sunny és Marlenka története a színpadon találkozik, meséjük-valóságuk szegénységről, kiszolgáltatottságról, szeretethiányról és sorsszerűségről beszél - és talán ad némi reményt. Az előadás célja, hogy a diákok a színészekkel való közös gondolkodáson és játékon keresztül érzékenyebbé és nyitottabbá váljanak az előadásban felmerülő fontos társadalmi problémákra, illetve a potenciálisan érintett gyerekek figyelmét felhívjuk az áldozattá válás természetrajzára.

KIÁLLÍTÁS Gizella Tomozi: Lelkem színei

Kiállításmegnyitó március 22. csütörtök 18.00 Gizella Tomozi Aranypaletta díjas és Harmónia Képzőművészeti Díjas képzőművész „Lelkem színei” című festmény kiállítása. „Idősnek, fiatalnak egyaránt azt tanácsolom, kezdjenek el bátran alkotni, tevékenykedni. Merjék kipróbálni, mi lakozik bennük, mert csak akkor derül ki igazán, mire is képesek valójában. Legyen az én különleges sorsom inspiráló mindenkinek, hogy van élet hatvan év felett is, el kell kezdeni, csak az első lépés nehéz.” 48 A kiállítás megtekinthető május 16-ig.


TANFOLYAMOK - KLUBOK Aikido hétfő és csütörtök 18.30 oktató: Mocsáry György (+36 70/671 5518) Bálna bál drámapedagógiai foglalkozás kedd 16:30 oktató: Hajduné Lovas Zsuzsa - drámapedagógus Előzetes bejelentkezés szükséges az info@cziffrakozpont.hu email címen. Cubito kedd 18.15 oktató: Gecsó Eszter (+36 70/319 2343) Hatha jóga – február 5-től hétfő 18:00 oktató: Csiszár Zsuzsa(+36 20/354 9299 ) Horgásztanfolyam szerda 15.00-17.00 oktató: Móri István (+36 30/221 5721) Gyerekjóga szerda 17.15 oktató: Fey Dorottya (+36 70/5852055) Ringató foglalkozás kedd 09.30 oktató: Farkas Csilla (+36 30/390-5726)

50


TANFOLYAMOK - KLUBOK Senior torna kedd 11.00 és 12.00 csütörtök 12:00 és 13:00 oktató: Váczi Szilvia (+36 30/973-3853) Szenior Örömtánc hétfő 11.30 Illetve minden hónap harmadik hétfőjén 12:30 oktató: Hollenczer Katalin (+36 30/203-7155) 3-1-2 Meridián klub hétfő 10:00 klubvezető: Héveiné Ágnes (+36 30/748-1599) szerda 10:00 klubvezető: Sümegi János (+36 30/293-8714) A belépés díjtalan. Cziffra baba-mama klub csütörtök 9.30-11.00 További információért keresse Gecsó Esztert az info@cziffrakozpont.hu e-mail címen vagy a +36 20/341-9859-es telefonszámon Életmód klub Minden hónap harmadik hétfőjén 11.00. További információért keresse Héveiné Ágnest a +36 30/748-1599es telefonszámon. Tipegő angol nyelvű baba-mama klub kedd 10.00-12.00 A XXII. kerületi Család- és Gyermekjóléti Központ szervezésében. Zöld jövő környezetvédelmi Egyesület Minden hónap első szerdáján 18.00 További információért keresse Mészáros Pétert a +36 70/289-4970es telefonszámon.

51


Információ

Cziffra György Nagytétényi Kulturális Központ 1225 Budapest, Nagytétényi út 274-­276. Telefon: +36 1 406 2837, +36 20 360 4364 info@cziffrakozpont.hu www.cziffrakozpont.hu Nyitva tartás hétfő-péntek 10.00 – 18.00

Tanfolyami beiratkozás

előzetes egyeztetéssel a tanfolyamvezetőnél

Terembérlet

Gecsó Eszter gecso.eszter@cziffrakozpont.hu Tel: +36 20 341 9859

tt!

la sa

ítá

lúj e F

BARLANGLAKÁS EMLÉKMÚZEUM

52

További információ: Appel Péter tárlatvezető +36 -20-447-8333 Megyeri István muzeológus + 36-20-261 -7888 1222 Budapest, Veréb u. 4.


Információ

Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ 1222 Budapest, Nagytétényi út 31-33. Telefon: 226-0559; Fax: 227-3427 info@klauzalhaz.hu www.klauzalhaz.hu www.facebook.com/klauzalhaz

Koncert- és színházjegyek értékesítése a Klauzál Ház Információs pultjánál

hétfőtől péntekig 10.00-19.00 óráig, hétvégeken az előadás előtt egy órával.

P R MONTOR

TELEVÍZIÓ

Online jegyvásárlás a www.jegy.hu internetes hálózatán keresztül, foglalt jegyek átvétele legkésőbb 7 munkanappal a foglalás után, jegyvisszaváltás az előadás előtt legkésőbb 7 munkanappal lehetséges. minden hónap 15-ig hétfőtől péntekig 10.00-19.00 a Klauzál Ház Információs pultjánál. Farkas-Bíró Edit biro.edit@klauzalhaz.hu +36-1-226-0559 / 106-os mellék

Terembérlet

Pertics Anita +36-1-226-0559 / 108-as mellék info@klauzalhaz.hu

Támogatóink:

Tanfolyami beiratkozás

53


Tanfolyam neve Akrobatikus rocky Formatorna

Hip-hop

Modern balett Modern-kortárs táncszínház Ritmikus gimnasztika Salsa Csiri-biri babatorna KÉPZŐMŰVÉSZETI TANFOLYAM

Időpontja Kezdők: Hétfő 16.00-16.45, Péntek 16.30-17.15 Haladók: Hétfő 16.45-17.30, Péntek 17.15-18.00 Versenyzők: Hétfő 17.00-18.30, Péntek 17.15-18.15 Hétfő és szerda 15.00-19.00 Hétfő: 16.00-17.00 Future Team /Haladó 13-16 év/ 17.00-19.00 76 Zone /Haladó 15 éves kor felett/ Kedd: 17.00-18.00 Kezdő /7-12 év/ 18.00-19.00 Xtreme Girls /Középhaladó 8-12 év/ Szerda: 16.00-17.00 Future Team /Haladó 13-16 év/ 17.00-18.00 White Wings /Haladó 13-18 év/ 18.00-19.00 Kezdő /13-16 év/ Csütörtök: 17.00-18.00 Kezdő /7-12 év/ 18.00-19.00 Xtreme Girls /Középhaladó 8-12 év/ 19.00-20.00 76 Zone /Haladó 15 éves kor felett/ Péntek: 17.00-18.00 White Wings /Haladó 13-18 év/ 18.00-19.00 Kezdő /13-16 év/ Szombat: 9.00-10.00 Kezdő fiúknak /8-12 év/ Hétfő 16.00-17.30 Hétfő és szerda 18.30-19.30 Kedd és csütörtök 16.30-17.15 (7-8 éveseknek) Kedd és csütörtök 17.15-18.00 (óvodásoknak) Február 7. és március 7. szerda 19.00-22.00 Csütörtök 9.30-tól és 10.15-től KÉT CSOPORTBAN! Péntek 16.00-18.00

Kezdő kreatív gyerektorna

Szerda és péntek 16.30-17.30

Ovis torna

Kedd és csütörtök 17.00-18.00


Hétfő 9.30 – 10.00 és 10.15 – 10.45

TÁ-TI-KA (0-4 éveseknek)

Kedd 9.30 és 10.00

TÁ-TI-KA (3-6 éveseknek)

Csütörtök 16.30-17.15

Fantázia Musical Stúdió

Szombat 10.00-12.00

Hangszerző élményzeneműhely

Csütörtök 17.30-18.15

Harsányi Színjátszó Stúdió

Hétfő 15.30-16.30

Színjátszó tanfolyam 50+

Hétfő 14.00-15.00

Zenekari oktatás

Vasárnap 14.00-16.00

Nagyi a neten

Folyamatosan indul és lehet jelentkezni (hétfő péntek időpontok változnak.)

Csak így tovább, Nagyi!

Hétfő és péntek 9.00-13.00 Hétfő és péntek 9.00-13.00

Aikido

Gyerekeknek: kedd és csütörtök 17.45-19.00 Felnőtteknek: kedd és csütörtök 19.30-21.00

Karate

Hétfő és szerda 17.00-18.30

Kung-fu felnőtt

Szerda és péntek 19.00-20.00

Alakformáló

Kedd és csütörtök 18.30-19.30

Anya-formáló edzés Baba-mama

Szerda 18.00-19.00 Hétfő és szerda 10.00-11.00

Gerinctorna délelőtt

Szerda 11.15-12.15

Gerinctorna délután

Kedd és csütörtök 17.20-18.20

Hatha jóga Szenior örömtánc Tai chi Yin jóga

Hétfő 18.15-20.15 Szerda 10.00-11.30 Hétfő és csütörtök 18.30-19.30 Csütörtök 18.30-20.00

A programváltoztatás jogát fenntartjuk! -

Tanfolyamaink

Ringató


44. Budafok-Tétényi

május 9-27.

május 13. vasárnap 20.00

Caramel koncert

május 23. szerda 20.00

Kiscsillag Zenekar Lovasi András Dalok párban

Klauzál Ház 2018. márciusi műsorfüzet  
Klauzál Ház 2018. márciusi műsorfüzet  
Advertisement