Exegetika 1 20

Exegetikai tévedések

EXEGETIKAI TÉVEDÉSEK

D. A. Carson

Copyright © 1996 by D. A. Carson Originally published in English under the title Exegetical Fallacies by Baker Book House Company, Grand Rapids, Michigan, 49516, U. S. A. All rights reserved.

Magyarországon kiadja a Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány A Member of BEE International 1135 Budapest, Béke utca 35/A Tel.: 350–7201 Felelős kiadó: Monty Taylor Fordította: Czövek Tamás Borító: Boltos Péter A fordítás és a kiadás a kiadó engedélyével történt.

Minden jog fenntartva.

A könyv bármely részének felhasználásához vagy sokszorosításához a kiadó előzetes írott engedélye szükséges, kivéve rövid idézeteket folyóiratokban, elemző cikkekben.

ISBN 963 9390 19 4

Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány Budapest, 2003

Tartalomjegyzék Előszó Bevezetés

9 11

1. Bibliai szavakhoz fűződő tévedések

27

2. Nyelvtani tévedések

79

3. Logikai tévedések

107

4. Előfeltevésekben rejlő és történeti tévedések

155

5. Záró gondolatok

171

Tárgymutató

179

Névmutató

183

Bibliai helyek mutatója

187

In Memoriam W. Gordon Brown

Előszó E könyv jelentős része a portlandi (Oregon) Western Conservative Baptist Seminary tavaszi előadásain hangzott el 1983-ban. A könyv helyenként még mindig emlékeztet az eredeti előadások jellegére – kivéve a lábjegyzeteket, amelyek természetszerűleg nem szerepeltek az előadásokban.

Példáim túlnyomó részét újszövetségi, nem pedig ószövetségi írásmagyarázatokból merítettem. Ennek oka nem pusztán az volt, hogy jómagam az előbbiek terén otthonosabban mozgok; sokkal inkább az, hogy ezeket a példákat az újszövetségi iratok felelősségteljes magyarázatának éveken át tartó, tantermi oktatása során gyűjtöttem össze. Ugyan nem kevesebb hasonló példával ószövetségi írásmagyarázatok olvasása során is találkoztam, mégis, hogy ne lépjem túl e könyv kereteit, az eredeti elgondolás mellett maradtam.

Azok közül, akik a könyvben foglaltak egy részét vagy egészét hallották vagy olvasták, néhányan azért bíráltak, mert nem helyeztem kellő hangsúlyt néhány, teológiai vagy írásmagyarázati kérdéseket érintő, általuk előnyben részesített nézőpontra. Igyekeztem figyelembe venni bírálatukat, és ahol lehetett, változtatni a szükséges pontokon.

Biztató azonban, hogy baptisták és 9

Exegetikai tévedések gyermekkeresztséget vallók, kálvinisták és arminiánusok – hogy csak a legfontosabbakat említsem – megközelítőleg ugyanolyan mértékben adtak hangot ellenvetéseiknek és javaslataiknak: az általam képviselt vélemény tehát kiegyensúlyozottnak tűnik. Szeretném a leghatározottabban hangsúlyozni, hogy ezt a könyvet nem akartam a saját előítéleteim szócsöveként használni. S ha ezt nem is sikerült teljesen megvalósítanom, azok az olvasók, akiket bánt, hogy kedvenc értelmezésük esetleg nem kapta meg az őt megillető helyet, tegyék fel maguknak a kérdést: vajon milyen mértékben befolyásolják értelmezésüket saját előítéleteik.

Titkárnőm, Marty Irwin rendkívül rövid idő alatt kényszerült legépelni a szöveget. Gyorsaságáért és lelkes munkájáért köszönettel tartozom neki. Mark Reasoner igen nagy segítséget nyújtott két fejezet összeállításában.

Soli Deo Gloria D. A. Carson

10

Bevezetés Az írásmagyarázati vagy bármilyen más tévedésekre való fókuszálás egy kicsit hasonlít a bűn tettenérésére: a vétkesek kelletlenül elismerhetik tévedéseiket, és röviden elidőzhetnek azok vizsgálata felett, de ez az eljárás alapjában véve nem javít a helyzeten. Mindazonáltal, míg a bűnök gyakoriak, sőt mi több, elkövetőik gyakran nem is ismerik fel őket, egy részletes leírásnak meglehet az az üdvös hatása, hogy nem pusztán alapos önvizsgálatra serkent, hanem arra is ösztökél, hogy a jobbik megoldást keressük. Remélem, hogy annak vizsgálatával, hogy mit nem szabad az írásmagyarázat során tenni, mindannyian még őszintébben fogunk törekedni Isten Igéjének helyes értelmezésére. A negatív példákra annak reményében hívom fel a figyelmet, hogy az olvasónak ezek révén nagyobb hasznára lesz a más könyvekben és előadásokban található pozitív útmutatás.

Mielőtt belevágnék – elkerülendő a későbbiek során a téma szempontjából kevésbé fontos, félrevezető kérdések tárgyalását – rögtön az elején vázolom, hogy miért fontos ez a téma és milyen veszélyeket rejt magában, valamint bemutatom azokat a korlátokat, amelyeket kutatás közben szabtam magamnak.

11

Exegetikai tévedések A téma fontossága Azért fontos beszélni erről a témáról, mert fájdalmasan gyakoriak közöttünk az írásmagyarázati téveszmék – közöttünk, akiknek Isten kegyelméből az a felelősségteljes feladatunk, hogy Isten Igéjét hűségesen hirdessük.

Shakespeare egy színdarabjának félreértelmezése, Edmund Spenser egy költeményének felületes tanulmányozása aligha jár következményekkel az örökkévalóságra nézve. A Biblia értelmezésében azonban nem engedhetünk meg ilyen nagyvonalúságot. Itt Isten gondolataival van dolgunk: kötelességünk minden erőnkkel azon lenni, hogy megértsük és világosan értelmezzük azokat. Annál is megdöbbentőbb tehát az evangéliumot hirdető szószékek, a Bibliát hivatalból tisztelők részéről tapasztalt azon gyakori és megbocsáthatatlan pongyolaságot látni, amellyel Isten Igéjéhez viszonyulnak.

Elkerülhetetlen, hogy hibázzunk az írásmagyarázat során. Fájdalmasan emlékszem néhány tévedésemre, melyeket csak évek múltán ismertem fel, vagy amelyekre olvasmányaim és éber tanártársaim hívták fel a figyelmemet, akik szeretnek annyira, hogy kijavítsanak.

Annál tragikusabb viszont a helyzet, ha egy igehirdető vagy tanár egész élete során nincs tudatában annak, milyen égbekiáltó ostobaságot hirdet, és ennek következtében milyen kárt okoz Isten egyházának. És azzal sem elégedhetünk meg, hogy más, képzetlenebb emberekre mutogatunk  a saját házunk táját kell először rendbe tennünk.

Mindenfajta kritikus gondolkodás lényege – e széltébenhosszában használt kifejezés legjobb értelmezése szerint – a megállapítások igazolása. A Biblia kritikai értelmezése az, melyet megfelelő módon igazolni lehet: lexikális, nyelvtani, 12

Bevezetés kulturális, teológiai, történelmi, földrajzi vagy másfajta érvekkel.1 Más szóval kritikai írásmagyarázatot ebben az értelemben az az írásmagyarázó gyakorol, aki világos érveket vonultat fel az általa képviselt álláspont mellett. A kritikai írásmagyarázat szemben áll pusztán személyes véleményekkel, vak tekintélyelvűséggel (legyen az a magyarázó vagy valaki más tekintélye), önkényes magyarázatokkal és spekulatív nézetekkel. Ezzel nem tagadni akarom, hogy lelki kérdéseket lelki oldalról kell megközelíteni, és azt sem állítom, hogy a kegyesség mellékes szempont. Sokkal inkább azt akarom mondani, hogy sem a kegyesség, sem a Szentlélek ajándéka nem biztosítéka a tévedhetetlen értelmezésnek. Amikor két, egyformán istenfélő írásmagyarázó egy adott szöveget össze nem egyeztethető módon értelmez, nem lehet mindkettőnek egyszerre igaza – ezt el kell ismernie a legkegyesebb embereknek és talán még azoknak is, akik nem a végletekig menő poliszémia hívei (melyről hamarosan többet is fogok mondani).2 Amennyiben az adott 1

2

A kritikai ilyen értelmezéséhez Bernard Ramm könyvére támaszkodom: Protestant Biblical Interpretation: A Handbook of Hermeneutics for Conservative Protestants, 2. kiadás (Boston: Wilde, 1956), 101-103. o. (A 3. már nem tartalmazza ezt a részt.)

Mintha egy vakfolt miatt egyesek ezt néha nem látnák. Csaknem húsz évvel ezelőtt egy hívő barátommal utaztam autóval valahová, és elmondta, amit reggeli csendességében az Úr „kijelentett neki”. Máté evangéliumát a King James fordítás szerint olvasta. Nemcsak arra lettem figyelmes, hogy félreértette az archaikus angol nyelvet, hanem hogy a King James fordítás akaratlanul is rosszul interpretálta az eredeti görög szöveget.

Udvariasan felhívtam a figyelmét rá, hogy a szakasz másként is értelmezhető, és röviden előadtam a saját értelmezésemet. Ő elfogadhatatlannak minősítette a nézetemet, mivel úgymond a

13

Exegetikai tévedések írásmagyarázók nemcsak lelki emberek, de érettek is lelkileg, remélhetőleg kíváncsiak lesznek, miért jutottak eltérő következtetésekre. Folyamatos körültekintő, udvarias és őszinte vizsgálattal idővel megegyezésre juthatnak eltérő értelmezéseik ügyében. Talán az egyiküknek igaza van, és a másikuk tévedett; talán mindketten egyenlő mértékben tévedtek, s így mindkét félnek felül kell vizsgálnia álláspontját. Vagy az is lehet, hogy egyik magyarázó sem látja a nézetkülönbség pontos okait, s ezért képtelenek lesznek az exegetikai vagy hermeneutikai kérdést tisztán látni és megoldani. A lényeg számunkra, hogy a két magyarázó kritikai írásmagyarázatot végez, olyat, mely azt a célt szolgálja vagy igyekszik szolgálni, hogy megfelelő igazolást nyújtson az elért következtetésekhez és fenntartott nézetekhez. Ám ha a kritikai írásmagyarázat jól megalapozott érveket akar megszólaltatni, meg kell tanulnia a rossz érveket visszautasítani. Ezért fontos ez a könyv. Ha felfedjük írásmagyarázati téveszméinket, jobb kritikai írásmagyarázó válhat belőlünk.

Ha helyesen bánunk a Bibliával, egy kicsit jobban „halljuk” majd a hangját. Nem túl könnyű-e a másoktól ránk hagyott értelmezéseket beleolvasnunk a Biblia Szentlélek, aki nem hazudik, az igazságot mondta neki. Fiatalos merészséggel kitartottam a nyelvtanon, szövegösszefüggésen és fordításon alapuló értelmezésem mellett, amit azonban ő az 1Kor 2:10b-15-re hivatkozva félresöpört: a lelki dolgokról lelki módon kell véleményt formálni  ami kevés kétséget hagyott véleményemre nézve. Őszinte kíváncsisággal kérdeztem tőle, mit szólna, ha nem a nyelvtanra és a szövegre hivatkoznék, hanem arra, hogy magától az Úrtól származik ez az értelmezés. Hosszú hallgatás után ezt mondta: „Azt hiszem, azt jelentené, a Lélek mást mond különböző embereknek.”

14

Bevezetés szövegébe? Ilyen módon a Biblia tekintélyét önkéntelenül is a hagyományos értelmezésre ruházzuk át, amit így hamis, sőt bálványimádó bizonyossággal ruházunk fel. Minthogy a hagyományok a hagyományozás folyamatában új és új alakot nyernek, idővel messzire sodródhatunk az Igétől, miközben szilárd meggyőződésünk lesz: teológiai nézeteink „biblikusak”, tehát igazak.

Ha ilyen módon tanulmányozzuk a Bibliát, több mint valószínű, hogy tévedéseink egyre szilárdabbak lesznek. Ha a Biblia azt a célt szolgálja, hogy folyamatosan reformálja életünket és tanításunkat, akkor mindent meg kell tennünk, hogy helyesen hathasson ránk, és hogy ehhez a rendelkezésre álló legjobb eszközöket használjuk.

Egy ilyen könyvnek a fontosságát nem lehet túlbecsülni, amennyiben az írásmagyarázat minket még elválasztó kérdéseiben közös nevezőre akarunk jutni. Azokhoz beszélek, akik tisztelik a Bibliát: igen lehangoló azt látni, milyen különbségek vannak köztünk abban a kérdésben, hogy a Biblia valójában mit mond. A nagy, egyesítő igazságokat természetesen nem szabad lebecsülni. Ennek ellenére tény, hogy azok közt, akik hiszik, hogy a hatvanhat kanonikus könyv nem más, mint Isten írott Igéje, egymással összeegyeztethetetlen teológiai nézetek kétségbeejtő sokasága figyelhető meg. Robert K. Johnstonnak igaza lehet, amikor ezt írja: [Az, hogy] evangéliumi hívők, akik mindnyájan a Bibliához ragaszkodóknak vallják magukat, több döntő kérdésben ellentétes teológiai nézetre jutnak, a teológiai értelmezés jelenlegi nehézségeire enged következtetni. Azt állítják, hogy a Biblia a mérvadó, ám teljesen képtelenek közös álláspontot kialakítani arról, amit mond (még azokkal sem, akik hasonló 15

Exegetikai tévedések módon elkötelezettek az evangélium mellett), s ez önromboló.1 Johnston itt talán nem fogalmazott kellő körültekintéssel, s az önrombolás, amire utal, inkább hermeneutikai és exegetikai, nem pedig szükségszerűen a Biblia tekintélyével kapcsolatos. De Johnston abban valóban segít, hogy meglássuk az egység kínos hiányát.

Miért van az, hogy azok közt, akik ugyanúgy tisztelik a Bibliát, vannak akik szerint a Lélek általi keresztségnek a nyelveken szólás a félreérthetetlen jele, míg mások szerint ez nem szükségszerű, megint mások pedig azt gondolják, nyelveken szólás ma már nem létezik? Miért osztják egyesek üdvtörténeti korszakokra a Bibliát, míg mások szövetségi teológiában hisznek? Miért van a kálvinistáknak és arminiánusoknak, baptistáknak és gyermekkeresztségben hívőknek megannyi irányzata? Miért védelmezik egyesek elkeseredetten a presbiteriánus egyházalkotmányt, míg mások a kongregacionalizmust éltetik, megint mások pedig a három egyházi tisztség és a hierarchikus egyházalkotmány mellett törnek lándzsát, mely a nyugati egyházat az egyházatyák óta majd másfélezer éven át meghatározta? És fel merjem még tenni a kérdést, hogy mi a jelentősége az úrvacsorának? Vagy hogy miért mutatkozik túltermelés az eszkatológiai nézetek terén?

Bizonyos értelemben az okok természetesen nem mindig ésszerűek, és nem helyesbíthetők kizárólag írásmagyarázati következetességgel sem. Sok teológus és igehirdető még soha nem kényszerült szembenézni az övétől eltérő magyarázatokkal. És mivel önbizalmuk csorbát szenvedne, 1

Robert K. Johnston, Evangelicals at an Impasse: Biblical Authority in Practice (Atlanta: John Knox, 1979)

16

Bevezetés ha lenne bátorságuk feltenni saját kérdéseiket, melyek bibliaolvasásuk során vetődnek fel, nem valószínű, hogy feladnák örökölt hagyományaikat. Ám én nem róluk beszélek. Most az egyes nézetek táborainak legbölcsebb, legérettebb, legképzettebb és legistenfélőbb vezetőire utalok: miért nem képesek ők nagyobb egységre a keresztyén tanok terén?

Felületesen úgy tűnik persze, hogy jó néhány tisztán gyakorlati akadályt kell leküzdeni. A vezetők talán úgy érzik, nincs elég idejük olyan vitákhoz, amelyek valóban eredményre vezetnének. Valószínűleg legtöbbjük úgy gondolja, hogy a másik fél annyira megszállottan ragaszkodik a saját álláspontjához, hogy az ilyen megbeszéléseknek kevés haszna volna. Ugyanakkor talán meg vannak győződve arról, hogy ildomosabb volna, ha a közeledést az ellenfelek kezdeményeznék, akiknek azután be kellene ismerniük tévedéseiket, magukévá téve a helyes álláspontot! Mások talán túl bizonytalanok saját nézeteikben ahhoz, hogy vitát merjenek kezdeményezni. Ám ha mindezeket az akadályokat el tudnánk hárítani, a tanbeli nézetkülönbségek igazi oka e feltételezett vezetők között – akik (képzeletünkben) azért gyűltek össze, hogy alázatos, mélyen szántó eszmecserét folytatva megoldást keressenek a széttagoltságra – bizonyára az lenne, hogy megoszlana véleményük abban a kérdésben: miről is szól valójában ez vagy az a szakasz, és hogyan kapcsolódik egyik szakasz a másikhoz.

Természetesen elképzelhető, hogy egy őszinte, kiterjedt vita először csak a különbségek mibenlétét tárná fel, vagy azok összefonódását általánosabb kérdésekkel. Végül, miután ezeket a melléktémákat, melyek mindegyike önmagában is nehéz exegetikai kérdéseket vet fel, kimerítően és alázatosan megvitatták, a Bibliát tisztelők 17

Exegetikai tévedések közt a vita hátralévő része már csak kizárólag exegetikai és hermeneutikai jellegű lenne. Ha a képzelt vitapartnereknek sikerül odáig eljutniuk, hogy kimondják: egy-egy íráshely értelmezése bizonytalan, valamit már sikerült elérniük; ugyanis ha ezt mindkét fél őszintén beismeri, akkor a Biblia alapján egyik félnek sincs joga ahhoz, hogy kiátkozza a másikat.

Időnként részt veszek ilyen megbeszéléseken, sőt olykor én magam keresem rájuk az alkalmat. Sokszor lehetetlen messzire jutni: az érzelmi akadályok túl nagyok, vagy a közös vélemény kialakításához túl sok idő kellene. Ám ahol sor kerül hasznos megbeszélésekre, ott mindkét oldal egyre könnyebben tesz különbséget jó és rossz, illetve erős és gyenge érv között.

Ebből következik tehát, hogy fontos tanulmányozni az írásmagyarázati tévedéseket. Különösen is biztató látni, hogy Pál milyen gyakran buzdítja a filippibeli híveket egyetértésre: hogy egyféleképpen gondolkodjanak. Ez több annál, hogy legyünk egymás iránt türelmesek. Ez a buzdítás megköveteli, hogy egységre törekedjünk abban a létfontosságú igyekezetben, ahogy Isten gondolatait követjük. Ez minden bizonnyal része annak a keresztyén gyakorlatnak, hogy Istent az értelmünkkel szeretjük.

Teológiánk nagy részéhez hasonlóan írásmagyarázati módszereinket is a legtöbb esetben olyan tanárok adták át nekünk, akik sok évvel korábban tanulták mindezeket.

Hacsak tanáraink és mi magunk nem tartottunk lépést a korral, igen valószínű, hogy írásmagyarázati módszereinkre nem voltak hatással a legújabb eredmények. Hermeneutika, nyelvészet, irodalomtudomány, a grammatikai műveltség kiszélesedése, a számítástechnika fejlődése – mindezek megkövetelik, hogy az írásmagyarázatot kellő önkritikával végezzük. Ráadásul némely kutatási eredménynek olyan 18

Bevezetés hatása van keresztyén munkánkra (pl. az ún. új hermeneutikának a hatása arra, ahogyan a kontextualizációnak a világmisszióbeli szerepéről véleményt alkotunk), hogy elengedhetetlen az érett gondolkodás. Sem a reformáció idején, sem az elmúlt évszázadban nem állt rendelkezésünkre az összes hasznos írásmagyarázati ismeret. Bármennyit is tanulhatunk és kell tanulnunk teológus elődeinktől, lépten-nyomon e század rideg valóságával szembesülünk; és sem a nosztalgia, sem a struccpolitika nem fogják elhárítani az írásmagyarázati felkészültségünknek kihívást jelentő fenyegetéseket és új lehetőségeket.

E két utóbbi megjegyzés eszembe juttatja David Hackett Fischer megfigyelését, aki élesen kritizálja történésztársait: A történészeknek kritikai vizsgálatokat is ki kell dolgozniuk nem pusztán értelmezéseikre, hanem azokra a módszerekre is, melyekkel eljutnak értelmezéseikhez… Kollégáim között elterjedt az a nézet, hogy bármely eljárás megengedett, ha megfelelő időközönként publikálnak egy-egy tanulmányt, és nem ítélik el őket törvényszegésért. A modern történetírás jelenlegi állapota ennek következtében a bírák korában élt zsidókéra emlékeztet: mindenki azt teszi, amit jónak lát. A mezőket sóval szórják be, felszántják üszőkkel, és éhínség uralja az országot.1 Azt nem tudom megmondani, hogy az írásmagyarázat szerencsésebb helyzetben van-e, mint a történetírás. Az 1

David Hackett Fischer, Historians’ Fallacies: Toward a Logic of Historical Thought (New York: Harper & Row, 1970), xix-xx.

19

Exegetikai tévedések azonban biztos, hogy vannak kínos hasonlóságok.

Végül pedig azért van szükség erre a könyvre, mert a nyugati világban az utóbbi harminc-negyven évben megváltozott a teológiáról való gondolkodás.

Leegyszerűsítve a helyzetet azt is lehetne mondani, hogy a konzervatív keresztyének előző nemzedékének olyan ellenfelekkel volt dolguk, akik gyakorlatilag azt mondták, hogy a Biblia nem megbízható, és csak iskolázatlanok és vakok gondolják másként. Természetesen ma is sokan hangoztatják ezt, ám újabban vannak, akik inkább azt állítják, hogy igazából hermeneutikai és exegetikai problémával van dolgunk. A konzervatívok állítólag nem értik teljesen a Bibliát, szövegét mesterkélt módon tekintélyként kezelik, és szakaszról szakaszra történő erőltetett exegézist kényszerítenek rá. James Barr a „fundamentalisták” ellen indított heves támadásának lényege, hogy a konzervatívok nem igazán értik a Bibliát, hogy a kritikai eszközöket nem következetesen és becsületesen használják.1 Robert H. Gundry nemrég megjelent Máté kommentárjában egyenesen azt állítja, hogy az ő megközelítése sokkal inkább Szentírás-hű, mint a hagyományos, konzervatív magyarázóké.2 Az ilyen állítások nem ritkák.

Ez azt jelenti, hogy ilyen esetekben a hagyományos apologetika célt téveszt. A hermeneutika és írásmagyarázat csataterén döntő hátrányba kerültünk. Hogy ismét vitaképesek lehessünk, újból meg kell vizsgálnunk írásmagyarázati és hermeneutikai eszközeinket. Ez magában foglalja a rossz, gyenge érvek könyörtelen 1 2

James Barr, Fundamentalism (London: SCM, 1977) Robert H. Gundry, Matthew: A Commentary on His Literary and Theological Art (Grand Rapids: Eerdmans, 1982)

20