mentén való gondolkodást becsatornázzuk egy szélesebb spektrumú, az esszencializmusra és sema‐ tizmusra kevésbé hajló gondolatrendszerbe, rugalmasabban kezelhetjük a századforduló anomáliáit is. Az efféle vizsgálatnak sosem lehet célja ugyanis a kétosztatú látásmód felerősítése, hisz száz évvel ezelőtt is számos példa akadt rejtett, bizonytalan, kettős, nemnormatív genderidentitásokra,58 s rá‐ adásul nyilvánvalóan maga a szöveg és a befogadó is szót kap a diskurzusban. Mindebből látható, hogy a férfi‐nő dichotómia ekkoriban sem biztosíthat merev keretet a testnyelv tipizálására, mindösz‐ sze olyan szempontokat gyűjthetünk egybe segítségével, melyek egy rugalmasabb koordinátarend‐ szerben is érvényes megfigyeléseket eredményeznek. A posztmodern genderkutatás performatív genderkonstrukciói és testelméletei nem öncélú teoretizálásra törekednek és jól alkalmazhatók a valóságra, hisz a valóság – legyen az most paradox módon a szépirodalmi művekben megképzett fikciós közeg – nem dichotomikus és a századfordulón sem volt az. Motschenbacher Redefining genderlect című tanulmányában éppen a szociolingvisztikai kutatásokat nevezi meg, mint Judith But‐ ler performatív genderidentitás elméletének – melyet a kritikák túlságosan teoretikusnak és a való‐ sággal nehezen összeegyeztethetőnek tartottak – kapcsolódási lehetőségét a valósághoz, a genderkérdés jelenlegi gyakorlatához. (48) Ehhez szolgáltat a századfordulós szépirodalom kiváló szövegkorpuszt.
58
Vay Sándor/Sarolta Krafft‐Ebing jóvoltából világszerte megismert és elemzett alakja pl. éppen ebben a kor‐ szakban születik meg Dabason nőként, nevelődik, ír és éli az értelmiségi arisztokraták életét férfiként a magyar társas közéletben.