XXXI. évfolyam 13. szám, 2019. április 5.

Page 19

Fotó: Gergely Szilárd

Megint bejött! Huszonkét ország több mint 10 ezer versenyzője vett részt a Spartan Race nagykanizsai versenyén. A modernkori spártaiak múlt szombaton szuper kategóriában mérettették meg magukat, ami 13 kilométer futást és mintegy 25 akadályt jelentett, vasárnap pedig a sprint futamokat rendezték. A két nap során, kísérőkkel, érdeklődőkkel mintegy 20 ezer embert vonzott az erőpróba. Horváth István, a KonTuRplusz Egyesület elnöke azt mondta, a kanizsai Spartan a városnak is előnyös, hiszen megteltek a szálláshelyek és a résztvevők sorra foglaltak a vendéglátóhelyeken is. Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő pedig arról beszélt: a versenynek köszönhetően sokan felfigyeltek Nagykanizsára. – Remélem, legközelebb, ha az ország másik végéből mennek magyarok, spartanosok például az Adriára, akkor nemcsak elsuhannak az autópályán Nagykanizsa mellett, hanem megállnak itt, körülnéznek, esznek egy ebédet, s úgy mennek tovább. Ez azt jelenti, hogy idegenforgalmi hatása is lesz a városra – fogalmazott.

Sport+

2019. 04. 05. | 19


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.