A SZÍV 2017. június by Jezsuita Kiadó

JEZSUITA MAGAZIN

2017. JÚNIUS

A SZÍV lelkiség, k ultúra, önismere t

150 ÉVES

A KIEGYEZÉS

A LEGROSSZABB GENERÁCIÓ?

Interjú az 50 éves

LOVASI ANDRÁSSAL

Ára: 720 Ft

A SZÍV – jezsuita lelkiségi, kulturális és önismereti magazin Megjelenik havonta. 103. évfolyam, 6. szám Nytsz: B/EL/39/1990 ISSN 0866-1707

Alapította: Bíró Ferenc SJ 1915-ben. Laptulajdonos: Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya. Kiadja: Jezsuita Kiadó H-1085 Budapest, Horánszky utca 20. Telefon: 06 30-486-6531 Honlap: www.asziv.hu E-mail: asziv@jezsuita.hu

Főszerkesztő: Horváth Árpád SJ Felelős szerkesztő: Tábori Kálmán Olvasószerkesztő: Szigeti László Kiadói asszisztens: Marton Klára Szerkesztőbizottság: Bárdosy Éva, Bartók Tibor SJ, Dyekiss Virág, Lázár Kovács Ákos, Nemeshegyi Péter SJ, Patsch Ferenc SJ, Sajgó Szabolcs SJ, Szabó Ferenc SJ, Török Csaba. Grafikai tervezés: Köllőd Márton A címlapon: Lovasi András Címlapfotó: Zentai Rita Fotók: Zentai Rita, Desi Krisztina, Getty Images, Shutterstock Lapterjesztés és marketing: Dudás Tamás Telefon: 06 30 452 8141 E-mail: asziv@jezsuita.hu

Megrendelhető a szerkesztőség postai, illetve e-mail címén vagy telefonon. A nyomtatott változat előfizetése Magyarországon: Egy évre 6640 HUF Fél évre 3420 HUF Támogatói előfizetés: 9990 HUF A külföldi megrendelések időtartama minden esetben 1 év. Romániából 94 RON, Szerbiából 2160 DIN, egyéb európai országokból 58 EUR, Kanadából 86 CAD, minden más országból 82 USD. Bankszámlaszám: 10700024-68730776-51200002. Digitális formában megvásárolható és előfizethető a www.digitalstand.hu/asziv és a www.dimag.hu/magazin/A_Sziv címen

TARTALOM RÁLÁTÁS MOZAIK ............................................................................................................... 10 A LÉLEK EREJÉVEL

Az élő vallásos hit kifejezésformái a húsvétot követő időszakban..................... 12

INTERJÚ

MEGRAGADNI A KORSZELLEMET

Interjú Lovasi Andrással..................................................................................................... 16

NAGY KÉRDÉS KERESZTÉNYEK VAGYUNK, NEM BALEKOK Evangéliumi értékek az üzleti életben.................................................................. 22

ALAPGONDOLAT KIEGYEZÜNK A KIEGYEZÉSSEL?

Százötven éve jött létre az Osztrák–Magyar Monarchia.................................. 26

KIRÁLYNÉKAT KORONÁZTAK

XIX. századi veszprémi püspökök emlékezete...........................................................30

HATSZÁZ MÉTEREN BELÜL

A zsidó és keresztény felekezetek egy utcában........................................................32

SZENT A BÉKE....................................................................................................................35

FORRÁSOK EGYSÉG ÉS SOKFÉLESÉG AZ EGYHÁZBAN................................................ 38 MERJÜNK TÖKÉLETLENEK LENNI! .......................................................................42

ÉRTJÜK EGYMÁST? ISTEN KEZE ÉS A TUDÓSOK...................................................................................... 44 KONFLIKTUSKEZELÉSI STRATÉGIÁK.................................................................. 48 A LEGROSSZABB GENERÁCIÓ?................................................................................ 51 „A SZÓ MINDIG TÖBB”

A nyelvhasználat „korrektségéről”, politikán innen és túl................................. 54

OTTHON NINCSENEK EGYSZERŰ RECEPTEK

Ferenc pápa hagyományos és új tanítása a családról és a házasságról 2. .... 58

MELLÉBESZÉLÉS HELYETT

Egység és kiengesztelődés teremtésvédelmi szemmel.........................................62

KULTÚRA

TAMÁS, A TEMPLOM KARNAGYA.......................................................................... 64 MEGHASADVA...................................................................................................... 67 AMIRŐL NEM BESZÉLÜNK, AZ (IS) VAN............................................................. 68

EGYTŐL TÍZIG BESZÉLGETÉS HARAI LEVENTE JEZSUITÁVAL......................................... 69

Nyomda: Generál Nyomda Kft., 6728 Szeged, Kollégiumi út 11/H Felelős vezető: Hunya Ágnes

KÉPMEDITÁCIÓ TŰZ ÉS ARANY...................................................................................................... 70

MEGRAGADNI A KORSZELLEMET Interjú Lovasi Andrással

16.

26.

KIEGYEZÜNK A KIEGYEZÉSSEL?

Százötven éve jött létre az Osztrák–Magyar Monarchia

44.

ISTEN KEZE ÉS A TUDÓSOK

51.

Kiegyezés Csaknem minden, ami a szülővárosomban építészeti szempontból megtekintésre érdemes, még a boldog békeidők idején épült. A széles alföldi utcák késő barokk földszintes házai mellett a központ felé haladva egyre több a szecessziós épület. Szabadka városházája a központban a magyar szecesszió egyik legfigyelemreméltóbb példája. Már csak méreténél fogva is lenyűgöző, történetesen nagyobb, mint a belgrádi parlament. A városházát a népviseletünkből jól ismert magyaros motívumok díszítik: szívecskék, életfa, páva, pántlika. Sokat elmond e vidék egykori lakóiról, hogy amikor 1910-ben elkészült a városháza, az egész Habsburg Monarchia egyik legméretesebb középületének számított, helyén sohasem állt templom vagy kápolna, masszív tornyának tetejére mégis egy többméteres keresztet állítottak. Csak úgy, miheztartás végett. Idén júniusban van éppen százötven éve, hogy a Deák Ferenc nevével fémjelzett kiegyezést az elődeink tető alá hozták. El kell ismerni, Közép-Európa gazdasági szempontból talán sohasem fejlődött olyan páratlanul látványos ütemben, mint éppen az 1867-tel kezdődő szűk félszáz éves időszakban. Ennek fényes nyomait még a világháborúk, a trianoni békeszerződés és az azt követő modern kori építészeti heveskedés sem tudta túlzottan tönkretenni. Ebben a nagy fellendülésben enyhült a magyar szabadságharcot véresen elfojtó Ferenc József minden magyar Ferencjóskájává. Képe ott volt a legtöbb magyar otthonban, az aradi vértanúk tablója mellett! Műve mégsem élte túl magát a császárt. Halálával csakhamar eljött a nagy összeroppanás. Most feltűnően nagy a csend az évforduló kapcsán. Kétségkívül dicséretes dolog, hogy megint van Szent László-évünk, és Arany János kétszáz éves születéséről is méltó megemlékeznünk. Aztán Szabó Magda is már száz éve, hogy meglátta a napvilágot. Van mit tehát jubilálni nemzeti szinten. Mégis legalábbis elgondolkodtató ez a csend, ami a Deák-féle kiegyezés meglehetősen kerek évfordulóját uralja. Manapság talán nincs aktualitása a kiegyezésnek? Lehet, hogy a megbékélés az osztrákokkal az azt követő látványos fejlődés ellenére nem is a legjobb példa a valódi kiegyezésre? Hiszen a háttérben mégiscsak ott lehettek a Bach-korszak elfojtott igazságtalanságai, és történelmi tény, hogy ez vagy más igazságtalanságok előbb-utóbb mégiscsak szétették a hatalmas közép-európai monarchiát. Úgy látszik, kiegyezést kötni csak őszintén érdemes, ennyi tanulságot mindenképpen levonhatunk. De az is lehet, hogy a kiegyezés önmagában még nem elegendő, valódi megbékélés is kell hozzá, amihez az emlékezés legalább an�nyira hozzátartozik, mint a megbocsátás. Hosszú távon más alternatíva aligha adott. És nemcsak társadalmi szinten, hanem személyes életünkben is. Horváth Árpád SJ főszerkesztő

A LEGROSSZABB GENERÁCIÓ?

RÁLÁTÁS

Közszolgálati szentmise Spanyolországban az egyik kifejezetten egyházkritikus baloldali politikai formáció, a Podemos kezdeményezte a vallási műsorok beszüntetését a közszolgálati tévécsatornákon. Szerintük az egyháznak lehetősége van saját országos tévé üzemeltetésére, nincs szükség tehát arra, hogy a közszolgálati programok között kifejezetten keresztény vonatkozású adások is szerepeljenek. A negyvenmilliós ország nyilvánosságának reakciója a kezdeményezésre mindenkit nagyon meglepett, beleértve a katolikus egyházi vezetőket is: egy héttel a heves parlamenti vita után a heti szentmise-közvetítést egymillióval többen követték a tévében, mint korábban. Ezzel a spanyol „közszolgálati szentmise” az egyik legnézettebb „műsornak” számít Spanyolországban, ahol egyébként a lakosság döntő többsége továbbra is katolikusnak tartja magát.

Keresztények Észak-Koreában

A kommunista diktatúrából menekülve az utóbbi jó egy év során mintegy kétszázezren lépték át illegálisan a Kína és Korea közötti határt, Dél-Koreába pedig mintegy harmincezer észak-koreai menekült érkezett. A Kínában élő koreai menekültek többsége továbbra is illegálisan kénytelen élni, mert a két kommunista ország közötti megegyezés értelmében Kínának vis�sza kellene toloncolnia a szomszédos országból érkező menekülteket. Ezeket az állampolgárait a koreai kommunista vezetés hazaárulónak minősíti, és azonnal munkatáborokba deportálja őket, ahol nagyon sokan éhen halnak.

Philippe Blot francia misszionárius szerint, aki a Kínában élő koreai menekültek között végez karitatív munkát, az észak-koreai menekültek körében egyre több a keresztény, noha az országban semmilyen felekezetük nem fejthet ki nyilvános hitéleti tevékenységet. Amíg Dél-Koreában a katolikus papság és a hívek száma az utóbbi száz évben sokszorosan megnőtt, Észak-Koreában hivatalosan egyetlen katolikus pap sincsen. A menekültek között viszont vannak katolikusok is, amiből arra lehet következtetni, hogy a Koreai-félsziget északi részén is lennie kell valamilyen földalatti egyházi szervezetnek.

Maffiózó keresztapák? Monreale (Szicília) érseke, Michele Pennisi újból felhívta a figyelmet, hogy a keresztszülői hivatás nem csupán egy cím, hanem komoly feladat, amely alapvetően arról szól, hogy a kereszténységbe beavatott gyermeknek a szülők mellett is legyenek olyan közeli támaszai, akik a vallásos hitélet terén is példaképet jelenthetnek számukra. A gyerekek egészséges fejlődésére nézve nagyon fontos, hogy ebből a szempontból is felnézhessenek azokra, akik közel állnak hozzájuk. Akik köztudottan valamilyen bűnszervezet tagjai, helyzetüknél fogva nem lehetnek példaképei a gyermekeknek, ezért az egyház nem fogadhatja el, hogy maffiaszervezetek tagjai keresztszülők legyenek. A szicíliai püspök nem először helyezkedett szembe nyilvánosan a maffiával. Miután az egyik bűnszervezet tagja egy bandaközi leszámolás közben életét vesztette, Monreale érseke nem volt hajlandó egyházi temetésben részesíteni.

A SZÍV

Koporsóba Leninnel! Az orosz ortodox egyház több püspöke kérte a moszkvai állami vezetést, hogy a szovjet kommunizmus kitörésének századik évfordulója apropóján távolítsák el végre Lenin mauzóleumát a Vörös térről. A kommunista vezér bebalzsamozott földi maradványait ideje lenne végre eltemetni, meglehetős távolságban az orosz főváros legszebb terétől, illetve az ott lévő világhírű szakrális épületektől. A püspökök emlékeztetnek arra, hogy a keresztény hit egyik legádázabb ellenségéről van szó, akinek szerepvállalása több millió keresztény életébe került. Lenin a szervezett egyházi élet teljes felszámolását tervezte a kommunista országokban.

Katolikus anglikánok Először hagytak jóvá a Vatikánban katolikus szertartáskönyvet olyan hívek számára, akik az elmúlt évek során anglikánból lettek katolikusok. A kilencvenes években és az ezredforduló elején Anglia egyes részein egész anglikán közösségek kérték felvételüket a katolikus egyházba, de azóta már Ausztráliában, Új-Zélandon, Dél-Afrikában, az amerikai kontinensen és Indiában is vannak anglikán hagyományú katolikus közösségek. Számukra még XVI. Benedek pápa hozott létre úgynevezett személyi ordinariátust, ami olyan egyházjogi struktúrát jelent, amely lehetőséget ad az anglikán egyházból a katolikus egyházba lépő személyeknek, hogy teljes közösségben legyenek a katolikus egyházzal, ugyanakkor megőrizhessék anglikán örökségük sajátságos elemeit. Most római szakemberek segítségével elkészült az egész világon egységes anglikán misekönyv, továbbá a keresztelés, a bérmálás, a házasságkötés és a temetés szertartáskönyve is. Érdekessége az anglokatolikus misekönyvnek, hogy az anglikán katolikusok a szentmise elején litániával kezdhetnek, amely a bűnbánati szertartást is helyettesítheti. Első látásra az is feltűnő különbség lehet a római rítushoz szokott hívő számára, hogy az adományok felajánlása a hívek bekapcsolásával sokkal nagyobb hangsúlyt kap a szertartásban. Az anglikán egyházból áttért nős papság által pedig az a különös helyzet állt elő az egyházban, hogy jelenleg a nyugati katolicizmusnak is vannak olyan lelkipásztorai, akik annak ellenére, hogy aktív papi szolgálatot látnak el, házasságban élnek.

Szentjeink tisztelete az ortodox egyházban Az orosz ortodox egyház szinódusa több olyan nyugat-európai szentet is beemelt saját liturgikus rendjébe, akiket a nyugati katolikus egyház tart számon, de az első évezred során éltek, tehát még a nagy egyházszakadás előtt. Az egyház kezdeti egységét hangsúlyozva így most már az orosz ortodoxok is ünnepelhetik például az írek legismertebb védőszentjét, Szent Patrikot, vagy Szent Albánt, aki Anglia első vértanúja volt, de Szent Germanus emlékét is ikonokon fogják tisztelni ezentúl, aki hosszú útjai során Szent Albán kultuszát terjesztette szerte Európában.

Miskolci iskolafejlesztés Másfél milliárd forint fejlesztési támogatás jut két miskolci egyházi intézmény számára a magyar állam forrásaiból: az egyik nyertes a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, a másik pedig a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium. E két intézmény megújulásával az elmúlt húsz év legjelentősebb iskolafejlesztései kezdődnek meg a borsodi megyeszékhelyen.

RÁLÁTÁS

Horváth Árpád SJ

A LÉLEK EREJÉVEL Az élő vallásos hit kifejezésformái a húsvétot követő időszakban A húsvéti időszak lezárásaként olyan egyházi ünnepek szerepelnek a katolikus kalendáriumban, amelyeknek tartalma első hallásra eléggé meseszerűnek tűnhet. A rájuk épült népies vallási hagyomány akár még meg is nehezítheti az ünnepek valódi üzenetének megértését. Miben rejlik mégis megszólító erejük?

húsvéti időszak legvégén ünnepe li az egyház a mennybemenetelt, amit pünkösd vasárnapja, azaz a Szentlélek kiáradásának ünnepe követ. A katolikus világ ezután megemlékezik még külön a Szentháromságról, majd pár nappal később az úrnapja is elérkezik a virág szirmos körmenetekkel. Végül Jézus Szíve napja az utolsó azon ünnepek so rozatából, amelyek az évről évre mozgó húsvéti időponthoz igazodnak.

Külső szemmel Neve alapján a mennybemenetel lehet a legkevésbé talányos a húsvétot kö vető piros betűs napok közül. „Való ban feltámadt!” – köszöntik egymást a 12

A SZÍV

keresztények húsvétkor a templomok előtt, ha tehát a feltámadás ünnepét kö vetően az egyház külön megemlékezik a mennybemenetelről, logikusnak tű nik, hogy itt a Feltámadott eltávozásá ról van szó – a keresztény valóságnak abba a szférájába, amit a hívő emberek mennyországnak neveznek. Neve alap ján pünkösd ünnepe már nehezebb fel adat egy nem hívő ember számára. Az üzletszerűen klikkvadász internetes fe lületek nem is mulasztják el megszavaz tatni a kérdést, hogy pünkösd hétfőjén milyen keresztény ünnep ürügyén ma radhat szabadnapon csaknem az egész ország. Aztán gondoljunk csak az úr napi körmenetekre, vajon mit érthet belőlük egy nem hívő ember: rendőri

felügyelettel lezárt utcák, az aszfalton virágszirmokból jámbor mozaikok, amelyeken aztán csengettyűk és füstö lő kíséretében áttapos egy egész menet. Több helyen ilyenkor valami sátorsze rűséget is a magasba tartanak, alatta dí szes öltözetű pap, előtte ministránsok rendezett csoportja, mögötte népvise letes lányok, esetleg nehéz palástos lo vagok, és ahol igazán megadják a mód ját, a helyi tűzoltóegyesület rézfúvósai is beállhatnak a sorba.

Hogyan értsük? A vallási ünnepek lényegére rárakódott vastag népi kultúra kifejezetten félreve zető lehet, ha kialakulásuk többgenerá

„Az Újszövetségi Szentírás szövegei éppen arra mutatnak rá, hogy a krisztusi hit robbanásszerű elterjedése [...] a szentháromságos egyetlen Isten pártfogásának köszönhető.” ciónyi távolságából szemléljük őket. De még a szertartásaink biblikus gyökere inek magyarázata sem garantálja fel tétlenül az ünnep üzenetének mélyebb megértését. Vegyük elsőként a menny bemenetel zavarba ejtően plasztikus képét, ahol a Lukács nevével fémjel zett hagyomány így beszél: „fölemel tetett, és felhő takarta el őt a szemük elől” (ApCsel 1,9). Márk evangéliuma még azt is hozzáteszi: „és Isten jobbjára ült” (16,19b). Pünkösdkor viszont már azt ünnepli az egyház, hogy a mennybe menetelt követően a tanítványok még sem maradnak teljesen egyedül. János evangéliuma szerint mennyei Pártfo gót kapnak (15,26), akit „az Atya küld a Fiú nevében” (14,26), és általa, azaz a Szentlélek által erősödhetnek meg a hi tükben. Máté evangéliuma ugyan nem beszél kifejezetten a pünkösdi esemény ről, de a szöveg egyértelműen említést tesz arról, akit később a keresztény vi lág Szentháromságnak nevez: „Menje tek, és tegyetek tanítványommá min den népet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!” (Mt 28,19–20).

Keresztény mitológia? Ha valaki saját szavaival, dióhéjban megpróbálja összefoglalni a feltáma dás narratíváját, ne lepődjön meg, ha Pál apostol athéni tapasztalatában lesz része: „Erről majd még máskor is meg hallgatunk!” (ApCsel 17,32). Mert ho gyan is kezdenénk?! Először is el kell mondanunk, hogy aki feltámadt, azt előtte meg is ölték, mégpedig az akkori viszonyok között a legmegalázóbb mó don (nagypéntek). Aztán rejtelmesen feltámadt (húsvét), de elsőre maguk a

tanítványok sem ismerték fel. Bizony talankodásuk ellenére a Feltámadott itt hagyta őket, hogy a felhők mö gött(!) egy trónra üljön az Atya jobbján (mennybemenetel). Hogy ne maradja nak mégsem teljesen egyedül, Pártfogót küldött nekik, azaz a Szentlelket (pün kösd). A Szentlélek az Atyától szárma zik, és a Fiú küldi, és itt bizony máris beszélnünk kellene valahogy röviden(!) a Szentháromságról. Mindenekelőtt azonban van még a keresztény vallásosságnak egy na gyon jellegzetes mozzanata, ami kívül ről nézve nem is annyira mítoszszerű, inkább bizarrnak tűnhet: halála előtti estéjén a Názáreti Jézus a tanítványaira bízta a kenyér és a bor vacsoráját (nagy csütörtök), amit a keresztények emléke zésként, hálaadásként és áldozatként is értenek. A katolikusok minden szent misén ezt ünneplik (eucharisztia). Tu lajdonképpen ennek a cselekménynek a kultusza számít minden keresztény szertartás gyökerének. Általánosan el fogadott vélemény a bibliakutatók kö rében, hogy az Újszövetségi Szentírás alapszövegei is e különös vacsora foko zatosan rituálissá váló megülésének al kalmain tisztultak le mind a mai napig ránk maradt formáikban. Az egyház zá formálódó korai keresztények idő szakáról egy sokatmondó megjegyzés az Apostolok cselekedeteiből: „Állha tatosak voltak az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyértörésben és az imádságban” (2,42). Mivel a „kenyér törés” szertartása az egyház közösségi identitásának legmélyebb rétegét képe zi, miután a katolikus világ már gon dosan megünnepelte a húsvéti miszté riumot, nagy pompával, virágszirmos körmenetekkel és rézfúvós kíséretekkel

is akár, még egyszer megemlékeznek az eucharisztia ajándékáról. Ez az úrnapja.

Nem a magunk erejéből Nagyon nehéz lenne a keresztények dolga, ha a hit magyarázatában csakis a saját találékonyságukra hagyatkoz hatnának. A szövegek alapján kitűnik, az evangéliumok világának szereplői re egyáltalán nem jellemző a kezdeti hősieskedés. Ebben máris markánsan különbözik az apostolok világa a ko rabeli mitikus hőskölteményektől. Az Újszövetségi Szentírás szövegei éppen arra mutatnak rá, hogy a krisztusi hit robbanásszerű elterjedése nem is an� nyira a tanítványok bátorságának ered ménye, mint inkább a szentháromságos egyetlen Isten pártfogásának köszön hető. Egy másik eléggé különös sajá tossága a feltámadásról szóló törté neteknek, hogy mindegyik jeleneten végighúzódik egyféle különös sejtel messég. János evangéliumában például „a tanítványok közül senki sem merte őt megkérdezni: »Ki vagy te?« Tudták ugyanis, hogy az Úr az” (21,12). Ezzel együtt az újszövetségi források arra is rámutatnak, hogy a tanítványok vé gül csakugyan elmondhatták: „való ban feltámadt!”. Nagyon sokatmondó képe ennek a kezdetben hitetlenkedő Tamás elismerő felsóhajtása: „én Uram, én Istenem!” (20,28). „Valós” közelsége bizonyításaként Lukács evangéliumá ban a Feltámadott egy sült halat is el fogyaszt a jelenlévők szeme láttára, ők ugyanis „félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak” (24,37–42). A biblikus feltámadástörténetek tanúsága szerint tehát maga a Feltámadott törek szik állandóan arra, hogy a tanítványai 13

NAGY KÉRDÉS

Antal-Ferencz Ildikó

KERESZTÉNYEK VAGYUNK, NEM BALEKOK

Fotók: Zentai Rita

Evangéliumi értékek az üzleti életben

Az ÉrMe Üzleti Hálózat célja olyan emberi és szervezeti háló működtetése, amelynek tagjai a gazdasági életben a kereszténység alapértékeinek megtartásával vesznek részt, és azt vallják: az üzlet több mint profit. A szervezet létrejötte óta komoly tényezővé nőtte ki magát, több vidéki klubja indult, rengeteg fórumot és eseményt szervez, ilyen például a Keresztény Sziget. Interjú Hadi Péterrel, az ÉrMe alelnökével, aki egy sikeres magyar vállalkozás, az eVisit Kft. ügyvezetője. Azt mondják, az üzletben nincs barátság. A hit belefér az üzleti életbe? – Szerintem igen. És a barátság kifejezetten szükséges az üzleti sikerhez. Az ÉrMe első szerveződését, az ÉrMe Klu bot 2000 januárjában hozták létre magyar vállalkozók, akik úgy gondolták, hogy szeretnék a hétköznapokban is megélni a hitüket, azaz a munkában is keresztényként élni. Tizenhét éve arra keressük a választ, hogy van-e helye a keresztény értékrendnek az üzleti kapcsolatokban, vagy – ahogy talán a többség gondolja – az üzleti döntéseket ki zárólag gazdasági szempontok szerint szabad meghozni. Mi azt valljuk és úgy tapasztaljuk, hogy van, ugyanakkor tudjuk, hogy egyáltalán nem kézenfekvő, hogy egy adott helyzetben milyen gyakorlati döntést hozunk. A katekiz musban nem sok fogódzót találunk ahhoz, hogy egy el kötelezett katolikus üzletember hogyan vezesse a vállal kozását. Több mint húszéves vállalkozói tapasztalattal és tizenöt éves ÉrMe-tagsággal a hátam mögött azt mondha tom: a válaszok sokszor nem egyértelműek, számos mo rális és gyakorlati szempontot kell figyelembe vennünk egy adott helyzetben. Ezért gyűlünk össze rendszeresen, és feszegetjük azokat a kérdéseket, amelyek a munkánk során felmerülnek.

Ez talán nemcsak hitbéli, hanem üzleti kérdés is. – Egyetértek, ugyanakkor állítom: egy alkalmazottban meg látni Krisztust izgalmas hitbeli kihívást is jelent.

Milyen konkrét és mindennapi kihívásokkal kell szembenéznie egy keresztény üzletembernek? – Rengeteg dilemma felmerül nap mint nap, ezért csak a legjellemzőbbeket említem. Az első nagy kérdéskör: Ho gyan bánjunk az alkalmazottakkal? Hol van a határ egy el kötelezett keresztény ember számára, aki ugyan vezetőként empatikus, emberséges, de nem hagyhatja magát átvágni egy alkalmazottja által, aki visszaélne főnöke „jó keresz ténységével”. Ami biztos: a másik szélsőség – ha kizárólag a rövid távú profitra fókuszálunk, és túlhajtjuk a munka vállalóinkat – egyáltalán nem keresztényi hozzáállás, de innen a másik végletig, a balekságig számos fokozat van...

Vegyük sorra ezt a három tényezőt. Rendszeresen imádkozik üzleti döntései előtt? – Igen. Jó ugyanis – különösen éles helyzetekben – lecsen desíteni a folyamatosan kavargó gondolataimat, és figyel ni arra a bizonyos belső hangra. Az imán belül is nagyon hiszek a szentségimádásban. Nagymaroson, ahol lakunk, megszerveztük, hogy a hét minden napján reggel hattól este tízig legyen szentségimádás. Enyém a kedd este kilenctől tízig terjedő időszak, amikor már szinte senki sincs a temp lomban. Nagyon jó egyedül lenni, és bármiről elbeszélgetni Istennel, vagy csak egyszerűen együtt lenni vele.

Milyen további dilemmák merülhetnek fel? – A másik nagy kérdéskör az adófizetés és a korrupció. Ha a piacon olyan működési mechanizmusok uralkodnak, ame lyek nehezen vállalhatók egy keresztény ember számára, ak kor mit tegyen? Tartson be minden jogszabályt és előírást, és ezáltal kerüljön komoly versenyhátrányba? Hol a határa az adóoptimalizációnak? Mit fizessen ki előbb: a munkavál lalók bérét vagy a cég adóit? Tud bárki is választ adni ezekre a kérdésekre? Ön mit tesz az ilyen kényes helyzetekben? – Nincs egyértelműen jó vagy rossz megoldás – ezért sincs leírva sehol, hogy konkrétan mit kellene tennie egy keresz tény üzletembernek. Én ilyenkor azt a kérdést teszem fel magamnak, amit a gyerekeimnek is: mit tenne Jézus a helyemben? Meggyőződésem, hogy ha erre tudjuk a választ, és célul tűzzük ki a közjó szolgálatát, akkor túl nagyot nem tévedhetünk. És még valamit teszek rendszeresen, nehéz – akár magánéleti, akár üzleti – döntések előtt: imádkozom.

ALAPGONDOLAT

Tomcsányi László

KIEGYEZÜNK A KIEGYEZÉSSEL? Százötven éve jött létre az Osztrák–Magyar Monarchia Vajon mi vezetett oda, hogy 1849 után kevesebb mint húsz évvel ismét Habsburg királyt választottunk? Minek köszönhető a megbékélés, és mik voltak az okai az Osztrák–Magyar Monarchia létrejöttének? Hogyan kezdődött gazdaságunk fejlődése, és mi volt az a hiba, amelyet ismét elkövettünk, és ami törvényszerűen a Monarchia széthullásához vezetett 1920-ban? A történelem nem véletlen események sorozata, mindig okot és okozatot kell keresni, és akkor érthetővé válnak a tények mögötti összefüggések.

1848–49-es szabadságharc kilátás talan utolsó hónapjai akkor kezdődtek, amikor a Habsburgok behívták az oro szokat. Tekintetbe véve, hogy nagyobb haderővel érkeztek, mint a magyar és a Habsburg-sereg együttvéve, nem volt kétséges a végkimenetel. 1849. augusz tus 13-án Világosnál véget ért a szabad ságharc. Kossuth Lajos emigrációba vonult, hogy szövetségeseket keresve új rakezdhesse a harcot, azonban európai és amerikai körútja nem hozott sikert, Magyarország egyedül maradt. A Habs burgok megtorlása azóta is fájó seb szá munkra. A császár Haynaut nevezte ki 26

A SZÍV

parancsnoknak, aki demonstrálni akar ta hatalmát: 1849. október 6-án Aradon tizennégyen haltak vértanúhalált. Az ezt követő időszak a teljes el nyomásról szólt, Bécs mindent megtett, hogy a visszafoglalt országot magába ol vassza. Ezt a közel húsz évet az akkori belügyminiszter után Bach-korszaknak nevezzük. A függetlenségre való törek vés ebben az időszakban passzív ellenál lásban jelentkezett, melyet Deák Ferenc vezetett. Az ellenállás lényegében abból állt, hogy a magyar főurak és polgárok minden lehetséges eszközzel akadályoz ták a Habsburg-adminisztrációt.

Közel két évtizednek kellett eltelnie, míg az emlékek elhalványultak, és az európai politikában megindult egy át alakulási folyamat, amely egyértelművé tette a Habsburgok számára, hogy vál toztatniuk kell addigi kizsákmányoló és elnyomó politikájukon.

Ausztria kényszerpályán A francia és olasz forradalmárok 1859ben Solferinónál visszavonulásra kész tették a császári sereget, mely az ezt kö vető néhány év alatt teljesen kiszorult Észak-Itáliából, és Garibaldi önkén

„A kiegyezés számos olyan üzenetet hordoz, amelyet érdemes lenne rávetíteni nemcsak hazánk jelenlegi helyzetére, hanem akár egész Európa jövőjére is.” teseivel kivívta az egységes Olaszország szabadságát. Ferenc József számára ennél is nagyobb csapás volt, hogy a poroszokkal vívott háborúban, 1866-ban Königgrätznél súlyos vereséget szenvedtek. Ennek oka az elavult osztrák haditechnika volt, a porosz hadsereg ekkor már egy Bismarck parancsára kifejlesztett újfajta, hátultöltős lőfegy vert használt, mely lényegesen hatékonyabb volt. Így Ferenc Józsefnek nem maradt más lehetősége, mint újra felvenni a kapcsolatot Magyarországgal, hogy megnö velje adóbevételeit, és nagyobb hadsereget tudjon kiállíta ni. Ebben a legenda szerint nagy hatással volt rá felesége, Erzsébet, ismertebb nevén Sisi, aki kedvelte a magyaro kat. A tárgyalások megkezdéséhez közvetlenül hozzájárult Deák húsvéti cikke is, amely jelezte a magyar fél hajlan dóságát a kiegyezésre. A tárgyalások folyamán megegyeztek az általános am nesztiáról, és felvázolták egy perszonálunió lehetőségét. Közben Kossuth az emigrációból figyelte az eseményeket, és a Deákhoz írott úgynevezett Cassandra-levélben nem zethalált vizionált, ha Magyarország megalkuszik Auszt riával. Számára csak a teljes függetlenség és a köztársasági államforma volt elfogadható, és bár a kiegyezésben benne foglalt teljes körű amnesztia rá is vonatkozott, végül soha nem tért haza Magyarországra. Az amnesztiának köszönhetően hazajöhetett azonban Andrássy Gyula gróf, akit távollétében Haynau szimboliku san felakasztatott. (Ezután Párizsban csak a „szép akasz tott férfi”-nak hívták.) Megkezdődtek a tárgyalások, és rövid időn belül kinevezték miniszterelnöknek. Ferenc Józsefet magyar királlyá koronázták 1867. június 8-án. Az eseményre Magyarország minden vármegyéje küldött egy szekér földet, ebből épült a koronázási domb. Az új király innen suhintott kardjával a négy égtáj felé, jelképezvén, hogy minden irányból megvédi az országot az ellenségtől.

A Monarchia működése Hogyan is működött az Osztrák–Magyar Monarchia? Az államforma alkotmányos királyság lett, az osztrák és a magyar országgyűlés egymástól elkülönülve ülésezett. Ferenc József egyszerre volt király és császár (perszo nálunió), a két cím azonban nem olvadt össze. Magyar ország önálló államnak számított, Ferenc Józsefen kívül csak a közös ügyek kötötték össze a két államot: a kül

Zsifkó Zoltán

„…EGYENLÍTSÜK KI VISZONYAINKAT AUSZTRIÁVAL…”

„Mi tűrünk, szenvedünk; de nem volna minden területen jobb, ha gyülölség helyett jóakaró indulatok kötnének együvé, ’s közerővel haladnánk a’ közös boldogulás felé?” (Bártfay László, a reformkori pesti szalonélet szervezőjének naplójából, 1850. december 20.) „Wir Ungarn lassen unsere Rechte nicht confisciren! (Mi, magyarok nem engedjük magunkat jogainkból kiforgatni!) (Julius Jacob von Haynau magyar földbirtokos)

Sokszor kerül konfliktusba bennem a személyes ér-

dek és a számomra fontos közösségek érdeke. Hát még a két közösségi érdek közti feszültség! Mit kell tennem itt és most nekem, egyszerű polgárnak, közéleti személynek, politikusnak, igaz hazafinak? Hogyan tudom ilyen körülmények között ajándékként megélni kapott tehetségemet, hogyan szolgálom igazán családomat, közösségeimet, nemzetemet? Szeretek nemzedékek tapasztalataiból kiindulva cselekedni és a jövőre következtetni, tervezni. Kedvenc történelmi korszakaim közül a XIX. század második fele a legjobb, de kétségkívül nem tökéletes minta a mai ember számára. Korábban március 15-i műsoraink búskomor kicsengése mindig rossz érzést hagyott bennem. Az a sok minden, ami ma a kézzelfogható, boldog magyar XIX. századot jelenti, mind aljas megalkuvás? Mit jelent forradalmárnak lenni? Mi az értelme és célja, mire megoldás, mire nem? 1853. február 18-án Libényi János szabó, rossz – vagy éppen jó – helyre akart gomblyukat vágni Ferenc József zekéjére, így a nyakát sebezte csak meg. Azonban annyi olló nem volt a Magyar Királyságban, de még a Monarchiában 27

ÉRTJÜK EGYMÁST?

Patsch Ferenc SJ

ISTEN KEZE ÉS A TUDÓSOK Bizonyos körökben szokás szembeállítani őket, de nem mindig volt ez így, és a jövőben sem biztos, hogy így lesz. Fordulat zajlik a hitről és az értelemről szóló vitában? S a vége felé közelít az agresszív vallásellenesség?

Galilei-per óta (1633) közhelyszerű a nyugati kultúrában a hit és a tudás (a teológia és a szaktudomány) szem beállítása. A felvilágosodás mozgalma csak elmélyítette ezt a tátongó szaka dékot: Kant javaslatát követve egyre többen vették a bátorságot, hogy saját értelmükre támaszkodjanak (ami üd vözlendő!), ám ez hosszú ideig csak a vallás elvetése árán tűnt lehetségesnek. Nagy volumenű szellemtörténeti válto zások elterjedéséhez persze rendszerint legalább száz-százötven év szükségelte tik. S ma vajon túlzás volna azt állítani, hogy újra paradigmaváltás előtt állunk? Ez azonban a vallás rehabilitálásának irányába hat…

Egy régi feszültség kiéleződése Egy ideje Európa-szerte divatossá vál tak a hit és az értelem viszonyáról foly tatott nyilvános viták. Mivel a kérdés 44

A SZÍV

általános érdeklődésre tart számot, az eszmecserék gyakran széles média nyilvánosságot kapnak. Emlékezetes, hogy 1995-ben két prominens olasz ér telmiségi, Umberto Eco és Carlo Maria Martini bíboros beszélgetett a „miben hisz, aki nem hisz?” témáról, 2004ben pedig a Bajor Katolikus Akadé mia meghívására Jürgen Habermas né met filozófus és az akkor még bíboros Joseph Ratzinger bocsátkozott vitába a szabadelvű társadalom erkölcsi alapja iról. Az utóbbi években – elsősorban az „új ateizmus” előretörésével – a hívők és hitetlenek közötti eszmecsere „divat ja” az angolszász országokra is átterjedt, és ezzel mintegy globalizálódott. Egy úttal hangsúlyeltolódás figyelhető meg a téma megközelítésében: mára első sorban az istenkérdés került előtérbe. Ezért van az, hogy leginkább szaktu dósok a teológusok kihívói: mindenek előtt „a világ leghíresebb ateistája”,

Richard Dawkins oxfordi evolúcióbio lógus fellépése borzolja a kedélyeket. Dawkins kitűnő rétor, azonban egyértelmű kezdeti médiasikereit köve tően a disputa az utóbbi időben mintha fordulatot vett volna: egyes vitapartne rei – például Lord Sacks etikafilozófus és brit főrabbi, George Pell ausztráliai bíboros, valamint George Coyne ame rikai jezsuita és asztrofizikus – igazán méltó ellenfélnek bizonyultak, s egyre meggyőzőbben hívják fel a figyelmet az „új ateisták” egyoldalúan szaktudo mányos szemléletének redukcionista korlátaira (lásd a Youtube-on találha tó felvételeket). Ahelyett, hogy a vita pillanatnyi állását tekintenénk át, ter mékenyebbnek látszik magát a dolgot szemügyre venni. Hogyan viszonyul ma egymáshoz a hit (teológia) és a (szak) tudomány? S mit gondolnak erről a kor színvonalán tájékozódó hívő kereszté nyek?

„Ha sokak fülében ez káromlásnak hat is, igaz: a természettudományok módszertani szempontból ateisták, és annak is kell maradniuk.” Az egyház álláspontja: a tudományt autonómia illeti meg Az mindenesetre a napnál is világosabb, hogy az egyház állítólagos „tudomány ellenességének” felvilágosodás kori érve ma már nem tartható. Legalább ötven éve meghaladottnak számít: ekkor mondták ki ugyanis a II. vatikáni zsi naton részt vevő püspökök ünnepélyes formában, hogy a tudomány tárgyait, a földi valóságokat „jogos autonómia” il leti meg. A Gaudium et spes kezdetű lel kipásztori konstitúcióban ez áll: „Épp a teremtés tényéből következik […], hogy minden dolognak megvan a maga álla ga, igazsága és jósága, megvannak a saját törvényei, és megvan a saját rendje: eze ket az embernek tisztelnie kell, ismer vén a tudományok és művészetek sajátos módszereit. Ezért bármelyik szaktudo mány módszeres kutatása – ha valóban tudományosan és az erkölcsi normák szerint folyik – igazában soha nem kerül ellentétbe a hittel, mert a földi valóságok és a hit valóságai ugyanattól az Istentől erednek” (36). A zsinati atyák még azt is hozzátették – s ez bizony merész gondo lat –, hogy az a természettudós, aki alá zattal és állhatatosan igyekszik föltárni a természet rejtélyeit, „még ha nem is tudja, szinte Isten keze vezérli”: ő alkotta ugyanis a tudós által kutatott dolgokat, ő sarkallja azok vizsgálatára, s végső soron a kutató szellem fényét is ő teremtette. E határozott és bátor állásfoglalásnak bi zony messzemenő következményei van nak a hívő ember (és a teológus) állás foglalását illetően.

A szaktudományok jogos önállósága A fenti eredményeknek elsősorban a teológust kell óvatosságra inteniük.

Nem árt önmérsékletet gyakorolnia: a világ szaktudományos szintű magya rázatához ugyanis nincs szükség a val lásos szempont kifejezett érvényesíté sére. Amikor egy fizikus, egy kémikus vagy egy csillagász valamely konkrét jelenséget egy másik konkrét jelenségre vagy empirikus okra vezet vissza, a két jelenség szaktudományos magyaráza tához egyáltalán nincs elengedhetetlen szükség arra, hogy egyúttal egy nagyobb (teológiai) jelentés-összefüggésbe is be lehelyezzük őket. Röviden: nem kell – sőt nem is szabad – a tudományos leírás bármely pontján Istenre hivatkozni. Hi szen egy empirikus tapasztalat elégséges magyarázatot nyer a további empirikus tapasztalatokra való hivatkozások ré vén, anélkül, hogy az egyetlen és vég ső Okra kellene utalnunk. Isten ugyanis nem egy láncszem az egyszeri jelenségek és okok konkrét láncolatában, hanem e jelenségek és okok lehetőségének végső feltétele; így aztán sohasem illeszthető be a jelenségek és okok magyarázatának sorába. Ha sokak fülében ez káromlás nak hat is, igaz: a természettudományok módszertani szempontból ateisták, és annak is kell maradniuk. Ez bizony an� nyit jelent, hogy teljes mértékben igazat kell adnunk a XVIII–XIX. században élt híres francia matematikusnak és csilla gásznak, Pierre-Simon de Laplace-nak, aki – az elhíresült aforizma szerint – Napóleon számon kérő kérdésére, mi szerint hogyan lehet, hogy az univer zumról alkotott modelljéből kimaradt az Isten, azt válaszolta: „Uram, erre a hipotézisre nem volt szükségem!” A természettudományoknak tehát kétségkívül megvan a maguk mód szertani autonómiája, amely – teológi ai szempontból bátran hozzátehetjük – Isten akarata szerint való. E nézet egyik korai (és kevéssé előnyös hatástörténetű) képviselője Occam Vilmos XIV. száza

di ferences filozófus, akinek az elmélete szerint egy adott jelenséget egyformán jól leíró két magyarázat közül mindig az egyszerűbbet kell választani (a mási kat pedig „Occam borotváját” alkalmaz va mintegy „leborotválni”). Idővel ez a „takarékossági elv” vált a modern tudo mányos gondolkodás alapjává.

A szaktudományok autonómiájának korlátai Persze a szaktudományok – alapjában véve jogos – önállóságának korlátai is vannak. Ugyan ki támogatna józan ésszel egy olyan tudományt, amely az ember biológiai, fizikai vagy erkölcsi megsemmisítésére tör? Természete sen jogos önvédelemnek számít nemet mondani mindarra, ami az elpusztítá sunkra szövetkezik. Mert mi is a célja a természettudományok művelésének? Vajon helyes irányba visznek bennün ket? Milyen etikai normáknak kell enge delmeskedniük azoknak, akik a művelé sükre adják a fejüket? Hogyan illesztheti be a természettudós saját tudományos munkásságát egzisztenciájának nagyobb egységébe? Az ilyen és ehhez hasonló kérdések fontolóra vételéhez bizony túl kell lépnünk a természettudományok szűkös módszertani keretein. Márpedig a fenti kérdések elkerülhetetlenül felve tődnek, éspedig teljes súlyukkal és eg zisztenciális jelentőségükkel; csakhogy a természettudomány művelője – aki ösztönösen hajlik arra, hogy olyan fo galmakat, analógiákat és terminológiát alkalmazzon, amelyeket a saját tudomá nyából ismer – mint természettudós nem képes rájuk válaszolni. Ha ilyesmiről kérdezik, minden természettudós (akár tudatában van ennek, akár nem) szük ségszerűen filozófusként, illetve teoló gusként fog állást foglalni (akkor is, ha nincs is ilyen képesítése). Ebben az ér 45

ÉRTJÜK EGYMÁST?

A konfliktuskezelés tízparancsolata Marton Deutsch amerikai szociálpszichológus szerint

1. Határozd meg, milyen konflik-

tusban vagy!

2. Tiszteld a magad és a partne-

red szükségleteit!

3. Tégy különbséget érdekek és ál-

láspontok között!

4. Ismerd meg a másik érdekeit, és ismertesd meg a sajátjaidat, hogy azonosítani tudjátok, mi az, ami közös és összeegyeztethető! 5. Határozd meg a magad és a másik érdekeit úgy, mint az együttműködés által megoldható problémát! 6. Figyelj oda a kommunikációra; ennek érdekében próbáld meg minél érthetőbben közölni az információkat! 7. Figyeld szubjektivitásodat, elfogultságodat, hamis ítéleteidet, sztereotípiáidat, amelyek gyakran jelen vannak a gyorsan kialakuló konfliktusokban! 8. Fejleszd konfliktuskezelő ké-

pességeidet!

9. Ismerd meg önmagad és felelősségedet, szerepedet, reakcióidat a konfliktushelyzetekben! 10. Őrizd meg erkölcsi érzékedet a konfliktuskezelés folyamatában!

A SZÍV

„Nincs olyan konfliktus, amelyet nem lehet megoldani, csak olyan, amelyet még nem oldottunk meg.” ges voltam, hogy nem hoztad vissza a CD-met, mert pont szükségem lett volna rá.” Énüzenetek a jó rajtban segítenek, vagyis alkalmazásukkal leginkább azt érhetjük el, hogy egy problémás helyzet megbeszélését megfelelően indítjuk el. De ha tisztában vagyunk saját érzelmeinkkel és szükségle teinkkel, s ezt kellő módon tudjuk közölni, jó esélyünk van arra, hogy megértéssel találkozzunk, s a másik felet máris együttműködésre ösztö nözzük. Ugyanakkor Gordon is kiemeli: a vitás helyzetek másik kulcsa az értő figyelem (másképpen: aktív hallgatás), amely magában foglal ja, hogy visszajelezzük, mit hallottunk meg a másik üzenetéből, segítve egymás megértését.

Hogyan tudnék segíteni? „Nincs olyan konfliktus, amelyet nem lehet megoldani, csak olyan, ame lyet még nem oldottunk meg” – mondta márciusi budapesti előadásán Gary Chapman. Az öt szeretetnyelv elméletének megalkotója négy szem pontot említett a konfliktuskezelés lépéseivel kapcsolatban. Az első a ha rag kezelése. Szerinte ez fordul elő a leggyakrabban, s ehhez időt kell kér ni, elszámolni tízig, vagy akár százig, netán körbesétálni a házat, míg le nem nyugszunk, közben megvizsgálva, miért is vagyunk dühösek. A má sik, amit fontosnak tart, hogy felváltva beszéljünk, akár kimondva, hogy ötpercenként váltjuk egymást, hogy mindenki szóvá tehesse nézőpontját. Tehát gyakorolni kell a másik meghallgatását, mert a félbeszakítás nem segít. „Ne kezünket a fegyveren tartva, hanem elefántfülekkel” – példá lódzott Chapman. A harmadik szempont: akarjuk megérteni! Vagyis gondoljunk bele a másik érzéseibe, és fejezzük is ki, hogy mit látunk. Jó például jelezni a másiknak: „Amit mondasz, abszolút érthető.” Ezzel persze még nem oldottunk meg semmit, de jó érzelmi légkör alakult ki. A másik kulcsmondat: „Hogyan tudnék segíteni?” Vagyis: hogyan tudjuk megoldani a problémát? Itt már nem az a kérdés, ki nyer (ez amúgy sem túlságosan célravezető, hiszen például egy párkapcsolati vi tában, ha egyikünk nyer, a másik veszít – s nem jó egy vesztessel lenni). Amennyiben a másikat emberként kezeljük, megengedhetjük, hogy mást gondoljon és érezzen, hiszen az emberek nem egyformán gondolkodnak, és nem egyformák az érzéseik. Chapmannek három kérdés segített, amikor esküvője után hat hó nappal úgy érezte, nem a megfelelő embert vette el, nem fog működni a házassága, s nem tudja szolgálni a feleségét. Így fordult felé: „Mivel tud nék segíteni neked? Hogyan tehetném könnyebbé az életedet? Hogyan lehetnék jobb férjed?” Aztán a felesége nemcsak válaszolt, de három hó nappal később ő is elkezdte alkalmazni e kérdéseket. Az önzők harcolnak a saját igazukért, amikor viszont két ember szol gálja egymást, mindkettő elmondhatja a másiknak, az hogyan teheti job bá az életét – véli az amerikai párkapcsolati tanácsadó. És ezzel aligha nem egyetérthetünk.

Hekler Melinda

A LEGROSSZABB GENERÁCIÓ? Az Y generációt sokan, sokszor szidják, mondván, önző, egocentrikus és lusta emberek alkotják. Vajon tényleg ez lenne a valaha élt legfeleslegesebb nemzedék, melynek tagjai csak a pénzt veszik ki szüleik zsebéből? Ha tetszik, ha nem, itt vannak köztünk, egyre nagyobb tért követelnek maguknak, és tíz év múlva a felső vezetők 60-70 százaléka az Y generáció szülötte lesz.

A generációelmélet két amerikai szer

ző, William Strauss és Neil Howe nevé hez fűződik. Szerintük a történelem az egymást követő generációk története, és minden nemzedék tagjai nagyon ha sonló világlátással és értékrenddel ren delkeznek. Egy ember élete körülbelül nyolcvan év, ezalatt összesen négy gene rációváltás történik. A húszévente bekö vetkező váltások minden évszázadban ugyanabban a sorrendben zajlanak le. Az első időszakban az intézmények erő sek, az egyének gyengék, a második húsz évben megtörténik az ébredés, melynek során az egyének az autonómia nevé ben megkérdőjelezik az intézményeket. A harmadik generáció életében az in tézmények meggyengülnek, erős indi vidualizmus következik be. A negyedik generáció alatt elkerülhetetlen jelenség a válság, s ennek nyomán az intézmények újraértelmezése. Strauss és Howe sze rint minden időszaknak megvan a saját embertípusa is. A válság vége felé szü letett generáció a „prófétáké”, akiknek az erősségei az értékek. Őket követik az ébredés idején született, szabadságszere tő „nomádok”, majd a vagyongyarapító,

közösségépítő „hősök”, s végül az újabb válság idején született „művészek”.

Évjáratok A ma élő emberek többsége az X, az Y, illetve a Z generáció szülötte. Az X gene ráció képviselői, a XX. század „nomád jai” az 1960-as, ’70-es években születtek. Az ő életük már a világháborúk után kezdődött, de szüleik még elszenved ték a nagy világégéseket („veteránok”). A digitális technológia vívmányaival még fiatalkorukban találkoztak, de kö zel sem annyira otthonosan mozognak ebben a világban, mint az őket követő Y és Z nemzedék tagjai. A szakirodalom az X generációsokat digitális bevándor lóknak nevezi, szemben az Y-os és Z-s digitális őslakosokkal. Az X nemzedék tagjai még képesek voltak akár tíz, húsz vagy akár harminc évet is ugyanazon a munkahelyen dolgozni. Egy Y generá cióstól már két év is ritka teljesítmény nek számít. Természetesen egyetlen nemze déknek sem az összes tagjára jellemző ek ugyanazok a tulajdonságok, de az Y

generáció tagjai a globalizáció és az in ternet elterjedése miatt minden eddigi nemzedékhez képest több közös tulaj donsággal rendelkeznek, homogénebb csoportot alkotnak a kutatók szerint.

Narcisztikus emberek Mivel szülei túlságosan bátorítók és túlféltők voltak, a tipikus Y-os önző, fi gyelemhiányos, lusta, önrendelkező és önimádó a kutatási eredmények szerint. Extrém módon éhes a visszajelzésre, hi szen egy olyan világban szocializálódott, ahol mindent rögtön megkaphatott. Megrendeli az új tornacipőt, villám gyorsan lájkolják a képeit, egy perc alatt lefoglalja a nyaralását. Mindezek től azonban nem boldog. És éppen ez a baja e generációnak. Mi az oka bol dogtalanságuknak? Egyszerű: elvárásaik meghaladják a realitást. Szüleik rossz nevelési módszerének következtében sokkal jobban odafigyel nek magukra, mint a korábbi nemzedé kek. Lakásuk tele van olyan képekkel, amelyeken ők szerepelnek, lépésszám lálóval figyelik napi teljesítményüket, 51

ÉRTJÜK EGYMÁST?

Kipke Ágnes

„A SZÓ MINDIG TÖBB” A nyelvhasználat „korrektségéről”, politikán innen és túl Amikor a köztársasági elnöknek kell figyelmeztetni a tisztelt, ám immár cseppnyi tiszteletet sem tanúsító Házat „a közbeszéd színvonalának drámai csökkenésére”, egyszerre nevetségesen, kétségbeejtően ódivatú dolog lesz tapintatról, önkorlátozásról, nyelvi tudatosságról beszélni. Legyen. Hiszen alighanem állásfoglalás, ha az írás aktualitását épp az adja: milyen kevéssé tűnik aktuálisnak.

nyelv mindig társadalmi jelenség: Pistike mackónadrágos suksükölése az elkötelezett „nyelvvédők”, de „libe rális” kollégáik szerint sem magánügy. Az egyik csoport a nemzeti identitás letéteményeseként is megélt hagyo mány továbbadásának felelősségét szá mon kérve igazítaná ki az igénytelen szóhasználatot. A másik oldal viszont azt hangsúlyozza, az efféle nyelvi stig matizálás milyen súlyos társadalmi következményekkel járhat; amiért mi, a stigmák és elégtelenek osztogatói is felelősek vagyunk. Hiszen Pistinek, meglehet, épp ez a suksük az anyja nyelve. És bár az integrációjában sokat segítene, ha az operabálra valaki köl csönözne neki egy frakkot, mosogatni 54

A SZÍV

mi is a kényelmes, kitérdelt mackónk ban szeretünk. Hogy is van ez?... A szó súlyának latolgatása azonban nemcsak a – helyességében nem is oly könnyen meghatározható – „nyelvhe lyesség” szempontjából felelős feladat. A nyelv használata közös(ségi) ügy; nyil vánvaló, hogy a másiknak, akiről-akihez beszélek, egyáltalán nem mindegy, ho gyan teszem mindezt. Az – ugyancsak szerencsétlen etimológiával elkeresztelt – „politikailag korrekt” nyelvhasználat eredendően az efféle nyelvi bántást-bán tódást igyekezne elkerülni szinonimák, körülírások használatával: a jóérzésű be szélő magától értetődő tapintattal tom pítja az „élesebb” kifejezéseket, primitív helyett természeti népeket, elmaradott

helyett fejlődő országokat említve. A nö vekvő nyelvi tudatosságot, az erősödő önreflexiót a nyelvtudomány mindkét táborában, de a társadalom egésze szem pontjából is csak üdvözölhetjük. Az op timista olvasat szerint tehát gond egy szál se; „indexekre és szakértői vélemé nyekre nincs szükség – potenciális szak értőink száma ugyanis milliós nagyság rendű” (Cseresnyési László). Ennyire azonban mégsem egyszerű mindez: a magyar szóláskincs felületes ismerete is elég, hogy megértsük, mi ért érezhetni bántónak a cigány meg nevezést – az egyszeri beszélőt viszont ugyancsak megzavarja a tény, hogy egyes közösségek számára épp a roma kifejezés sértő. A tapintat szándékával

született meg a fogyatékkal élő ezer vál tozata – mondván, ne őt magát minő sítsük, csupán az élethelyzetét –, amit azonban az érintettek nagyobb része elutasít: „nevetséges – írja Takács Boglárka –, ahogy kényszeresen próbál ja [valaki] kikerülni az olyan teljesen egyértelmű és tiszteletre méltó szava kat, mint a vak.” Amellyel szemben per sze, épp az említett szóláskincs alapján, szintén meg tudnánk érteni némi aver ziót. Így van ez. A jelentéstan egyik – már-már fruszt ráló – alapszabálya éppen az, hogy a je let az teszi jellé, aki fogadja; nem gya korolhatunk kontrollt afelett, a másik hogyan érti, amit mondunk neki. Pedig egy intelligensen elkötelezett híve szerint a PC-t épp a beszélő szándéka különböz tetné meg: „ahhoz, hogy a kifejezés fel hangjait meg tudjuk ítélni, ismernünk kell a beszélő perspektíváját. A többi már gyerekjáték” (Cseresnyési). Csak hát ki számolhat el más szándékaival?... Annál is inkább, hiszen itt a több ségi társadalom által „problémásnak” ítélt csoportokról és vonásokról, eluta sított vagy zavarba ejtő kisebbségekről, öröklött történelmi elő- és (utó)ítéletek ről van szó. Vagyis kultúránk, világké pünk mélyen gyökerező struktúráiról. A PC „nem merül ki néhány eufemiz mus használatában, és pl. ha a mint férfi a férfinak kifejezéssel nincs minden rendben, akkor ennek oka nem az, hogy a férfi »csúnya« szó lenne” (Cseresnyé si). Nos: rendben van-e?... Mondtunk-e valamit a nőkről, ha a tisztességes, bátor szembenézést férfiasnak minősítettük? És közben, akár agyunk leghátsó traktu sában: gondoltunk-e? És mindez össze függ-e azzal, mit gondolunk, mondunk és teszünk a nemek egyenjogúságának kérdésében?

A politikai korrektséggel szemben gyakran elhangzó vád, hogy a különb ségek megszüntetésének reményében, ideológiai alapon elhallgat(tat)ja, mint egy nyelvileg megsemmisíti őket. Ráadá sul a túlbuzgó PC sokszor hazudik: aki süket (siket?) helyett nagyothallót említ, az egyszerűen nem mond igazat. Egyes amerikai kiadásokban a Huckleberry Finn mind a 214 niggerét lecserélték rabszolgára – s a probléma iránti európai süketségünkkel (hoppá!) csak mereng hetünk, hogyan csap össze ebben a vi tatott gesztusban a történelmi-filológi ai tényszerűség, az identitásépítéshez is nélkülözhetetlen hitelesség és a felnö vekvő generációk toleranciára nevelése; ami nem mellesleg a hosszú távú együtt élés záloga is lehet. Csakhogy „ha elfogadjuk a kamu flázs-megnevezést (a mágikus »rejtő név« nem is olyan távoli rokonát), cin kosként viselkedünk az össznépi diszkrét elfordulásban. Mondjuk ki inkább kere ken: én néger (buzi, vak, süket) vagyok. Nem kíméletre és részvétre van szüksé gem, hanem arra, hogy úgy ismerjenek (fel/el), ahogy vagyok” – mondja Kálmán C. György. Pontosítsunk: nem csak részvétre. Az egyéni etikai döntés, a részvét és tapintat viszont biztosan nem kodifikál ható. A PC intézményesítése abszurdba hajló fogalmi (ön)cenzúrát eredményez het – japán tévétársaságoknak például a 2000-es évek elején összeállították azon szavak listáját, amelyek nem hangoz hattak el az adásban. Csak hát a szó so sem önmagában áll… Paralel példával: „nincs obszcén szó, csak obszcén össze függés. […] Hiába adnának egy tiltó lis tát szavakról, összefüggésekről, témák ról, bármiről, dúdolva lehetne undorító, mocskos, pornográf szöveget eszkabálni.

Mán ha ez volna a nemes cél…” (Esterházy Péter). A lexikális jelentést ugyan is könnyedén felülírja a pragmatikai – akár egy egész közösség szótárában is. Cseresnyési László anekdotája szerint Zsirinovszkij orosz politikusnak a zsidó gyökereit firtató kérdésre adott válasza nyomán – „Anyám orosz, apám meg jo gász fia” – az orosz szlengben a jogász fia kifejezés ma a vaskos (és ironikus) zsi dózással egyenértékű. A mai értelemben vett PC Ameri kában született – egy diktatúrákon szo cializálódott közép-európai társadalom nyilvánvalóan másképp reagál, ha laka tot próbálnak tenni a szájára. A szavak tól való megfosztatás élményét Orwell fejlesztette rémes tökélyre az 1984 Óce ániájának mesterséges nyelve, az újbeszél formájában: „Az újbeszél célja nemcsak az, hogy az Angszoc híveinek megfelelő világnézet és észjárás kifejezési eszközé ül szolgáljon, hanem az is, hogy minden más gondolkodási módot lehetetlenné tegyen.” A szóválaszték csökkentése a gondolkodás terét szűkíti; a nemkívána tos szavak kiiktatásával pedig fogalmak és magatartásformák tucatjai lesznek „névtelenek, tehát elképzelhetetlenek”. A klasszikus nyelvfilozófiai dilemma a középkorig nyúlik vissza – a szóval te remtő, a jelenségeket meg- s elnevező Istent (Ter 1) és a teremtett lényeknek nevet adó Ádámot megidézve (Ter 2,19). Vajon eleve adott, velünk született fogal maink nyernek a nyelv által külsődle ges formát, vagy épp a nyelvi fogalomal kotással teszünk, teremtünk valamiféle rendet a világ dolgainak káoszában? Ho gyan függnek tehát össze a gondolko dás és a nyelv lehetőségei? Érdekes volna megvizsgálni az 1984-ben Winston láza dási kísérletét, milyen kapcsolatban van a gondolkodás nyelv kínálta tereivel: va 55