Embertárs 2016 2

XIV. ÉVFOLYAM 2. SZ ÁM – 2016 / JÚLIUS

Bor2016-02_Embertars 2016.07.18. 20:41 Page 1

„A gyűlölet olyan téma, amely szüntelenül az egyéni, illetve közösségi emberi élet figyelmének a középpontjában áll. Még a XXI. század látszólag fejlett és civilizált társadalmaiban is figyelemre méltó elterjedtséget mondhat magáénak, ezenfelül pedig nagyfokú érdeklődésre tart számot a mindennapi életben, a sporttalálkozóktól a társadalmi hovatartozás kérdéséig, a nemzetközi politikáig, vagy éppen otthoni szinten, ahol egyszerre csöndes, mégis tragikus módon mutatkozik meg. [...] takarhat zavart, ellenségeskedést, ellenérzést, érzéketlenséget, de végül megmutathatja teljes pusztító erejét is. Ezenfelül jellemezhet csoportokat, családokat és klánokat, amelyeket a valakivel vagy valamivel szemben táplált gyűlölet egyesít. Ehhez még hozzávehetjük a kulturális, faji, vallási, nemzeti és történeti motivációkat.

Ezért hát kiemelt fontosságú a gyűlölethez kapcsolódó dinamikák alaposabb tanulmányozása és megismerése, hogy így beazonosíthassuk lehetséges gyökereit és pusztító kapacitása féken tartásának módjait.”

(Giovanni Cucci SJ: A gyűlölet) „Sokakkal folytatott személyes beszélgetéseim során megtapasztaltam, hogy önismereti, kapcsolati és életvezetési problémáik gyökerében nagyon sokszor valamilyen istenképi torzulás, sérülés áll. A lelkigondozásban e képek gyógyítása a személy görcseinek oldódását és sikeresebb életvezetést vont maga után. Azt is érzem, hogy az istenképtorzulás csendes és észrevétlen járvány, ősi spirituális népbetegség, mely alattomosan szüremkedik be az egyének és a közösségek életébe. Ezt legfőképpen a családban szerzett korai tapasztalatok (anya-apa kapcsolat), a hitre nevelés sérülései, majd pedig sebzett istenképű szerzők könyvei, énekszövegei, imaszövegei által teszi, valamint lelkipásztorok, hitoktatók tanításán keresztül, akik nemhogy felszínre hoznák a problémát, hanem inkább (nyilván saját istenképi terheltségük miatt) inkább »szentté avatják«. ...mindenkit mélyen érintő téma ez, melyet sokszor épp a lelkipásztorok részéről az elhallgatás felhője övez. Az elhallgatásban természetesen ott lehet saját benső világuk feldolgozatlansága, az önismeret és a szakmai tudás hiánya, valamint egyfajta pszichológiaellenesség.”

(Béri László Renátó OCD: A Te arcodat keresem...

Az istenképek szerepe az egyén önismereti fejlődésében)

EM BER ARS ÖKUMENIKUS LELKIGONDOZÓI ÉS MENTÁLHIGIÉNÉS FOLYÓIRAT

Hétköznapok és mélységek G I O VA N N I C U C C I S J

A gyűlölet

99

B É R I L Á S Z L Ó R E NÁT Ó O C D

A Te arcodat keresem...

– Az istenképek szerepe az egyén önismereti fejlődésében

119

LISZKA VIKTOR GÁBOR

Ezért rejtőztem el – A szégyenérzés lelkigondozói megközelítésének lehetőségei

134

MÉSZÁROS FERENC

„Az Úr letörli a könnyet minden arcról” – Gyászfeldolgozás egy plébániai ifjúsági közösségben

145

B I R Ó S Z I LV E S Z T E R

Egyetemisták közösségi lelkigondozása – Egy szakkollégium mentálhigiénés perspektívái

„Az ember alapvető tulajdonsága a kíváncsiság, mely leginkább a környezetünkben élők iránt nyilvánul meg. Kíváncsiságunk nem szükségszerűen jelenti a beavatkozás vágyát, de azt mindenképp, hogy betekintsünk más életébe, hogy lássuk, ki is ő valójában. Izgalmas, ha részletekbe menően, akár képek, történetek, prioritások mentén egyre többet láthatunk a másikból, sőt talán még azt is felfedezhetjük, amit a személy maga sem ismer önmagáról. Évekkel ezelőtt rátaláltam egy kutatásra, mely az emberek szobáit, berendezési tárgyait, vásárlási és egyéb szokásait tárta elém, mindezt fotók és leírások segítségével illusztrálva. Az intimitás olyan foka tárult fel előttem egy egyszerű kutatási eredmény beszámolójaként, amelyet lelkigondozóként néha két-három óra beszélgetés után sem értem el. Ezért vágytam arra, hogy többet lássak e módszerből, főleg annak érdekében, hogy segítségével az élet olyan szegmensébe tekinthessek be, amely személyes és szent. Ez pedig az egyén és a vallás kapcsolata.”

163

FOD OR JÁNOS

178

EM BER ÁRS

Kihez kell szólnunk?

– Új módszertani lehetőség az egyház szolgálatában

(Fodor János: Kihez kell szólnunk? Új módszertani lehetőség az egyház szolgálatában) Ára 980 Ft (előfizetőknek 890 Ft) HU ISSN 1785-0436 1 6 0 0 2

Jezsuita Kiadó

2016 / 2 9 771785

043001

01_Giovanni_Cucci_Embertars 2016.07.18. 20:57 Page 99

G I O VA N N I C U C C I S J

A gyűlölet Tanulmányában az olasz jezsuita pszichológus szerző áttekintő képet ad az emberiség történetét végigkísérő és napjainkban is jelentős pusztításokat okozó érzés, a gyűlölet természetéről. Felsorakoztatja a filozófia, a pszichológia, a teológia, a történelem és a szépirodalom számos meglátását, melyek e mindig aktuális témával kapcsolatban születtek. Írásában nemcsak a gyűlölet jellemzésére és elemzésére vállalkozik, hanem megmutatja a vele és romboló hatásával szemben lehetséges ellenállás útját is.

Kulcsszavak: gyűlölet, érzelem, kultúra, Ruanda, törékenység, bölcsesség.

EGY ÖSSZETETT ÉS ERŐTELJES ÉRZÉS 1. Mindig aktuális téma A gyűlölet olyan téma, amely szüntelenül az egyéni, illetve közösségi emberi élet figyelmének a középpontjában áll. Még a XXI. század látszólag fejlett és civilizált társadalmaiban is figyelemre méltó elterjedtséget mondhat magáénak, ezenfelül pedig nagyfokú érdeklődésre tart számot a mindennapi életben, a sporttalálkozóktól a társadalmi hovatartozás kérdéséig, a nemzetközi politikáig, vagy éppen otthoni szinten, ahol egyszerre csöndes, mégis tragikus módon mutatkozik meg. Az Eures 2013-as adatai szerint Olaszországban 179 nőt öltek meg, ami tizennégy százalékos emelkedés az áldozatok 2012-es számához (157) képest. Ez gyakorlatilag kétnaponta egy gyilkosságot jelent.1 Ahogy a szeretetnek, úgy a gyűlöletnek is eltérő rétegei és fokai vannak: takarhat zavart, ellenségeskedést, ellenérzést, érzéketlenséget, de végül megmutathatja teljes pusztító erejét is. Ezenfelül jellemezhet csoportokat, családokat és klánokat, amelyeket a valakivel vagy valamivel szemben táplált gyűlölet egyesít. Ehhez még hozzávehetjük a kulturális, rasszista, vallási, nemzeti és történeti motivációkat.

Ezért hát kiemelt fontosságú a gyűlölethez kapcsolódó dinamikák alaposabb tanulmányozása és megismerése, hogy így beazonosíthassuk lehetséges gyökereit és pusztító kapacitása féken tartásának módjait.

2. Mit jelent gyűlölni?

Az Enciclopedia Treccani így határozza meg a gyűlöletet: „erős érzés és tartós ellenérzés, melynek következtében rosszat kívánunk a másiknak, és a pusztulására vágyunk; 1 Tavaly novemberben megjelent a 2014-es év kimutatása is, mely szerint Olaszországban 2014-ben 152 nőt öltek meg, ez tizenöt százalékos visszaesés a cikkben is feltüntetett adathoz képest. A magyar rendőrség bűnügyi statisztikája szerint a Magyarországon 2015-ben elkövetett 224 emberölés vagy emberölési kísérlet közel felének (46 százalék) nő volt az áldozata (103). (A szerkesztő megjegyzése.)

EMBERTÁRS 2016 / 2.

99

01_Giovanni_Cucci_Embertars 2016.07.18. 20:57 Page 100

GIOVANNI CUCCI SJ

általánosabban fogalmazva a mélységes ellenségesség és ellenszenv érzülete”.2 Ennek az érzésnek a szembeszökő ereje nem annak köszönhető, hogy elsődleges érzésről van szó, sokkal inkább annak, hogy az érzések és viszonyulások sokrétű keverékét fedi, amely az alany személyiségének, múltjának és jelentősebb kapcsolatainak a gyümölcse.

Fel lehet mutatni a gyűlölet néhány egyedi vonását: a bensőségesség tagadását, a szenvedélyt, az elköteleződést és a döntéskészséget.3 A fenti szempontok súlypontjának, illetve lehetséges kombinációinak vagy együttes jelenlétének tükrében eltérő módokon nyilvánulhat meg.

A gyűlölet lehet hideg, megvalósulásában előre eltervezett, ahogyan látható például a stalkerek zaklató, üldöző magatartásában, az alaposan megtervezett terrorcselekményekben, a lassan és évek múltán végbevitt bosszúkban; vagy pedig érzelmi, közvetlen kifejezést is nyerhet, különösen ha haraggal párosul, amellyel hasonlóságot és eltérést is mutat, még ha tudjuk is, hogy – érzelmekről lévén szó – nem lehetséges a világos elkülönítésük.

A harag, akárcsak a gyűlölet, a lélekben jelen lévő szomorúságból fakad, amelyet egy elszenvedett kár vagy egy önbecsülésünk szempontjából fontosnak tartott érték elvesztése miatt érzünk. Ebből forrásozik a helyzetbe való beavatkozás szándéka, hogy így azt saját javunkra fordítsuk.4 Mivel az igazságosság igénye motiválja, a harag különbözik a gyűlölettől, mert egy konkrét személyhez vagy eseményhez kötődik; a gyűlölet ellenben generalizált, egy egész társadalmi osztály vagy emberek egy csoportja ellen fordul. Ezenfelül a harag alkalmi fájdalmat fejez ki, amely az idő előrehaladtával kezd eltűnni. A gyűlölet esetében ez nem így van, az mindig sommás, globális; hiányzik belőle az ész használatára jellemző értékelés és mérlegelés; akit áthat, az hajlamos az egyoldalúságra, és képtelen a különbségtételre. Ezzel szemben a harag „mindig a konkrét egyén felé fordul”.5 Emlékeztetnünk kell még arra, hogy a harag az igazságosságra és az attól való eltérés helyreállítására irányul, míg a gyűlölet egyetlen sóvárgott tárgya egész egyszerűen az ellenség elpusztítása. A haragnak tehát egy olyan vágyott jó a tárgya, amely nincs jelen a gyűlöletben. Ezért – az utóbbitól eltérően – a harag elérheti a jót, „ha ez az akarás az ész kormányzása alatt marad”.6 További különbség mutatkozik a harag és a gyűlölet között kifejezésmódjukban, legfőképpen pedig végcéljukban. A harag féktelen és nyilvánvaló, mindazonáltal megáll, amikor elérte az igazságosságot és az elszenvedett kár helyreállítását. Ezzel szemben a gyűlölet nem ismer irgalmat, és ha már elpusztította is tárgyát, láthatólag egyáltalán nem lel békét; sokkal inkább az eltelt idővel együtt növekszik, s az értékelés és cselekvés egyetlen módozatává válik, és csakis annak halálával ér véget, aki lelkében hordozza.7 Mindazonáltal a harag is lehet a gyűlölet alapja, ha elfajul, elveszíti a mértéket és a kontrollt (miként Brunetto Latini középkori filozófus megjegyezte: „a gyűlölet nem egyéb, mint 2 http://www.treccani.it/35/ – más, de lényegében hasonló meghatározások fognak még szerepelni ebben a tanulmányban. n 3 Lásd R. J. STERNBERG: Capire e combattere l’odio, in UŐ (szerk.): Psicologia dell’odio.

Conoscerlo per superarlo, Erickson, Trento, 2007, pp. 45–58. n 4 Vö. Summa Theologica, II–II, q. 158, a. 7, ad 2. n 5 Uo. I–II, q. 46, a. 7; lásd még ARISZTOTELÉSZ: Retorika, II, 2–4. n 6 Lásd Summa Theologica, I–II, q.

46, a. 6. n 7 Lásd uo., ad 1; vö. ARISZTOTELÉSZ: Politika, I, c. 3; Retorika I, c. 4. Vö. G. CUCCI: Il fascino del male. I vizi capitali, Adp, Roma, 2012, pp. 130–140.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

100

01_Giovanni_Cucci_Embertars 2016.07.18. 20:57 Page 101

A GYŰLÖLET

megvénült harag”). Ily módon sokkal nehezebb felismerni súlyosságát, és megbánni.8 A gyűlölet Ágoston számára is sokkal inkább a harag elfajult módozata, annak leginkább kontrollálatlan és pusztító formája; ezért figyelmeztet, „hogy a harag ne váljon gyűlöletté, s egy nyaláb szalmából gerendává, gyilkossá téve a lelket”.9 A gyűlölet tárgya lehet mások képessége vagy kiválósága, ha a saját méltóságunkat és önértelmezésünket veszélyeztető valóságként fogjuk fel őket. Még a szépség is támadás lehet azzal szemben, aki úgy érzi, híjával van. Ezt a dinamikát beszédesen fejezi ki Jukió Misima regénye, Az Aranytemplom, amelynek főszereplője, egy megnyomorodott szerzetes olyannyira nyomasztónak érzi egy gyönyörű pagoda látványát, hogy végül úgy dönt, a tűz martalékává teszi.

A valós eseményen alapuló elbeszélés megmutatja a gyűlölet és az irigység közötti igencsak erős köteléket. A másik kárának keresése kapcsolja össze őket: az irigység esetében egy meghatározott jó elpusztítását akarjuk, amely miatt alacsonyabb rendűnek vagy alkalmatlannak érezzük magunkat; ugyanakkor a gyűlölet a teljes pusztítás felé törekszik.

Mindkét bűnös szenvedély szem elől téveszti az elérendő jót, s ezért a haragnál nagyobb fokú rosszindulatot jelentenek: „A harag – az irigységgel és a gyűlölettel együtt – azon bűnök közé tartozik, amelyek rosszat kívánnak az embertársnak: ám amíg az, aki gyűlöl, közvetlenül a rosszat mint rosszat sóvárogja a másik számára, az irigy önmaga dicsőségére tekintve vágyakozik a rossz után, a haragos pedig a jogos bosszú szempontjából kíván roszszat a másiknak. Mindebből nyilvánvaló, hogy a gyűlölet súlyosabb az irigységnél, és az irigység súlyosabb a haragnál: mivel a rossznak mint rossznak akarása rosszabb annál, mint amikor a jóra való tekintettel kívánjuk azt; és amennyiben a rosszat külsődleges jóként kívánjuk, mint például a megtiszteltetés vagy a dicsőség esetében, akkor ez rosszabb, mint hogyha az igazságosság helyességének szempontjából kívánnánk.”10 3. A gyűlölet mint származtatott érzés A gyűlölet tehát egy dolognak vagy a másik embernek ártalmasként, a saját javunkra veszélyesként értékeléséhez kötődik.11 Ehhez az értékeléshez, miként láttuk, társulhat harag, amikor a másik javát tőlünk „elraboltnak” – vagyis elszenvedett igazságtalanságnak – tartjuk, de kapcsolódhat hozzá félelem is, miszerint a másik fenyegetést jelenthet épségünkre nézve. Ezt a vonását széles körben alkalmazzák a politikai életben.

A félelem és a düh társult jelenléte miatt a gyűlölet cseppenként másokba is elültethető, mind egyéni, mind tömegszinten. Ez megkülönbözteti az ellenszenvtől és az elutasítástól, amelyeknek sokkal inkább érzelmi vonásaik vannak. Ezek akkor válhatnak gyűlöletté, ha az egyoldalúan, önmagában véve rosszként értett ellenfélről, ellentétes dologról alkotott ítélet társul hozzájuk.

8 „A gyűlölet folyamatos fejlődés által születik a haragból. A haraggal ugyanis előbb egy bizonyos módon rosszat kívánunk a másiknak, vagyis valamiféle bosszút, ezt követően pedig a harag folyamatossága révén eljutunk odáig, hogy abszolút módon kívánjuk a rosszat, ami már a gyűlölethez tartozik” (Summa Theologica, II–II, q. 34, a. 6, ad 3). Vö. B. LATINI: La Rettorica, Firenze, 1915, 13. argumentum. n 9 Epistulae, 211, 14. n 10 Summa Theologica, II–II, q. 158, a. 4; lásd még I–II, q. 46, a. 2; AQUINÓI TAMÁS: De malo, q. 10, a. 2; q. 12, a. 4. n 11 Vö. Summa Theologica, I–II, q. 29, a. 1.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

101

01_Giovanni_Cucci_Embertars 2016.07.18. 20:57 Page 102

GIOVANNI CUCCI SJ

Ez a gyűlöletnek nemcsak az erejét, de a hamisságát is megmagyarázza, mivel minden dolog létezése következtében egyszersmind jó is: a létező és a jó szinonimák. A totális rossz elpusztítaná önmagát, mivel megszűnne létezni, ami alapjában véve pontosan az, amire a gyűlölet vágyakozik; életcélja a pusztítás: mind a másik, mind önmagunk elpusztítása, így lehetetlenné téve az életet.12 A jó rosszal szemben meglévő „ontológiai” elsőbbsége azt is jelenti, hogy a szeretet a gyűlölet alapja; a belőle fakadó szenvedés oka az, hogy ez esetben egy megcsalt, meg nem tartott szeretetről van szó.13 Ebből kifolyólag a gyűlölet igazi ellenfele nem a szeretet, hanem a közömbösség, az intimitás halála (a Robert Sternberg által megnevezett első alkotóelem). Másodsorban a gyűlölet – mint elfajzott szeretet – mind a képesség, mind az autonómia és a hatékonyság terén alacsonyabb rendű a szeretetnél, még ha a benne lakozó fájdalom miatt hatalmas pusztítási kapacitást hordoz is magában. Ez az oka annak, hogy a rossz inkább válik hírré, mint a jó, inkább felkelti az emberek figyelmét, miközben a jó diszkrét, rejtett, a lét csöndességéhez kapcsolódik. Egy Lao-cének tulajdonított aforizma szerint: „Nagyobb zajt csap egy erdőben kidőlő fa, mint egy növekedő.” Ebben a „zajban” rejlik a gyűlölet morális súlyossága, mivel „magával hozza az akarat rendezetlenségét, márpedig az akarat az ember lényegi része”, a döntés és a cselekvés helye. Nem véletlen, hogy a megbocsátás folyamatának egyik legerőteljesebb akadálya a gyűlölet.14 A gyűlölet és a szeretet közötti affinitás hangsúlyossá teszi lényegileg viszonyos, intim és bevonó jellegüket, amely egy érzésnek a leginkább szembeszökő vonása. A gyűlölet már csak ezért sem lehet soha objektív: mindig egy személyes „újraszerkesztés” terméke, amely egy adott személy adott helyzetben megélt történetéhez kötődik. Ezt azonban eltorzította a szenvedés és a düh: „Mivel minden partner a saját perspektívájából szerkeszti meg a történetét, ezek gyakran nem egyeznek, és folyamatosan változnak, az események lezajlásának függvényében. Azt is számításba kell venni, hogy épp mivel az ilyen történetek egy (akár szerelmi, akár gyűlöleti) viszony »valóságát« képezik, ezekkel kapcsolatban nincsen semmiféle »objektív igazság«. Ez más szavakkal azt jelenti, hogy csakis azon történet révén ismerhetjük meg a partnerünkhöz fűződő viszonyunkat, amelyet kidolgozunk vele kapcsolatban.”15 A gyűlölethez kötődő megnyilvánulások hajlamosak az egyoldalúságra, vegytiszta és szembeállított, a jó/rossz, igaz/hamis kategóriában gondolkodó értékelésekre osztják fel az elbeszélést. Az arra való képtelenség, hogy az ítélőerő terén megragadjuk a (minden egyes embert és eseményt jellemző) lehetséges árnyalatokat, és hogy belépjünk az összetettség világába, végül olyan viszonyulást eredményez a valósággal szemben, amelyet a hasítás, a jó és a rossz közötti éles különválasztás kategóriájával jelölhetünk. Ilyenkor a támadót teljességgel rossznak (all bad) tekintjük, kizárva bármiféle lehetséges enyhítő körülményt, vagy további alkotóelemek jelenlétét. Ily módon olyan szintig értékeljük le a másikat, míg végül már nem is lesz emberi, az életre is méltatlan „szörnyeteggé” válik. Ebből fakad az ilyen narrációk hamissága. Minél inkább belépünk az összetettség világába, annál nehezebbé válik a gyűlölet.

12 Lásd uo. I, q. 48., a. 3.; q. 49, a. 1. n 13 „Egy dolog iránt érzett szeretet és ellentétének a gyűlölete ugyanazon alapelvből fakad” (uo. I–II, q. 29, a. 2, ad 2). n 14 Uo. II–II, q. 34, a. 4; vö. I–II, q. 29, a. 3. Vö.

G. CUCCI: La dimensione affettiva del perdono, La Civiltà Cattolica, 2015, I, pp. 226–237. n 15 M. RAVENNA: Odiare, il Mulino, Bologna, 2009, p. 57.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

102

01_Giovanni_Cucci_Embertars 2016.07.18. 20:57 Page 103

A GYŰLÖLET

4. A gyűlölet mint hazugság és önbüntetés A gyűlöletre vivő csalódás, valamint az, hogy tetszik e valamiféle kielégüléssel kecsegtető érzés, megmutatja, hogyan válhat a gyűlölet valóban az élet értelmévé, feláldozva ezért még azt is, ami a legértékesebb számunkra, akár önmagunkat. A gyűlölet valamiféle pusztító önelemésztés módjára növekszik, és ha egyszer szabad jelzést kapott, nem alszik ki, s rosszindulatú örömet kelt. Ereje egyben a gyöngesége is, mivel – miként láttuk – hazugságon, az értékelés torzulásán alapul: abszolút rossznak tekintjük a másikat, figyelmen kívül hagyva az összetettséget és így a tulajdonképpeni valóságot. A gyűlölettel szemben az a leghatékonyabb ellenszer, ha leszereljük ezt az illuzórikus képződményt.

Hasonlóképpen visszatérő hazugság, hogy úgy véljük, a szeretettel ellentétben a gyűlölet lehetővé teszi, hogy távolságot vegyünk a szenvedéstől. A valóságban azonban a gyűlölet pusztítja a jót, és belülről korrodálja azt is, aki szívében ápolja, miközben a végsőkig elkeseredett emlékek rabjává teszi. Ezek az emlékek aztán az idő múltával óriássá nőnek, mígnem nyugtot nem hagyó megszállottság lesz belőlük. Az ezen üresség által kiváltott frusztráció további szenvedést okoz, amely a maga részéről tovább növeli a keserűséget és a kárpótlás vágyát. Innen ered a gyűlöletre jellemző ördögi kör s a gyűlölet vonzereje: „A gyűlölet olyannyira hozzákötözi az egyént a tárgyhoz, hogy amikor ez utóbbi már meghalt, a láncok még akkor is megmaradnak. A végeredmény azokra a rabokra emlékeztet, akik »adminisztratív szegregációban« (elkülönítőben vagy szigorított zárkában) voltak: bárhová mentek is aztán, magukkal hurcolták láncaikat. Ezért furcsa lett a járásuk, vonszolták magukat akkor is, amikor már nem voltak megbilincselve.”16 A gyűlölet így olyan automatizmussá válik, amely a saját életét éli. Akkor is hat, amikor tárgya már nem létezik. Kioltja a jövőt, a jelen fotokópiájává változtatja, ezáltal a jövővel együtt egy lehetséges változás reményét is kiiktatja. Ennek kapcsán egy jezsuita mesélt egy asszonyról, aki bizalmasan elmondta neki, hogy örökre megszakította a kapcsolatot gyermekével, mert az súlyos mulasztást követett el. Azóta több mint húsz év telt el, és az asszony semmit sem változtatott a magatartásán. Amikor a pap megkérdezte tőle, miről is volt szó, az asszony zavarba ejtő egyszerűséggel csak ennyit mondott: „Atyám, az igazat megvallva arra már én sem emlékszem!”

5. Pszichológiai reflexió A legutóbbi évekig a gyűlöletre sem a pszichológiai, sem a társadalomtudományok nem fordítottak különösebb figyelmet. Napjainkban azért kutatják egyre alaposabban, mert mindinkább láthatóvá válik, mindenekelőtt a népirtások és a terrorizmus kapcsán, amelyek a XX. század szomorú újdonságaiként tűntek fel a szemeink előtt, s amelyek különös kettősséget mutatnak. Ezek ugyanis, ahogyan fentebb leírtuk, egyszerre váltanak ki vonzást és elutasítást: borzadással távolítjuk el magunktól őket, ugyanakkor beteges érdeklődéssel fordulunk feléjük. Ez a kétpólusúság jól megfigyelhető a kommunikáció terén dolgozóknál. A feltételezés, miszerint e jelenségek csak azért szembetűnőbbek, mert ma 16 C. E. ALFORD: L’odio è imitazione dell’amore, in R. J. STERNBERG (szerk.): Psicologia dell’odio, i. m. p. 261.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

103

01_Giovanni_Cucci_Embertars 2016.07.18. 20:57 Page 104

GIOVANNI CUCCI SJ

nagyobb körben szerezhetünk tudomást róluk, egyáltalán nem tűnik meggyőzőnek. Ráadásul ebben az esetben is meg kell még magyarázni, hogy az információnak ez a fajtája miért kelt ekkora visszhangot s vált ki ekkora érdeklődést.17 A pszichoanalízis számára a gyűlölet és a szeretet együtt van jelen. Freud úgy értelmezi a gyűlöletet, mint az én kísérletét arra, hogy mindentől függetlenül éljen, elutasítva mindazt, ami lehetséges akadálynak mutatkozik a szemében. Az alapvető narcizmusból fakad, amelynek az idő előrehaladtával a túléléshez kompromisszumokat kell kötnie a külvilággal.18 A gyűlölet primitívségének – de nem eredetiségének, mint láttuk – ezt a helyzetét megerősíti, hogy már a legkisebb korban megnyilvánul a gyermekben. Melanie Klein szerint ez az érzés a halálösztönök közé tartozik, amelyek akkor élednek fel, amikor a gyermek csalódik legerőteljesebb elvárásaiban, különösképpen azokban, amelyek a mindig rendelkezésére álló tárgynak tekintett anya által megvalósuló táplálásra és odafigyelésre vonatkoznak.19 Donald Winnicott az anya-gyermek kapcsolat fejlődésének keretében helyezi el a gyűlöletet, mely az „átmeneti tárgy” kidolgozásának fázisát jellemző harcot és feszültséget fejezi ki. Gyakorlatilag az omnipotencia érzésétől (a mindenség középpontjának tartjuk magunkat) az önkorlátozás és a valóságmegtapasztalás szükségessége felé tett lépésről van itt szó.20 Alfred Adler szerint a gyűlöletnek szigorúan véve társadalmi karaktere van: a „hatalom akarásának” egy aspektusa. Ezt a fogalmat Nietzschétől kölcsönzi, és szerinte kimutatható a társadalmi élet konfliktusos mivoltában.21 Jung a szeretethez hasonló primitív érzésnek tartja a gyűlöletet, s e kettő szerinte együtt van jelen az istenségben: ez utóbbi fogalmat soha nem választja külön világosan az emberi psziché jellemzőitől.22 A személyiségstílusok tekintetében megfigyelték, hogy a gyűlölethez kötődő magatartások fogyatékos önbecsülést tárnak fel: a gyűlölet által gyakorlatilag azt kompenzáljuk, hogy képtelenek vagyunk szembenézni a másikkal a maga másságában (akit ezért fenyegetésnek tekintünk). A gyűlölet ezért, különösen „rosszindulatú” formájában, nagyobbrészt a narcisztikus személyiségben hajlamos gyökeret verni. Az ilyen embert grandiózus önkép 17 George Steiner így felel meg azon ellenvetésre, miszerint a rémhírek ma nagyobb gyakorisággal jelennek meg, mint egykor, s ezért tűnnek súlyosabbnak és elterjedtebbnek: „Biztos, hogy ez is fontos tényező, ám ez az érv kettős élű. Ha tudatosul bennünk, hogy egy ember mit képes művelni egy másik emberrel, annak meg kellene botránkoztatnia minket, s a közbelépésünket kellene kiváltania (a média tájékoztatta a világot Mao kulturális forradalmának barbárságairól és Pol Pot szadizmusáról). Mindazonáltal a médiamegjelenések gyakorisága, előre csomagolt irrealitása – szinte kivétel nélkül – elzsibbaszt minket, s mi hamar el is felejtjük [...]. De hát nem kellene végtelenül meglepődnünk? A felvilágosodás korában a Voltaire-hez és Jeffersonhoz hasonló látnokok szózatai meghirdették az igazságszolgáltatás keretében gyakorolt kínzásnak s a tiltakozók és a könyvek máglyára vetésének a végét. A rabszolgaság eltörlése a küszöbön állt.” G. STEINER: Errata. Una vita sotto esame, Garzanti, Milano, 1999, p. 129 k.). Lásd még E. HOBSBAWM elemzéseit: Il secolo breve.

1914–1991. L’era dei grandi cataclismi, Rizzoli, Milano, 1997, pp. 18–30. n 18 Lásd S. FREUD: Ösztönök és ösztönsorsok, in UŐ: Ösztönök és ösztönsorsok. Metapszichológiai írások, Filum, Budapest, 1997, p. 56 k.; UŐ: Tömegpszichológia és én-analízis, in UŐ: Tömegpszichológia. Társadalomlélektani írások, Cserépfalvi, Budapest, 1995, pp. 213., 237. n 19 Lásd M. KLEIN – J. RIVIERE: Amore, odio e riparazione, Astrolabio, Roma,1969, pp. 58–61. n 20 M. KLEIN: Tendenze criminali nei bambini normali, in UŐ: Scritti 1921–1958, Boringhieri, Torino, 1978, pp. 197–213; D. WINNICOTT: Gioco e realtà, Armando, Roma, 1974, pp. 151–164. n 21 Lásd A. ADLER: Il temperamento nervoso, Newton Compton, Roma, 1971, p. 50. n 22 Lásd C. G. JUNG: Il libro rosso. Liber novus, Boringhieri, Torino, 2010, p. 339.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

104

01_Giovanni_Cucci_Embertars 2016.07.18. 20:57 Page 105

A GYŰLÖLET

jellemzi, valamint erőteljes agresszivitás a lehetséges riválisokkal szemben. Ebből fakad a rosszként és ellenségként értett világ en bloc elutasításának hajlama.23 A fejlődéslélektan szempontjából a gyűlölet, amikor központi érzéssé válik, felmutat néhány sajátos jellemzőt, amelyek a psziché hiányzó integritásának egyedi jegyei. A fentiekben párat már megemlítettünk ezek közül, így például a hasítást, a másik ember masszív leértékelését és a projekciót, amellyel tagadjuk, hogy lennének bennünk elfogadhatatlan érzések vagy vonások, ezeket teljességgel a másik embernek tulajdonítjuk, s ezért elutasítjuk. Ily módon a másik elpusztítása révén önmagunknak ezt a részét is kiiktatjuk.

Ezek az olvasatváltozatok a „primitív típusú hárítások” közé tartoznak. Olyan tevékenységek ezek, amelyeket az alany az olyan helyzetekkel való szembenézés céljából indít meg, amelyek kárt tehetnek az én egészségében és integritásában. A „primitív” szó kifejezi, hogy ezek a pszichés fejlődés első fázisához tartoznak, amelyet az ösztönök kontrollálására, a stabil lelkiállapot felmutatására való képtelenség, a valóságérzék hiánya és az adott helyzet összetettségének megragadására való képtelenség jellemez. Az ilyen típusú hárítások ezért sommásak, globálisak, és legtöbbször a kontroll nélküli érzelmek prédájává teszik az embert.24 Ha az alany azt tapasztalja, hogy képtelen szembenézni egy veszedelmes helyzettel, vagy kezelni azt, visszazuhan fejlődésének legprimitívebb stádiumaiba, amelyek egyre alkalmatlanabbak a konkrét helyzet összetettségének kezelésére. Amikor pedig az ilyen jellegű hárítások is hatástalannak bizonyulnak, az érintett úgy érzi, elmerült a nehézségekben, és pszichózisba zuhan.

6. A gyűlölet kulturális dimenziója A gyűlölet nem a (heves, de eléggé rövid lélegzetű) ösztönös szinten fejti ki legnagyobb pusztító erőit, sokkal inkább kulturális szinten, ahol szisztematikusan ápolják, áthatják vele a közeget, mígnem belevésődik a kollektív képzeletbe. Ebben a kontextusban a pusztítás úgy jelenik meg, mint egy harc által elérendő érték, amely nehéz, de szükséges a közjó érdekében. Ezt hívják „a gyűlölet idealisztikus dimenziójának”. Az ideológiák, a „gyilkos utópiák”, ahogyan Pin Yathay egyik könyvének címe fogalmaz Pol Pot Kambodzsájával kapcsolatban, jelentik a történelemben végbevitt népirtások legnagyobb részének alapját. Mindegyikükben közös, hogy igazolják a pusztítást, amelyet a tökéletes társadalom megvalósításának siettetéséért fizetendő árnak tekintenek. Ez lesz „az erény országa” (mint a francia forradalom idején), vagy a marxista „osztályok nélküli társadalom”. „Az erény és a terror: az erény, amely nélkül a terror végzetes; a terror, amely nélkül az erény tehetetlen” – ezekkel a szavakkal indokolta Robespierre a terror szigorításának szükségességét, annak ellenére, hogy sikerült elérni Franciaország társadalmi és politikai egyensúlyi helyzetét.25 Az abszurd és eszmei gyűlölet ekként feltartóztathatatlan görgeteggé lesz, amely végül felfalja saját gyermekeit.

23 Lásd O. F. KERNBERG: Határeseti állapotok és patológiás narcizmus. Animula, Budapest, 2011, pp. 170–206; UŐ: Aggressività, disturbi della personalità e perversioni, Raffaello Cortina, Milano, 1993, pp. 25–38. n 24 Freud olyan technikáknak hívja ezeket, „amelyekkel az Én esetleg neurózishoz vezető konfliktusai során él”. S. FREUD: Gátlás, tünet, szorongás. Utószó, in UŐ: Válogatás az életműből, szerk. ERŐS F., Európa, Budapest, 2003, p. 592. n 25 M. ROBESPIERRE: A politikai erkölcs elveiről, in UŐ: Elveim kifejtése. Beszédek és cikkek, Gondolat, Budapest, 1988, p. 429. P. YATHAY: L’Utopie meurtrière, un rescapé du génocide cambodgien témoigne, Robert Laffont, Paris, 1980.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

105

01_Giovanni_Cucci_Embertars 2016.07.18. 20:57 Page 106

GIOVANNI CUCCI SJ

A gyűlölet másik kulturális jellemzője, s talán épp ez vonzerejének forrása is, hogy hatalmat nyilvánít ki, amelynek van ereje elégtételt venni az elszenvedett bántalmakért, s azt az illúziót kelti, hogy a másik a kezünkben van. Ha nem is kötelezhetünk valakit arra, hogy szeressen, arra még rávehetjük, hogy gyűlöljön. A szeretet ingyenes, tiszteletben tartja a szabadságot, nem tervezhető. Ezzel szemben a gyűlöletet szándékosan fel lehet szítani, világos és törvényszerűen ismétlődő szabályok szerint meg lehet tervezni.

Robert Sternberg öt lépést emel ki, amelyekkel ütemezhető, ahogy egy vezető belecsöpögteti a gyűlöletet abba a csoportba, amelyhez tartozik: 1. jelölj ki egy gyűlölendő tárgyat; 2. mutasd meg, hogyan okozott kárt a csoportnak (vagy az egész nemzetnek); 3. bizonyítsd a jelenlétét és 4. a működését, mellyel jelenleg is az adott csoport ellen cselekszik; 5. mutass rá eredményeire. A tervezés fázisai és növekvő nyilvánosságuk rámutat az ezzel párhuzamosan növekvő félelemre és gyűlöletre a kijelölt célponttal kapcsolatban.26 René Girard „bűnbakmechanizmusnak” nevezi ezt az erőszakos és kontroll nélküli negatív elhajlást. A fogalom a vallásfenomenológiából származik, és Girard alkalmazta a társadalmi életre. A bűnbaknak az a feladata, hogy magára vállalja a vétkességet azért, ami nem sikerül, hordozójává legyen a csoport vagy a társadalom frusztrációjának és agresszivitásának. A csoport a „megkönnyebbülés”, a feszültségoldás módját találja meg így: a bűnbak egyfajta villámhárító lesz a bekövetkezett szerencsétlenségek és csapások ellen.

Manzoni híres oldalakat szentelt e témának a „kenőcsös” bemutatásával,27 aki szándékosan váltotta ki a milánói pestisjárványt. Szóbeszéd volt ez, amilyen a fecsegés, melyről Heidegger ír,28 s amely épp annyira hamis, mint amilyen könnyen továbbadható, különösen ha – miként a pestis esetében – egyre nehezebb szembenézni a helyzettel. Regényírónk szerint ez a kritikai gondolkodás gyakorlására való képtelenség gyümölcse.29 Minél inkább kifejezi hitét egy konzisztens csoport, az egyén annál kevésbé képes felmérni a végbevitt erőszak súlyát s az érte viselt felelősséget, hacsak nem a – se nem könnyű, se nem azonnali – távolságvétel és a kritikai szellem gyakorlása által.30 A bűnbak egy kifejezési mechanizmus, ugyanakkor az irracionális elhajlások, a mindenkiben jelen lévő erőszak és rossz igazolása is, amely rálel a katarzis egy formájára, valaminek vagy valakinek a feláldozásával, anélkül hogy ráébrednénk ennek súlyosságára.31 Ilyen áttételek jellemzik az utóbbi két évszázad tragikus eseményeinek legtöbbjét. Hogy rövidek legyünk, csupán egyet emelnénk ki, amely váratlanul tűnt fel a történelemben, s később hasonló gyorsasággal merült feledésbe.

26 Lásd R. J. STERNBERG: Capire e combattere l’odio, i. m. p. 52 k. n 27 Az 1630-as milánói pestisjárvány idején meggyanúsítottak egyeseket, hogy ártalmas kenőcsökkel kenték meg az embereket, így ütötte fel a fejét a járvány, s így terjedt el igen gyorsan. Ezeket az alakokat hívták untorénak, kenőcsösnek, kenőembernek.

– A fordító megjegyzése. n 28 A németben Gerede – A fordító megjegyzése. n 29 Lásd A. MANZONI: A jegyesek, Palatinus, Budapest, 2008, XXXI. fejezet, pp. 558–576. n 30 „A haszonelvű gondolkodáshoz szokott józan ész azért tehetetlen az ideologikus fölöttes értelemmel szemben, mert a totalitárius rendszerek az értelmetlenség működő világát teremtik meg.” H. ARENDT: A totalitarizmus gyökerei, Európa, Budapest, 1992, lásd az egész harmadik részt: pp. 377–553. n 31 „Az áldozat a vérbosszú kockázata nélküli erőszak.”

R. GIRARD: La violenza e il sacro, Adelphi, Milano, 1980, p. 28. Vö. UŐ: Mi rejtve volt a világ teremtésétől fogva, L’Harmattan–SZTE Filozófia Tanszék, Budapest, 2013, p. 54.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

106

01_Giovanni_Cucci_Embertars 2016.07.18. 20:57 Page 107

A GYŰLÖLET

7. Ruanda példája A népirtásban, amelynek pusztán két hónap leforgása alatt (1994 áprilisa és májusa között) egymillió áldozata volt Ruandában, világosan fel lehet ismerni a kulturális és politikai elemeket, amelyeket kiváltképpen az Ezer Domb Rádió elnevezésű adó hívott elő (Radio Machetének is hívták az állomást), mely 1993. július 8-ától 1994. július 31-éig működött. Már az első pillanatban az ország legnagyobb adáskörzetű és leghallgatottabb rádiója lett. A szóban forgó hónapok adásai, amelyeket leginkább (a mai napig szabadlábon lévő) Félicien Kabuga vezérigazgató szerkesztett, mind nagyobb és zavartalan terjeszkedésük során arra buzdították a hutu népességet, hogy pusztítsák el a tuszi kisebbséget, amely az ország minden bajának és igazságtalanságának az okozója. Ez a rádió adta le a tömegmészárlásra indító hivatalos jelet; ezt követően pedig aprólékos pontossággal megadta azokat a lakóhelyeket, ahol tuszi menekültek bújhattak meg. Kiszolgáltatta a menekülésre használt autók rendszámait és típusait, és arra szólított fel, hogy a tisztogatást terjesszék ki azokra is, akik segítséget vagy védelmet nyújtanak az üldözötteknek.

A támadásokra nagyon rövid idő alatt került sor, mivel gondosan előkészítették őket: „A FAR (Ruandai Fegyveres Erők) már 1990-től felszerelkezett drága könnyű- és nehézfegyverzettel, francia pénzügyi források felhasználásával, amelyekhez a mulindi ültetvényekről származó teaexportból jutottak hozzá. A fegyverek legnagyobb része Zaire-on keresztül érkezett Ruandába. Dél-Afrika harmincezer kézigránátot, ötezer géppuskát és nagy mennyiségű lőszert biztosított, amelyeknek mintegy hatmillió dollár volt az értéke.

Kína meg nem határozott mennyiségű machetét szállított; Franciaországból pedig földlevegő rakéták érkeztek. A francia kormány segítséget nyújtott az Elnöki Őrség felállításához, a hadsereg, a rendőrség és az interahamwe felszereléséhez (ez utóbbi a Köztársaságvédelmi Koalíció legszélsőségesebb ágazata volt). Egyes ruandai tisztek az Egyesült Államokban végezték katonai iskoláikat.”32 8. A szemlélők szerepe A gyűlölet terjedésének egy további jelentős szempontjára mutatott rá kiválóan a fent idézett szöveg: a passzív együttműködésre. Az a tény, hogy a nézők csöndben asszisztálnak mindahhoz, ami a szemük előtt történik (akár félelemből, akár érdekből vagy a saját nyugalmukért), az erőszaktevő szemében jóváhagyásnak számít. Különös módon minél több ember asszisztál egy eseményhez, annál nagyobb az esélye annak, hogy segítségkéréskor a többség csak nézni fog, arra gondolva, hogy majd valaki más foglalkozik az üggyel, vagy hogy a dolog nem is olyan súlyos, mivel láthatólag senki (különösképpen a felelősségteljes pozícióban lévők) nem törődik az egésszel.33

32 A. MACCHI: Il dramma della popolazione del Ruanda, La Civiltà Cattolica, 1997, I, p. 297. Vö. UŐ: Guerra civile in Ruanda e inquietudini in Burundi, La Civiltà Cattolica, 1994, II, pp. 401–408. n 33 Lásd B. LATANÉ – J. RODIN: A lady in distress. Inhibiting effects of friends and strangers on bystander interventions, Journal of Experimental Social Psychology 5 (1969), pp. 189–202.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

107

01_Giovanni_Cucci_Embertars 2016.07.18. 20:57 Page 108

GIOVANNI CUCCI SJ

Ez a Girard által feltérképezett „csordaszellem”, melynek köszönhetően az erőszakos cselekmények, ha tömeg viszi végbe őket, egyre inkább visszavetik a személyes felelősség érzékelését. Az egyének úgy érzik, névtelenek, és egy nagyobb erő hajtja őket, amely személytelen és pusztító. Ily módon kevésbé érezzük magunkat érintettnek és felelősnek, amikor be kellene avatkoznunk, hogy változtassunk a helyzeten: „úgy tűnik, mintha kiszámolnánk a felelősség nagyságát, és elosztanánk a jelenlévők számával”.34 Ruanda esete ebből a szempontból is szomorúan emblematikus marad. Kofi Annan, az ENSZ békefenntartókért felelős részlegének akkori vezetője nem válaszolt arra a felhívásra, amelyet a népirtás megkezdése előtt három hónappal küldött az ENSZ ruandai erőinek parancsnoka, Roméo Dallaire tábornok, de még csak nem is továbbította a Biztonsági Tanács főtitkárságára. Mindezeken túl az ENSZ úgy döntött, hogy kivonja a kéksapkásokat (a kontingens létszámát kétezer-ötszázról ötszázra csökkentve), ahelyett hogy megerősítette volna jelenlétét – éppen akkor, amikor megkezdődtek a támadások: ez ténylegesen azt jelentette, hogy a Hutu Power (az a szélsőséges szárny, amely megkezdte a népirtást) szabad kezet kapott, hogy „tiszta lapot” teremthessen. Gérard Prunier a kéksapkásokat „az ENSZ tehetetlen haderejének” nevezte, „amely úgy asszisztált a népirtáshoz, hogy még az ujja megmozdítására sem volt engedélye”.35 Még hátravan, hogy megvizsgáljuk: a fegyvereken túl ki biztosította a technikai támogatást, hogy az Ezer Domb Rádiót rövid idő alatt felállítsák, alkalmassá téve arra, hogy az egész országban sugározzon. Még a kéksisakosok sem zárták be a rádiót, és zavartalanul sugárzott tovább mindaddig, amíg a gerillák miatt át kellett költöznie Ruanda nyugati felébe, amely akkoriban a francia hadsereg védelme alatt állt.36 Mindez megerősíti Thuküdidész mondásának ősi igazságát: „A rossz nem csak azé, aki elköveti. Azé is, aki elkerülhetné, de semmit sem tesz ezért.”

ELLEN LEHET ÁLLNI A GYŰLÖLETNEK? 1. A gyűlölet tanítása Nincs „kezelés” a gyűlölet ellen, hiszen az nem „betegség”, hanem összetett és sokrétű érzés, amely érzelmeket, értékeléseket foglal magában, az alany azon személyiségjegyeit, melyeket múltja és jelentősebb kapcsolatai formáltak. Leginkább úgy nézhetünk vele szembe, ha meghallgatjuk, mit tanít, és leleplezzük hamisságát.

Fontos a gyűlölet tanulmányozása, mivel elénk állít egy ősi bibliai igazságot: ne ítélj!

Amikor megítélünk egy személyt, s nem egyszerűen az általa elkövetett tettet, miközben úgy véljük, hogy ismerjük szándékait, legbensőbb gondolatait, akkor végül olyasvalamit fogunk neki tulajdonítani, mégpedig torzult és óriásivá nagyított formában, ami tulajdon34 P. WALLACE: Az internet pszichológiája, Osiris, Budapest, 2006, p. 239. n 35 G. PRUNIER: The Rwanda Crisis. History of a Genocide, Fountain, Kampala, 1995, p. 377. Vö. R. DALLAIRE – S. POWER: Shake Hands with the Devil. The Failure of Humanity in Rwanda, Carroli & Graf, New York, 2004; S. OPOTOW: Odio, conflitti ed esclusione morale, in R. J. STERNBERG (szerk.): Psicologia dell’odio, i. m. pp. 135–169. n 36 F. BELTRAMI: Radio Machete. Il ruolo dei media nel genocidio ruandese. http://italia.reteluna.it/it/ raidio-machete-il-ruolo-dei-media-nel-genocidio-ruandese-seconda-parte-PpKN.html EMBERTÁRS 2016 / 2.

108

01_Giovanni_Cucci_Embertars 2016.07.18. 20:57 Page 109

A GYŰLÖLET

képpen hozzánk tartozik, csak nem vagyunk képesek felismerni. A pszichológiában ezt úgy hívják: projektív identifikáció. Ez valóban a legjelentősebb akadálya annak, hogy kilépjünk az elkövetett rosszból, mivel hozzájárulunk a megismétlődéséhez. Az első lépés, hogy beismerjük: a gyűlölet, akárcsak a többi érzés, mindenekelőtt bennünk van.

Friedrich Nietzsche zseniális aforizmával fejezte ki az ítélkezésnek ezt a projektív dimenzióját: „Aki szörnyekkel viaskodik, vigyázzon, nehogy közben szörny legyen belőle. S ha sokáig tekintesz az örvénylő mélységbe, a mélység is beléd tekint.”37 A kutatásokból, történelmi események elemzéséből és a szisztematikus értelmezésből szerzett adatok elvezetnek azon hamis, ám igen elterjedt előítélet elvetéséhez, miszerint a rosszat egy konkrét valóságnak, különlegesen súlyos tettek konkrét elkövetőjének lehet tulajdonítani, ami/aki világosan elkülöníthető a többitől. Ezt a dichotomikus felfogást Philip Zimbardo pszichológus „a gonosz esszencialista szemléletének” nevezi: eszerint a gonosz önmagában fennálló lényeg (essentia), amelyet néhány meghatározott személyre lehet vonatkoztatni, akiket ezért teljességgel gonosznak ítélünk. „A gonosz meghatározásakor korunk elvetemült zsarnokaira mutatunk: Hitlerre, Sztálinra, Pol Potra, Idi Aminra, Szaddám Huszeinre [...]. A jó és a gonosz kettős felosztásával a »jó emberek« egyúttal mentesülnek a felelősség alól. El sem kell gondolkodniuk azon, hogy esetleg milyen szerepet játszanak [...] az erőszakos cselekmények megvalósulásához hozzájáruló feltételek megteremtésében, fenntartásában vagy jóváhagyásában.”38 A fenti előítéletből születik a „jók” és „rosszak”, „szörnyetegek” és „normálisok” közötti klasszikus dichotómia, amely eltérő szinteken mutatkozik meg. Nem vesszük figyelembe, hogy így magunknak követeljük a sommás ítéletet hozó bíró szerepét, s veszélyes módon közel kerülünk azokhoz a kritériumokhoz és magatartásformákhoz, amelyeket a „rosszak” alkalmaznak.

2. A kultúra szerepe A gyűlölet rendszerint nem közvetlen és kirobbanó módon mutatkozik meg (ez sokkal inkább a harag sajátossága), hanem időben hosszan kitartó értékelés és mentalitás gyümölcse. A gyűlölet „ápolásához” arra van szükség, hogy kognitív torzítást alkalmazzunk (vagyis a fentebb említett esszencialista felfogást használjuk). Ily módon az abszolút rossz kategóriájába soroljuk a szóban forgó személyt vagy csoportot, akiknek nincs semmilyen emberi vonásuk.

A dachaui koncentrációs tábor parancsnoka ezekkel a jelentőségteljes szavakkal ismertette a táborban dolgozókkal feladataikat: „Tudjátok, hogy a Führer mire hívott meg minket. Nem azért jöttünk, hogy kedvesek legyünk ezekhez a disznókhoz, akiket ide bezártak.

Nem emberek, mint mi, hanem alacsonyabb rendű lények.”39 Az ellenség nem emberi lényként való elképzelése rámutat a gyűlölet kognitív dimenziójára, amely igazolja a pusztító cselekedeteket. Ez olyan tényszerű adat, amelyet újra meg újra pontosan fel lehet fedezni 37 F. W. NIETZSCHE: Jón és gonoszon túl. Egy jövőbéli filozófia előjátéka, Attraktor, Gödöllő-Máriabesnyő, 2010, p. 65. n 38 PH. ZIMBARDO: A Lucifer-hatás. Hogyan és miért válnak jó emberek gonosszá?, Ab Ovo, Budapest, 2012, p. 18. n 39 W. SOFSKY: L’ordine del terrore, Laterza, Roma–Bari, 1993, p. 5. Vö. J. SÉMELIN: Purificare e distruggere. Usi politici dei massacri e dei genocidi, Einaudi, Torino, 2007.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

109

01_Giovanni_Cucci_Embertars 2016.07.18. 20:57 Page 110

GIOVANNI CUCCI SJ

a történelem során. Chris Kyle, a második iraki háború leghíresebb amerikai mesterlövésze büszke volt arra, hogy nagyszámú ellenséget gyilkolt meg, mivel ők képviselték „a gonoszt”. Így ír első áldozatáról: „Túlságosan elvakította a gonosz [...]. A lövéseim több amerikait is megmentettek, akiknek az élete egyértelműen többet ért, mint a nő eltorzult lelke. [A feladatom végzése miatt] tiszta lelkiismerettel állhatok Isten elé. De igazán, mélységesen gyűlöltem a gonoszságot, amely azt a nőt megszállta. A mai napig gyűlölöm.”40 Emlékirataiban találkozhatunk a gyűlölet egyéb értékelő jellemzőivel is, mint a jók és rosszak közötti világos különbségtétel, valamint annak bizonyossága, hogy ő maga mindig a jó oldalon áll („Erős igazságérzetem van. Elég erősen fekete-fehér jellegű, nem sok szürkét látok”41), az erőteljes megvetés („A háború célja, amint Patton megfogalmazta, a másik hülye fattyút olyan helyzetbe hozni, hogy ő haljon meg”42), az érzelmek kirekesztése („Sokan állítják, ahhoz, hogy meg tudd ölni, el kell határolnod magad az ellenségedtől. Ha így igaz, akkor Irakban a felkelők ezt igazán megkönnyítették”43).

Ha valamiképp stigmatizáljuk azt, akit erkölcsi értelemben másmilyennek tekintünk, és nem emberinek bélyegezzük, ez gyorsan elvezet odáig, hogy igazolunk mindent, amit vele szemben el lehet követni, feloldozva magunkat a bűnrészesség vagy a mulasztás lehetősége alól: „Az érzéketlenség és a durvaság könnyebb, ha emberi mivoltuktól megfosztott »tárgyakkal« van dolgunk, könnyebb igényeiket és kéréseiket semmibe venni, könnyebb őket saját céljainkra felhasználni, sőt akár el is pusztítani, ha a terhünkre vannak. Egy japán tábornok számolt be arról, hogy Kína második világháborút megelőző megszállásakor embereinek könnyen ment a polgári személyek lemészárlása, mert »tárgyként gondoltunk rájuk, nem tartottuk őket hozzánk hasonló embereknek«. Ez nyilvánvalóan így volt 1937ben, »Nanking meggyalázása« idején.”44 A gyűlölet leckéjét nagyon nehéz befogadni: bárki áldozatául eshet ezeknek a mechanizmusoknak, ahogyan ezt a történelem és a kutatások sajnálatosan bebizonyították. Ami ezekben a helyzetekben bekövetkezett, semmi esetre sem kivételes vagy elképzelhetetlen; mindannyiunk számára könnyen személyes valósággá válhat, mivel egyáltalán nem bolondok, szörnyek vagy pszichopaták, hanem mindennapi emberek követik el ezeket a tetteket.45 Az illúzió, mely szerint semmi közünk a megtörtént rosszhoz, a továbbvitel legelterjedtebb módja, és annak bizonyítéka, hogy nem tanultunk a múltból. Érdekes módon a vallásos ember tipikus előfeltevéséről van szó. Jézus is így feddi meg azokat, akik az ő korában jónak gondolták magukat: „Jaj nektek, farizeusok és írástudók, ti képmutatók!

A prófétáknak sírboltot építtek, az igazak síremlékeit feldíszítitek, s azt mondjátok: Ha atyáink idejében éltünk volna, nem lettünk volna részesek, mint ők, a próféták vére ontásában. Ezzel magatok is megvalljátok, hogy a próféták gyilkosainak vagytok a fiai. Töltsétek 40 CH. KYLE – J. DE FELICE – S. MCEWEN: Amerikai mesterlövész. Az Egyesült Államok legeredményesebb precíziós lövészének életrajza, Gabo, Budapest, 2013, p. 13. (A zárójelben lévő rész kimaradt a magyar fordításból. – A szerkesztő megjegyzése.) n 41 Uo. p. 17., vö. p. 128: „Szép nagy tömegben fogjuk ölni a rossz fiúkat.” n 42 Uo. p. 88. n 43 Uo. p. 90. n 44 PH. ZIMBARDO: A Lucifer-hatás, i. m. p. 323. (A hat hétig tartó mészárlás során a kínaiak szerint háromszázezer, a hivatalos adatok szerint legalább kétszázötvenezer embert gyilkoltak le a japán katonák. Iris Chang japán írónő dolgozta fel a túlélők emlékiratait, művének címe: The Rape of Nanking. The Forgotten Holocaust of World War II. Zimbardo erre a könyvre utal – A fordító megjegyzése.) n 45 A téma elmélyítéséhez lásd G. CUCCI – A. MONDA: L’arazzo rovesciato. L’enigma del male, Cittadella, Assisi, 2010.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

110

01_Giovanni_Cucci_Embertars 2016.07.18. 20:57 Page 111

A GYŰLÖLET

csak be atyáitok mértékét!” (Mt 23,29–32). Olyan feddés ez, amely minden korban kibillenti egyensúlyából hallgatóját. Elgondolkodtató Alberto Mello kommentárja: „Eszembe jut egy előadás a Máté 23-ról a Jeruzsálemi Héber Egyetemen. Ehhez a szakaszhoz érve professzorunk – David Flusser – megkérdezte egy német lánytól, aki részt vett a kurzuson: »És te, ha apáid korában éltél volna, üldözted volna-e a zsidókat?« A negatív, ám láthatóan feszengő válasz hallatán Flusser hozzátette: »Látod, te is olyan vagy, mint a farizeusok.«”46 Annak kísértése, hogy a többieknél jobbnak gondoljuk magunkat, sajnos olyan sztereotípia, amely minden kor emberébe mélységesen belegyökerezett. Ez pedig a gyűlölet tartósításának alapja.

3. Útmutatás az ellenálláshoz a gyűlölettel szemben A kritikus gondolkodás és a tudatosság gyakorlása értékes segítséget nyújt a gyűlölet (az igazság gyakorlásától és a gyengék megvédésétől igencsak különböző érzület) következményeinek leküzdéséhez, megakadályozva, hogy az mentalitássá, látásmóddá váljon a másikkal szemben.

A dolgok jelentősen megváltoznak, ha módunk van a „rendszerből való kilépésre”: a háborúk végén igencsak másként látjuk a dolgokat, mint korábban. Sokak számára sajnos már nem nyílik erre lehetőség, mások számára pedig túl későn, mivel már megtettek valami helyrehozhatatlant.

A megismerés nagy segítség lehet a „rendszerből való kilépés” során. A megismerés ugyanis lényegileg „intencionalitás” – a latin intentio szó értelmében –, mód arra, hogy kilépjünk önmagunkból és adott helyzetünkből, hogy így hozzáférjünk egy eltérő dimenzióhoz, amely összetettebb, ám gazdagabb is.47 A kultúra és a kritikai reflexió erős és hangadó eszközök, amelyek képesek hiteltelenné tenni bármely kor diktátorainak felszínes szlogenjeit, ezáltal megerősítve a szabadság tereit is.

Ez az oka annak, hogy a nácizmus idején betiltották Erich Maria Remarque regényét, a Nyugaton a helyzet változatlant. Az abszurditás, de legfőképpen a háború értelmetlenségének elemzése elképesztően szíven ütő oldalakat eredményez, megrendítve a rendszer ideológiáját. Ez az esztelenség leginkább akkor válik nyilvánvalóvá, amikor az ellenségek közötti távolságok megrövidülnek, mígnem mindketten egyszerűen csak „emberként” ismerik meg egymást, a saját jellemzőikkel, szenvedéseikkel és érzelmeikkel.

A regényben különösen két helyzet segíti hozzá a főhőst, Baumert, hogy a maga konkrét emberségében lássa meg az „ellenséget”, s ez el is bizonytalanítja.

Az első epizódra akkor kerül sor, amikor belép egy orosz katonák számára létrehozott fogolytáborba. Itt alkalma nyílik, hogy fegyvertelenül, a mindennapi élet foglalatosságai közben lássa meg őket: „Különös dolog ilyen közelről látni az ellenségeinket. Az arcuk elgondolkoztatja az embert, megnyerő parasztábrázat, széles homlok, széles orr, széles ajak, széles kéz, gyapjas haj. [...] Még jámborabbaknak látszanak, mint a mi fríz parasztjaink.

46 A. MELLO: Evangelo secondo Matteo, Qiqajon, Magnano, 1995, p. 403. n 47 Ezt hívja Lonergan „a korlátozottság és a transzcendencia közötti feszültségnek”. Belépés ez az alanytól eltérő kulturális horizontba, ami a fejlődés sajátja: vö. B. LONERGAN: Insight. Uno studio del comprendere umano, Città Nuova, Roma, 2007, p. 607.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

111

01_Giovanni_Cucci_Embertars 2016.07.18. 20:57 Page 112

GIOVANNI CUCCI SJ

[...] Ezek a csendes alakok parancsszóra váltak ellenségeinkké; egy másik parancs barátainkká tehetné őket.”48 Az ideológiákból táplálkozó személyek elembertelenítő és önkényes felfogásával szemben ha közelről látjuk az ellenséget, „emberré” válik, és hatalmas szenvedése kioltja a dühöt és az attól való félelmet, hogy helyet hagyjunk a gyöngédségnek. Ám legfőképpen a halállal szemközt ismerjük meg az ellenséget a maga emberségében.

Ez a minőségi ugrás akkor következik be, amikor Baumer meg szeretné ismerni azt az embert, akit épp az imént ölt meg: „Amíg nem tudom a nevét, talán elfelejthetem, az idő eltörli ezt a képet. A neve azonban szögként fog belém fúródni, és sohasem tudom majd kihúzni. Akkora ereje van, hogy mindent visszaidézhet újra.” És amint megismeri életének részleteit, az ellenséges érzületnek még az árnyéka is eltűnik, hogy más érzéseknek engedjen teret: „Egy asszony meg egy kislány képei, kis amatőr fényképek, egy borostyánnal benőtt fal előtt állnak. Mellettük levelek. [...] De minden szó, amit lefordítok, úgy hatol a szívembe, mint egy lövés, mint egy tőrdöfés. [...] Még egyszer megnézem a képeket: nem gazdag emberek. Küldhetnék nekik némi pénzt, névtelenül [...]. Kinyitom a könyvet, és lassan olvasom: »Gérard Duval, nyomdász«. A címet a halott ceruzájával ráírom egy borítékra, és gyorsan visszacsúsztatom az egészet kabátja zsebébe. Megöltem Gérard Duval nyomdászt. Nyomdásznak kell lennem, gondolom egészen megzavarodva, nyomdász, nyomdász...”49 A másik megismerésének, a viszonynak az összefüggés-rendszerében az emberi lény egyedi sajátosságaként értett törékenység megfontolása teret nyit az együttérzés, a gyöngédség, az irgalom, a gyűlölet által keltett érzelmek ellenérzelmei előtt. Ha egy katona megbarátkozik az ellenség világával, a rabok családi fényképei segítségével, feleségeik, gyermekeik arcát látva megismeri és értékeli azt, akkor nehezen lesz ereje arra, hogy megölje őt. Egy biztos: nem tudja többé gyűlölni, mivel tudatosul benne, hogy mindkettejüknek ugyanazok a jellemzőik.

Emmanuel Lévinas az arcról eszmélkedve felfigyelt arra, hogy az „emberivé” teszi az egyént, meghívást jelent arra, hogy tiszteletben tartsák az életét, ne csupaszítsák le a maguk kritériumaira, hanem a viszony során haladják meg magukat: csakis abban a pillanatban leszünk képesek megragadni a másikban a Másikat, akinek mindketten tükörképei vagyunk, amikor elismerjük, hogy nem vagyunk az élet urai, hanem az életet, akárcsak a másik embert, ajándékba kaptuk.50 Ha mindezt kijelentjük, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy lemondunk önmagunk megvédéséről (sokan gyakran erre gondolnak, amikor ezzel a témával foglalkoznak), viszont lemondunk a gyűlöletről, mivel az kiiktatja a tekintetet, más szóval: embertelenné tesz.

Az első világháború során a katonáknak adott szigorú tiltások ebben a szövegkörnyezetben jelentőségteljesnek tűnnek: tilos volt karácsony idején összebarátkozni az ellenséges csapatokkal. Ez ugyanis tényleg oda vezetett volna, hogy lehetetlenné válik a harc folytatása.

48 E. M. REMARQUE: Nyugaton a helyzet változatlan, Cartaphilus, Budapest, 2008, pp. 149–151. n 49 Uo. p. 173 k. n 50 „A tekintet az, amit nem lehet megölni: vagy legalábbis az, ami van, az, aminek értelme ennek kimondása: »Nem fogsz ölni.«” É. LÉVINAS: Etica e Infinito, Città Nuova, Roma, 1984, 100 k., vö. UŐ: Totalità e infinito. Saggio sull’esteriorità, Jaca Book, Milano, 1980, pp. 203–206., UŐ: Difficile libertà. Saggi sul giudaismo, La Scuola, Brescia, 1986, p. 23.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

112

01_Giovanni_Cucci_Embertars 2016.07.18. 20:57 Page 113

A GYŰLÖLET

Ha az ellenségnek visszaadjuk az arcát, azzal elejét vesszük a gyűlölet lehetőségének. Ez mutatkozik meg John esetében is, aki önkéntesként indult el a vietnami háborúba, miután megtudta, hogy bátyja harc közben életét vesztette. Addig tudta legyilkolni a vietkongokat, amíg kizárólag úgy tekintett rájuk, mint „bátyja gyilkosaira”. Az volt a hivatása, hogy megbosszulja. Ám amikor lassanként összebarátkozott a foglyokkal, ráébredt, hogy többé nem képes megölni őket. Az ellenség emberré válása előhoz egy másik fontos érzést: a megbánást afölött, amit elkövetett, annak érzületét, hogy brutális gyilkossá vált. Amikor kapcsolatba lép saját bűnével, az – a terápiás segítségnyújtásnak is köszönhetően – segíti, hogy visszailleszkedjen a normális életbe.51 Albert Bandura pszichológus a saját korlátokkal való kapcsolatba lépést „a humanizáció kapujának” nevezi mind az egyéni, mind a kollektív képzeletben, amely aztán képes hatékonyan ellenállni a dehumanizációnak: „Fontos üzenet, hogy a szavak, címkék, retorikák és sztereotípiák jó és gonosz célokat egyaránt szolgálhatnak.”52 Ha feltárjuk a másik törékenységét, ez lehetővé teszi számunkra, hogy lecsillapítsuk a vele szemben érzett félelmünket, amely a gyűlölet alapját jelentő érzések egyike.

Azok viszont, akik Johntól eltérően elutasították, hogy figyelembe vegyék az ellenség emberségét, továbbra is a gyűlölet és a megsemmisítés mechanizmusának csapdájában rekedtek, legfőképpen önmagukkal szemben. Ez pedig elsősorban poszttraumás stressz zavarban mutatkozott meg.

4. A törékenység mint a gyűlölet gyógyítása A történelem tele van olyan eseményekre való utalásokkal, amelyekben az irgalom és az együttérzés (melyek egyáltalán nem a gyöngék menekülőútjai) erőteljes gyógyszernek bizonyult a gyűlölet és a pusztítás által okozott mély sebek begyógyítására.53 Ezt a paradoxonszerű szempontot kevésszer említik, amikor konfliktushelyzetekről van szó, mégis elképesztően hatékony, képes elgondolhatatlan változások kiváltására. Gondoljunk csak Tim Guénard esetére, akit hároméves korában elhagyott az anyja. Apja, egy lobbanékony és erőszakos ember, rajta töltötte ki a haragját a történtek miatt, olyan durván verve őt, hogy Timnek két éven át tartó kórházi ápolásra volt szüksége az elszenvedett többszöri törések következtében. Ám természetesen a szív sebei gyógyultak a legnehezebben. Miután apjától is eltávolodott, Tim egyik nevelőszülőtől a másikig vándorolt, egyre erőszakosabbá vált, s mindjobban megromlott a viszonya a külvilággal: a külvilággal, amely mindinkább hasonlított egy javítóintézethez (ahol az erősebb joga uralkodik), illetve egy országúthoz, amikor újra meg újra sikerült megszöknie. Ez végül arra vitte,

51 Lásd S. HALEY: When the patient reports atrocities. Specific treatment considerations of the Vietnam veteran, American Journal of Psychiatry 30 (1974), n. 2, pp. 191–196. n 52 PH. ZIMBARDO: A Lucifer-hatás, i. m. p. 324 k. Vö. A. BANDURA: Social Foundations of Thought and Action. A Social Cognitive Theory, Prentice Hall, Englewood Cliffs, 1985, UŐ: Mechanisms of Moral Disengagement, in W. REICH (szerk.): Origins of Terrorism. Psychologies, Ideologies, Theologies, States of Mind, Cambridge University Press, Cambridge,1990, pp. 161–191. n 53 Lásd R. LAUFER – E. FREY-WOUTERS – M. GALLOPS: Traumatic stressors in the Vietnam War and post-traumatic stress disorder, in CH. FIGLEY (szerk.): Trauma and Its Wake. The Study and Treatment of Post-traumatic Stress Disorder, Brunner–Mazel, New York, 1985, pp. 73–89.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

113

01_Giovanni_Cucci_Embertars 2016.07.18. 20:57 Page 114

GIOVANNI CUCCI SJ

hogy hajléktalanként éljen. Egyedül a boksz segített rajta. Ez a foglalkozás ment neki a legjobban, ez lett élete értelme, haragjának és a frusztrációnak a nyomáskiegyenlítő szelepe.

Egy nap véletlenül kapcsolatba került Jean Vanier Bárka-közösségével, ahol súlyos fogyatékkal élőket fogadnak be. Ebben a különös világban semmit sem jelent a fizikai erő; az életritmus nagyon más, mint azokban a helyzetekben, amelyeket Tim addig megismert.

Különféle szolgálatokat kértek tőle, olyanokat is, amelyek nagyon frusztrálók voltak. És mégis, ebben a világban felfedezte a gondoskodást és az érzékenységet. Később ezt írta önéletrajzában: „Hirtelen felfogom, hogy ezek a fogyatékos emberek milyen gyengéd gesztusokkal illetnek, a szüleim sohasem tettek ilyet.”54 Tim különös viszonyba került Frédérickel, egy tizenhat éves, súlyosan fogyatékos fiúval, aki gesztusokkal és írógép segítségével kommunikált, amihez sok időre volt szüksége, valamint komoly fizikai fájdalmakat szenvedett el közben, ugyanis a teste minden leütésnél egészen eltorzult a hatalmas erőfeszítéstől. Amikor Tim órákon keresztül hallgatta az írógép lassú, idegőrlő kattogását, heves fájdalmat érzett, és legszívesebben abbahagyatta volna vele. Ám ennek semmi értelme sem volt, Frédéric makacsabb volt nála.

Augusztus 9-én döbbenten fedezte fel e sok írásnak az okát: „Frédéric a vacsora előtt felém gurul a székével. Szeméből kedves huncutkodást olvasok ki. Közeledik, és amennyire csak ki tudja egyenesíteni egymásra hajlított kezeit, felém nyújt egy papírlapot. Egy ötsoros levél.

Lám, ez az, amit olyan veszettül gépelt. Öt gépelt sor két holtra fárasztó napon át, két nap oda-vissza gurulás a kerekes székkel, két intenzív koncentrációval töltött nap. Öt sor, amivel boldog születésnapot kíván nekem. Öt sor szeretet. Életem első születésnapi ajándéka.”55 Tim, aki hozzászokott a szorítóhoz, nincs felkészülve az ilyesfajta ütésekre, ez túlontúl erőteljes számára: ez az ingyenes gesztus a földre viszi, kába, képtelen válaszolni. Ezért úgy döntött, visszamegy a szobájába, hogy lélegzethez jusson: „Frédéric meglepett. Gesztusa legbelül érintett meg, ott, ahol már nem tudok védekezni. [...] Még mérges is vagyok: anélkül kaptam, hogy én magam adtam volna. [...] Nagyon sok ember úgy gondolkozik, hogy ilyen Frédériceket nem szabadna élve hagyni. Hálát adok, hogy ő megszabadulhatott a jó egészségben élő emberek törvényeitől. [...] Frédéric megértette a lényeget: a feltétel nélküli szeretetet, ennek erőfeszítéseit és a nagylelkűséget. Ez számomra az élet nagy példája. Ez az ajándék szívemben térdre kényszerít engem. Nézem ezt a levelet, ezt a szeretetből fakadó öt sort. Tekintetem elhomályosul, torkomban szorítást érzek, haragom a sírásnak ad helyet.

Bőgök, mint egy taknyos kölyök. Az élet kibillentett engem.”56 A Bárka súlyos fogyatékkal élő lakói meggyógyították, visszahozták az életbe. Tim persze még érezte magában a haragos ösztönt, hogy szakítson mindennel, ám egyre ritkábban, és egyre kevésbé pusztító módon. Ettől a naptól a Bárka vált élete értelmévé, köszönhetően az egyik közösségbe tartozó önkéntes szerelmének is, akit később feleségül vett.

Az élet legértékesebb ajándéka gyakran épp azoktól érkezik, akiket utolsóknak, az „egészséges emberek” törvényei szerint haszontalannak ítélünk.

54 T. GUÈNARD: Erősebb a gyűlöletnél, Szent István Társulat, Budapest, 2016, p. 184. n 55 Uo. pp. 185–186. n 56 Uo. pp. 186–187. Vö. G. CUCCI: Altruismo e gratuità. I due polmoni della vita, Cittadella, Assisi, 2015.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

114

01_Giovanni_Cucci_Embertars 2016.07.18. 20:57 Page 115

A GYŰLÖLET

5. A csoport változója Akik jelen vannak erőszak-megnyilvánulásoknál, a legtöbbször fel nem ismert hatalommal rendelkeznek, amely képes elejét venni a gyűlöletre irányuló előfeltevéseknek. A gyűlölet ugyanis épp a körülállók közönyéből táplálkozik.57 Ha kifejezzük, hogy nem értünk egyet a gyűlölet megnyilvánulásaival, vagy megingatjuk a csöndben maradók cinkosságát, az hatalmas erejű ellenjavallatot jelent, melynek segítségével ellenállhatunk a gyűlölet hatásainak. Ezt látjuk a Paul Rusesabagina által végbevitt hihetetlen embermentés esetének példáján is. Ő volt az 1994-es ruandai népirtás idején az Hôtel des Mille Collines igazgatója. Amikor tudomására jutott, hogy mindenkit meg akarnak ölni, aki a szállodában tartózkodik (ahol sokan találtak menedékre a népirtás kezdete után), Paul nem adta fel. Sikerült kapcsolatba lépnie a francia külügyminisztérium vezetőjével. Tájékoztatta a súlyos helyzetről, és arról, hogy személyesen neki milyen felelőssége van ebben: „Uram, ha azt akarja, hogy ezek az emberek megmeneküljenek, meg fognak menekülni. De ha azt akarja, hogy meghaljanak, már ma meg fognak halni. És önök, franciák, így vagy úgy, megfizetnek azokért az emberekért, akiket ma legyilkolnak a szállodában.”

A hívás után azonnal felkereste Pault a FAR parancsnoka, Augustin Bizimungu tábornok (később harminc év börtönre ítélték népirtás miatt), és az ENSZ-erők parancsnoka, Roméo Dallaire. Biztosították, hogy semmi sem fog történni.58 Ha a tragikus eseményeknél jelen lévő ember mozgásba lendül, közvetlen vagy közvetett módon kifejezi, hogy nem ért egyet, akkor ezzel megfosztja az erőszak elkövetőjét attól a támogatástól, amelyre tetteinek véghezvitelére van szüksége. A második világháború idején egyes nemzetek aktív vagy passzív ellenállása (olaszok, dánok, bolgárok) a náci rendelkezésekkel szemben lehetővé tette, hogy a zsidók mintegy kilencven százalékát megmentsék. Ez a bojkott megrendítette a népirtásban részt vevők biztonságérzetét, Hanna Arendt szavával: „összezavarta” őket.

A jelen lévő embernek alapvető hatalma van, amelynek általában nincs tudatában: képes megszakítani a gyűlölet mechanizmusát, s elveszi annak tudatát az abban részt vevőtől, hogy a jó oldalon áll. Konkrétan: implicit, ám perdöntő üzenetek formájában kommunikálja a kételyét. „1. látjuk, mit tesztek; 2. tudjuk, mi történik; 3. feljegyezzük a neveket és a tényeket; 4. lesznek következmények [...]. Elég csak megéreztetni a jelenlétünket, egy olyan jelenlétet, amely képes emlékezni.”59 Ezek ugyanazok a dolgok, amelyeket Paul Rusesabagina tett, hogy meglágyítsa a ruandai hadsereg tisztjeinek magatartását: megértette velük, hogy rajta vannak az emberiesség ellen elkövetett bűneik miatt keresettek listáján, ezért hát nem állhat érdekükben, hogy folytassák, amit elkezdtek.

A gyűlölet, akárcsak a többi bűnös szenvedély, nem megfékezhetetlen ösztön, sokkal inkább egy olyan értékelés és döntés eredménye, amelyet mindig vissza lehet vonni.

57 Lásd G. CUCCI – A. MONDA: L’arazzo rovesciato, i. m. pp. 37–93. n 58 Lásd PH. GOUREVITCH: We Wish to Inform You that Tomorrow We Will Be Killed with our Families. Stories from Rwanda, Farrar–Straus and Giroux, New York, 1998, p. 143. (Paul Rusesabagina történetét örökíti meg a Hotel Ruanda című film is.

– A szerkesztő. megjegyzése.) n 59 C. F. ALFORD: L’odio è imitazione dell’amore, i. m. p. 272. Vö. H. ARENDT: Eichmann Jeruzsálemben. Tudósítás a gonosz banalitásáról, Osiris, Budapest, 2000, p. 157.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

115

01_Giovanni_Cucci_Embertars 2016.07.18. 20:57 Page 116

GIOVANNI CUCCI SJ

És valóban, ha váratlanul mások is felbukkannak az ő kis színpadán, az alany arra kényszerül, hogy újragondolja terveit.60 6. A bölcsesség fegyvere A gyűlöletnek való ellenállás leghatékonyabb fegyvere a bölcsesség. Ez több mint intelligencia, amelyet mindannyiszor rosszra is fel lehet használni: „Az intelligens emberek gyűlölhetnek, ám a bölcsek nem. Az olyan emberek, mint Gandhi, Martin Luther King, Teréz anya és Nelson Mandela osztoztak emberi szenvedélyeinkben, ám bölcsességüknek hála képesek voltak meghaladni a gyűlöletet, hogy magukhoz öleljék a szeretetet és a békét [...]. A bölcs emberek per definitionem nem gyűlölnek senkit, mivel a másik jóllétére van gondjuk, és nem a sajátjukra vagy a csoportjukéra. Olyan megoldásokat keresnek, amelyek mindenki érdekének megfelelnek. Aki egy másik ember érdekével és jóllétével törődik, az nem gyűlölheti őt, részben azért, mert nem tagadja a másik emberi mivoltát.”61 A dél-afrikai kiengesztelődés folyamatát legfőképpen Nelson Mandela példája tette lehetővé: bár huszonhét évet töltött őrizetben igazságtalanul, kiszabadulása és elnökké választása után minden erejével a kiengesztelődés szolgálatának szentelte magát. Ha meghallgatjuk a másikat, és ismertetjük az érveinket, elfogadva a kérdéseket, felmutatva a lehetséges alternatívákat (akár egy közvetítő segítségével), jóval többet érhetünk el, mint amikor szabadon engedjük bosszúvágyunkat. Ha képesek vagyunk megosztani a másikkal, amit átéltünk, ez elősegíti a kölcsönös megértést – szemben azzal, ha csak arra szorítkozunk, hogy vájkáljunk a megtörténtekben.62 A bölcsesség gyakorlati, etikai intelligencia, annak képessége, hogy felismerjük a közjót itt és most; képes hosszú távon gondolkodni, mivel meghallgatja a történelem leckéjét (amely emlékeztet: a gyűlölet sohasem kifizetődő). A bölcsesség megismerszik azokban az értékekben, amelyek az ilyen irányú döntések szépségét életükkel elmondani, jobb önmagukat kifejezni képes emberek konkrét példáiban válnak láthatóvá, akik ennek akár az árát is készek megfizetni. Olyan szempontok ezek, amelyek teljességgel el vannak zárva az előtt, akit – bár képes lenne máshogy viselkedni és intelligens – elemészt a gyűlölet.

Paul Rusesabagina elsődlegesen a történések morális értékelésére mutatott rá: bár érzékelte a népirtásra irányuló erőteljes társadalmi nyomást, soha nem akart gyilkossá válni, vagy nem akarta elhallgattatni a lelkiismeretét, mivel ráeszmélt, hogy így belezuhanna az őrületbe. Gyakorolta jogát, hogy nemet mondjon mindarra, ami történt: „Ezt ismételtem nekik: »Nem értek egyet azzal, amit tesztek.« Olyan ember vagyok, aki megszokta, hogy

60 Lásd G. CUCCI: Il fascino del male. I vizi capitali, Adp, Roma, 2012, p. 236. UŐ: Dipendenza sessuale online. La nuova forma di un’antica schiavitù, Ancora–La Civiltà Cattolica, Milano, 2015, pp. 71–74. n 61 R. J. STERNBERG: Capire e combattere l’odio, i. m. p. 55. Vö. G. CUCCI: “Il desiderio di una vita bella”.

Per una riproposta ell’etica, La Civiltà Cattolica, 2013, III, pp. 37–49. n 62 Lásd J. H. ALBECK – S. ADWAN – D. BAR-ON: Dialogue groups. TRT’s guidelines for working through intractable conflicts by personal storytelling, peace and conflict, Journal of Peace Psychology (2002), vol. 8, 1–4., pp. 301–322. Vö. G. CUCCI: Un possibile percorso di perdono, La Civiltà Cattolica, 2015, III, pp. 467–479.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

116

01_Giovanni_Cucci_Embertars 2016.07.18. 20:57 Page 117

A GYŰLÖLET

nemet mondjon, amikor ezt kell tenni. Ez minden, amit tettem, vagy amiről úgy éreztem, hogy meg kell tennem, mivel soha nem értek egyet a gyilkosokkal, soha.”63 Az adott helyzet bizonnyal megvédte. Valamiképpen elszigetelten, egy francia és belga fennhatóság alá helyezett szállodában élni – ez lehetővé tette számára, hogy olyan szerepet töltsön be, amilyennel mások nem rendelkeztek. Csakhogy azért tudott jól játszani a kártyákkal, mert soha nem akarta elhallgattatni a lelkiismeretét: a halálnál is jobban félt attól, hogy élete hátralévő részét „őrültként” kell leélnie, áldozatul esve a lelkiismeret-furdalásnak, hogy egy népirtás cinkosa volt.64 Ebből adódik annak fontossága, hogy bölcsességre neveljünk, ez ugyanis a közjó felépítésének kivételes útja. Még az elitintézményekben követett iskolai curriculumok többsége is leginkább a kognitív képességek fejlesztésére irányul. Technikai, specializált képzést nyújtanak, ugyanakkor figyelmen kívül hagyják a bölcsességi dimenziót, annak fent említett értelmében: „Az iskolák tudást közölnek a gyerekekkel, és megtanítják őket arra, hogy intelligensen gondolkozzanak. Ám csak ritkán tanítják meg nekik a bölcsességet; sőt, a világ sok iskolájában a gyűlöletet tanítják egyik vagy másik csoporttal szemben. Végső soron azt kell mondanunk: ha a társadalom le akarja küzdeni a gyűlöletet, akkor az iskolák és intézetek meg kell tanítsák a diákoknak, miként gondolkozzanak bölcsen. Csak ekkor fogják megérteni, hogy a gyűlölet az élet egyik problémájára sem legitim megoldás. Épp ellenkezőleg, a gyűlölet nem oldja meg a problémákat, hanem súlyosbítja őket.”65 Nem hiányoznak az alkalmak a bölcsesség elsajátítására: a kérdés csak az, megvan-e bennünk a szándék, hogy át is vigyük a gyakorlatba. Végül a lelkiismerete mélyén mindenkinek felelnie kell e döntő kérdésre: a gyűlölet, túl azon, hogy rossz, a lehetőségek hatalmas pazarlását is jelenti-e számunkra, vagy elkerülhetetlen szükségszerűségnek tartjuk az élet problémáival való szembenézés terén?

Ha a gyűlölet jut győzelemre, annak nemcsak a bölcsesség hiánya az oka, hanem az is, hogy nem akarunk odafigyelni a bölcsességre. Ha azt mondjuk, hogy saját konkrét helyzetünk túl nehéz ahhoz, hogy megváltozzon, akkor egy olyan közhelyet erősítünk meg, melynek értelmében mindannyiunknak joga van a gyűlöletre.

Fordította: Török Csaba A tanulmány eredetileg két részben jelent meg a La Civiltà Cattolica 2016. február 27-i (pp. 349–362.) és március 26-i (pp. 544–557.) számában.

63 PH. GOUREVITCH: We Wish to Inform You..., i. m. p. 127. n 64 Lásd uo. p. 141. n 65 R. J. STERNBERG: Capire e combattere l’odio, i. m. p. 55. A szerző igen érdekes javaslatokat dolgozott ki arra, hogy miként lehetne bevezetni ezt a bölcsességi dimenziót az iskolai oktatásba. Lásd UŐ: A balance theory of wisdom, Review of General Psychology (1998), vol. 2 (4), pp. 347–365; UŐ: Why schools should teach for wisdom. The balance theory of wisdom in educational settings, Educational Psychologist, 35 (2011), n. 4, pp. 227–245.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

117

01_Giovanni_Cucci_Embertars 2016.07.18. 20:57 Page 118

GIOVANNI CUCCI SJ

Giovanni Cucci SJ: Hate. In his study, the Italian Jesuit psychologist offers an overview of the nature of hate, an emotion that has accompanied the history of mankind and has been causing significant destruction even in our days. The author lines up a number of philosophical, psychological, theological, historical and literary insights related to this ever-relevant subject. Not only he undertakes to describe and analize hate but he also shows the possible way of resistance to it and its destructive effects.

Keywords: hate, emotion, culture, Rwanda, fragility, wisdom.

EMBERTĂ RS 2016 / 2.

118

02_Beri_Laszlo_Renato_Embertars 2016.07.15. 19:43 Page 119

B É R I L Á S Z L Ó R E NÁT Ó O C D

A Te arcodat keresem...

Az istenképek szerepe az egyén önismereti fejlődésében Az istenképek témája olyan alapvető kérdés, mely az istenkapcsolatunkat, emberi kapcsolatainkat és az önmagunkkal való kapcsolatunkat is alapjaiban meghatározza. A kiindulópont az az ellentét, mely a valóság és a kép, az objektív és a szubjektív valóság között van. Isten objektív valóságához képest egy eltérő szubjektív kép lehet a személyben. Ez az eltérés konfliktusokat eredményezhet a személyben. A szubjektív istenkép érzelmi jellegű belső kép, mely leginkább az anyakép és az apakép projekciója. Ezenkívül az egyházat képviselő személyektől érkező istenkép is nagyon meghatározó lehet. Az evangéliumi istenképtől eltérő istenképek: büntető-bíró, szadista-vérszomjas, könyvelő-behajtó, teljesítményelváró. Az örömhír az, hogy belső istenképünk alakítható: egy segítő szakember közreműködésével leválaszthatjuk az anya és az apa képét s a későbbi vallási szocializáció során megszokott istenképet az objektív-evangéliumi istenképről, és elkezdhetjük elsajátítani ez utóbbit.

Kulcsszavak: istenkép, anyakép, apakép, negatív istenkép, evangéliumi istenkép.

Rendkívül fontosnak tartom az istenképek témáját, mert mind személyes, mind a lelkigondozói-gyóntatói praxisban szerzett tapasztalataim alapján mélyen meg vagyok róla győződve, hogy az istenkép kérdése az egyik olyan tényező, amely legjobban meghatározza személyiségünket, tetteink, illetve Isten-kapcsolatunk minőségét, a magunkról alkotott képet és a másokkal kialakított kapcsolatokat. Sokakkal folytatott személyes beszélgetéseim során kiemelten megtapasztaltam, hogy önismereti, kapcsolati és életvezetési problémáik gyökerében nagyon sokszor valamilyen istenképi torzulás, sérülés áll. A lelkigondozásban e képek gyógyítása a személy görcseinek oldódását és sikeresebb életvezetést vont maga után. Azt is érzem, hogy az istenképtorzulás csendes és észrevétlen járvány, ősi spirituális népbetegség, mely alattomosan szüremkedik be az egyének és a közösségek életébe. Ezt legfőképpen a családban szerzett korai tapasztalatok (anya-apa kapcsolat), a hitre nevelés sérülései, majd pedig sebzett istenképű szerzők könyvei, énekszövegei, imaszövegei által teszi, valamint lelkipásztorok, hitoktatók tanításán keresztül, akik nemhogy felszínre hoznák a problémát, hanem inkább (nyilván saját istenképi terheltségük miatt) inkább „szentté avatják”.

Azt is tapasztalom, hogy az istenképek témájáról nagyon kevés hangzik el a katekézisben és az igehirdetésben. Pedig mindenkit mélyen érintő téma ez, melyet sokszor épp a lelkipásztorok részéről az elhallgatás felhője övez. Az elhallgatásban természetesen ott lehet saját benső világuk feldolgozatlansága, az önismeret és a szakmai tudás hiánya, valamint egyfajta pszichológiaellenesség.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

119

02_Beri_Laszlo_Renato_Embertars 2016.07.15. 19:43 Page 120

BÉRI LÁSZLÓ RENÁTÓ OCD

ISTEN ÉS A KÉP A filozófiai ismeretelméletből tudjuk, hogy az igazság az, ami megegyezik a valósággal. Tehát akkor mondhatom valamire, hogy megtaláltam annak igazságát, ha a dolog, amit állítok róla, valóban megfelel annak, ami az a valami. Például én egy számítógépen írom e szöveget.

A valóság az, hogy ez egy számítógép. Természetesen bárki szabadon állíthat vagy gondolhat bármi mást az éppen általam használt eszközről, mondhatják rá, hogy mosógép vagy zongoraláb-alátét. Állításuk azért nem lesz igaz, mert nem egyezik meg a valósággal, mivel a valóság az, hogy ez egy számítógép. És milyen módon tévednek az én számítógépemet mosógépnek nézők? Olyan módon, hogy a tárgyról bennük alkotott kép nem egyezik meg a valósággal. Tehát úgy finomíthatjuk tovább az előbb idézett ismeretelméleti maximát, hogy akkor mondhatom, hogy megtaláltam az igazságot, ha a tárgyról bennem alkotott kép megegyezik a tárgy valóságával, azaz a szubjektív kép az objektív valósággal. Miért lehet sokszor ellentét az objektív valóság és a szubjektív kép között? Mert az emberben élő szubjektív képet sok-sok különféle külső-belső tényező árnyalhatja, befolyásolhatja, torzíthatja vagy élesítheti. Így vagyunk az istenképekkel is. Azon ötbetűs szó mögött, hogy Isten, sokaknak sokféle alak, kép, forma, érzés ugrik be. Ehhez az ötbetűs szóhoz sokakban sokféle jelentés és kép társul. (A nem hívőknek is van istenképük.) Természetesen attól még Isten egyféle, nincs annyi isten, ahány bennünk élő istenkép. Ő egyetlen személyes valóság, egyvalaki, aki egyfajta és egyféle, azaz neki is van objektív valósága. Az emberi tapasztalat viszont kezdettől fogva azt mutatja, hogy a bennünk kialakult szubjektív kép és Isten objektív valósága nagyon sokszor csak részben vagy egyáltalán nem fedi egymást. A fejemben róla élő kép lehet, hogy csak kevéssé van szinkronban azzal, ami ő a valóságban. Ezt az Istenről alkotott, bennünk élő szubjektív képet hívjuk istenképnek, melyet rengeteg tényező alakít, s melynek formálása és ápolása a kereszténység meggyőződése szerint az elsődleges életfeladatunk. Mit jelent formálni az istenképünket? Mindenekelőtt azt, hogy szubjektív istenképemet össze kell hasonlítani az objektív istenképpel (amilyen ő a valóságban). Ha a kettő között eltérést találok, feladatommá válhat, hogy szubjektív képemet valamilyen módon közelítsem az objektív képhez, illetve hogy az objektív istenkép alapján formáljam, tisztítsam, alakítsam szubjektív istenképemet.

Itt persze az első és legfontosabb kérdés az, hogy honnan tudom, milyen az objektív istenkép. Keresztényként nagy áldás számunkra, hogy nem nekünk kell kikutatni és felfedezni, hogy milyen objektíve az Isten, hanem ő maga mondta el magáról. A kinyilatkoztatás tartalmazza az objektív istenképet, hiszen ebben ő szól az emberhez, és elmondja, milyen a valóságban. A kinyilatkoztatás egyik forrása a Szentírás, melyből megtanulhatom és magamévá tehetem az objektív istenképet. A Bibliával kapcsolatban természetesen tudni kell, hogy Isten valódi arca fokozatosan nyilatkoztattatik ki, fokozatosan válik az ember számára világossá és érthetővé. Ezért fordulhat elő, hogy az Ószövetségben akár még negatív istenképekbe is botolhatunk, de ez is a Szentírás műfajához és Isten pedagógiájához tartozik: fokozatosan, az emberi léptéket tiszteletben tartva tárul föl az ő objektív valósága.

Az objektív istenkép végső soron Jézus Krisztusban tárul fel: az ő szavai és tettei közvetítik és mondják el, hogy objektíve, a valóságban milyen az Isten.1 Isten valódi arca, az ő igazsága 1 Dei verbum, n. 4.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

120

02_Beri_Laszlo_Renato_Embertars 2016.07.15. 19:43 Page 121

A TE ARCODAT KERESEM...

és „milyensége” Jézus arcán, szavain és tettein keresztül válik számunkra is látható és érthető objektív valósággá. Jézust, aki a „láthatatlan Isten képmása” (Kol 1,15), tehetjük abszolút kritériumként magunk elé, amikor szubjektív istenképünket össze akarjuk hasonlítani az objektív istenképpel, hiszen aki őt látja, látja az Atyát is (vö. Jn 14,9). Jézus szavain és tettein látszik az a tiszta és cáfolhatatlan objektív istenkép, melyet Isten akart elmondani magáról, s melyben mindent tudtunkra adott, amire szükségünk van: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok” (Mt 17,5). Így tehát lehetségessé válik szubjektív istenképünk megtisztítása: Jézuson látjuk Isten valóságát, objektivitását. Tehát megoldható és logikusan véghez vihető feladattá válik számunkra a szubjektív és az objektív istenkép összehangolása, szinkronizálása.

A tapasztalat azt mutatja, hogy – bármennyire megoldható ez a feladat – nagyon sok keresztény ember mit sem törődik vele. A tragédia az, hogy sokszor még csak fel sem merül ez a kérdés. Az igehirdetés és a katekézis egy-egy ritka kivételtől eltekintve alig veszi elő. Imakönyvek, lelkiségi művek vagy hittankönyvek vajmi keveset foglalkoznak ezzel a témával. Ebből persze az következik, hogy egy egész életet le lehet élni úgy, hogy a bennem élő szubjektív istenkép fényévnyi távolságra van az objektív istenképtől. S ez az ellentmondás a szubjektív és az objektív istenkép között rendkívüli módon érezteti negatív hatását az életünkben, kapcsolatainkban. S aztán a szegény hívő csodálkozik, hogy „nem megy” az istenkapcsolata, s ennek nyomán sem a másokkal, sem az önmagával való helyes szeretetkapcsolatban nem halad előre. Micsoda titok és misztérium, hogy az egyház épp ezt a gyökérproblémát orvosolja a legkevésbé. Nagyon számon kérjük a híveken például a jó erkölcsöt, törekszünk is nekik segíteni benne, de közben nem látjuk a fától az erdőt, nem látjuk a gyökerekben sokszor meghúzódó alapproblémát, az istenkép kérdését.

Micsoda lelkipásztori, igehirdetési és kateketikai megújulás lenne, ha a sok vallási gyakorlat, jámborság és törvénybetartás/betartatás helyett inkább abban segítenénk a ránk bízottakat, hogy hogyan szinkronizálhatnák, hangolhatnák össze szubjektív istenképüket az objektívvel. Ez valódi evangéliumi misszió és evangelizációs tevékenység lenne.

AZ ISTENKÉP FOGALMA ÉS JELENTŐSÉGE Az istenkép tehát az objektív Isten bennünk szubjektíven kialakult képe. Ana-Maria Rizzuto2 a következő módon osztja fel a fogalmakat: az istenkép egy érzelmi jellegű belső kép, amelyet leginkább kora gyermekkori tapasztalataink határoznak meg; az istenfogalom pedig kognitív jellegű tudás Istenről; a kettő együttese az istenreprezentáció.3 Az istenképeinkkel végzett munka egyik legfontosabb alapfelfedezése, hogy érzelmi jellegű istenképünk konfliktusba keveredhet a tanult istenfogalommal. E konfliktus hat az életünkre, hiszen „dinamikus” képről van szó: a szubjektív istenkép cselekszik bennünk, kihat a tetteinkre, befolyásolja a gondolkodásmódunkat, mind pozitív, mind negatív értelemben.

2 Vö. ROBU M. – MARTOS T.: Istenkép és vallásosság, in HORVÁTH-SZABÓ K. (szerk.): Vallásosság és személyiség, PPKE BTK, Piliscsaba, 2007, p. 111. n 3 A cikk további részeiben az istenreprezentáció fogalom helyett használom a „szubjektív istenkép” fogalmat, mely természetesen magában hordozza az Istenről szóló intellektuális tudásunkat (istenfogalom) és a vele, illetve a másokkal való kapcsolat tapasztalatából származtatható istenképet.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

121

02_Beri_Laszlo_Renato_Embertars 2016.07.15. 19:43 Page 122

BÉRI LÁSZLÓ RENÁTÓ OCD

Ezért alapvető fontosságú az önismereti fejlődésben az istenkép tisztázása, hiszen a pszichénk legmélyebb rétegeiben kialakuló istenkép legtöbbször tudattalan módon befolyásolja életünket, tetteinket, mind pozitív, mind negatív irányban. Karl Frielingsdorf így ír erről: „A különböző istenképek, amelyek vallásos szocializációjú embereknél már a korai gyermekkorból erednek, alapvető jelentőségűek, mivel alapvető, életközeli vagy életidegen, életet támogató vagy akadályozó mintaként meghatározzák az érzéseket, a gondolkodást és a cselekvést is. A számunkra meghatározó istenképek leírása nehéz, mivel életünket a tudattalanból kiindulva befolyásolják és irányítják. A tudattalan istenkép soha nem egyezik teljesen a tudatossal, gyakran akár ellentétesek is egymással. Így egyesek például egy jóságos és irgalmas Istenről beszélnek, lelkük mélyén azonban egy kegyetlen Hajcsár-isten uralkodik. Gyakran nem a tudatosan hangoztatott istenkép, hanem a tudattalan irányít és hajszol bennünket.”4 Mindezek fényében joggal nevezhetjük az istenkép kérdését gyökérproblémának, amely sokszor megtalálható önismereti és kapcsolati nehézségeink gyökerében. A lelkigondozás egyik alapvető feladata lenne, hogy fölszínre segítse a kliens szubjektív (tudatos és tudattalan) istenképét, és segítse abban az alapvető elválasztási feladatban, hogy a fejünkben élő kép nem mindig azonos a valósággal. A lelkigondozó természetesen ezzel együtt villantsa fel azt a reményt, hogy a szubjektív és objektív istenkép, akármilyen távol legyenek is egymástól, összhangba hozhatók, szinkronizálhatók. A személyes Isten-kapcsolat ápolásánál is alapvető fontosságú e téma felszínre hozatala. Hiszen megtörténhet, hogy valaki őszintén szeretne elindulni egy meghitt Isten-kapcsolat építése felé, mégis állandóan kudarcokba, krízisekbe ütközik. Ennek oka a fent levezetettekből fakadóan az lehet, hogy negatív istenképpel nehéz, sőt lehetetlen intim kapcsolatot kialakítani. Ki szeretne vagy ki tudna bensőséges szeretetkapcsolatban élni egy diktátorral, egy erőszakos szülővel, egy trónon ülő narcisztikus démonnal? Pál Ferenc így kommentálja ezt: „Személyes tapasztalatom és meggyőződésem az, hogy a mi Istennel kapcsolatos problémáink, nehézségeink, kríziseink tulajdonképpen nem istenproblémák, hanem azokkal a képzetekkel van bajunk, ami bennünk az Istenről kialakult. [...] Tehát amikor a hitünk krízisbe jut – még az igazán nagy válságokban is –, nem az Istennel van a baj, hanem a hitünk minőségével, Istenről alkotott képzeteinkkel. Adott esetben szakítunk Istennel, miközben csak arra lennénk felszólítva a lelki élményünk által, hogy azzal az istenképpel szakítsunk, azon módosítsunk vagy változtassunk valamit, ami a fejünkben van. Vagyis nem Istent kellene megkérdőjeleznünk, hanem saját magunkat. Nem Isten korlátaiig jutottunk, hanem saját határainkig.”5 AZ ISTENKÉP KIALAKULÁSÁT MEGHATÁROZÓ TÉNYEZŐK Mielőtt rátérnék a különböző istenképek jellemzésére és az életre gyakorolt hatásuk kifejtésére, röviden szeretnék szólni arról is, hogy melyek azok a legmeghatározóbb tényezők, amelyek személyiségfejlődésünk kezdetén a szubjektív istenképet kialakítják és formálják bennünk. Ehhez mindenképpen a gyermekkor kezdetéhez kell visszamennünk, hisz az istenképek kialakulása már ott elindul: „Valláslélektani vizsgálatok arra utalnak, hogy az istenkép már az első életévben megjelenik, és a szociokulturális környezet hatása alatt áll.”6 4 K. FRIELINGSDORF: Istenképek, Szent István Társulat, Budapest, 2007, p. 12. n 5 PÁL F.: Tükör által világosan, Kairosz, Budapest, 2009, p. 89. n 6 K. FRIELINGSDORF: Istenképek, i. m. p. 16.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

122

02_Beri_Laszlo_Renato_Embertars 2016.07.15. 19:43 Page 123

A TE ARCODAT KERESEM...

Az első és legfontosabb istenkép-kialakító és -formáló tényező a gyermek apa- és anyakapcsolata. Erre vonatkozóan elmondható, hogy a gyermek istenképének kialakulása igazából már a születése előtt elkezdődik, hiszen jelentősen hat a magzatra, hogy szülei akarták-e vagy sem, teherként vagy áldásként tekintenek rá. Ez az istenképet leginkább formáló ősbizalmat befolyásolhatja. Frielingsdorf nyomán Robu Magda azt írja, hogy „a születés előtti ambivalens tapasztalatok, amelyek a korai gyermekkorban megerősítést nyernek, tudattalan negatív érzésekhez és az élettel szembeni alapvető bizalmatlansághoz vezethetnek. Az érintett személyek gyakran azt érzik, nincs joguk élni, egzisztenciájuk ok nélkül állandóan veszélyeztetett. Az elutasítottság és nem akartság érzésének interiorizálása vezet ahhoz a torz istenképhez, amely az istent a halál démonaként látja.”7 A gyermek és az anya viszonyáról szólva fontos kiemelni, hogy „az anya a gyermek számára az »első isten«, vagy kevésbé félreérthetően: az első istenszimbólum képviselője”.8 Az anyával való kapcsolat ősmintája az Istennel való kapcsolatnak, illetve az istenkép szubjektív kialakulásának. Ha ebben a kapcsolatban a gyermek átélte a feltétel nélküli szeretetet, s ezáltal biztos kötődése alakult ki az anyához, akkor nagy valószínűséggel ki lehet mondani, hogy istenképe is pozitív lesz. Mindez kijelenthető az apával való kapcsolatról is, annak sajátos speciális vetületeivel. Az apához való kötődés biztonsága vagy bizonytalansága nagy hatással van az istenképre, főleg ami az „Atya” megközelítését illeti: a negatív Atya-kép mögött sokszor negatív apakép állhat. Összességében tehát elmondható, hogy az anyakép, az apakép és az énkép (ahogy majd a következő pontban is látjuk) együttesen alakítják a szubjektív istenképet.9 Kutatások szerint mindkét szülőnek nagy hatása van a gyermek istenképére, azt nem lehet csupán az egyik szülőhöz kötni. „[...] Az összetett szülőkép korrelál legerősebben az istenreprezentációval, de a két szülő belső képe közül az áll közelebb az istenképhez, amelyiket az adott személy jobban idealizálta gyermekkorában. [...]

Tehát [...] az istenreprezentáció nem érthető meg a két szülő hatását külön-külön vizsgálva, hanem összetett tárgyreprezentációkat kell keresni az istenkép fejlődésének megértéséhez.”10 Ez a folyamat az önértékelés kialakulásához is köthető. Vizsgálatok szerint szoros kapcsolat van az istenkép és az önértékelés között, ezek befolyásolják egymást.11 A pozitív, szerető Isten képe a magas önértékeléshez köthető, a negatív, haragvó, kontrolláló vagy távoli istenkép az alacsony önértékeléshez: „Az Istenről szóló információ sokszor homályos, így a személy a saját magáról szóló sémának megfelelően értelmezi, és azokat a körülményeket emeli ki, melyek megfelelnek a létező sémának. Az önértékelésnek jelentős dimenziója az énséma, így kiemelt szerepe lehet az istenkép kialakulásában: például ugyanazt a tanítást az önértékelés függvényében értelmezheti valaki úgy, hogy Isten irgalmas, míg más úgy, hogy Isten büntető.”12 Mindkettőnek az alapját képezi a szülő-gyerek kapcsolat, a kötődés módja és a korai években szerzett tapasztalatok. Az önértékelés fontos összetevői a következő szavakban fejezhetők ki: „szerethető vagyok, érdemes vagyok az életre, értékes vagyok”.13 Az istenképet tehát leginkább és legkorábban kialakító és formáló 7 ROBU M.: Egy istenarc van eltemetve bennem..., Embertárs, 2007/4., p. 315. n 8 K. FRIELINGSDORF: Istenképek, i. m. p. 17. n 9 Vö. ROBU M.: Egy istenarc van eltemetve bennem..., i. m. p. 310. n 10 Uo. n 11 KŐVÁRI M.: Vallásos jelenségek II., in Kővári M_Vallásos jelenségek_II_2013_nov.pdf (előadásjegyzet az SE Mentálhigiéné Intézetének lelkigondozói szakirányú továbbképzésén). n 12 ROBU M. – MARTOS T.: Istenkép és vallásosság, i. m. p. 114. n 13 KŐVÁRI M.: Vallásos jelenségek II., i. m.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

123

02_Beri_Laszlo_Renato_Embertars 2016.07.15. 19:43 Page 124

BÉRI LÁSZLÓ RENÁTÓ OCD

tényező a szülőkhöz való kötődés módja. „A szülő-gyermek kapcsolatban a gyermek egy mentális képet, alapmodellt alakít ki a kötődési figuráról, önmagáról, a kapcsolatról. A kialakult minta rávetül minden későbbi kapcsolatra.”14 Ebből az következik, hogy a kialakuló istenkép pozitív vagy negatív mivoltát a szülőkhöz való kötődés biztonsága vagy bizonytalansága határozza meg. Kővári Magdolna egyik előadása alapján három példát szeretnék idézni, melyekben a szülő-gyerek kötődés biztos, bizonytalanul ambivalens és bizonytalanul elkerülő módjai vetülnek rá az istenképre: – „Isten általában szeretetteljes, törődik velem, és válaszol szükségleteimre. Úgy tűnik, hogy mindig tudja azt, hogy mikor támogasson, védjen, és mikor hagyja, hogy hibát kövessek el. Istenhez való viszonyom mindig megnyugtató, és boldog, elégedett vagyok vele.”

– „Isten, úgy tűnik számomra, ellentmondásosan viselkedik velem. Néha szeretetteljes és törődik velem. Máskor meg egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy szeret és törődik velem. Időnként úgy látom, hogy olyan utat mutat nekem, amit valójában nem értek.”

– „Isten általában személytelen és távoli számomra. Gyakran látom úgy, hogy kevéssé vagy egyáltalán nem érdeklődik a dolgaim és problémáim iránt. Sokszor van olyan érzésem, hogy nem sokat törődik velem, vagy hogy nem szeret.”15 A kötődési minták istenképformáló hatása mellett meg kell említenünk a második nagyon fontos tényezőt, ez pedig a környezet hatása. Ezen belül a legfontosabb a szülők, illetve a gyermeket közvetlenül körülvevő család (testvérek, nagyszülők, rokonok) istenképe. Ők istenképi elképzeléseiket átadhatják a gyermeknek, tudatosan és tudattalanul egyaránt. Benne van ebben a szülők nevelési stílusa is, például az, hogy mennyiben használják Istent pedagógiai „fenyítőeszközként”, s így saját akaratukat legitimizálják egy haragvó rendőristen fenyegetéseivel vagy egy sértődős isten szomorúságával. Egy másik fontos tényező a gyermek más jelentős felnőttekkel való kapcsolata, illetve az általuk közvetített istenkép. Ebbe a csoportba tartoznak a tanárok, nevelők, lelkipásztorok, lelkészek, katekéták. Ennek kapcsán máris kimondhatjuk, melyik az a tényező, amely véleményem szerint a szülőkhöz való kötődés minősége mellett a leginkább befolyásolhatja egy gyermek istenképét: ez nem más, mint az egyházban szerzett tapasztalatok, vagyis az egyház képviselői által közvetített istenkép. Ha abból a jézusi igéből indulunk ki, hogy a „rossz fa rossz gyümölcsöt terem” (Mt 7,17), akkor ezt fordíthatjuk úgy is, hogy egy sérült istenképpel rendelkező lelkipásztor és hitoktató szükségképpen e torz szemléletmódon keresztül fogja bemutatni Istent és a hitet a rábízottaknak. Fájdalmas tapasztalat, hogy hiába tanult valaki sok teológiát, az istenképe még mindig lehet torz és feldolgozatlan. Sajnos teológiai tanulmányaink során sohasem „vizsgáztattak le” bennünket istenképből, sosem kérdezték, milyen az istenképünk, pedig milyen hasznos lett volna! A legnagyobb veszély e téren az, hogy ha egy hívő vagy egy hittanuló abszolút kritériumként és kritika nélkül fogadja el a hittanár vagy a lelkipásztor torz istenképtől fertőzött tanítását (s ez gyakran megtörténik az említett egyházi képviselők autoriter és kritikát nem tűrő tanítási módja miatt, valamint az ebből implicite vagy akár néha explicite fakadó, „a papot kritizálni bűn” típusú maximák következtében), akkor a hallgató istenképe torzul. Gyermekként természetesen fel 14 Uo. n 15 Uo. EMBERTÁRS 2016 / 2.

124

02_Beri_Laszlo_Renato_Embertars 2016.07.15. 19:43 Page 125

A TE ARCODAT KERESEM...

sem merül a kritika, a gyermek befogadja azt, amit hall. Ezért a gyermekkori hitoktatásban részt vevők felelőssége óriási, s az istenkép eltorzítása a gyermekben, úgy gondolom, az abúzus kategóriájával ér fel. Ezen túl a másik nagy veszély az, hogy a felnőttkorba elért ember sosem kérdez rá a gyermekkorban kapott istenképre, azt sosem meri tudatosan megkritizálni. Le lehet élni egy egész életet egy kiskori istenkép és kishittanos vallási gyakorlatok miliőjében. Pál Ferenc ezt így kommentálja: „Egy gyerektől nem várom azt, hogy egy végtelenül cizellált és strukturált, irgalmas Isten képéről számoljon be. [...] De itt jön például az a krízis, amikor valaki felnő, és még mindig az ószövetségi Isten képe van benne. Mert mondjuk, keresztény hitoktatásban részesült, ám ténylegesen azzal tud csak valamit kezdeni, hogy a »jó üdvözül, a rossz elkárhozik«. Másfelől a gyereknek nagy szüksége van arra is, hogy képviseljünk egy olyan Istent, aki szereti a »rossz« gyereket is, és megadja a továbblépés lehetőségét a hitképzetekben.”16 A II. vatikáni zsinat megfogalmazása szerint az ateizmus egyik kiváltó oka a bizonyos keresztények által bemutatott torz istenkép, melynek életnehezítő és bűntudatot okozó hatása miatt érthető, hogy sok ember logikus módon elutasítja. Ha a valódi és tiszta istenképet ismerték volna, valószínűleg sokkal kisebb eséllyel utasították volna el: „[...] A hívőknek is nem kis részük lehet az ateizmus létrejöttében, amennyiben a hitre nevelés elhanyagolásával vagy a tanítás meghamisításával, esetleg vallási, erkölcsi és társadalmi életük fogyatékos voltával inkább eltakarják, mint föltárják Isten és vallás igazi arcát.”17 Az istenképet az átélt krízisek, szenvedések és traumák is alakíthatják.18 Ez jelenthet negatív irányt is: milyen kegyetlen lehet az az isten, aki ezt megengedte az életemben? De ott lehet a pozitív irányultság is: az átélt traumáim miatt van szükségem a valódi Isten közelségére. Mi dönti el, hogy egy krízis istenképtorzulást vagy istenképgyógyulást okoz bennem?

Véleményem szerint az eddig felsorolt tényezők összessége: az, hogy milyen hozott istenképpel kerülök bele egy krízishelyzetbe. Ebből nem fakad az, hogy a torz istenképet hordozó személyek minden krízis átélésekor csak tovább sérülnek az istenképükkel kapcsolatban. Ez ördögi kör lenne. Mindig ott van a változás esélye, amelyről a következő pontban szeretnék beszélni. Mindig ott lehet annak lehetősége, hogy a segítő által megtörténjen a hozott istenkép felülvizsgálata, tudatos szintre hozása és átértékelése, megváltoztatása. Sőt még arra is van esély, hogy valaki pont a kötődési sérülései miatt alakít ki biztonságos kötödést Istennel, épp a megtapasztalt szeretethiány fájdalma készteti az Istennel való szeretetteljes kapcsolat kialakítására. „Ha az Istennel való személyes kapcsolat a hívő ember életében a kötődési kapcsolat szerepét tölti be, akkor valószínű, hogy azok a személyek lesznek vallásosabbak, akiknek az életéből hiányzik a biztos kötődés tapasztalata, hiszen számukra Isten »pót« kötődési figura lehet. Ezzel ellentétben az is feltételezhető, hogy a biztos gyermekkori kötődés tapasztalatával rendelkező személyek [...] kiépítettek egy olyan alapot, amelyre – más kapcsolatokhoz hasonlóan – az Istennel való kapcsolat is épülhet, azaz az Istennel való kapcsolat minősége megfelel a gyermekkori kapcsolat minőségének.”19 Tehát összességében elmondható, hogy „egy személy istenreprezentációja élete végéig folyamatosan alakul, változásokon mehet keresztül. A különböző életkorok kríziseiben újból és újból előkerülhet az istenkép és az Istennel való kapcsolat problémája. Ez ad 16 PÁL F.: Tükör által világosan, i. m. p. 93. n 17 Gaudium et spes, n. 19. n 18 KŐVÁRI M.: Vallásos jelenségek II., i. m. n 19 ROBU M.: Egy istenarc van eltemetve bennem..., i. m. p. 309.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

125

02_Beri_Laszlo_Renato_Embertars 2016.07.15. 19:43 Page 126

BÉRI LÁSZLÓ RENÁTÓ OCD

lehetőséget az esetleges terápiás jellegű beavatkozásokra is, ha nyilvánvalóvá válik, hogy egy torz istenkép áll a személy problémáinak hátterében.”20 MUNKA AZ ISTENKÉPPEL Az első és legfontosabb istenképformáló munkát úgy határozhatnánk meg, mint szembesülést a tanult, „örökölt” istenképpel, szakítás és szétválasztás, majd az új istenkép elsajátítása. Frielingsdorf így ír erről: „A saját múltunkkal való szembesülés végső soron új megoldásokat szülhet. Egy ilyen szembesülés nélkül fennáll a veszélye annak, hogy jelen életünket tudattalanul is a múlttal való függőségben (vagy ellen-függőségben) alakítjuk, és régi sablonokat, korábbi túlélési sémákat ismételgetünk. [...] A múlttal való megbirkózásnak inkább az a célja, hogy a gyermekkorban megalapozott pozitív és negatív örökséget mint saját életünk részét ismerjük el, és saját életünk építésében alapkövekként használjuk fel. Mindez vonatkozik a gyermekkorból kifejlődő istenképekkel való szembesülésre is, amelyek a tudattalanból fejtik ki hatásukat, és a vallásos életet folyamatosan befolyásuk alatt tartják. Amennyiben a tudatos szembesülés nem történik meg, fennáll a veszély, hogy a keresztény hit mágikus babonává torzul, ennek megfelelő mágikus szellemképzetekkel.”21 Az istenképpel való tudatos és reflektív munkát a következő folyamatleírásban lehetne összefoglalni: – A szülőkkel való kapcsolat és az általuk közvetített istenkép tudatosítása, megvizsgálása.

Ebbe fontos bevonni az egyház képviselőitől kapott istenképet.

– A következő lépés az aktuális istenkép elemzése. Ezt a következő kérdések alapján lehet megvizsgálni:22 – Szüleimnek mely tulajdonságait viszem át Istenre?

– Milyen gyermekkori, szülői – különösen negatív – üzeneteket adok tudattalanul Isten szájába?

– Milyen gyermekkori túlélési stratégiákat viszek át vallási életemre és Istennel való viszonyomra, hogy elnyerjem az elismerését és odafordulását?

– A bennem lévő aktuális és szubjektív istenkép felismerése után következhet a valódi és objektív Istennel való szembesülés. De ehhez még elengedhetetlenül szükséges a régi istenképtől való elszakadás, mindenekelőtt az elfojtott harag és agresszió szabadon engedésének formájában. Az egészséges istenkép kialakulásának súlyos akadályai lehetnek „az érzelmekre, főleg az agresszivitásra és a haragra vonatkozó üzenetek, melyek gyakran a vallásos családban felnövő gyerekekre hatnak: »az érzelmeket kordában kell tartani; az érzelmek rosszak, mert általuk az ember állati indíttatásainak rabja lesz; a haragot vissza kell fojtani«, stb. Az agresszivitás elfojtása pszichoszomatikus betegségekhez, depresszióhoz, függőségekhez, túlalkalmazkodáshoz vezethet, holott a megfelelő módon kifejezve elemi erőket szabadíthatna fel, melyek az élet, a haladás, a jövő felé mutatnak.”23 Kiindulva Jób és a zsoltárok példájából, valamint a tékozló fiú apjának újszövetségi lelkületéből, máris szabaddá tehetjük magunkat Isten (vagy az eddig bennünk élő torz 20 Uo. p. 312. n 21 K. FRIELINGSDORF: Istenképek, i. m. p. 21. n 22 Uo. p. 32. n 23 ROBU M.: Egy istenarc van eltemetve bennem..., i. m. p. 313.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

126

02_Beri_Laszlo_Renato_Embertars 2016.07.15. 19:43 Page 127

A TE ARCODAT KERESEM...

istenkép) iránti haragunk kimondására, ami elengedhetetlenül fontos ebben a „gyászmunkában”, mely együtt jár istenképi váltásunkkal. A kérdések lehetnek a következők: – Hol volt Isten, amikor szükségem lett volna rá (főleg gyerekként)?

– Miért hagyott cserben?

– Miért hagyta, hogy az a rossz és fájdalmas dolog megtörténjen velem?

– Miért hagyta, hogy negatív képem alakuljon ki róla?

– Véleményem szerint ezen a ponton kellene behozni az objektív és valódi istenkép meghirdetését, „megtanítását”. Talán az egyik leghatékonyabb eszköz erre a tékozló fiú példabeszédének kibontása és megmagyarázása. Ebben a történetben szimbolikusan szinte minden olyan elem megtalálható, mely a Jézus által történő kinyilatkoztatás alapján a valódi Isten tulajdonságainak mondható: ingyenes és feltétel nélküli szeretet, az élet akarása és igenlése, az ölelés gesztusában az intim és biztos kötődés biztonsága.

Amit eddig felvázoltam, az az istenkép megváltoztatásának direkt és reflektív folyamata.

Emellett természetesen létezik egy indirekt folyamat is, melyről Pál Ferenc így ír: „Ha valakinek az istenképével probléma van, akkor [...] lehet, hogy elsődlegesen nem is az istenkérdéssel kell foglalkoznunk. Olyan helyzetbe kell hoznunk magunkat, mondjuk az embertársakkal való kapcsolatunkban, vagy az önmagunkat illető megfogalmazások meg eszmélődések szempontjából, vagy a világban jártunkban-keltünkben, aminek a következménye az istenkép megváltozása lesz. Tehát nyugodtan alkalmazhatunk indirekt módszereket. [...] Ez azt jelenti, hogy amikor valaki az istenképében akar gyógyulni, legalább annyira fontos, hogy megtalálja azt a közeget, amelyben ez a gyógyulás létrejöhet. Azt a világot, azt a kis világot, azt a néhány embert, ahol ez egyáltalán valósággá válhat.”24 Számomra ez azt jelenti, hogy az már istenképgyógyító tényező lehet, ha pozitív és gyógyult istenképpel rendelkező személyek vesznek körül, akiknek a feltétel nélküli szeretete kimondatlanul is visszatükrözi Isten tulajdonságait, megerősít az önbecsülésben, és alkalmassá tehet a régiből az új istenképbe való átmenetre. Így tehát például egy lelkigondozói beszélgetésben a kognitív jellegű istenkép-leleplezésen és -újratanuláson túl a lelkigondozó empátiájával, meghallgatásával, elvárásoktól mentes jelenlétével máris segíti a klienst a pozitív istenkép megtalálásában.

A KÜLÖNBÖZŐ ISTENKÉPEK Az általam olvasott szerzők, meghallgatott előadók, lelkigondozói-lelkivezetői és gyóntatói praxisom, valamint saját önismereti utam és tapasztalataim alapján a következő módon vázolnám fel a különböző istenképeket.

1. Egy büntető-bíró isten képe Erre az istenképre a félelem és rettegés keltése a legjellemzőbb. Ezt az istent félni és szeretni kell egyszerre, ami teljesen kizárja egymást, így megmarad a szorongás és az iránta való 24 PÁL F.: Tükör által világosan, i. m. pp. 100–101.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

127

02_Beri_Laszlo_Renato_Embertars 2016.07.15. 19:43 Page 128

BÉRI LÁSZLÓ RENÁTÓ OCD

rejtett harag és gyűlölet. „Ezt a démont úgy jellemzik, mint kérlelhetetlen bírót, aki minden ballépést megbüntet, anélkül hogy az indítékokat és a hátteret megvizsgálná. Ez a zsarnok nem tűr ellentmondást, számára az irgalmasság, a megértő jóság nem létezik. A vétkesnek vezekelnie kell, és őt meg kell büntetni, amíg a rend helyre nem áll. Itt az Ószövetség Istenének semmi nyoma, aki mint bíró a gyengét és elnyomottat jogai érvényesítéséhez segíti.”25 Egy ilyen zsarnok és szigorú istenséggel nyilván lehetetlen intim kapcsolatot kialakítani, mégis sokan „megelégszenek” ezzel az istenképpel, mondván hogy a jó keresztény az, aki „féli az Istent”. Ebben a félelemben nem a bibliai értelemben vett istenfélelem lelke nyilvánul meg (mely alapvetően a szeretet egyik dimenziója), hanem a szorongató rettegés egy büntetéstől, melyet ez a kegyetlen zsarnok bármikor kiróhat ránk, hisz a bűneinkkel állandóan haragra gerjesztjük. Pál Ferenc így kommentálja ezt: „Én azon egyáltalán nem csodálkozom, hogy sokan azt mondták, ebből nem kérünk! Hogy egy életen keresztül bűnösként nézzek magamra, miközben Isten »állítólag« szeret. Hát ebben nem sok szeretet van! Azzal élni, hogy [az ember] bármit tesz, az ítélet végül az, hogy bűnös! Ez egy annyira kiábrándító világ, amelyben nem lehet jó lélekkel hívő embernek lenni.”26 Ez az istenkép hasonlít egy romboló apa-istenképre is, akinek föltétlen engedelmes gyermekei kell, hogy legyünk, különben büntetésre számíthatunk. „Akik saját apjukat negatív módon élik meg, az Atyaistennel rendszerint problémás kapcsolatot alakítanak ki, amelyet szorongás és bizalmatlanság jellemez, és rabszolga-engedelmességre vezet.”27 Ez az az istenség, akinek sohasem lehet megfelelni, aki előtt sosem lesz valaki „elég jó”. Ebből az istenképből gyakran fakadhat egyfajta perfekcionizmus, hisz – bár tudja, hogy egy ilyen istenség előtt sosem lesz teljesen elfogadható – állandóan megpróbál megfelelni neki a vallási és erkölcsi hibátlanság célját tűzve ki maga elé. Ezen érzelmek mögött is nyilván az egyén szüleivel való kapcsolata húzódik meg, illetve vetül ki az istenképre: „Mivel mások és Isten sem tart életre és szeretetre méltónak, miért tartsam magam életre és szeretetre méltónak, és viselkedjem ennek megfelelően? [...] Ezzel párhuzamosan az illető a gyermekkor negatív kulcsélményeit az összes ebből fakadó felnőttkori kisebbségi érzéssel együtt a hitéletére is átviszi. Ugyanis tudattalanul azt hiszi, hogy Isten sem viselkedik másként, mint gyermekkorában a szülei. Életét a vallás területén is úgy rendezi el, hogy újra a jól bejáratott kulcspozícióban kössön ki: nem vagyok életre és szeretetre méltó, Isten is csak elvisel.”28 Isidor Baumgartner így kommentálja mindezt: „[Ez az istenkép] semmi mást nem tartalmaz, mint egy mennybe vetített autoriter apát, aki azután démoni felettes énként, főellenőrként kérlelhetetlenül őrködik az emberek ballépései felett, és könyvel. Egy ilyen istenkép heves tagadásában [...] a hit is világosabban felismerheti, hogy Istent nem szabad a valódi apával azonosítani. Ahogy az emberi kapcsolatokban, úgy az Istenhez fűződő viszonyban is szükséges, hogy kinőjünk az átvitelek állapotából.”29 Ezen istenkép jelenlétéhez köthető az önbüntetés jelensége, melyet sokan szentté avatnak „aszkézis és önmegtagadás” címszó alatt: „Sok alacsony önértékelésű ember önmagát bünteti, annak érdekében, hogy az irgalmatlan isten büntetését elkerülje. Lényegében önmaguk ellen fordítják a haragot, amelyet amiatt éreznek, hogy képtelenek úgy élni, ahogyan 25 K. FRIELINGSDORF: Istenképek, i. m. p. 44. n 26 PÁL F.: Tükör által világosan, i. m. p. 95. n 27 K. FRIELINGSDORF: Istenképek, i. m. p. 44. n 28 Uo. pp. 44–45. n 29 I. BAUMGARTNER: Pasztorálpszichológia, Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány, Budapest, 2006, p. 378.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

128

02_Beri_Laszlo_Renato_Embertars 2016.07.15. 19:43 Page 129

A TE ARCODAT KERESEM...

szeretnének. [...] Gyakran megfigyelhető, hogy emberek negatív aszketizmusba menekülnek: az akár destruktívvá is váló aszketikus gyakorlatokról azt gondolják, hogy Isten szemében ez az önmegtartóztatás és megalázkodás a váltságdíj azért, hogy tovább élhessenek.

Meggyőződésük, hogy ez segít megelőzni az isteni bíró büntetését életük végén.”30 Véleményem szerint ehhez az istenképhez kapcsolódhat vagy ebből fakadhat a sértődős istenkép, mely szerint az ember bűne miatt Isten megsértődik, s ki kell engesztelni. Innen forrásozhat a katolikus egyházban elterjedt engesztelőmozgalom, mely a bűnök miatt megsértődött istenséget vallásos gyakorlatokkal és önbüntetéssel engeszteli, hogy haragját és csapásait ezáltal visszatartsa. S mivel bűn mindig van, ez az istenség sosem tud végérvényesen megnyugodni, vele sosem lehet „felhőtlen” kapcsolatot kialakítani, hanem csak „szinten tartani” a haragját és sértődöttségét, nehogy az átlépje türelmének határát, mert akkor mindennek vége.

2. Egy vérszomjas szadista isten képe Az előbb kifejtettből fakad és azzal sok tekintetben rokonságot mutat egy olyan istenkép, amelyet jómagam vérszomjas-szadista istenképnek hívok. Ez az az „atya”, aki azért engesztelődik ki és azért szünteti meg haragját, mert egyszülött fiát fájdalmasan szenvedni és brutális módon elvérezni és meghalni látja. Hány lelkiségi írás, ének, imaszöveg szól erről! Itt újra láthatjuk a reflektálatlan, tudattalan istenképek romboló hatásának példáját. Olyat feltételezünk Istenről, amit még talán a legrosszabb apáról sem feltételeznénk. Ha egy földi apáról állítanánk, hogy saját gyermekének szenvedése és halála által nyugszik meg és szünteti haragját, akkor joggal állíthatnánk, hogy egy komolyan sérült, beteg és szadista hajlamokkal rendelkező emberről van szó. Mégis, az Atya arcára könnyen és reflektálatlanul rávetítjük ezt a képet. Jézus mondja, hogy „ha tehát ti, akik gonoszak vagytok, tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább fog a ti Atyátok, aki a mennyekben van, jó dolgokat adni azoknak, akik kérik őt?” (Mt 7,11). Azaz Istenről tudattalanul sokszor végtelenül kevesebbet feltételezünk, mint önmagunkról, akik minden sérülésünk ellenére is próbálunk szeretni és jót tenni. Ebből fakad az az ellentmondás, hogy az Atyáról negatívabb képeink vannak, mint egy rossz földi apáról. Érdekes módon azt lehet megállapítani, hogy még azokban is kialakulhat egy ilyen negatív istenkép, akiknek egyáltalán nem voltak ilyen mértékű sérülések a szüleikkel való kapcsolatukban. Mintha arról volna itt szó, hogy egy valamelyest sérült apakapcsolat koalíciót köt a hitoktatás és a prédikációk, valamint bizonyos lelkiségi irodalmak és jámborsági gyakorlatok sérült istenképeivel, s ez alakítja ki az ilyen istenképet.

Ehhez kapcsolódhat egy olyan istenkép, mely leginkább Jézusra vetül ki, s amelyet lelkiismeret-furdaló és empátia nélküli istenképnek nevezhetünk. A lelkiismeret-furdaló istenkép a szenvedő és megfeszített Jézusra vetül ki, aki ezen istenkép alapján azt mondja, hogy „szégyelld magad, hisz mindezt te tetted velem. Ha a szenvedésemre és halálomra nézel, látod, hogy ennyire rossz vagy, mert a bűneid által ezt tetted velem. Most tehát szégyelld magad, és változtass az erkölcseiden.” Azt tapasztalom, hogy sok hívő számára ezért jár 30 ROBU M.: Egy istenarc van eltemetve bennem..., i. m. p. 315.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

129

02_Beri_Laszlo_Renato_Embertars 2016.07.15. 19:43 Page 130

BÉRI LÁSZLÓ RENÁTÓ OCD

kizárólag lelkiismeret-furdalással és szorongással például a rátekintés egy feszületre. Az empátia nélküli istenkép pedig szintén a szenvedő Jézusra vetül ki, aki nem empatikus a szenvedésünk idején, hanem a saját szenvedését a legnagyobbként láttatva arra hív minket, hogy soha többé ne panaszkodjunk a saját szenvedésünkről. Sok hívőtől hallok ilyesmit: „Jézus sokkal többet szenvedett, mint én, tehát én nem panaszkodhatok neki semmiről, hisz az én szenvedésem úgyis kisebb.” Ezzel az istenképpel megfosztjuk magunkat Jézus egyik legfontosabb felénk irányuló viszonyulásától, az együtt szenvedéstől, az empátiától, mely a legjelentősebb erőforrásunk lenne a szenvedések és krízisek közepette.

3. Egy könyvelő-bürokratikus-behajtó isten képe Az ebben az istenképben jelen lévő istenség nem személyeket lát maga előtt, hanem számokat, adósságokat és törlesztéseket. Hideg, kérlelhetetlen ügynök, aki egyetlen dolgot tekint: kijön-e a számítás, vagy sem; egyezik-e a zárszámadás, vagy nem. A bűnök (a törvények és szabályok megszegése) itt adósságokként jelennek meg (minél nagyobb a bűn, annál nagyobb az adósság), a vallásos cselekedetek pedig mint törlesztőrészletek. Ennek az istenségnek a figyelmét semmi nem kerülheti el, egyetlen adósságunkat sem tudjuk elrejteni előle. A könyvelő-isten szeme mindent lát, még titkos gondolatainkat is, minden bűnünket feljegyzi az adósságlistára, és ha kiegyenlítetlen adóssággal találunk meghalni, máris a kárhozatba taszít minket. Frielingsdorf írja: „[Valaki így emlékezik vissza a gyerekkorára:] »Anyám mindig a lelkemre kötötte, hogy Isten mindent lát és hall, és még legtitkosabb gondolataimat is ismeri. Ha bűneidet egyetlen ember sem tudja meg, Isten ismeri őket, és megbüntet miattuk.« Így a gyermekekben szorongásos bűntudatot szítanak fel, amely gyakran aggályoskodáshoz vezet. Az így nevelt ember számára a keresztény mivolt olyan, mint a kényszermunkatábor, amelyben a tilalmak és parancsok áttekinthetetlen zűrzavara uralkodik, amelyeket egyszerre sohasem lehet megtartani. Következésképp mindig nyitva maradnak kifizetetlen számlák: engedetlenség, a törvények áthágása, önhatalmú szabadosság. Ezek ismét bűntudatot váltanak ki, amelyek teljesítési kényszer alatt állnak, és a tapasztalat szerint ezeknek az előírásoknak a teljesíthetetlensége az életet kínlódássá változtatja.”31 Az ilyen istenképet hordozó személyre jellemző a rettegés a „bűntől” (legfőképp a vallási és erkölcsi jellegű negatív tettektől, miközben a legmeghatározóbb bűn – Isten arcának hamis ismerete – rejtve marad). Itt is jellemző lehet a perfekcionizmus, illetve a vezeklő önbüntetés mint adósság-visszafizetés, valamint az állandó bűntudat. Ez az az istenkép, mely a törvényeket mint tilalomfákat láttatja, melyek így már nem az ember javáért létrehozott határok és útjelző táblák, hanem az engedelmesség próbái, fehér vonalak a járdán, melyeket átlépve máris elkövetődött a „bűn”. Ebben az istenképben is megjelenhet a szadista istenség, aki számára fia halála a végtelen adósság végtelen törlesztése volt.

Ennek az istenségnek egyedül az a fontos, hogy „rend” legyen, hogy helyreálljon az „igazság rendje”, a személyek és körülményeik nem számítanak. Pál Ferenc így ír erről: „Szóval: a szőrszálhasogató Isten. [...] A bürokrata Istennel szemben az embernek semmi esélye nincsen. A bürokrata Isten bürokrata a végtelenségig. Nem annyira ítélkező. Egy végtelenül száraz valaki, akivel kapcsolatban az embernek az összes életkedve elmegy.”32 31 K. FRIELINGSDORF: Istenképek, i. m. pp. 62–63. n 32 PÁL F.: Tükör által világosan, i. m. p. 106.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

130

02_Beri_Laszlo_Renato_Embertars 2016.07.15. 19:43 Page 131

A TE ARCODAT KERESEM...

4. Egy teljesítményelváró, feltételekkel szerető isten képe A teljesítményelváró istenség a szeretetéért, elfogadó hozzáállásáért teljesítményt vár el az embertől. Jellemzőek rá a „szeretlek, ha..” típusú kifejezések: „Ha jó vagy, ha teljesítesz, ha betartod a törvényeket és szabályokat, ha jársz templomba, ha meggyónsz rendszeresen, akkor szeretlek. Ellenkező esetben megvonom a szeretetem, csúnyán fogok rád nézni, lehet, hogy nagyon elszomorodom, végül talán meg is büntetlek.” Ez az istenség „akkor szeret, ha produkálok. Ha pedig nem teljesítek, akkor nem szeret. Éppenséggel nem büntet, csak mondjuk olyan, mint az az anyuka, aki azt mondja: ha ezt és ezt nem teszed meg, akkor nem foglak szeretni. Ez elég durva kifejezés. Azt mondják a pedagógia szakemberei, hogy a gyerekek nevelésében sokaknál a legnagyobb ösztönző erővel a szeretetmegvonás félelme és beígérése mutatkozik. [...] És ez ösztönösen nagyon könnyen kialakítja [...] azt a képzetet, hogy az Isten is olyan, aki egy pont után, ha nem teljesítek, nem fog szeretni.”33 Frielingsdorf hasonlóképpen magyarázza az ilyen istenkép kialakulásának gyökereit: „Életleírásaikban sokan a következő címen válaszolnak a szüleik életeszményei és prioritását firtató kérdésekre: »Valamit mutass fel előbb, csak utána számítasz valaminek; A munka megédesíti az életet; A munka a legjobb orvosság; Teljesítmény és siker adja meg az értékét egy embernek«. Ilyen módon generációk tanulták meg, hogy önértéktudatukat a teljesítménytől és a sikertől tegyék függővé, a következő jelszó alapján: Csak annyit érek, amennyi teljesítményt és sikert fel tudok mutatni.”34 Azon személyek életében, akik hasonló mottók mentén nevelkedtek, gyakran kialakulhatnak az „életszorongások, aggályoskodás, perfekcionizmus, kényszerek”.35 Ezzel az istenséggel is kizárólag ambivalens és szorongásos kapcsolatot lehet kialakítani. Sosem lehet tudni, mikor éri el valaki a kellő teljesítményt, melynek birtokában már szerethetővé válik ezen istenség előtt: „Ez a hamis isten addig mustrálja az embereket, amíg azok a megfelelő teljesítményt a lába elé helyezik. Csak ekkor méltatja az embert egy rövid pillantásra vagy egy érintésre. Ebben a pillantásban némi elismerés rejlik, amennyiben a teljesítmény megszületett, de a következő pillanatban ismét elnéz az ember feje fölött.”36 5. Kísérlet az objektív, evangéliumi istenkép összefoglalására Általánosságban elmondható, hogy amennyire megbetegítő lehet egy negatív istenkép, ugyanannyira gyógyító lehet egy pozitív istenkép. Így a negatív képek vázlatos leírása után következzék egy kísérlet az evangéliumi istenkép összefoglalására. „Isten a Szeretet” (1Jn 4,8). Ez az ő definíciója, azaz nem tud „nem szeretet” lenni. Minden tettét, szavát és hozzáállását a szeretet motiválja. Ha Isten végtelen, akkor a szeretete is végtelen, határtalan, feltétel nélküli. Ez jelenik meg a példabeszédek szintjén a tékozló fiú történetében, valamint valóságos bizonyítékként Jézus kereszthalálában és feltámadásában. „[...] A kérdés nem úgy hangzik: Miként találhatok Istenre? hanem: miként engedem, hogy Isten rám találjon?; nem: hogyan tudom Istent felismerni? hanem: miként hagyom, hogy Isten rám ismerjen?; nem: miként szerethetem Istent?, hanem: miként engedem, hogy Isten szeressen? Isten vágyakozik utánam. Az ő apai és anyai szeretete soha nem múlik el.”37 33 Uo. p. 118. n 34 K. FRIELINGSDORF: Istenképek, i. m. p. 71. n 35 Uo. p. 72. n 36 Uo. p. 73. n 37 Uo. p. 47.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

131

02_Beri_Laszlo_Renato_Embertars 2016.07.15. 19:43 Page 132

BÉRI LÁSZLÓ RENÁTÓ OCD

Isten feltételek nélkül és ingyenesen szeret. Szeretetéért és elfogadásáért nem kell megharcolni, azt nem kell kiérdemelni, csupán elfogadni. Nem a teljesítmény alapján szeret.

Az én viszonyulásom hozzá és erkölcseim nem változtatnak az ő szeretetén. Isten szeretete nem tud csökkeni és nem tud növekedni. Számára nem „a bűnös” vagyok, hanem „a szeretett”. Nem a bűnök érdeklik elsősorban, hanem a személy, aki a bűnnel magának tesz rosszat (vö. a házasságtörő asszony, illetve a tékozló fiú példabeszédével). „Istent nem az ember vétke érdekli, hanem az élete. Ez Isten érdeke és célja.”38 Ezért megtesz mindent, hogy a személy ne tegye tönkre magát a bűnnel. Isten soha nem vonja meg a szeretetét. Bár a tetteinkre és hozzáállásunkra mondhatja, hogy helytelen és változásra szorul, a személytől nem vonja meg szeretetét.

A kereszt pontosan ennek a feltétel nélküli szeretetnek a jele. Anselm Grün írja: „Ha a keresztre tekintek, és fölismerem benne Jézus szeretetét, amellyel odaadja magát értem [...] akkor megszűnhet bennem minden önvád és önbecsmérlés. Ilyenkor úgy érzem: értékes vagyok. Jézus kockára tette értem az életét, mivel szeretett engem, és mivel értékes vagyok a számára. Fölismerem tehát saját értékemet, és fölhagyok önmagam leértékelésével.”39 Isten mindent látó tekintete nem fenyeget és nem kutat hibák után. Az a gyöngéd és szerető tekintet, ahol biztonságban lehetünk (még ha épp tisztasága miatt gyakran szembesíthet bennünket sötétségünkkel). Ez a tekintet a Jó Pásztor óvó tekintete: „A Jó Pásztor egyik szemét állandóan a juhain tartja, szereti őket és ügyel arra, hogy egy se vesszék el. A Könyvelő-isten ezzel szemben árgus szemekkel lesi, hol vannak hibák és emberi kudarcok, és azokat állandóan ellenőrzi, és kíméletlenül szem előtt tartja. A Jó Pásztor minden emberhez személyesen viszonyul: »Ismerem enyéimet, és enyéim ismernek engem« (Jn 10,14).”40 A pozitív istenkép szabaddá tesz, fokozatosan megszabadít a kényszerektől, belső motivációt ad. Ezzel az Istennel már lehet meghitt kapcsolatot létesíteni, míg az előbb felsorolt démonokkal ez lehetetlen volt, vagy ha valaki mégis megpróbálta, akkor az nyomorúságot és boldogtalanságot eredményezett. Ha az irgalmas és jóságos Istennel építem a kapcsolatomat, akkor fokozatosan megszabadulok a büntető-bíró démontól való szorongástól.

Amint elengedem a lelkiismeret-furdaló Jézus-képet, végre kialakíthatom a kapcsolatomat azzal a Társsal, aki mindig megért, akivel minden örömet és fájdalmat megoszthatok.

A könyvelő és „traffipaxos” isten képe aggályba és perfekcionizmusba hajszoló mivolta helyett az engem állandóan szerető tekintettel néző Jó Pásztorral és az Énekek énekének szerető Jegyesével lehet találkozni, és elindulni vele egy örökké tartó meghitt kapcsolat felé.

Végül a teljesítményelváró istenkép elengedésével megtapasztalom azt a gyógyító valóságot, mely a végső válasz legmélyebb emberi vágyainkra: ez az Isten feltételek nélkül szeret engem, mindig, mindenhol és mindennek ellenére. Azért szeret, mert létezem, s mert a gyermeke vagyok. Ebben a szeretettségtudatban már könnyebben elindulhatok a magammal, az életemmel és a megtörtségeimmel való szembenézés útján, hatékonyabban tudok változtatni ott, ahol kell; szégyen nélkül kérhetek mástól segítséget, és kudarcaim ellenére sem csüggedek el. Ez a szeretettségtudat ad stabilitást, biztonságot, belső szabadságot.

38 Uo. p. 48. n 39 A. GRÜN: Megbékélés Istennel, Bencés, Pannonhalma, 2013, p. 74. n 40 K. FRIELINGSDORF: Istenképek, i. m. p. 68.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

132

02_Beri_Laszlo_Renato_Embertars 2016.07.15. 19:43 Page 133

A TE ARCODAT KERESEM...

6. Záró gondolatok Visszatekintve az írásomban megtett útra, még inkább megerősödtem azon nézetemben, hogy az istenképek rendkívüli fontosságú és az egész életre kiható kérdést jelentenek.

A foglalkozás a témával nagyon sokat segített abban, hogy reflektáljak önismeretemre és istenképemre is, valamint hogy hatékonyabban tudjak segíteni mindazoknak, akik életvezetési nehézségeik gyökerében istenképi torzulásokat hordoznak. Abban is megvilágosodtam, hogy ez a téma rendkívül jól illeszkedik annak a lelki családnak a spiritualitásába és karizmájába, melyhez tartozom: a kármelita misztikusok kiemelten is a pozitív, szerető istenkép tanítói. Idesorolhatjuk mindenekelőtt Avilai Szent Terézt és Keresztes Szent Jánost, de az, aki talán a legkifejezettebb módon tanít és tesz tanúságot a tiszta istenképről, Lisieux-i Szent Teréz, aki egy sebzett istenképű történelmi korból és környezetből kiemelkedve ragyogtatta fel Isten szerető arcát. Az ő élete és tanúságtétele azóta is kisugárzik az egyházban, hiszen egyszerű nyelvezetével és a lényegre összpontosítva azóta is a tiszta istenkép prófétája. Nem véletlen, hogy Szent II. János Pál hosszú pápasága alatt csak őt avatta egyháztanítóvá.

A szerző kármelita szerzetes pap, lelkigondozó László Renátó Béri: I Am Looking for Your Face... The Role of God Images in the Development of Individual Self-Awareness. The topic of „God images” is a fundamental question that basically defines our relationship with God, with other people and with ourselves. The point of departure is the opposition between the reality and its image, the objective and subjective reality. In a person’s mind there may be a different subjective image compared to the objective reality of God. This difference may cause conflicts in the inner life of the person. Thesubjective image of God is an inner-emotional image, that is mostly the projection of the person’s mother and father image. Beside that, the image of God that comes from people representing the church can be also very determining. Some images of God that differ from the evangelical image of God: punitive-judge, sadistic-sanguinary, book-keeper, performace-imploring. The good news is that our inner image of God can be changed and transformed: a person, with the help of a professional, may detach his mother and father image as well as his later-received images of God that he got from religious education from the objective-evangelical image of God, and may begin to claim the latter.

Keywords: image of God, mother image, father image, negative image of God, evangelical image of God

EMBERTÁRS 2016 / 2.

133

03_Liszka_Viktor_Gabor_Embertars 2016.07.15. 19:48 Page 134

LISZKA VIKTOR GÁBOR

Ezért rejtőztem el A szégyenérzés lelkigondozói megközelítésének lehetőségei A tanulmány célja, hogy nagy vonalakban ugyan, de kifejezetten a szégyen érzésének szempontjából tekintsen rá néhány olyan szakirodalmi alapvonulatra, amelyek megkerülhetetlenek a lelkigondozásban, és a Biblia szégyenfogalmával is összekapcsolhatók. Így előkerül Erik H. Erikson és Carl R. Rogers modelljeinek néhány pontja, illetve pasztorálpszichológiai megfontolások is, különös tekintettel arra a kérdésre, hogy el kell-e választani a szégyent és a bűntudatot, és ha igen, miért, hogyan. E rövid elméleti betekintés azoknak tud segíteni remélhetőleg, akiknek a lelkigondozói gyakorlatában fontos kérdés, hogy a mentálhigiénés szemlélet miként viszonyulhat a szégyent átélő emberhez.

Kulcsszavak: szégyen, bűntudat, lelkigondozás, mentálhigiéné, Biblia, modellek.

A SZÉGYEN AZ ÚJSZÖVETSÉG TÜKRÉBEN Az Újszövetség lapjain, Jézus végzéseit követve gyakran megelevenedik előttünk a szégyen témája, és akár az is kijelenthető, hogy a kérügma markáns részeként. Jézus mint Isten porból fölsegítő keze nyúlt azokért, akiket a világ vagy ők maguk szégyenbe hoztak, akiket kitaszítottak és porba löktek, hogy azután a világ saját, projektált szégyenét is elpusztítsák a kezekből kirepülő, haragos kövekkel. Olyan ez kissé, mint az áldozati állat, amelyet az ószövetségi főpap megken vérrel, a nép bűneinek szimbólumával, azután kizavarja a sivatagba, hogy ott múljon ki a nép bűneivel együtt. A parázna asszony megkövezéséről szóló történetben (Jn 8,1 kk.) Jézus éppen ezt a projekciót akasztja meg, és fordítja a megszégyenítés vektorát új irányba: befelé az önvizsgálat medrén. Ott, akkor az evangéliumi híradás szerint a gyilkos kövek kihullnak az önmagukat talán elszégyellő emberek kezeiből, de ez a fajta megszégyenülés építő jellegű: nem halált hoz, de életet kímél meg, és a lelki ébredés, jellemfejlődés fundamentumát veti. Az Újszövetségben sok olyan történetet olvashatunk Jézusról, amikor síkra száll a szégyenkező emberért, időnként akár egészen direkt poimenikai módszerrel. Mindez arra mutat, hogy a szégyen kérdése nemcsak ősi, biblikus, mélyen emberi, mert lelki életünk alapjait érinti, s így roppant fontos, hanem abszolút poimenikai téma is. A porba lenyúló kéz ma a kliensközpontú szemlélettel dolgozó lelkigondozó lehet.

IZOLÁCIÓ ÉS REJTŐZÉS – MIÉRT OLYAN NEHÉZ TETTEN ÉRNI A SZÉGYENT? Amikor – például egy kórház rehabilitációs osztályát végigjárva és beszélgetve – egy olyan kliens fogalmazza meg érzéseit, aki autóbaleset miatt kerekes székbe kényszerült, akkor világos lehet, hogy az egészséges életből a fogyatékkal élésbe való szükségszerű EMBERTÁRS 2016 / 2.

134

03_Liszka_Viktor_Gabor_Embertars 2016.07.15. 19:48 Page 135

EZÉRT REJTŐZTEM EL

belehelyezkedést kíséri szégyenkezés. Sokkal nehezebb azonban azt megérteni, hogy az átmeneti kórházi tartózkodás és múló, gyógyítható betegségek miért okoznak egyes pácienseknél olyan érzéseket is, amelyeket egy idő után nem lehet máshogy összefoglalni és megnevezni, mint szégyenként. Mindezen felül fizikailag teljesen egészséges emberekkel folytatott és nem kórházi segítőbeszélgetésekben, lelkigondozói folyamatokban is előbukkan ez a fogalom. Kihívásnak tarthatjuk ezt, mert nagyon nehéz megfogalmazni, és sokszor maga a kliens sem tudja igazán szavakba önteni ezt az érzést, vagy ha mégis, akkor az okára nem tud magától értetődően rámutatni.

A Szentírásban nagyon hamar, már jóval Jézus előtt előkerül a szégyen fogalma, tulajdonképpen az emberi genezis első történetében rögtön megtalálható, és a bűnbeeséshez, pontosabban az Édenből való kiűzetéshez kapcsolódik. Amennyiben a Biblia történeteinek olyan jelentéstartalmat tulajdonítunk, amelyben alapvető emberi jellegzetességek fogalmazódnak meg (és én tulajdonítok), akkor ezek a tartalmak vélhetően lefordíthatók az emberi psziché működésének bizonyos szabályszerűségeire is. Ezért érdemes megkockáztatni, hogy a szégyenérzet azzal függ össze, amikor az ember elfordul valamilyen paradicsomi ősállapottól, és a mentő körülmények mellett is kénytelen elszenvedni önnön hibájának következményeit.

Természetesen létezik, sőt lelkigondozói szempontból megkerülhetetlen az a helyzet, amikor a szégyen oka külső körülményekben található. Ilyen az, amikor valakit például nyilvánosan megszégyenítenek. Manapság az internetnek és a mindenki számára gyorsan elérhető médiatartalmaknak köszönhetően tudunk olyan öngyilkos vagy öngyilkosságot megkísérlő kamasz gyerekekről, akiket iskolai környezetük (osztálytársak) valamilyen külső, előnytelen tulajdonságukkal vagy egy rájuk nézve kellemetlen helyzetben készült fotó, videó neten való közzétételével aláz – és így lelkileg sebez – meg végzetesen (itt a közösségi oldalak mérhetetlenül megnőtt és ebben nagyon káros hatékonyságára gondolhatunk). De említhetjük azokat a gyerekeket is, akik számára a felgyorsult élet, a lehetőségek szinte kötelező megragadása és a tanulmányok halmozása teljesíthetetlenségében énmegroppantó szégyenérzésként jelentkezik, és hajszol az önpusztítás egyéb útjaira is.

Visszatérve a Szentíráshoz figyelemre méltó, amit akkor találunk, ha a szégyen fogalmára koncentrálva olvassuk a Genezist. Mózes első könyvének szerzője (vagy szerzői) onnan közelíti meg a kérdést, hogy az első emberpár tudatosan dönt amellett, hogy az isteni parancsnak nem engedelmeskednek. „Még mindketten mezítelenek voltak: az ember és a felesége, de nem szégyellték magukat” (1Móz 2,25). Ezt a mondatot olvashatjuk közvetlenül az emberpár teremtése után és a bűnbeesés előtt. Tehát az édeni állapot nem magányos, és nincs benne szégyen. Kisgyermeki. Azonban amiképpen a gyermekek fejlődésének szükségszerű velejárója az egyéni akarat megszületése, úgy Ádám és Éva is ellene dönt Isten idegen akaratának: esznek a tiltott gyümölcsből. E döntésük első konkrét következménye az, hogy rádöbbennek önnön mezítelenségükre, és a szégyen fügefalevelét öltik magukra, majd elbujdokolnak Isten elől. Lelki értelemben mély bizonytalanságot élnek át; a biztonságérzetük az, ami ártatlanságukkal együtt elvész, és ezért rejtőzködésbe fognak.

A szégyen érzéséhez tehát bizonytalanság, a biztonságérzet törése és a mások elől való eltűnés vágya, mondhatnánk zárkózottság társul. Ki is mondják: „Megijedtünk mezítelenségünk miatt, ezért bújtunk el.”

EMBERTÁRS 2016 / 2.

135

03_Liszka_Viktor_Gabor_Embertars 2016.07.15. 19:48 Page 136

LISZKA VIKTOR GÁBOR

Ez a motívum visszaköszön az említett kamaszkori tragédiákban. Amikor valami olyasmi, amit úgy ítélünk meg, hogy nem tartozik másra, a komfortérzetünket megszüntető mértékben kerül napvilágra (kiváltképp ha e helyzet létrejöttében magunk is hibásak vagyunk valamelyest), akkor a világ elől való abszolút eltűnés vágya vesz rajtunk erőt, ami végzetes esetben akár az élet eldobásában is kumulálódhat.

Idetartozik, és nagyon fontos, hogy az egységben lévő emberpár között cselekedetük következményeképp és szégyenükhöz kapcsolva megszűnik az egység. Igyekeznek egymásra hárítani a felelősséget. Ha az imént azt láttuk, hogy az édeni állapot nem magányos, most azt vehetjük észre, hogy már a Szentírás első emberi történetében és a szégyen fogalmának első megjelenésénél fölüti fejét az izoláció.

SZÉGYEN ÉS BŰNTUDAT, ALAPMODELLEK A fogalmi tisztázásban fontos szerepet kap az a kérdés, hogy a szégyen és a bűntudat fogalmai mennyire fedik át egymást, vagy éppen mennyire választandók szét. Ez nagy súllyal eshet latba a kliensközpontú lelkigondozói szemléletben, amennyiben abban gondolkodunk, hogy e különbségtétel miatt különböző lelkigondozói viszonyulásra van szükség.

1. Erikson modellje A bűnbeesés történetében fentebb vázolt elképzelés visszaköszönhet a lelkigondozás szempontjából megkerülhetetlen Erik H. Erikson pszichoszociális, a fejlődésről alkotott epigenetikus1 felfogásában.

Az ő rendszerében a megkülönböztetett fázisok közül az elsőben az ősbizalom áll párban a bizalmatlansággal. Az élet első évében tehát – ideális esetben, a fiziológiai igények kielégülése és a stabil pszichikus védettség nyomán2 – kialakul az ősbizalom mint a szimpátia ősjelensége és az egészséges személyiség fundamentuma. Ezt a Biblia figuratív nyelvezetében megfeleltethetjük az édeni állapotnak, ahol ezt a gondoskodást az ember Istennek köszönhetően éli át.

A második fázisban (2–3. életév) az autonómia áll párban a kétséggel és a szégyennel.

Ilyenkor kezd kialakulni a saját akarat, ami az első és legfontosabb lépés lehet az önállóság felé vezető úton. A szülők akaratával való szembeszegülés bizonyos értelemben a tanulási folyamat része, láthatjuk szükségszerűnek. Ezt a szükségszerűséget a Bibliában éppen az támasztja alá, hogy a szentírási szerző egy sort sem szán arra, hogy Ádám és Éva engedetlenségének lelki hátterét, motivációját föltárja. Sokkal inkább a következményekre figyel: a szégyen megjelenésére, az emberi következményekre és Isten válaszára.

Amennyiben ezt az eriksoni fázist a környezet iránti kíváncsiság ereje is vezérli, a bibliai tartalom fényében szomorú iróniával azt mondhatjuk, hogy az őspár „megkapja, amit akart”. Kivándorolnak a világba, életük nehézzé, verejtékes munkával terhessé válik, és a férfi-női-gyermek kapcsolatok kellemetlen bonyolódásával jár (vö. „fájdalommal szülöd gyermeked, mégis vágyakozol férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad”, 1Móz 3,16b).

1 I. BAUMGARTNER: Pasztorálpszichológia, Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány, Budapest, 2006, p. 161. n 2 Uo. p. 162.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

136

03_Liszka_Viktor_Gabor_Embertars 2016.07.15. 19:48 Page 137

EZÉRT REJTŐZTEM EL

Azonban Isten válaszában fölismerhetjük a pszichoszociális fejlődésmodell egyik nagyon fontos tényezőjét. Mielőtt a szégyennélküliség édenéből kiűzi az emberpárt, Isten bőrruhát készít nekik, és fölöltözteti őket (1Móz 3,21). Mondhatjuk, hogy fölkészíti őket önálló életükre, életben maradásukban és odakinti érvényesülésükben segíti őket. Erikson koncepciójában a gyermeki akarathoz kapcsolódó szülői válasz és hozzáállás a mértéke, okozója annak, hogy a gyermekben kialakul-e az önkontroll és az akaraterő, a világ kihívásaira adott „képes vagyok rá” típusú válasz, vagy pedig kételkedni kezd önmagában, és tartós érvényesülési szégyen3 vesz rajta erőt.

Erikson rendszerének harmadik fázisában a kezdeményezés és bűntudat összefüggéseire figyelünk. Ez önmagában is fontos, mivel nyilvánvaló belőle, hogy szégyen és bűntudat a szerző szerint sem egyenlő. Utóbbival bünteti a kialakuló felettes én az el nem utasítható fantáziákat és vágyakat.4 Az e fázisban sérülést szenvedő ember életét végigkíséri a bűntudat, cselekedeteit vagy szándékait szorongás jellemezheti.

Mindez rámutat egy különlegesen fontos különbségre a szégyen és a bűntudat fogalmi viszonyában, s ez a lelkigondozás konkrét helyzeteiben is döntő jelentőségű. Amíg a bűntudat konkrétumokhoz kapcsolódik, addig a szégyen tárgya merőben megfoghatatlan, általános. Ennek fontosságát hangsúlyoznunk kell, és a bűnbeesés-történet kapcsán már előkerült: a szégyen rejtőzködést implikál.

A bűntudatnak konkrét tárgya van, és noha annak elfedezése, rejtése ideig-óráig nyilván fontos szerepet játszik a problémában, azért leginkább mégis föloldozásra vágyódik, magyarán – így vagy úgy, de – napvilágra akar kerülni.

A megfoghatatlan tárgyú, általánosan eluralkodó szégyenérzetet tehát éppen ezért kifejezetten nehéz artikulálni, az ezzel viaskodó ember – megfigyeléseink szerint – jobbára mindent megtesz azért, hogy szégyene ne kerüljön napvilágra. Megfogalmazásai és a bennük megjelenő tudattalan hárítási mechanizmusai is ilyen irányt vesznek, ami tökéletesen érthető – és óriási kihívás is egyben – a kliensközpontú szemlélet bázisán.

2. Pszichoanalitikus irány Sigmund Freud a felettes én egyik olyan pszichés mechanizmusának tekintette a szégyenérzetet, amely gátolja vagy elnyomja a libidót, különös tekintettel az olyan, szintén a szexualitáshoz köthető késztetésekre, mint például a scopofília (mások nézésének vágya) vagy az exhibicionizmus (annak vágya, hogy minket nézzenek).5 Freud pszichoanalízisében nehezen választható külön a bűntudat és a szégyen, de mindkettő az én és a felettes én közötti viszony feszültségének kifejezője. A csökkentértékűség érzésének is nevezi.6 Freud pszichológiai iskolájának amerikai követői figyelmesek lettek mesterük figyelmének hiányára, ami a szégyent illeti.7 Kialakult az elgondolás, hogy amíg a bűntudat annak az eredménye, hogy a felettes én internalizált szabályai ellen vét valaki, addig a szégyen sokkal inkább az énideál céljainak való megfelelés képtelenségéből fakad. „A szégyen 3 Uo. p. 165. n 4 Uo. p. 166. n 5 S. PATTISON: Shame. Theory, Therapy, Theology, Cambridge University Press, Cambridge, 2000, p. 45. n 6 S. FREUD: Pszichoanalízis, Kriterion, Bukarest, 1977, p. 148. n 7 S. PATTISON: Shame. i. m. p. 46.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

137

03_Liszka_Viktor_Gabor_Embertars 2016.07.15. 19:48 Page 138

LISZKA VIKTOR GÁBOR

érzése mögött nem a gyűlöltségtől való félelem áll, hanem a megvetettségtől, elhagyatottságtól való félelem, érzelmi éhezés általi halál.”8 Erikson szerint a szégyen magunk ellen fordított haragot is kifejez.

A fogalmat jungiánus irányból megközelítő Mario Jacoby is azt írja, hogy „[...] szégyen akkor ébred, amikor önbecsülésünket támadás éri, vagy megkérdőjeleződik, akár a külvilág felől, akár belülről. Mindannyiunkban létezik egy részben tudatos kép arról, amilyennek látszani akarunk – az úgynevezett énideál. Minél erősebben követeli meg a tökéletességet, annál könnyebb átélni a szégyen és megvetettség érzését. [...] A szégyen érzése ahhoz a képzethez társul, hogy degradációnak vagyok kitéve, hogy mások/magam által megvetett vagyok. Ezzel szemben a bűntudat mögött az a döntő motívum, hogy valami olyasmit tettem, ami helytelen.”9 Itt kell megjegyeznünk, hogy a szégyen fogalmával kapcsolatban bajosan találunk pozitív tartalmat, vonulatot. Milyen ellentétes érzése van a szégyennek? Talán a büszkeség?

Egyenesen a gőg? Azt kell mondanunk, aligha van így. A szégyen ezeknél mélyebb rétegekben húzódik, és korábban is jelentkezik, amint azt a szakirodalmi áttekintő is mutatja.

Eszünkbe juthat még a szégyentelenség. Az indiai születésű, kiváló brit író, Salman Rushdie Szégyen című regényében az egyik főszereplőt, egy kislányt annyi traumatikus megszégyenítés ér, hogy teljesen kifordul önmagából, és kontrollálhatatlan ösztönlénnyé változik.

Nem szégyenkezik többé, mondhatnánk: szégyentelen. Tehát aki nem érez szégyent, az szégyentelen? Érdekes kérdésfelvetés, de semmiképpen nem pozitív e tartalom: a „szégyentelen” kifejezés a magyar köznyelvben olyan személyt jelöl, akinek viselkedése miatt vélhetően a leginkább oka volna arra, hogy szégyellje magát.

Ugyanakkor a szégyen hiányát mégis jó irányban keressük. Amikor valamilyen viselkedésről, gondolkodásmódról, cselekedetről úgy beszélünk, hogy azért nem része életünknek, mert szégyellnünk kellene magunkat, ha az volna, ott pozitív tartalmat sejthetünk. Az erkölcsi tartás képességére utalhat, illetve a morális gondolkodás kezdetét is jelezheti, ha valamit a vele járó szégyen miatt (is) utasítunk el.

3. Rogers módszere A kliensközpontú lelkigondozás módszertana nagyban támaszkodik Carl Rogers lelkigondozói kapcsolatról alkotott szemléletére. Az ő rendszerében a lelkigondozó és a kliens között ideális esetben empatikus, bizalomteli légkör alakul ki, amely lehetővé teszi a kliens számára, hogy érzéseit, attitűdjeit, problémáit a lehető legteljesebben kifejezze.10 Az ilyen beszélgetésfolyamatban a kliens szabadon fölismeri mintáit, viszonyulásait, impulzusait, bátran megnyílhat. Az ehhez leggyakrabban használt módszertan a nondirektivitás, mely azt jelenti, hogy a lelkigondozó számára a másik ember nem páciens, hanem kliens, és semmiképpen sem tárgy. Tehát nem tárgya semmiféle diagnosztizálásnak, ítéletnek, dogmatizálásnak, moralizálásnak. A módszer konkrét technikája az érzelmi visszatükrözés.

8 Uo. n 9 M. JACOBY: Shame and the Origins of Self-Esteem. A Jungian Approach, Taylor & Francis Group, London, 1996, p. 3. n 10 H. FABER – E. VAN DER SCHOOT: A lelkigondozói beszélgetés lélektana, Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány, Budapest, 2002, p. 39.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

138

03_Liszka_Viktor_Gabor_Embertars 2016.07.15. 19:48 Page 139

EZÉRT REJTŐZTEM EL

Az érzelmi tükrözéskor nem az értelem diktálta kérdéseket teszünk föl a kliens mondanivalójával kapcsolatban, sokkal inkább megpróbáljuk fölismerni a szavai mögött – akár nem tudatosan – kifejeződő érzelmeket, és azoknak adunk hangot. Ez nagyban segít a kliensnek, hogy föltárja, megértse alapvető motivációit.

Ezen a lelkigondozói úton csak valódi empátiával és átéléssel lehet járni.11 Ugyanígy fundamentuma a kapcsolatnak a bei-dem-anderen-sein, vagyis a másik mellé állás.12 Ehhez illeszkedik Faber és van der Schoot véleménye, mely szerint a jó beszélgetés szempontjából a kapcsolat fontosabb szerepet játszik, mint a technika.13 Mégis azt kell mondanunk, hogy éppen ez a technika lehet a leginkább alkalmas arra, hogy megteremtsük azt a lelki, érzelmi befogadó közeget, ahol egy szégyenkező ember közel tud kerülni saját szégyenéhez, és esetleg képessé válik beszélni róla. Nagy kérdés, hogy az érzelmi tükrözés hogyan működhet olyan obskúrus és megfoghatatlannak tűnő érzéssel szemben, mint a szégyen. Ha még egy gondolat erejéig visszatérünk a bibliai teremtéstörténethez, ott azt látjuk, hogy az ember nevet ad a körülötte lévő dolgoknak és élőlényeknek. A bűnbeesés előtti utolsó mondatot már idéztük: „Még mindketten mezítelenek voltak: az ember és a felesége; de nem szégyellték magukat.” Ezután történik a bűnbeesés, aminek kapcsán viszont az ember már nem tudja megnevezni szégyenkezését, annak nem talál jobb meghatározást a számonkéréskor, csak ennyit: „megijedtem, ezért rejtőztem el” (1Móz 3,10). Pszichoszociális fejlődésünk egyik alapeleme, hogy egyre pontosabban tudjuk kifejezni és megnevezni érzéseinket. A szégyen érzése ebben is más: nagyon rejtőzködő, és mélyülésével egyre távolabb kerül a megnevezhetetlenség homályába.

Rogers nyomán meg kell említenünk a lelkigondozói munkában sokszor tapasztalható ellenállás fogalmát. Egy problémában vagy zavarban megrekedt kliensnél előfordul, hogy azt csak valamilyen elhárítási formával tudta legyőzni, és attól tart, hogy az elhárított tartalom visszakerül a tudatába.14 Ilyenkor nem szívesen beszél helyzetéről, találkozhatunk elfojtással is, ugyanakkor szabadulni szeretne abból, amiben van. Ezt az ambivalenciát átviheti a lelkigondozóra is (áttétel).

Minthogy a szégyen önmagában is roppant ambivalens érzés, és rejtve igyekszik tartani a vele küzdő kliens, értelemszerűen a fentiekkel is számolni kell. A megfelelő lelkigondozói válasz a pozitív elfogadás (positive regard)15 lehet, amelynek során érvényesül az empátia, az odafigyelés, a másik alapvető igenlése, és amely megteremti azt a biztonságot, amiben a kliens megérzi, hogy nehézségében vele tartanak, elfogadásra lel, és így ellenállását fokozatosan föladja, megnyílik, az objektív légkörtől a szubjektívhez ér.16 Azt mondhatjuk, hogy ez a típusú lelkigondozói hozzáállás azon túl, hogy a kliensközpontú szemlélet alapját kell képezze, a szégyennel viaskodó kliensek esetében különlegesen fontos, sőt megkerülhetetlen.

4. Gyónás és feloldozás Faber és van der Schoot már idézett könyvük egy külön fejezetében foglalkoznak a gyónás és föloldozás kérdésével.17 Ebben – többek között – arról is szó van, hogy a bűnösség érzése csak többé-kevésbé tudatosodik. A szerzők megkülönböztetnek hamis és valódi bűnösségi 11 Uo. p. 43. n 12 Uo. p. 47. n 13 Uo. p. 66. n 14 Uo. p. 94. n 15 Uo. p. 95. n 16 Uo. n 17 Uo. p. 117.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

139

03_Liszka_Viktor_Gabor_Embertars 2016.07.15. 19:48 Page 140

LISZKA VIKTOR GÁBOR

érzést, illetve ezek infantilis, éretlen és érett formáit. A bűn elsősorban jogi és teológiai kérdés, utóbbi értelemben Isten akaratával való szembeszegülést jelent. A bűntudatról pedig már kifejtettük, hogy a szégyentől, noha lehet közük egymáshoz, sokban különbözik.

Ami miatt röviden mégis idetartozónak érezhetjük a témakört és az említett fejezetet, az az, hogy a Biblia felől nézve a szégyen története az ember Isten akaratával való szembeszegülésével kezdődik, s csak az Istentől jövő elfogadottság és megbocsátás ad gyógyulást belőle. Éppen az infantilis bűnösség fogalmával jelöli a szerző azt a félelmet, amelyet a szeretet elvesztésének lehetősége kapcsán érez az ember.18 Teológiailag, illetve pasztorálpszichológiailag ez lefordítható arra a félelemre, amelyet Isten szeretetének elvesztése miatt érezhetünk. E szeretetre a föloldozásban kaphatunk ígéretet. A bűnösségi érzés ezen oldala a szégyenkezéshez hasonlónak tűnik, és ezért elképzelhető, hogy némelyik kliensnél a föloldozás jelenthet olyan élményt, amely Isten szeretetéről tanúskodik, és amelynek során újra megtapasztalhatja azt, amit a szégyennel való küzdelmében talán már régen elfeledett: hogy ő is szerethető.

A gyónás és a lelkigondozói beszélgetés összefüggéseiről írja Joób Máté: „A legfőbb nyomor az elhagyatottság. A pokol az örökre magukba zárkózottak szenvedése – Jálics Ferenc ezekkel a szavakkal fejezte ki azt az állapotot, amikor az ember egyedül marad krízisében.

Az embertársak és az Isten felé való nyitás is nagyon nehéznek tűnik ilyenkor. A szégyen, a bátortalanság és a képmutatás könnyen legyőzik a gyógyulás utáni vágyat. A lelkigondozó fontos segítséget nyújthat abban, hogy a beszűkült dimenzió kinyíljék a magára maradt ember számára, hogy a közösség úgy transzcendens, mint immanens vonatkozásban is pozitív élménnyé váljon. A közösség élményének azonban nem kell megmaradni pusztán a pozitív érzés szintjén. A kinyílt dimenzióban gyakran benne rejlik az a pont, ahonnan a gyógyulás elindulhat, és ahova egyben megérkezhet a magára maradt ember.”19 E rövid részlet is igen jól érzékelteti a problémával járó nehézségeket (hárítás), és segítő megoldási lehetőséget is kínál (kinyílás). Ha vallásos, Istenben hívő kliensről van szó, a lelkigondozó a szégyenérzetbe rekedtséghez segítségül hívhatja, megjelenítheti a beszélgetésben Isten szeretetét mint az elfogadás és megtartás abszolútumát. Ha van fogékonyság és igény a kliensben, a lelkigondozás spirituális dimenziójából, Isten szeretetéből kiindulva is járhatnak közös úton, amelyen el lehet jutni odáig, hogy Isten mennyire szereti önmaga képére teremtett gyermekeit, és mit jelenthet ez számunkra az önértékelésünkben, önmagunkról kialakított képünkben. E ponton persze el kell gondolkodni a lelkigondozás, illetve a lelkivezetés útjainak különbségéről, lehetőségeiről.

5. Szégyen- és bűntudat-szituációk a pasztorálpszichológiában Tomcsányi Teodóra tanulmányában20 megemlíti Léon Wurmser három szégyenváltozatát: a szégyenérzetet, a szégyen miatti szorongást és a szégyenlősséget, illetve utal egy igen meglepő és nagyon érdekes formájára: „Schneider arra hívja fel figyelmünket, hogy létezik 18 Uo. p. 118. n 19 JOÓB M.: Gyónás és lelkigondozói beszélgetés, in SZABÓ L. (szerk.): Ablaknyitás, Luther Kiadó, Budapest, 2004, p. 139. n 20 TOMCSÁNYI T.: Bűn, bűntudat, szégyen. A delegált bűntudat valláslélektani és lelkigondozói megközelítése a családtörténetek kapcsán, in HORVÁTH-SZABÓ K. (szerk.): Valláspszichológiai tanulmányok, Akadémiai, Budapest, 2003, pp. 153–186. (Pszichológiai Szemle Könyvtár 6.)

EMBERTÁRS 2016 / 2.

140

03_Liszka_Viktor_Gabor_Embertars 2016.07.15. 19:48 Page 141

EZÉRT REJTŐZTEM EL

a szégyenérzetnek egy érett formája, amelyet a sötétkamra védőfunkciójának metaforájával illusztrál: a kamra megóvja a még előhívatlan filmet az idő előtti megvilágítástól.”21 Eszerint a szégyennek lehet preventív, énvédő funkciója is, amely a másik emberrel való kapcsolatunk fejlesztésében játszik szerepet, és a kitárulkozás, illetve elhatárolódás egészséges arányát, fokozatosságát tartja meg. Egészséges esetben ez uralható feszültség, patológiás esetben azonban önfeladáshoz vagy a másokkal való kapcsolat elvesztéséhez vezet.22 A szégyen érzése ideálisan a személyiség határainak őrzésében játszik konstruktív szerepet, míg a nem egészséges személyiség számára ez a határ folyamatos bizonytalanságot jelent, és állandósuló szorongással járhat együtt.

A reakciók tekintetében is többirányú lehet az elhárítási mechanizmusok skálája: Tomcsányi utal a bibliai bűnbeesés-történet rejtőzésaspektusára, és megemlíti, hogy súlyos esetben ez a visszavonulás, rejtőzés akár katatóniáig és autizmusig is elmehet, „ugyanis ezekben a betegségekben szűnik meg a legradikálisabban a másikkal való kontaktus”.23 A bűntudat és a szégyen kapcsolatát illetően azt találjuk, hogy az én szempontjából markáns a különbség: tipikus bűntudati szituációban az én romlatlan és egységes marad, míg a szégyenben meghasad megfigyelt és megfigyelő részekre, ami realitásellenes gondolkodáshoz vezet, és ezért a bűntudatnál sokkal fájdalmasabban éli meg az ebben szenvedő ember.24 A szégyen természete, szemben a bűntudattal, abszolút destruktív, mivel a személyiség egészét „értékteleníti el”.

A szégyen ilyen mélyen romboló hatása védtelenné teheti az embert sok pszichés problémával szemben is, és pozitív korrelációt mutat számos pszichés tünettel.25 Ezt azért is fontos megemlíteni, mert itt előkerülhet a lelkigondozó kompetenciája, illetve annak határai.

Amennyiben a probléma szétfeszíti a klasszikus lelkigondozás kereteit, a lelkigondozó jobban teszi, ha a helyzet felismerésével egy időben megfelelő szakember után néz, és hozzá küldi kliensét.

Nyilvánvaló, hogy egy önértékelésében mélyen sérült, a szégyen sajátos bilincsét viselő ember számára ez a delegálás is lehet a helyzetét, problémáját elmélyítő „csapás”. Mégis az a helyes, ha a lelkigondozó nem vállal olyan kihívást, amely meghaladja képzettségét és szakmai képességeit, ugyanis az ilyen indolencia akár még nagyobb kárt is előidézhet a kliens lelki életében, mint a szakemberváltás okozta önértékelési sokk.

Szégyen és bűntudat megkülönböztetésében igen hasznos segítségnek találhatjuk azt a megállapítást is, hogy a kettőt az empátia léte vagy hiánya választja el – írja Tangney nyomán Tomcsányi Teodóra.26 Ez szociális szempontból is igazolható, mivel a szégyenben élő ember folyamatos elidegenedést él át, mind önmagától, mind a közösségtől.27 Stephen Pattison ír egy fiatalemberről,28 akivel a hadifogolytáborban saját társai szüntették meg a kommunikációt, úgy téve, mintha nem létezne, mert lopással gyanúsították.

Később kiderült, hogy ártatlanul, de addigra társainak beszélgetései, melyekből őt tüntetőleg kizárták, pusztítóan hatottak rá, emocionálisan összetörték, és egészségileg is gyorsan leépítették. Néhány hónapra rá a fiatalember meghalt.

21 Uo. p. 158. n 22 Uo. n 23 Uo. p. 159. n 24 Uo. p. 160. n 25 Uo. p. 162. n 26 Uo. p. 165. n 27 S. PATTISON: Shame, i. m. p. 176. n 28 Uo. p. 150.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

141

03_Liszka_Viktor_Gabor_Embertars 2016.07.15. 19:48 Page 142

LISZKA VIKTOR GÁBOR

Ha a szégyen érzése ilyen drasztikus következményekkel járhat, mondhatjuk, hogy éppen ezért némileg erős lelkigondozói módszerekre és eszközökre lehet szükségünk a vele való foglalkozás folyamán?

A céltudatos autoritativitás, a szuggesztió juthat eszünkbe, a kényszerítő, alárendelő jellegű monológ. Faber és van der Schoot munkájában azt olvassuk, hogy sok lelkigondozó szorgalmasan felhasználja ezt a képességét: tekintélyi alapon nyugtatnak, biztatnak, tanácsot adnak stb. „A szuggesztió eredményességét az első pillanatban könnyen hatékonynak véljük. Holott ez gyakran csak látszat. Többször utaltak a szuggesztív megnyugtatás jelentőségére, amikor a félelem és bűntudat érzéseinek csökkentéséről, a túl erős emócióktól való távolságtartásról, a gyógyuláshoz megkívánt nyugalom eléréséről stb. van szó. [...] Pedig mélyreható félelmi és bűntudatérzésekkel szemben egyetlen esetben sem érhető el maradandó hatás: sem tartós ellazulás, sem javulás, sem megnyugvás.”29 Tekintetbe véve, hogy a szégyen – természetéből fakadóan – az elrejtés, rejtőzés ösztönösségével hat az emberre, aligha tarthatjuk elképzelhetőnek az ilyen módszer eredményes használatát. Lelkigondozásban semmiképp. A Pattison professzor által említett szélsőséges helyzetben inkább azonnali krízisintervencióra lehet szükség, mintsem utólagos gondozásra.

EGY ROSSZ PÉLDA A BESZÉLGETÉSRE Következzen egy rendkívül rossz példa a lelkigondozói beszélgetések konkrét terepén, szintén Faber és van der Schoot nyomán. Egy családlátogatás helyzetében vagyunk, az első találkozáskor.30 A látványosan tapasztalatlan látogató a gyülekezethez, egyházhoz fűződő kapcsolatról faggatózik, amelyet a család már jó ideje nem tart fönn.

W.: És a gyermekeik, ha kérdezhetem Öntől, H. asszony; megkereszteltette-e és elküldte-e őket hitoktatásra?

H.: Nem. A gyerekek nincsenek megkeresztelve, és nem is járnak hitoktatásra.

W.: Kár, hogy a gyerekek is hit nélkül nőnek fel, és nélkülözik a lelki vezetést. Most mit írjak a kartonra a gyerekei neve mögé? „Modern pogányok”, vagy valami hasonlót? Ön is így gondolja?

H. (hallgat, majd szünet után): W. úr, azt szeretném javasolni, tekintsük befejezettnek a beszélgetést, azt hiszem, nincs sok értelme, hogy tovább folytassuk.

Azt nem tudjuk, hogy az asszonyban volt-e szégyenkezés amiatt, hogy elszakadtak kereszténységüktől, vagy legalábbis ez nem derül ki egyértelműen a beszélgetésből. Nem kizárható, és most a példa kedvéért feltételezzük, hogy ebbe az irányba is elmehetett volna a folyamat. Ezt a jegyzőkönyvrészletet olvasva azonban elsőre is feltűnik, hogy a látogató megszégyeníti az asszonyt, és ami különösen durvává teszi a szituációt, hogy ráadásul a gyermekeivel kapcsolatban.

Azt kell mondanunk, hogy ez a megnyilvánulás nem pusztán a nondirektív lelkigondozás lehetőségét zárja ki, tehát nem „csak” szakmaiatlanságot látunk, hanem az emberi 29 H. FABER – E. VAN DER SCHOOT: A lelkigondozói beszélgetés lélektana, i. m. p. 126. n 30 Uo. p. 140.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

142

03_Liszka_Viktor_Gabor_Embertars 2016.07.15. 19:48 Page 143

EZÉRT REJTŐZTEM EL

méltóságról van szó, amelybe a látogató beletipor. Ez példája a lelkigondozás teljesen helytelen módjának, illetve a rogersi módszer figyelmen kívül hagyásának. Különösen súlyosbíthatja a helyzetet, ha a lelkigondozó e megszégyenítéssel történetesen egy olyan tartalomra válaszol, amelyben jelen van a szégyen érzése. Ekkor nem csupán az történik, hogy szakmaiatlan arroganciájával elveszített egy klienst, a gyülekezet pedig egy potenciális viszszatérőt, hanem föltételezhetjük, hogy lelki kárt is okozott az asszonyban. ÖSSZEGZÉS Noha nem könnyű megragadni a szégyen fogalmát, és röviden megfogalmazni a hátterét, e szűk merítésből is kiviláglik, hogy e jelenség sokfélesége nagy lelkigondozói éberséget igényel. Ez az érzés nagyon mélyen gyökerezik az emberben, és igen korán jelentkezhet.

Különösen óvatossá kell tegye a lelkigondozót az a tény, hogy a szégyennek vannak konstruktív szerepei is, hiszen jelenléte szükségszerű személyiségünk bizonyos struktúráiban.

Azt általános érvénnyel kijelenthetjük a szakirodalmi betekintés alapján, hogy a rejteni akart szégyen érzésének megfogalmazásához a kliensnek föltétlenül szüksége van a bizalmi légkörre. Lelkigondozóként akkor helyes a hozzáállásunk, ha a kellő lelki körülmények megteremtésének lehetőségét elsősorban a kliensközpontú lelkigondozás rogersi diszciplínájában látjuk.

Az iménti rossz példához hasonló esetek átgondolásának azért lehet döntő súlya, mert majdnem biztos, hogy a szégyen érzésének már leírt jellegzetessége a lelkigondozói folyamat bizonyos pontjain a nondirektivitás átmeneti elengedésére kényszerítheti a lelkigondozót. A fenti természetesen erős, már-már eltúlzott példa, és nem föltétlenül szégyenfókuszú, mert számtalan oka lehet egy család elszakadásának, leválásának az egyháztól annak gyülekezeti valóságában – ez sokrétű kérdés. Létezik szakirodalma is, de éppen abból nemritkán csakugyan kiolvasható egy-egy rejtett szégyenszituáció. De a vallásosságtól teljesen függetlenül is nehéz detektálni a szégyent. Éppen ezért igényel egyrészt különös körültekintést a lelkigondozó részéről, de nem csupán a fölismerésében, hanem a kezelésében is.

Azonban ez kizárólag akkor lesz működőképes, ha az elméleti felkészültség mellett a szakmai magabiztosság és az emberi érzékenység, empátia is jelen van.

Azért nagyon fontos, hogy egy beszélgetésben kitapinthatóvá váljon a bűntudat és a szégyen érzeteinek különbsége, mert a kettő egészen más irányba viszi a folyamatot. A bűntudathoz kapcsolódó tartalmaknál eljöhet az a pont, ahol – akár jó értelemben vett direktivitás révén – mintegy vallomásszerűen szinte „kibukik” az addig bent tartott fájdalom és önvád. A kliens eljuthat odáig, hogy megbocsát magának valamiért, más esetben megérti, hogy érzése sokkal erősebb, és jobban bántja, mint amilyen súlyos a vélt vagy valós vétke.

Ebben az érzelmi tükrözés, a kreatív átkeretezés és egyéb lelkigondozói technikák nagy segítségünkre lehetnek.

Azonban súlyos hibát követhetünk el, és nagy valószínűséggel magát a klienst is elveszítjük, ha a kapcsolatban úgy érzi, hogy a még maga számára sem igazán megfogalmazott, homályos szégyenérzetét relativizáljuk, finoman elbagatellizáljuk. Ez akkor is így van, ha egyébként emberi együttérzésből teszünk így, mert ezzel az amúgy sem határozott kontúrú, de az egész életét átszövő szorongása fölött hozunk ítéletet; azt, hogy komolytalan. Valójában ezzel a bibliai ősidők vagy a fejlett öntudat hajnala óta kísértő érzelmi szörnyeteggel, EMBERTÁRS 2016 / 2.

143

03_Liszka_Viktor_Gabor_Embertars 2016.07.15. 19:48 Page 144

LISZKA VIKTOR GÁBOR

a szégyennel szemben a lelkigondozó első és sokáig talán egyetlen hatékony eszköze annak a bizalmi légkörnek a megteremtése lehet, amelyben a rejtőzködés és az izoláció lassanként oldódni tud. Azt is jó átgondolni, hogy az ilyen nehezen megközelíthető érzéshez való, mentálhigiénés szemléletű lelkigondozói viszonyulást semmiképpen sem lehet egy-két alkalom alatt kialakítani, és ne is várjunk gyors áttörést e téren. Nem vagyunk mindenhatók. Ezért a szupervíziótól sose tekintsünk el. Nem jó, ha a következő helyzet áll elő: a lelkigondozót a folyamat hosszúsága elbizonytalanítja, horribile dictu szégyent érez a szégyennel vívott harcának látszólag kitartó eredménytelensége miatt. Akkor visszatértünk oda, hogy „kezdetben [...] sötétség volt a mélység fölött.”

A szerző evangélikus lelkész, mentálhigiénés szakember.

Viktor Gábor Liszka: This Is the Reason I Was Hiding. The Possibilities of a Pastoral Approach to Shame. This study aims to survey and review some of the basic literature of pastoral care and counseling, particularly regarding the feeling of shame and connecting it to the concept of shame in the Bible. It partly examines the models of H. Erikson and Carl R. Rogers and other insights of pastoral psychology, with special emphasis on the question whether shame and guilt should be distinguished and, if yes, why and how. This brief theoretical insight can hopefully help those whose counseling practice demands the embedding of a mental health attitude toward individuals struggling with shame.

Keywords: shame, guilt, counseling, pastoral care, mental health, Bible, models.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

144

04_Meszaros_Ferenc_Embertars 2016.07.15. 20:26 Page 145

MÉSZÁROS FERENC

„Az Úr letörli a könnyet minden arcról” Gyászfeldolgozás egy plébániai ifjúsági közösségben E tanulmány eredetileg szakdolgozatként, de nem titkolt módon, kifejezetten lelkipásztori útkeresés céljából készült. Az írás egy konkrét, fiatalokból álló plébániai csoport életében bekövetkezett tragikus életesemény – egyik társuk hirtelen elvesztése – és az ennek feldolgozását segítő lelkigondozás, lelkipásztori vezetés ismertetésén keresztül igyekszik bemutatni a csoportos lelkigondozás lehetőségeit a liturgia mint lelkigondozói eszköz által. Kitér a gyász, különös tekintettel a serdülőkori gyász sajátosságaira, melyek egy ilyen lelkigondozói gyakorlat során mindenképpen szem előtt tartandók. Az eredményes lelkigondozás alapfeltétele a lélektani sajátosságok ismerete.

Továbbá felhívja a figyelmet az e gyakorlathoz kapcsolódó lelkipásztori nehézségekre, és igyekszik utat keresni a leküzdésükhöz. Fontosnak tartja megemlíteni, hogy a mindennapos pasztorális gyakorlatban komoly lehetőségei vannak a mentálhigiénés szemléletű lelkipásztori szolgálatnak, melynek eredményessége kézzelfogható.

Konklúzióként leszögezi, hogy az igazi eredményt mindenféle emberi ügyességen és módszeren túl az Istennel történő együttműködés biztosítja.

Kulcsszavak: serdülőkor, halál, gyász, közösségi lelkigondozás, liturgia.

Amikor diakónusszentelésem előtt a prefektusom megkérdezte, hogy a pasztoráció mely területétől tartok leginkább, akkor azt mondtam, hogy az ifjúsági csoportok és a haldoklók lelkipásztori vezetése, ellátása „ismeretlen és bonyolult számomra”.

Ma már, tizennégy papi évvel a hátam mögött egészen másképp látom a szolgálat e két területét. Nyolc év iskolai – ebből két év iskolalelkészi –, valamint évtizednyi plébániai szolgálat után kijelenthetem, nem félelmetes egyik sem, és bár sok szempontból valóban titokzatos, éppen ezért izgalmas. Nem bonyolult, inkább összetett, kihívásokkal teli, s ha jól közelítünk a lelkipásztori területek adta személyekhez, akkor rajtuk keresztül az emberi életnek, múltnak, jelennek s talán a jövőnek (pontosabban szólva az örök életnek) a titkai is feltárulnak előttünk, nem is szólva önmagunk még mélyebb megismeréséről.

Jelen írásomban szeretném bemutatni a plébániai ifjúsági lelkipásztorkodás egy általam végzett mentálhigiénés-lelkigondozói szemléletű gyakorlatát egy csoport konkrét élethelyzetén és annak lelkipásztori-lelkigondozói kísérésén keresztül.

Klienscsoportom az egyik egyházközség (melynek szolgálatát egykor elláttam) megismerkedésünkkor hat főből álló ifjúsági csoportja, egy elsőáldozó koruktól (akkor már közel nyolc éve) együtt lévő, immár középiskolás korosztályba tartozó, igazi baráti társaság volt. Lelkipásztor elődöm nem foglalkozott velük, kulcsot kaptak az épülethez, de különösebb lelki segítségre nem számíthattak.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

145

04_Meszaros_Ferenc_Embertars 2016.07.15. 20:26 Page 146

MÉSZÁROS FERENC

Egy nap tragikus esemény történt: a csoport egyik meghatározó tagja, egy igazi vezéregyéniség közlekedési balesetben meghalt. A többieket rendkívül megviselték a történtek.

Gyorsan világossá vált, hogy a gyász folyamatát egyéni és csoportszinten egyaránt kezelni kell. Erről a gyászkísérésről, a közös és egyenkénti lelkigondozói folyamatról szeretném megosztani tapasztalataimat.

GYÁSZ ÉS LELKIGONDOZÁS „Úgy gazdálkodj, mintha földed ezer évig művelhetnéd. Élni pedig úgy élj, mintha holnap meg kellene halnod” (sírfelirat egy anglikán templomban).

Nem egyszerű úgy tekinteni a halálra, mint az élet integráns részére. A keresztény tradíció szerint (s más vallási és filozófiai rendszerekben is) a halál gyakran egyike az élet „végső” dolgainak; nem abban az értelemben, mintha a végső esemény lenne, hanem olyan, az egész életen végighúzódó szálat jelentve, amelyben a „végsőnek az az értelme, hogy a halál és a veszteség közelségét és valóságát olyan dimenzióként ismerjük fel, amire vetítve az életet teljesebb módon élhetjük”.1 Erre a pontra nem könnyű eljutni, hosszú út vezet idáig, melyet kikerülhetetlenül végigkísér a halál, az elmúlás gondolata.

A halállal való szembenézéssel kapcsolatban még egy fontos dolgot ki kell jelentenünk.

A „depressziósnak, levertnek érzem magam” kifejezések az imént idézett Ian AinsworthSmith anglikán lelkész szerint azt jelentik: „üres vagyok, nincs bennem érzelem”. Ezzel szemben a „bánatot érzek, és ki is mutatom” a bármiféle veszteséggel való szembenézés nagyon is normális, de gyakran nem megfelelőképpen megértett része. Nagyon kevés ember emlékszik gyermekkorából pozitív szomorúságélményekre. Sokkalta gyakoribb, hogy az érthető szomorúságot az „önmagában való bűnös elmerüléssel” azonosítják. A „ne szomorkodj!” vagy „ne mutasd, mit érzel!” módszere kibírhatatlan nyomás alá helyezi a gyászolót azzal, hogy elvárja tőle: váljon mássá, mint amilyen ő maga. Mutasson olyan „arcot”, amelyről végül már ő is elhiszi, hogy az az egyedüli, mások számára is elfogadható „maszk”.2 Pedig a szakterület képviselőinek egybehangzó véleménye, hogy az érzelmeket meg kell engedni a gyász feldolgozása során, s fontos, hogy segítőként megfelelő közeget és lehetőséget biztosítsunk az érzelmek kimutatásához és kezeléséhez.

A Bibliában jelentős témaként jelenik meg a gyász. Pontos menetrendjét és leírását találjuk meg az Ószövetségben: a gyászolók hamut szórtak a fejükre, megszaggatták ruhájukat, böjtöltek stb. Mindez egyáltalán nem puszta séma vagy üres forma volt, hanem a holtponton átsegítő viselkedési minta, mely hozzásegítette a gyászolót a gyász fájdalmának elviseléséhez, feldolgozásához. Modern korunkban sok tekintetben – nemcsak a halál és a gyász, hanem az élet és számos jelensége vonatkozásában is – már nem léteznek ilyen viselkedési minták. Az Újszövetségben egyrészt Jézus esetében figyelhetők meg bizonyos gyászreakciók, gyászmozzanatok (például Jeruzsálem megsiratása, mert hitetlensége miatt el kell vesznie; valamint Lázár esete is tanulmányozható a gyász szempontjából, amikor Jézus könnyeiről is olvasunk, arról, hogy együtt sírt a gyászolókkal, és nagyon erőteljes 1 I. AINSWORTH-SMITH: Szembenézni a halállal – engedni elmenni, in JELENITS I. – TOMCSÁNYI T. (szerk.): Egymás közt egymásért, HÍD, Budapest, 1990, pp. 189–193. n 2 Uo. EMBERTÁRS 2016 / 2.

146

04_Meszaros_Ferenc_Embertars 2016.07.15. 20:26 Page 147

„AZ ÚR LETÖRLI A KÖNNYET MINDEN ARCRÓL”

kifejezések olvashatók a Jn 11-ben, tudniillik Jézus a lelkében felindult, megrendült, feldúlt volt); másrészt tanulmányozható még a tanítványok gyásza is, miután látták a Mestert „elveszni”. Idézhetők Pál apostol szavai is, aki a sírókkal való együttérzésre biztat (Róm 12,15: sírjatok a sírókkal).3 A liturgia (értve ezen mindazon „szent cselekményt”, mely megfelelő szertartásrend szerint zajlik) elsősorban kultusz és nem lelkigondozás, ugyanakkor természeténél fogva pszichohigiéniai hatást fejt ki, ahogy maga a vallás is fontos pszicho- és szociohigiénés jelentőséggel rendelkezik. Az istentisztelet (tulajdonképpen a liturgia fogalma kibővítve, tágabban értelmezve) a hit ritualizált ábrázolásaként egy hitközösség önértelmezésének kifejeződése, és egy bizonyos ön- és istenképből támad, amelyet egyszerre ápol és hagyományoz, úgy, hogy körforgás keletkezik a kultusz és a teológia, valamint a teológia és a kultusz között.

Egy vallás és kifejezésformái így kultúrtörténetileg meghatározottak, és a maguk részéről meghatározzák a kultúrát, amelyhez tartoznak, vagy éppen egy idegen kultúrát is, amelybe bevitetnek.4 Nincs ez másképp a halál és a gyász kultúrájával kapcsolatban sem.

A gyász feldolgozását segítették régebben a siratók, a virrasztás, a nyitott ravatal, a halotti tor, a fekete viselet stb. A rítusok, szokások közös (nagycsaládi, faluközösségi) követése kifejezte az összetartozást. Az íratlan törvényként elvárt szokások betartása – amellett hogy kötelezett – támaszt, erőt nyújtott kívülről is, amikor az ember lelkében a szétesettség, a kiúttalanság érzése uralkodott. A közösség – miközben elvárta a gyászt – formai és időbeli keretet is adott.

Minden rítus mögött többnyire ősi, mély értelmű szimbólumok állnak, melyek – ha nem is értjük őket pontosan – ha jók, erősen hatnak az érzelmeinkre, tudattalanunkra, ösztönvilágunkra. Az ember figyelme a haláltól való érintettség állapotában a lét nagy kérdései felé fordul. A szimbólumoknak, jelképeknek különös erejük van ekkor, rendkívüli intenzitással közvetíthetik a mögöttük rejlő tartalmat. Sajátságuk, hogy könnyebben eljutnak a „lélek közepéhez”, mint a fogalmi gondolkodás, kifejezésmód.

A régi szokásrendszer átalakulásával a társadalom attitűdrendszere is megváltozott.

A nyugati világot érintő társadalmi változás, a materiális értékek szerepének felerősödése, az erőltetett urbanizáció stb. mindenhol próbára tette, kikezdte az emberi közösségeket, szokásokat, rítusokat. Nálunk azonban a második világháború utáni évtizedek emberidegen ideológiája tudatosan is pusztított olyan lelki, közösségi gyökereket, amelyek hiánya mai napig ható negatív következményekkel járt. És sajnos nem pusztán a szokások, rítusok átalakulásáról van szó, hanem azok kihalásáról, elvesztéséről is. Ha létrejönnek is újak, fennmaradásuk feltétele, hogy rendelkezzenek az ember pszichés, szociális és spirituális igényeit kielégítő korábbi rítusok jellemzőivel, nevezetesen tudatosítsák a veszteséget, jelezzék a megszokott életforma átmeneti megszakadását, segítsék az érzések őszinte kifejezését, tartsák keretek között a gyászt.5 A gyászolók lelkigondozásához a lélektani felismerések felhasználására éppúgy szükségünk van, mint a hídépítőknek a statikai törvények ismeretére. A gyászolók lelkigondozása 3 Vö. RIBÁR J.: Gyászolók lelkigondozása, in JELENITS I. – TOMCSÁNYI T. (szerk.): Egymás közt egymásért, i. m. pp. 194–251. n 4 D. STOLLBERG: Lelkigondozás és istentisztelet, in M. KLESSMANN (szerk.): A klinikai lelkigondozás kézikönyve, Debreceni Református Hittudományi Egyetem, Debrecen, 2002, pp. 209–216. n 5 CSERI P.: Gyász a változó világban, Embertárs, 2003/1., pp. 87–93.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

147

04_Meszaros_Ferenc_Embertars 2016.07.15. 20:26 Page 148

MÉSZÁROS FERENC

valóban hasonlít a híd építéséhez, hiszen többszörös értelemben is hidat kell építenünk a gyászoló és környezete között, a gyászoló és önmaga között, valamint a gyászoló és az elhunyt között. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a gyászolónak el kell tudnia jutni odáig, hogy elfogadja az elhunyt személyét. Nem elfelejtenie kell, hanem beépíteni újraalkotott világába, ami egyben a visszatalálást is jelenti környezetébe.6 Sajnos még egyáltalán nem általános a hazai lelkipásztori körökben a lélektan tudományára és eredményeire épülő lelkigondozás. Sok pap támadja a pszichológiát, valamiféle bűnös áltudományként igyekezve beállítani. Éppen ezért minél hevesebb támadás éri a lélektan eredményeinek becsületes felhasználását, annál fontosabb e sokat támadott eredményeket felhasználni, és ezen az alapon tájékozódni. És minél inkább támadják a lélektan eredményeit felhasználó lelkigondozást, annál sürgetőbb azokat integrálni az egyházi lelkigondozásba. Elkötelezett lelkigondozásra van szükség, és ez az elkötelezettség kettős: egyrészt a Biblia (és az egyházi tanítás), másrészt a lélektan tudománya felé. A lelkigondozó lelkipásztor bátran bízhat abban, hogy Isten Szentlelke fel tudja használni értelmét, tudását, képességeit és idejét arra, hogy kliensének a lehetőségeihez képest, Isten szeretete által a legjobb módon nyújthasson segítséget. Viszont ezzel egyáltalán nem ellentétes a lélektan felismeréseinek felhasználása a lelkipásztori szolgálatban, sőt pontosan e segítő munkát támogatja, mintegy nélkülözhetetlenül.7 A SERDÜLŐKORI GYÁSZ Születésünktől az egyik legalapvetőbb létszükségletünk, hogy valaki számára jelentsünk valamit, tartozzunk valakihez, és fontosak legyünk egymás számára. Minél többet jelent számunkra a másik, annál értékesebbnek tartjuk a kapcsolatot, és minél inkább magunkba fogadjuk a másik szeretetét, annál inkább válik ő maga saját sorsunk, „lelkünk” részévé.

Gyakran átéljük, hogy valakit mindenki másnál jobban szeretünk, és személye még a saját életünknél is fontosabb. Az anya-gyermek egységnek is ez a mély szeretetkapcsolat a lényege.

Az az érzés, amelyet a szeretet képvisel, személyiségünk legteljesebb értékelését teszi lehetővé. Mások irántunk való szeretete és saját viszontérzéseink alapján tudjuk meg, mit jelentünk, miképpen vagyunk fontosak a világban. A szeretet, elfogadás hiánya hiábavalóságunk, feleslegességünk bizonyítékaként hat vissza személyes létünkre. Nemegyszer meg kell tapasztalnunk, hogy az elhallgatott szeretet hiánybetegségekben, azok gyógyításában éri el pótlását, kifejezését. Életünk során az érzelmi kötelék történeti szálai összefonódnak. Az együttes élmények és közös sorsesemények oly szorossá válnak, hogy elképzelhetetlenné teszik az elvesztés, csalódás, elválás átélését. A lelki rendszerben az én szerves részévé válik a másik, elvesztése így magának az énnek, épségünk tudatának megcsonkulását jelenti. A halálban beteljesülő végső és jóvátehetetlen veszteség, szeretteink elvesztése szükségszerűen indítja el a lelki folyamatok krízisét. Ennek lezajlását és megoldási útját képviseli a gyász.

Bár a temetési szertartással minden kultúra igyekszik rituálisan ellátni a veszteségben vergődő, szenvedő ember gyászszükségletét, a végső búcsú szociális arculata csak homlokzat 6 Vö. RIBÁR J.: Gyászolók lelkigondozása, i. m. n 7 Vö. M. DIETRICH: Handbuch Psychologie und Seelsorge, Brockhaus, Wuppertal, Zürich, 1989, pp. 9–28.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

148

04_Meszaros_Ferenc_Embertars 2016.07.15. 20:26 Page 149

„AZ ÚR LETÖRLI A KÖNNYET MINDEN ARCRÓL”

marad, amely mögött a lelki folyamat egyénileg változó. Úgy látszik, hogy a halál közel engedése önmagunkhoz és a megfelelő elbúcsúzás a gyász elengedhetetlenül szükséges és szerves része. A mai világunkban megtapasztalható halálkultúra általában sajnos pontosan ezt lehetetleníti el számunkra. Még kevésbé engedi meg azt, hogy a gyermekek megfelelő módon találkozhassanak szeretteik elvesztésének búcsúeseményeivel. Mai kultúránk a felnőtt gyászán túl tulajdonképp a temetési rítusokat is elzárja a gyermek elől, ezzel próbálva „megvédeni” a lelki megterheléstől. Pedig ezek átélésére nagyon is szüksége volna a gyermeknek, hiszen saját gyászreakcióját környezetének, családjának, hozzátartozóinak viselkedéséből meríti, követi és mintázza.8 A serdülőkor határait általában 13 és 19 év között húzzák meg, bár pontos elhatárolása nem könnyű, mert az ember egész élete során fejlődik. Oerter és Montada a 10 és 21 év közötti életszakaszt tartja a fiatalságnak. Ebben az időszakban megkülönböztetik az előpubertást (10–14 év), amellyel kapcsolatban külön kiemelik az „átmenetet” (12–14 év); ezután jön a „korai serdülőkor” (14–18 év), végül pedig a „késői serdülőkor” (18–21 év).9 Erikson a 12. és 18. életév közé teszi a kamaszkort, melynek pszichés krízise „a személyiség építése a személyiségzavarral szemben”, erénye a hűség, legfontosabb kapcsolati köre pedig a kortársak csoportja.10 Lelkigondozói szempontból ezt feltétlenül figyelembe kell venni.

A serdülő (különösen is az adoleszcencia második felében járó) fiatal sok szempontból különleges életkorban van. Metafizikai spekulációit az élet, halál, igazság, végtelen stb. problémái, az élet értelmének keresése, önmaga megértése, az életben betöltött hely fellelése, identitása felépítésének szándéka mozgatja.11 Erikson a személyiség kialakulása időszakának nevezi ezt az életszakaszt. Ebben az időszakban (12 és 18 éves kor között) a kamasz megpróbál átlépni a gyermekkorból a felnőttkorba. Gyakran tesz fel az önazonosságára vonatkozó kérdéseket: „Ki vagyok én?” „Mit keresek itt?” „Mi lesz belőlem?”12 E kérdések alapja az önismeret, önmaga megismerésének vágya, és ezeket veszik körül a világ és a többi ember megértésének létet érintő és a látható, kézzelfogható, érzékelhető valóságon túli problémái.

A haláltudat is ebben a korban ölt valós arculatot. Az élet éppen a végességben válik igazán értékessé, jóllehet a vég távolinak és valószínűtlennek tűnik a serdülő számára. Tudja, hogy a létezésnek valós határai vannak, világképében helyére kerül a halálgondolat, de élete tervezésének lelkesítő távlatkeresésében még nem tudja reálisan szemlélni a halál elkerülhetetlen valóságát, hiszen célja lenni valakinek, s megosztani másokkal a létezést.13 A korábbi gyermeki időszakokban a haláltudat körvonal nélküli és rejtélyes, valójában kialakulatlan, a halálfélelmek viszont áthatják a spekulációkat. Az adoleszcencia kora azonban racionálissá teszi, beérleli a haláltudatot. A félelmek nem a halál szükségszerű 8 BAGDY E.: Határmezsgyén. A halál és a gyász, in JELENITS I. – TOMCSÁNYI T. (szerk.): Tanulmányok a vallás és lélektan határterületeiről, SE–Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány, Budapest, 2003, pp. 202–227. n 9 BENKŐ A. – MARTOS T.: Serdülők és szüleik kapcsolatáról, vallási és egzisztenciális értékeiről, in HORVÁTH-SZABÓ K. (szerk.): Vallásosság és személyiség, PPKE BTK, Piliscsaba, 2007, pp. 173–224. n 10 E. ERIKSON: Identity and The Life Cycle, W. W. Norton & Company, Inc., New York, 1994, pp. 51–107. n 11 BAGDY E.: Határmezsgyén, i. m. n 12 M. LINN SJ – S. FABRICANT – D. LINN SJ: Életünk nyolc szakaszának a gyógyítása, Marana Tha 2000 Alapítvány, Budapest, 2002, pp. 111–134. n 13 DEBRECENYI K. I. – TÓTH M.: Életesemények a pásztori lélektan és a filozófia tükrében, SE Mentálhigiéné Intézet–Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány, Budapest, 2005, pp. 34–48.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

149

04_Meszaros_Ferenc_Embertars 2016.07.15. 20:26 Page 150

MÉSZÁROS FERENC

felismeréséhez kötődnek, hanem a jövő bizonytalanságának érzéséből erednek. Az egzisztenciális nyugtalanságnak e néha igencsak viharos időszakát a jövőre irányulás tölti be, a valakivé-valamivé válás, az önmegvalósítás vágya a mozgatóerő. E nyugtalanság vezeti a kíváncsiságot és érdeklődést a dolgok elrendező, rendteremtő értékelésére, afelé, hogy a serdülő egyre jobban képes legyen megérteni önmagát. A valós, elfogadható, de távoli és idegen vég csak kerete a létnek, a halál tudata valójában a sajnálatosan szükségszerű igazi felismerése.

Ez a viszonyulásmód hatja át az ifjúkor időszakát is, melyben a saját életnek a vágyak és elképzelések által meghatározott felépítése vezérli a halálhoz fűződő viszonyt is. Azzal, ami szükségszerű, de távoli, talán még kacérkodni is lehet. Kockáztatható az élet, szabad vele virtuskodni, olyan valószínűtlenül távolinak és megfoghatatlannak tűnik a saját halál.

E valószínűtlenségi érzés már hosszú előtörténetű egyéni és társas lélektani folyamatok terméke, sokféle elhárítás és tanult, a környezettől átvett bagatellizálás ítéleti szövevénye.14 KÖZÖSSÉGI LELKIGONDOZÁS: EGY KONKRÉT ESET KRÓNIKÁJA Lelkipásztorként valójában nagyon kevés módom volt kifejezetten közösségi lelkigondozást végezni, pontosabban kevés olyan alkalmam volt, amikor közösségben vezethettem olyan közös imát vagy valamilyen liturgiát, amelyre eleve lelkigondozói alkalomként tekinthettem volna. Lelkipásztori munkám, szolgálatom során természetesen sok olyan közös imát, liturgikus akciót vezettem, amelynek lelkigondozói szempontból is jelentősége volt, de – főleg a kisvárosi – plébániai gyakorlatban csak ritkán adatott lehetőségem ilyesmire. Szolgálatom során mindig is az egyéni, személyes lelkigondozás volt előtérben a közösségi lelkigondozással szemben, ezért is éreztem minden közösségi jellegű lelkigondozói feladatot nagy kihívásnak. A pozitív visszajelzések viszont arra vezettek, hogy felismerjem: olyan páratlan lehetőségei vannak a közösségben végzett lelkigondozói munkának, amelyeket az egyéni gondozás során nem biztos, hogy sikerül megélni. A közösség olyan pluszerőt jelent, amely az egyéni, négyszemközti találkozásokból természetszerűleg hiányzik.

A csoportot, mint említettem, a lelkigondozói folyamat alapjául szolgáló tragikus esemény előtt négy fiú és két lány alkotta, valamennyien tizenöt-tizenhat évesek, akik az évek során igazi közösséggé, baráti társasággá alakultak.

Közülük ketten, Gábor és Juli a helyi gimnáziumba járnak, Gábor építész szeretne lenni, Juli pedig erősen humán beállítottságú, újságírói vagy ügyvédi pályára készül. Csaba és Irén testvérek, szakközépiskolások, a családjuk sok generáció óta mezőgazdasággal foglalkozik, ők is efelé orientálódnak: agrármérnökök szeretnének lenni. Sanyi közgazdasági szakközépiskolába jár, bejáró, mindennap egy-másfél órát utazik.

A csoport hatodik tagja Tibi volt. Szintén gimnazista, a csoport igazi vezéregyénisége.

Mindenki számíthatott rá, minden helyzetben próbált segíteni, kereste, hol tehet jót. Rendkívül népszerű volt, nemcsak a barátai, hanem valamennyi ismerőse körében, az „igazi jó gyerek” megtestesítője, ráadásul mindez hallatlan szerénységgel és egyszerűséggel párosult.

Tanárai rajongtak érte. A plébánián rendszeresen segített, mindenben lehetett rá számítani.

14 BAGDY E.: Határmezsgyén, i. m.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

150

04_Meszaros_Ferenc_Embertars 2016.07.15. 20:26 Page 151

„AZ ÚR LETÖRLI A KÖNNYET MINDEN ARCRÓL”

Igyekezett mindig kedves lenni. Először azt hittem, csak a jólneveltsége miatt. Beszélgetéseinkből derült ki számomra, hol van ellentét a felettes és az ösztönénje között. Kamaszkori lázadását belülről élte meg, és nem mutatta ki, ez viszont rendkívül sok feszültséget generált benne. Elmondása szerint egyetlen olyan „hely” volt, ahol minden feszültségétől meg tudott szabadulni: ha úgy érezte, „elege van mindenből”, motorra pattant.

Kisgyermekkorától rajongott a motorokért, a motorozásért. Ahogy lehetett, azonnal robogóra szállt, előtte éveken keresztül spórolt rá. Büszke volt rá, nagyon óvta, féltette.

Többször elmondta, hogy szereti a sebességet, de soha nem volt a megszállottja, mindig nagyon körültekintően közlekedett. Balesete is a motorhoz kötődött: egy fékhibás teherautó halálra gázolta, a helyszínen életét vesztette, alig tizenhat évesen.

Mindenki számára tragédia volt. A családjának, szüleinek, testvérének és minden ismerősének, így az ificsoport számára is. Egy csapásra minden megváltozott. Tibi volt az, aki számon tartotta a többieket, elég volt neki szólni, hogy hol és mikor találkozunk, ő megszervezett mindent. A csoport közös programjainak nagy része is az ő fejéből pattant ki.

A többiek jól tudták és érezték ezt.

A csoport tagjai gyakorlatilag egyszerre maradtak el a templomból. Addig minden vasárnap ott voltak, segítettek a szolgálatban, felolvastak, ministráltak. Ha nem is mindannyian, de hárman-négyen biztosan. A baleset, pontosabban a temetés után egyiküket sem láttam úgy két hétig. A szokásos heti ifis összejövetelek is elmaradtak, ki ezzel, ki azzal az indokkal mentette ki magát. Nekem hatalmas lelki dilemmát okozott, hogy pont abban a néhány napban, hétben annyi egyéb elfoglaltságom volt (egymásra torlódott lelkigyakorlatok, közben több temetés, hittanórák folyamatosan, építkezések, renoválások, nagyobb pályázati ellenőrzés stb.), hogy sajnos nem tudtam azonnal megfelelő figyelmet, pontosabban megfelelő időt fordítani a nyilvánvalóan komoly lelki traumával küzdő csapatra.

Körülbelül egy hónappal a temetés után azt mondtam magamnak, lépni kell, segíteni kell, mert láthatóan baj van. Anélkül hogy fel tudtam volna mérni az egyéni helyzeteket, bennem volt az érzés, hogy foglalkoznom kell velük mind csoportban, mind személyesen.

Próbáltam felállítani magamban egy lelkigondozói koncepciót, segítői tervet, amely mentén kísérni fogom majd őket, legalábbis ha egyáltalán nyitottak lesznek erre.

Ugyanis megvolt bennem a félelem, hogy társuk elvesztését olyan mély tragédiaként élték meg, amely miatt egyelőre sem egymással, sem velem nem akarnak beszélgetni róla.

Erőltetni pedig nem akartam. Ugyanakkor ha nem adok nekik lehetőséget, hogy segítséget kérjenek, soha nem is fognak, és magukra maradnak ezzel a súlyos lelki teherrel. Ezt pedig nem szerettem volna. Pontosan tudom a saját életemből, mit is jelent egy feldolgozatlan ifjúkori gyász cipelése éveken vagy akár évtizedeken keresztül.

Persze sokszor feltettem magamnak a kérdést, vajon nem a saját sebeimet akarom-e begyógyítani a tragédia kapcsán. Valóban a fiatalokat szeretném kísérni a gyógyulás útján, vagy inkább magam akarok ezen az úton járni? Őket akarom kikísérni a gyászból, vagy azt akarom, hogy ők kísérjenek engem? Az egész lelkigondozói folyamat során igyekeztem reflektálni ezekre a kérdésekre, gondosan figyelve az áttételekre.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

151

04_Meszaros_Ferenc_Embertars 2016.07.15. 20:26 Page 152

MÉSZÁROS FERENC

AZ ELSŐ LÉPÉSEK Mindenkit igyekeztem személyesen megszólítani. Érezhetően örömmel vették a megkeresést. Elutasításra számítottam, de épp az ellenkezőjét tapasztalhattam meg.

Mindegyik csoporttagon látszott, hogy nagyon megviselte az eset. Egyértelműen észrevehető volt rajtuk, hogy egyszerűen nem tudják hova tenni a történteket, nem tudnak mit kezdeni az érzéseikkel. Miközben beszélgettünk, a könnyeikkel küszködtek, el-elsírták magukat.

Mindannyiuktól megkérdeztem, benne lennének-e valamilyen közös imádságban, vagy inkább csak négyszemközt szeretnének beszélgetni az esetről. Kivétel nélkül elmondták, hogy ők már nagyon szerettek volna összejönni akár a templomban vagy a plébánián, vagy csak éppen valamelyiküknél, és szerettek volna imádkozni vagy csak beszélgetni, de egyikük sem érezte magát olyan bátornak, hogy ő kezdeményezzen, pláne hogy engem megkeressen egy ilyen kéréssel. Persze erre hiába mondtam volna, hogy felesleges volt a félelem, ismerve magamat nekem sem ment volna az ilyesmi, főleg tizenhat évesen. Általában azt is megfogalmazták, hogy örömmel vennék, ha találnánk rá módot, hogy személyesen, négyszemközt is beszélgessünk a helyzetről. A lányok különösen is kérték ezt.

Első pillanatra úgy tűnt, őket sokkal jobban megviselték a történtek, mint a fiúkat. Utólag ezt már nem merném kijelenteni.

Megbeszéltük tehát, hogy a hét végén, a szokott időben találkozunk, hogy közösen imádkozzunk Tibiért.

1. Az első közös alkalom: „a fájdalom” Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?... (Mk 15,34) Az első közös alkalomra megpróbáltam összeállítani valamiféle liturgiát. Eleve nem szentmisére gondoltam, nem mintha a szentmise nem lehetne a közösségi lelkigondozás eszköze. Természetesen lehet, hiszen a prédikáció hangvétele, az egyes szimbólumok kihangsúlyozása, a színek, a ruhák, az illatok mind „felhasználhatók” közösségi lelkigondozói szempontból. Ugyanakkor az ifik e közös alkalmára mindössze egy szimbólumot vittem át a templomból: a húsvéti gyertyát.

A plébánián tartottuk ezt az alkalmat. A szobát, ahol lenni szoktunk, a lehetőségekhez képest teljesen kiürítettem. A szekrénysor kivételével gyakorlatilag minden bútordarabot kipakoltam még a találkozás előtt, egyedül a húsvéti gyertya maradt a szoba közepén. Elég távol tőle, teljesen szabálytalan alakzatban mécseseket pakoltam egymás mellé a földre, annyiféle színben, ahányan voltunk. Még párnákat készítettem elő, hogy legyen mire letelepedni, hiszen a székeket kivittem a szobából.

Az alkalom a következőképpen zajlott: még az elején, mielőtt az ifjak megérkeztek volna, meggyújtottam a húsvéti gyertyát és a mécseseket. Miután megjöttek, mindenki kiválaszthatta a neki tetsző mécsest, amely őt jelképezte. A húsvéti gyertya jelen esetben Tibi szimbóluma volt.

A húsvéti gyertya körül úgy helyeztük el a mécseseket, ahogy szerettük volna, közelebb, távolabb, bárhová, jelképezve a lelki távolságot köztünk és elhunyt társunk között.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

152

04_Meszaros_Ferenc_Embertars 2016.07.15. 20:26 Page 153

„AZ ÚR LETÖRLI A KÖNNYET MINDEN ARCRÓL”

Korábban nem gondoltam volna, mennyire fontos szerepe lesz annak, hogy egymáshoz képest hogyan helyezzük el a mécseseinket. A mécsesek elhelyezkedéséből tisztán le lehetett olvasni a csoport tagjainak egymáshoz fűződő viszonyait is (lásd az 1. ábrát).

1. ábra A húsvéti gyertya és a mécsesek elhelyezkedése az első alkalommal

Először a Szentírásból olvastam fel egy részletet, nevezetesen a Bölcsesség könyve 4. fejezetének 7–17. versét, majd pár percig gondolatainkba mélyedve csöndben voltunk. Eztán mindenki szabadon imádkozhatott, vagy megoszthatta gondolatait a többiekkel. (Tudtam, hogy ez nem idegen számukra, s nem kell attól tartanom, hogy az imamód ismeretlensége miatt nem fognak tudni megszólalni.)

Ezt követően megkértem a csoport tagjait, hogy a szobában vagy bárhol a plébánián, lehetőség szerint egyedül, de akár többen társulva is írjanak levelet Istennek; írják le mindazt, ami Tibiben fontos volt számukra, mindazt, ami miatt barátjuknak tartották. Írják le bátran az érzéseiket, az érzelmeiket, s ne csak a pozitívakat.

Nem adtam meg időkeretet, mégis nagyjából egy időben, pár perc különbséggel jöttek vissza. Letették a mécseseik alá a leveleiket. Irénke szeme nagyon kisírt volt, a fiúk pókerarcot vágtak, de látszott rajtuk a megrendültség. Juli szintén könnyezett. Leültünk. Gondoltam, mielőtt a húsvéti gyertyát visszavisszük a templomba, még imádkozunk, jelképesen elbúcsúzva Tibitől. De mielőtt bármi elhangzott volna, Csabi feltett egy kérdést: Cs1.: Atya, bűn az, ha most piszokul haragszok Istenre?

Lg1.: Bűnnek érzed?

Cs2.: Hát nem is tudom. Most mocskosul igazságtalannak tartom őt.

Lg2.: Össze vagy zavarodva.

Cs3.: Igen, nagyon. Mert, atya, tudom én, hogy az Isten amúgy nagyon jó. Szeretem is őt.

De ezt azért úgy, ahogy van, megmondom, szemét húzásnak tartottam. Értem én, hogy fiatalon teljes életet, meg minden. De akkor is!

EMBERTÁRS 2016 / 2.

153

04_Meszaros_Ferenc_Embertars 2016.07.15. 20:26 Page 154

MÉSZÁROS FERENC

Lg3.: És Istent okolod a történtekért.

Cs4.: Nem is tudom. Olyan rossz ez az egész. Miért kellett annak a barom teherautónak elromlania? Miért, hogy pont akkor, pont ott, abban a pillanatban? Hiszen csak a másodpercek töredékén múlott. Tibi nem volt hibás. Akkor miért neki kellett mégis? Miért nem tett csodát Isten? Jó, tudom, hogy nem így működik, de... (Itt elkönnyezte magát, és a többi srác is a könnyeit törölgette.)

Lg4.: Hiányzik a barátod.

Cs5.: Nagyon. Annyi jó tervünk volt a nyárra, meg amúgy is. Soha nem volt ilyen jó barátom, mint ő. (Valahová a messzibe révedt a tekintete. Nem szólalt meg sem ő, sem a többiek, én pedig hagytam, engedtem a csendet. Itt jólesett a csend.)

Ezután pár percig csendben ültünk, majd megkértem őket, fogjuk meg együtt a húsvéti gyertyát, és vigyük vissza a templomba. Ők spontán módon nemcsak a gyertyát, hanem a mécseseiket is a kezükbe vették, a levelekkel együtt. Átvittük a templomba a gyertyát, valamennyien belekapaszkodva. A templomban nem a tartójára helyeztük, hanem egyszerűen a főoltár elé. A mécseseket és a leveleket úgyszintén. Utána imádságban elköszöntünk. Istentől is, egymástól is, Tibitől is.

A templomból kilépve szinte valamennyiükből feltört egy nagy sóhaj. Kérdeztem, milyen sóhaj is ez. Valamennyien úgy nyilatkoztak, hogy a megkönnyebbülésé. Arról számoltak be, hogy sokat jelentett nekik ez a közös alkalom, közelebb kerültek ahhoz, hogy rendezzék magukban a helyzetet, el tudják fogadni azt, ami oly nehezen és fájdalmasan ránehezedett a lelkükre.

Többen is kérdezték, hogy az elkövetkezendő napokban ráérnék-e egy kis beszélgetésre. Örömmel mondtam igent.

Mielőtt véget ért volna a csoporttalálkozó, Sanyi rákérdezett, hogy lehetne-e a későbbiekben is valami hasonló közös imát tartani. Kérdését a többiek is helyeselték, s megbeszéltük, hogy egy héttel az első alkalom után találkozunk, és akkor szintén valamilyen liturgiát tartunk majd. Már a kapuhoz közeledve mondták el, hogy egészen más lelkiállapotban mennek haza, mint ahogy eljöttek. Juli bevallotta, hogy nem is igazán szeretett volna eljönni, most nem akart találkozni a többiekkel, félt, hogy a seb még túlságosan fájó egy közös programhoz, de nagyon örül neki, hogy mégis eljött, egyáltalán nem bánta meg.

Bennem nyugalom volt a találkozó után. Láttam, hogy az imádság, a liturgia segítette a fiatalokat a gyászuk feldolgozásában, és ez örömmel, ugyanakkor kíváncsi várakozással töltött el. Nagy várakozással tekintettem az esetleges személyes beszélgetések elé, kíváncsi voltam, hogy benyomásaimon túl vajon a fiatalok is megerősítenek-e abban, hogy jó felé indultunk el közösségi szinten. Az egyéni utakon zajló kísérésnek a közösségi lelkigondozói munka fényében mindig különös atmoszférája van. (Érdekes lenne látni az egyes beszélgetéseket is, de jelen tanulmány terjedelme ezt nem teszi lehetővé.)

Várakozó lélekkel tértem vissza a közösséghez. Úgy érzem, Isten megengedte a szomorúságot, hogy aztán valami új utat mutasson kifelé belőle. Az elhagyatottság kezdeti érzését egyre inkább felváltotta bennem a „ne félj, mert veled vagyok” (Iz 41,10) megnyugtató gondolata.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

154

04_Meszaros_Ferenc_Embertars 2016.07.15. 20:26 Page 155

„AZ ÚR LETÖRLI A KÖNNYET MINDEN ARCRÓL”

2. A második alkalom: „a búcsúzás” Engedj el, mert közeledik a virradat! (Ter 32,27) A második alkalomra egy héttel később került sor. Ennek az alkalomnak a „liturgiája” rendkívül egyszerű volt. A templomban találkoztunk, közösen leültünk az első padtömbbe.

Először zenét hallgattunk, néhány barokk alkotásnak szedtem össze a lassú tételeit. Pár perc zene után együtt imádkoztunk, mindenki a saját szavaival. Utána ismét zenét hallgattunk, de halkan, inkább csak háttérként. Ekkor mindenki levelet írhatott Tibinek. Bármit leírhatott benne, előre elmondtam, hogy nem fogjuk közösen megbeszélni, csak ha valaki külön kéri. Mindenki leírhatja a legféltettebb gondolatait is.

Reméltem, hogy a gyászmunkában segítséget fog jelenteni a gondolatok, érzelmek, félelmek „kiírása”, emlékezve arra, hogy nagyon sok benső konfliktusomat úgy sikerült megoldanom, hogy egyszerűen fogtam egy darab papírt, és leírtam mindazt, ami a konfliktus kapcsán bennem volt, a feszültségeimet, a félelmeimet, az érzéseimet, gondolataimat, melyekkel ezáltal is mintegy szembesültem. És mindezek „kiadása” magamból a legtöbbször már fél gyógyulást eredményezett, de mindenképpen hasznos volt az előrelépés szempontjából.

A mindennapi lelkipásztori szolgálatom része a találkozás a gyászolókkal egy-egy temetés kapcsán. Többekben felmerül a kérdés, hogy mit is „kell” leírni a búcsúztatáshoz. Én ilyenkor mindig elmondom nekik, hogy mindent érdemes leírni, amiről úgy érzik, fontos számukra az elhunyttal kapcsolatban. Számtalan esetben jöttek úgy vissza gyászoló hívek, hogy már maga a búcsúztató megírása is rendkívüli megkönnyebbülést jelentett számukra.

A második alkalom fő momentuma is ez volt: tudjunk, merjünk szembenézni a bennünk lévő feszültséggel, és bátran írjuk le mindazt, ami kikívánkozik a gondolatainkból. Bőséges időkeretet szántunk a levélírásra, körülbelül negyven percet. Miután megírtuk a leveleinket, letettük őket az oltárra. Kérdeztem, szeretné-e valamelyikük megosztani a többiekkel azt, amit írt. De miután valamennyien hevesen tiltakoztak, így egyszerűen együtt elimádkoztuk a Miatyánkot, és a második alkalmunk ezzel be is fejeződött.

Elköszönés előtt még egyeztettük, hogy a következő héten is találkozunk, és ismét egy közös imaalkalmat tartunk. Továbbra is felajánlottam, hogy ha valaki egyéni beszélgetést szeretne, jelezze, és természetesen lesz rá lehetőség.

3. A harmadik alkalom: „a remény” Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! (Iz 43,1) Csaknem két héttel később találkoztunk a plébánián. Az előkészített terem ugyanolyan képet mutatott, mint első alkalommal: a szobában csak az ülőpárnák voltak. A húsvéti gyertyát szintén átvittem, de most nem gyújtottam meg. A mécsesek helyett színes papírokat, kis négyzet és téglalap alakú, csomagolópapírokból kivágott lapokat készítettem elő, sokféle színben. Többször is játszottunk ilyet a csoportban, ismerték ezt a fajta „bevezető kört”, amikor ki kell választani egy olyan lapot, amelynek a színe és a mintája megfelel az aktuális állapotnak, hangulatnak. A térben való elhelyezés előtt lehet akár hajtogatni, „origamizni” is belőle valamit, vagy éppen össze lehet gyűrni, de maradhat simán is. Csak hogy EMBERTÁRS 2016 / 2.

155

04_Meszaros_Ferenc_Embertars 2016.07.15. 20:26 Page 156

MÉSZÁROS FERENC

ez is megmutasson valamit „onnan bentről”, szimbolikusan is jelezve a szavakkal talán nehezen összefoglalhatót. Amikor megérkeztek, mindannyian ki is választottuk a lapocskákat. Ezeket is a gyertya köré helyeztük el. Lényeges volt a papírok elhelyezése, nem is szólva az alakzatokról, amelyek készültek belőle.

2. ábra A húsvéti gyertya és a papírlapok elhelyezkedése a harmadik alkalommal (nyitókör)

Érdekesnek találtam, hogy tökéletesen körben helyeztük el a gyertya körül a papírlapokat. Gábor zöldes színű lapot választott, és harmonika alakúra hajtogatta össze. Juli egy főleg kék, apró mintás papírt gyűrt össze, majd elhelyezte a gyertya mellett. Csabi papírcsákót készített egy sima háztartási csomagolópapír-darabból. Irén szintén összegyűrte a kiválasztott papírt, egy piros lapot. Sanyi barna csónakot hajtogatott. Én egy sima fehér lapot választottam, és nem csináltam vele semmit.

Ahogy az első alkalommal, úgy most sem kértem, hogy mondják el, mit miért választottak (a színt, az alakot, az elhelyezést). Viszont ezúttal feltett szándékom volt, hogy a csoportalkalom végén megbeszéljük, mi van bennük, fenntartva az esetleges változtatás lehetőségét. Titkon örültem is volna, ha változtatnak, bíztam benne, hogy vizuálisan is ki fogják tudni fejezni az érzéseiket.

A liturgia elején mindannyian imádkoztunk, mindenki szabadon, egymás után, hangosan. Az előző alkalmakhoz képest sokat változott az imádságok hangvétele, az eddig domináló fájdalom és szomorúság érzését egyre inkább felváltotta a remény. Ez elsősorban abban mutatkozott meg, hogy sokkal kevesebbszer hangzottak el a „fáj, fájdalom, fájó, elbúcsúzni, elköszönni” és hasonló kifejezések, ellenben szinte mindenkinél megjelent a „remélem, reménykedem, bízom benne” és több hasonló értelmű szó. Az imát egymás kezét megfogva a húsvéti gyertya körül ülve végeztük, amely még ekkor sem volt meggyújtva.

Ima után Csabi ötletére hallgatva Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című művéből olvastam fel egy részletet a befejező fejezetek közül. Nagyon megérintette őket, ahogy engem is. Felolvasás után egy ideig csendben maradtunk, majd megkérdeztem őket, van-e EMBERTÁRS 2016 / 2.

156

04_Meszaros_Ferenc_Embertars 2016.07.15. 20:26 Page 157

„AZ ÚR LETÖRLI A KÖNNYET MINDEN ARCRÓL”

köztük olyan, aki úgy érzi, meg tudja, meg akarja osztani az érzéseit, gondolatait. Nem tagadom, amikor készültem a találkozóra, kicsit féltem e lépéstől. Ha jobban belegondolok, én nem szívesen beszéltem volna akkor magamról, különösen nem tizenhat éves fejjel. Aztán persze az is eszembe jutott, hogy az egykori baráti társaságomban pont azért éreztem jól magam, mert bármiről bármikor a legőszintébb módon tudtunk beszélgetni.

Bíztam a csapatban, tudtam, milyen szoros barátságban vannak, pontosabban számomra ez mindig is így látszott. Sok olyan kérdés merült fel már egy-egy „rendes” csoport-összejövetelen, amelynek kapcsán elcsodálkoztam, milyen őszintén el tudják mondani egymásnak a legféltettebb benső gondolataikat is.

Gábor a következőt mondta: „Kicsit olyannak érzem magam, mint az író, aki nem érti, hogy miért fog az történni, ami történni fog. De amikor belegondol, hogy mi lesz, akkor az nagyon rossz neki. Fél, hogy a barátját el fogja veszíteni. De tudja is, hogy el fogja, mert tudja, mi vár rá. Mi elvesztettük a barátunkat. Mi is gyászolunk. Én azt hittem, erős vagyok, és nem fog eluralkodni rajtam a gyász. Napokon át nem aludtam. Nem attól féltem, hogy mi lesz, mert már bekövetkezett. Én attól féltem, hogy mi lesz, ha ez igaz. Nem akartam tudomásul venni, hogy egy jó barát nincs többé. Most viszont egyre inkább... áhh, nem is tudom... erről még nem akarok beszélni, talán majd valaki más után. Majd a végén.”

Tőle a mindig csendes és visszahúzódó Irénke vette át a szót, csodálkoztam is, hiszen a legtöbbször vagy nem szól semmit, vagy csak egy-két szót, általában azt is a többiek után. „Három hete másra sem tudok gondolni. Tudjátok, mit éreztem. Nagyon összetört az egész. Nehezen tudom elengedni. De el kell, tudom. Neki sem lenne jó, ha nem engedném el. Nem hiszek a szellemekben, de tudom, hogy itt van velünk. A szívemben. Meg a tietekben. És miért kéne onnan kidobni? Csak engedjük meg neki, hogy ott legyen.”

Juli a szavába vágott: „Ugyanezt képzelem én is, vagyis ugyanezt akartam mondani. Mi itt három hete bőgünk, hogy jaj, meghalt Tibi. Tudjátok, a múlt héten éppen el voltam otthon teljesen billenve, mert eszembe jutott. Erre nagyika megkérdezte, mi a bajom. Mondom neki, hogy mi. Erre azt monda, hogy ne szomorkodjak, mert ő már a mennyországban van.

Erre mondtam, neki, hogy ezzel ne vigasztaljon, nem vagyok már dedós. Erre ő meg azt mondta: miért, azt hiszem a mennyország csak mese? Nem, mondom neki, hiszem, hogy van. »Hát akkor? Miért, szerinted hol van a barátod? Ott a mennyországban, meg a szívedben, az emlékeidben. Miért, amikor a nagypapád eszembe jut, nem ugyanezzel vigasztalom magam? Ott van a mennyben, és mosolyog rajtam, hogy na, Julcsa, nekem már milyen jó itt, te meg csak süssél-főzzél... Ilyenkor mindig mosolygok magamban.« Na, ezt mondta nagyika, erre megjelent azonnal előttem Tibi arca, ahogy a mennyországban van. Azért mosolyogni még nem nagyon tudok, mert hiányzik, de azért már nem sírom el magam.”

Csabi is hozzászólt. „Tudom, hogy többet nem fogunk együtt hülyéskedni. Tudom, hogy többet nem sétálunk ki az erdőbe meglesni az őzeket. Azt is tudom, hogy már a mennyországban van. A fájdalom is elmúlik belőlem. Tudom, csak... csak lassan. Azt is érzem, hogy nem ment el egészen, hiszen itt van a szívünkben, itt van a gondolatainkban. A tietekben, az enyémben, mindannyiunkéban ugyanúgy. Soha nem szoktam a Szuperinfóban a gyászhíreket elolvasni. Hülyeség az egész. De a múltkor a konyhában pont ott volt nyitva. Éppen csak rápillantottam, és egy mondat valahogy megragadt a fejemben: »Csak az hal meg, akit elfelednek.« Tibi itt él bennünk. Van egy láthatatlan barátunk. Elköltözött, nem is jön viszsza, de van. És itt van.”

EMBERTÁRS 2016 / 2.

157

04_Meszaros_Ferenc_Embertars 2016.07.15. 20:26 Page 158

MÉSZÁROS FERENC

Sanyi nagyon feszengett, látszott, hogy már hamarabb meg akart volna szólalni. „Nem tudom, Feri atya, emlékszel-e, hogy mielőtt a baleset történt volna, pont előtte vasárnap a mennyországról beszéltél. Meg hogy valójában azért teremtett meg bennünket Isten, mert a mennyországban együtt akar lenni velünk. És ez az egész földi élet csak olyan, mint az előszoba, nem ez a lényeg, fontos, de nem ez a legfontosabb, hanem ami utána jön.

A mennyei születésnap, ezt mondtad, ha jól emlékszem. Akkor ezen nagyon elgondolkodtam. Pont azon a vasárnap reggelen hívták fel anyumékat az unokatesómék, hogy meghalt valami rokonunk, anya magyarázta, hogy ki, de nem ismertem. Viszont aznap ez járt az eszemben, mi van, ha meghalunk. Aztán ezt mondtad a misén. Aztán meg a héten akkor ez történt Tibivel. Ennek a húsvéti gyertyának égni kellene, nem? Nem a feltámadott Krisztust jelképezi? Nem az örök életet? Akkor meg miért nem ég?”

Elejétől bíztam benne, majdcsak eszébe jut valamikor valamelyik gyereknek, hogy meg kellene gyújtani a gyertyát. De csak titokban reméltem, hogy ilyen összefüggésben. „Máris meggyújtjuk – mondtam. – Csak még Gábornak meg szeretném adni a lehetőséget, azt kérte, majd a végén.”

Gábor mély levegőt vett. „Tudjátok, valami olyasmit akartam elmondani, amit ti is. Csak szégyelltem magam. Szégyelltem, hogy én nem sírok, nem azért, mert nem gyászolom, mert de, csak valahogy bennem nem egy halott Tibi él. Hanem egy élő. Így, hogy ti is el mertétek mondani, hogy ezt érzitek, így már én is.”

Megkérdeztem a csoportot, mi lenne, ha együtt gyújtanánk meg a húsvéti gyertyát.

Mindenki kapott egy kis gyertyát, amit meggyújtottunk, aztán egyszerre, közösen gyújtottuk meg a saját kis gyertyáinkkal az örök élet, a feltámadás jelképét. Remélem nemcsak számomra volt katartikus ez a mozzanat, nekem mindenesetre felemelő élményt nyújtott.

3. ábra A húsvéti gyertya és a papírlapok elhelyezkedése a harmadik alkalommal (zárókör)

EMBERTÁRS 2016 / 2.

158

04_Meszaros_Ferenc_Embertars 2016.07.15. 20:26 Page 159

„AZ ÚR LETÖRLI A KÖNNYET MINDEN ARCRÓL”

„Atya, te még nem mondtad el, mi van most benned” – szólt az egyik fiatal. „Jogos, igazad van – feleltem. – Tudjátok, bennem békesség van. Felzaklatott nagyon Tibi halála, nem tudtam napirendre térni felette. Mindig felzaklat, ha egy nálam fiatalabb ember meghal, függetlenül attól, hogy ismertem-e, vagy sem. De így, hogy ismertem, rendkívül mélyen érintett. Azt hiszem, a saját elmúlásommal nem tudok, vagy nem akarok igazából szembenézni. És emiatt volt ez most is bennem, mondom, azon túl, hogy egy jó barátot veszítettünk el. Igen, én is okoltam Istent, számonkértem rajta, hogy miért... mintha nem tudnám vagy nem hinném a választ. Csak attól még, hogy a hit megvan bennem, még nem lesz minden azonnal egyszerűvé. Nem fog a gyász kevésbé fájni. Legföljebb segít, hogy a dolgok hamarabb és könnyebben a helyükre kerüljenek bennem.”

Ezután visszatértünk a gyertya köré elhelyezett papírlapokra, elmondtam nekik, hogy lehet változtatni rajtuk, akár új lapot is lehet elővenni, akár a meglévő helyén és formáján változtatni, viszont utána megbeszéljük, hogy ki miért azt a lapot választotta, és miért úgy helyezte el, ahogy. Semelyikünk nem változtatta meg a gyertya körül a lapok helyét, és senki nem vett elő új lapot. Egyedül a lányok simították ki a lapjukat, illetve Csabi a csákót fölállította, mint egy kis sátrat.

A feltett kérdésemre, hogy ki miért választotta a lapját, és miért éppen úgy helyezte el a gyertya körül, a következőket válaszolták: Sanyi: Azért hajtogattam a papírból csónakot, mert úgy éreztem, most egy hajót útjára kell bocsájtani. Érzem, hogy el kellene engednem a barátomat, jó lenne, ha úgy el tudnám engedni, mint ahogy a hajóács elengedi a csónakot, ha az elkészült. De nehezen megy.

Még nem megy. Csak szeretném. A színe meg azért barna, mert nem találtam hirtelen feketét, ezen akadt meg a szemem.

Csabi: Tudom, azt hittétek, hogy csákót hajtogattam. Pedig ez most így áll jól, ez egy sátor, nem csákó. Egy olyan sátor, ami megvéd, hogy ne legyen baj. Tudjátok, ahogy Tibi meghalt, elgondolkodtatott, milyen könnyen vége lesz az életünknek, milyen védtelenek vagyunk. Aztán eszembe jutott a színeváltozás története. Hogy a sátor ott is a védelmet is jelentette. Én nem akarok elmúlni. Ezért úgy érzem, nekem kell a védelem. A gyertya meg Jézus. Ő majd megvéd.

Irén: Piros, mert feldúlt ez az egész. Felzaklatott, és most is még felzaklat, ha csak rágondolok. Összegyűrtem, ezzel fejeztem ki a haragomat. Aztán most szétnyitottam, mert most megnyugodtam.

Juli: Azért ezt a kékeset választottam, mert megtetszett, a színnek különösebben nem volt oka. Csak szeretem a kéket. Összegyűrtem, hogy olyan legyen, mint egy sündisznó. Most meg kiterítettem, mert már nem akarok sündisznó lenni.

Gábor: Zöldet választottam, mert szeretem a zöld színt. Jó ránézni, engem megnyugtat. Összehajtogattam, mert a papírt nem lehet összetörni. Akkor talán azt tettem volna. Így összehajtogattam, és várom, hogy Isten majd kisimítja a lapomat újra. Bár azt hiszem, nagyjából már meg is tette ezt. Sokkal nyugodtabb vagyok most.

Feri atya: Abban, amit az előbb mondtam, nagyjából benne van a válaszom. Bennem már béke van egy ideje. Persze, lehet, csak elnyomom magamban az érzéseimet, és nem akarok szembenézni velük. Lehet, hogy a szívemmel be akarom csomagolni. De tudom, hogy nem szabad, hanem gondolkodnom, rágódnom kell rajta.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

159

04_Meszaros_Ferenc_Embertars 2016.07.15. 20:26 Page 160

MÉSZÁROS FERENC

Önmagamra reflektálva elmondhatom, hogy valóban nehezen tudok szembenézni a nálam fiatalabbak elmúlásával. A bennem lévő békétlenséget nem is annyira maga az elmúlás, a halál, hanem az életkor okozza. Lelkipásztori praxisom során mindig nehezen viseltem, amikor egy nálam fiatalabb, pláne sokkalta fiatalabb személyt kellett elbúcsúztatnom. Hogy ez az érzés, illetőleg a bennem keletkező feszültség honnan forrásozik, sajnos változatlanul nem tudom, de igyekszem személyiségemnek ezt a részét is egyre mélyebben megismerni, hogy a mindenkori klienseimet, akik a gyászfolyamatban a segítségemet kérik, még adekvátabb módon tudjam kísérni.

A gyász e közösségi feldolgozása viszont nagyszerű, szinte valóban katartikus érzést adott nekem is, örülök, hogy – különösen is lelkigondozó lelkipásztorként – részese lehettem.

SZAKMAI SEGÍTSÉG, SZUPERVÍZIÓ Köztudomású, hogy a papi szolgálat mennyire sokrétű. Számos feszültségforrás, stresszor van jelen a szolgálatvégzés során, és minél pontosabban szeretné végezni a feladatát a lelkipásztor, e negatív erők annál inkább hatnak. Mindezeken túl szakmai kérdések is bőségesen előkerülnek a mindennapi lelkipásztori munkával kapcsolatban, nem is szólva a lelkivezetés-lelkigondozás szolgálata által felvetett dilemmákról.

Vidéki lelkipásztorként az egyik legnagyobb szívfájdalmam a megfelelő szakmai közösség szinte teljes hiánya, gondolok itt a mentálhigiénés szemlélettel, végzettséggel is rendelkező személyekre, kollégákra. Úgy érzem, a lelkipásztorok közül sokan nem ismerték még föl a lelkigondozásnak mint professzionális segítőfoglalkozásnak a lelkipásztori szolgálatban betöltött szerepét, illetőleg a lelkigondozói attitűdöt hordozó lelkipásztori munkának a jelentőségét.

A paptestvérek közül többen értetlenül, illetve kifejezetten ellenségesen fogadták, amikor például egy esperesi kerületi papi összejövetel alkalmával – természetesen a diszkréció szabályainak maximális megtartásával – beszéltem az esetről és a fiatalokkal végzett közös liturgiákról. Volt, aki „felesleges, sőt káros bohóckodásnak” minősítette, de szerencsére volt, aki elismerően nyilatkozott a mentálhigiénés szemlélettel átitatott papi szolgálatról. Így igazán nagyobb szakmai plénum elé nem tudtam vinni az esetet, pedig még soha nem éreztem annyira a hiányát a segítségnyújtásnak, illetve a szupervíziónak, mint ezen esethez kapcsolódóan. Egyedül a lelkivezetőmmel sikerült átbeszélgetnünk az egész helyzetet, ami komoly segítséget jelentett a továbbiakra nézve.

Sajnos – mint az élet oly sok pástján – a lelkigondozás szakterületén is érezhető egyfajta főváros-, illetve nagyváros-centrikusság. Minél kisebb helységekben végzünk lelkigondozói szolgálatot, annál nehezebb elérhető távolságon belül szakmai közösséget találni, és épp a távolság adta nehézségek miatt nagyon nehéz egy-egy ilyen jellegű közösség megszervezése is. Pedig azt hiszem, a szakmai munkát rendkívüli módon elő tudná segíteni egy ilyen esetmegbeszélő csoport, szupervíziós kör.

ELŐRETEKINTÉS A közösségi lelkigondozás sok mindenben hasonlít az egyéni lelkigondozói kapcsolatra, de legalább olyan sok mindenben el is tér attól. Rendkívül izgalmas területe ez a mentálEMBERTÁRS 2016 / 2.

160

04_Meszaros_Ferenc_Embertars 2016.07.15. 20:26 Page 161

„AZ ÚR LETÖRLI A KÖNNYET MINDEN ARCRÓL”

higiénés segítőmunkának. Számomra, mint említettem, szinte teljesen új volt a közösségben végzett lelkigondozás, hiszen a legtöbbször egyéni utakkal, egyéni (ki)útkeresésekkel keresnek meg a kliensek. Az egyéni lelkigondozásban is sokszor van olyan érzésem, hogy számos „mellékvágányt” végig kell járni ahhoz, hogy célba érhessünk a kliensekkel, de a közösségi lelkigondozás halmozottan sok „mellékútvonalat” rejt, melyeket akár a kliensekkel együtt, közösségben, akár egyéni foglalkozás keretében végig kell járni.

Az ifjúság körében végzett mentálhigiénés szolgálat különlegesen is igényli a lélektani háttérismereteket e korosztállyal kapcsolatban. Rendkívül hasznosnak bizonyulnak – és annak bizonyultak e konkrét esetben is – a fejlődés-lélektani ismeretek, sőt megfelelő háttérismeretek nélkül semmiképpen sem lehet professzionálisan végezni a segítői szolgálatot.

Az ifjúság körében végzett lelkigondozói szolgálat eredményessége szempontjából meg kell említeni a leglényegesebb szempontot: az elérhetőséget. A legfontosabb, hogy ott kell élni közöttük, elérhetőnek, „a szögről leakaszthatónak” kell lenni, mert a fiatalok tapasztalatom szerint sokkal nehezebben szólítják meg a segítőt, mint a lelkileg érettebb felnőttek.

Meggyőződésem szerint a lelkipásztori szolgálatnak – felekezettől függetlenül – alapvetően lelkigondozói beállítottságúnak kellene lennie. A lelkigondozói attitűd a papok munkájában semmiképpen sem káros, nem bibliaellenes és az egyház tanításával sem ellenkezik. Nyilván fontos a helyes önismeret is, csakúgy, mint a jó helyzetfelismerő képesség, hogy a dolgokat tudjuk a helyükön kezelni.

Manapság sok esetben előre meghatároznak bizonyos sikerkritériumokat. Kérdés, hogy egy közösségi lelkigondozói gyakorlattal kapcsolatban megnevezhetünk-e ilyeneket. Egyáltalán mit nevezünk e téren sikernek? Célunk a pozitív lelki változás, amit nehéz mérhetővé tenni. Ugyanakkor azt hiszem, a kliensek visszajelzései mindig jól mutatják, jó-e az irány, amerre haladunk, vagy kell-e változtatni rajta. Konkrét esetemben egyértelműen pozitív kicsengése volt a folyamatnak, és mára azt hiszem, valamennyiünkben le is zárult, el is varródott majd minden szál.

De mindaz, amit eddig említettem, meggyőződésem szerint még mindig semmit sem ér a legfontosabb, az Isten kegyelme nélkül. Csak a hit alapján, az imádságban átélt és átértékelt helyzetek által láthatjuk magunk előtt, merre visz tovább az út. És lehet, hogy most még valóban „csak tükör által, homályosan” látunk, de épp Isten Lelke biztosítja, hogy ez a homályos látás mégsem téveszt célt. Csak ki kell tartani benne.

A szerző római katolikus lelkipásztor, ifjúsági és sportterületi lelkigondozó (Hercegkút)

EMBERTÁRS 2016 / 2.

161

04_Meszaros_Ferenc_Embertars 2016.07.15. 20:26 Page 162

MÉSZÁROS FERENC

Ferenc Mészáros: „The Lord God will wipe away tears from all faces” (Is 25,8).

Processing Grief in a Parish Youth Community. Originally, this study was written as a thesis, but it is no secret that it was explicitly designed for the purpose of seeking forms of pastoral care. The writing decribes a tragic event that occured in a parish youth group – the sudden death of one of their members – and, by presenting the pastoral care and direction offered to help them process this event, it tries to show how liturgy can become a tool of pastoral care. It narrates about the characteristics of bereavement, especially those of adolescent grief, that such a pastoral practice needs to consider. The knowledge of psychological characteristics is a fundamental condition for efficient pastoral care.

The study also draws attention to the difficulties related to this type of pastoral practice and seeks ways to overcome these difficulties. It emphasises the significant possibilities and palpable results of a pastoral service that shows affinity to mental health.

As a conclusion the author states that, beyond all human cleverness and technique, true efficiency is assured by cooperation with God. Keywords: adolescence, death, grief, communal pastoral care, liturgy.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

162

05_Biro_Szilveszter_Embertars 2016.07.15. 20:28 Page 163

B I R Ó S Z I LV E S Z T E R

Egyetemisták közösségi lelkigondozása Egy szakkollégium mentálhigiénés perspektívái Az egyházi hagyományban gyökerező személyes spiritualitás támogatása sajátos profilt ad kollégiumunknak. Keresztény, katolikus és szerzetesrendi sajátosságainkat, karizmáinkat a tudatosan vállalt értékorientált és értékközvetítő támogatás mentén jelenítjük meg. Sem a felvételi eljárásban, sem később nincs hátrányos megkülönböztetés, de közösségi létünk és lelkigondozásunk nem értéksemleges. Úgy fogalmazzuk meg kritikánkat a neutralitásról, hogy közben őszinte figyelemmel és tapintattal fordulunk olyan fiatalok felé is, akik turbulens, szekuláris, hitetlen időszakokat átélve a legalapvetőbb értékeket is megkérdőjelezik.

Az iskola-egészségügy területén, az egyetemeken és a főiskolákon szerte a világon értékorientált, közösségi módszerekkel próbálnak válaszolni a hallgatók pszichoszociális és lelki szükségleteire. Mára ez lett a közösségi pszichiátria egyik fő területe, ahol pszichés problémákat még a korai stádiumban, nem stigmatizáló környezetben kezelni lehet, a prevenció nagyszerű lehetőségeiről nem is beszélve. Kollégáimmal látva ezeket számunkra is egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy kollégiumunkban csak úgy valósíthatjuk meg lelkigondozói terveinket, ha azok a pszichológia és társtudományai szempontjából is megalapozottak, és komplex módon válaszolnak kollégistáink spirituális igényeire.

Kulcsszavak: kollégisták pszichés támogatása; egyetemisták lelkigondozása; kamasz és fiatal felnőttkori mentális egészség.

FIATALOK A LELKI ÉRÉS ÉS GYÓGYULÁS ÚTJÁN 1. Sebzettség környezeti változókkal A Magyar Mentálhigiénés Szövetség 2015-ös tavaszi konferenciájának1 fókuszába azok a sebzettségek kerültek, amelyek elfogadása, feldolgozása és gyógyulása az emberi személy kiteljesedéséhez, éréséhez vezethet. A sebek és nehézségek végső soron, még ha nem is oldódnak meg egy „csodás” fordulat közbejöttével, a küzdő, szenvedő ember javára válhatnak.2 A krízissel és traumával foglalkozó szakirodalom3 egyre inkább azt is igyekszik láttatni, hogy az emberi élet megpróbáltatásai, nehézségei, szenvedései nemcsak az összeomlás lehetőségét hordozzák magukban, hanem utakat is feltárhatnak újabb, sikeres megküzdési stratégiákhoz.

1 Erő a gyengeségben – a sebzett gyógyító, Konferencia a Magyar Mentálhigiénés Szövetség szervezésében, Budapest, 2015. március 27–28. A konferencia több előadásának szerkesztett változata megjelent az Embertárs 2015/3. számában. n 2 A fenti konferencián különösen Török Iván Ami megterhel, lenyom – az fölemel, megtart című előadása irányította a figyelmet erre a témára, a pszichiáter gyakorlati tapasztalataira alapozva.

Szerkesztett változata: Embertárs, 2015/3., pp. 288–293. n 3 TANYI ZS.: A trauma pozitív hozadéka. A poszttraumás növekedés. www.academia.edu, pp. 1–20.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

163

05_Biro_Szilveszter_Embertars 2016.07.15. 20:28 Page 164

BIRÓ SZILVESZTER

Segítenek a történések átértelmezésében és átkeretezésében, lehetővé téve az átmenetet egy következő, érettebb és teljesebb életszakaszba. Bár a poszttraumás növekedés (PTN) Richard G. Tedeschi és Lawrence G. Calhoun által bevezetett fogalmát számos kutató általában a traumatikus életeseményeket követő pozitív változás leírására használja, a terminussal jelzett folyamatok nem kizárólag traumatizált személyekben játszódhatnak le, hanem azokban is, akik a normatív életkrízisek fázisait élik át. A PTN klasszikus definíciója is inkább az „életválság” kifejezést használja: „Olyan pozitív változás megtapasztalása, amely a nagyfokú kihívást jelentő életválsággal való küzdelem eredményeként alakul ki.”4 E szakkifejezés mellett a szerzők számos rokonértelmű elnevezést is használnak a pozitív változások leírására, ilyen például az „előnytalálás”, a „jelentéstalálás” vagy a „stresszfüggő növekedés”.

Mivel jelen tanulmányban egyetemisták közösségi lelkigondozásáról írunk, feltétlenül meg kell néznünk azt a kontextust, amelyben ezek a fiatalok életválságaikat, nehézségeiket, kríziseiket átélik. Csak akkor találhatjuk meg ugyanis a segítés lehetőségét, ha ezeknek tudatában vagyunk; csak akkor tudjuk támogatni növekedésüket abban a helyzetben, amely minden pozitív lehetőség ellenére az összeomlás fenyegetését is magában hordozza, ha az ő életkorukra és a korunkra jellemző lelki sérülékenységet és a környezeti változókat viszonylag jól körül tudjuk írni.

2. Krízisek kora A 18–24 éves, egyetemista korosztályra különösen jellemző, hogy a krízisek korát éli. Egyrészt saját élettani, fejlődési szakaszuk természetes velejárója, hogy a kamaszkorból éppen kilépve, esetleg ki sem lépve (magukat érett felnőttnek tartják ugyan, de alapvetően még a kamaszkor lázadásaival és nehézségeivel vannak elfoglalva, esetleg a korai zárás5 veszélyeit hordozzák magukban, stb.) egyszerre akár két normatív krízissel is meg kell küzdeniük. Másrészt a mai kor társadalmi változói számtalan további krízist tartogatnak a felnövekvő generációk számára. Ezeket szituatív vagy akcidentális kríziseknek nevezhetjük, töréspontoknak, esetleg a fenti fejezetben említett sebzettség szót is használhatjuk körülírásukra. Mentálhigiénés, lelkigondozói szempontból különleges figyelmet érdemel ez az időszak, mert ebben az életkorban gyakori az öngyilkosság, ilyenkor jelentkeznek az első pszichotikus epizódok, neurotikus, pszichoszomatikus jelenségek, személyiségzavarok, alkohol- és drogproblémák.

Normatív krízisek A fiatal felnőttkor vagy ifjúkor a személyiségfejlődés egyik legmeghatározóbb szakasza. Az addigi, talán teljesen tudattalanul megélt normatív krízisek után most szinte a tudatba törnek a már nem halogatható döntések, amelyek az érintettek életének további alakulását lényegesen befolyásolják. Ilyenek a hivatásukkal és társadalmi szerepvállalásukkal, a szüleikről való leválásukkal és önállóságukkal, a nemiségükkel és intimitásukkal kapcsolatos személyes fejlődési aspektusok. Kérdés, hogy a különben szabályos sorrendben 4 Uo. p. 5. n 5 A korai zárás J. E. Marcia fogalma; Buda Béla a sebzettség vonatkozásában arra figyelmeztet ezzel kapcsolatban, hogy a „[k]orai zárás esetén a személyiség sérülékenyebb voltával kell számolni”. Vö.

BUDA B.: A személyiségfejlődés és nevelés szociálpszichológiája, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1986.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

164

05_Biro_Szilveszter_Embertars 2016.07.15. 20:28 Page 165

EGYETEMISTÁK KÖZÖSSÉGI LELKIGONDOZÁSA

érkező fejlődés-lélektani szakaszok egymásra tolulása esetén az „ifjúkori serdülő” milyen eséllyel tud megküzdeni kríziseivel, amelyek egymást felerősítik, és a személyes megküzdési stratégiák megtalálását is megnehezítik.

Az eriksoni fejlődési szakaszok6 közül az ötödik és hatodik szakasz ellentétpárjai jelentik a feszültséget és a megküzdési feladatokat az egyetemista, kollégista korosztály számára: identitás a szerepdiffúzióval szemben, illetve intimitás az izolációval szemben. E konfliktuspárok sikeres feloldása, az egyensúlyok megtalálása eredményezi aztán a hűség erényét, majd a szeretet képességét, amelyek már a tudatos és szabadságát felelősséggel használni tudó, érett kapcsolatokkal rendelkező felnőtt jellemzői. Az identitás megtalálása a kamaszkor lezárásaként azért is elengedhetetlenül fontos, mert a következő életfeladatban – és általában a későbbi életkorban – az intimitásra való képesség múlik rajta. Érett identitású ember érett kapcsolatokat kezdeményez és fogad el, hűségben, felelősségben, míg egy kiforratlan identitású ember folyamatosan kapcsolatokba menekül, majd azokat megszakítva újra meg újra kríziseket él át, saját és környezete életminőségét terhelve. Erik H. Erikson pszichoszociális modelljében a fejlődési szakaszok egymásra épülnek, láncolatot alkotnak. Ha az egyik szakasz nem tud sikeres megoldással zárulni, az a következő fázisokban elakadást fog jelenteni. Így a későbbi terápiáknak éppen azokhoz az elakadásokhoz kell visszanyúlniuk, ahol a normatív krízisek vagy konfliktusok megmaradtak.

Ha Daniel J. Levinson életciklus-elméletét7 nézzük, a legfontosabb jellemzők, amelyek az egyetemista korosztályt meghatározzák, a következők: leválás a szülői családról, a pszichológiai és anyagi önállóság kialakítása, az én identitásának megszilárdítása, egészséges intimitás megélése baráti és szerelmi kapcsolatokban, a hivatás megtalálása a kapcsolatokban és a foglalkozási szerepekben, segítő mentorkapcsolatok elfogadása mellett fokozatos önállósulás és az alkotótevékenységen keresztül beépülés a társadalomba.

A hitbeli fejlődés szorosan együtt jár a pszichés érés folyamatával, így a normatív krízisek tulajdonképpen teljesen „normális” hitbeli krízisekkel társulnak. Elmondható, hogy azt a folyamatot, melynek során a szellem kihívások és feladatok megoldása által érlelődik, a lélek is követi a maga spirituális útján. Ha azonban a kamasz vagy fiatal felnőtt nem az élet megszokott rendje szerinti pszichés terheléssel találkozik, hanem úgynevezett akcidentális krízissel (súlyosabb traumákkal, például az egyik vagy mindkét szülő halála, válás, háború, társadalmi krízisjelenségek stb.), a trauma következményeként hitfejlődése is elakadhat. Nézzük meg ezért közelebbről, melyek ezek az akcidentális krízisek.

Akcidentális krízisek A normatív fejlődési krízisekkel ellentétben az akcidentális krízisek nem tartoznak közvetlenül az ember természetes belső fejlődési útjához. „Az akcidentális krízis olyan zavart okozó eseményekhez és/vagy kapcsolatokhoz kötődik, amelyek külső forrásból gyakorolnak hatást a gyermekre vagy a kamaszra. Ilyen esemény lehet például az egyik szülő halála, 6 FRENKL S. – RAJNIK M.: Életesemények a fejlődéslélektan tükrében, SE Mentálhigiéné Intézet–Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány, Budapest, 2007, pp. 113–116. n 7 HORVÁTH-SZABÓ K.: Az élethossziglani fejlődés menete, in HORVÁTH-SZABÓ K. – KÉZDY A. – S. PETIK K.: Család és fejlődés, Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, Budapest, 2007, pp. 37–42.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

165

05_Biro_Szilveszter_Embertars 2016.07.15. 20:29 Page 166

BIRÓ SZILVESZTER

egy elkerülhetetlen műtét, válás, káros családi kapcsolatok, új városba költözés, vagy bármely olyan esemény, amely fenyegetést jelent a gyermek vagy a kamasz jólléte szempontjából.”8 Ezek a „dolgok”, melyekről Richard Osmer és James W. Fowler beszél, olyan sebeket vagy „töréspontokat”9 okozhatnak, melyek maguktól nem múlnak el a kamaszkori lázongáshoz hasonlóan, ezért gyógyításukra külön figyelmet kell fordítani.

Azokat a helyzeteket és körülményeket, amelyek nehezen feldolgozható feszültséget hordoznak magukban, kiegészíthetjük a társadalmunkra jellemző és a fiatalok számára fenyegetést jelentő további jelenségekkel is. Az egyik ilyen a biológiai, a pszichés és az intellektuális érés szétválása, elhúzódása.10 Számos oka van az „emerging” jelenségének, így többek között az elhúzódó képzés, az átmeneti rítusok hiánya, az anyagi függés. Megdöbbentő statisztikák mutatják, néhány évtized alatt mennyivel későbbre tolódott az első munkavállalás, a házasságkötés, a gyerekvállalás stb. ideje, ám az így megnyert, felszabadult „többlet”idő önmagában nem járul hozzá megfontoltabb döntések meghozatalához, komolyabb elköteleződések kiérleléséhez, végső soron a boldogabb, egészségesebb élethez. Az élet egészséges ritmusa által diktált határidőkig meg nem hozott döntések inkább pánikszerű helyzeteket eredményeznek, melyeket aztán csalódás követ. A döntések elodázása a szabadság megnyíló terében – vagy annak illúziójában – az egyetemistáknál bizonytalanság forrásává válik. „Ha ez a bizonytalanság elhúzódik, akkor a felnőtté válás, a felnőttszerepek vállalása is kudarcot vallhat.”11 A döntések meghozatalára biztosított átmeneti időt (moratórium – de nem csak a kamaszkorban) és kereteket egyre tágítja a döntésekkel nehezen megbirkózó korosztály.

Ezzel a szabadság nagyobb terét véli megteremteni döntéseihez, mégis gyakorta döntésképtelen marad. „A középiskola után tovább tanuló egyetemista vagy főiskolás problémaköre [...] az újabb nyitás, a szabadság, a szabadságérzés köré összpontosul.”12 A mai posztmodern társadalom fiataljainak ezt a szabadságérzés köré összpontosuló problémakörét, döntéshelyzeteinek bonyolultságát, tehetetlenségérzését vagy erre adott radikális válaszait három jellemző kortünetben írja körül Németh Dávid:13 ezek a mai világot jellemző radikális relativizmus, a szubjektivitás és a posztmodern világ túldimenzionált pluralizmusa.

Henri Nouwen korunkat jellemezve apák nélküli generációról beszél.14 Az apák ebben az összefüggésben nemcsak a szülőket testesítik meg, hanem minden igazi tekintélyt, aki vagy ami bátorításával, melléállásával segít az identitás kialakulásában, az önbizalom

8 R. OSMER – J. W. FOWLER: A gyermek- és serdülőkor a hitfejlődés szemszögéből 2., Embertárs, 2007/3., pp. 196–213. n 9 FRENKL S. – RAJNIK M.: Életesemények a fejlődéslélektan tükrében, i. m. p. 109. n 10 Tari Annamária mutatja be több szempontból a sajátos helyzetet és annak következményeit, amikor a fiatalt intellektuális teljesítménye képessé tenné ugyan a felnőtt társadalomba való beilleszkedésre, de érzelmileg még segítségre szorul, éretlen rá, részben szülei túlzottan óvó törekvéseinek, részben pedig a fogyasztói társadalom elvárásainak köszönhetően. A normatív krízisek és életszakaszok eltolódásának és elhúzódásának pedig „az lesz a következménye, hogy miközben múlnak a felnőttévek, az élet kialakulása csorbát szenved”.

TARI A.: Y generáció, Jaffa, Budapest, 2010, p. 112. n 11 FODOR L. – TOMCSÁNYI T.: Segítő kapcsolat, segítő szindróma, segítő identitás, in JELENITS I. – TOMCSÁNYI T. (szerk): Egymás közt – egymásért, HÍD Alapítvány–Szeged–csanádi Püspökség, 1991, p. 39. n 12 JÁRAY M.: Misszió egy egészségesebb társadalomért, Embertárs, 2007/2., p. 161. n 13 NÉMETH D.: A lelkigondozás feladatai a posztmodern korban, Embertárs, 2004/2., pp. 120–127. n 14 H. J. M. NOUWEN: A sebzett gyógyító. Lelkiszolgálat korunk társadalmában, Ursus Libris, Budapest, 2006, p. 47.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

166

05_Biro_Szilveszter_Embertars 2016.07.15. 20:29 Page 167

EGYETEMISTÁK KÖZÖSSÉGI LELKIGONDOZÁSA

megerősödésében. A fiatal generáció – a pubertás fejlődési szakaszának természetes leválási törekvésein messze túlmenően – félreérti és vissza is utasítja a tekintélyszemélyeket, a hierarchiát és minden autoritást, totális lázadásával azonban megfosztja magát a mentori kapcsolatoktól is, melyek későbbi mély partnerkapcsolatainak mintái lehetnének. A kapcsolati bizalmatlanság következménye aztán a magány, melyben megmaradni és fejlődni csak keveseknek adatik meg, a legtöbben a menekülést választják.

A menekülés egyik útja felületes kapcsolatokba vezet. A Facebookon „lógó” fiatalok sokszor az ottani kapcsolatok, bejelölések és lájkok nagy számával kompenzálják igazán mély, intim, személyes kapcsolataik hiányát. Úgy tűnik, „mind többen veszítik el a személyes találkozás lehetőségét”15 – írja Pálfai Zoltán egyetemi lelkész szegedi kollégisták között szerzett tapasztalataira hivatkozva.

A fiatalok elmagányosodását Amedeo Cencini a „hivatás nélküli ember” antropológiai modelljével magyarázza.16 Fentebb láttuk, hogy a szabadság, a szabadságérzés az egyik főtengelye e korosztálynak, de gyakran csak a szabadság illúziójáig jutnak el. Cencini hivatásellenes kultúráról beszél, ahol senki sem érzi, hogy bárki is hívná. A logikai sor pedig a következőképpen alakul: ha nincs hívás, nincs válasz, ebből adódóan nincs felelősség, így pedig csak a szabadság illúziója érhető el. Elköteleződés nélküli lehetőségek tömkelege táplálja ezt az illúziót, és nagyon veszélyes, ha az igazi életfeladatokra hívó szót nem hallják, nem hallgatják meg, mert „ha senki nem hív, akkor senkinek se számítok semmit. Ha pedig a[z olasz] hívni ige (chi-amare) a szeretni (amare) igéből jön, akkor ha senki nem hív, senki sem szeret. Így az ujjongás átcsap a kétségbeesésbe. Ez a modern ember klasszikus kétségbeesése vagy depressziója, azé az emberé, aki nem érzi, hogy bárki is hívná, ezért drámai módon egyedül találja magát, kapcsolat nélkül, amely megalapozná életét, értelmet adna neki, célt, munkát, felelősséget másokért, valamit, ami csak rá lenne bízva.”17 A fejezetben bemutatott szerzők meglátásait összegezve, tapasztalatainkkal is alátámasztva, a teljesség igénye nélkül a következő kulcsfogalmakkal írhatnánk le – mintegy felhőbe rendezve – a fiatal generációra a fejlődési kríziseiken túl jellemző sebzettségeket: szabadságvágy, a lehetőségek túlkínálata, bizonytalanság, magány, közöny, az elkötelezettség és kitartás hiánya, a hivatások válsága, a célok és kapcsolatok gyors feladása, beszűkülés, reménytelenség, meghasonlás, elszemélytelenedés.

3. A gyógyítás művészete és a közösség gyógyító ereje „Nemcsak a testileg és lelkileg beteg emberek szorulnak gyógyulásra, hanem mindenki, hiszen ebben az életben mindenkinek ki kell békülnie véges emberi létével”18 – fogalmaz Isidor Baumgartner Jungra, Guardinire, Drewermannra és Kierkegaard-ra hivatkozva.

A gyógyulás utáni vágy tehát egyetemes, archetipikus emberi élmény. A betegség és sebzettség elindít ugyan regresszív folyamatokat, a külső segítségre szorulás egzisztenciális tapasztalata mégis felszínre hozza azt az élményt is, hogy emberként nem mi vagyunk 15 PÁLFAI Z.: Egyetemi lelkészség a lelkigondozásért, Embertárs, 2007/2., p. 153. n 16 A. CENCINI FDCC: A hivatásbarát kultúra felépítése, in A szerzetesi hivatások gondozása, Vigilia, Budapest, 2013, pp. 12–29.

(Sapientia Füzetek 23.) n 17 Uo. p. 12. n 18 I. BAUMGARTNER: Pasztorálpszichológia, Semmelweis Egyetem–Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány–HÍD Alapítvány, Budapest, 2006, p. 50.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

167

05_Biro_Szilveszter_Embertars 2016.07.15. 20:29 Page 168

BIRÓ SZILVESZTER

magunk számára a végső instancia; azt a felszabadító belátást, hogy a megváltás kívülről jön, ajándékba kapjuk.

Hogyan lehet a pszichológia, illetve a pszichoterápia ismereteit és módszereit felhasználva a teológiában gyökerező lelkigondozás igazán terápiás jellegű? Baumgartner az emmauszi modell segítségével mutatja be a lelkigondozói segítésben megvalósuló gyógyítás művészetét, hatékonyan feltárva és integrálva különböző társtudományok eredményeit.

A szakirodalom számtalan terápiás módszert ismer, de a jelen tanulmány témájává választott csoportos lelkigondozás miatt csak a közösségi terápiák hatótényezőit és gyógyító aspektusait emeljük ki. Általában jellemző, hogy a csoport szintjén ható terápiát súlyosabb esetekben csak az egyéni és a gyógyszeres kezelés kiegészítőjeként, a társadalomba való visszailleszkedést segítendő, rehabilitációs céllal alkalmazzák, egyértelmű szabályokkal. Előszeretettel használják viszont olyan esetekben, ahol az esetleges személyi sérülések, lelki sebek kisebbek, ahol nincsenek a neurotikus tüneteknél mélyebb viselkedészavarok.

Az egyéni pszichoterápiákhoz képest a csoportos módszerek alkalmazása bonyolultabb helyzeteket eredményezhet, és számos gyakorlati kérdést is felvet. Mégis, amióta Jacob Levy Moreno a különböző csoportformákat pszichoterápiás célokra használta, hatalmas lendületet vett e módszer lehetőségeinek kutatása és kiaknázása.19 Csoport esetén Irvin D. Yalom szerint a következő gyógyító tényezők hordozzák a terápiás hatást: információközlés, remény sugalmazása, egyetemlegesség, altruizmus, az elsődleges családcsoport kollektív megismétlése, szocializáló technikák kialakítása, utánzó viselkedés, interperszonális tanulás, csoport-összetartozás, katarzis.20 „Mai tudásunk szerint a fejlődés mozgatója a kapcsolati térben zajlik”21 – írja Buda Béla.

Ez a kapcsolati tér azonban lényegesen más, mint a korábbi társadalmak civilizációja, ahol az életperspektívák körülhatárolhatóbbak voltak, a viselkedési mintákat könnyebben meg lehetett tanulni, és kevésbé változtak. Ma nagyon sok új körülménnyel kell megbarátkozni, számos új értékkel kell megismerkedni; a mobilitás a lehetőségeken kívül eddig soha nem ismert kihívásokat, feladatokat és nehézségeket jelent. Ezekkel a jelenségekkel és sebzettségekkel foglalkoztunk az akcidentális krízisek között. Úgy tűnik azonban, hogy ezek a krízisek ma szinte kivétel nélkül mindenkit érintenek, ezért a személyiség fejlődését „nem elegendő [...] egyszerűen csak az élet természetes fejlesztő erőire bízni”.22 Ezért egyre nagyobb szerepet kapnak a személyiségfejlesztést szolgáló módszerek, ezek közül is kiemelkedően a csoportmódszerek.

A csoportban rejlő erőket a folyamatok irányításával, katalizálásával és a dinamika megfelelő mederben tartásával jól ki lehet használni az egyéni személyiségfejlesztő és általában változást segítő motivációk fenntartására. A csoportban létrejött érzelmi atmoszféra ösztönzi a tagokat a részvételre, de motivációerősítő a csoport normaképzése is, mely nemcsak a viselkedési normák terén érvényesül, hanem az érzékelés és a viszonyulás szintjén is.

19 Vö. SZŐNYI G. – SZALVENDY J.: Csoport-pszichoterápiák, in FÜREDI J. – NÉMETH A. – TARISKA P. (szerk.): A pszichiátria magyar kézikönyve, Medicina, Budapest, 2009, pp. 560–565. n 20 Uo. p. 562. n 21 BUDA B.: A mentálhigiéné szemléleti és gyakorlati kérdései, Animula, Budapest, 2002, p. 53. n 22 Uo. p. 53.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

168

05_Biro_Szilveszter_Embertars 2016.07.15. 20:29 Page 169

EGYETEMISTÁK KÖZÖSSÉGI LELKIGONDOZÁSA

A természetes fejlődési szakaszok eltolódásáról és elhúzódásáról már volt szó, így állíthatjuk, hogy az egyetemista korosztályra bizony jellemző lehet még néhány kamaszkori sajátosság. Ha ezeknek tudatában vagyunk, használni tudjuk őket a fiatalok lelki fejlődésének támogatásában. Az egyik ilyen jellemző például, hogy a kortárscsoportok véleménye és értékrendszere meghatározó számukra. „A közösségi élet, a részesülés során képesek lehetünk irányulni, törekedni valami felé. A közösség céljaival lehet azonosulni, és ha ezt az azonosulást érzelmi kötődés is megerősíti (figyelembe véve, hogy a pubertásban mennyire meghatározó a kortárscsoport szerepe), ez a kliens számára erősebb támasz lehet, mint akár egy szakember munkája.”23 A csoport dinamikájában rejlő támogató és gyógyító erők ismeretében különös lehetősége és felelőssége van egy egyetemi kollégiumnak abban, hogy kollégistáját a fejlődés és érés útján támogassa, hiszen az „[...] igényli környezete elismerését, támogatását. Ha ezt megkapja, eljuthat arra a meggyőződésre, hogy élete értelmes jövő felé tart.”24 LELKIGONDOZÁS EGY KOLLÉGIUMI KÖZÖSSÉGBEN 1. A kollégium bemutatása Az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek 2002-ben egyetemi kollégiumot alapítottak Iosephinum névvel, melyben az egyetemi tanulmányok hátterét jelentő „második otthont” szeretnék biztosítani a kollégistáknak. Ez elsőként természetesen épületet és konkrét, fizikális lakhatási körülményeket jelent, de ezenfelül olyan közösséget is, amely befogad, megtart, gyógyít és útnak indít.

A kollégium jelmondata: „Taníts minket életbölcsességre!”, egy Szent Józsefet szólító kérés, melyben az imádkozó arra kéri a szentet, hogy minden életkörülményben fedezhesse fel Isten akaratát. Az első fejezet kifejezéseivel úgy fogalmazhatnánk át a kérést, hogy minden életeseményben, normatív vagy akcidentális krízisben legyen képes zárt világán túli szempontok és összefüggések szerint mérlegelni, tágabb perspektívákból is látni és elfogadni saját helyzetét. „A mögöttünk hagyott évszázad talán legnagyobb szellemi tévedése, hogy a bölcsességet összetévesztette a tudással, és fölcserélte az ismerettel”25 – írja Debrecenyi Károly István.

A tudás és az ismeret kétségkívül fontos a boldogulás útján, az egyetem éppen ezt akarja és tudja is adni hallgatóinak. Kollégiumunk azonban tudatosan arra törekszik, hogy a keresztény életbölcsesség tapasztalatait is felkínálja diákjainak. A Iosephinum értelmezése szerint ez jelenti „a feltárulkozó titkok és előrevivő újdonságok akarását a hagyományok tiszteletével együtt. A zsibongó, nevető élet feltétlen akarását a halál méltóságteljes elfogadásával együtt. [...] Egészséges egyensúlyi állapotot.”26 23 SIMON A.: Az atyák bűnét a fiakon... Elvált szülők pubertáskorú gyermekeinek lelkigondozása keresztény iskolában, Embertárs, 2011/4., p. 299. n 24 FODOR L. – TOMCSÁNYI T.: Segítő kapcsolat, segítő szindróma, segítő identitás, i. m. p. 39. n 25 DEBRECENYI K. I.: Személyiségfejlődés: életfogytiglan, in DEBRECENYI K. I. – TÓTH M.: Életesemények a pásztori lélektan és a filozófia tükrében, SE Mentálhigiéné Intézet–Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány, Budapest, 2005, p. 73. n 26 BIRÓ SZ. – MÁRTON K. – SIMON A. (szerk.): 10 éves lettem, bölcsebb is talán. Jubileumi évkönyv. Iosephinum Kollégium és Szakkollégium 2002–2012, Piliscsaba, 2012, p. 8.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

169

05_Biro_Szilveszter_Embertars 2016.07.15. 20:29 Page 170

BIRÓ SZILVESZTER

2. Lelkigondozói célkitűzések A koinónia, diakónia, martyria és liturgia olyan fogalmak, amelyek már az ősi keresztény közösségekben megjelenítették és körülírták az emberi élet e világi és transzcendens dimenzióit, az üdvösség egyéni és közösségi útját. Az üdvösség ekkor nemcsak a reménybeli beteljesedést jelentette, hanem az „itt és most”-ban megjelenő szolgálatot embertársaink testi-lelki egészségéért, jóllétéért, boldogságáért. A történelem során egyik vagy másik dimenzió rendszerint kisebb hangsúllyal volt jelen az egyház életében.

A II. vatikáni zsinat és ennek nyomán a társtudományok eredményeit jobban integráló teológia olyan pasztorálpszichológiailag is megalapozott válaszokat adott a kor kihívásaira, amelyek az ősegyház modelljéhez nyúlnak vissza. Az üdvösségre vonatkozó hittartalmak továbbadásánál az emmauszi modell mellett a fenti négy fogalom segítségével fogalmaz meg Baumgartner érvényes pasztorálpszichológiát.27 Hasonló megfontolásokkal alakította ki Pálfai Zoltán pasztorációs tevékenységét a szegedi egyetemisták körében.28 A Iosephinumot eleve pasztorális és lelkigondozói céllal alapította egy szerzetesrend.

A kollégium alapító okiratában ez áll: „A diákotthont alapító és fenntartó szerzetesrend igényes lakhatási és tanulási körülményeket biztosít az egyetemi hallgatóknak, de nagy jelentőséget tulajdonít a diákok keresztény szellemiségű nevelésének is. Törekszik ezért arra, hogy a diákotthon lakói a világi tudományok mellett a keresztény bölcsességben is növekedjenek, és így áldozatvállalásra is képes, családjukat és hazájukat szerető érett személyekké váljanak, akik belső lelki szükségletként törekszenek a szép, a jó és az igaz elfogadására.”

A pasztorális célokra mindig úgy gondoltunk a kollégiumban, hogy csak személyes kapcsolati és közösségi úton valósíthatók meg. Így a lelkigondozáson látszólag kívül eső programok is tudatos és szerves részét képezik a kollégium életét meghatározó stratégiának, mert minden csoportfoglalkozás terápiás hatású, segíti az egyéni és közösségi kibontakozást. Ha a csoport valamilyen művészeti tevékenység művelésére alakul, és e téren működik, az különösen erőteljes terápiás hatással rendelkezik. Ez látható az olvasóklub és íróklub, a kórus és az együtt zenélők csoportja vagy a kézművesek esetében. Ezek a csoportok a „Művészetek hetét” is megszervezték, amelyen tematikus összeállítással mutatkoztak be a kollégium nagyobb közössége előtt. E programok azért tudnak segíteni a lelkigondozásban is, mert „az önkifejezés művészi formái alkalmasak arra, hogy verbálisan nem megfogalmazott szubjektív, főleg érzelmi állapotokat jelenítsenek meg”.29 A művészeti terápiák rendkívül jól fejlesztik a személy kreativitását, és a közösségen belül újszerű kommunikatív kapcsolatokat alakítanak ki.

Az ősegyház gyakorlata nyomán korábban említett négytagú modell, a koinónia, diakónia, martyria és liturgia (a közösség, a szolgálat, a tanúságtétel és az ünneplés) olyan lelkigondozói keretet tud nyújtani egy egyházi kollégiumnak, amelyben minden kollégista megtalálhatja a helyét, mozdulhat a saját ritmusa szerint, vagy éppen pihenhet igénye szerint azon az emmauszi úton, amely a kétségbeesésből a lázadáson át, a vakságon és értetlenkedésen keresztül vezet a felismerésig: mert végül felismerték őt a kenyértörésben (Lk 24,31).

27 I. BAUMGARTNER: Pasztorálpszichológia, i. m. pp. 133–145. n 28 PÁLFAI Z.: Egyetemi lelkészség a lelkigondozásért, i. m. pp. 154–159. n 29 TRINGER L.: A pszichiátria tankönyve, Semmelweis, Budapest, 2010, p. 501.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

170

05_Biro_Szilveszter_Embertars 2016.07.15. 20:29 Page 171

EGYETEMISTÁK KÖZÖSSÉGI LELKIGONDOZÁSA

MENTÁLHIGIÉNÉS LELKIGONDOZÁS A 2014/15-ÖS TANÉVBEN 1. Igényfelmérés, tervezés A 2014-es őszi szemeszterben készült intézményünkben egy kérdőíves igényfelmérés, mely a spirituális igényekről szóló szakirodalom felismeréseit tartalmazva kérdezett rá a személyes boldogságvágyakra. Olyan fogalmak jelennek meg benne, mint a jó, a szép, az öröm, a fájdalom, az érzelem, a lelki élet, a spiritualitás, a hit ‒ vagy éppen a fény, a melegség, az ünnep, a vendégség, a szolgálat, a fáradozás, a tanúságtétel. Ezek utalnak a szakemberek különböző számú és megfogalmazású spirituális vagy mélyen emberi igényt (the greatest human needs) megfogalmazó felsorolásaira.30 A kérdőív azért próbálta ezeket feltérképezni, hogy a kollégium sajátos helyzetét és lehetőségeit kihasználva ezekre az igényekre válaszolni is tudjon, illetve ezekre építse az előző fejezetben bemutatott pasztorális, lelkigondozói tervét. „Tetszik a kérdőív címe, és jó, hogy most csináltam meg, erőt adott a zh-ra való felkészüléshez” – fogalmaz az egyik kérdőívkitöltő kollégista. Hasonló megjegyzések arra utalnak, hogy már a kérdőívvel elindult egy folyamat, amely tapasztalataink szerint erőforrásokat tárt fel mind az egyén, mind a közösség szintjén. A programokat úgy terveztük meg, hogy a befogadó közösségben (inclusive community)31 megvalósuló „lelki terápiás műveletek”32 segítsék a saját erőforrások feltárását és egyre intenzívebb használatát. A fenti megfontolásokon kívül az egyes kérdések a következő viszonyulási háló feltérképezésére is születtek, sorrend szerint: 3–1. Attitűd – Hogy viszonyulok életem eseményeihez, alapvetően pesszimistán vagy optimistán?

3–2. Nyitottság – Tudok, akarok, képes vagyok-e belső történéseimről beszélni másokkal?

3–4. Érzékenység a témára – Akár a hagyományos, akár az attól eltérő vallásosság menynyire szólít meg?

3–5. Készség az ismeretre – A tudás megszerzésével és rendszerezésével szeretném mélyíteni hitemet.

3–6. Készség az önismeretre – Saját magam, érzéseim megismerésén, élményeim feldolgozásán keresztül.

30 Jelen esetben nem (teljesen) releváns Maslow piramisa, inkább olyan mély lelki igényekről van szó, mint a biztonság, a változatosság, az értékesség, a szeretetkapcsolatok, a növekedés, az önmegvalósítás stb. (comfort, variety, significance, love, growth, contribution, belonging). Vagy vö. például K. GALEK – K. J. FLANNELLY – A. VANE – R. M. GALEK: Assessing a patient’s spiritual needs. A comprehensive instrument, Holistic Nursing Practice, 2005, pp. 62–69.: „Seven major constructs – belonging, meaning, hope, the sacred, morality, beauty and acceptance of dying – were revealed in an analysis of the literature pertaining to patient spiritual needs.” n 31 Vö. H. COUGHLAN ET AL.: Towards a new paradigm of care. The International Declaration on Youth Mental Health, Early Intervention in Psychiatry, 2013/7., p. 104. Az ifjúság lelki egészségének megőrzésében és fejlesztésében az egyik legnagyobb kihívás, hogy megváltoztassuk gondolkodásmódunkat a fiatalokról és lelki egészségükről. A hagyományos megközelítések helyett különösen a befogadó (inclusive) módszereket kell előnyben részesíteni. n 32 PÁTKAI I. – BUZA D.: Előadás a Közösségi Pszichiátria „CLASSIC” Konferencián, Magyar Mentálhigiénés Szövetség, 2012. október 10. Buda Bélára hivatkozva elevenítik fel univerzálisan ható tényezőként a terápiás műveleteket, amelyek függetlenek terápiás irányzatoktól. De hatnak olyan egyszerű elemek is, mint „a problémák megértéséhez kapott új fogalomrendszer és szemlélet”, ahogy ez a kérdőívet kitöltő kollégisták megjegyzéseiből is kitűnik.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

171

05_Biro_Szilveszter_Embertars 2016.07.15. 20:29 Page 172

BIRÓ SZILVESZTER

3–7. Koinónia – Milyen szintű az elkötelezettségem a közösség életében?

3–8. Martyria – Tudok-e valamilyen módon tanúságot tenni erőforrást jelentő belső élményeimről?

3–9. Diakónia – Mások szolgálatát fontosnak tartom saját önmegvalósításom útján.

310. Liturgia – Szívesen bejövök a „kör közepébe is”, a szentélybe, és azt alakítani is akarom.

311. Saját vélemények – Bármi, amit még fontosnak tartok.

A kérdőív második felében olyan kérdések találhatók, amelyek az ősi egyházi közösségi modellre alapoznak. E modellnek, amely a mai pasztorálpszichológiában is hangsúlyosan megjelenik,33 a koinónia, a martyria, a diakónia és a liturgia az alapja. Ezek a közösségi létezési és pasztorációs módok nemcsak a „befelé való elmélyülést” segítik, hanem a „tanúságtétel kifelé” igénynek is természetes teret adnak. Szerencsés egybeesésként így intézményünkben egyszerre tud megvalósulni az alapító szerzetesrend pasztorációs és missziós célja, valamint az általános emberi igényként megjelenő társadalmi hasznosság (contribution) is az olyan programokon, amelyek a kollégiumi közösségen belüli és kívüli szolgálatra adnak lehetőséget.

2. A lelkigondozói programok bemutatása A programok kialakításánál, beosztásánál építettünk a kérdőívre és a korábbi tapasztalatokra is. Sok olyan foglalkozás és program volt a 2014/15-ös tanévben, amely hagyományosan kötődött az éves témánkhoz (például irodalmi szeminárium, filmklub), és így lelkigondozói terveink részét képezte, vagy egyszerűen a közösségépítés és az egyéni kreativitás megvalósulásának könnyedebb, játékosabb módjait képviselte (például kézműveskör, fotózás), és így járult hozzá céljaink megvalósításához, de ezek bemutatására a következőkben – terjedelmi okok miatt – nincs lehetőség. A röviden bemutatott hét program inkább ízelítőt kínál kollégiumunk életéből.

Bibliodráma A csoportos lelkigondozás szempontjából az egyik legfontosabb programnak a bibliodrámát tartottuk. „Sűrű” és nagyon mély, megmozgató játékok kerekedtek ki, viszonylag könnyen lehetett bemelegíteni a kollégistákat, nagy volt a játékkedv. Érdekes volt látni, milyen szívesen próbálnak ki több szerepet is, mennyire rugalmasak. A csoportalkalmak végén többekben megfogalmazódott, hogy érdekes és jó élmény a kollégiumi kapcsolatokat ennyire más színben látni. Ez a fajta együttlét erősíti, mélyíti a közöttük lévő kapcsolatot. Úgy értékeltük, hogy a bibliodrámás foglalkozás több szempontból is gyümölcsöző, hasznos a kollégium lakói számára. Egyrészt nagyon jó lehetőség az önismeretben való fejlődésükre, másrészt a közösségen, kollégiumon belüli kapcsolatok erősödését is magával hozza, ami nemcsak a közösségi mentálhigiénének nagyon jó formája, de még a tanulmányaikra is pozitívan hat.

33 Vö. I. BAUMGARTNER: Pasztorálpszichológia, i. m. p. 50.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

172

05_Biro_Szilveszter_Embertars 2016.07.15. 20:29 Page 173

EGYETEMISTÁK KÖZÖSSÉGI LELKIGONDOZÁSA

Nagyon jó segítő lehet ez a módszer a kollégisták felnőtté válása és útkeresése idején, életüknek abban a szakaszában, amikor talán először szembesülnek felnőtt módon önismereti kérdésekkel. A dráma lehetőséget ad arra, hogy a folyamat során a csoporttagok a maguk egyéni és a csoport közös témáit figyelve válasszák meg szövegeiket, a történeteket (narratíváikat), amelyek feldolgozásával erősödik személyiségük és gyógyulnak sebeik; fejlődnek társas kapcsolataikban, jobb rálátást kapnak saját szociális működésükre és kapcsolati rendszerükre is.

Imaszolgálat A kifejezetten liturgikus programokra – szemben a „csak” közösségi programokkal – mindig nagy tapintattal hívtuk meg kollégistáinkat. Ezeket így különítettük el minden más programtól. Ilyenkor nem lehet kreditpontokat szerezni. Mintegy jeleztük ezzel, hogy itt valami egészen más történik, csak a tiszta, belső motiváció számít ott, ahol a legszemélyesebb módon vagyunk jelen Isten szentélyében.

Imaszolgálat. Érted. Értem címmel hirdettük meg a hétfő reggel nyolcórai imaórákat. Az volt a cél, hogy a kollégium teljes közösségét imáinkban hordozzuk. A kollégium alkalmazottai minden alkalommal valamennyien jelen vannak. Ezáltal azt az üzenetet szeretnénk közvetíteni a kollégisták felé, hogy nemcsak a kollégium épületéről, tisztaságáról, a kerti növényekről vagy az adminisztrációról gondoskodunk az érdekükben, hanem lelki, spirituális hátteret is biztosítunk számukra. Gondjaikat, nehézségeiket, hálájukat mi is hordozzuk, együtt vagyunk velük nehézségeikben és örömeikben.

Az igazán lelkigondozói „csavart” egy köztes feladattal helyeztük el ebben a szolgálatban.

Azt kértük, hogy az a kollégista, aki szeretné, hogy imádkozzunk érte, vele, a szándékát már lehetőleg az előző hét folyamán vigye el az egyik nővérhez, aki képzett lelkigondozóként segít az imaszándék megfogalmazásában, vagy ha kell, az átkeretezésében. Így szerettük volna elkerülni azt, hogy imaautomataként értelmezzék szolgálatunkat, és olyan naiv szándékokkal várják a csodát, mint például „ötösre sikerüljön a mai vizsgám”. Az imaszándék közös át- és megfogalmazásánál alkalom nyílik a reflexióra (Miért fontos ez számodra? Mitől tartasz? Mi az igazi félelmed? Hol lehetnek az erőforrásaid?, stb.) és általa a személyes viszonyulások átalakítására.

A programról az egyik kollégista számolt be egy személyes beszélgetésben: „A kérdésre, hogy az ima megváltoztatja-e a valóságot, vagy inkább én változom inkább az imában, azt mondanám, hogy inkább én változom. Nyilván az imának nagyon-nagy ereje van, és képes a valóságot is megváltoztatni, de nekem abban segít, hogy másképp, pozitívabban lássam a körülöttem lévő világot.

Az imaháttér, hogy a kollégisták gondjait, szándékait megjelenítjük az imában, akkor is, ha ők személyesen nincsenek ott, biztonságos hátteret jelent a közösségnek. Még azoknak is, akik esetleg nem hívők, jóleső érzés, hogy a hívők a maguk nyelvén drukkolnak nekik, hogy jól sikerüljenek a dolgok.

Ez az imaszolgálat aztán nemcsak az Istennel való kapcsolatunknak tesz jót, hanem a köztünk, emberek, kollégisták közötti viszonynak is, hiszen ez lenne a vallás lényege is, hogy ember és ember között szeretettelibb kapcsolat legyen. Ha az Istennel való kapcsolatunkban nyugalmat találunk, akkor ez kihat emberi kapcsolatainkra is.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

173

05_Biro_Szilveszter_Embertars 2016.07.15. 20:29 Page 174

BIRÓ SZILVESZTER

Az imában alakul a saját magunkhoz való viszony is. Mások imában megfogalmazott gondjait hallva a mi nehézségünk nem is tűnik már annyira nagynak, de az is jó, hogy ilyenkor felfedezzük, nem vagyunk egyedül a szenvedésben, félelemben. És ha valaki nehézségei ellenére képes hálát adni, akkor az minket is elindít, hiszen mi is találunk köszönnivalót az életünkben.”

Vízen járás Ezzel a programmal Kurali Dominika SDR nővér a 2014/15-ös tanév témáját próbálta kreatív módon megközelíteni. A hivatás feldolgozására – bár ez a korosztály aktuális témája – lázasan kerestük az eddigiektől eltérő, kreatív megoldásokat is, hogy a meglepetést, az újdonság erejét is használni tudjuk a kollégisták személyesebb megszólítására, a bibliai történetek és képek újszerű láttatására.

A forma megválasztásakor az volt az egyik cél, hogy minél több készséget és képességet érintsen, így növelve a potenciálisan megszólítható kollégisták számát is. A másik cél az volt, hogy a programsorozat egy-egy mozzanatán keresztül közvetítsük Isten ma is élő, meghívó szavát, azt a meghívást, amely különböző formákban egyszer csak ráköszön az emberre.

A különféle – akár legbanálisabb – élethelyzetekben megjelenő hívás, megszólítottság illusztrálására a kollégium legkülönbözőbb és legfurcsább helyein helyeztük el a hivatásra reflektáló játékos, önismereti feladatainkat. Keress, indulj el, „merj járni a vízen”, légy bátor kockázatokat vállalni! – újra meg újra ez volt az üzenete a nyilvánvalóan a bibliai jelenetre utaló kollégiumi, lelkigondozói programsorozatnak.

Keresztút hat állomással A nagyböjti liturgikus idő kínálta az alkalmat a keresztútra, ugyanakkor az is vágyunk volt, hogy most a hagyománytól eltérően alakítsuk a liturgiát, s az legyen különlegesebb, megszólítóbb, személyesebb, elgondolkodtatóbb. Sok függ ugyanis a helyszíntől, az elmélkedésre szánt szövegek tartalmától és hosszától, az állomásokként használt képek jellegétől.

Soknak tűnt a tizennégy állomás, úgy gondoltuk, a kollégisták biztosan nem tudnak mindegyikre figyelni, valamennyi üzenetbe bevonódni. Ezért jóval kevesebb állomást alakítottunk ki, erős szimbólumokkal és dramaturgiai eszközökkel, belső tartalmi ívként pedig a „fa” lett az egyes állomások közti összekötő. Az erős szimbólumok: az ítéletnél a pálcatörés (száraz ágak szétroppantása a csendben), a tövisbokor, a bűneinkkel teleírt papírdarabkák keresztfára szögezése (kalapácsolás), virágok vízbe helyezése (új élet, kiengesztelődés, remény), fáklyák, mécsesek az alkonyatban. A kollégium és az egyetem közötti sétány a maga dombjaival és lépcsőivel olyan útvonal (körülmény) volt, amely szinte kínálta magát: mindennapi útjainkon járjuk az élet keresztútját. És a hétköznapi utat járó közösség is a megszokott: szobatársak, évfolyamtársak. Velük, együtt a közösségben járjuk az utat – csak éppen vegyük észre, hogy milyen utat járunk be. Erre akartunk reflektálni vagy reflexióra segíteni a témákkal.

A keresztút tartalmi részeként a szenvedésből kiolvasható üzeneteket jelenítettük meg: hogyan tudja Isten a megszégyenülés, a kudarc, a magány és a fájdalom margóira ráírni EMBERTÁRS 2016 / 2.

174

05_Biro_Szilveszter_Embertars 2016.07.15. 20:29 Page 175

EGYETEMISTÁK KÖZÖSSÉGI LELKIGONDOZÁSA

azt, ami igazán fontos? Az állomások nagyon esendő, emberi mozzanatokat ragadtak meg úgy, hogy ezek, bár néha esetlegesnek és haszontalannak látszanak, Isten fényében és érintésében új és értékes jelentéstartalommal telítődnek.

A programról anonim írásos visszajelzések is születtek, ezekből álljon itt néhány részlet: – „Jó volt, hogy együtt, kis közösségként járhattuk végig a keresztutat, amely végül is a saját keresztutunk is volt.”

– „Ilyen interaktív keresztúton még nem voltam. A legjobb a kereszt állomása volt, akkor éreztem valamiféle megszabadítottságot. Pont azután vettem át a keresztet, amikor már mindenki rászegezte az őt gátló dolgokat. Hogy én vittem ezután a keresztet, úgy éreztem, kicsit talán segíthettem a terheik könnyítésében.”

– „Számomra a leglélekemelőbb élményt az nyújtotta, amikor felmásztunk a domboldalon, majd felírtuk egy cetlire azt a bűnünket, amitől a legnehezebben szabadulunk, és beleszögeltük a keresztbe.”

– „Mi is letörtünk egy-egy faágat, és ezeknek a reccsenése olyan drámaian hatott, hogy elgondolkoztam azon, hogy hányszor mondok ítéletet a másik fölött, és akkor pont olyan vagyok, mint Pilátus.”

Téli fagyi Mit is takar ez a fantázianév? Egyik kollégistánk egy személyes beszélgetésben a következőképpen számolt be róla: „Minden kedden este, a szentmise után, a nővéreknél szokott lenni egy általunk lelki talk show-nak nevezett program, ahol eleinte egy komolyabb témával foglalkozunk, majd ez át szokott fordulni egy kötetlenebb, szabadabb beszélgetésbe. A témák igazodni szoktak a liturgikus, egyházi ünnepkörökhöz (advent, karácsony, nagyböjt, húsvét stb.), de az is lehet, hogy egy tetszés szerinti bibliai történetet dolgozunk fel. A játékos feladatok is általában a témákhoz kapcsolódnak; ezzel az eszközzel próbáljuk megragadni, magunkra, családunkra vagy a kollégiumi közösségre vonatkoztatni a dolgok mélyebb értelmét.

Azért kezdtem el járni erre a programra, mert a csapatot már ismertem, és jó ötletnek tűnt, hogy minőségi időt töltsünk egymás társaságában. Közben új embereket is megismertem, és így van egy olyan kapcsolati rendszerem itt a kollégiumban, hogy lelki problémám esetén bármikor oda tudok menni hozzájuk, megoszthatom velük nehézségeimet, és segítséget kérhetek. Így nemcsak értékes gondolatokat, tartalmakat kapok ezen a programon, hanem egy érzelmileg megtartó hálót is, ami legalább olyan fontos, mint az »okos gondolatok«.”

Halottak napi megemlékezés A halottak napja környékén szervezett imaestnek az volt a célja, hogy a saját halottainkra való emlékezésen túl komplex módon megjelenítsük és feldolgozzuk a halálhoz és az élethez való viszonyunkat. Hogy minél több kollégistát minél több módon megszólíthassunk, rengeteg ötletet, eszközt és módszert alkalmaztunk: gondolatébresztő, képmeditáció, életút-kiállítás, zenehallgatás, vak színház, lehetőség lelkigondozói beszélgetésekre (különösen gyász feldolgozására), éjféli mise. A programot az egyik kollégistánkkal értékeltük egy személyes beszélgetésben.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

175

05_Biro_Szilveszter_Embertars 2016.07.15. 20:29 Page 176

BIRÓ SZILVESZTER

„Nagyon jó, hogy volt ez az alkalom, passzolt a lelkiállapotomra, mert a november számomra mindig nehéz. A dédmamám éppen akkor haldoklott, és épp novemberben van nagybátyám halálának évfordulója, aki elég különös, tragikus módon halt meg, és az egész történet azóta sem hagy nyugodni. Tulajdonképpen az én személyes helyzetemre, állapotomra címezve kaptam a meghívót erre a programra. Dédmamám azóta meghalt.

Felszakadt bennem újra nagybátyám halála is, amit nem tudtam elfogadni azóta sem. Az est folyamán azonban helyzet volt teremtve (különböző termek, zene), hogy kettesben tudtam lenni ezzel az érzéssel, emlékkel, gondolattal.

Az életút-kiállítás hozta ki belőlem a legtöbb érzést: az élet végén természetes a halál, így aztán dédmamám halálára is nyugodtabban tudtam gondolni. A húszévesen elment nagybátyám halála felkavart. Az elfogadást úgy hozta meg ez a kiállítás számomra, hogy pontokat fedeztem fel benne, és arra gondoltam, hogy ha csak egy bizonyos pontig tudjuk leélni életünket, akkor is lehet teljes. Ez az alkalom segített abban, hogy kusza érzéseimet valahogy kibogozzam.

A virrasztáson kicsit teret engedtem Istennel szembeni haragomnak, és ez jó volt, mert utána eltűnt. Korábban mindig elfojtottam Istennel szembeni haragomat... Erre tanítottak hittanórán, hogy nem szabad haragudni rá. Az Isten felé vezető úton is segített haladni ez az imaóra, úgy érzem, most egy lépcsőfokot megmásztam, és vannak még felfelé vezető lépcsőfokok.”

Gyerekek mentorálása Minden év adventi időszakában egyetemistáink vendégül látják azokat az árva és szegény gyerekeket, akiket az egyetemi lelkészség hív meg Csángóföldről. Az egyik kollégistánk így vallott erről: „Otthon, a plébánián én már korábban is rendszeresen jártam táboroztatni, nem volt nehéz a gyerekek vendéglátásában felajánlani segítségemet. Az, hogy egészen jól meg volt szervezve, ki mikor mit csinál, már a jelentkezésnél, az elköteleződésnél is sokat segített nekem. Világos kerete volt annak, amire vállalkozom, és láttam, hogy ez vállalható, be fog férni egyéb feladataim közé. Érzelmileg nagyon megérintettek a gyerekek, nagyon szívemhez szóló dolgokat tudtak mondani. Úgy érzem, sokat kaptam is tőlük, nemcsak én adtam valamit. Mintha a fiainkká vagy testvéreinkké fogadtuk volna őket a végére... Az elején nehéz volt, mert árvaházból érkezve sok sebet hordozhattak, és óvatosak voltunk, hogy mit mondhatunk nekik. De aztán felbátorodtunk, mert olyan súlyos dolgokról voltak készek – szinte túl könnyen is – beszélni, hogy elámultunk.

Ez a szolgálat megerősített abban, hogy nekem is vannak jó képességeim. Nagy a világban a nyomorúság, de itt, a magam lehetőségei szerint valamit tudok én is tenni, nemcsak tehetetlenül nézni a nehézségeket. Valahogy cselekvőképesnek érzem magam. És szívesen össze tudok fogni azokkal, akikben ugyanúgy megmozdul valami belülről, mint bennem.

Azt üzenném a többieknek, hogy bátran vágjanak bele hasonló programba, fogadják el a kihívást.”

EMBERTÁRS 2016 / 2.

176

05_Biro_Szilveszter_Embertars 2016.07.15. 20:29 Page 177

EGYETEMISTÁK KÖZÖSSÉGI LELKIGONDOZÁSA

3. Tanulság, kitekintés A 2014/15-ös tanév során volt a hivatásról szóló előadás-sorozat és szeminárium, filmklub, „Művészetek hete”, irodalmi szeminárium, közös testmozgás, kórus, színjátszás, meseolvasás, kerti parti stb. Összesen 133 szakkollégiumi program valósult meg. A fent bemutatott külső és belső, egyéni és közösségi folyamatok talán érzékeltetni tudják azt a szemléletet, amellyel kollégáimmal a Iosephinumban dolgozunk.

További értékelésre is szükség van, hogy jövőbeni stratégiáinkba és gyakorlatainkba beépítsük eddigi tanulságainkat. Már ezekből is egyértelműen látszik a közösség megszólító, alakító, gyógyító ereje, ami a jelen tanulmány egyik induló alapfeltételezése is volt: a koinóniára építő lelkigondozói modellnek kollégiumunkban is van létjogosultsága.

A visszajelzések megerősítenek minket abban, hogy a spirituális igényekre biztató, előremutató válaszokat adnak a mentálhigiénés szempontok szerint összeállított közösségi programjaink. Azt is látjuk, hogy a sok változatos program egymás hatásait erősíti: bár a külső szemlélő nem fedez fel összefüggést a kerti szalonnasütés és az imaszolgálat között, mi úgy érzékeljük, hogy ez a sokféleség és sokszínűség koherens egészet alkot. Ha érvényesül a személyközpontú megközelítés, a bizalomteli légkör és a hitelesség, mindezek lelkigondozói céljainkat szolgálják.

A szerző bölcsész, teológus, mentálhigiénés lelkigondozó, igazgató (Iosephinum Kollégium és Szakkollégium) Szilveszter Biró: Community mental health care for university students. Mental health perspectives in a college for advanced studies. The support of personal spirituality rooted in the church’s tradition gives a special profile to our college. Our Christian Catholic and monastic features and charisms are reflected in the value-oriented and value-transmitting support that we consciously provide. No discrimination is accepted neither in our admission policy, nor in the academic work, however, our community life and pastoral counselling is not value-neutral. We formulate our criticism on neutrality while also displaying genuine attention and discretion toward young people who, when experiencing turbulent and secular phases in their lives, question the most basic values.

Counselors in school mental health services, where these services are available, respond to the needs of the students in a value-oriented approach, respecting the dignity of student in an inclusive community. By now a major area of community mental health, college counseling service is addressing the problems of students in a non-stigmatizing context where curative, preventive – promotive interventions are implemented. Aware of the complex nature of students’ problems our multidisciplinary team is responding to the physical, psychological, socialas well as spiritual needs of the students.

Keywords: psychological support of college students, counselling for university students, mental health in late adolescence and early adulthood.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

177

06_Fodor_Janos_Embertars 2016.07.18. 20:51 Page 178

FODOR JÁNOS

Kihez kell szólnunk? Új módszertani lehetőség az egyház szolgálatában Aki kommunikálni kíván az emberekkel és környezetükkel, meg kell ismerje és értse a nyelvüket és kultúrájukat. Egy olyan differenciált társadalomban, mint a miénk, már nem egyértelmű, hogy az emberek életvitele bizonyos szabályok szerint hasonló. A modern társadalomban a lakosok egyéni kulturális életstílust, miliőt alakítanak ki. A „szociális miliő” ismerete az egyháznak is segíthet új, eddig talán rejtett utakra találni az emberek felé.

Kulcsszavak: Sinus miliő, társadalom, egyház.

Az ember alapvető tulajdonsága a kíváncsiság, mely leginkább a környezetünkben élők iránt nyilvánul meg. Kíváncsiságunk nem szükségszerűen jelenti a beavatkozás vágyát, de azt mindenképp, hogy betekintsünk más életébe, hogy lássuk, ki is ő valójában. Izgalmas, ha részletekbe menően, akár képek, történetek, prioritások mentén egyre többet láthatunk a másikból, sőt talán még azt is felfedezhetjük, amit a személy maga sem ismer önmagáról. Évekkel ezelőtt rátaláltam egy kutatásra, mely az emberek szobáit, berendezési tárgyait, vásárlási és egyéb szokásait tárta elém, mindezt fotók és leírások segítségével illusztrálva.1 Az intimitás olyan foka tárult fel előttem egy egyszerű kutatási eredmény beszámolójában, amelyet lelkigondozóként néha két-három óra beszélgetés után sem értem el. Ezért vágytam arra, hogy többet lássak e módszerből, főleg annak érdekében, hogy segítségével az élet olyan szegmensébe tekinthessek be, amely személyes és szent. Ez pedig az egyén és a vallás kapcsolata.

A vallást, vallásosságot, hitéletet sokáig nem illett (és talán ma sem elfogadott) a fogyasztói társadalom szemléletmódjával megközelíteni, hiszen sokan úgy gondolják, hogy nem lehet empirikus módszerekkel – hovatovább piaci szempontrendszer alapján – felmérni istenkapcsolatunkat. Azonban a II. vatikáni zsinat nyitása általános értelemben a tudományok eszközrendszerére is vonatkozik. A Gaudium et spes kezdetű zsinati dokumentum2 elgondolása alapján megfelelő tudományos adaptáció után akár különböző piackutatási módszerekkel elért eredmények is figyelembe vehetők az egyházban zajló folyamatok elemzésére, sőt ezek az új módszerek segíthetik megértenünk napjaink emberét, akinek 1 Gerhard Schulze Die Erlebnisgesellschaft. Kultursoziologie der Gegenwart című híres tanulmánya óta (Campus Verlag, Frankfurt am Main, 1992, vö. Herder Korrespondenz, November 1992, pp. 510 skk.; December 2005, pp. 208 skk.) az életstílus-orientált miliő az érdeklődés középpontjába került. n 2 „Az egyháznak is javára válik az elmúlt századok sok tapasztalata, a természettudományok fejlődése és a kultúra különféle formáiban rejlő gazdagság; ezek által jobban föltárul maga az emberi természet, és új utak nyílnak az igazság felé.” Gaudium et spes, n. 44.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

178

06_Fodor_Janos_Embertars 2016.07.18. 20:51 Page 179

KIHEZ KELL SZÓLNUNK?

a vallásosságát, istenkapcsolatát az egyháznak – alapvető feladata szerint – segítenie, erősítenie kell.3 Az általam bemutatni kívánt Sinus miliőmodell4 piackutatási eszközökkel azt tárja fel, hogyan élünk, miként jelennek meg életvitelünkben a vallásos cselekmények, tárgyak, eszközök. A modell kiértékelt kérdőívei azt mutatják be, mennyi időnk van imára hetentehavonta, mennyi időt töltünk templomban, liturgiákon, illetve hogy az öltözetünkben, szobánkban, lakásunkban megjelenik-e valamilyen formában az, akiben hiszünk.

A SINUS MILIŐMODELL MÓDSZERTANÁNAK BEMUTATÁSA A Sinus miliőkutatást5 Kozák Ákos úgy emlegeti doktori értekezésében,6 mint harmincévi társadalomtudományi kutatás összegzését. A felmérés célja az élet területeinek elemzése volt a társadalomban. A Sinus miliőfelmérés mintavételezése mindig egy olyan csoportból történik, amelynek tagjai például egy adott megyében, egyházmegyében vagy településen élnek. Az egyén alapvető értékorientációját mutatja be a kutatás, a mindennapi élethez való viszonyulást a munka, a család, a szabadidő, a pénz és a fogyasztási szokások területén. Így a módszer az életet befolyásoló különböző változások bemutatásával, kijelölésével holisztikus képet alkot az emberek és az egész társadalmi rendszer életéről. Az összefüggések miatt a kutatás felhasználói ezzel a módszerrel több információt és átfogóbb meglátásokat ismerhetnek fel az egyes problémakörökről, mint más eljárásokkal.7 A Sinus miliőmodell módszertana folyamatosan változik, ugyanis a felmérést – ha valóban hiteles képet kívánunk bemutatni az életről – a társadalmi-kulturális változásokhoz kell igazítani. A kérdések újra- vagy átfogalmazásának alapja az az elgondolás, hogy az emberek életmódja is folyamatosan változik. A felmérést végzőknek szembesülnie kellett például azzal, hogy a rugalmas munkaidő hat a magánéleti szokásokra, és sok családban átalakult a klasszikus családi struktúra. A digitális, cyber- vagy online kultúra átfogóan változtatta meg a mindennapi élet különböző területeit. Nemcsak a fogyasztói szokásokat, de a családon belüli kommunikációt is. Sokkal összetettebb azoknak a változásoknak a sora, amelyek befolyásolják a mindennapi életet.

3 A II. vatikáni zsinat kéri a püspököket: „Korszerű eszközök alkalmazásával, főleg szociológiai fölméréssel igyekezzenek híveik problémáit, társadalmi körülményeit jól megismerni, hogy mindig a valódi helyzetüknek megfelelő segítséget nyújthassák nekik. Korra, származásra vagy nemzetiségre való tekintet nélkül törődjenek mindenkivel, akár őslakosok, akár jövevények, akár vándorló nomádok.” Christus Dominus, n. 16. n 4 A heidelbergi Sinus Intézet által kidolgozott, a vallásra és az egyházra irányuló adatokat használom fel ebben a tanulmányban. n 5 Van, aki csak három csoportra fókuszál Michael N. Ebertz elgondolása alapján, ha vallással kapcsolatos miliőkutatást végez. Vö. M. EBERTZ: Kirche und soziokulturelle Milieus, Unitas, 2006/1., pp. 34–35. n 6 Vö. KOZÁK Á.: A fogyasztói életstílus leírására szolgáló kutatási megközelítések kritikai elemzése (doktori dolgozat), PTE, Pécs, 2011: http://ktk.pte.hu/sites/default/files/mellekletek/2014/05/Kozak_Akos_doktori_ ertekezes.pdf n 7 Ezt a vizsgálati megközelítést korábban a vezető márkás termékek gyártói és szolgáltató cégek használták a stratégiai marketing, a termékfejlesztés és a kommunikáció területén. Napjainkban a politikai pártok, minisztériumok, szakszervezetek, egyházak és egyesületek is alkalmazzák. Médiacégek, így reklám- és médiaügynökségek alapvető felméréseiket ezzel oldották meg.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

179

06_Fodor_Janos_Embertars 2016.07.18. 20:51 Page 180

FODOR JÁNOS

A KUTATÁS ALAPJAI, AZ ELSŐ PIACKUTATÁSI VIZSGÁLATOK A Sinus miliőkutatások alapja Geert Hofstede kulturális dimenzióra vonatkozó vizsgálata,8 amely a fogyasztói magatartás szempontjait elemzi. Kutatási eredményei alapján öt dimenziót alakított ki, amelyeket tekintve az egyes nemzeti kultúrák eltérnek egymástól:9 – hatalmi távolság, – a bizonytalanság kerülése, – kollektivizmus/individualizmus, – maszkulinitás/nőiesség és – időorientáció.

Hofstede szerint a fogyasztói társadalmat az idő, a kommunikáció, az öltözködés és a hit befolyásolja. Az utolsó elemre fókuszálva leírja, hogy a hit és a vallás minden kultúrában központi szerepet játszik, mivel meghatározza, mi helyes, illetve helytelen, mi a jó és a rossz, valamint a hit gyakran befolyásolja a gazdasági, politikai rendszereket és a társadalmi kapcsolatokat.10 Ennek a módszernek a továbbgondolt változata lett a Sinus miliőkutatás. A modell megalkotása a hetvenes évek végén a heidelbergi Sinus Intézet két munkatársának, Ulrich Beckernek és Horst Nowaknak a nevéhez fűződik. (Ez a koncepció más elméleti háttérrel és fogalmakkal dolgozik, mégis gyakran használjuk a miliő és az életstílus fogalmakat szinonimaként.11) Az úgynevezett Sinus miliőkből álló első tipográfiát 1982-ben mutatták be, s még csak Nyugat-Németországra vonatkozott. A kilencvenes években a modellt továbbfejlesztették, átdolgozták, finomították. Az egyes miliőknek időszerűbb elnevezéseket adtak.12 Az átalakítások legnagyobb eredménye a 2001-ben létrehozott össznémet Sinus miliőmodell lett.

A Sinus miliőmodell építőelemei13 Építőelemek

Tulajdonságok

Életcélok

Értékek, stratégiák

Társadalmi helyzet

A miliő aránya a társadalmi struktúrában, jövedelem, képzettség

8 Hofstede az IBM humánerőforrás-vezetőjeként az IBM leányvállalatainál végzett vizsgálat alapján 117 ezer kérdőív adatait dolgozta fel, és kialakított egy elméletet: http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/ 2011_0001_520_szocialpszichologia/ch04s06.html n 9 Vö. HOFMEISTER-TÓTH Á.: A fogyasztói magatartás alapjai, Akadémiai, Budapest, 2004, pp. 18–21. n 10 Nem gondolom, hogy a hit mindig tudatosan határozza meg a fogyasztási szokásokat, szerepét mégis jelentősnek érzem ezen a területen is. n 11 Az „életstílus” kifejezés Max Weber nevéhez fűződik. Lásd M. Weber: Wirtschaft und Gesellschaft, Mohr, Tübingen, 1980, pp. 534–537. n 12 Vö. B. B. FLAIG – T. MAYER – J. UELTZHÖFFER: Alltagsästhetik und politische Kultur. Zur ästhetischen Dimension politischer Bildung und politischer Kommunikation, Bonn, 1993, p. 71, idézi HOFMEISTER-TÓTH Á.: A fogyasztói magatartás alapjai, i. m. p. 69. n 13 Uo. EMBERTÁRS 2016 / 2.

180

06_Fodor_Janos_Embertars 2016.07.18. 20:51 Page 181

KIHEZ KELL SZÓLNUNK?

Építőelemek

Tulajdonságok

Munka és teljesítmény

Munkanélküliség, a munkával való elégedettség, társadalmi presztízs, anyagi biztonság

Társadalomkép

Politikai érdeklődés, a társadalmi kérdések észlelése: technológiai változás, környezet, béke stb.

Család/társas kapcsolatok

A társas kapcsolatokra vonatkozó szemlélet, család, gyerek, érzelmi biztonság, egyéni boldogság

Szabadidő

A szabadidő eltöltése, szabadidő-motívumok

Ideálok és példaképek

Kívánságok, álmok, fantáziák, vágyak, példaképek, identifikáció

Életstílusok

Esztétikai alapszükségletek, hétköznapi esztétika, stílusvilág

A felmérés alapján tíz különböző csoportba kerültek az emberek annak megfelelően, hogy ki mivel tölti az idejét, illetve milyen a társadalmi helyzete.14 Egyes elgondolások szerint az egyházban nem található meg minden csoport, vannak olyanok, akiket nem ér el az egyház, akik számára a napjainkban felkínált intézményesült spirituális-vallási lehetőségek közül egyik sem vonzó.15 Ez a szociológiai szemüveg abban tud segíteni az egyháznak, hogy ne frusztrálódjon, ne fektessen felesleges energiákat a rosszul kommunikált misszióba. Segíti neki abban, hogy célirányosabban ismerje meg az általa elérni kívánt csoportokat, területeket, illetve hatékonyabban kommunikáljon.16 Az egyes országok társadalmai strukturáltság szempontjából különbségeket mutatnak.17 Vannak nemzetek, ahol kevesebb jelentős különbséget találtak az életvitel szempontjából, így kevesebb csoportra osztották a lakosságot – ilyen hazánk is.

14 Több mint százezer embert kérdeztek meg, és harminc éve tart a kutatás. A változásokat az okozza, hogy a kutatók figyelnek a kulturális, a demográfiai és az értékváltozásokra. http://www.sinus-institut.de/fileadmin/ user_data/sinus-institut/Bilder/sinus-mileus-2015/2015-09-25_Informationen_zu_den_ Sinus-Milieus.pdf n 15 Az egyházhoz tartozás is szituációs integráció (Michael N. Ebertz) formájában valósul meg. Nem mindenki számára tud ma az egyház olyan „szituációt felkínálni”, amelyet az illető magáénak érez. n 16 A mintavételezés különbözőképpen történik, például Schweighofer egyházi munkatársak segítségével végezte, hogy fel tudja mérni az egyházközségek tagjait. Vö. T. SCHWEIGHOFER: Die Milieulandschaft steirischer Pfarrgemeinden (Manuskript). n 17 Nem teljesen belső szabadságunkból kifolyólag rétegződünk, külső környezeti lehetőségeink és adottságaink erősen befolyásolják e rétegződést. Vö. R. BUCHER: Die Provokation annehmen. Welche Konsequenzen sind aus der Sinus-Studie zu ziehen?, Herder Korrespondenz, 2006/9., pp. 450–454.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

181

06_Fodor_Janos_Embertars 2016.07.18. 20:51 Page 182

FODOR JÁNOS

A SINUS MILIŐKUTATÁSOK ADAPTÁCIÓJA AZ EGYHÁZRA Elgondolkodtató, hogy német nyelvterületen lassan minden egyházmegyében elvégezték már ezeket a kutatásokat. Van, ahol lelkes kutatók kisebb reprezentatív felmérést végeztek,18 de olyannal is találkozhattunk, ahol egy teljes stáb volt megbízva19 e kutatás egész egyházmegyét átölelő elvégzésével.20 A Sinus-csoportok bemutatása21

A miliőket két dimenzió mentén csoportosíthatjuk: a függőleges változó társadalmi helyzet, kor, képzettség, munka és jövedelem alapján jellemzi az embereket, a horizontális tengely szerinti bemutatásban pedig – balról jobbra – értékorientációkat találunk a tradicionálistól a posztmodernig. Ennek alapján a következő csoportokat különböztették meg:22 1. Megállapodottak Magabiztosak, siker-, erkölcs- és hatalomorientáltak, luxusigényekkel. A hitet individuálisan értelmezik, bármelyik valláshoz tartozzanak is. Nyitottak a különböző spirituális kínálatokra, gyakran szemezgetnek bennük igényeik szerint. Elutasítják az intézményesült vallási előírások szerinti és a vallásosan fanatikus életet.

18 A Graz–seckaui egyházmegyében ez történt. n 19 Például a Mainzi egyházmegyében. n 20 A felosztások megmutatják számunkra, hogy más kategóriák is léteznek, mint amelyekben eddig gondolkodtunk. Nemcsak plébániákból áll az egyház, és nemcsak a korábban már megszokott rétegpasztorációk – kórház, iskola, börtön stb. – léteznek, hanem új kategóriákban is lehetne gondolkodni. n 21 Forrás: Schweighofer, i. m. http://www. milieus-kirche.de/; http://www.kamp-erfurt.de/level9_cms/download_user/Gesellschaft/Milieus% 20fordern% 20heraus%20-%20KAMP%20kompakt%201.pdf;http://www.ksta.de/blob/view/21544776,17575254,data, Sinus-Studie.pdf n 22 Uo. EMBERTÁRS 2016 / 2.

182

06_Fodor_Janos_Embertars 2016.07.18. 20:51 Page 183

KIHEZ KELL SZÓLNUNK?

Amikor az egyházról kérdezik őket, felvetéseik a következők: a különböző spirituális dolgokkal, tevékenységekkel szemben legyen toleránsabb az egyház. Több szociális tevékenységet folytasson akár nemzetközi szinten is. Szeretnék, ha zenei élményeket nyújtanának a szentmiséken. Az a meglátásuk, hogy az egyház járjon jó példával a társadalom előtt.

2. Polgári közép Státuszorientált modern többség. Mind a szakmai, mind a társadalmi elismerés fontos számukra. Szeretnének biztos és harmonikus viszonyokat kialakítani. A hitre és a vallásra bizonytalankodva, ugyanakkor érdeklődve is néznek. A kulturális élet részeként tekintenek a vallásra. Erkölcsi életük kialakításánál figyelembe veszik a vallási előírásokat. Szeretnének ökumenikusabb és színesebb tevékenységekhez kapcsolódni.

Vágyuk, hogy otthont jelentsen az egyház, és stabil struktúrája biztonságot adjon. Foglalkozzon a közösségek gondjaival; a szentmise legyen életszerűbb és kifejezőbb is. Foglalkoztasson civileket, törődjön az önkéntesek utánpótlásával, s az egyházi munkatársak legyenek felkészültebbek.

3. Hagyományőrzők Ők a biztonságot és rendet kedvelő háborús generáció tagjai, akik meggyökeresedtek a kispolgári világban, illetve a hagyományos munkáskultúrában. Hétköznapjaik része a hit, de azt keresik, hogy annak világa miben tudja szolgálni az életüket. Az egyházat a szolgáltatói szektorba sorolják. Szeretnének „spirituális wellness-szolgáltatásokban” részesülni. Az ünnepeket, családi eseményeket nem tudják egyház nélkül elképzelni, gyerekeiket az egyház felé irányítják.

Vágyuk az egyházzal kapcsolatban, hogy több bibliai magyarázattal szolgáljon, olyanokkal, amelyek a hétköznapokhoz is kapcsolhatók. Fontosnak tartják, hogy több életszerű dolog legyen a vallási életben. Szeretnék, ha fiatalabbak lennének a „kiszolgáló személyzet” tagjai. Az egyház nyújtson biztonságot, és ne vitatkozzon.

4. Materialisták Erősen anyagias alsóbb osztály. A fogyasztáson keresztül megpróbálnak lépést tartani a szélesebb középréteggel, mintegy kompenzációként a társadalmi hátrányokért. Életvitelükből teljesen hiányzik a hit és a vallás, nem figyelnek a természetfelettire. Ha kicsit mégis hisznek, akkor naivak, és csak a vigasz és a remény fogadható be számukra. Csalódtak az egyházban és a hozzá tartozókban is.

Szerintük itt az ideje, hogy az egyház változtasson szexuáletikáján. Jó lenne, ha az egyházakhoz köthető szexuális erőszakkal kapcsolatos hírek véget érnének. Fektessenek nagyobb hangsúlyt a felebaráti szeretetre az egyházban, amely a szociális szférában legyen jelen erősebben. Ne terjessze erőszakosan a hitet.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

183

06_Fodor_Janos_Embertars 2016.07.18. 20:51 Page 184

FODOR JÁNOS

5. Hedonisták Élményorientált, modern alsó réteg vagy alsó középosztály. Elvetik és szabotálják a „teljesítménytársadalom” elvárásait. Erősen individualista elgondolásaik vannak a hittel kapcsolatban, amelyeknek nincs sok közük az egyházhoz, de gyakran Istenhez sem. Unalmasnak és az élvezetekkel kapcsolatban ellenségesnek tartják a keresztény vallást.

Számukra fontos, hogy az egyház könnyedebb legyen, a gyermekek hitét erősítse, viccesebb dolgokkal is foglalkozzon, napjaink stílusát kövesse (például gospel). A szertartások legyenek magasztosabbak, illetve olyanok, amelyeknek jó a légköre. Az egyház foglalkozzon a harmadik világgal. Legyen hűségesebb tanításához és önmagához. Ugyanakkor ez a csoport most nem akar részese lenni az egyháznak.

6. Konzervatívak A régi német polgárság mintaképei, humanista kötelességtudattal rendelkeznek, a hagyományos érintkezési formák jellemzőek rájuk. A vallás része a családi hagyományoknak, rendszeresen járnak templomba. Úgy gondolják, a tradicionális értékek szerint kellene felépíteni a társadalmat. Az élettel kapcsolatos kérdéseikre a hit, az etika és a morál adja meg a válaszokat. Lényegesnek tartják a teológiai kurzusokat, előadásokat, szemináriumokat. Az a véleményük, hogy az egyház életében erősebben kellene jelen lennie a II. vatikáni zsinat tanításának. A paphiányra hivatkozva az egyház ne csak központosítson, hanem legyen nyitott, modern és demokratikusabb.

7. Nosztalgikusok A rendszerváltás rezignált vesztesei, akik ragaszkodnak a porosz hagyományokhoz és olyan régi elképzelésekhez, mint az egyenjogúság és a szolidaritás. Gyermekkoruktól vallásosan nevelték őket. Alig tesznek fel kritikus kérdéseket a hittel, vallással és az egyházzal kapcsolatban. A vallás számukra része az élet értelmének, tartást és struktúrát ad. Rendszeresen részt vesznek a szentmiséken, erejükön felül folytatnak karitatív tevékenységet.

Fontosnak érzik a közösségért végzett munkát. Számukra otthont jelent az egyház, a pap pedig az az ember, aki végigkíséri életüket.

Az egyházzal szemben az az elvárásuk, hogy ne veszítse el társadalmi jelentőségét.

A papok jobban törődjenek az emberekkel, legyen erősebb a jelenlétük az élet különböző területein, illetve közvetítsenek több reményt. Fontos, hogy többet foglalkozzanak a fiatalokkal, figyeljenek a világban lévő változásokra, de ne csináljanak nagy felfordulást az egyházban.

8. Kísérletezők Ők az új bohémek, extrém individualisták, akik ellentmondások közt élnek. Életstílusavantgárdok. Az érzelmeket keresik a vallási rítusokban is, de nem vesznek részt a szertartásokon.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

184

06_Fodor_Janos_Embertars 2016.07.18. 20:51 Page 185

KIHEZ KELL SZÓLNUNK?

Nem érdekli őket az egyház, szerintük igazából nincs rá szükségük, de azt gondolják, az egyház legyen toleránsabb azzal kapcsolatban, hogy az emberek másként akarnak élni, mint ahogyan azt az egyház előírja. Legyen nyitott arra, hogy ők más vallások iránt is érdeklődnek. A fiataloknak nyújtson több lehetőséget, s engedje meg, hogy a világ megreformálja, illetve foglalkozzon szép, esztétikailag is élvezhető dolgokkal.

Szerintük az egyház koncentráljon a cselekvésre, s ne várja el maga iránt pozitív megkülönböztetést. Ne diszkriminálja a nőket. A papok lelkigondozást végezzenek, a működés legyen demokratikusabb, erősebben építsen a civilekre, jobban figyeljen az elesettekre, és segítse az emberek jobb életét.

9. Modern teljesítők Fiatal, nem konvencionális, teljesítményorientált elit; intenzív szakmai és magánéletet folytatnak, flexibilisek, multimédiarajongók. A vallás szerintük ellentmond annak, hogy mindenki felelős a saját tetteiért és életéért, illetve ellentmond a realitásnak, sőt néha magának a valóságnak is. A hitet régimódinak, a modern élettel összeegyeztethetetlennek találják.

Az egyházzal kapcsolatban szeretnék, ha tisztábban, érthetőbben fogalmazna, ha modernebb eszközöket venne igénybe. Fontosnak tartják, hogy az egyház segítse a személy identitásának kialakulását. Vágyuk, hogy az egyház ne erőszakosan misszionáljon, ne erőltesse a közösségeket, s figyeljen arra, hogy az embereknek kevés a szabadidejük. Értelmezhetetlen szakadékot látnak az intézményesült és a hirdetett egyház között, s ezen szerintük változtatni lehetne.

10. Posztmodernek Az 1968 utáni felvilágosult miliő, liberális alapállás, posztmateriális értékek és intellektuális érdeklődés jellemzi őket.

Az egyházzal szemben kritikusak, személyes hitük és a vallás között szakadék tátong.

Bármilyen számukra tetsző spirituális élményre nyitottak. Kritikusak az egyház anyagi gazdagságával szemben. Nem érzékelik, hogy az egyház a személy szabadságát tiszteletben tartaná. Nem értik pontosan, melyik irányba mozdul most az egyház, mert elgondolásuk alapján a régi rítus és a modernitás nem összeegyeztethető.

A megkérdezettek széles rétegei tehát nem vagy csak alig tekintik a hétköznapok részének a hitet, és nem keresnek szoros kapcsolatot Istennel.23 Individuálisan gondolják el az egyházhoz tartozást,24 mert ma az egyházban főleg a halál, az ősbűn témájával találkoznak, amelyeket nem tekintenek fontosnak.

23 A Lumen gentium azt állítja a látható, történelmi és intézményesült egyházról, hogy „szentsége, azaz jele és eszköze az Istennel való belsőséges egyesülésnek és az egész emberi nem egységének” (n. 1). A felmérések pedig – mindegy, ki melyik csoporthoz tartozik – azt állítják, hogy az emberek széles rétegei nem keresnek bensőséges kapcsolatot Istennel. n 24 Itt természetesen meg kell különböztetnünk a plurális, inkluzív és exkluzív elgondolásokat azzal kapcsolatban, hogy ki és miként is tartozik az egyházhoz. Vö. P. NEUNER – P. M. ZULEHNER: Jöjjön el a te országod. Gyakorlati egyháztan, Verbum, Kolozsvár, 2014, pp. 58–65.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

185

06_Fodor_Janos_Embertars 2016.07.18. 20:51 Page 186

FODOR JÁNOS

MAGYARORSZÁGI FELMÉRÉSEK TAPASZTALATAI Magyarországon is végeztek már Sinus miliőfelmérést, de a hitre, az egyházzal kapcsolatos elgondolásra nem kérdeztek rá. Ez a felmérés elsősorban az emberek fogyasztási szokásait térképezte fel. E vizsgálatban a következő csoportokat különböztették meg:25 1. Beletörődők Az idősebb korosztály tagjai. Rossz anyagi helyzetben élnek, alacsony iskolai végzettségűek.

Egyedül vannak, elváltak vagy özvegyek, illetve rokkantnyugdíjasak.

Gondolkodásmódjuk így foglalható össze: „Az élet nehéz, és kegyetlen hozzánk.” Központi értéknek tekintik a létbiztonságra törekvést mindenáron. Irigységet, utálatot éreznek azok iránt, akiknek „jól megy”. Fogyasztási szokásaikat tekintve az egyszerű termékek vásárlói. Anyagi helyzetük és szűk látókörű gondolkodásuk miatt nem sok üzleti potenciált nyújtanak a fogyasztási cikkek gyártóinak. Ők a bolhapiacok, használtruha-boltok fő látogatói.

Termék- és márkapreferenciájukat tekintve fontos számukra a temetési előtakarékosság.

Igénybe veszik az OTP, a Posta, a Takarékszövetkezet kínálta lehetőségeket.

2. Küszködők Alacsony iskolai végzettségű fizikai munkások, munkanélküliek.

Gondolkodásukban központi érték a vadság, a nemtörődömség, a hagyományok elutasítása, a szétszórtság. Rosszul osztják be az anyagiakat, állandó pénzzavarral küszködnek.

A focimeccsek és a kocsma a fő szórakozásuk, a fiatalabbak koncerteket látogatnak, elsősorban a techno és a rap iránt nyitottak.

Termék- és márkapreferenciájukat tekintve egyszerű termékeket vásárolnak, de valamilyen módon „felmárkázva”. Például „feliratos” baseballsapka, dzseki, edzőcipő. Általában az anyagi lehetőségeiket meghaladó mértékben költenek ezekre a cikkekre. Kommersz sört, bort, olcsó, de „hatásos” alkoholt fogyasztanak. Vevők a totó-lottó fogadásokra és az akciófilmekre.

Náluk beválnak a reklámok, az érzelemmentes, rideg hangvételű, provokatív stílusú, vadabb rövid termékismertetők. A tévéműsorok szüneteiben is szívesen nézik őket.

Médiaválasztásukat az igénytelen tévé- és sportközvetítések jellemzik.

3. Átlagpolgárok Idetartoznak az átlagos iskolai végzettségűek. Családos, középkorú polgárok, akiknek biztos munkahelyük van.

25 Az úgynevezett 4Cs (Cross, Cultural, Consumer, Characterisation) pszichográfiai szegmentációs fogyasztói modellt a Joung & Rubicam 1986-ban dolgozta ki a VALS kutatási elmélet alapján. Vö: http://www.yr.hu/ how?slide=1#, lásd továbbá HOFMEISTER-TÓTH Á.: A fogyasztói magatartás alapjai, i. m. pp. 73–75.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

186

06_Fodor_Janos_Embertars 2016.07.18. 20:51 Page 187

KIHEZ KELL SZÓLNUNK?

Gondolkodásukban központi érték a szabályok tisztelete. Törekszenek a jelenlegi állapot fenntartására, a csendes, nyugodt életre.

Számukra előnyt jelent a bevált, gazdaságos termékek, hazai márkás áruk vásárlása.

A praktikus, funkcionális haszonnal járó termékeket részesítik előnyben. A lakás, a nyaraló vagy a telek csinosításához szükséges barkácseszközöket, autóápolási cikkeket, kerti gépeket, a családi/gazdaságos kiszereléseket, az „alkalmi vételeket” keresik. Használják az OTP-t, a Postát, lakossági számlával rendelkeznek.

Ennek a csoportnak a kedvelt reklámstílusa az olyan kreatív termékbemutató film, mely az átlagpolgár értékeit vonultatja fel: család – apa, anya, gyerekek. Nyitottak a könnyen megjegyezhető szlogenekre, dallamokra, a kellemes zenékre. A családban van „malacpersely”, vannak megtakarításaik.

Médiaválasztásukra jellemzőek a szappanoperák, a sorozatok, a Nők Lapja, a helyi és a bulvárlapok.

4. Törekvők E csoport tagjai a harmincöt év alatti iskolázott korosztályhoz tartoznak, elsősorban bankokban, külföldi cégek képviseletein dolgozó „feltörekvő menedzserréteg”, akik laza élettársi kapcsolatban élnek.

Központi értékeiket, gondolkodásukat tekintve az a lényeges számukra, hogy észrevegyék őket, kitűnjenek a tömegből. Ebből az aspektusból következik e csoport számára az anyagi értékek fontossága. Izgalmas, aktív életstílusuk van, mottójuk: „Élvezd az életet!” Önbizalom, pozitív életfelfogás jellemzi őket, sokkal inkább a jelenben, mint a múltban élnek. Hisznek a nemzet tehetségében, és büszkék az elért sikerekre. Maguk határozzák meg céljaikat.

Termék- és márkapreferencia szempontjából az a fontos számukra, hogy új és trendi termékeket birtokoljanak. A piacra kerülő újdonságokat azonnal kipróbálják. A csomagolás rendkívül lényeges számukra. A világ minden tájáról érkezett információk befolyásolják életüket. Nyitottak a technikai újdonságok iránt, elektronikus mütyürök, mobiltelefonok, bankkártyák tulajdonosai, szívesen vásárolnak hitelre, befektetéseiket értékpapírokban helyezik el.

Jól ismerik a reklámokat, sok kampányfilmet néznek, amelyekről a hétköznapi beszélgetések során akár spontán is beszélnek. Médiaválasztásuk széles körű, néznek tévét, több kábelcsatornájuk, például HBO-juk is van.

5. Sikeresek 35–50 éves, magas iskolai végzettséggel rendelkező vállalkozók, közép- vagy felsővezetők.

Központi értékeiket, gondolkodásukat az önbizalom és a jólét jellemzi. A változások és változtatások hívei. Modern, rugalmas szemlélettel rendelkeznek. Ők azok, akiknek ténylegesen is sikerül alkalmazkodniuk az élet változásaihoz. A növekedés és a változások lehetőséget jelentenek számukra. Nehezen választják szét a munkát és a családot.

Termék- és márkapreferenciájukat tekintve kerülik a tömegtermékeket. Nyugati, minőségi, de nem feltűnő márkákat használnak. A legfejlettebb pénzügyi kultúrával és EMBERTÁRS 2016 / 2.

187

06_Fodor_Janos_Embertars 2016.07.18. 20:51 Page 188

FODOR JÁNOS

tevékenységismerettel rendelkeznek. Minden olyan banki szolgáltatásra vevők, amely könnyíti, egyszerűbbé teszi mindennapi ügyeik intézését.

Számukra a legvonzóbb reklámok a minőség megjelenítését jelentik. Exkluzív helyzetek felsorakoztatásával lehet serkenteni vásárlókedvüket.

Médiaválasztásukat a munka határozza meg, olvassák az országos napilapokat, gazdasági lapokat, szakkiadványokat, keveset nézik a tévét, azt is a késői órákban, esetleg hétvégenként. Rádiót csak az autóban hallgatnak.

6. Felfedezők A magasabb iskolai végzettségűek és az egyetemisták tartoznak ide. Életmottójuk: „Még bármi lehet belőlem, a magam útját járom.” Fiatalok, talán az első munkahelyükön dolgoznak. Szüleikkel lazul a kapcsolatuk, már nem élnek együtt velük. Kedvelik az extrém sportokat.

Gondolkodásuk központi értéke az önmegvalósítás. Igénylik a változásokat és változtatásokat. Egyéni értékrendszerük alapján rendezik be az életüket. Nyitottak az újdonságokra, mások számára még szokatlan dolgok mellett is elköteleződnek az élet minden területén.

Termékigényüket és márkapreferenciájukat tekintve mindarra nyitottak, ami újat és izgalmasat nyújthat, például számítógépekre, utazásokra, kalandtúrákra. Általában bankkártyával fizetnek, befektetésként értékpapírokat vásárolnak.

Esetükben hatásosak azok a reklámok, amelyek új, mások számára szokatlan megközelítéssel állnak elő, extrém helyzeteket jelenítenek meg.

Médiaválasztásukra jellemző, hogy kábelcsatornákat néznek és rétegmagazinokat olvasnak.

7. Reformerek 30 és 50 év közötti, értelmiségi polgárok. Tanárok, újságírók, művészek.

Gondolkodásukban nem anyagi, hanem szellemi értékek vannak a középpontban. Fontos számukra a személyes szabadság és a rugalmasság. A hagyományokat és a hatalomtiszteletet elutasítják, mert az szerintük ellenkezik az önmegvalósítással.

A termék- és márkapreferencia terén a merőben új termékeket, koncepciókat keresik, a környezetbarát, természetes, újrafelhasznált anyagokból készült termékeket vásárolják.

Elsőként próbálják ki ezeket, és válnak rendszeres használóikká.

Ennél a csoportnál reklámpreferenciáról nem beszélhetünk, mivel alapvetően elutasítók a reklámokkal szemben.

Médiaválasztásukat a szaklapok, hírlevelek, irodalmi, művészeti kiadványok jellemzik.

Amint a csoportismérvekből látható, a felmérés elsősorban a piaci viselkedésre koncentrált, a csoportok meghatározása is eszerint történt, de főként a feltett kérdések vizsgálták ezt a magatartást. Ugyanakkor a csoportok jellemzői – a vizsgálat alapján bemutatott magyar társadalomstruktúra – még így is elgondolkodtatók lehetnek akár az egyház számára is.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

188

06_Fodor_Janos_Embertars 2016.07.18. 20:51 Page 189

KIHEZ KELL SZÓLNUNK?

A SINUS MILIŐKUTATÁSOK KRITIKÁJA Magyarországon a Sinus miliőkutatásokba még egyik egyház sem kapcsolódott be. Pedig ennek a módszernek a használata újat nyújthatna az egyházaknak abban, hogy célirányosabban ismerjék meg a magyar társadalom gondolkodásmódját. A legutóbbi, 2011-es népszámlálás statisztikai adatai26 azt mutatják, hogy az egyházak egyre kevésbé tudják elérni a társadalom szélesebb rétegeit.27 Ennek oka többek között az lehet, hogy az egyházak gyakran nem azokkal a fogalmakkal kommunikálnak, illetve nem azokat a témákat vetik fel, amelyek mentén a magyar társadalom szélesebb rétege el tudna köteleződni az egyházak mellett.28 A népszámlálás során a KSH-kérdőív vallásra és felekezetre irányuló kérdéssora minden egyházban kritika tárgya volt, de az észrevételeket figyelembe vevő újabb reprezentatív felmérést egyik egyház sem indítványozott. Ahogy arra irányuló felméréseket sem kezdeményeztek, hogy mit gondol ma a magyar lakosság az egyházról, az emberek az egyház tevékenységének mely szegmensébe tudnak bekapcsolódni, hogyan viszonyulnak az egyházhoz az egyes társadalmi csoportok, az emberek hol és hogyan tudják megélni Istenhez tartozásukat. Azt, hogy az emberek mivel töltik az idejüket, és a jelenlegi életmódjukban hogyan lehet több kapcsolódási pontot találni a transzcendenssel, illetve mit is várnak el a keresztények és nem keresztények az egyháztól, idehaza ma még nem tudjuk.

Mint minden vizsgálat, a Sinus miliőkutatások is különböző összefoglalókat váltottak ki azokból a német nyelvű egyházmegyékből, ahol elvégezték őket. Amellett hogy sokan szükségesnek és elengedhetetlennek érezték ezeket, kritikákkal is találkozhatunk. Ezeknek a kritikáknak egy része főleg módszertani jellegű, és a kérdésfelvetésekre vonatkozik.

Azonban a kritikák másik része alapvető elvi kérdést vet fel, nevezetesen azt, hogy az emberrel, a személlyel kapcsolatban, aki egyszeri, megismételhetetlen szubsztancia,29 nem lehet általános, mindenkire igaz felvetéseket megfogalmazni.30 A kutatás problémás pontja, hogy a társadalmat rétegekre bontja.31 Ez olyan, mintha az egyes csoportok között nem lenne átjárás, a státust és az életkörülményeket egy mutató alá rendezték.32 Az életstílus- és miliőkutatások pragmatikusságát többen kritikai éllel említették, és távolságtartóan kezelik ma is. Kritikájuk legfőképpen az elméleti kiindulópontok és 26 http://www.ksh.hu/nepszamlalas/reszletes_tablak n 27 A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága az alábbi közleményt adta ki 2013. március 28-án: „A vallási hovatartozásra vonatkozó kérdésre adott válaszok alapján a magukat a katolikus egyházhoz tartozónak vallók száma csökkent. Ezzel párhuzamosan igen nagy mértékben nőtt azok száma, akik erre a kérdésre nem válaszoltak.” n 28 Hogyan tud az egyház a pihenés, felüdülés vagy az egész életet átívelő dialógus helyszíne lenni? Vö. R. BUCHER: Desintegrationstendenzen der Kirche, in A. FRANZ (Hrsg.): Was ist heute noch katholisch?, Herder, Freiburg, 2001, pp. 266–290. n 29 Vö. http://lexikon.katolikus.hu/S/szem%C3%A9ly.html n 30 P. M. ZULEHNER: Die Angst der Kirche vor Umfragen, Lebendige Seelsorge, 57 (2006), pp. 195–200. A kutatás fontos hatása, hogy külső szemmel tekintenek arra, amit az egyház tesz. Arra való nyitottságot vár el az értelmezőktől a kutatás eredménye, hogy a külvilág és az egyház saját perspektívái találkozhassanak egymással. n 31 L. WARNER: Chicago Yankee City tanulmánysorozat, 1941–1959, idézi KOZÁK Á.: A fogyasztói életstílus..., i. m. p. 21. n 32 Itt jegyzem meg, hogy a rétegződés komplexitásának több komponenssel való elemzése ma már olyan sokdimenziós felfogáshoz vezetett, mely szerint a társadalom szerkezete nem más, mint egy n dimenziós tér. Ezt persze felfoghatjuk az individualizálódási folyamat megértéseként is. Vö. KOZÁK Á.: A fogyasztói életstílus..., i. m. p. 22.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

189

06_Fodor_Janos_Embertars 2016.07.18. 20:51 Page 190

FODOR JÁNOS

a kapott eredmények közötti laza összefüggésre irányul.33 A kilencvenes évektől elterjedő empirikus gyakorlat magával hozta az oly sokszor ismételt validitási és alkalmazhatósági kérdések kritikai megközelítését.34 A modellnek az is korlátja, hogy a társadalmak eltérő történelmi és szociokulturális gyökerei erősen megnehezítik alkalmazhatóságát, vagy legalábbis standardizálhatóságát. Erre utalnak a vizsgálatot végzők is, amikor a tradicionális miliő legfelső, humán beállítottságú, közép-európai értékekkel rendelkező polgári csoportját írták le. Ez akár egy dél-európai helyzettel való összevetést is meggátol, nem hogy egy kontinentális, horribile dictu globális modell megalkotásához vezetne. A modell ilyen módon inkább módszertani keretként, mintsem nemzetközi kutatásként szolgálhat.35 Thomas Meyer hat pontban összegezte ennek okait: – Az életstílus fogalomrendszere nem elég feszes, a használt kifejezések és tipológiák képlékenyek.

– A módszerek nincsenek kellőképpen megalapozva.

– Túlságosan nagy teret kapott a leíró (deskriptív) jelleg, a magyarázatban pedig az aktivitást aktivitással magyarázzák. Ez a tautológia tipikus esete.

– Az életstílus kutatói túl erősen képviselik azt a szemléletet, hogy modelljeik kellő magyarázatul szolgálnak a társadalmi viszonyok megismerésére. Így alulbecsülik a státuspozícióból eredő determináltságot vagy legalábbis kötöttséget.

– A tapasztalati világ és az elmélet között sokszor diszkrepancia van, igen gyenge a kapcsolódás.

– Mindezeket figyelembe véve fennáll annak veszélye, hogy a szociológia elveszíti kritikai potenciálját.36 Rainer Bucher megjegyzi: nem feltétlenül jó, ha piacorientáltan vizsgáljuk az egyház tevékenységeit, nem lehet csak a cselekvésre, a tettekre koncentrálni, hanem az egyház küldetését kell szem előtt tartanunk. Ennek ellenére nem hagyhatjuk figyelmen kívül azokat a kritikákat sem, amelyek nem kellemesek számunkra.37 Ezt a kritikai észrevételt maguk a kutatást végzők is elfogadták.38 Egyértelműen elmondható, hogy a kutatásban részt vevő szakemberek vágytak arra, hogy a társadalom tükröt tartson az egyháznak, megmutassák, hol vannak azok a pontok, 33 Vö. PATAKI F.: A társadalmi csoportok, in A szociológia ágazatai, Kossuth, Budapest, 1975, pp. 136–153. n 34 Vö. G. OTTE: Hat die Lebensstilforschung eine Zukunft? Eine Auseinandersetzung mit aktuellen Bilanzierungen, idézi VIDA ZS.: Az autonóm életstílustól egy pluralizált társadalomkép felé, Replika, 64–65.

(2008. december), pp. 33–40. n 35 KOZÁK Á.: A fogyasztói életstílus..., i. m. n 36 T. MEYER: Das Konzept der Lebensstile in der Sozialstrukturforschung – eine kritische Bilanz című írását (Soziale Welt, 52, Heft 3, 2001, pp. 255–271.) idézi V. BERGER: Életstílus- és miliőkutatások a német szociológiában: a hagyományos struktúramodellek alternatívái?, Replika, 64–65. (2008. december), pp. 115–130. n 37 R. BUCHER: Desintegrationstendenzen der Kirche, i. m. p. 452. n 38 A II. vatikáni zsinat fényében is lehet értelmezni ezt a kutatást: „A mai világ főbb jellegzetességei közé számít az emberek közötti kapcsolatok megsokasodása, amiben igen nagy része van a technikai fejlődésnek. Az emberek testvéri dialógusa azonban mégsem e fejlődésben, hanem mélyebben, a személyek közösségében valósul meg, mely egymás teljes szellemi méltóságának kölcsönös tiszteletét igényli.

A krisztusi kinyilatkoztatás nagy segítséget nyújt a személyek e közösségének létrejöttéhez, s egyúttal elvezet minket a közösségi élet törvényeinek mélyebb megértésére, mely törvényeket a Teremtő írta bele az ember szellemi és erkölcsi természetébe” (Gaudium et spes, n. 23).

EMBERTÁRS 2016 / 2.

190

06_Fodor_Janos_Embertars 2016.07.18. 20:51 Page 191

KIHEZ KELL SZÓLNUNK?

amelyek ahhoz a folyamathoz vezettek, melynek következményeként csökken a magukat az egyházhoz tartozónak vallók száma. A kutatást végzők célja az volt, hogy segítsék az egyházmegyék missziós munkáját azzal, hogy bemutatják számukra, hogy ma kik azok, akikhez a jó hírnek el kell jutnia, illetve mely eszközök segíthetik e feladat végrehajtását.

A szerző római katolikus pap.

János Fodor: Zu wem müssen wir sprechen? Neue methodische Möglichkeiten im Dienste der Kirche. Wer mit den Leuten seiner Umgebung kommunizieren und von ihnen lernen will, muss zunächst deren Sprache lernen und deren kulturellen Grundmuster verstehen. In einer differenzierten Gesellschaft wie der unsrigen ist es dabei nicht mehr selbstverständlich, dass Alltagspraxis ähnlich sind. In modernen Gesellschaften bilden ihre Bewohner eigene kulturelle Muster aus (Milieus). Die Kenntnis dieser sog. ’sozialen Milieus’ kann in Kirche, neue Zugangsmöglichkeiten zu Menschen zu eröffnen, die einem bislang einfach nur rätselhaft blieben.

Schlüsselwörter: Sinus-Milieus, Gesellschaft, Kirche.

EMBERTÁRS 2016 / 2.

191

06_Fodor_Janos_Embertars 2016.07.18. 20:51 Page 192

A JEZSUITA KIADÓ AJÁNLJA Mustó Péter SJ REMÉNY ÉS KÉTSÉG KÖZÖTT BOGOTÁ UTCÁIN „Első dél-amerikai felfedezőutam után nem szerettem volna még egyszer csak turistaként visszatérni az úgynevezett harmadik világba. Kapcsolat csak akkor jön létre, ha nem csak nézelődök, fényképezek, információkat gyűjtök. Csak akkor teljesedik ki az életem, ha teljesen belemerülök az új környezet életébe. Akkor persze az élet határait, más oldalait, fonákságait is megismerem.

1979-ben tehát visszatértem Dél-Amerikába, Kolumbia fővárosába, Bogotába, azzal a szándékkal, hogy ott hosszabb időt töltök.

Először az utcagyerekek világával ismerkedtem. Valójában mindig a felszabadító istenkép élt bennem. A rossznak nemcsak a következményeit szerettem volna gyógyítgatni, hanem az igazságtalan, embertelen társadalmat is megváltoztatni, együtt küzdeni olyan közösségekkel, ahol minden emberben Isten képmását látják és tisztelik.”

• 196 oldal, 2500 forint

Walter Kasper A CSALÁD EVANGÉLIUMA A neves német teológus bíboros könyve – mely a családnak szentelt szinódusi folyamatot elindító 2014-es bíborosi tanácskozáson elhangzott előadása alapján született – a keresztény hit talaján állva vizsgálja a házasságot, s ezért a rá vonatkozó örömhír, a házasságról szóló evangélium előtérbe állítását tartja az egyház egyik fő feladatának.

A mai valóság által felvetett kérdésekkel – többek között az újraházasodott elváltak összetett helyzetével – kíván szembesíteni és ehhez a teológiai alapot megvetni. Válaszra pedig csak akkor jutunk, ha közösen fontolóra vesszük Jézus üzenetét, ha nyitott lélekkel meghallgatjuk a megosztott tapasztalatokat és érveket, és mindenekelőtt ha közösen imádkozunk Isten Szentlelkéért.

• 92 oldal, 980 forint

A kötetek megrendelhetők: Jezsuita Kiadó 1085 Budapest, Horánszky u. 20. • Telefon: (1) 445-1429 E-mail: konyvek@jezsuita.hu • Honlap: www.jezsuitakonyvek.hu

EMBERTÁRS 2016 / 2.

192

XIV. ÉVFOLYAM 2. SZ ÁM – 2016 / JÚLIUS

Bor2016-02_Embertars 2016.07.18. 20:41 Page 1

„A gyűlölet olyan téma, amely szüntelenül az egyéni, illetve közösségi emberi élet figyelmének a középpontjában áll. Még a XXI. század látszólag fejlett és civilizált társadalmaiban is figyelemre méltó elterjedtséget mondhat magáénak, ezenfelül pedig nagyfokú érdeklődésre tart számot a mindennapi életben, a sporttalálkozóktól a társadalmi hovatartozás kérdéséig, a nemzetközi politikáig, vagy éppen otthoni szinten, ahol egyszerre csöndes, mégis tragikus módon mutatkozik meg. [...] takarhat zavart, ellenségeskedést, ellenérzést, érzéketlenséget, de végül megmutathatja teljes pusztító erejét is. Ezenfelül jellemezhet csoportokat, családokat és klánokat, amelyeket a valakivel vagy valamivel szemben táplált gyűlölet egyesít. Ehhez még hozzávehetjük a kulturális, faji, vallási, nemzeti és történeti motivációkat.

Ezért hát kiemelt fontosságú a gyűlölethez kapcsolódó dinamikák alaposabb tanulmányozása és megismerése, hogy így beazonosíthassuk lehetséges gyökereit és pusztító kapacitása féken tartásának módjait.”

(Giovanni Cucci SJ: A gyűlölet) „Sokakkal folytatott személyes beszélgetéseim során megtapasztaltam, hogy önismereti, kapcsolati és életvezetési problémáik gyökerében nagyon sokszor valamilyen istenképi torzulás, sérülés áll. A lelkigondozásban e képek gyógyítása a személy görcseinek oldódását és sikeresebb életvezetést vont maga után. Azt is érzem, hogy az istenképtorzulás csendes és észrevétlen járvány, ősi spirituális népbetegség, mely alattomosan szüremkedik be az egyének és a közösségek életébe. Ezt legfőképpen a családban szerzett korai tapasztalatok (anya-apa kapcsolat), a hitre nevelés sérülései, majd pedig sebzett istenképű szerzők könyvei, énekszövegei, imaszövegei által teszi, valamint lelkipásztorok, hitoktatók tanításán keresztül, akik nemhogy felszínre hoznák a problémát, hanem inkább (nyilván saját istenképi terheltségük miatt) inkább »szentté avatják«. ...mindenkit mélyen érintő téma ez, melyet sokszor épp a lelkipásztorok részéről az elhallgatás felhője övez. Az elhallgatásban természetesen ott lehet saját benső világuk feldolgozatlansága, az önismeret és a szakmai tudás hiánya, valamint egyfajta pszichológiaellenesség.”

(Béri László Renátó OCD: A Te arcodat keresem...

Az istenképek szerepe az egyén önismereti fejlődésében)

EM BER ARS ÖKUMENIKUS LELKIGONDOZÓI ÉS MENTÁLHIGIÉNÉS FOLYÓIRAT

Hétköznapok és mélységek G I O VA N N I C U C C I S J

A gyűlölet

99

B É R I L Á S Z L Ó R E NÁT Ó O C D

A Te arcodat keresem...

– Az istenképek szerepe az egyén önismereti fejlődésében

119

LISZKA VIKTOR GÁBOR

Ezért rejtőztem el – A szégyenérzés lelkigondozói megközelítésének lehetőségei

134

MÉSZÁROS FERENC

„Az Úr letörli a könnyet minden arcról” – Gyászfeldolgozás egy plébániai ifjúsági közösségben

145

B I R Ó S Z I LV E S Z T E R

Egyetemisták közösségi lelkigondozása – Egy szakkollégium mentálhigiénés perspektívái

„Az ember alapvető tulajdonsága a kíváncsiság, mely leginkább a környezetünkben élők iránt nyilvánul meg. Kíváncsiságunk nem szükségszerűen jelenti a beavatkozás vágyát, de azt mindenképp, hogy betekintsünk más életébe, hogy lássuk, ki is ő valójában. Izgalmas, ha részletekbe menően, akár képek, történetek, prioritások mentén egyre többet láthatunk a másikból, sőt talán még azt is felfedezhetjük, amit a személy maga sem ismer önmagáról. Évekkel ezelőtt rátaláltam egy kutatásra, mely az emberek szobáit, berendezési tárgyait, vásárlási és egyéb szokásait tárta elém, mindezt fotók és leírások segítségével illusztrálva. Az intimitás olyan foka tárult fel előttem egy egyszerű kutatási eredmény beszámolójaként, amelyet lelkigondozóként néha két-három óra beszélgetés után sem értem el. Ezért vágytam arra, hogy többet lássak e módszerből, főleg annak érdekében, hogy segítségével az élet olyan szegmensébe tekinthessek be, amely személyes és szent. Ez pedig az egyén és a vallás kapcsolata.”

163

FOD OR JÁNOS

178

EM BER ÁRS

Kihez kell szólnunk?

– Új módszertani lehetőség az egyház szolgálatában

(Fodor János: Kihez kell szólnunk? Új módszertani lehetőség az egyház szolgálatában) Ára 980 Ft (előfizetőknek 890 Ft) HU ISSN 1785-0436 1 6 0 0 2

Jezsuita Kiadó

2016 / 2 9 771785

043001