Aratás és vetés

„Emeljétek fel szemeteket és nézzétek a földeket, aranysárgák már, készek az aratásra. (…) Begyűjti a termést az örök életre, hogy aki vetett, együtt örülhessen azzal, aki arat. Mert igaza van a közmondásnak: Az egyik vet, a másik arat. Én azért küldtelek titeket, hogy learassátok, amivel nem ti fáradtatok. Mások fáradoztak, ti pedig az ő munkájukba álltatok be.”

Nagyböjt harmadik vasárnapjának evangéliumi szakasza nagyon szép és aktuális üzenetet hordoz számomra beköszönő provinciálisként. Vetés és aratás egymásba fonódó örök körforgása, türelem és várakozás, a beteljesülés öröme és elengedés.

Ha fölemelem a fejem és rátekintek mindarra, ami a rendtartományban, a közösségeinkben és a szolgálatainkban történik, akkor sok aranysárga kalászt látok, ami beérett, aratásra kész, aminek közösen örülhetünk:

• Örülhetünk, mert lelkigyakorlatos kultúránk megtalálta helyét a társadalmunkban.

• Nem feledkeztünk meg a társadalom perifériájára kerültekről sem, több helyen a rendtartományban a nehéz helyzetben élők mellé álltunk, és támogatjuk, segítjük őket.

• Felismertük a teremtett világ védelmének fontosságát, és megtettük az első lépéseket.

• Az ifjúság szolgálata iránti elkötelezettségünknek pedig külön aktualitást ad Ferenc pápa közelgő látogatása is, hiszen a fiatalok ügye az ő apostoli küldetésének is kiemelt területe. Köszönet és hála illet minden jezsuitát, munkatársat és támogató jóbarátot, akik ezeken a területeken fáradoznak, hiszen a beérő termés mindannyiunk közös sikere. Külön szeretném kiemelni és megköszönni elődöm, Vízi Elemér atya kitartó munkáját a pandémia és a háború nehézségei közepette is.

Természetesen az aratás nem azt jelenti, hogy innen hátradőlhetünk, ezeken a területeken már nincs mit tenni. Az evangéliumi szakasz arra is felhívja a figyelmet, hogy a vetés és aratás körforgása folytonos. Az elkövetkező időszakban amellett, hogy tovább gondozzuk a már érésnek indult vetést, munkálkodni és fáradozni fogunk olyan kezdeményezéseken is, amelyeknek a termését, gyümölcsét majd más fogja learatni. Számos feladat közül az egyik ilyen hosszú távú cél a hivatásbarát kultúra kialakítása a rendtartományban. Elhatározásunk és törekvésünk, hogy segítsük a fiatalokat megtalálni a helyüket, küldetésüket a nagyvilágban. Ebbe szeretnénk bevonni munkatársainkat, barátainkat és támogatóinkat is. A hivatásbarát kultúrán belül fontos az is, hogy mi, jezsuiták odafigyeljünk arra, hogy a hozzánk érkező fiatalok, akik prenoviciátusban, magisztériumban vagy már papszentelés után vannak, támogató közösségekben növekedhessenek és beérkezzenek a Társaság apostoli testébe.

Az ilyen hosszú távú célkitűzésekhez nagy türelemre is szükség van a „magvető” részéről, ugyanis ki kell várni azt az időszakot, hogy a mag elhaljon, és csírája szárba szökkenjen, majd beérjen a termés. Ignác életében is így történt. Sebesülése és lábadozása idején állt be életében a változás, ami aztán változtatáshoz vezette őt. De semmiképpen sem fordítva. A változás nem a változtatás eredménye. A változtatáshoz külső erő kell. A változáshoz belső. A változás a mélyben zajlik, idő kell hozzá, és sok esetben láthatatlan is. Ignác megtérésének évfordulóját ünnepelte nemrégiben a Jézus Társasága. Ez jó alkalom számunkra, hogy a sebesülése után bensőjében változó Ignác mellé álljunk és ízlelgessük, hogyan érik be az aratás a vetésből, Isten nagyobb dicsőségére.

András Attila SJ provinciális