Művelt európaiakat képezni

Pár éve még a budapesti Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium hallgatója volt, ma pedig már a leuveni Collegium Hungaricum rektora. Miként lesz egy magyar diákból művelt európai, és hogyan érvényesül a nagy előd, Muzslay István SJ szellemisége a jezsuita szakkollégium működésében? Interjú MOSSÓCZY KATINKA ZSÓFIÁVAL.

Csoportkép Peter Lievens-szel, a leuveni katolikus egyetem rektorhelyettesével (hátul magasodik), Wouter Devroe-vel, a jogi kar dékánjával (mellette balra) és Mossóczy

Katinka Zsófiával (az első sorban középen)

– Mik a fő különbségek egy sima kollégium és egy szakkollégium között?

– Egy sima kollégiumban együtt lakó közösségről van szó, egy szakkollégium viszont nagy hangsúlyt fektet a diákok személyes fejlődésére is. Emellett fontos a diákok autonómiája, a társadalmi felelősségvállalás, hogy az intézmény olyan értelmiségieket neveljen, akik nemcsak a saját boldogulásukat nézik, hanem érzékenyek a világra, és van felelősségérzetük. Intézményünk így valahol a két típus között mozog.

– Ti milyen programokat, tevékenységeket kínáltok a kollégistáknak?

– Felállítottunk egy hármas pillért, amely alapján igyekszünk az egyes félévek programjait megtervezni. Ez a flamand, illetve az ezt magába foglaló belga kultúra, az európai diverzitás, valamint a spiritualitás. Biztatjuk a diákokat, hogy szerezzenek érdemi tapasztalatokat arról az országról, ahol átmenetileg élnek, túllépve a sztereotípiákon és az Instagram-látványosságokon.

– A nagy elődöd, Muzslay István által képviselt szellemiségen alapuló cél a művelt európai fogalmának megtöltése tartalommal – adja hírül a kollégium honlapja. Ez miként valósul meg?

– A művelt európai számomra azt jelenti, hogy jól ismerjük saját örökségünk és kontinensünk más pontjainak értékeit, s egyszerre jellemez bennünket a másik nézőpontjára való nyitottság és az önazonosság. Így képesek vagyunk különböző nézeteinket összevetni, és ha kell, rácsodálkozni arra, hogy ez mennyire hasonló lehet. Bízom benne, hogy az európai integráció jövőjétől függetlenül is elfogadott, hogy a sokszínű Európában mindenkinek van egyedi hozzájárulása ahhoz a gazdagsághoz, amely tágabb közösségünket jellemzi. Ahhoz viszont, hogy együttműködjünk, elengedhetetlen önmagunk ismerete és az összetartozásban való meggyőződés. Ezt elősegítendő, új hagyományt teremtve, minden év első intellektuális programja a ház eredettörténetére és a Muzslay-örökségre összpontosít. Nemrég például kvízt szerveztünk, idén pedig előadással készülünk, hogy megismerjük, honnan indult a kollégium, és reflektáljunk arra, kik vagyunk, mit hozunk magunkkal. Aztán innen bővül a horizont, a nemzetközi hallgatók prezentációján át a nemzetközi ifjúsági szervezetekig, majd az európai uniós és transzatlanti kötelékekre történő reflexióig.

– Milyen tevékenységekkel teremtitek meg a művelt európaisághoz tartozó nyitottságot?

– Szerintem a nyitottságot leginkább a közös tevékenységek teremthetik meg. Ez lehet közös főzés, vagy éppen prezentáció, mellyel egy diák az országának valamely izgalmas szegletét mutatja be, illetve akár az egymás mellett végigtanult vizsgaidőszak is. Mi is szervezünk programokat, például európai filmeket vetítünk, közéleti szereplőket, művészeket hívunk meg, vagy vitaestet rendezünk, aminek keretében például olyan témákat járunk körbe, hogy létezik-e európai identitás.

– Mi volt az első olyan probléma a működésedben, ami nagy fejtörést okozott?

– Két dolgot is mondanék. Az egyik, hogy bár különleges számomra egy szép, régi és történettel rendelkező épületben lakni, ez olykor kihívás is. A környezetre lehet büszkének lenni, ugyanakkor munkája is van vele az embernek, ügyelnie kell a sérülékenységére. A másik az utánpótlás toborzása, vagyis hogy miként tudjuk elérni azokat a diákokat, akik leginkább nyitottak a ház kínálta lehetőségekre.

– Hogyan zajlik a felvételi?

– A folyamat egy írásbelivel kezdődik, illetve szoktunk kérni önéletrajzot, motivációs levelet, ajánlólevelet, és opcionálisan szívesen fogadunk hitoktatói ajánlást is. Ha ezek alapján úgy látjuk, van fantázia az illetőben, akkor behívjuk a szóbeli fordulóra, amit Kiss Ulrich SJ atyával ketten szoktunk levezetni. Az interjú alatt olyan szempontokat veszünk figyelembe, mint az önállóság, az elkötelezettség, a motiváció és az együttéléshez szükséges hozzáállás. Továbbá az online beszélgetés alatt igyekszünk a jelentkező toleranciáját is felmérni, mivel a kollégiumi együttélés szempontjából nem annyira az a döntő szempont, hogy valaki gyakorló katolikus-e, hanem hogy toleráns tud-e lenni a többiekkel. A szakkollégium egyébként felekezetileg tudatosan sokszínű: a katolikusok mellett vannak református, evangélikus vagy éppen az istenkapcsolatukat rendezni próbáló diákok is, sőt ebben a félévben egy buddhista hallgatónk is.

– A budapesti Szent Ignác Jezsuita Szakkollégiumban, ahol végeztél, a hallgatói autonómia olyan erős, hogy a diákoknak van a legnagyobb szavuk abban, kik kaphatnak helyet az intézményben. Itt mekkora szerepe van a felvételiben a lakóknak?

– A 19 fő általában fele erasmusos, tehát csak öt hónapot töltenek itt. És pont mire a folyamatokban tudatosan részt vehetnének, már el kell búcsúznunk. Fontos kérdés a jövőben, hogy tegyünk-e lépéseket a diákautonómia felé, de a két kollégium felépítése alapvetően más. Szerintem az önrendelkezés kérdése akkor kerülhetne elő, ha össze tudnánk hozni egy stabil együttlakó bázist, vagyis hogy legalább egy évet tölt el itt egy kritikus számú diák.

– Általában milyen szakos hallgatók érkeznek hozzátok?

– Hagyományosan a teológia van jelen a legnagyobb súllyal a kollégiumban. Ezenkívül jelentős a mérnökképzés és a jog is. Több magyar egyetemnek is vannak kapcsolatai a Leuveni Katolikus Egyetemmel, így ezekből az intézményekből rendszeresen érkeznek hozzánk.

– Milyen kapcsolatot ápoltok az öregdiákokkal?

– Nagy kihívás öt hónap alatt megpróbálni olyan elköteleződést kialakítani a diákok és a kollégium között, hogy később is legyen esély az élő kapcsolatra. Ehhez évenkénti személyes találkozókat szervezünk az alumnival Leuvenben vagy Budapesten. Ezt a még nyiladozó kapcsolatot a Covid-járvány alapjaiban tépázta meg, de tavaly ősszel, ugyan szerényebb számban, nagyon lelkes emberek gyűltek össze.

– Szoktátok visszahívni őket a kollégiumi eseményekre is?

– Igen, például a legutóbbi október 23-i megemlékezésre olyan öregdiákokat hívtunk, akik maguk is ’56-ban, a kommunizmus alatt menekültek Belgiumba, és Muzslay atya pártfogásával bontogatták Leuvenben a szárnyaikat. Élményeket meséltek a forradalommal, a forradalom utáni élettel, illetve a magyar emigrációval kapcsolatban. Azt mutatták be, mi történt azokkal, akiknek azt a döntést kellett meghozni, hogy elhagyják a hazájukat, és máshol teljesen új életet kellett felépíteniük.

– Civil, nem szerzetes igazgatóként vezetsz egy jezsuita kollégiumot. Ez mekkora kihívás?

– Ez komoly kihívás. Nekem nem belülről fakad a jezsuita karizma, mivel nem vagyok szerzetes, így a vezetésnek ez a része külön feladatot ad. Ugyanakkor kinevezésemtől kezdve úgy gondolom: a feladat ellátását nem gátolja, hogy civilként igyekszem megvalósítani az elképzeléseimet, amibe az is beletartozik, hogy jezsuita atyák rendszeresen tartanak lelki délutánt a diákjainknak.

– Milyen úgy vezetni egy közösséget, hogy nem sokkal vagy idősebb a rád bízottaknál?

– Egy idősebb vezetőnek is ugyanúgy megvannak az előnyei és a hátrányai, mint egy fiatalnak. Amikor szembetalálkoztam a lehetőséggel, és úgy döntöttem, szeretném megpróbálni, akkor nem sokéves tapasztalat birtokában jelentkeztem, hanem a kezdeményezőkészségem miatt, mivel úgy gondoltam, van egy vízióm, ami újdonsággal bírhat: ez pedig a művelt európai ideája felé való törekvés és az előbb említett hármas pillér. Szerintem előny is lehet, hogy fiatal vagyok, és frissek a tapasztalataim, amelyekre jelenleg is tudok támaszkodni. Annak idején erasmusos diákként voltam Olaszországban, és szintén ennek a programnak a segítségével kezdtem el gyakornokként dolgozni Brüsszelben. Így friss az élmény, hogy milyen erasmusosnak lenni, ezért talán könnyebben tudok kapcsolódni a hozzánk érkező diákokhoz.

– Gondolom, azért voltak, akik meglepődtek a fiatalságodon.

– Igen. Előfordult például, hogy egy öregdiákot fogadtam a kollégiumban, aki megdicsérte a házat, és mondta, hogy a Facebookon is mennyi minden tevékenységet látott. Aztán megkérdezte, merre van az igazgató, mert szeretne beszélni vele. Ebben a helyzetben biztos voltam benne, hogy őszintén gondolja, jók a programok, mert azt hitte, hogy egy diákkal beszél.