Impulzus XXXVII/6.

XXXVII./6.

Tartalomjegyzék KGY jutalmazottak . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4 Dr. S. Mark Halpin IEEE Distinguished Lecturer előadása . . . 4 A majdnem tökéletes világ . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5 Szimpla . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6 Górcső alá vont alapképzés... . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7 Budapesti Szkeptikus Konferencia 2010 . . . . . . . . . . . . . . . 10 Kalandozások a kvantum világában . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11 Kinek milyen széles sáv jut? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 14 Ügyfélkapu 2.0 – Lépjünk át együtt egy szebb világba! . . . 16 Gamer cikkek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15 Óhatalmáros impis particigiteszt . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 20 Légzés, pénz, ép fogak és jobb szex... . . . . . . . . . . . . . . . . 22 Musicmania . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 23 „Váratlan macskának váratlan a szőre.” . . . . . . . . . . . . . . . 24 Mikor a mozdulatok szavakká válnak . . . . . . . . . . . . . . . . 25 1092 nap alatt a Föld körül . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 26 James Balog és az olvadó jégmezők . . . . . . . . . . . . . . . . . 28 Síajánló egy nem síelő szemével . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 29 Nőkről, a matematika jelenlegi állásának fényében . . . . . 30

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara Hallgatói Képviseletének lapja.

XXXVII. évfolyam 6. (420.) szám Megjelenik 2300 példányban.

Lapzárta: 2010. március 14.

ISSN 1418–0529 (Nyomtatott) ISSN 1588–0745 (Online) Cím: Impulzus szerkesztőség, Schönherz Zoltán Kollégium, 1117 Budapest, Irinyi J. utca 42.

819-es szoba E-mail: impulzus@impulzus.com WWW: http://www.impulzus.com/ Felelős kiadó: Kalmár A. Márton, a HÖK elnöke Felelős szerkesztő: Berzlánovich Imre Főszerkesztő: Kovács Róbert V. Vill.

Főszerkesztő-helyettesek: Lilik Ádám II. Info., Simon Dóra Olvasószerkesztő: Simon Dóra Tördelőszerkesztők: Gazdag András II. Info., Lilik Ádám II. Info.

Címlap: Will Gábor VI. Vill. Írták és szerkesztették: Bacsárdi László II. PhD., Binszki Gergő V. Vill.

Csatári Bálint V. Vill., Gazdag András II. Info.

Géczy Attila I. PhD., Kereskényi Balázs

,

Kovács Róbert V. Vill., Lilik Ádám II. Info.

Nagy Zsolt III. Vill., Rusz Ágnes Simon Dóra Varga Judit III. Info.

, Szabó Ádám VI. Vill. , Vezsenyi Balázs III. Vill.

Will Gábor VI. Vill., Zovits Ádám IV. Info.

Köszönet illeti továbbá a következőket: Janóczki Mihály, Kántor Tímea Dr. Kemény Zsolt, Pálmai Zsolt, Pauza Diána.

Valamint köszönjük mindazok áldozatos munkáját, akik segítettek ezen számunk elkészítésében!

Sokszorosítás: Király Nyomda Kft. (2360 Gyál, Bánki Donát köz 4.)

Szerkesztőségi gyűlés minden hétfőn 19.00 órától.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Az írások tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet!

3

KGY jutalmazottak - 2010. március 24.

Szolgáltató reszort kisjutalom • Farkas Máté: a Pulcsi és Foltmékörben végzett munkájáért • Szanyi Szabina: a Vörös Kakas Fogadóban végzett munkájáért • Szűcs Ádám: a Vödörkörben végzett munkájáért Bulis reszort kisjutalom • Vörös István: a Dezső Buli vezetőjeként végzett eddigi munkájáért, Üzemeltetéssel való problémák áthidalásáért, a hagyomány továbbvitelének biztosításáért, töretlen lelkesedéséért nagyjutalom • Szabó Zoltán: a BanáliS Közhely semmiből való újraépítéséért, töretlen fáradozásáért, hogy itt a Schönherzben is lehessen igényes rendezvényeket tartani, a Bulis Reszort egészében végzett odaadó munkájáért, 3,5 éves tevékenységéért.

Simonyi Károly Szakkollégium kisjutalom • Major Péter: a félév során folyamatosan dolgozott, rengeteget fejlesztett a Körökön, 0-24-es supportot nyújtott a pontozási időszakban, a félév során ő foglalkozott az összes, külső felhasználóktól érkezett levéllel; rengeteg munkája volt a körrel • Simicza Szilveszter: fellendítette a szakkollégium közösségi életét, a HR csoportot irányítja nagyjutalom • Lindenberger Béla: visszaköltöztette, újraindította stúdiót, rengeteg eszközt, kapcsolatot épített vállalatokkal, tanszékekkel, az ő érdeme, hogy hivatalosan lehet nálunk önálló labort csinálni • Tirják Márk: spin-off rendszer kialakítása, folyamatos koordinálása, Simonyi Pro

vezetése, Simonyi Károly Szakkollégium alelnöke és aktív külkapcsolati embere Menedzsment reszort kisjutalom • Végh Rudolf - Rudi: KB PR körvezető - folyamatosan megfelelő minőségű munka, mellette plusz feladatokat is el tudnak látni: KB jegyzőkönyv+KB news, 1% PR,…

• Porohnavec József - PingWin: menedzsment reszort gazdaságis - költések felügyelete, összegzése SSSL kisjutalom • Kiss Gergely - G: EMT főrendezés • Jeszy - Gólyaszerda főrendezés nagyjutalom • Fraller Balázs - Fracsi: gazdaságisként végzett munka megköszönéseképp DSK kisjutalom • Schwarczinger Csaba: a Kosárkörben végzett több éves munkájáért és a kari kosárlabda csapat vezetéséért.

• Juhász Nándor: a Focischtákban végzett több éves körvezetői munkájáért.

• Csáki István: a reszortban végzett több éves munkájáért és a (tavaly) kidolgozott sportösztöndíjba fektetett munkájáért.

• Pénzes Gyula: a reszortban végzett több éves munkájáért és a (tavaly) kidolgozott sportösztöndíjba fektetett munkájáért.

TTNY reszort kisjutalom • Lágler Gergely: kb. 4 éves múltja van ttnyes közösségi élet szintjén, az ő munkája adta az elektronikai műhely és az oktató labor alapját, a labor fejlesztése leginkább az ő érdeme.

nagyjutalom • Várallyay Szabolcs: végzős ötéves képzéses, ttny meghatározó tagja régóta, most körvezető, eltés rendszerben képviselő, 4-5 év aktív közösségi munkájáért.

Kultúr reszort kisjutalom • Komoly Balázs: A Bor Baráti Kör gazdaságisságáért, a körben végzett kitartó és áldozatos munkájáért.

• Garaczi Tamás - Puma: Gazdaságis, és mindenes • Magyar Dávid -Mogyi: körv. helyettes.

Műteremcsoport tagja • Szalontai Péter: MMMK körvezetésért nagyjutalom • Haraszti Róbert: BBK körvezetésért KB

kisjutalom • Szűcs Péter: arculat kézikönyv nagyjutalom • Csapó Gábor: PCS vezetése • Borsos Zoltán: Kultúr reszort vezető • Ferencz Bálint: Szolgáltó reszort vezető • Keresztesi Máté: DSK vezető • Békéssy László: SSSL nagymester • Korcsog Bendegúz: KEFE vezető • Dallos Tibor: KGy elnök - választmány tag • Percze Rita: Simonyi Károly Szakkollégium Elnök • Medvey Tamás: Menedzsment rezsort vezető • Portschy Ádám: Bulis reszort vezető • Orosz Bence: TTNY reszort vezető • Gyulavári Ádám: választmány tag • Petróczi Attila: választmány tag • Molnár Viktor: választmány tag

Díszpolgár Tichy-Rács Bence kisjutalom: korsó, folt nagyjutalom: pulcsi, bor, folt

Dr. S. Mark Halpin IEEE Distinguished Lecturer előadása az ESZK és az IEEE IAS/PES Joint Student Branch Chapter szervezésében Az IEEE a világ legnagyobb szakmai szervezeteként egyik legfontosabb céljaként a műszaki tudás terjesztését tűzte ki, aminek a része az ún. Distinguished Lecturer program. Ennek keretében a szakma legnagyobbjait kérhetik fel az IEEE helyi tagozatai egy-egy előadás megtartására.

Meghívottunk, Dr. S. Mark Halpin, az Auburn University (Alabama, USA)

4

egyetemi tanára, az IEEE Industry Applications Society volt elnöke, számos IEEE, IEC és CIGRÉ bizottság tagja.

Előadásának címe: Alternative Energy Sources: Global Perspective and Power Quality Impacts A distinguished lecturer előadás kapcsán szervezett „Window on the future” című mini-konferencián ezen túl

hallhatunk még többek között intelligens rendszerek mechatronikai alkalmazásáról, a villamosenergia-ipar megújulásáról, etno-robotikáról illetve szél- és naperőművek hálózati csatlakoztatásáról.

A konferencia helye is időpontja: V2-530-as terem, 2010. május 21.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

ESZK

A avagymajdnem tökéletes vi l ág miért is forgolódik álmatlanul az ember változtatásokon gondolkodva?

Képzelj el egy világot, ahol minden tökéletes! Ahol van élet, ahol az emberek mindig vidámak, ahol az emberek szívesen élnek. És képzelj emellé egy jó magas épületet Budapest egyik kerületében, ahol egyetemisták töltik mindennapjaikat, ahol az Otthontól elszakadva próbálnak önállósodni! Most, hogy a képzeletedben megszületett már ennek a két helynek a képe, próbáld őket egybefésülni. Látod már, milyen jó is lenne, ha ez így mind együtt meglenne. Igen, itt. Nálunk. Velünk.

De ahhoz, hogy ez a kép valósággá is váljon, változtatni kell. Hogy lehet úgy élni, hogy egész nap csak a saját kis világodba zárkózol? Nem mozdulsz ki, szobatársaidon kívül napok óta más embert nem is láttál, arról mér ne is beszéljünk, hogy esetleg valakivel beszélgettél – persze ez alól kivétel, ha valaki éppen MSN-en kért az imént segítséget a prog-nagyházijában – az edények is halomszámra állnak az asztalod egyik szegletében, amiket még mindig nem mosogattál el, ráadásul lassan egy tiszta pólód sincs, amit felvehetnél. Hihetetlen. Ez így nem élet! Most kell egy áramszünet… És lőn világosság – akarom mondani sötétség. És hirtelen megtelik a folyosó emberekkel. Senki sem tudja, mi és miért történt, de talán nem is bánja. Vannak, akik hajthatatlanok és még mindig bent maradtak a helyükön a megszokott

kis székükben, a megszokott kis gépük előtt, de végre feléledt a kollégium.

Vannak, akik most ismerkednek a szintlakókkal. Talán még sosem beszélgettek. Vagy ami még rosszabb: talán még sosem találkoztak. De most itt a remek alkalom – talán többször kellene áramszünetet „csinálni”.

Bárcsak lehetne igazi életet vinni a kollégiumi létbe! Színek, fények, hangok, vidámság, életkedv… mennyivel jobb lenne egy olyan helyen élni, ahol az ember nem fehér falakkal szembesül nap mint nap. Még jó, hogy nem mindenhol csak az ürességre kell visszanézni, bár jó lenne, ha mindenfelé „ismert lenne az az általános nézet”, miszerint a szintfestés jó móka, közösséget épít, emlékké válik, eldicsekedheted anyukának-apukának, barátnak-barátnőnek, hogy igen, ezt Te festetted, ráadásul még jól is néz ki…

Kellenek még fények is. Olyan sötétségben élnek sokan. Beburkolóznak a kis világukba, és meg sem próbálnak kimozdulni onnan. Elég, ha csak a monitor fénye nyújt némi világosságot, és az már beragyogja egész napjukat is akár. Persze ezen, őket kivéve, senki nem változtathat, de azon, hogy a földszinten, első emeleten, a közösségi helyeken legyenek színes égők, amik hangulatot teremtenek, azon már sokan. Legalább az ott tartózkodásnak lenne egyfajta feelingje, és mindenki tudhatná, hogy ott egy kicsit más minden.

XXXVII./6.

És kellenek még hangok is. Van BSS, tehát van TV, van Impulzus, tehát van újság is, de mi lesz így a rádiózással? Milyen jó lenne zenére ébredni, mikor épp már az I felé indulsz, és várod a liftet, vagy csak a reggeli tejeskávét készülsz megmelegíteni. Persze nem lehet hangos, hiszen nem mindenki jár 8-ra órára, de liftköz, konyha, klubszoba – ezek ideális helyek arra, hogy bárki bekapcsolódhasson az adott műsorba, témába, vagy csak hogy zenét tudjon hallgatni. Persze nem csak a megszokottakat: jó kis válogatásokat, legyen szó akár a modern, akár a régi időkről… És kell, hogy az emberek érezzék, hogy valamiben ők a legjobbak. Éppen ezért kellenek kisebb-nagyobb megmérettetések, pályázatok is. Meg kellene választani a kollégium legjobb szakácsát, (kezdő) cukrászát, legkitartóbb sportemberét, és még ezen kívül számos díjat ki lehetne osztani, csak meg kellene találni a „tehetségeket”…

Nem nagy dolgok, de ha ezek meglennének, akkor biztosan jobb lenne a kollégiumi élet. Lenne közösség, lenne élet, és erre szükség van, pláne úgy, hogy ha éppen önállósodni készül az ember. Mindenkinek meg kellene tanulnia, hogyan is lehet kihasználni az életben rejlő lehetőségeket.

Kántor Tímea

Schönherz Kollégiumért Alapítvány – 1% Kedves Barátom!

A Schönherz Kollégiumért Alapítvány azzal a céllal jött létre 1989-ben, hogy segítse a kollégium működését, a hallgatói hagyományok őrzését, valamint támogassa a Házban folyó szakmai képzést, kulturális és sportrendezvényeket. A személyi jövedelemadóról szóló törvény értelmében a magánszemélyek felajánlhatják befizetett adójuk 1%-át közcélú szervezetek támogatására.

Arra szeretnénk kérni Téged, hogy amennyiben szíveden viseled a Schönherz Kollégium sorsát és a benne élők értelmiségévé válását, a befizetett adód 1%-át Alapítványunk számára ajánld fel, hogy az Alapítvány továbbra is segíthesse a kollégium munkáját. A 2006-ban felajánlott összeg felhasználásáról és egyéb információkról az

Alapítvány honlapján (http://www.sch.hu/) olvashatsz.

A támogatáshoz adóbevalláskor az 1%-os nyilatkozaton tudod feltüntetni a Schönherz Kollégiumért Alapítvány nevét és az 19014465-2-43 adószámot. A Schönherz Kollégium portálján és az Alapítvány honlapján (http://www.sch.hu) találsz előre kitöltött nyilatkozatot. Ezt az adóbevallási csomagodban egy névvel, lakcímmel és adóazonosító jellel ellátott borítékban tudod elhelyezni, vagy a munkáltatódnak tudod átadni.

Reméljük, hogy az idén még szélesebb támogatói kört tudunk megnyerni, melynek Te is tagja leszel!

Ha valamilyen okból mégsem áll módodban az adód 1%-át a Schönherz Kollégiumnak felajánlani, és mégis segíteni szeretnél, kérjük, juttasd el ezt a levelet szüleidnek, ismerőseidnek, munkatársaidnak.

Köszönettel:

Schönherz Kollégiumért Alapítvány

5

SziA Műegyetemi mpla Sajtóklub alkotói pályázata A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen működő Műegyetemi Sajtóklub – a Bercsényi Hangstúdió, a GT Times, az Impulzus, a Karima, a Kari Papír, a KÁTÉ, a Kémlelő, a Képítő Fotókör, a Közhír és a PikkÁsz támogatásával alkotói pályázatot hirdet a Műegyetem polgárai számára.

A pályázat célja, hogy lehetőséget teremtsen a hallgatók alkotói készségének megnyilvánulására és népszerűsítse az újságírást, az irodalmi művészetet, a fényképezést, valamint a médiával foglalkozó hallgatói szervezeteket a Műegyetemen.

Témaköre: Szimpla.

A pályázatra benyújtott alkotások öt kategóriában (próza, vers, természetfotó, fotó, grafika) kerülnek értékelésre, a nyertesek jutalomban részesülnek. Terveink szerint mindegyik kategóriában az első helyezett 15000 Ft, a második 10000 Ft, a harmadik helyezett pályázó 5000 Ft értékű jutalmat kap.

A Műegyetemi Sajtóklub a pályázatra érkező pályázatokat a műegyetemi kari lapoknak megjelentetésre javasolhatja.

A pályamunkák értékelését a Műegyetemi Sajtóklub felkérésére egy többtagú zsűri végzi.

A pályázatra pályamunkát nyújthat be bármely műegyetemi polgár. Egy pályázó több pályamunkával is részt vehet a pályázaton – ebben az esetben mindegyik pályamunkát külön kell beküldeni.

A pályázaton nem szerepelhet a Műegyetemi Sajtóklub korábbi pályázataira készített alkotás.

A pályamunkák pontos formai követelményei és a leadás módja megtalálhatók a http://musajt.bme.hu/ címen.

Kérdés esetén az alábbi e-mail címen állunk rendelkezésre: palyazat@musajt.bme.hu.

A beadás határideje: 2010. május 14.

Műegyetemi Sajtóklub

Nyári egyetemek 2010 úticél: Európa A 2010-es nyári egyetemek az http://aegee.org/su oldalon találhatók; a jelentkezési határidő: 2010. április 30.

Arról, hogy elfogadták-e a jelentkezést, mindenki május végéig kap felvilágosítást. A nyári egyetemek ára 140-180 euró körül mozog. Ez az összeg tartalmazza a szállást, a napi kétszeri étkezést és a programokon való részvétel díját. Nem tartalmazza viszont az utazási költségeket.

A nyári egyetem (Summer university) az AEGEE egyik legnépszerűbb projektje. Évente ezernél is több diák vesz részt ezeken a programokon, amelyeknek az a célja, hogy megismerjük annak az országnak a kultúráját, ahová ellátogatunk. Nagyon sok – évente körülbelül 75 nyári egyetem közül választhatunk. Ilyeneket a helyi AEGEE-szervezetek Európa majdnem minden nagy egyetemi városában rendeznek. A nyári egyetemek mindig angol nyelven folynak, függetlenül attól, hogy mely országban vagyunk. A nyári egyetemek során Európa legszebb tájaira juthatunk el, legyen az Szicília vagy Szibéria, csak a mi választásunkon múlik. A résztvevők száma általában huszonöt és negyven fő között mozog.

6

Több fajta nyári egyetem közül választhatunk: • Language Course: célja a nyelvtanulás, ami heti minimum 16 órában zajlik.

• Summer Course: a helyi kultúrához kapcsolódó témát dolgoz fel, mint például a fenntarthatóság vagy egészséges életmód.

• Travelling Summer University: legalább két AEGEE-antenna szervezi, és legalább négy különböző városban vannak a programok.

• Summer Event: célja a kulturális csere, általában rövidebb, 1 hetes.

Hogyan lehet jelentkezni?

A nyári egyetem jelentkezés előfeltétele az AEGEE-tagság, amely az éves tagdíj befizetésével jön létre. Ezután az http://aegee.org/su honlapon lehet a jelentkezést feltölteni, ami a személyes információk mellett (nyári egyetemenként) egy motivációs levélből áll. Összesen három helyre lehet pályázni.

Amennyiben további kérdéseid vannak, keress minket a www.aegee-budapest.hu/

Az AEGEE (Association des États Généraux des Etudiants de l’Europe), vagyis az Európai Hallgatók Hálózatának Egyesülete jelenleg a legnagyobb európai diákszervezet, 15000 tagja mintegy 240 helyi szervezetbe tömörül 42 európai országban Portugáliától Azerbajdzsánig, Finnországtól Máltáig. honlapon, az office.budapest@aegee.org e-mail címen vagy személyesen a Budapesti Corvinus Egyetemen: 1091 Budapest, Fővám tér 8., 146-os iroda.

Ahogy azt az AEGEE-ben mondani szoktuk: See you somewhere in Europe!

Pauza Diána

Milyen egy igazi AEGEE-s nyári egyetem? „Az idei nyaram legszebb és legmozgalmasabb két hetét Szicíliában, Cataniában töltöttem egy kulturális nyári egyetemen. A játékos workshopok során megismertük a különleges dél-olasz gesztusok jelentését, sütöttünk arancinot, és a helyiek személyes tapasztalatai alapján megtudtunk mindent a híres maffia működéséről. Ezen kívül persze maradt idő a szórakozásra is, beutaztuk a fél szigetet, megmásztuk az Etnát, és buliztunk motorcsónakon, kolostorban, medencében, homokos strandon és számos tengerparti klubban.”

Beach, sun and sea: FUN in Sicily SU, Catania 2009

Tanárinterjú

XXXVII./6.

Górcső alá vont alapképzés, felfutó mesterképzés, kifutó ötéves képzés Kétségkívül számos kihívással, feladattal szembesül karunk vezetése az idén öt éve bevezetett bolognai képzés mindkét szintjén, a nagy létszámú alapképzés, és az egyelőre még kis létszámú mesterképzés kapcsán is. Karunk oktatási dékánhelyettesét, Dr. Tevesz Gábort az OHV-ről és az ezt kiegészítő egyéb visszacsatolási megoldásokról, a BSc és MSc képzés jelenlegi aktuális kérdéseiről faggattuk.

––Néhány mondatban összefoglalva, oktatási dékánhelyettesként milyen feladatokkal szembesül?

––Oktatási dékánhelyettesként a feladatom az oktatás irányítása, koordinálása a karon.

Jelenleg egy nagyon gyorsan változó időszakot élünk, ahol egy állandósult állapothoz képest rengeteg mozgás van az oktatásban. A 2005-ben elindított bolognai képzés kapcsán zajlik egy nagyon komoly átállás az egyetemünkön. Az egy évvel ezelőtt kifutott első BSc-s generáció tapasztalatait most dolgozzuk fel, a Neptun adatbázisában végzett szűrések alapján (is) próbáljuk értékelni azt, hogyan sikerült az átállás. Egy évvel ezelőtt indult be az MSc képzésünk, amiről a visszacsatolás még jóval kevesebb, hiszen most halad végig az első generáció. A BSc képzéshez hasonló ellenőrzés, felmérés itt még

nem történt, esetenként menetközbeni szabályozással avatkozunk be, ahol ez elengedhetetlen. Emellett körülbelül ezer hallgatóval fut még a tradicionális ötéves képzésünk is.

A kreditrendszerből és a képzés jellegéből adódóan ez nem függőleges falként csúszik ki a rendszerből, hanem a hallgatói lemaradások miatt egy szép lapos görbeként, és a képzés kifutását biztosítanunk kell a még benn lévő hallgatók számára.

Karunk két éve megválasztott vezetése a kezdetektől fogva céljának tekinti az elsőéves elbocsátások, a középiskolai belépési szint és egyetemi elvárás különbsége, a felvételi rendszer hiánya és az érettségi rendszerünk anomáliái okozta problémák kezelését. Ezeket mindenképp meg kell oldani.

Biztosan hallottak már a tankörrendszerről, ennek első és második hullámáról, a felzárkóztató tantárgyakról. Az ősszel a karunkat meglátogató 4-500 középiskolás számára már megpróbáltunk minden felkészülésüket segítő információt átadni, a laborjainkat kinyitni előttük. Két évvel ezelőtt új rektort

is választottunk, és a rektor úr elképzelései lényegesen megváltoztatták az egyetem eddigi irányítási szerkezetét. Sok belső intézmény felépítése megváltozott, emiatt is sok feladat tolódott a karok felé, dékáni, dékánhelyettesi szintre.

––Mennyire van segítségükre a visszajelzések begyűjtésében az OHV? ––Karunkon – egyetemi szinten is egyedülálló módon – kétféle OHV működik. A Neptun rendszerben leadott értékelések kiegészítéseként a Villamosmérnöki és Informatikai Kar egy évvel ezelőtt bevezette a félévközi, papír alapú OHV-t is. Ennek egyik oka az volt, hogy a Neptun-alapú felmérés nem mindig működött megfelelően, és a kitöltési statisztikákból kimutathatóan is kevésbé illeszkedik a villamoskari hallgatók mentalitásához. Egy évvel ezelőtt központilag szűrtük a Neptun rendszerben felgyülemlett szöveges véleményeket. Én gigabájtokat vártam eredménynek, de nagy megdöbbenésemre néhány száz vélemény gyűlt csak össze. Ekkor jöttünk rá, hogy ez tényleg nem működik jól, és eldöntöttük a papír alapú OHV bevezetését. Annak ellenére, hogy közben az Egyetemi Hallgatói Képviselet is nagyon keményen dolgozik a Neptunos OHV javításán, a VIK nem adta fel a félévközi OHV koncepcióját, aminek nagy pozitívuma, hogy személyesen, szemtől szemben szólítja meg a hallgatókat. A felmérés időpontját illetően a villamoskari Hallgatói Képviseletnek kifejezett kérése volt, hogy a hetedik-nyolcadik héten kerítsünk sort rá. A hallgatók így láthatják még a visszacsatolást, hallhatják az oktatók véleményét a beérkezett értékelésekről. Sok hallgató volt ugyanis azon a véleményen, hogy minek töltsék ki az OHV-t, ha úgysem történik semmi a hatására. Számukra is szeretnénk bebizonyítani azt, hogy igenis történik. Éppen ezért a tanszékek az OHV anyagokat nemcsak áttekintik, de az oktatóktól írásos visszajelzést is kérnek. Az oktatói reakciókat és a tervezett intézkedéseket karunk Minőségbiztosítási Bizottsága is folyamatosan értékeli.

A félévközi OHV kapcsán csak megemelni tudom a kalapom a HK tagjai előtt, hiszen nagyon komoly terhelést vállalnak magukra a papír alapú OHV feszített tempójú kiértékelésében, rendszerezésében és tanszékekre való visszajuttatásában. A több tízezer kérdőív kiértékelése horribilis feladat. Sajnos az előző félévben elromlott az automata szkenner, amivel a digitalizálást

végezték. Ebből adódóan az OHV elcsúszott, a tanszékekre csak késve kerültek vissza a vélemények, a visszacsatolást már nem tudtuk a félév során lebonyolítani. A Kari Tanács ülésén a tanszékvezetők mégis felálltak azzal a kérdéssel, hogy ennek ellenére is kíváncsiak az előző féléves OHV eredményére. Azt hiszem, ez a példa elég jól kiemeli, mennyire fontosnak tartja ezt az egész folyamatot a kar és a tanszékek is. Véleménynyilvánítás nélkül nem tudjuk figyelembe venni az észrevételeiket!

––Van arra lehetőség, hogy egy adott félévet, tanévet, vagy akár képzést egyben minősíteni lehessen?

––A karon működik Tanulmányi, Oktatási és Minőségbiztosítási Bizottság is. Előbbiben 50%-ban, utóbbi kettőben kb. egyharmados arányban vesznek részt a Hallgatói Képviselet tagjai, magukkal hozva a hallgatóság véleményét. Igazából ezek azok a fórumok, ahol a globális áttekintések zajlanak. Emellett képzéseinket időről időre a Magyar Akkreditációs Bizottság is felülvizsgálja. Az ősszel és a nyár folyamán több képzésünket is vizsgálták a szervezet képviselői, ennek részeként elkülönített időpontban vártuk a hallgatóságot egy fórumra, hogy mondjanak véleményt a képzésről, a tantervről.

Halkan jegyzem meg – és ezzel nem szeretném ostorozni a hallgatóságot –, hogy a részvétel nem egészen olyan arányú volt, mint amilyennek szerettük volna. Tudniuk kell, hogy a minőségbiztosítás részeként a tanszéki látogatóbizottságok például egész tanszékek munkáját is monitorozzák. Folyamatosan kérjük ebben is a hallgatóság jelenlétét, hogy a szakirányon lévő hallgatók elkülönítetten véleményt nyilváníthassanak a tanszék, a teljes szakirány munkájáról. Én úgy érzem, hogy ezeken a fórumokon adott a kérdésben szereplő globális áttekintési és véleménynyilvánítási lehetőség.

––A nem egészen kiforrott MSc képzés esetén van az OHV-nél aktívabb, gyorsabb visszacsatolás?

––Folyamatosan törekszünk a direkt visszacsatolásra, az OHV-től függetlenül is a Hallgatói Képviselet önálló kérdőíveket tett fel a honlapjára, és mi is hasonló módon gyűjtöttük a beérkező véleményeket. Komoly hallgatói véleménycsokrot gyűjtöttünk össze és tettünk le a Minőségbiztosítási Bizottság asztalára. A feldolgozás eredményeként a bizottság javaslatot dolgozott ki, ami behatárolta azokat a területeket, ahol a lehető leggyorsabban lépni kellene.

7

Tanárinterjú Példaként megemlíteném, hogy túl nagy volt az MSc képzésben a félévközi terhelés, emiatt a hallgatók sokkal kevesebbet tudtak a projekttevékenységgel, a gyakorlati ismeretszerzéssel foglalkozni, ami pedig a képzésnek egy nagyon fontos célja lenne. A kar vezetésének kérésére a vizsgával végződő szakirányos, és kötelezően választható tantárgyak esetén már e félévtől csökkentettük a félévközi számonkérések számát, explicite egy zárthelyit tartanak ezek a tantárgyak.

Mindenképp figyelembe kell venni, hogy egyelőre az egész képzés felfutó ágon van, és nem tudjuk, hogy azért lendült-e túl bizonyos esetekben, mert a hallgatók még csak ízlelgetik a képzés a jellegét, vagy mert a tanterv bizonyos paramétereit nem pontosan úgy állítottuk be, ahogyan azt kellett volna. Ilyenkor nagyon nehéz még az egyes hatásokat szétválasztani, nyugodt és higgadt politikát kell követni, meg kell várni az egyértelmű tapasztalatokat. Azért, mert hirtelenjében egyvalami nem a legoptimálisabbra sikerült, nem kell rögtön a rendszerbe belenyúlni, mert lehet, hogy azzal nagyobb hibákat gerjesztünk, mint ha megtartjuk az eredeti formájában. Ahol ténylegesen kimutattuk a tantárgystatisztikákból, hogy érdemes hozzányúlni a rendszerhez, ott gyakorlatilag az első félév után azonnal be is avatkoztunk.

––Mi az oka annak, hogy kislétszámú MSc-s tárgyak nem indulnak el, mert csak 4-5 fő jelentkezik rájuk?

––Itt két dolog áll komoly ellentétben egymással, és valahol ezek között kell megtalálnunk az optimumot. A VIK arról híres, hogy mind a szabadon választható, mint az MSc képzés kötelezően választható tárgyaiban nagyon gazdag kínálattal rendelkezik.

Megközelítőleg 150 ilyen szabadon választható, és közel 100 kötelezően választható szakmai tantárgy fut jelenleg a karunkon, aminek a nagy számán a többi kar is általában megdöbben. A tárgyak mennyiségéből egyenesen következik az oktatás elaprózódása, márpedig nem lehet racionális cél ezeket a tantárgyakat 1-2-3 fővel elindítani.

Az egyik megoldási lehetőség az lenne, hogy csökkentjük a számukat, és így automatikusan megemelkedne a létszám.

A másik lehetőség, hogy meghagyjuk a hallgatóság számára ezt a kínálatot, ez volt a HK kérése is. Cserébe viszont el kell fogadniuk azt, hogy előre kihirdetett módon, a szabadon választható tantárgyaknál 10 fő alatt, a kötelezően választható tantárgyaknál – az alacsonyabb MSc-s hallgatói létszám miatt – 8 fő alatt nem indítjuk azokat.

A nem induló tantárgyak miatt hagyunk a hallgatóknak átjelentkezési időt még a regisztrációs héten. Ha a hallgatóság valóban ennyire kötődik egy adott tárgyhoz, akkor a következő félévre összejön annyi

8

hallgató, hogy beindítják majd a kurzust. Ez más egyetemeken is így zajlik, és még egyszer hangsúlyoznám, hogy a visszalépés, a visszavonulás csak akkor történik meg, ha a dolog oktatásszervezési és gazdasági szempontok szerint ténylegesen az irracionalitás irányába megy.

––Az elsősök körében nagy a lemaradás fizikából, és többek között emiatt is elég nagy karunkon a lemorzsolódás. Miért nem lehet egyszerűen megkövetelni az emelt szintű érettségit fizikából?

––Ezt a kérdést rendszeresen megkapom különböző fórumokon – a válasz az, hogy erre sajnos nincs lehetőségünk. Jelenleg törvényi előírás van arra, hogy egy szakmacsoporton belül – azaz például az összes villamosmérnöki alapképzés esetén – azonosnak kell lenniük a követelményeknek valamennyi intézmény számára a jelenlegi felvételi rendszerben működő automatikus átirányítás elve miatt. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nem mondhatja önállóan azt, hogy ő megköveteli az emelt szintű érettségit. Rektor úr a Magyar Rektori Konferencián a kérdést többször is felvetette, de eddig minden alkalommal leszavazták.

A többi intézmény többek között azért nem hajlandó ebbe belemenni, mert az alacsonyabb pontszámú hallgatókra is szükségük van, akik elvesztésével a jelenlegi finanszírozási rendszerben a létük válna kérdésessé.

Ilyen lépéssel a hallgatói szám csökkenését váltanánk ki, ami viszont egyes intézmények tönkremenetelét vonná maga után. Az oktatás, bármennyire nem szeretnénk, valamilyen szinten anyagi érdekeltség és üzlet is.

Egy kétéves háború kellett például ahhoz, hogy a felvételi minimum ponthatára 160ról 200 pontra emelkedjen. Viszonyításként érdemes tudni, hogy karunk 360 pont felett vesz fel hallgatókat.

Sokat kritizálták a felzárkóztató tárgyainkat, amivel mintegy felvállaljuk magunkra az elmaradt középiskolai képzést. Jelenleg egy szakadék tátong a középiskolai és az egyetemi képzés között. Ugyan homokba is dughatnánk a fejünket, de akkor nem vennénk tudomást arról, hogy tavaly nyáron 1100 hallgatót vettünk fel, emellett pedig kb. 300-at elbocsátottunk, márpedig ez az arány irreálisan magas. Rengeteg munkát, anyagi eszközöket áldozunk középiskolai népszerűsítő programjainkra, ezzel talán elérhetünk valami javulást.

Ennek során kiderült, hogy nagyon komoly számban voltak olyan összevont előadótermi gyakorlatok, melyek ad absurdum 100-200300 fős előadótermekben kerültek megtartásra. A képzéseinket leíró dokumentum, a „KKK” (Képzési és Kimeneti Követelmények) pontosan szabályozza a képzés jellegét, előírja a gyakorlati képzés arányát. Ahol a gyakorlatok ily módon háttérbe szorultak, ott a kari vezetés kérte fel a tanszékeket a mintatanterv szerinti óramegtartások visszaállítására. Különösen azon tárgyak esetén fontos ez, amik jellegüknél fogva készségtantárgyak. Ezekhez hozzátartozik a kiscsoportos feladatmegoldás, a kérdezés lehetősége és a táblánál történő példamegoldás, bármennyire elavultnak is tűnik ez a mai világban.

Jó néhány hallgatónknak az a rossz tapasztalata, hogy a gyakorlatok nem adnak gyakorlati felkészítést az iparban felmerülő problémákra. El kell választanunk két dolgot. A kiscsoportos gyakorlatok az alacsony évfolyamokra jellemzőek, az iparhoz szükséges tapasztalat már a szakirányokhoz kapcsolódó probléma. A tantermi gyakorlatok során példákat kell megoldani, a számolást kell megtanulni, ami alapul szolgál a későbbi, szakirányos tevékenységhez. Már a BSc szakirányok laborjain is tervezniük kell a hallgatóknak, fizikailag kell megépíteniük bizonyos berendezéseket.

Egyetemünk – mondjuk az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán karával összehasonlítva – olyan szempontból más jellegű, hogy BSc képzésünk inkább a saját MSc képzésünkre készít fel. Ezzel szemben a Kandón a régi főiskolai képzés szellemének megfelelően a végzést követően az iparban való elhelyezkedés a cél. Karunkon a BSc-t végzett hallgatóink túlnyomó többsége nyílegyenesen jön tovább az MSc képzésünkre, mi erre optimalizáltunk. A bolognai folyamatnak azzal az alapgondolatával, miszerint középütt szakok közötti átrendeződések mennek végbe, egyelőre a hallgatók nem igazán élnek. Az MSc képzésünk értékelésével ugyan még várnunk kell, de a hallgatók itt is folyamatosan folytatnak szakmai tevékenységet a tanszékeken, ipari partnereinkkel együttműködve. Korábban csak az ötéves képzésről voltak adataink, ezért kénytelenek vagyunk ezekre az eredményekre támaszkodni az új, kétlépcsős képzés értékeinek megállapításakor, az ipar is inkább még a régi rendszer szintjével és elvárásaival van tisztában.

––Minek köszönhető, hogy a BSc képzés nagyobb létszámú előadásai esetén kislétszámos gyakorlatokat is indítottak?

––Ez egy tudatos beavatkozás volt a kari vezetés részéről. Átvilágítottuk a BSc képzés már valamilyen szinten kialakult óramegtartási rendszerét, azt, hogy a mintatantervben meghirdetett előadások, gyakorlatok, laborok ténylegesen hogyan kerülnek végrehajtásra.

––A BSc végeztével megírt záróvizsga és felvételi az intézményközi vagy inkább a létszámbeli szűrést szolgálja?

––Nem a létszám szűkítése a cél. Az MSc szintre való lépéshez az összes karon, az összes szak számára felvételi van előírva.

Beszéltünk arról, milyen problémák fakadnak abból, hogy BSc-n hiányzik a belépést szűrő felvételi rendszer. Ezt a hibát nem

Tanárinterjú szeretnénk a következő lépcsőnél is elkövetni, szeretnénk a hallgatókat tudatos készülésre, magasabb tudásszint elérésére, ismereteik rendszerezésére ösztönözni.

Nehéz felvételit tartunk, de egy minőségi képzésen a diploma értéke szempontjából nem mindegy, hogy mit várunk el már a belépéshez az emberektől. Készüljünk erre!

Sokszor kérdezték már más intézmények, hogy ezért nincs a mi BSc képzésünkön szigorlat. Ha úgy tetszik: mi a végén tartjuk ezt, összevonva a felvételivel.

––A mai napig felmerülő kérdés, hogy jó ötlet volt-e felosztani, két lépcsőssé tenni a képzést. Mi a személyes véleménye, Ön meghozta volna ezt a döntést?

––A dolognak az alapelképzelése az, hogy biztosítsa a képzések egyenértékűségét, átjárhatóságát az országon belül, illetve az országok között egyaránt. Ma a hallgatók a világ legtermészetesebb dolgának veszik azt, hogy kimennek egy idegen országba és az ottani külföldi egyetemen teljesítenek egy vagy több szemesztert. Ez nagyon jó dolog, világot látnak, más ismereteket szereznek, más kultúrákkal találkoznak, nyelvet gyakorolnak és így tovább.

Mi a képzések országok közötti átjárhatóságát idegen nyelvű, elsősorban angol nyelvű képzésekkel tudjuk biztosítani. Jóllehet, Magyarország ebből a szempontból inkább a német nyelvterület vonzáskörzetéhez tartozik, hagyományai, történelme, földrajzi elhelyezkedése kapcsán, szakmai nyelvünk viszont elsősorban az angol.

Egyelőre a képzés még nagyon friss, ez idáig nem látjuk az átjárásnak az igazán hatékony működését. Mindaddig, amíg visszakanyarodunk oda, hogy a hallgatóink 95%-a nyílegyenesen megy tovább az MSc képzésbe, addig a kérdés teljesen jogos, ezt tekintve nyugodtan maradhatott volna akár az osztatlan, ötéves képzés úgy, ahogy volt. Szerintem az ország megtett egy politikai lépést, eldöntötte azt, hogy Magyarország csatlakozni akar ezen Európai Unió által kidolgozott folyamathoz. Innen kezdve, én nem tartanám egy jó vezetői politikának annak a hangoztatását, hogy ez miért rossz és miért nem kellett volna megtennünk. Azt mondom, hogy várjuk meg ennek a tapasztalatait, és ezek birtokában, néhány év múlva vonhatjuk majd le a megfelelő következtetéseket, konzekvenciákat.

––Az államilag támogatott tizenkét félévből a teljes képzési idő tizenegy félévet ölel fel. Ennek fényében sokan nem merik megkockáztatni a külföldi ösztöndíjat.

––Ehhez képest azért elég komoly létszámban jelentkeznek a hallgatók Erasmusra és egyéb külföldi programokra. Az ötéves képzés

XXXVII./6. megosztásának egyik hátránya, hogy míg tíz félévből könnyebb volt egy-két félévet külföldi tanulmányokra fordítani (gondolok itt a keletkező pótlásokra, lemaradásokra), addig hét illetve négy félévből ez már lényegesen nehezebb. Minél kisebb szeletekre szeljük a tortát, annál merevebb szervezési korlátokba ütközünk. A mobilitást lényegesen fokozná, ha meg tudnánk csinálni a totális keresztféléves rendszert, ami a kreditrendszer alapelvéhez illeszkedne. Ez azt jelentené, hogy minden kurzus minden félévben indulna, és a hallgatók tetszőlegesen rendezhetnék át tantervüket. Ennek azonban ellentmond, hogy a műszaki tanulmányokban az egymásra épülés miatt előtanulmányi feltételeknek kell teljesülniük, továbbá hogy olyan tantárgy kínálatunk van, ahol még a normál időben induló kurzusok is létszámkorlátokkal küzdenek. Képzeljék el ennek tükrében a totális keresztféléves rendszert. Teljesen irreális lenne a megvalósíthatóság, a kihasználtság.

Valóban, a bolognai képzés alapötlete, illetve az adott államilag támogatott képzési idő valamilyen szinten ellentmondanak egymásnak. Számos külföldre készülő és a

kedvezményes tanulmányi rend kapcsán engem felkereső hallgatóval beszéltem erről, sokan azt mondták, hogy még akkor is vállalják a külföldi tanulmányokat, ha az esetleg egy költségtérítéses BSc vagy MSc félévet is jelent. Ez egy mérleg két serpenyője, maguknak kell eldönteni, hogy mi mit ér meg.

––Mi mondható el az egyetemünkön futó angol nyelvű BSc illetve MSc képzésekről?

––Külföldi költségtérítéses hallgatók számára elérhető már az angol nyelvű, a magyarral teljesen párhuzamos BSc tükörképzésünk.

Ebben a lényegesen alacsonyabb hallgatói

létszám miatt a szakirány kínálat valamivel kisebb. A képzésbe bekapcsolódhatnak magyar hallgatóink is, sokan fel is veszik ezeket az idegen nyelven meghirdetett tantárgyakat. A januári Kari Tanács elfogadta azt az irányelvet, miszerint a kar is meghirdet egy, a BME súlyának megfelelő teljes körű idegen nyelvű képzést. Karunk a jövőben azt az elvet is vallani fogja, hogy bizonyos tantárgyak vagy egy szakirány idegen nyelven történő végighallgatása igenis javasolt, szinte elvárás a VIK diplomájára pályázó hallgatótól. Ennek a folyamatnak a része, hogy az MSc képzésen most februárban indult az első olyan szakirányunk, mely kizárólag angol nyelven hallgatható. Ez most egy próba, egyelőre gyűjtjük a tapasztalatokat. Sok, a hallgatóság felé intézett kérdés előzte meg ezt a folyamatot, a HK különböző fórumokon többször is szondázta magukat, ezek eredményei is befolyásolták a döntéseket.

––Zárásképpen engedje meg, hogy oktatási tapasztalatairól kérdezzük. Milyen tárgyakat, kurzusokat tart az egyetemen?

––Mind a BSc mind pedig az MSc képzésben oktatok, szakirány felelős vagyok, emellett szakirány tantárgyat is viszek és természetesen a tárgyak kidolgozásában is részt veszek. Nem hiszek abban, hogy élő oktatási tapasztalat nélkül bárki is részt tudna venni az oktatási folyamat irányításában. Az alapképzésben a Beágyazott és irányító rendszerek szakirány egyik tantárgyát, a Mikrokontroller alapú rendszerek c. tantárgyat oktatom, szakdolgozat, önálló labor témákat vezetek. Az MSc képzésen szintén van egy szakirány tantárgyam, a Robotirányítás rendszertechnikája c. tantárgy, amelynek kidolgozásában és előadásában is részt veszek.

Szívesen vennék nagyobb részt az oktatásból, szerettem laboratóriumi méréseket vezetni, hiszen rengeteg gyakorlati tapasztalatot tud ott átadni az ember. Emellett sok vis�szacsatolás érkezik ilyenkor a hallgatóktól, mikor a tényleges feladatmegoldások szintjén találkozunk.

Ugyanakkor az elmúlt években az oktatás irányításához kapcsolódó teendőim miatt folyamatos időhiánnyal küzdöm. Emiatt valamilyen mértékig visszaszorult az oktatott óráim száma, amit megmondom őszintén, nagyon sajnálok. Ennek kompenzálásaként tartom a kapcsolatot a gyakorlatokat, laborokat vezető oktatótársaimmal, így is igyekszem értesülni a hallgatók problémáiról, az általuk felvetett kérdésekről.

Binszki Gergő Csatári Bálint Vezsenyi Balázs

9

Budapesti Szkeptikus Konferencia 2010 Február 27-én reggel 9:30-kor kezdődött a 2010-es Szkeptikus Konferencia az F épület 229-es előadójában. Az idei összejövetel központi témájának a villamosenergia termelését és korlátait tűzték ki a szervezők, különös tekintettel a környezetvédelem lehetőségeire. A csodás találmányok ismét elmaradtak, láthattunk viszont megmosolyogtató weboldalakat és hallhattunk kevéssé szkeptikus hozzászólásokat, melyek egyaránt pozitívan hatottak a hangulatra. A már megszokottá vált, nagyobb időbeli csúszások miatt ez a fajta morálemelés mindenképpen hasznos volt.

A jórészt megtelt teremben a beharangozott kezdéstől csak egész kevéssel elcsúszva hangzott el a megnyitó, amelyben az Akadémia elnökének, mint a konferencia védnökének videoüzenete is benne foglaltatott.

Ebben a tudományt méltatja, a csodatevő „gagyit” pedig hazugnak és veszélyesnek ítéli. Az áltudományok elleni legfontosabb védelemként az iskolák szerepét említette meg, itt lehet ugyanis a leghatékonyabban gátat vetni azoknak a hangzatos és egyszerű magyarázatoknak, amelyekre a gyerekek (de sokszor még a felnőttek is) fogékonyak.

Kiemelte, hogy oktatással foglakozó szervezetek nem engedhetik meg maguknak, hogy megalapozatlan – valóban áltudományos – anyagokat terjesszenek, mint ahogyan például a Sulinet egyik honlapja teszi.

Aggályosnak nevezte a természettudományos ismeretek egy tárgyban való oktatását (Science), mert nincs elég oktató, aki a tudomány minden részterületéhez megfelelően értene – ellenpéldaként Simonyi Károly neve merült fel –, ennek hiányában pedig „nagy zagyvaságok” hangozhatnak el reguláris órákon. Végül pedig bátor fellépésre buzdított mindenkit az áltudományokkal szemben, legyenek akármilyen hangosak és agresszívek is ez utóbbi képviselői.

Az első előadó Härtlein Károly volt, és valószínűleg Pálinkás József videoüzenetétől függetlenül a Sulinet portálján található, vitathatatlanul áltudományos állítások bemutatását tűzte ki célul, ezek közül a legmellbevágóbb talán az volt, amelyik tényként kezeli, hogy a föld szívcsakrája bizony pont Dobogókőnél van (és azért hívják Dobogókőnek, mert ugye a szív jó esetben dobog).

A sok lementett oldal mind ékes bizonyítékául szolgált arra, hogy a Sulinet oktatási szempontból kifejezetten nagy blődségeket tartalmaz – a konferencia idején érdekes módon ezeket csak a Google által tárolt változatban sikerült elérni, bár a helyi notesz megzavarodása sem lepne meg így utólag.

A második előadást Varjú György tartotta, melyben a magyar villamosenergia-hálózatról számolt be nagy általánosságban. Az első diát meglátva kísérteties hasonlóságot éreztem a Villamos energetika órán látottakkal, a második dia feltűnésekor pedig koppant a fejem az asztalon – itt bizony villenerg. előadás lesz. Az is volt, de mivel az idő korlátozott volt a harminc percre tervezett előadás ötvenedik percében figyelmezették az előadót, hogy lassan be kéne fejezni. Bár meggyőződésem, hogy ki lehetett volna tölteni akár kilencven percet is a 120 rendelkezésre álló diával, de

10

a professzor inkább nem várta meg a timer áramkör lesújtását és potom nyolc perccel a figyelmeztetés után abbahagyta. Amiről szó volt, az a jelenlegi villamosenergia-rendszer, a termelés lehetőségei, a valószínűsíthető jövőbeli trendek és egy-egy nagyobb áramkimaradás története.

Gács Iván mutatta be nekünk a harmadik előadásban, hogy miért nem leszünk mi soha szélnagyhatalom. Röviden azért, mert nálunk csak Mosonmagyaróvár térségében érdemes szélerőművet építeni, mivel az Alpok és a Kárpátok között van egy kis huzat, de máshol nem fúj eléggé a szél. Ezzel szemben német statisztikákban már megfelelő az átlagos szélerősség, de még ott is gond, hogy a célzott teljesítmény többszörösét kell felépíteni az megfelelő ellátási biztonság miatt. A negyedik előadás igazán szkeptikusra sikerült: Füstös László hangfelvételekkel készült, amelyeken meg nem értett/elnyomott tudósok bizonygatják, miért jó a fényterápia (valamint, hogy melyik szín milyen betegségre jó), hogyan készül az örök fénycső, és természetesen a semleges áram sem maradt ki. Az előadást a derültség jellemezte, őszintén sajnálom, hogy ilyen kurtára kellett szabni.

Az ötödik előadást a biomassza és geotermikus energia körüli kételyek és tévedések eloszlatására szentelte Büki Gergely.

Arra kerestük a választ, hogy érdemes-e áramot termelni biomasszával, ha hatékonyabban tudjuk felhasználni hőtermelésre ugyanazt az anyagot. A szalmatüzelésű erőművek létjogosultsága is megkérdőjeleződött, de a legfőbb probléma szerinte mégis az, hogy nincsen olyan egységes álláspont a biomasszáról, amely valamelyest megkönnyíthetné a vállalkozók dolgát, így segítve, fejlesztve az üzletágat.

A délelőtti rész utolsó előadását Bajsz József tartotta, ebben az atomenergia szerepére kívánt rámutatni. Szerinte atomenergia nélkül elképzelhetetlen a környezettudatos energiák térhódítása, és mivel ez az energiaforrás nem bocsát ki szén-dioxidot, ez szintén környezetbarát technológiának tekinthető. Az atomenergiának az erőművek létesítéséhez szükséges idő nagysága az egyik korlátja, valamint az is probléma, hogy a nagyteljesítményű erőművek (a felés leszabályozáshoz szükséges idő miatt) nem illeszthetőek bele úgy a villamosenergia-rendszerbe, mint ahogy azt a SimCityben megszokhattuk.

Az ebéd előtti utolsó program, a fórum több érdekes elemet is tartogatott. Sajnos

nem jutott elég idő a hozzászólások végighallgatására, mivel az előadások túlnyomó része (nem csak Varjú professzoré) tovább tartott az előre tervezettnél, így néhány olyan személybe is bele kellett fojtani a szót, akikbe szinte biztosan nem volt érdemes.

Annyit azért sikerült megtudnunk az egyik hozzászólótól, hogy a környezetvédő és a természetvédő koránt sem szinonimák. Az egyik örül a szélerőmű építéseknek, a másik pedig annyira nem, például a parlagi sas vonulási útjába nem engedi felépíteni (mondjuk ez jelzi, hogy a parlagi sas sem bolond: nyilván erős hátszélben szeret repülni). Volt olyan hozzászóló is, aki Paks felrobbanását és negyven millió halottat prognosztizált nekünk, erre természetesen ismét derültséggel reagált a hallgatóság. Derültséget okozott az a delikvens is, aki megkísérelte megmagyarázni nekünk hogyan működik a Füstös László által kifigurázott semleges áram: an�nyi a trükk, hogy a vezetőben nem egyenesen megy az áram, hanem két szálon spirálisan keringőzik (szinte látom Veszely tanár úr arckifejezését, amikor ezt vizsgán próbálja meg valaki előadni).

A közel egyórás ebédszünet után egy közös videózás következett: a Szkeptikus Társaság „Kételkedem, tehát vagyok” című műremekét tekintették meg az érdeklődők.

A filmben áltudományos szolgáltatásokat tettek próbára, majd megmérték a kapott eredményeket. Kamerán keresztül persze nem olyan élethű, de a jelenlevők nagy része a tudomány felé elkötelezett, és senki nem lepődik meg az eredményeken. A látottak közül a vízérkereső nem találta el, hova kéne kutat fúrni és hova nem (pont fordítva sikerült), a 99%-os etilalkoholtól nem fogyasztott kevesebbet az autó, valamint a lábáztatós méregtelenítésben sem kell egyszerű elektrolízistől egyebet keresni, és végül az „asztrál energia” keresése (egy görbe bicikliküllőhöz megtévesztésig hasonlító pointerrel) szintén nem hozott meggyőző eredményt. Nem volt egyéb konklúzió, nem is lehetett rá számítani, csupán egy újabb tudományos próbája volt az áltudományoknak és mint ilyen, a várt eredményt hozta.

Közvetlenül a film után Jupitertől láthattunk néhány bűvésztrükköt, majd lehetőség volt a film készítésében aktívan részt vevő szkeptikusoktól kérdezni néhányat amolyan fórum jelleggel, ezután pedig Laczik Bálint előadását láthattuk. Az előadásban szó volt örökmozgókról, ennek illusztrációjaképpen említette Münchausen bárót is, aki állítólag saját copfjánál fogva rántotta ki magát a

XXXVII./6.

mocsárból. Az előadás lényegi részei azonban a fogaskerekek voltak, nevezetesen az elliptikus, illetve az excentrikus fajtából valóak. Kiderült, hogy remek ellenpéldája a működőképes fogaskerekeknek a központi épület előtt található szobor kezében lévő darab: ha valamelyik, akkor az biztosan nem hajt meg soha semmit. A kiosztott szemléltetőeszközökön jól láthatóak és kipróbálhatóak voltak a bemutatott effektusok, és bár az előadásnak csak érintőlegesen volt köze a villamosenergia-ellátáshoz, szkepticizmusból jutott belőle bőven. Akárhogy csűrjük-csavarjuk, vagy éppen forgatjuk ezeket a fogaskerekeket, ebből örökmozgó, antigravitációs meghajtó, inercia- vagy ingahajtómű bizony nem lesz.

A végére maradt Orosz tanár úr előadása: aki meghallgatta már egyetlen órájának első húsz-harminc percét, az tudja milyen volt. Nyugodtan ecsetelte (ezúttal negyven percen keresztül), hogy milyen is az áltudomány, mennyire megalapozatlan, men�nyire könnyű nagy ostobaságokat mondani, és mennyire nehéz azokat kijavítani. A bulvárral és a józanésszel összeférhetetlen gondolatokat megpróbálta egy videóval is illusztrálni, de ez valahogy nem akart működni (biztos a negatív kisugárzásunk miatt), úgyhogy maradt a sima előadásokon unalomig ismételt kifejezések garmadája, ezúttal erre a konferenciára kihegyezve.

A kitartóbbak egy estébe nyúló kerekasztal beszélgetésben és részt vehettek, melyen főleg a tudomány kommunikációját firtatták. A vitában szerepelt a tudomány WEB2-n való érvényesülése, a tudománnyal foglalkozók médiában való megjelenésének kérdése, ez utóbbinál főleg az, hogy a média és az interjúalany szerepe egyaránt fontos, nem háríthatja el egyikük sem a rossz vagy téves nyilatkozat miatt felmerülő felelősséget. Szó volt a tudományos filmek minőségéről és ennek okairól, de még nagyon sok minden másról is, lényegében a tudomány „külleméről” ment a vita, melyet Härtlein Károly szüntetett be. Kiderült, hogy jövőre megpróbálják hétköznapon tartani a konferenciát, hátha úgy nagyobb a médiaérdeklődés, de megígérte, hogy megkérdezik előtte a rendszeresen jelenlévőket is, és megkísérelnek egy demokratikus megoldást véghezvinni, ha ez nem felelne meg.

Ha néhány szóban kéne összefoglalni azt mondanám, hogy jó téma, jó tartalom, tragikus szervezés, és elnyújtott viták jellemezték ezt a napot. Mindenesetre nem lehet szó nélkül elmenni az olyan badarságok mellett, mint amiket itt láttunk, így az összejövetel létjogosultságához nem fér kétség, de hogy jövőre a szokásokkal ellentétben tartani tudják-e majd a határidőket, csak remélni tudjuk.

Kalandozások a kvantumvi l ágban – 1. rész „Álmomban kvantumbit voltam és teleportáltam” Már régóta töprengenek azon a mérnökök, hogy milyen lesz a következő típusú számítógép. Az egyik ígéretes választ a kvantum alapú informatika nyújtja. Ebben a világban nanoméretűek a bitek, létezik a teleportáció, lehallgathatatlan a kommunikáció és a másodperc törtrésze alatt törhető az RSA titkosítás. Lépjünk be egy kicsit ebbe a különös csodaországba!

A klasszikus világkép vége?

1943-tól az amerikai Pennsylvania Egyetemen fejlesztették ki az első elektronikus számítógépet (az ENIAC-ot), lövedékek röppályájának számításához. Ennek a számítógépnek az össztérfogata 85 köbméter volt, és 18000 elektroncsőből állt. Azóta méretben egyre kisebb, teljesítményben viszont egyre nagyobb gépeket építettünk. Gordon Moore, az Intel egyik alapítója 1965-ben megvizsgálta a processzort felépítő tranzisztorok számának alakulását, és megállapította, hogy a processzorok teljesítménye 18 havonta megduplázódik. Az általa kimondott megállapítást nevezzük Moore-törvénynek, és ez a törvény a napjainkban is érvényes. Ráadásul folyamatos méretcsökkenést is megfigyelhetünk az integrált áramkörök világában.

(A törvény egy másik megfogalmazása: ha hosszas gyűjtögetés után végre veszel magadnak egy laptopot, akkor 18 hónappal a vásárlás után nagyjából feleannyiért láthatod viszont a boltokban – már ha egyáltalán árulják még.)

Sokakban felmerülhet a kérdés, meddig folytatódhat ez a méretcsökkenés?

Előbb vagy utóbb el fogunk jutni arra a pontra, amikor a jelenlegi technológiával már nem tudunk több tranzisztort elhelyezni egyetlenegy lapkára. Különböző kutatók különböző megoldásokat kínálnak, ilyen például az elosztott rendszerek

alkalmazása, a DNS-alapú számítástechnika vagy a kvantummechanikán alapuló informatika. Hogyan kerül a képbe a kvantumvilág? Ahhoz, hogy ugyanakkora területű (vagy egyre kisebb alapterületű) lapkára egyre több tranzisztort zsúfoljunk, folyamatosan csökkenteni kell a tranzisztorok méretét. Egy ponton át fogjuk lépni az atomi mérettartományt, és ebben a világban már nem lesznek érvényesek a klasszikus fizikában használt Ebers-Mollegyenletek, hanem kvantummechanikai modelleket kell alkalmazni.

A kvantuminformatika válasza Az ezeken a modelleken alapuló informatikát nevezzük kvantuminformatikának.

Ebből a világból nézve a hagyományos informatika a klasszikus nézetet képviseli, ezért azt klasszikus informatikának nevezzük, a benne használt algoritmusokat pedig klasszikus algoritmusoknak. A kutatások már egy ideje zajlanak (az 1980-as évek közepétől), és azóta számos érdekes felfedezés és elmélet született. A tényleges fizikai megvalósítás azonban még várat magára. Habár David Deutsch már 1985-ben bemutatta a kvantumszámítógép elméleti tervét, a mai napig nem sikerült még teljes egészében megépíteni (de jelentős lépéseket tettünk meg az ide vezető úton). A fizikusok keményen dolgoznak azon, hogy a kvantumszámítógép megépítéséhez

BigZsolt

11

szükséges technika készen legyen. Miért fontos mégis a kvantuminformatika? Mert nem kell ténylegesen működő kvantumszámítógép ahhoz, hogy alkalmazzuk a kvantuminformatikára épülő algoritmusokat.

Ezen algoritmusok jelentősen különböznek a klasszikus informatikai társaiktól, gyorsaságuk és egyéb tulajdonságaik révén hatalmas előnyt jelenthetnek a faktorizációban és a titkosításban. A párhuzamos számítások segítéségével olyan műveleteket, amelyek elvégzése 100-150 évig is eltartana a jelenlegi klasszikus technikával, a másodperc tört része alatt el tudunk végezni. (Itt emlékeztetnék mindenkit, hogy napjaink

titkosításában használt RSA algoritmus is azon alapul, hogy a faktorizálás NP-nehéz feladat.) Nem véletlen, hogy a katonaság és a nemzetvédelmi szervezetek is érdeklődnek a kvantum alapú technológia iránt. Szerencsénkre a jelenleg megvalósítások még csak egészen kicsi számokat tudnak prímtényezőkre bontani. Vannak azonban olyan algoritmusok, amelyek révén feltörhetetlen titkosítást tudunk megvalósítani – egészen pontosan úgy tudjuk egyeztetni a titkosításhoz használt szimmetrikus kulcsot, hogy azt ne lehessen lehallgatni. Ilyen jellegű megoldások már bolti forgalomban is kaphatóak, az alábbi cégeknél: id Quantique (http://idquantique.com/),MagiQTechnologies (http://magiqtech.com), Quintessence Labs (http://www.quintessencelabs.com/).

A bit és a kvantumbit A kvantuminformatika alapköve a kvantumbit (angolul quantum bit, vagy rövidítve qubit) lett. Míg a klasszikus informatikában egy kondenzátor töltöttsége, különböző feszültségi szintek jelzik a biteket, addig a kvantumbiteket vagy fotonokkal, vagy elektronok segítségével tudjuk megvalósítani. Az egyik lehetőség, hogy a foton polarizációja

jelzi a nullás és egyes állapotot, a másik, hogy az elektron spinjének az állapotai teszik ezt.

Előbbit nagy távolságok áthidalására használhatjuk (optikai kábelen vagy a szabad légkörben), a másikkal a „kvantumszámítógép kémcsőben”elképzelést tudjuk megvalósítani. A bonyodalmakat az úgynevezett No Cloning Theorem okozza, amely alapján a kvantuminformatikában a nem klasszikus információk másolása nem lehetséges, azaz egy tetszőleges kvantumbitről nem tudunk másolatot készíteni, így nem lehet például elektronspin-qubitről foton-qubitre áttérni.

S ezzel el is érkeztünk egy fontos ponthoz: miben másabb a kvantumbit hagyományos társánál? Míg a bit esetében két jól meghatározott állapotunk van (0, 1), addig a kvantumbit végtelen sok állapotban létezhet, a 0 és az 1 tetszőleges szuperpozíciójában.

A legegyszerűbb úgy elképzelni, hogy van egy körünk, amelyen tetszőleges pont lehet a kvantumbitünk értéke. (Ez a kétdimenziós kvantumbit, de tudnánk definiálni kettőnél több dimenzióban is.) Ez a tetszőlegesség a leírásban is megjelenik: egy kvantumbitet mindig valószínűségi amplitúdókkal határozzuk meg, azaz megmondjuk, hogy mekkora valószínűséggel van a 0-s, és mekkora valószínűséggel az 1-es állapotban. Persze ez az állapot csak a kvantumvilágban létezik, amikor mi ránézünk a kvantumszámítógépre, akkor mi csak klasszikus 1-esek és 0-k sorozatát látjuk. Ezt a „ránézést” nevezzük mérésnek, ez az átjáró a kvantum és a klasszikus világ között. Vagyis ha van egy kvantumbitünk, amely 90%-os valószínűséggel van 0 –ás állapotban, és 10%-os valószínűséggel az 1-es állapotban, akkor 0,9 valószínűséggel fogunk 0-át mérni, ha megkérdezzük a kvantumszámítógépet, milyen bit van benne.

Segít a matematika Idáig csak szövegben fogalmaztam meg, mit is jelent a kvantuminformatika, de most egy kicsit szeretném segítségül hívni a matematikát. A kétdimenziós kvantumbitet az alábbi módon tudjuk definiálni: Ez azt jelenti, hogy a (ejtsd: „ketfi”) kvantumbitünk értéke nem más, mint az (annak a valószínűsége, hogy 0 az érték) és a (annak a valószínűsége, hogy 1 az érték) az összege.

A kvantuminformatika alapjait pedig négy nagy posztulátum határozza meg.

1. posztulátum Minden zárt kvantumrendszerhez hozzárendelhetünk egy belső szorzattal rendelkező komplex vektorteret, amit Hilberttérnek hívunk. A rendszer állapotát egy egység hosszú vektor írja le.

2. posztulátum Zárt kvantumrendszer időbeli fejlődését unitér transzformációkkal írhatjuk le. Azaz, ha a rendszer egy kezdeti időpillanatban a állapotban volt, akkor egy későbbi időpillanatban a á l l a p ot b a n lesz.

3. posztulátum Legyen a mérés lehetséges eredményeinek a halmaza. Egy mérés az mérési operátorok halmazával adható meg.

Ha a megmérendő rendszer állapota , akkor annak a valószínűsége, hogy a mérés az eredményt adja: A mérés után a rendszer állapota pedig az alábbi lesz:

4. posztulátum Ha H1 és H2 a két kvantumrendszerhez rendelt Hilbert-tér, akkor az ebből a két rendszerből álló összetett rendszerhez a Hilbert-tér rendelhető.)

Értelmezzük egy kicsit ezeket a posztulátumokat! Az első segítséget ad abban, hogyan tudunk leírni egy kvantumvilágbeli állapotot. A második a rendszer időbeli fejlődésére vonatkozik, és abban segít, hogy zárt transzformációkkal le tudjuk írni a teljes rendszer viselkedését.

A harmadik definiálja a mérés fogalmát, a

A kvantummechanika úttörői A kvantuminformatika a kvantummechanikán alapul, az úttörő emberek között a kvantumelmélet megalapozóit kell megemlítenünk. Niels Bohr (1885-1962) dán fizikus alkalmazta elsőként a kvantumelméletet a hidrogénatom spektrumának magyarázatára, amiért 1922-ben Nobel-díjat kapott, de Werner Heisenberg (1901-1976) a tényleges kvantumelmélet megalapozója. 1927-ben fedezte fel a később róla elnevezett Heisenberg-féle határozatlansági relációt, amiért 1932-ben Nobel díjat kapott. A határozatlansági reláció azt mondja ki, hogy egymással kanonikusan konjugált mennyiségek, pl. egy részecske helye és impulzusa, nem mérhetők meg egyidejűleg teljes pontossággal. Heisenberg ugyanakkor az elméleti magfizika megalapozója is. Erwin Schrödinger (1887-1961) osztrák elméleti fizikus nevéhez pedig a kvantummechanika alapegyenletének – az ún. Schrödinger-egyenlet – megalkotása fűződik.

1926-ban írta Quantisierung als Eigenwertproblem című munkáját, amiért 1933-ban Nobel-díjat kapott.

12

XXXVII./6. negyedik pedig segít abban, hogy összetett rendszerekről beszélhessünk. Nézzük meg egy kicsit a 3. posztulátumot!

Nemcsak azt a megdöbbentő tényt közli, hogy a mérés csak valószínűségi alapon

jósolható, igazából egy véletlenszerű esemény, hanem kijelenti azt is, hogy a mérés elvégzése hatással van magára a rendszerre! A klasszikus informatikában,

ha van egy 0 értékű bitünk, akkor a kiolvasás után is 0 értékű bitünk lesz. A kvantumvilágban azonban nem így van! Ha van egy bizonytalan állapotban lévő bitünk (mondjuk 80% eséllyel mérünk 1-t, 20 % eséllyel 0-t), azt megmérjük, és 0-ás állapotot mérünk, akkor a kvantumbit onnantól kezdve 100%osan a 0-s állapotban lesz!

Párosban szép az élet A kvantumvilág számos érdekességet tartogat. Vannak olyan kvantumbiteink, amelyek csak párokban léteznek, önmagukban nem - ezeket nevezzük EPRpároknak Albert Einstein, Boris Podolsky és Nathan Rosen után, vagy más szóval összefonódott pároknak. Az összefonódás megértéséhez nem kell otthon lennünk a kvantummechanikában, elég, ha szeretjük a sört. Képzeljük el, hogy van két értékes szakestes korsónk! Az egyiket otthon tartjuk, a másikat pedig a Schönherzben. Egyik este fogjuk, és a schönherzes korsónkat teletöltjük sörrel – és erre az otthoni korsónk is tele lesz ezzel a nedűvel! Nos, az ös�szefonódott párok hasonlóan működnek,

ugyanis az a különleges tulajdonságuk, hogy akármilyen messze is visszük egymástól, ugyanúgy viselkednek. Kicsit prózaibb módon megfogalmazva, ha az egyiken 1-es értéket mérünk, akkor biztosak lehetünk, hogy a másik kvantumbit is 1-es értéket mutat. Ezt a tulajdonságot számos algoritmusban használhatjuk, például a kvantumteleportációban vagy a szupersűrűségű tömörítésben. (Ezekről majd a cikk folytatásában lesz szó.)

A doboz mélyén A cikk következő részében néhány érdekes kvantum alapú algoritmussal ismerkedhetünk meg. Részletesen foglalkozunk majd a kvantum alapú teleportációval, és megnézzük azt is, hogyan lehet hatékonyan nagy adatbázisokban keresni, és a másodperc törtrésze alatt feltörni az RSA algoritmust.

Bacsárdi László A cikk elkészítésében Imre Sándor profes�szor nyújtott szakmai segítséget, valamint többek között az alábbi szakirodalomra támaszkodtam: 1. S. Imre, B. Ferenc, ‘Quantum Computing and Communications: An Engineering Approach’, (Wiley, 2005) 2. Michael A. Nielsen, IsaacL. Chuang, ’Quantum Computation and Quantum Information’ (Cambridge University Press, 2000)

Hazai helyzet Amerikában, Angliában, Ausztriában, Ausztráliában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban és még sok más országban foglalkoznak kvantuminformatikai kutatással, de vajon mi a helyzet egy olyan kis országban, mint hazánk? Magyarországon több helyen is zajlanak kvantuminformatikával kapcsolatos kutatások, többek között a Szegedi Tudományegyetemen, az MTA Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézetben és a Műegyetemen. Egyetemünkön a Természettudományi Karon (TTK) Apagyi Barnabás vezetésével a kvantumszámítógép fizikai vizsgálatával foglalkoznak, Petz Dénes pedig rendszeresen szervez a kvantumszámítógép matematikájával foglalkozó szemináriumokat. A mi karunkon a Híradástechnikai Tanszéken Imre Sándor irányításával a kvantum alapú kommunikációval, míg kvantumalgoritmusokkal a Számítástudományi és Információelméleti Tanszéken Friedl Katalin útmutatásával foglalkoznak. Az inkább a fizikai világ mélységei iránt érdeklődőknek a TTK-n oktatott Kvantumszámítógép fizika 1.

(BMETE155308) választható tárgyat, az informatikai/villamosmérnöki algoritmusok iránt érdeklődőknek pedig a Karunkon Kvantuminformatika és kommunikáció (BMEVIHI9353) címmel futó választható tárgyat ajánljuk.

15az elsőpercrádiós sörharc a Schönherzben A 15 perc műsor lényege, hogy a jelentkező csapatok egy tizenöt perces blokkot kapnak élő adásban a Rádió Pozitívon. A csapatoknak a saját hallgatottságukat kell ez egekbe emelniük, és az

a csapat nyer, aki ezáltal a legnagyobb hallgatottságot generálja.

Bár közismert, hogy a legnagyobb hallgatottságot mindig valami botrány okozza, ám az az igazi kihívás, hogy állatkínzás és hasonlók nélkül nagy hallgatottságú műsort készítsünk. De ahogy a méltán népszerű dalszöveg is szól: „A lehetetlen egy tévhit!” És miért érdemes benevezni? Aki megnyeri a döntőt, részt vehet az év

legnagyobb rádiós buliján, a Rádió Pozitív egyéves születésnapján, és barátaival elfogyaszthatja a tengernyi sört, amit a rádió biztosít számukra.

Hogy mi lehet még ennél is több? A 15 perc hírnév – ha elég ügyes vagy – elegendő népszerűséget ad kolis életed végéig; nők, férfiak, kutyák és macskák hevernek majd a lábaid előtt, magabiztosságodtól a zéháid eredményei is megugranak, hírnév, csillogás, vörös szőnyeg vár!

13

KiHTEnekTávközlésimilyenklub széles sáv jut?

A szélessávú hálózati infrastruktúra amellett, hogy számos új szolgáltatás megjelenését segíti elő, nemzetgazdasági szinten is mérhető fejlődést jelent egy-egy ország számára. A februárban megrendezett Távközlési Klub emellett azt a témát is körüljárta, milyen technológiai, üzleti és szabályozási kérdéseket vetnek fel, és milyen módon finanszírozhatóak ezen szélessávú elérések. Az est vitavezetője ez alkalommal Horváth Pál, a HTE főtitkára volt.

A klubot Kis Gergely, GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatójának vitaindító előadása nyitotta meg. Megtudhattuk, hogy egy tavaly márciusban végzett kutatás alapján Magyarországon mindösszesen 2095 település esetében adott valamilyen szélessávú internet elérési lehetőség, és csupán további 193-nál várható ezen infrastruktúra kiépítése. A fennmaradó 858 település infokommunikációs szempontból lemaradónak mondható, hiszen sem vezetékes, sem mobil szélessáv nem érhető el. Kis Gergely ezenkívül elmondta, hogy az államnak a gerinchálózatok kiépítésében pályázati források megteremtésével komoly szerepet kell vállalnia, a közpénzeken kiépülő hálózatok esetén gondoskodni kell a nyílt hozzáférhetőségről (open access). Emellett az államigazgatás felelőssége szabályozási kérdésekben is felmerül: járda- illetve útfelújítások során szerződésbe kellene foglalni a kábelcsatornák és kábelaknák lefektetését, amivel meg lehetne kerülni az ezek utólagos megépítésével járó bonyolult engedélyeztetési procedúrát. Valamennyi hazai település optikai eléréséhez valamilyen formában indokolt megvalósítani a Nemzeti Digitális Közmű programjában kitűzött célokat, a lakosság támogatásának elnyeréséhez pedig érdemes olyan szélessávra támaszkodó, többség javát szolgáló rendszerek létesítését is támogatni, mint például a térfigyelő kamerák hálózatának bővítése.

Az igen tartalmas előadást Balogh Tamás összefoglalója követte, aki a Magyar Telekom újgenerációs hozzáférési technológiai köré csoportosította az előadását. Megtudhattuk, hogy a tavalyi

év folyamán a nagysebességű internet előfizetések számában a stagnálást mutató DSL-t mind a kábel, mind a mobil technológia utolérte, utóbbi az év utolsó hónapjaira a vezetést is átvette.

A teljes, telefont, televíziót és internetnet is tartalmazó Triple Play szolgáltatáscsomagok kapcsán az ügyfelekért leginkább csak a nagyvárosokban folyik harc, míg a vidéket a DSL dominanciája, a sebesség/ár alapú verseny jellemzi. A folytatásban fény derült arra,

14

hogy a Magyar Telekom négy különböző technológiát is alkalmaz hozzáférési hálózataiban: a réz, az optika és a kábeles elérés mellett mára már a mobil is számottevő, bár ez utóbbi esetében igazi áttörést jelenthet az LTE 2011-2012-re tervezett bevezetése. Annak

ellenére, hogy a DSL technológia lényegében elérte korlátait, további finomhangolással még mindig tesznek erőfeszítést a szolgáltatás sebességének, minőségének javításra. Eközben a GPON alapú optikai hálózatok építése folyamatosan folyik, és mintegy 190 000 háztartás számára már adott az üvegszálas becsatlakozás lehetősége.

A vitaindító előadásokra reflektálva hozzászólók is kifejtették véleményüket. Debreceni Győző az Elektronikuskormányzatközpont (EKK) részéről rávilágított: az, hogy jelenleg papíron és elektronikusan is történik az ügyintézés, kétszer akkora terhet jelent, mint ha pusztán a régi, papír alapú rendszer működne.

Emellett hangsúlyozta, hogy a digitális szakadék túloldalán lévők felzárkóztatása, az esélyegyenlőség megteremtése igen fontos feladat. Kéry Ferenctől, a 200 céget felölelő Magyar Kábelkommunikációs Szövetség (MKSZ) elnökétől megtudhattuk, hogy jelenleg mintegy 2,2 millió háztartás csatlakozik kábeles összeköttetésen, és a szolgáltatók számára komoly gondot jelenthet, ha saját pénzükből kiépített, általuk üzemeltetett hálózatuk mellé állami támogatással alternatív infrastruktúra épül. Óvott attól hogy esetleges hasonló, további támogatási döntések átrajzolják a piaci viszonyokat és a kisebb szolgáltatók eltűnéséhez vezessenek. A továbbiakban hozzászólt még a vitához Papp Zsombor (TVNetwork) és Róka Tamás (Externet) is. Papp Zsombor kiemelte, hogy a kábeles szélessáv gyors előretörésében nagy szerepe volt annak, hogy a Magyar Telekom igen későn reagált a piaci kihívásokra. Róka Tamás az ADSL alapú elérés szabályozási problémáira világított rá. A klubot az érdeklődők kérdései zárták. Összességében igen tartalmas estében lehetett része a klubon résztvevőknek, a jelenlévők nagy száma és az okfejtések alapján pedig még számtalan hasonló klubestet lehetne ezen témával megtölteni.

Csatári Bálint

XXXVII./6.

Pályázat - HBONE+ Érdekel az oktatás és az informatika jövője? A Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési (NIIF) Intézet pályázatot hirdet a felsőoktatási informatikai háttér tudományos-oktatási célú felhasználásáról.

A pályázók három téma kidolgozása közül választhatnak: Milyen új lehetőségeket látsz a szuperszámítógépek alkalmazására?,Hogyan támogathatja a nagyfelbontású videó kommunikáció a kutatásodat/tanulmányaidat? és Milyen új hálózati szolgáltatásokat és alkalmazásokat javasolnál?

Pályázatodat várják, ha magyarországi felsőoktatási intézmény hallgatója vagy akár nappali, levelezős vagy PHD hallgatói jogviszonyban. A pályázatok beérkezési határideje: 2010. április 30.

A fődíj egy laptop, míg a második helyezett egy okos telefont, a harmadik helyezést elérő diák egy digitális fényképezőgépet kap.

További meglepetés, hogy a három nyertes meghívást és bemutatkozási lehetőséget kap az őszi ünnepélyes szuperszámítógép sajtótájékoztatón, ahol országos nyilvánosság előtt mutatják be a legújabb fejlesztéseket. A legtöbb pályaművet beküldő intézmény külön dicséretre számíthat. A nyertes pályázók megismerkedhetnek az NIIF Intézet mindennapjaival és kipróbálhatják élesben a videokonferencia-rendszer előnyeit.

Részletek, pályamű feltöltés: http://www.hboneplus.hu/ hallgatoi_palyazat

Vívírrusfiusfeszt 2010 lm pályázatot hirdet az Magyar Turizmus Zrt. és a MESE A Magyar Turizmus Zrt. az idei évet a Fesztiválok Éveként jelölte meg, amelynek kiemelt közönsége a mintegy félmilliós egyetemista hallgatóság. Ezen tematikus év apropóján a Magyar Turizmus Zrt. és a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtó Egyesület keresi azon 3 fős kreatív csapatokat, akik egyperces filmben fényképezőt, kamerát vagy akár mobiltelefont használva a lehető legérdekesebben, legsokszínűbben és utazásra csábítóan tudják bemutatni hazánk - gasztronómiai, komoly- és könnyűzenei, folklór és összművészeti – fesztiválkínálatát. A beérkező pályamunkákat neves zsűri bírálja el, a legjobbak több helyen bemutatásra kerülnek, az alkotók elismeréséről nem is szólva.

Szűcs Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. marketingigazgatója elmondta: „A pályázatra háromfős csapatok jelentkezését várjuk, akik szívesen öntik élményeiket képi formába, osztják meg gondolataikat a hazai fesztiválokkal kapcsolatban. A pályázók április 30-ig küldhetik az egyperceseket, amelyek közül a legjobbakat – csakúgy, mint néhány évvel ezelőtt a kedvelt és nagy sikerű balatoni filmünket – vírusfilmként fogjuk terjeszteni. Kíváncsian várjuk a fesztiválokat leginkább fogyasztó közönség vizuális válaszadását, amely verbális korlátok nélkül, a XXI. század eszközeivel tudja megmutatni számunkra véleményét arról, miért is szeret fesztiválozni, miért érdemes útra kelni és az ország fesztiváljainak részese lenni.”

A közel száz egyetemi lapot és portált összefogó Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtó Egyesület projekt vezetője, Tibenszky Moni Lisa elmondta: „Több mint 10 éve népszerűsítjük a fesztiválokat, tudósítunk róluk, szervezünk szabadegyetemeket a hallgatók számára, látjuk, hogy mennyire szívesen vesznek részt a fiatalok ilyen programokban. Tudják élvezni és értékelni a finom borokat, ellazulni egy-egy unplugged koncerten, versengeni főzőversenyeken és vitába szállni és érvelni a saját gondolataik mellett. Sok médiamunkás – egyetemista diák – rendkívüli képességgel és készséggel megáldva ír napi élményeket, de akár híreket is a saját egyetemi lapjában, fotóz díjazásra és elismerésre méltóan. Kitűnő ötlet és lehetőség a fiatalok számára, hogy kedvenc, főként nyári időtöltésükről, a fesztiválokról készítsenek vírusfilmet. Képalkotó készségük és üzeneteik pedig értékesek. Érdeklődéssel várom a beérkező pályázatokat, akár animációs megoldásokkal, akár erős zenei megvalósítással, bizonyára a retro stílusjegyek és a hippi feeling is érződni fog a fesztivál egypercesekben.”

A pályázat további részletei a www.meseonline.hu/virusfeszt, illetve a www.itthon.hu oldalain tekinthetők meg.

A beérkező pályázatok elbírálására felkért zsűri: Bukovinszky Béla – a Magyar Fesztivál Szövetség elnökségi tagja, a Hegyalja Fesztivál stratégiai igazgatója Damjanovich Nebojsa – online marketing szakember Kaizer Gábor – médiagerilla, Revision Kandikó József – a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának rektora, a Magyar Marketing Szövetség alapítója Lévai Balázs – Dob + Basszus c. műsor főszerkesztője, ELTE és a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója Novák Péter – kultúrmunkás, a www.kulturpart.hu kreatív vezetője Román Balázs – a Kreatív Online főszerkesztője Sas István – pszichológus, reklámfilm rendező, médiaszakértő Szűcs Balázs – a Magyar Turizmus Zrt. marketingigazgatója

15

Ügyfélkapu 2.0 - Lépjünk át együtt egy szebb világba!

Az Ügyfélkapu (1.0) 2005. április 1-én indult el hivatalosan, és sokan már ekkor csak egy rossz tréfát láttak benne. Eredeti célkitűzése szerint „Az Ügyfélkapu olyan szolgáltatás, amelynek segítségével Ön személyazonosság igazolása mellett biztonságosan kapcsolatba léphet elektronikus közigazgatási ügyintézést nyújtó intézményekkel”, de ez már akkor sem volt teljesen igaz. Az ügyeknek egy kis hányadát lehetett csak online intézni, így sokan várták a frissítést, a bővítést. 2010. március 1-én megérkezett az új verzió, és egyből le is fagyott.

Lássuk hát, mi is történt!

Az elektronikus ügyintézés gondolata nem új dolog, már 2002-ben is voltak erre mutató törekvések, aztán egy 2004-ben meghozott törvényben teremtették meg a jogszabályi hátterét. 2005-ben megnyitotta kapuit a rendszer, és két éven belül 25 milliószor látogatták meg, de csak félmillióra tehető a regisztrált felhasználók száma. Ez az úgynevezett konverziós ráta, mely jelen esetben kettő százalék. Ha mást nem is mondanának az oldalról, ez az egy adat már önmagában mutatja, hogy nem kimondottan sikeres a rendszer.

Pedig a statisztikák szerint havonta egymillióan jelentkeznek be csak azért, hogy a jogi adatbázisban böngésszenek, vagy leadják az adóbevallásukat. Összességében a közigazgatási ügyintézések 80%-át lehetne online végezni, mégsem tesszük. Az okokról sokan vitatkoznak, lehet, hogy a pocsék marketing, sokak szerint az oldal átláthatatlansága és kezelhetetlensége, de az is elképzelhető, hogy a gyakori leállások miatt nem érte el az elvárt sikereket a projekt. Érdemes továbbá figyelembe venni, hogy a hazai népesség internettel, sőt számítógéppel való ellátottsága is hagy kívánnivalókat maga után: 2008-ban a magyar háztartások felében még nem volt számítógép sem, és csupán 1,4 millió lakásban volt internetcsatlakozás, így a többség számára nem volt alternatíva az online ügyintézés. De az sem kizárt, hogy a bonyolultság lett az oldal kerékkötője, hiszen az első ügy elintézése a

regisztrációval együtt jóval tovább is tarthat, mintha hagyományos hivatalba menne az egyszeri állampolgár. Ezen kívül bármennyire is e-kormányzat, de teljesen nem lehetett kivenni a személyes jelenlétet a folyamatokból, hiszen a regisztráció során muszáj megbizonyosodni a személyazonosságról, és fontos iratokat sem küldenek ki postán.

Említést érdemelnek még a jelentős médiavisszhangot keltő informatikai bukások, adatkiszivárgások, illetve a feltörhetetlen rendszerekbe is behatoló hackerek hollywoodi ábrázolása miatt elterjedő bizalmatlanság az informatikai jellegű adattárolással és -kezeléssel szemben.

Bármi legyen is az ok, már 2007-ben felmerült az új Ügyfélkapu elkészítése. A projekt célja végül is a megbízhatóság növelése és a felhasználóbarát kezelés lett, amire 2009-ben ötmilliárd forint körüli támogatást adott az EU. Az ötmilliárd forint már akkor is sok volt, különösen a kormanyszovivo.hu kétszázmilliós költségvetése körül kialakult kalamajkát követően. Az új rendszert az állami tulajdonú Kopint-Datorg Infokommunikációs Zrt. fejlesztette, a tervek szerint minden településre tájékoztató információs pont került volna, és az így kiépített hálózat 2015-2020 körül lefedhetné az ügyintézés teljes skáláját. Az elérési pontok elvileg az

internet nélküli háztartások számára jelentettek volna lehetőséget, de ez a célcsoport már hozzászokott a sorbanállásos hivatalokhoz, ahova ráadásul ugyanúgy utazni kell, mint az elérési ponthoz.

Az új szoftverhez új hardver is dukál, létre is jött egy új szerverközpont, új „vasakkal”. Érdekes döntés, hogy a gépek beszerzésekor a „több kisebb” elvet követve rengeteg x86-os PC-t vásároltak, majd ezeket kötötték hálózatba. Maga a szerverterem félmilliárd forintot vitt el a projektből, ami eltörpül a számítógépekre és szoftverlicenszekre fordított hárommilliárd forint mellett. Ez azért is furcsa, mert ahol csak lehetett, nyílt forráskódú programokat használtak fel, az egyik neves beszállító például a Red Hat volt, de a központi adatbázis lelke továbbra is Oracle alapokon fut. A régi (egyetlen teremben működő) szerverközpontot a felújítását követően összekapcsolták az újjal, így egy majdnem kettőzött rendszer jött létre. Ebben minden funkciót egészben végez el az egyik alrendszer, de ha valami meghibásodik, a másik hálózat képes átvenni a feladatát. A „majdnem kettőzött” jelző pedig az egyetlen, osztatlan központi adatbázisszerver miatt került a képbe, mely így Single Point of Failure-ként szerepel.

A portál velejének számító moduláris szolgáltatáscsomag fejlesztése félmilliárdba került, ennek fényében elég csekélynek hat az a kétszázmillió, amennyit a minőségbiztosításra áldoztak. 2010. március 1-én azonban kiderült, hogy a portál kiszolgálására ez a kettős cluster és a moduláris szoftver sem elegendő. Eleinte „csak” lassú volt az oldal, de hamarosan eszkalálódott a probléma, egyre-másra tűntek el az egyes portálelemek, ami már csak azért is érdekes, mert az elvileg független rendszereknek nem lett volna szabad egymást a mélybe rántaniuk.

Végül teljesen leállt az egész rendszer, és pár órával később a régi, 1.0-ás verzió köszöntötte a látogatókat.

A Kopint-Datorg közleménye szerint „az egyik alapszoftver nem várt működéséből adódó hiba” okozta a problémát, aminek a kivizsgálását az észlelés után nem sokkal megkezdték. A pontos részletek nem nyilvánosak, viszont az oldal a cikk írásakor próbaüzemben ugyan, de működik. Reméljük, hamarosan véget ér a próbálgatások kora, és eljön a mindenki számára elérhető e-ügyintézés érája.

Z

16

Final Fantasy XII

XXXVII./6.

X360, PS3

A Final Fantasy sorozat részei minden generációban kiharcolták a játékosok kitüntetett figyelmét. A minőség tekintetében szenzációs széria immár több mint 20 éve kényezteti a rajongóit, az epizódonkénti milliós nagyságrendű eladások pedig a fejlesztőket igazolják. A Squaresoft, akarom mondani Square-Enix kult státuszba emelkedett a játékgyárosok panteonjában. Ezt a besorolást azért néha igyekeznek saját maguk megtépázni a gyors profit reményében kiadott mellékágakkal és folytatásokkal, de a sorozataik fő címei egytől egyig nagyot durrannak, mint egy megatonnás bomba.

Aki kicsit is tájékozott FF ügyben, az tudja, hogy a tizenharmadik sorszám nem egy szappanopera hosszúságúra elnyújtott történet sokadik fejezetét jelöli. A Final Fantasy játékokban az a különleges, hogy mindig új sztorit, mindig új világot kapnak az epizódok. Csupán néhány közös elem fűzi össze az univerzumot, mint például a mindenki által imádott chocobo madárkák, a jellegzetes megidézhető szellemeink (nevezzük őket Summonnak, esetleg Eidolonnak), vagy a mellékszereplő, akit állandó jelleggel Cidnek neveznek el… Valamilyen formában mindig érezzük, hogy most éppen egy FF-játékkal zúzzuk, de a hangulat, a szereplők és a díszletek részletei mindig változnak.

A játékmenet alapmotívumai is kőbe vannak vésve, de szerencsére sokat variálnak és tuningolnak a készítők ezeken a megbízható fundamentumokon. A tizenhármas epizód ismét nagykanállal merít a japán RPG-k szabályrendszeréből és a science-fiction kelléktárból. Talán régen volt már ennyire hangsúlyos a futurisztikus megközelítés.

A játékmenet (a következő szót nagyon félve merem leírni) egyszerűsödött. A felderítős terepek és a nyílt térképek leginkább csak a játék második felében bukkannak fel, addig lineárisan haladunk a városokat a későbbiekben is nélkülöző szakaszokon. A save állomások avanzsáltak mindenes központokká, itt menthetünk, itt vásárolhatunk, külön boltoknak se híre, se hamva. A harc nem random alapon működik, hanem az ellenfelek ott bóklásznak a placcon, majd egy csoporthoz odarohanva indítjuk a támadásunkat az ácsorgók ellen. A bunyó során a game persze külön képernyőre vált és egy veszettül pörgős támadási időszeletekre ütemezett (ezt már körökre osztottnak semmiképp nem nevezném) „Stagger” rendszert mutat be nekünk, ahol egyszerre egy karaktert irányíthatunk. A figuráink nem jobrendszerben

vannak kategorizálva, hanem kvázi szerepeket öltenek magukra, így módosítva a csatában elfoglalt stratégiai szerepüket.

Külön koncepció volt, hogy a főszál során a narráció váltogat a fő karakterek között, így a csapatunk mellékfigurái gyakran válnak egy-egy rövid epizód főszereplőjévé és ezáltal a bunyók meghatározó alakjává. A történet egyébként meglehetősen komplex lett – jópár óra játék után kezdenek körvonalazódni a válaszok a sok „Miért?” és „Hogyan?” kérdésre. Tanácsunk: a feljegyzések gyakran segítenek a történetet megérteni, ne ignoráljuk őket. A karakterek felemás képet alkotnak, európai szemmel nagyon nehéz hozzáigazodni a japán manga esztétikából táplálkozó személyiségekhez. Bár tény, hogy az afro hajkoronájában pöttöm chocobot nevelgető Sazh és a dögös csajszik jól sikerült hősök lettek. (Az önjelölt híró Snow-val viszont instant ki lehet kergetni a világból…) A harcok során mindenki saját „Eidolon” lénnyel rendelkezik, melyek valós időben renderelt animációi bizonyára jó pár állat földhöz fognak verni.

A grafika most is hozza az Final Fantasykra jellemző, a kor legmagasabb nívójához tartozó színvonalat. A Crystal Engine ügyesen teszi a dolgát, ha mozgásokról, karakterek prezentációjáról, atmoszférikus fényeffektekről vagy szenzációs környezetábrázolásról esik szó. Csodaszámba megy, hogy Playstation 3 mellett Xbox 360-ra is megjelenik a játék, bár a konverziónak van egypár hátránya. Az Xboxos változat Blu-Ray hiányában búcsút intett a tömörítetlen videoformátumnak. Heves

akcióknál kockázódós képpel kell számolnunk.

(Mondjuk, engem ez a probléma abszolút nem hozott lázba, mert még méretes HDTV-n sem jött elő szemet kiszúró formában a jelenség.)

A felbontást is szűkebbre szabták, mint ahogy azt a 720p-s Playstation verziónál láthattuk.

Szerencsére ezekkel a gyengeségekkel egészen addig nincs semmi baj, amíg az ember nem azért ül le játszani, hogy fikázza a Microsoft szerkentyűjére megjelent változatot.

Annak ellenére, hogy Nobuo Uematsu (a széria legendás zeneszerzője) nem tett egy fél hangot sem a játékhoz, a zene is meglehetősen ragadósra, emlékezetesre sikeredett, viszont a klasszikus FF-karakter egy hangyasóhajnyit hiányzik a dallamokból.

A Final Fantasy XIII minden összevetve egy minőségi, ámde a széria tradícióihoz szokott emberkék számára szokatlanul zakatoló JRPG lett, amely az újításaival igyekszik modernizálni a régi formát. Az ősrajongók kötelezően beszerzik majd a játékot és talán nem is fognak morgás nélkül elmenni az egyszerűsítések mellett, de lássuk be, sokkal jobban csúszik a mai rohanó világunkban az ilyen módon adagolt konzolos szerepjáték, mint a lassú, körülményeskedő fajta. A fiataloknak vagy a japán RPG szüzeknek pedig még inkább csábítóan hathat a újféle megközelítés, így csak mi is biztatni tudunk minden konzolos kollégát: ne hagyjátok ki az utóbbi idők egyik legkülönlegesebb és legmeghatározóbb japán szerepjáték élményét!

mcmacko

17

Supreme Commander 2

Gamer X360, PS3

A Supreme Commander (SC) és kiegészítője, a Forged Alliance (FA) jól kihasználta a modern vasakban rejlő erőt, így addig soha nem látott méretű, hihetetlen nagy pályák (maximum 81*81 km!), több száz, sőt több ezer egység és igényes grafika ejtette ámulatba a nagyérdeműt és a kritikusokat. Alapvetően ezek a tulajdonságok tették igazán egyedivé, sőt mi több kiemelkedővé Chris Taylor játékait. Annak idején éjt nappallá téve vívtam epikus csatákat az aktuális ellennel, így nem csoda, hogy körülbelül 2008 közepe óta feszült figyelemmel kerestem 2007 (leg)nagy(obb) RTS játékának folytatására vonatkozó híreket. Lassan felcsillant a remény, és volt szó második kiegészítőről is (ami csak Experimentals, vagyis kísérleti egységek gyűjteménye lett volna, de végül nem lett…) majd idén március elején megjelent teljes valójában a folytatás.

A játék látványos trailerekkel és képekkel tüzelte a rajongókat, majd sokat ígérő dobozzal érkezett, amelyen részletesen kidolgozott, masszív egységek villognak. A mellékelt kis füzetben gyorsan át is tanulmányoztam a nem túl fantáziadús átvezető történetet, miszerint a Seraphimok legyőzése után a béke korszaka köszöntött be huszonöt évre, majd a Koalíció elnökének meggyilkolása – hogy ki tette, azt homály fedi – újra háborút szít a három fő fél között. Emlékeim szerint a Black Sun – ezzel semmisítették meg az Aeon és Cybran anyabolygókat – által okozott dimenzióhasadást Burke hercegnő zárta be, feláldozva életét. A tett igen komoly hatással volt Dr. Breckmanre és az UEF vezetőkre, ennek ellenére mégis inkább háborúznak (a mi nagy örömünkre).

Meglepően egyszerű a menü, főleg az FA kiegészítőhöz képest.

Sebaj, gondoltam, ez nem annyira fontos. Aki játszott az elődökkel, annak nem szükséges az oktató részekkel (Tutorial) bíbelődnie, minden nehézség nélkül belerázódik az új rendszerbe. Mivel a többjátékos mód kipróbálására megjelenés napján nincs túl sok esély – és érdekel a történet is –, így az egyjátékos móddal indítottam az ismerkedést.

Az első képek mellbevágóak. Azonnal nukleáris robbanásokat látok, és végre olyan pályát, amelyen látszik, hogy járt már majomnál intelligensebb lény a bolygón. Platformok, falak, hidak, lépcsők, utak stb. Igazán nagyot lépett előre e téren a játék. A játéktér szintje alatti üregek, szakadékok, mélységek megjelenése is igazán látványos. Majd az első csodálkozás után jött a következő…

Egy pillanatra azt hittem valamelyik Lego-játékot indítottam el. Az egységek, elnagyolt formájúak, sokszor műanyaghatásúak. Az épületek és az építési animációk ormótlanok és csicsásak. A méretarányok látványosan változtak, kevésbé reális képet adva, az UEF egységek színe pedig meglehetősen komolytalan hatást kelt. Akkor jön a videó beállítások ellenőrzése. Minden maximumon. Hát, ez az előzetes képek, trailerek, és főleg az SC és FA folytatása esetében meglepő fordulat. Elő a böngésző, kutakodás, sok-sok infó, majd a lényeg: optimalizált grafika és elérhető lesz Xbox360on is. Vagyis „konzolizáció”. A hatalmas piacot jelentő Egyesült Államokban, sok helyen azt sem tudják mi az a PC. Vagyis ha valaki (pl.

Chris Taylor) nagy sikereket (pénzeket)

18

A Gamer rovatot a

cikk

szeretne, akkor nagyobb tömegekhez kell szólnia művével. Mivel a konzolok képességei messze elmaradnak az erős PC-ktől, így vagy kétféle játékot fejleszt a Gas Powered Games vagy egy „optimalizáltat”. Mivel az első lehetőség kiesik anyagi, erőforrás, időbeli problémák miatt, így marad a második. Tehát jól láttam, a SC2-nek így kicsit Star Wars-os utóérzete van: a részek számértéke és a látottak fordított arányban állnak. Ennek pozitív oldala viszont, hogy konzolon és gyengébb gépeken is kényelmesen megy majd a játék. (Az első részből is volt X360-as verzió, de azt sajnos nem volt lehetőségem összehasonlítani a második jelenés változataival.)

Ezek után már pozitív csalódás volt az ACU (központi parancsnoki masina) és a kísérleti, experimental egységek részletes, igényes kidolgozottsága. A robbanások is sokkal szebbek (egységek pusztulása, és főleg az atom) valamint a lövések becsapódásai is látványos hatást keltenek a kis lökéshullámokkal. A látvány legnagyobb erősségeit és gyengeségeit ezzel kilőttem. A többi változtatás a fejlettebb árnyékokat érinti, amelyek segítségével már egymást is árnyékolják az egységek. A szebb és élethűbben viselkedő víz sem sokat változtat amúgy a játékélményen, de legalább látványos. Új az útszámító algoritmus is, melyről ódákat zengtek, viszont játék közben a gyakorlat azt mutatja, hogy számtalanszor összeakadnak az egységek, beszorulnak, és nem találnak ösvényt.

Mi a helyzet a játéktechnikai kérdésekkel? A teljes erőforrás-rendszert átdolgozták. Az energia (energy) és nyersanyag (mass) maradtak, viszont az elköltésük módja megváltozott. Most már nincs „előre költekezés”, meg „többet költök, mint ami van”, mert mindent előre kell fizetni. A fejlesztők, úgy látszik, kis küldetést indítottak a gazdasági világválságot okozó túlköltekezés ellen. Amit már megtermeltünk, abból lehet építkezni. A nyersanyaggal való trükközés (taktikázás) így megszűnt. Eddig, ha nem volt elég bevétel, akkor is lehetett gyártani, csak lassabban, most már egyáltalán nem. A nyersanyagot szép, (ki gondolná) „nyersanyag ikonnal” ellátott fémlapoknál bányászhatjuk, a régebbi, kicsit reálisabb kőhalom is a múlté. Az energia erőművekben termelődik. Az épületek hatékonyságának javítása is hiányzik már az erőművek segítségével, tehát a második részben nem fogjuk körbeépíteni a gyárakat áramgenerátorokkal és nem feltétlenül a bányák mellé fogjuk rakni őket. Viszont a termelő létesítmények felszerelhetők különböző önvédelmi eszközökkel (pajzs, taktikai rakéta, légvédelem), ami igazán hasznos újítás.

Ami alapvetően meggyorsítja és könnyíti a játékot, az az energiakonvertáló. Fölösleges energiánkat nyersanyaggá alakítja egy gombnyomásra. Ilyesmi volt az előzőkben is, de akkora áramigényük volt, hogy csak jó pár, hármas szintű áramgenerátor esetén tudtunk ilyet építeni. Az SC2-ben a generátor a legolcsóbb épület és nagyon gyorsan készül. Ha van pár tíz darab, és kifejlesztettük a konvertálót, akkor ritkán kerülünk majd erőforráshiányba. Ez sajnos teljesen kiküszöböli a bányák birtoklására és védelmére való törekvést, ami igazán sok stratégiai döntést igényelt. Az optimalizált gépigény miatt a gigantikus méretű pályák – és ezzel az azonos jelzőjű összecsapások is – megszűntek, ellenben a konkurencia játékaiban megtalálható térképek méreteit tekintve még így is jóval epikusabb az összkép. Új erőforrás a kutatási pont. Ezek segítségével juthatunk különféle új egységekhez, fejlesztésekhez, kísérleti eszközökhöz (experimentals). Vagyis megszűnt a gyárak fejlesztése, és az eddigi 3 technológiai szint – ezt a kutatási fa váltotta föl. A kutatási pont lassan termelődik magától is, de ennek ütemét kutatólaborok építésével jelentősen gyorsíthatjuk. Minden

támogatta.

Gamer

XXXVII./6.

cikk

egység és épület képességeit javíthatjuk a játék folyamán. Nincsenek haszontalan unitok, komoly fejlesztésekkel mindegyik igazán erőssé válhat. A különböző kísérleti egységekhez mostantól már szinte pár perc játék után hozzájuthatunk és gyárthatjuk őket.

Az egyik komoly játékmechanikai változás a leghatékonyabb kísérleti egységek könnyebb megszerzése, viszont ezzel arányos gyengítése. Sok SC többjátékos ütközet lerohanás után véget ért, vagyis ritkán jelentek meg „tech2” egységek, nemhogy kísérletiek. Ennek előnye és hátránya is van. Most már ugye lehetőségünk adódik a játék kezdeti szakaszában is kísérleti eszközöket gyártani, viszont nincs akkor jelentőségük, mint az elődökben. Az ilyen típusú egységek száma duplájára nőtt, pontosan huszonhétre (a SC tizenkettő, vagy a FA tizenötje helyett). Van köztük óriás polip lézeres csápokkal, tüzet okádó sárkánydínórobot™, légvédelmi masina, mágneses centrifuga, mozgó lövésbegyűjtő-kisütő pajzs, teleport állomás, egység „átállító” ágyú, mindenféle repülő, mozgó, ágyúszerű gyárak, kisebb-nagyobb módosításokkal néhány „klasszikus”, mint az Aeon Colossus, Czar csészealj, cybran pók (az elődök igazán mini változata) és Gunship, UEF Fatboy és ágyú. Így a játék sokkal jobban személyre szabható stratégiákat tesz lehetővé és nem a lerohanás lesz a leghatékonyabb módszer a győzelemhez. Ezáltal a többjátékos részben rejlő lehetőségek sokat fejlődtek. Meglepő, hogy nyolc földi- és légvédelmi löveg két pajzzsal majdnem bármilyen kísérleti hadieszközt könnyen megsemmisít. Egy kivétel van a: Cybran Soul Ripper II. A játék messze legerősebb experimentálja, óriási tűzerővel, mind földi mind légi célok ellen. Ez az egyetlen jármű, ami számomra a régi érzést hozta. Néhány darab elkészülte után flottában bármit legyalulnak minimális veszteséggel.

Az egységek irányítása nem változott, viszont a lőtáv láthatóságát be kell kapcsolni. A gyártás előtt sajnos nincs információ az egységekről, tehát csak akkor tudjuk meg a képességeit, ha már kész (vagy régebbről ismerősek), ami nehézkessé teszi a kiválasztásukat. A csoportosítás azonos egységekre automatikus módon történik, ami megkönnyíti a kiválasztásukat, és nagyon áramvonalassá teszi a taktikázást. A ctrl gombos csoportosítás is megmaradt.

Háromféle nézet közül választhatunk: taktikai, stratégiai és kis térkép. A taktikai a közel-nézet, ezt nagyíthatjuk a görgővel stratégiaivá, amikor is egy bolygó fölötti nézetből tekintünk a csatatérre.

A kis térkép (minimap) opcionálisan ki-bekapcsolható, amelyen a teljes csatatér látszik egy kis kijelzőn.

Az egyjátékos módban mindhárom frakcióval akciózunk. UEF, majd Illuminate, végül Cybran kampányok sorakoznak a szingli menüben. Gép ellen a nehéz fokozat ajánlott, hogy felkészüljünk a kemény többjátékos ütközetekre. A történet nem túl fondorlatos, de erre mondhatjuk, hogy alapvetően RTS-t nem a történet miatt játszunk. Több egyoldalú küldetés között van pár érdekes, izzasztóan nehéz feladat is. Első hősünk (Dominic Maddox) a családjáért harcol, a második (Thalia Kael) az Illuminate, Cybran-ek és Gauge parancsnok ellen, és a harmadik (Ivan Brackman, igen az öreg „fia”) alapvetően a Shiva Prime nevű ősi bolygó-terraformáló gigászi eszközért. Hogy ezt ki építette ezt, azt még az öregember-kivetítőjét elveszítő Breckman sem tudja, de valószínű, hogy a Seraphimoknál is ősibb faj. A végső összecsapás teszi fel a koronát az egyjátékos módra. Az izgalmas fordulat ennek a végéről sem hiányzik egy kisfilm formájában.

A Supreme Commander 2 hozta is, amit vártam, meg nem is.

Pörgősebb lett, de kisebb léptékű. A kísérleti eszközök és ACU-k igényes kidolgozása jól sikerült, ellentétben a többi egységgel. Elvesztett jópár egyedi vonást, cserébe jobban fut. Sok minden változott, pár dolog romlott, a többin meg finomítottak. Számomra SC fan-ként még mindig az Forged Alliance ül az RTS-ek trónján, de a Supreme Commander 2-nek sem kell szégyenkeznie. Ráadásul a konkurens valós idejű stratégiák megjelenéséig bővel elleszünk a Square-Enix gondozásában megjelent játékkal.

TÖBBET JÁTSZUNK, MINT NÉGY ÉVE!

Mass Effect

Tropico 3

Penumbra Anthology Grand Ages Rome

Blood Bowl

Táltos Paripám 2

Zeno Clash

Janóczki Mihály

19

www.legjobbvalasztas.hu

’ Óhatalmáros impis particigiteszt Lassacskán véget érnek a madáretetőbeli cinkeorgiák és egyszer csak nem esik több hó, melegebb lesz, lengébben öltöznek a lányok, szóval kitavaszodik. Az évszak remek hozományaként újra nyitnak a „kiülős” kiskocsmák, szórakozóhelyek, és ezeken a helyeken feltűnik újra a kaszt, melyet kocadohányosnak bélyegzünk. Gondoltuk, hogy elébe megyünk a dolgoknak, és teszteljük az általunk partycigiknek vélt termékeket, hogy a „csak buliban dohányzom”-emberek kevesebb időt töltsenek a pultnál állva, miközben skálázzák magukban, hogy a kék az most az erős vagy a piros inkább, és akkor meg milyen fajtát is. Segítünk választani.

Először megjelentek a dohányárusok polcain a mentolos „méregrudak”, aminek örültek az arra érdemesek, mert legalább nem kell rágót venni utána. Hát persze. Aztán a női cigik elterjedésével megjelentek a különböző ízesített verziók is, amiket irigyeltünk, de semmi pénzért nem vettük volna a szánkba – csak titokban csentünk el egy-egy szálat. És most megjelentek a sátoraljaújhelyi dohánygyár remek termékei, melyeket az örök szegfűszeges etalonnal együtt górcső és teszt alá helyeztünk.

A teszt körülményeivel egy rendhagyó kiskocsmát modelleztünk: átlagos, VIII. kerületi albérlet, négy villanykaros, némi pattogatott kukorica, változatos zene, whisky-kóla és a kötelező kocsmatémák (értsd: alkohol, nők, autók, politikai hovatartozás és Bode-diagram). A fogyasztóközönséggel is igyekeztük szimulálni az átlagot: a piros, a kék, a világoskék fogyasztó és a koca. A teszt alatt felváltva használtunk gyufát, gázos és benzines öngyújtót is – a teljesség igénye miatt. Értékelésünk szempontjai a következők voltak: küllem, illat, íz és ezek egyvelege által felidézett gyermekkori emlékek.

dobozt. Ádám határozottan kijelenti, hogy szívná, ha nem lenne pénze másra. Balázs megjegyzi, hogy a kísérő whiskykólában ő világ életében érzett enyhe kókuszízt, és ezt az alapot erősíti a cigi. Felfedeztük, hogy a szűrő környékén erősödik az aroma. Felvetődik, hogy ezek mind egyformák, csak más illatanyaggal látják el a dobozok belsejét – ezt később elvetettük.

Aláfestés: Kiscsillag: MOL-kútnál. Értékelés: 6/10

Surfside Pina Colada

Enyhén pszichedelikus, ponchómintának álcázott, de valójában ZX Spektrum időkből származó pixeles színkavalkád-minták a dobozon, van benne fűrészjel, fordított csigavonal, fűrészjelre integrált Space Invaders, valószínűleg mindez egy betekilázott mexikói farmer álmaiban materializálódhat így egyszerre.

Szagolgatás közben Rabbit egy félig nyitott teásdobozt vizionál, ehhez jön még egy kis állott házi bor-must aroma keverék. Az első slukknál Balázs még érzi a szőlőnek a szagát, látja is maga előtt, ahogy muslicák köröznek. Később talán enyhe narancsaroma. Ádámnak annyira tetszett, hogy narancsot pucol, így ez csak erősíti a hatást.

Először azt hittük, hogy nincs íze, de aztán rájöttünk, hogy mégis. Megint a szűrő környékén lelünk rá az igazi ízre. Ádám repetázik, bejön és kész. Georgie szerint pedig olyan, mint az előző.

Zenében Eagles-szel kezdünk (Tequila Sunrise), majd Cypress Hill hasonló című szerzeményét hallgatjuk, aztán kikötünk Ganxsta Zolee-ék Gerilla Funkjánál. Lesz itt még Deliquent Habits. Értékelés: 8/10

Napfény, kék ég, pálmafák a dobozon, ha Ford Fairlane a nyóckerben járna, biztos ezt szívná. Már látom is, ahogy a Corvin tetőn pattintja az övcsat mellől, rágyújt a Zippóval, aztán Clint Eastwood bekaphatja, vóóó.

Szagra enyhe kókusz, ízre az állott pipadohány ugrik be. Papírja a barnaszofit idézi, de az is elválik a füstszűrűtől, a dohány vizes. Nem valószínű, hogy általános jelenség, csak mi fogtunk ki egy ilyen

20

Surfside Mango

Surfside Tequila Sunrise

Zöld-sárga-narancssárga, virágos hippidoboz. Nem tudjuk határozottan beazonosítani a szagát, úgyhogy ez egyértelműen műanyag. Balázs teát érez, de a többiek Turbó rágó teóriája is közel állhat az igazsághoz. Rabbit ad egy esélyt a vízipipadohány-szagnak is. Első slukk kifejezetten keserű. Később kifejezetten édeskés, sőt mi több, édesítő ízű. Georgie velősen fogalmaz ismét: E351, guargumi, gáz, Ádám viszont határozottan dicséri az ízét.

Rabbit eközben a dobozok mintája, a szálak csíkozása, és az egyes dobozok ára között próbál összefüggést találni, hiába. Zenében leragadtunk a magyaroknál, Gansxta Zolee szól, és a Jack Jack munkásságán filozofálgatunk. Értékelés: 6/10 Surfside Cuba Libre

Ha Fidel látná a dobozát, büszke lenne a sátoraljaújhelyi Continental Dohányipari Zrt.-re. Vörös csillag, cirill betűk, kemény militáns barna csomagolás, egy kis álcázó

XXXVII./6. zöld falfújás-imitációval. Felvetődik, hogy Kubában nem is cirill betűket használnak.

Imádom a szagát, mint ahogy imádom a kólaszörpöt is, és a Mekiben a felvizezett kólaszirup koncentrátumot is.

Ennek van eddig a legerősebb aromája, még szívás közben is érezni. Balázs a Terminus szagát véli felfedezni, állítólag ott hasonló szag volt. Ennek ellenére az eddigiek közül a legjobb.

Rabbit kitart a Jack Jack mellett, a többiek még tűrik. Értékelés: 7/10

ahogy a Mátrix kicsapódott Neóban –, elég tenyérbemászó lenne. Ha borászok lennénk, azt mondanánk, hogy érezni rajta az animális jegyeket, amik ízzé tekerednek a szájban.

Zenében már McHawer és Lidi néni közös történeténél tartunk – a Blaha söröző egy egyszerű hétköznapját felelevenítve.

Közben összefüggés sejlik Georgie-ban Overdose, a tiszai cián és az ÁFA között. Aztán a hajdúsági lókolbászról filozofálunk. Értékelés: 9/10 Djarum Special

Surfside Mojito

A dobozba beleszagolva, ígéretes citrust és mentát érzünk, csomagolásra ugyanez, fél lime és mentalevél-halom, a háttérben diszkrét világoskék csíkos tapéta. Egy szálnak magában intenzív mentaszaga- és íze van. Balázs megjegyzi, hogy ha a bárpult mögött állna, tenne még bele cukorszirupot. Így csak fogkrém, de a jobbik fajtából. Érződik némi borsos (borsmentás) íz is, de lehet, hogy ez már csak az aromák keveredése. Rendes mentolos utóíz, aki mentolos cigit szív, gond nélkül helyettesítheti ezzel. Ádám szerint olyan, mint a West Ice, csak nem olyan hideg, és nem érezni rajta a menta émelyítő, olajos ízét. Georgie szerint, ha az aroma megtestesülne - mint

A tesztelt termékek kátrány-, nikotin- és szénmonoxid-tartalma valahol a világoskék és kék „kategóriák” környékén keresendő. Ez alól csak a minden más tekintetben is kívülálló indonéz Djarum a kivétel 10mg/1mg/10mg-os értékeivel.

Természetesen távol áll tőlünk, hogy bárkit dohányzásra biztassunk, vagy magát a tevékenységet helyén valónak kiáltsuk ki, esetleg menőnek nevezzük. Csupán azt kívántuk bizonygatni, hogy lehetőségek széles skálája állhat előttünk, ha már egyszer.

Ádám, Balázs, Georgie, Rabbit

Diszkrét, sötét bordó csomagolás, ami magas árat sejtet – jogosan. Majd’ háromszor annyiba kerül, mint bármelyik másik tesztelt termék, de mégis ez tipikusan az a dohánytermék, amit előveszel majálison, esküvőn, köröd öregvacsiján, hogy villogj.

A vad(szegfűszeg) jelenléte nem csak tökéletesen érződik, hanem égés közben szikrával kísértetik. Felvetődik, hogy nyilván a magyarországi szír maffia kedvéért lett kitalálva. Ádám szerint biztosan nem, mert olyan rossz, hogy ezt még a szírek sem szívhatják. Georgie a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt emlegeti, kér még egyet.

Aláfestésben már elértük Péterfy Borbála és a Kispál válogatatlan egyvelegét. Értékelés: 9/10

21

Légzés, pénz, ép fogak és jobb szex...

Peter Cross – Clive Hopwood: Hagyd abba a dohányzást!

2006-ban indult útjára egy remek könyvsorozat „52 brilliant ideas” összefoglalónéven, mely az élet különböző területein kalauzol el bennünket. Legfontosabb jellemzője – a kiadó szerint –, hogy az íróik érdeklődésük és kíváncsiságuk kielégítése közben váltak a területek szakértőivé, és szórakoztató módon adják át a tudást, így kímélve meg bennünket az esetenként unalmas szakirodalom böngészésétől. És hogy miért az 52? Ennyi tippet, trükköt, ötletet és – ebből adódóan – fejezetet tartalmaz a sorozat minden kötete. Egy-egy fejezet felépítése pedig olyan, hogy a törzsanyagot több helyen az adott témához kapcsolódó tippek és bölcsességek tarkítják, valamint a végén egy-egy dedikált GYIK. Magyarországon a (megboldogult) Sláger Rádió érzett rá először az ebben rejlő lehetőségekre, így az ő zászlajuk alatt került nyomtatásba a magyar változat. (Innentől 52 Sláger ötlet néven futott.) Mert ugye nem mindegy, hogy a szokásos „Póló, vekker vagy bögre?” kérdéskör milyen opciókkal bővült anno.

Nagyon szimpatikus már a kezdőmondat is: „Dohányozz nyugodtan a könyv olvasása közben.” Aztán belecsapunk egyből a jóba, összefüggésbe kerül e büdös szokás a divattal, ami a legtöbb füstölgő tinédzsert, és így talán egykori önmagunkat is érintik.

22

Egy kérdéssor segítségével megállapíthatjuk, hogy mi jellemzi szokásunkat, milyen a „profilunk”. Erre később, a leszokás lehetőségeinek taglalásánál még szükségünk is lesz. Ezt követően jön a kötelező történelem óra, hogy milyen szerepe volt abban például Kolumbusznak vagy Francis Drakenek, hogy ma Kovács János az ingzsebe felé nyúl, ha megakasztja valami az ekét, és ki kell szállnia a traktorból. Megismerjük a továbbiakban azt is, hogy mi az a kötelező hét lépcsőfok, amin keresztül kell jutnia minden leszokni vágyónak mint függőnek.

Ha úgy tetszik, egy kis pszichológiai áttekintést kapunk a folyamatról, amire adni kívánjuk fejünket. Ezt követi az a néhány fejezet, melyek hosszasan taglalják egy cigaretta méreg- és rákkeltőanyag-tartalmát, illetve azok egyéb élettani hatásait különkülön és együtt. Az első rész vége pedig arról szól, hogy ki, mikor, mekkora üzleti lehetőséget látott az idők során a dohányzásban, hogyan ferdítettek el ennek érdekében kutatásokat, és hogy ez bizony még ma is megéri a gyártóknak.

A könyv második fele – igazából nincs is felosztva, de tartalmilag mégis máshova sorolnám ezeket a fejezeteket – pedig már ténylegesen a leszokásról szól mint cselekedetről – ha már a korábbiakban kiveséztünk minden gazdasági és lélektani körülményt.

Könyvajánló

A korábban említett „profilunk” ismeretében most már választhatunk, hogy milyen leszokási módot választunk. Időben nagyon egyszerű a kérdést elhelyezni: azonnal vagy fokozatosan. Természetesen ezek buktatóiról, sikerességi rátájáról is szó esik.

A számunkra megfelelő mód kiválasztása viszont már nem ilyen egyszerű döntés.

Rengeteg kiegészítő és helyettesítő termék közül választhatunk, hogy segítségünkre legyen a folyamatban. Ezekről a könyv részletes ismertetést ad, így gazdagíthatjuk tudásunkat a különböző tapaszokkal, rágókkal, gyógyszerekkel és elektromos kütyükkel kapcsolatban. A nem-megvásárolható dolgok vizére evezve pedig megtudhatjuk, hogy hogyan kössük le magunkat, ha bűnös gondolatunk támad, miben lehetnek barátaink segítségünkre, illetve mire (is) jó a sport.

Ha egyszer le akarnék szokni, biztosan nagy hasznát venném ennek a 240 oldalnak. Ajánlom mindenkinek, aki.

Rabbit A további kötetek, melyek magyar fordításban is megjelentek: Tetőtől talpig, mint a makk, Tökéletes esküvő, Győzd le az allergiád!, Teremtsd meg álmaid otthonát és A bor titkai. Angolul hatvanhét kötetet élt meg ezidáig a sorozat.

Musicmania

XXXVII./6.

Story of the Year

Aktuális zenei vizsgálódásaink tárgya a St. Louis városából származó Story of the Year. Eleinte kizárólag a legfrissebb kiadványukról terveztem kritikát írni, de végül két dologra jöttem rá: Az új lemez sajnos nem érdemel túl sok szót, a banda eddigi munkássága viszont annál inkább. Úgyhogy tessék, 8 év, 4 lemez, egy oldalon!

Page Avenue (2002) 7 évbe telt, hogy az eredetileg Big Blue Monkey néven futó bandát a szárnya alá vegye egy kiadó (persze egyből egy multi – amerikai álom két kanállal). A Goldfingerből ismert, egyébként tehetséges producer John Feldman végül sajnos a legrosszabbat hozta ki a srácokból, ugyanis fogta az előzőleg a Usednál jól bevált sablonját, és kíméletlenül belegyömöszölte Story-ékat.

Nem vicc, a két anyag keverése szinte teljesen megegyezik, csakúgy, mint a „szerelmes vagyok, de morci is; himnuszt énekelek, majd vért hányok” screamo dinamika. Csak épp mindez amott tökéletesen passzolt a utah-i banda szellemiségéhez, itt pedig kényelmetlenül mesterkéltnek hat. Az erőltetett manírok és erőtlen gitárok alatt meglapuló nagyszerű dalok szerencsére így is megmentik a lemezt, de nehéz nem eltűnődni azon, hogy hogyan szólna a Page Avenue, ha az egyébként fogós dallamokat és lendületes agressziót nem a proto-emo tiniknek csomagolták volna.

Itt indulj: The Hero Will Drown; Anthem of Our Dying Day (nyugi, jobb, mint a címe); In the Shadows

In the Wake of Determination (2004) És nagyjából a tűnődésünk eddig tartott. A bandatagok saját bevallásuk szerint idegennek érezték a korábban rájuk tukmált irányvonalat, és elhatározták, hogy megmutatják, milyen fából faragták őket. Mint kiderült, sokkal keményebből, mint azt a két évvel ezelőtti munkájukkal meghódított rajongótábor jó része szerette volna. A többiek viszont kollektíven letették a hajukat az ötletes punk-metál riffek, dallamos szólók, és az oroszlánvokálokhoz sokkal jobban illő, erősen konfrontatív szövegek hallatán.

Mintha egy másik zenekart hallgatnánk: nyoma sincs a szerelmes ömlengésnek, a Used helyett pedig inkább a Pantera a visszatérő referencia, legalábbis gitártémák terén. Vastagabb, nyersebb a hangzás, horzsolnak a gitárok, spontánabb, élőbb az összkép.

Nagyjából annyi kreativitást és maradandó gitártémát gyömöszöltek a 12+1 dalba, mint az azt megelőző és követő három másik lemezen összesen, a végeredmény pedig azóta sem vesztett értékéből. Felesleges aktualitásról és modernségről beszélni, ilyen az, mikor egy banda saját magának készít lemezt, és nem a kor szellemének, a kiadónak, vagy épp a törzsközönségének.

Ezeket vadászd le: Our Time is Now; Stereo; ’Is This My Fate?’, He Asked Them (a definitív SoTY nóta!)

The Black Swan (2008) A független kiadóhoz való átszerződést meglepő módon zenei visszalágyulás kísérte.

Bombaként indul a lemez, de a 13 dal inkább hétnek tűnik első hallgatásra, annyira egybefolynak egyes tételek.

Egyébként minden klappol: dúdolható refrének, pörgős dob, masszív riffek – de nagyjából 4 kaptafa alapján íródott az egész lemez (plusz hozzádobtak egy zongorás balladát, mely meglepően jól működik).

Tipikusan olyan album ez, ahol több hallgatás nem ahhoz kell, hogy megszeressük a zenét, hanem hogy el tudd különíteni egymástól az egyes nótákat.

A kísérletezés és az agyas gitárok újból háttérbe szorultak az légiriadó-szirénára hajazó ének javára, de az összkép viszonylag egészséges kompromisszumnak tekinthető az első két próbálkozás között. Együtt van a Page dallamossága és a Determination zúzósabb jellege, csak épp maradéktalanul egyik sem fér bele a turmixgépbe. Az érzelmes emo és a metálarcú punk félúton találkoznak, valahol a modern rock tábla alatt.

A jobbak: Choose Your Fate; Tell Me (P.A.C.); Terrified

The Constant (2010) A cím bizonyára nem arra utal, hogy szándékosan ilyen kiszámítható és egysíkú lemezt akart kihozni a banda, pedig sajnos erről van szó. Ha hallottad a Black Swant, akkor hallottad ezt is, de a korábbi színvonalat azért ne nagyon keresd. Mind hangszerek, mind pedig énektémák terén teljes fantáziátlanság uralkodik, pedig mindent beleadtak, hogy a refrének a csillagos égig érjenek – de ilyen önismétlő dallamokkal (na meg szégyellnivalóan klisés szövegekkel) csak vaktöltények üres durrogásának hat a végeredmény. Kétségbeesésemben elkezdtem ízes gitárokat keresni… és találtam négy, tehát NÉGY témát, amire felkaptam a fejem.

Csak viszonyításképpen: A második lemezes ’Is This My Fate…’ egyedül többet mutatott fel.

Letisztult, egyszerű rock dalok, „mentsük meg együtt a világot”attitűd – gimiben még elment volna. Korai lenne egy botlásért leírni a zenekart, de ha a Konstans az itt tetten ért folyamatokat jelképezi, akkor a bandatagokat 30 éves korukra kíméletlenül elérte az öregkor. Hallgatható, de akkor már inkább századszorra is az előzőek.

Esetleg…: I’m Alive, Holding on to You, Won Threw Ate

Rehynn

23

„Váratlan macskának váratlan a szőre.”

Végy egy adag hülyeséget, egy csipetnyi pihentséget, tégy hozzá egy evőkanállal Dolák-Saly Róbertből és hintsd meg egy kis L’art pour L’artral. Kész is van a magyar abszurd humor. Néhány éve pedig már könyv formában is találkozhatunk a műfajjal DSR jóvoltából.

A társulat honlapja szerint ők vérbeli magyar abszurd humort írnak és játszanak. Nem lopnak ők ötleteket sehonnan, se az albánoktól, se a japánoktól és legfőképp nem az angoloktól. Csak felütik A világ összes poénja az őskortól az emberiség fennmaradásáig című könyvet és kiválasztanak egy-két jónak tűnő részt. Persze azért mi is tudjuk, hogy ez nem ilyen egyszerűen működik.

Gyermekkoromban élte fénykorát a társulat. Emlékszem, a szilveszteri műsorok elmaradhatatlanjai voltak, ám mára eltűntek. Vagyis ez így nem pontos. Nagyon is aktívak ők és alkotókedvük töretlen, csak éppen nem kapnak megfelelő felkéréseket, mert mindenki túlságosan is bele akar szólni a társulat alkotómunkájába. A tagok pedig tudják, hogy ők úgy tudják magukból a legjobbat kihozni, ha művészileg békén hagyják őket.

Az ember gyerekként persze vajmi keveset értett meg a lényegből. Ismerte a szereplőket, megjegyzett néhány számára is érthető is szóviccet. Nevetett a rágógumi fogú Zigótán (Szászi Móni), akit folyton leütött ikertestvére, a mindig bokszkesztyűs Rücsök (Pethő Th. Zsolt) vagy megjegyezte, hogy ez a Besenyő Pista bácsi (Laár András) aztán mindig bőrkabátban van, Margit (korábban Galla Miklós, jelenleg Pethő Th. Zsolt) meg mindig otthonkában. De legmélyebb nyomot mégis a Dolák-Saly Róbert által megformált karakterek hagyták bennem: Pandacsöki Boborján, Parit�tya Setét Antal, illetve a fel-feltűnő raccsoló Leopold és a híres ötletológus, Naftalin Ernő.

2002-ben látott napvilágot az első DSR könyv, a Madáretető.

Hónapokig forgattam. Nem kötelező benne sorban haladni, de akár úgy is lehet. Lehet órákig röhögni, de akár csak pár pillanatra is. Az alapötlet az, hogy egy elsüllyedt kontinens (Agyatlantisz) feltárása közben a kutatók három épen maradt napilapra bukkannak – ezek olvashatóak a könyvben. Mindenféle hagyományos

24

újságos kellék paródiája megtalálható benne kezdve a horoszkóptól a képregényen át egészen a tartalomjegyzékig és a rejtvényekig. A L’art pour L’art társulat régen sugárzott műsoraiban televízióadásként feltűnő Leopold Winnetou narrálásai is megtalálhatóak a könyvben (személyes kedvenceim). Nem igazán tudok gyenge pontot említeni a könyvben, aki szeret nevetni és szereti ezt a már-már fárasztó humort, az forgassa jószívvel. Ráadásul nem is az a „lapszéltől lapszélig” típusú kiadvány, szép színes, ha valakit ez bátorítana az olvasásra. Pontosabban a többszöri olvasásra, hisz számomra még mindig tud újdonságot és más értelmezésű poénokat mutatni.

2009-ben érkezett meg a hat kiadást megért Madáretető folytatása (vagyis hát az előzménye), az Agyatlantisz, avagy az ember tragédia. Jóval vaskosabb kötet, mint az első, tartalmában igen hasonló, de a kerettörténet más – most megismerhetjük magát Agyatlantiszt és a részeit, mint például Szorongázsiát, Hantarktiszt, Letargiát és az Alibi-szigeteket. Ugyanolyan kaliberű szóviccek, ugyanolyan eszement ötletek jellemzik, egyedül talán a felépítés és az egyes részek közti átkötő blokkok erőltetettek. Persze ebből sem hiányozhat Leopold és Naftalin Ernő, sőt, még Igazságos Izom Tibor is feltűnik egy képregény erejéig. Megismerhetjük a szerző sajátos életrajzát, Shakespeare Julius Caesarjának csúcsjelentét és az Öreg néne őzikéjét is tökéletesítve olvashatjuk (ez utóbbi megtalálható a szerző honlapján, ajánlom).

A szerkesztőknek igaza van, a mű újságírói stílusparódia, ötletakrobatika, többszörös nyelvi bravúr. Reméljük, nem kell ilyen sokat várni a következő folytatásra és arra sem, hogy a társulatot ismét viszontláthassuk a televízióban. forrás: http://www.lpl.hu, http://www.dolak.hu

Dóri

XXXVII./6.

Mikor a mozdulatok szavakká válnak Nagyidai cigányok. Nyilván nem sok embernek mond ez olyan sokat, hacsak nem valami rasszista hírre gondol rögtön. Pedig Arany János ebben a kevéssé közismert művében semmi ilyesmiről sincs szó. Mondhatnánk, hogy akkor nem is érdekes, és mi oka volna rá egy táncegyüttesnek, hogy ezt dolgozza fel. Pedig Román Sándor társulata, az Experidance épp ezt tette.

Bátran mondhatom, hogy a darab 2006os bemutatója óta töretlen a siker. Jómagam kétszer láttam, mindkétszer teltház, másodszorra (ez év márciusában) még a lépcsőn is ültek pótjeggyel, kispárnával. Ütős poénok, bámulatos hangulat, gyönyörű lányok, izmos fiúk… Kell ennél több egy nagyszerű színházi estéhez? Eleinte kicsit bizalmatlanul álltam ehhez a táncszínházasdihoz.

Szerintem a legtöbb emberben él egy sztereotípia arról, hogy ezek az előadások milyen elvontak, a néző nem is ért semmit, és akkor meg minek szenvedjen végig majd’ két órát egy szűkös helyen ülve, úgy, hogy vajmi keveset lát a színpadból, mert az előtte ülő nő haja belóg a képbe. Hát nem, itt közel sem erről van szó.

Az egyébként sem bonyolult történet bárki számára könnyen érthető a profi előadásnak köszönhetően. Adott egy vár, egy várvédő hadsereg, várbéli cigányság és a közeledő ellenség. Mikor már minden veszni látszik, a hadsereg az éj leple alatt kioson a várból a vezetést a cigányvajdának, Csórinak átadva. Ekkor kezdődik ám a nagy ünneplés és a mámorító részeg álom…

Amilyen egyszerűen összefoglalható a sztori, olyan nehézségeket rejt magában az érthető közvetítés, ám ez minden esetben sikerül a társulat tagjainak. Külön dicséret

illeti a díszlettervezőt és a kellékest. A színpadi kép egészen egyszerű, a vár bejáratát látjuk kívülről, majd belülről, nincsen semmi felesleges, oda nem illő. Egyszerűen csak kinyílik a díszlet és máris a váron belül találhatjuk magunkat. Említést érdemelnek még a jelmezek is, hisz nincs köztük két egyforma, de még hasonló sem.

Az előadás kétszer ötven perce magával ragadó és leírhatatlanul látványos. Pedig ha jól megfigyeljük és meggondoljuk, egészen egyszerű megoldásokkal találkozhatunk. Ilyen például a pattogó ágyúgolyó, mely befestett gumilabda, vagy a sok-sok korsó, amik földet érve nem törnek el, hisz pet-palackok aljai. A táncosok a magyar néptánc alapjait ötvözik a cigány kultúrával és modern elemekkel, de az előadás során belekóstolhatunk a keleti művészetbe is. A szereplők olyan életet és energiát sugároznak, hogy mindenkinek meghozzák a kedvét a tánchoz – legalább is mi is verjük talpunkkal az általuk diktált, szinte követhetetlen tempójú ritmust. S ez bizony komoly fegyverük, hisz az egész nézőtér beleremeg, ha mindegyikük bekapcsolódik a színpadi forgatagba. Nem is tudom, hogy hibaként rójam-e fel, de alkalmanként nem is tudja az ember, hogy a tánckar melyik részét figyelje, mert több helyen is zajlanak

az események. Persze ezek nem olyan lényeges történeti elemek, mégis sok humort hordoznak magukban, így nem lenne érdemes egyet sem elszalasztani.

S a búcsú sem a megszokott színházi meghajlással ér véget. Az előadás kezdete előtt a közönség soraiban helyet foglaló szereplők a nézőket is bevonják a játékba, s így csattanóval ér véget a műsor. Én azt mondom, aki jobb hangulatra vágyik, az mindenképpen látogasson el a Nemzeti Táncszínházba vagy a társulat saját próbatermébe. Hiába ajánlanám az interneten fellelhető előzeteseket, a hangulat egy töredékét sem adják vissza – őket élőben kell látni, tapasztalni. Különféle előadásaik vannak, úgy mint a Művészetek Palotájában színpadra vitt Boldogság 69:09, az Ezeregyév, Revans, Szeget szeggel, és a darabok legsikeresebb részeit magában foglaló Esszencia. Jómagam csak a Nagyidai cigányok című produkciót láttam, a táncosokat elnézve bármelyiket jó szívvel ajánlom. De valahogy azért mégiscsak ezt…

Mert hol lát az ember egy olyan cigányvajdát, aki megszólalásig hasonlít Jack Sparrowra…? Végezetül csak annyit: hoptéhopté-uá-uá!

Dóri

A Várszínház 2001 óta biztosítja a helyet a magyar táncművészetnek, melynek minden ága megtalálható itt a folklórtól a klasszikus balettig, a kortárs táncszínháztól az utcai breaktáncig, nagy együttesektől maroknyi alkotócsoportokig. Társművészeteknek is otthont ad a Táncszínház, hisz magyar képzőművészek időszakos kiállításai és fotókiállítások is megtekinthetőek az épületben. Az esti előadásra menet gyönyörű panoráma tárul elénk, előadás után érdemes sétálni a Clark Ádám térre, nincs messze.

25

1092 nap alatt a Föld körül Méder Áron lenyűgöző útja Fel tudnánk sorolni mennyi minden történt velünk az elmúlt 1092 nap során? Hány óra házi feladat, zh-ra tanulás, hány óra chat, telefon és tévé, mennyi új kapcsolat, új ruha, fájdalomcsillapító, sör, hány kiló mosópor, kávé, csoki fogyott el ránk és veszett el bennünk – mindennapi kényelmi és életben tattó szükségleteink, kötelességeink. Ki a fenének jutna eszébe akár csak egy hétre is felrúgni ezt a megszokott, kellemes melegen tartó rendünket? Csak a legelvetemültebbeknek kaland ez, mondhatnánk.

Amúgy is, kaland? Hát nincs elég belőle a mi életükben is? Minden egyetemi napunk csupa adventure és manőverezés, hogy aztán nyugodt szívvel lehessen nőket vadászni pénteken vagy letölteni jól fizetett színészek megrendezett izgalmainak legújabb szériáit.

Biztosan sokakban fogalmazódik meg tehát a kérdés, mi visz rá egy 26 éves villamosmérnök végzettségű fiatalembert, hogy

mindezekre vitorlát bontva és borítva, egy szál magában körbehajózza a Földet. Méder Áron, a BME egykori hallgatója majd három év alatt tette meg a 30 ezer tengeri mérföldes (kb. 55 ezer kilométeres) utat. Úti beszámolója és könyvbemutatója alkalmából (Békét és szelet!) komótosan gyülekezett a többnyire idősebbekből álló hallgatóság az IB 017-es terem és a takarítónő felmosó szettje előtt. (Általában ők már szívesen, a fiatalok pedig idő és/vagy igény szűke miatt még nem csodálkoznak az efféle történeteken.)

Hogyan máshogy képzelhetnénk előadónkat, aki rögtön szemet szúrt, mint napszítta szőke, hosszú, szabadon engedett hajú, határozott és sportos kiállású, lazán elegáns öltözetű, bőrnyakláncos fiatalemberként! Egy

26

modernkori, jelen esetben csak a szelet lopó Jack Sparrowként, akiből az út során csupaszőr Vasco da Gama válik majd.

Nem szokás Földet kerülni egy alapvetően tavi közlekedésre tervezett hajóval. Képzeljük csak el a 6 méteres kis csodaladikot, mint cseppet a tengerben! Ezért is tartott felújítása és felkészítése évekig, miután 2004-ben egy csepeli kertben Áron beleszeretett alkalminak nem nevezhető partnerébe, az 1970-ben Svájcban született, középkorú hajótestbe. Választásában a külső és belső egyaránt fontos szerepet játszott. A Carina fedélzete például sokkal masszívabban van az egyébként is megerősített hajótesthez rögzítve, a legfontosabb szempont mégis a hajó tőkesúlya volt. Áron legtöbbet a passzát övezetben vitorlázott, így a hajó egész hossza mentén elhelyezkedő tőkesúly biztonságossá tette közös útjukat. Egy másik fontos tényező is emellett a hajó mellett szólt, mégpedig a javítás és annak költségei. Mindenképpen olyan hajó kellett, amit egyszerűen, egyedül (és akár folyton) is lehet javítani és nem kerül sokba.

Több mint kétéves, javarészt saját kezűleg történő felújítás után 2006 augusztusában a vitorlázó László atya megáldotta, majd Dunának eresztette a napelemekkel és szélgenerátorral is felszerelt párost. Áron tényleges körútja pedig szeptember 24-én a szlovéniai Koperből indult.

Az integetés elég hosszúra nyúlt, családja és barátai hosszan figyelhették, hogyan próbál távolodni. Éppen nem volt szél, a motort azonban nem használhatta, mivel a hajó üzemanyagtartálya elég kicsi (2*25 liter). Persze nem ez a Carina egyetlen hátránya, hiszen kis mérete miatt az általa szállítható rakomány tömege sem lehet túl jelentős, pedig már csak a kötelező és egyéb felszereléseket nézve is elég nagy súllyal számolhatunk. Ilyen a rádió (Áron rádióamatőri képesítéssel is rendelkezik), a mentőtutaj, a már említett napelem és szélgenerátor.

Szintén a hajó kis méretéből adódik, hogy a radarok nem észlelik, mely főleg a nagy forgalmú Adrián jelentett problémát. Ezen az útszakaszon Áron kénytelen volt a fedélzeten aludni (inkább szunyókálni), hogy időben észrevegye a közeledő hajókat. Természetesen nem csak a méretéből fakadó problémák jelentettek kihívást. Az autopilot a Kanári-szigeteknél végleg bedöglött, sőt az azt helyettesítő rendszer is csak bajosan működött, ami napi 10-12 óra kormányzást jelentett a továbbiakban. Áron a Panama-csatornát 2007 áprilisában érte el, és ez igencsak emlékezetes állomás volt, mivel a fedélzeten egy időben hatan tartózkodtak (kötélkezelők). Elég egyedi látványt nyújthatott a piciny hajó a hatalmas konténerszállítók mellett!

A Galapagos-t elhagyva következhetett a leghosszabb út, mely 52 napig tartott Francia

Áron útja volt a kilencedik magyar vitorlásút, mely során sikerült földkerülést végrehajtani. Ő a harmadik. „szóló” földkerülő (ez azt jelenti, hogy az út folyamán a vitorlás legénysége egyetlen főből áll).

Európai rekordot állított fel a földkerülő hajó méretét illetőleg, mert a Carina a világon a harmadik legkisebb hajó, amelyik megkerülte a földet 2009-ig.

Polinéziába. 2007 végén már a Fidzsi-szigetek következtek, itt azonban Áron fél év kényszerpihenőre volt ítélve a viharos évszak miatt, ám ebben az időszakban sem unatkozott. Javítgatott, mint mindig, és közben más hajókon is dolgozott.\q A lenyűgöző és nem mindennapi út további részleteiről, levélrágcsálásról, füstölt, szárított és kókuszos halról, Puskásról, a hajó megfekvéséről Áron könyvéből vagy honlapjáról tájékozódhatunk, ahol nem mellesleg több ezer fotóból is szemezgethetünk. A „hiszem, ha látom” attitűddel rendelkezők májusban Balatonlellén kerülhetnek testközelbe Carinával, aki jelenleg a XXII. kerületben pihen és várja az elismerő paskolásokat.

Megérdemelten, hiszen hatalmas pályafutás ez az apró kék tetejű kishajótól, akinek az algacsík az oldaláról talán soha többé nem kopik már le. Megtépett vitorláját, ahol mindig volt hely egy-egy újabb széljárta lyuk számára, már soha nem lehetne megfoltozni, de galapagos-i madarak utaztak rajta és nagy hajók hullámai lengették meg, ha elhaladtak a közelében.

Mindezt egyetlen utolsó kaland okán: a csepeli kertből körbejárni a világot! További sorsa a dicsőségben lábadozás, hiszen megjavítani és egy újabb nagy útra felkészíteni szinte kizárt, a Balaton vizével, vagy inkább a Balaton vize vele, meg úgyse tudna mit kezdeni.

A Békét és szelet! Áron - saját bevallása szerint - egyetlen nap történetét meséli el, így is élte meg az eseményeket. A rendkívüli élmények mellett a monotonitással még akkor is számolnunk kell, ha mi, szárazfölde gyökeret vert emberek el sem tudjuk képzelni, hogyan válhat az óceán és egy szigetcsoport egyhangúvá, unalmassá. Hogyan férne bele egyetlen napba a szenteste és szilveszter hol a Zöldfoki szigeteken, hol Thaiföldön vagy a malajziai dzsungelben. Milyen lehet egy kézzel kormányozni, míg a másikkal az óceánt simogatjuk. A kiszenvedett, önmagukat a hajó padlóján felszolgáló repülőhalakat reggelizni, sós vízzel locsolni magunkat a hőgutához közeli állapotban, sri lankai gépfegyveresekkel reggeli tornászni borzasztó ízületi fájdalmakkal nem törődve.

Egy napként érzékelni három magányos és kemény évet! Az időnyerés és időutazás sajátos formája lehetne…

Ági, Dóri

XXXVII./6.

MOL – MESTERM 2010 DÍJ

27

James Balog és az olvadó jégmezők Összességében két-háromhétnyi -20 °C fokos hideg, 30 centis ropogó, fehér hó, hófúvás és márciusi fagyok ide vagy oda, a környezetvédelemnek és környezettudatos életmódnak Magyarországon még mindig nincs hagyománya, így hagyományozódása sem, pedig lehetne és nem csak az Európai Uniós előírások teljesítése miatt. Pár hónappal ezelőtt egy picit sem volt kérdéses számomra, hogy részt vegyek-e James Balog természetfotós finnországi előadásán. Az ok pedig nem csupán az volt, hogy véletlenül és szerencsémre éppen arra jártam…

Aki hallott már róla, tudja, hogy James Balog eddigi tevékenysége, fotós pályafutása is rendkívül sokszínű, rengeteg új ötlettel, lenyűgözően új meglátásokkal operál. Mint a világ legnagyobb fáinak szokatlan technikával való fotózása, az állati és emberi modellek különös érintkezése, ha már máshogy nem megy, legalább egy kép keretein belül. Az ember kezének beavatkozása az állatvilágba, amely után vastag, sötétvörös vércsík húzódik, vagy az állatok műtermi körülmények közé erőltetése, ügyes kis görbe tükörreflexet tartva a világ felé az állati kiszolgáltatottságról és az ember vadságáról.

Legújabb, de már több éves projektje az EIS, azaz Extreme Ice Survey. Ennek a szervezetnek köszönhető az eddigi legkimerítőbb és legszélesebb körű gleccsertanulmány, amelynek, mint majd látni fogjuk, nem árt a napvilágra kerülés és napfény, sőt, ha lehet, még fokozni kellene azt. James szerint ugyanis egy rendkívüli változás kellős közepén járunk, egy történelmi pillanatban, méghozzá az utolsó előttiben.

Bármennyire is ellenkezünk, az emberek, azaz minden egyes ember szerepe felmérhetetlen az emberiség és a természet történetében. Ezt hangoztatja minden előadásán, interjúban az amerikai fotós.

James Balog három évtizedig dolgozott minden szempontból igen elismert természetfotósként, míg egy napon épp a gleccserek közé küldte őt a The New Yorker. Amit ott látott azonban, alapvetően és alaposan megváltoztatta életét. Ott döbbent rá igazán, hogy a fotózás többről szól, mint gyorsan elfüstölni a helyszínről egy jól elsütött képkocka után, azt a meleg műhelyben szépen kidolgozni, majd egy jó illatú újság hasábjain extázist okozni kiváltságos ezreknek vagy millióknak. Pedig ez nem is hangzik olyan nagyon rosszul…

Az északi félgömbről való hazatérését követően ügye a National Geographic hasábjain folytatódott, míg ő végső elhatározásként hatalmas vállalkozásba kezdett. A világ több különböző, jól eldugott, legcsodálatosabb végein folytatta, vagy inkább kezdte a fotózást a másodpercről másodpercre történő, mégis láthatatlanul változó tájakról.

Tudomány és művészet találkozik ezeken az áll-leejtősen lenyűgöző és félelmetes képeken. Két különböző nézőpont és világlátás, melyek eddig egymással erőteljes ellentétben helyezkedtek, tulajdonképpen a civilizáció – megnevezésben ítélettől mentes – jobb és bal oldalán. Míg a művészet a lélek szeme, ha úgy tetszik, az érzelmek fényképezőgépe, melynek LCD-je az esztétika, addig a tudomány a racionalitás kvantitatív, mérhető, leírható módján exponál.

Gondolom, más szívét is megdobbantaná, ha azt látná, hogy ezek a hatalmas, ősrégi képződmények akár egyetlen év alatt képesek eltűnni. Valakik szépen megfőzik őket. Volt gleccser, nincs glec�cser. A helyén etna-szürke, lezúzott talajt hagyva. Már pedig ez a folyamat mindennapos. Természetes! Furcsa fintora a természetnek mosoly helyett, hogy éppen ezáltal válik láttathatóvá, fotózhatóvá,

28

számokban mérhetővé, tehát kimutathatóvá a változás, bizonyíthatóvá a globális felmelegedés, aminek valódiságában a mi fotósunk is kételkedett mindaddig, míg a grönlandi és izlandi tapasztalás útjára nem tévedt. Erre nekünk, pillangófotózóknak nem igen van lehetőségünk, de ezért vannak itt ők. „Gleccserológusok”, kutatók, professzorok, mérnökök, fotósok és minden szakértelmük. Az ügy fontosságát mutatja a mögöttük álló szervezetek tekintélye és neve is. Többek között olyanoké, mint a Nasa, National Geographic, National Science Foundation, a Nikon vagy a Google Earth közreműködése. (Kihelyezett kamerák lokalizációjának megtekintése.)

Jelenleg 33 kamerájuk működik a világ 15 pontján, Izlandon, Alaszkában, Svájcban és a Sziklás-hegységben. A Nikon D-200-as egylencsés kamerákat szürke, víz- és szélálló dobozban helyezték el és Bogen állványokra rögzítették. A kb. 30 kilót nyomó, elsődlegesen napelemmel működő, nyakigláb robotképződménnyel is felérő megfigyelő állomások pedig ellen kell hogy álljanak minden hóviharnak, földcsuszamlásnak, lavinának, 250 km/h-ás szélnek és -40 °C hidegnek. Ezek a kamerák nappali óránként egy, egy év leforgása alatt pedig kb. 4000 képet készítenek. Ezt nevezzük time-laps technikának, melyet a real time és egyéb hagyományos technikák mellett és azokkal kombinálva alkalmaznak. Ez tulajdonképpen időfotózást jelent, mely lehetővé teszi mozgóképek, azaz videók elkészítését. A kiszállási pontok, amiket időközönként természetesen ellenőrizni kell, a legközelebbi településektől akár több száz kilométerekre is lehetnek. A csapat tagjai így gyalog, lovon, kutyaszánon, sítalpon, csónakon, helikopterrel kénytelenek közlekedni. A technika megvalósítása és fenntartása tehát igen borsos árakat feltételez. Persze nem lehet elhallgatni a homo ex machinát sem.

James Balog és vállalkozó teamje úgy látja, nem politikai vagy pénzügyi, hanem felfogásbeli problémák a változás változtatásának akadályai. Vagy nem tudunk róla vagy nem akarunk tudni róla, esetleg szándékos provokációnak véljük a globális felmelegedést. Ennek ellenére tény az alaszkai Columbia gleccser 3,7 kilométerrel való megrövidülése 2006 júniusától 2009 októberéig, csakhogy egy ilyen példát említsek. Tény, hogy a kanadai határon fekvő Glacier Nemzeti Parkot hamarosan át lehetne nevezni, mert nem marad gleccserük. Amíg a készlet tart ugye, mi marad a Világ gerincéből? Tény, hogy a gleccserek átlagosan évente egy centimétert vékonyodnak, és hogy a széndioxid koncentrációja 280 ppm-ről 380-ra emelkedett száz év alatt.

Tény, hogy pár hónappal ezelőtt rögzítették az eddigi legnagyobb jégomlást, amely során 75 perc alatt egy húszszoros Tower Bridge szélességű darabocska került az óceán vizébe, vagy hogy a nyári hónapok kopását és téli hónapok visszaépülését mutató úgynevezett mass balance elég régóta negatív eredményeket hoz.

Szegény gleccsereink, a Föld légkondijai, banálisan megfogalmazva a Télanyó és Nyárapó felett ítélő esküdtszék tagjai, de ugyanakkor a klímaváltozás őrszemei is! Mint a csiripelő madarak a bányában, ahol a legszembetűnőbb, legérzékelhetőbb és leginkább dramatikus a globális felmelegedés hatása. Ezek a képek láthatóvá teszik a láthatatlant, amire az emberi szem és érzékelés nem képes. Olyan egyértelmű és szemmel látható így ez, mint a sarkokon – akárcsak Budapesten – piszokban és porban csúszkáló jégtömeg, amelyek a képeknek köszönhetően számunkra is jól láthatóak a bennük lévő és növekvő lyukakkal és buborékokkal, az úgynevezett jéggyémántokkal együtt, ami akár csodaszép is lehetne, ha nem a mi mocskunkból származna.

Rusz Ági

Síajánló egy nem síelő szemével Bevallom, még életemben nem síeltem. Bár azt nem mondhatom, hogy egyszer sem volt rajtam síléc, hisz volt… De egy gimnáziumi tornaterem és egy 2000 méteres magasságokban levő lanka közt azért van egy csepp különbség… Jöjjenek hát a sílécmentes síélmények – akármennyire paradox is ez a kijelentés.

Annyiféle utazási magazint láttam már, itt a Travel Channel, az internet, megszámlálhatatlan mennyiségű útikönyv. Szóval minden biztosítva van ahhoz, hogy az egyszeri ember szinte minden lehetőséget megcsodálhasson a messzi távolból. A tapasztalatok meg valahogy mind kimaradnak. Mert egy kezdő síelő, vagy aki egy kicsit egy bénácska, semmit sem tud ezekről a hegyekről, magasságokról. És simán elvész a profi száguldozók közt, akik csak röhögnek magukban (ez még a jó eset) a szegény amatőrön. Pedig valószínűleg ők sem léccel a lábukon születtek.

Jómagam Ausztriába látogattam el, azon belül is Salzburg tartományban (Vagy megyében? Mindenütt másképp hívják ezeket.) egy Fusch nevű kis faluban volt a szállásom. Nem először voltam itt, de valahol tudom, hogy nem is utoljára. Legutóbb öt évvel ezelőtt nyári úticélként választottam ezt a „dorfot”, mert magyar pénztárcához mérten is olcsónak számított a többi lehetőséghez képest. Akkor aztán megnéztem 100 km-es környezetben mindent, amit nyáron meg lehet: Großglockerner Hochalpenstraße, jégbarlang, kapruni gát, Zell am See, sóbánya… És még Saalbach Hinterglemmben felvonóztam is nyárból a télbe, hisz a hegycsúcson vagy tíz centi hó állt. Nem volt rossz érzés augusztusban hógolyózni, de most valahogy ezt kicsit fordítottan akartam kipróbálni: a kezdeti tavaszból a kint még bőven tartó télbe utaztam.

Mondanom sem kell, hogy a nyolcórás kocsiút után havat csak a hegytetőkön észleltem, helyette napsütés, isteni idő, a hegyoldalakban hóágyúzott sípályák és temérdek síelő. Azért nem keseredtem el végleg, pedig kicsit lett volna okom rá. Eredetileg szánkózást terveztem (igen, most lehet, hogy a már dörzsölt síelők mosolyognak, hogy szánkó, mikor lehet síelni is…), a domboldalakon lévő fehérkés foltok erre közel sem voltak alkalmasak. Több napi autós és internetes keresgélés után a 30 km-re fekvő, határozottan havasabb Maria Almban találtam egy klassz szánkópályát. Ugyan nem tudom, hogy milyen lehet síelni, de aki

szereti a sebességet, az mindenképpen próbálja ki, hogy milyen egy 3 km-es, alig kanyargós lejtőn lecsúszni. Hát helyenként már félelmetes.

Meg az is, hogy ez mennyire nem népszerű dolog.

Az autós barangolás közben azonban sok kezdő pályát találtam (kis felvonókkal), ahol garantáltan nem gúnyolódnak az emberen, és még csak nagyot esni sem lehet. Más kérdés, hogy az ott levők 80%-a 6 év alatti, a maradék pedig nagyrészt a szülőkből-felvigyázókból tevődik

XXXVII./6.

össze. Itt mástól nem igazán lehet ellesni fortélyokat, de jókedélyű oktatók segítik az embert – persze súlyos eurókért cserébe. Ilyen kis lejtőket találtok Kaprunban, Zell am See-ben, Maria Almban és Fusch-ban is (és gondolom, még millió helyen, de én ezeken a helyeken jártam).

A békés lesiklás kedvelőinek én Zell am See-t ajánlanám. A Schmittenhöhén tiszta idő várt, nem volt hideg és a szél se nagyon fújt a magassághoz képest. Viszont felvonó volt, amerre csak nézett az ember. A térképre tekintve megállapítottam azt is, hogy hatalmas a pályarendszer, legalább négy-öt útvonalon csúszhatunk le különböző helyekre és felvonózhatunk a csúcsra. Így ide egy kis tájékozódási képesség

nem árt. Azonban itt nem csak én voltam olyan, aki nem síelt. Többen is jöttek fel, mert itt lehet gyalogosan túrázni is, még kutyával is érkeztek.

Mint minden helyen, itt is van sportbolt és étterem, ahova még csak bámészkodni és melegedni is megéri betérni.

A legélénkebb élményeim a Kitzsteinhornhoz kötődnek. Mikor odaértem, már lent is havazott. Mondjuk az tény, hogy ez a „lent” már-már kékestetői magasságokat jelentett. A hegy legtetejére jutástól még az sem tántorított el, hogy közölték, semmit sem fogok fent látni, mert rossz az idő. Sebaj, ha itt vagyok, akkor már megnézem, milyen is 3000 méteren. Két átszállást követően értem fel, de a felfelé út is kissé ijesztő volt. 2500 méter fölött már minden ködös volt, erős szél fújt, hatalmas pelyhekben esett a hó és néha elővillant a sziklás mélység. Mindezek ellenére a kabinban utazók legtöbbje síléces/snowboardos volt, és úgy a felük bőven kisiskolás korú. Én csak néztem… Ilyen körülmények közt, ilyen magasról, ilyen fiatalon…? Hát jó, én vagyok az elmaradott, ez már biztos. Mindenesetre a Kitzsteinhornon extrém körülmények is uralkodhatnak, persze nem mindig. Jó időben bámulatos panoráma tárul elénk a környező hegyekről, még az ország legmagasabb hegycsúcsát, a Großglocknert is látni. Itt nem csak síelni és snowboardozni lehet, mindenféle más dolog is várja a sportolni vágyókat, például hópark (extrém snowboardosoknak), úgynevezett Ice Camp és lehet freeride-olni is.

Ami a legjobb az egészben, hogy téli időszakban az egész környéket behálózó síbusz-hálózat működik, mellyel a nem autóval érkezők is kényelmesen utazhatnak közvetlenül a felvonók tövébe.

Négy nap után kicsit fájó szívvel hagytam ott a teljesen hóba borult tájat. A levegő tiszta volt, hideg, de nem fagyos. A hó csak esett és esett… És hazatértem a tavaszba.

További információ: http://www.schmitten.at http://www.kitzsteinhorn.at

Dóri

29

Nőkről, a matematika jelenlegi állásának fényében Grigorij Perelman orosz munkanélküli, korábban orosz matematikus, kissé aggodalmasan szedi a gombákat a nagy, orosz erdőben anyukája lakhelye mellett. A Sztyehov Intézet klímás, de állott szagú irodái után igazi felüdülés lehetne az ilyen élet – de nem, Grishának nem az.

Grisha – ahogyan édesanyja kedveli szólítani – megszállottan szedi elő a kicsi, gömbölyded gombafejeket az avarból. Még a nem gömbölydedeket is – mert hiszen topológiai értelemben amely felületen bármely reá tapasztott hurkot össze lehet zsugorítani egy pontba, nos, az a felület egyenértékű a gömbbel. Ezt már régóta sejtette mindenki, de Grisha talált egy módszert, amivel végül ez bizonyossággá válhatott. Egymillió dollárt adnának érte, ez rúbelben kb. harmincszor ennyi.

Ezen gondolkodtam, meg úgy „ámblokk” a matematikán, amikor félrészegen Romekkel (akit a berényi cimborák előszeretettel hívnak Omlásnak is) utolért minket a hajnal - a Blahától felfelé egy éjjel-nappali giroszost kergettünk tétova sietséggel. Mivel ezen fennkölt tudományos pillanaton kívül az az éjjel arról vált emlékezetessé, hogy találtam magamnak egy új, angyali kedvességű pultoslányt a nyolc egy eldugott, istent nem ismerő helyén, merészen összemostam a matematika évezredes fejlődése és a lány megismerése feletti örömömet.

Ezt, mindenféle nyelvi botlásoktól megtisztítva utólag, így mondtam el Romeknek/Omlásnak: Te, szerinted nem lehetséges az, hogy végső soron minden nő egy és ugyanazon alakzat különböző formája háromdében? Erre ő: Mi van?

Itt lesz egy dőneres. Ez jó lesz. Így aztán bementünk.

Giroszt kértem pitában, kifizettem a maradék pénzem, de a nagy nőegyesítő-sejtés nem hagyott nyugodni azóta se. Furcsa belegondolni, de előbb-utóbb szikár meggyőződéssé válhat.

Ott volt Szandra, csütörtökön, a buliban. Ő igazi úrhölgy, nem is hagyja magát „bizonyos szint” alatt meghívatni, gallér nélkül, esetleg kinderbajusszal nála semmi esélyed sem lenne, de talán sehogy se. Szandra viszont rendelkezik rengeteg kellemetlen tulajdonsággal – pisze orr, nevetésre vékony fekete ívvé húzódó szempár, szép, kerek, fehéren villanó fogsor, hamvas-gömbölyded arcocska, karcsú magas sziluett - igazi lakoma a tekintetnek.

Helgával is arrafelé lehetett régen összefutni – ő sportos, fitt, csak úgy csattan ki az egészségtől, és apró szeplőktől, amihez a haja vörösen bomlik ki, ha éppen nem fut vagy fallabdázik. De számomra ugyanaz az érzés volt régen őt látni mint Szandrát.

Eszter tűnik elém e pillanatban, a kicsi termetével és hepciáskodó megjegyzéseinek áradatával – amennyi értelem fért a szőke fürtök alá, annyi türelemnek volt híján. Aztán Adél, Berni, Csilli, Dalma, a két Dóra, Fanni, Gabriella, Ilcsi, Janka, Kati… Ugyanazt a táncot

30

táncoltuk végig mindegyikükkel, de hol maradt a hosszan tartó, őseink által évszázadokon át megénekelt nagy, élethosszig tartó szerelem? Sehol se találtam. És megint szembejött egy ígéret velem. Ő ott várt ránk, két gyanútlan áldozatra, amikor már minden máshol teltházzal, ülőhelyek híján futottak a népszerűbb helyek, a benti hangos tinimassza zümmögő, összetartó-védelmező cigifüstöt okádó kihívásától menekülvén a kerület belsőbb régióba szálltunk alá. Ahol nappal építkezés lomha látványa, ott éjszaka a csupasz betonelemek rémült geometriája űzi a szomjas vándorokat a környék alsóbb köreibe. Egyszer egy rémálmomban egy olyan, építés alatt álló városrészben bolyongtam, ahol a bejárt utak visszirányban már megváltoznak, és más, gazzal egyre inkább benőtt, kietlenebb környékekhez vezetnek. Annyira nem is nélkülözi ezt a fajta, nemeuklidészi térkoncepciót a valóság sem. És akkor egy krétával felpingált gin-tonik akció hirdetése alatt megtaláltuk a lejáratot abba a titkos, alvilági helybe. Szinte üres volt. Ahogy leértünk, és a műbőrrel bevont távoli kanapéra tekintettünk, eldöntöttük, hogy tovább nem keresünk.

De Ő nem engedte, hogy odaüljünk – rögtön elkezdte letakarítani a pult előtti kisasztalt nekünk, kérte, hogy üljünk le oda. Gyors volt és kérlelhetetlen – megpróbálta kitalálni minden gondolatunkat, és előbb adott vissza, mint ahogy fáradt agyammal előkereshettem volna az apróm. Később zenét kért – magának, habár az ízlése meglepően jól passzolt az enyémhez is – ekkor kellett volna feleszmélnem, megint közel járok ahhoz, hogy papírforma szerint beleessek enyhén trapezoid alakú, egyenletesen kék szemeibe.

Csocsóra hívott valaki minket. Úgy tűnt, két sráccal szemben játszunk, de akkor az egyre inkább feltűnő lányka beállt a másik srác mellé, akit ölelgetve fogadott, és aki nyilvánvalóan miatta jött le a haverjával, habár a csocsóasztal is kifogástalan állapotban volt. Amikor a golyó odaért az első támadósor elé, nyílegyenesen, halálos precizitással lőtte be abba a kapuba, amelyet védeni voltam hivatott.

Bang. De nem az ügyessége volt a legfélelmetesebb, hanem ahogyan utána jó mélyen a szemembe bámult, apró, Mona Lisa mosolyával, és nem szólt egy szót se. Egyetlen dicsekvő, hiú hangot sem.

A zenelejátszó ráhibázott: „Bang, bang, my baby shoot me down”. Így estem bele ebbe az új formájába az n-dimenziós alakzatnak, amit nőnek hív a szakirodalom.

Grisha Perelman hegedül a szegényesen berendezett szobájában. A zenét nagyon kedveli, ahogyan a zsenik általában nagyon kedvelik a zenét. Nem foglalkoztatják addig őt a világ apró, kicsinyes problémái, ameddig a vonón el nem pattan a szarvasbél-húr. Nem vágyik többé matematikára.

Greg

Vezetéstechnika

éRteD, a BiztOnsÁGODéRt. www.safety-hungary.hu

motorkerékpár vezeté stechnik ai képzé s