Impulzus XXXVI/8.

4th June - 6th June, 2009 Budapest, Hungary

XXXVI./8.

Tartalomjegyzék Modulok a HK-ban III. A félévközi OHV-ről Világgazda(g)sági (v)álság különVÉLEMÉNY

4 5 5 6

Velünk nem történhet meg…?

8

Interjú Sándor Lászlóval (slacival) Tűzvédelem a Schönherzben

Nyakunkon a digitális műsorszórás Interjú Dr. Kovács Imrével

10

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara Hallgatói Képviseletének lapja.

XXXVI. évfolyam 8. (413.) szám.

Megjelenik 2200 példányban.

Lapzárta: 2009. március 29.

ISSN 1418-0529 (Nyomtatott) ISSN 1588-0745 (Online) Cím: Impulzus szerkesztőség, Schönherz Zoltán Kollégium,

Magyar Műszaki Értelmiség Napja LaTeX

12 12

1117 Budapest, Irinyi J. utca 42.

Da Vinci

14

WWW: http://www.impulzus.com/

Határ a csillagos ég...!

15

Kalmár A. Márton, a HÖK elnöke

TIE fighters, FTW!

16

Eszik vagy isszák?

A Géniusz

A Masat-projekt: ami még a csapatra vár TIE regionális konferencia és hallgatói verseny, Románia

E-mail: impulzus@impulzus.com

Simonyi Konferencia 2009 Vizuális kultúra - egy kicsit másképp

18 19

Akit kitagadtak Simonyi örökségéből Egy hét vegytiszta egyetemistaélet Challenge 24

20 21 22

Gamer cikkek Az idol és a szamuráj A jó komikus rossz komikust játszik...

24 25 26

Anton Corbijn kiállítás a MÜPÁ-ban

1440 percnyi programozás

A Napsugár fiúk (Karinthy Színház)

Örebro úttörői

27

Ne hintázz azzal a székkel, mert letépem az arcod!

28

Millencolin koncertbeszámoló Jógyerekek képeskönyve (Örkény Színház)

Az elfeledett Nikola Tesla Nemzetközi sztárok a SZIN-en fenntartható fesztiválozás

Fesztiválajánló

819-es szoba

Felelős kiadó: Felelős szerkesztő: Hamvas Mihály Főszerkesztő: Kovács Róbert IV. Vill.

Főszerkesztő-helyettes: Szabó Ádám V. Vill.

Olvasószerkesztő: Simon Dóra I. Vill.

Márton Sándor VI. Info.

Tördelőszerkesztők: Gazdag András I. Info, Lilik Ádám I. Info.

Simon Csaba I. Info.

Címlap: Will Gábor V. Vill.

Fotó: Sándor Zsolt [SPOT] Írták és szerkesztették: Binszki Gergő IV. Vill., Bodó Zsófia VI. Info.

Csatári Bálint IV. Vill., Gazdag András I. Info.

Géczy Attila V. Vill., László Ákos III. Info.

Lilik Ádám I. Info., Nagy Zsolt II. Vill.

29 30 34

Perlaky Zoltán V. Info., Rusz Ágnes Szabó Ádám V. Vill., Szilágyi Attila II. Vill.

Vékony Kata II. Vill.

, Vezsenyi Balázs II. Vill.

Will Gábor V. Vill., Zovits Ádám III. Info Köszönet illeti továbbá a következőket: Tégely György Valamint köszönjük mindazok áldozatos munkáját, akik segítettek ezen számunk elkészítésében!

Sokszorosítás: Király Nyomda Kft. (2360 Gyál, Bánki Donát köz 4.)

Szerkesztőségi gyűlés minden hétfőn 19.00 órától.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Az írások tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet!

3

Modulok a HK-ban I I .

The show must go on Íme a harmadik része a HK-modulokat bemutató cikksorozatnak, melyben a Juttatási Bizottság (JB) munkájával, feladataival ismerkedhettek meg.

A bizottság szabályzatilag már évek óta létezik, azonban tényleges bizottságként az elmúlt fél évben kezdte meg működését. Korábban a szociális referens egy személyben volt „A” Juttatási Bizottság, egyedül hozta a nagy horderejű döntéseket – cserébe egyedül is kellett elvégeznie az összes teendőt is.

A magányos harcos csapatjátékos lesz Folyamatosan változnak a külső szabályozások mind egyetemi, mind országos szinten, mostanra az amúgy is túlterhelt szociális referensi poszt már nem tartható tovább egy ember által – kell egy csapat! Könnyű ezt mondani, de megvalósítani már nem annyira. Én nem vagyok egy túl jó HR-es, logikusan azokat az embereket vontam be a munkába első körben, akik már eddig is közel álltak hozzá – a Kollégiumi Felvételi Bizottság tagjait, barátaimat. Láttuk azonban mi is, hogy lassan már inkább a szakma felé kacsingatnánk, így mindenképpen vérfrissítésre volt szükség.

Szerencsére a KFB megint segített, így két szorgos elsős lánnyal, valamint egy életrevaló sráccal bővült kicsiny társaságunk. Rajtuk kívül volt, aki megkeresett minket, hogy szeretne dolgozni – szívesen látunk természetesen mindenkit soraink közt, aki kellő elhivatottságot érez magában.

Tehát megvan a csapat, de nem úgy megy az, hogy akkor mától te csinálod az ösztöndíjtáblákat, te pedig az átsorolást. A Juttatási Bizottság munkáját érzik meg talán leginkább a hallgatók a bőrükön, hiszen ha rossz lenne az ösztöndíjtábla, elrontanánk a szociális támogatás elbírálását, vagy a kifizetési listában elírnánk a KBME-k összegét, akkor sokatok megélhetése kerülne veszélybe. Éppen ezért van a JB-nek most még egy betanuló időszaka, amikor még mindig a szociális referens végzi a feladatok nagy részét, viszont már odaülnek egy-egy gyűlésen az újoncok is, és megtanulják például, hogyan lehet értelmezni egy KTH által küldött ösztöndíjkorrekciós táblázatot.

Szociális támogatás Az előbb említett módon először a szociális támogatás pályázatok elbírálása került terítékre. Az első héten a tapasztalt bírálók mellett ott ültek a fiatalok, és azonkívül, hogy megtanulták a kötelezőt (milyen igazolás jó, milyen dátummal stb.), elsajátították a problémás hallgatók kezelésének módját is. Mert egy szoc. bírálás sajnos nem olyan egyszerű, hogy bejön a hallgató időben, pontosan, odaadja sorban a papírjait mosolyogva, majd miután közöltem vele, hogy minden tökéletes, és ennyi pontja lett, feláll, és még mindig mosolyogva elköszön, és átadja helyét a következőnek. Nagyon nem. A valóság inkább valahogy így néz ki: bejön a hallgató, hogy más időpontra jelentkezett, de akkor nem volt kedve felkelni, és ne legyek már rossz arc, hogy elküldöm. Ha nincsenek kinn, akkor tegyük fel, elbíráljuk, és akkor kiderül, hogy egyik pa-

4

pír lejárt, másik rossz, mert annyira nem vette a fáradságot, hogy elolvassa a négy oldalnyi igazoláslistát. Mikor megkérdezem, hogyan lehet fejenként havi ötezer forintból élni, ha édesapjának ezüsttálca-aranyozó gyára van, akkor meg persze ott a felháborodás, hogy mit érdekel az engem, és az APEH is ennyit tud, akkor én mit kötekedek. Eztán szokott jönni a telefon apunak, aki ordít velem, vagy anyunak, aki sír. És akkor még a hallgatónak is el kell magyarázni úgy a helyzetet, hogy mikor kimegy, ne úgy csapja be az iroda ajtaját, hogy a ház beleremegjen… Félre ne értsetek, sokan nagyon rendesen behozzátok a papírokat, és azokkal minden rendben van, de kb. a hallgatók papírjainak egyharmadával probléma van. Szóval nem egy egyszerű a feladat, viszont úgy érzem, újoncaink megbirkóztak a kezdeti nehézségekkel, és bár még van mit tanulni (mert egy ekkora karon mindig előjön eddig még nem látott helyzet), már nyugodt szívvel engedem oda őket egyedül bírálni.

Remélhetőleg jövőre még gördülékenyebben fog minden menni, ezt elősegítendő az EHK Külső Szociális Bizottsága (melyben a szociális referens képviseli a kart) újraíratja az egész webes szociális rendszert (az újnak a mi specifikációnk lesz az alapja). Ezenkívül ebben a bizottságban kitaláljuk a pályázat ütemezését, hogy mindenkinek a lehető leginkább megfeleljen, valamint módosítjuk a pontrendszert és a pályázati kiírást, hogy a kapott pont minél jobban mutassa a valós anyagi helyzetet, és minél inkább kiszűrje a nem kellően rászorulókat. Ösztöndíjelvek, homogén hallgatói csoportok, ösztöndíjtáblák, korrekció A szociális támogatáson kívül sok hallgató legfontosabb bevételi forrása az egyetemtől a tanulmányi ösztöndíj. Minden félév előtt megírjuk azokat az elveket, melyek alapján a következő félévben kapjátok az ösztöndíjat, hogy ennek megfelelően legyen lehetőség tervezni a tantárgyakkal. Ekkor szoktuk létrehozni a félévre érvényes homogén hallgatói csoportokat (HHCS) is, azaz hogy a tanulmányi eredményedet kiével hasonlítsuk össze.

Gondolom, nem esne jól neked sem (kivéve, ha ötéves szakirányosként olvasod e cikket J), ha a BSc-sek átlag 2-es eredményét a régi ötévesek 5 feletti átlagaival hasonlítanánk össze, hiszen ekkor valószínűleg nem kapnál ösztöndíjat. Tehát ez a döntés is hasonlóan nehéz, mint az a kérdéskör, hogy a hallgatók 1%-ának adjunk milliós vagy 50%-ának adjuk tízezres nagyságrendű ösztöndíjat.

Az ösztöndíjosztás folyamatának következő lépéseként megkapjuk a KTH-tól az előző féléves átlagaitokat. Persze ez így leírva egyszerűnek tűnik, de sosem az, egynapi levelezés eredménye szokott lenni, mire mindenkitől megszerezzük a szükséges adatokat valami emészthető formátumban a Neptunból. Ezután már csak kétnapi Excelbűvölés (jól jön az OKTV-tapasztalat J), és már kész is az ösztöndíjtábla HHCS-nként.

Vagy legalábbis azt hitted, ugyanis jön egy mail, hogy kimaradt pár hallgató a listából, meg rossz az átlag, amit adtak. Ha ezeken túllépünk, már csak annyi van hátra, hogy a kari normatív költségvetésbe beleférjünk, hiszen ha akár 1 Ft-tal túlköltenénk a 160 millió forint körüli keretet, akkor nem menne ki az utolsó havi ösztöndíj, KBME, utazási pályázat stb. És még csak ezután jönnek a hallgatók, hogy a tanszék később írt be jegyet, Erasmussal külföldön volt, németországi részképzésen volt, vagy csak későn történt meg az átsorolása; ezért a KTH-tól kapunk egy új listát az eredményekről, és akinek kell, korrigálunk visszamenőlegesen. Ugye mennyivel egyszerűbbnek tűnik mindez a túloldalról, hogy „Jé, most csak egy napot késett az ösztöndíj. Végre!”?

Csak hogy nyáron se unatkozzunk…

Azért jó a Juttatási Bizottság, mert mindenki a szívén viseli a sorsod, hogy nyáron se unatkozz, adnak elég feladatot… Vizsgaidőszak után a felsősök kollégiumi felvételijének szociális alapú fellebbezését bíráljuk el, majd jön az átsorolás. A hallgatók költségtérítéses és államilag finanszírozott képzése közti átsorolás idéntől a HK hatásköre, szigorú határidőkkel és sok KTH-s Neptun-szűréssel (és azok előbb emlegetett velejáróival).

Amint ezen túl vagyunk, máris azon kapjuk magunkat, hogy az egyetemre frissen felvett gólyák küldik (az általunk GólyaCD-re megírt doksik alapján) a szociális helyzetüket igazoló papírokat ajánlva (amitől persze a postán szegény néni idegösszeomlást kap J ), és a gólyatáborig alig van időnk ezek elbírálására, pedig napi 8-10 órában ássuk bele magunkat az igazoláshegyekbe. Aztán persze kezdődik nekünk is az egyetem, de mi mégis bíráljuk a szociálistámogatás-pályázatokat rendületlenül, hiszen nyáron mindenki feléli tartalékait, és szokásosan várja már mindenki a szociális támogatás pályázati lehetőséget, rászorulók és nem rászorulók egyaránt.

Remélem, élvezted ezt a rövid betekintést a Juttatási Bizottság munkájába, és amennyiben kedvet kaptál az egészhez,

XXXVI./8. várunk szeretettel. Bár üléseink zártak, és nem is rendszeresek, ha írsz egy e-mailt a szocref@vik.hk címre, biztosan találunk egy időpontot, amikor beszélgethetünk egy jót, aztán ki tudja, talán jövőre Te írhatod alá az impis cikket szociális referensként.

Ökrös Tamás BME VIK HK Szociális referens

A félévközi OHV-ről Bizonyára sokan találkoztatok a félév közepén, a tanórákon azokkal a kérdőívekkel, amelyeken a tárgyaitokat és oktatóitokat véleményezhettétek. Teljesen jogosan merülhet fel bennetek a kérdés, hogy miért van szükség a 21. században a VIK-en papír alapú OHV-ra a meglévő elektronikus változat mellett.

Több oka van annak, hogy ez a megoldás kísérletképpen újra bevezetésre került. (2004-ig az egész egyetemen papíros OHV volt.) Az egyik ok bennünk, hallgatókban keresendő. A neptunos kérdőív sok esetben elég alacsony kitöltöttséget mutat, emiatt az oktatók nem érzik mérvadónak az eredményeit. Másrészt szerintük személyesebb lehet a vélemény, ha az „szemtől szemben”, az órán születik meg.

Harmadrészt, és ezt szerintem jó tudni, mikor kitöltötök egy-egy ilyen kérdőívet, az oktatók számára fontosak a hallgatói vélemények. Mind a szöveges, mind a számszerű értékelések. A számadatok biztosítják az összehasonlíthatóságot, lehet látni a különbségeket például egy tárgy gyakorlatvezetői esetében, míg a szöveges vélemények általában konkrétabb tanácsokat, észrevételeket tartalmaznak az oktatók számára, melyek megadják, hogy szerintetek miben kellene fejlődnie, változnia.

Ezenkívül fontos még, hogy a visszacsatolás minél gyorsabb legyen, ami most meg is valósult: néhány nappal az utolsó kérdőívek kitöltése után már visszakapták a tanszékek, oktatók a feldolgozott kérdőíveket, és lehetőségük van megfogalmazni az eredmények ismeretében, hogy milyen változtatásokat tartanak szükségesnek. Összesen mintegy 8100 kérdőívet töltöttetek ki, 122 tárgy 240 kurzusáról és azok 254 oktatójáról mondtatok véleményt. Ebben egyaránt szerepelnek a nagy létszámú évfolyam-előadások, gyakran 200 körüli kérdőívszámmal, és a 10-15 fős kistermes gyakorlatok is. Érdekességképp az alábbiakban találjátok az általatok leginkább ajánlott öt kis létszámú (max. 30 kitöltött kérdőív) és nagy létszámú tárgyat (a 16. kérdés: Ajánlanád-e a tárgyat másoknak? alapján).

Kis létszámú tárgyak

átlag (max. 5 lehet)

Monolit technika (BMEVIEEA329)

4.75

Az optikai hálózatok alapjai (BMEVIMH9371)

4.63

Mikroelektronikai laboratórium (BMEVIEEA330)

4.51

Mikrokontrollerek alkalmazástechnikája (BMEVIMM9151)

4.44

Érzékelők, beavatkozók és megjelenítők (BMEVIET9017)

4.44

Nagy létszámú tárgyak

átlag (max. 5 lehet)

Grafikai és animációs eszközök (BMEVIAU9321)

4.33

Webportálok fejlesztése (BMEVIAU9083)

4.31

Peer-to-Peer (P2P) hálózatok (BMEVITT9176)

4.24

Szoftverfejlesztés .NET platformra (BMEVIAU9010)

4.22

Mikrokontroller alapú rendszerek (BMEVIAUA348)

4.15

Ennek a több mint 8000 kérdőívnek a feldolgozása a HK-t is nagy kihívás elé állította. A rövid határidőt csak úgy tudtuk tartani, hogy az OHV két hete során folyamatosan gyűjtöttük a tanszékekről a véleményeket tartalmazó borítékokat, és szkenneltük a kérdőíveket. De bízunk abban, hogy megérte az ebbe fektetett munka, és ahol szükséges, jó irányba fognak a tárgyak és oktatók változni. Ezen cél miatt született az elmúlt félév során a két új véleményezési lehetőség (különálló szöveges és a papír alapú), melyek véleményünk szerint jól sikerültek, eredményesek voltak.

Ezek további szerepe, sorsa a közeljövőben

fog eldőlni, az idei tapasztalatok alapján.

Ami biztos, hogy az összegyetemi neptunos OHV a továbbiakban is fontos szerepet kap. Hamarosan véget ér a tanév, és ismét lehetőségetek lesz véleményezni a tárgyakat a Neptunban. Ha a félév közben lemaradtatok róla, vagy szeretnétek nyomatékosítani az ott leírt véleményeteket, esetleg megköszönni azt, hogy az oktató már a félév során változtatott a véleményetek hatására, akkor szánjatok rá néhány percet, és töltsétek ki a kérdőíveket a Neptun Ügyintézés/Véleményezés pontja alatt.

VIK.HK

Világgazda(g)sági (v)álság Gazdasági válság van, és erről már mindenki hallott, látott, olvasott – illetve a csecsemők az anyatejjel szívták magukba. Ezt harsogják a „médiákokok”, a gazdasági elemzők, a bankárok, a HR-esek kirúgáskor létszámleépítéskor, a hitelbírálók hitelkérelem elutasításakor.

Mindenkire másképp hatott a válság.

Volt, aki bevallotta, hogy elkövette a Wall Street legnagyobb csalását a Ponzi-sémát használva – ennek becsült értéke 50-65 milliárd USD, ami az éves magyar GDP harmadával mérhető össze. Akadt, aki József Attila példáját követte. A statisztikák kimutatták, hogy számottevően több nyugtató és hangulatjavító gyógyszer fogyott, továbbá többszörösére emelkedett a lelkisegély-szolgálatokhoz befutó hívások száma is.

Azok a diákok, akik most kezdték még csak az egyetemet, minden bizonnyal kevésbé foglalkoznak ezzel a témával, szemben a most végzős – hamarosan pályakezdő mérnök – kollégáikkal. Nekik szólt elsősorban a válságról szóló szakmai est a Simonyi Szakkollégium szervezésében. A válság okainak feltárásába a meghívottak – dékánunk és a magyar IT-, illetve telecomszektorból érkezett vezetők – nem mélyedtek bele. Akit ez érdekel, annak ajánlani tudom a South Park Margaritaville című epizódját (megtekinthető

online: http://www.southparkstudios.com/ episodes/220760), ennél találóbb, szórakoztatóbb 22 perces összefoglalóval még nem találkoztam.

A beszélgetés során abban valamennyi ipari szereplő egyetértett, hogy a vevők fizetőképességének csökkenése érezhető, bár arról eltértek a vélemények, hogy ez melyik szektort érinti jobban. A következmények közt a fejlesztések elhalasztását említették meg.

Ezzel szemben elhangzott az a vélemény is, hogy a tartalékokkal rendelkező vállalatok versenyelőnyt szerezhetnek hosszútávon, ha a erőforrásaikat most K+F-be fektetik.

A pályakezdők helyzetét mindannyian nehezebbnek, kihívásokkal telibbnek látták a korábbinál, kihangsúlyozva azt, hogy a válság hatására a pályakezdő diplomások közül a mérnökök helyzete romlott a legkevésbé – különösen ha a hatalmas túljelentkezésekről elhíresült korábbi „sikerszakosokéval” (pl. jog, marketing) vetjük azt össze. A kezdő mérnökök legértékesebb tulajdonságaként az idővel elavuló tárgyi tudást helyett az

5

elsajátított mérnöki szemléletet emelték ki az alkalmazkodóképesség és a sokféle újdonság közül a jövővel rendelkezők felismerése mellett. Ismét elhangzott a mindenhol szajkózott tény, hogy a magyar mérnökök sajnos nem rendelkeznek kellő mértékben használható nyelvtudással, ezalatt nem a papír meglétét értve, hanem a kommunikációra használható leegyszerűsített, nemzetközi angolt.

Többször kiemelték, hogy a tömegből kiemelkedő pályakezdők vannak most nagy előnyben. Hogy mivel lehet a tömegből kiemelkedni? A szakmai téren nyújtott teljesítmény mellett az imént említett nyelvtudással, illetve a külföldi szemeszter vagy szakmai gyakorlat során megszerzett tapasztalatokkal.

Kisebb vita alakult ki a részvevők között annak tekintetében, hogy meg lehet-e, illetve

meg kell-e jósolnia egy mérnököket képző oktatási intézménynek az ipar 5–8–10 év múlva elvárt igényeit. Néhány személyesebb hangvételű kérdés megválaszolása közben elhangzott egy-két olvasásra ajánlott könyv címe is – szerintem csak ezekért is megérte az előadáson részt venni –, de ezek ismerete legyen a szemfülesek és azok jutalma, akik részt vettek az előadáson.

Zárásként szeretnék kiemelni pár elgondolkodtató véleményt kiemelni. Minden meghívott fontosnak tartotta kiemelni azt, hogy a válság bár nehézség, de egyben kihívás és ezzel lehetőség, amit az élelmesek képesek kihasználni.

Vajta László szerint nagyon is ráfért a túlhajszolt modern világra ez a válság, amely most nyugodt gondolkozásra kényszerít, és

ezzel lehetőséget ad a megtisztulásra. Ezzel cseng össze Bojár Gábor véleménye, aki többször is hangsúlyozta a válság szükségessége mellett annak erkölcsi, etikai voltát, ezen értékek hiányát. Annak felismerését, hogy a vevőből él az ipar, hogy egy mérnököt elsősorban az kellene boldogítson, ha egy jól használható terméket képes megalkotni. Szerinte a túlpörgetett kapitalizmus teljesen elvesztette morális alapjait, amikor fenntarthatatlan pályára állt a profithajhászásért. A válság pozitív hozadéka lehet a konzervatív értékekhez való visszatérés és a fenntarthatóság előtérbe kerülése. Kérdéses, hogy a válságból kilábalva milyen világban fogunk élni.

Perlaky Zoltán

különVÉLEMÉNY A harc már több mint tíz éve dúl, és most talán sikerült találni egy frappáns és mindenki számára elfogadható, mi több, kielégítő megoldást a Schönherzben működő kollégiumi önkormányzat legitim működésére. Hiába rejt hatalmas potenciált a villanykaros kollégium és a benne/körülötte élő/élt (és azóta is vissza-visszajáró) emberek tömege, törvényes keretekbe való beépítése és az ehhez kötődő, hosszú távon (is) működőképes struktúra kidolgozása csak most sikerült. Ennek apropójából kerestük fel Sándor Lászlót (Slacit), kollégiumunk előző igazgatóját, és kértük meg, hogy fejtse ki véleményét, érzéseit ezzel kapcsolatban; hiszen ki lenne alkalmasabb erre a feladatra, mint az az ember, aki több évtizeden keresztül élt és él azóta is ebben a közegben, rendszerben.

Hajdanán Kevesen tudják Slaciról, hogy hogyan is lépett kapcsolatba anno még a régi Schönherzcel. Mondhatjuk azt is, hogy egy szerencsés csillagegyüttállásnak köszönhetően alakult így élete. Egy gépipari technikumban tanított, amikor is egy reform miatt ezeket a típusú intézményeket átalakították szakközépiskolákká. Ez azzal járt, hogy néhány „személyzetis” a technikumok tanárkarát kezdte vizsgálni és minősíteni. A mindig szókimondó titán az elsők között volt, aki jobbnak látta, ha továbbáll.

Ezzel közel egy időben a vári kollégiumban vizsgálat folyt arról, hogy alkalmas-e az épület beköltözésre a következő ősszel. Ekkor derült ki, hogy nem, és az akkori igazgatót egy személyben tették felelőssé az épület állagának romlásáért, noha semmit sem tudott tenni; felfüggesztették. A hallgatók ezek után nem voltak hajlandóak beköltözni az épületbe, a Szentháromság téren táboroztak le ’72 szeptemberében. Mindenki által ismert korábbi kollégiumi igazgatónkból ekkor lett kollégiumi nevelőtanár. Egy olyan tökös társaság volt ebben az évben a Várban, akikkel öröm volt együtt dolgozni, így nem volt híja a motivációnak sem, és a beilleszkedés is egyszerű volt, hála a befogadó környezetnek és a sokszínű közösségi életnek.

Slaci pályázatot nyújtott be a kollégium vezetői posztjára, és 1973 szeptemberében már sajátjának mondhatta az igazgatói címet és irodát.

6

A kollégiumok rendszerének átalakítása A kollégiumok mindig is érdekes kérdéseket vetettek fel és helyzeteket teremtettek az egyetemen, ugyanis abszolút nem a termelő ágazat részei, de a hallgatók majd felét személyesen érintik az ezzel kapcsolatos ügyek. Közel tizenöt évvel ezelőtt kezdetét vette egyfajta gazdasági decentralizáció, ami mindent pénzzé tett, átvilágított és forintosított, és ez alól a kollégiumok sem húzhatták ki magukat. A kollégiumok általában marakodtak egymással az anyagi természetű dolgokban, így mindig az ügyesebb, szívósabb kollégiumi vezetők jöttek ki jól a vitákból, ezzel elég egyenetlen eloszlást teremtve az anyagiakban.

Ezt elégelte meg 2006-ban az egyetem vezetése, és megpróbált létrehozni egy centralizált rendszert. „Az EHK úgy gondolta, nagyobb rálátást kell biztosítani a kollégiumokra, hiszen az ott lakók is egyetemi hallgatók. Ez megegyezett a főigazgatónak az akkori állásfoglalásával, ezért úgy szervezték át a kollégiumokat, hogy megszüntették azok decentralizált irányítását, és létrehozták a mai állapotot.

Ez természetesen sok szempontból indokolt volt, de így három év után úgy látom, hogy jó pár hibával küszködik.

Egyirányítású az összes kollégium, és ennek a Kollégiumok Osztály a centruma” – mondta el Slaci.

Korábbi kollégiumi igazgatónk szerint az egészet kollégistacentrikusabban kellene művelni. Ugyanis ha a jelenlegi, kényes helyzet sokáig tart, a

kollégista elfárad egy idő után, és nem érdekli majd semmi más, mint az, hogy ne fújjon be a szél, legyen meleg a szobájában, égjen a villany, kapjon hálózatot, és ezért kifizesse a kollégiumi díjat. És ez kevés, mert egy kollégium attól több, hogy itt történik valami. Azonban lehet, hogy a rendszer átalakítóinak pont az volt a céljuk, hogy ezt elérjék.

A 2006-os átszervezéskor Slaci már nyugdíj mellett dolgozott, ekkor tanácsadóként alkalmazták a kollégiumokban. Fő feladata a Schönherzcel és a PPP-s kollégiumokkal való foglalkozás volt. Ez egészen tavaly év végéig tartott, amikor a 65 éves abszolút

XXXVI./8. közalkalmazotti nyugdíjkorhatár elérésével abbahagyta a munkát. „Most annyit teszek, amennyit a KB, az Alapítvány vagy a Szakkollégium megkíván” – nyilatkozott.

PPP és válság A PPP a Műegyetem kollégistáinak kb.

50%-át érintette, számukra új (újszerű) életteret adott. Viszont a világban válság van, ez érezhető, tapintható, és erőteljesen befolyásolja a jelenleg futó PPP-programokat, hiába az állami garancia, láthatjuk a legendás Q épület esetében is. És nem is sejthető, meddig tart még, vagy meddig fajulhat. „[…] már most látszik, hogy a minisztériumoktól és a különféle felsőoktatási intézményektől is elvonják a pénzt” – mondta Slaci. Szerinte ezt a veszteséget csak más kárára lehet behozni: „[…] az egyetem részaránya változhat, másrészt a lakhatási támogatásból még többet kellhet erre kifizetni, harmadrészt pedig, a hallgatók befizetése változhat.”

Az új épületről Az elejétől kezdve látta, mi a cél, hogy a felújítás mindenkinek a lehető legjobb legyen. Az elektromos rendszer, az épületgépészet, a fűtés és a vízhálózat már megérett a cserére.

A berendezésről nehezebben született döntés, a szobákból nem lehetett nagyobbat csinálni. Volt szó háromágyas megoldásról, ez összehasonlíthatatlanul drágább lett volna. „Az emeletes ágy mellet az döntött, hogy így nagyobb munkatere marad egy-egy hallgatónak, tisztességesebb, nagyobb asztalt kap, tágabb a tér” – nyilatkozta Slaci, bár szerinte ez az érv nem döntő, mivel az emeletes ágy huszonévesek számára igencsak idejétmúlt ötlet.

A közösségi helyiségek megtervezését időben kezdték, így például a KSZK, a stúdió, a body kialakítása egy-egy sikertörténet, hiszen sokkal fejlettebbek, mint korábban voltak. „Hogy eltelt egy év, és még nincsen büfé, ezen végtelenül fel vagyok háborodva.”

A Kollégiumi Bizottságról Kollégiumi Bizottságra mindig is szükség van, mert „az a kollégium nem kollégium, ahol a nincs a benne élőknek valamilyen önkormányzata”. Ez az önkormányzat néha szemben állt más egyetemi, hallgatói szervezetekkel, hiszen más karokon nem ez a megszokott. „Itt az együtt lakók igénylik az egymás közötti véleménycserét, az egymás közötti tevékenységeket és a mindennapokat. […] Vannak az együttélésből fakadóan olyan belső igények és belső törvényszerűségek, amiket nehéz lehet így megfogalmazni.”

Mikor a Hallgatói Önkormányzat működésének körülményeit és jogait

kitalálták, mindenki hallgatói vívmánynak minősítette, hogy ez így született. „Volt egy dékánunk, aki ezt úgy fogalmazta meg, hogy azért jó a hallgatóknak, mert a felnőttek jogosítványaival élhetnek, és a gyerekek felelőtlenségével.” Öntevékeny körök, Alapítvány, Egyesület Slaci szerint jó ötlet az öntevékeny körök egyesületbe szervezése, bár nem klasszikus, hanem kényszermegoldás. „Mikor korábban arról volt szó, hogy a kolesznak a létét kell biztosítani, akkor létrehoztuk az Alapítványt. Ez azért lényeges, mert egy független gazdasági egység attól a hierarchiától, ami az egyetemen történik.”

A minél nagyobb függetlenségre való törekvés eredménye a diákszövetkezet is, ami bár már Cégbíróság által bejegyzett gazdasági társasággá vált, továbbra is ellátja „eredeti feladatát”, támogatja a kollégiumot, fenntartva a jó kapcsolatot vele – mint megtudtuk, ez az alapszabályában le is van írva.

Ezután ez alá létesült a SVIE, hogy egyesületként folyamatosan tartsák a kapcsolatot a KB-val, mivel ennek elnöksége a mindenkori KB. „Ezt a pókhálót mesterségesen igyekeztük úgy összeszőni, hogy ne bújhasson ki egyik sem a másik alól.” Így a három szervezet egymást támogatva és felügyelve láthatja el a gazdasági feladatokat.

Mivel kollégiumi önkormányzat hivatalosan a felsőoktatási törvényben nem szerepel, ezért volt érdemes meglépni azt, hogy az egész tolódjon át egy egyesületi formába. „Hogy ez meddig és hogyan tud így működni, azt nem tudom, az sem biztos, hogy megérem. Ha a HK ki tud állni a saját elképzeléseiért, akkor van esély, hogy ez működjön.” Slaci szerint szervezettségünk a többi karéval összemérve jónak mondható, így az esélyeink nem rosszak.

Az Alapítvány „Jelenleg nagyon jónak tartom az alapítvány működését, most hál’ istennek jó a kapcsolat minden csapat között, és sikerült olyan embereket is találni, akik becsülettel csinálják. […] Az alapítványt én úgy tekintem, mint az egyetlen olyan időtálló gazdasági szervezetet, ami nem lehet független a kollégiumtól, de jogilag ebből a rendszerből ki tud lépni, mert ezt az ügyészség felügyeli.”

Az alapítványban az egyik fő célt Slaci az utánpótlás biztosításában látja, hogy ne legyenek „hirtelen váltások”, így mindig vannak, akik az alapítvány tagjai mellett dolgoznak, kvázi kitanulnak, hogy legyen kinek átadni a stafétát, ha szükséges. Ez tulajdonképpen úgy működik, ahogy a Lovagrendnél is az utánpótlás-nevelés.

Az Alumni Generációk jönnek-mennek, és előbbutóbb ezen generációk gyerekei kezdenek visszaszivárogni a kollégiumba. Slaci szerint teljesen természetes, ha az öreg kollégisták érdeklődnek a kollégium iránt, hiszen életük meghatározó pár évét töltötték itt, sok minden alakította őket. És persze sok olyan öreg évfolyam is van, akik rendszeresen találkoznak egymással. „Persze azt személy szerint nem lehet tudni, hogy az 1%-át ki adja oda a kollégiumnak, érdekes lenne erről is egy statisztikát csinálni. Nyilvánvalóan nem a mostani kollégisták fizetik, hanem inkább a régiek.

A világon nagyon sok olyan kollégium működik, ami az öregek adományából tartja fenn magát, és a mindenkori ott lakóknak a szülei támogatják, és ez így nagyon jól működik.” Így az Alumni nem az anyagi bázist érinti elsősorban, hanem az embereket, akiket érdekel a kollégium sorsa. Mikor egy éve kétségessé vált, hogy egyáltalán visszaköltözhetünk, az „öregekben” e cél elérésére megindult egy folyamat. „Ekkor elgondolkoztunk mi is, és elgondolkoztak többen is, hogy ezt az ilyenkor megmozduló életérzést fenn is kell tartani.” Az öregeknek ez nem nehéz, csak egy kis nosztalgia kell, és eszükbe jutnak életük azon évei, amit itt töltöttek. Ha valaki elmegy, pár év múlva szép emlékké válik, hány Qpán volt, hány lán�nyal satöbbi. De amíg itt vagyunk, ez az egész, ami számunkra természetes, természetessé kell tenni azt is, hogy jönnek utánunk, és nekik is tenniük kell valamit. „Ez olyan érzés, amit lehet alumninak vagy bármi másnak nevezni, egy a lényeg, hogy ez tartja fenn az egészet.”

Jelen és jövő Slaci a kollégium jövőjét is az önkormányzatiságban látja. Úgy gondolja, a hallgatóknak az energiájukat olyan téren kellene kamatoztatni, ami a hallgatói élet színvonalát emeli, nem pedig az alapvető napi élet körülményeire fordítani. „Az, hogy a székek törnek vagy sem, a kollégium vezetésének a dolga.” – példálózott.

A Kollégiumok Osztály – véleménye szerint – túl sok irányba próbál megfelelni, és túl sok mindenre próbál rálátni, holott az kellene, legyen a legfőbb feladata, hogy biztosítsa a minél színvonalasabb közösségi élethez a körülményeket vagy éppen azok kialakításában segítsen.

Abban kétség kívül minden volt és jelenlegi schönherzes egyet ért, hogy Slaci fontos építőköve a kollégiumnak és a kollégiumi szellemiségnek. Az elmúlt négy évtized kollégistái között ő a legnagyobb közös pont.

Fontos, hogy továbbra is a közélet mellett maradjon, átadja a tapasztalatot, hiszen a Schönherzben nagyon fontos érték a folytonosság, a tapasztalatok átörökítése .

Bodó Zsófia, Csatári Bálint, Szilágyi Attila, Vékony Kata

7

Velünk nem történhet meg…?

A múlt évben befejeződött PPP felújítás során számos szempontból fejlődött a Schönherz kollégium tűzvédelmi rendszere. Joggal vetődik fel azonban a kérdés, hogy a jelenleg bent lakók megfelelően ismerik-e, és szükség esetén tudnák-e használni az épületben lévő eszközöket. Balatoni Imrével, a BME GMF Tűzvédelmi Csoportjának előadójával a Schönherz kollégiumban beszélgettünk, és a fontosabb tudnivalókat az alábbi riportban foglaltuk össze.

Olvassátok figyelemmel, hiszen fontos információk vannak benne, amikre akár egyszer szükségünk is lehet!

A Schönherz kollégium a korábbiakhoz képest olyan mértékben épült át, hogy nagyságrendekkel biztonságosabbá vált tűzvédelmi szempontból. A legnagyobb előrelépésnek az mondható, hogy minden szint több önálló tűzszakaszként funkciónál. Ezen, tűzgátló ajtókkal elkülönített tűzszakaszok nagyságrendileg akár órás időtartamú tüzet is képesek elviselni a tűz átterjedése nélkül.

A legutóbbi kiürítési gyakorlaton mégis készült néhány fénykép arról, hogy például ruhaszárítók nem engedték a tűzzáró ajtók csukódását. Nagyon fontos megjegyezni, hogy az összes olyan ajtó, amit normál körülmények között mágnes tart nyitva, tűzzáró ajtó. Ezek csukódását mindenkor biztosítani kell, útjukba akadályt tenni tehát tilos! Senki ne gondolja, hogy ez apróság, hiszen adott esetben mások menekülési esélyei romlanak azzal, ha ilyen felelőtlenség miatt több szakaszba is átterjed a tűz.

Egy másik fontos aspektus az épületbe beszerelt teljes tűzjelző hálózat. Alapvető problémát jelent azonban, hogy a hallgatók nem tudják használni. Erre mi sem jobb példa, mint a Schönherzben időnként bekövetkező próbariasztások.

Ilyenkor egy-egy felelőtlen hallgató

8

miatt az egész ház szirénázni kezd. Ennek legnagyobb veszélye mégis az, hogy a hallgatók egy esetleges komoly riasztást nem vesznek komolyan. A hallgatók tétlensége komoly problémákat okozhat, főleg, ha esetleg éjszaka következik be a baj. Nem a téves riasztás ténye és az ebből adódó esetleges büntetés tehát a legveszélyesebb, hanem a fokozatosan kialakuló immunitás.

A kollégiumba százmilliós nagyságrendű tűzvédelmi berendezés került beszerelésre. A tűzjelző hálózat mellett költeni kellett a tűzzáró ajtókra, a speciális ablakokra és a füstmentes folyosót biztosító ablaknyitó motorokra, zsaluzatokra is. Nem beszélve a lépcsőház füstmentességét biztosító ventilátorokról, melyek 400 fok hőmérsékletig legalább egy órán keresztül képesek üzemelni.

Ezek veszély esetén enyhe túlnyomást generálnak a lépcsőházakban. Ennek köszönhetően ide nem tud beterjedni a füst, hogyha a lakószintek felől kettőnél több tűzzáró ajtó nincsen nyitva. A füstmentes lépcsőház nemcsak az épületből kimenekülők miatt, hanem a beavatkozó személyzet bejutása miatt is fontos. A tűzoltóknak szükséghelyzetben a helyszínre kell jutni, össze kell szerelni a tömlőket, és a tűz oltását is el kell végezni, amik mind-mind időigényes feladatok.

Megemlítendő még a biztonsági lift, amiről fontos tudni, hogy menekülésre NEM vehető igénybe. Habár tűzgátló ajtajai vannak, és tűzgátló falazattal is van körbevéve, egy esetleges áramkimaradás esetén igen komoly lehet a fulladás veszélye. Ez szintén a beavatkozó tűzoltók számára van fenntartva, nekik kell végigkísérniük és vezérelniük oda, ahová szükséges.

Elengedhetetlen lehet tudni, hogy mi a teendő tűz esetén. Különösen veszélyes a helyzet, ha ez

például éjszakai időszakban következik be, mikor az ember „kómás” állapotban van. Ekkor a legminimálisabb dolgokat kell elvégezni. Jó ötlet lehet az iratainkat magunkhoz venni, de az elsődleges az, hogy magunkra kapjunk valamennyi, a kezünk ügyében lévő ruhát. A szobát villámgyorsan, az ajtó bezárása nélkül kell elhagyni, és a megadott menekülési útvonalon távozni kell az épületből. Ha lehetőség van rá, fontos, hogy esetlegesen a szomszédos szobákat is végigzörgessük, hiszen aludhat valaki annyira, hogy esetleg nem ébred fel a tűzjelzőre.

Egyértelmű receptet persze nem lehet adni, de ha erősödő füstszagot, tényleges veszélyhelyzetet érzünk, akkor minél gyorsabban kell cselekedni, és meg kell próbálni minél több embert értesíteni. A legfontosabb azonban, hogy saját testi épségünket védjük, és igyekezzünk kijutni az épületből.

Az elmúlt évtized egyetemi tűzeseteinél az volt a tapasztalat, hogy a diákok meglepően jól alkalmazták a tűzoltó berendezéseket, a tűzoltókészülékek mellett a tűzcsapokat is. A tervezőkkel közösen ezért úgy döntöttünk, hogy a sok helyen látható 52 mm-es tömlők helyett (melyek mozgatásához és használatához a nagy nyomás miatt két ember szükséges) a Schönherzbe dobon tárolt, alaktartó tömlős tűzcsapokat szerelünk be. Ezek a locsolótömlőkhöz hasonlóak, azaz merevek, nem horpadnak be.

Hatalmas előnyük, hogy a végén lévő sugárcső kinyitása után az első métertől a harmincadikig eredményesen lehet velük beavatkozni.

A tűz azonban mindig kiszámíthatatlan dolog. Azaz, ha például látszik, hogy ég valami, és az ember keze ügyében van a tűzoltókészülék, akkor sem feltétlenül szabad beavatkozni. A rendelkezésre álló eszközök csak kezdeti tüzek oltására alkalmasak. Egyedül senki ne próbáljon meg oltani, hiszen adott esetben a füst mérgezést okozhat, és ilyenkor jelentősen leromlanak a menekülési esélyek. Ha valahol tényleges tüzet tapasztalunk, fontos mozdulat lehet a kézi jelzésadó gombjának

XXXVI./8. benyomása a folyosón. Ez megerősíti a portást és a kiérkező tűzoltókat is abban, hogy mely területekre terjedhetett tovább a tűz.

Menekülés közben is érdemes néhány dolgot szem előtt tartani. Egyértelmű, hogy a füst felfelé száll, azaz a légtér felső része az, ami elsődlegesen megtelik füsttel. Ezen próbál segíteni a füstelvezető berendezés, de ha nagyon rossz a helyzet, mindenképpen húzzuk össze magunkat a padló szintjéhez. Legtöbbször egy tűzesetnél nem a lángok és a magas hőmérséklet okoz problémát, hanem a járulékos tényezők, leginkább a füst. Ez rendkívül alattomos tud lenni, ezért a lehető legkevesebb lélegzetvétellel kell megpróbálni a lépcsőházba bejutni, ahol elvileg füstmentes a légtér. Kulcsfontosságú meggyőződni arról, hogy a lépcsőházi ajtó becsukódik-e utánunk, hiszen a folyamatos túlnyomás csak ekkor tud kialakulni. Adott esetben egy hátrahagyott cipő vagy papucs (amiért tulajdonosa például már nem tud visszalépni) is megakadályozhatja ezeket a záródásban.

Fontos, hogy egy esetleges rendkívüli eseményre az emberek gyorsan és megfelelően tudnak-e reagálni. Ettől függetlenül persze előfordulhat, hogy a jól felkészültebbek is leblokkolnak, de ennek az esélyét érdemes a lehető legkisebbre csökkenteni. Ezt a célt szolgálja a kiürítési gyakorlat is, amit évente egyszer kötelező megtartani. Vészhelyzetben nagyon sokat számít még a pánik, illetve a pánikhoz közeli hangulat. Teljesen természetes emberi tulajdonság, és senkit nem szabad megróni vagy cikizni azért, ha megijed. A legerősebb lelkületű embereknél is előfordulhat, hogy abszolút leblokkolnak.

A kiürítéssel kapcsolatban lényeges dolog még, hogy az épületet elhagyó emberek csoportokba gyűljenek. Annak kiderítésére ugyanis, hogy maradt-e az épületben valaki, hasznos lehet egy névsor elkészítése. Az embereket nem szabad távozni hagyni addig, míg a nevük a listára nem került. Az épület beléptető rendszerével egyeztetve ugyanis kiderülhet, hogy kik maradtak odabenn, és hogy adott esetben melyik szobákba kellhet a mentő személyzetet irányítani, ami akár életet is menthet. Ez flottul és gyorsan működik, ha az embereknek tudomásuk van róla, és önszerveződő módon cselekszenek.

Természetesen fontos tudni azt, hogyan kell cselekedni adott esetben

egy-egy rendezvényen, bulin részt vevőknek. A felújítás során kialakításra kerültek ugyanis a hátsó tűzlépcsők, azaz a földszinti nagyteremből ezeken át kell elhagyni az épületet. Ilyenkor a rendezvény szervezőinek feladata, hogy a megfelelő irányba tereljék az embertömeget.

Az első emeletről menekülőknek lehetőség szerint az első emeletig tartó lépcsőházakat kell használni, ezáltal meghagyva a füstmentes lépcsőház használatát a felsőbb szintekről jövőknek.

A kiürítések során sokszor előfordul, és már-már természetes dolognak számít, hogy a hallgatók a mindennapi közlekedési úton próbálnak menni. Hiszen erősen beivódik mindenki tudatába az, hogy nap mint nap a forgóvillán át hagyja el az épületet. Fontos viszont szem előtt tartani, hogy veszélyhelyzetben nem feltétlenül ez a legjobb. A megadott menekülési útvonalon haladva a felső szintekről ugyanis ekkor az alagsor, a várárok felé kell menni, mert onnan rögtön ki lehet menni a szabadba, nem kell keresztülmenni az aulán.

Megoldás lehet az, ha egy-egy ember önkéntesen a megfelelő ajtóba áll, és jelzi, hogy nem az aula felé kell kimenni. Ez a tűzoltók számára is segítség lehet. Ez is szervezés kérdése, de ekkora létszámnál biztosan akad 20-30 ember, aki tud segíteni a felmerülő feladatokban.

Sokat segítene, ha több gyakorlatot lehetne tartani, ahol mindenki végigpörgetheti az eseményeket. Sok külföldi országban havonta vannak ilyen gyakorlatok nagyobb létesítményekben, amit az ott élők gond nélkül megcsinálnak. Pontosan amiatt, hogy szükséghelyzetben a megfelelően tudjanak cselekedni. A tűzoltóság közreműködésével a Schönherzben is volt a felújítás előtt olyan próba, ahol valóban befüstöltek egy lakószintet. A tűzoltóság maximálisan igyekszik közreműködni a törvényben előírton túli próbariasztások megszervezésében is.

Lényeges dolog, hogy a bekerülő elsőéves hallgatók megismerjék a tűzvédelemmel, tűzbiztonsággal kapcsolatos információkat.

Ha ezeket rendre már a beköltözéskor megkapják, akár a tűzvédelmi csoport is segítséget nyújthat abban, hogy legalább egyszer végigjárják az épületet. Fontos, hogy ilyenkor ők is ráébredjenek a következményekre, hiszen ez a beköltözés pillanatától az ő érdekük is. Közel harmincéves tapasztalat ellenére azt kell mondanom, hogy habár műszaki egyetem esetében az ember feltételezné, hogy megfelelő biztonságtudattal érkeznek az emberek, ehelyett itt kell felépíteni a leendő mérnökök biztonsággal kapcsolatos tudását, ami nem kis feladat.

Sokaknak okoz fejtörést az épületre vonatkozó tűzvédelmi létszámkorlát. Ennek számítása az engedélyezési és tervdokumentációban van részletezve. A kollégium összlétszámát és a rendezvényterületeket is figyelembe véve az épület valahány emberre lett méretezve. Természetes, hogy végtelen embert nem lehet az épületbe préselni. Jelenleg az egész épületre 1216 fő engedélyezett. A dokumentáció módosítására kizárólag annak készítője jogosult, és erre meg is kezdődtek a törekvések. Fontos azonban szem előtt tartani, hogy ha a lakószintekről lefelé jövők tévedésből mégis az aulán át távoznak, torlódás alakulhat ki egy esetleges nagy létszámú buli esetén.

A legutóbbi tűzvédelmi ellenőrzéskor felrovásra került, hogy a szobaajtókra még mindig nincsenek kiragasztva a menekülési útvonalak. Az üzemeltető egyelőre haladékot kapott, de ennek rövidesen meg kell valósulnia, ellenben komoly büntetés kerülhet kiszabásra. Összességében tűzvédelmi szempontból sokat köszönhetünk a Hérosznak az épület felújítása során beszerelt eszközökért.

Csatári Bálint

9

Nyakunkon a digitális műsorszórás

Tanárinterjú

A televízió sok szempontból az életünk része lett, információforrás, kulturális platform, kikapcsolódás, szórakozás. Észre sem vettük, és szépen lassan ez is digitálissá, modernebbé vált. Az ezzel kapcsolatos eredményekről, korlátokról és hibákról kérdeztük e havi tanárinterjú-alanyunkat, Dr. Kovács Imrét.

––Hogyan mutatná be magát?

––Fizika-matematika tagozatos gimnáziumban végeztem ’74-ben Zalaegerszegen, majd az akkor még híradástechnika nevű szakon, műsorszóró ágazaton szereztem diplomát ’80-ban. A doktori képzésben egy Videotonösztöndíjnak köszönhetően két évet itt töltöttem még, ezért újabb, más típusú diplomát is kaptam, és azután a kötelező katonai szolgálat alatt védtem meg a doktori disszertációmat.

Utána elkerültem a Videotonhoz Székesfehérvárra, majd Újpestre, a Távlati Fejlesztési Főosztályon színes televíziós fejlesztésekben vettem részt. 1985-ben Ferenczy professzor hívott vissza ide, az ő tárgyainak oktatásával kezdtem, a mi szakterületünknek annak idején ő volt a nemzetközileg is elismert mestere. A professzor úr halála után én vettem át az oktatás feladatát, a szaktantárgyak jelentős részét én tartottam, ezek a mai napig sok változáson estek át a képzés átalakulásai és az újdonságok miatt. Körülbelül 15 tárgyat tartottam és tartok 2009-cel bezárólag, persze sok esetben voltak átfedések az anyagban.

Sajnos erre az időszakra esik az, amit én az oktatásunk legnagyobb hibájának tartok, hogy a gyakorlati képzés jelentős módon kikopott. Amikor elkezdtem órákat adni, még lehetőség volt heti két óra gyakorlat megtartására a tárgyamból, ezt persze csak tankörökbe szervezett hallgatósággal és megfelelő számú oktatói, gyakorlatvezetői gárdával lehetne fenntartani. Időközben változtak a tanított témáink, példának okáért 1992-től a digitális műsorszórással is foglalkozunk. Ma a gyakorlatokat a mérések részeként tartjuk, de ezek döntő többsége szimuláció.

––Lehetséges a gyakorlatokra a hangsúlyt visszaterelni?

––Gyakorlatilag a bolognai folyamat közepén tartunk a BSc/MSc képzésre való áttéréssel, ennek látszanak a problémái. Nagyon sok gyakorlatot kellene hét félévbe zsúfolni, és nem biztos, hogy például PhD-hallgatók meg tudják tartani az összeset. Végiggondolva a jelenlegi gyakorlatainkat, azt hiszem, itt a finanszírozással is gondok vannak. Törekvések láthatóak, azonban 25 oktatásban eltöltött évvel a hátam mögött sajnos azt kell mondanom, ami a kollégáim döntő többségének feltűnik, hogy az oktatásunk és az ide érkező hallgatók készségeinek színvonala folyamatosan romlik.

––Pályafutása során milyen jelentős eredményeket ért el?

––Az ágazatunk egyengetésén kívül a legnagyobb változás, amit átéltem, az a műsorszórás digitalizálása, amiben, nyugodtan kijelenthetjük: eléggé kezdetleges helyzetben

10

vagyunk. A vevőkészülékek száma és az elterjedtség minimális. Digitális földfelszíni műsorszórásról ’97 óta tanítunk, élen jártunk a pilot jellegű bevezetésekben, sok projektben részt vettem, ezek ilyen-olyan gazdaságpolitikai okok miatt meghiúsultak. Most bevezették a földfelszíni műsorszórást, de nem mondhatjuk, hogy ezzel bármilyen szinten elégedettek lehetünk. A legnagyobb projekt, amiben részt vettem, az ORTT, az akkor még magyar állami tulajdonú Antenna Hungária és az akkori informatikai tárca megbízásából készült hatalmas tanulmány volt, melyben a DVB-T (az európai digitális földfelszíni sugárzás szabványának elnevezése – a szerk.) teljes rendszertechnikáját, a tetőantennás, hordozható és mobil televíziós vétel műszaki lehetőségeit mutattuk be. Az összes szigorúan műszaki szempontot megvizsgáltuk, beleértve a lehetséges alkalmazásokat és kiegészítések lehetőségét is. Lois László kollégámmal a műsorszórásra „ráültethető” szolgáltatást is kidolgoztunk. Persze előfordul, hogy az ember visszanézve rádöbben, hogy nem a legjobb előrejelzést adta, mi a kétezres évek elején az interaktivitást tekintettük a világmegváltó ötletnek – az idő bebizonyította, hogy sok esetben ez még a platformra sem tudott fölkerülni.

Részt vettünk még a NAVA (Nemzeti Audiovizuális Archívum) műszaki projektjében a video- és audiokódolások területén, kérdéses volt, hogy a magyarországi sugárzásra került csatornák műsorainak archiválásához milyen erőforrásokra lesz szükség. Ez aztán nem valósult meg.

Az ORTT megbízásából résztvevője voltam a digitális műsorszórás világméretű terjedésének figyelemmel követésének – itt szerettem dolgozni, mert sok olyan információt sikerült beszerezni, amire az egyetemen elsősorban anyagi okok miatt nem lehet lehetett szert tenni. A hasznossága viszont a közben meg nem valósult projektek és célok miatt kérdésessé vált.

––Miért volt könnyebb a műholdas műsorszórást bevezetni, mint a digitális földfelszínit?

Mi a helyzet a kábeltévés megoldások digitalizálásával?

––A műholdak transzpondereire kerülő analóg csatornák száma az igényelt nagy sávszélesség miatt (FM/PAL) sokkal kevesebb volt, mint amennyire igény lett volna az előfizetők körében. Mindeközben a transzponderek bérleti díja elég magas volt.

A technika és technológia fejlődése életre hívta a digitális modulációs módokat, melyek a bitsebesség-csökkentési eljárások révén lényegesen nagyobb spektrumhatékonyságot

biztosítanak, mint az analóg megoldások.

Ez az átviteli közegtől függően nagyjából 6–10-szeres csatornaszám növekedésben érhető tetten. Azonos transzponderszám mellett, az analóg vevőkészülékeket digitális set-topbox-ra cserélve rövid időn belül megtérültek a szolgáltató beruházásai. Ráadásul egyéb jogszabályok nem korlátozóak a technológiában, a földfelszínivel szemben, ahol általában nemzetileg szabályozott frekvenciakiosztással szembesülünk.

Arra is gondolnunk kell – amikor száz csatorna meglétével érvelünk a digitális megoldás mellett –, hogy döntően nem en�nyit néz Kovács 2 János Csajágaröcsögén, hanem ez egy nagy választékként lesz jelen az életében. A csatornák döntő többsége ezért rétegműsorokat sugároz, ez nyereséges és fenntartható lehet.

Kábelhálózaton a digitális adás bevezetésekor már nagyjából negyven analóg csatornát tudtak továbbítani, ez már kielégíti a nézők jelentős részének csatornaszám-igényeit. Ráadásul egy operátor nem mondhatja azt az embereknek, hogy ettől a pillanattól kezdve digitális vevőkészülékkel nézz tv-t. Az elégedett előfizetők tábora nem biztos, hogy hajlandó a plusz csatornák ígéretében többet fizetni egy digitális műsorelosztásért. A digitális megoldások bevezetését a világ szinte valamennyi országában úgy oldják meg, hogy a fokozatosan kiépülő digitális szolgáltatással párhuzamosan megtartják az analóg jeleket továbbítását is.

A földfelszíni megoldás teljesen más: a frekvencia szűkös nemzeti kincs. Magyarország nem volt képes a ’61-es stockholmi értekezleten három országos lefedésű csatornánál többet magának kiharcolni. Miután az m2-t kizárólag műholdon lehet fogni, az m1-en kívül a két nagy kereskedelmi csatorna uralja a jelenlegi analóg földfelszíni műsorszórást. 2006 óta a DVB-T Európa szerte rendelkezik új frekvencia kiosztási és kijelölési tervvel, ez pl. számunkra nyolc országos televíziós és három rádiós multiplex működtetését teszi lehetővé a tisztán digitális korszakban (az analóg műsorszórás lekapcsolása után). Jelenleg, azaz az analóg műsorszórás megléte mellett két országos és egy fél-országos multiplex alakítható ki. Csakhogy a Médiatörvény bizonyos előírásai sokáig megakadályozták a DVB-T platform bevezetését, ráadásul a két nagy kereskedelmi csatorna a reklámtorta nagy részét magáénak mondhatja, és ezek után nem is fűződik különösebb érdeke a sokkal nagyobb választékot biztosító DVB-T sikeréhez. Pedig még ha csak tíz darab, de jól elosztott programot is szolgáltatna, vetélytársa lehetne a többi közegnek (kábel,

Tanárinterjú műhold). Társadalmi sajátosság azonban az is, hogy országunkban ma nem a tehetős rétegek használják a földfelszíni analóg, tetőantennás megoldást, és ezen embereknek kevés lehetőségük van egy digitális átállásra.

Akik előfizetéses szolgáltatásra beruházhatnak, ma választhatnak (ha van) a kábeltévé és a három műholdas szolgáltató közül – ezen opciók között valószínűleg megtalálják a számításaikat.

A közös célunk elérését, miszerint pár év múlva az analóg adásokat le lehessen kapcsolni, a DVB-T platform vételéhez szükséges költséges vevőkészülék nem segíti.

Magyarországon a műszaki értelemben vett jobb kódolási megoldást választották azzal, hogy az MPEG-2-höz képest hozzávetőleg kétszer alacsonyabb bitsebességen is jó minőségű átvitelt biztosító AVC (Advanced Video Coding – egy fejlett mozgókép tömörítési eljárás az MPEG-4 szabványban – a szerk.) mellett voksoltak. Azonban elkerülte a döntéshozók figyelmét, hogy MPEG-2-es dekódert nagyon olcsón lehet beszerezni, ami kis hazánkban fontos szempont.

––Tehát országonként változnak a trendek a média továbbításában?

––Mint már említettem, az ORTT javaslatára vizsgáltuk a különböző országokban a szokásokat. Spanyolországban a jelen lévő két digitális szolgáltatásnak nyolcszázezer, illetve egymillió előfizetője volt, és ekkora méret mellett sem voltak nyereségesek. Ekkor terjedt el az a nézet, hogy műholdas műsorszórás nem éri meg egymillió felhasználó alatt – a magyar próbálkozás a három szolgáltatóval ennek tükrében furcsának tűnhet. A britek digitális adásának ezzel szemben nyolcmillió nézője van, ezt főleg annak köszönhetik, hogy a megfelelő időpontban vezették be, amikor a földfelszíni analóg módszer már döcögött.

––Az IPTV mint újabb alternatíva nem teszi túlzsúfolttá a palettát?

––Azt gondolom, hogy ha eggyel több a lehetőség, az önmagában nem baj. Alapvető motiváció, hogy mindenki szeretne minél több mindenben részt venni. Adott egy gyorsuló, nagyon olcsón elérhető közeg a távközlés oldalán, mely hosszú fejlődése során a nagyon alapvető beszélgetési igényt kielégítő sodrott érpártól eljutott az egyre nagyobb sávszélességű internetelérés biztosításán keresztül az információgazdag videotartalom továbbításának képességéhez. A bitsebesség-csökkentő videojel kódolások kifejlesztése teret nyitott a mindhárom említett szolgáltatást együttesen megvalósító ún. triple play szolgáltatásnak. Az IPTV ráadásul filozófiájából adódóan képes a felhasználói visszajelzéseket a szolgáltatónak továbbítani. Ezzel létjogosult lett a Video on Demand, azaz a kérés alapú műsorszolgáltatás. Ez a fogalom sem újkeletű, már kábelhálózatokon is végeztek kísérleteket annak idején, mivel ezen a közegen is kiépíthető a visszirány.

XXXVI./8.

18 évvel ezelőtt indultak az első ilyen pilotok, ezek sikeresek voltak, de az akkori generációnak egyáltalán nem volt akkora lételeme az interaktivitás, mint a mainak. Azonban arra is felhívnám a figyelmüket, hogy hátradőlés közben végzett szórakozás, ami a klasszikus tévénézésre utal, még erősen tartja magát az emberek körében.

––A digitális átállás országunknak kicsit hirtelen jött. A nézőket az új platformra hogyan lehet ránevelni?

––Ma Magyarországon erre vonatkozó kampányról gyakorlatilag nem beszélhetünk. Más országokban, ahol ezt a célt kitűzték, például Németországban, hatalmas kampányokat folytattak. Kihirdették, hogy mondjuk júniusban kezdődik a digitális adás, augusztus végén az analógot pedig teljesen lekapcsolják. Elég volt három hónap, az emberek tudomásul vették.

Ugyanakkor az is igaz, hogy ha valami nincs,

azt promotálni sem lehet. Nálunk ez a helyzet.

Nem mondhatjuk azt, hogy nézhető a Magyar TV HD-ban, amikor csak a programok egy része igazi HD, a többi felkonvertált SD. Nem lehet a csatornaszám tekintetében sem vonzóvá tenni, hiszen a kereskedelmi csatornák, érthető okokból, nem támogatják, és nem is foghatók a jelenleg a platformon. Mindezek mellett erre a technológiára még nem nagyon van meg a fizetőképes kereslet sem a vevőkészülékek tekintetében. Az átlagembert valószínűleg nem fogja érdekelni, hogy analóg vagy digitális, vagy hogy milyen interaktív szolgáltatásokat kaphat így, csak az, hogy nem két csatornája van, hanem mondjuk nyolc.

––Ön szerint kinek a felelőssége ez?

––Az enyém semmiképpen sem (nevet).

Amikor a tanulmányt megírtuk, szó sem volt erről, ami most van. Eszünkbe nem jutott egy példával élve, hogy ha eddig nem volt autónk, egyből Volvót vegyünk. Ez az AVC, ami egy nagyon jó eljárás, de nagyon drága a vevő dekóder, és maga a technológia sem tekinthető kiforrottnak. Lehet, hogy inkább az MPEG-2-t kellett volna választani, hiszen

rengeteg olcsó vevőkészülék van a piacon, az emberek megengedhetnék maguknak.

Ugyanakkor HD-t nem lehet hatékonyan MPEG-2-vel továbbítani, de nekem az a véleményem, hogy amíg nem nagyon van a DVB-T platformon digitális SD sem, ne akarjunk HD-t.

––A kereskedelem is megelőzte a technológiát, hiszen sokkal hamarabb lehetett úgynevezett HD Ready televíziót venni. Erről mi a véleménye?

––Azt azért tudni kell, hogy ezek a készülékek nem a magyar piacra voltak tervezve.

2003-ban a világ számos részén már volt olyan szolgáltatás, ami kifejezetten ezekre a tv-kre készült. Nálunk az utóbbi másfél évig nem. Az, hogy egy full HD kijelzőt SD tartalommal hajtunk meg, nem normális. Ebben a folyamatban a kereskedelem természetesen jól járt, a vásárlók meg hazavitték a szép új tv-t, és rákapcsolták a VHS képmagnót vagy a PAL kereskedelmi adókat. Így persze már döbbenetes a minőségromlás, még a régi, képcsöves készülékkel szemben is. Valószínűleg kellett volna ezzel kapcsolatban is valamilyen kampányt indítani, hiszen sok esetben még az eladók sem tudják, hogy mi az a HD Ready. Ez egy megfelelőségi vizsgálat meglétének igazolása, ahol a teszt követelményeit az európai készülékgyártók alkottak meg. E minimális követelményeket a készüléknek tudnia kell; a kijelzőnek 720 fizikai sorának kell lenni és a jelfeldolgozási folyamatoknak is legalább a 720 soros videón kell zajlani, meg kell tudni jelenítenie a full HD-t is, de csak 1280×720-as felbontásban, valamint rendelkeznie kell egy analóg komponens interfésszel és vagy DVI, vagy HDMI interfésszel. Ilyen szempontból ezt a HD Ready-t egy zsákutcának tartom, hiszen az 576 soros analóg videó képe a szükséges interpoláció miatt nem szép rajta, és az 1080 soros full HD sem a legjobb, kaptunk is valamit, meg nem is. Az a tévhit is él, hogy a nagyfelbontású formátumot azért csinálták, hogy nagyobb lehessen a kijelző. A valós cél a moziélmény megvalósítása volt, közelebb ülhetünk a kijelzőhöz anélkül, hogy a szemünk felfedné a pixeleket, jobban betölti a látóterünket a kép, ezáltal jobban beleélhetjük magunkat, akárcsak a moziban.

––Jelenleg milyen kutatási területekkel foglalkoznak?

––Amint az egy jó tizenöt éve megfigyelhető, a fejlődés konvergenciát mutat, a távközlés, a műsorszórás és az informatika közeledik egymáshoz. Ez jellemző mind a kutatási, mind a megvalósult alkalmazási területekre is. Például a stúdiókban még azért kamerával rögzítik a tartalmat, de az editálást, utómunkálatokat már valamilyen számítógépen végzik. Ehhez mérten a kutatásaink is döntően IP alapú területekre koncentrálnak. Jelenleg futó projekt a mobiltelefon egyéb alkalmazási lehetőségei,

11

például fotókat készítve, és egy központi szerverre feltöltve azok elérhetővé válnak, például megnézhetjük, hogy adott utcában milyen a forgalom, érdemes-e arra menni. Ennek a gyakorlati, piaci alkalmazási lehetősége számomra kétséges, de döntően nem is az én korosztályomnak szánják. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy a kifejlesztett alkalmazások piaci helytállása előre meg nem jósolható, a fejlesztések jelentős hányada nem terjed el, elég példaként megemlíteni a MiniDiscet vagy a HD-DVD-t, amelyek ugyan nagyon jó minőségűek voltak, mégis elhaltak. Egy technológia sikere nagyon sok mindentől függ, én például a mai napig nem tudom felfogni a mobiltelefon ilyen mértékű és ilyen gyors elterjedését. A társadalom egyszerűen hozzászokott.

Ezekben az IP és stream jellegű dolgokban én már nem veszek részt, maximum csak mellékszereplőként, kicsit idegen nekem ez a terület. A kollégám, Lois László a vezetője ezeknek a projekteknek.

––Terjednek önről olyan legendák az egyetemen, miszerint ön szakértőként vett már részt bizonyítási eljárásokban, perekben. Igazak ezek a híresztelések?

––Igazak, szerepeltem ilyen dolgokban. A komolyabbakat természetesen nem mesélném el, hiszen ezek bizalmas információk. Több ilyen eset is volt, a legutóbbi egy tűzeset miatt, kigyulladt egy tv-készülékeket szállító teherautó útközben. Nekem azt kellett megvizsgálni, hogy okozhatták-e a kikapcsolt tv-k a tüzet. Az egyértelműen látszott, hogy nem így történt, hiszen a készülékeket a szállítás előtt már két nappal kikapcsolták, a nagyfeszültséggel vezérelt katódsugárcsövekben nem maradhatott annyi töltés, ami tűzveszélyes lenne. Volt olyan szakértő, aki az ellenkezőjét állította. Éppen ezért nem is szeretek bíróságra járni.

––A műsorszórás terén milyen nagy változások várhatóak a jövőben?

––Az nyilvánvalóan látszik, hogy a Video on Demand jellegű szolgáltatás egyre nagyobb szerepet fog betölteni. Ugyanakkor meglepődnék azon, ha a műsorszórás teljesen megszűnne, szerintem meglesz a közönsége a jövőben is. A HD folyamat biztosan tovább él, hiszen van már Super HD és Ultra HD is, ezek bevezetés előtt állnak. Európában az Egyesült Királyságban a legfejlettebb a digitális televíziózási kultúra, ennek ellenére a lakosság egy részét abszolút nem érdekli ez a dolog. Arra is fogadni mernék, hogy húsz év múlva az embereknek nem fog 80 százaléka internet előfizetéssel rendelkezni. Mindennek meg lesz a maga helye, lesznek olyan alkalmazások, melyekhez számítógépre lesz szükségünk, bizonyosakhoz meg inkább a TV-t használjuk majd. Nem merek további, komolyabb jóslatokba bocsátkozni.

Binszki Gergő, Szabó Ádám

12

Magyar Műszaki Értelmiség Napja A május 14-én és 15-én megrendezésre kerülő Magyar Műszaki Értelmiség Napja idén egybeesik Bánki Donát születésének 150 éves évfordulójának ünneplésével. A kétnapos rendezvény szervezője a Magyar Mérnöki Kamara.

Az eseménysorozat gondolata dr. Benkó Sándortól származik, aki szerint „a Magyar Műszaki Értelmiség napja alapvetően két dologról szól: a buliról és a kultúráról”. A buli a már előző számunkban is említett Benkó Dixiland-koncert lesz. Ezért ezt a pár sort a rendezvénysorozat kulturális bemutatásának szánnánk.

Az ünneplés (részletes program a Mérnöki Kamara honlapjáról érhető el) a Magyar Tudományos Akadémián kezdődik.

Dr. Pálinkás József ünnepi köszöntője után Michelberger Pál ünnepi megemlékezése következik Bánki Donátról.

A műszaki értelmiség természetesen nem ünnepelhetné magát tudományos ülés nélkül, ezért Magyarország energiaellátásának helyzetével foglalkozó rövid előadások következnek a megnyitó után.

Ez nekünk különösen fontos lehet, mivel kiemelt hangsúlyt kap a villamosenergia-ipar,

de szó lesz még a gáziparról, kőolajiparról és az épületek és világítási eszközök energiamegtakarítási lehetőségeiről. A szervezők külön felhívják a figyelmet arra, hogy itt kifejezetten a Magyarországon előforduló gyakorlati problémák kerülnek előtérbe, ezért az egyetemistáknak kifejezetten hasznos lehet a részvétel.

A második nap a szervezők átköltöznek a Parlamentbe. Az Országház Felsőházi termében először köszöntőt mond az Országgyűlés alelnöke (Dr. Mandúr László), valamint a hét rendező szervezet (amelyek közt természetesen a BME is ott van) elnöke.

A nap fontosságát az is bizonyítja, hogy a szervezőknek sikerült köztársasági elnökünket is meghívni, így a jelenlévők Dr. Sólyom László ünnepi beszédét is hallhatják. Az alkalom zárásaként dr. Péceli Gábor, dr. Rudas Imre és dr. Molnár Károly átadják a Bánki Donát Jubileumi Emlékdíjat.

További információk: www.mmk.hu www.bankiemlekhonap.hu

Impulzus

LaTeX - Eszik vagy isszák?

Gondolkodtál már azon, hogyan készül az igényes matek- vagy számtudjegyzet? Továbbmegyek: hogyan születhet meg akár már a nyomda előtt (nélkül) egy szedésileg is korrekt tudományos cikk vagy hivatalos levél? Esetleg szívtál már a Worddel, és felmerült benned, hogy a diplomamunkád megírásához majd valami hatékonyabb eszközt kellene keresned?

Igazából mindegy, mi a válasz, a LaTeX-ről (ejtsd: „lateh”) már csak azért is érdemes legalább egyszer hallani, merthogy műszaki egyetemisták volnánk, és mint ilyenek, bármikor előfordulhat, hogy olyan minőségű munkát készülünk kiadni a kezeink közül, mely megérdemli az igényes kinézetet.

Rögtön az elején tisztázzuk a LaTeX szó kiejtése körüli félreértést. Bár ugyanúgy íródik, a LaTeX szó legutolsó betűje mégsem a latin ábécé nagy iksz betűje, hanem a nagy khí a görög ábécéből, így a szót erős h-val kell ejteni, kb. úgy, mint a technika szó esetében.

Tehát mi a LaTeX? A válasz kicsit összetett, de kezdetnek jól megvilágítja a dolgot a keletkezésének a története Jeney Gábor tollából: „Leslie Lamport írta a TeX dokumentumformázó nyelv kiegészítéseként, hogy a dokumentumok készítése könnyedén megoldható legyen. Alapelv: a tartalom a lényeg és nem a forma. Ebből következően a komplex formázási feladatok megoldása macerás lehet LaTeXben. Jelenlegi verziója a LaTeX 2e [...]. A LaTeX a TeX-re épül. [...] A TeX szintén tördelőnyelv, de sokkal összetettebb, bonyolultabb. A TeX-et Donald E. Knuth

írta, amikor összeveszett a kiadóval A programozás művészete című könyvének tördelése kapcsán. A saját programjával tördelte művét, amelyet így formázott állapotban tudott leadni.”

Tehát akkor mi is a LaTeX? Legalább két dolog egyszerre: szkript- vagy tördelőnyelv dokumentumok, vagy legalábbis azok forráskódjának megírásához, és program, mely ezen forráskódokat lefordítja, és belőlük kész, már megtekinthető, .dvi formátumú kimenetet képez. A dvi a device independent rövidítése, így ebből a fájlból később egy újabb, a felhasználási célnak jobban megfelelő fájlt szokás készíteni (postscript, PDF, fax, stb.). Amúgy már a .dvi fájl tartalma is megjeleníthető, csak ehhez külön program szükséges (pl. Yap, vagy Unix környezetben xdvi), a Windows kép- és faxmegjelenítő többek között erre sem lesz jó.

XXXVI./8.

Más irányból közelítve: remélhetőleg mindenki tudja, mely elv rejtezik a WYSIWYG betűszó mögött (What You See Is What You Get). A Word vagy az OpenOffice.org szövegszerkesztője ilyen programok: tulajdonképpen nemcsak a szöveg szerkesztésére adnak lehetőséget, hanem annak tördelésére, küllemének igen sokrétű módosítására is, és mindezt on the fly, vagyis a monitorunkon mindig a már kész dokumentum látszik, úgy, ahogy az a nyomtatóból várható. Na, a LaTeX nem ilyen (bár ilyen formában is elérhető – lásd pl. Scientific Word).

Egy LaTeX-es doksi keletkezése sokkal inkább hasonlítható a programíráshoz: a mi feladatunk ilyenkor egy .tex kiterjesztésű plain text dokumentum előállítása (célszerűen valamilyen okosított, de lényegében) sima szövegszerkesztővel, amit aztán odaadhatunk a fordítónak. A lényeg a forráskódban használt parancsokban van. A kimenet ezek által válik igazi dokumentummá, nem is akármilyenné.

Némi gyakorlat birtokában a megfelelő parancsoknak a szövegbe ágyazásával a fordítót tipográfiailag kifogástalan dokumentum előállítására tudjuk rábírni. Ahogy általában a programnyelveknél, természetesen itt is vannak formai követelmények, szabályok, betartandó szintaktikák, egységes jelölésrendszer (meg egy csomó olyan lehetőség, amik többségét valószínűleg sosem fogjuk használni), de azért megijednünk még ifjú titán menedzserként is szükségtelen: nulláról sokkal előbb bele lehet jönni, mint a C++-ba.

Nézzünk gyorsan pár példát, hogy legyen valami fogalmunk végre! Elöljáróban még annyit, hogy a \ jelöli a parancsok kezdetét, a {}-ek blokkosítanak, a % pedig kommentezi a sort. Így pl. a Celsius fok (°C) kis karikáját a \circ paranccsal kell előcsalogatni. Ilyenkor a szövegbe csak folytatólagosan beírjuk ezt az öt karaktert, és a helyén a kész doksiban majd a kis karika fog megjelenni. Így működik. (És amúgy rengeteg (!) olyan speciális karakter létezik, ami a világ semelyik billentyűzetén sem található meg.)

Vagy pl. felsorolást a következő formában is megadhatunk: \begin{itemize} \item Első elem \item Második elem %megjegyzés \item Harmadik elem \end{itemize} Ezzel egy egyszerű, számozatlan felsorolást tudunk megvalósítani: • Első elem • Második elem • Harmadik elem Végül egy kevésbé gyerekes példa: a \[ x_{1,2} = \frac {-b \ pm \sqrt{b^2 - 4ac}} {2a} \] kódrészlet a mindenki által jól (vagy

mostanra talán már kevésbé jól) ismert képletben fog megtestesülni. Ez utóbbi eset szabályainak kitalálását az érdeklődőbb olvasókra bízom.

Tekintve, hogy nem csak a kitalálója írt könyvet a LaTeX-ről, megkockáztatom, bocsánatos bűn, hogy jómagam egyedül nem leszek képes teljes mélységében bemutatni a LaTeX és a tipográfia világát e kicsiny cikk keretében. És valóban: nem véletlenül önálló szakma a nyomdász, de még azon belül is vannak szakterületek és érdekes állatfajok. Természetesen a LaTeX képességei sem merülnek ki a fent bemutatott érzékeltető jellegű példában. Eleve többféle dokumentumot tudunk létrehozni LaTeX-hel: article – cikk (általában ezt hasz náljuk) report – beszámoló („könyvesebb”,

mint az előző) book – könyv (ez már komoly dolog)

letter – levél (hivatalos levélforma)

slide – fólia (előadásokhoz)

Ezt már a kód legelején meg kell adni (az ún. preambulumban), a nyelvvel, elválasztással, és rengeteg más olyan beállítással együtt, amire nem is gondolnánk (pl. papírméret). Ezekhez a beállításokhoz aztán igazodni fog az egész dokumentum a fordítás után. Így már látható, miért mondják, hogy a WYSIWYG elvű szövegszerkesztők lokális szemléletűek:

helyenként egy kis szövegformázás könnyedén elvégezhető bennük, de egy hosszabb mű egységes áttördelése komoly nehézségek elé képes állítani az embert. Nem is beszélve azokról a képességekről, amikről azok még hírből sem hallottak. Ilyen például a hivatkozások automatikus kezelése. Miért ne, végül is egy igen okos program dolgozik nekünk! Gondoljuk csak el: a megfelelő helyeken elhintjük a kis rejtett parancsokat a dokumentumtörzsben, és egyetlen utasításra a forráskód végén minden igényt kielégítő irodalomjegyzék generálódik az esszénk végére. A fejezetek és alfejezetek (hét logikai mélységi szint a fejezeteknek) számozása és a tartalomjegyzék-generálás hasonlóképpen könnyen automatizálható feladat.

Az intelligens oldalszámozás ezek után remélhetőleg magától értetődik mint lehetőség. És akkor még a LaTeX egyik leg-

nagyobb adujáról, a szép és igen korrekt matematikai szedésről nem is beszéltünk.

A soron belüli matematikai kifejezések mellett természetesen elérhetők a matekkönyvekben megszokott, külön sorba kerülő számozatlan vagy számozott képletek is, amik szintén címkézhetők, és így könnyen hivatkozhatók. Ezeket figyelembe véve nem csoda, hogy a kiadók mellett leginkább a tudományos szövegeket és/vagy sok hivatkozást tartalmazó dokumentumokat szerkesztők használják szívesen a LaTeX-et. A szemünk előtt még csak a távoli jövőben lebegő diplomamunka is remélhetőleg tudományos munka lesz, várhatóan hivatkozásokkal, képletekkel és minden elképzelhető egyéb földi jóval. A képek és táblázatok beágyazása, számozása, aláiratozása, hivatkozása, illetve a táblázatok létrehozása, formázása, igazítása és belőlük automatikus jegyzékkészítés szintén mind alapvető képességnek mondható – a szövegformázással, ligatúrákkal, térköz-, hasáb- és listakezeléssel együtt.

Végül – de ezzel nem merül ki a LaTeX képességeinek tárháza – emeljük ki a „metanyelvi” képességeket is: saját magunk is létrehozhatunk különböző parancsokat, definiálhatunk a szövegen belüli környezeteket vagy feltételeket, amiktől szintén függ majd a tördelés és szedés.

Szeretnénk még e cikk keretében felhívni a figyelmet a mindenki által szabadon felvehető Dokumentumszerkesztés LaTeX használatával című 3 kredites tárgyra (vigyázat: a megfelelő kurzust kell kiválasztani a tárgyon belül), és legalább a diploma közeledtével mindenkit a felvételére és elvégzésére buzdítani. Ez a tárgy ugyanis pont azért jött létre, mert „a hallgatói dolgozatok (diploma, TDK, önlab beszámoló stb.) minősége meglehetősen alacsony volt. Szükséges beszélni az alapvető tipográfiai szabályokról, mert azokat sehol sem oktatják (középiskolában kellene).

Másrészt a szövegtördelő programokat sem tudják használni a hallgatók (tartalomjegyzék kézzel stb.). A tárgy célja, hogy (1) betekintést nyújtson azokba az alapvető tipográfiai szabályokba, melyek ismerete elvárható egy diplomás embertől, (2) megtanítsa a LaTeX2e, OpenOfice. org vagy M$ Word használatát, a beszámolók írására fókuszálva.”

Will

Felhasznált irodalom Jeney Gábor: Órai jegyzet a Dokumentumszerkesztés LaTeX használatával c. tárgyhoz Jeney Gábor: Hogyan néz ki egy igényes dokumentum? http://hu.wikipedia.org/wiki/LaTeX

13

Da Vinci - A Géniusz Ezzel a címmel nyitották meg azt a kiállítást a VAM Design Centerben, amely a híres polihisztor, Leonardo da Vinci munkásságát dolgozza fel, a látogatók megismerhetik, mint feltalálót, művészt, anatómust, szobrászt, mérnököt, zenészt és építészt.

Több mint 10 évig tartott megalkotni a kiállítást, amelyen láthatóak a zseni feljegyzései alapján megépített gépek, találmányok, aprólékos anatómiai vázlatai, tanulmányai az Anghiari csata festményhez, valamint világhírű műveinek reprodukciói: Az utolsó vacsora, a Vitruvianus és a Sforza háromdimenziós, interaktív bemutatója, melyek alapján soha nem látott perspektívákból ismerhetők meg a híres művek és azok keletkezésének háttere.

A Da Vinci – A Géniusz kiállításon több mint 1000 négyzetméteren ismerkedhet a közönség Leonardo da Vinci találmányaival.

A látnivalókat tematikailag rendezték: fizikai és mechanikai elvűek, polgári és katonai gépek, vízi és légi szerkezetek, valamint zenei eszközök. A zseninek köszönhetőek a siklórepülő, az ejtőernyő, a helikopter, a bicikli, a tank, a tengeralattjáró, a golyós csapágy valamint a fogaskerék tervei, sok más, a korát messze meghaladó találmány mellett.

Festményei közül Az utolsó vacsora, az Önarckép, a Mona Lisa, a Hermelines nő, az Angyali üdvözlet, a Sziklás Madonna, a Madonna Benois, a Madonna Litta, a Zenész képmása, a Szent Jeromos, valamint a Vitruvianus eredeti méretű reprodukciói láthatóak Leonardo da Vinci jegyzetei és anatómiai rajzai mellett. Olyan érdekességeket is megtudhatunk a művészről, mint hogy például Mona Lisa az egyetlen festménye, amelyet nem megrendelésre festett, és haláláig nem vált meg tőle, mindenhová magával vitte, vagy hogy Leonardo da Vinci balkezes volt, és valószínűleg ezzel függ ös�sze híres tükörírásának megalkotása is.

A tárlat része a világhírű Mona Lisa titka elemzés, Pascal Cotte munkája.

A francia mérnök egész életét a festmény tanulmányozására és megóvására tette fel.

Megalkotott egy 240 megapixel felbontású multi-színkép kamerát, ami egyedi infravörös technikát alkalmazva olyan megvilágítást és szkennelést tesz lehetővé, amely ártalmatlan a festményre, ám virtuálisan képes „lehámozni” az évszázadok alatt a képre rakodott rétegeket.

Ezzel a kamerával Cotte képes megmutatni, hogyan nézett ki a Mona Lisa eredetileg, a restaurálások és egyéb állagmegóvási próbálkozások, utólagos festések alatt – beazonosítva az egyedi színezést, amelyet Leonardo használt.

Ez a példa nélkül álló tanulmány, amely a Louvre és a Francia Kulturális Minisztérium engedélyével és együttműködésével történt, képes megmutatni a művet a maga valójában.

Az elképesztő felfedezéseket a látogatók is szemügyre vehetik, mint ahogy a legnagyobb, egy 4x3 méteres, tökéletes felbontású Mona Lisa képet is, amelyen minden apró részlet jól megfigyelhető.

Végigjárva a kiállítást, azt kell, hogy mondjam, hogy mindenképpen megéri ellátogatni oda, mert – bár közhelyesen hangzik – tényleg látni kell. Rendkívül hangulatos az egész kompozíció, a háttérben lágy zene szól, egy olyasfajta érzés keríti hatalmába az embert, mintha maga a művész szelleme is jelen lenne.

A kiállítási tárgyakat megfelelő mennyiségű magyarázattal, leírással látták el (mind magyar, mind pedig angol nyelven), nem kevés

és címszavas, de abba a hibába sem estek a szervezők, hogy túlmagyarázzák a dolgokat – utóbbit például az ugyanitt megrendezett Bodies kiállításon éreztem. A tárlat több nagy egységre van osztva, mint például a Mona Lisa is egy külön egységet képvisel, ezek előtt egy nagyobb, átvezető szöveggel találkozhat a látogató.

Fontosnak tartom kiemelni, hogy a kiállítás nem szűkölködött az interaktivitásban sem, a szervezők kreativitását dícsérik azok a kijelzők, amelyekkel több helyen is találkozhatunk sétánk során, és ahol egy-egy jelentősebb témát dolgoznak fel. Itt szintén felhozhatom példának a Mona Lisát, ahol a Cotte által kifejlesztett kameráról, illetve annak képalkotási eljárásáról tudhatunk meg részleteket.

Szintén pirospont jár azért, hogy egyes kiállítási tárgyak kipróbálhatók, például magunk is összerakhatunk egy hidat, vagy beléphetünk a tükörszekrénybe, tehát ilyen téren sem érheti panasz a kiállítókat.

Végszóként csak annyit írhatok, hogy tényleg érdemes megtekinteni ezt a kiállítást, mert olyan élményekben lehet részünk, amiket eddig egészen biztos, hogy nem tapasztaltunk. Kicsik és nagyok is megtalálhatják a számukra érdekes dolgokat, és minket, műegyetemistákat pedig „gyárilag programozottan” érdekelnek a technikai vívmányok.

A kiállítás 2009. július 9-ig látogatható.

Látogatói információkat a www.livenation.hu oldalon találhattok.

Mindenkinek jó szórakozást kívánok hozzá!

Ákos

Hagyd, hogy megtaláljanak az élmények!

Képzelj el egy olyan világot, melyben a legjobb barátaiddal láthatatlan háló köt össze. Észre sem veszed, és egyik buliból a másikba csöppensz, olyan élményekkel gazdagodva, melyektől mindenkinek tátva marad a szája. Barátok nélkül élni lehet, csak nem érdemes!

Az élmények akkor igazán emlékezetesek és maradandók, ha meg tudod osztani azokkal, akik a legközelebb állnak hozzád. A tavasz a megújulásról szól, amikor újra felfedezheted a világot, és minden egyes nap tartogathat számodra életre szóló élményeket. Ugye te sem szeretnél otthon ülni egyedül? Itt az idő, hogy felvedd a fonalat, végigpörögd az egyre melegebb estéket, és megszervezd az év leghajmeresztőbb bulijait!

14

A djuice is megújult, hogy még izgalmasabb legyen a tavasz. A djuice folks kiegészítő csomaggal például most három djuice-os barátodat 3 forintos percdíjért hívhatod egész nap, mindössze 300 forintos havidíjért. Erre a barátaid sem fognak tudni nemet mondani, főleg ha azt is megtudják, hogy most 3 hónapig elengedjük a havidíjat! A szolgáltatást – és a három hónapos havidíjkedvezményt – természetesen akkor is igénybe veheted, ha már előfizető vagy.

Elvégre nem szeretnétek szem elől téveszteni egymást a barátaiddal, nem igaz?

Legyetek elválaszthatatlanok, pletykáljatok, bulizzatok, élvezzétek az életet! A djuice-szal tiétek a világ!

www.djuice.hu

Határ a csi l lagos ég...!

A Masat-projekt: ami még a csapatra vár

XXXVI./8.

Az első magyar műhold bemutatásával foglalkozó cikksorozatunk a végéhez ért. Ebben a részben megpróbáljuk bemutatni a felbocsátáshoz vezető utat, magát a felbocsátást és a projekt jövőbeni terveit, lehetőségeit, álmait.

A földi állomás A műhold építésével párhuzamosan fontos szerepet kapott a földi állomás kialakítása is. Ennek legfőbb feladatai közé tartozik a szatellitet vezérlő parancsok sugárzása, pályájának követése, illetve az érkezett jelek fogadása és feldolgozása. Az állomás jelenleg a BME V2 épületében van, és az épület tetején található antennát, illetve a Műegyetemi Rádió Club rádióberendezéseit használja. A műholddal való kommunikáció két darab, 11 elemes Yagi antenna segítségével történik, melyek két különböző sávon (400 MHz és 140 MHz) működnek.

A földi állomás egy routeren keresztül alkot hálózatot, amely egyrészt egy vezérlő számítógépből (Mission Control Computer) és egy szerverből (Ground Station Server) áll, melynek fő feladata az antennák és a rádió vezérlése. Mindezek mellett a hálózatban található még egy adatbázis szerver (Public Database Server) is.

Az irányítási parancsok egy kliensen keresztül érkeznek a központi szerverhez.

Ha a földi állomáson be van kapcsolva az erősítő, a végfok, az antennaforgató és a rádió, akkor a műholdirányítás teljes mértékben megvalósulhat távolról is.

A szerver vezérlési feladatai több komponensből állnak, ezek egyik legfőbb része a V2 épület tetején található antennák irányítása. Az ehhez szükséges antennaforgató elektronikát a csapat szintén saját maga készítette, mind a fizikai megvalósítás, mind pedig a vezérlő szoftver tekintetében.

Az antennák már korábban fent voltak a V2 tetején, de egy villámcsapás következtében a hozzájuk tartozó elektronika használhatatlanná vált.

Az irányítás lényeges eleme az űreszköz aktuális helyzetének megállapítása.

Ez egy már meglévő program segítségével történik, amely a NORAD adatbázisából előre letöltött és adott időnként frissített pályaadatokból kalkulálja ki, hogy egy adott időpillanatban pontosan hol tartózkodik az objektum, és ekkor a Föld mely pontjaiból látható a horizont felett.

A kiszámított koordinátáknak köszönhetően a program megadja azt, hogy a Földön egy adott ponton elhelyezett rádióantenna milyen eleváció és azimuth értékek mellett néz a megfelelő irányba.

Az antennaforgató elektronika számára

egy saját fejlesztésű szoftver segítségével dolgozzák fel ezt az információt a működés során. Az így kapott pályaadatokat használja a központi szerver (bizonyos kiegészítő számítások után) az antennák hangolásához és irányításához.

A földi állomás éles tesztje is lezajlott már. Egyrészt a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó Charles Simonyival kommunikáltak többször is, így a Föld-űr kapcsolatot próbálhatták ki. Másrészt 2009 áprilisában a Masat-1 rádióját is kipróbálták, egy hőlégballonra erősítve felvitték 1200 méteres magasságba a Velencei-tónál, és vették a jeleit a BME-n.

Tesztek Mint minden rendszert, a Masatot is tesztelni kell indulás előtt, méghozzá az űrbeli körülményekhez hasonló viszonyok mellett. Korábban már írtunk róla, milyen kellemetlen odafent az „időjárás”. Ahhoz, hogy egy űreszközt fel lehessen szerelni egy rakétára, előírt teszteken kell átmennie.

A gyártónál egy szigorúbb előírás szerint (kvalifikációs teszt), a felbocsátónál pedig már kicsit enyhébb (elfogadási teszt) szerint. A felbocsátási stressz vibráció formájában éri a szerkezetet. Ennek megfelelően rázópados tesztet kell elvégezni szinuszos, valamint véletlenszerű rázásra és statikus gyorsulásra is (ahhoz hasonló, mint amit a filmekben láthatunk az űrhajósok kiképzésekor, bár egy ilyen rakéta sokkal nagyobb erőhatásokat keltve indul).

A szélsőséges hőmérséklet és az űrben található vákuum együttesen követeli a termo-vákuum tesztet. Vákuumban nem oszlatja szét egyenletesen a hőt a környező levegő (mert nincs), így egyes alkatrészek túlmelegedhetnek és elromolhatnak. Ezzel a teszttel a műhold hőháztartásának egyenletességét és az alkatrészek működés közbeni termikus viselkedését kell ellenőrizni.

Az űrkörülményekre való felkészítés fontos eleme az úgynevezett bake-out folyamat, a repülő példányt magas hőmérsékletre felhevítik, hogy az alkatrészekben esetlegesen bennrekedt gázok kigőzölöghessenek.

Ha ez nem történne meg, a vákuumban az ilyen, nem kisütött elemek fel is robbanhatnak.

Az utolsó kötelező teszt a sokkhatásokat vizsgálja, ez körülbelül annak felel meg, mintha a műholdat alulról, nagy erővel és hirtelen ütnék meg. Ez hivatott szimulálni a rakéta egyes fokozatainak begyújtásakor tapasztalható erős, de rövid ideig tartó lökést.

A specifikáció ezeket a teszteléseket írja elő konkrétan, de a vizsgálatok paramétereit csak ajánlásként fogalmazza meg, amiken a kilövést szervező cég tetszőlegesen szigoríthat. Ami viszont soha nem változik, azok a méretek, amik a Cubesat szabványban kerültek rögzítésre. Ezek tized milliméterre megszabják a műhold kiterjedését, emellett a rendszer tömege és a tömegközéppont elhelyezkedése is kötött (ezeknek a paramétereknek hőtágulás esetén sem szabad lényegesen megváltozniuk). Vannak további megkötések is, a legváltozatosabb területeken, mint például a vezetősínek anyagára, az élek lekerekítésére, rugók elhelyezésére, vagy akár az akkumulátorok töltöttségére vonatkozóan.

Amennyiben ezeknek a feltételeknek nem felel meg az űreszköz, akkor szó sem lehet kilövésről, és a repülő példányt kicserélik a tömegmodelljére.

A felbocsátás A Masat-1 építői a holland ISIS (Innovative Solutions In Space, a Delfti Műszaki Egyetem spin-off cége, melyet egyetemi hallgatók alapítottak) cégen keresztül szervezik a hordozórakétára való felkerülést. Erre több országban is lehetőség nyílik, a lehetséges választások: az Orosz Űrügynökség, egy kínai kísérleti rakéta, az ESA programjai, az indiaiak űrprojektje, valamint az amerikai NASA. Többek között ezeket kellett számba vennie a fejlesztőknek. A Masat-1 esetében a választás az indiai lehetőségre esett. A kilövést intéző cégnek is lehetnek egyedi elvárásai az elfogadási teszttel kapcsolatban, hiszen a rakétájuk is egyedi. Ezzel kapcsolatban mindent részletesen leírnak a felbocsátási szerződésben, mely rögzíti, hogy a rakéta indulása előtt egy meghatározott dátumig szállítani kell a műhold

15

repülő példányát (vagy azzal egyenértékű, azonos tömegű, méretű, úgynevezett Dummy modellt, mely egy üres fémkocka), valamint a kiegészítő földi csomagot (Ground Support Equipment). Erre például azért is van szükség, mert a becsomagolt műholdakat egy bizonyos ideig tárolják, a kilövéskor a felélesztéshez szükséges energiaigény miatt az akkumulátort fel kell tölteni. A rakéta pályára állásakor először általában a hasznos teher, a fő műhold indul el, majd ezek után indítják a P-POD-ban sorban ülő CubeSatokat (úgy lehet elképzelni, mint tyúkanyót a kiscsibéivel). A holdak közti induló távolságot rugós indítókkal biztosítják, ez a távolság az idő előrehaladtával egyre nő. Ha letelt az előre rögzített, rakétáról leválás óta eltelt időintervallum, a műhold feléledhet, kinyithatja az antennáját, és megkezdheti a kommunikációt. Ha minden jól megy, a kommunikáció három hétig fenn is marad (a csapat ezt tűzte ki célul, a szimulációk alapján ennyit biztosan bírnia is kell), de az élettartam ennél több is lehet, leginkább a felhasznált alkatrészek minőségétől és a tervezéstől függ.

A jövő A csapat tagjai már most is tele vannak ötletekkel és tapasztalatokkal, mely egy Masat-2-t meg tudna tölteni. A projekt célja, mivel hallgatók végzik, egy minőségigényes és bonyolult rendszer megtervezése és építése. Éppen ezért az első lépés, a Masat-1 csak egy ugródeszka, egy pilot projekt, melynek folytatódnia kell. Az Európai Űrügynökség is szeretné, ha folytatódna, hiszen országunkban ezen a területen úttörő a tevékenység, lévén mégiscsak ez lesz az első magyar műhold.

A későbbiekben megnyílhat az út az 1U-s CubeSatoknál nagyobb műholdak építési lehetősége előtt is, egy 3U-s vagy esetleg egy 6U-s műholdon már sokkal több a lehetőség. Ha a Masat-1 kísérlete sikeres lesz, vagyis az ADCS (Attitude Determination and Control Subsystem – a stabilizációért felelős alrendszer), mely egy normál műhold esetében az alaprendszer része, tud stabilizálni, akkor ezeket a tapasztalatokat felhasználva irányított antenna telepítése is lehetővé válik. Ebben az esetben értelemszerűen megnő az adatsebesség, szóval egy optika, egy

kamera által készített képet is le lehetne hozni, így a jelenleg meteorológiai vagy mezőgazdasági célú fényképezésre fordított súlyos összegek is határainkon belül maradhatnának.

Cikkeink során remélhetőleg mindenkinek nyilvánvalóvá vált, hogy műholdat építeni nem kis feladat, ennek ellenére a megfelelő szaktudás, kreativitás és elhivatottság házasításával számunkra sem elérhetetlen egy ilyen projekt. Mint ahogy olvashattátok, az élet nem állhat meg a Masat-1 után, amennyiben támogatni, vagy esetleg csatlakozni kívántok a folyamathoz, a lehetőség adott, keressétek fel az illetékeseket. A következő félévtől célzottan műholdas témájú önálló labor és diplomamunka témákat is találhattok az EET és HVT weboldalain, és persze ha saját ötletetek lenne, amit szeretnétek megvalósítani, akkor itt a lehetőség nagyot álmodni!

Bodó Zsófia, Szabó Ádám, Zovits Ádám

Köszönjük az egész csapatnak a cikksorozat írása során nyújtott segítséget!

TI…avagyE figTIEhters, FTW! regionális konferencia és hallgatói verseny, Románia - Galati, 2009. április 9-11.

Az Impulzusban már-már hagyomány övezi a hallgatói útinaplókat, a külföldi tanulmányi utakon szerzett tapasztalatokat elbeszélő írásokat.

Nemrégiben az ETT jóvoltából csatlakozhattam a háromfős magyar diákkülönítményhez, akik részt vettek a Romániában megrendezett TIE áramkörtervező bajnokság döntőjében. Miről is szólt ez a rendezvény? Az alant terpeszkedő írásban többek között erre is fény derül.

Az Elektronikai Technológia Tanszéken nagy hagyománya és múltja van a nyomtatott áramkörök gyártásának és természetesen a tervezésnek is. Jómagam is ezen a tanszéken vagyok főszakirányos hallgató.

Még március elején, egy beszélgetés során Dr. Illyefalvi Vitéz Zsolt tanár úr emlegette a közelgő TIE versenyt, melyre először csak bizonytalan fejcsóválás volt a reakcióm.

Telt-múlt az idő, a versenyt kihirdették a tanszéken, két évfolyamtársam kapva kapott a lehetőségen, így én is úgy döntöttem, kipróbálom magam a megmérettetésen. A gond nem is a feladattal volt.

Sokkal inkább azzal volt a problémám, hogy a versenyt jó mérnökként (azaz az időbeosztás problémájának fondorlatos megoldójaként) be kellett zsúfolnom egy nyelvvizsga, egy lapzárta és a diplomamunka készítésének lépései közé. Így utólag azonban be kell vallanom, az út minden viszontagsága ellenére is megérte belevetni magam a buliba.

Az előzetes készülés során megkaptuk a tavalyi anyagot, így nagyjából sejtettük, hogy mire is számíthatunk majd. A feladat a következő volt: egy spéci motoros alkatrész köré

16

kellett tervezni egy teljesen egyedi formájú, kétrétegű nyákot, melyhez természetesen szinte nulla könyvtári segítség, körülbelül tizenöt lépésnyi utasítássorozat és háromnégy oldalnyi specifikáció tartozott. A versenyen ennek a feladatnak a megvalósítására tavaly három órát kaptak a versenyzők. Amikor ezt a követelményt megláttam, nyeltem egy nagyot – nincs az a droid (nemhogy egy diák), ami ezt a lapot nulláról három óra alatt megtervezi. Szerencsére megnyugtattak, hogy a tavalyi bajnok sem jutott a probléma végére, és a dobogó alsóbb lépcsőin tanyázó játékosok sem jutottak 60%-os készenléti állapoton túl.

Ezen a tényen felbátorodva, és az ös�szes PADS tudásom összeszedve fixáltam a jelentkezésem. Pár nappal a véglegesítés után kibattyogtam a Keleti pályaudvarra, ahol a többiekkel összefutva felszálltunk a Budapest–Ploieşti vasútjáratra. Enyhe náthával vágtam neki az útnak, de ez nem lombozta a lelkesedésem. A fülkében gyorsan kialakult a jó társaságokban szokásos sztorizós hangulat, de a másnapi fáradságos feladatok miatt igyekeztünk hamar ágyba bújni. A hálófülke mérete nem volt sokkal

nagyobb 2×1.5 m-nél – szűkösen vackoltuk be magunkat az ágynak csak jóindulattal nevezhető fekvőfelületekre. Kis probléma azért becsúszott a számításokba, ugyanis a nyitott ablaknál a tarkóm egész éjjel kapta az ablakrésen bezúduló friss hegyi levegőt.

Reggelre a szerény nátha durva megfázásba csapott át, de a ramaty közérzetemet azért némileg ellensúlyozta a Kárpátok hajnali látványa. A kis hegyi falvak, városkák csodaszépen festettek a mesés környezetben – mire azonban leértünk Ploieşti környékére, az összkép erőteljesen megváltozott. Nem is az ipari jellegű környékkel volt a bajom, nem is az első pillantásra (és másodikra is) lepusztultnak tűnő panelrengetegekkel, hanem a mindent beborító szeméttel és szanaszét hordott építkezési törmelékekkel. Ez az összkép a Ploieşti–Galaţi autóút során mit sem változott, elég durva volt látni a szemét között legelő teheneket és a túlzás nélkül mindenfelé látható törmeléket. Ezt a tényt egyébként a helyi diákok szomorúan nyugtázták, de gyorsan hozzátették, hogy a következő generációk reményeik szerint már másképp tekintenek majd a szemétproblémára. Az autóút után

XXXVI./8. végre megérkeztünk Galaţi városába. Itt is markáns tájkép fogadott minket, a Duna deltavidéke mentén épült majd 300 000 lélekszámú település a folyó mentén elnyúlva egy valódi ipari-kikötő centrum képét festette elénk, hatalmas dokkokkal, páratlanul szép folyószakasszal és egymás mellett tornyosuló panelházak katonás rendjével. A Galaţi Egyetem (Dunarea de Jos) műszaki divíziójának központja amúgy a város centrumtól nem messze helyezkedik el, nyugisabb környéken. Miután megérkeztünk, szinte semmi pihenésre nem jutott időnk, így egyből betessékeltek minket a kezdődő konferenciaprogramra. Nem volt vicces totál náthásan, a maradék zsebkendőimet végpontig kikalkulálva végigülnöm a teljes délutánt, de félidőben legalább kaptunk némi elemózsiát és itókát, amivel az utazás során elvesztett energiákat (részben) vis�szanyertük. A felszólalók között volt az IEEE kutató előadója, Prof. Nihal Sinnadurai, aki az elektronikus termékek megbízhatóságáról tartott érdekes és átfogó előadást, valamint az IEEE hallgatói programjáról is mesélt egy sort. Alexandru Borcea, az ARIES (Romanian Association for Electronic and Software Industries) elnöke az ipar nyalábosításáról beszélt, mely szintén egy megfontolandó szemlélet a mai gazdasági helyzetben. Illyefalvi tanár úr a nemzetközi többnyelvű internetes oktatás és az Elec2Eat rendszer előnyeit prezentálta a felszólalása során. Tanár úrnak az előadás során Bátorfi Réka asszisztált, aki a különítmény tanszéki kísérője, egyben mindenes segítőnk is volt a pár nap során. (Ezúton is köszi mindent, Réka!)

Az előadások után megkaptuk az instrukciókat a másnapi versenyhez, a gépeket és a tervezői alkalmazásokat leellenőriztük. Ezután a vacsora következett, ahová természetesen ismét kis késéssel estünk be. Már csak a javában lakmározó profok mellett jutott nekünk hely, akik roppant kedvesen faggattak minket az utunkról és a motivációinkról. Az ismerkedős töltözködés után végre-valahára elfoglaltuk a tiszta, takaros koliszobánkat, majd elraktuk magunkat másnapra.

Reggel hat óra, kávéautomata a másik épületben, sorakozó az épület előtt, reggelihez indulás perceken belül... A kómás ébredés után azért ellenőriznünk kellett, hogy fiúk, avagy lányok vagyunk-e, de a reggeli gondolata valahogy mindenkit képes volt felébreszteni. Miután feltöltődtünk joghurttal és szalámis zsömlével, téptünk is vissza a campusra – hisz háromnegyed nyolckor már kezdődött a verseny. Az idei feladatban egy nyákra szerelhető mini CCD kamerán volt a hangsúly. Az áramkörön egy 64 lábú mikrokontroller is helyet kapott, de a legdurvább az volt, hogy a LED-ektől kezdve szinte a legegyszerűbb csatlakozóig mindent új könyvtári elemként kellett definiálni – ami részben a szegényes alapkönyvtár-

nak és a szívatós speciális alkatrészeknek volt köszönhető. Szerencse, hogy előre le lehetett beszélni a szervezőkkel a tervezőprogramokkal kapcsolatos preferenciánkat, így a gépen előre telepítve várt a jó öreg PADS, amellyel azért kis gyakorlat elsajátítása után elég jól lehet dolgozni. A háromórás limit nagy része így is a footprintek és a sémaelemek megalkotásával telt.

Szinte le sem pergett ez az idő, már jöttek is az asszisztensek, és közösen átfutottuk a legfontosabb pontokat. Így az értékelésre gyakorlatilag várni sem kellett. Mókás közjátékként az értékelő kollégák közé odalépett az egyik román srác, aki angolul elkezdte fikázni a feladatkidolgozásom. Én persze diplomatikusan mosolyogtam az intermezzón, de gondolatban azért elküldtem melegebb éghajlatra a srácot („’nyádat nitpickeld, ázze!”).

Az értékelés és az összesítés késő délutánig elhúzódott, de szerencsére mi a srácokkal hamar végeztünk a hivatalos javításnál.

Az eredményhirdetésig sétáltunk egy kört a városban, megnéztük a szépséges Galaţi Operaházat, az egyetem főépületét, és jutott idő végre vásárolni egy normális szupermarketben. Az értékelés alatt az egybegyűlt professzorok workshopot tartottak maguk között, mi pedig (biztos, ami biztos) a díjkiosztó előtt még betoltunk egy jó erős kávét.

Az eredményhirdetés egyben a program hivatalos lezárása is volt – az első díjazottak igen komoly anyagi támogatásban részesültek, és a Mentor Graphics egykoron ugyanezen a versenyen brillírozó szakembere is beszédet mondott. A fiatalember tudomásom szerint a dobogósokat gyakornoki munkaajánlattal várta... Mi nem értünk el dobogós helyezést, de egy roppant kedves román professzor biztató szavait elfogadva nyugtáztuk: már a tapasztalatért is megérte egy ilyen versenyre beneveznünk.

A díjkiosztót az esti vacsora követte, a tányérunkon gyanúsan bambuló, roston sült folyami hallal. Nem véletlenül fogyott jobban a friss baguette az asztalra pakolt kenyereskosarakból, mint a szálkás pikkelyes cucc… A vacsora után megbeszéltük Rékával és a fiúkkal – köztük Vladdal, a bukaresti egyetem végzős hallgatójával –, hogy mivel valószínűleg az életben nem látjuk többet a galaţi hajnalt, ezért kimegyünk reggel hat előtt a parkba megnézni a Duna deltája mögül felkelő napot. Ebben maradtunk, majd mentünk szunyókálni.

Utolsó nap, négy és fél óra alvás, hajnali ötkor való ébredés, magunk világáról nem tudás, Duna partjára mégis kimenés, felhőkön káromkodás, napfelkeltéről lemaradás, sajnálkozás…

Morogva mentünk vissza a szállást adó koleszunkba, és megint nem volt nyugtunk: egy gyors pakolás és reggeli után már ismét úton voltunk, mert délelőtt még egy dunai sétahajózás várt ránk. Láttunk

feldolgozóüzemet, nyolckarú pókként fölénk meredő darukat, nemzetközi tengerjáró kompot és megannyi indusztriális fémszörnyeteget a dokkok mellett… Az ipar, az infrastruktúra és a szállítóútvonalak láthatóan jelentős szerepet töltenek be a környék gazdaságának vérkeringésében, annak ellenére, hogy sok üzem, épület láthatóan évek óta nem működik… A pusztuló múlt és a dolgosszorgos jelen békében férnek meg Galaţiban egymás mellett.

Mire a hajókirándulásnak vége lett, még egy utolsó búcsút vettünk a fogadóbizottságtól, majd három óra gyors autókázás után ismét Ploieştiben találtuk magunkat.

Mivel a vonat este hat órás időpontra volt kiírva, ezért igyekeztünk visszaérni időben, ami miatt fel kellett áldoznunk a galaţi McDonald’s-ebédet. Sebaj, lefixáltuk a sofőrrel, hogy ha majd a másik nagyvárosba időben befutunk, akkor meglátogatjuk a helyi McDót. A sofőr valamit félreérthetett, mert bár átmentünk a városon és láttuk is a jellegzetes M betűs éttermet, de érthetetlen módon nem álltunk meg, csak később az állomáson. Mivel csomagokkal felszerelkezve senki nem akart (nem mert) visszamenni a központba, ezért egy helyi kis büfében ebédeltünk. Lehet szidni a gyorsétterem-láncokat, de egy biztos: a világon mindenhol ugyanazt a minőséget szolgáltatják, nem úgy, mint a vasúti megállók büféi. Mire a vonat megérkezett, ismét elég ramatyul éreztem magam, és úgy tűnt, hogy egy erőteljes láz is kialakult a szervezetemben. Ezt betudtam a maradék náthának, a végtelen kimerültségnek, de mire felértünk a Kárpátokra, már kiderült, hogy egy enyhe ételmérgezés áll a dolog mögött. Legyen elég annyi, hogy az amúgy sem kényelmes vonatutat gyakorlatilag ismét végigcidriztem (csak most a láztól rázott a hideg). Éjjel a határon gond volt a járatunkkal, ezért félreállítottak minket, a cirka négyórás álló várakozás közben meg már iszonyatosan szerettem volna hazaérni.

Végül sikerült nagy késéssel, kifacsart rongyként bedöcögni a Keletibe… Ezt az éjszakát azért nem kívánom senkinek.

Viszont a jövő évi versenyt annál inkább ajánlom a bátor ifjú kollégáknak. Jó dolog látni más országot, hallani más nyelvet, megismerni új arcokat, és olyan kihívást keresni, amely egyszerre érdekes, szórakoztató, ugyanakkor nehéz is. Tény, a kóbor kutyák hada, a sok szemét és a málladék nem túl jó ajánlólevél egy környéknek/országnak, de a szervezők kedvessége és nyíltsága minden furcsa érzést képes volt elfedni. Világot láttam, okultam, küzdöttem, ismerkedtem, a csapatunkkal összekovácsolódtam, és közben még jól is éreztem magam. Valahol pedig minden diáknak szüksége van az ehhez hasonló tapasztalatokra – még az ipar mókuskerekének ránk nehezedő árnyéka előtt.

Géczy Attila – mcmacko

17

Simonyi Konferencia 2009 Ha felületes olvasó valamiért átsiklana a cím felett, április 21-ének említésére valószínűbb, hogy a Scorpions-koncert jutna eszébe, pedig állítólag nem volt olcsó a beugró. A Simonyi Konferencia ingyen volt (csak regisztrálni kellett), közelebb is volt, és valószínűleg az élmény is maradandóbb, bár ez csak tipp, a konkrét véleményhez mindkettőn jelen kellet volna lennem. Ha valaki elfelejtette volna, nem fért volna be, vagy esetleg az útjába állt egy hatalmas SÜN, akkor annak íme a kegyelembökés: az alábbiakról maradt le.

A programot böngészve eredetileg a kisteremben akartam helyet foglalni magamnak, de minthogy nem sikerült az első percekben odaérnem – a terem adottságaiból következően –, ez meghiúsult. Marad a nagyterem, nem baj, az is jól hangzott, igazából rossz választás nem volt, csak kevésbé jó. Az IB028 erre az estére átlényegült régi Mindentudás Egyetemé-s hangulatába, kamerákkal, öltönyös, illetve bilétás urakkal, virággal az asztalon, és a teljes befogadóképességhez konvergáló hallgatói létszámmal. A jelenléti intenzitás persze ingadozott, olyan is megesett, hogy egy kevésbé érdekesnek hangzó előadás előtt a nép átviharzott a kisterembe (elképzelni sem tudom, mekkora tömeg lehetett akkor ott), ekkor még szabad ülőhelyek is voltak, viszont érdekesebb előadásokon még lépcsőn ücsörgőket is láttam, szóval a BME hangulat sem veszett ki teljesen. A megnyitás gyorsan, pörgősen ment, néhány szó a dékántól, néhány a főtámogatótól, és már jön is az első előadó, a meghirdetett kezdés előtt talán egy kicsivel.

Az előadás tüdőrák kereséséről szólt egy a MIT-en végzett kutatásban, mindezt a mi szakmánk oldaláról megvilágítva. Néhány statisztikai adattal kezdődött, néhány paraméter magáról a szövődményről, majd a jelenleg rendelkezésre álló eszközök és az általuk készített képek bemutatását követően az előadó rátért az informatika szerepére a gyógyításban. A fejlesztés céljaként az orvosok segítését tűzte ki, így az egyszerű röntgenfelvételek nézegetése során elért 3040%-os találati arány akár meg is duplázható, a fals eredményeket egy megfelelő szakember pedig akár a rendszer mélyebb ismerete nélkül is szelektálni tudja. A program bemenetére juttatott felvétel mindenképpen röntgenfelvétel kell, hogy legyen ára, elterjedtsége és az alacsony sugárdózis miatt. A kép megfelelő inicializálása után a kulcsgondolat az volt, hogy a felvételen az intenzitás térbeli eloszlására vett gradiensvektor megváltozása jelöli ki az adott terület betegségének valószínűségét. Magyarán minél egyértelműben elkülöníthető (lehet rendkívül halvány is) gombócszerű elváltozást talál a rendszer, annál valószínűbb, hogy a végén az azt tartalmazó képrészletet daganatosnak fogja jelölni. Rengeteg ötletes technikai megoldást

18

végighallgatva öröm volt látni azt a grafikont, amely az eljárás érzékenységét ábrázolta téves találatok függvényében: a rákos megbetegedéseknek akár 80%-át is megtalálja, bár ekkor már tíz felett van a hibás találatok száma. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a tanszéken nem állnak rendelkezésre minták tömegei, mindösszesen 150 körülire tehető a számuk, több mintával lehet, hogy más eredmények születnének, így a fent említett grafikon még csak egy egyszerű becslésnek mondható.

Tipikusan az a lépcsőn is ülős előadás is volt az ezt követő, melyen a Microsoft Surface néven elhíresült platformjáról esett szó. A jelenlevők egy példányt mindenestül megcsodálhattak, kipróbálhattak, és a működésről is képet kaphattak nagy vonalakban.

Radikális változásról szó sincs, csak a perifériák átszabásáról beszélhetünk. Az egész szerkezet egy nagy érintőképernyő, ahol az egerészést az ujjukkal intézik a felhasználók (billentyűzetigényes alkalmazás esetén sincs gond, ha nincs jobb megoldás, kivetíti a klaviatúrát is, és gépelünk a monitoron). Akár többen is kezelhetik a masinát, szóval még csak két kézre sincsen maximálva a multitouch rendszer – mondjuk a 33”-os kijelző mögött tolongó embersereg azért néha kiakasztotta szerencsétlent, de kék halálig azért nem esett vissza. Mindenkinek az tetszett a legjobban, amikor félig kész programok pillanatok alatt összedőltek, mint a kártyavár, ekkor persze minden telefon CCD-je rászegeződött a pironkodó újdonságra – ha jól működik, persze senki le nem fényképezné, ez már csak ilyen világ. Működésére nézve egyszerű jószágról van szó: normális PC Windows 7-tel, amire szabtak egy spéci kezelőfelületet. Ez utóbbit

öt infrakamera alkotja a display alatt, pontosan észlelve, mikor érintjük, mekkora felületen, és mikor emeljük el onnan számítógép irányításra alkalmas végtagjainkat (igen, biztosan érzi a többit is, de azt nem próbáltuk), ám a legfurcsább tényleg az, hogy milyen pontosan képes megkülönböztetni a hozzáérintett végtagok tulajdoni jogosultságát, vagyis hogy az adott ujj melyik userhez tartozik. Az infrás megoldás folyományai lehettek az előadó néha már-már sajnálni való próbálkozásai a Surface számára túlfényesített helyiségben, ebben ugyanis nem igazán óhajtott minden alkalommal helyesen érzékelni megérintésének tényét, reakciói körülbelül olyanok voltak, mint egy kontakthibás touchpadnek.

Az eddig felsoroltaktól persze nem több, mint egy nagyra nőtt iPhone, amiben talán kitűnik, hogy a vonalkódhoz hasonlítható jelekkel (ezekben nem csíkok vannak, hanem pöttyök) ellátott tárgyak ráhelyezését észreveszi, követi őket, és még ki tudja, mi mindent, innentől csak a programozó fantáziája szabhat határt. Az előadó kitért arra is, hogy a Windows 7-ben már implementálják az érintésre érzékeny kijelzők felhasználását segítő alkalmazásokat, így akár szépen lassan a mindennapokba is bejuthat ez a furcsa kütyü. Bizony lassan, tekintettel arra, hogy az ára jelenleg 11000 euró, így még az is kifizetődőbb, ha Deákot ábrázoló bankókkal támasztjuk alá a billegő dohányzóasztal rövidebbik lábát/lábait, mint hogy ilyet vegyünk helyette.

Volt egy előadás az SSL technológiák egy sebezhetőségéről, melynek köszönhetően elszaporodtak az olyan dezinformációk, amiket szenzációhajhász újságok és honlapok előszeretettel dörgölnek az olvasó orra alá „Meghekkelték a internetet” címszóval.

Az SSL rövid ismertetése után az előadó elmondta, hogy is kell egy ilyen támadást elképzelni. A webböngészők által használt tanúsítványoktól indulva megtudhattuk, hogy a hitelesítési lánc manipulálásával úgynevezett man-in-the-middle típusú támadásról van szó (ilyennek esett áldozatul nemrégiben a Gmail is), melynek a tanúsítványok egy mezőjének nem megfelelő implementálásából adódnak, ezzel pedig hamis tanúsítványok készítése válik lehetővé.

XXXVI./8.

Ez persze nem maga az armageddon, de tekintve, hogy a felhasználó szemszögéből egy titkosított kapcsolat egy titkosítatlantól csupán a címsorban egy kis ’s’ betűben – és esetleg egy lakatkában – különbözik, kihasználható biztonsági rést jelent. A végső konklúzió ismerős: nem törték fel az SSL-t, nem kell rettegve várnunk, hogy mikor kerülnek felszínre rejtettnek hitt adataink. Azonban mindenképpen említésre méltó a jelenség következménye, nevezetesen az, hogy veszélynek leginkább azok vannak kitéve, akik nem reflexszerűen kattintatnak minden felugró egygombos ablakocskára, hanem megpróbálják megérteni is, mi lehet a gond.

Az előadás egy összefoglalása volt többek között a Black Hat konferencián elhangzott hasonló témájú, sokkal mélyebb és szakmailag konkrétabb előadásnak; akit a téma jobban érdekel az archívum nézegetésénél, annak a blackhat.org lapot tudom ajánlani.

A már jó előre beharangozott, a Google egyik volt BME-s mérnöke által tartott előadás a konferencia kellős közepén foglalt helyet. Először néhány adatot kaptunk, hogy a vállalat nagyságrendjét el lehessen képzelni. Megtudtuk, hogy a Google nem vesz szuperszámítógépeket, extrém nagyvasakat, még csak a NASA gépeire sem irigykednek: kicsi sima hétköznapi gépekkel dolgoznak, éppen ezért nagy mérnöki kihívás, hogyan kezeljenek le akkora forgalmat sok kis géppel, amik esetében a létszám miatt az elromlások folyamatosak. A felhasznált megoldás során a Google-nél minél kisebb függőséget szeretnének elviselni más gyártók termékeitől, ezért amit csak lehet, maga a vállalat gyárt és üzemeltet. A hálózat lényege, hogy vannak olyan szerverek, melyek az adatokat tárolják blokkostul, és vannak olyanok, melyek az adatok helyét, ebből épül fel az 1 PetaByte-nál is nagyobb adathalmaz. Az előadó egy matematikai problémával is készült, melyen illusztrálta a MapReduce műveletet – ez a művelet meglehetősen bonyolult, akit érdekel, az gondolom, sejti, melyik barátjától kell megkérdeznie. Ha jól emlékszem, a matematikai probléma a következő volt: a

bemenetre megkapjuk egy szám prímtényezős felbontását, a válasz pedig legyen annak a számnak a prímtényezős felbontása, amivel az bementi számot szorozva a lehető legkisebb köbszámot kapunk, mely már nagyobb a kapott számnál. Ezután jöttek a kérdések, viszont a kérdésekre nem nagyon jöhettek válaszok. Valahogy sikerült szinte csak olyan kérdéseket feltenni, aminek valamely részéről nem eshetett szó ipari titkolózás okán, úgyhogy ez a része az előadásnak nevetésbe torkollott, viszont becsületükre legyen mondva, a fáradhatatlan hallgatóság kérdéseit csak az előadó repülőgépének egyre közelgő indulása tudta megszakítani.

A Google-ös előadás befejeztével egészen családias légkör alakult ki, a bent lévők száma ismét a terem befogadóképessége alá csökkent, ilyen nyugodt légkörben kerülhetett sor a Communication Key nevű kütyüt tárgyaló előadásra. Ez a kis pendrive-szerű alkalmatosság a GSM és a Skype hangátviteli rendszerek közötti rokoni ágat hivatott reprezentálni. Az ember bedugja a számítógépbe, és a mobilján (drót és Bluetooth nélkül) az interneten keresztül tud beszélgetni valami Skype jellegű programmal. A beérkező hívás felvehető szintén mobilról és számítógépről is. Az előadás leginkább arról szólt, merre megy a jel, és azt miféle közegen teszi. Hogy történetesen a magyar telefonközpontnak a közelében sem jár, viszont a finnországi központba elmegy interneten, hogy visszajöhessen, mindenképpen bonyolítja hangunk digitalizált változatának útját, ugyanakkor a Skype-pal kevésbé felhőtlen viszonyban lévő, de kényszerből azt használó felhasználóknak kétségtelenül egy alternatívát jelent.

A legvégére maradt a Masat-os előadás, erről a törzsolvasói gárda már bizonyára többet tud a korábbi cikkekből, mint amennyi itt elhangzott, de azért álljon itt egy összefoglalás erről is. Történeti áttekintéssel kezdődött a prezentáció, utána betekintést nyertünk az űrkutatásban résztvevő országok által belepumpált költségekbe, végül az aktuális kutatási területek és a különböző űrügynökségek

érintését követően rátértünk a fő témára.

Szó esett a különböző hordozóeszközökről, a felhasznált CubeSat szabvány elemeiről és e kettő összefüggéséről, a rakétába kerülő adapterekről. Megtudtuk, hogy milyen jellegű oktatási tevékenységet végezhetnek ilyen projektekkel, és hogy a világban milyen ehhez hasonló műholdak készülnek vagy készültek. A csapat által kitűzött célokat három csoportba sorolták: minimális, közepes és teljes siker. Minimális siker, ha a repülő példány elkészül és a földi állomás is képes folyamatos működésre, közepes, ha ezen felül képesek venni a földről a műhold telemetriáját, és képesek azt vezérelni, végül teljes lenne a siker, ha igazolódna a félaktív mágneses szabályozás. A legfontosabb azonban a végére maradt, mégpedig az, hogy tervezik új szabadon választható tárgyak bevezetését, önálló laborokat, TDK-kat és diplomamunkákat, így azok is kapcsolatot találhatnak a műholdas technikával, akiknek eddig valamilyen külső okból távol kellett maradniuk tőle.

Ezek voltak a legnépszerűbb előadások a nagyteremben, és annak ellenére, hogy elég velős program volt, meggyőződésem, hogy a kisteremben sem unatkoztam volna. Nem tudom, milyenek szoktak lenni ezek a konferenciák, de ez speciel határozottan tetszett.

Húszperces színvonalas szakmai, de nem túl kocka előadások pazar előkészítéssel, netes közvetítéssel, a szünetben pedig kávét vagy teát kapott az, aki féltette éberségét. Nem volt olyan pillanat, amikor legalább az egyik terem ne lett volna zsúfolásig tömve, így szerintem unatkozó ember egyáltalán nem volt.

Másoktól hallottam már jóval előtte is, hogy ez most komoly dobbantás lesz a Simonyicsapattól, és el kell ismernem, valóban nagyot alkottak. Hogy a kisterem túl kicsi volt, meg hogy az egyik reflektor talán túlságosan is a hallgatóság szemébe világított, egyértelműen szőrszálhasogatás, a konklúzión nem változtat: mindenképpen megérte ott lennem, ott leszek legközelebb is, és ezt csak ajánlani tudom másoknak is.

BigZsolt

Vizuális kultúra - egy kicsit másképp Anton Corbijn, korunk egy méltán elismert fotográfusának munkásságát mutatja az a kiállítás, amelyet a fővárosi Ludwig Múzeumban tartanak.

A holland művész a ’70-es évek óta tevékenykedik fotográfusként, emellett több más területen is kipróbálta már magát, a különböző borítóterveken keresztül, a videoklipeken át egészen a filmrendezésig is eljutott, utóbbit 2007-ben prezentálta Control címen, amely komoly elismerést váltott ki a szakértőkből. A filmet egyébként meg lehet tekinteni a kiállításon is.

De ki is ez az ember? Mint ahogy a művészek zöme, ő is egy egyedi világot alakított ki magának, és ezt próbálja meg a publikumnak is átadni. Nála a zene volt az a tényező, amit elindított mindent, és a későbbiekben is mélyen áthatotta munkásságát.

Legnagyobb sikereit fotográfusként érte el, mégpedig azzal, hogy a sztároknak, hírességeknek megpróbálja megmutatni azt az oldalát, ami hétköznapibb, ami kevésbé ismert a nyilvánosság számára. Ezt tovább fokozza a fotózási technikájával, jellemzően fekete-fehér fotókat készít.

Elmondható, hogy a maga nemében páratlanok ezek az alkotások, Corbijn olyan hírességekkel dolgozott és dolgozik együtt, mint a U2, vagy a Depeche Mode. Mind a zene iránt érdeklődök, mind pedig magát a fotózást kedvelők számára érdekes és üdítő program lehet a kiállítás.

A tárlat április 29. és július 5. között látogatható Ludwig Múzeumban (a Művészetek Palotája mellett).

Ákos

19

Akit kitagadtak Simonyi örökségéből A Simonyi Konferencia kapcsán beszélgettem éppen cimborámmal, Tégely Gyurival, mikor megkért, hogy segítsek neki leközölni előadását, melyet a konferencia szervezői szakmaiatlanságra hivatkozva próbáltak ellehetetleníteni, mikor nem engedték fellépni a konferencián. Segítő szándékom ekkor sem hagyott el, így hát örömmel vállaltam a jegyzet cikké formálását. Árral szemben – Tégely Gyuri előadásvázlata nyomán Tisztelt hallgatóság, tisztelt olvasók!

Gondolom, mindannyian találkoztak már azzal az elvvel, mely szerint a jó mérnök nyitott az újdonságokra, kreatív, kísérletező hajlamú és nem hagyja magát befolyásolni.

Ugyanakkor meghajlik a tények, de még inkább a tapasztalatok előtt. És mi más is bírhatna komolyabb tapasztalattal, mint a népi hagyomány?

Bizony, már őseink is tudták, hogy a leejtett vajas kenyér mindig a vajas felével lefelé ér földet (1). Eddig tartanak a megfigyelések, innen kezdődik az én tudományom, melyet ezennel megosztok mindenkivel, a társadalom épülésére. Kísérleteimben ugyanis sikeresen igazoltam, hogy a fenti megállapítás minden körülmények között igaz, függetlenül a kenyér méreteitől, a vajazás vastagságától, a vaj minőségétől, de még a „föld”-nek titulált felület elhelyezkedésétől, anyagától és felszínétől is. Láthatjuk tehát, hogy eme tétel komoly vetélytársat jelenthet még a manapság oly divatos Maxwell-egyenleteknek is.

Tudományos munkám másik sarokköve az a biológusok és hétköznapi emberek által is számtalanszor megfigyelt jelenség, mely szerint a macska mindig a talpára esik, ha 1-18 méter közötti magasságokból esik le (2). Ebben az esetben is érvényesek az (1)es tételre megfogalmazott kitételek, azaz a macska neme, színe, mérete vagy a talaj minősége nem befolyásolja a tétel univerzális igazságát.

Eddig mindkét tétel közszájon forgott, ismert volt már az általános iskolások köreiben is, mégis, egészen idáig kellett várni arra, hogy egy hozzám hasonló zseninek eszébe jusson a két tételt összevonni, és igazán maradandót alkotni, mely alapjaiban rázza meg a hivatalosnak titulált tudomány légvárának fundamentumait.

Ugyanis nézzük, mi történik, ha egy macska hátára erősítünk egy vajas kenyeret, a vajas felével felfelé!

Amikor az így összeállított rendszert elejtjük, (1) miatt a kenyér igyekszik a rendszer aljára kerülni. De eközben (2) miatt a macska is igyekszik lent maradni. Nem szeretném a kedves hallgatóságot untatni a több órányi integrálással, amit elvégeztem, de az eredményből napnál világosabban látszik, hogy az így elkészített rendszernek egyáltalán nincs stabil egyensúlyi helyzete!

A leeső objektum lelassul a felszínhez közelítve, és véletlenszerű irányba kezd forogni,

20

míg végül a zuhanása teljesen megáll, és egy helyben lebeg. Eközben a forgása is hamarosan konstans értéket vesz fel, mert bár elméletileg a végtelenségig gyorsulna, de a légellenállás és a nagy sebességű forgás következtében kialakuló mágneses monopólusok a Föld mágneses mezejével kapcsolatba lépve korlátozzák az elérhető sebességet. Az egyetlen hiba a macskakenyér illesztési felületek határainál jelentkezik, ugyanis létezik egy keskeny, de nem elhanyagolható szögtartomány, az ún. holtszög. Az ebben érkező rendszerre pontosan azonos erővel hat a kenyér és a macska forgatónyomatéka, amik kioltják egymást, és így elveszik a levitációs képesség.

Amennyiben viszont nem csak egyetlen szelet kenyeret használunk fel, hanem a macska oldalait is beborítjuk vajas kenyerekkel, akkor már elméletben is átlépjük a konvencionális, maradi fizika határát az új, fényes, csillogó jövő felé. Mert hiszen a négy oldaláról (és fentről) is vajas kenyérrel körbevett macska (1) miatt egyáltalán nem eshet le a földre, azaz minden esetben lebegni fog!

Mit is jelent ez? Nem mást, tisztelt hallgatóság, mint hogy felfedeztük az antigravitációt, ami ráadásul egy füst alatt energiát sem fogyaszt, hanem termel! Bizony, nem kell többé vákuumenergiával, orgongenerátorokkal meg bioenergiás kerekekkel szórakoznunk!

De álljunk csak meg egy pillanatra!

Miért csak öt oldalról vesszük körbe a macskát? Ennek a megválaszolásához gondoljunk bele, hogy mi történne, ha egy macskát egy, a vajas felével lefelé fordított kenyérre rögzítenénk. A kenyér igyekezne leesni, a macska is, a két erő eredője pedig lefelé mutatna.

De ha a macskára ható erő megnövekszik a kenyér által kifejtettel is, akkor a kenyér gyorsabban fog esni, ami maga után vonja a hozzá rögzített macska gyorsabb esését, ami tovább növeli a kenyér

sebességét, és így tovább. Hol a rendszer végállapota? Sajnos erre a kérdésre nem tudjuk egyelőre a választ, ugyanis a kísérletek során a Fibonacci-sorozat szerint növekvő sebességű macska-kenyér rendszer a fénysebesség elérésekor hirtelen eltűnt, mintha soha nem is létezett volna. Tudós ismerőseimmel arra a következtetésre jutottunk, hogy a fénysebességet nemcsak, hogy elérte az eszköz, de valószínűleg át is lépte, és azóta gyorsul, vagy pedig a teljes rendszer átkerült egy másik univerzumba.

Ezenkívül van még egy apróság. A macskában található 14-es tömegszámú szénatomok radioaktív bomlása következtében felszabaduló neutronok a vaj alkotóelemeivel reakcióba lépve bizonyos valószínűséggel (0<P<1) mérgező gázokat hoznak létre, ami a kenyerek által bezárt térben hamar a macska halálához vezet. De azt, hogy meghalt-e a macska, csak akkor tudjuk meg, ha „kinyitjuk a dobozt”, azaz elmozdítunk egy kenyeret.

Ismerős eset? Hm? És mi jut eszükbe, ha azt mondom, hogy Schrödinger? Nem akarom a részletekkel pazarolni a drága időt, a lényeg röviden összefoglalva an�nyi, hogy ilyen módon, felhasználva a Heisenberg-féle határozatlansági relációt, tetszőleges információt szerezhetünk meg a világ bármely tér-idő koordinátájáról. És amikor már azt hinné az egyszeri kutató, hogy már mindent látott a témában, akkor derül ki a legérdekesebb. Ugyanis az egyik kísérlet során olyan vajat használtunk a kenyerek megkenéséhez, amibe korábban belesett egy kisegér. A vajon semmi változás nem látszott, de a kísérleti macska kiszagolta az egér illatát, és megette az egész kenyeret. Az utólagos szimulációk szerint hamarosan bekövetkezett az elkerülhetetlen, a darabokra hullott kenyér több tucat irányban fejtett ki erőt a macska belsejében. Ez azonban legfeljebb hasfájást okozott volna az állatnak, de amikor a gyomorsava szétmarta a kenyérdarabokat, a rendszer hirtelen felszabaduló, tömény és instabil energiája rést szakított a tér-idő kontinuumon, egy kisméretű, stabil féreglyukat hozva ezzel létre. Kollégáim jelenleg is dolgoznak az eljárás célozhatóságán, ugyanis a féreglyuk kivezetése mindeddig véletlenszerűnek tűnt, de már sejtjük, hogy a macska fogainak elrendezésével van kapcsolatban. Így hát jó eséllyel reméljük, hogy nemsokára előállhatunk egy kompakt, hordozható eszközzel, melynek

XXXVI./8. segítségével tetszőleges helyre képesek leszünk „ajtót” nyitni a térben.

Megvan tehát az MVKE, azaz Macska-Vajas Kenyér Egység, amivel a jövőt egyenesen a jelenbe repíthetjük: antigravitáció, ingyenenergia, fénysebesség feletti utazás, távolba látás, jövőbe látás, teleportáció, mindez megvalósítható az MVKE segítségével. Ehhez csupán a rendszer méreteit kell megnövelni, hiszen logikusan látszik a két alapegyenletből, hogy a nagyobb objektumra nagyobb abszolútértékű erő hat, így a kiváltott hatások is erősebbek lesznek. A kétkedőknek most nem szolgálnék bizonyítékokkal, de otthon is könnyen kiszámolhatják, kiindulásnak csak annyit mondanék, hogy a newtoni egyenleteket kell újszerűen alkalmazni, aztán a relativitáselmélet inverz felírásával oldhatják meg a gordiuszi csomót.

A vajas kenyér méreteinek növelése nem jelent gondot, a macskák tekintetében pedig ajánlom olvasásra az általam jegyzett „A Felis silvestris catus genetikájának, étrendjének és életmódjának

manipulálása az alany méreteinek fokozása céljából” című tanulmányomat, mely kapható az online webáruházamban vagy a nagyobb könyvesboltokban.

Láttuk tehát, hogy megfelelően méretezett és paraméterezett MVKE-kkel akár intersztelláris utazás is megva l ó s í t h a tó , de felesleges számolgatni, amikor az ufók már több száz éve MVKE alapú meghajtó- és reaktormaggal készült űrhajókkal látogatják meg polgártársainkat. Látom, szkeptikusan néznek, pedig tudják, hogy azt nem szeretem...

Nézzük tehát, miért jönnek az ufonauták a Földre! Az átlagembernek három dolog szokott az eszébe jutni: a marhacsordák, a gabonakörök és az emberkísérletek. Első ránézésre nem sok közük van az előadásom témájához, ugye?

Pedig a látszat most is csal. Ugyanis azt elfelejtik megemlíteni a kedves farmerek, hogy a gabonakörökben nem csak simán

letapossák a búzát, hanem szabályosan le is aratják azt. A teheneket pedig élve rabolják el, ami nyilván azt feltételezi, hogy a tejükre is szükségük van a látogatóknak.

Búza -> liszt -> kenyér, tej -> vaj, látják a kapcsolatot? Az emberek elrablása pedig több mint valószínű, hogy azért történik, hogy az emlékeiket manipulálják. Így hát úgy tudják, hogy soha nem is volt macskájuk, miközben Cirmike éppen a Plútó felé tart, hogy a jövő repülő csészealjaihoz való hajtóművé váljon.

Ezt az elméletet támasztja alá az az észrevétel is, mely szerint az ufonauták által elrabolt emberek több mint 90%-a az esemény előtti napon látott legalább egy macskát vagy vajas kenyeret. Tehát az sem teljesen légből kapott gondolat, hogy az idegenek attól tartanak, hogy az emberiség is felfedezi az MVKE alapú technológiákat, ezért igyekeznek semlegesíteni mindenkit, akinek eszébe juthatna ez a briliáns gondolat.

Tudom, ez így kicsit sok volt egyszerre, tessék nyugodtan hazamenni, végiggondolni, utánaszámolni, és akkor meg fogják érteni a lényegét. Le fognak merevedni a döbbenettől, erre nagy összeggel fogadni is mernék. Addig is, kerüljék a macskákat és a vajas kenyereket. Köszönöm szíves figyelmüket.

Tégely Gyuri és Z

Egy hét vegytiszta egyetemistaélet A bulizás élményét bármelyik nyári fesztiválon meg lehet találni, de hiába van egy rendezvényen sok ember, ha ők végig idegenek maradnak egymásnak. A Menedzsment Akadémia (MA) ennél sokkal többet nyújt: itt a közös programoknak köszönhetően rövid idő alatt szinte mindenkiből haver lesz, vagy annál is több.

Na de mi is az a Menedzsment Akadémia? Nem öltönyös, aktatáskás, komoly úriemberek gyülekezete, nem is csupán ’haverok, buli, Fanta ’-életérzés.

Ennél sokkal többről van szó! Egy hét vegytiszta egyetemistaélet fűszerezve nagy bulikkal, új barátságokkal, lányokkal és fiúkkal, mindez nyakon öntve egy nagy adag ízelítővel a managerélet legjavából, kiválogatva a legérdekesebb részeket. Ez különbözteti meg a húsz éve folyamatosan megrendezett, minden egyetem és főiskola bármely szakos és évfolyamos hallgatója számára nyitott Menedzsment Akadémiát a többi gólyaés egyéb tábortól.

A szintén egyetemistákból álló szervezők – a BME Management Szakkollégium tagjai – arra törekszenek, hogy úgy tehess szert tudásra, hogy közben minden

pillanatát élvezed. Kiváló előadók, neves trénerek vezetnek be a menedzsment gyakorlati oldalának legérdekesebb és egyben leghasznosabb rejtélyeibe, mindezt nagyszerű hangulatban, új barátokkal és ismerősökkel, fergeteges bulik mellett.

A szólás igaz, „játszva tanulhatsz”, hiszen az interaktív tréningek és előadások után a hallottakat érdekes feladatok és esettanulmányok megoldásán keresztül próbálhatod ki a gyakorlatban.

Ha mindez nem lett volna elég meggyőző, akkor következzen most néhány gondolat egykori MA-résztvevőktől: • „Ez a tábor mindazt tartalmazza, amivel egy egyetemista buli-, ismerkedési/ kapcsolatteremtési éhségét és szakmai tudatlanságából fakadó lelkiismeretfurdalását enyhítheti. Kár kihagyni egy ilyen lehetőséget!”

• „Fantasztikus érzés feladatokat csapatban, egymás kölcsönös segítésével megoldani, felsőoktatási intézménytől függetlenül.”

• „Olyan tudást, kapcsolatokat szerezhetsz itt, ami sokat segíthet abban, hogy már az egyetemi tanulmányaid alatt elindíthasd pályafutásod.”

• „Ha még nem tapostad ki a karriered útját, vagy ha örülnél 100 új barátnak, akkor a Menedzsment Akadémián a helyed!”

• „Csodálatos érzés részese lenni annak a folyamatnak, amikor pillanatok alatt életre szóló barátságok alakulnak ki, amikor egymás számára úgymond „idegen” emberek igazi csapattá kovácsolódnak, és még a lehetetlennek tűnő feladatokat is megoldják... EGYÜTT!” • „trÉning, kapcsolatok, barátság, vezetői ismeretek, csapat, tánc, tárgyaLástechnika, játék, tapasztalat, projektMenedzsment, buli, önismeret, non-stop büfé, vízpart, tudás, foci, kötelÉk, kommunikáció, marketing, zene, időgazdálkodás (=alvás nincs), menedzsment, NYár...”

• „Számomra a Menedzsment Akadémia volt eddig minden alkalommal a hab, a nyár pedig a torta!”

A jelentkezés már elindult! A tábor július 20-26-ig tart, bővebb információt a http://www.mszk.bme.hu/2009 oldalon találhatsz.

MSZK

21

Challenge 24 — 1440 percnyi programozás Idén kilencedik alkalommal rendezte meg a Magyar Villamosmérnökök és Informatikusok Egyesülete (MAVE) a BME nemzetközi 24 órás programozóversenyét, a Challenge24-et. A megmérettetés döntője ezúttal május első hétvégéjén zajlott az I épületben, harminc háromfős csapat részvételével. A versenyzőknek a tíz, kalózkodás témaköre köré csoportosuló probléma megoldására hajszálpontosan egy nap állt rendelkezésükre.

Az ez évi versenyre szokás szerint Európa és a világ minden tájáról jelentkeztek.

Az elektronikusan zajló előselejtezőre több mint háromszáz csapat küldött be megoldást, akik közül a legjobb huszonhetet válogatták be a döntőbe a tavalyi megmérettetés első három helyezettje mellé. Magyarokon kívül elsősorban Svédországból, Romániából, Szlovákiából érkeztek csapatok, de a versenynek még Dél-Afrikai Köztársaságból érkező résztvevője is volt.

Az előkészületek pénteken délelőtt kezdődtek meg a rendezvénynek otthont adó I épületben. Az aulát az egyik fő szponzor babzsákokkal és puffokkal rendezte be, de a munka közbeni hatékony kikapcsolódás jegyében még csocsóasztalt is bocsátottak a versenyzők rendelkezésére. A regisztráció pénteken 14 és 20 óra között zajlott, eddigre már átrendezték az első emeleten lévő nyolc, legtöbbször gyakorlatoknak helyet adó termeket. A legtöbb csapat még ezen a napon délután előkészítette a terepet a másnap reggeli 9 órás kezdéshez.

A 8 órakor kezdődő megnyitón képviseltette magát Péceli Gábor, egyetemünk rektora, karunk korábbi dékánja is, aki a verseny hivatalos nyelvén, angolul nyitotta meg a megmérettetést, és néhány buzdító szóval látta el a résztvevőket.

Rajta kívül a verseny főszervezői, Mádi Gábor és Mészáros József is szót kaptak, akik fontos technikai tanácsokkal szolgáltak a versenyzőknek, és megköszönték a szponzorok támogatását is.

A feladatok kidolgozását, a beadó rendszer megvalósítását és a pontozás lebonyolítását a MAVE tagjain kívül az Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék (AAIT) munkatársai és külsős résztvevők is segítették. A verseny feladatai minden évben tetszőleges programnyelven elkészíthetőek: az értékelésnél egy beadást vezérlő szerverrel kell megadott portokon megadott protokoll szerint kommunikálnia a programkódoknak.

A résztvevők az Internet és egyéb kommunikációs eszközök kivételével minden segédeszközt igénybe vehettek a fejlesztéshez, fontos kikötés volt azonban, hogy csak a verseny kezdetekor náluk lévő írásos vagy elektronikus anyagokat használhatták.

22

Az első emeleten beállított, 24 óráról visszaszámláló digitális órát pontban szombaton 9 órakor indította el Péceli Gábor rektor úr, ezzel megkezdődhetett a több mint 70 oldalas problémaleírás kiosztása a csapatok számára. A 160 000 pont értékben kiosztásra kerülő tíz feladat fő témája ezúttal a kalózkodás volt. Lássuk hát néhány mondatban, mikkel is kellett a résztvevőknek megbirkózniuk!

King of the Island, 66 000 pont: A legnagyobb pontértékű feladat egy szigetvilágban játszódó stratégiai játék vezérlésének elkészítése volt. A szárazföldeken különféle erőforrások álltak a versenyzők rendelkezésére, amiket munkásokkal tudtak kitermeltetni, és hajóépítésre, illetve harcosok kiállítására felhasználni. A pályán persze lakatlan szigetek is voltak, így az ezeken lévő erőforrások kihasználására is lehetett utazni.

A cél minél több pont begyűjtése volt a többi csapat ellenében: a megmérettetés végén ugyanis az egyes csapatok által elkészített megoldásokat egymás ellen versenyeztették az értékelő szerveren.

300 256, 10 000 pont: A csapatoknak itt egy téglalap alakú pályára kellett minél hatékonyabb támadásra és védekezésre szolgáló algoritmust megírniuk. A pálya egyik végén támadók, míg a másikon a védők álltak, a cél a támadó emberek védők mögé juttatása volt. A körökre osztottan zajló csatát nehezítette, hogy minden katona csak három egységnyi látótávolsággal rendelkezett, így őrszemek bevetésével is érdemes volt finomítani a próbálkozásokat.

A végelszámolásnál az egyes csapatok védekező algoritmusait a többi csapat támadó algoritmusával versenyeztették a pontokért.

Cheap Labour, 14 000 pont: A feladatban egy olyan programozási nyelvet kellett alkalmazni,

amiben a programkódot egy képfájl alkotja meg úgy, hogy az ezen szereplő színek és elrendezések adják meg az utasításokat. A beadást ellenőrző szervereken futó interpreter a beküldött képeket kiértékelte, és hamar kiderült, így egy „Hello world!” program megírása sem triviális.

PPPoS – Pirate to Pirate Protocol over the Sea, 10 000 pont: A versenyzőknek egy olyan redundáns kódolási eljárást kellett kidolgozniuk, ami egy nem hibamentes átviteli csatorna hatásait képes helyreállítani. A szervertől a csapatok több szöveget is kaptak, melyekre le kellett futtatniuk a kidolgozott algoritmusukat a visszaküldés előtt. A szerver ekkor a csatorna szerepét betöltve a karakterek valamekkora hányadát módosította, és a csapatoknak az így keletkező szövegből kellett a lehető legpontosabban helyreállítani az eredetit. A pontosság mellett azt is értékelték, mekkora többlet adatmennyiséggel tudták megvalósítani a hibajavítást.

Colossus of Gramming, 10 000 pont: A kerettörténet szerint egy monumentális méretű szobrot szét kellett darabolni ahhoz, hogy a helyére tudják szállítani, azonban az összeállításhoz szükséges mérnököket elrabolták. A versenyzőknek grafikai szoftverrel megrajzolt objektumok összeillesztésével kellett a szobrot felépíteniük az eredeti tervek nélkül.

Deathtrap Dungeon, 10 000 pont: A résztvevők által elkészített algoritmusnak egy labirintusban elrejtett kincset kellett minél kevesebb lépésben megtalálnia. A feladatot komplikálta, hogy a járatokat többféle fal szegélyezte, ezeknek egy része robbantással eltávolítható volt, továbbá egyes mezők gyorsították, illetve lassították a haladást.

Master of Voices, 10 000 pont: A feladat a mostanában igen népszerű xboxos játékhoz, a Guitar Heróhoz kapcsolódott.

A versenyzők hálózaton keresztül relék segítségével vezérelhették a gitár gombjait, illetve a pengetőt, a képernyő képét pedig egy webkamera segítségével fekete-fehérben továbbították nekik. A megoldás során képfeldolgozási eljárásokat is alkalmazva azt kellett megállapítani, mikor milyen mozdulatokat tenne egy valódi játékos, és

XXXVI./8. ez alapján kellett a vezérlést megvalósítani. Az értékelés során a résztvevőknek egy ismeretlen dalon kellett bemutatniuk megoldásuk működőképességét.

Sail Race, 10 000 pont: A csapatoknak hajókat kellett vezérelniük egy akadályokkal tarkított tengeren úgy, hogy közben különféle fizikai hatások (pl. szél) érvényesültek. A versenyzőknek a hajó irányítása mellett a vitorla felvonására és leengedésére, valamint evezők használatára is volt lehetőségük.

Shopping, 10 000 pont: A feladat egy bevásárlóközpont parkolójának, vagyis egy kikötőben lévő dokkoknak a minél gyorsabb felöltése volt. A feladat esetében fontos követelmény volt a pontosság, hiszen az egymáshoz koccanó hajók megálltak a pályán, és a továbbiakban akadályt képeztek.

Hasonlóképp, a dokkolás pontatlansága miatt a falhoz érő hajók is mozdulatlanul maradtak a pályán.

feladathoz hasonlóan a reflektorokkal kivilágított pálya képét itt is webkamerán keresztül láthatták a csapatok, ahol a kis négykerekű masinát mesterséges intelligencia és képfeldolgozási módszerek alkalmazásával a célhoz kellett navigálni, majd karjainak s e gí ts é gé ve l egy labdára ráfogni.

A csapatoknak ös�szességében nagyon tetszettek a problémák, ezt mi sem bizonyította jobban, mint hogy számos beadás született. A feladatok nagy számához mérten a 24 óra szinte pillanatok alatt telt el, a fáradtság pedig fokozatosan lett egyre inkább úrrá a versenyzőkön.

A verseny ideje alatt az ellátmányra nem lehetett panasz: a szervezőknek köszönhetően folyamatosan finomabbnál

Treasure Island, 10 000 pont: A megoldandó probléma itt is kincskeresés volt, azonban ezúttal egy Lego MindStorm robotot kellett vezérelniük a résztvevőknek. A gitáros

finomabb meleg és hideg ételeket szolgáltak fel az I épület első emeletén, amit a programozásban megfáradt részvevők előszeretettel fogyasztottak.

Az ünnepélyes eredményhirdetés a szponzorok képviselőinek részvételével vasárnap délben vette kezdetét.

Az első hat helyezett kihirdetése előtt a két hölgy résztvevőt virágokkal jutalmazták a szervezők. A megmérettetésen a „Three Headed Monkey” nevű, svédekből álló csapat diadalmaskodott, akik 2007 után másodszor hódíthatták magukhoz a vándortrófeát. A második helyen az Egyesült Királyságból érkező „The Teddyborg” együttes végzett, míg a harmadik helyet a lengyelekből álló tavalyi győztes „qwertY” kaparintotta meg.

A legjobban teljesítő magyar csapat az ötödik helyezett „Mr. Hankey”volt.

Az első helyezettek nyereménye egyegy notebook és egy-egy navigációs szoftverrel ellátott PDA volt, a második és harmadik csapatok tagjai pedig Nintendo Wii sport játékcsomagot kaptak.

Az első három együttes tagjai emellett egy-egy routerrel is gazdagabbak lettek. A nyerteseknek és a résztvevőknek ezúton is gratulálunk!

A versenyen az Impulzus is kötreműködött, az ott készült blog és képgaléria a rendezvény hivatalos honlapján, a http://www.challenge24.org címen tekinthető meg. A lebonyolításában a KSZK és az AIESEC is közreműködött.

Csatári Bálint

A XXIX. OTDK Konferencia díjazott és jutalmazott BME VIK hallgatói • Bencze Balázs, Illés Gergely, Végh Tamás: GPS-alapú nyomvonalkövető megvalósítása DSP-n (Elektronikai és számítástechnikai eszközök II), I. helyezés • Földváry Árpád: Napelem karakterisztika mérő műszer készítése (Elektronika), I. helyezés • Kiss Imre: Optimalizált adatbázis az elektromágneses elvű roncsolásmentes anyagvizsgálathoz (Alkalmazott számítástechnika), I. helyezés • Polgári Beáta: Rezisztív szupravezetős zárlati áramkorlátozóban használható YBa2Cu3O7 szupravezető készítése és vizsgálata (Energetika, hőtani és áramlástani folyamatok, gépek II), I. helyezés • Dancsi György, Nagy Gyula István: FPGA alapú D-osztályú erősítő direkt szabályozással (Elektronikai és számítástechnikai eszközök I), II. helyezés • Hartmann Bálint: Kiserőmű hálózati visszahatásának vizsgálata (Energetika, hőtani és áramlástani folyamatok, gépek II), II. helyezés

• Micskei Tibor: A radarok és a Wi-Fi kölcsönös zavartatása (Elektronika), II. helyezés • Simon Gábor, Nemes Csaba: Inverz inga alapú egyensúlyozó robot fejlesztése (Alkalmazott számítástechnika), II. helyezés • Temesvölgyi Tamás: GPS-alapú nyomvonalkövető megvalósítása DSP-n, (Elektronikai és számítástechnikai eszközök II), II. helyezés • Barkóczi Gergely Attila: Újfajta, indukciós elven működő háztartási olajsütő készülék kutatása és fejlesztése (Energetika, hőtani és áramlástani folyamatok, gépek I), III. helyezés • Fekete Zoltán: Szilícium alapú mikrofluidikai elemek fejlesztése protonnyalábos mikromegmunkálással és pórusos szilícium áldozati réteg felhasználásával (Anyagtudomány, anyagvizsgálat I), III. helyezés • Mazroa Dániel: Nagysebességű adatátvitel megvalósíthatósági vizsgálata

multimódusú optikai szálak alkalmazásával (Elektronikai és számítástechnikai eszközök I), III. helyezés • Sörös Gábor: Kognitív info­kom­mu­ni­ ká­ció az ipari robotirányításban (Anyagmozgatás és gépei, robottechnika, termelési rendszer, logisztika), III. helyezés • Divényi Dániel Péter: Kiserőművek központi szabályzásba való bevonásásnak szimulációs vizsgálata energetikai és gazdasági szempontból (Energetika, hőtani és áramlástani folyamatok, gépek I), Könyvjutalom • Galamos Norbert: Time stretch és pitch shift algoritmusok vizsgálata (Alkalmazott számítástechnika), Könyvjutalom

23

TheAssaultChroni c les of Ri d di c k (X360, PS3) on Dark Athena (PC, konzol) Vin Diesel barátunk láthatóan ez évben sem adja fel a mindenkori popkult-akcióhős titulusért folytatott küzdelmét. Egyik hónapban még Barcelonában sofőrködik, a következőben a mozivásznon bukkan fel ismét a kormánykerekek mögött, majd ugyanazon hónapban még a klasszikus sci-fi hérosz szerepébe is belebújik. Hölgyek-urak, Riddick visszatért!

A mérsékelten sikeres Pitch Black, és a popcorn mozinak sem utolsó „A sötétség krónikája” mellett Riddick szerepelt már rajzfilmben (Dark Fury), és egy kritikusok által pozitívan fogadott videojátékban is.

Az Escape From Butcher Bay technikai megvalósítása és játékmechanikai bravúrja révén az első Xbox koronaéke volt. A folytatás (Assault on Dark Athena) immár minden platformon elérhetővé válik, a Starbreeze fejlesztői kompániája pedig ismét megmutatja a svéd szürkeállomány zsenialitását.

Az első képek alapján sokan egy egyszerű lövöldözős FPS-t sejtenek a Riddick-játékok mögött. Pedig ez bőven nem így van – a lövöldözés nagyon gyakran szorul a háttérbe, sokkal inkább a lopakodáson, finom csendes hentesmunkán, nem pedig agyatlan akciózáson van a hangsúly. A méretes furián származású főhősünk fehéres szemei adaptálódtak a sötét látási viszonyokhoz – a sötét sarok a legjobb barátunk a portyázó éber őrök között. Ennek megfelelően a grafikusok igen nagy hangsúlyt fektettek a fény-árnyék hatásokra és a sötét zegzugokra.

A látvány egyébként önmagáért beszél. Bár a technológia láthatóan nem mai alapokon nyugszik, a fantasztikus elmosáseffektek és gondosan elhelyezett fényforrások garantálják a filmszerű összhatást.

Az egyjátékos mód két részből áll – az Escape From Butcher Bay a jól ismert játék felújított változata, amely a grafikai polírozást leszámítva sem öregedett semmit az

Gamer

cikk

eltelt idő alatt. Az Assault on Dark Athena ezzel szemben új tartalmat jelent – a Dark Athena katonai űrcirkáló ugyan nem nyújt olyan változatos játékélményt, mint a börtönkomplexum, viszont ötletes feladatoknak és penge (szó szerint) akcióknak itt sem leszünk híján. A „két játék egy csomagban” akció mellé kapunk kötelező többjátékos-módot is, azonban nem hiszem, hogy ez túl sok embert meg fog mozgatni, lévén a többszereplős csatákra vannak sokkal jobban sikerült multispecifikus cuccok is.

Sci-fi hangulat: rendben. Riddick-univerzum: rendben. Pofás prezentáció és elsőrangú játékmenet: rendben. Vin érces orgánuma és az elmaradhatatlan magyar feliratok sem hiányoznak. A Chronicles of Riddick egy fineszes akciójáték azoknak, akik szeretnek gondolkodni is a küzdelem közepette. Nem bánom, hogy az Atari átvette a tavaly év végén egy másik kiadó által majdnem lomtárba küldött projektjét.

Sőt, abban sem kételkedem, hogy Vin Diesel újabb masszív sikereket fog elérni a legfrissebb játékával. Annyit üzennék innen mester: soha rosszabb próbát a gaming-univerzumban!

Battlestations: Pacific (PC, X360) A tavalyi év októberében – a Gamer365.hu szerkesztőjeként – volt szerencsém megtekinteni és kipróbálni a magyar játékfejlesztés egyik legfrissebb üdvöskéjét, a roppant ígéretes Battlestations: Pacificet. Most a megjelenés (május 15.) előtt két héttel ismét mehettem egy kört a majdnem végleges változattal az Eidos Studios Hungary pesti irodájában.

A Battlestations: Pacific a Midway folytatása, amely X360 és PC platformokon már egyszer megmutatta a foga fehérjét.

A Battlestations játékok lényege a stratégia és az akció határmezsgyéjén történő finom egyensúlyozás. A második világháborús miliő megadja az alaphangulatot a tengeri-légi ütközeteknek, a történelmileg hiteles prezentáció pedig mély alapot ad a csatáknak. A repülőgépes dogfightból fél másodperc alatt váltunk taktikai térképre, ahol a teljes flottánk felett rendelkezhetünk. Ha a kényszer azt kívánja, a következő pillanatban már egy tengeralattjáróval torpedózunk, vagy épp a legnagyobb hadihajónk ágyúival osztjuk a kamikazékat.

Igen, jól olvastátok, a Pacific a Csendesóceán csatáira fókuszál az amerikai és japán oldalak bemutatásával. A sok-sok egység között majd minden dokumentált gépmadár és vasteknő feltűnik, a kamikaze harcosok mellett sok más spéci bombázót

24

és hadigépet ki fogunk próbálni. A küldetések kifejezetten csavarosak, az irányítás a játék összetettsége ellenére is magától értetődő, a grafika pedig a legnagyobb túlzás nélkül a generáció élbolyába tartozik. Nem hisztek nekem? Nézzétek meg a már PC-n is elérhető demót, és a szemetekre hallgassatok!

Az egyjátékos kampány huszonsok pályája mellé kapunk majd néhány multiplayer módot, de botok ellen is tréningezhetünk. A LIVE rendszert a játék Windows és Xbox360 rendszer alatt egyaránt támogatja, így a PC-s játékosok sem panaszkodhatnak majd a többjátékos csaták technikai hátterére. (Sőt, az achievementekből sem maradnak ki a számítógépet preferáló arcok.)

A multiplayer és skirmish hat módja között talán a legkomplexebb fejezet az Island Capture lesz, amellyel kapcsolatosan kifejezetten izgatottak az Eidosnál. A módusz lényege, hogy egy szigetkomplexumot kell lépésről lépésre elfoglalnunk, a birtokolt területek pedig növelik a felhasználható egységeink számát. A látottak alapján a rusht legalább annyira effektívnek láttam,

A Gamer rovatot a

támogatta.

mint a szisztematikus gőzhenger taktikát – az biztos, hogy ez a mód sok tartalékkal rendelkezik, és hónapok alatt fogják csak a játékosok igazán kihasználni a szigetfoglalás nyújtotta stratégiákat és lehetőségeket.

Személyes tapasztalatom alapján egy igen komplex, kiadós és színvonalas játékot várhatunk tehát az Eidos budapesti központjából. Nem egy fejlesztővel beszélgettem az utóbbi időben, és a próbák után elmondhatom – az általuk említett gondoskodás, az apró odafigyelés, kellő balanszírozás meghozta a gyümölcsét. Az akciójátékosok kapnak repülést, céllövöldét, taktikus küzdelmeket, a stratégák pedig beleadhatnak apaitanyait, hogy a legkevesebb veszteséggel küzdjék végig a tizenkét-tizenöt játékórát szavatoló kampányt.

A program a piac szempontjából álmosnak számító tavasz-nyárelő egyik legjelentősebb címe, és azért ne feledjük: a miénk! Büszkén szurkolunk a hazai és nemzetközi sikerért, és reménykedünk, hogy a budapesti brigádtól még sok-sok nívós címet kapunk a jövőben.

mcmacko

Gamer

cikk

Az idol és a szamuráj

Shibuya kereszteződés, Tokió. Nagy, fél arcomat letakaró napszemüveg mögé bújva is érzem a nyári sugarak pusztító melegét. Vagy lehet, hogy a tömeg látványa miatt kezd egy hideg ér a műanyag ingem alatt utat találni a gerincem mentén egészen a gatyámig? Mindig is viszolyogtam a sok idegen jelenlétében; ha ötven évvel ezelőtt születek, nem mondta volna meg senki, hogy egyszer belőlem lesz a feltörekvő dél-ázsiai kult-ipar legismertebb arca. Szerencsére a napszemüveg, pontosabban az a fényzáró lap, amit a fejem előtt hordok, nem csak töméntelen kanjit jelenít meg a szemem előtt fluoreszcens belső kijelzőjén, hanem eltakarja karakteres vonásaimat a publikum szeme elől.

Richard M., egy kaukázusi sztár Japánban.

Keveset kell várakoznom az egyik zebra mellett, amikor is megjelenik LOW úr, egy japán konglomerátum végrehajtója. Fehér öltönye alatt szürke zakóban feszít, szemei előtt régimódi fekete üvegek, sokkal stílusosabbak, mint amit nekem sikerült szereznem a repülőgép-leszállónál.

– Üdvözlöm, Mr. Richard, vagy ha jobban tetszik, Mr. R-Titan. Ahogyan mondtam, senki sem ismeri fel az utcán, felesleges aggódnia, az emberek túl elfoglaltak ahhoz, hogy egymásra pillantsanak itt, az új trendek és technológiák világában. – Ő javasolta, hogy ide jöjjek, de én már ekkor kezdtem unni a mézesmázos szavait.

– Oké, oké. Az ügynökeimnek volt egy kis problémája odahaza a Föderáció jogalkotóival, ezért jöttem személyesen. A megállapodásunk értelmében...

– Ohohó, ne olyan gyorsan, Mr. R! Miért nem ülünk be a Starbucksba előbb, tudja, ez a világ legforgalmasabb kávézója, már a századfordulón is az volt. Onnan élvezhetné a mi gyönyörű mesterséges egünket – mutatott a magasba, ahol az ég kékje előtt rikító színekben pompázó, pálmalevelek módjára szétterülő üveglapok puccos kavalkádja szédített el, olyan volt, mint Berlin híres kupolavárosában, csak itt nem látszottak a felfüggesztések. Mindenesetre a meleg így is borzasztó volt.

– Na, pont ezért, LOW. Irtózom ettől a sok embertől, már azt se tudom miért voltam hajlandó beleegyezni, hogy itt találkozzunk – válaszoltam. A lámpák váltottak, a hatalmas gyalogosforgalom most LOW háta felől jött velünk szemben. Szürke ruhás öregemberektől kezdve a folyton változó, ízléstelen hajú suhancokig minden korú, nemű és társadalmi pozíciót betöltő gyalogos bandukolt közös sebességgel át rajtunk. LOW háta mögött szétnyíltak, és mintha csak valami felettük álló rajszintű intelligencia parancsának engedelmeskedtek volna, egymás apró lépésváltásainak

megfelelően tért ki az egész hatalmas hadsereg, az Új Japán szolgáinak hadserege.

Félelmetes volt, kezdtem idegeskedni.

LOW természetellenesen lebarnult arcán széles vigyor kezdett kibontakozni, miközben stabilan állt enyhe terpeszben, összekulcsolt kezeivel.

– Ne aggódjon, a tömeg a legnagyobb biztonságot nyújtja, itt senki sem akar ma…

ARRRGH! – a vigyor torz görcsbe rándult egy pillanatig, és LOW úr ebben a görcsös, égbe meredő pózban maradt, és mögüle egy apró kéz nyúlt ki, valami fenyegető kis fadarabbal, ahogyan először érzékeltem.

Majdnem hátravágódtam. Valami túlélőösztön munkálkodhatott bennem – mire annak a gonosz kéznek a tulajdonosa megkerülte LOW szoborszerű, apró remegésen kívül életjelt nem adó alakját, én felocsúdva a sokkolómért karmolásztam a belső zsebem, persze beakadt a füldugóim zsinórjába (hallgasd te is wireless – ez a szlogen futott végig az agyamon), ami viszont a hátsó zsebemhez volt rögzítve – ez a vég, gondoltam.

Az ostoba üzletfelem mögül egy kisember bújt elő, azt hittem, egy gyerek, de abban a szemében, amelyet nem takart egy undorító, kalózos szemfedő, valami nagyon öreg haragot véltem belelátni. Végre sikerült kivennem azt a vacakot, és közben végignéztem a törpe rémisztő öltözékét – egész pontosan úgy festett, mint valami szamuráj, hatalmas buggyos rongyba kötött emberke, kezén és lábán fehér fáslival betekerve.

Nem volt ázsiai, fehér bőre és göndör barna haja volt. Az ő kezében egy katana markolata volt, az enyémben az a sokkoló, amely leginkább egy fej nélküli villanyborotvával vetekedett félelemkeltés terén. Nem tartott sokáig ez a felállás, éppen addig, ameddig az utolsó járókelő, egy teljesen közönyös arccal telefonáló nő is eltipegett mellettünk, ügyet sem vetve siralmas helyzetemre.

A kezem összerándult, a szemem megtelt könnyel a fájdalom hatására. Mikor újra magamhoz tértem, már mögülem taszított előre és előre. Kiabálni akartam, de a gerincemhez azt a markolatot nyomta, pontosabban valami idegbénító kontaktfegyvert, ami valami miatt egy kardmarkolatnak nézett ki. Valamit sziszegett a nyelve alatt, de nem igazán értettem. Sírva fakadtam, mert féltem, és még egyet lökött rajtam, most nagyobbat, de már tudtam, hogy csak előre kell mennem. LOW úr ott maradt enyhe terpeszállásban, még mindig nem tudott megmozdulni, talán már az idegei is szétégtek, tanultam valamikor régen ilyesmit a katonaságban. A rengeteg ember közül senki sem vette észre, ami zajlik, talán túl finoman mozgott a túszul ejtőm, talán mindenki biztonságban van a tömegben, a szörnyeteg éppúgy, mint az ártatlan.

XXXVI./8.

Az emlékeim homályosak és széttartóak azt illetően, hogyan, de vörös fémlépcsők százain keresztül cipelt felfele egy teljesen átlagos lakótömbben, és bedugott egy szobába, ahol nem volt más, csak egy fehér matrac, amelyen valamilyen hatalmas mangás szemű lány arca díszelgett, és egy kis asztal, rajta egy kopott zománcú fémbögrével. Az ablakrést egy ázsiai színésznő posztere tarkarta el. Nem ehhez szoktam, bár egész megkönnyebbültem, amikor elrablóm, ez a kis szamuráj innom adott végre. A víz, amelyet valahonnan lentről hozott, hűs volt és tiszta. Megkérdeztem, hogy honnan hozta.

– Tofukészítéshez használják. Kútból van – mondta érzelemmentes hangon, és ezzel kezdődött hosszú beszélgetésünk.

Legalább annyira ellenséges volt velem, mint én vele, de valami megmagyarázhatatlan (részemről legalábbis) udvariasság lengte be a szobát.

Elmesélte, ki ő, hogy került ide. Azt mondta, hogy filozófushallgató volt Kelet-Európában, és onnan szökött Ázsiába.

Megkérdeztem, hogy miért öltözik szamurájnak, de ezt elhárította azzal, hogy ő egy szerzetes. Inkább valami szektásnak látszott. Azt hiszem, örült, hogy mesélhetett magáról, nem valószínű, hogy egy világtól elvonult őrült gyakran kerít alkalmat, hogy az ultraibolya tartományokban is látó, érzékenyebbik szemét mutogassa – hogy egy elcseszett kísérlet terméke volt, amiért jó pénzt kapott, de azóta nappali fényben hordania kell a szemfedőt. Abból a pénzből vette a markolatba rejtett idegrázót, ami elmondása szerint tökéletesen biztonságos volt, és ha minden igaz, LOW és a hatalmas gorillái már elkezdtek keresni kettőnket.

– Miért rabolt el? – kérdeztem tőle, amire nagyon részletesen elkezdett nekem papolni a világ hanyatlásáról és a média undoráról, ami már gyermekként körülvette. Azt mondta, hogy ő és a társai (amikor rákérdeztem, nem adott megnyugtató választ, hogy kik is ők, de gondoltam, húzom az idejét, hátha már keresnek a rendőrök) globalizációellenesek, tömegmédia-ellenesek, reklámellenesek és még ezernyi dolog ellen felemelik a szavukat.

Megint meg kellett kérdeznem tőle, miért rabolt el, mert már kezdett nagyon vad ideák felé elmenni. Ilyen ökoterrorista-féleség lehetett, teljesen meghibbant.

– Azért hoztam ide, Richard-szan, hogy elvigyem az új lakhelyére, ahol a világtól távol fogja leélni a továbbiakban a kellemes hátralévő éveit, és ezzel egyszer s mindenkorra megszüntetjük a tv-szerepléseit.

Maga hatalmat ad a kizsákmányoló médiának, mert az arca a legteljesebb mértékben példázza, hogy mire van szükségük a megtévesztett tömegeknek.

25

Musicmania – Arra gondol, amikor azt mondom a kamerába, hogy „ez egy alma, és én meg fogom enni”? – mutattam a kezemmel, ahogy egy almát nyújtok felé, és aztán beleharapok. – Ennél nagyobb kampányunk sose volt, és nem értem, miért rossz...

– Miért, miért... Ne idegesítsen, Richardszan, az az alma egy holografikus megjelenítő eszköz volt, ami a nap huszonnégy órájában rejtett, szublimális reklámokkal bombázza a felhasználó agyát. Magának még nem nyílt fel a szeme, de majd fel fog, ha az új palotájához érkezünk, és elmagyarázzuk Önnek, miért kell harcolni a hiperkonzumerizmus Japánja ellen. Na gyerünk! És azzal lementünk a hátsó ajtóhoz, ahol egy buborékautó parkolt. Beletuszkolt a kocsi hátuljába, ő előreült, és miután a robotpilóta elindult rejtélyes úti célunk felé, egy kis fekete könyvet vett elő, és olvasni kezdett.

– Mit olvas? – kérdeztem unalmamban, mikor már nagyon vártam, hogy valaki kapjon el végre minket.

– A gép mítosza. Mumford. Érdekes és igaz könyv az óriásgépezetről, ami igába

hajtotta az emberiséget újra és újra a civilizáció önző értékei mellett...

Hogy miért, azt nem tudtuk megbeszélni. Oldalról belénk csapódott egy régi vágású csőrös kamion, és miután visszanyertem az eszméletemet (ezúttal véreztem is, spriccelt a fejemből, bár nem különösebben ez aggasztott), a bal oldalára fordult buborékautó napfényes tetején két böszme nagy, testpáncélt viselő alak szegezett ránk ismétlőfegyvereket. Az egyik lehajolt, és a szerencsétlen elrablómnak gépies hangon ennyit hadart: – Huszonegyes csatorna, rendőrségi megfigyelő és híradós csapat, kvázi-rendfenntartói szerv a kétezer-negyvennyolcas médiatörvény értelmében. Jogában áll hallgatni, minden, amit elmond, a csatornán élőben, illetve szerkesztve leközlésre kerül.

Kíván nyilatkozni a személyazonosságáról?

A szamuráj/szerzetes/antiglobalista terrorista eltakarta szemeit, és valamit dünnyögött. Feltápászkodtam és kinéztem a kitört szélvédőn, megmentőimet keresve. Egy hátrébb álló, szintén testpáncélos

A A jóNapsugárkomifiúkk us(Karinrossz komi k ust játszi k . . thy Színház) Van az az ember, akin az, aki kilencéves korában megfertőződött az első L’art pour l’artműsorokkal, nem tud nem nevetni (legfeljebb több kritikával szemléli tizenöt év után) – Galla Miklósnak hívják. Van az a színházi előadás, ahova deklaráltan nem a nagy mélységekért ül be az ember, hanem mert szórakozni akar. És van, amikor e kettő találkozik.

Igen, gyengeség, hogy egy névvel (aki – mint már tudjuk – nem Koltai Róbert) be lehet húzni egy előadásra, de nagyon kíváncsi voltam, hogy működik egy abszurd humorista mint színész. Egyáltalán nem triviális ugyanis, hogy a (félig-meddig) saját szerepét el tudja valaki játszani, még akkor sem, ha az ugyanúgy színpadi műfaj. A Móricztól nem messze lévő, Karinthy-unoka által dirigált Karinthy Színház ráadásul még nem volt rajta a térképemen, ezen is ideje volt változtatni. Kis színház, ahhoz képest jó helyen elhelyezett plakátokkal, gondoltam, tutira menő közönségsiker az előadás két nagy névvel megtámogatva, néha igazán lehet az árral is menni. És itt volt az, amikor a marketing győzött, sőt, kis híján átvert. A két eltérő egyéniségű, valaha együtt játszó, de sok éve haraggal elvált komikus (Willy – Koltai, Al – Galla) újraegyesülési kísérleteiről szóló darabbal nem az volt a baj, hogy nem volt jó, hanem hogy több mint fele részben nem vagy csak kicsit volt vicces. Voltak benne poénok, és persze akkor is el lehetett mosolyodni, ha épp kiszámíthatóan jöttek, de mégis nyögvenyelős volt az egész, a pár hatalmasnak kikiáltott viccei mellett sokszor nyugodtan el lehetett menni.

A Koltai által formált figura teljesen ellenszenves, és az ő idősebb kori életét bemutató rész

26

különösen lassú volt. Ami Gallát illeti, ott már több jó pillanat adódott (köszönhető volt ez a várva várt, nehezen utánozható hanglejtésnek is), viszont kettejük közös játékánál megint hiányzott valami, itt (megjött a válasz az alapkérdésre) valószínűleg Galla színészi képessége volt kevés, vagy egyszerűen en�nyire lelassult; igaz, régen se volt valami szélvész, de mostani önmaga már kezd ijesztő lenni.

Szőrözésnek tűnhet, de kicsit ellentmondásos a cselekmény időbeli elhelyezése is: Koltai és Galla ugyanis elvileg „mai színpadra alkalmazta” az 1972-ben megjelent művet, de attól, hogy elhangzik Jim Carrey neve, még az egész közegen érződik, hogy a duó nem épp a 90-es években élte fénykorát. Az már szinte csak mellékes, hogy a nagy visszatérést menedzserként segítő Ben (Willy unokaöccse) szerepét játszó Harmath Imre sem nyújt emlékezeteset.

Ahogy az is mellékes, hogy néha rettentően sokáig pakolászták a színpadot – de ezekből együtt mégiscsak az a jó tanács következhet, hogy ha valaki nem hardcore Galla-fan, netán rendes színházra vágyik, nyugodtan keressen mást.

lemming

nő félszegen rám fogott egy puskát. Tapasztalatlan volt még, később nem győzött bocsánatot és autogramot kérni.

Mindegyikük sisakján kamerák figyeltek.

Egy rendőrségi reality kapott el, furcsa fintoraként a mai történteknek.

Alkut kötöttünk velük, így végre valami izgalmas fordulat állt be a reklámkarrierem végén. Azóta a huszonnégyes csatorna realityjében mint különleges egység vagyunk láthatóak – a szamuráj, akit Gerard G. Guggenheimnek, mostanság pedig Googlesnek hívnak, és az idol, R-Titan, aki szórakoztatóelektronikai cikkek reklámozását hagyta abba a bűnüldözésért. Két szériára szerződtünk, és olyan izgalmas forgatókönyveket kaptunk, hogy gyakorlatilag még élvezet is volt együtt dolgozni.

Googles tört rá a nőverést eljátszó statiszta párosokra éjszaka, én pedig playbackre énekeltem a családon belüli erőszak ellen a műsor végén. Azt hiszem, végül mégis minden rendben van a világgal.

Binszki Gergő

Alkotói pályázat eredmények – Pillanat (2009) Fotó kategória 1. Simó Szabolcs (GPK) 2. Simonovics János (GPK) 3. Ángyán László (VIK) Természetfotó kategória 1. Simonovics János (GPK) 2. Bodnár Mihály (GTK) 3. Danyi Balázs (ÉPK) Vers kategória 1. Berke András (VIK) 2. Vincze Erika (TTK) 3. Elter Zsolt (TTK) Grafika kategória 1. Mercz Orsolya (ÉMK) 2. Vacsora Gergely (VIK) 3. Gubicza Ágnes (TTK) Próza kategória 1. Hudáky Zsuzsanna (TTK) 2. Borbély Bence (ÉMK) 3. Mester Tamás (ÉPK) Vers különdíj (Éghajlat Kávézó) Schneider Éva (ÉMK) Zöld-különdíj (EZK) Zsidek Gergő (ÉPK)

Musicmania

XXXVI./1.

Örebro úttörői – Koncertbeszámoló Millencolin - Dürer kert, április 27.

Nem tagadom, a Millencolin egyike a kedvenc bandáimnak. Olyan 9-10 éve ismerhettem meg őket a Melancholy Collection c. gyűjteményükkel, amely nem volt más, mint az addig kiadatlan, vagy épp csak demo/bootleg anyagon megjelent számaik gyűjteménye. Nyers felvételek ide, egyszerű nóták oda, beléjük szerettem.

Aztán megérkezett 2000-ben a Pennybridge Pioneers, amely minden kétséget kizáróan az egyik legjobb pop-skatepunk lemez a világon. Akkor megpecsételődött az örök szerelem a bandával. Pláne, hogy a muzsikájuk összekapcsolódott a gimnázium gondtalanságával és a derekát csak nagy nehezen beadó hölgyemény történetével.

Bár az azóta megjelent albumok nem bírtak akkora jelentősséggel, mint (szabad fordításban) az Örebro Úttörői, mégsem vallott szégyent eddig a svéd kvartett. A tavalyi szigetes buli után most a Dürerben tartottak klubkoncertet a rajongóiknak.

Mielőtt a részletekbe belemászunk, rakjuk helyre a fejekben a zenekart. Sokan, nagyon sokan játszottunk a Tony Hawk’s Pro Skater második részével PC-n, DC-n vagy épp PS1en. A program fantasztikus soundtrackjének első nótája pedig nem volt más, mint a No Cigar a Millencolintól. Még így sem dereng a dolog? Nyomás a videoportálokra, és a keresőnek tessék beírni: „E! Millencolint ide ízibe!”

A hosszasra nyúlt bevezető után térjünk rá a cikk tárgyára. A Dürer egy igen érdekes hangulatú hely, mivel nem is olyan régen még az ELTE épületegyütteséhez tartozott a klubnak is otthont adó hodály. A barátom épp említette, hogy annak idején abban a teremben szigorlatozott, ahol a koncertet tartották.

Az új hangulatnak köszönhetően a folyosórendszer amúgy bármelyik hentelős videojátéknak vagy filmnek is hátteréül szolgálhatna. Az előzenekarok közül a FalconGate kezdett, akik igényes, roppant jól hangzó, kicsit emo, kicsit poszthárdkór zenét játszottak. Bár technikailag egy rossz szavam sem

lehetett, az összképet picikét rontotta a nem túl változatos ének. Azért az egész szolid kis headbangelést elindító zúzda a helyén volt.

Másodikként az amerikai Far From Finished játszott. Igazi ámcsi punk hülyegyerekeket láthattunk a színpadon, akik egyszerű, jókedvtől kicsattanó produkciójukban kellően felmelegítették az amúgy sem lusta publikumot. Az első sorban állva jó lett volna legalább egy-két szám szövegét, de legalább dallamát ismerni, mert a fanok láthatóan nagyon élvezték a produkciót és a tagok közelségét. A Far From Finished egy újabb példa arra, hogy egy zenekarnak nem csak nagyon jó számokat kell írnia, hanem elő is kell tudnia adni azokat. Nem győztük kapkodni a fejünket és kezünket, nehogy a kordonra ugráló, csonka karja okán bármely önsajnálkozó ember számára követendő példát mutató énekes ronggyá tapossa.

A Finish után premier plánból vártuk a főzenekart. A szokásos sötét, a pulzust és karokat az egekig emelő intró után a svédek bele is vágtak az igen jól összeválogatott dallistába. (Fanservice, emberek!) A srácokon nem nagyon látszanak az öregedés jegyei, a szakállat és pocakosodást leszámítva. Nikola (a jugoszláv származású énekes) azért eléggé visszafogottan énekelt-játszott az est során. A két gityós (Eric és Mathias) ellenpontozták a kopasz dalnok topogását, szinte felszántották a színpadot lendületes mozgásukkal, pörgésükkel. A háttérben meghúzódó Fredrik Larson dobos szinte végig árnyékban verte a bőröket, az arcát nem is nagyon láttuk, pedig még szülinapja is volt – igazán megmutathatta volna magát a Boldog szülinapot!-ot másodszor is, kérés nélkül skandáló közönségnek. Az összteljesítmény azonban így is lehengerlő volt.

Egymást váltották a közepesen gyors és nagyon gyors punk rock dalok, a közönség pedig nem bírt magával. A hátunk mögött ment a pogo, a fejünk felett repkedtek a bádiszörfölők, a színpadról pedig áradt a füst, a zene és a tempó. Nem csoda hát, hogy a náthás ember légutai is maximálisan kitisztultak!

Mint már szóba került, a számokat iszonyatosan jól válogatták össze a skacok. Látszott, hogy inkább a régi nagy slágerekkel villogtak, mint hogy az újabb langyos dalokból fűzzenek kevésbé ütős csokrot. Volt Twenty-Two, Penguins and Polarbears, No Cigar, Fox, Farewell My Hell, az újak kedvéért Detox, Brand New Game, a régiek kedvéért Dance Craze, Bullion, Olympic…

Persze a srácok ellőtték az összes koncertközhelyet, így volt kivonulás, majd visszatapsolás utáni akusztikus nóta (The Ballad), amit a színpadon zajló munkálatok legelejétől sejteni lehetett, pengetődobverődobálás (mindkettőből sikerült elkapni párat). Egészen jópofán jött ki az is, ahogy a magyarikumnak számító gulyáson is poénkodtak egy sort. Ismét elmondhatjuk: szinte egyetlen zenekar sem hagyja ki a pálinka vagy a nehéz magyar konyha említését. Nikola végig magyarul köszönte meg a tapsot, egész jó kiejtéssel, mi pedig ismét elhittük, hogy a turné egyik legjobb közönsége vagyunk.

A legnagyobb gond az egész este alatt talán a külföldiekkel volt, akik elöl csinálták a fesztivált. Nagy ívben letojták, hogy mi is élveztük volna a showt. Sebaj, legközelebb zsebsokkolóval megyünk… Összességében mégis azt kell mondani, kár lett volna kihagyni a bulit. A kívánságlistáról a Millencolint kihúztuk. Maradt még az AFI és a Goldfinger a régi kedvencek közül – innen is üzenem a koncertszervezőknek, hogy tessék őket elhozni nekünk! A piszkosul jól elsült Millencolin-, NOFX-, Bad Religion- és NUFANkoncert után bátran kijelenthetjük, hogy bizonyosan telt ház várná őket is.

Ági, mcmacko

27

NeJógyerekekhintázz azzal a székkel, mert letépem az arcod! képeskönyve (Örkény Színház) Lassan tízéves múltra tekint vissza az Örkény Színház és kiemelt támogatója, a Siemens Magyarország közötti együttműködés - ennek keretében évente egy este a vállalat vendégei töltik meg a nézőteret. Idén a Jógyerekek képeskönyve című darabon szórakozhattak a Siemenshez vagy egyetemünkhöz kötődő nézők, legalábbis a fekete humorral átszőtt, határfeszegető színházra nyitottak.

Az előadás bevezetéseként Dr. Szentkuti László, a Siemens hazai elnök-vezérigazgatójának köszöntőjét hallgathattuk meg; itt (mindamellett, hogy minden tisztelet a kultúrát következetesen támogató nagyvállalatoknak) muszáj megjegyezni, hogy egy családiasnak beállított rendezvényen kicsit furcsa, ha más által írt, a beszélő szóhasználatától láthatóan eltérő, ennélfogva őszintétlennek ható szöveg szolgál megnyitóként. Ezt oldotta valamelyest Mácsai Pálnak, a színház művészeti igazgatójának ejha-gesztusa az olyan gondolatoknál, mint hogy az Örkény Színház produkciói milyen jól illeszkednek a vállalat értékrendjéhez – hát igen, valóban nehéz elképzelni egy Combinót, ami leszakított gyerekvégtagokkal van kidekorálva.

Hogy hogy lesz egy képeskönyvből sokkopera, már önmagában érdekes történet, ami a XIX. században kezdődött: Heinrich Hoffmann német pszichológus, nem találván megfelelő ajándékot gyermekének, maga rajzolt egy képeskönyvet. Ez rosszul viselkedő, majd így vagy úgy pórul járó gyermekek történeteiből állt, vagyis a később Struwwelpeterként kiadott mű mintegy intelemgyűjteményként szolgált. Ahogy ezt Mácsai Pál bevezetőjében elmondta, a könyv hatalmas népszerűségnek örvendett és örvend ma is a világon szinte mindenhol, de nálunk valamiért nem lett akkora kultusza (mindössze egyetlen hazai kiadás áll a világon megjelent 40 000-rel szemben). Az itt előadott darab ebből íródott 1998-ban, méghozzá a brit Tiger Lillies zenekar közreműködésével. Róluk igen nehéz bármit mondani, hogy legalább közelítő elképzelése legyen annak, aki még nem találkozott velük – aki volt olyan szerencsés, hogy két éve a Sziget színházsátrában elkapta őket, netán volt a tavalyi trafós koncertjükön, az egy kvázi szomorúbohóc-zenekart láthatott, ahol a frontember

28

kontratenor hangon énekel a londoni Soho bűnös világáról, opera-, cigányzenei és még ki tudja, milyen elemeket összekutyulva. Magukat (a rajongóik között felülreprezentált hírességek nyomán) „a híres emberek zenekarának” nevezik, és ezt nem kis teljesítmény elérni, ha közöttük olyan nevek vannak, mint Terry Gilliam vagy Matt Groening. Jól láthatóan a „furcsa” vonal képviselteti magát, így nem meglepő, hogy ez köszön vissza a Jógyerekek képeskönyvében is. További súlyosbító tényező a fordító személye, ugyanis a fordítást Parti Nagy Lajos követte el, és csak az eredmény ismeretében elmondható, hogy egyáltalán nem biztos, hogy az eredeti szöveg egy angol anyanyelvűnek többet ad, mint a fordítás nekünk. A magyar szöveg tele van nyelvi bravúrral (ügyesen bekeverve vagy épp meghagyva az idegen kifejezéseket), szándékos sutaságokkal, de akad világ- és magyar irodalmi utalás is. Nézőcsalogatónak meg lehet még említeni Tim Burton nevét is, ugyanis az ő esztétikája is vastagon benne van a darabban.

Az előadás maga élőzenei kísérettel és egy cinikus alak, Dr. Roboz (Gálffi László) narrálásával zajlik (de szerepe rugalmas, néha beszélget a szereplőkkel is). Asszisztense a túloldalon, Dr. Chor (Máthé Zsolt) énekkel narrál, ő gyakorlatilag a Tiger Lillies frontemberét játssza, nem is rosszul. Az alaphelyzet: vidékiesen úri házaspár, Anyusunk (az Aphex Twin Windowlicker-lemezborítójára ebben a szerepben kísértetiesen hasonlító Széles László) és Apusunk (Csuja Imre) fennkölten elmélkedik: „nincs a hómnál szvítebb hóm, nincsen szebb, mint az otthóm…”, de rájönnek, hogy valami hiányzik, mégpedig a gyerek. És ahogy az a mesében lenni szokott, a gyerek az jön.

Az még semmi, hogy a szülők hajbakapnak, hogy melyik testrészét kitől örökölte, és le is szakajtják az utód orrát és homlokát (elvégre

ami az enyém, az az enyém), de végül neveletlensége miatt úgy megdühödnek, hogy közös erővel szétszaggatják. Ennyi volt. De azért mégiscsak jó lenne egy gyerek… És újra: valami szófogadatlanság vagy nevelési hiányosság miatt elhalálozik ő is. És a következő és az az utáni is. Ha nem eszi meg a levest és éhen hal, hát úgy kell neki, legalább kisebb koporsó kell a lefogyott testnek. Belefullad a vízbe? Miért nem tudott úszni? „Igaz, én se tudok” – mondja Anyusunk, de tovább már nem gondolja a dolgokat, Apusunk kimenti. Így válik szép lassan teljessé a téboly, így lesz a gyerekek rosszaságát bemutató képekből egy bármennyire is abszurd, mégis rémisztően valós kép az álszent családról, ahol a gyerek csak egy kellék, mert elvárják, hogy legyen, ahol a gyerek nem lehet rossz („egy Struwwel?”), és ahol a szexet is csak körülírni szabad.

A különálló történetek közben megelevenednek a meghalandó vagy már meghalt gyerekek is, csodás horrorkórust vagy -tánckart alkotva (igaz, néha a kabaré jelleg jobban elveszi az élét a daloknak, mint kellene).

Problémaként talán csak az említhető, hogy az egykaptafás történetek sorát megtörik olyan jelenetek is, melyeket nem nagyon lehet mihez kötni. Ezen felülemelkedve viszont tényleg csak dicsérni lehet az ötletes, gyerekelőadáshoz hasonlatosan elnagyolt díszletet és mozgást, valamint a (halotti) maszkokat.

Hagyományos értelemben vett színészetről jóformán csak a házaspár és Dr. Roboz esetében van szó, itt sincs mibe belekötni: a feleség kiváló hisztérika, a férjből sugárzik a buta magabiztosság és lemaradottság, a narrátor pedig egy hiteles ördög, akinek szinte csak savas mondatai vannak.

Gótok és nem gótok, nincs mese, el kell menni, mert a jó gyerek színházba jár...

lemming

XXXVI./8.

Az2. folytatás elfeledett Nikola Tesla

A XX. század elején Tesla nagyratörő elképzelése, a vezeték nélküli energiaátvitel megvalósítása meghiúsult. Ezt részben piaci tényezők, financiális problémák, részben pedig a tudományos világ elutasító magatartása akadályozta. „Nagyképű” kijelentéseivel, „lehetetlen” elképzeléseivel gyakran megosztotta tudóstársait, s a társadalom részéről is hasonló ellenszenv fogatta. A legnagyobb hatást, kétségtelenül a „halálsugár” kifejlesztésével kapcsolatos bejelentése keltette.

Tesla nem sokkal a wandercliffi kísérletek után visszatért New Yorkba, ahol a kudarc ellenére tovább folytatta kísérleteit. Ezúttal azonban egy olyan eszközön dolgozott, melyet egy esetleges háború esetén az amerikai kormány sikerrel használhat ellenségeivel szemben. Ez volt az ún. „halálsugár”, mely egy részecskesugár-fegyvert takart. Feltehetően ez a találmány az egyik oka annak, amiért Tesla sosem kapta meg azt a tudományos elismerést, melyre mindenképpen rászolgált.

Az első ízben a New York Times hasábjain napvilágot látott bejelentés nagy port kavart.

Egyesek végképp elfordultak tőle, mások megriadtak, Hollywoodot viszont „elbűvölték” Tesla kijelentései. Tesla a rajzfilmekeben az „őrült tudósként” jelent meg, aki rettegésben tartja egész New Yorkot egy elektro-altatóhalálsugárral és robotok seregeivel.

Az 1930-as évek végén, a fokozódó nemzetközi helyzet a közelgő háborút jósolta. A Fehér Ház az évtized végére élénk érdeklődést mutatott Tesla találmányával szemben.

Tekintve, hogy az előzetes becslések és elegendő energia esetén, Tesla részecskesugaras fegyvere képes lehet tízezer repülő megsemmisítésére négyszáz kilométeres távolságban, érthető az amerikai kormány érdeklődése. A találmány pusztító ereje azon alapult, hogy az

!

PON A L N A HO

majd találmányát. Tesla példátlan döntésével lehetetlenné tette azt, hogy bármely kormány önállóan építse meg résecskesugaras fegyverét. Tervét több részre osztotta, az egyes részeket pedig átadta az angol, kanadai, amerikai és orosz kormánynak. Így a teljes tervet csak közös tárgyalóasztalnál ismerhették meg az egyes felek, megteremtve ezzel a kormányok kölcsönös függőségét. Tesla váratalnal lépését követően azonban semmi információnk nincs a találmánnyal kapcsolatos kutatásokról, kísérletekről. A különböző országok egyes titkosított dokumentumai máig nem kerültek nyilvánosságra, csak találgatni tudunk, mi történhetett fegyverével. Lehetséges, hogy a veszélyt felismerve elvetették a tervét, talán valahol használják, talán kering fölöttünk.

Tesla egyik legjelentősebb találmányának „köddé válása” tette a feltalálót ellentmondásos személyiséggé a köztudatban, melynek hatása ma is homállyal takarja nevét. Az 1943-ban, 87 éves korában bekövetkezett halála után több mint hétszáz találmánya merült feledésbe. Ingóságait, laborítóriumát az amerikai kormány lefoglalta, s egy állami raktárba szállította. Iratainak gyűjteményét dokumentálták, majd titikosították.

tab lók épe k

Schön herz góly Qpa atá bor i be szám kie oló gé szí tő ké pz ése sek ne k

Vezsenyi Balázs

k ne k ö ök n k HON ér na m LAP k i ON! gy mo a ü y g UTvO folL sé z SÓ L é s és EHE ö ‐ g H 5 TŐS e 0 Ó LE 0 ÉG, S L 2 O RÉS k és ZLEUT kna s o s e TEK ! u ‐ atik PON A HO 04 A m r L 0 o N f 2 NLA n O i H k ö A n r K mé ZLETE ÉS G, R ököknek É S Ő rn HET illamosmé E L v LSÓ UTO

dékáni kös zöntő

kocka‐magyar szótár

HET ŐSÉ G, R ÉSZ LET EK A

elektrosztatikusan rendkívül nagy sebességre gyorsított töltött részecskék becsapódása hatalmas károkat okozhat. A kormány felügyeletével a 40-es évek elején hozzákezdtek a részecskegyorsító kifejlesztéséhez. Azokat a további információkat, melyek a kutatás helyével, illetve mértékével kapcsolatosak, máig titkosított dokumentumok őrzik. A kutatás kezdeti fázisában azonban Tesla váratlan lépésre szánta el magát. Maga akadályozta meg találmánya megszületését, hasonlóan a wandercliffi kísérletekhez, maga állította le tervének megvalósítását.

Miért állt Tesla a saját maga útjába? Ha nem akarta, hogy megépüljön a pusztító fegyver az ő tervei alapján, akkor miért ajánlotta fel a kormánynak? Ezeknek megválaszolása nem könnyű feladat. A válasz valahol Tesla tudós lényében rejlik. Mint zseniális feltaláló, feltehetjük, hogy ötleteinek gyakorlatba ültetése mindennél jobban foglalkoztatta, azonban újra és újra rá kellett döbbennie, hogy találmányai rossz kezekben súlyos károkat okoznának az emberiségnek. Ebben az esetben Tesla (hazafi lévén) azért ajánlotta fel a Fehér Háznak „halálsugarát”, hogy az Államok megvédhesse magát ellenségeitől. Az utolsó pillanatban újra szembesült azzal a lehetőséggel, hogy pajzs helyett kardként használnák

s á t ga o l á v k k ci s zu l u Imp

http://evkonyv.vik.hk

29

Nemzetközi sztárok - fenntartható fesztiválozás Idén is a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) zárja a hazai fesztiválszezont, egyebek mellett az ifjú, de annál tehetségesebb Gabriella Cilmi, az európai nagy fesztiválok után Szegedre is ellátogató Guano Apes, vagy a hagyományos cigány népzenét korszerű elektronikával vegyítő nuroma mozgalom zászlóshajója, a !DelaDap fellépésével. A SZIN – a magyarországi fesztiválok közt – elsőként tűzte zászlajára a fenntartható fejlődés népszerűsítését, ennek keretében a tavaly bevezetett újítások mellett idén tövábbi ökotudatos fejlesztéseket terveznek. Mindezt augusztus 26. és 30. között.

Kék ég, zöld fű, szőke Tisza és SZINes programok – ezt ígéri idén is a Szegedi Ifjúsági napok, mely egyedi jelzők sokaságát tudja magáénak. Így a SZIN a legnagyobb hagyományokkal rendelkező fesztivál a maga több mint 40 évével, a legnagyobb nyárzáró buli, az egyetlen olyan fesztivál, mely természetes vízparton és egyszerre medencékkel tarkított strandkörnyezetben zajlik, és nem utolsó sorban az első hazai fieszta, mely a fenntartható fejlődés, az ökotudatos életmód népszerűsítését tűzte ki céljául. A SZIN a legideálisabb hely, hogy jó hangulatban vegyünk majd búcsút az idei nyártól is.

Ehhez segít a fellépők sora – persze még nem a teljes. Eleddig már bizonyos, hogy SZIN-fellépőként üdvözölhetjük a 18 éves kora ellenére már igencsak népszerű és rendkívül tehetséges Gabriella Cilmit.

Sweet About Me című – nemzetközi slágerlistákon hamar előkelő helyet kapó – száma most élőben csak Szegeden. Szintén csak a szegedi közönség élvezheti kis hazánkban a nemrég, egy koncertturné keretében újra összeállt, és a nemzetközi fesztiválokon szinte mindenhol nagybetűkkel hirdetett Guano Apes koncertjét. Visszatérő vendég – mert megszerették a SZIN-t – a Russkaja.

Fergeteges bulit várhatunk a nu-roma mozgalom zászlóshajójától, a !Deladaptól.

Mint ahogy szintén őrületes bulit ígér a holland drum and bass trió, a Black Sun Empire, valamint Evil Nine, azaz Tom és Pat, a keményvonalas breakbeat legnevesebb képviselői (akik valójában szerethető arcok) – a The Independent magazin szerint ha együtt valósítják meg zenei elképzeléseiket, akkor „ráznak, mint az ipari áram”. Sunchase tökéletes képviselője az ukrán-orosz dnb különlegesen sötét, rideg hangzásának, azon kevés keleti producerek közé tartozik, aki jól ismert a nyugati dnb-rajongók számára is. A szintén fellépő Way Out West formáció a legendás Nick Warrent és Jody Wisternoffot takarja. A duó tökéletesre csiszolódott stílusát a hangsúlyos ütősök és dobok, a magával ragadó dallamok, a szárnyaló zenei hangzás finom egyvelege jellemzi. És a SZIN most bejelentett fellépői közt szerepel még Dj Spiller, a világ legmagasabb, 215 cm-es Dj-je, aki annak idején Groovjet című számával híresült el világszerte. A dal sikeréhez az énekesnő, Sophie Ellis-Bextor egyénisége és remek hangja is hozzájárult.

30

A SZIN a fenntarthatóságot tűzte ki célul!

CO2-kibocsátás, globális klímaváltozás, ózonlyuk, fenntartható fejlődés, biomassza-erőmű, napkollektor és szélerőmű, energiafű, fajok kihalása, szelektív hulladékgyűjtés, betétdíj, hibrid autó...

Csak néhány azok közül az eszközök és fogalmak közül, melyek puszta létükkel bizonyítják, hogy a környezetvédelem mindennapjaink részévé, megkerülhetetlen jelenséggé és folyamatos kihívássá vált életünkben. A XXI. század egyik legnagyobb kérdése ugyanis nem más, mint hogy az emberiség képes-e megfelelő válaszokat találni azokra a globálisan megjelenő környezeti problémákra, melyek kialakulásában egyébként tevékenyen részt is vállalt. Épp ezért megoldások keresése éppúgy feladata a nemzetközi intézményeknek és nemzeteknek, mint az egyes embereknek vagy épp egy zenei fesztiválnak. A Szegedi Ifjúsági Napok szervezői hisznek abban, hogy egy rendezvény képes a fenntarthatóság eszméje mentén fejlődni és emellett, jellegéből adódóan, sok emberrel megismertetni az ökotudatos/környezettudatos életmód mibenlététét és fontosságát.

Ennek megfelelően, a hazai fesztiválok közt elsőkként – 2008-ban – a SZIN vezette be a re:poharat és a biológiailag lebomló (komposztálható) étkezési eszközök használatát, melyeknek köszönhetően jelentősen mérséklődött a fesztiválon keletkezett szemét mennyisége.

A károsanyag-kibocsátás csökkentését elősegítendő a szervezők újraélesztették a telekocsi rendszert, ingyenes kerékpártárolót működtettek a fesztivál területén, illetve riksa-taxi szolgálat állt minden városba látogató fesztiválozó rendelkezésére. A MÁV is hozzájárult a környezetbarát közlekedéshez, ugyanis kedvezményes lehetőséget nyújtott a Szegedre utazó fesztiválozóknak, illetve a főbb vonalakon kerékpártároló szerelvényeket is biztosítottak. A szemléletformálás terén a SZINen cirkáló Zöld rendőrök és a hulladék alapanyagból készült, figyelemfelkeltő

információkkal ellátott installációk jelentették az újdonságot.

A tavaly elindított kezdeményezéseket a szervezők idén is folytatni, fejleszteni kívánják, és ennek érdekében el is készült a Szegedi Ifjúsági Napok ökopolitikája, melyben az alapvető irányelvek kerültek megfogalmazásra.

Ennek megfelelően a hulladékkezelés terén elsődleges szerepet kap a megelőzés, így olyan eszközök és megoldások alkalmazása, amik csökkentik a keletkező hulladék mennyiségét. Fontos szempont az újrahasználat, tehát keresik és támogatják azokat a lehetőségeket, amik anyagukban újrahasználják a hulladékká vált termékeket. És végül az újrahasznosítás, ahol a szelektív hulladékgyűjtésnek köszönhetően azokat a hulladékokat is visszaforgathatják, amiket sem megelőzni, sem újrahasználni nem sikerült.

Energiagazdálkodás tekintetében elsődleges cél, hogy csökkentsék az energiafelhasználást, megszüntessék a pazarló, nem hatékony rendszerek és eszközök működtetését és a fennmaradó energiaigény minél nagyobb részét megújuló energiaforrásokból biztosítsák. A vízháztartás szempontjából is elengedhetetlen a takarékos berendezések és rendszerek előnyben részesítése – fogalmazzák meg a SZIN szervezői –, a régi pazarló eszközök minél hamarabbi cseréje, illetve egyegy beruházás előtt annak mérlegelése, hogy lehetséges-e szürke-, illetve csapadékvíz hasznosítása. Kiemelt szerepet kap a természetes környezet és élővilág védelme, megzavarásuk elkerülése és az esetlegesen okozott változások eredeti állapotra történő visszaállítása. Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban, nagy hangsúlyt fektetnek a látogatók szemléletformálására, mind a fesztiválon, mind pedig a honlapon és egyéb információs felületeken. Boros Gyula főszervező elmondta: „Emellett beszállítóinkat és különböző partnereinket a jövőben arra fogjuk ösztönözni, hogy megtalálva a kapcsolódási pontokat, minél több részét vegyék át környezetvédelmi szemléletünknek, magunkra nézve pedig megfogadjuk, hogy mielőbb kiépítjük Környezetközpontú Irányítási Rendszerünket (KIR), annak érdekében, hogy a SZIN ökotudatos fejlődése mindenre kiterjedő és teljes mértékben nyomon követhető legyen.”

XXXVI./8.

31

32

XXXVI./8.

33

Sziget Production Proudly Presents Fesztiválajánló

Sopron, 2009. július 1-2-3-4.

Franz Ferdinand, Limp Bizkit, Marilyn Manson, Art Brut, Ladytron, Sepultura, Laurent Garnier, Freestylers

12-17. s u t z s u g u a .

9 200 Óbudai-sziget, anic Street Preachers, Faith

eam, M ximo Primal Scr cebo, Ma a l P , y ig en, he Prod s, Lily All n o x No More, T a l K , Editors c Party, o l ffspring, B , O k e r h a T P , l o r w Pat ings, Sno T g fold in T e h T ul Oaken a P , m u l Pendu Fatboy Slim,

1-1 1 0 1 9 s júliu

9.

0 0 k, 2 , i d ft wer r a r á K m , Za orld

2.

ichie R , x rw o e d C n arl ,U äth, C V ague, Moby V n e e v ll S e , v pp FT, Nou ta Röykso , MSTRKR avid Guet Haw tin a, D rmad A e v Groo

XXXVI./8.

35

L

E T T E N NTER

BILI obilinternet al.

O M AD agokk tyás m

AG eltöltőkár ható adatcsom t-ért.

M L E F riál SD F ET - F 9 9 90 san va

TÖLT E RELOAD aNt nélkül, rugalmdualó csomag most z n DJUICés hűségnyilatkoodem + 500 MB i j havidí

M

A djuice reload net 500 MB-os, aktiválástól számított 45 napon belül felhasználható adatmennyiséggel feltöltött, modemes kezdőcsomagjára vonatkozó akciós ajánlat 2009. május 5. és május 31. között érvényes. Az ügyfelek – előzetes egyenlegfeltöltést követően – egyenlegük terhére tölthetik fel az 500 MB-os, vagy 1 GB-os, vagy 5 GB-os adatcsomagokat, melyeket a vásárlástól számított 45 napon belül használhatnak fel. Amennyiben az ügyfél 45 napon belül nem használja fel az adatcsomagban foglalt adatmennyiséget vagy a 45 nap lejárta előtt új adatcsomagot rendel, a fennmaradó adatmennyiség elvész. Az adatcsomagokat a djuice.hu-n, vagy a Pannon üzletekben vehetik meg. Amennyiben az adatcsomag felhasználásra került és az ügyfél nem rendelt újat, de kártyáján még rendelkezik egyenleggel, akkor azzal 0,12 Ft/10 kB-os áron internetezhet. Garantált GPRS/EDGE/3G-letöltési sebesség: 30-tól 120 kbit/s-ig; feltöltési sebesség: 8-tól 50 kbit/s-ig. A forgalmi keret kizárólag belföldön, a Pannon hálózaton belül használható fel. További részletek és feltételek a Pannon üzletekben, a 1220-as számon és a djuice.hu weboldalon.

36