Impulzus XXXVI/7.

2009. április

építkezzünk, jól

XXXVI. / 7.

MVMPályázathallgatói pályázat hallgatók részére A Pro Progressio Alapítvány a Magyar Villamos Művek Zrt. támogatásával pályázatot hirdet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának hallgatói részére ösztöndíj elnyerésére. A pályázat elbírálása során előnyben részesülnek azok, akik a villamos energetika szakterületen végeznek tanulmányokat, tudományos diákköri tevékenységet.

Az egyszeri ösztöndíj összege 150 000 Ft. 2009-ben két díj kerül átadásra.

Pályázati feltételek: – kiemelkedő tanulmányi eredmény – önálló tudományos diákköri munka

A pályázat tartalmazza: – szakmai önéletrajzot – a legutóbbi két félév tanulmányi eredményeit – az eddig folytatott diákköri kutatómunkát és annak eredményeit – a témavezető javaslatát A pályázatot a Pro Progressio Alapítványhoz kell benyújtani.

(BME V1 ép. V. em. 525., Tel.: 463-1258, www.proprogressio.hu).

A pályázatok leadási határideje: 2009. május 14.

Elbírálás feltételei: A pályázatokat a kuratórium elnöke és a Kar dékánja által felkért háromtagú bizottság értékeli.Az ösztöndíj átadására a 2009. évi szeptemberi alapítványi díjátadó ünnepségen kerül sor.

MVMPályázatfifiaataltaloktatókoktatói pályázat részére A Pro Progressio Alapítvány a Magyar Villamos Művek Zrt. támogatásával pályázatot hirdet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának 30 évnél fiatalabb oktatói és kutatói részére a villamos energetika témaköréhez kapcsolódó kutatási ösztöndíj elnyerésére. A kutatási ösztöndíj összege 65 000 Ft/hó, 12 hónapon keresztül.

A 2009. évben három pályázó nyerheti el az ösztöndíjat.

Pályázati feltételek: – kiemelkedő oktatási tevékenység – önálló kutatómunka, amely tudományos fokozat megszerzésére irányul

A pályázat tartalmazza: – szakmai önéletrajzot – oktatási területet – az eddig folytatott kutatómunkát és annak eredményeit – publikációs jegyzéket – a tanszékvezető javaslatát – támogató nyilatkozatokat A pályázatot a Pro Progressio Alapítványhoz kell benyújtani (BME V1 ép. V. em. 525., Tel.: 463-1258, www.proprogressio.hu).

A pályázatok leadási határideje: 2009. május 14.

Elbírálás feltételei: A pályázatokat a kuratórium elnöke és a Kar dékánja által felkért háromtagú bizottság értékeli. Az ösztöndíj átadására a 2009. évi szeptemberi alapítványi díjátadó ünnepségen kerül sor.

MVMPályázatipályázat tanulmányutak támogatására felhívás oktatók és hallgatók részére tanulmányutak támogatására ösztöndíjjal A Pro Progressio Alapítvány a Magyar Villamos Művek Zrt. támogatásával pályázatot hirdet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának oktatói és kiváló hallgatói részére hazai és külföldi a villamos energetika témaköréhez kapcsolódó külföldi konferenciákon, tanulmányutakon való részvételre. A pályázati összeg oktatók és hallgatók részére: 2 000 000 Ft. Pályázati feltételek oktatóknál: – kiemelkedő oktatási tevékenység – önálló kutatómunka a megpályázott szakterületen Pályázati feltételek hallgatóknál: – kiemelkedő tanulmányi eredmény – önálló tudományos diákköri munka

2

A pályázat tartalmazza: – szakmai önéletrajzot – az eddig folytatott kutatómunkát, illetve TDK munkát – a tanszékvezető vagy a TDK témavezető javaslatát – a megpályázott esemény rövid leírását és a részvétel indokoltságát – támogató nyilatkozatokat Konferencián való részvételhez akkor nyerhető támogatás, ha a pályázó előadást vagy poszterbemutatót tart, valamint ha a konferencia 2009. június 1. után kerül megrendezésre.

A pályázatot a Pro Progressio Alapítványhoz kell benyújtani (BME V1 ép. V. em. 525., Tel.: 463-1258, www.proprogressio.hu).

Pályázati határidő: 2009. május 14.

Elbírálás feltételei: A pályázatokat a kuratórium elnöke és a Kar dékánja által felkért háromtagú bizottság értékeli.A pályázat elnyerőjének a tanulmányútról 1-2 oldalas beszámolót kell készítenie.

XXXVI./7.

Tartalomjegyzék Modulok a HK-ban II. Hallgatói Jogsegélyszolgálat Mi kell a léleknek?

RendszerVáltóGenerációBuli

4 5 5 6 8

Mint azt bizonyára sokan tudjátok, a Simonyi Károly Szakkollégium a Schönherz Kollégium szakmai köreit tömöríti, s ezzel remek táptalajt biztosít a szakmai fejlődésnek...

International Youth Conference on Energetics 2009 Élménybeszámoló az AIESEC tábor újoncaitól „Fontos, hogy együtt lélegezzünk a mérnökökkel...”

10 10 11

Dr. Györfi László matematikussal, az informatika szak egyik fontos alakjával korábban már beszélgettünk lapunk hasábjain, most azonban ismét fontosnak éreztük, hogy felkeressük őt, így faggattuk információelméletről, gazdasági matematikáról és az általa nemrégiben elnyert Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjéről.

iPhone fejlesztés: Az alapok

A váltóáram, a rádió, a fluoreszkáló fénycső, a távirányítás, a robotika alapjainak megteremtésével, összesen több mint hétszáz találmányával, Nikola Tesla egyértelműen azok közé tartozik, akik a még napjainkat is jellemző technológiai forradalmat elindították. A feltaláló kortársai szemében gyakran egy őrült tudósként jelent meg, mai szemmel azonban a zabolátltan zseni egyetlen bűne, hogy messze meghaladta korát.

ISSN 1588-0745 (Online) Cím: Impulzus szerkesztőség, Schönherz Zoltán Kollégium, 1117 Budapest, Irinyi J. utca 42.

819-es szoba E-mail: impulzus@impulzus.com WWW: http://www.impulzus.com/ Felelős kiadó:

Hamvas Mihály Főszerkesztő:

14

Kovács Róbert IV. Vill.

Főszerkesztő-helyettes: Szabó Ádám V. Vill.

Olvasószerkesztő:

15 18 20 20 21 22 24

A javát a végére hagytam. Minden szentnek maga felé hajlik a keze, és én még csak szent sem vagyok.

Hamarosan itt a nyár Tavasz LSD2 Mentett állás konzisztenciájának esete verziófrissítéskor Együtt könnyebb!

Az elfeledett Nikola Tesla

ISSN 1418-0529 (Nyomtatott)

Felelős szerkesztő:

Folytatjuk az első magyar műhold bemutatását.

Az elektronikus LEGO története Flatout: Ultimate Carnage (PC) The Witcher – Bővített Változat Wheelman (PC) Codename Panzers: Cold War Finálé

Megjelenik 2200 példányban.

Kalmár A. Márton, a HÖK elnöke

Kezdő fejlesztők gyakran szembesülnek komoly problémákkal, nekik kívánunk segíteni ezzel a kis útmutatóval, mely célja, hogy segítsen elkészíteni életük első iPhone-os alkalmazását.

Határ a csillagos ég...!

XXXVI. évfolyam 7. (412.) szám.

Lapzárta: 2009. március 29.

Első alkalommal, egy rendezvénysorozat első eseményeként került megrendezésre a „Rendszerváltó Generáció”

Régi-új elnök a Simonyi Szakkollégium élén

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara Hallgatói Képviseletének lapja.

Simon Dóra I. Vill.

Tördelőszerkesztők: Lilik Ádám I. Info., Simon Csaba I. Info.

Mattyasovszky János V. Info.

Címlap: Will Gábor (forrás: http://mindstorms.lego.com/) Fotó: Takács Ádám [SPOT], Varga Lajos [SPOT] Írták és szerkesztették: Bacsárdi László III. PhD, Barkóczy Gergely VI. Vill., Binszki Gergő IV. Vill., Bodó Zsófia VI. Info., Csatári Bálint IV. Vill., Géczy Attila V. Vill.,

25 25 26 27 29 30

László Ákos III. Info., Lilik Ádám I. Info., Márton Sándor VI. Info., Nagy Zsolt II. Vill., Perlaky Zoltán V. Info., Pintér Krisztián I. Info., Rusz Ágnes,

Szabó Ádám V. Vill.,

Simon Dóra I. Vill.,

Vékony Kata II. Vill.,

Vezsenyi Balázs II. Vill., Will Gábor V. Vill., Zovits Ádám III. Info.

Köszönet illeti továbbá a következőket: Kátai Imre József, Dr. Kemény Zsolt, Sápi Dénes, Szalai Gabriella Valamint köszönjük mindazok áldozatos munkáját, akik segítettek ezen számunk elkészítésében!

Sokszorosítás: Király Nyomda Kft. (2360 Gyál, Bánki Donát köz 4.)

Szerkesztőségi gyűlés minden hétfőn 19.00 órától.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Az írások tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet!

3

Modulok a HK-ban I .

Az előzőt olvastad?

Az előző számban elkezdett, a HK moduljait bemutató sorozatot folytatva, a Tanulmányi Munkacsoport (TMCS) feladatairól, működéséről szeretnék pár szót szólni. Ezzel az a célunk, hogy minél szélesebb spektrumon tudjátok követni a Hallgatói Képviselet munkaszervezését.

A TMCS az előző évben alakult újra a HK tanulmányi feladatainak ellátására. Egészen más formában már korábban is létezett tanulmányi ügyekkel foglalkozó munkacsoport, de ilyen felépítéssel, ilyen kialakult munkarenddel és önállósággal nem működhetett, hiszen a modulrendszer csak most nyújt számára ehhez lehetőséget.

Mit csináltunk eddig idén?

Nagyon sok dologban már építhettünk a korábbi tapasztalatokra, különösen a rendszeres, félévente, évente ismétlődő feladatok esetében. Ezek közül kiemelném a szakiránybesorolást mint az idei első nagyobb projektet, amely szerencsére komolyabb problémák nélkül, határidő előtt, a regisztrációs hét keddjére elkészült. Emellett minden félévben foglalkozunk a ZH- és vizsgarend átnézésével, az ütközések feloldásával is. Ebből az idei vizsgarend ellenőrzése és a módosítási javaslatok továbbítása megtörtént, a célunk az volt, hogy minden napra lehetőleg csak egy egyenes és egy keresztféléves vizsga jusson. Az idei rendszer már hatékonyabb volt az előző félévekhez képest, mivel nem csak utólag, a kialakult vizsgarend ismeretében volt lehetőségünk a problémákat jelezni, hanem folyamatos kapcsolatban voltunk ez ügyben a Dékáni Hivatallal.

Ennek ellenére még mindig nem érezzük tökéletesnek a kialakult rendszert, ezért igyekszünk folyamatosan továbbfejleszteni azt.

Most következik…

A következő ehhez hasonló feladatunk a ZH-rend átnézése lesz a közeljövőben. Itt nagyon sok hasznos észrevétel érkezett tőletek az előző félévben, ami rávilágított a rendszer hiányosságaira. Ezeket mind továbbítottuk az érintetteknek, és azon dolgozunk, hogy közülük minél több megvalósuljon. Az egyik ilyen cél az, hogy a ZH-sávok rendszerét közelíteni szeretnénk a korábbihoz, ahol a lehető legtöbb ZH egy adott időpontban volt a héten, viszont megmaradna az, hogy a pótzárthelyik is ütemezve vannak, betartva a TVSZ előírásait. A kihívást az jelenti, hogy a félévközi számonkérések száma megnőtt az elmúlt szemeszterek során.

Miért most töltöttem OHV-t?

Az idei működésünk során kiemelt figyelmet kap az oktatás minőségbiztosításának elősegítése, ugyanis azt vettük észre, hogy a jelenlegi OHV rendszernek több hibája van, és ezekre szeretnénk megoldásokat találni.

4

Az egyik ilyen probléma az volt, hogy a véleményeket nem, vagy csak nehézkesen kapták meg az oktatók, különösen a szövegeseket. Emiatt a KTH és az oktatási dékánhelyettes közreműködésével megszereztük és rendszereztük az elmúlt három félév OHV-eredményeit. Ezeket továbbítottuk az e féléves OSZHVeredményekkel együtt az oktatók felé. A másik dolog, ami hátrányként merült fel, hogy az OHV kitöltésének nincs konkrét hatása, hiszen akik kitöltötték, már jó eséllyel elvégezték az érintett tárgyat.

A harmadik probléma, hogy a hallgatók nem szívesen áldoznak a szabadidejükből az OHV kitöltésére. Ez utóbbi kettőre jelent megoldást a papíros OHV a 7-8. héten az órákon. Azonban itt is szeretném hangsúlyozni, hogy ezzel nem kiváltani, hanem kiegészíteni szeretnénk a félév végi neptunos OHV-rendszert, és azt szeretnénk kérni, hogy azt is minél többen töltsétek majd ki.

Ki dönti el, hogy mit tanulj?

Ezeken a feladatokon kívül részt veszünk a különböző bizottságok munkájában is, többek között a szakbizottságokéban, ahol az egyes szakokhoz kapcsolódó specifikus témákkal foglalkozunk. Jelenleg az operatívabb feladatok vannak túlsúlyban. Most az újonnan induló szabadon választható tárgyak véleményezése, illetve az MSc-képzés eddig még el nem fogadott tárgyainak átnézése folyik a Mérnökinformatikus- és a Villamosmérnök-képzés Szakbizottságában. Emellett a képzések áttekintésére, fejlesztésére is egyre nagyobb hangsúly kerül, az informatikus szakbizottságban most a teljes BSc-képzés felülvizsgálata indul el, ahol nagyon hasznos kiindulás az általatok kitöltött szöveges OHV, amit ezúton is köszönünk.

Ki dönti el, hogyan tanulj?

Az Oktatási Bizottságban ennél általánosabb oktatásszervezési, illetve a szakokra közösen vonatkozó témákkal foglalkozunk. Ilyen például a BSc-s záróvizsga-szabályzat módosításának kidolgozása, aminek értelmében mindenki számára kötelezővé válik az emelt szintű (az MSc felvételivel megegyező)

záróvizsga letétele. Egy-egy ilyen döntés meghozatalánál mindig sok dolgot kell mérlegelnünk. Azért, mert egyrészről így megszűnik a lehetősége a könnyű, első féléves tárgyakból írt záróvizsgáknak.

Másrészt viszont ez a vizsga egyben a képzés során tanult fontosabb alapismeretek átismétlését, szintetizálását is jelenti, így színvonalasabb tudást, diplomát biztosít. Végül ez volt az az érv, ami miatt a módosítás mellett döntöttünk.

Ha már a bizottságokról szó esett, mindenképpen meg szeretnék említeni még egy új bizottságot, amely nem kötődik ennyire szorosan az oktatási területhez. Ez pedig a Minsőségbiztosítási Bizottság, amelynek feladatai még formálódóban vannak, de bízunk benne, hogy egy színvonalasabb képzéshez és korszerűbb tudáshoz segítenek hozzá. Ötletzabáló kisgömböc Fontosnak tartjuk, hogy minél több esetben, a döntéseink előtt, megkérdezzük a ti véleményeteket is, emiatt volt az elmúlt félév során is több kérdőív, blogcikk, és mostanra is tervezünk még hasonlóakat. Ehhez kapcsolódik egy másik nagyon fontos dolog, a tájékoztatásotok a tanulmányi területen zajló folyamatokról, változásokról. Tervben van egy, a korábban Bacsárdi László (Bacsi) által írt Diplomafélév Howtohoz hasonló, a szakdolgozatra vonatkozó információkat tartalmazó részletesebb összefoglaló összeállítása is, amelyhez várjuk mindenki ötleteit, észrevételeit.

Bármilyen tanulmányi jellegű kérdés esetén írj bátran a tanulmanyi@vik.hk címre, vagy keress minket ügyeleti időben – és azon kívül is – a HK-irodában.

Ha úgy érzed, hogy a fenti témák közül bármelyikhez te is szeretnél hozzátenni, szeretettel látunk a Tanulmányi Munkacsoport ülésein keddenként 19:00-től a HK-irodában.

Sápi Dénes oktatási felelős

XXXVI./7.

Hallgatói Jogsegélyszolgálat A BME VIK HK támogatásával ingyenes hallgatói jogsegélyszolgálat működik 2005. szeptember 1-jével kezdődően.

Ha a hallgatói jogviszonyoddal kapcsolatban kérdésed merülne fel, mint például: – kollégiumi elhelyezésből adódnak problémák – államilag finanszírozott hallgatóból költségtérítésessé váltál – az egyetem rád vonatkozó döntését sérelmesnek találod – külföldi hallgatóként folytatod tanulmányaid – hallgatói javadalmakkal kapcsolatos adózási kérdésed van – hallgatói jogviszonyoddal, tanulmányi ügyeiddel kapcsolatos jogi esetkörben kérsz felvilágosítást, vagy egyébként, az élet bármely területén szorulsz jogi tanácsra, mint például: – albérleti szerződés, munkaszerződés

– egyesület, alapítvány, cégek alapítása, működtetése, elektronikus cégeljárás – szerzői jog, szabadalmak, szellemi alkotások jogi védelme – lakás-, gépjármű-adásvétel – házasságkötés, családjogi kérdések – szabálysértés, bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak, fordulj bátran és bizalommal dr. Haskó Imre ügyvédhez az alábbi időpontban és helyszínen: Minden héten kedden 12:30 és 13:30 között a BME VIK HK irodáján vagy a haskoimre@gmail.com e-mail címen, illetve halaszthatatlan ügyben a 06-70-275-1014-es telefonszámon.

dr. Haskó Imre ügyvéd

Mi kell a léleknek?

Schönherz

Egy csipetnyi kultúra.

A szó hallatára az ember összerezzen, és két hétig görög oszlopfős, amphiteátrumos meg unalmas operás rémálmai lesznek.

Pedig ez már rég nem erről szól: az idők során a fogalom kiszélesedett, és érdekességek végtelen tárháza foglal helyet benne.

Olyan dolgok, amikre nem is gondolnál, hogy a kultúra fogalma alá tartoznak.

Kicsit kulturáltabb vagy például, ha a bort Kollégiumi Bizottság

nem csak a vbk-ból ismered. Felnéznek rád az emberek, ha az átlagnál jobb a hangod és meg is szólaltatod azt, vagy ha a kezeid között a hangszer életre kel (és hidd el, színházba menni sem szégyen ám). Ha olyan fényképeket csinálsz, mint senki más, vagy csak tudod, melyik objektív a jó, és esetleg finom teákat gyártasz, és chilloutolós hangulatot biztosítasz a népnek, vagy egyszerűen kártyázni tanítasz embereket: akkor is egy kicsit kulturált vagy.

És mert mérnök leszel, ím a jó-mérnök-leves hozzávalói: egy jó nagy kanál szakma, elkeverve, egy kis közélettel és a bulikkal, szórd mellé szendvicseket, a pizzát meg a pulcsikat, reszelj rá egy kis sportot, és a végén… …nos, a végére ott egy csipetnyi kultúra. J Find out more –> kultur.sch.bme.hu – mi így toljuk. Told így te is!

BBK, LH, MMMK, SPOT, Silentio,Teház, TökÁsz, Majdnem Színház

5

RendszerVáltóGeneráci óBuli Első alkalommal, egy rendezvénysorozat első eseményeként került megrendezésre a „Rendszerváltó Generáció” (1988 plusz/mínusz 3 évben végzett villamoskarosok) nagyszabású találkozója. A Schönherz Alumni segítségével megrendezett esemény célja az volt, hogy újra találkozzanak egymással a régi évfolyamok, és a ma mérnökként dolgozó, egymást rég látott barátok feleleveníthessék a közös, régi történeteket.

A esemény egy március végi szombat délután kezdődött egy házbejárással, ahol az érdeklődök körbesétálhatták a régi-új Schönherz kollégiumot, megtekinthették az egyik, a bentlakók által frissen kifestett szintet és az újonnan elkészült Schönherz Múzeumot, ahova a rendezők összegyűjtötték a fellelhető, a kolihoz valamilyen módon köthető tárgyakat, relikviákat. A kis múzeum nagy érdeklődésre tartott számot, néha annyira megtelt, hogy már alig-alig fért el benne a sokaság, ami gyakran cserélődött. Jó volt látni, hogy a múzeum milyen megindító érzéseket vált ki az ott lévő öregdiákokból. Egy-egy régi qpa-póló, vagy szakestes korsó mellett gyakran felcsendült a régi-új barátok között a mondat: „Emlékszel?!”. Ahogy álltam ott, még egyelőre végzés előtt, elgondolkodtam, hogyha sok év múlva egyszer én is visszatérek egy hasonló rendezvény alkalmából, valószínűleg ugyanilyen lelkesedéssel kutatok majd az akkor már nosztalgikus emlékeim között a régi tárgyak láttán.

A délután Törökbálinton folytatódott, ahol kora délutántól több mint negyven, villanykaros pulcsiba bújt rendező gondoskodott arról, hogy a fogadtatás és az este eseményei gördülékenyen folyjanak. Az esti helyszínt egy aznapra kibérelt kultúrház szolgáltatta. A belépőket a bejáratnál szívélyes tájékoztatás és

karszalag fogadta, majd beljebb lépve az este színes, 80-as évek végi életérzésre alapozott dizájnja mosolygott a falról hatalmas transzparensek formájában. Sokaknak olyannyira tetszettek ezek a vidám színekben megtestesülő ötletes óriásposzterek, hogy rögtön le is fényképezkedtek velük. Az este során a korábban készült képeket az egyik támogató által biztosított nyomtatón ki is lehetett nyomtatni, amiből nagy számban vittek haza a program végén a résztvevők. De ne szaladjunk ennyire előre. A transzparensek mellett tovább haladva egy előtérbe kerültünk, itt kaptak helyet a konyha- és italművészet oltárai. Bár itt nem mindenféle kifinomult, drága és részletekig elbonyolított fogásokra kell gondolni, hanem olyanokra, amit az általában öltönyben és kiskosztümben érkező, sokszor inkább üzleti ebédeken, vacsorákon résztvevő mérnökemberek is sokat fogyaszthattak még villanykarosként az akkori esti bulikban: a zsírosdeszka, vagy a pirosarannyal megtámogatott, sajttal vastagon megszórt szendvicsek.

Ezek után a kellően megszomjazott ember az italos pultban kapható nedűkkel csillapíthatta szomját, melyek fogyasztása újra kiváló

alapot biztosított a vacsorának, egy kellemes körfogást életre hívva ezzel. A „mellékesen” meghúzódó pálinkát és szivart árusító kis pult pedig tényleg felrakta a gasztronómia i-jére a pontot.

Bár az est elsősorban nem erről szólt, már dekorációképpen is nagyon sok régi anyagot összeszedtek a rendezők, így egy kicsit én is körülnéztem a termekben. A falakon körbe a SPOT archívumából válogatott, ’60-as évekig visszanyúló képek fogadták a belépőt, valamint ezzel szemben a mai kollégium életképei, a jelenlegi rendezvényeken készült fotók.

Sok kis olyan jelenet játszódott le, hogy az egyik képre rátapadt ujjal bőszen ugráló és integető résztvevő szólt a másiknak: „Gyere, gyere, nézd!

Itt vagyok!” És egyre több ismerősnek lehetett szólni, mert ahogy telt a terem, egyre több ismerős arc áramlott az régi barátokból álló társaságok között. Ráhangolódásképpen levetítték a BSS összeállítását arról, hogyan alakult át napjainkban a kollégium a PPP alatt. A legtöbb jelenlevő, akit megkérdeztem a videó alatt, ridegnek, személytelennek, sterilnek tartotta a régi Schönherzhez

Az este során a főszervezővel, Balázs Tiborral, Hobóval beszélgettünk a rendezvényről és az előzményekről.

––Pontosan kiknek szól ez a mai találkozó?

––Az ötlet úgy indult, hogy legyen egy normál évfolyamtalálkozónk. Ekkoriban az évfolyamok elég szilárd közösségeket képviseltek, mi azonban a Schönherz Alumnival összhangban úgy próbáltuk összehozni ezt a találkozót, hogy egy generációs időszakot hívtunk össze. Ez azért jó, mert ezek az évfolyamok, akik egymással versengtek Schönherz Qpákon, és ugyanazokban az évfolyamklubokban, körökben vettek részt, egy nyelvet beszélnek. A későbbiekben az Alumni szervezésében akár hagyomány is lehet, hogy ilyen három, négy, öt év kategóriájú társaságok hasonló rendezvényeket szervezzenek.

––Mennyire volt nehéz felkutatni egymást? Ez hogyan folyt?

––Így első körben ez egy nehéz feladat volt. Több, mint egy évvel ezelőtt kezdtük a kutatást egyfajta kristálynövesztés módszerrel, ami azt jelenti, hogy mindenki próbálta a saját ismerőseinek minden létező kapcsolati hálón keresztül elküldeni a hírt, de így is sokan mondták azt, hogy egy-két napja hallottak a rendezvényről. Egy év múlva remélem, nem lesz ilyen problémánk.

––Mivel készültetek erre a mai alkalomra? Mit terveztetek feleleveníteni?

––Első alkalommal az volt a legfontosabb számunkra, hogy minél többen eljöjjenek, és mivel körülbelül 180-an jöttek el, plusz

6

feleségek, férjek és gyermekek, tehát jóval többen, mint akik regisztráltak, úgy tűnik, ez sikerült. Sokan mondták, hogy nem is gondolták volna, hogy ilyen sok ismerőssel találkoznak. Így elsőre ezt az élményt szerettük volna nyújtani, később minden évben lehet egy-két plusz apróságot rátenni erre az érzésre.

––Ha jól tudom van olyan jelenleg is élő schönherzes rendezvény, ami ezekhez az évfolyamokhoz kapcsolódik. Pontosan miről is van szó?

––Igen, a disznóvágás a kollégiumban például a mi nevünkhöz kapcsolódik. Ezt mi indítottuk ’85-ben, talán, mert úgy éreztük, hogy kellene egy ilyen, és nagyon jó érzés, hogy ez még a mai napig is fennmaradt.

––Láttunk fent az előbbi koncerten a színpadon, erről mesélnél nekünk?

––Igen, a PIROLUX koncertről van szó, hivatalos nevén Égőművészek. Azért lett Égőművészek, mert harmad-negyedévben még nem próbáltunk, aztán egyszer csak mégis együttes lett belőle, talán valamelyik Schönherz Qpára. Azóta is megmaradtunk, évente egyszer szoktunk próbálni, de fellépésünk legutóbb még talán a koleszban volt a szoba sarkában, tizenpár éve. Ilyen nagyságú koncertünk pedig még nem is volt, ezek a világot jelentő deszkák. J

XXXVI./7.

Schönherz Alumni A Schönherz Alumni azért alapult meg pár éve, hogy támogassa az öreg schönherzesek (függetlenül attól, hogy hivatalosan is lakói voltak-e bármikor a kollégiumnak) kapcsolatainak ápolását és fejlesztését. Ez a szervezet egyfajta összekötő kapocs kíván lenni egyrészt a jelenlegi és a volt kollégisták között, másrészt a kollégium, az ipar és a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara között. Ez utóbbi keretében egyfajta kapcsolattartási platformot kívánnak nyújtani az itt végzett mérnökök, illetve az egyetemi és kari vezetés számára, az ipar, a kollégium és az egyetem közötti együttműködések elősegítésére. Az Alumni tagjai fontosnak tartják a jelenlegi hallgatók és a már végzett évfolyamok közötti tapasztalat- és információcserét, hogy ezáltal könnyebben megőrizhetőek legyenek a kollégiumi hagyományok. A szervezet honlapja elérhető a http://alumni.sch.hu webcímen. képest. A teremben lévők száma szép számmal gyarapodott. Mikor már az óra is követelte, elkezdődött a megnyitó, ahol először Szatmári Tamás, Szati (a Kollégiumi Bizottság jelenlegi elnöke) és Gáspár Attila, Gazsi (a Schönherz Alumni ügyvezetője és kollégiumi nevelőtanár) meséltek nekünk egy kicsit a kollégium életének főbb fordulópontjairól kezdetektől napjainkig. Majd fellépett a színpadra Sándor László, Slaci, akit joggal úgy mutattak be, mint a legnagyobb közös pontot a legtöbb koleszos generáció között.

A bemutatás jogosságát igazolhatja, hogy a hallgatóság vastapssal fogadta, mikor Slaci szájából elhangzott az a mondat, hogy ő egyelőre még nem bírja itt hagyni a kollégiumot. A gondolatébresztő megnyitás után lazább programok következtek. A színpadon először az egykori nyolcadik emeleten működő Légynek Sem Art alkotóközösség egy, a régi rendszer fricskáival tarkított rövid kis performansza szórakoztatott minket, majd színpadra lépett az egykori PIROLUX együttes. Az Égőművészek néven is futó, Schönherzből induló együttes az elmúlt húsz év alatt is kisebb-nagyobb szünetekkel

zenélt, szinte végig az 1988-as felállásban.

A koncert ez alkalommal sem okozott csalódást, az eredetileg szabályos alakban elrendezett székek elkezdtek a színpad köré csoportosulni mindenki élvezte a koncertet.

Jó hangulatban, kötetlen beszélgetésekkel folytatódott az este, régi BSS-felvételeket, SPOT-os képeket néztek vagy az Impulzus ’83—89 közötti archívumát böngészgették elmélyülten. Én is megragadtam az alkalmat, hogy szóba elegyedjek a „nagy öregekkel”.

Sokan hoztak régi fényképeket, relikviákat, de még többen régi emlékeket, történeteket. Bármelyik asztaltársaság mellé odatelepedve remek sztorikat hallhattunk húsz évvel ezelőttről. Érdekes volt hallani, hogy az akkori fiatalok hogyan élték meg az egyetemista éveiket egy olyan időszakban, amiről nekem annyi a legfőbb személyes emlékem, hogy az oviból hazafele tartva egyik nap már nem volt fent az a szép fényesen világító piros csillag a Parlament tetején.

Olyan emberekkel találkoztam, akiket a hétköznapi életben a titulusuk alapján kissé félszegen mernék megközelíteni, és akik láthatóan ugyanannyira tudták élvezni az

egyetemi éveiket, mint mi manapság. Akikkel az este folyamán beszélgettem, szinte kivétel nélkül azt emelték ki az egyetemen, kollégiumban eltöltött éveikből, hogy ilyen nyitott és befogadó társasággal azóta se találkoztak.

Sokan hangsúlyozták, hogy anno, ha volt valakinek bármilyen ötlete, igen sok segítséget kapott a környezettől annak megvalósításához. És bár a körülmények, a bentlakók és a kollégium is sokat változott az elmúlt húsz évben, ez a nyitott mentalitás még most is jelen van. Megfogalmazódott bennem egy kimondatlan szabály, érzés, hogy bárhol a világban, ha régi vagy mostani két villanykaros, schönherzes összefut, akkor bátran elbeszélgethetnek, számíthatnak egymás megértésére, mivel van bennük valami közös, valami, ami láthatatlanul, de összeköti ezt a közösséget. Végezetül, hogy az egyik résztvevőt idézzem: „Aztán reméljük, hogy a legközelebbi bulira nem kell húsz évet várni!”

Ezt a rendezvényt úgy érzem, hogy minden öregdiák élvezte, élveztük, jó volt.

Reméljük, jövőre ugyanitt, ugyanekkor!

Szofi

7

Régi - új elnök a Si m onyi Szakkollégi u m élén Mint azt bizonyára sokan tudjátok, a Simonyi Károly Szakkollégium a Schönherz Kollégium szakmai köreit tömöríti, s ezzel remek táptalajt biztosít a szakmai fejlődésnek, kiegészítve ezzel az egyetemi tanulmányokat. A Szakkoli az utóbbi két évben folyamatos változásokon megy át, a széles látókörűségre törekvés mellett igyekszik egyre nyitottabbá, elérhetőbbé válni. Ennek apropóján beszélgettünk Szpisják Tiborral, a Simonyi Károly Szakkollégium elnökével.

––Légy szíves, mutasd be az olvasóknak a szakkollégium felépítését, fontosabb szervezeteit!

––A Simonyi Szakkollégium alapvetően a Schönherz Kollégium szakmai köreit tömöríti, és kb. öt évvel ezelőtt alakult meg. Célja, hogy ezen öntevékeny körök kapjanak egy érdekképviseletet, és hogy tagjaik szakmailag továbbfejlődhessenek. A bázis öt kört tömörít magába: a stúdióval, hangtechnikával foglalkozó AC-t, a videotechnikával foglalkozó BSS-t, a számítástechnikai, informatikai területet művelő KSZK-t, a SEM-et, azaz a Schönherz Elektronikai Műhelyt és a LEGO-kört, ami LEGOrobotok programozásával és építésével foglalkozik. Emellett van egy vezetőség, ahol a szervezet vezetésével kapcsolatos feladatok csoportosulnak, itt a menedzsment terület iránt érdeklődők találhatnak elfoglaltságot.

––A legújabb Szakkolis kört, a LEGO-kört mi hívta életre?

––A Szakkolit felkereste egy srác ezzel az ötlettel. Egy ilyen robot viszonylag sokba kerül, és saját költségen nem tudták volna megvásárolni, ellenben többen is szerettek volna ezzel a témával foglalkozni. Én jó ötletnek tartottam, hiszen szélesíti a Szakkoli palettáját, és valahol szakmai dologról van szó. Megbeszéltük, hogy külön kört alakítanak, amivel csatlakoznak a Szakkollégiumba, és azóta is tevékenykednek. Egyébként nagyon fontos célnak tartom, hogy ha bárki valami innovatív dolgot szeretne véghez vinni, de nem tudja hogyan, vagy tudja, csak nincs meg hozzá a megfelelő környezete, akkor ebben a Simonyi Szakkoli segítséget nyújtson.

––A körök tulajdonában lévő drága felszereléseket kik finanszírozzák? Külső cégekkel tartjátok a kapcsolatot?

––A Szakkoli alapvetően a Schönherz kötelékébe tartozik, az ottani gazdasági rendszerbe épül be. Főleg az Alapítvány az, ami támogatja, és ezen szervezet tulajdonában vannak az eszközeink is.

Emellett sok pályázatot figyelünk, idén például közel 8 millió forintot nyertünk el, de támogató partnereink is vannak.

8

Most az EU kapcsán sok új pályázat van, ami nekünk is érdekes. Elsősorban az oktatási egységek pályázataiban van nagy esély.

– – Mennyire működtök együtt a tanszékekkel és az egyetemi szervezetekkel?

––Szerencsére egyre több megkeresés érkezik az egyetemtől. Az elmúlt évek során eljutottunk oda, hogy az egyetem is úgy tekint ránk, mint egy meghatározó szervezetre az egyetemi oktatásban. Ez egyrészt nagyon jó érzés, másrészt különféle tanszéki programokat igyekszünk segíteni információ eljuttatásával, illetve folyamatosan

ötletelünk arról, hogy hogyan tudnánk bekapcsolódni az oktatásba.

lehet. Például ilyen a SEM laborjában található oszcilloszkóp is, ami jó felkészülési lehetőséget nyújt az egyetemi laborokra.

–– Mi az ideális kor a szakkollégiumi tevékenykedés elkezdésére?

––Mindenkit szívesen fogadunk, hiszen különféle területeken meg lehet találni azt, ami a legjobban illik az emberhez. Ha valakit már kezdetektől érdekel a szakma, a menedzsment, szeretne valamit csinálni, akkor a Szakkoli nagyon szívesen látja, legyen akár elsőéves, akár ötödéves. Az a lényeg, hogy az emberek fejlődjenek, tanuljanak, és jól érezzék magukat.

– –Milyen módon lehet becsatlakozni a Simonyi Szakkollégiumba?

––A körökben tanfolyamon kell részt venni, ennek elsődleges célja a környezet jobb megismerése, lehetségessé téve a becsatlakozást. Emellett vannak olyan kisebb, 4-5 fős projektek, amik mindenki számára nyitottak. Alapvetően oktatásokat, tanfolyamokat tart a szakkollégium a hallgatók számára. Aki szervezeti, vezetési dolgokkal szeretne foglalkozni, ott elég, hogy meglegyen az ambíció, a többire megtanítjuk az érdeklődőket.

– – Arra nem gondoltatok még, hogy szakkollégiumi tevékenységet az egyetem kredit formájában honoráljon?

–– Gondoltunk rá, és ez a téma most nagyon aktuális is lett. Az egyik tanszékkel beszélgetve többször felmerült, hogy beszállhatnánk, akár laborba, akár kredites tárgyba. Gondolkozunk rajta, hogy ez jó lenne-e, hiszen a szakkoli lényege pont az lenne, hogy ne legyenek olyan szoros kötöttségek, mint mondjuk a cégeknél vagy a tanszékeken. Lehet, hogy ez kicsit megölné a dolgokat.

–– Személy szerint miért tartod fontosnak a tanfolyamokat?

–– Ezeken olyan dolgokat lehet megtanulni, és olyan dolgokkal lehet foglalkozni, amik mondjuk nagyközönség számára nem elérhetőek. Tudok olyan emberekről, akik azért jöttek a karra, mert hallották, hogy a Szakkollégiumban lehet hangmérnöki feladatokkal, stúdiótechnikával foglalkozni. Egyébként sok olyan céges tanfolyamot szervezünk, ami később is nagyon hasznos lehet akár arra, hogy szélesedjen a résztvevők látóköre, akár új dolgok tanulására.

––Szerinted időben hogyan egyeztethető össze az egyetemi tanulmányokkal a szakkoliban való tevékenykedés?

––Időben mindenféleképpen belefér, hiszen ez egyfajta kiegészítője az egyetemi képzésnek. Sokszor olyan eszközök kipróbálására van lehetőség, amit az egyetemen nem, legalábbis nem az első években

–– Mennyire tartjátok a kapcsolatot más karok és más egyetemek szakkollégiumaival?

––Van egy úgynevezett szakkollégiumi mozgalom az országban, ami nagyon erős, óriási hagyományokkal rendelkezik, és sok közös rendezvényt szervez. A Műegyetemen belül is törekszünk erre,

XXXVI./7. most hoztunk létre egy olyan szakkollégiumi rendszert, ami akár hosszú évekig is fennmaradhat. A nyolc műegyetemi szakkolival már egy éve hetente egyszer leültünk beszélni arról, hogyan lenne érdemes alakítani a dolgokat. Elsősorban az a célunk, hogy a szakkollégium mint szervezet bekerüljön az egyetem szabályzatába, hiszen eddig öntevékeny körként működhettek ezek a csoportosulások.

– –Milyen együttműködési lehetőségeket látsz más szakkollégiumokkal?

––Számomra mindig az volt az érték, hogy mikor más szakkolik rendezvényein vettem részt, teljesen más szemszögből, más gondolkodással mutattak rá dolgokra. Más területek, például a jog, a közgazdaságtan, de akár más mérnöki szakma irányából is olyan plusz információkat lehet megtanulni és megismerni, amik később hasznossá válnak. Ráadásul olyan emberektől, akik ezen szakterületek művelésében igyekszenek élen járni. Emellett a szakkollégisták minden nyáron szerveznek egy 4-5 napos tábort. Itt sok problémát felvetünk, és ötletelünk róluk, illetve meghívott vendégek is vannak, akik a magyar közéletben élenjáró szerepet töltenek be.

– –Mennyire van lehetőség külföldi rendezvényeken való részvételre, konferenciákra való kijutásra?

––Abszolút van, pont most alakítottunk ki egy olyan rendszert, amire pénzt is pályáztunk. Ennek keretein belül a Szakkoli tagjai különféle tanfolyamokon, előadásokon, vagy akár külföldi konferenciákon is részt vehetnek. Így a konferencia részvételi díját, ami sokszor 200-300 ezer forint, a Szakkoli kifizeti ahelyett az ember helyett, aki el szeretne menni. Nyilván itt van egy elbírálási rendszer, azaz le kell tenni valamit az asztalra, de fontos, hogy belülről próbáljuk támogatni ezt.

– –A szakollégiumi tagság független az egyetemi tanulmányi teljesítménytől?

––Nehéz a szakkollégiumi tevékenységet az egyetemihez csatolni. Inkább arra helyezzük a hangsúlyt, ha valaki a Szakkoliban munkálkodik és értéket teremt. Fontos, hogy a tagjaink legyenek proaktívak, motiváltak, és akarják csinálni a feladataikat. A Szakkoli egy lehetőség, a tapasztalat és a kapcsolatrendszer senkinek nem fog magától a kezébe repülni. Ha valaki valamit el szeretne érni, akkor csinálni és nyomni kell a dolgokat, amire a Szakkoli egy utat, egy pályát mutat. Honorálásképp részt veszünk a schönherzes közösségi pontozásban, és most azon munkálkodunk, hogy létrehozzunk egy szakkolis ösztöndíjalapot, amiből 10-15 ember számára tudnánk ösztöndíjat biztosítani.

– – Hogyan tudnád jellemezni a Schönherzbe való visszaköltözés körül kialakult helyzetet?

–– A többi körhöz hasonlóan nekünk is sok problémánk volt. Igyekeztünk szem előtt tartani, hogy a Schönherzben lehetőség szerint minden úgy próbáljon meg visszakerülni, ahogy előtte volt. Az általános dolgok minket is érintenek, mi is megszenvedjük őket, például a helyiségkialakítással kapcsolatos problémák, illetve a külsős emberek bejutása a koliba.

– – Mi a helyzet a stúdióval és a süketszobával?

–– A BSS nagyon sokat dolgozott azon, hogy vissza tudják állítani a stúdiót, és kb. két héttel ezelőtt készültek el vele mondhatni véglegesen. Ebben a félévben már február eleje óta minden héten van adás, ezt sikerült újból elindítani. Nyilván a körülmények még nem ideálisak, lehetne rajtuk javítani. Az AC süketszobáját még a HK-ban is lehet hallani, de megpróbáljuk hozni a tőlünk telhetőt.

– – Az utóbbi időben elég intenzív PR-ral él a Simonyi, mi motiválta ezt?

–– Mindenkit az minősít, ahogy eladja magát. Egy szervezetet csak akkor ismernek meg, ha tolja magát, és mindig szem előtt van, ez nálunk is szempont volt. Azt akartuk elérni, hogy a csapból is mi folyjunk, és minden egyes ember, aki a villanykarral és a szakmával bármi-

lyen összeköttetésben áll, az tudja, mi az a Simonyi Károly Szakkollégium. Ha nem is pontosan azt, hogy mivel foglalkozik, de legalább a nevét, és tudja kötni a zöld, nyákot ábrázoló logóhoz.

– – A közeljövőben kerül megrendezésre a Simonyi Konferencia. Ezzel mi az elsődleges célotok?

–– A konferencia a Szakkoli megalapításakor, ezt megünneplendően került először megrendezésre. A célja az volt, hogy az alapítás kapcsán szervezzünk

egy olyan eseményt, ahol be tudjuk mutatni, milyen munkát végeztünk az elmúlt évben, mit sikerült kutatnunk, fejlesztenünk. Ide olyan vendégelőadókat is meghívunk, akik a legkurrensebb témákat boncolgatják, és a legfrissebb szakmai fejlesztésekről számolnak be a cégükön belül. Emellett egyetemi oktatóknak is lehetőséget adunk tématerületük bemutatására. A konferenciának alapvetően két célja van, az egyik, hogy a Szakkoli megmutassa magát, és azt, hogy milyen rendezvényeket tud szervezni, a másik pedig az, hogy a hallgatóknak képet adjon a szakma legérdekesebb dolgairól.

––Mióta vagy elnök, és hogyan jellemeznéd az elnökséggel járó feladatokat?

––Már több mint egy éve vagyok elnök, és egy hónapja választottak újra. Amikor bekerültem a Szakkoliba, elsősorban az ipari, céges kapcsolatokkal próbáltam foglalkozni. Úgy láttam, hogy ezen a téren nem elég jó a működés, és azt szerettem volna, hogy minél többet lehessen kihozni ezekből. Ehhez változtatni kellett a munkameneten, és sok dolgot kellett jobban csinálni. Így már az elnökválasztás előtt is belefolytam a munkába, mindenbe próbáltam beleszólni, mindenbe beleláttam. Erre egy óriási lehetőségként tekintettem, emiatt indultam el, és személy szerint is borzasztó sokat kaptam. Az volt a célom, hogy egy olyan szervezetet adhassak tovább, ami hosszú távon is fenn tud maradni, kialakulnak a szokásai, megvan a szervezeti kultúrája. Azzal persze folyamatosan lehet ezután is foglalkozni, hogy mit lehet még beletenni.

––Mivel csalogatnád azokat, akik még nem szakkollégisták?

–– A szakkoliban olyan dolgokat tanulhatnak és ismerhetnek meg, amikre máshol nincs lehetőségük. Olyan kapcsolatrendszert építhetnek ki, amik már most is jövedelmezőek, egy pár év múlva pedig aranyat érnek majd, és nemcsak a szakmai kapcsolatokról beszélek. Ha valaki kemény, mély szakmai témával akar foglalkozni, és valamit nagyon akar csinálni, akkor megadjuk rá a lehetőséget. De ugyanúgy igaz ez azokra is, akik a menedzsment képességeiken szeretnének fejleszteni. A legtöbb ember itt döbben rá, mi is érdekli igazán, itt tanulja meg, hogyan induljon el a megfelelő úton. Csak motiváció kell vagy egy ötlet, és mi segítünk rá pénzt, erőforrást, embereket szerezni. Engem mindig az motivált, hogy ha később elkezdek dolgozni, álláskeresés és a munka során sokat számíthatnak a szakkolis tapasztalatok.

Csatári Bálint, Simon Dóra

9

International Youth Conference on Energetics 2009 A Műgyetem számos nemzetközi rendezvénynek ad otthont évről évre, azonban ezek közül témájában, színvonalában és célcsoportjában is egyedi az IYCE (International Youth Conference on Energetics). A 2009-es esztendőben immáron másodjára rendezik meg hazánkban (magyar nevén) az Ifjú Energetikusok Nemzetközi Konferenciáját.

Az Energetikai Szakkollégium által 2009. június 4-6. között megrendezendő konferenciához már az is kedvet csinálhat, ha megemlítjük, a szakma hány nagy neve vállalta a fővédnökségét: Péceli Gábor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora, Krómer István, az IEEE Hungarian Section elnöke, Jean Kowal, a Cigré főtitkára, Joseph Safieh, az ENEN

elnöke, Larry Good, az AEE International Member Development igazgatója, Jozef Modelski, az IEEE 8-as régiójának igazgatója és Magyar Péter, az IEEE IAS Chapters and Membership Development Department igazgatója. A védnöki tisztségeket az érintett Gépészmérnöki, illetve Villamosmérnöki Kar, továbbá az Energetikai Gépek és Rendszerek, valamint a Villamos Energetika Tanszékek vezetői látják el. A konferencia támogatói között szerepel számos elismert hazai, nemzetközi szervezet és az iparhoz kötődő cég, akik elkötelezettek az energetika területén kutató fiatalok munkájának támogatása iránt. A rendezvény támogatója – többek között – a MOL, a MAVIR, az ABB, a KPMG és az E-On is.

A 2007-ben először megrendezett, nagy sikert aratott IYCE konferencián 35 ország képviseltette magát 128 fővel. Az érdeklődés a 2007-es évhez hasonlóan idén is jelentős: 30 ország 114 résztvevője delegálta magát Európából és a többi

kontinensről. Továbbá idén is az Energetikai Szakkollégium által szervezett rendezvény ad otthont a European Nuclear Education Network által meghirdetett doktori versenynek.

A konferencia egyedülálló a maga nemében, hiszen az energetika napjaink kulcsfontosságú kérdése, ami nyitott minden innovációra. Ez a fórum kitűnő lehetőséget kínál a fiatal szakembereknek egy nemzetközi pódiumon való kreatív megnyilvánulására, ezzel hozzásegítve egymást és a szakmát az új lehetőségek feltárására.

Emellett az IYCE nemcsak a szakmai látókörbővítéshez járul hozzá, hanem a résztvevők közötti kapcsolatok kiépítéséhez is.

A rendezvényről részletes információk és online regisztráció a www.iyce2009.org oldalon érhetőek el. Előzetes regisztrációval a rendezvény szakmai programjain való részvétel a BME hallgatóinak ingyenes!

Élménybeszámoló az AI E SEC tábor újoncai t ól A három nap után azt tudom mondani : megérte.

ESZK

Amikor elindultunk, gőzünk sem volt arról, mi vár ránk. Ácsorogtunk a megbeszélt helyen, félénk mosollyal méregettük egymást, és mentünk, mert tudtuk, hogy ez az első lépés, hogy csatlakozzunk egy nemzetközi diákszervezethez, amely szakmai gyakorlati lehetőséget kínál külföldön úgy, hogy jó társaságba kerülhetünk, meg egyébként is egy nagy kaland az egész...

De szerencsére nem ücsörögtünk Parádfürdőn valami teremben, előadásokat hallgatva, egész nap vadul jegyzetelve, amit kockafejű stréberek diktálnak nekünk. Teljesen másról volt szó. Egy csapat barátságos, jókedvű AIESEC-es nyújtott nekünk bepillantást egy diákok alkotta közösségbe. Egy közösségbe, ahol lehetőséget kaptunk arra, hogy kipróbáljuk, amit a suliban már elméletben hallottunk, hogy gyakoroljuk az angol nyelvet (ami manapság alap, ha egy jó állást szeretnénk), és hogy olyanokkal ismerkedjünk, akik motiváltak, hogy a maximumot hozzák ki magukból, és nem utolsósorban szórakozzunk is, mert mikor tegyük ezt, ha nem most, fiatalon. Így sor került játékos csapatépítésre, tanulásra és esténként közös kikapcsolódásra.

Részt vettünk prezentációkon, amelyek sok fontos és hasznos információval szolgáltak a szervezetről és a tagsággal járó lehetőségekről. Megismerkedtünk a szervezet belső struktúrájával és működésével, ezáltal rálátásunk nyílt az előttünk álló feladatokra. Az AIESEC értékeinek és célkitűzéseinek ismeretében

10

mindenki rátalálhatott az érdeklődésének megfelelő projektre vagy teamre, amelyben fejlesztheti a kommunikációs és tárgyalókészségét, nyelvtudását, prezentációs technikáját, vagy részt vehet programok, konferenciák szervezésében. Olyan gyakorlati tapasztalatra tehet szert, ami sokat segíthet majd későbbi karrierünk során, és

biztosítja azt a gyakorlati tudást, ami egy külföldi szakmai gyakorlathoz szükséges.

Hisz a kint töltött idő alatt nemcsak a szakmai tudás a fontos, magabiztos nyelvtudás is szükséges, és fel kell magunkat találni egy idegen környezetben. A csoportos

beszélgetések alkalmával lehetőség nyílt kérdezni az AIESEC korábbi tagjaitól, akik szívesen megosztották velünk eddigi tapasztalataikat, és segítettek eligazodni az AIESEC számunkra eddig ismeretlen nyelvezetének útvesztőjében.

Alkalmunk nyílt megismerkedni néhány jelenleg Magyarországon lévő gyakornokkal, illetve olyan fiatalokkal, akik nemrég jöttek haza a külföldi gyakorlatról. Ők is segítettek meggyőzni minket arról, hogy az AIESEC valóban egy életre szóló élményt jelent. Szakmai szempontból is meghatározó lehet későbbi karrierünk során, hisz ez nem csak egy munka, hanem élettapasztalat.

Egy mondatban hogyan összegezhetném, miről is szól az AIESEC? „Work hard, party hard!”. Ha ezt a cikket olvasva kedvet kaptál, hogy közelebbről megismerkedj a szervezettel, érdemes figyelni honlapunkat (http://bme.aiesec.hu) vagy ellátogatni a Külügyi Börzére április 28-án, ahol személyesen is találkozhatsz velünk. Hamarosan ismét bevonás...

AIESEC

Tanárinterjú

XXXVI./7.

„Fontos, hogy együtt lélegezzünk a mérnökökkel...”

Dr. Györfi László matematikussal, az informatika szak egyik fontos alakjával korábban már beszélgettünk lapunk hasábjain, most azonban ismét fontosnak éreztük, hogy felkeressük őt, így faggattuk információelméletről, gazdasági matematikáról és az általa nemrégiben elnyert Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjéről.

––Gratulálunk a kitüntetésedhez. Elmondanád, milyen út vezetett el a most megkapott középkeresztig?

––Az indoklásban a műszaki informatika oktatása, kutatása és a felsőoktatásban végzett tevékenységem szerepelt. Tanárként végeztem ’70-ben az ELTE-n, matematika-fizika szakon, majd ’75-ig a Távközlési Kutatóintézetben dolgoztam, ez akkoriban európai szinten is komoly intézménynek számított.

Az éppen felfutóban lévő mikrohullámú kutatásokkal foglalkoztak ott, de mára ez az intézmény sajnos megszűnt. Ez után jöttem az egyetemre. Először egy akadémiai kutatócsoportban dolgoztam a Távközlési és a Híradástechnikai Tanszék környezetében, és ’90-ben kerültem át az akkori villamoskarhoz tartozó matematika tanszékre. Végig mérnöki környezetben dolgoztam, és igyekeztem a matematikát is úgy művelni, hogy legyenek nagyon jó mérnökhallgatóim és doktoranduszaim, akikből jó matematikust tudok faragni. Ők mára nemzetközileg is elismert kutatók lettek.

Az informatika szakot a ’80-as évek közepén hozták létre, ekkor még PC és internet sem volt, ilyen körülmények között kellett két nagy tekintélyű professzornak – Schnell Lászlónak és Csibi Sándornak – megálmodnia, hogy milyen legyen majd a jövő sikeres informatika szaka.

Nem triviális feladat ezt megtervezni olyan technológiára, ami még nem is létezik. Számítástechnika címszó alatt a nagy gépeket értették gyárakban, államapparátusban, egyéb nagy szervezetekben. Ekkor Csibi és Schnell elővették a Carnegie Mellon Computer Science programját, és megnézték, hogy a villamoskaron hogyan lehet ezt implementálni, mely tárgyakhoz van már szakértelem, és melyekhez nincs.

Persze a területek nagyobbik részéhez volt tanár, de például nem volt a karon algoritmuselmélethez szakértő. Az első két évben Babai László akadémikus vállalta a tárgy kidolgozását és oktatását, majd a feladatot a harmadik évben Lovász László akadémikus vette át. Tehát Csibi nagy neveket hozott, és velük indította el az informatika szakot nagyon erős matematikai hangsúllyal. Úgy gondolom, egy jó tantervet nem lehet demokratikusan kialakítani. Kell egy diktátor, akinek az egész programmal kapcsolatban van egy víziója. Néhány évvel később jött a PC, az internet és a többi, ma már teljesen természetes dolog, de mire ez megjelent, addigra az első évfolyam már végzett. Egy kis létszámú,

nagyjából ötven fős szak volt, és mindegyikük sztárnak számított. Érdekes volt megfigyelni, hogy mennyivel frissebbek voltak az informatika szakon végzettek, mint a villamosmérnökök. Ugyanis a hallgatókat meg lehetett győzni, hogy ők okosak, bizonyos témákban jobbak lehetnek, mint a tanáruk, aki éppen csak besegít az informatika oktatásában. A villamos szakon ezzel szemben nagyrészt azt mondták, hogy „öreg, te most tanuljál, majd olyan harmincöt éves korodra lehetsz okos is”.

Ez a különbség már megmutatkozott az első évfolyamnál. Az informatikusok sokkal inkább elhitték, hogy ők majd nagyot tudnak alkotni a jövőben.

A szak sikeréhez nagyrészt hozzájárult a sok matematika tárgy is, amit Csibi Sándor belerakott a programba. Itt kezdtem én is tanítani, először valószínűségszámítást – akkor még két féléven keresztül –, utána információelméletet, kódelméletet és tömegkiszolgálást. Végig igyekeztem az elmélet oktatását úgy alakítani, hogy ezek ne tisztán matematikai tárgyak legyenek, hanem beépüljenek az informatikába. Tehát amikor tömegkiszolgálást tanítok, fontos, hogy az egyszerű adatátviteli protokollok analízisét is bemutassam, vagy a véletlen elérésű algoritmusokat, ne csak tételbizonyításokat. Kódelméletben megtanítottam, hogyan működik a CD hibajavító kódolása, információelméletben pedig a veszteséges tömörítések. Az összes lehetséges praktikus alkalmazásból egy kis ízelítőt szerettem volna nyújtani. Öt-hét évente volt tantervreform, amikor a tapasztalatok alapján módosítottuk a struktúrát az akkor már meglévő technikai követelményeknek megfelelően. Minden egyes tantervreformban és az informatikai szakbizottságban is részt vettem, 2000-től 2004-ig a Magyar Akkreditációs Bizottság Villamosmérnöki és Informatikai Szakbizottságát vezettem, tehát országos szinten is próbáltam segíteni az informatika szakot.

––A kitüntetés indoklásában nemzetközileg is elismert oktatási és kutatási tevékenység szerepel. Ezt hol érhetjük tetten?

––Két nagy tématerülettel foglalkozom, az egyik a nemparaméteres statisztika, a másik pedig többszörös hozzáférésű információelmélet. Egészen a legutóbbi időkig a kutatást többnyire külföldiekkel végeztem, tehát sokkal több külföldi szerzőtársam van, mint magyar. Újabban már néhány doktoranduszom is szerepel szerzőtársként. Kezdettől fogva úgy gondoltam – ezt is Csibi Sándortól tanultam –, hogy ha az ember nagypályás focit akar játszani, akkor ne a hazai viszonyokhoz mérje magát, hanem a nemzetközi szintet próbálja meg megcélozni. Persze az elején ez keserves volt. Amikor legépeltem a cikkemet rossz angolsággal, és kézzel kitöltött formulákat küldtem be egy folyóirathoz, akkor többnyire azonnal visszautasították. Nehéz volt elérni azt a nemzetközi standardot, amit egy külföldi folyóirat jelent, de megérte, mert utána már bárhol szívesen fogadtak.

Négy könyvem jelent meg, ezek közül egy az amerikai Wiley kiadónál, a másik három pedig a Springernél. Ha személyesen nem is, de a könyveim által a témában érdekeltek ismernek.

Három olyan tanítványom van, akik ma egyetemi tanárok – amikor végeztek, még kandidátusi fokozatot kaptak, nem PhD-t –, Lugosi Gábor Barcelonában, Linder Tamás Kingstonban (Kanada), és Vajda István a Híradástechnikai Tanszékről. Van már nyolc végzett doktoranduszom az új rendszerben is, tehát átlagosan kétévente végzett nálam egy hallgató, mindegyik nemzetközi szintű eredményekkel, és mindegyikükre nagyon büszke vagyok.

––Megfejthető, hogy miért pont most kaptad ezt a kitüntetést?

––Két éve voltam hatvanéves, akkor a kar fölterjesztett egy kitüntetésre, Köztársasági Érdemrendre. A Kari Tanács és az Egyetemi Tanács is megszavazta, és a felterjesztés bekerült az Oktatási Minisztériumba, de ott valahogy elkeveredett. Korábban voltak konfliktusaim az OM-mel, én menedzseltem a kétciklusos képzésre való áttérést, például szerettem volna, hogy a mérnökszakoknál az alapképzés nyolc félév legyen, mint Amerikában. Csak tippelni tudok, hogy ennek a hatására „keveredett el” az előterjesztésem. Mostanában valaki meghallotta ezt a történetet, elhatározta, hogy újra felterjeszt. Tehát eredendően két évvel ezelőtt akartak kitüntetni.

11

Tanárinterjú ––Miért pont az informatika irányát választottad a kezdetekkor?

––A fizikát viszonylag korán elhagytam, a végzés után közvetlenül már csak matematikával foglalkoztam, de mindig érdekelt a matematika és a gyakorlat viszonya. Érdekelt, hogy az igényes matematikát hogyan lehet felhasználni a gyakorlatban, erre pedig az egyik legnagyszerűbb terület az informatika, ezen belül is a távközlés. Én a híradástechnikus mérnökök között töltöttem el az életem nagy részét, és nagyon tetszett, amikor megjelent az Intel 8080 (akkor még gépi kódban programoztunk), és adatcsomagokat meg beszédcsomagokat küldözgetett. Nekem egy nagy sikerélmény volt, hogy nemcsak tételeket tudok gyártani, hanem valami kézzelfogható hasznos dolgot is. Másrészt úgy gondolom, hogy ma egy sikeres informatikusnak, illetve mérnöknek csak a nemzetközi elismertség lehet a célja. Ez pedig csak nemzetközileg is eredeti termék létrehozásával érhető el.

Például az Ericssonnál akkor lehet valaki sikeres, ha a globális Ericssonban is újdonság az, amit alkotni tud. A legtöbb cég most már nem úgy szervezi az életét, hogy minden telephelyén minden témára felvesz embert, hanem koncentrálja az erőforrásokat.

Nyilván az egyetemen tanultak alapján nem tud senki új ötletet létrehozni, hiszen itt csak azt tanulja meg az ember (jó esetben), ami reprodukciója az eddigi ismereteknek. A nemzetközi szintű új ötlethez is kell matematika, de utána be kell bizonyítani, hogy ez valóban újdonság, feketénfehéren meg kell mutatni, hogy ennél jobb nincs a piacon a témában, ez pedig matematika nélkül nem megy. Ebben a tekintetben a kétciklusos képzésre való áttérés egy visszalépés volt, mert a BSc nem pótolja az ötéves képzés első három évét. Korábban azt hittem, hogy csak átfestjük a zászlót, és ugyanazt látjuk majd az MSc végén, mint a korábbi ötéves képzés végén, de az az érzésem, hogy ez alig fog sikerülni.

––Az aktuális kutatási területeidről mit érdemes tudnunk?

––Rengeteg adat gyűlik össze az élet valamennyi területéről, kezdve az áruházi vásárlások adataival, vagy ott vannak az adó- vagy a gyógyszerfogyasztási adatok.

Ezek az állományok hihetetlen mértékben növekednek. Csak mostanában kezdenek el azzal foglalkozni, hogy az adatokból kinyerjék az értékeket. A nemparaméteres statisztika lényege, hogy az adatokból következtetéseket vonjunk le. Például egy páciensen egy szűrővizsgálat alkalmával mért paraméterek segítségével el kellene tudni döntenünk, hogy az illető állapota gyanús-e egy adott betegségcsoporttal kapcsolatban, vagy nyugodtan hazamehet a vizsgálat után. Az eddigi módszerek e feladatokra (pl. alakfelismerés) már nem

12

nagyon működnek. A mért paraméterek eloszlása nem tartozik bele egy konkrét speciális eloszlástípusba, tehát szükség van olyan módszerekre, amelyek tetszőleges eloszlás esetén is megbízható végeredményt adnak. Az én feladatom az említett alakfelismerés vagy regresszióbecslés. Ez utóbbi arról szól, hogy van egy ismeretlen függvényem, ahol az értelmezési tartományban és az értékkészletben is látok zajos mintát, és ilyen mintapárokból kell egy közelítést adnom az ismeretlen függvényre.

A másik nagy terület a többszörös hozzáférésű csatornák kódolása. Ez arról szól, hogy van egy közös csatorna, például rádiócsatorna, amit egyidejűleg használ sok felhasználó. Ez természetesen eddig is lehetséges volt, például ha időben vagy frekvenciában megosztom a közös csatornát, akkor az egyes felhasználók tudnak kommunikálni.

Ugyanakkor sokkal jobb hatékonyságot tesz lehetővé, ha kódosztásos elvet használok.

Mindenkinek van egy saját kódja, és ha adni akar, elkezdi az adást. Ekkor a saját kóddal kódolt üzenetek összekeverednek a közös csatornában, egy nagy lekvár keletkezik. A kérdés most már az, hogy miként kell ezeket a saját kódokat megtervezni, hogy ebből a nagy lekvárból a bázisállomás vagy a közös vevő dekódolni tudja az összes felhasználó üzenetét. A poén az, hogy sokkal jobb csatornakihasználtságot eredményezhet ez a módszer, mintha akár időben, akár frekvenciában darabolnánk fel a csatornát, és úgy adnánk oda az egyes felhasználóknak, hogy mindegyiknek legyen egy saját kis privát idő/frekvenciarése, ahol tud kommunikálni.

A harmadik területem a portfólióelemzés.

A klasszikus elmélet szerint a részvények között megosztod a pénzedet, majd figyeled az árfolyammozgásokat, és a megfelelő pillanatban kiszállsz. Az én munkám itt arról szól, hogy mindennap újraoszthatod a tőkéd a részvények között, és így a nyereség többszöröse lehet a klasszikus elmélethez képest. A korábbi tőzsdei adatok sok évre visszamenőleg rendelkezésre állnak, szóval az új gondolatokat ezeken ki lehet próbálni.

––Milyen eredményeket tudtok felmutatni a kutatásokban?

––A nemparaméteres statisztika terén az eredmények általában olyan döntési/becslési eljárások, amelyek hatékonysága közelíti azt, mintha magam ismerném az eloszlásokat, és azok ismeretében hoznám meg a döntést vagy a becslést. Az információelméleti esetben egyrészt tisztázni lehet, hogy ha az összes lehetséges kódolási eljárást figyelembe veszem, akkor mi a csatornakihasználtság elméleti felső határa (ezt hívják csatornakapacitásnak). A másik fajta eredmény az, hogy ha ismerem a csatornakapacitást, akkor hogyan tudok egyre okosabb és okosabb kódolási eljárásokat konstruálni, amivel ezt a kapacitást közelíteni tudom. Itt még rengeteg a lehetőség, a megoldatlan probléma, mert a manapság használt kódolási eljárásokkal körülbelül az információelméleti kapacitásnak a tíz százaléka érhető el. Gondoljunk bele, egy mobiloperátornak Magyarországon az évi forgalma kétszázmilliárd forint. Ha új bázisállomások telepítése és egyéb hardveres beruházások nélkül, csak szoftverben tud fejleszteni valami okosabb eljárást, és ezt a tízszázalékos kihasználtságot felviszi tizenegy százalékra, akkor az minden fizikai beruházás nélkül húszmilliárd forint pluszbevételt jelentene rögtön. És ehhez csak fej kell.

––A kutatásaid az elmélet kidolgozására irányulnak, vagy a gyakorlati megvalósítás is fontos számodra?

––Én a gyakorlati megvalósításban nem nagyon veszek részt, de például az Ericssonnál, a Távközlési és Médiainformatikai Tanszéknél, a Híradástechnika Tanszéknél vagy a Mobil Innovációs Központban együttműködök az ott dolgozó mérnökökkel, doktoranduszokkal. Együtt nézzük, hogy mi az, amit érdemes kutatni, és ha jutottunk valamire, akkor annak milyen praktikus következményei lehetnek.

––A kutatás eredményessége ezek szerint a vállalati szektor érdeke is. Ennek megfelelően támogatást is nyújtanak?

––Igen. A Mobil Innovációs Központ nagy konzorciumnak számít, körülbelül tizenöt tagja van, köztük olyan operátorok és fejlesztőcégek, mint az Ericsson, a Pannon, a Nokia, a T-Mobile, a Siemens vagy a Sun. Ezek a távközlési cégek komolyan támogatják az egyetemen folyó kutatásokat.

––Ezt úgy kell érteni, hogy ők biztosítanak anyagi forrásokat, és minden a tanszékeken zajlik, vagy kooperációban?

––Kölcsönhatásban, kooperációban: periodikus elszámoltatások, közös workshopok vannak meghatározott célokra. Mindig újradefiniálják, hogy mi az, amire szükségük van, mi az, amit jobban támogatnak, mi az, amit kevésbé. Folyamatosan alakul, változik a hozzáállásuk.

Tanárinterjú ––Ebből nem következik az, hogy a kutatás csak olyan területekre koncentrálódik, mely a támogató cégek rövid távú érdekeit szolgálja?

––Muszáj az alapkutatásokat is párhuzamosan folytatni, mert lehet, hogy egy hónap múlva adódik egy olyan lehetőség, ami miatt az egész eddigi világ felfordul, új irányba kell elindulni.

––A tanszékedről milyen történetet tudnál nekünk mesélni?

––A történet úgy kezdődött, hogy korábban minden karnak volt egy saját matematika tanszéke. Amikor a központosítás megtörtént, minket is (akkor még Villamoskari Matematika Tanszék volt a nevünk) be akartak olvasztani ebbe az összegyetemi intézetbe. Recski Andrással ellenálltunk, maradni akartunk. Az akkori csoport nagyjából hatvan százalékának muszáj volt menni, de mi maradtunk, mert fontosnak tartottuk, hogy a matematikusok együtt lélegezzenek a mérnökökkel, különben lecsökkent volna a matematika szerepe, mint ahogy ez a fizika esetén más karokon megfigyelhető.

Ekkor kaptuk a jelenlegi nevünket is (Számítástudományi és Információelméleti Tanszék). Sok problémával foglalkozunk, az I épületben levő részleg a számításelméletre koncentrál, mi a V2-ben pedig a valószínűséggel, statisztikával, információelmélettel foglalkozunk. A kutatási területemhez is kapcsolódó feladat az adatbányászat, hogy a keletkező nagy információmaszlagból hogyan lehet értékes dolgokat kinyerni. Ebben a tanszékünk szintén élen jár.

––Szakirányválasztási szempontból népszerűnek mondható a SZIT? ––A korábbi üzleti informatika szakirány népszerű volt, ott főként pénzügyi matematikával foglalkoztak a hallgatók. Most az MSc-re ez megszűnt, de tervezünk indítani egy új MSc-t. Gazdasági informatika lesz a neve, nemrég készült el az akkreditációs anyag. Két dolgot szeretnénk

XXXVI./7. megvalósítani: egyrészt a pénzügyi folyamatok előrejelzése, portfólióstratégiák és kockázatkezelés lesz a profil, azaz a pénzügyi matematika. A másik rész gyakorlatiasabb, pénzügyi információs rendszerek fejlesztésére fog koncentrálni. Ezen a területen a Morgan Stanley a legjelentősebb piaci szereplő Magyarországon, a központi IT részlegük is itt van a Duna-parton, ők támogatják is ezt a szakirányt.

––Az előbb említett adatbányászat gyakorlati megvalósítása jelenleg hol tart?

––A nagyobb áruházláncok például már most is használják bizonyos szinten, elemzik a megvásárolt termékcsoportok közötti összefüggéseket. Egy egyszerű példával élve, megfigyelhető, hogy ha a chips árát nagymértékben csökkentik, akkor a sörök eladhatósága jócskán megugrik, még a drágább fajtáké is. Ez mondjuk triviális, de ennél sokkal bonyolultabb összefüggések is kinyerhetők. Az ilyen kapcsolatok felfedezése nagyon komoly lehetőségek kiaknázását teszi lehetővé. Évekkel ezelőtt történt, hogy valaki ingyen elvállalta volna az OEP gyógyszer-adminisztrációs szoftverrendszerének elkészítését, ha a használatba vétel után egy-két évig megkapja az adatokat. Felismerte, hogy ezekkel az adatokkal hatalmas pénzt lehet csinálni. Az adminisztráció akkor rövidlátó volt, a felajánlást elutasította, mert nem értette meg, hogy mi ebben az üzlet.

––Magánemberként mi a véleményed erről a szemléletről? Fenyegetésnek érzed, hogy a matematikában, marketingfogásokban járatlan embereket ily módon vásárlásra, fogyasztásra kényszerítik?

––Matematikusként ennek megítélése nem feladatom, de egyébként a probléma valós.

Korábbról megszoktuk, hogy amit nyomtatva vagy televízióban látunk, az úgy is van. És ez nem is sajátos magyar probléma, hanem általános züllés, mindössze nálunk kicsit hamarabb elkezdődött. Itt voltak

például a német húsbotrányok. Tíz évvel ezelőtt egy németnek eszébe nem jutott volna, hogy ilyen dolgokkal visszaéljen. Ehhez hasonló volt a Paksi Atomerőmű esete is, úgy gondoltuk, hogy ha a fűtőelemek tisztítását egy francia-német cégre bízzuk, akkor ők gondatlanságból nem követnek el hibát. Tévedtünk. Ez a züllés egyébként a hallgatóknál is megfigyelhető. Szerintem erre az egyetemre azoknak kell jönni, akik a szakmában valami maradandót, nagyot szeretnének alkotni, máskülönben nincs értelme. Éppen ezért a kreditrendszerre is nagyon haragszom, mert egy kritikus életkorban nem szorít folyamatos és kemény szellemi munkára.

––Az elhangzottak után nem maradhat ki a kérdés: ilyen hatalmas kitüntetés után lehet még valamilyen célt megfogalmazni?

––Új célt már nem tudnék említeni, mindössze arra vágyom, hogy hagyják meg ezt a játékszeremet, amíg „magamnál vagyok”.

Nagyszerű dolog, hogy az embernek a munkája – amiért a fizetését kapja – egyben a hobbija is.

Két évvel ezelőtt szerveztek egy tübingeni gépi tanulással foglalkozó hallgatói workshopot, amelyre jelentkeztem előadónak. Válaszoltak, hogy sajnos későn jelentkeztem, már betelt a program, nem tudnak időpontot biztosítani. Majd később szólt a főszervező, hogy a környezetében a hallgatók meglincselik őt, ha én nem vehetek részt a workshopon. Kiálltak mellettem. Ennél nagyobb elismerés nincs, mert ez teljesen őszintén, a hallgatók szívéből jött. Egyébként is az ő értékelésük számomra a legfontosabb, éppen ezért szoktam eltenni a korábbi OHV-kat. Amikor ezeket nézegetem, és a megjegyzésnél azt látom odaírva, hogy „jó vagy, Laci” úgy érzem, hogy ettől komolyabb elismerést már nem is kaphatnék.

Nagy Zsolt, Szabó Ádám

Diákhitel: fontos tudnivalók Ha diákhiteles vagy és most végzel, megszűnik a hallgatói jogviszonyod, akkor: 1. Kérdezd meg a TO-n, hogy meddig érvényes a hallgatói jogviszonyod, és jelentsd be a Diákhitel Központnak.

2. Ha változik a levelezési címed, akkor jelentsd be azt is! (Pl. hazaköltözöl az albérletből vagy a koliból.)

3. Akkor is kell törlesztened, ha még nem dolgozol!

4. Ne várj felszólításra, a hallgatói jogviszonyod megszűnését követő negyedik hónap 1. napján el kell kezdened a törlesztést.

5. Idén havi 4130 Ft-ot kell törlesztened kizárólag banki átutalással a 10032000-01800126 számlaszámra.

(A törlesztésről szórólap készült, ha nem kaptad meg kérd a TO-n.

A legrészletesebb infó a www.diakhitel.hu oldalon olvasható!)

Ha még nincs Diákhiteled, de szükséged lenne pénzre, akkor: 1. Még 2009. május 15-ig leadhatod igénylésedet (igénylési helyek: www.diakhitel.hu).

2. Ha minden OK, akkor június 15-én, visszamenőlegesen a teljes tanulmányi félévre járó pénzt megkapod.

3. Ez az összeg az igényelésedtől függően akár 200 ezer – költségtérítéses képzésben 250 ezer forint – is lehet.

4. Ha lekésed a határidőt, akkor már csak jövő tanévtől kaphatsz Diákhitelt.

Ne a szóbeszédnek, hanem a saját szemednek higgy, és olvass utána a www.diakhitel.hu oldalon!

13

i P hone fejlesztés: Az alapok Az iPhone platform programozásában komoly lehetőségeket lát a szakma, hiszen a felhasználók tábora széles, a lehetőségeknek pedig csak a fantázia szabhat határt. Kezdő fejlesztők azonban gyakran szembesülnek komoly problémákkal, melyek könnyen elriaszthatják őket a műfajtól, nekik kívánunk segíteni ezzel a kis útmutatóval, mely célja, hogy segítsen elkészíteni életük első iPhone-os alkalmazását.

Az első dolog, amire szükség van az iPhone-ra való fejlesztéshez, egy legalább Mac OS X 10.5.5 rendszer, avagy egy Macintosh számítógép. Enélkül nem lehet elkezdeni a munkát, hiszen az SDK is Macintoshon fut. Ha ez megvan, akkor irány az Apple oldala, ahol be kell regisztrálni a developer programba, ez felhasználóknak ingyenes. Ezzel lehet hozzáférni a videobemutatókhoz, leírásokhoz, példaprogramokhoz, és persze a jelenleg legfrissebb 2.2.1-es SDK-hoz. A 3.0-s változat sajnos csak a developer licenc megvásárlása után érhető el, vagyis az SDK letöltése és a fejlesztés is ingyenes. Ahhoz viszont, hogy egy készülékre vagy az AppStore-ba feltölthessünk egy alkalmazást, kénytelenek vagyunk megvenni a licencjogot, ami 99$ magánszemélynek.

A letöltés utáni telepítésre nem pazaroljuk a szót, feltételezzük, hogy aki idáig eljutott, annak ez sem okoz gondot.

Az SDK-ban alapvetően négy fontos komponens található, ezek a következők.

Az első az IDE, azaz az integrált fejlesztői környezet, ami az Xcode névre hallgat.

Ezzel történik az egész fejlesztés, itt lehet programot írni, képeket hozzáadni, valamint az ehhez hasonló műveleteket elvégezni.

A második az Interface Builder, amellyel a programunk kinézetét alakíthatjuk ki – ezen belül tudunk új gombokat, labeleket elhelyezni.

A harmadik, amelyet legalább olyan gyakran fogunk használni, mint az Xcode-ot, az iPhone Simulator.

Itt tudjuk fejlesztési fázisban futtatni az alkalmazásunkat, tehát tesztelni, hogyan működik. Sajnos nincs lehetőségünk a gyorsulásérzékelő használatára, de a multitouchot akár itt is kipróbálhatjuk.

A negyedik komponens a Performance nevű program, amivel az elkészült termékünket monitorozhatjuk különböző szempontok, például a processzorhasználat vagy a memóriafoglalás mérete szerint.

Az alapok áttekintése után lássunk neki egy konkrét példa programozásának lépésről lépésre! A hagyományokat követve mi is egy „Hello World” alkalmazást fogunk elkészíteni elsőnek. Ehhez indítsuk el az Xcode fejlesztőkörnyezetet, mely alapértelmezetten a Developer/Applications könyvtárban található.

14

Az induláskor megjelenő ablakból elérhetjük a példakódokat, az Apple fejlesztői oldalát, illetve a referenciákat. Érdemes áttanulmányozni az oldalt, mert még így az elején is sokat lehet tanulni belőle. Ez minden indításkor el fog indulni, amennyiben engedélyezzük, amit azért érdemes, mert sokszor hasznos lehet a fejlesztés közben is.

Először is szükségünk van egy új projektre. Ezt a File/New Project menüből hozhatjuk létre. Itt találjuk felsorolva az előre elkészített alkalmazásmintákat. Jobb oldalt felül láthatunk egy iPhone OS feliratot, ami a platformot jelöli – ha rákattintunk az egyetlen menüelemre, akkor ez alatt középen megjelennek az Apple által előre elkészített minták. Következő lépésként a View-Based Applicationra lesz szükségünk, ez jó kiindulópontja lesz egy általános iPhone programnak. Válasszuk ki, és adjuk neki a „Hello World” nevet.

Az Xcode legenerál jó néhány fájlt, amiről a későbbiekben még részletesen szólunk.

Jelenleg csak egyetlen fájlra van szükségünk, a Hello_WorldViewController.xib elnevezésűre, melyre duplán kattintva elindíthatjuk az Interface Buildert.

A .xib (nib) fájlok az alkalmazás külalakját tartalmazzák, melyet a korábban említett Interface Builderrel szerkeszthetünk.

Természetesen lehetőségünk van arra is, hogy kódból generáljuk és hozzáadjuk a tartalmat a felhasználói felülethez, azonban ez mindenféleképpen lassabb működést fog eredményezni. Ezért célszerű az Apple által biztosított eszközöket használni a fejlesztés során.

Az Interface Builderben három ablakot látunk. Az egyik fejlécében egy View felirat látható, ebben fogjuk szerkeszteni a felhasználói interfészt, a második ablak fejlécében a Hello_WorldViewController.xib felirat jelenik meg. A harmadik ablak a Library.

Ha nem nyílik meg a Library ablak, akkor a Tools/Library menüvel hívhatjuk elő.

Itt található minden olyan vezérlőelem, amivel egy iPhone program rendelkezhet (menü, gomb, label, szövegdoboz stb.).

Keressük meg a Label nevű elemet, és az egérrel kijelölve húzzuk a View-ra.

Ezzel sikeresen hozzáadtunk egy labelt a View-hoz. A hozzáadott címkére tetszőleges szöveget írhatunk. Az attribútumainak szerkesztéséhez szükségünk van az „Attributes Inspector” elnevezésű ablakra, amit a Tools menüben Attributes Inspector néven találunk.

Itt láthatjuk a címke tulajdonságait, melyeket állítgathatunk, kipróbálhatjuk, hogy mi mire jó, például más színt, árnyékot, hátteret állíthatunk be neki. Először azonban adjunk a label Text tulajdonságának egy Hello World értéket.

Ha ezzel megvagyunk, mentsük el a művünket a File/Save menüponttal, térjünk vissza az Xcode-hoz, és nyomjuk meg a Build and Go ikont a felső menüben, ezzel futtatva az alkalmazást.

Talán nem volt nagyon bonyolult.

Ha valakinek mégis szüksége van alaposabb útmutatásra, vagy bármilyen kérdése, észrevétele merülne fel, az írás szerzőjét elérhetitek a metatrondeep@gmail.com e-mail címen, és szívesen segít.

Meta és Z

XXXVI./7.

Határ a csi l lagos ég...!

A Masat-projekt: Tervezés és kivitelezés Folytatjuk az első magyar műhold bemutatását, betekintést adva a tervezés lépéseibe és általános elveibe, rámutatva az esetleges korlátokra és azok magyarázatára.

A tervezés lépései A nagy projektekhez hasonlóan a Masat tervezése is egy úgynevezett top-to-bottom (magas szintről lefele) modellt követ. Az első lépés a Mission Requirement Document (Küldetésspecifikáció) elkészítése: fel kell vázolni, hogy a műhold mit fog csinálni. Ha ez elkészült, a következő állomás a System Requirement Document (Rendszerspecifikáció), mely megadja, hogy az adott feladatot milyen rendszerek tudják, illetve fogják végrehajtani, ehhez milyen alrendszereket kell használni, mely egységekből állnak az alrendszerek, milyen alkatrészekből lehet felépíteni az egységeket, és így tovább az utolsó ellenállásig. Minden ilyen elkészült fázis után készítenek egy Preliminary Design Review-t (Megvalósíthatósági tanulmány), melyet a résztvevők közösen elemeznek, számba véve a lehetőségeket és az esetleges hibákat (az előzetes tervben szereplő kísérletet egy ilyen elemzést követően cserélték le a jelenlegire). Ezek után a megtervezett áramköröket deszkamodellekben meg kell valósítani tesztelés céljából, hogy kiderüljön, tényleg a tervezésnek megfelelően működik-e minden.

Ha tökéletesre csiszolták a hardvert, a végleges alkatrészeket meg kell rendelni, a nyomtatott áramköröket (NYÁK) le kell adni gyártásba (ezt egy nagynevű magyar cég ingyen vállalta), majd az alkatrészeket be kell ültetni (erre van lehetőség az egyetemen is), és kezdődhet a kvalifikációs tesztelőkészítés. A végleges változatot az EET tisztaszobájában, laminális szekrényben szerelik össze.

A részegységek Egy cubesat alapvetően öt fő rendszerre épül: energiabiztosítás, kommunikációs egység, hőháztartást figyelő és beavatkozó rendszer, fedélzeti számítógép,

ADCS (Attitude Determination and Control Subsystem – pozíciómeghatározó és -vezérlő rendszer), valamint a szokásos kísérlet, mely a műhold célját adja. Ezeket kártyákon helyezik el, melyek egymás fölé vannak pakolva; a Masaton 5-6 ilyen kártyát helyeznek el egy keretbe, ez adja a kockaformát. Az energiaellátó rendszer önmagában majdnem három kártya, a kommunikációs rendszer egy teljes kártya, a fedélzeti számítógép szintén egy, és ezek mellett még minden alrendszer mellé kell house-keeping (viselkedésfigyelő) rendszer is.

A kísérlet Az ilyen pikoműholdakon bevett szokás egy kísérletet is telepíteni az alaprendszerek mellé, funkció gyanánt. A Masat-1 esetében a legfontosabb kísérlet a műhold forgását ellenőrző és beállító félaktív mágneses stabilizálórendszer megvalósítása, ami az ADCS része. A műhold tartalmaz egy állandó mágnest, amivel az antenna irányát fogják beállítani. Ezen az állandó mágnesen kívül alkalmaznak még két tekercset, amik az állandó mágnesre is és egymásra is páronként merőlegesen helyezkednek majd el.

Ez lesz az egyetlen nem redundáns egység a műholdban. A működési elv a Biot-Savart törvényen alapul, amely szerint egy tekercsen átfolyó áram mágneses mezőt hoz létre, mely erőt fog kifejteni a Föld mágneses mezejével szemben, így a perdület megváltoztatására, azaz a forgás megszüntetésére alkalmas. De elképzelhető olyan alkalmazása is, amivel a műhold keringési pályájának sugara növelhető. (Esetleg megfordítva, a keringési sugár csökkentésének árán energia nyerhető a tekercsekben indukálódó áramokból.)

A másik kísérlet a Nap pozíciójának meghatározására alkalmas ún. napszenzor megvalósítása lesz. Jelen állás szerint

Leggyakoribb műholdpályák: A napszinkron pályák: A Masat ezt a pályát használja, de ezenkívül a Google Earth és Google Maps készítéséhez felhasznált műholdak is itt keringenek. A pálya legfontosabb tulajdonsága, amire a neve is utal, hogy a műhold a Föld egy adott pontja felett helyi időben mérve mindig azonos időpontban halad el (együtt jár a Nappal). 96 és 100 perc közti a keringési idő, ezért a Masatot egyhuzamban sosem fogjuk látni nyolc percnél tovább. A Föld forgása miatt folyamatosan változó hosszúsági körök mentén halad a műhold, ezért a Föld minden pontja felett elhalad valamikor.

Geoszinkron pályák: A Föld forgásával megegyező irányban

biztosan lesz a kocka minden oldalán egyegy infratartományra érzékeny pn-átmenet.

Ha megfelelő hullámhosszúságú fény éri őket, akkor töltésáramlás indul meg bennük. A hat különböző irányba néző dióda más-más erősségű fényt fog kapni a Nap pozíciójától függően, az eltérő megvilágítás eltérő mértékű töltésáramlást, azaz áramot jelent. Ezeket mérve következtetni lehet a Nap helyzetére. Egy másik, még kísérleti fázisban levő módszer is létezik a feladat elvégzésre: egy érzékelő lapka (olyan, mint a touchpad, csak fényre érzékeny) felett egy lyukat vágnak a burkolaton, amin keresztül a beeső napfény egy pontot rajzol a lap felületére. Ezt a pontot ez az eszköz detektálja, és meg tudja mondani, hogy melyik részén érzékelte (x-y koordináták formájában). Ha ez a pont elmozdul (változik a Nap helyzete), akkor változik a koordináta is.

Tápellátás Az űrtechnikai energiaellátásban eddig megszerzett tapasztalatok birtokában (az Űrkutató Csoport konzultációs partnerként a szakértői hátteret biztosítja a Masat-projektben, már 17 sikeres startot jegyez, melyekben a tápellátást ők tervezték) a fejlesztés viszonylag könnyen beindult. Az biztos volt, hogy két rendszert használnak majd, egy elsődlegest napelemekkel és egy másodlagost akkumulátorral. A napelemek legnagyobb nehézsége a Masat-1 esetében az, hogy lévén ez egy 1U-s cubesat (1U a szabvány egység, a 10x10x10cm-es kocka, léteznek 20x10x10 és 30x10x10, vagyis kétszeres, illetve háromszoros hosszúságú cubesatok is), csak a kocka oldalain lehet elhelyezni őket. Ezekből viszont egyszerre legfeljebb három lát napfényt, ráadásul az egész szerkezet forog, változik a megvilágítottsága. A napelemek munkapontja erősen megvilágítottságfüggő (adott feszültség és áram mellett éri el maximumát), ezért ebben a rendszerben

haladnak itt a műholdak, 23 óra 56 perc 4 másodperces keringési idővel. Ennek köszönhetően az ilyen pályával rendelkező műhold a Föld adott pontja felett minden nap ugyanabban az időpontban ugyanott látszódik. Ennek a pályának egy speciális esete a geostacionárius pálya.

Geostacionárius pálya: A geoszinkron pályákhoz képest a műhold egész nap pontosan ugyanott látszik az égen. Ezt a pályatípust használja a legtöbb távközlő, műsorszóró és meteorológiai műhold, mivel itt nincs szükség a földi antennák folyamatos utánaállításának. Ez a pálya csak az Egyenlítő fölött létezik, ezért napjainkra kezd elég telítetté válni.

15

hatszoros a redundancia, mind a hat oldalnak külön munkapont-beállító áramköre van. Az energia biztosítása azért nem olyan lehetetlen feladat, sokat segít például a Föld ~30%-os albedója (elektromágneses sugarak visszaverődési képességének mérőszáma), mely a bolygó felé néző napelemeket is meg tudja hajtani. A nyitható és forgatható napelem ebben a méretben elképzelhetetlen, mivel sem a paneleknek, sem a vezérlésnek nincs elég hely egy ilyen kis kockában. Nagyobb, 3U-s cubesatokra építettek már nyitható napelemet, de ott meg állandóan ügyelni kell az orientációra, a műholdat mindig a Nap felé kell fordítani, ha erre van lehetőség, ami szintén extra energiaigényeket támaszt.

Az akkumulátor működtetéséhez megfelelő hőmérsékletet kell biztosítani, mínusz tíz fok körül már nem nagyon lehet energiát kinyerni belőle. Ezen túl az eltárolt energiát védeni kell, el kell érni, hogy az egyes alkatrészek ne vegyenek fel nagy áramokat. A műhold legenergiaigényesebb részei a stabilizációs kísérletben szereplő tekercsek és a kommunikációt biztosító rádió. Amikor a Masat-1 árnyékos részen halad át (nincs napenergia), akkor az akkumulátor biztosít elég energiát a működésre, de ez persze függ a feltöltöttségétől is.

Kommunikáció A műhold persze semmit nem ér, ha nem tudjuk róla, hol van, mit csinál, milyen állapotban vannak az egyes részegységei. Ma erre a legelterjedtebb módszer a rádióhullámmal való adattovábbítás, azonban messze nem triviális, hogy mégis hogyan működjön. Főleg egy cubesat esetében, ahol 10 centinél hosszabb antennát aligha lehet elhelyezni az eszközön. Mechanikailag persze megoldható egy kihajtogatható antenna, de ez igen sok helyet és mérnökórát igényelne, ezért (is) terjedt el a cubesatokon a rugalmas antenna. A Masat-1-en például szalag formában felcsavarva található, amit előírás szerint

csak a szállítórakétától való eltávolodás után nyit ki – ekkortól kezdve lehetséges a műholddal kommunikálni.

A kommunikációs alrendszer hidegtartalékolt, vagyis van egy tartalék egysége. Az adónak három üzemmódja van: leküldi a HA5MASAT hívójelet morzézva, majd leküld egy kódot FSK modulációval, aminek az a célja, hogy kézi rádióval lehessen detektálni a műholdat, majd jön a telemetriacsomag. A morzéhez és a telemetriához irányított antenna kell.

A telemetria tartalmazza a műhold belső egységeinek állapotát. Az adó a 435 MHz-es amatőrsávban 2-FSK modulált, 1200 bit/s adatsebességű jelet küld.

Ezeket az adatokat egyszerű rádióamatőr-felszereléssel is lehet fogni, a csomagok „olvasásához” pedig csak egy Javaprogramot futtatni képes számítógép kell hangkártyával. Ennek az adásnak a vételéhez viszont rá kell állítani az antennát a Masat-1-re. Tehát ahhoz, hogy vehessük a pályaadatokat, és ebből megtudjuk, hol van a műhold, előtte tudnunk kell, hova állítsuk az antennát, vagyis tudni

Ionoszféra Az ionoszféra a Föld atmoszférájának legfelső része. Nevét azért kapta, mert a Napból érkező sugárzás (elsősorban az ultraibolya-sugárzás) ionizálja az itt levő részecskéket, plazmát hozva létre. A földfelszíntől kb. 50 km magasságban kezdődik, és 1000 km-re terjed ki.

A távolság miatt itt az atmoszféra már olyan „híg”, hogy az atomokból és molekulákból kilépő elektronok viszonylag hosszú ideig szabadon léteznek. Ezen szabad elektronok száma elegendően nagy ahhoz, hogy befolyásolja a rádióhullámok terjedését.

Amikor egy rádióhullám eléri ezt a réteget, elektromos mezeje

16

kell, hol van a műhold. A helyzet persze nem ilyen kilátástalan, hiszen az amerikai NORAD (North American Aerospace Defense Command) folyamatosan követi radar segítségével a Föld körül keringő 1cm-nél nagyobb tárgyakat, az általuk biztosított adatokkal pedig egy szoftver segítségével ki lehet számolni a pozíciót.

A készítőknek frekvenciaengedélyért kellett folyamodniuk az ITU-hoz (Nemzetközi Távközlési Unió), az IARU-hoz (Nemzetközi Rádióamatőr Unió) és az NHH-hoz (Nemzeti Hírközlési Hatóság). A formanyomtatványon azonban a következő rovat is szerepelt: Adóállomás címe (utca, házszám). Ezt persze nem lehet megmondani, így annyit írtak a szövegmezőbe: tengerszint felett 670 km, napszinkron pálya. Egyelőre csak az NHH-tól kaptak engedélyt, a nemzetközire még várni kell. Ez is azt mutatja, hogy precedens értékű a fejlesztés, ami az egyetemünkön folyik.

Extrém körülmények A tervezés fontos sajátossága az űrbeli körülményekre való felkészülés. A kozmikus sugárzás a legtöbb alkatrész esetében nem kíván meg extra követelményeket, egyszerű, boltban megvásárolható dolgokat lehet használni. A memóriák a legkényesebbek ebből a szempontból, de az átlagos dózist (az adatok rendelkezésre állnak az ESA, az Európai Űrügynökség adatbázisában) megfelelő borítás alkalmazásával a tervezett működési időtartam alatt (három hét) kibírják. A műholdat 1 mm vastag speciális repülőgép-alumíniumból készítik, a PCB-k tűziónozva lesznek. Extrém esetekre persze nem lehet felkészülni, kaphat a műhold akkora sugárzást, amit már nem visel el, ez a projekt végét jelentené.

Fontosabb a hőháztartás kontrollálása, az alkatrészek számára előírt hőmérséklet biztosítása. Mivel az űrben konvekció jelensége levegő hiányában nem lép fel, csak az érintkező eszközök közötti hővezetés és hősugárzás van (aminek

oszcillációra kényszeríti az ionoszféra elektronjait, és energiájának egy részét nekik átadja. Az oszcillációra kényszerített elektronok vagy rekombinációval elveszítik a kapott energiát, vagy visszasugározzák azt. Akár teljes rádióhullám visszaverődés is létrejöhet, sőt többszörös reflexió is, amely során a hullámok mind a földfelszínről, mind az ionoszféráról visszaverődve képesek megkerülni a Földet (viszonylag kis adóteljesítmény mellett is).

Az ionizáló hatás függ a Napból érkező sugárzástól és a naptevékenységtől. Mértéke nagyon változékony, napi és évszakos periodicitást is mutat. A periodikus jellegre még rárakódik a napkitörésekből érkező napszél hatása, sőt még a villámlás is.

XXXVI./7.

Einstein a Földön kívül Az 1921-ben Nobel-díjjal jutalmazott külső fényelektromos hatás magyarázata a műholdakon is kísért. A külső burkolatot a Nap akadálytalanul terjedő sugarai óriási potenciálra hozhatják (a kiszakított elektronok miatt), az ebből adódó hatalmas elektromos tér komoly károkat okozhat a precíz műszerekben, oszcillátorokban, jóval kisebb a hatásfoka), így hihetetlenül felhevülhetnek a meghibásodott alkatrészek (például a meander vonalban rögzített fűtőszálak is ezért vannak 200 Celsius fokra méretezve, holott csak 20 fokra kell fűteniük). A hűtéshez pedig a belső áramkörök úgy vannak kialakítva, hogy a hőt át tudják adni a borításnak.

A műholdnak az a része, amit nem süt a nap, sugárzással le tudja adni ezt a hőt a 3 K hőmérsékletű űrnek.

Az egyéb technológiai követelményeket már korábban rögzítették (forraszanyagok, szigetelésköz, ragasztók típusa stb.), így ezeket csak be kell tartani.

Az anyagiak Bár a csoport tagjai mind társadalmi munkában dolgoznak a projekten, úgy gondolják, hogy ez a befektetett munka a későbbi karrierjük során jó eséllyel megtérül. Ennek ellenére egy ilyen műhold építésének súlyos anyagi vonzatai vannak, amit a készítő csapat különböző forrásokból igyekezett előteremteni. A projekt kezdetén a lehető legtöbb alkatrészből mintát rendeltek, a költségeket csökkentve. A kezdetektől fogva igyekeztek szponzorokat találni a feladathoz, később egyre kevesebb mintarendelésre volt szükség, egyre több alkatrészt tudtak saját maguk megvenni.

Az idők során a projekt sokféle támogatásban részesült, például Franciaországból kaptak ingyen vezető ragasztót. Mostanra eljutottak odáig, hogy több, viszonylag nagyobb támogatót megnyertek az ügynek.

A támogatások között két nagy lépés is volt. Az egyik az, hogy mintaként kaptak űrkvalifikált, háromrétegű gallium-arzenid napelemeket, melyek 28%-os hatásfokúak (ugyanilyenek találhatók a Spirit marsjárón is vagy épp a Herschel űrtávcsövön), szemben a normál, 6-17%-os hatásfokú darabokkal. Ezek megvétele több milliós tételt rótt volna a fejlesztőkre.

A másik a szerkezet megtervezésének felajánlása volt. Egy gépészeti tervező

cégnél úgy gondolták, ez van annyira innovatív

memóriákban. Ha ez nem lenne elég, a plazmaáramlás a sötét oldalt is képes töltötté tenni. Nagy negatív potenciál az egyik oldalon, nagy pozitív a másikon, kész is az űrvillám. A védekezés egyik módja a galvanikus összekötés, ezt aranyborítással szokták megvalósítani, így az elektronok szabadon vándorolhatnak a fényes és árnyékos oldal között, kiegyenlítve a potenciálkülönbségeket.

projekt, hogy érdemes támogatni. Gyakorlatilag CAD szoftverben megrajzolták az összes modult, panelt, vezetékezést, ez kicsit több, mint egyévi munkája volt egy-két mérnöknek a cégnél. Ennyi mérnöki munkaóra szintén sok millió forintba került volna. A jövőben tervbe van véve az is, hogy ezzel a gépészeti céggel, illetve a gépészkarral – akikkel menet közben szintén felvették a kapcsolatot – összedolgoznak, ami a cégnek munkaerőt, a projektnek pedig további segítséget nyújt. A legnagyobb anyagi jellegű szponzorációk mellett sok egyéb helyről érkeztek még felajánlások. A NYÁK-ok legyártása – mivel műholdanként öt-hat négyrétegű NYÁK-ra van szükségük – szintén milliós tétel.

A műhold elkészülte után nagyon komoly tesztprocedúrát kell végigjárni, amire szigorú előírások vonatkoznak: csak minősített teszthelyeken végezhetők el, a művelet után pedig előírásnak megfelelő dokumentációsort kell benyújtani a követelmények teljesítéséről.

A jelenlegi állás szerint ezeket a teszteket is el tudják végezni Magyarországon, támogatásból.

Az anyagi források biztosítása az egyetemen keresztül is történhet. Tanszékeknek van arra lehetőségük, hogy szakképzési hozzájárulást szerezzenek különböző vállalatoktól. Ez a cégeknek azért jó, mert nekik gyakorlatilag nem kerül semmibe, ezt vagy az államnak fizetik be, vagy támogatnak egy arra alkalmas szervezetet. Egy másik támogatási lehetőség az ún. innovációs járulék, amit nagyobb cégeknek van lehetőségük nyújtani. Ez úgymond egy adófajta, amit fel lehet használni saját kutatási témára. Itt különféle űrkutatási témában tevékenykedő, szakmabeli cégekről van szó. Volt olyan támogató is, aki a weblapon felsorolt támogatási lehetőségeken felbuzdulva jelentkezett, hogy hozzájárulna a költségekhez, de például a Műegyetemi Rádióklubon keresztül már 1%-os adófelajánlásra is lehetőség van.

Annak ellenére, hogy sokszor a projekttagok sem látták előre, hogy egy adott kiadást milyen módon fognak előteremteni a következő héten, pénzbeli problémák nem akadályozták súlyosan a projekt előremenetelét. Az alkatrész- és gyártási költségekre már van fedezetük, de a starthoz és az ahhoz kapcsolódó költségekhez még keresnek támogatókat.

A Csapat A Masat-1 nem az első projektje a társaságnak, ennek kvázi előzménye volt az ESMO (European Student Moon Orbiter) és az ESEO (European Student Earth Orbiter) projektekben való részvétel. Ezek az Európai Űrügynökség különálló projektjei voltak, a magyar csapat 2006-ban alegységekkel pályázott az ezekben való részvételre. Az ESEO-ban egy kísérlettel vesznek részt, a fedélzeti energiaellátó rendszert pedig szintén a tanszéken készíti egy másik társaság.

2007-ben a cubesat-projekt egyik jelenlegi tagja, Marosy Gábor társaival megpályázta az ESMO – vagyis a Hold körül keringő egység – fedélzeti számítógép hardver és szoftver elemeinek elkészítését. A pályázat sikerrel zárult, a munka jelenleg is folyik. A projekt folytatásához szükség volt résztvevőkre, ezért többek közt előadásokon is hirdették a lehetőséget. Így jött létre a csapat keménymagja. A toborzás során csatlakozott hallgatók első körben egy képzésen vehettek részt, hogy a szükséges ismereteket magukra szedhessék. Ezek után egyfajta pilotprojekt keretében ös�szeraktak programozható mikrovezérlős paneleket, kipróbálták különféle perifériákkal, meghajtóprogramokat írtak hozzájuk, mindezt egy ötkredites tárgy keretében, önálló laboratórium szerűen.

Ekkor jött a Masat-1 építésének ötlete, és mivel látszott, hogy van elég lelkes ember, elkezdődött a tervezés.

A tagok szinte mindannyian villamosmérnökök, informatikusok, de a csapathoz tartozik egy gépészhallgató (akinek korábban már ugyancsak volt köze az űrkutatáshoz) és egy matematikus is. Alakult egy négyfős sajtócsapat is, Bacsárdi László (korábbi főszerkesztőnk – a szerk.) vezetésével, ők a Masat-1 médiamegjelenéseit fogják össze, hogy a mérnököknek csak a szakmai résszel kelljen foglalkozniuk.

A résztvevők nevei megtalálhatók a http://cubesat.bme.hu oldalon.

Folytatása következik...

Bodó Zsófia, Perlaky Zoltán, Szabó Ádám, Zovits Ádám A segítségért köszönet Bükkfejes Andrásnak

17

Az elektronikus LEGO története Hol volt, hol nem volt, volt egyszer 1932-ben egy dán úriember, név szerint Ole Kirk Christiansen, aki kitalálta az építőkockák új, máig legsikeresebb generációját. Akkor még senki nem sejthette, hogy 70 évvel később egyetemi tantárgy lesz a LEGO-robotok programozása, vagy hogy az űrbe is feljutnak a műanyag kockák leszármazottjai. Hogyan is kezdődött ez a hosszú, de mesés utazás?

Eleinte a LEGO szellemiségéhez hűen, a játékélmény fokozása érdekében került elektronika az ABS műanyagból készült kockákba. Megjelentek a motorok, elemtartók, lámpák, szirénák, villogók, kapcsolók és sok más hasonló, alacsony bonyolultságú eszköz. Persze a LEGO nem LEGO lett volna, ha nem figyelt volna oda már ekkor is a precizitásra és megbízhatóságra, például az áram továbbítására szolgáló elemeket nem lehet úgy összeilleszteni, hogy rövidzár alakuljon ki. Aztán ahogy az elektronika fejlődött, és a játékok is egyre gyakrabban tartalmaztak kis fekete százlábúakat, úgy kerültek a LEGO palettájára is a mikrovezérelt építőelemek.

Az első komolyabb elektronikus LEGO-elem az 1985-ben megjelent LEGO Technic Computer Control szett volt, mellyel a korábbi LEGO „perifériákat” (motorokat, lámpákat) lehetett számítógépről irányítani. Azaz maga az elem csak egy interfészcsatoló volt, az érdemi számítások és a program a számítógépen futottak.

Aztán 1990-ben került a boltok polcaira a LEGO Technic Control Center, amely működéséhez már nem kellett számítógép. Funkcionalitásában viszont igencsak elmaradt a mai verzióktól, tulajdonképpen két szekvenciát tudott rögzíteni, tárolni és visszajátszani, így nem igényelt a videó beállításánál komolyabb programozási ismereteket.

Ezt 1997-ben a vonalkódolvasó (Code Pilot) követte, ami már képes volt elágazások létrehozására két érintésérzékelő szenzora és a vonalkódok beolvasására is szolgáló fényérzékelője alapján.

1998-ban indult útjára a Mindstormsszéria, kezdetben a Cybermaster elnevezésű elemmel, mely rádiós kapcsolaton keresztül volt programozható, és két beépített motorral rendelkezett, melyeknek a sebességét is le tudta kérdezni. A rákapcsolt szenzorok típusát a szenzorokba épített ellenállások mérésével tudta kideríteni, de összesen egyetlen programot tudott tárolni (és így futtatni is). A programozása számítógépről történt, a parancsok egy soros port-rádió átalakítón jutottak el hozzá.

A Mindstorms termékvonal 1998-ban jelent meg, ekkortól kapható az RCX 1.0-s változata. Számítógépről lehetett

18

programozni infravörös porton keresztül a 8 bites mikrokontrollerét és a 32 kB-os RAM-ját, hogy utána a program már teljes egészében az RXC-n fusson. Portokból nem volt hiány: három szenzor és három motor csatlakoztatására volt lehetőség, meg persze ott volt az infra is, ami felprogramozás után más eszközökkel való kapcsolattartásra is alkalmas volt. Programnyelvből is igen sok jelent meg hozzá, kezdve a LEGO által hivatalosan kiadott, LabView alapú grafikus programozási nyelvvel, de a komolyabb érdeklődésű rajongók (van belőlük jócskán!) készítettek C, C++, JAVA, Visual Basic, Lisp, Forth és Lua fordítókat is. Az igazán elvetemültek természetesen megpróbálhatják a gépi kódot is. Az RCX életrevalóságát mutatja, hogy

az 1.0 után az 1.5 és a 2.0 is komoly sikereket könyvelhetett el, máig kaphatóak, és rengeteg projektben használják őket még az NXT (lásd később) térhódítása alatt is.

1999-ben látott napvilágot a Scout fantázianevű programozható elem és kistestvére, a MicroScout. A nagyobbik két szenzornak és két motornak biztosított kapcsolatot, más eszközökkel infravörös kapcsolaton keresztül

társalgott, továbbá egy beépített fényérzékelővel is rendelkezett. A kisebbik verzió örökölte a fotoszenzort, de ez volt az egyetlen bemeneti eszköze, az egyetlen kimeneti pedig egy beépített motor. Mindkét eszköz programozása csak kézzel történhetett, előre eltárolt programelemekből lehetett „összelegózni” az egyetlen tárolható programot. Érdekesség, hogy a Scout egy lámpán keresztül képes volt a MicroScout fényérzékelőjével kapcsolatot teremteni, így utasításokat tudott átadni neki, őt magát pedig az RCX vezérelhette az infraporton át.

A harmadik évezreddel jött a MyBot elnevezésű „robot”, amely azzal érdemelte ki az idézőjelet, hogy

XXXVI./7. gyakorlatilag egyáltalán nem lehet programozni, legalábbis a szó elektronikus értelmében nem. De ez érthető is, hiszen a négyéves korosztályt célozza meg a rendszer, ami már csak ezért is a Duplo elemeket használja. A programozás tehát fizikailag történik, két foglalatba lehet helyezni különböző funkciójú kockákat, melyek alján kitüremkedések kódolják a kockát a foglalatban elhelyezett érintésérzékelőknek. Az egyik foglalat a pilótafülke alakú központi elemet magában foglaló gép típusát határozza meg, mely lehet autó, repülő, vagy robot, a másik pedig extra funkciókat valósít meg, mint például fényérzékelés és lámpakezelés (fénypisztolyos játék), pilótadetektálás (lopásgátló), időzítés (üzemanyag kifogyása). Ezek kombinációival sokféle alkotást lehet készíteni, de minthogy a kimenet csak hang és fény formájában jelentkezhet, így komolyabb alkalmazásokban még nem lehetett látni. A bemeneti eszközök pedig egy fényérzékelőt, két nyomógombot, a programkockákat felismerő gombokat és egy gyorsulásmérőt takarnak.

A legfrissebb programozható elem pedig az NXT nevet viselő futurisztikusan fehér kocka. Ez már igencsak fejlett hardvert tartalmaz, egy 32 bites, 48 MHz-es mikroprocesszor 256 kB flash memóriával és

64 kB RAM-mal, egy 8 bites ATmega48 mikrokontroller 4 kB flash memóriával és 512 byte RAM-mal, egy 26 MHz-en működő Bluetooth-csatoló 8 Mbit flash memóriával és 47 kB RAM-mal, egy 100×64 pixeles LCD és egy teljes sebességű USB 2.0 port kapott helyet a három motorvezérlő és négy szenzorport mellett. Az új generáció (NXT–>NeXT) új motorokat is hozott, amelyek már képesek visszajelezni az elfordulásukat is, ezenkívül a valaha megjelent legerősebb LEGO motorok közé tartoznak.

Szenzorok terén hatalmas a kínálat, a gyári csomag tartalmaz fényességérzékelőt (fekete-fehér skálán lát), érintésérzékelőt, hangerősségmérőt, valamint ultrahangos távolságmérőt. De minthogy a LEGO cég egy igen okos húzással nyílttá tette a teljes specifikációt és a (frissíthető) firmware-t is, így sok külső cég kapott kedvet szenzorok fejlesztéséhez, emiatt ma már kaphatunk infravörös csatolót, infravörös jelforrást lokalizáló szenzort, hőmérőt, gyorsulásérzékelőt, iránytűt, elektro-optikai távolságmérőt, színérzékelőt, giroszkópot, de a Vernier cég külön szenzorillesztőt dobott piacra, amivel bármelyik szenzoruk NXTkompatibilissé tehető. Persze az igényes villamosmérnök/informatikus saját maga is elkészítheti álmai szenzorát, amihez sokszor még online útmutatókat is találhat.

A programozási nyelvekhez érve pedig végképp belefulladunk a bőség zavarába, C, C++, Java, ASM, Python, Ruby, Matlab, Lisp, LabView, C#, Perl, valamint 13 egyéb nyelv közül válogathat, akinek az NXT programozására van kedve. Természetesen az NXT-k egymással is ös�szekapcsolhatóak, méghozzá az RCX-től eltérően irányfüggetlen Bluetooth segítségével, így a nagyobb és komplexebb rendszerek vezérlése is megoldhatóvá válik velük. És hogy hogyan jutottak el az űrbe a LEGO-kockák? Első alkalommal a Spirit és az Opportunity egységek fedélzetén landoltak a Marson, majd pár évvel később egy verseny győzteseként jutott az ISS fedélzetére egy LEGO robot, név szerint Jitter, amely a súlytalanság állapotában navigált önállóan, és a légtérben lebegő apró tárgyakat gyűjtötte össze.

Ha felkeltette ez a cikk az érdeklődésedet, akkor szeretettel vár a Simonyi Károly Szakkollégium keretein belül működő LEGO kör. Érdeklődni bármelyik körtagnál vagy főként a http://simonyi.sch.bme.hu oldalon célszerű, a félévente induló képzés elvégzése után az arra érdemesek válhatnak körtaggá.

Z

19

Flatout: Ulti m ate Carnage (PC) „Már megint ezek a finnek!”, idézzük az Impiben már-már klasszikussá vált mondatot. Az északi vodkavedelő, szauna-addikt népség jó párszor bizonyította már a rátermettségét a kultúra majd’ minden területén.

A Bugbear csapata pedig letett az asztalra már egy nagy szakajtónyi tisztességes autós stuffot.

A legújabb munkájuk sem sikerült gyengén.

A Flatout Ultimate Carnage azonban nem is olyan új, mint azt gondolnánk. A program eredője a Flatout széria második epizódjának környékén keresendő – a finn srácok ugyanis majdnem teljesen a Flatout 2 alapjaira építették a folytatást.

Puszta remake-ről volna tehát szó? Nem teljesen. A grafika olyan szintű tuningot kapott, hogy az első pár kör egy jól irányzott pofon erejével lesz egyenlő. Bátran állíthatjuk – az egyik legszebb jelenleg elérhető autóversenyről beszélünk, mely ráadásul nem kényszerít be minket unalmas városokba, éjszakai futamokba, sőt, még csak díszes pimpelésre

sem ad lehetőséget. Az UC nem áll meg a megszokott kliséknél. Ehelyett kiválóan emeli át a második epizód hangulattól sziporkázó környékeit korszerű effektezéssel és fizikával.

A pályánkénti hat-nyolcezer mozdítható és rombolható tereptárgy kavalkádja pedig új szintre emeli a már egyszer látottakat. A legjobb az egészben a környezet változatossága. A régi NFS-epizódok óta nem látott hegyi szakaszok, poros-mocsaras mezőgazdasági vidékek és napsütötte erdők-mezők csak úgy ontják magukból a varázslatot. A játékot áthatja egy ilyesfajta pozitív szellem, ugyanakkor a kisördög sem bújt messzire. A versenyt a küzdelem, a (szigorúan emberek által felépített-otthagyott) tereptárgyak rombolása fűszerezi. Repül a napozóágy, száll a por, feltekeredik a kerítés, darabokra dől a pajta, közben pedig az egymásnak dörgölőző autók szikráitól villódzik a képernyő. Az autók tényleges menetteljesítményt befolyásoló tulajdonságai fejleszthetők, új gépek, versenyek és ligák nyithatóak

Gamer

cikk

meg az ügyeskedésünknek köszönhetően.

A jéghegy csúcsa pedig a derbi mód arénája. Eresszük össze a tizenkét sofőrt mondjuk egy nagy parkolóban, és tegyük be Mustaine mestertől a Pusztítás Szinfóniáját. Az ilyen pillanatokért érdemes játékosnak lenni.

A lelkes gamereknek azonban van egy rémálma, ez pedig a csúnya, nehéz páncélba bújtatott szadizmus. A Flatout kegyetlen hóhér a maga módján. Elég egy apró kicsúszás, egy rosszul elsült ütközés vagy koccanás, és máris lehagyott minket a fél mezőny.

Nincs bocsánat, az ember vagy újrakezdi a szakaszt, vagy loholhat valami középszerű helyezésért. Ennek köszönhetően a finnek anyukái is szóbeszéd tárgyává válnak egyegy Flatout-partin. Az ember mégsem csügged, mégis nekifeszül, és sokadszorra is nekimegy a feladatnak. A hangulat a monitor elé szegez, a játékmechanizmus puszta dacból is ösztönöz, és nincs menekvés, amíg a dobogó legfelső fokára nem állunk.

A játék magyar nyelvű kiegészítőt is tartalmaz, az angol változattal pedig a Windows Live fiókunkon játszhatunk és gyűjtögethetjük – immár PC-n is – az achievementpontokat.

Szumma szummárum: az arénában találkozunk fiúk-lányok!

mcmacko

The Wi t cher – Bőví t ett Változat A Witchert szerintem az aktív PC játékosoknak nem kell különösebben bemutatnunk. A Bioware Aurora motorját a végletekig kihasználó RPG sok fantasy fanatikus tetszéstét elnyerte, a lengyel fejlesztőbrigád (CD Projekt RED) büszkeségfalát pedig idővel beborították a különböző díjak, és „év játéka” elismerések.

A program egy klasszikus szerepjáték, hangsúlyos történettel, látványos megoldásokkal. A mechanizmus valahogy úgy működik, mint a régebbi klasszikusoknál, tehát egy vérbeli keményvonalas RPG-ről beszélhetünk. Az eredeti világot egy lengyel író – nevezetesen Andrzej Sapkowski – alkotta, a fejlesztők pedig egy teljes virtuális valóságot kreáltak Temeria vidékéből.

A főhősünk – Ríviai Geralt – foglalkozását tekintve Witcher, azaz hivatásos szörnyvadász. A történet elején emlékezetét veszítve vág neki az új kalandoknak, mely során megdöbbentő dolgok derülnek ki a múltjáról, régi barátokról és ellenségekről.

Spoilerekkel azonban ezúttal sem szeretném kitömni az ismertetőt, így nyargaljunk át a „Bővített Változat” bemutatására.

Az eredeti játék sem panaszkodhatott a minőséget definiáló változók tekintetében,

20

a kibővítés után pedig csak javult az összkép. Több karakter flangál az utcákon, jobbak lettek az animációk, újrafordították a dialógusokat, és a töltési időket is redukálták 20%-kal. A fővonal mellé kapunk két új kalandot, melyek vaskos plusz órákat raknak az egyébként is komoly szavatossághoz, és ne feledkezzünk meg a Djinni kalandszerkesztőről-editorról sem.

A játék csomagolása első osztályú. A doboz úgy fest, mint egy tömzsi kódex, a bónusz tartalom pedig elismerő hümmögésre készteti a felhasználót. A csomagban találhatunk két zenei korongot szimfonikus

művekkel, és a játék által inspirált muzsikákkal (a lengyel Vadert nagy ziccer volt szerződtetni a játék egyik főcímdalához). Emellé jár a gyűjtői kiadásokban állandó vendégszereplő, a „Hogyan készült” DVD, egy gyönyörű novelláskötet, tartalmas kezelési útmutató, és a teljes, térképekkel operáló és mellékküldetéseket is boncolgató stratégiai kiskalauz. Én magam – bevallom őszintén – először találkoztam a játékkal, és egy olyan dologba futottam bele mindjárt az első percekben, amitől azóta is tátom a számat.

Olyan durván igényes szinkront hallhatunk a főhősök szájából, mintha csak egy filmet néznénk a monitoron. Szeretem az angolt, imádok eredeti nyelven játszani, a külföldi színészek játékát figyelni, de itt most rádöbbentem, hogy a minőségi, ismert színészek által feljátszott dialógusok hatalmasat képesek dobni az összképen és az élményen.

A hangulat tehát rendesen odaver, a tartalom terebélyes, a bónusz adalékok pedig példás utat jelölnek meg a játékiparban a többi fejlesztő számára is. Vicces, hogy játék ára még így is jóval alacsonyabb a megszokottnál.

Nem csak gyűjtők figyelmébe ajánljuk!

mcmacko

Gamer

XXXVI./7.

cikk

Wheelman (PC)

Mielőtt belendülünk a jóba, leszögezem, hogy nem vagyok nagy gamer; sosem játszottam éjszakákba nyúlóan, és eléggé műveletlennek számítók ebben a témában. Nem tudom, hogy kik készítették a játékot, nem tudom, hogy milyen termékekkel örvendeztette meg a gamer közösséget a fejlesztőcsapat, milyen fejlődést mutatnak az alkalmazott grafikai trükkök élményfokozás terén, vagy hogy milyen nemzetiségűek. Mondhatni szűzen vágtam bele ebbe a tesztbe.

Rövid intrók után kapásból a billentyűzet beállításait akartam módosítani a menüben, hogy mégse a WASD-kombóval kelljen járműveket irányítani, de nem jártam sikerrel, mert a fejlesztők által előre konfigurált két verzió közül lehetett választanom, amik között nem sok különbséget találtam. (Mondjon bárki bármit, de próbáljatok meg kamiont vezetni, közben az ellenséges jármű bal hátsó kerekére célozni, lőni, pisztolyt újratölteni, kézifékkel kanyarodni és felkészülni a lángoló gépről való menet közbeni átugrásra.) Megbarátkoztam hát korlátozottságommal, és belefogtam.

Vin Diesel karaktere valahogy rögtön kihozta belőlem azt a furcsa érzést, amit az akciófilmek szoktak minden srácból. Hirtelen egy kigyúrt, V-hátú, ötvenes bicepszű macsó voltam, aki ráadásul még CIA-ügynök is. Fel kellett derítenem Madrid szép városában a bűnözés mindenféle fajtáját, aminek a legegyszerűbb módja nyilván a helyi maffiacsaládokba való beépülés. Na de háromba, rögtön?! (Ez még Jack Bauernek is komoly kihívást jelentene.) Kapásból egy román táncoslány-bankrablót kellett kimenekíteni.

Vin mindenkori szerepeiből kiindulva, és a sztorihoz hűen ragaszkodva nyilván – amúgy keménytökűen – flörtöltem vele. Aztán eltűnt egy időre, lelépett egy informatikussal. Ennyit a kondi és az értelmiség örök harcáról…

Kicsit furcsa volt, hogy már éles helyzetekben gondolta a játék, hogy megismertet a különböző apró fogásokkal. Nevezetesen már háromszor fejbe lőttek, mire megjelenik a kis üzenet a képernyőn, hogy le is tudsz ám guggolni. Vagy amikor már negyedszer nyírnak ki a lassan újratölthető pisztolyom miatt, akkor figyelmeztet, hogy használhatom a hátamon lógó gépfegyvert is, csak nyomjam meg ezt és ezt. Azért nem ártott volna egy tréningpálya...

Kicsit olyan ez az egész, mintha összegyúrták volna a Maffia, a GTA-k, a Need for Speedek és hasonló játékok legjobb részeit

minden Vin Diesel-es filmben mutatott akciójelenettel. Bármilyen küldetést is hajtok végre – ha nem kell a sztori miatt ragaszkodnom az aktuális járművemhez –, gond nélkül ugrálok autóról autóra, kamionról motorra és viszont.

Az első ilyen trükknél önkéntelenül is felkiáltottam a billentyűzet mögül: „Welcome to the Zander Zone!” A kurzorok használatával elérhetővé válik a letaszítás képessége mint külön fogalom. Ennek kitartó használatával pedig a kötelezőnek tekinthető, lassított felvételben élvezhető rosszfiúrobbanást tudunk előidézni. Az ilyen dolgokat még könnyen megemésztettem – szigorúan a realitáshoz ragaszkodva –, de jöttek az új trükkök.

Bevezették fent nevezett játékba az úgynevezett Fókuszmérőt. Ez egy mutatós (de nem Deprez! – a szerk.) műszer a bal alsó sarokban, ami elkezd pörögni, ha ugratok, kézifékkel fordulok meg, vagy csak simán lezúzok valamit az úton – legyen az motor, újságosbódé vagy akár ember. Amikor műszerem jelez, akkor három dologra tudom ellőni a felhalmozott többletet. Az első a nitro. Naná, hogy kell a nitro, no meg az is naná, hogy ilyenformán újratöltődik. A másik két lehetőségem viszont magában hordja az idő lelassításának képességét is.

Vagy csak simán néhány lövéssel tudok irreálisan nagy célpontokat megsemmisíteni, vagy konkrétan megfordulok aktuális járművemmel, és tolatva öldöklöm a mögöttem

haladókat, majd mintha mi sem történt volna, visszaállok az eredeti haladási irányba, és megyek tovább. Ez utóbbi egyébként úgy nevezték el találóan, hogy a ciklon. (Bár én már a Fast and Furious 2 közben is fogtam a fejem, amikor azt bizonygatták, hogy egy tuningolt gépállat ugyanolyan sebességre képes tolatva, mint előre haladva.) Erre a trükkre minden közlekedésre alkalmas eszközzel képesek vagyunk.

A fő küldetések folyamatosan jönnek, fenyegetek maffiavezéreket, kiszabadítom a motorosbanda-vezérének együgyű öccsét egy metróalagútból, védelmi pénzt szedek, besúgókat vallatok, és persze ellopok a román bandától egy kamionnyi LCD TV-t is (mindezt politikai fennhangok nélkül, persze). A küldetések közti szünetben pedig figyelem a sztori – irányításomtól független – részleteit. Ez is valahogy a tipikus diesel-es filmekre hajaz: román bandavezérrel egy sztriptízbárban egyezkedek, a helyi maffiacsalád vezetőjének pedig, amikor leültet egy hazugságvizsgáló elé, és érdeklődik a titkaimról, csak annyit mondok: a CIA ügynöke vagyok, aztán jót nevetünk ezen.

A játék leírását böngészve – mérnökjelölthez méltatlan módon, beismerem – olvastam olyat, hogy a mellékküldetések teljesítésével extra pénzhez és fegyverekhez juthatok. Ezeket azonban csak akkor érhetjük el, ha kilépünk a fő sodrásból. Amikor azt mondtam, hogy elég lesz mára (értsd: Esc+kilépés), akkor indult be váratlanul a „freeride” rész. Itt pedig a PDA-mról válogathattam, hogy taxisokkal, utcai versenyzőkkel mérem össze vezetési képességemet, ész nélkül gyilkolok mindent és mindenkit az úton, vagy egyéb beteg dolgokat művelek.

Hiába teljesítette az otthoni vas az optimális rendszerkövetelményeket, és viselte el a felpakolt 15 gigát, mégis azt tapasztaltam, hogy bár a környezet (Madrid városa és benne minden földi jó) kidolgozottsága vadregényes – a játék helyenként meg képregényes – üzemmódba vált.

Mindenkinek ajánlani tudom a játékot, akit nem csak egy egészestés akciófilm nézésétől önt el a kukamegfejelős kigyúrtság érzése, hanem egy jól összerakott játéktól is, és ezt élvezni szeretné órákon, sőt, napokon keresztül. Néha kell az ilyen is.

K.R.

nyereményjáték A márciusi számunkban meghirdetett CD Projekt nyereményjátékokon az alábbi olvasóinknak kedvezett a szerencse: Bakó István — Gyémánt Kiadás Szoftver (Penumbra Collection) Csuzdy Csaba Dávid — Gyémánt Kiadás Szoftver (Unreal Collection) A nyerteseknek gratulálunk, nyereményüket egyeztetés után a szerkesztőségben vagy az SCH előtt vehetik át.

A Gamer rovatot a

támogatta.

21

Codename Panzers: Cold War Második világháborús RTS-ekkel Volgát lehetne rekeszteni lassacskán, mégis egyre-másra jelennek meg a piacon az új üdvöskék. Ahhoz, hogy valamelyik sikeres legyen, vagy esztelenül ki kell csinosítani, vagy ha még egyáltalán lehetséges, újítania kell egy merészet. A Stromregion, egyik volt büszkeségünk a járt utat járatlanért el ne hagyj elvét követve elővette azt a címet, amellyel anno egy rakás kedvező visszajelzést szerzett a kritikusoktól, és új történettel, új taktikai elemekkel és csúcsminőségű effektekkel vértezte fel.

A Codename: Panzers széria új és talán utolsó darabja a Cold War címet viseli, ennek megfelelően a színpadunk a második világháború utáni Európa lesz.

Egy alternatív történelemhez vezető fordulat (amcsi élelmiszerszállító repülőgéppel véletlenül ütköző MiG vadász esete) kirobbant a két oldal között egy háborút, amely a 18 részes kampány alatt Berlinből eszkalálódik más hadszínterekre is.

Az Atari és a Stormregion (utóbbi sajnálatos 2008-as csődje után négy alkotó fejezte be a játékot InnoGlow néven) nem átallott pénzt és kreatív erőforrást

22

áldozni arra, hogy a magyar fejlesztésű játék világszínvonalú, naprakész grafikai motorja mellett felemelő és hangulatos zenét komponáljon, ráadásul profi irányítással készítsen szinkront több nyelven is (a külföldi voice actinget is dicsérték az IGN-en). A credits-et megnézve bepillantást kaphatunk a Cold War készítésbe rövid werkfilmek formájában. Az utóbbi gazdasági történések fényében hatalmas kár, hogy nem látunk több alkotást a viharsarki fiúktól ebben a felállásban.

Maga a játék nem tartogat nagy meglepetéseket a tapasztalt játékosoknak, de a gépszíj könnyen elkaphatja őket is („Csak még a következő hídig jussak má’ le!”). Az interfész klasszikus elrendezésű, a játéktéren gyönyörű meleg színekben pompázó, háború szaggatta táj, nem csak hordók vagy szögesdrótok, minden pálya precízen megtervezett, és olyan finomságok várnak ránk, mint épületeket romba döntő emelődaruk és tankokon átgázoló vonatok. A külcsín nagyon passzol a taktikai, ugyanakkor elsősorban stratégiai jelentőségű pontok körül pörgő játékmenethez. Minden csata előtt az eligazítás (Helyei János, azaz Donald Sutherland

Gamer

cikk

magyar hangján: nagyon cool!) után módunkban áll presztízs pontokért (ez az egyetlen erőforrásunk, tehát nem kell elveszni a mikromenedzsmentben, hanem koncentrálhatunk a küldetésekre) egységeket venni. Nagyon jóleső érzés öntheti el a huszadik századi hadviselést ismerőket: kapnak többféle valóságban is létező harckocsit, a legnagyobb szovjet helikopter is tiszteletét teszi, ezenkívül néhány gyalogos egységet is vehetünk. A lényeg, hogy kevés egységünk van, és őket kell a küldetéseken átpas�szírozni, mialatt tapasztalatot és sávokat gyűjtenek, illetve egyéni fejlesztéseket tehetünk rájuk, így tudnak javítani, épületeket emelni, és egyéb, fontos taktikai cseleket bevetni. Bizony, amikor sorozatban jönnek a páncéltörős komcsik, rájövünk, hogy a tank-rush taktikánk elpárolgott az M48 Pattonokkal egyetemben egy szoros átjáróban. A felkészítő rizsára érdemes tehát odafigyelni, és ez alapján bevásárolni és válogatni a csapatunkat. A gép sztálini ihletettségű „egyenesen előre” hozzáállása miatt ajánlott rögtön normálon vagy afeletti nehézségen végigmenni, így néha még a stratégiai pontjainkat (melyek presztízsünket növelik, és egyéb erősítéseket adnak) is visszafoglalják, fokozva a harci izgalmakat.

Korrekt, igényes darab lett tehát a Panzers sorozat új epizódja. Bár nem minden ízében tökéletes, és a fejlesztés végső esztelen hajrája picit meglátszik a végeredményen, mégis azt kell mondanunk, a nemzetközi mezőnyben ismét egy nívós RTS-sel büszkélkedhetünk. A Stormregionnek pedig némán és tiszteletteljesen szalutálunk – a műveik még manapság is joggal dicsőítik hazánk fejlesztőinek hírnevét. Il Silentio.

Georgie

Gamer

XXXVI./7.

cikk

Valami probléma lehet azzal a világgal, amelyet a hatalmas pénzmozgások tartanak körpályán. Ahol a globalizációt csak a tőkeerős nemzetközi cégek képesek a nyakunkra erőltetni, és mindent lenyeletnek velünk a kíméletlen marketinggépezetük segítségével. Nos, a mostani leleplező cikkünk egy ezzel teljesen ellentétes, jobban mondva a valóságot visszájára fordító környezetbe pillant bele: a ragacs világába.

A World of Goo-t legkönnyebben a Steamen keresztül szerezhetjük meg egészen baráti áron, ami nem csoda annak a fényében, hogy a játék mögött egy kis vállalkozás, a Kyle Gabler és Ron Carmel alkotta 2D Boy rejtezik. Bizony, ma már csak nosztalgikus érzelgősséggel gondolunk vissza a PC-s játékok hőskorszakára, amikor még az ötletek és a kreativitás indította el a világsikerig vezető játékokat, ezért is örvendetes, hogy nem egy nagy kiadó pénze hajtotta a prodzsektet a hírnévig, díjesőig és a koleszszobákig, hanem a közönség és a kritikusok elismerése (Design Innovation Award és Technical Excellence díjak az Independent Games Festivalon).

A kis goo-k, a ragacslabdacsok szörnyen konformista lények. Bár kis golyótestükön két szemük az összes érzékszervük, de örömteli cuppogó hangokat adnak ki minden egyes alkalommal, amikor felvesszük őket a rácsról, amelyen rohangásznak, hogy hozzákapcsolva őket egy szakasz két végpontjára, ők is a rács új csúcspontjai lehessenek. Az otthonukat alkotó alakzatuknak alapértelmezésben a célhoz legközelebb eső részére koncentrálódnak, innen kapkodjuk ki őket, és építjük tovább az alakzatot. Ebből tudunk egy tornyot készíteni, és kész – gondolhatja az ember

elsőre, de már az első „világ” közben észreveszi, hogy egy kis fűszerezéssel olyan nehéz és eszetlen feladatokat lehet és kell megoldania, amelyek túlmutatnak az alapvető „fúj a szél, és inog a torony” játékokon. Van olyan aspektus, ami más remekműben is előfordult már (pl. híd építése egy szakadék felett – Pontifex), de ilyen sokoldalúan, kegyetlen humorral megpakolva talán csak a World of Goo-ban látjuk viszont. Az alkotás egyik nagy bája a rajzfilmszerű, színes-buborékos grafika és a hozzá kapcsolódó, egészen epikusan felemelő és lelkesítő zene (ezen két tulajdonságában a Worms 2/Armageddon világát idézi meg). Aztán figyelmesen beleveszve a pályákba, nem tudjuk kikerülni a szarkasztikus humort, amely végigkísér a háttérben, a misztikus Sign Painter rövid bölcsességeiben, amelyek nagyrészt segítő szándékúak, de eközben csipkelődőek is, valamint a későbbiekben meg-megjelenő ANYU személyében.

Az átvezető animációk (tisztelet a fiúknak, hogy ilyesmit is beletoltak a programba) egy torz és fekete humorú világot festenek elénk, aztán a harmadik világban felnyílik a buta játékos szeme: a World of Goo olajcseppekre oly kísértetiesen hasonlító, kötött helyzetű építőkövei és a zöld, levélkés, bármikor

A Gamer rovatot a

támogatta.

újrahasznosítható elemei összefognak, hogy a szelekbe kapaszkodva végigjárják az energiaválság, a szépségipar, a vállalati szektor, az infokommunikációs szupersztráda és egy lehetséges jövő öt ikonikus világát. Egyszersmind görbe tükröt tartanak a mindennapok mohó, az erőforrásait legtöbbször átgondolatlanul pocsékoló emberisége elé, amely rohan a végjátékhoz, csak a retry gomb esik egyre messzebb tőle. Egy kis gondolkodás, jó sok nevetés, és végig izgalmas feladatok várnak a kis mocskok felépítette tornyok mentén.

A figyelmes játékos emellett számtalan apróbb-nagyobb elrejtett poénra lelhet, de akár mélyebb összefüggéseket, maróan gúnyos kritikákat is felfedezhet, kezdve az olajkitermeléstől, a szintetikus élelmiszereken és a bevándorlási törvényeken keresztül a magánjellegű adatok védelméig, és tovább egészen addig a pontig, amikor felismerjük, hogy most már késő, nincs mód visszacsinálni. Talán említésre érdemes még, hogy a készítők egy wikit is létrehoztak a játéknak, ahol a megjelenése óta rajongók százai fordítják le a játékot közös erőfeszítéssel. Ha tetszett a játék, és van pár perced, téged is szívesen látnak.

Georgie, Z

23

Utcanevek nyomában

Fi n álé

A javát a végére hagytam. Eger mindig is a kedvenc városaim közé tartozott. Szeretem a hangulatát, bolyongani a várban, újra és újra megnézni a környéket a Camera Obscurával, vagy megcsodálni a Fazola-kaput. De kár volna tagadni, Eger azért is az egyik kedvencem, mert itt találtam meg a Barkóczy utcát, és érthető, hogy akkor is jó érzés végigsétálni egy utcán, ami a nevemet viseli, ha történetesen ezt még nem rólam nevezték el. Az egri Barkóczy utca névadója Barkóczy Ferenc egri püspök, és későbbi esztergomi érsek volt, akiről tudjuk, hogy nagyapja Rákóczi tábornokaként szolgált. Mikor annak idején elkezdtem az Utcanevek nyomában sorozatot, elhatároztam, hogy a búcsúcikkemet róla fogom írni. Fogadjátok szeretettel.

Első sétám a Barkóczy utcában borzongató élmény volt. Belegondoltam, hogy talán a rokonom utcáján járok, hiszen két generációval korábban még mi is így írtuk a nevünket.

Az ember a saját neve történelmi vonatkozásaira valahogy még érzékenyebb, mint a többi nagy névre, így én is megjegyeztem a nagycenki Széchenyi kastéllyal szemköztes hársfasort, melyet Barkóczy Zsuzsanna ültetett, és az egri utcát, ami a nevemet viselte, de egy idő után nem volt elég a tudat, hogy talán felmenők emlékét látom, nem volt elég a szellemiség suhogása, amit kiéreztem a hársfák lombzúgásából és az utcakövek kopogásából. Tudni akartam, hogy kik voltak ezek az emberek, hogy miért emlékezik rájuk az utókor, hogy miért rájuk emlékezik. És amikor a gondolatokat felváltották az utánaolvasások, amikor megismertem Barkóczy Ferenc püspök történetét, a barokk földesúrét, aki mecénása volt a kor képző- és iparművészeinek, a titkos császári tanácsost, aki megreformálta az oktatást mind a teológia, mind a világi oktatás terén, akkor már csak egy lépésre voltam tőle, hogy mindezt le is írjam. Hogy miért? Mert Eger utolsó előtti püspökét érdekes személyiségnek ismertem meg, akire érdemes emlékeznünk. Kezdjük hát el, ahogy szoktuk!

Gróf szalai Barkóczy Ferenc 1710. október 15. napján látta meg a napvilágot Zemplén vármegyében. Az már korántsem olyan biztos, hogy egészen pontosan hol történt ez, ugyanis egyes források Csicsvára, mások Tavarnára jegyzik a születés helyét, és mivel abban az időben mindkettő Barkóczy-birtok volt, egyiket sem tudjuk kizárni, a válasz megmarad rejtélynek. Édesapja a vármegye alispánja, nagyapja Rákóczi tábornoka, édesanyja pedig Zichy Julianna grófnő volt – láthatjuk tehát, hogy Ferenc egy valódi felvidéki nemesi családba érkezett elsőszülöttként, és ennek fényében, jövőjét már jó előre megtervezték. Egyházi pályája kiskorában eldöntetett, alsóbb iskoláit a kassai jezsuitáknál végezte.

Ironikus, hogy nem sokkal később pont ő lett az, aki elvette a tanítás jogát a jezsuita rendtől és átadta azt a világi papoknak. De ez még jóval később történt. Addig még hátra volt pár év Erdődy Gábor útmutatása mellett az egri kispapok között, valamint a filozófiával és teológiával töltött szorgos tanulóévek. Az 1729-ben szerzett filozófiai doktorátus után ugyanis Rómában tanult tovább a Szent Gergely Egyetemen, hogy négy év múltán a teológiai doktorátussal térhessen vissza Egerbe.

24

Ettől kezdve Barkóczy pályája magasan felfelé ívelt. Lojalista-rojalista nemesi elveivel hamar elnyerte az uralkodó bizalmát, így Mária Terézia 1741-ben titkos tanácsosává nevezte ki, majd két év múlva a hétszemélyes tábla bírájává emelte őt. Emellett Egerben a kanonokság és az ungvári főesperesség után már egri plébánossá lépett elő, így 1744-ben, mikor Erdődy Gábor megtért urához, Mária Terézia Barkóczy Ferencet nevezte ki egri püspökké és egyben Heves és Külső-Szolnok vármegyék főispánjává.

Az uralkodónő azonban nem vonta meg jószándékát a későbbiekben sem a püspöktől, annak későbbi peres ügyeiben gyakran döntő szempont volt a korona álláspontja.

Gróf Barkóczy Ferenc életében pedig szép számmal akadtak peres ügyek.

Barkóczy püspök határozott és tettrekész egyházfőnek bizonyult. Kezdeményező- és vitakészségét már a püspöki szék megszerzése előtt is finomítgatta, Erdődy Gáborral szemben volt résztvevője és hangadója a káptalani testület makacs összefogásának, ami az egyházmegye felosztása ellen irányult. Mikor aztán kinevezték püspökké, nagyszabású felméréseket végeztetett, felmérte a kanonokok, plébániák, római és görög rítusú papok számát és ösztönző munkába kezdett, hogy ezt a számot kellően megnövelje.

Püspöki egyházkormányzatát erős katolizáció jellemezte. Határozottan kikelt a protestáns egyházak ellen. A kiskörei kálvinistáktól elvétette a templomukat, és az így távozó lakosokat következő évben katolikusokkal pótolta. Az egyházfő szembeszegült az egri görögkeleti rácokkal is, akik tornyot kívántak építtetni a templomukra, ő viszont nem engedélyezte ezt. Végül is a helytartótanács nyomásgyakorlása érte csak el, hogy a püspök megváltoztassa az álláspontját, igaz, akkor viszont olyan pompás tornyot építtetett, ami méltó volt a nevét körüllengő eleganciához és pompához.

Az erős katolikus vonulatot érdekesen helyezi más megvilágításba, hogy a Segedelem völgyében elnéptelenedett karthauzi kolostorban letelepedést ajánlott a nazarétus remete szerzetesrendnek, egy olyan rendnek, akiket Bécsből kitiltottak, és az Apostoli Szentszék részéről sem ismertek el. A döntését annyival indokolta, hogy a rend az egyetlen közösség, akik között meglelte a valódi nyugalmat. Ez tehát lelke csendesebbik részének lett mentsvára.

Egy másik rész a bensőjében viszont – amint már említettem –, a pompát vágyta és a nagyvonalúságot. Persze mondhatnánk most, hogy ez a hozzáállás nem igazán illik egy puritán egyházi személyhez, de ne feledkezzünk meg róla, hogy az egyházat nem kifejezetten a puritanitás jellemezte abban az időben. Másrészről viszont Barkóczy Ferenc nem csak püspök volt, hanem főispán, és nemesi család sarja, emellett, ha őszinték akarunk lenni, be kell látnunk, hogy Eger városa igen sokat profitált a püspök kifinomult ízlésvilágából.

Gróf Barkóczy Ferenc több jeles művészt foglalkoztatott, Fazola Henriket – a neves kovácsoltvas kapu atyját – Giacomo Berrát, Huetter Lukácsot és még sorolhatnánk a nagy művészeket néhány oldalon, de ennél színesebb dolgokkal is meg tudjuk tölteni a maradék helyet. Ebben az időben születtek a legjelentősebb érett barokk épületek, melyek rangot és színvonalat s ezáltal megnövekedett társadalmi státuszt jelentettek Eger számára. A püspök azonban nem csupán az épületekért rajongott. Komoly mecénásként viseltetett a kor irodalmában.

A püspök köré csoportosuló egyházi és világi írókból, teológusokból és jogászokból, költőkből és politikusokból kisebb társaság alakult, melyet csak Barkóczy-féle irodalmi körként emlegettek. A város nagyot lépett ekkor előre a szellemi fejlődés terén.

Barkóczy szellemi ösztönző erejét híven tükrözi, hogy több író-költő addig volt igazán termékeny, míg ő Egerben tartózkodott, és Esztergomba történő érseki kinevezése után nem adattak ki újabb műveket.

Ha Barkóczy munkásságával foglalkozunk, akkor nem hagyhatjuk ki a papnevelés és az oktatás terén végrehajtott határozott reformjait. Ő maga még a jezsuitáknál tanult, hiszen hagyományosan ők tanították a kispapokat. A püspök azonban elavultnak vélte ezt a gyakorlatot, és aktívan hozzákezdett, hogy a tanítást új alapokra helyezze. A jezsuitákat emellett továbbra is tisztelte, és támogatta is őket anyagi javakkal, bútorokkal, épületekkel, azonban a papnevelde vezetését a világi papok kezébe adta. Később aztán, esztergomi érseksége alatt, az ország egész oktatási rendszerét meg kívánta reformálni, és mindenfajta oktatási jogtól megfosztotta a jezsuitákat. Nagy hangsúlyt fektetett az oktatás megfelelő körülményeire is. Amikor hírét vette, hogy Kassa mellett a papneveldében kis helyen nyomorogva,

Utcanevek nyomában koszban, hidegben tanulnak a kispapok, elrendelte az intézmény bezáratását, és Egerbe rendelte a tanulókat tanulmányaik folytatására. Ezen cselekedetével mondjuk kicsit elszámolta magát, mert jóval többen jöttek át az egyházi növendékek, mint amire hely volt. Ezt a problémát egyszerűen annyival orvosolta, hogy elkezdte megterveztetni egy nagyobb egri líceum építését.

Mária Terézia 1761 júniusában kinevezte őt az esztergomi érsekség élére, és még ezen év novemberében az oktatás pártfogójává léptették elő ugyancsak az udvarnál, vagyis egyfajta vezető szerepet kapott az ország összes egyetemei és iskolái terén az oktatás és nevelés megszervezésére. Az országos hatalom és az érseki szék nagyban elősegítette tervei megvalósítását, azonban sosem szakadt el teljesen Egertől.

Feladatkörei és felelőssége növekedésével inkább csak egyre több dologgal kezdett foglalkozni, de semmit abba nem hagyott.

Valóban olyan ember volt, aki tele volt tervekkel, sok mindenbe belevágott, és végig, a megvalósulásig részt is akart venni benne. Mindenre azonban nem juthatott ideje.

Utolsó éveiben komoly diplomáciai küzdelem során szerezte vissza az esztergomi várat az egyháznak, és a romos falakat elbontva itt is nagyívű építkezésbe kezdett. Oktatási reformjai emellett kisebb akadályokba ütköztek, volt, hogy saját egri utódjával, Esterházy Károllyal különbözött össze. Az egri líceum építése sem haladt olyan ütemben, hogy Barkóczy Ferenc megélhette volna a végét.

Gyakorlatilag az utolsó percig dolgozott. Érseki éveiben egységesítette a cenzúra rendszerét, és mind Eger, mind Esztergom építészeti és szellemi fejlődését elősegítette.

Politikai szerepet is vállalt, azonban 1765 tavaszától már betegeskedett, és feladatait egyre kisebb intenzitással tudta ellátni. 1765. június 18. reggel, Pozsonyban fejezte be földi küldetését, és testét a társkáptalan Szent Márton templomában helyezték örök nyugalomra.

Egerben július harmadikán szentmisével emlékeztek rá, azonban keze nyomát még ma is érzi a város. Püspöksége alatt Eger városa elindult egy úton, amire méltán büszkék ma is az ott lakók. Gróf Barkóczy

XXXVI./1.

Ferenc emlékezete több ház köveiben is ott dobog, érthető tehát, hogy egy utca az ő nevét viseli. Egy utca, amin mindig átsüvít a történelem szele, ha egy arra járó tisztelettel emlékezik az egri püspökre. Akkor is, ha talán egy boldog őse, és akkor is, ha csupán az érdemeit tiszteli. Én mindkettőt vállalom, s talán most már hozzátok is közelebb került kicsit Barkóczy Ferenc neve és múltja.

Kultúrtörténeti bolyongásunk az Utcanevek nyomában azzal a céllal indult hajdanán, hogy betekintést nyerjünk az utcanévtáblák misztikus nevei mögé, megismerjük a társadalmi-kulturális környezetet, ahol a nap mint nap látott és taposott utcák névadói éltek, alkottak és maradandót hagytak hátra. Az idő során megismerhettük egyetemünk első rektorának, Stoczek Józsefnek, és számos oktatójának, Bertalan Lajosnak, Kruspér Istvánnak, Hauszmann Alajosnak a munkásságát. Eveztünk irodalmi és zenei vizeken Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes és Bartók Béla nyomán, jártunk az 1848—49-es szabadságharc mezején Lebstück Mária és Kmethy György oldalán, és erkölcsi kötelességtudattal ápoltuk a műszaki értelmiség nagyjainak emlékét Zipernovszky Károly, Kandó Kálmán vagy éppen Bánki Donát személyében. Mindenkit azonban nem akarok felsorolni, érdemes vis�szalapozni az elmúlt öt év archívumába, és átfutni a neveken.

Remélem, többeteknek nyújtottak értékes szórakozást a cikkeim, és sikerült átadni egy csipetnyi szemléletet is, hogy járjatok nyitott szemmel és nézzetek a dolgok mögé, mert rengeteg érdekesség bújik meg a háttérben. Elvégre egy műszaki embernek nem elég megszerezni a szakmai tudást, tőlünk a műveltséget is elvárják.

A jövőben talán még találkozunk ezeken a hasábokon, de terveim szerint akkor már okl. villamosmérnök leszek.

Minden kedves Olvasómnak köszönöm az eddigi megtisztelő figyelmet! Kívánom, hogy mindenki találja meg a saját utcanevét, és eredjen a nyomába!

Barkóczi Gergely, „BaGe” Felhasznált irodalom: Sugár István: Az egri püspökök története

Hamarosan i t t a nyár i ndul a balatoni strandszezon!

Na jó, azért még egyet-kettőt kell addig aludni, de már tényleg nem olyan sokat. Május 9. és 17. között kerül megrendezésre első ízben a Balaton Hét programsorozat, mely a balatoni szezon nyitányának tekinthető.

A Balaton nagyobb turisztikai központjaiba koncentrálódnak a programok, többek között Keszthelyen, Badacsonyban, no és

persze a tó „fővárosában”, Siófokon is szeretettel várják a kedves érdeklődőket a szervezők. Kultúra, gasztronómia, napsütés, meleg idő, szép lányok, minden, mi szem-szájnak ingere... Aki teheti, ne hagyja ki ezt a lehetőséget, kóstoljatok bele a nyárba!

Ákos

Tavasz

Annak ellenére, hogy a kedvenc évszakom a tavasz, még sosem sikerült úgy istenigazából találkoznom vele. Mindig túl későn, hűtlenül, hitetlenül látogattam meg, mikor már minden szinte unalmasan zöldnek tűnt, amikor a virágok már nem voltak szépek, mikor már sok volt a darázs, vagy túl nagy a meleg. Most az egyszer, most először sikerült! Pedig nem volt könnyű… Különös módon ő maga is dideregve, nagykabátot öltve settenkedett közénk idén, bár a pókok és rigók már régóta könyörögtek érte, így vagy úgy, hangosan vagy csak csöndben reménykedve, szövögetve minden egyes nap a szétázott vagy megfagyott hálót.

Egészen pontosan egy hete érkezett.

Meglepően, gyorsan, hirtelen. Beosont a kabátunk alá, kicsit megrángatta a hajunkat, szúrta csak, szúrta a szemünket, csiklandozott, és mosolyra csalta az arcunkat. Lehet, most csak azért is látni akartam! Mert ez volt hosszú, nehéz napok után az egyedüli, aminek őszintén örülni tudtam.

Menj el a Duna-partra vagy a Gellért térig, mássz fel a Citadellára! Mindenhol hatalmas a nyüzsgés! Valósággal megdagadtak Pest és Buda utcái, a Szabadság hídon vágtat a szerelem, lenge, könnyelmű lányok csapata kacérkodik, üveg borokkal flangálnak a fiatalurak, és kétdecis vodkát iszogatnak züllékeny és gyúlékony emberek…

Mert nem merünk egyedül randizni a tavasszal… Olyan félelmetes, sőt borzasztóan nevetséges. Mert ilyenkor úgy érezzük, az egyedül lévőnek nincs egy talpalatnyi hely! Ilyenkor nem szabad szomorúnak, nem illik nem szerelmesnek, nem csinosnak, nem kacérnak lenned.

Nem lehetsz szürke, egyszerű, nem fájhat a szíved, a fejed. Nem mondhatod, hogy ez most nagyon fájt, nem fordulhatsz el, nem pofozhatsz meg senkit… még saját magadat sem. Muszáj, hivatalból örülni kell. Emberek közé menni, élni, létezni, végtelenül örülni, szeretni, mosolyogni…

Egészen pontosan egy hete érkezett, és várt rám mindenhol, végtelen türelemmel. És én most egyedül randevúztam veled! Egyedül, de minden gondommal érkeztem. Megfakult, sápadt bőrbe burkolózva, a fáradtság volt minden csábító sminkem, a megsértettség magas sarkú cipőit viseltem, oly nehezen, hogy majdnem orra buktam benne, és nagy, nehéz, szürke táskám legmélyére ömlesztettem minden könnyemet. És te mégis ugyanúgy fogadtál, mint másokat! Sütöttél nekem is, kedves tavaszi nap!

Rusz Ágnes

25

LSD2 – Ez a vulíviai zsebeshal teljesen át van sütve, mikor én nyersen kértem! - hasított keresztül a levegőn John üvöltése. Az étterem pincérjei sokatmondó pillantásokat váltottak. Az egyikük odalépett hozzá.

– Segíthetek valamiben, uram? – kérdezte, olyan hangsúlyozással, amilyennel egy turista próbál útbaigazítást kérni az elmegyógyintézetben.

– He? - kapta fel a fejét John a hal vizslatásából.

– Azt kérdeztem...

– Nagyon jól tudom, hogy mit kérdezett. És a válaszom: nem!

A pincér segítségkérően körbepislogott.

Kollégái a fejüket fogták. Lassan visszafordult John felé.

– Hogy? – kérdezte.

– A válaszom nem, nem segíthet! Képes meg nem sültté tenni a dolgokat? Nem hiszem. Vagy talán maguknak van egy fordított sütőjük? Egy Őtüs? Beledobják a tortát, és kijön a tészta? Ezt akarja mondani? Ezt? He? He? – Né-nézze, nyilván a szakácsbot-operátora elrontott valamit, nem jól hallotta a rendelés holofelvételét, vagy ilyesmi...

– Az operátor? Hát akkor ennél pocsékabb operátorról még nem hallottam! Most azonnal húzzon a konyhába, és mondja meg neki, hogy egy elégedetlen vendég beszélni óhajt vele!

– D-de...

– Semmi de! Kerítse elő azt a szerencsétlent, de tüstént!

– M-máris uram! – rebegte a pincér, és elsietett. Nem tudta, hogy mi lesz, ha John és az operátor szembekerülnek, de az megnyugtatta, hogy addigra ő már csápon-lábon túl lesz.

– És bele ne ess az Őtüsbe! – kiabálta még utána John, aztán leült, olyan arcot vágott, mint aki roppantmód elégedett magával, és élvezte a többi vendég tekinteteinek kereszttüzét.

E tekintetek pedig nem mindennapiak voltak, ami a Gasztro 5-ön mindennaposnak

26

számított. A Gasztro 5 a galaxis második legnépszerűbb étterembolygója; vannak rajta bisztrók, éttermek, gyors éttermek, fénysebességű éttermek, és vannak olyan lepukkant helyek is, mint ahol épp John próbált fogyasztani. Az étterem három csillagos volt; ebből egyet még a Galaktikus Közösségi Birodalom szögelt a cégérre, kettő pedig a plafonba volt ágyazódva, arra az esetre emlékeztetve a törzsvendégeket, amikor valaki egy shuriken-vetővel próbált ingyen sushihoz jutni.

John nem sokáig vigyorgott az asztalánál, amikor feltűnt az operátor. Magas volt. Nagyon-nagyon magas. A feje épphogy nem érte a mennyezetet. Viszont nagyon-nagyon vékony is volt. Mindent összevetve egy nagyon sokat éheztetett botsáskára emlékeztetett, fűzőben. Esetlenül mozgott, mintha egy óvodás bábjátékozott volna vele. Johnnak nehézséget okozott nem röhögni a látványtól.

– Miaproblm? – kérdezte az operátor a külsejéhez mérten meglepően emberi hangon.

– Az a probléma, kérem szépen, az a probléma, hogy ez a hal... – John elhallgatott, mert az operátor lassan felemelte hos�szú, botszerű karját, és rá mutatott.

– Nemnm, urm, itcsakegy problm van, éssaz mga! – mondta az operátor.

John nem jutott szóhoz a pimaszságtól.

– Hogy képzeli... – kezdte.

– Kiss legyen, urm. Minketen tujjuk hogy mga csk szórakodik ittn. Javasolhatm hgy fgja a rhadt hlát s dgja fel mgának?

Johnnál ez volt az utolsó szalmaszál.

Nem tudta elviselni, hogy valaki nála pimaszabb legyen. Megannyi tekintet fordult el hirtelen a termet betöltő fénytől, amit John okozott a lézerrevolverével.

Habár az operátor lényegében egy két lábon járó pálcika volt, most sem tévesztett célt a lövés. De még mielőtt a groteszk lény kettétörve a földre ért volna, John már rég szaladt, kezében a hallal.

Odakinn zuhogott az eső. Sebesen csattogó léptek jelezték John útját, ahogy próbált elkeveredni a tömegben. Dél volt, ami kiüresedett utcákat jelent a Gasztro 5-ön. Ilyenkor mindenki vagy ételt fogyaszt, vagy ételt készít, vagy étellé válik. Kétségbeestében befordult a következő sikátorba, és reménykedett, hogy nem kerül a harmadik kategóriába.

A Gasztro 5 sikátorai ugyanis veszélyesek. Magukban egyesítik az étkezőasztalt, a konyhát, és a vadászmezőt.

Itt minden ehető, és étlapra ezért nincs is szükség. Akár a

sorban előtted levőt is megeheted, vagy az egész sort; a standot, vagy a saját szádat is, ha nagyon unatkozol.

Ide vetődött be John, és ezt a döntését hamar megbánta. Egy nagy antropomorf légy rögtön szemet vetett rá. Hangosan szörcsögött. John homloka gyöngyözni kezdett, de hirtelen ötlete támadt. Az egyik standhoz ugrott: – Azt a muscait, legyen szíves!

Lövés dörrent, Jonh pedig kezében egy legyes burritóval továbbállt. Sikeresen átverekedte magát a temérdek éhes lényen, és boldogan szívta be a frissebb levegőt, immár az utcán. Nyugodtan fütyörészve elindult a dokkok felé, ahol leszállt az űrhajójával. A kapuhoz érve azonban két öltönyös-napszemüveges férfi lépett elé.

– John G. Blörpf?

– Van, ahol így ismernek, igen – vette elő John tenyérbemászó stílusát.

– Maga lőtt agyon egy szakácsbot-operátort az imént?

– Fogalmam sincs, hogy miről beszél – felelt John vigyorogva.

– Talán ez segít emlékezni, Mr. Blörpf – mondta az egyik férfi, miközben előhúzott a zakója belső zsebéből egy hordozható holoprojektort. A hologramon jól látható volt, ahogy John halálpontosan céloz, lő, majd vigyorogva elszalad.

– Ja, hogy az az ember. Már emlékszem, borzasztó baleset volt, azt mondta hogy „Jó étvágyat!”, én pedig úgy értettem hogy „Lőj hármat!” – John itt elvigyorodott, amíg a két férfi összenézett, és a fejét fogta – az első lövés után rájöttem, hogy valamit félreértettem.

– Hát ez mindent megmagyaráz, de mi azért számítunk magára egy kis küldetésben, Mr. Blörpf.

– Ó, hát erre semmiképp sem fog sor kerülni, de puszta kíváncsiságból megkérdezhetem, hogy mi lenne a feladat?

– A Flurm bolygó elnökének meggyilkolása.

– Hát ez nagyon érdekes. Akkor én most megyek is. Isten önökkel, drága uraim. Nahát, nem is mondták még a nevüket...

– Rodriguez és Ximinez ügynökök.

– Ügynökök? Nahát, nem gondoltam volna hogy porszívóban utaznak. Nem is rabolom tovább az idejüket, viszlát! – hadarta John egy levegővétellel, miközben a gépe felé hátrált.

– Mr. Blörpf, ha nem végzi el a feladatot, letartóztatjuk...

John megtorpant, aztán lassan visszasétált az ügynökökhöz.

Ahogy kiszállt űrhajójából a kapott leírásban megadott bolygón, már rég nem vigyorgott. A Yersinia még neki is túl mocskos volt; egy isten háta mögötti kis bűnfészek, aminek puszta létezése hangulatossá

XXXVI./7. tette a bolygóközi maffia kínzókamráit.

John pedig itt készült nanotechnológiás bőrimplantátumot magába ültettetni. Az ügynökök ugyanis nem akartak szemtanút, amit úgy láttak megoldhatónak, ha John minden bőrsejtjébe egy kis nano-festéket juttatnak, ami képes láthatatlanná tenni őt.

A klinika egy eldugott kis faluban volt.

John dörömbölt az ajtón, de mielőtt elszaladhatott volna, az kitárult. Egy barátságtalan ember volt az, barátságtalan vigyorral, és barátságtalan foltokkal az orvosi köpenyén. Megragadta Johnt a vállainál fogva, és beráncigálta a házba.

– Őőő... Én a nano-bőrimplant miatt jöttem... – próbálkozott Jonn.

– Lenni fincsi-fincsi kaméleonbőrcsi, nagy ember nem aggódni!

John aggódott. Az „orvos” végigvonszolta egy szűk folyosón, aztán betuszkolta egy hasonlóképpen szűk helyiségbe, benne egy műtőasztallal. Mire feleszmélt, már le is volt szíjazva. Az „orvos” valahonnan előkotort egy szerszámot. Hatalmas köteg tűben végződött.

– Elnézést, hogy így akadékoskodom, de nem fog ez nagyon fájni?

– Fájni borszasztómód! Nem aggódni, nem érez semmit Nokovain miatt, Ő helyi érzéstelenítő.

– Ki? Micsoda? Helyi...? Auhh... – nyögött John, aztán békésen elterült, miközben Nokovain letette a kalapácsot a kezéből.

– A beteg elaltatása sikerült, életjelei stabilak. Hozzákezdhet a műtéthez, doktor úr.

– Köszönke, Nokovain!

John egy koszos ágyban ébredt. Az „orvos” alakja tornyosult fölé. Amikor megbizonyosodott, hogy John kellőképp halálra rémült, megszólalt: – A műtét sikereske volt. És most kérem távoz!

John ennek a felszólításnak nem győzött elég gyorsan eleget tenni.

A Flurnon nagy tömeg gyűlt össze az elnök beszédére. John egy közeli kávéház mosdójában készülődött. Folyamatos telefonos összeköttetésben állt az ügynökökkel.

– ...szóval, ahogy mondtuk, itt-ott kénytelenek voltunk megnyirbálni a költségvetést. Ez elsősorban a láthatatlanító implatot érintette…

– Vettem észre... csoda, hogy nem kaptam el a szifraxot azon a helyen...

– Ez nem minden, Mr. Blörpf. Az implant... csak az arcába kapott belőle...

– Miii? – hördült fel hirtelen John – Nem leszek teljesen láthatatlan?

– Nem szükséges... Elég, ha felismerhetetlen. „Ez aztán szép lesz” – gondolta magában John.

– Szóval cserébe azért hogy vásárra viszem a maguk kedvéért a bőrömet, törlik a teljes bűnlajstromom, igaz, fiúk? – próbálkozott John.

– Erről szó sem volt, Mr. Blörpf...

John durcás csendbe burkolózott, miközben a precíziós fotonszúrót szerelte össze.

– Velünk van még, Mr. Blörpf?

– ’Gen. – Nos, az elnök perceken belül az emelvényre lép. Remélem, készen áll.

– Mint mindig!

– ...Remek. Az akció végrehajtása után jelentést kérek. Addig pedig teljes rádiócsend.

John fülében elhallgatott az adóvevő.

Kezébe vette a fegyvert, és lassan kisétált a tömegbe.

Rengeteg néző gyűlt össze a beszédre, ami Johnnak csak annyit jelentett, hogy sokat kellett lökdösődnie. Lassan utat tört magának előre, és elfoglalt egy megfelelőnek ítélt helyet. Amikor az elnök a pódiumhoz lépett, aktiválta az implantot, és a fegyverét maga előtt tartva a színpadra ugrott.

A nézők lélegzete megakadt ahogy meglátták John arcát. Arról ugyanis látszólag hiányzott a bőr. Ez nem akadályozta meg abban, hogy vigyorogjon. A ravasz csippant, a meglepődött elnök pedig gőzzé vált.

John elhajította a fotonszúrót, és a tömegbe ugrott. Amíg mindenki a fegyver robbanására figyelt, John kikapcsolta az implantot, és a kávéház felé sodródott. A mosdóba visszaérve kifújta magát, megállapította, hogy remek munkát végzett, aztán felhívta az ügynököket.

– Hellóka! Na, emiatt a fránya elnök miatt sem kell többet aggódniuk!

– Remek. Minden a terv szerint ment?

– Igen. Shomm, hopp, pitty, wuss, beng, ahogy mondani szoktam. Amúgy nem tudnak valami jó kis üdülőhelyet a Flurn közelében? Azt hiszem, kiérdemeltem egy vakációt…

Az ügynök hallgattak.

– Mi van, fiúk, elvitte a Cyrnax a nyelvűket?

– Maga... maga Flurnot mondott?

– Igen, Flurnot. Tudják, ahol épp megüresedett az elnöki poszt.

– Flurnot, és nem Flurmot?

– Tudják, nem tetszik nekem, ahogy maguk terelik ezt a beszélgetést. Most sietnem kell, viszlát! - hadarta John, aztán kikapta a füléből az adóvevőt, és összetaposta. Az űrhajója felé szaladva szitkozódott egy darabig, aztán keresett egy jó messzi kocsmabolygót, és megpihent.

Tudni illik ugyanis, hogy van két ikerbolygó, a Flurn és a Flurm, amelyek a galaxis két átellenes pontján helyezkednek el. Könnyen össze lehet őket keverni.

John arra gondolt, hogy többet valószínűleg nem fogja, aztán alkoholos kómába szenderült.

A sötétített üvegen keresztül bámulta a csendes nyári estébe burkolódzó Dunapartot. Ez sajnos nem volt elég, hogy kiűzze belőle a sajgó fájdalmat, amely a bal lábszárában lüktetett azóta, hogy Tamással összerúgott az edzésen. Nem figyelt oda, és most szenvedéssel és véraláfutásának nézegetésével fogja tölteni az estét, gondolta. A Combino lassításának hangja, a tompított süvítés ideje alatt bekövetkező lassulás miatt megint ránehezedett a fájdalmas baljára. Nincs mit tenni – gondolta, ahogyan az esti forgalomnak megfelelően még egy pár ember tolakodott az ajtók közötti térbe, ahol ő is csimpaszkodott. Ekkor látta meg azt a srácot, aki nagyon gorombán bámult feléje. Fehér pulóvere alatt jól ki lehetett venni kigyúrt termetét, a haja

göndör hullámai hátul diszkréten hátrafogva dörgölődtek a falnak az ajtó mellett, onnan figyelte. Főleg az tűnt vészjóslónak, ahogyan a homlokát ráncolta a kerek szemüvege felett, és az ajkát beharapta a borostás arcán. Visszafogta dühét, mely nyilvánvalóan a fiúra irányult. Ki ez, és mit akar? Megpróbálta ignorálni, ahogyan közeledtek a Mester utca felé. Biztosan nem haragszik rám, semmi oka sincs rá.

Leszállt, és a fehér pulóveres utána.

Gyorsított a körúton, majd lefordult a lakás jól ismert, szűk utcájára. Már azt hitte, lerázta, de ekkor, mintha végig a háta mögött loholt volna üldözője, könnyedén kibillent egyensúlyából. A fájdalom arckifejezésével fordult hátra, és az idegen kicsit megemelte. Nem tudta nem észrevenni, hogy az

erőviszonyok kinek kedveznek, de igazságérzete hatására kibukott belőle: – Mi a f@szt akarsz? Nem is ismerlek! – hátha csak összekeverte valakivel, ráadásul nem is úgy néz ki, mint akit a pénzhiány még sötétedés előtt az utcára hajt „dolgozni”.

– Na, te patkány! Ismerlek, te kis kocka gépész vagy mi a tököm vagy, és tegnap bizony nagyon rosszul választottál a szaros kis koleszotok buliján! Ildikó, b@zmeg, mond ez valamit neked?

– Ild... mi van? – tegnap voltak ugyan ketten palibácsin, de az nem gépész, és egy Ildikóval sem találkozott, ebben szinte biztos volt.

Ellökte. A teste tompán puffant a betonon, hála az égnek, a bal láb ért hozzá utoljára.

– Az nekem a kedvesem, tudod, és

Pintér Krisztián

Mentett állás konzisztenciájának esete verziófrissítéskor

27

láttalak taperolni a melleit, amikor visszamentünk, és ha nincs a haver, hogy lefogjon, akkor nem láttalak volna az Orczyn gyökérkedni a kis ovis karatés haverjaiddal ma, mert nem lett volna kedved kiszállni az ágyadból, csöppség.

– Nem értelek, áááh... Nem voltam semmilyen csajjal, én nem!

Mire fel tudott állni, már csak a távolodó fehér pulcsit és a göndör hajfonatot látta homályosan. Ennek semmi értelme sem volt, összekeverték. Miközben a vereség érzésével bicegett fel az albérletébe, végiggondolta többször is legutóbbi estéjét.

Semmi nő nem jött össze neki, néhánnyal táncolt, és még kevesebb rá is mosolygott, de mint minden buli mostanában, ez sem hozott semmi gyümölcsöző végkifejletet. Az utóbbiakról nem is beszélve. Nem emlékezett sem a titokzatos Ildikóra, sem a bulldog csávójára. Kicsit káromkodott a lépcsőházban, hogy lenyugodjon végre, majd beesett a lakásába.

Henrik lakótársa terpeszkedett a közösen használt PC előtt.

– Na szevasz. Mi van, ennyire elvertek?

Nem melegítettél be?

– Mondhatjuk. Összerúgtunk.

– Haha, nem kéne ezt a kung-fu majomságot erőltetni! Ja, megettem a gumicukrod, de már nem sok volt benne.

Nyugtalan lett megint.

– Milyen gumicukrot? Mondtam, hogy nem volt a polcon egy se... Hö? – egy üres haribós zacskót lobogtatott Henrik. – Vettél egyet nekem, és megetted mind?

– Mi? Lóf@szt vettem, ezt te hoztad a Sparból, mielőtt elmentél. Csak egy pár szem volt benne, gondoltam, úgyis adnál. Mi van veled, megütötted a fejed is?

– Ahhh... úgy néz ki. – pedig tisztán emlékezett, hogy a Sparban nem volt gumicukor, és anélkül ment haza. – Te Henrik, nem láttál egy csajt tegnap rajtam, aki a melleit dörgölte hozzám?

Idétlen röhögés.

– Dehogyisnem. Én mondjuk nem értem, mi volt olyan jó neked abban, ahogy a szádba nyalta a bélyeget...

28

Erre a fiú elkezdett kiabálni. Sohasem drogozott, és a tegnapi, állítólagos memóriakiesését nagyon nehezen magyarázhatja akárki is LSD-vel. Semmilyen luvnya sem volt, semmilyen bélyeget nem nyalt – veszekedett a szobatársával. Miután Henrik otthagyta, próbált nyugalmat erőltetni magára. Nem akart a hétvégén hazamenni, de ami ma Pesten történt vele, az finoman szólva is képtelenség, mintha csak álmodna. De a fájdalmai nagyon is valóságosak voltak, nem úgy, mint az emlékek egy nem létező csütörtök éjszakáról. Lehet, hogy tényleg benyaltam valamit?

Köszönés nélkül távozott. Az emberek a vonat felé többen is gyanúsan méregették.

Volt valami hihetetlen abban, ami történt vele, és mivel nem tudta megmagyarázni, szédelegve intézte kökiben a jegyvásárlást. A vonaton kissé lenyugodott, miközben a nap lebukott a horizont alá. Ahogy távolodott a fővárostól, a kabinjából eltávoztak az utastársak, akikben legalább semmi szokatlan nem volt. Elbóbiskolt kicsit, és mindenféle zavaros képek szállták meg az agyát. Egyik ilyen volt, hogy egy hideg asztalon fekszik, és színes ruhás, rémisztő arcú emberek matatnak felette.

Mint egy őrült sebészeten, ahol időben lassítva röhög a személyzet.

Felriadt, és mivel az otthonához érkezett, leszállt az elhagyatott állomáson. Később észrevette a csövest féloldalvást fetrengeni a melegedő padján, azt a hajléktalant, akit egyre többször látni este a megállóban. Morgott, és zagyvált valamit. Úgy próbált ellépegetni előtte, hogy a legkisebb figyelmet keltse, azonban egy pillanatra megállt benne az ütő, amikor agya kivette a zagyvaságból a következő szavakat: „Elé... előretekerés, böö... té plusz huszonnégy negah tí késleltetés, vehh.. ziószám nem egyezvén...” Az üzenet többi része elveszett, ahogyan a zöld faajtó a helyére csattant.

Tiszta őrület, még egy ilyen napot!

Felhívta édesanyját, aki álmos hangon válaszolt: – Majd küldöm érted apádat, mindjárt ott van.

A fater érkezett a verdával. Őszes-bajszos apu a kikopott kardigánban, ez megnyugtató,

csakúgy, mint a gyér közvilágításban is koszosnak ható Passat ismerős alakja.

– Fiam, épp akartalak hívni, hogy sürgősen gyere – mondta gondterhelten az öreg.

Baj van itthon is ezek szerint.

– Mi a baj, apu?

– Van itt ez a... hát gyere be a házba, majd meglátod.

Apa kocsit hajt, apa beáll szépen az udvarra, apa nyitja a teraszajtót. A fia sápadt arcára ügyet sem vet. A fiatal agya legszívesebben elmenekült volna, el valami nyugodt helyre. „I am living in an urban decay, just like you” – furcsa szöveg a bőrkabát címkéje alatt, ahogyan akasztja a fogasra. Nagyot nyel. Vele szemben két férfi, valahonnan a hetvenes évekből. Fekete garbó, barna vászonzakó, oldalra nyalt rövid haj és nemzetbiztonságisnak tűnő igazolvány mindkettőn.

– Jó estét, fiatalúr. Elmesélné nekünk, hol volt, és mit csinált tegnap este?

– A... nem csináltam semmit, nem fogok bevallani semmit, apa, higgy nekem! – apa arcán teljes közöny.

– Nagyszerű, csak ezt akartuk hallani. Ehh, Rohán, látja, mondtam, hogy… – a Rohánnak nevezett férfi előreugrik, és egy pisztolyszerű, ezüstös tárgyat nyom a fiú oldalához, majd annak tűszerű végén keresztül belelő valamit a fiú hasába.

– ...mondtam, hogy verziófrissítés előtt nézze meg, hogy a mentés... – a fiú eldől, minden elhomályosodik.

– ...hogy a mentések megmaradnak-e.

Látja, kedves kolléga, most megint piszkálni kell az alany emlékeit, megint turkászhat a teljes sötétség, aztán BUMM! Egy pillanatra azt sem tudja, fiú-e vagy lány, sem hogy hol van. A fájdalom tökéletesen kitisztítja az elméjét. Aztán meglátja Tamást, rájön, hogy mekkorát rúgtak egymás sípcsontjára, és elkezdi nézni a bal lábát, amelyen elindul egy kicsi véraláfutás; k.rva másnapok, vagy azokkal állok le, vagy a kung-fuval – gondolja a magasan járó nyári nap alatt az Orczy-kertben.

Binszki Gergő

XXXVI./7.

Együtt könnyebb!

Tanulócsoportok szervezése Láttál már olyan amerikai filmet, ami egy egyetemen játszódik? A tipikus jelenet: pár ember egy asztal körül ül egy könyvtárban, és beszélgetnek. Előttük kinyitott könyv és papírok. Nos, mi így nem nagyon tanulunk. Magyarországon a tanulócsoportban való tanulás nem divatos, és az iskolában a kezdetektől fogva inkább az önálló tanulásra biztatnak. Pedig a tanulócsoportok nemcsak hatékonyabbak, mint az önálló tanulás, hanem szórakoztatóbbak is.

Tiszta nyereség A tanulócsoportokban való tanulás tartogat előnyöket mind a jól teljesítő, mind a gyengébben teljesítő tagok részére. A gyengébbeknek inkább egyértelmű az előny: van, aki a tananyagot elmagyarázza, aki választ ad a feltett kérdésekre (vagy legalábbis tudja, hol a válasz), és segítsen a haladásban és annak mérésében. A jól teljesítők számára is legalább en�nyire hasznosak mindezek a tevékenységek: ha valaki mást tanítasz, akkor a tananyagot is mélyebben megérted, jobban átgondolod – sőt, mikor valakit tanítasz, mindig magadról is tanulsz valamit. Fontos előny, hogy amikor valaki kérdést tesz fel a tananyaggal kapcsolatban, az mindig friss perspektívába helyezi azt. Mintha egy kockát csak szemből láttad volna a kérdés előtt, és egész addig azt hitted, négyzet. Aztán valaki megfordította, és rájöttél, hogy a négyzet valójában kocka.

Emellett önbecsülést, vezetői képességeket, szerepcserét, alkalmazkodást, konfliktuskezelést tanulhatsz – vagyis olyan szociális kompetenciákat, amelyek a munkaerőpiacon igen keresettek.

Hogyan válassz társakat?

Egy barát jó választás lehet – vagy épp ellenkezőleg. A legfontosabb ugyanis, hogy hasonló célokkal rendelkezzetek, és gondolom, nem feltétlenül ilyen ismérv szerint választod meg a barátaidat. Keress olyanokat, akik szeretnek tanulni, és akik számára fontos a karrier és a jövő!

Hány ember kell? Öt-hat embernél több ne legyen a tanulócsoportban, de akár ketten is elindíthatjátok. Hat embernél többet kontrollálni már nehéz, ugyanis ennyi embernél már nem jut mindenkire elég idő, amivel a módszer hatékonysága sérül.

Hogyan szervezd meg?

Először is szólj mindenkinek. Például az előadás után írd fel a táblára, hogy aki részt akar venni, jelentkezzen nálad; vagy küldd ki egy körlevélben a levelezőlistádra. Első alkalommal csak beszélgessetek, a megjelenés ezen az első alkalmon még ne jelentsen feltétlenül elkötelezettséget. Aztán egyezzetek meg, hogy egyetlen alkalommal kipróbáljátok.

Ha az működik, még egy alkalmat szervezzetek. És ha az is, csak azután egyezzetek meg egy rendszeres találkozóban.

Miért kell ilyen bonyolultan? Mert így nem kell elköteleznie magát senkinek úgy, hogy nem is tudja, pontosan mi mellett tette.

A hely legyen mindenki számára kényelmes, amiben benne van, hogy zavarásmentes is legyen. A mobiltelefonokat értelemszerűen kikapcsoljuk, nincs fontosabb ember vagy ügy, mint a teljes csoport.

A gyakoriságnál figyeljetek arra, hogy mindenki számára teljesíthető legyen. Nehéz például munka és tanulás mellett minden héten egy estét erre szánni, elképzelhető, hogy csak kéthetente, tíznaponta érdemes szerveznetek egy találkozót majd.

Hogyan bonyolíts le egy tanulási ciklust?

Először is tűzzetek ki egy napirendet arra az órára, és egyezzetek meg, meddig tartson.

Fontos, hogy mindenki felkészüljön a tanulási ciklusra, és hogy tudatosodjon mindenkiben, hogyha nem készül, akkor a teljes csoportot hátráltatja. Ez a tény segíthet a lustábbaknak, hogy rávegyék magukat arra, hogy elolvassák, amit kell.

Ha valaki nem készül, akkor kapjon valamilyen büntetést (pl. ő fizeti a kávét legközelebb, vagy kapjon extra feladatot).

Az összejövetel előtt mindenki kap egy konkrét témarészt: egy kérdést, amit meg kell válaszolnia a többieknek, vagy egy cikket, tanulmányt, amit feldolgoz. Mindenki csak egyetlen szeletet ismer a témából az összejövetel előtt. Az összejövetelen pedig mindenki ismerteti az ő feladatát a többieknek, akik kérdeznek tőle. A cél: a tanulócsoport együtt alakítsa ki a teljes témát, a véleményét róla, egy nézőpontot, amit megvitatnak. Így mindenki aktívan járul hozzá a végeredményhez, és mindenki a magáénak érzi majd. És csak nehezen felejti el – ami nagy előny!

Legyen meghatározott idő elkülönítve a tanulási ciklust megelőző, ahhoz csak lazán kapcsolódó beszélgetésre, majd a tanulási ciklus értékelésére, és a feladatok kiosztására. És zárásul egy fontos dolog: a közös megegyezés rendkívül fontos – minden kérdésben! Itt nincs leszavazás, hanem meggyőzés és konszenzus van, hiszen mindenkinek egyaránt fontos a haladás, és mindenki nyerni akar az összejövetelekből.

Szalai Gabriella www.tanuljtanulni.hu A „Sikeres tanulás” tréning hazavihető, dobozos változatát 3000 Ft kedvezménnyel vásárolhatod meg, ha rendeléskor az „impulzus” kódot írod a megjegyzés rovatba.

29

Az1. folytatás elfeledett Nikola Tesla A váltóáram, a rádió, a fluoreszkáló fénycső, a távirányítás, a robotika alapjainak megteremtésével, összesen több mint hétszáz találmányával, Nikola Tesla egyértelműen azok közé tartozik, akik a még napjainkat is jellemző technológiai forradalmat elindították. A feltaláló kortársai szemében gyakran egy őrült tudósként jelent meg, mai szemmel azonban a zabolátltan zseni egyetlen bűne, hogy messze meghaladta korát.

Tesla jóvoltából, a XX. század elején bekapcsolódhatott az első Niagara erőmű az Egyesült Államok villamosenergia-hálózatába. A közhangulatot jellemző szkepticizmus után, emberek tömegei élvezhették az olcsó energiát, így Tesla rendkívüli népszerűségre tett szert. Hírnevének köszönhetően egyre több támogatóra akadt az üzleti életben is, számos kitüntetésben részesítették, arca visszaköszönt a Time címlapján, s olyan neves tudóstársaitól kapott elismerő sorokat, mint Robert A. Millikan, William H. Bragg vagy éppen Albert Einstein.

Miért borult mégis a feledés homálya Tesla nevére, és mi lehet az oka, hogy számos technológiai újítását nem az ő nevéhez kötjük?

A válasz elsősorban abban a kísérletsorozatban rejlik, mellyel Tesla neve szinte ös�szeforrt, és amely talán a legtöbbet jelentette a feltalálónak. Tesla úgy gondolta, hogy képes energiát továbbítani vezeték nélkül, tetszőleges távolságokban, így biztosítva mindenki számára az ingyenes energiát.

1899-ben Tesla megkezdte magas feszültségű és nagyfrekvenciájú kísérleteit az újszerű energiatovábbítás megoldását keresve. Helyszínül Colorado Springset, egy száraz, félsivatagos területet választott, ahol az időjárási, éghajlati viszonyok miatt gyakran figyeltek meg nagy intenzitású villámokat.

Kísérleteinek kezdeti fázisában elsődleges célja a földi, és a légköri hullámok megfigyelése, illetve az úgynevezett Schumann-üreg vizsgálata volt (a Föld felszíne és a vezető ionizált réteg, vagyis az ionoszféra között lévő rezonáns üreget értjük Schumannüreg alatt). Ennek az egész Földet körülvevő üregnek a frekvenciája hét-nyolc hertz. Tesla elképzelése szerint, ha közel azonos frekvenciájú (tehát szintén másodpercenként

30

hét-nyolc ciklussal rezonáló) elektromágneses hullámot sugároz, akkor az közel veszteségmentesen továbbítható. Ugyanakkor, ha azt tekintjük, hogy a Schumann-üreget az az óriási energia táplálja, mely a villámcsapásokból ered minden másodpercben világszerte, akkor a közel hatvan kilométeres magasságban lévő ionoszférából megfelelő „antennával” energia nyerhető.

Tesla kifejlesztette ezt az eljárást Colorado Springsben, így hatalmas áram-, illetve feszültségértékeket kapott. A laboratóriumának antennájában végződő, kékes szikrák kisülésének hangja huszonöt kilométer távolságban is hallható volt. Tesla így sikerrel nyert energiát a föld hullámaiból, illetve ennek vezetéknélküli továbbítására vonatkozó kísérletei is eredményesek voltak. Laboratóriumától több kilométerre tudott lámpákat felkapcsolni, vezeték nélkül.

Kísérletei azonban nyugtalanító lehetőségeket, következményeket is előrevetítettek. A bolygónkon élő legtöbb emlős (beleértve az ember) agyhullámainak frekvenciája is hat-nyolc hertz közé esik. Ha elektronikusan befolyásolni tudnánk a Földet körülvevő rezonáló üreget, elképzelhető, hogy azzal közvetlenül a bolygón lévő biológiai rendszereket

befolyásolnánk, azaz közvetlenül hatnánk az emberek elmeműködésére. Tesla tudatában volt kísérletei esetleges következményeinek, ezért titokban tartotta felfedezéseit.

A zseniális feltaláló kísérleteinek következő helyszíne Wandercliff volt, ahol tervei szerint megépült volna saját rádióadója. Az ehhez szükséges anyagi javakat biztosító J. P. Morgannek ígéretet tett, miszerint elsőként sugároz rádióüzentet az Atlanti-óceánon túlra, a Brit-szigetekre. A torony építése közben érkezett a hír, hogy Guglielmo Marconi Teslát megelőzve, sikerrel továbbított hangot Angliába.

Miután Morgan azzal fenyegette Teslát, hogy kivonul az üzletből, a feltaláló nem rejtegette tovább forradalmi megoldásait. Fevázolta a globális energia- és távközlési rendszerére vonatkozó részleteket. Morgan bizalma megrendült a feltalálóban, nem hitt Teslának, miszerint villamos energia állítható elő a „semmiből”, ráadásul piaci érdekei sem kívánták, hogy továbbra is támogatásával segítse Teslát tervei megvalósításában. A wandercliffi kísérletek így kudarcba fulladtak. Az anyagi nehézségek ellenére, feltehetően Tesla maga állítatta le az építkezéseket. Attól tartott, hogy rossz kezekben pusztító fegyverré válhattak volna

XXXVI./7. tervei. Egyesek szerint azonban történtek kísérletek a komplexummal, valaki a toronnyal impulzushullámokat sugárzott szét. A kísérletek ideje alatt a legtöbb madár elhagyta a környéket és a halászok is arról panaszkodtak, hogy húsz-huszonöt kilométeres sugarú körben nem találtak halat. Ez magyarázatot adhat arra, hogyan „jelzik előre” az állatok a nagy katasztrófákat. A földrengésekhez, vulkánkitörésekhez hasonlóan, a kibcsátatott impulzushullámok is hatnak az emlősök alfahullámara.

A bankárok, pénzemberek sorra megvonták a Teslának adott anyagi támogatást, a sajtó Marconit ünnepelte a rádiózás megteremtéséért. Tesla kiszivárgott tervei, korát megelőző gondolatai miatt számos szakmai bírálatot kapott. Egyesek őrültnek tartották, aki tüzelőanyag, napenergia vagy szélenergia felhasználása nélkül kíván villamos energiát termelni. Ez ellentmondott a kor fizikájának, törvényeinek. A sors iróniájaként, negyven

évvel később, az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága kimondta, hogy a korábban Tesla asszisztenseként dolgozó Marconi lemásolta Tesla terveit, és tulajdonképpen Tesla találta fel a vezetéknélküli távközlést. Ez azonban Tesla halála után történt, a feltaláló meghiúsult tervei elhomályosították a korábbi eredményeket. Mind tudóstársai, mind a tudományok iránt érdeklődők lehetetlennek, nagyképű kijelentéseknek tartották Tesla nagyszabású, újító gondolatait. Nem telt el sok idő, miután Tesla a társadalom „ellenségévé” lépett elő. 1934-ben ugyanis a New York Times azt közli, hogy Nikola Tesla kifejlesztette az úgynevezett „halálsugarat”.

Folytatása következik...

Vezsenyi Balázs Felhasznált irodalom:

Nikola Tesla BBC Documentary:

The Forgotten Wizard;

Master of Lighting;

ProPályázatiProgressi o Alapí t vány 2009. évi di p lomaterv ösztöndí j a felhívás a 2009. évi diplomaterv ösztöndíjra A Pro Progressio Alapítvány 2001-ben alapította a Diplomaterv ösztöndíjat, amelyet évente a BME karonkénti két végzős hallgatója nyerhet el.

A pályázat célja olyan tehetséges fiatalok díjazása – max. 16 fő –, akik az ipar műszaki fejlesztését elősegítő, innovatív, újszerű, saját ötletet is tartalmazó diplomamunkát készítettek.

A pályázat részvételi feltételei: – a nappali tagozaton végzett pályázó az adott évben a diplomamunkát jeles eredménnyel megvédte – a témavezető javaslata a pályázatban való részvételre A pályadíj összege: 150 000 Ft/fő, amelyet a Kuratórium az általa felkért háromtagú bírálóbizottság javaslatai alapján ítél oda.

A pályázatnak tartalmaznia kell: – a diplomamunkát – egyoldalas összefoglalót a diplomamunkáról – konzulensek nevét – elérhetőséget (tel., e-mail), amelyen a pályázó az eredményről értesíthető – tanszéki igazolást a védés érdemjegyéről – témavezető ajánlását – opponensi véleményeket.

Beadási határidő: 2009. július 15.

A pályázatok leadási helye: Pro Progressio Alapítvány irodájában: BME V1. épület V. emelet 525.

A díjak átadására ünnepélyes keretek között a 2009/2010-es tanév alapítványi díjátadó ünnepségén kerül sor.

ProPályázatiProgressi o Alapí t vány egy éves doktorandusz ösztöndí j a felhívás a Pro Progressio Alapítvány egy éves doktorandusz ösztöndíjára a 2009. évben A Pro Progressio Alapítvány 2001-ben alapította az éves doktorandusz ösztöndíját, amelyet évente a BME azon max. négy doktorandusz hallgatója nyerhet el, akik a pályázat beadásától számított egy év alatt sikeresen befejezik és beadják PhD értekezésüket. Az Alapítvány előnyben részesíti a nemzetközi vonatkozásban is jelentős tudományos kutatói eredményeket.

A pályázat részvételi feltételei: – két idegen nyelvből legalább középfokú nyelvvizsgával rendelkezik – nemzetközi folyóiratokban megjelent vagy elfogadott tudományos publikációkkal rendelkezik – az illetékes doktori iskola vezetője javasolja a pályázót Az elbírálás során előnyben részesül, aki abszolutóriumát a pályázat beadásának évében vagy az azt megelőző évben szerezte meg, ill. doktori szigorlatát eredményesen letette.

A pályadíj összege: 120 000 Ft/hó 12 hónapra

A pályázatnak tartalmaznia kell: – PhD hallgatóként végzett munkájának és kutatási eredményeinek ismertetését (max. 3 oldalon), – a pályázó legfontosabb publikációinak a jegyzékét, – a pályázó rövid szakmai életrajzát (max. 1 oldalon), – az illetékes doktori iskola vezetőjének javaslatát, – a pályázó kötelezettségvállalását, hogy egy éven belül beadja az értekezést.

A pályázatok leadási helye: Pro Progressio Alapítvány irodáján: BME V1. épület V. emelet 525. Beadási határidő: 2009. július 15.

A kuratórium elnöke által felkért háromtagú bírálóbizottság javaslata alapján a Kuratórium dönt a négy ösztöndíj odaítéléséről.

A díjak átadására ünnepélyes keretek között a 2009/2010-es tanév alapítványi díjátadó ünnepségén kerül sor.

31

b4

SÉG Ô T E LEH N, ÉS…

J S SZÁMO Ú I Y 1741-E ANN

R, S-OT MOST A E V A K E FOL todat NY H

AHÁELD MEG A DJUIC REND

H ÍVD

bará s o e c i nélkül j dju í d i v t a ér sh Ft/perc 300 forinto g hónapi

3

A djuice folks szolgáltatásra régi és új djuice előfizetők is regisztrálhatnak. A djuice folks 3 hónapos havidíjmentes használata 2009. április 7. és május 31. között történő regisztráció esetén él. A 3 hónap letelte után a csomag havidíja automatikusan 300 Ft lesz.

A djuice folks szolgáltatás a vásárló által megadott 3 djuice-os mobiltelefonszám bármikori, Pannon hálózatáról történő hívását tartalmazza 3 Ft-os percdíjon. Regisztrálni a 1741-es számon, a Pannon üzletekben és a djuice.hu oldalon lehet. További részletek és feltételek a Pannon üzletekben, a 1220-as számon és a djuice.hu-n.