Page 1

2008. november

Lรกgymรกnyosi I-Q centrum

XXXVI./2.


Főszerkesztői köszöntő

How it’s made

November van, kiadjuk a félév utolsó számát, impiileg, jól. Közben pedig azon tanakodom, hogy felmerült-e már a Kedves Olvasóban, hogy hogyan is készül a Villanykar legjobb lapjának, a mi Impulzusunknak egy-egy száma. Milyen ötletek jönnek, ezekből mik azok, amelyek mennek is, és mik, amikből cikk is lesz? Remek, de mégsem minden alkalommal érvényes példát mutat erre aktuális számunk elkészülte – ami a köszöntő írásának idejében még nem ért véget. Kezdjük az elején! Szerkesztőségi gyűléseinken és azokon is túl ötleteltünk, hogy miről is írjunk. Na, nem azért, mert írói válságban vagyunk, hanem hogy mégis egy igényes, jól összerakott számmal jöjjünk ki. Vannak ugye olyan cikkeink, cikksorozataink is, amelyek minden számban megjelennek – gondolok itt a MusicManiara, Ut-

Nyereményjáték A nyári és októberi számunkban meghirdetett CD Projekt-nyereményjátékokon az alábbi olvasóinknak kedvezett a szerencse: Vacsora Gergely – Penumbra (PC-DVD) Magyari Gábor – Mass Effect-póló Jámbor Attila – Stranglehold (PC-DVD) Fábri István – Legjobb Választás goodie bag A nyerteseknek gratulálunk, nyereményeiket egyeztetés után a szerkesztőségben vagy az SCH előtt vehetik át. A következő játékunkat keressétek a lap hasábjain belül.

canevekre, tanárinterjúra –; általában ezek jelentik a legkisebb fejtörést számunkra. De még ebbe a kategóriába sorolnám a hirdetéseket is, amiből most is kaptunk néhányat, ezeket „csak” berakjuk, és kész. Az előzőek szellemében készítettünk interjút karunk új dékánjával, valamint folytattuk beszélgetésünket a Microsoft Magyarország vezérigazgatójával. Élménybeszámolunk energetikai fórumról, Csati és Ádám utánajárt az I épület melletti „nagy lyuknak” (az aktualitás jegyében), mcmacko és Georgie játékokat tesztelt, BaGe folytatta novelláját, és így tovább. Ezzel már majdnem el is értük egy „normál” impi terjedelmét, de – ahogy azt a T. Olvasó is észrevehette – most egy kicsit több oldalon jelentünk meg. A további tartalom három dolog eredménye. Az első egy tanulás-módszertani előadás volt, amin néhány hete vettünk részt, és annyira megtetszett, hogy fel is kerestük Szalai Gabriellát, az előadót, hogy ebből szeretnénk egy cikksorozatot is. Együttműködésünk eredménye már most is hasábjainkon köszön vissza. Szívünkben élénken él még a Qpa és minden más, amit magával hozott, így a mi kis Qportálunk [http://qpa.impulzus.com/ – a szerk] is. Sok olyan téma és ötlet maradt bennünk, amit idő híján nem tudtunk szavakba önteni. Most megragadtuk a lehetőséget, megírtuk, és meg is jelentetjük, jól. Így került hasábjainkra a QpafőrendezőCristointerjú, egy „szétqpázott” alaplap története és egy rövid betekintést nyújtó írás az idei Mátrix technikai újításairól is. Mivel a Qpából sosem elég, ezért átemeltünk né-

hány remekbeszabott cikket is az online különszámunkból. A harmadik rész kicsit izgalmasabb. Mint minden más öntevékeny körnél, így nálunk is az emberek öregednek, végeznek az egyetemmel, egyre kevésbé lesznek aktívak, így a szerkesztői gárda létszáma is félévről félévre csökken. Utánpótlás-keresésünk sikerrel járt, képeztük is újoncainkat heteken keresztül, majd egy próba elé állítottuk őket: készítsenek egy nyolcoldalas próbaszámot két hét alatt. Jelentem: sikerült, kiállták a próbát, és elkészült az Impike. Ebbe belekerült néhány olyan ígéretes írás, amiről úgy gondoltuk, hogy nem rejthetjük véka alá, a nagyérdeművel való megosztásra érdemesnek találtattak. És most újra itt vagyunk, egy éjszakányira a nyomdába küldéstől. Ez az időpont eléggé kötött és előre meghatározott, mégis jó (?) mérnökjelöltekhez méltóan halogattuk a munkát, egészen addig, amíg rá nem jöttünk, hogy kis híján „ránk szakadt az ég”. Dékány „felelőskiadóHK-elnök” Donát pedig már rágja a fülem, hogy átnézhesse a kész újságot. Mi is történik ilyenkor a Schönherz 819ben? Szati éjt nappallá téve tördel, Matyát nyúzom, hogy generáljon címlapot, Ádám még egyszer kikorrektúrázza a cikkek egy részét, lemming pedig otthonról igyekszik megtenni ugyanezt, csak az egész újsággal. És ez megy holnap délig garantáltan. Valahogy így készül el a szorgalmi időszak minden havában a mi lapunk, Kedves Olvasó.

Kovács Róbert – Rabbit Impulzus főszerkesztő

Hirdetés A társulat kulturális céllal alakult meg. Felelősséggel tartozunk a néző iránt, ezért fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a társulat politikai eszméket nem képvisel, nem teszi le voksát egyik párt mellet sem, ám nyíltan vállalt célja a társadalmi problémák megvilágítása. Mindenképpen szeretnénk ezt a célt anélkül megvalósítani, hogy a politikai befolyásoltság árnya vetüljön ránk. A társulat nemzetközi jellege miatt rasszizmusellenes darabot kínálunk első bemutatkozásunk alkalmával. A későbbiekben klasszikus és társadalmi problémákat feldolgozó előadásokkal próbáljuk élhetőbbé tenni a mai nézők számára a világot.

HITLER KOMPLEXUS

A nem távoli jövőben járunk… A történet egy fiúról szól, akinek nincsenek elvei, csak barátai, akik különböző nemzetiségűek. Ezeket a barátokat fenyegeti a kor betegsége: a gyűlölet. A gyűlölet és a közöny váltja egymást a világon. A fiú terápiát tart a barátainak, hogy könnyebben elviseljék a divat unott, hétköznapi végtermékét: a rasszizmust, melyről nem tudni, hogy honnan jön és merre halad. A baráti körbe egy új ember jön. Egy nő. A fiú beleszeret a nőbe. Imponálni akar neki. Férfi akar lenni. Új dolgot kezd érezni az emberek iránt: gyűlöletet. A fiú nem érti önmagát, és észre sem veszi, hogy a világ változóban van körülötte… Vajon meddig lehet gyűlöletben élni? És szerelemben? A szerelem mindent megold? Vagy egy idő után nekünk kell átgondolnunk a szerelmet? Két ember meg tudja-e tartani azt az életet egymás között, ami örök lehet és nem pusztít? Az érzelmi intelligencia képes-e a „lehetetlenre”, önmagunk megismerésére?

2

Előadás időpontok: 2008. december 12., 19.00 | 2008. december 17., 19.00

Jegyár: 1500 Ft, (Csoportos kedvezmény 10 főtől!)

Helyszín: BM Duna Palota, Budapest, Zrínyi u. 5.

Jegyrendelés: A 06 (20) 491 2101-es számon vagy a jegy@labanim.com címen.


XXXVI./2.

Tartalomjegyzék „Emelt fővel távozó hallgatókat akarunk…” 4 [...] Egy dékánválasztással később a kar vezetői bársonyszékét elfoglaló személy már más, a helyzet azonban mit sem változott.

A PPP következő állomása...

7

Mint azt mostanra már észrevehettétek, augusztusban az I épület melletti területen megkezdődtek a munkálatok egyetemünk legújabb létesítményén. A PPPkonstrukcióban készülő Q épületet a tervek szerint 2010 januárjában veheti majd birtokba a VIK és a GTK.

Interjú Drajkó Lászlóval Befutott Villanykarosok - Drajkó László Az előző számunkban indult beszélgetés folytatása

Tanár-diák és jel-zaj viszony az előadáson 12 Nemrégiben egy sok leveles flame árasztotta el a villanykar 2006-os évfolyamának levelezési listáit. A téma végül oda lyukadt ki, hogy azért nem halljuk az előadót, mert a hangosítással komoly gondok vannak.

14 16 18 19

Az idei Sziget fesztivál legalább ugyanolyan jó volt, mint az eddigiek. Hogy miért?

Trivium - Shogun Nagy magyarjaink

19 20

A magyar ipar kikerülhetetlen alakja Ganz Ábrahám, a méltán világhírű Ganz-gyárak alapjait lefektető vasöntőmester, a svájci, aki Buda díszpolgára lett. Ezúttal az ő történetét mutatjuk be.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara Hallgatói Képviseletének lapja.

XXXVI. évfolyam 2. (408.) szám. Megjelenik 2200 példányban. Lapzárta: 2008. november 2. ISSN 1418-0529 (Nyomtatott) ISSN 1588-0745 (Online) Cím: Impulzus szerkesztőség, Schönherz Zoltán Kollégium, 1117 Budapest, Irinyi J. u. 42., 819-es szoba E-mail: impulzus@impulzus.com WWW: http://www.impulzus.com/

A Gamer rovatot a

22

A nevem Feri. Inter Feri. Kapcsolatom a Csoporttal egy novemberi reggelen kezdődött, de most még csak október volt és az időbe fagyva lebegtem az I épület mellett sacc/kb 6 méter magasságban.

Best Of Qpa Egyszer volt, hol nem volt... 26 „A visszaköltözés óta nem volt ekkora élet…” 26 10

Karácsonyi játéközön A zöldenergia a legtöbb, mi adható? Bálint Ágnes emlékére Sziget 2008 – Ne Szigetelődj el!

A logikai áramkörök lázadása

A Qpa után egy hónappal az esemény főrendezőjével, Cristóval beszélgettünk.

Az alaplap Mit szabad és mit nem a Qpán? Mit szabad és mit nem a Qpa után? Enter the Matrix Várakozásainknak megfelelően

28 28 28 29 29

Impike LSD 52 Az egyetem atomdombja

31 32 33

Napjainkban Magyarországon hat nukleáris reaktor van: négy Pakson (ebből egy ugye nem működik), egy Csillebércen a KFKI-ban, és egy a D és az R épület sarkában.

Hogyan lettem BME-s diákká? Ubuntu Linux először, másodszor...

34 34

Felelős kiadó: Dékány Donát, a HÖK elnöke Felelős szerkesztő: Hamvas Mihály Főszerkesztő: Kovács Róbert IV. Vill. Főszerkesztő-helyettes: Szabó Ádám V. Vill. Olvasószerkesztő: Barkóczy Gergely VI. Vill. Tördelőszerkesztő: Szilágyi Attila II. Vill., Csatári Bálint IV. Vill. Mattyasovszky János V. Info. Címlap: Mattyasovszky János, Pintér Krisztián, Will Gábor Írták és szerkesztették: Barkóczy Gergely VI. Vill., Binszki Gergő IV. Vill., Csatári Bálint IV. Vill., Géczy Attila V. Vill., Kovács Andor II. Info., Kozma István IV. Vill., László Ákos III. Info., Lilik Ádám I. Info., Márton Sándor VI. Info., Nagy Zsolt II. Vill., Perlaky Zoltán V. Info., Pintér Krisztián I. Info., Rusz Ágnes , Szabó Ádám V. Vill., Szilágyi Attila II. Vill., Simon Dóra I. Vill. , Suba Gergely IV. Info., Varga Bálint András V. Vill., Vezsenyi Balázs II. Vill., Will Gábor V. Vill., Zovits Ádám III. Info. Köszönet illeti továbbá a következőket: Dr. Kemény Zsolt, Szalai Gabriella Valamint köszönjük mindazok áldozatos munkáját, akik segítettek ezen számunk elkészítésében! Szerkesztőségi gyűlés minden hétfőn 19.00 órától. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Az írások tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet!

támogatta.

3


Tanárinterjú

„DiInterjúplomás, emelt fővel távozó hallgatókat akarunk…” Dr. Vajta László dékán úrral Ahogyan két esztendeje előző dékánunk kifejtette lapunk hasábjain, a hallgatókért folytatott küzdelem mindennapos csatákat szül az egyetem falai közt. Egy dékánválasztással később a kar vezetői bársonyszékét elfoglaló személy már más, a helyzet azonban mit sem változott. Dr. Vajta Lászlóval, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar nemrégiben megválasztott dékánjával beszélgettünk. Hogyan mutatná be önmagát a hallgatóságnak? „Történelem előtti” időktől a Budapesti Műszaki Egyetemen vagyok. 1975-ben végeztem villamosmérnökként, gyakorlatilag azóta folyamatosan itt tevékenykedem, eltekintve azon időszakoktól, amikor külföldi egyetemen oktattam, dolgoztam. Egy átmeneti intervallumban, amikor kicsit kevesebbet foglalkoztam az iskolával, ipari cégek átalakításával és átszervezésével voltam megbízva. Régi motoros vagyok az IIT-n, ahol évekig tanszékvezető helyettes voltam, utána három évig lehettem a kar gazdasági dékánhelyettese. 2008. augusztus 1-jétől a Kari Tanács bizalmából vagyok a kar dékánja.

szorításban vagyunk tehát, a hiányos előképzettség és a motiválatlanság révén. A helyzet változtatására irányuló „harcot” is kétféleképp értelmezem. Harcolunk azért, hogy minél több jó hallgatónk legyen, és harcolunk, hogy minél jobb körülmények között tudjanak tanulni a diákjaink. Az első küzdelemben a HK-val közösen próbálunk érdeklődést gerjeszteni a szakma iránt, például oly módon, hogy visszajárunk a középiskolákba. A körülmények javításának fontos lépéseként pedig a fiatal, új hallgatóinkat kell átsegíteni a beilleszkedés nehézségein. A tankörrendszerrel és a fizika előkészítő szervezésével is ezen célokat szeretnénk szolgálni.

létrehozni, ahol az emberek megismerik egymást, barátságok születnek. Ehhez két dolog kell, találkozóhely és idő. Ezt mi órarendi keretek között biztosítjuk, és ha már a diákok összegyűltek, töltsék az időt hasznosan, jelenleg a fizika előkészítővel. De maga a rendszer nem a fizikáról vagy a digitális technikáról szól, hanem a hallgatói közösségekről. Meg kell mondanom, kevés olyan dolgot sikerült kitalálnunk eddig a karon, amiben ennyire nagy volt az összefogás; a tanszékek, az oktatók, a hallgatói képviselők mind egyöntetűen támogattak. Ha kiderül azonban, hogy a rendszer nem jó, akkor változtatni fogunk rajta.

Ön a tankörrendszerek nagy híve. Mit érdemes a tanköröket érintő változtatásokról tudni?

A Kari Tanács nemrég hozott egy olyan határozatot, miszerint a tankörrendszer nem egy, hanem négy féléves program.

Nagyon szép emlékeim vannak a saját egyetemi éveimről, barátságokról, tanköri rendezvényekről, társaságról. Manapság azt tapasztalom, hogy felsőbb évfolyamokban az ember bemegy egy szaktárgy előadására, és az ott ülő 50-60 ember nem is ismeri egymást. Akár egy házi feladat erejéig is nagy kihívás őket kooperációra bírni. Szerencsére a villamoskari kollégiumnak a közösségformáló ereje a mai napig nagyon jó, és fel is értékelődött, talán annak is köszönhetően, hogy a többi kapcsolatépítési lehetőség már elcsökevényesedett az egyetemen. Márpedig ha az emberek ismerik egymást, tudnak egymásnak segíteni, emberileg és szakmailag is. Amikor elkezdtünk a tankörrendszerről gondolkodni, az vezérelt, hogy olyan közösséget segítsünk

Ennek a rendszernek elsődlegesen nem az a szerepe, hogy fizikát oktasson, hanem hogy minden egyéb kérésnek és kérdésnek fóruma legyen, összekovácsolja az embereket. El tudom képzelni, hogy második félévben például digitális technikát oktassunk, vagy bármi olyat, amire szükség van. Amikor a hallgatók találkoznak egy újabb kritériumtárggyal, akkor azt úgy élik meg, mint egy elvégzendő feladatot. Fontos megérteni, hogy a kritériumtárgy, azaz a tanköri foglalkozás nem feladat, hanem lehetőség. Lehetőség, amihez a kar időpontot, oktatót és termet biztosít a kötelező tanterven felül, hogy a hallgatók az akadályokat minél könnyebben vegyék. Távlati terveink közé tartozik az is, hogy a jelenleg

Hogyan alakult az élete, amióta dékán lett? Hogy sikerült a feladataiba belerázódni? Tanulok. Ez az időszak így fog eltelni. Tapasztalatokat, információkat gyűjtök, hiszen más munkakör ez, mint az eddigi gazdasági pozícióm. Főleg azért, mert az új rektorunk által kialakított egyetemi vezetésben a karok dékánjai bizonyos rektorhelyettesi feladatköröket is ellátnak projekt jelleggel. A karunk dékánjának egyik feladata pl. az egyetem energiaracionalizálási kérdéseinek megoldása. De fontos az innovációs és tudástranszfer tevékenységek egyetemi szintű koordinálása és a Gazdasági és Műszaki Főigazgatósággal különleges együttműködésben az opponensi szerep elvállalása is. Ezek a feladatok túlmutatnak a dékáni hatáskörön, de az egyetemi szintű kérdésekről jobban is vagyunk informálva, mint a korábbi dékánok. Az előző dékáninterjúnk címe „Mindennapos csaták a hallgatókért!” volt. Hogyan lehet ma a hallgatókért küzdeni? A hallgatói létszám önmagában egy abszolutizált és költségvetési szempontok által motivált cél. Vannak természetes demográfiai folyamatok, melyek következtében a belföldi hallgatók száma csökken. Az igazi probléma inkább ott keresendő, hogy gondok vannak a közoktatásban. A jelenleg felvételiző hallgatók előképzettsége rosszabb, mint tíz évvel ezelőtt, és ez kettős gond. Egyfelől nehezebb a beilleszkedés és nagyobb a lemorzsolódás. Mi nem kudarcélménnyel, csalódottan, hanem diplomás, emelt fővel távozó hallgatókat akarunk az egyetemtől elbocsátani. Másfelől hiába van kormányzati szándék a műszaki területen a diplomások számának növelésére, ha a közoktatásban a szakma iránti érdeklődést keltő tárgyakat nem jól tanítják. Kettős

4


Tanárinterjú ad hoc módon szerveződő zárthelyi előtti konzultációkat is e keretek közé tereljük. Gyakran hallani olyan nézőpontról, hogy a felvett hallgatók száma az állami támogatások, azaz „fejkvóta” miatt is fontos. Az anyagias szemléletet és a minőségi oktatást hogy lehet ön szerint összeegyeztetni? Nem annyira egyértelmű a kapcsolat a hallgatói létszám és az egyetem általános finanszírozási helyzete között, mint azt sokan feltételezik. Nem kapunk a hallgatók után csekkszelvényt egy félévnyi állami támogatásra, amit utána összegyűjtünk, mint az ebédjegyet, bevisszük a hivatalba és leszámítoltatjuk. Persze tagadhatatlanul van egyfajta ilyen összefüggés is. Az egyetemnek sokkal nagyobb érdeke fűződik ahhoz, hogy a hallgatók sikeresen, abban a menetrendben végezzék a tanulmányaikat, amit a mintaterv mutat nekik. Kevesen gondolnak arra, hogy amikor pótzárthelyire mennek, azzal pluszköltségeket okoznak az egyetemnek. Egy keresztfélév, egy elhúzódó képzés a költséghatékonyság szempontjából jóval nagyobb terhet jelent, mint a hallgatósági létszám kisebb mértékű fluktuációja. Persze ha ez a létszám lefeleződne, akkor már gondban lennénk. A „kreditrendszer csapdájáról” mit gondol? A hallgatók nincsenek motiválva (az ösztöndíjat leszámítva) a kettesnél jobb jegy megszerzésére, például egy nehezebb tárgy esetében… A kérdésben megjelenik a „nehezebb tárgy” fogalom, és már ez egy borzasztó nagy hibára utal. Elvileg a kreditrendszer alapja az, hogy a kreditpont és az annak megfelelő munka össze vannak rendelve. Inkább az volna a helyes, ha a megközelítésben a szeretem-nem szeretem, érdekel-nem érdekel fogalmak volnának mérvadóak. Sok feladatunk van a homogenizálás, a követelmények tantárgyszintű egységesítésének körében, illetve megfogalmazásában. Ezt oktatásracionalizálásnak hívják. Másik oldalról én annak örülök, ha a hallgató minél jobb eredményt akar elérni, nem a jegyért, hanem a tudásszintért. Ha pedig valaki megfelel a követelményeknek, akkor már használható tudást kapott, sajátított el. Ebből a szempontból máris végtelen nagy a különbség az egyes és a kettes között. A csapdát pedig abban érzem, hogy túlságosan lecsökkent a sikertelen tárgyfelvételhez kapcsolódó kockázatok szintje, könnyű a keresztfélév. A laza előtanulmányi rend lehetőséghalmazában a hallgatónak könnyű önmagával elhitetni, hogy nem is történt olyan baj. Ez a lemaradáshoz, időhiányhoz, az előtanulmányi rend zavaraihoz, elkeseredettséghez végül a teljes motiválatlansághoz vezet... Márpedig a motivációt fenn kell tartani. Ennek két eszköze van: jutalmazás és szankció. Ezek arányát kell megtalálni. A

XXXVI./2. helyes arány akár a hallgatói „szabadságjogok” korlátozását is jelentheti: az óralátogatási kötelezettségek, a követelmények ellenőrzésének komolyan vételét, az előtanulmányi rend szigorítását… csúnya dolgok ezek egy dékán szájából, de a hallgatókra az első szemeszterekben rászakadt nagy szabadságérzés feldolgozását segítenünk kell. A karunk szerencsés helyzetben van, mert ezekben a nem mindig népszerű intézkedésekben hosszú évek óta jó együttműködő partner a Hallgatói Képviselet. A kreditrendszer jó dolog, de nem azért találták ki, hogy tetszés szerint tologassuk tanulmányainkat, hanem azért, hogy a más intézménnyel lezajló hallgatócsere kön�nyebb legyen. Mi belül kicsit túlhajtottuk a szabadságjogainkat, máshol ez nem így van. Szeretnénk később finoman szigorítani a belső játékszabályokon. A most induló MSc képzés indulásáról milyen információval tud szolgálni? Kialakultak már keretlétszámok? A HK felmérésére tudok támaszkodni. Februárban szakonként durván 100-100 hallgatóval számolhatunk. A most végző BSc-sek szinte kivétel nélkül folytatják tanulmányaikat. A kapacitásunk ezen értékeknél nagyobb, de a tavaszi-őszi indítás lehetősége már szeptemberben újabb 100-100 hallgató belépését fogja jelenteni. Szakonként összesen egyébként kb. 300-300 hallgató képzésére vagyunk felkészülve. Lesz különbség a tavasszal és az ősszel kezdődő MSc képzés között, vagy hasonlóról beszélhetünk, mint az ötéves képzés esetén a szakirányos keresztbecsatlakozás? Ez nem keresztbecsatlakozás, hanem két teljesen egyenértékű képzés, ennek értelmében tökéletesen ugyanazok a tárgyak és minden más is. Van egy minimális kreditpont-aszimmetria a félévek között, de összességében egyforma képzésről beszélünk. Ha saját gyermekemnek kéne tanácsot adnom, hogy mikor kezdjen, neki sem tudnék határozott tanácsot adni.. A programjában kiemeli a kutatás-fejlesztés szerepének fontosságát. Hogyan látja a K+F központok helyzetét hazánkban? A villamosmérnökség és informatika összemosódó határterületén komoly kapacitással rendelkező ipari kutatóintézetek alakultak Magyarországon. Karunk e szervezetekkel jó együttműködést alakított ki. Autóipar, beágyazott rendszerek, mikroelektronika… persze ezek csak kiragadott példák. Pillanatnyilag a vállalatok arra panaszkodnak, hogy jelentkező hiányában nem tudnak elég embert felvenni. A kar hallgatói, ha elsajátítják a tudást, amit mi szeretnénk átadni, akkor állásgondokkal nem fognak küzdeni. A kutatási tevékenység fejlesztésében alapvető cél, hogy a piacon jobban hasznosuló, és nemcsak szakmailag, hanem piaci és

értékteremtő szinten is kiemelkedő eredmények szülessenek. Ennek érdekében finanszírozási, szervezési és szakmai kérdésekkel egyformán foglalkozni kell. Finanszírozás szempontjából szerencsések vagyunk, mert az uniós országok között is kiemelkedő az innovációs törvényünk, amely adótechnikai kedvezményeket ad a kutatási kezdeményezéseknek, de fontosak a kutatási-fejlesztési pályázatokon elnyert támogatások is. Szervezetileg támogatni kell a kutatási kapacitások koncentrálását, és mivel a tanszékstruktúra elsősorban oktatásszervezésre épül, ezt a tudásközpontok létrehozása biztosítja. Ezek a központok tanszéki határokon átnyúló mátrixszervezetek, melyek akár több kar több tanszékének erőforrásait integrálják. 2009. január 1-jétől több, korábban egyetemi szintű szervezet a karunkhoz csatolva fog működni. Az olvasók nyilván tudják, hogy a kar 10 tanszékből áll, januártól öt további szervezeti egység csatlakozik hozzánk. Ezek az Informatika Központ, amely nem klasszikus tudásközpont, de ha úgy tetszik, a tudásközpontok csirájának is nevezhető, a Mobil Innovációs Központ, az ETIKK, az IT2 és az Egészségügyi Mérnöki Tudásközpont. A tudásközpontok saját bevételből, magukat kutatási eredményekből finanszírozni képes szervezetekként működnek, vállalati és állami támogatással. Egyfajta hallgatói kutatóközpont is foglalkoztatja a fantáziánkat az említett kereteken belül, de egyelőre ennek a pontos formáján még gondolkodunk. Az új szervezeti struktúrát a novemberi Kari Tanácson előterjesztett kari SZMSZ fogja rögzíteni… Ez nagyon izgalmasan hangzik. Mikorra lehet ebből valóság? Most az elsődleges feladatunk az, hogy a hozzánk kerülő tudásközpontokat integráljuk a karba. Miután ez megtörtént, utána nyitnánk új szervezetek, csoportosulások felé, és ebben a második hullámban gondolnám a hallgatói tudásközpont megvalósítását. Becslésem szerint ez nagyjából a jövő év első negyedévének végére realizálódhat. Úgy tudom, hogy dolgozott Németországban kutatóként, és tanított is. Mit gondol, a híres német precizitás nálunk mennyire honosodott meg? Milyen messze vagyunk nyugattól? Szakmai és műszaki színvonalban nem látok jelentős különbséget, a szokásoknál, a szocializációs eredetű reflexeknél már inkább. Nagyon komolyan hiszem, hogy európai mértékkel mérve is egy nagyon magas szintű és magas szakmai színvonalat képviselő egyetemen tanulnak. Azt gondolom, hogy ebben megerősíthetnek azok a hallgatók, akik a német képzés keretében kint töltenek egy félévet Németországban. Azért vannak hátrányaink is, talán furcsa, hogy ezt mondom, de az egyik legnagyobb probléma nem szakmai, hanem a nyelvi nehézsé-

5


Tanárinterjú gekkel kapcsolatos. A kar vezetése szeretne ezen segíteni, például felvételi előkészítővel, ahol fölkészítjük leendő hallgatóinkat a szakmai tudás bővítése mellett az idegen nyelvű (pl. német képzéses) tanulmányaikra. Ami a precizitást és a szervezési kérdéseket illeti, tanulnunk nem szégyen a jobbaktól. Szervezési vonatkozásokban nagyon sok tanulnivalónk van a többi európai egyetemtől. E tapasztalatok egy része azonban olyan, aminek átvétele jelenleg valószínűleg „kiverné a biztosítékot” a hallgatóinknál. Mit szólnának például, ha holnaptól egy nehéznek tartott tantárgyból jó előre meghirdetnénk a vizsga időpontját, de csak ez az egy alkalom lenne évente, és vagy sikerül, vagy nem? Ez rutinszerű eljárás a külföldi egyetemeken. (Persze szögezzük is le a félreértések elkerülése végett, eszünkben sincsen itthon bevezetni ezt a rendszert).

az Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék, valamint az Elektronikus Eszközök Tanszék, és oda költözik a Villamosmérnöki Kar Dékáni Hivatala is. Maga az épület 2010 januárjában nyitja meg a kapuit. Az ezt megelőző évet a V1 felújítására szánjuk. A hallgatókat érinti, hogy a Q épületben két nagyelőadó létesül, melyek kiváltják az eddigi E épületi és a Stoczek épületi előadók használatát. A mínusz egyes szinten kialakul egy négy helyiségből álló alaplabor, melyek eddig tanszékeken voltak elhelyezve, ezenkívül a földszinten lesznek a nagyjából 100 fő befogadására alkalmas termek, melyek főként a szakirányos közös tárgyaknak adnak otthont. A tanszékeken felszabadult laborhelyiségekben is kialakítunk 30-35 fős szemináriumtermeket, melyekben a tanszékhez kötött MSc szaktárgyak kapnak helyet.

Egy huszárvágással kérdeznénk rá: mit tudhatunk a Q épületről?

Az egyetem jelenleg is vizsgálja a hasznosítási lehetőségeket. Rendkívül bonyolult joghelyzet áll fenn, hiszen az épület tulajdonosa az állam. Vagyonkezelői joga van ugyan a BME-nek, de ez nem teszi lehetővé, hogy kiírjuk rá: Eladó! Ezenfelül az épület osztatlan telket alkot a V1-gyel, a Goldmann-nal és a Kármán kollégiummal. A saját hasznosítás az elsődleges cél, pl. kollégiumként vagy akár kutatóközpontként, és tantermekre is szükség van – de az épületet mindenképpen fel kellene újítani. Jelenleg ennek forrása nem biztosított.

A V2 épületet kiürítjük, a V1 épületet pedig felújítjuk, és az I épülettel, továbbá az épülő Q épület egy részével együtt szeretnénk, ha a kar e három helyen üzemelne. A V1-ben marad a Villamos Energetika Tanszék, ide költözik teljes egészében a Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék, valamint az Elektronikai Technológia Tanszék, melynek technológiai része a költözést követően az összes uniós és egyéb szabályzatnak meg fog felelni. A Q épületbe kerül

Ezek után mi lesz a V2 épület sorsa?

Ezüstember arany szívvel

Október 28-án az I épület egy élménybeszámoló interjúnak adott otthont, ahol karunk olimpikonjával, Cseh Lacival beszélgettek a Diák Sport Kör szervezésében. Mikor megérkeztem az épületbe, kicsit meglepődtem, hiszen egész sokan összegyűltek, hogy hallhassák és láthassák háromszoros ezüstérmesünk élménybeszámolóját. Szintén meglepő volt, hogy a látottak alapján nemcsak villanykarosok értesültek az eseményről, hiszen érkeztek hölgyek az építészkarról is szép számmal. Szerencsésnek vallhatom magam, hogy már többszörösen beszélhettem Lacival, hiszen bizonyos előadásokra együtt járunk. Gondold csak el, minden reggel korán 5 órakor kelsz, hogy le tudj úszni délig 8 kilométert, hogy aztán ki tudd pihenni magad a délutáni újabb 8-ra, és emellett még próbálj meg bemenni előadásra vagy gyakorlatra. Ehhez hozzájön az is, hogy az edzőtáborok általában a vizsga-

6

időszakban vannak. Nem tévedés, Laci ezt csinálja rendületlenül. Az élménybeszámolóra mérnöki pontossággal érkezett, bár az igazat megvallva nem lehetett nehéz, mivel a beszámoló előtt az épületben írt pszichológia ZH-t. Az olimpia előtt készítettünk vele mi is egy interjút, ezért az ott elhangzottakat inkább nem ismételném meg, csak néhány érdekesebb kérdést emelnék ki. Még az olimpia ideje alatt volt szó arról, hogy azért születhet ennyi világrekord az uszodákban, mert a medencék jóval mélyebbek voltak. Ezzel kapcsolatban felvetődött egy kérdés, erre azt mondta, hogy már mikor beugrott a medencébe, érezte, hogy ez egy „gyors medence”. Bár abban kételkedett, hogy lettek volna olyanok, akiknek ez másokhoz képest előnyt jelentett volna.

Az ön szakterülete a gépi látás és a képfeldolgozás. Várható-e valami nagy dobás a szakterületen a közeljövőben? Azt, hogy robbanásszerűen növekszik az igény ezen eszközökre, az elmúlt évek kitűnően bizonyították. Gondoljunk például a terrorizmus által is katalizált biometrikus azonosító rendszerek fejlődésére, a viszonylag jó hatékonyságú és nagy biztosságú arcképfeldolgozó szoftverekre. De ami önmagában is nagyon izgalmas, az a szándék felismerésére is képes arcképfeldolgozó eszközök használata. Ahol ezek mellett is nagyon jelentős változást jósolható, az az ún. segített életvitel területe. Nagyon sok mindent takar ez a fogalom, kezdve a vezetést segítő berendezésektől az autonóm járműveken át egészen a betegségek diagnosztizálásáig. Nagyon erős összenövést várok a számítógépes grafika, a mesterséges intelligencia, a virtuális valóság és a képfeldolgozás területein. Ez az összeolvadás további új tudományos megközelítéseket fog igényelni. Képfeldolgozásban és vizualizációban a 3D világ képének feldolgozása és valósághű megjelenítése hozza majd az igazán nagy áttörést.

Géczy Attila, Szabó Ádám, Szilágyi Attila

Az egyik hallgató megkérdezte, hogy volt-e már Balaton-átúszáson. Persze a válasz frappánsan érkezett: 1 óra 6 perc volt annak idején a szintideje. Ezzel kicsit ledöbbentette a hallgatóságot, aztán hozzátette, hogy ezt még 15 éves korában úszta. Mesélt arról is, hogy ott lehetett Vajda Attila kenu 1000 m-es győzelménél, és hogy ez is egy hatalmas élmény volt számára. Azon pedig nem bánkódik, hogy az ezüstök nem csillognak olyan fényesen, hiszen neki az a fontos, hogy mindent megtett, amit lehetett. És ezen eredményével megcáfolta azon amerikai kritikusokat, aki még a döntőbe se jósolták őt az olimpia előtt. Miután véget értek a számai, egy napon keresztül muszáj volt pihennie a hatalmas terhelés miatt, majd hamar haza kellett utaznia, így a vízilabda válogatott sikereit már sajnos nem élhette át a helyszínen. Összességében a hallgatóság is nagyon szimpatikusnak találta Lacit - ahogy fogalmazott, ő is csak egy diák a sok közül itt az egyetemen. Csak hát bizonyos számokban nála nincs jobb úszó Európában, és a világon is csak egy, de remélhetőleg már nem sokáig…

Andor


XXXVI./2.

A PPP következő állomása... — épül a Q épület

Mint azt mostanra már észrevehettétek, augusztusban az I épület melletti területen megkezdődtek a munkálatok Egyetemünk legújabb létesítményén. A PPP-konstrukcióban megvalósuló Q épületet a tervek szerint 2010 januárjában veheti majd birtokba a Villanykar és a GTK. A beruházás részletein kívül az egyetem épületeinek állagáról és sok más érdekességről is kérdeztük Péhl Gábort, a Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság Beruházási és Karbantartási Osztályának igazgatóját. Milyen feladatok tartoznak a Beruházási és Karbantartási Osztályhoz? Az osztály az Egyetem összes épületének műszaki működtetésével kapcsolatos feladatokat látja el. Alapesetben ez két fő részre osztható. Az egyik feladat a közvetlen karbantartással kapcsolatos, például a csöpögő radiátorok megjavítása, a kiégett neonok cserélje, a liftek üzemeltetése. A másik az ezeket meghaladó, nagyobb horderejű beruházási, felújítási, rekonstrukciós munkálatok, költözés vagy funkcióváltozás miatti teremátalakítások, PPP-programok és egyéb beruházások szervezése. Mit tudna elmondani az épületek állagáról? Az Egyetem épületállománya három, elég jellemző időszakban épült. Élettartamuk méretezése tekintetében ezek nagyjából egyszerre jutnak el abba a stádiumba, hogy műszakilag aggályossá válik a helyzetük. Mostanra az I épületet leszámítva gyakorlatilag az összes épületünk komoly felújításokra szorul. Noha az Egyetem erőihez képest igyekszik erre pénzt fordítani, de leginkább csak tűzoltás jellegű munkálatokra van lehetőség, mely az épületállomány színvonalának fenntartásához sem elegendő. A műszaki állapot összességében nem méltó egy műszaki egyetemhez, az pedig kevéssé vigasztaló, hogy az ország többi egyeteme is hasonló vagy ros�szabb cipőben jár.

tében, de a károsodások egy része a beruházást megelőzően is az épületen volt. Azt, hogy a repedések számának szaporodását és az egyéb szerkezeti problémák felelősségét hogyan lehet szétválasztani korábbi hibáktól, és a beruházóra, kivitelezőre vagy biztosítójukra áthárítani, valószínűleg a jövő év elején kezdődő hosszadalmas szakértői egyeztetési eljárás dönti el. Milyen kereteket fordíthat a GMF az épületek megőrzésére, javítására? A közvetlen karbantartási munkákat a központi karbantartó üzem végzi, erre durván évi 250-300 millió forint jut. Ennek is közel egyharmadát az informatikai épület műszaki fenntartása viszi el. Ezt leszámítva megközelítőleg 200 millió forint az a keret, amiből az egyetemnek a teljes karbantartási munkáit egy évben el kell látnia.

erre nem lenne alkalmas. Az üzemeltetési költség két dolog miatt magas. Az egyik a hűtő-fűtő-szellőztető-légkezelő rendszer, a másik az, hogy ez az egyetlen igazán korszerű, modern épületünk, és az Egyetem igyekszik ezt fenntartani, megpróbálja biztosítani a minimális állagromlást. Itt is gondok lesznek azonban a közeljövőben, mivel a tizedik év után már sajnos jönnek elő bizonyos problémák a tetőszigeteléssel, a jelenlegi fűtési-hűtési rendszerrel is. 20092010-ben itt is komoly rekonstrukciókat kell megindítani az amúgy is szűkös beruházási forrásainkból. A rendelkezésre álló keret hogyan kerül megállapításra? A Karbantartó Üzem évente összerakja azokat a munkálatokat, amikre feltétlenül szükség van, amik nélkül megállna az Egye-

Nem képezik ezek a Világörökség részét? Nem kap az Egyetem támogatást a felújításukra? Ezt a jogszabály nem épületekre lebontva határozza meg, hanem a Duna-parti látkép egészét tekintve. Támogatást igazából kapunk is erre. A K épület tetőfelújításának ebben az évben zajlott üteme során a tetőszerkezetének 1/8-a került cserére, ez kb. 200 millió forintba került. Ehhez 75 milliót kaptunk a Kulturális Örökségvédelmi Hivataltól, a többit saját forrásból kellett biztosítanunk. A Ch épületet a metróépítés megrongálta. Ennek a helyreállítását az állam fogja állni? A Ch épület már a metróépítést megelőzően is eléggé rossz állagú volt. A metróépítők olvasata szerint olyan nagy változás nem történt az állagában, a mi olvasatunk szerint azonban állapota és műemléki jellege miatt fokozottan figyelni kellett volna rá. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen habár sok kár keletkezett a metróépítés következ-

Ez a szükséges forrásnak csak egy része, ami azt jelenti, hogy a klasszikus tervszerű megelőző karbantartás (TMK) helyett gyakran csak hibaelhárításra tudunk költeni, ami hosszú távon nem biztos, hogy az olcsóbb megoldás. Nem tudunk mindenhol festeni, a rozsdás kerítéseket kijavítani, nem, vagy csak igen kis mértékben lehetséges a korrodált vagy elrohadt, rossz hőszigetelésű ablakok cseréje, és sajnos esetenként konzerválódik az igencsak pazarló világítási és fűtési rendszerünk is. Miből fakad az I épület ilyen magas fenntartási költsége? Jelenleg ez az egyetlen épület, amit nem az egyetem, hanem egy külső cég üzemeltet, mivel a jelenlegi személyi állományunk

tem (például vizesblokkok, liftek, ÁNTSZengedélyekhez szükséges dolgok stb.) Ezek után nem sokkal jön a piros vonal, az ez alatti munkák sajnos évről évre halasztásra kerülnek. A beruházási, felújítási, átépítési részre fordítható összeget minden évben a Szenátus hagyja jóvá, ami évente 500 és 1000 millió forint közötti összeg. Az Egyetem állagromlásának megállításához durván évi 2 milliárd forintra lenne szükség, ebből tudnánk megkezdeni a műszaki állapot fokozatos javítását. Ez az összeg persze az álom kategóriába tartozik, jelenleg az 1 milliárd sem elérhető. A saját keretet szerencsés években kiegészítik támogatások: a műemlék épületeknél, például a K-nál a Kulturális Örökség-

7


védelmi Hivatal a tető rekonstrukciójának volt részese, de a Minisztériumtól is kaptunk a 2008-as évre 100 millió forintot a Martos kollégium felújítására, és további ígéreteket is vannak. A Minisztérium megítélt 20082010 évre összesen 1,9 milliárd forintot a K épület alagsorának megerősítésének soron következő ütemére is, mely munka finanszírozása nagyságrendjénél fogva kifejezetten állami feladat. Uniós pályázati pénzeket nagyon nehéz bevonni, mivel egyrészt eleve elenyésző a felsőoktatási céltámogatás, másrészt az Egyetem sok tekintetben nem felel meg a különböző kiírási feltételeknek, pl. a központi régióhoz tartozunk, a fűtési rendszerünk bár elavult, annyira azért nem korszerűtlen (pl. nem fával fűtünk), így nem tudunk magas értékelési pontszámokat elérni. A tavalyi évben próbálkoztunk már az E épületre is pár száz millió forintot pályázni, de a K épületen kívül az egyetlen beruházási terület, amire jelentős támogatást tudtunk szerezni közelmúltban, az a PPP-konstrukció volt. A teljes képhez azért hozzátartozik, hogy néhány tízmilliós céltámogatást minden évben meg tudunk szerezni, pl. IKMA, Pro Progressio, de ez is csak csepp a tengerben. Mit tud elmondani a Tüskecsarnok helyzetéről? Még a világkiállítás meghirdetésekor kezdték építeni az ELTE és a BME sportlétesítményének területén belül. A kiállítás végeztével ez az épület sportcélra lett volna hasznosítva a két egyetem részéről közösen. Sajnos 1998-tól az állam felfüggesztette a programot, és a beruházás leállt. A sportcsarnok és az edzőterem épületek 50 százalékos készültségben maradtak, a mellette levő uszodának szánt gödör pedig több mint tíz éve 10 százalékon áll. A befejezésre tett kísérletek mind elhaltak, a két egyetemen pedig rajta maradt az épületegyüttes és az ezt környező terület a jelenlegi állapotában. Ez komoly infrastrukturális gondokat is eredményezett, hiszen az építkezések miatt elbontott létesítmények hiányában most nincs rendes öltöző, WC kialakítva. Az ELTE és a BME 2005-ben kezdeményezte a kormánynál a helyzet feloldását, és 2006-ban átadta a vagyonkezelési jogot a Nemzeti Sporthivatalnak azzal a feltétellel, hogy ha elkészül,10 %-os kapacitásértékig használhatjuk a sportingatlanokat. Azóta az ügy elveszett a bürokráciában, a hivatal megszűnt, a jogutódja is átszervezésre került, jelenleg az Önkormányzati Minisztérium Sport Szakállamtitkárságához tartozik. Nemrég kiírtak egy pályázatot ennek az épületegyüttesnek a hasznosítására, erről a hírekben is lehetett hallani. A pályázat nyertese a Kész Holding Zrt. érdekeltségébe tartozó cég lett, de nem sportcélú beruházással, hanem egy konferencia-központ

8

kialakításával indult. Emiatt az egyetemek tárgyalást kezdeményeztek kompenzációs jogosultságuk alapján, hiszen sportcélú fejlesztéseiket a programváltozás miatt másként kellett volna megoldaniuk. Ezek a tárgyalások nem vezettek eredményre, mely vélhetően több más ok mellet közrejátszhatott abban, hogy az MNV Zrt. végül is a pályázatot eredménytelennek nyilvánította. A Kármán Tódor Kollégium volt az első PPP-konstrukciókban felújított épület, amit követett a Schönherz, és a Q épület is hasonló csizmában jár. Mi az, ami ezekben közös? Az Oktatási Minisztérium ajánlotta fel a PPP-s felújítási (ill. új beruházási) programokhoz történő csatlakozás lehetőségét. Az Egyetem már ekkor is jelezte, hogy ezzel a konstrukcióval lehetnek problémák, el lehetne képzelni ennél jobb megoldásokat is, és kisebb korrekciók valóban történtek. Beruházási források hiányában, több más egyetem mellett, nekünk sem nagyon volt más lehetőségünk, mint részt venni a PPP-s programban. Tény, hogy mikor ezek indultak, még nem volt előzményük, nemcsak a Műegyetemen, hanem az ország többi ilyen kollégiumi rekonstrukciós programjánál sem. Az már akkor is látható volt, de mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy az egész projektre ráfért volna egy hosszas, egyéves egyeztetés, igényfelmérés, ahol a műszaki tartalom és egyéb feltételek tisztázása is lezajlott volna. Akkor az Egyetemnek hetei voltak arra, hogy beleugorjon ebbe a több milliárdos programba. Ugyanakkor két oknál fogva nem tehettük meg, hogy ebből kimaradunk. Az egyik, hogy a minisztérium korábban egyes programokra pályázható felújítási kerete a PPP-programokra ment volna el, nem marad más forrás ezek lefolytatása után, kiürül a kassza. A másik, hogy az Egyetemek ilyenkor egymástól tudják elvonni a forrásokat. Ha valamelyik Egyetem kimarad, akkor egy másik viszi el a központi támogatási lehetőségeket. Mi a PPP-konstrukció lényege? A kollégiumok felújításánál a legfontosabb pont, hogy az Egyetem egy fillért sem ad a felújításra, csak egy programot állít ös�sze. A pályázó azzal pályázik, hogy vállalja a felújítást, és ezt követően meghatározott időtartamig (nálunk 20 évig) üzemelteti az épületet, és ezért éves díjat szed. Ezért a cég felújít, javít, karbantart, portaszolgálatot, biztonsági őrzést, takarítás működtet és időszaki nagyfelújításokat is végez. Ezen feladatok ellátásáért fizetünk 20 éven keresztül bérleti díjat, melynek egyetemre eső részét, a díj 50%-át, nagyrészt fedezi a kollégiumi normatíva, illetve a hallgatók által fizetett díj. Úgy tudtunk összesen 4 milliárd forint nettó értékű felújítást végrehajtani a Kármán és a

Schönherz Kollégiumon, hogy az Egyetemnek ez külön beruházási pénzébe nem került, és másképp ezt soha nem tudtuk volna megvalósítani. Ezek a PPP-k az Egyetemnek (legalábbis kezdetben) közel ingyen vannak (később az éves állami támogatás fix összege, valamint a díjak inflációkövetése miatt az egyetem terhei is nőnek). Ezektől eltér a Q épület programja. Itt a következő 20 évben az Egyetemnek kell kifizetnie az épület éves díjának – ami tartalmazza a létesítés költségeit, annak a kamatterhét, az üzemeltetési, a közmű- és az amortizációs költségeket, és az időszerű felújítást is – 50%-át. A másik felét mindennek az állam állja. Milyen PPP-s beruházási lehetőségek vannak? A Minisztérium háromféle PPPprogramot hirdetett meg annak idején. Az egyik volt a kollégiumi rekonstrukciós program, a BME ebben részt is vett a Baross Kollégiumot kivéve mind a hat kollégiummal (az más kérdés, hogy csak két épület esetében voltunk sikeresek). A másik lett volna az új kollégiumi férőhelyek megvalósításáról szóló program. Országszerte tízezer férőhelyet akartak így felépíttetni, ezen a BME az ELTE-vel közösen indult el egy 1200 fős kollégium megvalósítására. A terv már a közbeszerzési szakaszban lezárult, túl drágák voltak az ajánlatok. A harmadik PPP-program új oktatási épületek megvalósítására szólt, ebben szintén elindultunk, ide tartozik a Q épület is. A jelenleg is álló épületek felújítására nem lehetett pályázni? A PPP programoknál igen szigorú speciális feltételeknek is meg kell felelni. Ezek közé tartozik a teljes körű felújítás elvégeztetése (részleges rekonstrukcióra nincs lehetőség), és az üzemeltetés 20 évre történő átadása is. A gazdaságossági számítások azt mutatják, hogy ezen programok csak cca. 75%-os állami támogatással lennének megvalósíthatók, a jelenleg létező 50-50%-os költségmegosztás az egyetem részére vállalhatalanul magas terheket eredményezne. Ezen túlmenően műemléki oltalom alatti épületeink esetén további számos jogi probléma is felmerülne. A tapasztalatok alapján megéri a PPP konstrukció? Igen-nem válasz erre a kérdésre nem adható. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy olcsóbb megoldás nincs. Ugyanakkor a jelenlegi helyzetben az Egyetem rosszul döntött volna, ha kimarad belőlük. Anyagi szempontból mindenképpen megérte. De vannak más szempontok is, az üzemeltetővel kialakított együttműködések például messze nem tökéletesek, de ez már egy másik beszélgetés témája lehetne.


XXXVI./2. A Q épületre a V2 épület állapota és felújítási költségbecslése miatt volt szükség? Az épület programja már 2003 előtt elkészült, akkor építészkari épületnek indult. Itt is a közbeszerzési eljárás során állt meg a program annak idején, már az állami támo-

még el sem készültek, de horribilis összeget kellene rá fordítani. Ha fel is újítjuk, akkor is viszonylag rossz állapotot konzerválunk, korszerűségi foka akkor sem lenne megfelelő. A Q épület megépítését közvetlenül nem a V2 vagy más korszerűtlen épületünk

az R és a H épülethez hasonlóan. Méretük külön-külön durván megegyezik az Informatikai épülettel. A déli szárnyat, a Q1 épületet fogja használni a GTK és a VIK, a Q2 épület befektetői hasznosítású irodaépület lesz 20 éven keresztül. Cserébe a Q1 épület bérleti díjának vonatkozásában kedvezményt kapunk, és húsz év múlva mindkét épület vissza fog szállni az Egyetemre akkori amortizációs nyilvántartási értéken. Ez ennyi év után is igen nagy értéket fog képviselni, és most volt arra lehetőség, hogy az Egyetem új oktatási épületet hozhasson létre 50%-os állami támogatással. Az épületek a jelenlegi szerződés szerint 2010 januárjára lesznek kész. Már csak 15 hónap, hogy beköltözésre készen álljanak a VIK és a GTK részére. A PPP-s terveket kik készítették? Minden terv az egyetemen belül készült, az Építészmérnöki Kar egy-egy tanszéke volt a felelőse. A Q1 épület tervei is így jöttek létre, Lázár Antal és csapata volt a főtervező, valamint kineveztek egy rektori biztost, és a karok delegáltjaival közösen vették fel a részletes programot. A Q2 épületbe nem volt ekkora beleszólásunk, hiszen azt kezdetben nem mi fogjuk használni. A létesítési összköltség egyébként olyan 6-6 milliárd forint körül van épületrészenként. A jelenlegi parkolási lehetőségek javítását is belevették a programba? A rakpart és a Magyar tudósok körútja által határolt egész terület osztatlan teleknek minősül, így az általános szabályozásnak az épületállomány összességének kell megfelelnie. Amikor először megépült az ELTE északi és déli épülete, részben költségtakarékossági okból nem alakítottak ki alattuk mélygarázst, az elégtelen számban megvalósult felszíni parkolók pedig elrontották a terület parkolási mérlegét. Ezek után a BME számára már az I épület építésekor előírtak egy, a terhelésnek megfelelő méretű mélygarázst, ami a Q esetében is igaz. Ráadásul a két tömb alatt nem külön garázsok épülnek, hanem egy összefüggő, kétszintes mélygarázs kerül megvalósításra, ami az igényeket biztosan kielégíti, szóval a helyzet romlani nem fog.

gatás is megvolt rá. Ekkor a kar úgy döntött, mégis inkább a K épületben szeretne maradni. Ezt követően a programot újraélesztettük, de már a VIK és a GTK bevonásával. A két kar vállalta az ezzel járó, egyetemi belső térítéshez képest emelt költségviselést. A V2 épület kétségtelenül borzasztó állapotban van. Ennek a felújítási kalkulációi

motiválta, hanem az, hogy az Egyetem itt 50%-os saját erővel nagy értékű, korszerű és versenyképes oktatási épülethez jut hozzá használati jogosultként azonnal, és vagyonkezelőként 20 év múlva. Az emberek nem tudják, de a Q épület igazából két épület, amelyek egymással csak egy gyaloghíddal lesznek összekötve

Várható olyan törekvés, hogy az építések végeztével egy egyetemi campust alakítsanak ki a közbenső területen? Eddig még ilyen tervek nincsenek, de ha elkészülnek az épületek, elképzelhető. Az is tény, hogy az ELTE és a BME között nem nagyon van átjárás, így a hasznossága is kérdéses, de a beruházás végeztével ezt majd megvizsgálják.

Csatári Bálint, Szabó Ádám

9


Befutott villanykarosok

Interjú Drajkó Lászlóval, a Mi c rosoft Magyarország vezéri g azgatójával Második rész Rovatunkban folytatjuk a Drajkó Lászlóval előző számunkban félbehagyott beszélgetésünket. A karunkról kikerült diákokról mi a véleményed? Nemzetközi szinten, szakmai szemmel nézve megállják a helyüket? Miben van elmaradásunk? Ez egy szakképzési kérdés, és egy dolog hosszú ideje nem változott, amivel én mindig diákként szembesültem, mikor kimentem Hollandiába. Magyarországon a feladatorientált képzés jellemző az intézményekre, nem a problémamegoldó. A diák kap egy feladatot, megoldja és visszaviszi. Haladóbb iskolákban a diák bemegy a professzorhoz egy problémával, és a professzor eldönti, hogy ez tényleg probléma vagy nem. Érdemes rajta dolgozni vagy nem. Az ő szakértelme ehhez nélkülözhetetlen. Amikor én ’91-ben kimentem Hollandiába, a professzor megkérdezte: „…és mi az én problémám?”. Én persze mondtam, hogy semmi, minden rendben van, köszönöm szépen, és örülök, hogy szívesen látnak. A prof persze nem így értette, hanem hogy mi az a probléma, amin dolgozni akarok. Az első hét a feladatom tisztázása volt, hogy megfogalmazzam azt, mi a baj a világgal, és ezen hogyan tudok majd javítani. Magyarországon diplomaterv-kiírások voltak ez időben, például Ethernet hálózati buszra 802.3-as szabvány szerint kellett egy collision detector eszközt írni. Amikor ezt odatették elém – ez önálló laboron volt – lövésem nem volt a témához. Ha valaki nekem elmondja azt, hogy ennek mi az előnye, és ez milyen problémát okoz, akkor egy magasabb szinten értettem volna a kérdést. Sokkal jobb lett volna gyakorlatban látnom azt, hogy milyen problémát okoz, amit nekem meg kell oldanom. A két és fél éves kislányom sztetoszkóppal és szemüveggel megjelent a szobában, miután két nagypapája meghalt (mind a kettő rákban), és közölte, hogy ő kutatóorvos lesz azért, hogy ne haljanak meg a nagypapák. Ő látta, hogy mi a probléma a világgal. Én 22 éves koromban, a magyar oktatási rendszert végigjárva, arra lettem megtanítva, hogy minden feladatot jól vagy rosszul, de megoldjak. Ma ráadásul olyan környezetben vagyunk, ahol az internet jelenlétét nem tudják elviselni bizonyos szinten az oktatási rendszerek. A mi időnkben, ha a ZHsorokat sikerült az előző évfolyamtól megszerezni, akkor azokból készültünk fel. Az utánunk jövő generáció már fénymásolt puskákkal rendelkezett. Ma meg úgy néz ki a kérdés, hogy ha valaha kiírtak egy feladatot, és azt valaki egyszer megoldotta, akkor azonnal fel is töltötték a netre, hogy min-

10

denki számára elérhető legyen. Ezt az oktatási rendszer úgy próbálja kezelni, hogy újabb és újabb feladatokat próbál kiírni, csak hát a legtöbb mérnöki példa szép számok felé mutat, a tanár megpróbál olyan példákat írni, aminek szép a megoldása. Ugye a klasszikus megoldás Pitagorasz tétele (3, 4, 5), mert szép számok jönnek ki. Képzeljük el most ezt egy folyamatszabályozási feladatban, ahol iszonyú komplex dolog egy hat szabadságfokú robotnak a mátrixát lineáris algebrával szép számokból fölírni. Ha pedig kint van a megoldás a neten, akkor a professzor így járt. Ezért ők folyamatosan azon dolgoznak, hogy újabb és újabb feladatokat írjanak ki, miközben megpróbálhatnának fordított, reverse engineering módszerrel dolgozni. Jöjjön be a diák a feladattal, a problémájával, és a prof keressen rá az interneten, hogy ezt a problémát valaki feldolgozta-e, mert ha igen, akkor haza kell küldeni a diákot. Ez a klasszikus oktatásbeli szemléletnek egy nagyon-nagyon erősen igényelt változása volna. A másik fontos dolog a tárgyi tudás. Mikor kimentem Hollandiába, és mire végre megértettem, hogy min dolgozunk, addigra már minden diáktársam sík hülyének nézett. Eljött a megoldás kérdése, és kiderült, hogy a matematikai alapjaim magasabbak, mint a csoport összes többi tagjának együttvéve. Hozzáteszem, hogy én átlagban hármas-négyes vizsgákat csináltam matekból, egyáltalán nem voltam pontozható játékos a nagyok ligájában. A másik a programozás. Közepes programozási tapasztalatokkal azon a síkon sztár ember voltam, mert a többiek nem rendelkeztek ilyesmivel. Ez ma annyiban változott, hogy az anyagi világ jelenléte, a pénzkereseti lehetőség annyira bejött az informatikába, hogy egy harmadéves informatikus, aki sehova nem dolgozik be pénzért, az életben nem lesz rendes informatikus. Ami érték szinten sincs az oktatásba beleolvasztva, az a soft-skill. A megértetlen zseni az a felsőoktatás improduktív outputja. Ha fölveszek embereket, nem a legjobb tanulók kellenek az egyetemről, hanem azok az emberek, akik ezt a legjobb tudást képesek átadni. Van metszethalmaz, tehát ez nem kizáró kapcsolat, de nagyon gyakran az öt legjobb tanulmányi eredménnyel rendelkező ember közül a csapatmunka, a kommunikációs készség kettőben van meg. És az ötödik és ötvenedik helyezett közt találsz még húsz olyat, akik a top három tanulót összképben nagyon meg fogják verni, és mi pl. inkább őket vesszük fel. Sikeres

emberek lesznek, vagy saját vállalkozásukban, a kreativitásuk miatt, vagy nagy nemzetközi cégeknél fognak karriert csinálni. Az emberek annyit látnak belőled, amennyit kommunikálni tudsz. A Schönherz Qpa a világ legnagyobb kommunikációs gyakorlata. Minden feladatmegoldást kommunikációval adsz be. Többet ad ilyen téren, mint egy önálló labor. Talán el kellene gondolkodni egy olyan szemléleten, ami a hallgatók részéről több nyilvános előadást követelne meg.

És ha valakinek nincs lehetősége a Qpán részt venni? Lehet más gyakorlat is, nem szeretném privilegizálni a kollégiumot, ez a legjobb termőföld ilyen téren, de máshol is lehet tapasztalatokat szerezni, lehet egy-egy szellemi közösség a kollégiumon kívül is. Az a kollégiumi közösség hibája, ha nem tud mindenkit integrálni, nem tud olyan közös értékeket felmutatni, amibe mindenki beletartozhat. Mi négyfős szobában laktunk öten, mert fixen beköltözött egy városi srác. A városi srácnak az édesapja a Híradástechnikai Intézetben professzor, az édesanyja a dékáni hivatal vezetője volt. Szittya Tamásnak hívják, ő ma a Novell Magyarország ügyvezetője. Amikor hazaérkeztem a Novell európai központjából, együtt alapítottuk a hazai leányvállalatot, Gondolhatjátok, hogy nagyon sokáig kellett nálam állásinterjúznia… (nevet) Budafoki Robi volt a másik szobatársunk, ő két évvel ezelőtt még a Cisco Systemsnek a magyarországi ügyvezető igazgatója volt,


Befutott villanykarosok ma a regionális marketingigazgatója Közép-Kelet-Európában. Volt egy harmadik szobatársunk, őt Stanga Gyulának hívták. Várklub főrendező volt, később pedig 2001-ig a Synergonnak a kereskedelmi vezérigazgató-helyettese. Ő azóta kvázi nyugdíjba vonult, spirituális életet él. Szellemileg és metafizikális oldalról is egy erős emberről van szó. A negyedik emberünk Boros Tibi. Tibi harmadévesen nemzetközi publikációt csinált a lineáris algebra témakörében, a Boros-transzformációt később róla nevezték el, tehát ő szuperzseni volt, az agy a szobában. Rózsa prof volt a matektanárunk, vele dolgozott egy anyagon, később Amerikában állami ösztöndíjjal master diplomát kapott a Stanfordon, itt PhD-zett, most pedig az Intelnél dolgozik, és a következő generációs Intel processzorok kommunikációs egységének a fejlesztésvezetője. Én a Microsoftot vezetem. Mi azóta tartjuk egymással a kapcsolatokat. Ez az öt tag, egy városi, egy zseni, meg három egyszerű másik ember. Robi a Hegymászó Klubot vezette, Gyula a Várklubot, én a kollégiumi önkormányzatot. Mi együtt Qpáztunk, és a jó tanuló szuperzseni srác ugyanúgy részese volt mindennek. Az a közösség hibája, hogy a tanulni igyekvő embereket nem tudja integrálni, nem vonzza, esetleg kizárja. Az általános közhangulatban nagyon előjön az is, hogy a belterjesség nem szimpatikus az átlag kari polgárnak. A karnak is meg az egyetemnek is azt a tanácsot adnám, (amit egyébként nem nagyon fogadnak el), hogy nincs „professzionális közéletiség”. Tehát a diákönkormányzatiságot olyan szintre emelte az oktatási törvény, hogy az emberek hosszú távú karriert próbálnak építeni a pozíciójukból. Ez katasztrófa, mert megöli az alapgondolatot. Az adott személy mindig sokkal jobb diák-önkormányzati politikus lesz, mint a bejövő új ember. Viszont a megújulásra való igény egy sokkal magasabb rendű szükségszerűség. Igenis szükség van magas szinten a betanulásra, egyfajta autodidaktizmusra a kreativitás megtartása érdekében. Forgásra van szükség, utódok kinevelésére, új gondolatok behozására. Ez növeli a társadalmi agilitást. Ez ma egzisztenciális, hatalmi kérdés nagyon sok embernél. És ezt félre kell tenni. Ma egy diákönkormányzat meghatározza az egyetemen azt, hogy ki lesz a rektor. A karon, hogy ki lesz a dékán. És ez ilyen szinten pártszerű működésekhez vezet, ami pedig a diákszellemmel, tehát az individualizmussal és az individualizmust integráló megosztott gondolatokkal, közösségi gondolatokkal nem összeegyeztethető. Főleg egy olyan közegben, ahol a világ változik. Amikor megszülettetek és írni tanultatok,

XXXVI./2. már volt internet. Tehát már elképzelhető az, hogy hamarabb nyomtattátok ki a neveteket, mint leírtátok volna először nyomtatott betűkkel óvodásként. Hamarabb tudtál SMS-t küldeni, mint levelet címezni. De ha ti nem, akkor az öt évvel fiatalabbak már igen. Ez a generáció az, akiket csak digitális bennszülötteknek hívnak. Máshogy gondolkodtok. Mi kapcsolgatunk feladatok között, ti úgy nőttetek fel, hogy öt ablak nyitva van a desktopotokon. A processzor és a sávszélesség nem korlát már. Teljesen nyilvánvaló, hogy a háttérben fut egy chatablak, nyitva van két-három program, és az e-mailre azt mondod, hogy az a múlt század maradványa. Ebben a világban a netes demokráciára, a szabad véleményformálásra és fórumra nem lehet visszahatni centralizációval. Az nem lát a jövőbe, aki ezt megpróbálja centrális érdekszövetségekben integrálni. El kell fogadni a párhuzamosan burjánzó többszínűséget, és csakis az maradhat fenn, aki ezeket képes egy nagyobb, de független részek szimbiózisává tenni. Ez a kollégiumnak, az egyetemnek, a karnak is kihívás. Valószínűleg a dékánválasztást a karon a HK döntötte el, és a rektorválasztást az EHK. Én azt mondtam a srácoknak erre, hogy borzasztóan nagy a felelősségetek, mert a tömbösödés és a hallgatói döntéshozatal egy rossz út, ami olyan érdekszövetségeket és elkötelezettségeket épít, ami a demokráciát bontja. Ennek nyomait lehet már látni egyetemi szinten. Remélem, egy nagyon legitim, tömegek által választott HK nem ilyen utat fog bejárni. Képesnek kell lennie arra, hogy önmagát kötelezze a megújulásra. Sok mindent letettél már az asztalra… Ezt felejtsd el, ilyen kategória nincs, hogy „letett valamit az asztalra”. Nyertem és vesztettem csatákat. A siker nem egy olyan kategória, amit így meg lehet fogalmazni. Két dolgot tartok relevánsnak. Nekem a pozitív meg a negatív definíció a konszenzus és a kompromisszum. A világ legnagyobb buktája, hogy kompromisszumot kell kötni. Utálom a kompromisszumokat. A kompromis�szum a megosztás politikája, a konszenzus az integrálásé. Fontos a HK-nak látni, hogy az élet akkor működik jól, ha mögötte egy kar konszenzusa áll, nem csak a kollégiumé, vagy nem csak a kollégiumi „megmondóembereké”. A másik dolog, amit nagyon nem szeretek hallani, az a bezzeg a mi időnkben. Szerintem most sokkal jobb és magasabb szinten lehetnek dolgok, mint a mi időnkben voltak. Fejlődnie kell a világnak, a fejlődés megkérdőjelezhetetlen és vitathatatlan, legfeljebb valakinek nem tetszik annak az iránya.

Jó tudni, hogy ti, „sok csatát nyertek és vesztettek” is itt vagyok, amikor tenni kell valamit, figyeltek ránk, és lehet rátok számítani. Ettől erősebb a Schönherz, a villanykar a magyar felsőoktatás körében, mert az SCH még mindig több embert tud megmozgatni, mint bármi más. Hisz az erővel felelősség is jár. Én bevándorló vagyok a digitális korszakba, ti vagytok a digitális generáció gyerekei, sőt szakmai letéteményesei is. Ha az ebben rejlő lehetőségeket nem ti aknázzátok ki, nagy hibát vétetek. Ma egy közgázost, egy orvost, egy balerinát megszólíthatsz az iWiW-en keresztül, mindenkinek cool az internet, s ti vagytok a letéteményesei, ti vagytok a kiválasztott nép, ha ebből nem tudtok egy magasabb értéket építeni, erősebb közösséget építeni, akkor az informatikus-villamosmérnök társadalom legnagyobb értékét elherdáltátok, és megérdemlitek azt, hogy a közgázos és a jogász rajtatok gazdagodjon meg. Egyesek szerint a közgázos és a mérnök sincs meg a másik nélkül. Van egy lényeges különbség a két oldal között. Én egy amerikai multit vezetek, és mindig volt egy küldetésem, „innen oda” vinni a céget. Nincs gazdasági, viszont van management diplomám, ami abszolút ember fókuszú (people management). Hobbiból tanultam. Egy olyan iskolám is van, amit nem fejeztem be. Négy félévből csak hármat csináltam meg a Külkeren nemzetközi marketingből, mert külföldön éltem. Egy józaneszű villamosmérnök vagy informatikus bármit meg tud csinálni, bármit meg tud tanulni. Mi még a Közgázra is átjártunk gyakran informatika ZH-t írni. Remélem, hogy hamarabb leszel te aktív közgazdász vállalatirányítóként, mint egy közgazdászinformatikus. Olyat már láttam, hogy villamosmérnökből orvos, képzőművész filmrendező, közgazdász vagy jogász lett… ezek tömegek. Olyat szeretnék látni, hogy orvosból villamosmérnök, hogy közgazdászból, jogászból mérnök informatikus lett. Ezek az irányok, tömegekben gondolkozva, nem kétirányú utcák. Ez a lényeges különbség. Tizennyolc évesen megtanulod, hogy hogyan tudsz egy dinamikus weboldalt programozni, és huszonnyolc évesen, hogy ezt hogyan tudod eladni. Aki el tud adni valamit, az ritkán kezd azon merengeni, hogy az a valami hogyan is működik. Ebben van a villamosmérnök és mérnök-informatikusok nagy lehetősége. és ezért gondolom, hogy küldetésünk a világ jobbá tétele. Ennek szellemében a kedvenc angol mondásommal búcsúznék: „Change the world or go home!”

Géczy Attila (mcmacko), Suba Gergely (Subi), Varga Bálint András (Cristo)

11


Tanár-diák és jel-zaj viszony az előadáson

Nemrégiben egy sok leveles flame árasztotta el a villanykar 2006-os évfolyamának levelezési listáit. A levéláradat arról szólt, hogy sajnos bizonyos termek alapzaja akkora (a T. Hallgatók beszélgetésétől), hogy nem lehet hallani az előadót, még hangosítással sem. A téma végül oda lyukadt ki, hogy azért nem halljuk az előadót, mert a hangosítással komoly gondok vannak. Ez részben igaz is. E cikkben ennek járunk utána, kicsit szakmaibb szemmel. A tantermekben alkalmazott hangosítás kézenfekvő: a termek méretéből és akusztikájából adódóan, ha az előadó a tábla előtt beszél, azt három méterre tőle már csak nyolcad-akkora hangerővel halljuk, mint egy méterrel előtte; sőt, ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a beszéd frekvenciatartománya igencsak irányítottan terjed, akkor kezdünk közeledni a káoszhoz, ami a hangterjedést illeti – hangosításra van szükség. Vagy mégsem? Képzeljük el azt az ideális helyzetet, hogy van a teremben háromszáz hallgató, aki csöndben ül. Mondjuk, csak lélegzik, de nem beszélget, nem fújja az orrát, nem köhög stb. Tegyük fel továbbá azt is, hogy az előadó egy igencsak határozott orgánumú, pontszerű hangforrás, aki minden frekvencián azonos amplitúdóval sugároz, és mindezt megfelelő hangerővel, hangnyomással (csak azért, hogy szokjuk a szakmai szavakat). Ez így rendben is lenne, hiszen jaj de jó, pontforrás, hanghullám, terjed a levegőben, minden irányban, ráadásul a termekben a tábla fölötti visszaverő elemről még a hallgatókra is irányítódik hang. Örülünk, mert halljuk a beszédet még a hátsó sorban is. Na, ez volt az idill, a valóság sajnos nem ilyen szép. Akarva-akaratlanul is zaj vesz minket körül, beszélgetés, köhögés, orrfújás, szendvicses zacskó zörgése stb. Tegyünk egy kitérőt a zajelnyomás, jel-zaj viszony irányába! Nagyon leegyszerűsítve a dolgot: ha van egy zaj és egy jel, amit hallani akarunk, akkor azt érzékeljük, amelyik hangosabb. A két hangnyomás hányadosa a jel-zaj viszony, minél nagyobb, annál jobb a hasznos jel hangnyomása, teljesítménye a zajhoz képest. Effektíven ez azt jelenti, hogy hangos hasznos jel mellett nem halljuk a zajt, és fordítva. Például egy koncerten a közönségben beszélgető két ember hangja zajnak tekinthető a zenéhez képest, de mivel a zene hangereje sokszorosa a zajnak, ezért a beszélgetést nem halljuk. Ezzel ugye már mindenki kezdi érezni, hogy bizony a háromszáz főnyi zajkeltő hangforrás (hallgatók) mellett nem elég az egyetlen (és most már nem ideális pontforrásnak tekintett) előadó hangereje. Erősíteni kell.

St.F.Nagy Az előadó hangját egy dB Technologies VH210L típusú mikroport fogja fel, amit VHF sávon továbbít a tanári asztal szívében meghúzódó szintén dB márkájú, VM220R1

Az St.F.Nagy és E.1.B effekt processzora típusú vevő egységhez. A vevő kimenete egy Soundcraft Spirit Folio Notepad típusú keverőpultba folytatja útját, ahonnan egy Alesis Microverb 4 névre keresztelt csodában „processzálódva” eljut a Fostex BX típusú aktív felépítésű hangszórókhoz. Ez most így tömör, és egyeseknek talán kínai volt, ezért nézzük egy picit részletesebben! A dB adó-vevő egység az alsó középkategória képviselője. Személyes tapasztalatom, hogy sok más olcsó vezeték nélküli rendszerhez képest nagy előnye, hogy kivezérlés nélkül (tehát amikor nem beszélnek bele) gyakorlatilag nincsen hallható zaja. Természetesen a „nagyobb nevek” – mint pl. AKG, Shure, Sennheiser, Audio Technika – sem zajosak, de ennek nyilván ára van, méghozzá borsos. A jel továbbhalad a keverőpult egyik csatornájába, ahol egy előerősítés, esetleg hangszínszabályozás történik. Ezen a ponton még csak jelszintről beszélünk, mikrofonnál tipikusan 1 mVtól egészen 1 V-ig. Ezek után következik az Alesis microverb 4. Nincs semmi csalás, ámítás, ez bizony egy effekt processzor. A tiszta, szaknyelven dry jelet, amit megkap, mindenféle digitális effekttel látja el, torzítja, zengeti, visszhangosítja. Bennem mint gyakorló hangtechnikusban felmerül a kérdés, hogy vajon ez miért kell egy előadóterembe? Nem elég szörnyű a hangzása alapból is a teremnek? Megnéztem közelebbről, és bizony a kijelzőn a 03 felirat olvasható, ami a készülék leírása szerint egy „hall” effekt. Kicsit érthetőbben: bemegy a készülékbe a

Az St.F.Nagy és E.1.B effekt processzora

12

jel, és úgy jön ki belőle, mintha azt egy hatalmas folyosón kiabálnád. Erősítőnek nem nevezhetjük, hiszen a kimenetén ugyanolyan jelszint jelenik meg, mint akár a keverőn, akár a mikrofon vevő egységén. Nos, az effektezés tulajdonképpen nevezhető processzálásnak, hiszen feldolgozzuk a jelet, közben pedig effekttel dúsítjuk. A jel útjában a hangszóró jelenti a végállomást, ahol a feszültség hangnyomássá, hallható hanggá alakul. Néhány szám a hangszóróról: 10 cm-es „szélessávú” hangszóró és 10 W teljesítmény, a gyártó adatai szerint. Azért írtam a szélessávú szót idézőjelbe, mert ugye senki nem gondolja komolyan, hogy például az 50 Hz-e s hang kijön a 10 cm–es hangszóróból. A hangszórófrekvencia átviteléről nincs konkrét adatom, de ha magad elé képzeled, a 10 cm átmérőjű hangszórót, és a 10  W-os teljesítményt, nyilvánvalóvá válik, hogy a cucc mindenre jó, csak terem hangosításra nem. Ennek a hangszórónak az ára 70 000 Ft/pár. (2003-as adat). Az St Nagyban négy darab van, plusz mikrofon, keverő, effekt... A komplett ár hozzávetőleg 300 ezer Ft.

Az St.F.Nagy és E.1.B keverőpultja E.1.B Túl sok érdekességgel nem szolgálhatok, a technikai paraméterei a teremnek tökéletesen megegyeznek a Stoczek épület földszinti nagytermével. A mikroport, a keverő, a hangszórók, minden ugyanaz. A hangzás és a hangminőség is szinte megkülönböztethetetlenül ugyanolyan, mint a korábban részletesen bemutatott teremben. Sejtjük már – itt is megtalálható az effektprocesszor, ugyanazzal az effekttel. IB.028 Ez a terem az épület zászlóshajója, hatalmas, modern, és saját stúdióval, valamint a tolmácsok számára elkülönített süket szobával rendelkezik. A nagyterem többször adott már helyet konferenciáknak, televíziós közvetítéseknek.


XXXVI./2. A meglepetések sorozata akkor ért, amikor megkerestem az épület technikusát, és megkértem, hogy mutassa meg nekem a terem technikáját. Az I épület hátsó bejáratával szemben eldugva, az orvosi szoba mellett kapott helyet a stúdió bejárata. Ez egy kb. 10 m2-es kis szoba, ahol a földön szőnyeg, a falakon szivacs, fotel és tömérdek men�nyiségű hangtechnikai kütyü leledzik. A szoba központi helyén egy hatalmas keverőpult kapott helyet, Soundcraft Live 4-2 típusú, jó minőségű, analóg, sok csatornás készülékről van szó, ami akár koncertkörülmények között is megállná a helyét. A keverőtől jobbra két rack kapott helyet, amiben Ágota DS 600 típusú erősítők, UHF és VHF vevők, Alesis 230 MEQ-k és bejátszók vannak elhelyezve. Az EQ annyit tesz, equaliser, nagyon csúnyán lefordítva (ki) egyenlítő, ehelyett általában a hangszínszabályozó elnevezést használjuk. A név árulkodó – a cucc különböző frekvenciájú hangokat hangosít, halkít, sokszor teljesen némít. Nagyon tömören megfogalmazva: az EQ-t arra használjuk, hogy a hangrendszerünk „szépen szóljon”. Igényes esetekben az előadó hangját tehetjük „szebbé”, bár legtöbbször a gerjedési frekvenciák kiszűrése a cél. Gerjedés akkor keletkezik, amikor a mikrofon a saját maga által a hangszórókba eljuttatott jelet fogja fel, és azt újra végigküldi a hangrendszerünkön. A hang, amit sípolni, visítani hallunk, amikor az előadó túl közel merészkedik a hangszóróhoz, nem más, mint egy olyan frekvenciájú szinuszjel, amire a mikrofon a legérzékenyebb. És itt jön képbe az EQ, mellyel ezt a frekvenciát kivághatjuk a jelből, a gerjedés megszűnik. Egy frekvencia vagy frekvenciasáv eltávolítása a spektrumból még nem teszi tönkre a beszéd érthetőségét, bár egy-egy hangrendszer nem csak egy frekvencián gerjed, és ha sok frekvenciát, vagy akár frekvenciasávot távolítunk el a jelből, akkor jelentősen torzulhat a hangkép, az emberi beszéd érthetetlenné is válhat. Ezen a ponton muszáj megjegyeznem, hogy a többi említett teremben is sokkal nagyobb haszna lenne egy EQ-nak, mint egy effektprocesszornak. Az I épületben mindenhol saját hangrendszer van, a szokásos módon a tanári asztalba, mellé, alá szerelve. A stúdióból lehetőség van a termek hangjainak ide-oda patch-elésére. Tehát mondjuk az IB.007 hangját elküldhetjük az IB.028 terembe, vagy akár az összesbe stb. Nézzük most az IB.028 hangrendszerének két végét, a mikrofont és a hangszórókat! A TOA WM 370 típusú mikroportok jeleit TOA WT 870 típusú vevőegységek veszik. Közepes árkategória, jó hangminőség jellemzi ezeket. A legérdekesebb részét a végére hagytam, a hangszórókat. Márkáját és típusát illetően csak annyit si-

Az St.F.Nagy microportja került kideríteni, hogy az Interton Elektroakusztikai Kft. forgalmazza azokat, amik az I-ben vannak, 8 éves konstrukciók. Összesen négy hangfalat láthatunk a falakon, két különböző típust. Az egyik egy szélessávú hangfal, elméletileg a magas és mély hangok sugárzására egyaránt alkalmas, teljes spektrumban lineáris átvitellel, akár zenét is hallgathatunk rajta. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor vajon miért van másik típus is mellette? Lerántom a leplet, a kulcsszó a line array. A hangszórók egymás alá elhelyezve egy függőleges vonalat alkotnak. Ha van két pontszerű hangforrásom, egymástól X távolságban, és én azokat szemből, Y távolságról hallgatom, akkor lesz a lesugárzott térnek olyan pontja, ahol a hangszóróból jövő hullámok éppen kioltják egymást, tipikusan a mély tartományban, és ezáltal a tér adott pontjain például nem fogsz mély hangot hallani, vagy ha igen, halkabban, mint egy méterrel arrébb. Néhol viszont pont erősíteni fogják egymást. Ez az elrendezés inhomogén lesugárzást, fésűszűrő effektust eredményez, erősítések, kioltások váltakozását, fésűfogszerűen. Itt jön be a képbe az oszlopsugárzó. Válasszunk olyan hangszórókat, amik frekvenciatartománya a beszéd frekvenciatartományára összpontosul. Tegyük ezeket egymástól olyan távolságba, hogy az üzemi lesugárzási frekvencia hullámhosszának a fele legyen a hangszórók középpontjainak a távolsága! Láss csodát, az eredmény a line array lesz. Most már a

hangnyomás a távolsággal lineárisan, és nem pedig négyzetesen csökken, ellentétben a hagyományos hangszóró-kialakítással. A hangszóró lesugárzási karakterisztikája egy hengerpalást, ami homogén hangnyomás eloszlást eredményez a lesugárzott tér minden pontján. Ennél persze sokkal több tényezőt is figyelembe kell venni egy line array hangrendszer tervezésénél, de az alapok így működnek. Ezért van a falon négy hangszóró, hogy tudjunk zenét is hallgatni, illetve line array rendszerben az előadót. Mindent azzal, amivel optimális. Természetesen nem lehet kizárólag a technika minőségére fogni a rossz hangminőséget, sem pedig a technikus tudatlanságára: sok múlik az előadón is. Nagy általánosságban elmondható, hogy ha szemből, egyenesen beszélünk a mikrofonba, akkor az nagy valószínűséggel megfelelő szintű jelet fog fel. Viszont nézzük most egy kicsit a technikai részét a hangminőségnek! Számtalan tényező befolyásolja a hangrendszerben a végső, erősített hang minőségét. Legtöbben, amikor az E vagy a Stoczek épületben rossz hangot hallunk, azt mondjuk, torz a hang. A jel akkor torzul, ha a készülék, amin a jelet továbbítjuk, keverjük, erősítjük, túl van vezérelve, nagyobb jelszint jut a készülék bemenetére, mint amit el tud viselni torzítás nélkül, már nem tudja alakhűen átvinni. A négyszögjelet semmilyen hangrendszer, hangeszköz nem szereti, főleg a hangszóró, a végeredmény egy recsegő, zúgó hang. Ha a láncban bárhol túlvezéreljük a készüléket, onnantól kezdve végig torz jelet kapunk. A hangrendszer beállítása tehát nagyon fontos, és egyáltalán nem olyan bonyolult feladat, ha betartunk néhány ökölszabályt [melyek ismertetése talán egy későbbi cikkünk feladata lesz – a szerk.].

Kozma Isti

Hirdetés

Őszi Diákhitel határidő: december 15. Idén itt az utolsó alkalom azoknak, akik eddig még nem kértek Diákhitelt, de szeretnének pénzhez jutni ebben a szemeszterben. Ez az összeg akár 200 ezer forint – a költségtérítéseseknek 250 ezer forint– is lehet. Aki 2008. december 15-ig leadja az igénylését, az 2009. január 15-én hozzájuthat a teljes őszi félévre járó (öt havi) Diákhiteléhez. A szükséges papírokat a nagyobb postahivatalokban, illetve néhány bank-, és takarékszövetkezeti fiókban lehet leadni. Aki lekési a december 15-i határidőt, az végérvényesen elesik az őszi szemeszterre esedékes pénztől. A Diákhitel a hallgatókért van. Bármely 40 alatti magyar hallgató hitelbírálat nélkül, egyszerűen hozzájuthat. Ezzel a szabadon felhasználható kölcsönnel több pénz jut a hasznos dolgokra, ugyanakkor lehetőség nyílik a sokszínű diákéletre is. Csak a tanulás befejezése után kell törleszteni, ráadásul a banki hiteleknél jóval könnyebben visszafizethető. A kötelező törlesztőrészlet független a kamattól, hiszen csak az egyén jövedelméhez igazodik. Van előtörlesztési lehetőség, ami díjmentes, sőt az így befizetett pénz közvetlenül a tőketartozást csökkenti. A Diákhitel nem bankhitel. A Diákhitel Központ – a jogszabály szerint - önköltségi (nonprofit) elven, üzleti haszon nélkül ad hitelt a diákoknak. További info: http://www.diakhitel.hu

13


Karácsonyi játéközön

S.T.A.L.K.E.R. Clear Sky

Kelet-Európára a középkor óta jellemző a szorongó, fojtogató frusztráltság a jövőnk miatt, amely világkép sok művészeti formában teljesedett ki. ’72-ben A. és B. Sztrugackij rövid történetével kezdődött a Stalker-miliő kidolgozása. Folytatódott A. Tarkovszkijjal, akinek második próbálkozásra sikerült mozgóképre álmodni a Stalkert, amely nagyon messzi rokona az előbb említett „Piknik a Senkifödjén”nek. Ebben egy egyszerű, szomorú tekintetű kalauz (a Sztalker) elkísér két jómódú és kíváncsi embert a Zónába, amelyet valamilyen ember által okozott katasztrófa hívott létre (1979-et írunk!). Mégis arról van igazából szó, hogy a Természet visszavett hűtlen kezelőitől egy jókora területet, és több rejtélyes, önmagába forduló ösvényen kívül teremtett egy anomáliát: egy szobát, ahol minden vágyunk teljesül. Később, ’86-ban a Szovjetunió (avagy mostani nevén: Történelem) megrendezte a saját verzióját: Csernobilt. 30 km-es „Zone of alienation”, Pripyat elhagyott óvodája, a természetes környezet által visszafoglalt falvak, kiürült lakótelepek. A kutatóknak csak

ólomöltözékben szabad a Zónába merészkedniük, bizonyos ideig. Mindezek után korántsem lepődtem meg, mennyire hűséges adaptáció a S.T.A.L.K.E.R, az ukrán GSC kiadó gyermeke, és annak nemrég megjelent kiegészítője (előzménye), amely a helyzetéhez képest paradoxnak hangzó Clear Sky névre hallgat. A játék a Shadow of Chernobil előtt játszódik, és gyakorlatilag minden jó tulajdonságát átvette annak, kiegészítve az első blikkre furfangosnak hangzó, mindenféle volumetrikus effekttel. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a játékban megjelentek a párás levegőre jellemző fénypászmák (god-rays) és sok felület önárnyékvetése gazda-

MotoGP 08 - Capcom

Szeretjük a Capcomot, mert mindig képesek a játékosok szemével a piacra tekinteni. Szeretjük őket, mert a programokat úgy hákolják össze, hogy abból mindig mi – gamerek – jöjjünk ki jól. Ez a minőségi szemlélet persze az ő malacperselyüknek sem tesz rosszat, mi pedig fantasztikus órákat, napokat, heteket szórakozhatunk a játékaikkal. A THQ hátán vitt MotoGP-sorozat az Xbox fényes éke volt, már az előző generációban is. A Capcom nemrégiben átvette a jogokat a PS változat felett, idén azonban már mind a négy masinára (X360, PS2, PS3, PC) a japán cég szolgáltatja a licenszelt motorbajnokság játékváltozatát. Milyen lett a MotoGP 08? Capcomos – a szó legjobb értelmében. Minőségi, tartalmas és szórakoztató próbálkozás. Direkt összehasonlításként az előző két év MotoGP-játékait is kipróbáltam, és meg kell állapítanom, hogy sokkal letisztultabb az összkép. Nincs kapkodós irányítás, és a grafika inkább a valóságot mímeli, mint a csillivilli rajzfilmes képi világot. A versenyek izgalmasak, tutorial mód mutatja be az irányítás csínját-bínját, és bizony a licenszek kihasználásánál sem

14

voltak restek a fejlesztők minden apróságot felpréselni a korongra. Így látszik Talma fenekén a „Talmacsi” felirat, és így került fel a korona mintázata a hősünk sisakjára. Minden klappol. A valósághű élményt keresők a szimulációs módot is bekapcsolhatják, de elárulom, kegyetlen kihívást állít így elénk a program. Az árkád irányításnál sem elég a gázkart húzni, sőt már itt is kiválóan érződik a motor súlya és ereje. A sebességérzet szuper, nagy tv-n, esetleg 22”‑os monitoron a hajunk is lobogni fog verseny közben. Ami még tetszett, hogy a talajhoz közel érezzük a motort – a pálya szélessége sokkal reálisabb, mint sok más játékban. A kanyaroknál térkép és mitfahrer ikon segíti a játékost, így megkönnyítve a tájékozódást. A tartalommal sincs gond – remek challange mód várja a hardcore játé-

gabb lett az alapjátékhoz képest. A mozgásban lévő környezeti elemek dinamikusabban vannak lemodellezve, és az időjárás váltakozása ezúttal is fantasztikus lett. Az újdonságok belezsúfolásának az lett az ára, hogy bizony egészen váratlan helyzetekben dob néha ki a játék a asztalra, viszont a magyar kiadásba beleszuszakolták a gyakori problémák javításait, és talán a következő, nem túl távoli jövőben érkező frissítés majd megoldja a további problémákat is. Az itthoni kiadás magyarítását bevált és ismert szinkronszínészekkel készítették el, de akinek ez nem tetszik, választhatja az eredeti (ukránnal kevert angol) nyelvet is. A dobozban a játék négy frakciójának matricái, részletes doboztérkép és egy rövid, magyar nyelvű kézikönyv foglalnak helyet. A S.T.A.L.K.E.R. Clear Sky az alapjáték nélkül is élvezhető, korrekt RPGelemekkel teletűzdelt poszt apokaliptikus FPS. Összefoglalva: „Good Hunting, Stalker!”

Georgie

kosokat, és a multiplayert sem hanyagolták el a készítők. Egyvalami nem fogott meg a játékban, mégpedig az animációk minősége. A figurák gyakran minden átmenet nélkül váltanak egyik animációs fázisból a másikba, ez a visszajátszásoknál bizony feltűnik. Szerencsére ez csak egy apró hangulati tényező. Mit mondhatnék még? Alapvetően nagyon rendben van a MotoGP 08. Nem rajongok sem a motorokért, sem az autókért, mégis képes volt a képernyő elé szögezni a program. Tény, hogy apróságokban van még hova fejlődnie a játéknak, de összességében egy nagyon kellemes játékélményt biztosító, remek belsővel és vizualitással bíró játékkal van dolgunk, amelynek kipróbálását bátran ajánlom mindenkinek.

mcmacko


Karácsonyi játéközön

LEGO Batman

A LEGO videojátékok kicsivel az ezredforduló előtt kezdték a térhódításukat, majd a minőség-mennyiség mérleg szépen lassan az utóbbi rovására billent. A Traveller’s Tales kollektívájának azonban sikerült a lehetetlen – teljesen új formába gyúrták át a LEGO game-eket, a platformergyűjtögetős zsáner pedig a LEGO Star Wars megjelenésével egy új szintre lépett. A LEGO Batman ennek a szériának a lélektani folytatása. Adott a formula – apró hőseinkkel végig kell csörtetni a több helyszínre bontott pályákon, közben a feltárt/ széttört/összegyűjtött tárgyakból a lehető legtöbb LEGO-elemet kell összegyűjtögetni. Ellenfelek sokasága próbál minket hátráltatni a missziók folyamán, a karakte-

XXXVI./2. reinkkel közben pedig ügyességi ugrálós és fortélyos rejtvényfejtős részeken kell tovavergődnünk. Az utánozhatatlan báj a figurákból fakad – a LEGO-játékokban még a legmarconább gonoszok is vicces balekokként vannak ábrázolva, az átvezetőkbe pedig több poént zsúfolnak, mint egy Cartoon Network matiné legjobb jeleneteibe. Mindamellett a játékok nehézsége sem eget rengető. Ha viszont minden apró titkot és részletet fel akarunk fedni, rengeteg plusz időnket és energiánkat fogjuk beleverni a LEGOjátékokba, melyek így válnak egyaránt az

Tomb Raider - Underworld

Volt egy időszak, mikor Lara Croft már közel sem volt olyan vonzó, mint fénykorában. A feneke megereszkedett, a szemei alatt megjelentek a szarkalábak, és sminkkel sem tündökölt olyan szépen a pofija, mint az első randikon. Aztán a vén úrhölgyet a Crystal Dynamics plasztikai klinikájára vitték, rehabilitálták a különféle drog… izé bugoktól, felvarrták mellét-fenekét, sőt az arcát is helyrepofozták. A sebészetről egy vadóc-ifjonc csajszi, egy belevaló díva... egy újjászületett Legenda távozott. Szerettük-nem szerettük, a Tomb Raider Legend kiváló, űrt betöltő játék lett. Egy hiánypótló, mely alapjai a modern of Persia-sorozat eszméletlenül gördülékeny játékmenetére lettek lefektetve. A grafika szinte elsőként támogatta a DX9 effektparádéját, a

ifjonc és az idősebb (casual és hardcore) játékosok kedvencévé. A Batman mit tesz a sorozathoz? Leginkább új helyszíneket, új szereplőket és új poénokat. A játékot mind a gonosz és mind a jó oldalról végigküldhetjük. A figurák megtartották a Batman-rajzfilmekből és képregényekből ismert küllemüket és jellemvonásukat, a látvány pedig szintén a meséből elővett Gotham City hangulatából táplálkozik. Danny Elfman klasszikus dallamai kiválóvá varázsolják az audio szekciót. A látvány plasztikus, részletes, finoman effektezett, ennek ellenére az engine kiválóan optimalizált; a progi csak úgy süvít a régebbi konfigokon is. A helyszínek talán kevésbé vannak a LEGO elemekre alapozva, mint régen - a változatosságra mégsem lehet komoly panaszunk. Hosszú, tartalmas és kedves játék a LEGO Batman, mely PC verziója hivatalos magyar feliratot is kapott. Karácsony környékén (és a vizsgaidőszak lazább pillanataiban) ideális választás.

mcmacko

Croft-univerzum kiszélesedett, a sztori pedig hatalmas hangsúlyt kapott. A történetben annak idején kiderült, hogy Lara anyja talán túlélte azt a bizonyos katasztrófát. Lara tehát ismét útnak indul, hogy választ nyerjen a Legend legvégén felbukkanó érdekes csavarokra, melyek cliff-hangerként tartották felcsigázva a rajongókat – ezidáig. Szerettem a Legendet, annak minden porcikájával elégedett voltam, így nagy várakozással tekintettem az Underworld elé – és megkaptam, amire vártam. Folytatódik a történet - Thor kalapácsáért folyik jelenleg a hajsza. Esetenként brutális nagy terek, dzsungelek, fagyott tájak, csobogó vízesések, ormok, vízalatti roncsok várják a kalandorokat. Lara

félelmetesen jól néz ki, a mozgására is hatalmas gondot fordítottak az animátorok. (Bár a falmászást kicsit pókszerűen űzi a csaj.) Az engine-en érződik, hogy az előző motornak a továbbfejlesztettje. A tesztelt PC preview alapján tűéles, részletgazdag kép kényezteti a grafikára kényes játékosokat. Reménykedni tudok csak, hogy az X360-as változat végre szakít a 480p-s natív megjelenítéssel. A kihívás talán kicsit keményebb, mint az előző epizódban, a wow-faktor viszont talán többször üti fel fejét, köszönhetően a fondorlatos pályatervezésnek, sötét hangulatú fordulatoknak és filmszerű jeleneteknek. A sztori folytatódik, a revelációk és leleplezések (részben) megtörténnek, Lara pedig úszik, ugrik, fut, mászik és lő, mint a régi szép időkben. A ráncoknak nyoma sincs, a popsi még mindig feszes, Miss Croft ajkai pedig újfent csókra csábítják a játékost. Ha még nem tetted, pótold a Legend élményét, majd ugorj fejest Larával az alvilág bugyraiba – élvezni fogod az iramot.

mcmacko

Karácsonyi nyereményjáték A karácsonyi ajándéközönt kibővítendő, a CD Projekt Kft. és az Impulzus jóvoltából egy tisztes adagnyi Legjobb Választás és Topseller PC játék vár gazdára (Colin DiRT, Overlord, Hitman Triple Pack, Fable, FEAR és MS Combat Sim 3.). A nyereményért cserébe most egy kis kutatómunkát kell végeznetek, hiszen egy kérdésre helyesen kell válaszolnotok.

Válaszaitokat e-mailben várjuk. A pályázó levél tárgyaként tüntessétek fel: „NYEREMENYJATEK”, a válasz mellé ne felejtsétek el a neveteket is odaírni. Cím: impulzus@impulzus.com Beküldési határidő: 2008. december 7.

A kérdés: A Legjobb Választás sorozatban melyik Tomb Raider epizódok képviselik magukat?

A nyereményjátékot a CD Projekt Kft. támogatta. http://lv.cdprojekt.hu/

A Gamer rovatot a

támogatta.

15


A zöldenergia a legtöbb, mi adható?

Mit jelent ma a környezetvédelem? Ha keresztülnézünk a mára kiüresedett frázisokon, eltekintünk az unásig puffogtatott közhelyektől, és valóban tenni akarunk a környezetünk megóvásáért, akkor mik az eszközeink? Mit tehetünk leendő villamosmérnökökként a környezetünkért, miközben eleget teszünk mérnöki kötelességeinknek is? Valóban elég, ha zöldenergiát állítunk elő, és vissza tudjuk fogni a kibocsátást még a Föld számára halálos dózis előtt? Tartatott októberben egy fórum az egyetemen, ami ehhez hasonló kérdésekre kereste a választ. Részletezzem? Energiatakarékosság, környezetvédelem címmel rendezett fórumot az Energetikai Szakkollégium 2008. október 8-án a Műegyetem I épületének Kozma László termében. A környezetvédelem lassan mindennapjaink részévé válik, napról-napra nagyobb jelentőségét látjuk, hogy a még megmaradt környezetünket megóvjuk, az ember által okozott károkat helyrehozzuk. A fórum célja az volt, hogy megvitassuk, mit tehetünk környezetünkért az energetika területén. Az előadók között akadt minisztériumi szakállamtitkár, nemzetközi klimatológiai bizottsági tag, közgazdász és meteorológus, aki nem mellesleg egyetemünk Környezetgazdaság Tanszékének oktatója. Dr. Stépán Gábor, a Gépészmérnöki kar dékánja, a rendezvény fővédnöke már nyitóbeszédében rámutatott, az energetika oly sokszínű és összetett tudomány, hogy közvetve vagy közvetlenül az élet szinte minden területén jelen van, így fontos és megkerülhetetlen a környezetvédelem energetikai szemszögből való vizsgálata. Az előadások sorát Dióssy László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkára nyitotta meg, a lakossági és kommunális szektorban megvalósítható energiatakarékosság lehetőségeinek bemutatásával. Megtudtuk, hogy a közvélekedéssel ellentétben, amely az energiafogyasztás oroszlánrészét az elektronikus berendezéseknek tulajdonítja, valójában a fűtés és a közlekedés során fogy a legtöbb energia, és ennek jelentős oka a rossz hatásfok. Elmondta, hogy a hőszigetelések cseréjével, felújításával, korszerű fűtőhálózatok beüzemelésével jelentős energiamegtakarítás lenne megvalósítható, és ez egyrészről gazdasági megtakarítás a fogyasztóknak, másrészről energiaszükséglet-csökkenés, tehát környezeti szempontból is előnyös. Az előadásokban visszatérő motívummá vált, hogy a környezetvédelem két fő útja, a kibocsátások csökkentése és az energiaigény visszaszorítása közül az utóbbi reálisan megvalósítható, hiszen jelenleg nagymértékű a pazarlás, vagyis a kiküszöbölhető veszteség, tehát ez lenne a követendő irány. Szó esett továbbá a megújuló erőforrások megfelelő alkalmazásáról és a lakossági támogatásokról is. Az

16

utóbbi téma kapcsán felszínre került, hogy a szakvélemények korántsem egységesek. Dr. Kerekes Sándor, a Corvinus egyetem rektorhelyettese, a Környezettudományi Intézet igazgatója hangsúlyozta ugyanis, hogy a támogatások gazdasági szempontból rosszat tesznek, mert eltorzítják a piacot, a beruházók számításba veszik a támogatást is, biztos bevételi forrásként terveznek vele, holott a célja nem ez volna, hanem az, hogy az alacsony keresetű emberek is könnyen vállalhassák egy energiatakarékossági befektetés költségeit. A rektorhelyettes úr előadásában megismerhettük a megújuló energiahordozók játékelmélet alapú szemléletét, vagyis azoknak a stratégiai elemzéseknek az alapját, mel�lyel a rendelkezésünkre álló erőforrások felhasználását tervezhetjük a jövőben. Véleménye szerint a megújuló erőforrások kapcsán sok fogalmat pontosítani kellene, példaként említette a bioüzemanyagokat, melyek környezetbarátnak történő beállításuk miatt élveznek privilégiumokat. Nézete szerint egy üzemanyag vagy autópálya nem lehet környezetbarát, hiszen valamilyen mértékben mindig károsítja a természeti környezetet és zavarja az épített környezetben élő lakosságot. A jövő kihívása tehát nem a vég nélküli bioüzemek áradatának építése, hanem a tudatosság bevezetése az energiaszemléletbe mind a lakosság egésze, mind az egyes emberek vonatkozásában. Dr. Pálvölgyi Tamás, a Műegyetem Környezetgazdaságtan Tanszékének docense a támogatások tekintetében azon az állásponton volt, hogy azok előbbre mozdítják a klímavédelmi célú energiatakarékosság ügyét, tehát elsősorban pozitív következménnyel járnak. Igaz, nem vitatta a piactorzító hatásukat, de nem tekinti ezt akkora problémának, mint Kerekes úr. Pálvölgyi tanár úr emellett hangsúlyozta a megújuló energiaforrások alaposan megtervezett alkalmazását, valamint azt, hogy az energetikai szempontból kisebb egységek, például egy-egy lakóház vagy üzem energiaigényét kielégítő megújuló energiaforrások egyrészt a kisebb megva-

lósítási költségek miatt, másrészt a bonyolult és drága szállítási költségek elkerülésével érnek el pozitív hatást. Kitért rá, hogy bizonyos megújuló energiaforrások – így például a szélenergia – tekintetében hazánkban nincs is feltétlenül létjogosultsága nagy energiatelepeknek. Természetesen nem volt elkerülhető a klímaváltozás érintőleges tárgyalása sem. Ürge-Vorsatz Diána, az IPCC (Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) tagja, a Central European University docense kitért rá, hogy a felmérések szerint az emberi tevékenységek CO2-kibocsátása jelentősen befolyásolja a Föld természetes éghajlatmódosulásait, valamint arra, hogy az irányelvként kitűzött max. 2°C-os éves globális melegedéshez mely területek (fűtés, üzemanyag, elektronika) végfelhasználói energiaigényét kell csökkenteni. A kemény tények és a szükséges intézkedések mellett azonban szerencsére néhány pozitív eredményről is szó esett a fórumon. Az előadók szinte egy emberként említették a dunaújvárosi SOLANOVA sikerét, ahol egy panelház szigetelésének javításával és energiaellátásának korszerűsítésével 80%-os energiaigény-csökkenést értek el, valamint több, hasonló mértékű sikerrel járt nemzetközi példát ismerhettünk meg. Az energiaigények csökkentéséhez vezető legjárhatóbb útnak a szakemberek az energiahatékonyságot tartják, vagyis a veszteségek csökkentését és a célzott, tudatos energiafelhasználást. Van tehát megoldás, és ha nem is egyértelmű, már tisztul a fenntartható energetikai rendszer felé vezető út is. Azonban hogy valós sikert érjünk el a Föld és az emberiség érdekében, széles körű globális összefogásra van szükség, melynek megvalósulása még sok munkát igényel mind politikai, mind gazdasági fronton. Az előadások után ránk váró vacsorapótló állófogadáson aztán folytatódott a beszélgetés. Beláttuk tehát, hogy nem a zöldenergia jelenti a kizárólagos megoldást, sőt, adott esetben nem is lehet hatékonyan megújuló energiát termelni. Ezeknek inkább egy szemléletben van meg a maguk szerepe, egy tudatos energiahasználatban, ahol a veszteségeket minimalizáljuk, a tényleges energiaigényünket felmérjük, és ott használjuk ki a megújuló energiaforrásokat, ahol tényleg érdemes, például szélkerekek és napkollektorok alkalmazásával a háztartásokban.

Lulu


XXXVI./2.

Miért gondoljuk, hogy rossz a felsőoktatás? Biztonsági öveket bekapcsolni! Amit mondok, meredek lesz, talán kétkedve is fogadod majd. De biztosíthatlak, igazat beszélek, és pláne tapasztalatból. Íme. A magyar oktatási rendszer egyik legnagyobb defektje: mi magunk. Többségünknek fogalmunk sincs arról, hogy az iskolának is vannak elvárásai velünk szemben, és szinte senki nem tudja azt, hogy ezek az elvárások pontosan mik. Nagykorúként szavazhatsz, cigarettát és alkoholt vehetsz, és börtönbe is csukhatnak, mert az állam feltételezi, hogy tisztában vagy a tetteid következményeivel. Mégis sokan furcsállják, amikor a tanárok és professzorok felnőttként kezelik őket.

Mit jelent, hogy felnőttként kezelnek? A tipikus felnőtt hajlamos és képes önállóan menedzselni a tanulási folyamatot (napközi vagy kötelező tanulószoba híján, ugye), míg a tipikus magyar főiskolás vagy egyetemista a vizsgák előtt az utolsó pillanatban tanul, és akkor is úgy, hogy később a tudás nem visszahívható, és ezért nem is alkalmazható a gyakorlatban. Ha te is ezt teszed, akkor máris nem felnőttként viselkedsz – vagyis egy elvárást már nem tejesítesz. A felnőttek tapasztalatainak tömege mind-mind szolgálhat a tanulás forrásaként. A tapasztalatnak felbecsülhetetlen értéke van a tanulási folyamat eredményességében és kimeneteléhez való hozzájárulásban, vagyis minél szélesebb körű és mélyebb élettapasztalatokkal rendelkezel, annál hatékonyabb lehet a tanulás, és minél aktívabban kötöd össze a tanulást a tapasztalataiddal, annál eredményesebb leszel. Ebből következően az anyag elsősorban nem azért van leírva, hogy megtanuld, hanem hogy gondolkodj róla és önállóan értelmezd. Nem kapod készen és előre feldolgozottan az anyagot, így helytelen azt bebiflázni, ami a jegyzetben van. Sajnos nem ezt várják tőled! Felnőttkorban a tananyagot úgy kell megtanulni, hogy közben összekötöd a tapasztalataiddal, mérlegelsz, összehasonlítasz, különbségeket keresel, elemzel, háttér-információt gyűjtesz. A tipikus felnőtt nem tantárgycentrikusan tanul, hanem gyakran úgy irányítja a tanulását, hogy megnézi, milyen ismeretekre van szüksége, vagy mi érdekli. Egy felnőtt akkor hajlamos kézikönyvhöz, jegyzethez fordulni, amikor valamilyen problémát szeretne körüljárni, megoldani, vagyis a cél, hogy a felkutatott ismeretanyag a való életben legyen a segítségére. Ezzel szemben a tipikus magyar hallgató kevéssé tartalomcentrikus, és a tanuláskor nem a használhatóság az alapfeltétel. A főiskolán, egyetemen inkább kizárólag a tantárgyra (és a vizsgára) koncentrálunk, és a minimumkövetelményeknek való megfelelés az elérni kívánt maximum („csak a kettes legyen meg”). Ezzel összefügg, hogy a tipikus felnőtt általában nem külső, hanem belső motivációból eredően vesz részt a tanulásban, teljesen önkéntesen. Ezzel szemben a tipikus magyar hallgatót pusztán a diploma motiválja mint környezeti kényszer, „minimum” elvárás a munkaerőpiacon. Az ilyen magatartás távol áll a felnőttek tanulási magatartásától – vagyis itt egy újabb pont, ahol az iskola elvárásait nem teljesítjük. A leckék és passzív memorizálás helyett a felnőtt tanulás többségében projekt- és/vagy csapatmunkát igényel, és a tanulás

nem passzív „történés”, hanem aktív, több nézőpontot igénylő folyamat. A párbeszéd minden esetben elősegíti a tanulást. A nyitottság hiánya azonban lehetetlenné teszi azt. Az előítéletek a tanulási folyamat aknái. A tipikus felnőtt rendelkezik azokkal a kulcsképességekkel, amelyek az önálló tanulást lehetővé teszik, míg a magyar oktatási rendszerből kikerülők zöme számos kulcsképesség hiányával küszködik, mint pl. önállóság, kommunikációs készség, kutatás / információgyűjtés, információk rendszerezése, alapvető informatikai kompetenciák – sőt, néha szövegértés vagy anyanyelvi íráskészség hiánya. Számos pont van tehát, ahol az iskola elvárásait nem ismerjük és nem teljesítjük. Persze mindezt az iskola nem mondja el nekünk – de a törvény nem ismerete kit mentett fel utoljára annak betartásától? Hogyan is várhatnánk el, hogy egy intézmény megfeleljen az általunk állított követelményeknek, ha maga az intézmény célrendszere és működése élesen ellentmond azoknak?

Mit tehetsz? Mit tehetsz tehát annak érdekében, hogy megtaláld saját magadat, és ezzel együtt a sikerhez vezető utat a felsőoktatás idegen földjén? Három nagyon fontos dolgot kell megtenned először is ennek érdekében: • Szabadulj meg azoktól a beidegződésektől, ahogyan jelenleg a felsőoktatáshoz viszonyulsz, és légy nyitott az új tapasztalatok felé! • Vállalj aktív szerepet saját oktatásod tervezésében, eredményességének figyelemmel kísérésében és értékelésében! • Tanulj meg tanulni, annak érdekében, hogy ne kelljen elvárnod az iskolától, hogy a kezedet fogja! Használd fel az ebben a leckében leírtakat, és alakítsd át a fentieknek megfelelően a hozzáállásodat, és a magatartásodat!

Házi feladat Le a kampányszerű tanulással! Készüljünk jó előre, tudatosan és tervezett módon! Válassz ki egy tárgyat, amit tudod, hogy idővel el kell sajátítanod. Lehet ez bármi, nemcsak az iskolarendszerű képzéssel kapcsolatos dolog. Gondold át, hogyan és mennyi idő alatt fogod ezt elsajátítani, tűzz ki mérföldköveket, amivel majd méred a haladásod, és állíts fel erre egy tervet (írásban)! Aztán heti szinten kövesd a terved megvalósulását! Tűzz ki először egy kisebb célt vagy kisebb anyagot!

Tanulj meg tanulni! Iratkozz fel a tanuljtanulni.hu heti tanulási tippjeire, és töltsd le ingyenesen 7 tévhit a tanulással kapcsolatban című anyagunkat!

Szalai Gabriella, alapító és szerkesztő

A „Sikeres tanulás” tréning hazavihető, dobozos változatát 3000 Ft kedvezménnyel vásárolhatod meg, ha rendeléskor az „impulzus” kódot írod a megjegyzés rovatba.

17


Bálint Ágnes emlékére

A tavacska egy halk csobbanással köszöntötte a reggelt, majd nyolc csillogó szem meredt kíváncsian a part menti fa ágai közé. – Keresztes! – kiáltotta Vízipók. – Hát hol van az én drága Keresztes Barátom? – Itt vagyok, te, Vízipókcsodapók. – mászott elő bosszúsan rejtekéből Keresztes és éhes pillantásokkal kísérte azt a fiatal, tapasztalatlan legyet, akit az imént riasztott el barátja kiabálása. – Most nézd meg, mit csináltál! Megint éhes maradok. – Ne törődj most a reggelivel! Hát nem hallottad? Mindjárt itt van! Keresztes szemei elkerekedtek. Mind a nyolc. A legyecske is megállt röptében, és arra indult tovább, amerre a két pók tekingetett. – Ma érkezik? Hát akkor mire várunk? Induljunk már! – és egy pókfonálon leereszkedve rögvest a parton termett, és vízben élő elébe vágott. – Várj! Nélkülük nem mehetünk. – Keresztes csak most vette észre a vízfelszín alatt lelkesen integető kis vízicsigákat, és tőle szokatlan kedvességgel integetett vissza nekik. Tudta, hogy ezúttal mindenkinek ott kell lennie. A csigák összefogódzkodtak, és megfogták Vízipók kezét, aki gyorsan átevickélt a túlsó partra, míg Keresztes a tavacska körül szaladt oda. A tó másik oldalán volt a Kis Tisztás, ahol már ugyancsak gyülekezett a nép. – Manócska! Manócska, éhes vagyok! – vin�nyogott egy turcsi orrú kismalac a tömegben. – Várj szépen, Mazsola! Ha megérkezik, akkor elkezdjük az ünnepséget, és annyit ehetsz, amennyi jólesik. – Jajj, de jó, jajj de jó! – ugrándozott Mazsola, és táncra perdült a megszeppent Tádé körül, aki félénken odabújt Manócskához és csak ennyit kérdezett: – Mondd, Manócska, Ő most boldog, hogy ide jöhet? – Mazsola abbahagyta a táncot, és ő is Manócskára figyelt. Tulajdonképpen az egész tisztás elcsendesedett, még Radó is, aki épp tudományos magyarázatba kezdett a szeleburdi Faragó Családnak a Ramóna típusú hajókról. Elhallgatott Tercsi, Fercsi, Klári, Sári, még Hakapeszi Maki is lakatot tett a szájára, habár tovább izgettmozgott, de nála ez csak a kíváncsiság jele volt. Manócska sokatmondó, bölcs pillantást váltott Móka Mikivel, és csak azután válaszolt.

– Hát persze, hogy boldog. De ha belegondoltok, Ő tulajdonképpen mindig is itt volt. Végigkísérte az első lépéseinket, segített, hogyha megbotlottunk, nevetett a tréfáinkon, és megvigasztalt, ha sírtunk. Elmesélte nekünk a csillagok fényét, a hajnal színeit, a nyári nap melegét és a karácsony illatát. És most, hogy mind ezt a szépet megtanította nekünk, eljön hozzánk. Hát hogyne örülne? – Tádé és a többiek nyugodtan mosolyodtak el, és lázasan kezdték megbeszélni, hogy mennyi mindent akarnak elmondani Neki. Manócska és Móka Miki viszont még sokáig nézték egymást, és a szemükben valami más is volt, mint az öröm. Ők tudták. – Frakk! – ugatott Frakk, és Morzsa kutya is rögtön szimatolni kezdett. – Vhaualaki jön. A tisztásra újból rázuhant a csönd, de ez most sokkal kellemesebb csönd volt. Várakozással és örömmel teli. Kukori közelebb bújt Kotkodához, aki megnyugodott férje ölelésében. Szerénke és Lukrécia Frakk lába körül tekergett, és mindenki a bokorra szegezte szemét, ahonnan előbukkant egy láb, majd egy kéz, és végül ott állt előttük Bálint Ágnes. Egy pillanatig megilletődve nézett farkasszemet a kíváncsian, szeretettel rámeredő szempárokkal, illetve szemnyolcasokkal. A sok kis apróság úgy meredt rá, mintha a napfelkeltét látnák egy századnyi sötétség után. – Ti rám vártatok? – kérdezte végül csendesen, meghatottan. – Hát hogyne vártunk volna! – válaszolt játékos szemrehányással a hangjában egy nyakig tintás rongybaba a Köcsögház ajtajából. – Ugye, Cicamica? Mondd meg Neki, hogy rá vártunk. – Igen, igen, jól mondod, Böbikém. – helyeselte lelkesen Cicamica, és az írónőt egy szépen faragott hintaszékhez vezette, amit aztán mind körbeültek. – Rád vártunk! Vártunk, hogy mesélj nekünk! Mesélj! – Mesélj! Mesélj! – kérték mostmár mind, és összebújtak játszótársak és az egymást folyton bosszantók is, mint a kisgyerekek az óvónéni körül. Bálint Ágnes körbetekintett rajtuk, majd a meghatottságtól csendes, szipogó hangon csak ennyit mondott nekik: – Tudjátok, mit? Én egész életemben meséltem. Most meséljetek kicsit Ti, nekem. Köszönjük, Bálint Ágnes!

Barkóczi Gergely

18

Olvasójegy

Csönd van. A könyvek nem suttognak, nem beszélnek. És mi ezt megtanuljuk tőlük: csöndben lenni, nem inni, nem enni, nem beszélni. Mi is csak könyvek vagyunk (itt). Szürkék, pirosak, néhányunknak zöld könyvjelzője is van és tartalomjegyzéke! Van, akinek titkos, összeragadt lapjai is vannak! Van, akinek foltjai vannak, fekete kávés vagy ribizliszörpös, édes vagy keserű. Van, aki morzsákat rejt lelke-gerincében, mert ez a részünk olyan kön�nyen összeszed minden piszkot... Vannak köztünk nyitott könyvek, és vannak könyvek, akik csak titokban, este, a takaró alatt nyílnak meg az elemlámpák fényeinek. Vannak felfalni, megízlelni való könyvek és nehezen emészthetőek. De akármilyenek is legyünk, föllapozhatóak vagyunk, kiolvashatóak, megunhatóak és elégethetőek. Nagy vaskos könyvek vagyunk, sok-sok betűvel és képpel magunkban. Olyan vastagok, hogy mi magunk is nehezen látjuk át saját lapjainkat. Az első lapok molyrágta, sárgult, gyűrött, halvány emlékképek. Tudjuk, hogy vannak, kell lenniük! Hogy ezt bizonyítsuk, néha-néha visszalapozunk hozzájuk, a lap aljára vagy szélére be is írhatunk valamit, valami újat: magyarázatot, magyarázkodást, szégyenérzetet vagy egy mosolyt. De újraírni nem tudunk már megírt oldalakat. Igaz, kitépni tudunk. De a kitépett lap helye megmarad. Kikandikáló lapdarabkák, rossz számozás árul majd el minket. Ezek a fecnik és számok a mi lelkiismeretünk. Persze vissza is ragaszthatjuk őket! De ez már sehogy sem az igazi. Újra kiszakadhat, kieshet, így ezek az oldalak mindig szem előtt vannak, ezekre mindig emlékezünk. Új lapot bármikor kezdhetünk. Kezdhetjük nyomtatottan, írottan, lassan vagy éppen gyorsan, írhatunk szépen, díszesen, használhatunk oldalszámokat, sőt rajzolhatunk is, ha unatkoznánk. Vannak sűrűbben szedett lapjaink és üres lapok is, amik örökre csupaszon maradnak, könnycseppes lapok és színes ceruzával írtak. Aztán tollat töltünk. Mert néha a tollunk is kifogy. Néha úgy érezzük, egyszerűen nincs több tintánk. És várunk. Miközben sok más érdekes könyvvel ismerkedünk a könyvespolcokon, állandóan azt tanuljuk, hogyan írjunk szépen és helyesen. Megtanuljuk a számokat, igyekszünk megismerni saját korlátainkat, a lapszéleket. Ezek vagyunk mi. Puha, félkemény vagy kemény kötésünk alatt részekre vagy fejezetekre és alfejezetekre tagoltak. Címünket, megjelenésünk idejét és körülményeit bemutató előszóval és az általunk írt bevezetéssel. Élőfejekkel és lábjegyzetekkel vagy széljegyzetekkel teletűzdelve, állandóan bővülő hibajegyzékkel, további ránk váró halvány, üres lapokkal és egy majdani utószóval, ha lesz időnk megírni... Fűzött és ragasztott könyvtestek vagyunk, más és más hát- és arclemezzel.

Rusz Ágnes


Musicmania

XXXVI./2.

Sziget 2008 – Ne Szigetelődj el! Tri(2008vi-umRoadrunner) - Shogun

Az idei Sziget fesztivál legalább ugyanolyan jó volt, mint az eddigiek. Hogy miért?

Vegyük először az általános dolgokat. A hetijegy idén érvényes volt a Magyar Dal Napjára is, ahol a kortárs hazai zene színejava felvonult, és egymás dalait énekelve hirdette, hogy életképes zenét itthon is lehet alkotni. Szimpatikus lépés volt a rendezőktől a beköltöző jegy bevezetése, amivel a nulladik napi emberáradatot osztották szét több napra. Az infrastruktúra a tavalyinál is jobb volt, bőven elég konténeres vécé, vízcsap és takarított zuhanyzó várta az ottalvós vendégeket, akiknek külön elkerített sátorhelyük volt, amit állandóan biztonsági őrök vigyáztak. Szintén éjjel-nappal járőröztek a HELP alapítvány önkéntes diáksegítői, akik fesztiválspecifikus elsősegélynyújtó képességének sok öntudatlan szigetelő köszönheti testi épségét. A nonstop szolgáltatások között idén is szerepelt a csomagmegőrző, ahol biztonságban lehetett tudni a hátizsák értékes tartalmát. Persze csak ezért a kutya se menne szigetelni, volt rengeteg színvonalas koncert és program is. Gondolom hallottatok már róla, hogy az idei nagyágyú, a sztárfellépő az Iron Maiden volt. A brit srácok rendesen kitettek magukért, elképesztő látványvilágot produkáltak a tőlük elvárt zene mellé (azaz mögé). A messzi Finnországból érkezett a Hammerworld színpadra az Apocalyptica, akik vérbeli metált játszanak – négy csellón. A Kalapácson és Zorallon edződött rockerek nagy örömére a Tankcsapda is tiszteletét tette a Nagyszínpadon, mialatt a nézőtéren kő kövön nem maradt. A világzene kedvelőit többek között Goran Bregovic (Kalasnyikov rulez) és az Altan (ír népzene) látta el talpalávalóval. Volt rengeteg más koncert is, de képtelenség volna felsorolni mindet. Akinek nem kenyere a zene, megtekinthette a világhírű Vietnámi Nemzeti Vízi-bábszínház előadását, a Táp Színház egyperces, egy személynek tartott műsorainak egyikét, láthatott holland-magyar színielőadást (a holland pálinka borzasztó), játszhatott szimultánt egy sakknagymester ellen, részt vehetett a tévéből (youtube-ról?) ismert stand-up komedisták műsorában, vagy éppen meglepődhetett a számtalan többé-kevésbé spontán performansz egyikén. A tolerancia és a sokszínűség idén is fókuszban volt, mindenki kipróbálhatta, milyen kerekesszékkel rámpát mászni, vakon számítógépet használni, beszélgethetett krisnással, muzulmánnal, BKV-ellenőrrel vagy akár rendőrrel. A Roma Színpad folyton várta a mulatni vágyókat, a Magic Mirrorban pedig a melegeket érintő fórumok zajlottak az esti színpadi előadások előtt, és idén is egymás mellett volt a keresztény egyházak és a zsidók sátra. A Szépművészeti Múzeumnál csocsó,

gipszöntés és pólószitázás várta a szigetlakókat, az Aquincumi Múzeumban pedig római kori drótékszereket lehetett készíteni, mialatt a Nemzeti Múzeumban a barokk kori szokásokba pillanthatott be az érdeklődő. Az Afrikai faluban minden nap dobosok, reggae zenekarok, performansz-művészek és táncosok mutatták be a kontinens színes oldalát, de az árusoktól tradicionális afrikai termékeket is vehettünk. Idén ismét ingyen teával és kávéval várt mindenkit a Fair Trade egyesület, a Fiatalok a Nukleáris Energetikáért társaság pedig a magfisszió és a magfúzió közötti különbséget magyarázta el az érdeklődőknek, akik atombiztos óvszerrel és pólóval távozhattak. Az APEH sátrában megtudhattuk, hogy miért kell befizetni az adót, az EU helyszínén tett látogatás után pedig bárki nyugodt szívvel elutazhat Portugáliába tanulni és/vagy dolgozni. A szervezett programok mellett természetesen a Sziget sajátos hangulata is kínálta a látnivalókat. Ilyen multikulturális, szigorú szabályoktól mentes környezetben meg sem szabad lepődni a „Ninjas killed my family, need money for kung-fu lessons” feliratú táblával kolduló belga társaságon, vagy a felfújt kengurut sátorrúdra kötözve cipelő németeken, esetleg a dombtetőn alufóliából napkohót barkácsoló osztrák közösségen. A sátrak oldalán teljesen természetes a „Free Sex Girls Only” matrica, a nagyobb baráti körök pedig kisebb kunyhókat tákolnak össze pokrócokból, fóliákból, sátrakból és a környező fákból. Esős időben a méretesebb, homokkal még fel nem töltött pocsolyákat megszállják a strandolók és a horgászok (igen), akiket hamarosan elzavarnak a nekifutásból hasoncsúszóversenyt rendező ifjúság képviselői, akik később a földmunkagéppel hozott homokból építenek homokvárat a Nagyszínpad előtt. Véletlenszerű helyeken és időben pedig összegyűlik elég ember néhány kuka mellett, akik elég eltökéltséget éreznek magukban egy rögtönzött ütőhangszerbemutatóhoz, amihez hamar csatlakozik az arra járók nagy része.

Z

Az ezredfordulón alakult metálzenekarok java a metalcore vonulatot meglovagolva szeretett volna harapni egyet a zenei élet tortájából. A többek által ironikusan csak myspacemetálnak hívott stílus a nu-metal bukása után tűnt fel; mára pedig sajnos rengeteg zenekar fuldoklik a maguk által fakasztott sablontengerben. A zavarosban van azonban egy jó maroknyi banda, akik egyéniségükkel, saját stíluskeverékükkel kiemelkednek a mezőnyből. Egy közülük a floridai Trivium. A mára saját Dean gitárokkal rendelkező főbárdosok (Heafy és Beaulieu) sokat tanultak a nyolcvanas évek trash- és truemetál hőseitől. Kegyetlen ikergitár-témák és szaggatott trashelések követik egymást a Trivium-dalokban, metalcore-os alapok közé helyezve. A japán származású Heafy énekével már az előző album (Crusader) óta Hetfieldet próbálja koppintani - igen ügyesen. A Triviumot tavaly már annak a bandának tartották, amely a Metallica mostani bénázása által keltett űrt betölti. Az új album kicsit visszakanyarodik a Crusader előtti időkhöz, és a keménységet helyezi ismét előtérbe, így talán kevesebb az emlékezetesebb (és a Bullet For My Valentine-hoz hasonlatos érzelgős) énekdallam, de a lendület mit sem változott, sőt, eszméletlenül dinamikusak a számok. A riffek hasítanak, egyes gitártémák ismét csodaszámba mennek (hallgassátok csak meg a Torn Between Scylla and Charybdis nyitóriffjét!), a dupla lábgép is osztja a basszust, ahogy kell. A lemez kicsit talán száraz első hallgatásra, adni kell neki időt, hogy a témák beérjenek, tudatig hatoljanak. A probléma talán Heafy énekében érhető tetten, hiszen eljutott oda, hogy kezdi magát ismételni. Persze ezen is túl lehet magunkat tenni, mert még így is értékes hallgatnivaló a Shogun, csak lehet, hogy a következő lemeznél már unalmasnak hat majd a dallamkirakat. Ugyanakkor, aki nem hallgatta szénné a Crusadert, és jóban van a heavy (Heafy) műfajjal, az új kedvencet fog avatni, hiszen a szűkebben vett stíluson belül így is kiemelkedőnek számít minden dal, köszönhetően az okos szerkezeteknek, forró riffeknek és a félelmetes húzásnak. Nem lepődnék meg, ha a Shogunnal egyidőben megjelent új Talicska lemezt lenyomják majd a pofátlanul fiatal metálharcosok eladásban és népszerűségben is. Myspace oldalukon a cikk írásának időpontjában ingyenesen végig lehet hallgatni a lemezt, így minden keményvonalas zenekedvelő tehet egy próbát az amerikai négyesfogat kemény, de ízletes alkotásával. http://www.myspace.com/trivium

mcmacko

19


Utcanevek nyomában

Nagy magyarjaink, akik nem is mindig magyarok

November 6-án volt 194 éve, hogy a kis Ábrahám meglátta a napvilágot. Ki gondolta volna még akkor, hogy ez a svájci ifjú az egyik legnagyobb magyar iparmágnás lesz? Ki sejthette, hogy az ácsinasból vasöntő és feltaláló válik? De miként is vált vándorló tanoncból első öntőmester, gyáralapító iparos, a monarchia és számos más állam egyedüli ellátója és Buda díszpolgára? Ezt hivatott elmesélni rövid kis történetem. Cikksorozatom hajdan azzal a nemes céllal indult, hogy ha körülnézünk úton-útfélen és szemünkbe akad egy utcanévtábla, akkor többet lássunk, mint egy fekete-fehér fémdarab. Lássuk meg az embert a név mögött, az érdemet az utcába vésett emlékmű mögött, és ismerjük meg a környezetünk és a múltunk örökségét egyaránt. Az évek során azután az egyetem környéki utcákról a műszaki értelmiség nagyjainak utcái felé fordítottam tekintetemet, az egyetem hírnevének öregbítésén munkálkodók, a magyar ipar és a tudományok előremozdítóinak emlékösvényeit barangoltam be, illetőleg barangolom még ma is, hiszen megismerésre váró történet, emlékezést érdemlő teljesítmény akad bőven, és ezekből talán mi is erőt meríthetünk, hogy – ha nem is oly mértékben, mint hajdan eleink, de – a magunk módján még meg akarjuk váltani a világot. De elég a patetizmusból, csak néha erre is szükség van. A magyar ipar kikerülhetetlen alakja Ganz Ábrahám. Olvashattunk már a Ganz Villamossági Művekről, a Kacsa utcai kis villanyszerelő műhelyből lett nagyvállalatról, melyben nem kis érdemeket szerzett Zipernovszky Károly. Bizonyára a GanzMÁVAG neve is többünknek ismerősen cseng. Ezeknek a legendás vállalatoknak azonban mégis valahol Budán, a Vízivárosban kezdődött a történetük, ahol 1844ben Ganz Ábrahám első gyárát, az öntödei gyárat alapította, melynek épületét ma Öntödei Múzeumként ismerheti a budapesti polgár a Ganz utca és a Bem utca közötti telken, a Kacsa utca szomszédságában. Itt futnak tehát össze a szálak, melyeket az elmúlt években gubancoltam kifelé, de azt hiszem, kicsit megint összetömörödött a mondanivalóm. Megpróbálom akkor még egyszer. 1814. november 6-án, a svájci UnterEmbrach városkában Ganz Ulrich református kántortanító és felesége, Rémi Katalin boldogan ünnepelték első fiúgyermekük érkezését. A kis Ábrahám szemében kéregöntésű vasúti kerekekkel, szabadalmakkal és sikerekkel teli jövő csillogott. Addig azonban még hosszú út és jónéhány fájdalmas búcsú volt hátra. Elsőként édesanyját kellett elbúcsúztatnia, aki Ganz tízéves korában örökre megvált a földi léttől, majd újabb tíz év után kevésbé végérvényesen köszönt el nyolc testvérétől, édesapjától és annak új feleségétől, ugyanis ácsinas és öntőinas tanulmányai után ekkor indult el az akkoriban szokásos tanuló vándorútjára. Bejárta Európa nagyvárosait, több gyárban dolgozott és köz-

20

ben nagy tapasztalatra és szakértelemre tett szert. 1841-ben, a nyár végén érkezett Pestre, ahol a Széchenyi kezdeményezésére épülő József Hengermalom Társulat gőzmalmában kezdett dolgozni. Gyakorlata és tapasztalata következtében hamarosan előrelépett a ranglétrán, és a gőzmalom öntödéjének első öntőmestere lett. Az öntöde akkori munkáját dicséri, hogy az 1842-es Első Magyar Iparműkiállításon bemutatott öntvények minőségét Kossuth Lajos is méltatta. Ganz Ábrahám hamarosan az öntöde és gépjavító műhely vezetője lett, azonban ő már nagyobb volumenű terveket dédelgetett. A malom részesedést fizetett neki az öntöde hasznából, és így lehetősége nyílt megvásárolni a Ganz-gyár első telephelyét jelentő telket Buda II. kerületében 4500 forintért. Az öntöde kezdetben a lakosság szükségleteit ellátó tárgyakat gyártott, de Ganz már ekkor tudta, hogy az igazi hasznot a tömegesen gyártható termékektől remélheti. Mielőtt azonban ezt a tervét megvalósíthatta volna, a történelem még egyszer közbeszólt, és az 1848-49-es szabadságharc és forradalom alatt az öntöde fő termékeinek az ágyúk és ágyúgolyók számítottak. Ezért később a gyárigazgatónak természetesen felelnie kellett, de tekintettel svájci állampolgárságára, csupán hat hét elzárásra ítélték. 18 5 3 - b a n végül sikerült kidolgoznia a remélt újdonságot, melyre három évvel később szabadalmi oltalmat is kapott. Az új gyártmány a vasút egyfajta forradalmasítását jelentő kéregöntéses vasúti kerék volt. Ennek lényege, hogy az öntés során alkalmazott antimonmassza és a gyors hűtéses eljárás következtében a kerék egy keményebb kéreggel rendelkezett a futófelületen, és ezáltal lassabban kopott. Felhasznált irodalom:

Azelőtt ugyanis jellemzően lassú hűtéssel gyártották a vasútkerekeket, a gyors hűtés pedig mintegy lokális edzésnek felelt meg. A kéregöntés eljárása 1812 óta, John Burn találmányaként ismert volt, Ganz érdeme tulajdonképpen az eljárás tökéletesítése az antimonmassza alkalmazásával. További sikereket ért el, mikor Ransomes és Biddel találmányát, az angol szabadalomként jegyzett vasúti váltók szívcsúcsainak gyártására vonatkozó eljárást vette meg, majd ismét tökéletesítve azt, 1861-ben és 1865-ben két újabb szabadalmat kapott. Figyelembe véve, hogy a magyar vasutak kiépítése 1846-ban kezdődött meg a Pest-Vác vonalon, továbbá azt, hogy a kontinensen is kialakítás alatt voltak a vasútvonalak, érthető, hogy jelentős elismerést, sikert, valamint nem elhanyagolható hasznot eredményezett ez a néhány szabadalom a Ganz-gyárnak. Ha pedig még azt is hozzávesszük, hogy a gyár 185262 között épült csarnokában létesített kéregkerék-öntöde Európában az első és sokáig az egyetlen volt, már nem is tűnik soknak, hogy a gyár az ’53-as sikert követő csaknem másfél évtizedben több mint 86 ezer kéregöntésű kereket és több mint 6 ezer kéregöntésű szívcsúcsot gyártott közel 60 vasúttársaság, köztük a német, francia, orosz és elsősorban a magyar és osztrák vasutak számára. A szakmai sikerek gazdasági fejlődést vontak maguk után, a gyár bővült és fejlődött. Ganz Ábrahámot kitűnő munkatársként segítette Mechwart András a Ganz Művek élén. A gyár munkáslétszáma 1854-ben 60 fő, 1857-ben 106 fő, tíz évvel később pedig már 371 fő volt, és nem csupán a munkások létszáma nőtt meg, de a körülményeik is javultak. Ganz az országban akkoriban egyedülálló nyugdíjas- és betegpénztárat létesített.

Bánhegyi László: Ganz Ábrahám; Műszaki nagyjaink II. kötet, Bp. 1983. Magyar gyárak a millenium korában filmsorozat Magyar Szabadalmi Hivatal honlapja


Utcanevek nyomában De tévedés volna azt gondolni, hogy a Ganz-gyár csak a vasút számára termelt öntvényeket. Több híd, köztük a Lánchíd és a szegedi híd öntvényeinek gyártása is az üzem vezetésével történt. A malomipar számára termelt rovátkolt hengerekkel pedig később Mechwart vezetésével a gyár újabb világhírre tett szert. Ganz tehát nem csupán egy haszonéhes iparos volt, hanem egy igazi iparmágnás, aki lehet, hogy nem beszélt magyarul, és nem vált meg svájci állampolgárságától, mégis a magyar ipar egyik alapkövét tette le, az itt élő munkások körülményeit tartotta szem előtt, az ország ipari és gazdasági hírnevéhez járult hozzá, és hogy Magyarországot második hazájának tekintette, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az 1848-as kiállása a forradalom mellett. Érthető tehát, hogy 1863. szeptember 4-én Buda díszpolgárává választották, két évvel később pedig a monarchia császára személyesen fejezte ki legnagyobb elismerését. Az 1867-es esztendő azonban már szomorúbbra sikerült. November 23-án még lelkesen ünnepelték a százezredik kéregöntéses kerék elkészültét, Ganz ünnepséget rendezett, és vacsorát adott minden dolgozója és családjuk számára. Az alkalmazottak tényleg szerették munkaadójukat, hiszen mindig sokat áldozott szociális célokra, a korrekt alkalmazotti viszonyok megteremtésére. Az ünnepség után azonban már csak egy szűk hónapig lehetett munkásai körében. A nagy igyekezet, az állandó megfeszített munkatempó felőrölte az idegeit, és ez a megbetegedett idegrendszer végül saját kezét fordította élete ellen. Így múlt el Ganz Ábrahám, a Ganz Művek atyja, a magyar nehézipar egyik úttörője, a hazai gépgyártás fejlődésének egyik megalapozója. Öröksége azonban még sokáig fennmaradt. Az ezutáni évtizedekben és még a következő évszázad elején is magasan volt a Ganz csillaga. De mint tudjuk, a hullócsillagok korában élünk. A Ganz-gyár öntödéjében 1964-ig

XXXVI./2. folyt a munka, majd az épületben a megőrzött eszközökkel és berendezésekkel megnyitották az Öntödei Múzeumot mint az Országos Műszaki Múzeum részét. Az épületet 1997-ben műemléki védettség alá helyezték, és 2006-ban már a felújított és megújult állandó kiállítások megnyitójáról szóltak a híradások. Ez az örökségünk tehát viszonylag szerencsésen járt, de legalábbis szerencsésebben, mint a Ganz-MÁVAG

csarnokai, melyek ma kínai piacnak adnak otthont, vagy a Ganz Villamossági Művek, melynek helyét még jelzi egy-két utcanév, mint a Zipernovszky Károly utca, csak persze kérdés, hogy a környéken tudja-e még valaki, hogy ki is volt az a Zipernovszky, hogy Ganz Ábrahámot ne is említsük. De Te, kedves olvasó, talán már kezded sejteni.

BaGe

Művészhajlamod-e van? Alkotási vágyadat ki-e éled? Eleged van abból, hogy alkotási vágyad és kreativitásod csak a féléves házi feladatok táblázatkezelőből generált grafikonjainak cicomázásában, Bode-diagramok színezésében és Karnaugh-táblák szegélyének vastagságában élheted ki? Ódát tudnál írni arról, hogy milyen unalmas volt ma is az ábrázoló geometria? Filmet forgatnál arról, hogy a kénsav mire képes a Ch C14ben felakasz-

Közhír és a PikkÁsz támogatásával – alkotói pályázatot hirdet a Műegyetem polgárai számára. A pályázat témája: Pillanat. Az előző tanévekben zajlott alkotói pályázatokhoz hasonlóan a 2008/2009-es tanévben a Műegyetemi Sajtóklub azért, hogy lehetőséget teremtsen a hallgatói alkotói készség megnyilvánulására, és népszerűsítse az újságírást, az irodalmi művészetet, a fényképezést, a környezettudatosságot, valamint a médiával foglalkozó hallgatói szervezeteket a

tott periódusos rendszerrel? Olyan szép a vezérműszíj az új Audiban, hogy legszívesebben színdarabot írnál hozzá? Ha bármelyik kérdésre adott válaszod legalább egy talán, akkor neked szól a következő felhívásunk. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen működő Műegyetemi Sajtóklub – a Bercsényi Hangstúdió, a GT Times, az Egyetemi Zöld Kör, az Impulzus, a Karima, a Kari Papír, a KÁTÉ, a Kémlelő, a

Műegyetemen, alkotói pályázatot hirdet a Műegyetem polgárai számára. Az alkotói pályázatot 6+1 kategóriában hirdetjük meg: Próza, Vers, Természetfotó, Fotó, Grafika, Rövidfilm és animáció. A beadás határideje: 2009. március 20. A részletekért keresd plakátjainkat egyetemszerte, kedvenc kari lapodat, vagy látogasd meg a http://musajt.bme.hu honlapot!

21


A 3.logifolytatáskai áramkörök lázadása t=0-4 időpillanat. Egy ébenfekete leányzó leleplezi magát Totya előtt, lehetőséget adva ezzel a srácnak, hogy elkészítse élete századik aktfotóját. A lány neve egyelőre nem ismert adat. Kris és Inter Feri éppen végez a logikai válság esetére vonatkozó vészforgatókönyv kidolgozásával. Reak Teri megveszi zöld pulóverét és begyakorolja a szigorú tekintetet. Kép Ernőn próbálja ki először, mármint a tekintetet, nem a pulcsit. Dodó és Flip Flórián befejezi a közösen megalkotott helyzetelemző program fejlesztését. Kovács úr megveszi élete második autóját, Koc Karcsi pedig átveszi nullpontos Anal ZH-ját és bosszút esküszik. A nevem Feri. Inter Feri. Kapcsolatom a Csoporttal egy novemberi reggelen kezdődött, de most még csak október volt és az időbe fagyva lebegtem az I épület mellett sacc/kb. 6 méter magasságban. A kozmikus kinetikus energiáimat felsőbbrendű tudatommal egy immateriális falba tömörítettem magam alatt, ezáltal létrehoztam a lépcsőt, melyen át beszállhattam impériumi zászlóshajómba, és a droidsereggel megütközve elfoglalhattam méltó helyemet az univerzum uralkodói trónján. Jól van, jól van, próbálkozni azért lehet, nem? Persze valójában egy egyszerű írói eszköz fagyasztott meg térben és időben csupán azért, hogy elmesélhessem, miként kerültem egy szabadesés kellős közepébe, Zsup Panni, Nyá Kati és Deci Béla δ sugarú környezetébe. Persze, ha egész pontos akarok lenni, akkor ferde hajítás, de hat méter magasan ez már szőrszálhasogatásnak tűnik. Nos, az egész ott kezdődött, ahol a múltkor abbahagytuk, vagyis a V1 alagsorában, mikor Kris és N. R. Géza befordult a sarkon.

*** A V1 alagsorában Kris és N. R. Géza befordult a sarkon. Előbbi csak azért nem lepődött meg a látványtól, mert ő már ismerte. Géza viszont most járt először biokibernetikai kutató-fejlesztő laborban, azt pedig végképp nem sejtette, hogy a nagyfeszesek és a dékáni alatt ilyesmi is akad a föld alatti járatban. A folyosóról három, szabályos ötszög alapú helyiség nyílt. Az elsőben olajos fényben játszó fémlemezek fedték a falat és a mennyezetet, a második vakító fehér színben pompázott, míg a harmadik falai folyamatosan mozgó képekből álltak össze, mintha holografikus képernyőket helyeztek volna egymás mellé közvetlenül, ráadásul az a kép, amelyen éppen megnyugodott az ember tekintete, megnőtt, és háttérbe szorította az összezsugorodó többi kivetítést. A padlót mindhárom helyiségben szürke gránit monolit alkotta. Három, egymástól független világítási rendszert alakítottak ki a szobákban. Egy csillag alakú fénycsöves világítási rendszert, amely egyenletes, meleg fehér fényt biztosított, egy izzólámpás, három fokozatú világítást, melynek iránya és szimmetriatulajdonságai tetszés szerint állíthatóak voltak, valamint egy precíziós munkahelyi világítást, ami nyugalmi állapotban millió nyüzsgő szentjánosbogárra emlékeztetett,

22

akik egy nagy vászonlabdában köröztek, de egy mentális vezérlő fejpánttal optimális, árnyékmentes világítást biztosíthattak az aprólékos műveletekhez. De nem is ez volt a leginkább lenyűgöző, hanem a műszerek és a kutatás maga, hiszen ezen a helyen végezte a Titkolt Alakulat a kiborgkísérleteket. Kris egyből a harmadik helyiség felé indult, Géza viszont bepillantott a két másik helyiségbe is, mikor elhaladtak előttük. Mindkét helyen lázas sürgölődést érzékelt, habár nem volt teljesen tisztában vele, hogy mit is csinálnak a laborokban. Az első helyen kék overallos lányok pakolták halomba a fellelhető szerszámokat és műszereket, a másodikban pedig egymásra kísértetiesen hasonlító, kopaszodó, körszakállas, szemüveges ürgék nyomogatták a billentyűzeteiket, miközben folyamatosan egyszerre beszéltek, és olykor átrohantak egymás íróasztalához egy-egy jegyzettel. A képernyőfalú teremben első látásra nem volt semmi berendezés, azonban mikor Kris határozottan az üres tér egy pontjához nyúlt és két ujjal megragadta azt, szinte a kezéből materializálódott egy fogantyú, majd a hozzá tartozó fiók és végül az egész íróasztalszekrény, hogy kipakolhasson belőle egy kisebb szerszámosládát, néhány kábelt és egy headsetekre emlékeztető fejpántköteget. Ez volt az a pont, ahol Géza elhatározta, finoman kipuhatolja a fiú szándékait. – Figyelj, Kris! Lehet, hogy én maradtam le, de mégis mit csinálunk? – Mennyit mondott neked Feri? Ismered a csata állását? – kérdezte a másik, miközben a semmiből előtűnt egy infravörös dobhártyaszkennelős biztonsági zár, és ő bedugta azt a fülébe. Ettől persze nem hallotta Géza válaszát, de a fiú a biztonsági füldugó kivétele után megismételte azt. – Azt mondta, hogy az épületet megszálló áramkörök fejlődéshullámokat gerjesztenek, és az egyik ilyen hullám elragadott egy lányt is. Ezért küldött érted, hiszen... – Hiszen kidolgoztunk egy tervet erre az esetre. Vagyis arra, hogy a logikai válság az emberrablásig fajul. De nem egy lányról van szó. – és a képernyők felé fordult, majd az egyik képre bökött, ami ennek hatására megnőtt és felvételről közvetítette Deci Béláék rohamát a változás hulláma alatt. – Nyá Kati! – döbbent meg Géza, és tehetetlenül nézte, amint az IC-rengeteg örvényként szippantja magába a két lányt. – De mégis mit akarnak velük tenni?

– Attól félünk, hogy beépítik őket a rendszerbe. Pontosan ezért kell a mi szakértelmünk. Le kell választanunk az emberi tényezőt még a végső fázis előtt... – A végső fázis? – vonta fel gyanakodva a szemöldökét Géza, és ettől úgy nézett ki, mint egy gyomorrontásos párduckölyök. – Tudod – kezdett bele a másik –, Ferinek elég konkrét elképzelései voltak a válság lefolyását illetően, és ahogy elnézem az eseményeket, sajnos nem sokat tévedett. – De mégis mi a végső fázis? – erősködött Géza, a következő pillanatban azonban olyasmi történt, ami elfeledtette vele a kérdést. Az orra előtt felfénylett egy fehér oszlop a semmi közepén, majd alakot öltött egy magas, göndör hajú, ijesztően hideg tekintetű égimeszelő. – Ismerd meg Macot – mutatta be Kris az új jövevényt. – Mac... – gondolkodott el a másik, amíg kezet fogtak, majd felismerés villant a szemében – Úgy érted, Macca, ő volna az a MACCA? – Az emberalapú biokibernetikai kutatások ismerőinek MACCA, vagyis Mesteri Alkotója a CUMMI Cyborg Androidnak neve egyet jelentett valami mítosszal. Ő volt az első, akinek sikerült a Földön valódi emberi Cyborgot létrehoznia, még akkor is, ha a CUMMI Cyborg, vagyis a Centrálisan Univerzális Mikro- és Makro Intelligens Kibernetikus Organizmus nem is működött a legtökéletesebben. – Igen, én vagyok – jegyezte meg halk, kifejezés nélküli hangon a cyberológia úttörője. – De a CUMMI II. óta természetesen már sokat tökéletesítettem a módszereimen. Azonban erre most nincs idő. – És egy ionoszférikus villám sebességével Krisre villantotta kozmikusan csillogó tekintetét. – Indulnunk kell. Most! – És már fel is kapott néhány dolgot a másik által előpakolt kupacból. Kris Géza kezébe nyomott néhány tartozékot, majd felnyalábolva az aktatáska szerű csomagokat is, a falhoz lépett, és képen rúgta egyik képernyőről virító, rugásra készülő önmagát, ezzel feltárva egy föld alatti járatot. Géza még visszapillantott a terembe, és dermedten látta, amint az I épületet mutató egyik képernyőn az IC-tenger újabb hullámot vet, és mint Vénusz születésének groteszk karikatúrája emelkedik ki a hullámból... azonban itt Macca besegítette a járatba, és futólépésben megindultak az I felé.

***


XXXVI./2. Deci Béla ordas üvöltéssel és irdatlan csapásokkal irtotta az ádáz logikaiáramkörhordák erdejét. A küzdelem több volt mint reménytelen, de a maroknyi digit szigós különítménynek már nem volt miért abbahagynia a harcot. Béla számba vette megmaradt bajtársait. Auto Matyika fél térddel szorított a földre egy sorrendi áramkört, amíg a lábait szigszalaggal kötözte össze. Kép Ernő csípős megjegyzésekkel szurkálta halomba támadóit, Kovács úr pedig második autója dísztárcsáját dobálta frizbiként ókori görög harcos hercegnőket megszégyenítő ügyességgel. A sérülteket hátravonszolták, a front mögé, ahol a sebtében felállított tábori kórházban próbálták pár korsó sörrel harcképessé pofozni az ájult vagy félig kergült villanykarosokat. Na persze képletesen, hiszen ha ténylegesen a korsókkal pofozták volna, akkor csak ellenünk dolgoznak. A lényeg mégis az, hogy a lelkes csapat száma hiába fogyatkozott, a megmaradtak egyre növekvő elszántsága pótolta a hiányukat. Csak egy újabb változáshullám lett volna képes újból előretolni a logikai áramkörök frontját. Akarom mondani, csak egy újabb változáshullám volt képes újból előretolni. Béla belsejében még időben megszólalt a vészharang. Fura bizsergést érzett a mellkasa tájékán, odakapott, és előhúzta mellényzsebéből a mobilját. 1 új üzenete érkezett: „Újabb változáshullám közeleg! Egy jóakarója”. Ez nem jelenthetett mást, mint hogy újabb hullám következik, és neki van egy jóakarója. Már csak azt nem tudta, hogyan szerezhette meg ez a jóakaró Inter Feri mobilját. – Szörnyű dolgok történhettek odabent – futott át az agyán, viszont nem volt most ideje ezen töprengeni. – Mindenki vissza, csatasorba! Újabb hullám! – kiáltotta, és az I épület mintha csak erre várt volna, kiokádta magából az áramkörök újabb özönét. Az ezüstösen-feketésen csillogó tömeg egyre magasabbra emelkedett, majd csörgő-zörgő robajjal indult meg a maroknyi ellenálló felé, mint egy szökőár mindent elnyelni akaró hullámfala. A hullámból mint Botticelli Vénusz születésének groteszk karikatúrája emelkedett ki két álló nőalak, melyeket töredezett rácsként vettek körül integrált áramköri elemekből álló csövek, rudak, adatbuszok és adatvillamosok. A drótok és vezetékek hálójában Béla borzadva ismert rá Nyá Katira, és józan ítélőképességét oly mértékig elborította a düh és a fékevesztett bosszúvágy, hogy már józan itt élő képessége sem érdekelte, csak vad csatakiáltással rohant neki a közeledő hullámfrontnak, és maroknyi társa felbőszülten követte őt. A következő pillanatban két hatalmas sereg vágódott egymásnak. Szikraeső, villámtenger, zérus és pólusáradat, elméleti magyarázatok kibogozhatatlan hálóinak tömege és záróirányú valószínűtlenségi áramok arzenálja töltötte meg a mezőt, amit Béláék csak Csatatérnek neveznek. A maroknyi digit szigós bajnok csodálkozva fogta fel, hogy Aszink Robival

az élén – aki az automatadoroktól kapott harci ménen vágtatott a sűrűjébe – megérkezett a felmentősereg.

*** Szélvető Pál és a Mesteri Kongresszus türelmetlenül várta Dodó előadását. A fiú végre jelezte, hogy jelentős előrelépés történt az elemzés során, és megoldást talált a logikai áramkörök lázadásának leverésére. A Mester összehívta tehát a Kongresszust a Titkos Terembe, és megkezdték a kihallgatást. – Tisztelt hölgyeim és uraim. – kezdte meg Dodó az előadást, mihelyt elsötétedett a terem és a holografikus kivetítő kontúrjai határozottá váltak. – Bizonyára már értesültek róla, hogy a logikai válság kitörése után Szélvető Mester engem bízott meg a lázadás leverésekor alkalmazandó stratégiánk kidolgozásával... – Térjen a lényegre, fiam! – szakította félbe a Mester. – Ha jól tudom, Flip Flórián kollégájával együtt kidolgoztak egy stratégiai elemző programot. Ezért is bíztam önre a feladatot. Mire jutott az elemzés során? Dodó kicsit bosszús volt, hogy nem engedték az általa felépített beszédet elmondani, de lenyelte a keserű békát, majd némi fuldoklás után megnyomott egy gombot. A kivetítőn megjelent az I épület, és a bemutatót kísérő többi ábra. – Felmérve a logikai áramkörök indítékait, továbbá figyelembe véve a számbeli fölényüket, az I épület földrajzi helyzetét, az üzbég gabonaárakat, a Bajkál-tó aurájának diverzitását, valamint a Plútó körüli kozmikus gázok turbulenciájának effektív aszimmetriáját, az egyes tényezőkhöz fiktív változókat rendeltem és így létrehoztam egy 27 dimenziós képzetes mátrixrendszert, amelynek kezelése egy 15 szintű döntésiirányító fával gyerekjáték, ugye. Néhány almester elnyomott egy ásítást, a jegyzőkönyvvezető egy gyöngéd rúgás hatására felébredt és ijedtében akkorát ugrott, hogy majdnem leesett a székről. Dodó pedig folytatta. – Ezzel a módszerrel kielemeztem az IC-k potenciális lépéseit és a következőkre jutottam. A lázadás lelohadása után az áramkörök szerveződni kezdenek, és két, maximum három recesszív koncepcionális szisztéma összeomlása után kialakul egy társadalmi struktúrájuk, melynek folyományaként multinacionális céget alapítanak, majd egy idő után kilépnek a tőzsdére is. És ez az a pont, ahol megfoghatjuk őket. Pénzügyi machinációval elérjük, hogy a vállalatuk tönkremenjen, felvásároljuk azt, és a logikai áramkörök egytől egyig visszakerülnek a fennhatóságunk alá. Jogtisztán és vegytiszán, ahogy mondani szokás. – Furmányos terv. És mikor tud hozzákezdeni a megvalósításhoz? – kérdezte a Mester, miután a gazdasági almesterrel kielemezte a lehetőséget, másik szomszédját

pedig jól elverte egy fejsakk partin. – Utólagos engedelmével, Mester, már megtettem az első szükséges lépéseket, és ha a számításaim helyesnek bizonyulnak, 2008 őszére tapasztalható lesz a hatásuk a tőzsdén. – Becsülendő a kezdeményezőkészsége, kollega - válaszolt a mester, miközben feljegyzéseket tett a füzetében, majd rosszallónak értelmezhető tekintettel felnézett –, azonban a jövőben mégis hagyja meg a döntéseket nekünk, ha kérhetem. Most már természetesen folytassa, amibe belekezdett.

*** – Ez most mégis mi akar lenni? - kérdezte döbbenten Aszink Robi a hálózat csapdájában vergődő két lányra mutatva. Miután a gigantikus rohamnak sikerült megfékeznie a logikai előretörést, Béla és a hadviselt veteránok visszahúzódtak a frontról, hogy kölcsönösen beszámolhassanak egymásnak Robival a történtekről. A friss haderő eközben kíméletlen és látványos csatát vívott, amit tovább nehezített, hogy az áramkörök serege felfogta végre, már nem csupán néhány idegileg lestrapált szigorlatozóval kell megküzdenie, hanem a Villanykar színe-java vonult ellene hadba, és erre méltóképp válaszolt. Szabályos droidmonstrumok emelkedtek ki a tömegből, akiket csak a hasonlóan droid InfoFanatikusok tudtak leszerelni. A harc minden eddiginél hevesebben folyt, ráadásul az áramkörök túlléptek a logika határán, mintha előre tudták volna az ellenség lépéseit. – Ez, kérlek, integráció. – Szólalt meg a hátuk mögött N. R. Géza, aki időközben, amíg ideértek a titkos alagúton át – melyben csupán egyszer fordultak rossz felé, de Macca Sopronnál gyanút fogott – kikupálódott a cyberológia kérdéseiben. Na jó, ez talán kicsit túlzás, lényeg, hogy azt már nagyjából kezdte érteni, mi folyik az I épület mellett. – A logikai áramkörök lázadását vezetők hadizsákmánynak tekintik a két lányt, és most fel akarják használni a női gondolkodást, hogy a támadásokat még kiszámíthatatlanabbá tegyék. – De ne féljetek, nem hagyjuk. – érkezett meg Kris és szállt be a beszélgetésbe, látva Béláék elszörnyülködő tekintetét. – Feltéve, hogy van egy önkéntesünk. – tette hozzá Macca, aki az iménti pár mondat alatt ös�szeszerelte a három asztalnyi vezérlőpanelt, és egy fejpántot lengetett a kezében. – Vállalom! – lépett a pult mellé Deci Béla és végignézett a kijelzőkön. – Mit kell csinálnom? – Nem itt. Ott. – mutatott szokásos, mindig mókára kész arckifejezésével Kris a két fogságba esett lány felé. Mac pedig mit sem törődve a vállalkozó arcáról lefagyó elszántsággal, annak fejébe nyomta a fejpántot és magyarázni kezdett. – A kibernetikus integráció még nem érte

23


el a kritikus értéket, vagyis az ellenséges hálózat még nem rögzítette a csatlakozást a lányokra. Ebben a fázisban elég egy mezoikus biohullámmal destabilizálnunk az interfészt, és a biotikus összetevők, vagyis a két emberi alany kiszabadul. A mezoikus hullámok azonban – a Becsjanszki-féle mezőelmélet értelmében – nem képesek visszarántani az alanyokat a normális észlelés tartományába, csupán elszakítják a mentális csatlakozási pontot a géphálózattól. Ahhoz, hogy ezután felvegyék eredeti állapotukat, vagyis emberi minőségben térjenek eszméletükre, szükséges, hogy a biohullám hatását követően fizikai kontaktusba kerüljenek egy emberi lénnyel. Tehát meg kell őket érintened. – Ennyi az egész? – kérdezte csöppet sem fesztelenül Robi. Azért nem Béla, mert ő még nem jutott szóhoz. Majd a két fiú kétkedő tekintettel mérte végig a front és a lányok hat méter magasságban digitális rácsba zárt teste között izgő-mozgó lépcsőzetesen emelkedő IC-monstrumot. – Hát, nem egészen – vette át a szót Kris. - tulajdonképpen a biohullám az egész lázadást destabilizálja, és az állvány, amin a lányok állnak, valószínűleg össze fog omlani. Tehát valahogy épségben le kell keveredned onnan, miután megérintetted őket, sőt, őket is le kell hoznod, mivel a hosszú eszméletlenség után valószínűleg azt sem fogják tudni, hol vannak. Ennyi az egész.

*** A hullám végül átcsapott felettünk. A csók után éppen csak arra volt időm, hogy felfogjam újabb árnyék közeledik, és átfogva Marikát a korlátba kapaszkodjak. Az SMS-t már csak bal kézzel tudtam elküldeni Bélának, mert a jobb már belemerült az áramkör áradatba, igaz, nem tudtam mi a helyzet odakint, csak remélhettem, hogy hasznukra válik az infó. A változás hulláma persze megint ugrásszerű fejlődést eredményezett. Éreztem, hogy ennek itt és most véget kell vetni, mert egy idő után túlnőnek rajtunk a gépek. Túl sokszor fejlődnek és túl gyakran. El kell jutnom a 413-asba, gondoltam végül, és abban a pillanatban rácsos fal emelkedett közöttem és a laborhoz vezető folyosószakasz között. Léptem egyet a rács felé, mire erősebbé és vastagabbá vált a fal. Kirázott a hideg, ahogy belém hasított a felismerés, erre a lábam melletti áramkörök kellemesen duruzsoló indukciós kályhává álltak össze, és ismét elöntött a meleg. A lázadók között tömegesen rohangáltak a prediktív al- és felgoritmusok. – Oda ugyan nem jutsz be. – szólalt meg mögöttem Flip Flórián. – már én is próbáltam, bár túl későn. Mindig más módon, de valahogy megakadályozzák. – Be kell jutnunk. Van odabent valaki. – Tudom. – bólogatott szomorúan Flórián, és ahogy összenéztünk, úgy állt bennem is össze,

24

na nem a nézés, de legalábbis a kép. Világosság gyúlt az agyamban. Erre az áramkörök lekapcsolták a folyosóvilágítást. Hogy lehetnek ilyen sötétek – futott át agyamon a gondolat, erre visszakapcsolták. Ez a baj a prediktív algoritmusokkal, hogy a felgoritmusokról ne is beszéljek. Na itt rúgott belém az egyik, egy másik meg leköpött. De bennem mégis megmozdult egy érzés, és némi tolakodás után a többiek helyet adtak neki. – Flóri – néztem rá a srácra sokat sejtető tekintettel –, Mancinak be kell jutnia a 413ba. – Ekkor még fel sem tűnt, hogy Marika nem ellenkezett a Manci miatt. – Ha valaki, ő megküzdhet azzal, ami bent vár ránk. De ő nem akar, tehát minden esélye megvan rá, hogy odajusson. Ha nem jövök vissza, segíts neki. – Merthogy hova is mész? – nézett rám várakozóan. – Ráéreztem a prediktív al- és felgoritmusok gyengéjére.

*** Már majdnem sikerült. Béla indulását az ellenálló sereg két egyidejű rohammal fedezte a front két legtávolabbi pontján. Emellett felszerelték mindenféle kütyüvel, amik a meglepetés erejével megspékelve leteríthették a rárontó maradék lázadót, mikor abszolút logikátlanul egyszál magában nekirohant az IC-falnak. A fiút meglepte az áramkörök alkotta építmény stabilitása. Egész olyan érzés volt, mintha egy hegyoldalon vagy valami mesterséges sziklán futna felfelé. Furcsa módon a talpa alatt nem mozdultak a részek, csak mintegy érzékelőként vészjelzést adtak az amúgy is mobil egységeknek. Miután három kifutó mobilszériát is lekaszabolt a kézi szikragenerátorral, egy kisebb rohamegységet pedig javításra váró Elektronika II. ZH-kkal sorozott meg, kézbe kapta a zsebdinamós elektromos korbácsot, hogy átlendüljön a fogságba esett Katiékhoz. Ebben a pillanatban indították Krisék a biohullámot. Az ostor azonban egy robotkarra tekeredett, ami menetközben letört, és a fiú nem olyan ívben repült, ahogy számította. Katihoz közeledett, de a másik lány még túl messze volt. Egyetlen ugrás kellett volna még, csak egy pici lendület. A talaj megremegett a lába alatt, és ő elkapta Nyá Kati derekát. A másik túl messze volt.

*** – Tudod, a prediktív al- és felgoritmusok kiszámítják a lehetséges jövők közül a legvalószínűbbet, és az alapján cselekszenek. Minél több tényezőt tudnak számításba venni, annál közelebb jutnak a beteljesülő jövőhöz. És ezzel lehet kicselezni őket. Ha gondolkodom, azt le tudják modellezni. Elég, ha arra gondolok, hogy mi ez a bűz… – halk mormolással indult be a szel-

lőző. Flóri és Manci értőn néztek rám, én pedig folytattam. – És éppen ezzel tudom őket kicselezni, mert elég, ha tudom, hogy ott egy B30-as blokktégla, akkor ők is tudni fogják, hogy ott a tégla és én fel akarom venni. Még akkor is, ha valójában nincs ott. Olyan ez, mint a lyuk a kvantumfizikában. – majd a földre nyúltam, és az ott mászkáló áramkörök kitértek a blokktégla útjából. Én felemeltem azt, majd meglendítettem és a 413-mal ellentétes irányba hajítottam. Öröm volt nézni, ahogy a riadt áramkörök és kis robotok szétrebbennek a tégla útjából, az üvegajtó és a következő iroda ajtaja kivágódik, majd a falat néhány felgoritmus superior virágsziromszerűen kitárja, nehogy a tégla törje át az üveget. – Nem szabad gondolkodni, csupán zsigerből kell cselekedni. – és nekiiramodtam a keletkezett résnek. Hallottam a sikkantást a hátam mögött, és tudtam, hogy utánam rohannak a többiek. Ahogy azt is tudtam, hogy az ablak előtt lóg egy kötél, ebbe belekapaszkodtam és az I külső faláról ellöktem magam, épp időben, hogy elkapjam Zsup Panni kábelektől szabaduló derekát, és farkasszemet nézzek a döbbent Deci Bélával. Ebben a pillanatban azonban elfogyott a karakterkeret, amit a főszerk a negyedik részre engedélyezett. (vége következik)

Barkóczi Gergely

Korira fel!

Újra eljött az idő, az év azon részbe érkeztünk, amikor sorra nyitják kapuikat a műjégpályák! Elsőként a Westend tetején levő pálya nyitott ki, bár egyelőre csak kisebb területen várják a korizni vágyókat. November 21-én aztán jön a „nagy testvér”, a Városligeti Műjégpálya is elérhető lesz az érdeklődők számára. Ha esetleg még nem voltál, vagy nem tudsz korizni, itt a lehetőség arra, hogy a haverokkal, vagy éppen a pároddal ellátogassatok csúszni egyet, egy biztos, felejthetetlen élményt nyúlt, amibe beletartozik az is, hogy bizony – főleg az „elsőbálozóknak” – megfájdulhat egy kicsit a boka vagy a vádli, de maga a feeling leírhatatlan, csak ajánlani tudom mindenkinek! Nincs korid? Sebaj. Természetesen kölcsönző is áll a rendelkezésetekre, aztán ha elfáradtok a végén, a büfék kínálta étellelitallal várja, hogy minden ilyen irányú igényeiteket kielégítse. Külön érdemes megjegyezni, hogy a Westend Jégteraszán péntek és szombat esténként jégdiszkó várja az érdeklődőket egy kis csúszós-bulizós estére. További infók, jegyárak: http://www.mujegpalya.hu/ http://www.jegterasz.hu/


2008. oktรณber

XXXVI./QPA


Egyszer volt, hol nem volt... Egyszer volt, hol nem volt, a nagy kék folyón túl, (majdnem) ott, ahol a sérült kék alaplap és a harmonika hangja szól, ott éldegélt egy király gyönyörűséges szép leányával, Schönherz királykisasszonnyal, kinek a homlokán nap volt, a mellén hold, a két orcáján meg két gyönyörű csillag. Igen ám, de ez a szépséges szép leány soha el nem mosolyodott, a szíve kőből volt, senki se tudta megnevettetni. Nagy volt a király bánata azon, hogy az ő leánya úgy a búnak adta magát. Kihirdette ezért az országában, hogy aki az ő leányát megnevetteti, annak adja feleségül, fele királyságával. Élt abban az időben egy pásztor, akit csak Qpának ismert mindenki nagy hóbortjá-

ról. Daliás szép volt ez a Qpa, és fölöttébb jókedélyű. Társait is folyton ugratta, kikkel napjait egyéb elfoglaltság híján a nagy folyó partján múlatta. Egy szép napon különös nagy kedvvel ébredt, nagy tréfaságokat forgatva fejében, össze is gyűltek szokott helyükre, a király várának közelébe. Először kiket-kiket úri jelmezbe bújtatott, nyakukba csomót kötött, fejükbe kalapot nyomott, kezükbe finom hazai bort, s volt, kivel gyorsan sört kortyoltatott. Sor került még sok jó között batyu üldözésre, címerfestésre, s-Oszkárra. A királykisasszony, aki szép szemeit épp arra pislogtatta, amint ezt a sok furcsaságot meglátta, olyan jóízűt nevetett, hogy majd eldűlt bele. A király ennek na-

gyon megörült, s kihirdette, hogy örüljön az egész ország népe, mert leányát férjhez adja. De legjobban örült a szépséges szép Schönherz királykisasszony, aki an�nyi királyfit kikosarazott, s aki Qpa juhászt igazán megszerette. Kedvesének látásától hol elpirult, hol megfakult, (sok) szemének ablakában a szerelem lámpása kigyúlt. Meg is volt a nagy vigasság, egy éjszaka a híres Benkó banda is húzta, a legjobb ételeket ott főzték, volt ott lecsó, pörkölt, székelykáposzta. S tán máig is örülnek és vigadnak minden kedves-nemes főrendező, alattvaló és bentlakó… (ha meg nem haltak…)

Ági

„A Házban a visszaköltözés óta nem volt ekkora élet…”

A Qpa után egy hónappal az esemény főrendezőjével, Cristóval beszélgettünk. Kezdjük egy személyes kérdéssel: milyen volt belülről lelkileg átélni azt az ominózus két hetet, mikor a pörgés az egekben volt? A Qpa előkészítése már februárban elkezdődött, így kíváncsi voltam, hogy milyen lesz maga a „live” rendezés. Már az előfeladat hetét megelőzően rengeteget pörögtünk, akkor derültek ki az esetleges hiányosságok – sokat dolgoztunk, hogy kész legyen a háttér-infrastruktúra. Maga a Qpa alatt többnyire háttérben voltam, igyekeztem a rendezőket támogatni. A csapatban sok tapasztalt tag volt, aki korábban már bizonyította rátermettségét, másrészt egy nagyon jó, összetartó társaság alakult ki a Qpára. Maximálisan megbíztam mindenkiben, így többnyire nyugodt voltam. Nagyon büszke voltam a csapatra. A végére elfáradtunk rendesen, sokat kivett mindenkiből, viszont rengeteget adott az egész rendezvény. Qpázni nagyon jó, és ha végigcsinálja az ember, akkor rengeteg új élményt ad. Nincs ez másképp a rendezéssel sem, sok új oldalát látod meg a rendezvénynek. A maffia köré építettétek a feelinget. Honnan jött az ötlet? Több táborunk volt, havonta egy, illetve több találkozót szerveztünk az ötletelésre. Magára a konkrét ötlet születésére nem emlékszem, de ezek többnyire úgy születtek, hogy leültünk kis csoportokban, és elkezdtünk beszélgetni; sok elborult elme van nálunk, aki képes nagyokat álmodni. Persze egyből felírtuk az éppen adódó ideákat, amit egy tapasztalt esemény vagy belső hangulat ihletett, amikor a nagyvilágban jártunk. Amikor beütött az ötlet, akkor hirtelen az egész csapat rápörgött. Elkezdtünk maffiafilmeket, régebbi szokásokat, korabeli ruhákat nézegetni. A Keresztapa c. film jó alap volt. A rendezőgárdának is nagyon bejött a „Család-feeling”.

26

A család (szervező gárda) munkáját hogyan értékelnéd? A családban lévő szálakat a Qpa szorosabbá tette. Az előkészítésben kevesebb ember vett részt, a megvalósításban többen voltunk. Az AMT már egy régebbi, elég nagy, jól összeszokott csapat. Erről az oldalról megközelítve a Qpát, azért jó rendezni, mert nemcsak két hétig qpázunk, hanem egész évben. A Drajkó Lászlóval készített interjúnkban elhangzott: „A Schönherz Qpa maga az élet!” Keresztapaként sikerült a világ nagy dolgai mögé látnod? Hogy egzaktul kiemeljek egy Keresztapáról (a film) szóló leírást: „Emberek sorsa, élet és halál kérdése dől el Don Vito Corleone dolgozószobájában.” Mik is lehetnek a világ nagy dolgai a Schönherzben? Sok ember, egy közösség. A Schönherz Qpa rengeteg embert mozgat meg egy célért. Ez a közösség nagyon nagy dolgokra képes, ha együtt mozdul. A mai világban gyakran elõfordul, hogy össze kell fogni, mind hallgatóként, mind mérnökként, mind qpázóként. Mikor te megadod a célt és a tömeg elindul, eléri a lehetetlent, akkor büszkén állnak a csúcson, hogy megcsináltuk. Ez egy nagyszerű érzés. Sok ember, mégis egy kicsi szelete a világnak. Szokták mondani, hogy a Ház egy kis falu. A Qpa alkalmával lehetőség nyílik megmutatni magunkat a világnak. Amikor megcsillantják a csapatok a kreativitásukat, előfordul, hogy megemlítenek minket a médiában itthon is és külföldön is. Idén például Amerikában egy hírműsorban adtak tudósítást a Mátrixról. Tavaly a Himmel indulója aratott, még a kocsmákban is azt énekelték ismeretlen emberek.

Mi volt a legviccesebb dolog, amibe belebotlottál a Qpa ideje alatt? Keveset láttam a feladatbeadásokból, de az egyik legjobb élményem elmesélem. Hajtáson volt egy feladat, hogy AZÉ ez már Mindennek a Teteje. Erre a feladatra kb. hétszer adtak be engem. Először szó nélkül elkaptak és levittek az elsőre. Másodjára már nem volt meglepő számomra, hogy mi következik. Harmadjára a feladatot begyűjtő rendezők már feküdtek a nevetéstől. Utána egyszer megpróbáltam elmenekülni. Eljutottam a negyedikig, gondoltam, ott már biztonságban leszek, de tévedtem.

Melyik volt a legmeghökkentőbb, vagy épp a legkreatívabb feladatmegoldás? Hajtáson a Qpairodában ment a pörgés, és egyszer csak kopognak az ajtón. Az egyik külsős (SBS) csapatból voltak ott páran. Először azt hittük, hogy feladatot szeretnének beadni. Kijelentették, hogy korrupció következik. (A Qpa alatt lehető-


XXXVI./2.

ség volt megpróbálni korrumpálni a rendezőket, ahogy ez a maffia világában illik.) Felül semmiben egy táblát tartva elkezdtek forogni és énekeltek nekünk, persze minden látszódott. Próbáltuk emelni a már így is felfokozott hangulatot, hogy közvetítettük az állomásoknak a műsort. A táblás mutatvány után zenére elkezdtek táncolni nekünk topban. Ez elég sok energiát adott a Qpa végi fáradtságban. Volt valami olyan atrocitás, amire nem vagy büszke? Ha újra rendeznél, mit csinálnál másképp? Ha újra rendeznék, jobban odafigyelnék az emberekre. A csapatokkal való kommunikációra kevés energiám maradt. Ezzel többet foglalkoznék, így el tudnám kerülni a fölösleges feszültséget, félreértéseket. Ez nagyon fontos, hiszen ez egy vetélkedő, és az ellenfél csapatok egymás között is többnyire ismerősökből, barátokból állnak. Úgy gondolom, hogy a Qpának most egy „fesztiválos” felhangja van sok bulival, sok eseménnyel. A mostani tapasztalatokkal én egy kicsit visszaterelném a vetélkedésre, a csapatok együttműködésére a hangsúlyt. A résztvevő qpacsapatok száma hatalmas volt, ezzel adminisztrációban, erőforrásban és költségek-

ben is növelték az akadályokat, ráadásul a néhol szeparálódtak is egymástól a kollektívák. A jövőben mindenképpen támogatnám a csapatokat egymáshoz közelebb hozó eseményeket, feladatokat. A Qpa megítélésére, igényességi szintjének növelésére is jobban ügyelnék. Van egy hozadéka a Qpának, ami persze természetes, de kívülről sok visszhangot hallottam. Nekünk nagy büszkeségünk a Mátrix, a Casanova Bál stb. Amiről azonban minket megítélnek, az a magunk után hagyott „rücsök”, az elfogyasztott szesz mennyisége. Idén talán a Jazz est a legjobb példája, hogy a színvonalas bulikra nagy az igény, ami az igényesség irányába terelheti a Qpát. Más megvilágításba helyezve, büszke vagyok arra, ha hallom a Schönherzet emlegetve: „hallottad, hogy van ott uszoda?”, „A Qpa miatt sajnálom, hogy nem vagyok VIK-es”, „Az országban egyedülálló óriáskijelzőt alkottak a villanykaros hallgatók”. Milyen visszajelzéseket kaptatok? Vegyeseket. Többnyire pozitív volt a hozzáállás, de természetesen érkezett mindenféle kritika. A külső helyszín eleinte megosztotta a qpázókat, amikor kiderült, hogy nem a Schönherzben lesz a főhelyszín, de kinn ugyanúgy megvolt a hangulat. Az egyik

legnagyobb élmény az volt, amikor hajtáson láttam a qpázókat a Schönherzben munkálkodni. Utolsó pillanatban úgy döntöttünk, hogy bevisszük a pörgést. A Házban a vis�szaköltözés óta nem volt ekkora élet, mint akkor. Nagyon büszke voltam arra, hogy lendületet adtunk a kollégium szellemiségnek. A hajtás előtt elhangzott egy mondat, miszerint „nem is lesz igazi a hajtás lépcsőzés nélkül”. A másik nagy élményem a pénteki Mátrixon volt. Az első alkalommal nem volt megfelelően biztosítva a híd, ezért a rendőrséggel folyamatosan kommunikáltam, hogy ne zavarják le a népeket. Közben hiba lépett fel és több órás várakozás után lefújtam a programot. Akkor nagyon sokan voltunk csalódottak: qpázók, nézők, szervezők. Nagyon sokan vettek részt a Mátrix munkálataiban, és mindenki érezte a nyomást, hogy ez nem maradhat annyiban. Utána egy megbeszélésen eldöntöttük a további lépéseket. Pénteken újra megpróbáljuk és megcsináljuk. Szerdán este a próba teljes sikerrel zajlott. Az egy nagyon felemelő pillanat volt, akkor biztosak voltunk benn, hogy működni fog. Pénteken átütő sikerrel zárult a program. A fejlesztés nagyot ütött, a hídon lévő szemlélődőkkel semmi probléma nem volt. Megjegyezném, hogy az autósokkal gyűlt meg a bajunk, mivel egy-két sofőr megnézte, hogy mi ez a tömeg, észrevette a Mátrixot és elbambult. Ebből kifolyólag koccanás is történt. Ki tudtad magad pihenni a Qpa óta? Igyekeztem visszatérni a „szürke mindennapokba”, de még mindig nehéz ös�szeszedni, hogy mi lesz a továbbiakban. Kell egy kis útkeresés, a Qpa szervezése bő nyolc hónapig tartott számomra. A Qpa lezárultával az első dolgom az volt, hogy elmenjek kipihenni magam, telefon és egyéb külső ingerek kizárásával. Mostanra a qpás fáradalmakat többnyire letudtam, de mivel mindig szeretek újabb kihívásokat állítani magam elé, ezért most sem unatkozom.

mcmacko

27


Az alaplap

Az este hangos volt, az emlék már kissé homályos, de az élmény még megvan, és sokáig meg is marad. Xtrykyx odajött, bár lehet, hogy már ott volt. Megjelent. A lényeg, hogy hozta az alaplapját. Nála ez nem különleges, nála erre lehet számítani, hogy alkalomadtán hoz magával egy alaplapot. Ő ilyen. Persze pórázon hozta, ami egy USB-kábel volt. A póráz a neki megfelelő aljzatba volt csatlakoztatva az alaplapon – korrekt módon. Az alaplap nem noname, egy Gigabyte. A Gigabyte-ot szeretjük. Egy GA-7VT600 1394 típus. A kis ínyenc. Amúgy ez is korrekt, sokunk gépében most is olyan proci ül, amit ez a lap is támogatott. Igen, direkt a múlt idő, mert ez a lap már az örök bitvadászmezőkön pihen. Vagy vadászik épp. S ha így van, vadásztársai szemében félelemmel vegyes tisztelet csillog iszonytató harci sebei láttán. Az ő halála különleges, mi több, minden bizonnyal szinte rituális volt. Tetemén rengeteg, a halál mikéntjére utaló apró nyom. A fent említett USB-csatlakozó mellett például egy gigantikus cápaharapás volt a testén. Az egyik sarka letört. A PS/2-csatlakozók kis fém háza feltépve, mintha csak tolvajok feszítették volna fel az éj leple alatt egy sötét, eldugott utcában. A processzorfoglalat sarka is lepattant. Szinte szép. Mint mikor egy procit lesarkaznak, de ez itt csak a foglalat - földrengés után. A földrengésben sok kondenzátor is egészen eltűnt, elnyelte őket a föld. Néhánynak még épphogy sikerült megtartani magát, de mind elferdült. Az északi híd hűtőbordája is festői látványt nyújt a katasztrófa után. Mintha egy óriás lépett volna tüskéi közé, vagy lávafolyam terelte volna lágyan azonos irányba a lamellákat. Közöttük föld. Beszorulva. Sok föld. Szinte érezni a szagát, érzékelni a morajlást. Szinte hallani még a robajt. A bordán hagyott hirdetővászon persze beszakadt. És körbe por és föld. És száraz növények. Növényi maradványok és száraz levelek. Sivárság – a múlt minden emlékével. A központi foglalathoz legközelebb álló memóriasín nem szenvedhetett sokáig: keresztbe törött az alulról érkező hatalmas nyomástól. A törésnél a belső fém érintkezői kilógnak a vakvilágba. Ez a nyomás hajlíthatta az egész alaplapot is visszafogott ívébe. A panelházakként sorakozó PCI-szlotok egyikének a közepén hatalmas, függőleges repedés

tátongott. Ahogy a nagy meséskönyvben meg van rajzolva. A legbiztonságosabb rendészeti bunkerek, mint a BIOS vagy a tartalék BIOS, még épek maradtak. Csak a por lepte be őket. A napellenző hologramos matrica valahogy felkerült róluk a rendezői nyakkendőmre. Odajöttek a barátaim. Mutattam nekik, hogy mi történt. Együtt csodálkoztunk. Együtt csodáltuk. Annyira jellemző. Mégis olyan egyedi. Szép és egyszerre hátborzongató. Benne van minden. Az alaplapban a tudás, a korszerűség. A porban és a sebekben a múlt. Látva a nyákot és a chipeket, tudat alatt mindannyian tudjuk, villamosmérnökök és informatikusok egész hadának a keze munkája. Látva a lap alján a milliónyi kiálló óntüskébe ágyazódott száraz faleveleket… Látva a felszínen az elemi pusztítás után hátramaradt romokat… Látva magunk előtt a haláltusát, melynek során ez az alaplap feláldoztatott egy magasabb rendű eszme érdekében – tudat alatt, valahol, mindannyian sejtjük, tudjuk, érezzük, hogy itt valami egészen különleges történt. Hamisítatlan fíling. QPA.

Will

28

MiAvagyt szabad és mi t nem a Qpán? QPA HowTo… 1. Nem szabad lerészegedni. Hiszen hányásban fetrengve hogyan cserkésznéd be a csillogó szemű lánykákat a Casanovabulin, és hogyan érnél földet a töltésről lefelé a Mátrix-pótest után? 2. Igyál sokat! Máskülönben nem fogjátok megnyerni a sörváltót, nem leszel laza csajozás közben, és nem használod ki a büfé diszkont árait. 3. Az első és második kérdést oldjátok meg egyidejűleg. Nem polinomiális időben megoldható a probléma, de hátha NP=P, és új tételt sikerül majd bebizonyítanotok. 4. Ne egyél székelykáposztát a bográcsoknál kora délután. Mindenki tudja, hogy rossz ómen, ha eljő Fing-ó-Man! Késő éjszaka azonban már senki nem annyira tudatos, hogy a szuperhőst felismerje benned, így vacsorára ideális választás a káposzta. 5. Tanárral megértetni magad. Hidd el, ő nem fogja belátni laborZH-n, hogy te előző nap kocsmafutottál. 6. Csajoddal megértetni magad. Ő sem fogja belátni, hogy most két hétig a Család mindenekfelett! 7. Kutyáddal megértetni magad. A szőrös eb nem tolerálja majd, ha csapatkabalaként végighurcolászod a Qpa állomásain. 8. A rendőrökkel megértetni magad. Mint bebizonyítottuk, a Mátrixra várva sem sikerült őket meggyőzni, hogy az út két sávja közti szakasz ideális a Mátrixot bámulni. 9. Anyukáddal megértetni magad. Márpedig mind tudjuk, hogy egy hét viselés után sem büdös és koszos a csapatpóló. (De.) 10. Legyen nálad mindig egy műanyag villa!

MiAtHowToszabad és mi t nem a Qpa után? folytatódik… 1. Nem szabad csapatpólóban hétfő reggel labormérésre menni! A tanár még azt hiszi, hogy a Qpának nem lett vége, így az első adandó alkalommal kivág majd, mint a macskát sz@rni… 2. A karszalagot is szedd le a csuklódról! Gáz, gyász, vicc az, amikor hónapokkal egy esemény után is a lerohadt, koszos, büdös, kopott karszalag a fesztiválozó/qpázó csuklóján csücsül rücskösen. Tényleg. 3. Takarítsátok ki a szobátokból is a felhalmozódott szemetet! Gusztustalan, mikor a koliban „plafonig ér a turha”, mellesleg az üvegekért jó pénzt fogtok kapni a göngyölegesnél. A fémet pedig a szelektívbe vigyétek, mert a jó mérnök környezettudatos. 4. Próbáljatok meg kijózanodni! Nagy dolog az egész hetes szeszparti és a SKUBU is ütött feltételezhetően, de a padtársad nem fogja díjazni, ha reggel piaszagúan ülsz be mellé, majd pedig végighorkolod a matekelőadást. 5. Pihenjetek sokat! Ergo térjünk vissza a hajnali 5 órás lefekvés menetrendjétől a kora hajnali 2 órás lefekvésre. Mert a kávé nem lesz elég a reggeli előadás előtt. 6. Vegyétek elő a tanulnivalót! Bizony! Jön a ZH-időszak! J 7. Terjesszétek az idei Qpán összegyűlt kreatív szellemi termékeket. Hátha a ti indulótok/videótok lesz a következő sztár a közösségi videó/zeneportálokon. 8. Meséljétek el mindenkinek a szép emlékeket! Mert a Qpa es�szenciája így terjed el a legkönnyebben szerte a nagyvilágban. Figyelem! Háry Jánosok inkább fogják be a szájukat. Szép dolog a lódítás, de ne színezzük hihetetlenre a történeteinket. 9. A rücsköt seperjük a szőnyeg alá. Ne erről legyünk híresek. A Qpa sokkal többről szól, mint a szabad és büntetlen rücskölésről. Na persze arról is… J 10. QPÁZZÁ! Nem. Majd jövőre.


Enter the Matrix – avagy az ablakok mögötti világ

Valószínűleg mindenki értesült az idei Mátrix hányattatott sorsáról, akár személyesen a töltésen ülve, akár ismerősöktől, szóbeszédből. De mi is történt valójában? Ennek járt utána az Impulzus. Először is egy pár szót a Mátrixról, ha esetleg valaki nem hallott volna még róla. Annak idején, 2002-ben szervezte meg először a Csernozjom csapata, akkor még tetriszt írtak a Ház déli falára. Azóta azonban sok víz lefolyt a Petőfi híd alatt, és az öreg „fejőgépek” már jócskán megértek a cserére. Kapóra jött hát a visszaköltözés és az egykori RD kör újjászervezése SEM néven, akik így egyből mélyvízben kezdhették meg a pályafutásukat, nevezetesen egy új Mátrix hardver kidolgozásával és megépítésével. Az alapelv az volt, hogy immáron ne csak bináris vezérlés legyen lehetséges, hanem egy harmadik árnyalat is megjelenhessen. A szürke színt PWM-mel érték el, ez egységsugarú informatikusok számára is érthetően azt jelenti, hogy olyan gyorsan villogtatják a lámpákat (50 Hz), hogy az már folytonos fénynek látszik, ugyanakkor mivel az időnek csak felében világítanak, így a teljes fényerőnek csak a felét láthatjuk.

Szintén elérendő cél volt továbbá, hogy ne kelljen a Mátrixhoz lebontani a teljes kollégiumi hálózatot, hanem csak azokban a szobákban, ahol a lámpák helyet kapnak, az UTP-aljzatokat felszabadítani. Ez egy nagyságrenddel bonyolultabb „kliensekhez” vezetett, mivel eddig a klasszikus „fejőgépek” csak egy bináris vezérlőjelet kaptak a hálózatról. Természetesen a vadiúj hardver nem termett a bokorban, ehhez sok időre, tudásra, energiára és főként pénzre volt szükség. Időt és tudást a SEM tagok, a Qpa-rendezők és a Csernozjom tagjai közösen adtak (augusztustól kezdve ment a hajtás), pénzt a szponzoroktól szereztek, illetve a hardver gyártásánál az ETT műhelyei nyújtottak segítséget. A Qpára végül elkészült a nagy mű, a MUEB, azaz a Multi Usage Ethernet Board. A jelentősége többrétű. Először is, önállóan programozható, másodsorban szabványos Ethernetcsatlakozóval rendelkezik, így a már meglévő hálózatra kapcsolódik. Mint minden mérnöki munkánál, itt is nagy hangsúlyt fordított a brigád a tesztelésre, hétfőn, a Mátrix estéjén minden hardverelem tökéletesen működött. Külön-külön. Nyilván teljes

Várakozásainknak megfelelően

Miután felébredtem telefonom kegyetlen berregésére, lassan elvánszorogtam az ablakig és kibámultam rajta. Furcsa érzés kerített hatalmába. – Milyen az idő odakinn? – kérdezte a hátam mögött egy álmos hang. – Selyempapír – feleltem teljes lelki nyugalommal. Az előző napon valakik leragasztották az ablakokat papírral, és lámpákat szereltek fel, mi pedig kimentünk este a Lágymányosi híd hídfőjéhez, megtekintetni a nagy készülődések gyümölcsét, a Mátrix 2008at. Hideg volt, de ez minket nem zavart, hiszen az ember nem sokszor lát ekkora kijelzőt életében, vidáman bámultuk hát a Schönherz egyelőre még kaotikusan villogó oldalát.

Telt-múlt az idő, de a rendszer továbbra sem akart működni, ami kikezdte a tömeg lelkesedését. Kisvártatva új szín tűnt fel a palettán, a kék; ezt egy rendőrségi villogó okozta, amihez egy rendőrautó is tartozott. A rendőrbácsik szerencsére csak ránk vigyázni jöttek, nehogy valakit kivasaljon egy IFA. Két és fél óra múltán már kezdtem kissé türelmetlen lenni. Végül is az éjfélhez közeledve a szervezők péntekre halasztották az eseményt, majd fejszét ragadtak, és nekiálltak felelősöket keresni. Izgatottan vártam hát a péntek estét, és mivel más dolgom nem akadt, már egy órával hamarabb nekivágtam a Schönherztől a hídig tartó, öt perces útnak. Mikor odaértem, még alig volt ott valaki. Egyes embe-

XXXVI./2.

méretű tesztelésre sem idő, sem lehetőség nem volt, így fordulhatott elő az, hogy az utolsó pillanatban (19.30-kor, a hivatalos kezdés időpontjában) felprogramozott panelekbe hibás kód került. A stáb beprogramozott egy panelt, elhelyezték a megfelelő szobában, elküldték neki a vezérlőcsomagot, amit a hálózat switchei annak rendje és módja szerint ki is kézbesítettek a panelnek. A panel elküldte a visszajelzést, csakhogy a lámpákat nem működtette. A hibát csak 11 óra környékén sikerült megtalálni, ekkor két lehetősége maradt a csapatnak, nevezetesen vagy visszaszedik az összes panelt, egyenként újraprogramozzák őket a helyes szoftverrel, majd visszateszik őket, és ezután indul a műsor, vagy elhalasztják a Mátrixot. A Qpa rendezőivel közösen a második lehetőséget választották. A Qpa-hét további része hibajavítással és teszteléssel telt, csütörtökön este a gólyaszinteken rendezték meg a demó tesztet, teljes sikerrel. Így pénteken már tökéletes nyugalommal rakták össze az immár működő rendszert, és a médiában is így jelent meg a Mátrix.

Z

reknek van igazi élete is, vagy mi? Lassan azért elkezdtek szállingózni az emberek, és kilencre már egészen sokan voltunk. Majd az ablakok villódzani kezdtek, a zene dübörgött, mi pedig bámultunk. Az animációk igen változatosak voltak, a felhozatalban nem egy olyan is akadt, amire emlékezni fogok egy ideig. Ezek közé tartozik a második legnagyobb Rickroll, amit életemben láttam, a Spenót feldolgozás, valamint egy igencsak látványos intró. A 2008-as Mátrix tehát nagyon jól sikerült, a rendezőket pedig köszönet illeti munkájukért. Remélem, a következő Mátrixot is alkalmam lesz megtekinteni, talán addigra a Villanykar feltalál egy RGB-villanykörtét is, és akkor már színesben is élvezhetjük majd a műsort.

Pintér Krisztián

29


XXXVI./2.

LSD

Ott álltam az Élet Nagy Szupermarketében, sorra halasztva el a Lehetőségek Nagy Leárazásait, bizonytalanul tologatva életem bevásárlókocsiját; a polcról levenni semmit sem mertem, rettegve, hátha a Sors keze által pénztárcámba csúsztatott összegből nem a lehető legtöbbet s legjobbat veszem. Telt hát az idő, és tudtam, ha sokáig halogatom a döntéshozatalt, eljön majd a zárás, és én kénytelen leszek az üres kocsit visszatolni a Túlvilág Parkolójának bevásárlókocsi-tartójába. Elindultam hát a pénztárak felé, és elhatároztam, ha addig sem találok semmit a polcokon, akkor üres kezekkel, és már zárás előtt, de távozom. Ahogy a járdán kopogó lépteim visszhangot vertek a budapesti hétvégében, a Lánchíd sziluettje hatalmas, szürreális M betűként rajzolódott ki előttem, sugározva magából pár évszázadnyi történelmet. Ahogy egyre közelebb értem a hídhoz, egyre távolodtam az életemtől, s annak megannyi problémájától; az alkonyi nap megértően hunyorgott rám. Áthaladtam az oroszlánok között, és néztem, ahogy a Duna széles ösvényt tarolt magának Budapest házainak útvesztője közé. A szűk utcákba zárt szemeimnek igazi kifutó volt a csillogó víztükör. Figyelmemet mégis inkább a hídon sétáló emberek felé fordítottam, hiszen ezért jöttem ide. Keresni egy lányt. Egy szomorú lányt. Egy nagyon szomorú lányt. Egy, a végletekig elkeseredett lányt… Finoman reszketett a korlátnak támaszkodva, amikor megpillantottam. Hullámos haja fátyolként borult fejére. Oh, azok a hullámok… Az ember azt kívánta tőlük, bár jegyet váltott volna a Titanicra. Felém fordult, amikor mellé léptem, és hatalmas könnyes szemeivel szemeimbe nézett. Így álltunk pár percig, aztán becsuktam a szám, és megszólítottam. – Gondolt már arra, milyen praktikus lenne egy lexikon? Értetlen arccal bámult. – Bocsásson meg, csak vicceltem. Valami baj van? Elfordult, és úgy válaszolt: – A barátom… szakított velem. – Hát ez qrva jó, akarom mondani, borzasztóan sajnálom. Szemrehányó pillantást vetett rám. – Maguk, Jupiter-lakók mindig csak kinevetik az embert! – Talán megártott önnek a dunai levegő, hölgyem? Úgy nézek én ki, mint aki az űrből jött? Alaposan szemügyre vett. – Igen. Erre aztán végképp nem lehetett mit mondani. Nekem persze sikerült. – Mindezek ellenére nem jönne fel velem szobára mégis, kisasszony? – De, azt hiszem, igen.

Közeli apartmanomban vadul szeretkeztünk, csápjaink egymásba fonódtak, és mindent beborított az űri szerelmi slejm. Rágyújtottam egy cigire. „Ha elfogyott az agy, szívjon helyette InterStellárt!” hirdette a doboz felirata; alatta az apróbetűs rész: „A túlzott csillagmoha-fogyasztás halált és dimenzionális deszinkronizációt okozhat!” Egy pillanatig eltöprengtem ennek értelmén, majd hátradőltem galaxispatkányagyfonálból szőtt ágyamban. A lány közben ébredezett. – Tulajdonképpen hogy is hívnak, te űrbéli Casanova? – Engem? Engem John Ga­laxis­b@­ szónak, béjbi! Gyorsan felpattan­ tam az ágyból, ma­­ gamra kaptam méregzöld zakóm, laza moz­d ulattal agyonlőttem legutóbbi földi kalandomat lézerrevolveremmel, majd beugrottam repülő csészealjamba, és magam mögött hagytam a Földet. Egy gyors hipertérugrással később már a Skvlerkhben, a kedvenc bisztrómban szivaroztam. Rengeteg népség rengeteg képviselője gyűlt itt össze, hogy változatos központi idegrendszereiket változatos módokon tompítsák. Én magam mindig is az egyén önpusztítási szabadsága mellett érveltem, ezért csodálkoztam tehát, mikor egy részeg karintandriai megállt előttem. – Felfuvalkodott úri űrnyál! Azt képzeled, csak úgy bedzsalhatsz ide közénk, és úri módra szívhatod az úri szivarodat, he? – Ó, hogy a jó édes fluccsodat! – feleltem higgadtan, majd zselés homlokának szegeztem revolverem. A bisztróban hirtelen csend lett. Minden szempár, szemhármas, szemnégyes és szemét ránk tapadt. – Úúccsemered! – nagyszájúskodott a ka­ rin­­tandriai. – Dehogynem merem, biz én! A ravasz kattanását követő hatalmas nyálkafröccsenést már csak a csészealjamból hallottam. Padlóig tapostam a hiperpedált, és meg sem álltam a következő civilizált bolygóig. Fontosnak érzem ennél a pontnál definiálni a „civilizált” szó jelentését. A világűr hatalmas, ahogy az előttem már jóval nagyobb írok is elmondták. Hatalmas, üres és hatalmas és hatalmas, és ha megpróbálod elképzelni, kipukkadnak a szemeid, lecsúszik a nadrágod és meghalsz. Ilyen nagy. Ebből adódóan, hozzá képest más dolgok picik. Olyan pindurkák, hogy ha megpró-

bálod elképzelni, milyen induri-pindurkák, a szemeid lecsúsznak, a nadrágod kipukkan és meghalsz. Mindennemű intelligencia olyan kicsi, hogy a Nagy Elnevezések Szabványosítói kénytelenek voltak egy kicsit lejjebb vinni a színvonalat. Emiatt például a Föld is civilizáltnak számít. Na de vissza a következő megállómhoz, a Bitrata XII-hez. A leszállópályánál már a galaktikus rendőrség várt rám. Hiber-kapszulába raktak, és elhurcoltak a Pánuniverzális Hiperbíróság elé. Mint később kiderült, az előbb csáp alól eltett szmötyiarcú egyén egy magas gabonakörökben mozgó nagykutya fattya volt. Ez amen�nyire felvidított, annyira le is l o m b o zo t t , mert a halál bizonyosságával kecsegtetett. Életem hátralévő pár óráját tehát egy cellában töltöttem. Elég szegényesen volt berendezve. Az egyik sarokban egy különleges, a galaxis minden fajával kompatibilis ürülékbefogadó edény volt. Földi nyelven azt hiszem, „vödörnek” hívják. Ezenkívül még két priccs foglalt helyet a falak mentén. Az egyiken egy bánatos derxetaníviai üldögélt. Rá se hederítve nekiálltam a cfementfalba vésett üzeneteket olvasgatni. – Elnézést, ön is halálraítélt? – kérdezte a derxetaníviai fejhangon. – „F’faffán minden kfözév hülye, sfittes vagyok ne várj rfímet.” – Tessék? – Ez egy falfirka – magyaráztam. – Gondolt már arra, milyen praktikus lenne egy lexikon? –  „Az éflet tele van mfeglepetésekkel, efgybeesésekkel és szfarral.” Látom, itt sokat megélt emberek szoktak megszállni. Mondja csak, mi a maga neve? – Rupert. – Remek! – Nem, nem! Rupert! – Kezeim közé temettem arcom. – Szoktak itt enni adni? – Igen. Hatásszünetet tartottam, de Rupert egy idő után hanyatt feküdt, ezért úgy döntöttem, megelégszem ennyivel. A hátralévő időt vidám mfocsokpöckölgetéssel töltöttem, ami ellen Rupert szót emelt, mivel az ő hangosan hortyogó szája volt a célpont. Egyszer csak kitárult a cella ajtaja, és vigyorgó őr lépett be rajta.

31


– Van egy jó hírem magának, John! – Szabadon távozhatok? – Nem. – felelte, majd végigrángatott a folyosón. Beszíjaztak a kivégzőszékbe. A kivégzőszék működési elve roppant egyszerű volt. Bekapcsoláskor a támlából előugró karók felnyársalták a beszíjazott illetőt, majd egy különleges szerkezet egy savval teli medencébe továbbította. A vér pedig a nézőket védő plexire fröcsögött, akik ennek láttán civilizált módon tapsoltak. Hja, a tervezők tudták, mi kell a népnek. Ahogy a bőrszíjakat csuklóim köré csatolták, eszembe jutott valami. – Hé! Te őr! Mi volt az a jó hír? – Sikerült kinyírnom az asszonyt. – Oh. Ahogy a kivégzőszék bekapcsológombját megnyomták, hirtelen eszembe jutott, hogy a mellényzsebemben felejtettem egy gemkapcsot. Ezek után már gyerekjáték volt kiszabadulni egy olyan vérbeli kalandvadásznak, mint én. A hatalmas zűrzavarban, amit a gemkapoccsal előidézett robbanás okozott, sikerült kereket oldanom. Arcomon széles mosoly ült, ahogy csészealjammal elviharzottam a szupernó­va­ le­mentébe, és ahogy a mellettem elsuhanó csillagok fénye árnyékokat vetett rám, már a következő civilizált bolygó prostituáltjairól ábrándoztam.

Pintér Krisztián

5

2

Már megint… Másodszor záródik a fémrács épp előttünk. Kétségtelen, 23:50 elmúlt, és ezzel nyilvánvalóvá vált: ma nem metróval fogunk hazamenni. Az időzítés mesteri, éppen megszólal a harang a pubokban, jelezve az utolsó kört, amikor a metrószerelvény elhagyja a platformot. A nap utolsó perceiben az éjszakai buszok próbálják tovább mozgásban tartani a 12 milliós London lakosságának nem kis (és igen színes) hányadát. Ezt végiggondolva, talán mégsem egy este kellett volna végigkóstolni az angolszász és ír sörök legjobbjait. „Hallod, még innunk kell Fosterst, az lesz a legjobb!” Persze. En�nyit nem ér. Volt már tapasztalatunk, milyen is az a hírhedt 25-ös busz. London tömegközlekedéséről tudni kell, hogy – nagyjából arányosan – kilenc koncentrikus körre, zónára van osztva a város. Föld alatti közlekedéssel az ember átlagosan 35 percet utazik. Az előbbi említett busszal 1,5 óráig tart az út, nem egészen a második zónáig, és ami azt illeti, nem is akármilyen „utazóközönséggel”. A járat vonala London központjából sugár irányban kelet felé halad. A „hírhedt” jelzőt minden kétséget kizáróan a stratfordi végállomásáról kapta. Ahelyett, hogy ennek a területnek a leírásába bonyolódnék, ami egyébként sem adhatna hű képet, elég a következő ténnyel szembesülnünk: nem vé-

letlenül szervez Anglia éppen London keleti régiójába olimpiát, ugyanis fellendülést már csak ez hozhat. A kaland kezdetét veszi. A Nagykörútról ismert szituáció fogad bennünket: mindenki keresi a szabad, betöltésre váró térfogatot a buszon, legjobban a megállóknál indul meg a diffúziós mozgás. Egy-egy ilyen átrendeződés után, a kialakult helyzetnek más körülmények között még örülnénk is – ritkán kerül ilyen közel a másik nemhez az ember. Chancery Lane… Liverpool Street… Ilyesformán, mondhatni békésen telik az út, míg London magjában vagyunk. Aztán hirtelen jelvény villan, amit a bilincs kattanása követ. Mire újra valós időben érzékelem az eseményeket (mégiscsak sört ittunk), kisebb csoportot állítanak falhoz álruhás rendőrök. A tény, hogy vannak, végül is megnyugtató. Az ajtók záródnak is, a beáramló tömeg kitölti a képződött szabad helyet. Az út folytatódik, az idő már fél kettő felé jár. A következő emlékeim már reggelről, legalábbis otthonról származnak, úgyhogy valószínűleg végigaludtam a fennmaradó utat (bár nem volt ülőhelyem), amit annyira nem is sajnálok. A lényeg, hogy jó helyen ébredtem fel, amit az is bizonyít, hogy jó helyen szálltam le. Konklúzióként levontam: szép négyzetszám, de soha többé 25-ös.

ja legnagyobb meglepetésemre még zárva volt. Kicsit kétségbeestem, mi van, ha rossz helyen jöttem le, de már végiggondolni sem volt időm, hisz nyílt az ajtó. Futottam a színpad felé, útközben egy biztonsági őr rám szólt, hogy lassabban, hisz nincs mögöttem senki, és tényleg. Hirtelen közel 10 000 állóhely bármelyikét választhattam volna. Természetesen a hőn áhított első sor közepét foglaltam el, és karomat széttárva vártam a kint megismert ELTE-s lányokat. Az előzenekar nem szólt túl nagyot, de mit is várhatnánk – egy ekkora világsztár előtt már annak örülhet a bemelegítő csapat, ha megtapsolják őket. A taps megvolt, főleg mikor Albert Hammond Jr. bejelentette, hogy az utolsó számuk következik. Ezután már csak az est fénypontja következhetett. A 13000 néző által jól ismert kezdéssel indítottak, ugyanazzal, amivel az új album kezdődik. Chris Martin (énekes) a koncert során folyamatosan energikus volt, csakúgy, mint az egész banda. Itt-ott elhangzott pár kötelező magyar mondatfoszlány, meglepően érthetően. A régi „klasszikusok” mellett – mint például a Clocks, azaz A Nagy Könyv zenéje, vagy a Talk, amihez Anton Corbijn rendezett emlékezetes klipet – felcsendült az új album

szinte összes dala. A színpad egyszerű volt, mégis hatásos. Két kifutónál is megérinthették a rajongók a kedvenceiket, a színpad mögött hatalmas festmény, fölötte pedig hatalmas gömbök lógtak. Ez utóbbiakban projektorok is helyet kaptak. A koncert legnagyobb meglepetése az volt, mikor az együttes idejekorán levonult a színpadról. Akik tájékozottabbak voltak, azok tudták, hogy nem lehet még vége, hisz általában két ráadást is adtak az eddigi koncerthelyszíneken, ám most visszatérésnek semmi jelét nem adták a tagok. Picit később, az egyik gömbben megjelent az együttes, amint futnak, gyors körbenézés után döbbenten konstatáltam, hogy a nézőtéren vannak, az ülők közt, és futnak hátra. Két számot játszottak a nézőtérről, ekkor kicsit olyan érzésem volt, mint amiről Majka is énekel, „utolsókból lesznek az elsők”, és igen, az első sor, amiért megküzdöttünk, most mit sem ért, az utolsó sorba kerültünk hirtelen. A meglepetés után még három számot előadtak a színpadon is, majd bedobták a törölközőt. Szó szerint. A mellettem álló lányok kapták el, azóta egyikőjük már ki is szögezte a falára, és talán egy örök emlék lesz neki ez a koncert, akárcsak nekem.

Jöttek, láttam, visszamennék Szeptember 23-án hazánkba látogatott a Coldplay. Várható kapunyitás előtt két órával érkeztem a Budapest Sportaréna elé. Eleinte kicsit későinek éreztem az időpontot, de mikor megláttam, hogy egy maximum 1520 lelkes rajongótábor várakozik a kapunál, nagy kő esett le a szívemről. Kicsit közelebb tolakodtam a fémrácsos kapuhoz, és egyre elérhetőbbnek éreztem az újabb első soros koncertemet. A percek egyre lassabban peregtek, ám 6 óra után nem sokkal megjelentek a várva várt biztonsági őrök, akik lassú, idegőrlő léptekkel közeledtek a kapuhoz. A metódus ugyanaz volt, mint egy évvel korábban a Muse budapesti látogatása során – mindenki futott a saját jegyén megjelölt színes kapuhoz, ahol elektronikusan ellenőrizték a jegyet, majd a küzdőtér lejáratánál a lépcsőn két biztonsági őr tapintással bizonyosodott meg a jegy valódiságáról. A bejutásom nem volt zökkenőmentes, ugyanis a lépcsőnél lévő, valószínűleg egyetemi végzettséggel nem rendelkező „kolléga” erősen problémásnak érezte, hogy a bejáratnál nem tépték le a jegyem szélét. Könnyen megoldódott a probléma, mert letéptem én, innentől nem kellett azon gondolkoznia, hogy mi is ilyenkor a teendő. Lefutottam a lépcsőn, négyesével ugráltam lefelé, de a küzdőtér ajta-

32

Balázs

a lilik


Az egyetem atomdombja

XXXVI./2.

Napjainkban Magyarországon hat nukleáris reaktor van: négy Pakson (ebből egy ugye nem működik), egy Csillebércen a KFKI-ban, és egy a D és az R épület sarkában. A paksi atomerőmű nem nyűgözött le, pedig nagy, és sok ember rohangál sisakban sugárzásmérővel, de mégsem látja át az ember hirtelenjében. Ugyanakkor a BME oktatóreaktorának pont az a lényege, hogy a hallgatók megértsék a reaktor működését, sőt bele lehet tekinteni, akár működés közben is… Bár nem ez az első megfogalmazódó kérdés a reaktor kapcsán, mégis érdemes már az elején tisztázni, melyik karhoz is tartozik ez a speciális labor. A helyes válasz: semelyikhez. Mivel több felsőoktatási intézmény, cég és egyéb szervezet is támogatja, illetve használja a reaktort, valamint a többi laborhoz képest értéke kimagasló, egyik kar alá sem rendelhető. A megoldás: külön tanszéket neki! És ha már lúd, legyen kövér, legyen egyből kettő, név szerint az Atomenergia Tanszék, amely a reaktor üzemeltetéséért felel, valamint a Nukleáris Technika Tanszék, mely az oktatási tevékenységet látja el (együtt alkotják a Nukleáris Technika Intézetet). Talán éppen függetlensége miatt tarthat számot a reaktor több kar érdeklődésére is, elsősorban persze a TTK-sok és vegyészek mérnek itt, de a gépészek közül azok, akik energetikai mérnöknek szakosodnak, szintén megfordulnak errefelé. A bejutás egy reaktorhoz méltó: kezdve egy két rácsos kapuból álló zsiliprendszerrel, ami csak az először odaérkezők számára jelenthet akadályt – közülük is csak a határozatlanabbakat rémíti meg. A második fokozat a kék nejlon mamuszkák felhúzása az utcai cipőre – ez kelti az ide látogatók számára a hamisítatlan reaktorhangulatot. A harmadik fok a sugárkapu, melyen befele és kifele egyaránt át kell haladni, így az a kifelé tartó sugárzó anyagokat sípolással képes jelezni. A sugárkapuból kilépve egy körfolyosóra érkezünk és ez – az épület adottságainak köszönhetően – komolyan kör, nem valami aberrált sokszög, mint egyegy omladozó pesti társasházban. A formai precizitás igen fontos, mivel az épület egyes részein nagy, kék számokkal fel van tüntetve a talaj teherbírása, és ezek közül még a legkisebb is 8 kN/m2, valamint a befelé vastagodó betonrétegnek köszönhetően akad 30 kN/m2-es rész is. Egyébként az épület alapját egy, a tetejét burkoló paraboloid felülethez hasonló, csak kicsit laposabb betontányér alkotja, ami szerintem több szempontból is ötletes megoldás, de ez inkább építészes/építős téma. Az épület alakjából adódó másik – főleg gépészek számára – érdekes dolog a daru: ez egy spéci síndaru, ahol a sín, amin a daru üzemel, egy kört alkot a reaktor felett, ilyen módon a daru az épület függőleges tengelye mentén forog körbe, a macska (a kampós dolog a darun) pedig sugárirányú mozgást végez. A földszinti körfolyosóról

nyílnak a laborok, ezekben igazán impozáns mérőeszközöket is találunk. Nem szeretném például, ha a lábamra esne a 70 centis, kocka alakú, 6 cm vastag tömör vas falú tesztkamra, mert a sugárkapu kicsit bajos lenne tolószékkel. Üde színfolt viszont a vegyészek egyik „Kissé aktív” feliratú szekrénye is a sok háromszög alakú „Sugárveszély” figyelmeztetés mellett. A látogatást megelőzően a laborokkal kapcso-

latban számomra az volt a legkomolyabb kérdés, hogy hogyan visznek bármit is a reaktor közelébe, ha be akarják sugározni? A legegyszerűbb lehetőség a pneumatikus csőposta, melyen a jellemzően centiméteres nagyságrendű méretekkel rendelkező anyagokat lehet leküldeni besugárzásra, a fűtőelemek közé és melléjük egyaránt. Van azonban még egy lehetőség nagyobb konstrukciók mérésére. A körfolyosó közepén álló betonkolosszus, mely a reaktort hivatott magába foglalni, rendelkezik egy úgynevezett besugárzó alagúttal, amelyen (természetesen a reaktor kikapcsolt állapotában) egy sínpáron haladó kiskocsi beviszi a mérni kívánt anyagokat az aktív zóna mellé, attól akár mindössze 9 cm-re. Tudjuk, hogy a vár leggyengébb pontja a kapu, úgyhogy ide jár az extra védelem: egy motor által zárt vastag kapu mellett még narancssárgára festett bórsavas vízzel töltött

kádak is vigyáznak, hogy az esetlegesen elszökő részecskék ne jussanak messzire. A reaktor felépítése nem különösebben bonyolult: grafitba ágyaztak 24 darab fűtőelemet, ezek között találjuk a kézi-, automata-, és biztonsági szabályozórudakat, melyek erős neutronelnyelő képességű anyagból készültek. Egy fűtőelem 4 x 4 darab pálcát tartalmaz, melyekben a reaktor üzemanyaga van – pálcánként 80 g. Ez összesen mintegy 28 kg-nyi üzemanyagtöltetet jelent, melyből az elmúlt 37 év során nagyjából 30 g fogyott el. Ez persze nem azt jelenti, hogy a reaktor egy „töltéssel” elmegy még pár ezer évig, hiszen ez nem olyan, mint a kocsik üzemanyaga, sokkal inkább hasonlít – autós hasonlatnál maradva – az olajszintre: egy bizonyos mennyiség alatt nem indul be a láncreakció. Elég megdöbbentő volt a reaktor tetejéről, mindössze 4,5 méter magasságú vízoszlop alján, jóformán ugyanazt az elrendezést látni, mint néhány perccel korábban a sematikus ábrán. Tisztán kivehető, hol vannak a fűtőelemek, hol megy a csőposta, a szabályozórudak mozgatóberendezései pedig még ki is lógnak a vízből. Sajnos ottjártunkkor a reaktor nem üzemelt, így nem láthattuk a Cserenkov-sugárzásnak nevezett jelenséget: ennek során a sarki fényhez hasonló térfogati fénysugárzás jelentkezik a reaktort borító vízoszlopban, amit a vízben fénysebességnél gyorsabban haladó elektronok okoznak (a dolog érdekességét tovább növeli, hogy – a Wikipédia szerint – ez a hasadó magok számán keresztül a reaktor aktuális teljesítményétől függ). Mivel nekünk, villanyosoknak nincs sok dolgunk a reaktorban, aki komolyabban érdeklődik a dolog iránt, kénytelen beérni a Nukleáris Technika Intézet szabadon választható tárgyaival, nevezetesen „A nukleáris leszerelés kérdései”, „Atomenergia rendszerek”, valamint „Fenntartható fejlődés és atomenergia”. A tárgyak 2, illetve 3 kreditesek, és egyiken sem volt tele a kurzus, mikor megnéztem őket a Neptunon, szóval akit érdekel, annak hajrá, aki pedig megelégszik annyival, hogy a rózsakert melletti kis betondomb a térségben található legjobb oktatóreaktor (a legközelebbi hasonló kaliberű létesítményért Hollandiáig kell menni), annak ez az írás bőven elég, sőt, talán már sok is egy kicsit.

BigZsolt

33


Hogyan lettem BME-s diákká? Rövid beszámoló? Na jó vicc… inkább kis pillanatképek… rövid erről nincs, ne is kérjétek. Nem létezik „died at thermopylae”. Gtb. Sokan nem normálisnak néztek, mikor nyár közepén közöltem, hogy nem tudom, mit rövidít. „Hát GÓ-LYA-TÁ-BOR, még ezt se tod’…?!” – meg is kaptam rendesen. Aztán egyre világosabbá vált számomra, hogy is van ez „A Gtb”. A delikvens villanykarossá válásának első állomása, már ha az illető bele mer vágni – így is vannak, akik már itt kidőlnek… „This is Spartaaa…” Reggel van. Túl reggel, mondhatni „álmos hajnal”.– sose használtam még ezeket a szavakat. De erre ráillik. Csörög az óra, pedig még suli sincs. Fordulok még egyet – kivételesen erőt véve magamon: nem a fal felé, a takarót magamra húzva. „Gólyatábor, ma végre gtb…” És nincsenek rossz érzéseim így virradat idején (csoda). Valahogy elszálltak (pedig ha tudnám…! „KALASHNYIKOV”, na ne.). Pakkom már 8 órája kész, csak indulásra vár. Összekapom magamat (na jó, „összekapom”) és elhagyom a várost… Déli pályaudvar. Állok a forgatagban. Költőibb lenne, ha azt mondhatnám, egyes egyedül, de épp ellenkezőleg. Több száz

gólya („palimadár”…) rohangál fel-alá. Nem nehéz észrevenni bennünket. Vagyis nehéz nem észrevenni. Sisak, pajzs, dárda, óriási táskák. Tényleg csatába indulunk, csak még nem tudjuk. („Mit vársz a tábortól?” „Szabadidőt”. Na ja, persze. J) Furcsa mód nem is bámulnak meg minket annyira a kívülállók. A bennfentesek engem viszont annál inkább: „Nézd, egy lány…!” Így van, a 6%-os részhalmaz egy tagja lettem: lány a VIK-en. Mázsás csomagokkal indulok a szerelvény felé. „Dögmeleg” van, a majd’ egyórás várakozás után felüdülés a klimatizált MÁVcsodában helyet foglalni. Még jó, hogy elöl sietek… Nem egyszerű a sok csomaggal feljutni, segítséget persze egyik gáláns férfiú sem ajánl fel. Valahogy ezt most mégis bocsánatosnak érzem – nekik talán még több cuccuk van, és hát mondjuk ki, kezdik teljesen beleélni magukat a szerepbe. A későn eszmélőknek viszont már alig jut hely. Vagyis nekik még jutott volna, de inkább a féltve őrzött harci felszerelés elhelyezésével foglalatoskodnak. Mondjuk ők ezt egy cseppet sem bánják – egyfajta próbatételnek tekintik ezt is. Elindulunk. Kíváncsiskodó, idős (ámde lélekben örökifjú) házaspárok érdeklődnek, felidézve saját emlékeiket is. Egy srác kettővel balra az agyamra megy (a sors fintora lesz, hogy hazaúton is tőlem kettővel balra fog ülni). De nem bánom, végtére is erre vágytam. Már annyit nevettem, mint máskor egy hét alatt. Tudom, hogy jó dolgom lesz itt. A vonaton már kezdek megfagyni, kint még mindig nagyon meleg van. „TataTóvároskert”. Szedjük a csomagjainkat, a majd’ 20 fokos hőmérsékletváltozás fejbevágóan hat rám. Ám nemcsak ez, hanem a bődületes ordításroham, ami rám zuhan. Aztán játékok végeláthatatlan sora. Tudom, hogy

adminisztráció meg minden, na de ennyi játék? Mert oké, jó móka Chuck Norris-szá válni, na de azért… ennyi volna az egész? Ez a legendás BÉEMEVIKGÉTÉBÉ? Na ne már. És igen, megfordul az ember fejében, hogy itt valami nincs rendben. Ezek magázódnak? Ilyen nincs. Aztán valahogy beletörődik az ember… Szóval miért is ne? Így is annyit meséltek már a hagyományokról… Meg hát tulajdonképpen ideje sincs az embernek azon elmélkedni, hogy milyen bizarr környezetbe került. De több-kevesebb sikerrel igyekszik alkalmazkodni. Meg annyi bolond egyetemistáról hallunk… Ébresztő. Gyors lemászás az ágyról. Még gyorsabb felöltözés (milyen hasznos, hogy két számmal nagyobb táboros pólót adtak, mint amit rendeltem…). Három perc a fürdőben. Cucc le, cucc fel. Tánctanulás. Még mindig tánctanulás. Nincs reggeli. Játék a réten. Még mindig nincs reggeli. Tán… Na jó, reggeli. Előadás. Három perc szünet. Előadás. Négy perc szünet. Vacsora. Közös beszélgetés. Éjszakai túra. Zsíros kenyér. Négy perc jutalomfürdés. Alvás. JutalomKalasnyikov – a megszokottnál egy órával később. Gyors lemászás, a többit tudjuk. Végül Csillag, SSSL, katarzis… Akárhogyan is próbálok emlékezni, elmosódnak a dolgok. A következő generációé a terep, hogy kiderítse, mi a vég. Mindenesetre tényleg katarzis és leírhatatlan, mikor az ember fia (lánya…) fél órán át csak vigyorogni képes, és csak az jár a fejében, hogy ez nem igaz, és hogy ez mekkora jó. Nem vénásan jött a dolog… Szépen adagolva – úgy nagyobbat üt. J Húúú, ha a tatai tábor falai mesélni tudnának… Viszont ők hallgatnak – és most már én is.

Windows után először Linuxot indítani furcsa érzés. Kezdetnek egy letisztult asztalt kapunk, esetleg verziótól, illetve disztribúciótól függően néhány szögletes vagy görbe ábrával. Aztán legördíti az ember a menüket és miután rájött, hogy minden van, ami csak kellhet, még az is tetézi az érzést, hogy ez teljesen legális. Az egyszeri felhasználó a kellékek között kezdi, és mindjárt egy kis hiányt is érez: ilyen cím alatt a Windowsban több volt. De továbbhalad, és vagy a játékpaletta, vagy az internetes programok listája győzi meg arról, nem is olyan kevés ez. Folytatja a felfedezést, és a grafikus, illetve audio-video szoftverek listáját nézve már nem is fáj annyira a rég megszokott kezelőfelület elvesztése; félig mosolyogva lép át a következő menübe, ahol gya-

korlatilag a „Sajátgépet” látja viszont. A Rendszer fül alatti beállítások két csoportra vannak szedve, így elsőre ezek is kevésnek tűnnek, de gyorsan kapcsol az ember: ilyen érzés már volt ma, és a legtöbben már sejtik, hogy innen sem hiányozhat semmi. Utána megvizsgálja a programokat: Firefox, OpenOffice.org, Gimp stb. és végül eljut a parancssorig. Ez az, amitől az átlag user irtózik. Általában az, aki először rakott fel Linuxot, rendelkezik an�nyi kíváncsisággal és leleményességgel, hogy előbb-utóbb értelmes parancsok után fogja az entert leütni, majd pedig azt veszi észre, hogy onnan sokkal egyszerűbb elintézni a dolgokat. Körülbelül innentől kezdve tud értékelni egy újabb kiadást ugyanabból a disztribúcióból, ek-

kor már boldogan rakja fel másodszor is a pingvines rendszert. Rájön, hogy nem kerül bele több játék, nem lesz szignifikáns a gép lassulása tőle, csak olyan apróságok válnak elérhetővé, amikért eddig jó eséllyel a parancssorból kellett kommandózni. Titkosított fájlok, vendég munkamenet, utolsó sikeres indítás opció: mindegyik az előző verziókban is megoldható (ámbár körülményes) lehetőség. Az új Ubuntu is ilyen apróságokkal egészül ki. És hogy miért is kellemesebb ezeket az apróságokat üdvözölni, mint arról kapni tájékoztatást, hogy tankhajó méretű biztonsági réseket férceltek be? Aki nem tudja, annak javaslom az október végén megjelent 8.10 verziójú Ubuntu letöltését.

Ubuntu Linux először, másodszor…

34

Dóri

BigZsolt


Impulzus XXXVI/2.  

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja 36. évfolyamának 2. szám...

Impulzus XXXVI/2.  

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja 36. évfolyamának 2. szám...

Advertisement