Impulzus XXXVI/1.

XXXVI./1.

Tartalomjegyzék „A második Qpát rutinból nyertük meg...” 4 A rovatunkban Drajkó Lászlóval beszélgettünk régi villanykaros emlékekről, dicső Qpa-szereplésekről és -rendezésről, kollégiumról, élményekről, a kar és a közélet aktuális helyzetéről.

VOLT egyszer

8

Bár egy nap késéssel, de sikerült odakeverednie az Impi tudósítóbrigádjának az idei VOLT Fesztivál sokadalmára, a sör fellegvárába, Sopronba.

Csak szabadon – EFOTT 2008 Az idei EFOTT szeretett volna egy jól kivitelezett fesztivál lenni, de ezt néha elfelejtették kinyilvánítani.

12

Augusztus második felében idén is becsöngetett az ismerős érzés: már megint véget ért egy nyár, és megint nem vagyunk elégedettek vele. Kapuzárási pánik ellen idén is kidobta a rendszer Csongrád megye ékkövét, pontosabban azt a fesztivált, amely állítása szerint a legrégebbi hagyományokkal bír.

„Ez a relativitás legmélyebb himnusza”

13

Dunakanyar, Nagymaros, Visegrádi vár, iskola, tablók, lószőr, vásártér, a nandu, cikk-cakk, táncház, Nyugat busz, Ho-oo!, csodaszarvas, "Esti mese”, kenyérlángos, dalnokverseny, templomkert, kóló, a négy ökör lassacskán ballagott, Robinson, én is teázom Kedvesem, bantura, tánc, eső, futás, vonat, Nyugati.

Game Developers Forum A szórakoztatóipar legmagasabb tornyait ostromolja az utóbbi években a videojáték-ipar. A fejlesztési költségek és a bevételek lassan a hollywoodi filmek büdzséjével és nyereségével vetekszenek, így nem elhanyagolható, sőt, mi több, kultúraformáló tényezővé avanzsált.

XXXVI. évfolyam 1. (406.) szám.

Megjelenik 2200 példányban.

Lapzárta: 2008. szeptember 21.

ISSN 1418-0529 (Nyomtatott) ISSN 1588-0745 (Online) Cím: Impulzus szerkesztőség, Schönherz Zoltán Kollégium, 1117 Budapest, Irinyi J. út 42.

819-es szoba E-mail: impulzus@impulzus.com WWW: http://www.impulzus.com/

...és ami mögötte van Grand Lab Opening Party @ BME LV up!

Race Driver: GRID (Codemasters) Stranglehold (Tiger Hill/Midway) Tökös gólya beszámol...

Imperátor A logikai áramkörök lázadása

17 18 18 19 20 21 23 26

t=0-3 időpillanat. Egy hirtelenszőke leányzó arra vár, hogy Totya gépe fényképes bizonyítékot szerezzen szőkesége valódiságát illetően. A lány neve egyelőre nem ismert adat. A V1-es Nagytanács éppen az imént, Inter Feritől hallottakon töpreng, és egy esetleges logikai válság kezelésére dolgoz ki tervet.

Villamosvasutat, ezeret 15

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara Hallgatói Képviseletének lapja.

16

A szabad szoftveres közösség szeptember 13-án újra összegyűlt, ezúttal a CEU Konferenciaközpontban, hogy eltölthessenek egy kellemes és hasznos napot a legismertebb nyílt forrású operációs rendszer nevével fémjelzett konferencián.

Beszélgetés Farkas Szilveszterrel, negyedéves informatikussal, az Ubuntu Konferencia főszervezőjével.

10

Nyárvégi víg napjaim

II. Magyarországi Ubuntu Konferencia

28

A magyar vasút történetében több mérföldkő is akad.

Az első vasútvonal, a villamosvasút megjelenése, a diesel-mozdonyok felbukkanása, államosítás, privatizáció, és a napjainkban zajló átalakulások.

Mi fán terem a túrakör?

30

A túrakör karunk egyik legfiatalabb öntevékeny csoportja, ám amilyen új, olyan gyorsan fejlődik.

Felelős kiadó: Dékány Donát, a HÖK elnöke Felelős szerkesztő: Hamvas Mihály Főszerkesztő: Kovács Róbert IV. Vill.

Főszerkesztő-helyettes: Szabó Ádám V. Vill.

Olvasószerkesztő: Barkóczy Gergely VI. Vill.

Tördelőszerkesztő: Szilágyi Attila II. Vill., Csatári Bálint IV. Vill.

Nyugalmazott tördelőszerkesztő: Mattyasovszky János V. Info. Írták és szerkesztették: Barkóczy Gergely VI. Vill., Binszki Gergő IV. Vill., Csatári Bálint IV. Vill., Csomor László IV. Info., Géczy Attila V. Vill., Kovács Róbert IV. Vill., László Ákos III. Info., Márton Sándor VI. Info., Perlaky Zoltán V. Info., Rádi Attila, Rúsz Ágnes, Sztruhár Norbert I. Vill., Szabó Ádám V. Vill., Szilágyi Attila II. Vill., Suba Gergely IV. Info., Vadász István I. Vill., Varga Bálint András V. Vill., Will Gábor V. Vill., Zsebők Zoltán I. Vill.

Köszönet illeti továbbá a következőket: Pálmai Zsolt, SPOT fotókör, A. Tóth Bálint Valamint köszönjük mindazok áldozatos munkáját, akik segítettek ezen számunk elkészítésében!

Szerkesztőségi gyűlés minden hétfőn 19.00 órától.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk a 819-es szobában!

A Gamer rovatot a

támogatta.

3

Befutott Villanykarosok

„AInterjúmásodi k Qpát ruti n ból nyertük meg...”

Drajkó Lászlóval, a Microsoft Magyarország vezérigazgatójával - Első rész ArovatunkbanDrajkóLászlóvalbeszélgettünkrégivillanykarosemlékekről,dicsőQpa-szereplésekről és -rendezésről, kollégiumról, élményekről, a kar és a közélet aktuális helyzetéről.

Már mindjárt a beszélgetés elején feltes�szük a sokszor elhangzott, ám annál fontosabb kérdést: milyen belső motiváció vitt a szakma felé?

Vidéki srác voltam, Esztergomban jártam műszeripari szakközépiskolába, ahol programoztam és a Z80-alapú számítógépekkel foglalkoztam. A Műegyetemre műszer- és irányítástechnika, valamint digitális berendezések szakirányon vettek fel. Tizenhat évesen tv focit építettünk, tizennyolc évesen Commodore-t programoztam. Így természetes volt, hogy a villanykarra jöttem. Kollégista lettem, a kollégiumi önkormányzatnak voltam tagja és vezetője, és megfordultam pár körben is.

mi alapítottuk a Schönherz Kollégiumért Alapítványt (akkor én voltam a KB-elnök), az új világnak megfelelő normák letétele akkor történt. A két Qpa-győzelem és az utánuk következők rendezése külön kötetet érdemelne. Papíron kevesebb, mint két évig kollégiumi tanár is voltam. (Nem nevelő, akkor nem így hívták még, hiszen úgy gondoltuk, hogy a felnőtteket nem nevelni kell.) Kaptam díszpolgári plakettet és egy csikósbőrös kulacsot is.

Melyik volt a számodra legkedvesebb poszt, melyet elfoglaltál?

Más élmények kötnek mindhez. Amit érdemes kiemelni, az egy KB választás volt, ahol titkár lettem, hiszen nagyon kritikus tanév volt az 1988-89-es. Rengeteg olyan dolgot csináltunk, amelyeknek azóta is érződnek a hatásai.

A Qpákhoz milyen élményeket kapcsolsz?

Milyen közéleti feladatokat láttál el? Milyen élmények törnek elő belőled a diákévekre gondolva?

Mivel az egyetemen töltött időszakom nagy részét nem alkoholmámorban töltöttem, így vannak valós emlékeim. Az egyetem alatt azért egyszer ittam bort, amikor megnyertük a Qpát, s csapatkapitányként nekem kellett ürítenem. Kétszer voltam a nyertes csapat kapitánya. Az akkor még működő Klubszerda tagja, a Hegymászó Kör alapítója voltam, a KKB-s tagságnak köszönhetően a Várklub pénztárat is kezeltük. Két évig voltam KB-tag, egy évig titkár, egy évig pedig KB szervezőtitkár.

Az utolsó évemet Hollandiában töltöttem.

Amikor egyetemre jártunk, szerettük volna megváltoztatni a világot, és ez sikerült is.

Benne volt a pakliban egy rendszerváltás,

4

Mikor Qpát nyertünk, másodévesek voltunk. A dicsőség első évben, a felsőbbévesek presztízse és a felkészületlenségünk miatt teljesen esélytelen volt.

Másodévben a szervezők harmadévesek voltak. Az egyik feladatmegoldásunk országos hírű lett, és évekig másképp keringett a szájhagyomány útján. A feladat címe az volt, hogy Benéz a ló az ablakon, a szövege pedig: „Vigyetek egy működőképes személyautót a szintetekre, érvényes forgalmival, majd indítsátok be!”

A tizediken laktunk. A „várárok” feletti lépcsőháznál a két ablak közötti „autópályán” egy Velorexet húztunk fel a tizedikre. A Hegymászó Kör akkori vezetője, Budafoki Robi ült be egy hegymászó kötéllel bekötve, és ott indította be az autót, ami persze gyorsan le is fulladt, mert a vertikális kihívásokra a horizontális porlasztó nem volt felkészülve.

A második Qpát rutinból nyertük meg.

Az első rendezésünk legismertebb feladata a Forma 1-es gokartverseny volt, a BSTV közvetítette, 250 köbcentis gokartok voltak versenyben. Sofőrcsere is volt, ahol az alsógatyán kívül minden ruha cserélődött.

Ez a procedúra döntötte el a sebességet.

A pályát felépítettük szalmabálákkal, parkolókkal, pittel… Látványos volt, szerették az emberek. Akkor én voltam a Qpa-király.

Megnyitón el voltam maszkírozva filmes gumimaszkkal. Álruhában a király köztetek van!

Keressétek meg! volt a feladat címe. Nem találtak meg. Még olyan emberek is bemutatkoztak nekem, amikor azt mondták, hogy az úr (azaz én elmaszkírozva) a Drajkó Lacit keresi, akik tankör társaim voltak…

Ezt a Qpát akkor a SCHlag nyerte, mi LIBERO néven futottunk. Utána, mikor ők rendezték, mi már rutinból nyertünk, mindenre figyeltünk, profik voltunk. A siker vonzotta az embereket, így sokan csapódtak hozzánk. Ötödévben rendeztünk ismét.

Volt egy szimplább feladat, melynek a címe így szólt: Csak semmi cicó! Ebből lett a tvtorony építő-romboló feladat, amit egy idő után betiltottak. Negyven-ötven rossz tévéből tornyot építettek, utána pedig összetörték mindet. Ebből hagyomány lett. Itt nem csapatok játszottak, hanem a csapatokból a legvadállatabb ember kiment törni-zúzni. A tv-piramis évről évre nőtt a lomtalanításból összeszedett tv kből. A feladat fénykorában az ötödik emeletről egy hosszabbítóba bedugott és bekapcsolt TV-t beledobtak a tíztizenöt soros piramisba. Ekkorra már pajszerekkel és flexszel jöttek az emberek, és akkor véletlenül egy parkolóban felejtett Wartburg is „lebontódott”. A feladatot ekkor állították le, hiszen először egy Wartburg, utána a parkoló, később a XI. kerület következett volna.

Persze a rendszerváltás előtt is voltak érdekességek. A ’85-ös kupán a rendőrség rohamkocsikkal és kutyákkal is körbevette a kolit, miután a Skálában megjelent tizenkét csapat 12x7 db törpével és 12 hófehérkével. Ebben politikai színezetet gyanítottak. 1989. október 3-án kikiáltották az egyesült Németországot. Október 17-én volt a Qpa, mi adtuk ki a feladatot: Okozzatok közbotrányt! Az egyik csapat kreatívan kitalálta, hogy a Nyugati téri metróaluljáróban megállnak nagy fakabátban, transzparensekkel, hogy „Feljárás csak MSZMP-tagoknak!” A tömeg megállt lenn.

Néhány öntudatos ember nagyon határozottan beszólt, hogy „elmentek a…”, és felmentek a lépcsőn. A tömeg tudni vélte róluk, hogy ők az MSZMP-tagok. A megállónál szolgálatot teljesítő közeg odament a srácokhoz, és rákérdezett, hogy miben lehet az elvtársak segítségére. Közben akkora tömeg lett, hogy nem tudtak leszállni a metróról. Elképzelhetitek a pszichikai hangulatát annak, hogy a nép nem tudta mi történhet fenn, hogy le van zárva a feljáró. A közbotrány bejött. Utólag valaki megkérdezte (magasabb beosztású rendőr), hogy az urak mégis mit csinálnak. Erre az volt a válasz, hogy várják az egyik barátjukat, hogy visszamenjenek a kollégiumba az MSZMP ifjúsági egyesületének alapítása végett. Persze a táblát is erre az eseményre vitték volna a srácok… (nevet) A Qpa megnyitójára a kupa helikopterrel érkezett a koli elé. A helikopter miatt a rendőrök biztosították a forgalmat. Grandiózus megnyitók és zárók voltak. Komoly program volt akkor a Tutti-Frutti című né-

XXXVI./1.

Befutott Villanykarosok met műsor kollektív bámulása a koliban.

Innen indult anno Kiszel Tünde is fedetlen keblekkel. Ennek mintájára az eredményhirdetés úgy nézett ki, hogy három profes�szionális (khm), de modell alkatú lány felállt a dobogóra helyezések szerint, és a bikini lekerülésekor derült ki, hogy a mely csapat matricája volt aláráragasztva.

A csapatotok manapság összejár?

Igazából üzletileg, versenytársakként, vagy haverokként együtt dolgozunk. Szóval gyakran találkozunk. De nagy méretekben nem igazán jövünk össze. Ezt egyszer sikerült összehozni egy „old-boys” bulin.

Körülbelül százharmincan voltunk a csapatban.

Qpa-rendezőként mennyit tanultál a projektirányításról? Hogyan tudtad kamatoztatni az életedben a Qpán tapasztaltakat?

Ez ma már a munkámban valószínűleg többet segít, mint az angol nyelvtanuláson kívüli tárgyi része az egyetemnek, főleg csapatépítésben.

A rendezés vagy a részvétel számít jobban?

Mind a kettő. Nézd, ha olyan közegben vagyunk, hogy volt kollégisták vannak egy asztal körül, és van valami belső ügy, akkor brainstorming helyett mi azt mondjuk: na, akkor most Qpázunk. Ez néha még most is így működik. Vannak olyan közvetlen kollégáim, akik ugyanezen élményeken végigmentek, és velük nyilvánvalóan így beszélünk, ez egy nagyobb felszabadultságot eredményez.

Mostanában mennyire kíséred figyelemmel azt, hogy milyen történések zajlanak a Qpa körül, illetve az egyetemi, villanykari élet körül?

A Qpa aktuális kérdéseivel nem nagyon vagyok tisztában. Ez azoknak élmény, akik épp benne vannak. A poénokat tudom élvezni, ha épp be tudok menni, vagy tudom nézni neten. Tegyük hozzá, ennek a legnagyobb része a közösségi élmény, a flow, amiben benne kell, hogy élj. A kollégium egy teljesen más téma. Gyakorlatilag a HKválasztás óta, először a választás támogatására, majd utána a kollégiumi önkormányzat fenntartása érdekében mi, öregek, nagyjából kéthetente alkotmányozó kül-

döttgyűlést tartottunk, hogy a negyven végzett évfolyamból nagyjából mindenhonnan legyenek képviselők. Én a saját évfolyamomat képviseltem, mint huszonharmad éves kollégista. Ez azt jelentette, hogy a rektor úrral, a dékán úrral is találkoztam ezen időszakban, illetve ötleteltünk, és ennek egyik következménye az lesz, hogy most már hivatalosan is megalakítjuk a schönherzesek ALUMNI-szervezetét.

Ennek milyen jövője lesz, mit terveztek?

Azt gondolom, hogy a Schönherzben van egy érintetlen ideológiai alap, amit még nem fogalmaztak meg rendesen, de mégis fontos róla egy picit beszélni. Egymással szimbiózisban élő közösségek saját maguk kedvteléséből olyan szolgáltatási rendszereket építenek fel egymásnak, amitől a kari kollégiumi közélet virágzik, ez pedig jó, ösztönözni kell, s így egyre magasabb szintre kerül majd. Ennek fizikai tere a kollégium. A mi időnkben is így működtek a dolgok, a Szörf Klub szolgáltatta a szörföket a nyári táborban, a Hegymászó Kör a kollégiumnak az ablakait intézte, a stúdió közvetítette az eseményeket, a rendezők rendeztek, és mindenki csinálta a dolgát, de épp emiatt egymásnak programot alakítottak ki.

Az ember nem atomok kvantitatív ös�szege, hanem az anyagi lét egy szellemlétet eredményez, és én azt gondolom, hogy ez közösségi analógiára megfogalmazódott. A mikroközösségek együtt nem mikroközösségek halmazává, hanem egy szolgáltató, egy önmagát építő organizmussá váltak, és ez a Schönherz lényege. Ennek van egy utóélete. Ezt a gondolatiságot generációról generációra tovább kell vinni, és ami életképtelen, az elhal. Mi azt szeretnénk segíteni, hogy ez a szervezet a jövőre nézve is éljen, fennmaradjon.

Nyugat-Európában, Amerikában vannak létező diákszervezetek, akik viszont létező ALUMNI-szervezeteken keresztül gyakorlatilag önmaguk finanszírozását is elősegítik, akár a diákszövetségekét is. Én Hollandiában tanultam egy évig, de amerikai példákat is vizsgálhatunk. Egyes egyetemeken több száz éves múlttal rendelkező szervezetek vannak. Ott maga a fizikai felépítmény, a kollégium, az a diákszervezet tulajdona, nem az egyetemé, nem egy PPP-s cégé. Azt látom, hogy a

kollégiumi szellemiség építése során egy olyan rendszert kell építeni, ami hosszú távon olyan mértékben önkormányzati lehet, hogy nem függ senkitől anyagilag. Ez arra az ideológiai háttérre épülhet, mint ami nálunk megtalálható. Hosszú idő lesz.

Nem azt kell nézni, hogy két-három tehetős ember vesz egy épületet, nem is így kell megközelíteni, nem is az épület a lényeg, az csak egy függetlenségi nyilatkozat.

A lényege ennek az, hogy garantáltan fenntartható legyen az önszerveződés és az önkormányzatiság köre. Persze 40 éve áll a kollégium, miért épp most van erre szükség? Sokan megkérdezik. Ismeritek ezt a kérdést, hogy melyik a legjobb időpont arra, hogy fát ültessünk? Hát a 20 évvel ezelőtt. És melyik a második legjobb? A most.

Tehát amit akkor nem tettünk meg, azt most kell megcsinálni, a ti érdeketekben.

Említettél amerikai, illetve hollandiai közösségeket. Te beleláttál ezek működésébe? Mit tapasztaltál külföldön?

Szerintem a Schönherzben egy fokkal a legjobb előtt járunk. Külföldön tematizált szervezeteket láttam, tehát a szervezetek határai a témák határainál jelentek meg.

A Schönherz annyival van előrébb külföldi és hazai példáknál is, hogy a tematizált szervezetek egysége is egy működő szervezetet tudott felállítani. Nem az számít, hogy egy száz fős vagy ezer fős diákszövetség működik-e Hollandiában, hanem az, hogy ott ezer fős diákszövetség egy téma köré csoportosul, míg a Schönherz nem.

Ez nem egy szakkollégium, ez nem egy KSZK vagy egy bulikollégium, hanem ez a tematizálatlan, egymástól független műintézmények önkéntes és kölcsönös együttműködésére alapuló közössége, és ilyen téren szerintem világklasszis.

Ha egy üzeneted lehet a mai hallgatóságnak, akkor mit üzennél? Én egy Qpához kapcsolódó üzenetet adnék: A Schönherz Qpa maga az élet. Én egyénileg mennyire vagyok képes hegyeket megmozgatni, mi mint csapat men�nyire vagyunk képesek egy cél alá rendelni magunkat, és az egésznek a megjelenítése, kommunikációja egy külső szemlélő, a pontozók felé mennyire tud sikeres lenni.

Ez határozza meg a Qpa-szereplést. Az egyéni képességek, ezek integrálása és kommunikálása az üzleti világban mindenhol a három meghatározó sikerfaktor.

Tökéletesen másolja a későbbi életet, tehát azt lehet mondani, hogy egy kötelező gyakorlat a siker és a karrier útján az ebben való részvétel.

(Folytatása következik)

Géczy Attila (mcmacko), Suba Gergely (Subi), Varga Bálint András (Cristo)

5

Tiszta vizet a pohárba: a tűzvédelmi előadás A tűzvédelmi előadásokról mindenki tud. Pontosabban mindenki tud róla valamit, bár inkább kevesebbet, mint többet, és majdnem mindenki mást, sőt sokszor akár egymásnak ellentmondó dolgokat is. Általában ősszel kerül felszínre a téma, legendák keringenek a levlistákon, meg nem kapott diplomákról esik szó, valaki haverjának az ismerőse meg tud olyat, aki sosem ment be rá, és semmi baja nem lett belőle, már rég zsebében a diploma. Mi tehát a nagy igazság a sok mendemonda és találgatás mögött?

A kérdések tisztázásához Megyeri Zoltán tanulmányi főelőadó és Szedenik Norbert adjunktus urakat kerestem fel.

A BME nem kis intézmény, és a többi egyetemhez hasonlóan – amúgy törvényi kötelezettségének eleget téve – jó pár kőbe vésett szabályzat alapján működik. Talán az egyik legfontosabb ezek közül a sokak által ismert Szervezeti és Működési Szabályzat.

Ahogyan a legkisebb kollégiumi köröknek is rendelkeznie kell SzMSz-szel, úgy maga a BME intézménye sem kivétel ez alól. A BME SzMSz termetes dokumentum, ennek egyik melléklete a Munkavédelmi Szabályzat, illetve önállóan létezik még a BME Tűzvédelmi Szabályzat. És itt is vagyunk az első fontos pontnál. Az előbb említett két dolog nem összekeverendő! A tűzvédelem és a munkavédelem (minő meglepetés) nem ugyanaz, és külön szabályzat írja elő a megvalósulásukat. A munkavédelem az egyetemen végzett mindennemű (tanulói, oktatói, gazdasági, szellemi, fizikai stb.) munkára vonatkozik, alapvetően az emberi épségünket védi, míg a tűzvédelem értelemszerűen a tűz elleni védekezési szabályokat tárgyalja, az emberi épség mellett az egyetemi ingó és ingatlan vagyon védelmét segíti. Mivel ezek alapdokumentumok, így minden egyetemi polgárra, tehát ránk is vonatkoznak, betartásuk kötelező. Megvalósításuk az egyes karok szervezeteinek hatáskörébe tartozik.

A szabályok és tudnivalók ismertetése a diákok számára előadás(ok) formájában történik. Újabb fontos tudnivaló, hogy a munkavédelmi előadásra csak egyszer, röviddel a beiratkozás után kerül sor, tűzvédelmi előadásokon viszont évente részt kell venni. Tehát egy leendő elsősnek a beiratkozást követően részt kell vennie a munkavédelmi előadáson, majd nem sokkal azután a rendes éves tűzvédelmi előadáson is.

Mivel sokszor merül fel ezzel kapcsolatban kérdés, fontos tisztázni, hogy ez két külön előadás, a kettő nem helyettesíti egymást, illetve semmilyen más előadás vagy tájékoztató nem helyettesíti az ezeken való részvételt. A részvétel a kiadott jelenléti ív aláírásával igazolandó.

Ez van az első félévben. A munkavédelemről nagyjából ennyit, a továbbiakban a tűzvédelmi előadásról lesz szó. Talán a legfontosabb és legtöbbet felmerülő kérdés ezzel kapcsolatban, hogy egészen pontosan mikor vagy hányszor kell rajta részt venni, hány igazolt alkalommal kell rendelkezni az egyetem végére? Nos, a helyzet szerencsére nem bonyolult, pontosan két feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy kötelező legyen a részvétel: ha az illetőnek van aktív féléve a tanévben, és ezen aktív félév során van tűzvédelmi előadás is. Ha ezek teljesülnek, akkor abban a tanévben pontosan egyszer kell részt venni az előadáson. A fogalmazás szándékosan ennyire precíz, így most vég-

Tűzvédelmi tévhitek Gólyatáborban azt mondták, elég beiratkozáskor meghallgatni az előadást. Igaz ez?

Nem. A beiratkozáskor meghallgatandó előadásokon túl még a rendes évi tűzvédelmi előadáson is kötelező a részvétel.

Beiratkozáskor a munkavédelmen részt vettem, ezzel letudtam a tűzvédelmet is?

Nem. Egyik előadás sem helyettesíti a másikat. Lásd az előző kérdést és a cikket.

Ha egy félévben nem mentem el egy előadásra sem, máskor pótolhatom-e azt az alkalmat? Hogyan?

Igen, a következő év őszén be kell ülnöd az egy évvel fiatalabb évfolyamnak tartott előadásra is. Ne felejtsd el aláírni a jelenléti ívet.

Mit tegyek, ha a saját évfolyamom előadására nem tudtam elmenni?

Erre való a pótelőadás, ilyenkor arra menj el. Ha még az sem lenne megfelelő, végső esetben elfogadható egy másik évfolyamnak tartott előadáson való részvétel is. Ne felejtsd el aláírni a jelenléti ívet.

Hol van rögzítve, hogy meg kell jelenni?

A BME SzMSz-ben (melléklet) illetve a BME Tűzvédelmi Szabályzatban. Ezeket le lehet tölteni pl. a http://www.gmf.bme.hu oldalról.

Feltétele-e az igazolt jelenlét a diploma megszerzésének?

Igen, mivel a tűzvédelmi előadások a tanterv részét képezik, és a rajtuk való részvételt aláírással igazoljuk.

6

re pontosan tisztázhatjuk a dolgot. Szerencsére a fentiek a gyakorlatban egyszerűen megfogalmazhatók. Mivel a villanykaron csak ősszel vannak tűzvédelmi előadások (erről bővebben mindjárt), gyakorlatilag annyiszor kell ilyenen részt venni, ahány aktív őszi félévünk van. Általános esetben persze folyamatosan aktívak vagyunk, így egy hagyományos (ötéves) képzésben résztvevőnél ez a szám általában öt, míg egy BSc-snél (alapképzésen) négy – folyamatos aktív státuszt feltételezve.

Fontos még tudni, hogy a Tűzvédelmi Szabályzat alapján a tűzvédelmi ismeretek átadása a tanterv része, bele van abba építve, és egy adott évben kezdett évfolyam évről évre más anyagot hallgat, vagyis az előadások elméletben egymásra épülnek.

Említésre került, hogy nálunk csak ősszel van TV előadás. Nos, ez valóban így is van, sőt. Nemrégiben a Kari Tanács jóváhagyta az Oktatási Bizottság egy javaslatát, így a 2008/2009-es tanév őszi félévétől egy sor tanulmányi kötelezettség (köztük a TV ea.) központi szinkronizációja megoldottá válik. Ez alapján a TV előadásokra minden évfolyam számára az őszi félév első négy hetében, külön-külön kijelölt időpontokban kerül sor, valószínűleg első órában (8-10).

Továbbá félévenként egyszer, de még valószínűleg az első négy héten belül lesz egy közös pótalkalom azok számára, akik az évfolyamuknak kiírt előadáson nem tudtak részt venni. A központi szervezésnek köszönhetően pedig biztosan lesz terem, elég ülőhely, és persze az előadó is biztosan ott lesz. A javaslat amúgy nemcsak a TV előadások helyzetét teszi egyértelművé.

Talán ennél is fontosabb ugyanis, hogy optimalizálva lesz az évfolyamok számára az egyenes zh-k és pótzh-k rendje és még az első keresztes tárgyak zh- és pótzh-rendje is. Így nem lesz zh-ütközés, és előre le lesznek foglalva a kétsoros ültetéshez megfelelő kapacitású termek.

De térjünk vissza a TV-hez. Az előadásokat Olasz Lajos tűzoltó alezredes úr tartja, aki elektromos tűzvédelmi szakértő, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megelőzési osztályvezetője, továbbá számos kitüntetés birtokosa. Tehát olyan ember, akire érdemes odafigyelni, esetleg szabad kicsit felnézni is rá. Mellesleg ő is itt végzett a villanykaron, tehát „közülünk való”, aki szeret vissza-visszatérni az egyetemi légkörbe a diákok közé. Mint katasztrófaelhárító, az előadásai érdekesek és hasznosak. Az utóbbi években elharapózott hozzáállás eredményezte, hogy a diá-

XXXVI./1. kok részéről ennek ellenére mégis sokszor nagymértékű közöny övezi az előadását.

Ez előtt sokan értetlenül állunk. Ha már úgyis végig kell ülnie az embernek ezt a másfél órát, érdemes azt hasznosan eltölteni, és odafigyelni az előadóra, mert az előadás tényleg jó és hasznos, de minimum érdekes, mert egy kimagasló egyéniség az előadó, és nem utolsósorban gyakorlatilag pofátlanság is nem így tenni. Amúgy érték kritikák magát az előadást, és ez ügyben történtek egyeztetések.

Végül essen pár szó az adminisztrációról is. Mint az már kiderült, az előadásokon való részvételt a jelenléti ív aláírásával igazoljuk. Ezeket az előadó gyűjti be az előadás végén, és ő is őrzi őket, tehát ha valaki szeretné „lekérdezni”, hogy hány alkalma van már meg, akkor ezt nála tudja megtenni. Az előadások gyakorlati szervezésével Megyeri Zoltán főelőadó foglalkozik, őt a V1 épület földszintjén találhatjátok, a szakmai tartalomért Dr. Szedenik Norbert felel, szobája a V1 104-ben található. Az ő hatáskörébe tartozik továbbá a különleges helyzetek kezelése is akár egyéni mérlegeléssel, így ha bárkinek személyes problémája adódik a TV előadásokkal kapcsolatban, legyen az szakmai vagy akár a jelenléttel kapcsolatos, őt kell megkeresni. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy mindenkinek ez az utolsó eshetőség legyen, mivel alapesetben a szokásos csatornákon közvetített, vagy esetleg ezen cikkben olvasható információk az irányadóak. A mégis erre pályázóknak fontos tudni, hogy a hiányzó alkalma(ka)t valahogy így is pótolni kell.

Mindazonáltal Szedenik úr nem tud olyan esetről, hogy valaki a TV előadásokon való kötelező részvétel hiánya miatt ne kapta volna meg időben a diplomáját. Összefoglalva, a tűzvédelmi és a munkavédelmi előadás nem ugyanaz. Utóbbiból csak egy van, előbbiből évente van egy, amin ősszel lehet és kell részt venni. A rajta való részvétel KÖTELEZŐ, azt aláírással igazoljuk, és meghatározott számú alkalommal kell rajta részt vennünk.

Will

Arany színben csillogó ezüstök

Karunk jeles hallgatója, Cseh László, a pekingi olimpiai szereplését három versenyszámban is ezüstéremmel zárta. A 400 m vegyes számban 4:06.16 időeredményt ért el, a 200 m pillangón 1:52.70-et, míg a 200 m vegyesen 1:56.52-et. Mind a három eredmény Európa-csúcsot is hozott Lacinak, így fantasztikus mérleggel zárta a nyári játékokat mérnök informatika szakos diáktársunk.

Ezúton is gratulálunk a világraszóló sikerekhez, és reméljük a nagy hajtás után jut Lacinak ideje egy kis pihenésre is.

Impulzus

Olasz Lajos vagyok, a Pest Megyei Ka­tasz­tró­favédelmi Igaz­gatóság (2000 előtt Pest Megyei Tűzoltó-parancsnokság) megelőzési osztályvezetője. Pár évtizeddel korábban, a ’70-es évek második felében ugyanazokat a padokat koptattam, mint az olvasók. Az erősáramú szakon végeztem. Az egyetem után külsősként méréseket vezettem a Nagyfeszültségű Technika Tanszéken. A tűzvédelemmel 1987-ben kerültem közelebbi kapcsolatba, akkor léptem be a tűzoltósághoz. Azóta, kisebb kitérőkkel, villamosmérnökként tűzvédelemmel foglalkozom.

Az én egyetemi időmben a tűzvédelmi oktatás még úgy zajlott, hogy minden évben végighallgattuk ugyanazt az előadást. Amikor 1997-ben felkértek, hogy én tartsam a tűzvédelmi előadásokat, ez a gyakorlat már megváltozott. Az elődöm (Csavlek Ágoston), aki tanítványom volt a tűzoltó iskolán tartott felsőfokú tűzvédelmi vezetői képzésen, már kidolgozott egy tematikát, ahol minden évfolyamnak más volt az anyag. A tematika természetesen a jogszabályváltozások és a technika haladása miatt azóta módosult.

A célom az alapvető tűz­védelmi ismeretek mellett a legújabb tűz­védelmi technikai ered­mények ismerte­té­ se (pl. tűzjelző-érzékelők, tűzjelző-központok, beépített tűzoltó berendezések)

Az előadások témái 1. év. A tűzvédelem mint műszaki mérnöki tevékenység. Tűzvédelmi alapfogalmak, a tűz fizikai-kémiai jellemzői, az égés folyamata különböző halmazállapotban. Égéselmélet. Mérhető tulajdonság az anyagok tűzveszélyességének összehasonlítására. Tűzállóság. Alapvető tűzvédelmi jogszabályok. Tűzoltó készülék használata.

2. év. Az anyagok tűzvédelmi összehasonlítása és tűzveszélyességi osztályba sorolás. Példák. Villamos berendezés tűz- és robbanásveszélyes térben. Robbanásveszélyes koncentráció előfordulási valószínűsége, villamos berendezés mint gyújtóforrás, a szükséges optimális biztonság elérése. Építmények tűzvédelme villamos szempontból, tűzvédelmi korlátozó előírások középmagas és magas épületek esetén. Az épületek funkciójából adódó villamos tűzvédelmi előírások.

3. év. Épületek villamos berendezéseinek létesítése. MSZ-2364-420 (422 Tűzvédelem). Villamos berendezések időszakos felülvizsgálata. Világító berendezések, biztonsági világítás, irányfény. Beépített tűzjelző rendszerek. Tűzérzékelők, az érzékelhető fizikai folyamatok. Intelligens érzékelők, szelekciós képesség, téves jelzések kiszűrése.

Tűzjelző központ. Karbantartási ellenőrzési előírások. Feszültség alatti tűzoltás.

4. év. Beépített tűzoltó rendszerek. Oltóanyagok, oltási mechanizmusok. Sprinklerek.

Szén-dioxiddal oltók. Gázzal oltók. Nitrogén alapú gázzal oltók. Oltóközpontok. Hatósági ellenőrzés.

5. év. Építészeti tervezési folyamat. Építési engedélyezési eljárás, használatba vételi eljárás. Közigazgatási eljárásról és szolgáltatásról szóló 2004. évi CXL. törvény.

Robbanásbiztos villamos készülékek. Villamos energiafejlesztő, átalakító, kapcsoló és elosztó berendezések létesítése.

Az előadássorozat végén a hallgatók képet kapnak az alapvető tűzvédelmi előírásokról, berendezésekről. Konkrét tűzvédelmi kérdésekben tudják, hol keressék a megoldást (jogszabályok, szabványok, hatóság).

A képzés fejleszthető, a középfokú tűzvédelmi előadó és felsőfokú tűzvédelmi főelőadó OKJ-s végzettség. A Mérnöktovábbképző Intézetben tartanak ilyen képzést, de ez költségtérítéses. Órarend szerinti, fakultatív képzés bevezetésének kérdése meghaladja a cikk kereteit.

Olasz Lajos tűzoltó alezredes okl. villamosmérnök, tűzvédelmi szakértő.

7

Feszti - Körkép

VOLT egyszer

Kezdhetném az írást azzal a bizonyos szakállas viccel, hogy mi a szüzesség mértékegysége, de ezt a rossz poént most inkább kihagyom.

Folytathatnám azzal, hogy milyen meleg, fülledt idő volt a vonaton, és mennyire büdös, koszos, és igénytelen a Keleti pályaudvar, de ezzel sem akarom untatni a Kedves Olvasót. Elég legyen annyi, hogy bár egy nap késéssel, de sikerült odakeverednie az Impi tudósítóbrigádjának az idei VOLT Fesztivál sokadalmára, a sör fellegvárába, Sopronba.

Az élelmes fesztiválozó persze jó előre szokott gondoskodni a szállásról, nálunk (mondanom sem kell) ez nem így történt.

Az utolsó előtti napokban foglalt szállás végül egészen tisztességes választásnak bizonyult (Botanikus Kerti Diákszálló), csak épp ez a hodály volt szinte a legmesszebb a Lővérektől.

Mivel az első napot lekéstük, második nap az érkezés után igyekeztünk minél hamarabb kijutni a fesztiválnak helyszínt adó kempinghez. Persze a fesztivált szervező cégtől (relatíve) függetlennek mondható Voltszállás vállalkozás saját busza a meghirdetett időponttól pontosan egy fél órával később ért a megállóhoz. Kiérve a kempinghez már messziről látszódott a nyüzsgés, de a tömeg messze elmaradt a Sziget bejáratánál tapasztaltaktól. A terület kihasználtsága így is közel 100%-os volt. A fesztivál topográfiája mellesleg nagyon tetszett, ötletesen voltak elhelyezve a színpadok, a környék is gyönyörű, valamint a kajáldák

8

és butikok is ésszerű pozícionálásról tettek tanúbizonyságot.

A második nap itthoni előadói közül egyértelmű, hogy a KFT volt a legszínvonalasabb, jól is éreztük magunkat az abszolút izzadtságszagtól mentes, mégis komolytalanul jókedvű műsor során. Véleményem szerint egy ilyen bandának a nagyszínpadon volna a helye a sok gumiízű honi britpopbanda helyett.

Roni Size kompániájának a koncertje is kilógott a sorból. A dárenbéz ősatya Reprazent társulata élőben azért közelebb hozza ezt a típusú zenét a jónéphez, mint egy sötét klubban kuksoló DJ. A két MC, az élő dob és a basszus kifejezetten ütött, kár hogy ezekből a dalokból (véleményem szerint) jóval többet is ki lehetne hozni zeneileg. A Roniékat követő Cypress Hill számomra rendes zenekari kíséret nélkül inkább hakninak tűnt, mint szuperprodukciónak, de a rajongók állítása szerint nagy show volt a fellépésük.

Mások meg azon vitatkoztak, hogy a technikai problémák során előbukkanó „érdekességek” playback-et sejtettek-e, vagy csak szimplán pocsék hangmérnöki munkát. (A Cypress Hill saját hangmérnökökkel dolgozott, ez hallatszott is. Roniék a magyar mesterek keze alatt úgy szólaltak meg, mint az álom.)

Az időjárás ekkor fordult mostohává, bár szerencsére a közmondás, miszerint „VOLT nincs eső, sár és dagonya nélkül”, nem bizonyult igaznak; nagy eső nem mosta el idén a fesztivált. Közben érdekes közjátéknak voltunk az elszenvedői, amikor a külsős szállásadó cég 15 fős kisbuszt küldött a kinti megállóba, és ezt az ott várakozó 40 ember nem feltétlen vette jó néven. Jogosan, hiszen ők is kifizették a 3 napos „szállások-fesztivál” vonalon működő járatokra a bérletet. Mi piszok módon bepréseltük magunkat a buszba huszonegyedikként, és a többiek ölében feküdve agonizáltunk hazáig.

XXXVI./1.

Feszti - Körkép A harmadik nap… - A Manu rajongó Egy a gáz Sopronnal a hozzánk hasonló északi hegylakóknak, hogy az odautazásban, a vonatszaunázásban, a kajavadászatban, a nem alvásban nagyon ki lehet merülni. Alkohol és egyéb tudatmódosítók már nem is kellenek, sem az adrenalin-fokozó csúzli- és bungee gépezetek.

A harmadik napon, mivel hat előtt nem sikerült kiérnünk, a Pannonia Allstars Ska Orchestra fellépésének utolsó öt percétől tudtunk csak bekapcsolódni a programba - szerencsére volt ráadás. Én kicsit bántam a kései érkezést, mert a műsor jónak bizonyult. A tömeg szerette a bandát, véleményem szerint ez volt az egyetlen nagyszínpadon fellépő, Petőfi Rádió által erőltetett zenekar, amelyik valóban megérdemelte a legnagyobb pódiumot! (Az MR2 sátor egyébként szinte félelmetes volt. Túl közel a nagyszínpadhoz, túl sok érdeklődővel...

Habár lehet, hogy én vagyok túl konzervatív.) Ezt követően szinte rögtön ráhangolódhattunk volna a cirádamentességből és zsíros hosszú hajból szőtt Depressziómuzsikára. Egy ideig bírtuk is. Pár szám erejéig még izgult az egyébként egész napot a VIP sátorban töltő Halász Feri, aztán felszabadult, és kezdetét vehette a számok közötti káromkodás is. Még az utolsó számokat hallhattuk, miután visszatértünk a színpad elé a hosszú sétánkból: ettünk, ittunk, hennát festettünk. Találkoztunk Szofival és egy eszement rajongóval is, aki Feriéket hiába szólongatta, ők túl nagyok már az autogramosztáshoz. Felvilágosítást is kaptunk ugyanettől a figurától, mit is kezdhetünk magunkkal, hogyan tehetnénk teljessé a napunkat. Fényképekkel is illusztrálta és reklámozta az általa kipróbált (mód)szereket. És leesett az álla, hogy mi még csak nem is ittunk alkoholt aznap.

A nem sörözés egyébként egy külön kis haditerv része volt, pedig a sok sörreklámtól és melegtől már-már felváltva csorgott és fogyott el a nyálunk. Bár szerencsére az izzadás majdnem minden problémánkat megoldotta, azért a fontosabb koncertek előtt kiálltuk a pisisort. Szerencsére ott is lehetett jól szórakozni a sorban állók aranyköpésein, napirajzos pólóikon.

A nagyszínpad aznapi sztárváró zenekara, a Quimby sok embert vonzott, és a meleg ellenére is villogtak a bölcsész-sálak.

Bár én immunis vagyok a Q-vírussal szemben, azért el kell ismernem a fiúk sikerét.

Engem annyiban érdekeltek, hogy a fényképezőgépemet rajtuk lőttem be, hogy Manunál, az első három számra megnyitott fotós-árokban ne legyenek komoly nehézségeim.

A Szigetes bulihoz hasonszőrű show-t csinált idén a kedves kis José-Manuel Thomas Arthur Chao Sopronban. Délelőtt ők álltak be és tartottak zenekari próbát, és bár mi ezt is lekéstük, a hírek szerint

ez is felért egy kisebb koncerttel. (Már ekkor sikerült pár figyelmes fannak elkapnia őt.) Természetesen a Radio Bemba Sound System kíséretében találkozhattunk vele ismét. A mosoly az arcukon, a „Soproon!” felkiáltásokkal, karpörgetéssel és ugrálással megtűzdelt slágerek a fesztivál egyik leghosszabb és legélvezetesebb műsorát adták. Sajnos szinte nem is emlékszem a playlistre, olyan extázisba kerültem a műsor alatt. A jobb oldalon állók panaszkodtak a hangzásra és a közönségre is, nekem a bal oldalon ezzel semmi gondom nem volt.

Egészen az első sorig verekedtem magam, és a legbrutálisabb táncos voltam az 52 kilómmal. Mivel az egészet végigordítva halandzsáztam, a hangzáson sem akadtam fenn. Sokszor már csak tátogni tudtam, mert egyszerűen nem kaptam levegőt, és az oldalam is jobban szúrt, mint atlétikaedzéseken.

Azt hittem a 0. sorból, ahonnan fényképeztem az én „kicsi” Minoltámmal, már nem lehet közelebb kerülni Manu Chaóhoz. Szerencsére tévedtem! A véletlen vitt a színpad mögötti VIP sátor elé, hozott össze pár spanyol, mexikói és spanyolul perfekt beszélő magyarral, és a véletlen hozta ki Manu udvari bohócát, azt a bizonyos Pepét, aki pár embert, köztük véletlenül engem is, bejuttatott a fellépők catering (evő-ivó-pihenő) sátrába. Hihetetlen volt… Manu lepuszilt, megölelt minket, és totál természetesen, minden fölényességet mellőzve, kedvesen beszélgetett és viselkedett velünk. Manut fotózni nem lehetett, a legenda szerint csak később, mikor én már nem voltam ott, és sok-sok pohár magyar pálinka után. Így is legalább két órát töltöttem el a 47 éves, kicsit már őszülő világjáróval, ehettem és ihattam kedvemre, de azért igyekeztem visszafogni magam, hiszen már megrészegített az élmény maga.

Negyedik nap – egy fellépő szemszöge Azon kedves olvasók, akik benne vannak a zenebizniszben, bizonyára hallották/ feltették már a kérdést, miszerint „Kit kell meg/le… ahhoz, hogy oda bekerüljünk?”

Nyilván költői a kérdés, azonban saját zenekarom esetében többé-kevésbé rátapintott a lényegre a poéta, amikor is bebocsátást nyertünk a Volt fesztivál fellépői közé, méghozzá legnagyobb példaképünkkel, az Offspring-gel egy napra.

Magunkhoz képest lelkiismeretesen készültünk első nagy fesztiválos fellépésünkre, még ha színpadra lépésünk időpontjából kifolyólag egy százfős közönség esetén is térdre borulva áldottuk volna az eget – délután kettőkor a fesztiválokon még aludni szokás, gondoltuk.

Mindenesetre megígértük magunknak, hogy, a legjobb formánkat hozzuk. Aztán úgy döntöttem, hogy egy nappal a

fellépés előtt kiautózom Csehországba, és a Hradek Kralovéban rendezett Rock for People feszten is megnézem kedvenc zenekarom.

A terv úgy nézett ki, hogy hajnal ötre simán visszaérek Sopron melletti szállásomra, és visszafelé még aludni is tudok a kocsiban, ha haverom bevállalja a vezetést. Így alhatok legalább hét órát, mielőtt jelenésünk van a soundcheck-hez. Na ebből az lett, hogy reggel kilenckor, 26 óra ébrenlét után (amelyből tizenegyet vezettem) zuhantam az ágyba, hogy két óra múlva keljek is pakolni és időben találkozni zenekarom többi tagjával, akik akkortájt értek le Pestről.

A kialvatlanságtól olyan elemi lazaság vett erőt rajtam, hogy minden aggályom megszűnt a koncerttel kapcsolatban, és már előre röhögtem magamban, hogy milyen embertelenül be fogom égetni négyünket, egy életre elvágva magunkat a Volt/Sziget szervezőségénél. Kollegáim érkezése után nyakunkba akasztottuk a pass-t. Viseltem is egész nap büszkén, ha már a csajokat nem hatja meg, legalább a szekusok számára legyek érinthetetlen, nem?

Egy órával kezdés előtt felcuccoltunk a színpadra. Szerencsére a backline cég eszméletlen profi erősítőket és dobcuccot biztosított, úgyhogy megnyugodtam, hogy minden bénázásom tisztán érthető lesz kifelé. Kisebb kommunikációs galibák után (Hangmérnök: „Nye.” Értsd: „Jöhet a pergő/lábdob/stb…”) összehoztunk egy vállalható hangzást.

Pár perccel a tervezett kezdés után nagy vigyorral az arcomon be is számoltam az első dalt, majd zenészi pályafutásom talán legmeglepőbb negyven perce következett, amikor is nemcsak az derült ki, hogy az ájulás szélén jobban dobolok, mint az esetek 90%-ában, de a végére vagy 4-500 ember gyűlt össze az MTV/Headbanger’s Ball színpad elé, és még ráadást is szerettek volna hallani. Játszottunk is volna örömmel, de kicsit elhúztuk a dalok közötti levegővételeket, és már türelmetlenül várakozott a színpad mellett 20 kilométernyi haj, amely minden bizonnyal a következő, nagyon metál zenekar volt.

Ezek után alig vártam, hogy két nap alatt másodszor is lássam Dexteréket, viszont a 23 órás kezdésig még bőven volt idő, úgyhogy gondoltam bepótolom az elmulasztott pihenést. Ebből az lett, hogy feküdtem az ágyban, és hallgattam, ahogy haverjaim reggel 16:00 órakor ébredezve az előző napi koncertélményt tárgyalják. Sebaj, akkorra már úgy éreztem, én mindent kibírok, úgyhogy inkább irány a zuhany, emberi alak felöltése, zuhanyzóban lazuló emberevő póktól plafonra mászás, borotválkozás, tiszta póló, majd irány vissza a fesztiválra. Öröm volt nézni a sok Offspring pólós embert, ott lebegett a levegőben, hogy azért mégiscsak történelem íratik aznap este.

9

Feszti - Körkép

Tapasztalt fesztiválozóként (egyszer vol­ tam a Szigeten kb. négy órát) megállapítot­ tam, hogy a Volt a legjobb itthoni ilyen jel­ le­gű rendezvény, és jövőre le kéne menni négy nap­ra, pláne ha megint a színpad kö­ zelébe en­gedik a zenekarom. Ezen terve­ im meg­fo­gan­tatásához nagymértékben hoz­zá­járult a tö­megnyomorérzet hiánya, a még viszonylag em­berinek mondható árak, vala­mint az, hogy túl­zás nélkül öt percenként botlottam ismerősökbe.

A VIP sátorban ért minket az a sokk, amit az URH fellépése képviselt. Tisztában voltam vele, hogy a hazai alter-rock egyik alapbandájáról van szó, tehát legjobb esetben is halálra fogom unni magam, de amit Müller Péter Sziámi és társai műveltek abban az örökkévalóságnak tűnő másfél órában, az minden várakozásomat alulmúlta. Ilyen mértékű öncélú ál-művészkedést nemhogy az Offspring elé, de egyáltalán színpadra engedni is vétek. Amint véget ért hallójárataink megerőszakolása, társaságunk megindult a színpad felé, hogy relatíve gyors átszerelés után már az Americana kezdő „Óóóó”-ját skandálja együtt Dexterrel. Nem térnék ki túlságosan a koncertre, legyen elég annyi, hogy egy kiváló koncertprogram profi előadását nálam jelentősen lerontotta az erőtlen hangzás, valamint a közönség langyos reakciója. Én inkább hátrébb vonultam, előkaptam a léggitárt, és két perc alatt rekedtre zúztam a hangszálaimat.

Azért mégiscsak Offspring koncerten voltam, azt pedig nem fogja nekem párezer ember és egy gyengélkedő hangmérnök elrontani.

A hajtás miatt egyébként is szürreális­ nak tűnő hétvégére végül az tette fel a ko­ronát, ami fesztivált záró nagykoncert után következett, ugyanis egy kedves is­ me­rősöm révén egyike lehettem annak a hat szerencsésnek, akiket beengedtek back­stage-be, hogy találkozzanak az Off­ spring-gel. Ne is reméljétek, hogy meg tudom fogalmazni, mekkora élmény volt kezet fogni azokkal a emberekkel, akik miatt an­no elkezdtem zenélni. Amikor eltűnik az a fal, amit a színpad eleje, vagy a TV ké­pernyője képvisel, akkor jössz rá, hogy ők is csak emberek, minden sokmilliós le­mezeladás, magánrepülő, csípős szósz cég, saját gitármodell ellenére. Noodles bi­zonyult a legközvetlenebbnek, pár perc után már ott tartottunk, hogy azt elemeztük, Dexter új haja Luke Skywalker, vagy Han Solo-e inkább (szerintem totál Luke), és terítékre került kedvenc bölcsessége is, miszerint „Turnén és börtönben nincs olyan, hogy homoszexuális.” Utóbbi csak azért, mert minden olyan irányú igyekezetem ellenére, hogy ne tűnjek kis 14 éves ra­jon­gósrácnak, kikívánkozott belőlem az „Azért köszi, hogy megváltoztattátok az életemet” mondat, mire ő vállveregetve megnyugtatott, hogy nyugodtam vállaljam másságom. És ha Noodles mondja…

mcmacko, ági, rehynn

10

Csak szabadon – EFOTT 2008

Profi szervezés, gördülékeny levezetés, remek sátortábor, jó megközelíthetőség, a táboron belüli könnyű közlekedés, megfelelő infrastruktúra, elegendő mennyiségű és minőségű vizesblokk… csak a legfontosabb előfeltételei egy jól lebonyolított fesztiválnak, és akkor a programokról, a fellépőkről, az ételekről, italokról, árakról még nem is beszéltem. Az idei EFOTT szeretett volna egy így felvázolt, jól kivitelezett fesztivál lenni, de ezt néha elfelejtették kinyilvánítani.

Lassan két hónapja írom ezt a cikket. Volt időm az összehasonlításra, átgondolásra.

Mikor nekiálltam, rögtön az EFOTT vége utáni első napon, az indulatok dolgoztak bennem, nem tudtam objektív maradni. Aztán ellátogattam más fesztiválokra, gyűjtöttem tapasztalatokat, s múlt az idő, összeálltak, helyenként megszépültek az emlékek, bizonyára halványultak is, de azért rájöttem dolgokra, hogy mik felett siklottam el első haragomban, s ezért lett ez a beszámoló felemás hangvételű.

Eddig úgy vettem észre, hogy akár magam megyek el erre a rendezvényre (utoljára két éve voltam), akár valaki a saját tapasztalatait osztja meg velem, évről évre ugyanaz a lemez. Nagyon meghirdetik, a reklámjaikkal mindenhol találkozol, itt a te korosztályod helye, gyere-gyere. Jó a honlap, jók a fellépők, tetszik a program, „hűha, saját híd?”, elámulsz, megveszed a jegyet elővételben. Aztán odautazol, és néhány do-

A rendezvény utáni hírek szerint idén rekordmennyiségű látogató fordult meg a Szalki-szigeten, voltunk vagy hatvanezren.

Ez igen tekintélyes eredmény, nagy múltú, jó hírű fesztiválnak nem kell szégyenkeznie, ha ennyi jegyet eladnak. A honlapjuk kellemesen dizájnosra, informatívra sikerült, a plakát, a hirdetés, a beharangozás is szimpatikus volt, a szolgáltatások közt például saját városon belüli buszjárat, nekünk lezárt híd (Chuck szabadon híd) szerepeltek, móka, kacagás, remek helyszín – azt gondoltam, megtörik a rossz hagyomány. Egyébként is, Dunaújváros horribilis pénzt ölt a projektbe, tényleg nagyon jót akartak kihozni a dologból. Rebesgetik, hogy szeretnék magukhoz édesgetni a vándorfesztivált, az előzőek fényében nem csodálkoznék, ha tényleg így volna. A sziget infrastruktúráját – bár nem tudom, milyen állapotban volt előzőleg – valóban rendbe hozták, közművesítették, villamosították, vizesblokkok, kerítések épültek,

log tényleg frankó, a teljesen felejthetőektől a legeslegjobbakig mindenből akad, részleteiben a dolgok jól működnek. Aztán néha ér egy-egy olyan pofon, hogy hátrahőkölsz, hogy „ezt most így hogy?”. Ha tényleg jól akarod érezni magad, le kell nyelni néha bénaságokat, többet, mint máshol. Tökéletes szervezés nincs, nem is áltatom magam ezzel. Arra való törekvés annál inkább van. Na, az idei EFOTT-on ennek a hiányát éreztem, és ez táplálja az ellenérzésemet. Hogy végül összességében jól éreztem magam, az döntően a társaságnak volt köszönhető.

látszott mindenen, hogy új, csak a rendezvény kedvéért épült, lett lefestve, felújítva.

Hadseregnyi biztonsági őr vigyázott, akik néhány korábbi fesztiválon szerzett rossz tapasztalattal ellentétben rendesek, segítőkészek voltak, kifejezetten jól indult minden.

Amikor a két autóval megérkeztünk a 0. nap délutánján, egy nagy, elkerített, őrzött, szabadtéri parkoló fogadott minket, a szélén még javában nyírták a füvet. Láthatósági mellényes rendezők tereltek be minket, mutatták, hova álljunk. Ezután jött az első hidegzuhany. Alig nyújtóztattuk ki a tagjainkat

XXXVI./1.

Feszti - Körkép és elegyedtünk beszédbe a rendezővel, azzal sokkolt minket, hogy a tábor 20 percnyi erőltetett sétára van. Nem a helyszín közelében parkolhattunk, hanem két és fél kilométernyire… (Átmozgató túra, megspékelve a közepén egy remek lejtővel – ami visszafelé, mint emelkedő, csomagokkal megmászva különösen is emlékezetessé tette a helyszínt.) Nem gond, egyikünk le tudta vinni a cuccokat kocsival, éppen talált helyet, ahol a kipakolásig parkolhattunk, a többiek meg lesétálhattak, de ez mégis milyen már, rossz szájízt ad az egész megérkezésnek.

Aztán ott volt az is, hogy a főbejárat és a pass-os bejárat (sajtósok, fellépők itt jöhettek be) a tábor két átellenes végén volt, hogy még egy kicsit cipekedhess, ha rosszhoz mentél (sikerült, mindjárt visszatérek rá).

A pass-os bejáratnál fél óra sorbaállás után, ami alatt négy embert ha haladtunk, közölték, hogy „ja, ne is itt várjatok, hanem a másik ablaknál”. Papírt kitenni és ezt kiírni, nem váratni tök fölöslegesen mindenkit? Nem lett volna nulla erőfeszítés árán mindenkinek jobb? Mindegy. A másik ablak gyakorlatilag a jegyes bódé táboron belüli túloldalán volt, szóval úgy mentünk be a kerítésen belülre, hogy még nem is volt jegyünk, amit, miután megváltottuk, magunk raktunk fel a csuklónkra, senki nem léptetett be minket és gyakorlatilag ellenőrzés nélkül mehettünk be. Az már csak hab volt a tortán, hogy azért haladt lassan a sor, mert még javában laminálták a

B. által kiváltott egyik piros karszalagot, amit a másnap érkező fotóstársa kapott volna, mondván, én is ugyanilyet (pirosat) fogok kapni a saját jegyemért, ha meg mégsem, az sem tragédia, úgyis a pass-uk a lényeg, bemehetnek fotózni, ahova szeretnének.

(Nyilván végül kiderült, hogy nekem normál fesztiválozói narancssárga járt volna…) Ezzel azonban nem akartak minket beengedni a nagy sátorhelyekre, helyette csak a pirosaknak fenntartott külön, pici területre mehettünk volna, csak ott verhettünk volna sátrat, ha még találunk annyi helyet, mert ugye már csurig volt. Ily módon az elkerített, „fenntartott” sátorterület rögtön nem tűnt olyan csábítónak. Mikor kérdeztük a sátortábor egyik kapujánál álló rendezőt, hogy ez így biztos jó ötlet-e, a segítség legkisebb szikrája nélkül tojt a fejünkre, hogy nem mehetünk be és kész. Szerencsére ezt némi utánajárással gyorsan sikerült megoldani, és csatlakozhattunk a többiekhez, de azért fél óráig igen ijesztően festett a dolog.

A karszalagokhoz egy másik kedves eset is tartozott. Annyira gyengék voltak, hogy rendre leszakadtak az emberek kezéről. B. piros szalagja például a második nap hajnalán fáradt el, s a biztonságiak vagy öt órán keresztül váratták a hidegben, mire közölték, hogy „ja, a pirosat visszacseréljük, bejöhetsz”. A narancs belépősöknek úgy tudom, nem cserélték… És nem csak pirosak szakadtak le.

embereket és így nem kell hatalmasakat kerülni? Az egész fesztivál talán legidegtépőbb, legtöbbször megismétlődő beszélgetései valahogy így hangzottak: „Hol vagy? Én itt és itt.” – „Én meg [30 méterre a másiktól légvonalban].” – „OK, tíz perc és ott vagyok.”

Szerencsére akadtak olyan emlékezetes dolgok is, mint sehol máshol, és amik jó élményekkel gazdagítottak. A fesztivál söre a Kozel volt, ennek valahogy tisztelettel kellett adózni… úgyhogy építettek egy cseh falut. Na jó, ez kicsit túlzás, valójában csak egy színpad, pult és padok együttese alkotta, de az egész körülkerítve, külön kapuval, ingyen csocsóasztalokkal, saját hangulattal. Az remek volt. Például rendeztek itt lábszépségversenyt. Akadt induló mindkét nemből… A szempontokra ennek ismeretében nem mernék tippelni  Arra is nyílt lehetőség, hogy kitűzőt, pólót készíttethess, rajta a saját „csehesített” neveddel – elég vicces feliratok születtek. Itt nyomott pólókat egész nyáron láttam embereken a többi fesztiválon (sőt, még ősszel is, lásd FEZEN – Fehérvári Zenei Napok – szeptember közepén), annyira tetszett nekik.

Mint sok más fesztiválon, itt is problémásak voltak viszont a zuhanyzók. Kevés volt belőlük ennyi látogatóra, az is borzalmasan hideg vízzel. Mondjuk mindig viccesen hatott az újonnan fürdeni kezdők vacogásának lassú eltűnése, amit átvettek

pass-okat a bódéban, meg hogy a jegyszedő leánynak halvány fogalma sem volt arról, hogy az én jegyemet (tiszteletjegy) mégsem itt kell beváltani, hanem a főbejáratnál (számomra ez csak este derült ki). Úgy tűnt, a nulladik nap nekik még nem is olyan igazi nap, az előkészületekkel több helyütt is látványosan nem voltak készen.

Ne felejtkezzünk el a piros karszalagosoknak (sajtó, fellépők, rendezők) fenntartott sátorhely esetéről sem. Mivel végül nem vártuk meg a bódéban dolgozó lány ítéletét az én jegyemet illetően, felvettem a

Még valami. Sétálni jó, arcokat látni még jobb, de muszájból annyira azért mégsem.

Miért kellett labirintust gyártani a helyszínből? Ötven méteres légvonalbeli távolságokat 500 méteressé tenni kerítésekkel? Oké, az tényleg jogos, hogy kell a tábor közepén a szervízút a rendezőknek, hogy az autók, amik árut, felszerelést hoztak, könnyen bejussanak a tábor belsejébe – na de máshol? És miért nem lehetett volna a bódésorokat, hovatovább a kerítést ötvenméterenként megszakítani, a forgalmas helyeken egy biztonsági őrt odaállítani, aki átengedi az

a rezignált, egyre lassabb, mély légvételek, ahogy a szervezet nyugtázta a kihűlés elkerülhetetlen tényét.

Sarkalatos kérdés ennyi ember esetén, hogy legyen elég WC. Ezügyben viszont rendesen kitettek magukért a szervezők, úgy harmincméterenként voltak 6-10 fülkés Toi-Toi csoportok, és külön öröm, hogy nem csak remélhettük, hogy tisztán tartják, de láthattuk is, ahogy minden reggel körbementek a kocsik és az összes bódét lemosták és -fertőtlenítették. Így kellene ezt máshol is, piros pont.

11

Másik pozitívumként említendő, hogy a tábor egyik sarkában felállított Vodafone töltőállomás kifejezetten életmentőnek bizonyult. A Szigeten és a VOLT-on is bevált, de más fesztiválon nem láttam, pedig ugye pofonegyszerű: mindenkinek egy-két-három nap alatt lemerül a telefonja, beadod hozzájuk (saját töltő csak a ritkább fajta készülékekhez kellett), vigyáznak rá, feltöltik, visszamész mikor kész, átveszed, örvendezel. Ingyen, egy kis reklámért cserébe; mindenkinek megéri. Vagy kiemelném a zöldségest is. A parton, ahonnan a hajós versenyt is lehetett nézni (nyert a VIK-es csapat!), rengeteg bódét állítottak fel, egyegy, a nagyszínpad környékéről kiszoruló egyetem, illetve különféle szervezetek itt vertek sátrat, kajás pultok tanyáztak erre, itt volt az oly sok fesztiválon előtte és a mostani egyetemi napokon is látott Jäger Bár, no és igen, egy zöldséges is. Men�nyire jó ötlet már? „Egészséges” reggeli: „fitnesz-kolbász” (osztályozás: zsírban tocsogós, kalóriabomba), főtt kukorica, kávé-kisjäger-cigi, viszont utána veszel két narancsot, egy nektarint meg egy almát és két nap után sincs fesztiválgyomrod.

Mit mondhatnék a koncertekről? Semmi újat, bármelyik más nyári rendezvényen ugyanilyen élményt adnak. Általában jól szólt a nagyszínpad, csak úgy, mint a többi is, néha persze sikerült rátekerni a magasat mély nélkül, hogy a dobhártyád szakadjon háromba, vagy a monitort úgy beállítani, hogy egész hangokkal odébb énekeljen a frontember, de összességében elvoltam a hangzással. A közönség meg kifejezetten, meglepően kulturált volt, sehol egy részeg földön fetrengő, vagy a „szianincseccácigid?” lejmolós tinik, semmi. Pontosabban voltak, de nem szem előtt, meg összeszedték magukat, vagy nem tudom, lényeg, hogy nem láttam őket. Sátrak kirablása viszont volt. Kb. hárommal a mieink mellettieket…

Konklúzió: szerintem közepes volt. A hangulat, a társaság, a látogatók nagyot lendítettek rajta; néhány jó tapasztalat a szervezést illetően, kicsit több kellemetlen, talán lehetett volna sokkal pozitívabban is.

Lehet, hogy nem illendő a többi rendezvényhez mérnem, ugyanis a legnagyobb fesztiválokat elkerültem, az EFOTT meg tudomásom szerint velük van egy súlycsoportban, úgyhogy bizonyára lényegesen nehezebb lebonyolítani, mint mondjuk egy Fishing On Orfűt, ami új, relatíve kis fesztivál. Talán a helyszín nyomta rá a bélyegét, talán a túllihegés, talán csak én egy szál magamban vagyok kiállhatatlanul fin�nyás. Menjetek el, döntsétek el jövőre magatok, én valószínűleg megint kihagyok egy évet.

tsw

(A fényképeket A. Tóth Bálint készítette.)

12

Nyárvégi víg napjaim

Feszti - Körkép

Augusztus második felében idén is becsöngetett az ismerős érzés: már megint véget ért egy nyár, és megint nem vagyunk elégedettek vele. Mi fiatalok bizony ilyen telhetetlenek fajták vagyunk, és nem lepődünk meg, ha fele annyit szórakoztunk azon a két hónapon, mint amennyit kinéztünk magunknak. Kapuzárási pánik ellen idén is kidobta a rendszer Csongrád megye ékkövét, pontosabban azt a fesztivált, amely állítása szerint a legrégebbi hagyományokkal bír. Ugorjunk vissza egy kicsit az időtengelyen, és nézzük meg, hogyan zárult a nyár a Napfény városában.

Nem véletlenül hívják így Szegedet (a hírös város elnevezés szintén elterjedt, bár lassan több médiaszereplőt látni/hallani széles utcáin, mint beszédükben hagyományőrző bácsikat vagy néniket), nagyon sok az egységnyi területre eső napsütés a városban.

Szerencsés ezért Szegeden egyetemistának lenni, mert a zsíros, újszerű, plasztikus stb. egyetemi épületek és a legfrankóbb nyári programok színesítik az életet. Szeged egy vidéki egyetemváros, ennek megfelelően találsz magadnak menő tömegközlekedést, igényes zöldterületeket, olcsó krimókat hozzád hasonszőrű törzsközönséggel, wimpit másnap és európai értelemben vett mindenfélét, mi szemnek-szájnak ingere. Vidékiségével magyarázható, hogy a fővárosi entrópiában szenvedgető mérnökcsemetéből kapásból felszakad az ólrájt érzés.

Bájolgásból elég, térjünk rá a SZINre! Nyárzáró feelingelés a Tisza kies partján, bejárat a Belvárosi Híd felől. Vagy úszva, kenuzva, illetve ejtőernyővel, ha lemaradtál a jegyelővételről és sokallod az 5000 Ft-os napijegyet vagy a 12 500 Ft-os hetijegyet a helyszínen. Cserébe a hazai fesztiválzenekarok egyedi csokra, néhány magasan jegy-

A főszínpad a terület bejárathoz közeli végén kialakult kialakításra. A technikusok kitettek magukért (szombaton, a zárónapon legalábbis biztosan), a közönség (megcombosodott gimis réteg, felsőfokú tanulmányokat végző réteg) meg változó intenzitással képviseltette magát a programokon. A popperek és a torzabb zenei irányzatok kedvelői külön-külön válva egymástól szórakozhattak olyan helyeken, mint a habfürdős ugráló, szexuális játékokra elkerített pálya lelátóval, vagy homokfürdőzhettek a nagyszínpad előtt.

Ez utóbbi előtt a nagyobb együttesek fellépte alatt a khmm… „ugrándozástól” kegyetlen nagy porfelhő képződött, ami nem kímélt sem előadót, sem közönséget. Más helyszíneken pedig, pl. a Jatés sátorban hatalmas tumultus alakult ki néha, egy-két szám alatt lehetett csak megfelelő akusztikai adottságokkal rendelkező helyre tolakodni. Bár a hangulat azért mindkét esetben kárpótolta az embert, főleg, ha nem azzal a szándékkal ment oda, hogy na, majd most megismerem ezt az új Morcheebát (nem is nagyon lehet már kiigazodni rajta), hanem annyi vággyal csordultig telt szívvel,

zett európai zenekar és egyéb örömködések vártak. Ja, és még sör is volt, amelyiket itt most nem reklámozunk, de legyártottak hozzá nagy tételben Re:pohárnak hívott, vastagabb falú négy decis műanyag korsókat a környezettudatos részegedés szent ügyéért – az ilyen korsóba először drágább volt a sör (öt deka), de aztán visszaválthattad ugyanilyenre akármikor, és a végén vis�szakaptad a pénzed – ettől kevesebb szétdobált korsót vártak a szervezők, de mivel volt, ahol normál vékonyságú korsóba is töltöttek, a szemét a napok vége felé ugyancsak ellepte a koncerthelyek környékét.

hogy akármit lenyomhatnak a torkán. Érthetőbben mondva, a kedvenc együtteseink és a fellépő hadak komparálását ajánlom, és a két halmaz egyezései alapján kivenni legközelebb a napi/két napi szabit a nyár végén. Magyar fesztiválviszonyoknak megfelelő zsével (esetleg sátorban hupákolva) felpakolva nem okozhat nehézséget a nappalokat konstans kortyolgatással szemlélni és a nap kései lenyugtával ugrabugrálni egy jót valami alkalmi ismerős hátán. Rég volt, de jó is volt a Napfény városában!

Georgie

Feszti - Körkép

„Ez a relativitás legmélyebb himnusza”

Dunakanyar, Nagymaros, Visegrádi vár, iskola, tablók, lószőr, vásártér, a nandu, cikk-cakk, táncház, Nyugat busz, Ho-oo!, csodaszarvas, „Esti mese”, kenyérlángos, dalnokverseny, templomkert, kóló, a négy ökör lassacskán ballagott, Robinson, én is teázom, Kedvesem, bantura, tánc, eső, futás, vonat, Nyugati. Ez a relativitás legmélyebb himnusza.

Az úgy volt, hogy a táboroztatás közben elszaladt az az öt hét, és már július közepén jártunk mikor eszembe jutott, hogy a hétvégén megyek Regejárni. Nagymaroson már hetedik alkalommal rendezték meg a Regejáró Misztrál Fesztivált, de nekem ez volt a második fesztiválom, vagyis az első, amikor visszatértem, és ez talán még jelentősebb szempont volt. Tavaly, első alkalommal, tulajdonképpen csaltam, mert naponta utazgattam oda-vissza, és így csak a délutáni programokat láttam, miközben kiélveztem az otthon kényelmét is. Idén úgy döntöttem, tisztességes fesztivállakó leszek, és hálózsákkal felszerelkezve indultam Nagymarosra.

Megérte.

A nagymarosi vasútállomásról már ismerősként indultam felderíteni a terepet.

Első utam a Főtérre vezetett, megpróbáltam megszerezni a jegyemet. Az első hibát ott követtem el, hogy megpróbáltam megkeresni a kapcsolatomat, ő ugyanis csak fél órával később ért rá, szóval volt időm megszerezni a szállást. Lett volna. Mert visszamásztam az iskolába, ahol a tantermekben voltak a hálózsákos szállások, és megismerkedtem Fannival és Zsófival. Ennyi haszna volt a dolognak, ugyanis kiderült, hogy a szállásjegyet lent kellett volna megvennem a belépővel együtt.

Szóval lepakoltam és visszasétáltam a Főtérre. Menetközben bekukkantottam a Templomkertbe és a kis Templomba a Szent Imre téren, majd átsétáltam a főtéren és ránéztem

a Nagyszínpad lekerített részére. De végül eltelt az a félóra is, és előkerült a kontaktom, és némi telefonálgatás után azt is kiderítettük, hogy a pénztárnál minden kiderül. Leginkább az derült ki, hogy már félórája átvehettem volna ott a jegyemet, mert a nevemen volt félretéve. De ennyi izgalom kellett, ha már a vonatokkal idén gond nélkül utaztam.

Az iskolában aztán megalakult a magunk kis csapatszállása. Mert az, hogy egy csapat fiatal egy osztályteremben alszik hálózsákokban, már magában idézi a középsulis táborokat, de amikor elkezdünk berendezkedni, és előkerülnek a romlandó kaják a táskákból, amit persze körbekínálunk, nehogy ránk romoljon, akkor már el se lehet kerülni, hogy csapattá kovácsolódjunk. Persze sokat segít a dolgon, hogy néhányunk nem először látja a többit, és úgy alapból is jó természetünk van, minden szerénytelenség nélkül.

Lényeg az, hogy a péntek esti koncerteken már az is társasággal jelent meg, aki eredetileg egyedül érkezett, mint például én. És a néhol szelíd, néhol tüzes, népi alapokra épülő és modern hangszereléseket alkalmazó muzsikák már akkor is megmozgatják az ember szellemét és lelkét, ha nem énekelnek mellé. De ha mindezt versekből álló dalszöveg kíséri, akkor nem lehet kizárni a gondolatok hullámzását, és ez az, amiért ez az egész Fesztivál megéri. Mert nem csak egy jó bulit, egy tartalmas zenei együttlétet kapunk, hanem gondolatokat, gondolatébresztőket és harmóniát. Ami jó. Szerintem. És mióta háromnapos a Regejáró, azóta a Misztrál két nap is fel szokott lépni, első este a Gondolatok Házában, második nap a nagyszínpadon, így kettéválhat az együttes dallam- és gondolatvilága a komolyabb, mélyről szólóbb dalokra és a pezsdítőbb, lelkesítőbb nótákra. A Gondolatok Házáról tudni kell, hogy már eleve tündéri hangulata van, ugyanis vélhetően óvodaként üzemel civilben, mert van egy törpejátszótér az udvarán, és itt vannak a koncertek. Másrészről pedig a fellépők hátterében ott díszeleg a kivilágított visegrádi fellegvár, tehát ami kell a gondolatébresztéshez, az itt megvan. És még egy ház is áll az udvar mellett. De az első estén meglepetés is ért minket, ugyanis a misztrálosok egy ír barátja épp akkor érkezett látogatóba, így a Nagymarosi színkör performansza után programon kívül koncertezett egyet a mi kedvünkért. Azt pedig, hogy milyen érzés hajnali egykor ír hárfát hallgatni a sötétben suhogó fák alatt, nem lehet leírni szavakkal. Azt át kell élni. Olyan volt, mintha a Duna partján sétálgatva hallanánk a csobogást, ami a fülünkben szavakká áll össze, és mesél a vizek forrásáról,

XXXVI./1. a hegyek történetéről, a vízpartok regéiről, és mindezt csak nekünk suttogja el. Meg is hallgattuk utána a Dunát is élőben, hogy összehasonlíthassuk, de a Duna egész másról mesélt aznap este. Hogy mégis miről, azt viszont nem mondhatom el, mert titok. Viszont a szállásra visszatérve teljessé vált a banda-hangulat, mert hajnalig nézegettük a tablókat az iskola folyosóján, és hallgattuk Misi meséit a fényképeken szereplők titkos és nemegyszer mókás történeteivel. Aztán végül csak le kellett feküdni, már csak azért is, mert a szombat még több élménnyel várt.

A Fesztivál második napján ugyanis megrendezték a dalnokversenyt, ahol fiatal együttesek mutatkozhatnak be, és az elsők fellépést nyernek a következő évi fesztiválra. Mi pedig Fanniékkal megszerveztük a házi kézműves délelőttünket. Az egész úgy indult, hogy Zsófi kézműves hajlama már apropó volt, hogy alaposan elbeszélgessünk, és mikor kiderült, hogy lószőrözik a portaszolgálat egyhangúbb perceit kitöltendő, hát kaptam rajta, és megtaníttattam magamnak a technikát. Kiderült, hogy tulajdonképpen az egész egyfajta makramé, csak mivel a lószőr vékonyabb, törékenyebb és szakadósabb, mint egy kötél, jóval nehezebb annál. De én türelmes ember vagyok, és jó tanuló. Így mikor a fesztivállakók fel alá járkáltak mellettünk a szállás és a bolt, a szállás és a dalnokverseny, meg egyéb helyek között, akkor mind megcsodálták, hogy ez milyen jó, volt, aki beszállt, volt, aki csak a beszélgetésbe, és akadtak, akik rendeltek maguknak karkötőt, gyűrűt és kulcstartót.

De időközben még a Baranta bemutatóra is jutott időm, ami egy honfoglalás kori harcművészet, és gyakorlatilag a botos harcok gyökereit is tartalmazza.

Mindeközben délután lett, és a Templomban berendezett Reneszánsz színpadon régi korokat idéző melódiák csendültek fel.

A templomok akusztikai előnyeiről gondolom nem kell sokat mesélnem, így érthető, hogy a magasztos helyszínen szépen szálltak a történelmi dallamok. Majd a Tolcsvay trió koncertje megnyitotta a Nagyszínpad műsorrendjét is, és ennél méltóbb kezdés, mint a Béla bátyánk bölcsességeivel fűszerezett Tolcsvay-dalok nem is lehetett volna ezen a fesztiválon.

Az este fénypontja és a nap koronája mégis az esti három koncert volt, mert a Vágtázó Csodaszarvas négy patával tiport a tudatunkba és kiszakított a füstszagú hétköznapokból, a Kaláka ismert dalai hol nosztalgikus, hol lelkesítő gondolatokkal, régi ismerősként üdvözöltek, és a Misztrál nagyszínpados koncertje bezengte Nagymarost, az együttes minden varázsával, Dsida verseivel, a Kecskéssel, népdal átdolgozásokkal és versmegzenésítésekkel, tánccal, énekkel, élettel! A Csodaszarvasról nem lehet annak beszélni, aki nem hallott még Grandpierre Attiláról, a Vágtázó

13

Halottkémekről, vagy magáról a Csodaszarvasról. És kár annak beszélni róla, aki már hallotta, ismeri őket. Mégis megpróbálom, hiszen szó nélkül sem hagyhatom az egészet.

Képzeljünk el egy változatos hangszerekből és több zenészből álló magyar örökségzenékre alapuló rockot, és adjunk hozzá néhol sámánisztikus kiáltásokkal, néhol lelkes harci Ho-oo üvöltésekkel, sok tartalommal és velős mondanivalóval átitatott szöveget, és az egészet spékeljük meg Grandpierre egyedi mozgáskultúrájával, amit leginkább egy transzba esett táltoséhoz tudnék hasonlítani. A Kalákát szerintem legtöbben ismerjük, hiszen ez az együttes igazán nagy sajtóvisszhangot élvez, dalaik már iskolás körökben nagy ismertségre tesznek szert, és elég sok médiában szerepelnek. És remélem a Misztrál neve is sokatoknak cseng ismerősen mára, ha máshonnan nem, a tavalyi élménybeszámolómból. De bárhogyis, a Misztrál együttes egyre nagyobb népszerűségnek örvend, öt albumuk és egy DVD-jük már több helyen elérhető. Koncertjeiken a Nyugati téren a könyvesházban, vagy a Budavári Művházban is egyre több fiatal hallgatja őket élőben is. Heinczinger Miklós, Hoppál Mihály, Tóbisz Tinelli Tamás és Török Máté négyese Pusztai Gábor ütőssel és Csóka Sámuel hangmérnökkel kiegészült csapata táncra perdítette a dísztéren berendezett színpad tövében összegyűlt hallgatóságot.

Eddigre már összeszokott kis csapatunk volt, akikkel jártunk koncertről koncertre, és vitáztunk, hogy melyik miért jobb, és miért nem.

Végül pedig együtt mentünk el Sebestyén István mesemondó esti meséjére, és akárcsak tavaly, könnyesre nevettük magunkat. Ha valami még hiányzott aznapra a pörgés utáni kellemes fáradtság mellé, az az a rekeszizomgörcs volt, amit itt megkaptunk. A táncházról ugyan megint lemaradtunk, de ez akkor már nem is zavart, mert annyi mindent kaptunk a többi helyen, hogy már nem lett volna hely a fülemben a tánczenéhez.

Vasárnap pedig még rátettünk egy lapáttal. Először is megmentettem a Fesztivált, mert az egyik Macskaszemes leányzó az én sebtapaszommal ragasztotta le a feltört sarkát! Ugyanis egy szobába kerültünk a Macskaszem tagjaival, és így már csak baráti alapon is ott voltunk a koncerten. De persze elsősorban ezért, mert jó zenét játszanak.

Vasárnap látszólag a szombat esti láz után már nyugodtabb dalok, zenék, együttesek szórakoztattak minket. A Hangraforgó duó nekem még középsulis kötődéssel is fontos volt, hiszen a Berzsenyiben hagyományos Kerekes koncerten mindig ők játszották a lírai részt, tehát itt sem volt kérdéses a részvételem.

Kora este azonban minden kételyt eloszlattak a események afelől, hogy lehet-e még egy olyan jó napot csinálni, mint az előző. Lehetett. A Söndörgő szapora ritmusú délszláv dallamai újból a színpadhoz csalták a táncos lábú fesztiválozókat, igaz, a csalogatásban

14

Mika is keményen kivette a részét. Majd egy fergeteges össztánccal köszöntük meg a muzsikát a zenészeknek. Ezek után a Szélkiáltó ugyancsak nagy hagyományú és ismertségű tagjai szórakoztattak viccesebbnél-viccesebb dalaikkal, sőt, még minket is bevontak a Nandu-vadászatba és a dalok megelevenítésébe.

A nagyszínpad zárókoncertje idén is Ferenczi Györgyöt és a Rackajamot illette meg. Tőle tudtuk, mit várhatunk, és meg is kaptuk, kamatostul. Petőfi versei a reggie és a nyugati rap elemeivel ötvözve frenetikus és felejthetetlen hatást keltettek. Ferenczi virtuóz szájharmonika játéka, amiről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni pedig az egész estére feltette azt a bizonyos koronát. Akkor és ott éreztem és tudtam, hogy megérte idén is eljönni, és jövőre is biztos, hogy itt leszek.

Nemes Levente gitárjátékát ezek után már csak a fanatikusok élvezték, és azok, akik nem a táncházat választották. De eddig tartott az ég türelme is, hiszen egy olyan héten, amikor lógott az eső lába, a hétvégén kaptunk három fényes, viszonylag meleg és kék éggel büszkélkedhető napot. Levente pedig a húrok közé csapott és az ég dörgéssel adta alá a ritmust. A koncert második felében a verandáról néztük, hogyan ostromolja a szél a keverőpult sátrát, illetve segítettünk megtartani, különben másnap az lett volna Visegrádon a zászló. Az eső kopogása tovább tartott, mint a gitárjáték, sőt, a zárófellépőket is lekörözte.

De a hangulatunkat mégsem mosta el.

Háromkor nevetve szaladtunk vissza a zuhogó esőben az iskoláig, hogy elérjük a negyed ötös vonatot, ugyanis volt akinek munka, volt, akinek további utazás szerepelt a programjai között. A hajnali szárítkozás, pakolás és reggeli után tehát nyakunkba vettük a világot és az utazótáskákat, hogy sötétben búcsúzzunk a három nap meséitől, dalaitól, csodáitól és nyugalmától. Szép volt. És a vonat begördült. Hazafelé még jókat nevettünk Nemes Levente sztoriján, miszerint hallotta a Fesztiválra jövet a vonaton, hogy két huszonéves beszélgetett a Regejáróról, nem értve, kiket érdekelhet egyáltalán ilyen hülyeség, a másik pedig kifejtette, hogy „ilyen kulturális emberek azért biztos elmennek oda”, szóval mi ilyen kulturális emberek vagyunk. Átgondoltuk Máté történeteit az írásos emlékek digitalizálásáról, énekeltünk, sztoriztunk, felidőztük az elmúlt napok és a korábbi fesztiválok eseményeit. Majd megegyeztünk, hogy a Regejáró azért jó, mert arról nem lehet objektíven beszélni. Azt a saját bőrén kell tapasztalni mindenkinek, és saját élményeket kell gyűjteni, hogy értse, miért is szeretjük annyira. És azt hiszem, én is ezzel búcsúzom. Gyertek el jövőre minél többen, és érezzétek át, miért olyan jó, hogy aztán tudjunk róla beszélgetni. Hiszen ez a relativitás legmélyebb himnusza.

Barkóczi Gergely http://www.misztral.hu http://www.misztralfesztival.hu

Game Developers Forum - 2008. Május 17. MOM Park

XXXVI./1.

A szórakoztatóipar legmagasabb tornyait ostromolja az utóbbi években a videojáték-ipar. A fejlesztési költségek és a bevételek lassan a hollywoodi filmek büdzséjével és nyereségével vetekszenek, így nem elhanyagolható, sőt, mi több, kultúraformáló tényezővé avanzsált a videojáték, mint olyan. Kis hazánkban ráadásul nem is egy játékfejlesztő-stúdió működik, és a játékosok száma sem elhanyagolható. Nem meglepő tehát, hogy a játékfejlesztés, illetve a fejlesztési termékek külön kis expót kaptak Magyarországon, melyet a lelkes szervezők idén GDF 2008 névvel illettek. Az Impulzusnak is sikerült eljutni a rendezvényre, így egy rövid tudósításban beszámolunk nektek az eseményről.

A szervezők saját bevallása szerint igyekeztek két lovat megülni a rendezéssel, hiszen egyszerre szerették volna kielégíteni a játékosok és a fejlesztésekben érdekeltek igényeit.

A helyszín választása nem volt rossz, a MOM Park mozija ideális teret nyújtott a standoknak és az előadásoknak. (Igaz, nekem a MOM egy kicsit kiesik a budapesti centrumból.) A helyszínen a jelentősebb kiadók mind képviselték magukat, ám a játékok demózása másodlagos cél volt, hiszen a cégek fejlesztőket toboroztak. A budapesti Crytek stúdió, Eidos Hungary, a romániai Ubisoft divízió mind csábító ajánlatokkal bombázták a közönséget, tisztára, mint a BME Állásbörzén.

Persze a kiadók is jelen voltak (pl. CDProjekt) és pár számítástechnikai cég is demózta a gamer-konfigjait. (Highon szaggató Crysisal… hehe!) A standok közt Xbox360-ak és az azokon futó (még fejlesztői állapotban lévő) játékok csábították a vegyes összetételű közönséget. Érdekes volt tenni pár próbakört a kiadás előtt álló Ninja Gaiden 2-vel és Dark Sectorral. Az előadások előtt találkoztam karunk egyik oktatójával, az Impiben már diktafonvégre-kapott Rajacsics Tamással, akivel átbeszéltük a felhozatalt, az épp aktuális GPU-kat és a Crysis technológiai fölényét.

Az előadásokat Dr. Mike Capps indította, aki az Epic Games fővezére. Egy fejlesztői Xbox360 készleten elindította a valós időben futó Gears Of War két demóját, melyet Los Angeles után másodszor itt mutattak be a nagyvilágnak. Hát nem volt semmi egy mozivásznon nézni azt a fejlődést, amit a játék az előző részhez képest produkált.

Az Epic monumentális shoot’em up játéka nagyon jól festett; a játék második pályáját demózták, ahol egy dús fenyőerdővel borított tájon folyt a csata Brumakok, és HORDÁNYI Locust katona ellen. Az engine 30%-kal gyorsabb lett Mike úr szerint, és ez érzékelhető is volt: egy röccenést nem lehetett érezni a 15 perces bemutató alatt. Miután lenyomta a pályát a főnök, csendben visszaült a közönség sorai közé.

A második főelőadóként a török származású Cevat Yerli, a Crysis rendezője és fő programozója szólalt meg. Hosszú előadása szakmailag és játékos szempontból is roppant tartalmas volt, így csak nagy vonalakban foglalom össze az okosságait és jóslatait. (Persze a prezentáció technikai oldalaival neki is annyi gondja volt kezdetben, mint az átlag BME professzornak, aki a kivetítőt sem tudja bekapcsolni.)

A Cryengine2-n összesen 20 RnD mérnök dolgozott 3 éven keresztül. A fejlesztés

legnagyobb kihívása a mainstream dizájntól való eltérés volt, hiszen linearitás helyett szabadságot nyújtó játékot akartak prezentálni a fejlesztők (sandbox-elv). A világos helyszínek tervezése szintén fő szempont és nagy kihívás volt; ugye a sötét terepen el lehet rejteni bizonyos grafikai butításokat, a napsütötte mezőn és tengerparton nem. A fejlesztés során a Final Fantasy mozifilmet vették követendő példának és a fotórealizmust. Így egy arc renderelése kis túlzással olyan bonyolulttá vált az új motorral, mint egy egész jelenet a Far Cry első részében, mégis az új engine egy akkori (2004-es szintű) masinán is elfut. A Crysis dizájnjánál gondot jelentett, hogy a realizmust kicsit visszafogják, hiszen a túl valós játékmechanizmus már az élmény rovására is ment volna. Az AI fejlesztésével, debuggolásával is rengeteg időt elbabráltak a kóderek, hiszen az AI-ból igyekeztek a lehető legtöbb előre megírt szkriptet kihagyni.

Itt mutatott egy olyan videót a Mester, mely az AI emberi hibáit prezentálta. Három katona fut, megpróbálják átugrani a kerítést, kettőnek sikerül, az egyik fennakad és elesik!

A CPU-GPU problémakört Cevat a CUDA rendszer eljövetelével tekinti megoldottnak.

A következő szintlépést a grafikában 2011-12 környékére várja, amikor majd az új konzolgeneráció berobbantja a kapukat. Szerinte a konzolgenerációk váltása jelenti az igazi minőségi ugrást. Az új engine-t 2009-ben kezdik el fejleszteni, és a már említett 2012-es dátum környékén fogják a nagyközönségnek megmutatni. A következő két-három évre a fizika, az AI és a szimuláció fejlődésében lát fantáziát a főnök, majd öt év múlva a grafikai fejlesztés reneszánszát várja, ahol a PIXAR műhely műveinek színvonalához hasonló látványt képzel el, persze valós időben renderelve. A fejlesztőcsászár ezután sokáig elemezte a sugárkövetés (ray tracing), a pont alapú renderelés (point based rendering) és a raszterizáció (rasterisation) előnyeit és a hátrányait. A jövő a többszálú programozás technológiája és a konzolokat is magába foglaló multiplatform fejlesztések felé tart, melyek pénzügyileg is jövedelmezőbbek. A fejlesztés költséghatékonyságában egyébként a megfelelő fejlesztői eszközök jelentik a kulcsot, hiszen egy rossz fejlesztőkörnyezet szűk keresztmetszetet adhat az egész munkának. A fejlesztés mellet a stílus dizájnnak is jelentős szerepet ad Cevat Yerli; szerinte amíg technológia lépés nincs, addig a stíluselemekkel kell a látványt feldobni. A játék tervezésénél mellesleg bottom-up módszereket követtek a fejlesztők. A fejlesztés vége

felé jött be a nanosuit ötlete, ami minden sarkon tíz új elképzelést szült, így sok részt, pályalayout-ot újraterveztek az élmény fokozása érdekében. Az előadásának a végén még egy fontos gondolatot elengedett a bőrdzsekiben, hanyag eleganciával magyarázó úr. Szerinte az innovációt csak az innováció kedvéért erőltetni nem szabad! Csak annak az innovációnak van értelme, amely minden szempontból előre visz egy projektet.

Mike Capps a délután folyamán is tartott egy hosszabb előadást. Elmondása szerint a piacot jelenleg ők uralják, jobbak, mint a riválisok, és az Unreal3 engine is szépen tejel, ergo majdnem minden kiadó égisze alatt fut egy U3 alapú fejlesztés. Az ő fejlesztési elveik szerint sem kell a kereket újra felfedezni, az elérhető middleware csomagok a kispénzű fejlesztőket is kiszolgálhatják. A csomagjuk stabil, kiforrott, optimalizált, és megfelelő support is jár a fejlesztőkészletekhez. Nagy gondot fordítanak a saját termékeik bugfixelésére; saját „bug szerverükön” tárolják a különféle problémákat, reportokat, majd a hálózaton igyekeznek összedolgozni a kollégák, és így megoldást találni a problémákra, melyek a három fejlesztési platform (PC, PS3, X360) sokszínűségét tekintve kegyetlen összetettek tudnak lenni. Persze használnak auto-debuggereket is, de a gép által megtalált hibákat többnyire emberek javítják ki. Az előadásában, mint látható, főleg a cégük működésére és a fejlesztői termékeiknek a promotálására helyezte Mike a hangsúlyt, mindenesetre jó humorérzékéről tett tanúbizonyságot a PhD-vel is rendelkező úr, amikor az előadását az alábbi mondatával zárta: „I used to be a professor, so I’m good at putting people to sleep!”

A magyar fejlesztők előadásai is érdekfeszítőre sikerültek, és igazán jó volt látni, hogy hazánkban is igazi élő-lélegző fejlesztői sík húzódik meg a játékipar hátterében. A kiadók is megtesznek mindent, amit a piac vár tőlük, a nagy nevek szinte kivétel nélkül magyarításra kerülnek PC-n, és konzolon is egyre több ilyen példát várhatunk a közeljövőben.

A fórumon a média képviselőivel is ös�szefuthatott az ember, kis túlzással minden sarkon játékújságírókba lehetett botlani. A szervezők is kitettek magukért, hiszen egy kultúrált, európai szintű rendezvényt és programot állítottak össze az érdeklődőknek.

Várjuk a jövő évi expót, és reméljük, hogy a képzeletbeli lécet legalább ilyen magasra helyezik majd a rendező hölgyek-urak.

mcmacko

15

Dr.elkapnunk Mike Cappsegy-et,kis azbeszélgetés Epic Games elnökét, sikerült a médiaboxban erejéig. Ennek a rövidített formáját olvashatjátok alant.

Mit gondolsz, mitől lesz egy programozó, játékfejlesztő kiváló, vagy jobb, mint az átlag?

Kétféle fejlesztő létezik: az egyik azt mondja, hogy részt vettem egy projektben az EPIC cégnél, és dolgozgattam, de a projektemet nem vittem végig, leállították, és nem is tettem igazán magam oda. A másik típus szorgalmas, tanácsot kér másoktól, összedolgozik a (néha akár teljesen más ágban dolgozó) kollégákkal, és a végén letesz valamit az asztalra. Az ilyen ember emelkedhet a kollégái fölé, ráadásul a céges körökben az ilyen munkaerőt szeretik.

A passzió erre a jó szó. Elhivatottság és passzió nélkül valaki nem lesz kiemelkedő. A játékfejlesztés esetében az sem mindegy, hogy megvan-e az adott embernek a megfelelő ismerete.

Sokan jelentkeznek hozzánk nagycéges szakmai tapasztalattal.

Ha viszont az illetőnek a játékokhoz lövése sincs, nem lehet jó játékfejlesztő. Ugyanakkor mindenkire igaz, hogyha szereti, amit csinál, akkor akár 15 órát is képes a húzósabb időszakokban a munkájával foglalkozni. Egy olyan programozó, aki az adatbázisokért van oda, nem fog egy nap ilyen sok időt beleölni a játékfejlesztésbe, viszont egy adatbázis-rendszer fejlesztésébe már igen.

Ez visszafelé is működik.

A fejlesztések bizonyos időszakában pedig előfordulnak ilyen hosszas munkaidők, amit bizony bírni kell.

Milyen lélektani, emberi többlet kell a fejlesztői oldalról, hogy egy játék kultikussá váljon? (lásd pl. a Gears Of Wart) Mint már említettem, nemcsak az a fontos, hogy a fejlesztő a szakmához értsen, hanem legyen játékőrült is. Programozhat valaki jól hobbiból is, de ha a szakmai kiválóság mellett még pl. egy videojátékboltban is dolgozott, vagy saját kézből ismeri a videojátékok történelmét, az a fejlesztő cég számára, számunkra főnyeremény lehet.

Az egyetemi oktatásról általában mi a véleményed? Össze lehet szedni azt a tudást iskolában, ami az ilyen volumenű programok fejlesztésénél szükséges?

Az egyetem fontos dolog, de nem elsődlegesen az rázza bele az embert a dolgok sűrűjébe, hanem a személyes tapasztalat, az otthoni gyakorlás, szorgalom és a már említett elhivatottság.

Az egyetem szemléletet ad, de a játékfejlesztés esetében gyakran alkalmazunk még nem végzett, vagy egyáltalán nem végzett embereket.

Mint professzor, hogyan látod a PhD értékét a nagyvilágban?

Ha az ember kutatópályán akar maradni, akkor mindenféleképp érdemes a PhD mellett döntenie, ha azonban nem érdekli a kutatás, jobban jár, ha szakmai tapasztalatot szerez, hiszen a cégek általában azt a három évet, amit te kezdőként munkával töltesz kutatás helyett, jobban értékelik. A doktorimat egyébként annak idején VR eszközök katonai fejlesztéséből szereztem.

Tanulunk a HW-SW co-designról. A hardverfejlesztők jó utat diktálnak? Meg vagy elégedve, szoftveresként, a hardware fejlődés irányával?

Szerencsére az NVIDIA céggel elég jóban vagyunk, azonban nagyon szoros co-design nincsen nálunk. Amikor az NVIDIA valami ötlettel előrukkol, akkor tapasztalatot cserélünk, elmondjuk, hogy azt az ötletet esetleg másképp volna érdemes megvalósítani, és később ők ezt figyelembe veszik. De alapvetően a maguk útját járják, saját jövőképpel. Az Intel már más tészta, ők maximum a Microsofttal kommunikálnak, mással nem igazán.

Javarészt mi megyünk a HW után. Nem rossz az irány, melyet a gyártók mostanában kijelölnek, bár az alegységek integráltsága még fontos kérdéskör lesz a jövőben.

mcmacko

16

I . Magyarországi Ubuntu Konferencia A szabad szoftveres közösség szeptember 13-án újra összegyűlt, ezúttal a CEU Konferenciaközpontban, hogy eltölthessenek egy kellemes és hasznos napot a legismertebb nyílt forrású operációs rendszer nevével fémjelzett konferencián.

Az Ubuntut gondolom senkinek sem kell bemutatnom. Ha mégis kellene, akkor sem itt fogom megtenni, talán majd egy másik alkalommal. A szabad szoftverek vitathatatlanul megkerülhetetlenné váltak az utóbbi években. Elég csak a Firefoxot, OpenOffice. orgot, vagy akár a feltörekvő Gimpet említenem. Hatalmas fejlődésen mentek keresztül, mindennapjaink részévé váltak. Azt már valószínűleg kevesebben tudják, hogy mi is a motorja ezeknek a projekteknek. Az igazi hajtóerő a közösség. Minden szabad szoftvert a mögötte állók vitalitásával, profizmusával vagy akár a puszta létszámával könnyen behatárolhatunk. Egy ilyen komoly közösség teszi az Ubuntut is pezsgő rendszerré, így juthatott rövid idő alatt ilyen magasra. A mögötte álló céget, a Canonicalt (mely attól, hogy kicsit komolyabb keretek között működik, még mindig „csak” egy jól működő közösség) sem hanyagolhatjuk el, aminek a PR tevékenység, és – nem utolsó sorban –, a szakmai hozzáállása szintén rengeteget nyomott a latban. Egy ilyen dinamikus közösség hívta életre a címünkben szereplő, és beszámolónk tárgyát képző konferenciát is.

Kicsit vegyes érzelmekkel, de annál nagyobb várakozással keltem útra azon a hűvös reggelen. Vegyes érzelmekkel, mert az első konferencia nem teljesen úgy sikerült, ahogy azt vártam. Hosszasan nem taglalnám, született róla cikk, az érdeklődők az Impulzus XXXIV/02. számában elolvashatták. Az utolsó megtett métereken próbáltam mindezt magam mögött hagyni, teljesen friss elmével belépni a központ falai közé. Az első benyomásom teljesen jó volt, a regisztrációs pultnál ugyan nem csinos lányok, de fontos emberek, főként az aznapi előadók fogadták a vendégeket, végezték el a regisztrációt, osztották ki a névtáblákat. A megnyitót Farkas Szilveszter, alias phanatic, tartotta, a magyar Ubuntu közösség vezetője. Előadása lényegesen profibbra sikerült a két évvel ezelőttinél, pont olyanra, amire az ember egy ilyen társaságban számít. Különösen akkor derültem nagyot, amikor az Impulzus neve is megjelent a kivetítőn, mint az egyik résztvevő szervezet. A létszám rendben volt, sokan voltunk, mind készen egy kis szakmai utazásra. Sajnos a nagy konferenciákhoz hasonlóan nem volt lehetőség ott helyben az összes előadást meghallgatni, azok párhuzamosan, összesen három teremben folytak, de így legalább mindenki megtalálhatta a számára legizgalmasabbat. Volt itt a Drupal webrendszerektől kezdve, a modern naplózás taglalásán keresztül, a nagyvállalatok Linux felhasználási területeinek bemutatásáig minden. Tulajdonképpen egy dologról esett kevés szó, és ez az Ubuntu, de erről Szilveszter bővebben mesél az alább található interjúban. Igazán első osztályú kiszolgálásban volt részünk, wi-fivel, ebédlővel, sőt még a pont aznap nyomtatásban megjelent Torma László: Az Ubuntu világa című könyv megvásárlására, vagy éppen megnyerésére is lehetőségünk nyílt.

A konferencia után lehetett hallani elégedetlenkedő hangokat, de ezt már megszokhattuk. Velük ellentétben én vagy jól választottam, vagy szerencsém volt, de teljesen elégedetten indultam haza az előadások végeztével. Színvonalban mindenképpen sikerült felülmúlni az elsőt, és ez egy nagyon jó ígéret a jövőre nézve.

Köszönöm a szervezőknek, nagyon jól szórakoztam.

Byron

. .és ami mögötte van Beszélgetés Farkas Szilveszterrel, negyedéves informatikussal, az Ubuntu Konferencia főszervezőjével.

Először is megkérlek, hogy mesélj egy kicsit a száraz adatokról. Összesen 18 előadást terveztünk, ezek párhuzamosan futottak három helyszínen.

Egy előadás sajnos elmaradt, mert az előadó megbetegedett és nem tudott eljönni, de a többit megtartottuk. A konferencia weblapján összesen 400 ember regisztrált, ebből mintegy 250-en el is jöttek, a vendégekkel együtt összesen 300-an voltunk. Az ilyen ingyenes konferenciákon általános jelenség, hogy nem jön el az összes jelentkező. Mivel a három terem különböző méretű volt, a regisztrációkor próbáltuk felmérni az igényeket, és ezek alapján belőni, hogy melyik előadás melyik teremben legyen. Ez többé-kevésbé sikerült is.

Ellentétben az első konferenciával, itt nem volt angol és magyar szekció, az előadások tisztán magyar nyelven folytak. Egyetlen angol előadást azért halhattunk. Ennek előadóját hogyan sikerült felkérni?

A horvát Danic Mario volt, egy régi ismerősöm, bár személyesen csak most találkoztunk. Az ő előadását már a két évvel ezelőtti konferencián is be szerettük volna mutatni, de akkor közbejött neki valami. Az, hogy most megtartotta, egy hiánypótlásnak is tekinthető. Fontosnak éreztük, hogy mindenképpen itt legyen, hiszen ezzel a témával (optikai lemezek írása) itthon sem foglalkoznak nagyon, külföldön is elég mostohán, mert komolyabb hardverismeretet igényel.

Az előadókat hogyan kértétek fel?

A konferencia weblapján lehetett jelentkezni előadónak. Ezen kívül az aranyfokozatú támogatóinknak biztosítottunk még egy időpontot és ők éltek is a lehetőséggel. Természetesen nem marketing jellegű prezentációt szerettünk volna, és ehhez ők tartották is magukat. Egyébként pontosan annyian jelentkeztek, ahány hely volt, szóval szerencsére senkit sem kellett visszautasítanunk.

Voltak olyan előadók, akiknek a nevével én is most találkoztam először és voltak tapasztaltabbak is, de ez így van jól.

Koncepció volt, hogy az első konferenciával ellentétben most kevesebb Ubuntu specifikus előadást láthattunk, vagy csak a sors hozta így?

Koncepció volt, hogy kicsit tágabb értelemben fedjük le a szabad szoftveres közösséget, mivel idén ez volt az egyetlen ilyen témájú konferencia. A Linux-felhasználók Magyarországi Egyesületének GNU/Linux konferenciája idén elmarad, ahogyan a Linux az Oktatásban Konferencia is. Szerettük volna, ha ezen események látogatóit

is kiszolgáljuk. Igazából ekkora méretben nem biztos, hogy van értelme disztribúció specifikus konferenciát tartani, bármekkora is legyen az Ubuntu hazai felhasználói bázisa. Így viszont talán mindenki profitálhatott, akár Ubuntut használ, akár valami mást.

Pont a konferencia napján jelent meg Torma László: Az Ubuntu világa című könyv.

Mennyire volt ez tervezett?

Ez a könyv eredetileg egy cikksorozat volt az ubuntu.hu-n, a Linux világa címmel. Nagyon érdekes és hiánypótló írásnak tartom.

Az már korábban körvonalazódott, hogy meg fog jelenni, hiszen az író már régebben összeszerkesztette az egészet egy pdf formátumú kiadvánnyá, amely azóta is elérhető a weblapunkon. Ez nem egy kifejezetten Ubunturól szóló könyv, szóval mindenkinek érdekes lehet, aki valamennyire is érdeklődik a szabad szoftverek és azok közösségei iránt. Nem is egy felhasználói kézikönyv, hiszen van már rengeteg más forrásból elérhető információ. Egy nagyon olvasmányos könyv, amely bemutatja az egész mozgalom keletkezését, és annak alakulását.

Mesélj egy kicsit a szervezéssel kapcsolatos dolgokról.

Az, hogy lesz konferencia, már nagyon korán eldőlt. Tavaly egy kicsit későn kezdtünk el ezen gondolkodni, mert mire oda jutottunk, gyakorlatilag már minden helyszín betelt. Egy szabad időpont volt, de ez a Critical Mass idejére esett, ami öngyilkosság lett volna, hiszen a két közösség között elég nagy az átfedés. Idén nagyjából áprilisban már elkezdtem szervezni a dolgokat, lefoglalni a helyszínt, időpontot, jelezve ezzel a többi konferencia szervezőjének, hogy mi ekkor és itt leszünk. A CEU Konferencia Központ egy sokkal ideálisabb helyszínnek bizonyult, mint egykor a BME, mert sokkal többet segítettek, és persze az anyagi vonzata is fontos volt, hiszen nonprofit szervezetként nem tudunk végtelen mennyiségű pénzt előteremteni.

Mennyi segítséged volt, mennyire volt ez a szervezés közösségi munka?

A jól működő szabad szoftveres közösségekre jellemző, hogy van egy ember, aki megy elöl, a többiek pedig követik őt. Ebben az esetben én lennék ez a személy. Sok segítséget kaptam, ha nem kaptam volna en�nyit, talán bele is őrülök, de nem hazudok nagyot, ha azt mondom, hogy a szervezés 80%-át én végeztem. Ez főként azért alakult így, mert mindenki a szabadidejében csinálja ezeket a dolgokat, változhatnak a preferenciák. Ahol láttam, hogy nem lesz kész az adott feladat határidőre, inkább átvállaltam.

XXXVI./1.

Egyébként hogy kerültél Te ebbe a vezető szerepbe?

Ez érdekes történet, mert valamennyire az egyetemnek is köszönhetem. A 2005-ös hatalmas beiratkozási procedúra után a seniorok osztogattak Ubuntu CD-t, ez még az 5.04-es verzió volt. Azelőtt is hallottam már róla, akkor ez már egy egyéves projekt volt, de még nem próbáltam ki, mert azelőtt Debiant használtam. Akkor hazamentem, feltelepítettem, és megszerettem. Azév decemberében beindítottuk Molnár Norberttel az ubuntu.hu weboldalt. Induláskor még MediaWiki alapon volt. A beindítás előtti első hónapunk azzal telt, hogy oda tartalmat generáljunk, mivel az ilyen lapok kényes része a frissesség, sokan el is véreznek ezen a ponton. Aztán beindultak az események: a 2006-os webkonferencián a honlap látogatói és készítői közül többen is találkoztunk végre személyesen. Ezek után 2006 őszén már az Ubuntu konferenciát is megszerveztük, és többek között ennek köszönhetően, elindult az igazi közösségi élet, fordítóhétvégékkel és sörözésekkel tarkítva.

A következő konferencia körvonalazódik már?

Amikor az elsőt szerveztem, megfogadtam, hogy soha többet nem szervezek ilyet.

Ezt már sikerült megszegnem. Jövőre vannak olyan tervek, hogy az LME újra beindítja a GNU/Linux konferenciát, ahol lenne egy Ubuntu-nap. Ez sok könnyebbséget jelentene, reméljük sikerül összehozni.

Byron Végigmásznál hason kúszva egy 25 kilométeres olajvezetéken, hogy leszámolj egy arab terrorcsoporttal?

Kiugranál egy helikopterből egy háborús zóna felett, hogy egy szál vajazókéssel rendet teremts?

Bebarangolnád medveháton a végtelen Szibériát?

Nos, ebben az esetben ez itt most nem neked szól. Ha viszont amúgy is a számítógép előtt töltöd az időd nagy részét, miért ne tennél valami hasznosat? A magyar Ubuntu közösség olyan lelkes aktivistákat keres, akik szívesen vennének részt a csapat életében: weboldalfejlesztés, dokumentációk készítése, fordítás, grafika, szabad szoftveres rendezvények és persze közös sörözések, beszélgetések és végtelen viták arról, hogy milyen színű legyen a biciklitároló.

Csatlakozz Te is az Ubuntu közösséghez! http://ubuntu.hu/

17

Grand Lab Openi n g Party @ BME avagy Kutatók éjszakája (2008. 09. 26.)

2005 óta harmadszor rendezik meg Magyarországon a Kutatók Éjszakáját, amely Európa minden fő országában fontos rendezvénnyé nőtte ki magát az idő folyamán.

A kezdeményezésnek az volt a célja, hogy az emberekhez közelebb kerüljön a tudományok világa, és hogy a szakmát, a kutatást és a kutatások eredményeit népszerűsítsék a hétköznapi emberek számára.

A BME idén is fontos szerepet vállalt a budapesti programok színesebbé tételében, szinte minden kar képviseltette magát a rendezvényen. A káoszelméleti és kriptográfiai előadásokat főként a mate-

matika iránt vonzódó emberkék látogatták, de már itt is lehetett találkozni csillogó szemű általános iskolásokkal, már végzett fiatalokkal és az óráinkról ismert tanárokkal. A szupravezetés érdekességeivel a V1-ben ismerkedhetett meg a közönség, a kémia látványos jelenségeiről pedig a Ch épületben hallhattunk előadásokat. Az atomreaktor is megnyitotta kapuit, de erre a programra előzetes regisztrálás során lehetett bekerülni, csakúgy, mint a repülésszimulátor bemutatójára. Nagy közönségkedvenc volt idén is a Kármán Tódor Szélcsatorna Laboratórium által szervezett előadás, ahol az Áramlástan Tanszék demózta a hatalmas szélcsatorna készülékét motoros kísérletekkel és egy miniléghajó örvényágyúval történő bombázásával. Härtlein „Magic” Karcsi előadása is nagy érdeklődésre tartott számot, a szkeptikus vitafórumra azonban

Gamer cikk

most nem volt lehetősége az Impulzus tudósítóbrigádjának eljutni. Az előadásoknak helyt adó épületek folyosóin játékos kísérleteket mutattak be a tanszékek oktatói, így vált interaktívvá a nézelődők számára a program.

Egyes helyszíneken sütemény és üdítő is várta az érdeklődőket.

A legapróbbaktól az idősekig sokan voltak kíváncsiak az egyetem tudományos programjaira, a tanszékek munkáira, és a mindenki számára érthetően prezentált előadásokra.

Mi, hallgatók, magunk részéről csak üdvözölni tudjuk azt a kezdeményezést, melyet ez a program hozott a tudományok iránt kíváncsiskodók számára. Reméljük az eseménysorozat jövőre is megrendezésre kerül, és a programok terén is képesek lesznek a tanszékeink az érdeklődés fenntartására, esetleges fokozására.

xK LV

egjobb álasztás

Impulzus

LV- avagyup! a Legjobb Választás franchise-ról dióhéjban A hőskorban a németektől importált PC-s újságokban mindig nyálcsorgatva figyeltem az aktuális akciókat, játékgyűjteményeket, bundle-sorozatokat, melyekben igen friss programok tanyáztak, szemben az itthoni Kixx és White Market (Virgin) gyűjtemények már akkon ódonnak számító progijaival. Aztán az utóbbi időben voltak jobb próbálkozások itthon, de most végre megjelent egy olyan sorozat, amelyben már nagy nevek „újgenerációs” epizódjait is felfedezhetjük.

A Legjobb Választás sorozatban olyan címek kaptak helyet, mint a Tomb Raider Legend és Anniversary, a legújabb Hitman epizód, a Just Cause, a SWAT 4 aranycsomagja, a Jade Empire, a Fable Lost Chapters, vagy éppen a Tony Hawk’s American Wasteland. Ezek persze találomra választott címek a sorozat bőséges választékából.

Minden stílust lefed a kínálat, és ami a legnagyobb poén, szinte minden játék magyarítva érkezik, legyen szó szinkronról, feliratról,

Nyereményjáték Ebben a hónapban a CD Projekt Kft. jóvoltából egy Legjobb Választás goodie-bag vár egy érdeklődőre. A sporttáska tartalmaz egy galléros pólót, egy széldzsekit, bögrét és egyéb apróságokat.

A nyereményért pedig semmi mást nem kell tenned, csak írnod kell egy email-t a központi címünkre. A levél tárgyaként tüntesd fel: „Legjobb Választás!”

18

Mivel a megújult SCH-ban tanyázik ismét a szerkesztőségünk, a nyereményt a sorsolás és egyeztetés után az irodánkban, vagy a koli előtt veheti át a nyertes.

Cím: impulzus@impulzus.com Beküldési határidő: 2008. október 31.

A nyereményjátékot a CD Projekt Kft. támogatta.

legrosszabb esetben magyar kézikönyvről.

A játékok lemezei elegáns és roppant minőségi fehér DVD tokban tanyáznak. A tokban a lemez(ek) mellett megtalálható általában egy igen részletes magyar nyelvű leírás, a játék CD-kulcsa, és egy kód, mellyel a http://www.legjobbvalasztas.hu honlapon regisztrálva pontokat gyűjtögethetünk. A pontokat később beválthatjuk ingyen ajándéktárgyakra, dzsekire, pólóra, táskára stb. Érdemes félretenni tehát a családi pizza árát, és idővel több címet is magunkévá tenni a listáról. A honlapon regisztrálókat mellesleg ingyenes letölthető tartalmak és masszív support szolgáltatás várja.

Kiknek szól a sorozat? A közelmúlt nagy címeiről lemaradt játékosoknak, a gyűjtögető hajlammal rendelkezőknek, akik szeretik, ha a polcuk roskadozik a jó vásárban megkaparintott címektől, és azoknak is, akik nem szoktak játékra költeni, hiszen két rugót néha még ők is kiadhatnak nyugodt szívvel egy-egy eredeti és tápos kiadványért.

mcmacko

Gamer cikk

Race Driver: GRID (Codemasters)

A kilencvenes évek végén jelentős minőségi ugrást jelentett az autós játékok piacán a Colin McRae Rally, mely a Codemasters gondozásában jelent meg. Emlékeim szerint az épp nem túl jó passzban lévő brit fejlesztőket ez a cím repítette vissza a legnagyobbak közé. Ekkortájt adták ki a TOCA Touring Car első részét is, mely aztán párhuzamosan haladt a Colin sorozattal. Aztán történt egy generációváltás, a Colin a hármas epizóddal, a Toca a Race Driver szériával indult neki az új kihívásoknak. Ismét egy fél dekádot ugrunk, a kurrens masinákon

már a DIRT hozta el rally fronton a megújulást. Mára a Race Driver trilógia is kicsit megfáradt, tehát logikus volt egy vérátömlesztés. Így a DIRT mintájára született meg a felturbózott Race Driver epizód, a GRID. (Olcsó reklám, de az F1 jogokat 2009-től a Sony után szintén Codemastersék fogják a hátukon vinni. Jó kezekben lesz a franchise.)

Ami a programmal eltöltött ismerkedési periódus során mindenki állát le fogja ütni, az a grafika. A DIRT engine-je hihetetlen jól teljesít, nyoma sincs a legutóbbi Colin epizódban tetten érhető szárazságnak. Ilyen látványvilágot pár éve még CGI videókon is szívesen néztünk, nemhogy valós időben megjelenítve. Az autók kidolgozása, a sérülések, a fantasztikus füst és a visszajátszások mind-mind a helyükön vannak. Egy valami persze zavarni fogja az állandó elégedetlenkedőket, nevezetesen a DIRT-ből is ismerős teljes képernyőt beborító blur szűrő. Ez (bevallom őszintén) kicsit műanyagszerű érzést kölcsönöz a látottaknak, de hát e generációban ezen lepődünk meg a legkevésbé. A gépigény mai szemmel nézve kegyes, rendkívüli módon finomhangolható a grafika, az utóbbi években vásárolt konfigokon szinte biztos, hogy mindenki talál a gépének megfelelő beállítást. Kompromisszumot a felbontások választásánál kell keresni, a többi minőségi csúszka esetében már az alacsony nívó is tetszetős küllemmel fogja megörvendeztetni a gyengébb gépekkel rendelkezőket.

Egy HD4800-as GPU-val pedig mindenki készüljön fel akár 100+FPS-re, maximális beállításokkal az élsimítást is latba véve.

A játékmenetet inkább a kocavezetőknek lőtték be, nem szabad a SimBintől megszokott szimulációt várni. Egyes fórumokon a program irányítását erősen kritizálták, nekem pár éves Gran Turismo és Forza Motorsport tapasztalattal semmi ilyesmi gondom nem volt, habár érezhető, hogy a kezelés bonyolultságát árkádos szinten szerették volna tartani a készítők. A versenymódok kellően változatosak, de nem fogja elnyerni a szoftver a leginnovatívabb autós játék díját. A sima utcai versenyek, driftelések és egy–egy elleni küzdelmek mellett a roncsderbi mutathat némi újat a Destruction Derby idejében még anyatejet

XXXVI./1. szlopáló gamereknek. Ugyanakkor a fejlesztők becsületére legyen mondva, hogy minden módból kihozták a maximumot, a világot bejáró karrier-mód pedig képes volt felülmúlni a várakozásaimat.

Muszáj még megjegyeznem, hogy a játék duzzad a (számomra szimpatikus) dinamizmustól. Már maguk a versenyek sem piskóták, hiszen a pályákon a gépi ellenfelek között is valódi küzdelem folyik, a gépek pedig törnek, pörögnek, ripityára hullanak. A sérülések kidolgozása tisztes.

Autóinkat teljesen leharcolhatjuk a küzdelmek során, a fizikai modellezés ilyen téren kiváló, a visszajátszások pedig elég extrém pozíciókból mutatják be az akcióink finom részleteit és durva baklövéseit.

Apropó baklövések. Egy szerencsétlen kimenetelű kanyarodásból, karambolból visszatekerhetjük az időt, egy új esélyt adva magunknak a győzelemhez. Ez a trükk jelentősen megkönnyítheti a játékmenetet. A profik tudják, hogy egy sok körös verseny utolsó kanyarjában milyen bosszantó tud lenni egy századmásodpercnyi kihagyás. Na ilyenek miatt itt nem kell majd falhoz vágnunk a billentyűzetet. A stílust eleddig nem favorizáló játékosokat pedig lehetséges, hogy pont ez a könnyítés fogja bevonni. Én örülök, hogy a Codemasters nem Dizzy Kartba verte a humán erőforrásait annak idején, hanem két olyan sorozatot rakott le az asztalra, melyek minőségükben igencsak megállják a helyüket az összes vetélytárssal szemben. A GRID a napjainkban kapható egyik legjobb árkád versenyjáték, efelől nincs kétségem. Ez nem higgadt-jazzes Gran Turismo, ez nem színes-szagos tucc-tucc Forza, nem gizda hip-hop NFS. A GRID a versenyjátékok rocksztárja, egy pörgős négykerekű rakenroll őrület.

mcmacko

19

Gamer cikk

Stranglehold (Tiger Hill/Midway) John Woo neve kis hazánkban egyet jelent a VHS-korszakból jól ismert kopottas kópiájú, hongkongi akciófilmekkel, a mesteri rendezésű, de néha patetikusba hajló pisztolypárbajokkal. Az úr tehetségénél fogva a kilencvenes években szép karriert futott be Hollywoodban is. Amikor róla és a stílusáról beszélünk, egy sajátságos látványvilágot kell elképzelnünk; itt a homok-

ból feldekázott, majd pergőmozdulattal le­ve­gőben elkapott duplapisztolyok látványa mindennapos. Azon sem kell meglepődnünk, ha a helyi maffia krémje repkedő galambok közt menekül a bosszúszomjas „lone cop” főhős golyózápora elől. Az egészet még meg kell fejelni néhány párbajos jelenettel, hihetetlen akrobatikával, és akkor közel járunk a Woo-féle látványorgiához.

Na valami ilyesmit kell a Strangleholdban is elképzelni. A mester egyik legsikeresebb független filmje (Hard Boiled) folytatásának is tekinthető a játék, hiszen a sztori

a film történései után játszódik pár évvel.

A Chow Yun-Fat főszereplésével készült mozi előismerete azonban nem feltétel a játék értelmezéséhez és maradandó élvezetéhez. A főszerepben ismét a hongkongi sztár brillíroz, aki arcát és hangját adta a játékhoz. A Tiger Hill fejlesztőbrigád grafikusai remekül adták vissza az arcvonásait, az eredeti szinkron pedig teljesen autentikus, köszönhetően Chownak és a többi nívós színésznek. Apropó szinkron. A PC változat már jó ideje kinn van a piacon, itthon azonban most jelent meg dupla DVD-n a magyarított változat (a csomag tartalmához képest lepkepuki négyrugós áron). A szinkron hűen követi a VHS-idők hangulatát; az átvezetők alatt igazi hamisítatlan hangalámondást hallhatunk Láng Balázs szinkronszínész előadásában! (Kész ez az ötlet, kíváncsi lennék kinek pattant ki a fejéből.) A játék zenéje mellesleg kellemesen keleties, a menüben hallható főcímdal pedig a System of a Down agy Serj Tankian (!) nevéhez fűződik.

A játékmenet a John Woo-féle akrobatikus shoot n’ roll hagyományait követi, nyakon öntve némi Max Payne-es ugrálással és Bullet Time effektekkel. Ami a fegyveres harc igazi újítását jelenti, az a kombórendszer. Szinte minden tereptárgyat össze lehet kombinálni a lövöldözéssel, legyen szó mozgó asztalról, függő csillárról, kaszinóautomatáról, meggyengült cölöpökről a dokkoknál… Ráadásul minden elcsípett ellenfél növeli a kombó szorzóját.

A pusztítás hevében nő a Tequila-Bomba szintünk, így kellő tápolással egyre durvább spéci mozdulatokat tudunk előhozni, melyek közül a legerősebb az adott szobában mindenkit leterítő golyózápor. Hogy ilyenkor egy puccos kaszinó dísztermében miért röpködnek galambok, arról már John Woot kell megkérdezni, elvégre az ő bullet-balett előadására váltottunk jegyet.

(A mester egyébként cameóként is feltűnik a játékban.) A Tequila-Bomba szintet a

kombózáson túl, a filmből is ismert origamidarvakkal lehet kondícionálni.

A grafika kegyetlen jó, az Unreal Warfare motor mindent kihoz a designerek ötleteiből, a Havok csomag pedig a pusztítást teszi hitelessé; szinte minden tereptárgy ripityára lőhető, megmászható, mozdítható. Ez eddig nem látott interaktivitást ad a harcnak. A szkeptikusok számára szokás ilyenkor azt a múzeumi pályaszakaszt megmutatni, ahol egy teljes T-Rex csontvázat lovagolhatunk meg, pusztán azért, hogy utána passzióból csontonként lőjük szét a leletet. Ilyen és ehhez hasonló részletekben búvik meg a játék igazi frissessége. Minden pályán másképpen lehet kihasználni a tereptárgyakat, és egy-egy arénaharcot ezerféleképp végig lehet küzdeni, köszönhetően a helyszínekben rejlő lehetőségeket kiaknázó pályadizájnnak. Persze unalmasabb szakaszok előfordulnak, de az esetek nagy részében folyamatos a pörgés, a pihentető átvezetők szerepe pedig az újabb pörgős félórák felvezetése. Nagyon intenzív a hatás, gyakran mi is fogcsikorgatva küzdünk Tequila felügyelővel a csatatéren…

Egy jó játék pedig erről ismerszik meg.

Az élmény tehát maradandó, a sztori sablonos, de hozza a tipikus Woos hangulatot, a pályák változatosak, és tele vannak apró poénokkal, a játék hossza pedig a mostanában bevált nyolcJ órás szintet lövi be. A kiadvány igényes, a fordítás jó, a doboz ékes dísze lehet bárki PC-játék gyűjteményének. Szóval aki a Max Payne-t kedvelte annak idején, esetleg komálja a keleti revansmozik hangulatát, az bátran próbálkozzon a két lemezen terpeszkedő shooterrel.

(Időközben sikerült beszereznem a Hard Boiled c. mozit is, így igény szerint leszervezhetünk egy Impi-vetítést valahol a koliban. Ha valakit érdekel a téma, akkor írjatok a központi email címünkre, vagy az mcmacko@impulzus.com-ra! A film magyar címe: Fegyverek istene.)

mcmacko

20

A Gamer rovatot a

támogatta.

XXXVI./1.

Tökös gólya beszámol...

Ismét megrendezésre került a BME-VIK gólyatábora, mely fergeteges élményt nyújtott az odalátogatóknak. A helyszín ezúttal is a vizek városa, azaz Tata volt. Közvetlenül egy tó partján kerültünk elszállásolásra, ezzel már meg is teremtve a hangulatot.

Megérkezés Hétfő reggel az ország számos pontjáról indultunk útnak, majd a budapesti pályaudvarokon egyre jobban összeverődött a banda. A civilek az állukat a földről szedték fel, mikor meglátták a párszáz spártainak öltözött gólyát. A vonaton nagy érdeklődéssel vártuk, hogy mi vár ránk az állomáson. Amikor megérkeztünk, rádöbbentünk, hogy nem kellett volna elkapkodni az érkezést. A fogadtatás teljesen militáris volt, ismét feleleveníthettük ovis élményeinket a kettes sorral kapcsolatban, ugyanis ebben az alakzatban kellett vonulnunk egész nap mindenhova.

A szikrázó napsütés ellenére nagy lelkesedéssel zengtük a „süss fel nap” kezdetű nótát. Kisebb csoportokban vezényeltek minket a tábor felé, ám útközben számos helyen dalra fakadtunk, és ismerkedős játékokat játszottunk. Útközben több hagyományos villanykaros nótát megtanultunk. A táborba érkezéskor egy hatalmas „VÁM-ZOLL” felirat és gumikesztyűs seniorok fogadtak bennünket. Az összes élelmünknek nyoma veszett az átvizsgálás közben, amikről később kiderült, a seniorok nagy lelkesedéssel fogyasztották el. A továbbiakban is rengeteg szórakoztató játékot játszottunk, melyekhez többnyire nóta is tartozott. Estére teljesen elfáradtunk és kiszáradtunk.

Első este A fárasztó nap után már alig vártuk a beígért esti gyrost, ám helyette egy tányér zöld krumplifőzelék fogadott bennünket, mely mennyiségét tekintve szintén igazodott az ovis emlékekhez. Kinézete ellenére finomnak bizonyult.

A nap folyamán öt színre soroltak minket, amik a csapatokat is képezték az esti vetélkedőn. Ezek a színek a későbbiekben is fontos szerepet játszottak, mert egész tábor folyamán ez tartott össze bennünket, valamint a kollégiumban is ez alapján helyeztek el minket. A vetélkedő után mindenki fáradtan várta a fürdés idejét, hogy végre lezuhanyozhasson nyugodtan. Ez nem igazán sikerült, mivel a fürdési időnk igencsak le volt korlátozva 2,5 percre, és ha nem végeztünk időre, síppal-dobbal hajtottak ki minket a zuhany alól. Hullaként dőltünk be az ágyba.

Második nap A második napon megtapasztalhattuk milyen is az, amikor az ember egy jó és igazi pörgős zenére ébred. Szokásos reggeli teendőink után először igencsak átmozgattak minket egy nagyon jó tánctanulás keretében, ami később a táborban még fontos-

nak bizonyult. Majd egy igen hasznos előadásban volt részünk, ahol nagyon sok információval gazdagodhattunk az egyetemmel kapcsolatban. Ami igen pozitív volt az egész tábor ideje alatt, hogy a nagy előadások után mindig kisebb csoportokra bontva megbeszélhettük az esetlegesen felmerült kérdéseket.

A délután folyamán Ervin előadását hallgathattuk meg, és néhol ijedhettünk is meg akár, főleg mikor ünnepélyes keretek között kivégzett egy széket. A nap fénypontja, illetve mondhatni, hogy az est fénypontja az éjszakai túra volt a gyönyörűséges tatai tó körül. Itt különböző vicces és ötletes feladatokon keresztül igyekeztek felsőbbéves tanítóink egy csapatot formálni a sok kis megszeppent gólyából. Ez a túra egy igen jó pontja volt ennek a folyamatnak, ha másban nem is, de a közös fáradtság a túra végére igencsak összehozta az embereket. Szerencsére lefekvés előtt egy jó adag zsíros kenyér várt minket a szálláson, jóllakva és a mámorító hagymaszag segítségével pedig igencsak hamar elszenderedtünk.

Harmadik nap Ránk virradt egy újabb hajnal, bár inkább délelőtt, az előző késő esti fekvés után kaptunk egy kis pihenőt, így az ébresztő nem olyan korán szólt, mint eddig. Ez a nap is mozgalmasnak ígérkezett, az ízletes és tartalmas reggeli elfogyasztása után újabb vetélkedők vártak ránk. Ezidő alatt pár szerencsésebb gólya a nagy nevelőtanárokkal is megismerkedhetett, és mindenki csak dicsérő szavakkal beszélt róluk, már első látásra is úgy tűnt igencsak szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Az ebéd belapátolását követően pedig sorakoztattak, pontosabban ültettek minket a rét kellős közepére, és sor került gólya életünk első ZH-jára. Egy apró falat az egyetemi létből, fincsi volt. Majd, ki hitte volna, de újabb erőpróbára került sor a csapatok között, de ez főleg a fizikai képességeket helyezte előtérbe. Futás, emelés, dobás, kötélhúzás: volt minden, amit egy igazi spártainak tudnia kell. Ekkor már kezdtünk megbarátkozni a gondolattal, hogy ez a tábor igenis eltér attól, amit más táborokról hallottunk, de ami a legjobb volt ebben, így is eszméletlen jó volt minden napja. Estére a teljes gólyabagázst a „Csillagba” terelték, nem is sejtve mi várt ott ránk. Mire észbe kaphattunk volna, már a teljes Lovagrend állt a szemünk előtt teljes harci díszben. Ekkor még nem sejthettük, de egy világméretű átverés részesei voltunk. Ennek részleteit sajnos nem áll módomban megosztani a kedves olvasóval, ugyanis a lista olyan hosszú lenne, hogy holnapra sem végeznék a felsorolással. Amit tudni kell, hogy a tábor hangulata egycsapásra megváltozott, eltűnt a magázódás a levegőből, és hirtelen csak annyit lehetett látni, hogy a színek, az emberek, és természetesen az alkoholok is keverednek.

Ami ezután következett arról már nincs mit mesélni igazából, az elkövetkező időben mindenki akkor ment, oda ment, és azt csinált, amit akart. Új kapcsolatokra tettünk szert, az egész tábor erről szólt. Tökéletesen lett megtervezve, mert a sok feladat teljesen összekovácsolt minket, és az utolsó napokban már nem egy rakás idegen mászkált a táborban, hanem egy rakás jó barát, ami szerintem egy ekkora közösség esetén eszméletlen jó. Örülök, hogy ott lehettem, és hogy megélhettem ezt az élményt, remélem az utánam következők is mind így fogják élvezni.

Sztruhár Norbert, Vadász István, Zsebők Zoltán (A fényképet a SPOT készítette.)

21

22

Imperátor

Gyűjtögetős kártyajáték

Róma. Egy kis városként indult, végül a világ egyik legnagyobb birodalmává vált. Kiterjedését talán Nagy Sándor birodalma múlja csak felül, viszont a Római Birodalom tovább maradt egységes Nagy Sándorénál. Róma történelmében megannyi csata, ármány, politika, hatalomvágy szerepel, ami lehetett döntő, vagy éppen elhanyagolható, nevetséges, illetve komoly.

Most mi is harcba szállhatunk Róma birtoklásáért, és akár újra átélhetjük a döntő pillanatokat, hogy a végén mi kerüljünk ki győztesen! Na jó, de miről is van szó? A Római Birodalom híres személyei, eseményei és csatái most kártyalapokként elevenednek meg kezünkben.

Ha azt mondom, hogy gyűjtögetős kártyajátékok, a legtöbb embernek a HKK, vagy a Magic of the Gathering jut az eszébe. Valóban, hisz mind a kettő első volt valamiben: a Magic a legelső gyűjtögetős kártyajáték volt, a HKK pedig Magyarországon volt úttörő. Mind a kettő sok kiegészítőt megélt, de mindig jelentek meg mellettük újabbak. A pókerrel és más kártyajátékokkal ellentétben ezeknél Te magad állítod össze a paklidat az otthon levő gyűjteményedből, amivel aztán megpróbálod leverni az ellenfelet.

Az Imperátorra nem olyan régen bukkantam. Azt gondoltam, „Á, megint csak egy újabb kártyajáték…” azonban megfogott benne valami… méghozzá a rómais téma. Gondoltam adok neki egy esélyt, elolvastam a szabálykönyvet az interneten és lementem a legközelebbi versenyre. Nem bántam meg.

Itt számodra nem terem babér A játékos itt egy befolyásos római család egyik tagját személyesíti meg. A célja, hogy vagy mennél dicsőségesebb legyen, vagy lerombolja ellenfele hírnevét. Ehhez az összes politikai befolyását össze kell szednie no meg persze pénzét , hogy az így megszerzett seregek, tartományok, személyek segítsék őt céljai elérésében.

A játékban a dicsőséget a babérkoszorúk száma jelenti: minden játékos 10-zel kezd, és akkor nyer, ha eléri a 30-at, illetve ha gonosznak áll, akkor az ellenfél összes babérkoszorújának elvétele esetén. Az

XXXVI./1. egyes kártyalapok egy-egy ókori dolgot testesítenek meg, amiket kellő tárgyalókészség illetve pénz segítségével lehet megszerezni, vagyis ki lehet játszani. Szerencsére a játékban nem ilyen bonyolult kijátszani egy lapot: elegendő az úgynevezett befolyáspontokat gyűjtögetni. Az elnevezés szerintem igen találó, mivel sejteti, hogy nem csak a pénz áll a dolgoknak a hátterében. A befolyáspontok maguktól termelődnek, minden játékos minden köre elején kap három befolyáspontot, amit tetszőlegesen elkölthet. Babérkoszorút viszont csak a kártyalapok képesek termelni.

A játék kitalálói nagyon okosan korlátozzák a szerencse jelentőségét, ugyanis lapot az ellenfelek köre elején is húzni kell. A paklik így sokkal jobban pörögnek, és egy pillanatra sem érződik úgy, hogy két játékos körökön keresztül csak farkasszemet néz egymással és várja, mikor húzza fel a csodalapot, amivel megfordíthatja a meccset.

A játékban a hatalom birtokolása érdekében elkerülhetetlen a harcba bocsátkozás. Róma történelme tele van nagy és véres csatákkal.

Az is lehet, hogy a következő meccsen egy nevezetes csatatéren kell bevetni a katonákat, vagy éppen Rómát kell légiókkal elfoglalni. A harcokat a parancsnok nélküli hadseregek és híres történelmi személyek által vezényelt hadak vívják egymást közt.

Az egységek nagyon jól vis�szaadják a történelmi korhűséget: a lovasokat hamar be lehet vetni a csatatéren, és gyorsan le is rohanják az ellenfelet, viszont egyedül nem tudnak megbirkózni egy falanxban harcoló sereggel. Azok az egységek pedig, akik dárdákkal, íjakkal, és egyéb lőfegyverekkel harcolnak, képesek a biztos fedezék mögé rejtőzött egységeknek is ártani.

Személyeink általában nemcsak ostoba katonák, akik a seregük irányításá-

hoz értenek, hanem elküldhetjük őket valamelyik tartományunk kormányzására is, hogy annak népe tudja, hol van a helye, és ne lázadjon fel ellenünk. Ezen kívül általában különféle ravasz dolgokat is tudnak tenni, ami közelebb visz a győzelemhez.

Minőség-ellenőrzés: Engedjenek be!

A kártyák minőségével kapcsolatban sokaktól hallottam, hogy a lapok nagyon vékonyak, és félnek, hogy könnyen elszakadhatnak. Bevallom őszintén, én még egyetlenegy tépett, vagy gyűrött Imperátor lapot sem láttam… Szerintem sokkal strapabíróbb, mint amilyennek első ránézésre látszik. A lapok mérete is kisebb a megszokottnál: azon szoktam kapni a fejemet, hogy a mappámból a gravitáció törvényének engedelmeskedve simán kicsúsznak a kártyalapok. Viszont ebből a hátrányából fakad az előnye: egyszerűen bele lehet rakni a kártyavédő fóliákba, így nem esik bántódásuk (emlékszem, hogy a HKK lapokat szabályosan bele kellett erőltetni a bugyikba nem kis sérülést okozva ezzel).

A kártyák illusztrációiról megoszlik a véleményem.

Egyik-másik lapon gyönyörű részletességgel vannak kidolgozva a történelmi személyiségek illetve események, viszont van olyan, ami teljesen objektíven illusztrálja az adott tényt, mintha történelemkönyvet vagy térképet lapozgatnánk (és ez utóbbi nemcsak tartomány lapoknál látható, amikért kár). A legtöbb kép viszont rajzfilmszerűen tárja elénk az eseményeket, ami egyszerűsége ellenére szerintem nagyszerű!

A csomagokat illetően tetszett, hogy az Alapkiadást nem kellett külön a fóliából kihámoznunk, így nem szenvedett kárt a doboz. A kiegészítőnél viszont megjelent a fránya fólia, és néha órákat kellett szenvedni a csomag tartalmáért. Igazán megcsinálhatnák már a túrórudi papírjához hasonlóra: megrántok egy kis vackot, és máris elém tárul a lényeg.

A játék ugyan elég friss, de augusztusban megjelent az első kiegészítője, ami bíztató jel, mert azt jelenti, hogy folyamatos fejlesztés alatt van.

A legmeglepőbb az, hogy már az alapkiadás lapjaiból rengeteg pakli koncepciót lehetett készíteni. Hagyományos versenyen nem láttam két hasonszőrű paklit! A kiegészítő

23

XXXVI./1. lapjaival csak bővült a kör. A lapokra általában jellemző az, hogy önmagukban nem sokra mennek, viszont sok más lappal együtt bevetve nagyon erős kombót alkotnak. A lapok általában rendelkeznek még egy picike hátránnyal is, ami még tovább korlátozza erősségüket. Összességében nagyon precízen kidolgozottak.

A társaság barátságos és segítőkész, bár hallottam már konfliktusokról, de csak a félévzáró bajnokság kapcsán. A versenyeken elég jó a díjazás, és hivatalos kiadói versenyeken még egyéb meglepetésekkel is kedveskednek a rendezők.

Gondolom megfordult már a fejetekben, hogy jó-jó, de mennyi pénz is kell, hogy az ember elkezdje a játékot, és men�nyivel van előnyben, aki több pénzt fektet a játékba? Első versenyemen egyetlenegy lapom sem volt, kölcsön paklit kellett kérnem a többiektől. A verseny hagyományos formátumú volt, ami azt jelenti, hogy bármit lehet használni. A csomagomban ös�-

szesen három darab ritkát találtam. Ajándék paklinak ne nézze az ember a fogát, örültem, hogy játszhattam. Mégis sikerült díjazható helyezést elérnem! A másik előnye más kártyajátékokkal szemben, hogy rendeznek olyan versenyeket is, amin ritka lapokat nem lehet használni, így azoknak is van esélye, akiknek a mappája nem roskadozik a ritkáktól.

A játék készítői elég gyakran tartanak különböző akciókat. Ezek közé tartozik, hogy hivatalos versenyen megjelenő új játékosokat két-két Alapcsomaggal ajándékozzák meg.

Azt hiszem mindent leírtam a játékkal kapcsolatban. A pontos szabályait, a lapokat, és még több információt a http://www.impero.hu weboldalon találhattok. Én megyek összehívni a légióimat: le kéne verni a gall fölkelést, ami Numídiában tombol, de a csata helyszínét mindenképpen Cannae-nál fogom megválasztani…

Radeon

Könyvajnározó, avagy Janikovszky Éva: A HÉT BŐR Az úgy volt, hogy én Janikovszkyt előbb olvastam, mint a kötelező olvasmányokat, és már akkor is imádtam, de amikor gimi elején (ami nálam hetedikben kezdődött) kezembe akadt A HÉT BŐR, halálosan beleszerettem, és a mai napig ez látszik a legtartósabb párkapcsolatomnak.

Ha valaki olvasott már Janikovszky könyvet – természetesen Réber László rajzaival – az tudja, hogy zseniális. Az írónő valami elképesztő módon éli bele magát annak a korosztálynak a lelkivilágába, akiről éppen ír. Legyen az óvodás, kisiskolás, vagy vállalkozó hetedikes. Mégis, ezeknek a könyveknek nemcsak abban rejlik a varázsuk, hogy minden mondatuk hitelesen hangzik egy kissrác szájából és tényleg úgy mutatják be a világot, ahogy abban a korban láttuk és értettük azt, hanem abban is, hogy mikor olvasom, tényleg az a kissrác vagyok, és magától értetődő, hogy

a világ márpedig olyan arcpirítóan egyszerű és kézenfekvő összefüggésekből áll.

De térjünk vissza A HÉT BŐRhöz. A ‘80-as évek lakótelepesítései és az úttörő-, illetve kisdobosélet többeteknek elképzelhetetlen távolinak tűnhet, hiszen nem is éltetek még akkor.

De biztos vagyok benne, hogy akad még néhány magamfajta őskövület a karon, illetve a doktorandusz és tanársegéd réteg, akiknek ezek a dolgok még életközeli élményszámba mennek. De ha máshonnan nem, egy-két korabeli ifjúsági filmből mindenki szerezhet infókat, mit is takarnak az örs, raj és patronálás kifejezések. Szóval minden ideológiai hangulatfestés nélkül próbáljunk meg közelíteni a könyvhöz, már csak azért is, mert az akkori rendszer lenyomatának ez a gyerekszájjal való bemutatása nem is tűnik annyira korszerűtlennek, csak a nevek változtak.

A HÉT BŐR története egy hetedikes raj kalandjait és élményeit mutatja be az

elcsúszott iskolatatarozástól, és egy bajos szeptembertől kezdve. Hogy miről szól?

Mindenről, ami fontos, ünnepségekről és bulikról, játékokról és komoly tervekről, kicsikről és idősekről, fiúkról és lányokról. És mindezt olyan bájos egyszerűséggel mondja el, hogy az embernek kedve támad visszamenni hetedikbe. Sőt, tulajdonképpen visszamegy, és a rajjal együtt járja végig a hetediket.

Mindenkinek ajánlom, aki még nem felejtette el, hogy milyen jó volt minden álmunkban hinni és belevágni, hogy majdcsak sikerül. Mindenkinek ajánlom, aki már elfelejtette, hogy mi volt a szép abban, hogy kevesebb lehetőségünk volt, még akkor is, ha a felelősség is kisebb volt a vállunkon. Mindenkinek ajánlom, aki még nem olvasta, és azoknak is, akik már igen, de még kicsik voltak. Higgyétek el, felnőtt fejjel is pihentető és bámulatos.

De elsősorban azoknak ajánlom, akik néha úgy érzik, hogy kissé túl komolyan vesszük az életet, és jó lenne valahogy élhetőbb világban tölteni a napokat. Mert azok mellett a kérdések mellett, hogy miből fogunk megélni, és mi lesz, ha ez nem jön be, vagy azt elutasítják és meghúznak és satöbbi, néha nem árt, ha olyan kérdéseket is megengedünk magunknak, hogy mit ír a mi legkedvesebb írónk, vagy hogy milyen színű a Móni haja.

De Janikovszkyt nem lehet ajánlani.

Olvassátok el, aztán legyen róla saját véleményetek! Jó szórakozást!

BaGe

25

A 2.logifolytatáskai áramkörök lázadása t=0-3 időpillanat. Egy hirtelenszőke leányzó arra vár, hogy Totya gépe fényképes bizonyítékot szerezzen szőkesége valódiságát illetően. A lány neve egyelőre nem ismert adat. A V1-es Nagytanács éppen az imént, Inter Feritől hallottakon töpreng, és egy esetleges logikai válság kezelésére dolgoz ki tervet. N. R. Géza már alig várja, hogy végre szerepet kapjon a történetben. Deci Béla végre megtalálja a Mikroproces�szor alkalmazási segédletét az asztal alatt. Aszink Robi eltöpreng, hogy vajon mi volt annak a nagyalakú könyvnek a címe, amit Digit 2-nél használtak. Szombi elhatározza, hogy mostmár igazán megcsinálja a jegyzetet a Műholdas műsorszóráshoz. Auto Matyika Fourier-sörbe fejti bánatát. És az I épület negyedik emeletén felmerül egy kósza gondolat.

A nevem Feri. Inter Feri. Kapcsolatom a Csoporttal egy novemberi reggelen kezdődött, de most még csak október van, és épp minden rosszra fordult. A birodalmiak egy új, az elsőnél is nagyobb fegyver építésébe kezdtek és a maroknyi ellenálló csak egy endormelléki kis holdon talált menedéket. A függőhíd az utolsó pillanatban szakadt le, és már hallottuk a vad törzsi kiáltásokat a hátunk mögött. Ráadásul a táskámból előkerült egy darab kriptonit, amitől szupermanus elájult, a nukleáris tél és az új jégkorszak együtt köszöntött be, és mindennek én voltam az oka egyes-egyedül. Rendben, lehet, hogy kissé eltúlzom, de akkor is. A lázadó logikai áramkörök újabb fejlődési szakaszba léptek, és az I negyedik emeletén Pannit, kint a mezőn pedig Nyá Katit ragadta magával a változás szele.

De azt hiszem, tartozom némi magyarázattal, hogy mit is kerestünk Pannival a negyediken. Az úgy volt, hogy mikor a lányok nekiálltak trécselni a múltamról, én inkább vetettem egy pillantást Panni rajzaira. Panni ugye osztálytársam volt gimiben, és egy évvel és két hónappal jobban ismert a kelleténél. Aminek megvolt az az előnye, hogy én is jobban ismertem őt. Tudtam tehát, hogy ő nem szokott csak úgy a levegőbe rajzolni, és nem egyszer összetűzésbe került már elsőévben az oktatóival, mikor valaminek nem látta értelmét. Ezért is tűnt fel, hogy míg a többi építész töprengő kifejezésbe görcsölt arccal radírozgatja és csiszolgatja a rajzát, addig Panni táblája mellett 10-15 kész rajz hever a földön, amik sokkal inkább emlékeztettek egy képregényre, mint látványtervre.

– Igaz is – tette a vállamra az állát, ezzel egész sor nosztalgikus emléket ébresztve fel szendergéséből –, akartam kérdezni, hogy mi értelme van egy sereg áramkör sétáltatásának a folyosón?

– Édes vagy – jöttek elő a régi reflexek, és nem is tűnt fel, hogy a kezén nyugtatom a sajátom –, de azokat nem sétáltatják, hanem fellázadtak, és most próbáljuk visszaszorítani őket.

Tulajdonképpen olyan egyszerűnek tűnt így néhány szóban elmondva, hogy nem is értettem, minek izgultunk annyit. Kitörtek, visszaszorítjuk őket és kész. Sokkal értelmesebb dolgokkal is tölthetnénk az időnket. Például megmutathatnám Panninak a

26

mélygarázst, meg a föld alatti folyosókat. De várjunk csak, mintha valamit mondana. A francba, már megint nem figyeltem a valós időre. Nem maradt más, szolidan rá kellett vezetnem, hogy megismételje a mondatot.

– Hogy mi van? – kérdeztem lelkes érdeklődéssel a hangomban.

– Mondom ott fent – és a negyedik felé mutatott – van valaki, és az irányítja ezt az egészet.

Ez ütött. Marikával döbbenten néztünk egymásra, aztán a rajzokra, és azok mintha megelevenedtek volna, valóban emberi mintát mutattak. Egyszer talán egy humanoid árnyékot is elkaptam a szememmel, de a viselkedés, az irányváltások mind-mind emberiek voltak. És ekkor megláttam valami mást is. A logikai áramkörök új struktúrákba rendeződtek, és olyasmit hoztak létre, amit a legrémesebb álmaimban sem gondoltam. A bizonytalansági tényező manifesztálódott az arcomon, és mikor újból Marikára pillantottam, ő csak annyit mondott.

- Ezt meg kell néznünk közelebbről is.

Hát ezért mentünk a negyedikre. És mit nyertünk? Bizonyosságot, hogy a dolgok a legrosszabb úton haladnak. Ráadásul a változással nemcsak Panni sodródott el, hanem egy sereg reménysugár is, ugyanis a TALÁN és NEMISTUDOM kapukból emotív kapcsolások jöttek létre, és a folyosót özönvízszerűen töltötték meg a fékevesztett röhögések, a tomboló hisztik, és az acsarkodó áramkörök. Egy hátsó sarokban összeállt pár megértő regiszter is, de ezeket közmegegyezéssel kidobták az ablakon, és ők ezt nagyfokú megértéssel fogadták, a föld pedig őket fogadta nagyfokú dinamikus ráhatással. Marika nadrágszárán még csimpaszkodott egy félelem kapcsolás, és a lány sírógörccsel küszködve ölelt át, hogy védjem meg, de én egyszerűen rövidre zártam az áramkört és az önmagától való öngerjesztő félelemtől kisült.

Ezután végre tényleg tárcsázhattam, és N. R. Géza fel is vette a telefont.

N. R. Géza a négyesfogatunk negyedik tagja, de ő nem vette fel a szigorlatot, mert úgy gondolta, hogy majd az alapképzés végén együtt leteszi a hármat, és csak egyszer kell lestrapálnia az agyát. Ennélfogva tehát az, hogy kilenc körül ért be az egyetemre, nem a szigorlat kezdési időpontjának, hanem a másodéves rutinnak tudható be.

Ha úgy vesszük, Géza még egy korábbi körnek is a tagja, hiszen már középsuli idején együtt evezett Krissel, aki pedig nekem volt oszt társam. És Panninak.

De a mi kettőnk ismeretsége tulajdonképpen az alapja volt a Bélával és Robival kiegészült Bandának. Jut eszembe, Robit is túl régen hagytuk magára.

***

Az IB 413-as labort mindenki szerette. Egy nyugalmas, jó fekvésű, kényelmes kis béke szigete volt a rohanó világban, egy hely, ahová kikapcsolódni járt az ember, ahol andalogva sétálhatott bárki kéz a kézben kedvesével, és nézhette, hogy bújik el a lemenő Nap a Kelenföldi Erőmű mögött.

Aztán az Egyetem használatba vette.

A V1-es Nagytanács reakciója tehát nem volt meglepő, mert igaz, hogy a logikai válság kitörésére számítottak, de hogy mindennek ez a labor volt a forrása, még az ő idegeiket is felborzolta.

– Hát, kérem szépen, a helyzet – köhintett mindannyiuk nevében Team Kapitány.

Aztán folytatta a mondatot ugyancsak mindannyiuk nevében – súlyosabb, mint vártuk. Úgy gondolom, itt az ideje, ha megengedik, hogy így fogalmazzak, beavatni a Pincét a fejleményekbe.

– Elnézést kérek – szólalt meg ekkor Robi, aki egy sebtében megírt 4,5 pontos villanytan beugróval ebben a pillanatban nyerte vissza a hangját Barbár hadnagytól – de Feri, akarom mondani Inter Ferenc utalt a V2 technikai támogatására, őket is értesítenem kell.

– Nem értem, mi a probléma kedves kolléga – válaszolt halkan E. McOmp profes�szor. – Hiszen éppen hozzájuk indulunk – és a kis csapat az őszes oktató vezetésével az ajtó felé indult.

Robi látta az üvegajtó másik oldalán az ötödik emeleti folyosót, a kilincs lenyomása után mégis egészen váratlan látvány fogadta. Egy tanári szobában találta magát a V2 hetediken. A szoba közepén egy kör alakú asztal, az ablaknál egy parabola antenna és egy tévé sakkozott a spektográf tetején. Mikor meglátták a belépőt, az antenna füttyentett, és az üvegablakokkal leválasztott másik helységből kilépett a parabola antennák ismerője, a műholdak pszichiátere, a spektroszkóp dús hajú mestere: Szombi kapitány.

***

XXXVI./1.

– Mi csak Csatatérnek nevezzük – mutatott körbe Deci Béla az I előtti mezőn, amely már megérett a csatatér elnevezésre.

– Fantáziadús elnevezés – értett egyet Auto Matyika, aki ezekben a percekben futott be robogójával és épp a térdvédőket csatolta le öltönynadrágja fölül. A változás hulláma súlyos veszteségeket okozott a digit szigósok sorában, Nyá Kati eltűnt, két negyedéves, akiknek már csak a szigorlat kellett a szakirányhoz kétségbe esett, és még nem tudták őket kihúzni belőle. Egy elsőéves infós lányt megcsapott a harc szele, és azóta csak egyesekben és nullákban beszélt. Regisz Terkának pedig felrobbant egy hazárd-gránát a kezében és a karórája azóta skandináv népdalokat fütyült. A csapzott sereg visszatért a fedezékbe, ahonnan nem is olyan régen rohant ki, mint Zrínyi az új kapura, és kezdett kétségbe esni. Béla tehát érezte, hogy itt a bíztatás ideje, csak nem tudta mit mondjon. Egy emlékfoszlány azt suttogta a fejében, hogy mindegy mit mond, de legyen benne buli, pia és nő, és akkor biztos odafigyelnek. Csak az bos�szantotta, hogy az emlékfoszlánynak gyanúsan olyan volt a hangja, mint a marketing oktatónak menedzsmenten. Így hát felállt a fedezéknek használt kocsira. Ez volt az első hiba, ugyanis az éppen visszatérő tulaj lendületből lökte vissza a földre és elszáguldott. Aztán felállt egy betonelemre és belekezdett. Ez volt a második hiba.

– Fiúk! És Lányok! Mármint akik megmaradtunk... és még értik amit mondok... szóval barátaim, digit szigósok és a többiek. Öcsi, te mit keresel itt?

– Hallottam, hogy BULI van! – mondta Öcsi, aki valójában nem Béla öccse volt, csak két méter harmincas magasságáról jött a becenév. Csakhogy mindenki tudta, hogy Öcsi nem jön be 11 előtt, csak ha laborja van. És ma nem volt. De mindegy. A lényeg, hogy a BULI már szerepelt, és általános derültséget teremtett az intermezzo. Béla folytatta.

– Szóval elsőSÖRben – kettő – mindenkinek köszönöm a helytállást. Igazán klassz csapat vagytok, és büszke vagyok rá, hogy veletek harcolhatok. – Egy-két mosoly, de a fele már ásítozik. – Mindazonáltal most nem kezdhetünk csüggedni! – Néma csend. – Térjetek magatokhoz, nem látjátok, mire megy ki az egész? Először elkanászodnak a logikai áramkörök, azután veszik a bátorságot és elfoglalják a Mi épületünket. – Némi helyeslő morgás. Itt az ideje az adu kijátszásának. – De mindez nem elég nekik. A pofátlanságuk határtalan.

Képesek és elrabolják a Lányainkat, elragadják azt a néhány NŐt – ez is megvolt –, akink van. A 7% nem sok, de éppen ezért még értékesebb, és ezek a nyamvadt kis IC-k tévednek, ha azt hiszik, hogy ezt hagyjuk! Mert nem hagyjuk! Harcolunk az utolsó centi szigszalagunkig, amíg kicsorbul a legvégső törött nyelű csavarhúzónk, amíg van

bőr az ujjainkon, amivel verhetjük a billentyűzetet, addig küzdünk, és visszaszerezzük a Lányainkat, az I épületet, akárhogy is néz ki, és elsősorban a villanyos büszkeségünket!

Harcolunk?!

– Igen! – ordította a fellelkesült tömeg.

Béla csak most vette észre, hogy mindenki csüggött a szavain és Büszkén csatolta fel töltényövét, ami csak úgy duzzadt az élesített funkcionális hazárdoktól. Ketten előkapták laptopjukat és helyi hálózatot létesítve analizálták az újonnan alakult emotív áramkörök helyzetét, hogy meghatározzák a front leggyengébb pontjait, többen szakadt gitárhúrokból dobtak össze íjakat, és pólusokkal teli tegezzel várták, hogy végre statikusan labilissá tehessék az új ellenséget. Egy nadrágszíjból készült bóla is csatasorba állt, de volt, aki csak simán holtpontra pofozta az áramköröket, vagy olyan állapotba, amely nem is szerepelt a saját állapottáblájában.

Bárhogyis, immár Bélával az élen és újult erővel küzdöttek, és már-már kezdték visszaszorítani a fémesen csillogó ellent, amikor az önkéntes hadvezér belsőjében megszólalt egy hang mint egy ösztön. Megérezte az újabb változást, és tudta, hogy még rosszabb idők várnak rá. De ez csak elszántabbá tette őt. Nyá Kati, vagy a totális vereség, gondolta dacosan, majd lesújtott.

***

– Engem keresel? – N. R. Géza majd leült ijedtében. Feri elmondta neki, hogy a V1 aulájában az egyik szobor rejti a titkos lejárót oda, ahol Krisát találja. Akármilyen titokzatoskodó volt is barátja, Géza azért eljött és épp a szobrokat vizsgálgatta, mikor Kris a lépcsőről szólította meg.

– Igen, de ne ijesztgess. Feri küldött. Azt üzeni...

– Tudom. Gyere. – Az alagsor felé indult, majd ahelyett, hogy a géplaborokhoz ment volna, tovább lépcsőzött a rácsig.

- Ide jöttünk? - kérdezte kétkedve és évfolyamtársa szellemi épségében egyre nagyobb kételkedéssel Géza. - Ez a rács mindig zárva van, nem hinném, hogy van hozzá kulcsod.

Krisa azonban csak sokatmondóan elmosolyodott és a bal oldali falban kiszámolt három téglát vízszintesen és kettőt függőlegesen. Az ujjával rajzolt valami titokzatos jelet a levegőbe, ami leginkább egy villámra hasonlított, majd bikából belebokszolt a falba. Erre a jobb oldalon a rács tövében kinyílt egy rejtekajtó, és a fémes akadályt kikerülve mégis bejutottak az alagsorba.

– Király! Eddig lövésem sem volt, mi van idelenn. De már kezd érdekelni. Ám ahogy a sarkon befordult, és Krisa megmutatta neki a titkos részleg főhadiszállását, alig jutott lélegzethez.

***

– Szóval kitört a lázadás? – kiáltott fel lelkesen Szombi kapitány. Majd a kávéfőző

mellett lévő gombra csapott és a szoba úgy foszlott szét, mint valami holografikus kivetítés. Egyszerre ott voltak az alagsorban, mármint a V2 alagsorában. Robi némi csalódást érzett, hiszen itt már jártak az egyik labor során, látták a NYÁK-ok készítésekor a fúrókat, és az egész misztikus technikai támogatás duma, meg a Pince csak erre utalt. Ezzel nem lesznek kinn a vízből. Ő látta, hogy egy egész sereg logikai áramkör tört ki az I-ből, és ki tudja, azóta mennyien vannak. Egyáltalán tart-e még a harc, vagy a barátai...

– Látom nem nyűgözött le a látvány – konstatálta Szombi, Robi pedig azt konstatálta, hogy már megint kiültek az arcára a gondolatai. Szóval némi testmozgásra ösztönözve a lusta gondolatokat, egy „Hát, nem.” jellegű vállrándításra futotta az erejéből.

– Akkor ezt nézd meg! – szólt a kapitány és a fali számzáras kijelzőn beütötte a logikai válság kódját. Először a falak mozdultak meg, aztán a gépek fordultak el vagy csúsztak a falba. Az egész Pince átalakult, és felfedte a titkait: rekurzív hazárdvetők, pólusszórók, átütési-feszítők egész arzenálja, meander szakító és átrendező kézifegyverek, és ezernyi praktikusabbnál-praktikusabb és látványosabbnál fantasztikusabb eszköz, szerszám, berendezés állt rendelkezésre.

Nem is beszélve a védőfelszerelésekről.

– Igen, ez már valami olyasmi, amit vártam – sóhajtott elégedetten Aszink Robi, és végre látott némi esélyt a győzelemre.

– Ez valami? – kérdezte Szombi, és kinyitotta az egyik ajtót, ahonnan gyanúsan hűvös huzat áradt. Robi belépett... illetve kilépett, merthogy az épület tetején találta magát, pont a fényreklám előtt, és némileg megcsapta a magaslati bódulat. Az antennák lelkivilágának tudója ott állt mellette, és a Goldmann térre mutatott. - Ez valami.

A fiú követte a kezét, és elámult a látványtól. A teret betöltötték a masírozó villanykarosok. A Nagyfeszesek szikrákat idéző ruhát viselő kommandója lezser tartással követte Villámszerű professzort, Team kapitány a kis villanyautó platóján állva tartott lelkesítő beszédet ugyancsak az élen járva, E. McOmp professzor és csapata egész köteg távvezetéket cipelt, mint holmi harci övet, a vállukra tekerve, autómatadorok csapata olyan büszkeséggel lovagolt, mintha maga Vajk, avagy István király vezetné őket harcba. A szabadcsapatok sorát elszánt fiatalok zárták elektronikus eszközöket pörgetve technikásan a kezükben és a hátuk mögött. De ami sokkal impozánsabb, avagy dermesztőbb látvány volt, az a több száz fős tömeg, akik sötétkék egyenruhájukban egyszerre mozdultak, egyszerre pisszentek és egyszerre dermedtek mozdulatlanságba, ha éppen az volt a parancs. Feszes ruhájukon fekete öv és egy vakító sárga kitűző volt csupán, és szó nélkül követték a Tábornok asszonyt és Barbár hadnagyot, ők voltak az ErősVillanyosTesSZantosok.

27

Utcanevek nyomában ***

Letettem a telefont és tudtam, hogy nem halogathatom tovább, be kell mennem a laborba, ahogy azt is tudtam, hogy mi vár odabent. Csupán egy dolog maradt tehát kérdéses, hogy meg tudok-e vele birkózni. Marika reszketett. Nem tudom, hogy az októberi hűvöstől, vagy csak a halálfélelemtől, ami bennem is dolgozott, de a biztonság kedvé-

ért átkaroltam és ő hozzám bújt. Ez jól esett.

Nagyon jól. Így nem is gondoltam rá, hogy Béla ezekben a percekben indít újabb rohamot az I épület felszabadítására, hogy Robi éppen felkapaszkodik Team kapitány mellé a villanyautóra és útban van a felmentő sereggel, hogy Géza és Krisa már felkészültek a legrosszabbra és ugyancsak felénk tartanak a mentő ötlettel. Az viszont eszembe jutott,

hogy a hasonló krízisek összehozzák az embereket, és akár meg is csókolhatnám Marikát. És megcsókoltam, ráadásul ezt a rám jellemző alapossággal tettem. A következő pillanatban viszont megint elszabadult a pokol. (folytatása következik)

Barkóczi Gergely

1 A történet első két részét megtalálod az Impulzus XXXV/6. és XXXV/7. számában.

Villamosvasutat, ezeret

A magyar vasút történetében több mérföldkő is akad. Az első vasútvonal, a villamosvasút megjelenése, a diesel-mozdonyok felbukkanása, államosítás, privatizáció, és a napjainkban zajló átalakulások. Bizony, nem mind pozitív eredményt hozó változások ezek. De most mégis válasszunk egy szép emléket, és ha már villamosmérnökök leszünk, akkor legyen ez a vasút-villamosítás története. A villamos vasutak kapcsán Kandó Kálmán személye és munkássága megkerülhetetlen, hiszen az ő nevéhez fűződik az első fázisváltós villamos mozdony megalkotása, nem véletlen, hogy a Budapesti Műszaki Főiskola villamosmérnöki kara is az ő nevét vette fel.

A Kandó mint mozdony, nekem már kiskoromban sokat jelentett. Emlékszem, mikor Óbuda felé jártunk kocsival, mindig lestem ki az ablakon, hogy ha csak egy pillanatra is, de elkaphassam az öreg mozdony egy pillantását. Aztán felnőttem, és nem jártunk már arra, de a mozdonyt és történetét kicsit jobban megismertem, utána olvasgattam és megértettem a történelmi, műszaki-történelmi jelentőségét is.

Ezért is ütött szíven, mikor a múltkoriban a III. kerületen át vezetett az utunk, és látom, hogy a Kandó talapzatán egy Szili (értsd: V43-as) mosolyog. Az első megdöbbenés után persze eszembe jutott, hogy nemrég olvastam, Kandó Kálmán nagyjelentőségű művét teljes renoválásnak vetik alá. El is töprengtem, hogy Kandóról miért nem írtam még utcanevek riportot, és nem jutott elfogadható érv az eszembe. Aztán, mikor augusztus 19-én hazafelé tartottunk vidékről, és a városi banzájok miatt lezárt Budán araszolgattunk centiről-centire, szemembe ötlött egy utcanévtábla, amin Kandó Kálmán szerepelt, és ez mindent eldöntött.

Az Utcanevek nyomában rovatot egy érdekes nyomozás után indítottuk. Mai napig az vele a célunk, hogy kicsit felkeltsük az érdeklődést múltunk nagyjai iránt, akik munkásságukkal, tetteikkel kiérdemelték, hogy egy utcanév formájában állítson emlékművet nekik az utókor. Kezdetben az egyetem környékét jártuk körül, majd tekintetünket a műszaki kultúrtörténet nagyjai felé fordítottuk, mind jobban megismertük életüket, alkotásaikat. Az új félévben is ezen az úton haladunk tovább, és reméljük, hogy minél többen csatlakoztok hozzánk ezen az úton.

Irány tehát Kandó élete.

Kandó Kálmán 1869. július 10-én született Pesten, egy régi, nemesi család sarjaként.

Elemi tanulmányai után a fasori lutheránus gimnáziumban kezdte meg tanulmányait, de akkoriban egy általános gimnáziumi osztályba 60-70 vagy néha még több tanuló járt. Érthető tehát, hogy szülei átíratták egy elit, akkoriban „minta”-ként emlegetett gimnáziumba, a Pázmány Péter Tudományegyetem

28

Bölcsészeti karához tartozó gyakorlógimnáziumba, melynek alapítása Kármán Mór nevéhez fűződik. Itt azonban csak két évente indítottak harminc fős osztályokat, így a hatodik osztályt kétszer járta Kandó, s végül 1888 nyarán érettségizett le. Pár hónappal később, ugyanazon év szeptemberében pedig beiratkozott a budapesti József Műegyetem Gépészmérnöki karára.

Kandóban mindig is nagy volt a műszaki érdeklődés, különösen a gépészeti és az akkoriban újdonságként megjelenő, majd villámgyorsan fejlődő elektrotechnikai fejlesztések, találmányok ragadták magával. Egyetemista évei alatt került sor a váltakozó feszültségű rendszerekkel történő nagyszabású kísérletekre, a világ egyre több területén hódított teret az új típusú energia, és mint már korábbi írásaink során utaltunk rá, a Ganz gyár is sikeres fejlesztéseket hajtott végre ebben az időben. Érthető tehát, hogy ez a terület megindította az ifjú mérnökhallgató fantáziáját, és mint a későbbiekben látni fogjuk, ez az elme nem csak elképzelések szintjén gondolkodott, hanem tényleges, gyakorlati problémák megoldásában is jeleskedett. Azonban ehhez még kellett egy pár év. Elsősorban az egyetemi évei, melyeket 1892-ben egy kiváló minősítésű gépészmérnöki oklevéllel zárt.

A következő tizenkét hónapot önkéntes katonai szolgálatban töltötte Polában, a haditengerészetnél. Mert ugye akkoriban még volt saját tengerünk és hadiflottánk, és a mai Horvátországban lévő Pulát is Polának nevezték. Katonaévének letelte után a pályakezdő gépészmérnök Párizsban próbált szerencsét, és a Compagnie de Fives-Lille gyár

szerkesztési osztályán dolgozott az indukciós, másnéven aszinkron motorok gyártásához egy gazdaságos szerkesztési-tervezési eljáráson. Sokáig azonban nem maradt frankföldön, ugyanis Zipernovszky Ganz gyárból való átigazolása Egyetemünkhöz magával vonta a gyár szerkesztési osztályának megüresedett vezetői székét, és a gyár igazgatója, Mechwart András Kandót szemelte ki erre a feladatra, És könnyen meg is nyerte az ügynek. Kandó Kálmán tehát hazatért, és a Ganz gyárban kezdett dolgozni, de továbbra is utazgatott a világban szaktudásának növelése okán. 1897-ben például Amerikában találjuk, amikor is a baltimore-i pályaudvarokat összekötő alagútban működő vasutak egyenárammal működő vasúthálózatát vizsgálja. A kor legfontosabb céljai közé tartozott az alagutakban való villamosítás, ugyanis itt jelentett leginkább problémát a füstös széntüzelés, a szellőzés miatt. A baltimore-i vasút kapcsán jött rá, hogy nyereségesen csak váltakozó feszültségű villamos vasutakat lehetne üzemeltetni az egyenfeszültségnél jelentkező számottevő veszteségek miatt.

1898-ban még egy Genfi-tó melletti 300 m hosszú, 20 m szintkülönbségű kisvasút tervezésénél is közreműködött, de az év legjelentősebb eseménye mégis a Valtellina-vonal, egy olaszországi 3 kV-os villamosvasút megépítésére való megbízása lett. Kandó ezek után egészen a háborúig, illetőleg a Monarchiának küldött olasz hadüzenetig Észak-Olaszországban dolgozott.

Első komoly szakmai sikere tehát a Valtellinavonal tervezése volt. A 106 km-es szakaszon 15 Hz-es, 3 kV-os villamos ellátást építettek

XXXVI./1.

Utcanevek nyomában ki. A 3 kV-ot beiktatott transzformátorállomásokon állították elő a 20 kV-os hálózatról, és az 1902-ben átadott szakasz rögtön hírnevet szerzett az akkor 33 éves mérnöknek. Az olasz kormány fellelkesülve a sikeren, öt évvel később 2000 km vasútvonal villamosítását határozta el, a fenti Ganz támogatású Kandó rendszerrel. A 15 Hz később 16,66 Hz-re módosult, de ez még mindig távol volt a hálózati 50Hz-től.

A háború alatt tehát Kandó Kálmán ismét visszatért hazájába, és tartalékos hadnagyként a bécsi hadügyminisztériumban foglalkozott a vasút szénellátásügyi kérdéseivel.

Ez a munka csak megerősítette abban a hitében, hogy a vasutakat nagy mértékben villamosítani kellene, és ekkor már az 50 Hz-es villanymozdony megalkotásán töri a fejét.

1917-ben a Ganz és a MÁV kérésére felmentették a katonai szolgálat alól, vis�szatérhetett Pestre és a Ganz és Társa Waggon és Gépgyár műszaki igazgatójaként, később vezérigazgatójaként folytatta vasútépítő és -villamosító munkáját. Ezidőtájt már dolgozik az új villamos-vontatási rendszer kiépítésén, és 1922-től a Ganz-féle Villamossági Rt. műszaki tanácsadójaként kizárólag az új villamos mozdonyok tervezési munkáit irányította.

Egy évvel később elkészült Kandó igazán jelentős találmányának, a fázisváltós villamos mozdonynak egy 2500 lóerős kísérleti válto-

zata. A feltaláló itt már elkötelezte magát az 50 Hz mellett, és kísérleteivel bizonyítja is e frekvencia előnyeit. A kezdeti sikerek megnyerték számára a támogatást, és a MÁV elhatározta a Budapest-Hegyeshalom vonal villamosítását. Két mozdonytípust terveztek személy- és teherszállítás céljára. Az új mozdonyok tervezési munkálataiban a gépészeti részekben úgy, mint a villamos méretezésnél Kandó a legapróbb részletekig részt vett. A legnagyobb újítás, ami az igazi jelentőséget adta a találmánynak, a beépített fázisváltó volt. Ez a speciális szinkrongép azt a célt szolgálta, hogy a munkavezetékről betáplált 16 kV-os, 50 Hz frekvenciájú feszültséget a mozdony hajtásánál alkalmazott aszinkron gép számára többfázisú kisfeszültséggé alakítsa át. A mozdonynak négy szinkron sebességfokozatot terveztek. Kandó azonban már nem élhette meg az új, általa kifejlesztett, 50 Hz-es vontatási rendszer próbáját.

A magyar megbízás mellett több mozdonyon is dolgozott. Az 1920-as években háromfázisú mozdonyok tervezésére kapott megbízást az olaszoktól, és egy 4000 lóerős egyenáramú mozdonyt rendeltek tőle a Párizs-Orleans vonalra. Ebben az évtizedben érte a legtöbb kitüntetés is, a József Műegyetem díszdoktorrá nevezte ki, a Mérnöki Tanács elnökévé választották, a Budapesti Mérnöki Kamara képviseletében felsőházi országgyűlési képviselő vált belőle

a Magyar Mérnökök és Építészek Nemzeti Szövetsége tiszteletbeli tagjának választotta és még az Akadémia levelező tagságát is elnyerte. Neki ítélték a Wahrmann-díjat és megkapta a Corvin-koszorút. De igazi kitüntetést számára leginkább az a több mint ötven szabadalom jelentette, amely hite szerint valóban előre mozdította a világot, és amellyel megtartotta mérnöki esküjét, hogy szakértelmével és tudásával segíti hazája technikai és tudományos fejlődését.

1931 januárjában szívszélhűdésben hunyt el. Nem érhette meg a V40-es, vagy másnéven a Kandó mozdony sikereit, az 50 Hz-es vontatási rendszer megvalósulását, és a Kandó közel negyven éves hűséges szolgálatát, a rendszer alapjain nyugvó fejlesztéseket, és mégis, valahol mindebben ott volt a szelleme, a lelke. Merthogy Kandó Kálmánnak nem csak a neve maradt közöttünk, és nem csak egy újabb ismeretlen utcanév.

Kandó keze munkája, és a szíve, amit minden művébe lelkesedéssel adott bele, a mai napig köztünk van és használjuk. Becsüljük meg, mert a mi örökünk! Én már várom, hogy a Kandó visszakerülhessen a talapzatára.

BaGe Felhasznált irodalom: Radnai Gyula: Megoldotta: Kandó Kálmán Magyar Feltalálók és találmányaik Magyar Életrajzi Lexikon

Hirdetés

29

Mi fán terem a túrakör?

A túrakör karunk egyik legfiatalabb öntevékeny csoportja, ám amilyen új, olyan gyorsan fejlődik. Ebben a félévben már testnevelés aláírás is kapható a túrák teljesítéséért. Ez alkalomból kerestük meg Ángyán Lászlót, a kör vezetőjét.

Mikor alakultatok, hogyan helyezhető el a túrakör az SCH-n belül?

Papíron már régóta létezett, de valójában csak közel egy éve működünk aktívan. Tavaly az őszi szemeszter elején egy RVT ülésen vetettem föl, a kör újraalakításának ötletét, nagyjából ekkorra datálható a túrakör alapítása. Az első túráinkat 2008 tavaszán szerveztük.

Bár némileg szolgáltató jelleggel működünk, de mégis a sport tevékenység a meghatározó, ezért a DSK alá tartozunk.

Amikor újraalakítottam a kört, akkor reméltem, hogy talán van más is, aki hasonlóan érez. Egyelőre úgy tűnik, hogy az élet ezt igazolja.

Milyen gyakran vannak túráitok, és körülbelül hányan szoktak részt venni ezeken?

Mivel nemrég jöttünk létre, ezért csak az elmúlt pár hónapról tudok beszélni. A tavaszi félévben négy túrát szerveztünk, most őszre ötöt terveztünk be, amiben már van teljes hétvégés is.

Hasonló ELTE-s csoportokkal rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, és egymás túráit is reklámozzuk, így gyakorlatilag minden második hévégére tudunk valamilyen programot kínálni.

A jelentkezők száma rendkívül változó, ez általában függ az időponttól is. Véletlen pont a Qpa hétvégére tettem az egyik túrát, erre például annyira kevesen jelentkeztek, hogy végül egy héttel el is halasztottam. Így már tíz, tizenöt ember jelezte, hogy részt venne.

Milyen jellegűek a túráitok? Menyire nehezek?

A MAFC-nak is van túraszakosztálya. Ti miben vagytok mások?

Nem túl jó a reklámjuk, én magam sem túl sokat tudok róluk. Úgy éreztem, hogy itt egy kis űr van, jó lenne betölteni ezt. Rengeteg sportot lehet tesiként választani, hogyha például jógázni is lehet, akkor túrázni miért ne lehetne?

Már megalakulásunk előtt úgy gondoltuk, hogy ha csak a villanykaron hirdetnénk a dolgot, akkor nem lenne elég jelentkező, ezért eleve „egyetemi körnek” szántuk magunkat.

Aztán végülis más egyetemeken is elkezdtük hirdetni a programjainkat, ezért gyakorlatilag az összes budapesti egyetemről jönnek túrázni vágyók. Volt olyan kirándulásunk, amin részt vettek ELTÉ-sek, Corvinus-osok, SOTE-sok, de a BME-s színeket csak én képviseltem.

Mióta űzöd ezt a hobbyt, mi fogott meg benne?

Középiskolás koromban kezdtem el túrázgatni. Egyik tanáromnak kedvenc időtöltése volt a kisebb nagyobb kirándulások szervezése, kezdetben csak egy-két alkalommal vettem részt, majd egyre többször.

Ami megfogott, az a gyönyörű természet és az elektronika teljes hiánya. Itt tudok igazán kikapcsolódni, távol a rohanó mindennapoktól.

30

Azt gondolom, nyugodtan mondhatom, hogy széles a paletta még ezt az öt alkalmat tekintve is.

Vannak sima, sétálós túráink viszonylag könnyebb terepen, és nagyobb fizikai teljesítményt igénylőek is. Kifejezett teljesítménytúrákat nem szervezünk, mivel nem látok rájuk túl nagy igényt. Aki ilyenen szeretne részt venni, annak is rengeteg lehetősége van, kezdve a Kinizsi 100-tól egészen a Gerecse 50-ig.

Az egynaposokkal inkább az a cél, hogy a hétvégére a koleszban maradt, kimozdulni vágyó kollégisták hasznosan tölthessék el idejüket, ezért ilyenkor általában a környező hegységekbe megyünk. Természetesen a többnapos tapos túrákon már az ország messzebbi vidékeibe is elmerészkedünk.

Kisebb külföldi kirándulásokban nem gondolkodtok?

Terveztük, hogy nyáron egy hosszabb, öt napos túra keretében meglátogatjuk az Alacsony-, majd a végén a Magas-Tátrát. Sajnos ezt a tervünket idő hiányában nem sikerült megvalósítanunk, talán majd jövőre.

Menyibe kerül az általatok szervezett túra egy résztvevőnek?

Mi a szervezésért és a túravezetésért nem kérünk pénzt. Az egynapos kirándulásoknál az odautazás és a hazajutás költségét

kell kifizetni, nyilván ez függ a távolságtól és még sok mástól is.

A többnapos kirándulásoknál más a helyzet, ott az étkezést és a szállást is fizetni kell.

Például október 10-12-ig szervezünk egy túrát a Zempléni hegységbe, péntek este indulunk és vasárnap reggel érkezünk meg. Ez az útiköltséget leszámítva körülbelül 6000 Ft-ba fog kerülni, ebben az árban már minden benne van. Elsősorban nem a hihetetlen kényelem a cél, hanem az, hogy mindenki meg tudja fizetni aki szeretné, ezért általában olcsó turista házakban szállunk meg.

Körülbelül hány tagot számlál a kör?

Nem vagyunk túl sokan, sajnos. Aki rajtam kívül nagyon sokat dolgozik most az Balázsi Péter, rögtön úgy jött oda hozzám, hogy szeretne túrát szervezni. Nagy segítség volna még néhány hasonlóan aktív ember, mert nagyon sok terhet tudnának levenni a vállamról.

Egyelőre – pénz hiányában – nem tudunk kedvezményeket adni a kör tagjainak, csupán közösségi pontokkal tudjuk honorálni a munkájukat.

Mely tájegységekre szoktatok túrákat szervezni?

Pest környékén már szinte mindenhol voltunk, a Pilisben, a Mátrában, és még sorolhatnám. Mint ahogy már említettem, októberre tervezzük a zempléni túránkat.

Mindenképpen szeretnék a Balaton-felvidék és a Bakony felé is menni, de ez sajnos már nem fért bele a félévi programtervbe. Úgy tudom, hogy a túráitokat elismeri a Testnevelési Tanszék is.

Igen, sikerült megegyezni velük, hogy félévi két túráért és hat futás kurzuson való részvételért kapnak aláírást a hallgatók. Ezt a dolgot én személy szerint nagy sikerként éltem meg, és remélem, lendít egy kicsit a túrakörön is, többen ismerik majd meg.

Téli, sítalpas túrák is szóba jöhetnek?

Felvetődött, hogy tarthatnánk január végén egy vizsgabúcsúztató kirándulást, de egyelőre még ötlet szintjén létezik csak a dolog, komolyabban nem beszéltünk róla.

Az érdeklődők hol tudnak a túrakörnek jobban utána nézni?

Van egy honlapunk, amely most épp fejlesztés alatt van, ezért sajnos nem érhető el. Ahol hirdetjük a túráinkat ez idő alatt az a blogunk, melynek címe http://dsk.sch.bme.hu/tura/blog/ .

Ezen kívül még van egy levelezőlistánk is, a tura@sch.bme.hu.

Szilágyi Attila