H A R M A D I K M ESE
Éjszakai kaland – Pszt! Kelj fel, Gordiusz! – Hmmmmmpfff… – Ébresztô! Kelj már fel! Gordiusz a másik oldalára fordult, de Priusz csak nem hagyta aludni. Lerángatta róla a takarót, majd felugrott az ágyra, és elkezdte kifelé görgetni. Sajnos a macskák félálomban nem esnek talpra, így Gordiusz végül csúnyát puffant a szônyegen. – Elment az eszed? – nyögte meglepetten. – Mi ilyen sürgôs? – Baj van – nyávogta halkan Priusz. – Légyszi gyere és segíts! A rémült Priusz a félhomályos szoba falához vezette testvérét. Egy polc elôtt álltak meg, amirôl megállás nélkül apró, puha labdák gurultak le egymást követô sorban. Gordiusz meglepve nézte a macskányi magasságú labdahalmot a halkan zúgó polc tövénél. Valami kattant és a zúgás abbamaradt. A labdaáradat elállt. – Mit csináltál, Priusz? – Semmit, csak nem tudtam elaludni. – Ettôl még nem lesz tele labdával a szoba... – Hát jó, szóval azt gondoltam, keresek valami játékot magamnak. Fel– 24 –
másztam erre a polcra, hogy megnézzem, mi van rajta, de teljesen üres volt. Néztem jobbra, néztem balra, közben kicsit dúdolgattam, és egyszer csak elkezdtek a fejemre potyogni a labdák. – Aha. És mit dúdolgattál? – Semmit, csak úgy magamban, hogy polcipolclabdilabda-labdalabda... A polc felzümmögött, és a két macska fejére újra kis labdák kezdtek záporozni. Gordiusz puha tappancsával gyorsan befogta testvére száját. – Nabostbeg bivan? – kérdezte Priusz értetlenül. – Nem tudom, de inkább fogd be, hátha most is abbahagyja. Csináljunk valamit a labdákkal, mielôtt bárki felébred! Priusz szeme felcsillant a sötétben. – Tudok egy jó helyet! Vigyük ki ôket az elôszobaszekrénybe! – Miért pont oda? – Mert ott van hely… – Priusz! – Hát, izé, szóval azért, mert ott is segíthetnél egy kicsit. Még korábban arra jártam, és volt egy kis nézeteltérésünk. – Az elôszobaszekrénnyel!? – Gyere, inkább megmutatom – intett könnyedén Priusz, és kiügetett a szobából. Gordiusz a fejét csóválva követte a sötétben. Az elôszobába érve a két macska megállt. Egy domb tornyosult elôttük. – Ez meg mi? – kérdezte Gordiusz gyanakodva. – Ruhák. – Azt én is látom, hogy nem tonhalkonzervek, de hogy kerülnek ide? – Hát, volt ez a kis nézeteltérés, már mondtam neked az elôbb… – Priusz, te kirámoltad a szekrényt? – Igen, de ô kezdte! Megdobott! Azon morfondíroztam éppen, hogy de jó lenne kimenni egy kicsit a szabadba, ha nem esik az esô – erre hozzámvágott egy gumicsizmát. Én meg nem hagytam magam, hanem nekiláttam és kipakoltam a nyavalyást. – 25 –