Page 1

2016. évi CXXX. törvény a polgári perrendtartásról Az Országgyűlés a magyar perjogi hagyományokra és az európai jogfejlődés vívmányaira építő, a felek felelős pervitelén és a bíróság aktív pervezetésén alapuló, a koncentrált per feltételeit biztosító szabályozás megteremtése céljából, a polgárok szolgálatát biztosító, a közjónak és a józan észnek megfelelő jogalkalmazás eszméjétől vezérelve, a magánjogi jogviták tisztességes eljárás elvén nyugvó rendezése és az anyagi jogok hatékony érvényre juttatása érdekében az Alaptörvény 25. cikk (2) bekezdés a) pontja végrehajtására a következő törvényt alkotja:

1. A Pp. Preambulumának magyarázata – egyben a perjog szellemiségének és a törvény alapállásának egybevetése...................................................................................................................... [1] 1.1. A Preambulum szövegének magyarázata....................................................................................... [1] 1.2. A Preambulum tényleges tartalma a polgári per és a polgári perjog tradicionális, fölérendelt, az Alaptörvény által megkövetelt, és ezért törvényalkotói félreértések által sem derogálható rendeltetése alapján............................................................................................ [10]

1. A Pp. Preambulumának magyarázata – egyben a perjog szellemiségének és a törvény alapállásának egybevetése 1.1. A Preambulum szövegének magyarázata A Pp. Preambuluma négy tartalmi egységre bontható: tartalmaz utalást az új perrendi ko- 1 difikáció belső jogi és nemzetközi jogfejlődési környezetére, előzményeire (első bekezdés első mondatrésze), utal a kodifikáció céljára (második bekezdés és a harmadik bekezdés második mondatrésze), előzetesen felvillantja a szabályozás több koncepcionális, tartalmilag meghatározó pillérét (első bekezdés második mondatrésze és a harmadik bekezdés első mondatrésze), végül hivatkozza az Alaptörvény jogági törvényhozási tárgykörét (negyedik bekezdés). Az első elem, azaz a kodifikáció előkészítésére, belső jogi és nemzetközi jogfejlődési környezetére, előzményeire való utalás bizonyára megfontoltan került a Preambulumban is kiemelt helyre, helyt adva így a jogalkotó megemlékezésének arról a mintegy három évig tartó, tudományos és nemzetközi jogösszehasonlító alapokon megszervezett törvény-előkészítő munkáról, amely lehetővé tette az új kódex tervezetének törvényalkotó által előirányozott határidőben való előkészítését, és amely előkészítő munka eredményeit három kötet tartalmazza.1 A második és a harmadik elem, a haté1  Lásd Varga István: Codificatio Processualis Civilis (Budapest 2013); Németh János – Varga István (szerk.): Egy új polgári perrendtartás alapjai, HVG-ORAC, Budapest, 2014; Varga István – Éless Tamás

Varga István

1


PREAMBULUM

kony magánjogi jogvitarendezés és az annak (valamint a „polgárok”2) szolgálatába állított fő szabályozási tartalmi pilléreknek az ide kiemelt említése megfelelően előrevetíti a részletszabályok rendezőelveit: a felek felelős pervitele fordulat elővételezi a professzionális, általánossá tett kötelező jogi képviselettel zajló, egységes törvényszéki eljárásrendet. A bíróság aktív pervezetésére utaló fordulat előrevetíti a kódexet átható, és a nemzetközi trendeknek is megfelelő bírói anyagi pervezetés intézményének hangsúlyos megjelenését a részletszabályokban. A koncentrált perre való preambulumi utalás pedig szintén a következő részletszabályoknak a jogvita minél gyorsabb lezárásának irányába való – tartalmilag nagy mértékben vitatható3 – hangsúlyeltolódását láttatja előzetesen. Végül az utolsó, negyedik elem tartalmaz egy helytelen alaptörvényi utalást. 2 Ezzel a felosztással a Preambulum – formálisan – megfelel a jogszabály-szerkesztési követelményeknek, amelyek szerint a preambulum valamely „[…] jogszabály normatív tartalommal nem rendelkező logikai egysége“, amelyben – egyebek mellett – a szabályozás előzménye, indoka és célja, valamint bármilyen további olyan elvi, elméleti tétel rögzíthető, amelyet a törvény szakaszaiban a normatív tartalom hiánya miatt nem lehet rendezni. E megengedő felsorolással szemben a Preambulumban kötelezően hivatkozni kell „[…] az Alaptörvény törvényhozási tárgykört megjelölő rendelkezésére.“4 3 A Preambulum funkciója ugyanakkor, szemben a hivatkozott IRM rendelettel, nem fejezhető ki abban, hogy a jogszabály normatív tartalommal nem rendelkező logikai egysége. Ha nem lenne normatív tartalma, akkor nem lenne rá szükség. Ezzel szemben a helyes megközelítés az, hogy a Preambulum önálló normatív tartalommal ugyan nem rendelkezik, de benne fejeződik ki a jogszabály objektív célja, és ezért az objektív teleologikus jogértelmezés5, vagyis a jogszabállyal elérni kívánt cél fényében történő értelmezés során bizonyosan rendelkezik normatív iránymutató tartalommal.6 4 Azon túl, hogy az idézett, jogszabály-szerkesztési követelményeket felállító igazságügyi miniszteri rendelet nem teljesen helyesen ismeri fel a preambulum jogi természetét, a Pp. (szerk.): Szakértői Javaslat az új polgári perrendtartás kodifikációjára, Magyar Közlönykiadó, HVGORAC, Budapest, 2016 2  A „polgárok” megfogalmazás a perjog összefüggésében nyilvánvalóan szűk, és „jogkeresőket” kell érteni alatta, hiszen a peres jogviszonyban érdekeltek nem elhanyagolható arányban nem polgárok. Tágabb, alkotmányos összefüggésben lehet helyes értelmet tulajdonítani a megfogalmazásnak: az Alaptörvény Nemzeti Hitvallása szerint „Valljuk, hogy népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi”. E szolgálat része a Pp. megalkotása is, hiszen a tisztességes eljáráshoz való jog az Alaptörvény R) cikk (3) bekezdése alapján a Nemzeti Hitvallással összhangban értelmezendő. 3  A perkoncentráció közismerten feszültségi viszonyban áll a szintén a Preambulumban nevesített hatékony magánjogi jogvitarendezés igényével. Lásd erről részletesen lentebb a 3. § magyarázatát. 4  A jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009. (XII. 14.) IRM rendelet VI. Fejezetének címe és 51. §-a. 5  Objektiv-teleologische Auslegung, purposive interpretation, méthode téléologique. Vö. pl. Franz Bydlinsky: Juristische Methodenlehre und Rechtsbegriff, Wien/New York, Springer, 2. Auflage, 1991, 453. 6  Az „objektív teleologikus” érvelés a norma „objektív céljára” történő hivatkozást jelenti. Ez az elnevezés azt jelenti, hogy a norma célját egy objektum, ti. a norma, és nem egy szubjektum, ti. a törvényhozó szándéka alapján határozzuk meg. Ennek a célnak (τέλος) meghatározásában segít a preambulum. Ahogy a római regula is szól: Scire leges non hoc est verba earum tenere, sed vim ac potestatem („A törvények tudása nem a szavaik, hanem szándékuk és céljuk ismeretét jelenti”, Celsus, D. 1,3,17.). A jogszabály objektív célja ugyanis általában közvetlenül a szövegből, így például a címéből vagy a preambulumából vezethető le, és magát a célt társadalmi célként vagy ratio legisként szokás meghatározni. Az objektív teleologikus érv egyik példája az effet utile európai jogi doktrínája, ami éppen arra épül, hogy a normának olyan tartalmat kell tulajdonítani, ami a legjobban megfelel a norma által elérni kívánt célnak.

2

Varga István


PREAMBULUM

Preambuluma sajnos még az rendeletben lefektetett elveknek sem felel meg ténylegesen. A harmadik bekezdés első mondatrésze ugyanis a tisztességes eljárás elvének említésével egy olyan súlyú, a polgári perjogi szabályozásra is irányadó igazságszolgáltatási alapelvet emelt be a Preambulumba, amelynek vitathatatlanul normatív tartalma van, és megsértése konkrét jogkövetkezményekkel jár.7 Ez igaz a tisztességes eljáráshoz való jog nemzetközi jogi forrásvidékének számító EJEE 6. cikk (1) bekezdésének értelmezésére az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatában,8 az Alapjogi Charta 47. cikkének értelmezésére az Európai Bíróság gyakorlatában,9 valamint a belső jogi forrásának tekintendő Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének értelmezése során az Alkotmánybíróság jogértelmezésére.10 Ezeket a nemzetközi, európai uniós, valamint magyar belső jogforrásokat ugyanakkor nem szabad egymástól elválasztva kezelni, hanem ezek szoros együtthatásban jelenítik meg a tisztességes eljárás tartalmi összetevőit, hiszen ahogy a magyar Alkotmánybíróság is gyakran idézi az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatát egyetértően,11 úgy az Európai Bíróság is nem ritkán visszanyúl az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéleteihez.12 A tisztességes eljáráshoz való jog érvényesítése megkerülhetetlen a polgári eljárásjogban 5 (ahogy minden más eljárásrendben is), hiszen az Alaptörvény 28. cikke előírja, hogy a 7  Helyesen, de további kifejtés nélkül felveti a problémát Petrik Ferenc (szerk.): Polgári eljárásjog, Kommentár a gyakorlat számára, HVG-ORAC, Budapest, 4. Ezzel szemben nem lát problémát Wopera Zsuzsa: Pp. 1. § magyarázata. In: Wopera Zsuzsa (szerk.): A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény magyarázata, Wolters Kluwer, Budapest 2017, 15–16. 8  Így például az EJEE 6. cikk (1) bekezdéséből fakadhat ideiglenes intézkedés iránti igény, ld. pl. az EJEB 2009. október 15-én a Micallef v. Malta (Appl. No 17056/06) ügyben hozott ítéletének 79. pontját: „The exclusion of interim measures from the ambit of Article 6 has so far been justified by the fact that they do not in principle determine civil rights and obligations. However, in circumstances where many Contracting States face considerable backlogs in their overburdened justice systems leading to excessively long proceedings, a judge’s decision on an injunction will often be tantamount to a decision on the merits of the claim for a substantial period of time, even permanently in exceptional cases. It follows that, frequently, interim and main proceedings decide the same »civil rights or obligations« and have the same resulting long-lasting or permanent effects”. Ugyanígy következhet az EJEE 6. cikk (1) bekezdéséből a perköltségkedvezmény nyújtása, lásd az EJEB 2005. február 15-én a Steel and Morris v. the United Kingdom (Appl no. 68416/01) ügyben hozott ítéletének 72. pontját: „In conclusion, therefore, the Court finds that the denial of legal aid to the applicants deprived them of the opportunity to present their case effectively before the court and contributed to an unacceptable inequality of arms with McDonald’s. There has, therefore, been a violation of Article 6 § 1”. 9  Az Európai Bíróság 1986. május 15-én a 222/84 sz. Johnston/Chief Constable of the Royal Ulster Constabulary ügyben hozott ítélete óta a hatékony jogorvoslat az uniós jog általános elvei közé tartozik, lásd Günter Hirsch: Bundesverwaltungsgericht und Europäischer Gerichtshof, In: Schmidt-Aßmann/ Sellner/Hirsch/Kemper/Lehmann-Grube (Hrsg.): Festgabe 50 Jahre Bundesverwaltungsgericht, Köln, 2003, 3 (11–12); Michael Holoubek: Das Recht auf eine wirksame Beschwerde bei einer nationalen Instanz, Juristische Blätter, 1992, 137–155.; Eckhard Pache: Das europäische Grundrecht auf einen fairen Prozeß, NVwZ, 2001, 1342. Az uniós jog alapján is számos egyedi igény vezethető le a tisztességes eljáráshoz való jogból, például az előzetes intézkedés elrendelésének kötelezettsége, lásd a C-213/89 sz. Factortame ügyben 1990. június 19-én hozott ítéletet, ehhez lásd Vassilios Skouris: The Principle of Procedural Autonomy and the Duty of Loyal Cooperation of National Judges under Article 10 EC, In: Andenas/Fairgrieve (Hrsg.): Tom Bingham and the Transformation of the Law: A Liber Amicorum, Oxford, 2009, S. 493–507. 10  Vö. pl. 6/1998. (III. 11.) AB határozat, 14/2004. (V. 7.) AB határozat és az ott hivatkozott EJEBgyakorlat. 11  Lásd. pl. 30/2014. (IX. 30.) AB határozat, Indokolás 78. pont. 12  Hanns Peter Nehl: Art 47 GRC, msz. 1–10, különösen 9–10, In: Pechstein/Carsten/Häde: Frankfurter Kommentar EUV/AEUV/GRC. Tübingen, 2017.

Varga István

3


PREAMBULUM

„bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik”, vagyis valamennyi eljárásjogi rendelkezés alkalmazása során a bíróságoknak elsősorban arra kell törekedniük, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog követelményeit érvényre juttassák. 6 Az Alaptörvény hatálybalépését követően az Alkotmánybíróság, nem véletlenül, az egyik első feladatának tekintette a tisztességes eljáráshoz való jogból fakadó követelmények – korábbi gyakorlata figyelembe vételével történő – összefoglalását.13 Eszerint ezen alapjog lényeges tartalmát tekintve az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése a korábban hatályban volt Alkotmány 57. § (1) bekezdésével azonosan rendelkezik, ezért irányadónak kell tekinteni a korábbi alkotmánybírósági gyakorlatot. A határozat részletesen a tisztességes bírósági tárgyalás alkotmányos követelményrendszerét kielégítő hatékony bírói jogvédelem elvét vizsgálta, amelyben gyakorlata szerint benne foglaltatik a bíróság törvény által felállított volta, függetlensége és pártatlansága, a tárgyalás igazságos (a nemzetközi egyezmények szóhasználatával: fair, équitablement, in billiger Weise) és nyilvános lefolyása. Csak mindezen „követelmények teljesítésével lehet alkotmányosan véglegesnek számító, érdemi, a jogot megállapító döntést hozni.”14 A tisztességes eljáráshoz való jogra vonatkozóan az Alkotmánybíróság számos további határozatban tett elvi jelentőségű megállapításokat.15 A hosszú gyakorlat során kimunkált alkotmányos mérce értelmében a tisztességes eljárás (fair trial) követelménye az eljárásjogi garanciák érvényesülését is felöleli, és egy olyan minőséget jelent, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet csupán megítélni. Ebből következően egyes részletszabályok hiánya miatt éppúgy, mint valamennyi részletszabály megalkotásának dacára lehet egy eljárás méltánytalan, igazságtalan vagy nem tisztességes. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a tisztességes eljáráshoz való jog magában foglalja az alkotmányszövegben kifejezetten nem nevesített bírósághoz való jog valamennyi feltételét is. Az Alkotmánybíróság értelmezésében tehát a tisztességes eljáráshoz fűződő jog körébe tartozik a hatékony bírói jogvédelem követelménye, amely szerint a jogi szabályozással szemben alkotmányos igény, hogy a perbe vitt jogokról a bíróság érdemben dönthessen. Önmagában a  bírói út igénybevételének formális biztosítása ugyanis nem elegendő az eljárási garanciák teljesedéséhez, hiszen az alkotmányos szabályban előírt garanciák éppen azt a célt szolgálják, hogy azok megtartásával a  bíróság a véglegesség igényével hozhasson érdemi döntést. A tisztességes eljárás követelménye tehát magában foglalja a hatékony bírói jogvédelem igényét is. 7 A tisztességes eljáráshoz való jog alapvető és önmagán is túlmutató garanciális jelentőséggel bír a jogállamban. A független igazságszolgáltatás, amely a jogállami működés egyik fundamentuma, csak akkor szolgálja a jogkeresők érdekét, ha bízhatnak abban, hogy az ügyükben a tisztességes eljárás követelményeit betartják. Ebbe különösen beletartozik a fentieknél tovább menve a bírói függetlenség személyes garanciája, amely a bí-

7/2013. (III. 1.) AB határozat, fontos utalásokkal a 39/1997. (VII. 1.) AB határozatban foglaltakra. 7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás 24. pont. 15  Először összefoglalóan a 6/1998. (III. 11.) AB határozatban, majd később megerősített és egységes gyakorlattá formáltan: 5/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH 1999, 75.; 14/2002. (III. 20.) AB határozat, ABH 2002, 101., 108.; 15/2002. (III. 29.) AB határozat, ABH 2002, 116., 118–120.; 35/2002. (VII. 19.) AB határozat, ABH 2002, 199., 211.; 34/2014. (XI. 14.) AB határozat; 8/2015. (IV. 17.) AB határozat. 13  14 

4

Varga István


PREAMBULUM

rák döntési autonómiájának biztosítéka,16 az eljárási törvények szerinti indokolási kötelezettség, amely a bíróság döntési szabadságának abszolút korlátját jelenti17 és egyben a jogorvoslathoz való jog gyakorolhatóságának is értelemszerű előfeltétele.18 Mindebből jól látható, hogy a tisztességes eljáráshoz fűződő alapjog régtől fogva kidolgo- 8 zott, önálló dogmatikával és normatív tartalommal bír, ezért „a tisztességes eljárás elvét” helyesen legfeljebb – ha egyáltalán – az alapelvi fejezetben kellett volna elhelyezni (például valamelyik ott szereplő, de pont nem alapelvi tartalmú szakasz helyett). A másik, szintén helyes és követhető megoldás az lett volna, hogy a tisztességes eljárás elvét – éppen az eljárásjogokon átívelő jellege miatt alaptörvényi szinten való megfelelő szabályozottsága okán – az alaptörvényi parancs gyakorlati megvalósítására hivatott perrendi kódexből el kellett volna hagyni, hiszen más tartalmat a Pp. sem tulajdoníthat neki, mint ami a nemzetközi, uniós bírósági és az alkotmánybírósági gyakorlatban kimunkálásra került. Az iméntinél nagyságrendekkel súlyosabb, de egyben öntudatlan, és ezért az egész új 9 polgári perrendi szabályozás szellemiségét baljós módon előrevetítő, tartalmi tévedés a Preambulumban az Alaptörvény 25. cikk (2) bekezdés a) pontjának végrehajtására való utalás. A 25. cikk az Alaptörvény szervezeti-intézményi, az államszervezetben feladatköröket telepítő, és e feladatok ellátása szempontjából szervezeti normacímzetteket definiáló „Az Állam” című fő fejezetében található. Az ebben a fő fejezetben meghatározott törvényalkotási tárgykörök ennek megfelelően szervezeti jellegűek. A 25. cikk (2) bekezdés a) pontjának végrehajtására ezért a bírósági szervezeti jogszabály hivatott: nem véletlenül – és helyesen – tartalmazza éppen a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény Preambuluma az utolsó fordulatában azt a hivatkozást, hogy az Országgyűlés e törvényt „az Alaptörvény 25–28. cikke alapján” alkotja.19 Az Alaptörvény 25. cikk (2) bekezdés a) pontja által teremtett törvényalkotási szükségszerűségnek a törvényalkotó az igazságszolgáltatási szervezetrendszert felállító és azt meghatározó törvényekkel, így különösen a Bszi. megalkotásával tett eleget.20 A Pp. ezzel szemben nem mást, mint az Alaptörvényben szimbolikusan is az államszervezeti rész elé kiemelt, mert szerteágazó alapjogi tartalmat hordozó szabály, a „Szabadság és felelősség” fő fejezetben található XXVIII. cikk tartalmi érvényesülését hivatott szolgálni. A polgári perjog-tudományban jogcsaládokon átívelő konszenzus uralkodik abban, hogy a mindenkori perrendi kódex az alkotmányokban foglalt bírósághoz való fordulás alapjogának 21 és – amennyiben ismer ilyet az adott alkotmány22 – a jogorvoslathoz való alapjognak a tartalmi megvalósulását szolgálja. Másként megfogalmazva: a 25. cikkben alkotmányosan megkövetelt és a 16  33/2012. (VII. 17.) AB határozat, Indokolás 84. pont; 3173/2015. (IX. 23.) AB határozat, Indokolás 31–32. pontok; 20/2017. AB határozat, Indokolás 23. pont. 17  20/2017. (VII. 18.) AB határozat, Indokolás 26. pont, hivatkozva a 7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás 34. pontjára. 18  Vö. így Varga István: A jogorvoslathoz való jog, mint alapjog, In: Jakab András (szerk.): Az Alkotmány kommentárja, Századvég, Budapest, 2009, II. kötet 2088–2126. 19  A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.), Preambulum. 20  Ha a törvényalkotó – nem várt módon – tudatosan tényleg csak a 25. cikk szervezeti-működési szemléletű szolgálatába akarta állítani a Pp.-t, az szomorúan logikus magyarázatot és legitimációt adna a felek perbeli cselekményeit lépten-nyomon korlátozó, hatálytalannak minősítő, kizáró, vagy éppen kötelezően pénzbírsággal szankcionálandónak rendelő, és ezekkel párhuzamosan a per gyors lezárását önálló értékként kezelő részletszabályok tömkelegének. 21  Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bek. 22  Mint Magyarország Alaptörvényének XXVIII. cikk (7) bek.-e.

Varga István

5


PREAMBULUM

Bszi. által megvalósított szervezeti formát a XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdésében megkövetelt tartalommal a Pp. tölti meg.23 A közjog területéhez tartozó polgári perjog ezért a bírósághoz való fordulás alapjoga és a jogorvoslathoz való alapjog érvényesülésének szolgálatába állított alkalmazott alkotmányjog.24 1.2. A Preambulum tényleges tartalma a polgári per és a polgári perjog tradicionális, fölérendelt, az Alaptörvény által megkövetelt, és ezért törvényalkotói félreértések által sem derogálható rendeltetése alapján 10 A polgári pernek két alapvető rendeltetése van: individuális alanyi magánjogok érvényre

juttatása és tárgyi, absztrakt jogvédelem biztosítása, azaz az anyagi jog által definiált jog­intézmények védelme. A Preambulum „anyagi jogok hatékony érvényre juttatása” fordulatában mindkét szintű rendeltetés benne foglaltatik, és ez a Preambulum tényleges tartalma, hiszen a többi elem az imént kimutatottaknak megfelelően továbbutalás a kódex következő szabályaira, vagy a kódexen kívülre. Az individuális szint a magánjogi jogpozíciók védelmét és az azokhoz kapcsolódó jogviták végleges, jogállami keretek közötti rendezésének lehetővé tételét jelenti, egy minden részletében előrelátható eljárási rend rendelkezése tartásával, és ezzel az Alaptörvény szerinti bírósághoz való fordulás jogának jogági megvalósítása („alkalmazott alkotmányjog”)25 útján. Az absztrakt, intézményvédelmi szint – tipikusan az első, individuális funkció megvalósításával egyidejűleg, illetőleg annak keretében – az anyagi jog jogintézményeinek a jogrend integritásába vetett jogkeresői bizalmat erősítő érvényre juttatása. Ez utóbbi objektív, intézményvédelmi célt a polgári per puszta léte is már biztosítja, hiszen a kikényszeríthetőség tudatosulása a jogkövetést önmagában motiválja, a jogsértést pedig demotiválja.26A kétszintű funkció ideálisan minden perben egyidejűleg, egymásra hatva valósul meg, ezért a perjogi kódexnek olyan eljárási rendet kell kialakítania, amely mindkét feladat megvalósítását lehetővé teszi.27 Ennek garanciája a polgári perjogot jellemző, az igazságosság és a

Lásd részletesebben a következő, 2. pontban. „Angewandtes Verfassungsrecht.” Így: Ekkehard Schumann: Bundesverfassungsgericht, Grundgesetz und Zivilprozeß. In: ZZP 96 (1983), 137–253. 25  Karl-Heinz Schwab – Peter Gottwald: Generalbericht Verfassung und Zivilprozeß, Constitutional Order and Civil Procedure, In: Effektiver Rechtsschutz und verfassungsmäßige Ordnung, Die Generalberichte für den VII. Internationalen Kongreß für Prozeßrecht, Würzburg, 1983. 26  A per léte önmagában ugyanakkor még nem elégíti ki a tisztességes eljáráshoz való jogot, amellyel kapcsolatosan az Alkotmánybíróság az 59/1993. (XI. 29.) AB határozatában kiemelte, és amelyet a 3238/2015. (XII. 8.) AB határozat megerősített, hogy „[a] bírósághoz való fordulás alapvető joga nemcsak a beadványok előterjesztésének jogára szorítkozik, hanem a bírósági eljárásban a fél pozícióját biztosítja a személyeknek. A személyek alanyai, alakítói és nem tárgyai, elszenvedői a bírósági eljárásnak. Alkotmányban biztosított joguk van arra, hogy a bíróság az eljárásba vitt jogaikat és kötelességeiket elbírálja (s ne csak az ezeket tartalmazó beadványról mondjon véleményt), és arra is, hogy lehetőséget kapjanak a bírósági döntés alapjául szolgáló tényállással és jogi kérdésekkel kapcsolatban nyilatkozataik megtételére”. 27  Ezeken kívül szokás még a perjogtudományban külön is említést tenni egy járulékos, de nem elhanyagolható rendeltetésről, ti. az ún. legitimációs rendeltetésről. Ebben a körben arról van szó, hogy egy megfelelő színvonalon kodifikált, nagyfokú előreláthatóságot és a tényleges tényfeltárást garantáló eljárásjogi kódex képes az érdemi döntés magasabb fokú elfogadottságához (éppen a pervesztes fél oldalán is), és ezzel a jogbéke helyreállításához hozzájárulni. Vö. Niklas Luhmann: Legitimation durch Verfahren, Neuwied am Rhein, 1969. 23 

24 

6

Varga István


PREAMBULUM

véglegesség igénye között meglévő feszültségi viszony jogkeresők számára elfogadható feloldása a következők szerint. A polgári pert és a polgári perjogot létezésük óta szükségszerűen áthatotta egy alapvető 11 feszültségi viszony: ennek egyik oldalán az ősi emberi igény, a vita igazságos, az objektív valóságnak megfelelő tényállás felderítésén nyugvó döntéssel való lezárásának az igénye áll. A valóságnak megfelelően feltárt tényálláson nyugvó, és ebben az értelemben igazságos döntés igénye a jogbéke megteremtésének jogszabályi szabályozottság hiányában is immanens eleme. Másrészről, az állam saját magának vindikálja a polgári igazságszolgáltatás monopóliumát28 annak érdekében, hogy a közösség számára fontos másik – jelenleg alkotmányos – alapérték, a jogbiztonság az állam által garantált módon megvalósuljon. A jogbiztonság alkotmányos alapértéke a perjog összefüggésében a társadalmi diszfunkcióként megélt jogvita véglegesség igényével történő rendezésében fogható meg. A feszültségi viszony másik oldalán ez, a jövőbeli újbóli vitássá tétel kizártságára irányuló igény, a jogbiztonságból levezetett véglegesség igénye áll.29 A feszültségi viszony abból ered, hogy a véglegesség igénye a valóságnak megfelelő 12 tényállás feltárhatatlansága, és ezzel az igazságos döntés meghozatalának lehetetlensége esetén változatlanul fennáll: a jogvitában releváns tények feltárhatatlansága nem mentesítheti az állam monopolizált judikatív hatalmának képviseletében eljáró bírót az érdemi döntés meghozatala, és ezzel a jogbiztonság érvényre juttatása alól. A polgári perben a tényállás feltárhatatlansága nem akadálya az érdemi elbírálásnak, így az különösen eljárás-megszüntetési okként nem jöhet szóba. Ilyen helyzetben a polgári perjog három központi jogintézményének: a bizonyítási tehernek, az anyagi jogerőhatásnak, valamint az utóbbi – a valós tényállás feltárásának igényével legitimált – kivételes áttörésére alkalmas rendkívüli perorvoslatnak (a perújításnak) végső, objektív határidőhöz kötésének együtthatásán keresztül a véglegesség (jogbiztonság) igényének ad elsőbbséget a való tényállás feltártságán alapuló igazságossággal szemben. A bizonyítási érdek és az az által kijelölt érdekelt fél általi bizonyítás sikertelensége tipikusan30 az érdemi döntést determináló, perben releváns tény bizonyítatlanul maradását eredményezi. A bizonyítatlanság jogkövetkezményei – különösen és elsősorban a pervesztés – a bizonyítási érdekének (bizonyítási kötelezettségének) megfelelni nem tudó, és ezért az érdemi döntés időpillanatában a bizonyítási terhet viselővé váló fél terhére esnek. A számára kedvezőtlen – feltárt és valóként elfogadott tényállás hiányában meghozott – érdemi döntést tartalmazó ítélet ugyanúgy jogerőre emelkedik31, mint a teljes bizonyítottság alapján meghozott ítélet. Ilyen értelemben a bizonyítási teher intézménye garantálja a jogerő és a hozzá fűződő joghatások – így az anyagi jogerőhatás által hordozott véglegesség – minden körülmények közötti beálltát. A jogerő kivételes áttörését és ezzel a jogvita újranyitását legtágabb tartalmi és időbeli keretek32 között lehetővé tevő perújítás objektív határideje pedig lekeÉs kivételt is az állam enged ez alól a választottbíráskodásról szóló törvény megalkotásával. Az igazságosság és a jogbiztonság közötti feszültség természetesen nem csupán a perjog sajátja, hanem a jog egyik alapvető jellemzője is. Lásd Gustav Radbruch: Rechtsphilosophie, Studienausgabe 2. Auflage, Heidelberg 2003, 73–74. 30  Adott kivételes esetben a bizonyítási szükséghelyzet Pp. 265. § (2)–(3) bekezdéseiben foglalt szabályaival korrigálhatóan. 31  Res iudicata pro veritate accipitur (nem pedig veritas est). 32  Pp. 393., 396., 399. § (1) bek. 28  29 

Varga István

7


PREAMBULUM

rekíti és előreláthatóvá teszi a véglegesség abszolút, azaz az anyagi jogtól annak sérelme esetén is függetlenedő bekövetkezését. 13 A perjogi szabályozás ilyen, a jogbiztonság aspektusát képező véglegességet favorizáló kialakításában egy értékválasztás, és azzal együtt az a felismerés jelenik meg, miszerint a magánjogi viszonyok rendezettsége, a forgalombiztonság akár egy anyagi jogilag helytelen végeredmény megmásíthatatlanná, a felek által elfogadottan véglegessé válása útján is jobb, mint ugyanezen viszonyok beláthatatlan időre szóló függőben maradása, és ezzel egy jogbizonytalan helyzet fenntartása. Az értékválasztás alkotmányjogi beágyazottságát mutatja végül az Alkotmánybíróság azon töretlen gyakorlata, amely szerint a bírósághoz való fordulás joga nem a jogvita igazságos, anyagi jognak megfelelő eldöntésére biztosít alapjogot, hanem csak egy erre alkalmas eljárásrend biztosítására: „Az anyagi igazságosság jogállami követelménye a jogbiztonságot szolgáló intézményeken és garanciákon belül maradva valósulhat meg. »Az anyagi igazság érvényesülésére« éppúgy nem biztosít (nem biztosíthat) alanyi jogot az Alkotmány, mint ahogy arra sem, hogy egyetlen bírósági ítélet se legyen törvénysértő. Ezek a jogállam céljai és feladatai, amelyek megvalósulása érdekében megfelelő – elsősorban eljárási garanciákat nyújtó – intézményeket kell létrehoznia, és az érintett alanyi jogokat garantálnia. Az Alkotmány tehát az anyagi igazság érvényre juttatásához szükséges és az esetek többségében alkalmas eljárásra ad jogot. Az 57. §-a bírósági eljáráshoz biztosít alanyi jogot, s nem azt garantálja, hogy annak eredménye minden esetben helyes lesz. Az anyagi igazságosság és a jogbiztonság követelményét a jogerő intézménye hozza összhangba – megint csak a jogbiztonság elsődlegessége alapján.”33 14 De mi most már az, ami az értékválasztás alapfeltétele, ami még az igazságossággal szemben is annyira egyértelművé és legitimmé teszi a véglegesség elsőbbségét? A választ a vezető perjogtudományi művek34 az Alkotmánybíróság szép megfogalmazásával egybehangzóan adják meg: a legitimáló feltétel a jogvita igazságos, anyagi jognak megfelelő eldöntésére alkalmas eljárásrend biztosítása. Egy polgári peres eljárásrendet ilyen alkalmassággal pedig a szabályainak olyan kialakítása ruház fel, amely – a rosszhiszeműen perelhúzó percselekmények szankcióival korlátozva – a lehető legnagyvonalúbban beengedi a perbe a felek tény- és jogállításait, utat ad azok életszerű és a per folyamatában az egymásra hatásuk során bekövetkező változásainak annak érdekében, hogy a felek jogvitája a döntés pillanatában ténylegesen, annak lehetőleg minden aspektusára kiterjedően rendeződjön, minimalizálva ezzel a felek közötti újabb jogviták indulását a perben kizárások, visszautasítások és hatálytalannak nyilvánítások35 folytán kihordatlanul maradt vitás kérdések, tény- és jogállítások tekintetében. Amikor egy perrend alapállásában a felek által peranyaggá tenni kívánt szempontok, tények, bizonyítékok, jogállítások, jogi érvelések korlátozására, illetőleg kizárására kezd el törekedni, esetleg éppen 33  9/1992. (I. 30.) AB határozat. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével kapcsolatban kifejtetteket az Alaptörvény hatálybalépése után, az abban tartalmilag megfelelő XXVIII. cikk (1) bekezdés tekintetében az Alkotmánybíróság rövid időn belül megerősítette a 30/2014. (IX. 30.) AB határozatban, Indokolás 75–76. pontok. 34  Lásd részletesen Stein/Jonas/Wolfgang Brehm: Kommentar zur Zivilprozessordnung, Bd. I. 23. Aufl. Mohr Siebeck Tübingen, Rn. 1–334. 35  A Pp. normaszövegének szóhasználatában (a kötelező pénzbírságolással együtt) nemzetközi összehasonlításban statisztikailag egyértelműen felülreprezentált kifejezések.

8

Varga István


PREAMBULUM

az alapelvvé függetlenített „koncentrált” (gyors) jogvitalezárás (nem rendezés) érdekében, abban a pillanatban szükségszerűen elvész a véglegesség igazságosság elé helyezését legitimáló, fent leírt, alkotmányos követelményi minőséggel rendelkező feltétel. Ha pedig a legitimáló feltétel nem teljesül, azaz ha a perrend „rendszerszinten és a felek perbeli magatartásának megítélésétől függetlenül távolítja el az ítélkezés ténybeli alapját a valóságtól”36, akkor előbb-utóbb erodálódni kezd a jogkeresők (köztük a polgárok) oldalán a jogerő tisztelete és így a jogbiztonságot perjogi úton megvalósító véglegesség elfogadására irányuló társadalmi közmegegyezés.37 A Pp. következőkben magyarázat tárgyává tett – és az itt elemzett szempontból is vissza- 15 térően kritizált – normaszövege számos helyen a legitimáló feltétel relativizálásának, elgyengítésének az irányába mutat. Ezért a polgári per rendeltetésének tradicionális perjogi felfogás által kimunkált, és ezért a jogászi szakmák széles konszenzusával az új polgári perrendtartás kodifikációjára készült Szakértői Javaslatban is megfogalmazott tartalma a jövőben is irányadó kell hogy maradjon: „A polgári per rendeltetése a felek jogvitájának a bíróság közreműködésével történő felelős rendezése.”38 A polgári per ugyanis „nem öncélú: nem az a rendeltetése, hogy maga a bíróság előtti eljárás minél előbb befejezésre kerüljön, hanem az, hogy a felek közötti jogvita lezárása történjék meg – a bíróság közreműködésével – minél előbb”.39 Ez pedig csak a fentiekben kimunkált legitimáló feltétel, a beengedő, azaz a való tényállás feltárásának a perkoncentrációval szemben is elsőbbséget biztosító perrendtartás és jogalkalmazás útján lehetséges.

36  Éless Tamás: A tárgyalás szerkezete, perfelvétel, perhatékonyság, In: Közjegyzők Közlönye, 2017/5, 13, 17. és tovább uo.: „Márpedig a polgári ítélkezésnek a valóságon kell alapulnia, ami nem egy perjogi kérdés, amiről lehet disputálni, hanem a polgári anyagi jogi norma szerkezetéből következik: valamely alanyi jogot szabályozó polgári jogi norma hipotézise azokat a jogi tényeket határozza meg, amelyek az alanyi jogot megnyitják, megváltoztatják, avagy megszüntetik. Tekintve, hogy a polgári eljárási jog szolgálja az anyagi jogok érvényesülését, hibás az olyan perjogi rendszer, ami az ítélkezés alapját a valóságtól, azaz a tényektől eltávolítja. Farkas József szellemét idézem itt fel. A jogerőről írott munkájában ő is számol azzal a lehetőséggel, hogy a bíróság ítélete nem minden esetben tárja fel a valóságot megfelelően, de ezt hibának és kivételesnek tekinti. A valóságtól való eltérésnek ez a helyes perjogi megközelítése: nem zárható ki, de ha bekövetkezik, az hiba. Perjogi rendszer azonban nem épülhet a valóságtól való szisztematikus eltérésre.” 37  Ilyen esetben manifesztálódhat a gyakorlatban egyfajta „zárkózott perjog”: a perjog éppen a fentebb kimunkált konzervativizmusa (véglegesség), továbbá az alkotmányjogi és nemzetközi emberi jogi beágyazottsága okán képes az efemer jogalkotói akarattól is elzárkózni. Egy ilyen elzárkózása értelemszerűen manifesztálódhat az alapjogoknak – és a Preambulumban is hivatkozott józan észnek – megfelelő bírósági gyakorlatban, vagy éppen indítványnak helyt adó alkotmánybírósági határozatban. 38  Varga–Éless i. m. 2. §. 39  Uo., indokolását és a további részleteket lásd Varga–Éless i. m. 29.

Varga István

9


ELSŐ RÉSZ ALAPVETÉSEK I. FEJEZET A TÖRVÉNY HATÁLYA ÉS AZ ALAPELVEK A Pp. Első Része az I. Fejezet összesen hat szakaszát foglalja magában, amelyekben a 16 törvény a saját tárgyi hatályát és a polgári perjog egyes speciális alapelveit szabályozza. Mind a hatályrendelkezés, mind pedig az alapelvek tartalma több jogértelmezési bizonytalansághoz vezet, aminek fő oka, hogy a Pp. nem követi a külön erre a célra elvégzett terjedelmes nemzetközi összehasonlításon, és a hazai perjogi szakmai konszenzuson alapuló Szakértői Javaslat megoldásait.40 Míg a hatály-rendelkezés egy félreértésre visszavezethető módon a polgári perjog elsődleges alapelvének, a rendelkezési elvnek egyik részaspektusát is immár magában foglalja, továbbá a jogszabályi kollízió veszélyét is magában hordozza, addig az alapelvek között részben nem alapelvnek minősülő célok és elképzelések kerülnek megfogalmazásra, amelyek kibontásánál kiemelt felelősség hárul majd a bíróságokra.

1. A törvény hatálya 1. § [A törvény hatálya] (1) E törvényt kell alkalmazni a bíróság eljárására, ha jogszabály biztosítja a bírói utat és törvény nem rendeli eltérő szabályok alkalmazását. (2) A bíróság az e törvény hatálya alá tartozó jogvitát erre irányuló kérelem esetén bírálja el.

1. Tárgyi hatály.......................................................................................................................................... [17] 2. Személyi, szervi, funkcionális, területi és időbeli hatály.................................................................... [22] 3. Az 1. § (2) bekezdése: nem hatályrendelkezés.....................................................................................[27]

1. Tárgyi hatály A Pp. nyitó szakaszának nyitó bekezdése – nem feltétlenül növelve az új törvény autoritá- 17 sát – gyorsan gondoskodik arról, hogy eklatáns ellentmondásba kerüljön a bíróságok működését alapvetően meghatározó, és az Alaptörvény által ezért sarkalatosnak minősített, a 40  Vö. Varga István – Éless Tamás (szerk.): Szakértői Javaslat az új polgári perrendtartás kodifikációjára, Magyar Közlönykiadó, HVG-ORAC, Budapest, 2016, 25–49.

Varga István

11


1. §

I. FEJEZET

bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvénnyel. A tárgyi hatály meghatározásánál irányadó Bszi. 5. §-a szerint ugyanis „A bírósági útra tartozó ügyeket törvény állapítja meg.”41 Ez alól a garanciális szabály alól a Pp. nyilvánvalóan nem engedhet kivételt és nem adhat felhatalmazást alacsonyabb szintű jogszabálynak a bírói út megnyitására. A bírói utat továbbra is maga az Alaptörvény biztosítja a XXVIII. cikkében és az azzal és egyéb rendelkezéseivel összhangban álló Bszi. „törvényre” történő utalásával, ezért továbbra is abból kell kiindulni, hogy a bírói útra tartozó ügyek körét csak törvény határozhatja meg.42 Annak ellenére, hogy a törvényalkotó láthatólag újító szándékkal43 fogalmazta meg így a tárgy hatályról szóló rendelkezést, ez továbbra sem fog változtatni az eddig bevett módon tágan (mert funkcionálisan) értelmezett „polgári ügy” kategórián, mint a törvény tárgyi hatálya alá tartozó szabályozási tárgyon. Továbbra is elsősorban a Ptk., illetőleg egyes ágazati, egyéb magánjogi, tehát a felek mellérendeltségi viszonyán alapuló jogviszonyokat definiáló törvények utalják az általuk szabályozott jogviszonyokból származó jogvitákat bíróság elé.44 A meghatározó ismérv továbbra is a jogvita alapjául fekvő jogviszony magánjogi jellege. Az itt használt „jogvita” kifejezés természetesen nem szűken értendő: értelemszerűen nem minden, bíróság elé kerülő ügy tartalmaz jogi vitát a felek között, előfordulhat, hogy a közösen kívánt jogállapot kinyilvánítását várják a felek a bíróságtól (például: házasság egyező akaratnyilvánításon alapuló felbontása, közös tulajdon megszüntetésének egyes esetei), azonban az sem kizárt, hogy jogi vita nem a peres felek között, hanem peren kívül húzódik. Az ellentét ilyen esetben a peres felek érdekei, valamint a perben nem álló harmadik személy törvényes érdeke között állapítható meg. A polgári per tárgya lehet azonban olyan igény is, amely körül a felek között jogvita valójában nem bontakozik ki. Ilyen eset az, amikor a hagyatéki hitelezői igény fedezetét a túlélő házastárs és a leszármazó állagörökösök perindítással próbálják meg elvonni oly módon, hogy a felperes, azaz a túlélő házastárs a hagyatéki ingatlan tekintetében külön vagyoni szerzését állítja, amelyet az alperes állagörökösök az eljárás során elismernek. Végül fordítva, értelemszerűen még tényleges jogvita fennállása esetén sem tartozik a Pp. tárgyi hatálya alá a naturalis obligatio-ra alapított igényérvényesítés.45 18 Igazi újítást a tárgyi hatály körében nem a Pp. hatályrendelkezése hoz, hanem az, amit a Pp. – a magánjogi jelleg hiánya miatt konzekvensen – immár nem tartalmaz: a közigazgatási jogvita nem tartozik a tárgyi hatálya alá, hiszen azt a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény – a Pp.-vel ellentétben helyesen megfogalmazott hatályrendelkezésével46 – a saját tárgyi hatálya alá vonja. Annak az adott eljárásban vitássá váló kérdésnek az eldöntésében, hogy az adott jogvita a Pp. vagy a Kp. hatálya alá (és ezzel együtt az immár megvalósult szervezeti elkülönülés okán a járásbíróság, illetőleg törvényszék, vagy a közigazgatási és munkaügyi bíróság hatáskörébe) tartozik-e, a jogalkotó egyértelműen a Kp.-nek, illetőleg a közigazgatási bíróságnak biztosít elsőbbséget: A Bszi. 5. §-ának sarkalatos minősítését az Alaptörvény 25. cikkére hivatkozva a Bszi. 175. § mondja ki. Hasonlóan Petrik Ferenc (szerk.): Polgári eljárásjog, Kommentár a gyakorlat számára, HVG-ORAC, Budapest, 6. Ezzel szemben nem lát problémát Wopera Zsuzsa: Pp. 1. § magyarázata. In: Wopera Zsuzsa (szerk.): A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény magyarázata, Wolters Kluwer, Budapest, 2017, 17–18. 43  Lásd Wopera uo. 44  Ptk. 1:6. §, Mt. 285. § stb. 45  Ptk. 6:121. §. 46  Kp. 1. §. 41 

42 

12

Varga István


A TÖRVÉNY HATÁLYA ÉS AZ ALAPELVEK

1. §

a Kp. 4–5. §-aiban autonóm módon maga dönt arról, hogy mi minősül közigazgatási jogvitának, és az az alóli kivételeket is saját maga határozza meg. Továbbá, a közigazgatási bíróság hatályról (és ezzel egyidejűleg hatáskörről) szóló döntéséhez a polgári bíróság kötve van,47 és végül – a tárgyi hatályról is szükségszerűen szóló – hatásköri vitában az utolsó szót a Kúria közigazgatási bírák többségével felállított öttagú kijelölő tanácsa mondja ki.48 Mindezekhez képest az már csak egy eljárási technikai következmény-részlet, hogy a Pp. a hatályrendelkezések konkurenciájából következő hatásköri hiányt – perökonómiai megfontolásokra és a közigazgatási bíróság hatásköri döntésének elsőbbségére is tekintettel – az eljárás stádiumától függően a 174. § keretében egyszerű áttétellel, vagy a 240. § (1) bekezdésének i) pontja és (3) bekezdése értelmében áttétel nélküli, vagy azzal együtt járó eljárásmegszüntetéssel rendeli kezelni. Végül a felek olyan individuális jogvitában, amely az 1. § szerint a Pp. tárgyi hatálya alá 19 tartozna, ezt választottbírósági szerződéssel tárgytalanná tehetik. A bírói utat a fent bemutatottak szerint az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése biztosítja, amely alapjognak a negatív oldala lehetővé teszi a felek azon privátautonóm cselekvését, amivel lemondanak a bírósághoz való fordulás jogáról, és jogvitájukat elintézésére privát bíróságnak vetik alá magukat. Ilyen esetben az adott ügyre nézve az Alaptörvény által hordozott állami igazságszolgáltatásból szerződnek ki, és ezért ekkor az adott ügyben a tárgyi hatályrendelkezés vizsgálata szóba sem kerül. Többek között ezért is volt logikus a Pp. kezdeti félreértését korrigáló, még a hatálybalépés előtti módosítás49, amellyel a Pp. az utolsó pillanatban visszatért a Szakértői Javaslat helyes megoldásához,50 és amellyel a választottbírósági eljárásra tartozást kivette a 176. § visszautasítási okai közül, és a további eljárást a Pp.-től eltérően (és helyesen) szabályozó, választottbíráskodásról szóló törvény szabályozási tárgyának hagyta meg. Ez utóbbi, a jogintézmény lényegét helyesen megragadva, a választottbírósági szerződés ellenére az állami bíróság előtt megindított eljárásban csak az eljárás megszüntetését rendeli, és azt is csak a választottbírósági kifogás alperes általi előterjesztésének esetére51, ezzel is kifejezésre juttatva a felek bírósági útról való rendelkezési jogának primátusát. A Szakértői Javaslat megoldásához való visszatérés52 annál indokoltabb, mivel „[…] mind a külföldi választottbírósági határozatok elis47  Pp. 24. § (2) bek. De vö. itt is a saját hatáskörét korábban megállapító polgári bíróság döntéséhez a Bszi. szintén sarkalatos 6. §-át. 48  Pp. 31. § (3) bek., Kp. 15. § (4) bek. 49  Az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények és egyéb igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2017. évi CXXXVI. törvény 96. § g) pontja szerint: „A 176. § (1) bekezdés b) pontja a »bíróságot és a választottbíróságot« szövegrész helyett a »bíróságot« szöveggel lép hatályba.” 50  Varga–Éless i. m. 150. § (2) bek. b) pont: [Perakadály áll fenn …] „ha a felperes követelésének érvényesítése – a választottbírósági utat ide nem értve – nem tartozik a bíróság hatáskörébe […].” Lásd szintén az ehhez fűzött magyarázatot uo. 305. 51  2017. évi LX. törvény a választottbíráskodásról (Vbtv.) 9. § (1) bekezdés: „Az a bíróság, amely előtt a választottbírósági szerződés tárgyát képező ügyben pert indítottak, az eljárást – a választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránt indított per kivételével – e kereseti kérelem tárgyában megszünteti, ha azt az alperes legkésőbb a keresetlevélre benyújtott írásbeli ellenkérelmében kérte, kivéve, ha úgy ítéli meg, hogy a választottbírósági szerződés nem jött létre, érvénytelen, hatálytalan vagy betarthatatlan.” 52  A 176. § Magyar Közlönyben kihirdetett eredeti változata és az ahhoz fűzött miniszteri indokolás – a Szakértői Javaslatot itt is félretéve – még minden további nélkül hatásköri problémaként kezelte a választottbírósági szerződés meglétét. Az indokolás szerint: „A hatáskörrel, illetékességgel kapcsolatos visszautasítási ok kiegészült és átalakításra került az áttétel szabályainak módosítása folytán szükséges rendel-

Varga István

13


1. §

I. FEJEZET

meréséről és végrehajtásáról szóló New York-i Egyezmény II. cikk 3. bekezdése, mind az UNCITRAL Modell-törvény (a 2006-ban elfogadott módosításokkal) 8. cikke abban az esetben teszi lehetővé az ügy választottbírósági eljárásra utasítását, ha azt valamelyik fél kéri. A Szakértői Javaslat (és immár a jogalkotó – beszúrás a szerk.-től) szerint elérkezett az idő arra, hogy a magyar jog összhangba kerüljön ezekkel a nemzetközi jogi instrumentumokkal. A választottbíráskodás magánjogi bíráskodás, […] a választottbíróság hatásköre a felek szerződésén alapul. A felek magautonómiája érvényesülésének biztosítása nemcsak a választottbírósági szerződés megkötése, hanem annak módosítása (esetleges megszüntetése) körében is indokolt. A Szakértői Javaslat megoldása szerint a bíróság a keresetlevél elbírálása körében hivatalból nem állapíthatja meg a hatásköre hiányát abban az esetben, ha választottbírósági szerződést észlel, hanem meg kell várnia az alperesnek a vele közölt keresetre adott válaszát. Amennyiben az alperes a bíróság hatáskörének kifogásolása nélkül perbe bocsátkozik, azzal kifejezésre juttatja azt, hogy a felperes mellett számára is megfelelő a bíróság eljárása a korábbi megállapodásuk szerinti választottbíráskodás helyett. Ezzel a felek között ráutaló magatartással akarategység alakul ki a korábbi választottbírósági szerződésüktől való eltérés tekintetében. A Szakértői Javaslat a felek ezen akaratának szabad érvényesülése előtt nyitja meg az utat.”53 20 A tárgyi hatály (és egy tágabb értelemben vett funkcionális hatály) kérdésköréhez tartozik még annak a megítélése, hogy tartalmazhat-e, és ha igen, tartalmazzon-e anyagi jogi szabályokat a Pp. A funkcionális szemlélet jegyében az első kérdést mind a Koncepció Tervezete54, mind pedig a Szakértői Javaslat55 igennel, a másodikat pedig nemmel válaszolta meg. Ezt a szemléletet a jogalkotó a régi Pp. 2. § (3) és (3a) bekezdésében foglalt anyagi jogi természetű szabályokra koncentrálva el is fogadta, és így kikerült a Pp.-ből az észszerűtlen időre elhúzódó, vagy egyébként a tisztességes eljárás követelményébe ütköző eljárás kártérítési szankciója. Ez a helyes döntés azon a megfontoláson alapult, hogy a régi Pp. 2. §-a alapjogi és nemzetközi szerződéses kötelezettségi relevanciával is rendelkező problémákat vetett föl, amelyek megoldására a Pp. nem vállalkozhat. A régi szabály alapjog-konkretizáló jellege mellett egy objektív alapú kártérítési szabályt tartalmazott a fél tisztességes és észszerű időn belüli elbíráláshoz való jogának megsértése esetére. Jogforrástanilag egy ilyen szabályt a polgári törvénykönyvben kellene elhelyezni, ugyanakkor a norma címzettjei alapján a bíróságok jogalanyiságát megteremtő Bszi.-ben történő elhelyezése is elképzelhető. Utóbbi mellett szól az az érv is, hogy ez a szabályozás az egyes bírósági utak egységes kezelését is szolgálná, erre számos külföldi példa is rendelkezésre áll.56 A külön szabályozást indokolja továbbá, hogy e pernek a tárgya alapvetően közjogi gyökerű, objektív felelősség, amelynek alapja a bírósági eljárás objektív elhúzókezésekkel. Ennek megfelelően a más hatóság, bíróság, választott bíróság hatáskörébe tartozó igény érvényesítésére, vagy bírósági hatáskörbe, de polgári nemperes útra tartozó igény érvényesítésére irányuló keresetlevél sem kerül befogadásra.” A Szakértői Javaslat megoldásához való – külön törvénymódosítással elért – visszatérést követően azonban láthatólag már egyre tágabb körben megértésre talál a Szakértői Javaslat eredeti érvelése. Vö. pl. Zsitva Ágnes: A 176. § magyarázata. In: Wopera i. m. 272. 53  Varga–Éless i. m. 150. § (2) bek. (305.) 54  Varga István: Egység és sokféleség a perrendi kodifikációban – Egy új polgári perrendtartás szabályozási előkérdései. In: Németh János – Varga István (szerk.): Egy új polgári perrendtartás alapjai, HVGORAC, Budapest, 2014, 30–35. 55  Varga–Éless i. m. 150. § (2) bek. (305.) 56  Lásd pl. a német bírósági szervezeti törvény (Gerichtsverfassungsgesetz) 198. skk. §.

14

Varga István


A TÖRVÉNY HATÁLYA ÉS AZ ALAPELVEK

1. §

dása vagy tisztességtelen jellege, így ez eloldja ezt a felelősségi formulát a Ptk. kártérítési jogától. Ez esetben ugyanis felróhatóságtól való függetlenítés, illetőleg a kimenthetetlenség miatt nem egy polgári jogi felelősségi tényállás valósul meg, ugyanakkor nem is kártalanítási tényállításról van szó, hiszen a jogellenességet önmagában az eljárás elhúzódása megvalósítja. Mindezek okán egy külön felelősségi dogmatikával rendelkező jogintézmény kialakítása nem a polgári perjogi jogalkotásra tartozik. Ugyanakkor a jogalkotó nem szakadt el teljesen a funkcionálisan anyagi jogi jogszabályi 21 elemek Pp.-be történő integrálásának gyakorlatától, hiszen a 24. § (3) bekezdésében lényegében a Ptk. 6:548. § (1) bekezdésével konkurálva határoz meg igényérvényesítési feltételt a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt indított keresetek esetében.57

2. Személyi, szervi, funkcionális, területi és időbeli hatály Területi hatály. A Pp. területi hatályát – a szervi hatállyal szoros összefüggésben – a tör- 22 vény alkalmazására rendelt igazságszolgáltatási szervezetrendszer magyar állami szuverenitáshoz való kötöttsége határozza meg: amennyiben az eljárás magyar állami bíróság előtt indul, a Pp.-t akkor kell alkalmazni. Ennek, a nemzetközi polgári perjogban általánosságban mindenhol elismert elvnek (a fórum joga, lex fori) a pozitív jogi lecsapódása a magyar jogrendben az Nmjtv. 66. §-a: „A magyar bíróság eljárására – ha e törvény másként nem rendelkezik – a magyar jog alkalmazandó.” A lex fori elve alól kivételt eredményeznek azok a külföldi nemzetközi magánjogi, illetőleg külföldi nemzetközi perjogi szabályok, amelyek – a magyar Nmjtv. 68. §-ához hasonlóan – a perbeli jog- és cselekvőképességre a fél személyes jogát, így külföldi bíróság előtt pereskedő magyar félre a magyar jogot rendelik alkalmazni. Szintén a lex fori elve alóli kivételhez vezet a szuverenitás pontszerű, tipikusan a polgári perjogi nemzetközi jogsegély hatékony megvalósítását szolgáló feladása (ami az európai integrációban egyre gyakoribb). Ilyen esetben kivételesen Magyarország területén kívül lefolytatott eljárása is kiterjed a magyar polgári perrendtartás hatálya. Példa erre az Európai Unió tagállamai közötti bizonyítási jogsegélyt szabályozó rendelet által biztosított azon lehetőség, amely szerint a bizonyítási jogsegélyt a megkeresett tagállam bírósága a megkereső bíróság tagállamának eljárásjoga alkalmazásával is teljesítheti, ha ezt a megkereső bíróság kérte.58 Szintén a lex fori elvét töri át továbbá a passzív jogsegély esete, amikor kivételesen a megkereső állam bírósága közvetlenül és a saját eljárásjoga alkalmazásával járhat el a megkeresett állam területén, így a Pp. ebben az esetben is külföldi szuverén területen kerülhet alkalmazásra.59 Szervi hatály. A polgári perjog és vezető jogforrása, a Pp. tartalma a közjog része, ezért 23 szervi értelemben vett normacímzettje a közhatalom igazságszolgáltatási ágát képviselő Lásd részletesen ehhez az ellentmondáshoz lentebb, a 24. § (3) bekezdésének magyarázatát. 1206/2001/EK rendelet (2001. május 28.) a polgári és kereskedelmi ügyekben a bizonyításfelvétel tekintetében történő, a tagállamok bíróságai közötti együttműködéséről, 10. cikk (3) bek.: „A megkereső bíróság […] kérheti, hogy a kérelmet tagállamának joga szerinti különös eljárás keretében teljesítsék. A megkeresett bíróság az ilyen igényeket teljesíti, kivéve, ha az adott eljárás összeegyeztethetetlen a megkeresett bíróság tagállamának jogával, illetve ha az jelentős gyakorlati akadályba ütközik.” 59  1206/2001/EK rendelet 17. cikk (1) bek.: „(1) Amennyiben egy bíróság kérelmezi, hogy más tagállamban közvetlenül bizonyítást folytathasson le, a mellékletben szereplő „I” formanyomtatványon kérelmet nyújt be a tagállam – 3. cikk (3) bekezdésében említett – központi szervének vagy hatáskörrel rendelkező hatóságának.” 57 

58 

Varga István

15


1. §

I. FEJEZET

magyar állami bíróság. A szervi hatály ennek megfelelően nem terjed ki olyan igazságszolgáltatási szervre, amelynek léte nem a magyar állami szuverenitásból van származtatva (belföldi vagy külföldi választottbíróság, külföldi állami bíróság). Természetesen a szuverenitás pontszerű, tipikusan a polgári perjogi nemzetközi jogsegély hatékony megvalósítását szolgáló feladása (ami az európai integrációban egyre gyakoribb) vezethet oda, hogy külföldi bíróságra is kiterjed a magyar polgári perrendtartás szervi hatálya. Ilyen eset például az Európai Unió tagállamai közötti bizonyítási jogsegélyt szabályozó rendelet által biztosított azon lehetőség, amely szerint a bizonyítási jogsegélyt a megkeresett tagállam bírósága a megkereső bíróság tagállamának eljárásjoga alkalmazásával is teljesítheti, ha ezt a megkereső bíróság kérte.60 24 Személyi hatály. A Pp. személyi hatálya kiterjed minden természetes és nem természetes személyre, aki vagy amely magyar állami bíróság előtt polgári eljárásban félként vagy egyéb perbeli személyként (képviselőként, beavatkozóként, közreműködőként stb.) részt vesz. Kivételt ez alól kizárólag a perbeli jog- és cselekvőképességre irányadó szabályok képeznek, mert a vonatkozó nemzetközi magánjogi szabályozó61 értelmében a külföldi fél perbeli jog- és cselekvőképességére a személyes külföldi jogát kell alkalmazni, kivéve, ha a magyar jog reá annál kedvezőbb perképességi szabályt tartalmazna. Ezzel szemben nem teremt kivételt a Pp. személyi hatálya alól az állami immunitás, illetőleg a diplomáciai és egyéb mentesség. Az immunitás fennállása a joghatóság fölött álló bíráskodási képesség (facultas iurisdictionis) hiányát eredményezi. Ez alól azonban nemzetközi szerződések, a nemzetközi joggyakorlat és immár helyesen az új Nmjtv. is62 egy sor kivételt állapítanak meg (immunitásról való kifejezett lemondás, vagy az egyébként immunitást élvező személy vagy állam magánjogi jogviszonyba lépése – acta iure gestionis mint az acta iure imperii ellentéte.) Bármely ilyen kivétel fennállása esetén nincs annak – és így a mentesség esetében szükséges eljárásról szóló, némi frissítésre szoruló 1973. évi 7. törvényerejű rendeletnek és az arra is utaló Pp. 632. §-nak sem – jelentősége, hogy az érintett személyt egyébként mentesség illeti meg. Mindettől függetlenül, önmagában is jól mutatja a Pp. személyi hatályának kiterjedését az immunitást élvező személyre a bíróság által követendő eljárás az immunitás fennállása esetén: miután az immunitásról le lehet mondani, illetőleg meg kell állapítani, hogy nem állnak-e fenn az Nmjtv. 84. §-a szerinti kivételek (ideértve a kifejezett, keresetindítás utáni immunitásról való lemondást is), a bíróságnak az immunitás tényleges fennállása esetén az eljárást meg kell szüntetnie. A Pp. 240. § (1) bek. b) pontja ugyan nem tartalmazza a bíráskodási képesség hiányát mint eljárás-megszüntetési okot, azt azonban egészen bizonyosan oda kell érteni, hiszen ha a joghatóság hiánya megszüntetési ok, akkor a joghatóság vizsgálhatósága előfeltételének a hiánya is az kell, hogy legyen. Ha van fennálló immunitás, akkor nincs bíráskodási képessége az államnak, és így a fórumkeresés következő lépcsője, a joghatóság vizs-

60  1206/2001/EK rendelet (2001. május 28.) a polgári és kereskedelmi ügyekben a bizonyításfelvétel tekintetében történő, a tagállamok bíróságai közötti együttműködéséről, 10. cikk (3) bek. lásd az 59. lábjegyzetben. 61  Nmjtv. 68. § (1)–(2) bek. 62  Nmjtv. 84. §.

16

Varga István


A TÖRVÉNY HATÁLYA ÉS AZ ALAPELVEK

1. §

gálata már szóba sem jön.63 A Pp. 240. § alapján történő megszüntetés pedig önmagában mutatja a Pp. alkalmazását az immunis személy vonatkozásában.64 Funkcionális hatály. A Pp. funkcionális hatályáról akkor van szó, ha rendelkezései – akár 25 jogszabály által elrendelten, akár a felek rendelkezése alapján – nem polgári perben, hanem attól különböző más eljárásban kerülnek alkalmazásra. Ez tipikusan a magánjogi jogviszonyokhoz kapcsolódó nemperes eljárásokban fordul elő, ahol akár egy általános szabályozó65, akár az egyes nemperes eljárások speciális szabályozói66 rendelik háttérjogszabályként alkalmazni a Pp.-t vagy annak meghatározott rendelkezéseit.67 Funkcionális hatálya által kerül alkalmazásra ugyanakkor a Pp. kivételesen a büntetőeljárás folyamán is, az ott a magánfél által előterjesztett polgári jogi igény elintézésére.68 Mindezen esetekben a Pp. hatályát a funkcionális ekvivalencia okán saját magára kiterjesztő jogszabály meghatározza, hogy általánosságban, az általa nem szabályozott minden kérdésben, vagy csak a konkrétan megnevezett egyes eljárási kérdésekben kell-e az eljárás során a Pp.-t alkalmazni, mindig az adott primer eljárás sajátosságaira figyelemmel. Mindezen esetekben a Pp. hatálya ezért viszonylagos (a primer eljárás sajátosságaira tekintettel alkalmazandó), részleges (a primer eljárásnak csak egyes kérdéseire alkalmazandó), másodlagos (elsőbbsége a primer eljárás jogforrásának van) és kisegítő (a primer eljárás jogforrásának hiányait pótolja).69 Végül a funkcionális hatály érvényesülésének egy atipikus esete lehet, ha a választottbírósági szerződést kötő felek kikötik a Pp. egyes szabályainak70 alkalmazását, és ezzel az érintett szabályokat az eljárási szabályzatuk részévé teszik. Ez azonban inkább csak teoretikus és szűk eljárásjogi részszabályozási területekre érvényesülő lehetőség, hiszen a felek tipikusan éppen a választottbírósági eljárás flexibilitása, féli igények szerinti alakíthatósága miatt (is) szerződnek ki az állami bírósági igényérvé63  A régi Nmjtvr. (1979. évi 13. tvr.) nem különböztetett joghatóság és bíráskodási képesség között, hanem egyértelműen mindkettőt a „joghatóság” elnevezés alá foglalta össze. Ez egy végső (bár az Igazságügyi Minisztériumban a Pp. és Nmjtv. kodifikáció időben párhuzamos véglegesítését és egymás közötti feltételezhető interakcióját ignoráló) érv, hiszen az új Nmjtv. hatálybalépése előtt a Pp. jogalkotója formálisan még hihette azt, hogy joghatóság alatt a bíráskodási képességet is érteni kell, és ezért esetleg tudatosan nem differenciált a 240. §-on belül. 64  Mindezt nem veszi figyelembe és ezért helytelenül tagadja a személyi hatály fennállását: Petrik i. m. 8. 65  A bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló 2017. évi CXVIII. törvény (Bnpt.) 1. § (1) bekezdése: „A bírósági polgári nemperes eljárásokban – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) szabályait a polgári nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel kell alkalmazni.” 66  Lásd pl. bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 9. §, hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény 2. §, az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény 1. § (1) bek. 67  Kivételesen előfordul olyan polgári per is, amelyre a vonatkozó jogforrás a Pp.-n kívüli szabályozottsága okán a funkcionális hatályra emlékeztető utaló szabályt tartalmaz. Ilyen esetben (miután polgári perről van szó, és az adott per – pl. különleges perként – a Pp.-ben is lehetne szabályozva) nem funkcionális, hanem elsődleges hatállyal alkalmazandó a Pp. – az adott jogforrásban esetleg meghatározott eltérésekkel. Ilyen eset a választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránt indított per. Vö. Vbtv. 7. § (4)–(7) bek. és 47. § (4) bek. 68  A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (Be.) 55. § (3) bekezdése: „A polgári jogi igény érvényesítésére és elintézésére – a büntetőeljárás jellegéből adódó eltérésekkel – a polgári perrendtartásról szóló törvénynek az e törvényben meghatározott rendelkezéseit is alkalmazni kell.” 69  Németh János (szerk.): Magyar polgári perjog, Ligatura, Budapest 1994, I. kötet 46–47. 70  A Pp. általában való kikötése fogalmilag kizárt ebben az esetben. Vö. kiindulópontjában helyesen, de ennyiben differenciálatlanul: Kiss Daisy: A polgári per titkai, 3. átdolgozott kiadás, HVG-ORAC, Budapest, 2014, 60.

Varga István

17


1. §

I. FEJEZET

nyesítési mechanizmusból és valószínűtlen, hogy a választottbírósági eljárásukba vissza akarnák hozni a – ráadásul éppen az új Pp. által felerősített – formakényszerekkel és korlátozásokkal tűzdelt állami szabályozót. 26 Időbeli hatály. A polgári perjogi szabályozó a hagyományos rögtöni hatály elvének megfelelően mindig abban az állapotában irányadó, amely pillanatban a perrendtartás alapján minősítendő esemény vagy eljárási cselekményt történik, legyen az a bíróság, a felek vagy más eljárási személy cselekménye. A Pp. ezt az elvet alkalmazva határozza meg a hatályba léptető és az ahhoz kapcsolódó átmeneti rendelkezésében (629–630. §) a saját időbeli hatályát: a törvény 2018. január 1. napján lép hatályba és rendelkezéseit a 2018. január 1-jén és az azt követően indult ügyekben kell alkalmazni. Az átmeneti rendelkezések összefüggésében „indult ügy”-ön, illetőleg az ügy indulásának időpontján mindig a keresetlevél vagy azzal egyenértékűnek minősített eljárásindító beadvány bíróságra történő beérkezésének időpontját kell érteni.71 Ezt szűken kell értelmezni: a Pp. hatálybalépését követően rendkívüli perorvoslati fórumként eljáró, illetőleg perorvoslat eredményeként új eljárásra utasított bíróság eljárása nem minősül újonnan indult ügynek, azaz a jogerő beállta után a 2018. január 1. után induló rendkívüli perorvoslati eljárásban és az az alapján megismételt eljárásokban a régi Pp. szabályait kell alkalmazni.

3. Az 1. § (2) bekezdése: nem hatályrendelkezés 27 A törvény által bírói útra rendelt jogviták tárgyuknál fogva attól függetlenül tartoznak a

Pp. tárgyi hatálya alá, hogy ténylegesen realizálódik-e az állami bírósági igényérvényesítés keresetindítás vagy azzal egyenértékűnek minősített eljárást megindító kérelem által. Maga a szabály egyébként feltételezi a hatály fennállását („A bíróság az e törvény hatálya alá tartozó jogvitát erre irányuló kérelem esetén bírálja el.”), azaz önmaga nem lehet hatály-rendelkezés, mert akkor a definíciós elemek között maga a definiálandó is megjelenne. Ezért annak ellenére, hogy a jogalkotó innovációnak élte meg72 e mondat hatály-rendelkezésként való kodifikációját, az egy egyszerű félreértésen alapul, mert a kérelemre történő eljárás elve a rendelkezési elv egyik összetevője, és ezért az egyetlen következetes jogforrási helye a rendelkezési elvet – jelenlegi formájában szintén tévesen73 – meghatározó 2. § lenne.74

2. Alapelvek 28 A modern polgári perjogi rendszereket két alapelv egymásra visszaható érvényesülése

határozza meg: a rendelkezési és a tárgyalási (peranyagszolgáltatási) elvé. Az előbbi az alkotmányos önrendelkezési jog és a magánjogi autonómia perjogi megnyilvánulása, az

71  Az átmeneti problémák áttekintéséhez vö. részletesen a 630. §-hoz írt magyarázatot, valamint a Civilisztikai Kollégiumvezetők Országos Értekezlete (CKOT) 2017. november 20–21-i állásfoglalását: http://www.kuria-birosag.hu/hu/sajto/2017-julius-7-ei-es-2017-nov-20-21-ei-civilisztikai-ertekezlet-allasfoglalasai 72  Wopera i. m. 18–19. 73  Lásd a 2. § magyarázatát. 74  Vö. más érvekkel Petrik i. m. 9.

18

Varga István


A TÖRVÉNY HATÁLYA ÉS AZ ALAPELVEK

1. §

utóbbi pedig a megindult eljárásban a felek és a bíróság közötti feladat- és felelősségelosztást meghatározó szabály. Az előbbi a felek perbeli szabadságának, az utóbbi a felek perbeli felelősségének a kifejeződése,75 és ezzel egyúttal az Alaptörvény emberképének és elvárásrendszerének is a perjogi visszatükröződése: „Szabadság és felelősség”. A két vezető alapelv mellett a hatályos jog további alapelvek és értékek egész sorát isme- 29 ri, amelyeknek egy része az igazságszolgáltatásban általánosságban (így a polgári perben is), míg másik része kizárólag vagy jellemzően csak a polgári perben érvényesül. A polgári perjog specifikus alapelvei vagy kifejezetten, vagy részletszabályok tartalmának együtthatásával megjelennek a Pp.-ben, míg az igazságszolgáltatás általános alapelveinek jó része szórtan, többnyire nemzetközi instrumentumokban, az Alaptörvényben és a Bszi.-ben találhatóak. Az alapelveknek mind a jogalkalmazásban, mind a jogalkotásban kettős feladata van. 30 Jogalkotás során az alapelveknek kell tükröződniük a hatályos polgári eljárásjogi rendelkezésekben, és irányt kell mutatniuk a polgári eljárás jövőbeli szabályozása során, míg a jogalkalmazásban a felmerülő kétely esetében jogértelmezési szerepelt töltenek be, valamint a megfelelő jogszabályi rendelkezés hiányában (joghézag esetén) hézagkitöltő szereppel rendelkeznek.76 A világ vezető polgári perrendjei, amelyeket a Koncepció Tervezete77 és a Szakértői Ja- 31 vaslat figyelembe vett, nem tartalmaznak alapelvi fejezetet. Ez mindenhol abból a felismerésből táplálkozik, hogy a perrendtartások részletszabályainak nagy többsége önmagában alapelvi tartalmakat közvetít, és az alapelvek perrendi normaként történő megfogalmazása nem képes az egyes, jogalkalmazói gyakorlatok évszázadai alatt kidolgozott és finomított elveket pontosan és minden aspektusukban megragadni, de erre a rendelkezésre álló, egymásra is ható bírósági gyakorlat és jogtudományi eredmények ismeretében nincs is szükség. Ugyanakkor egy elhibázott, vagy csak nem eléggé kiegyensúlyozott, és ezért értelmezési bizonytalanságot előidéző megfogalmazással egy alapelvi fejezet kárt is tud okozni, hiszen az alapelvek a hagyományos felfogás szerint hézagpótló funkciót is betöltenek, illetőleg részletszabály-értelmezési zsinórmértékül is szolgálnak. Továbbá van olyan mértékadó perjogi rendszer (ráadásul a magyar perjogot hagyományosan megtermékenyítő német), amely teljesen lemond az alapelveknek a törvény elején való kiemelt szabályozásáról, és azok érvényesülését azzal valósítja meg, hogy az eljárási részletszabályokban konzekvensen alapelvi tartalmakat tükröztet. A Koncepció tervezetének előkészítése során többségi állásponttá vált, hogy az eljárást meghatározó alapvető elvek ne külön alapelvi fejezetben nyerjenek kifejezett szabályozást, hanem azokat a perrend speciális szabályai tartalmukban jelenítsék meg. Ezért a törvényelőkészítés korai fázisában a Koncepció Tervezete megfontolt óvatosságból egy olyan rendszert ajánlott a jogalkotónak, amelyben az alapelvek megnevezésében és részletes tartalmi kidolgozásában 75  Vö. Friedrich Stein – Martin Jonas – Christoph Kern: vor § 128, Rn. 161., In: Kommentar zur Zivilprozessordnung, Bd. II. 23. Aufl. Mohr Siebeck, Tübingen, 2016: „Beide Grundsätze lassen sich zusammenfassend als Prinzip der Parteifreiheit und der Parteiverantwortung im Zivilprozess kennzeichnen.” 76  Németh János: Alapelvek, In: Németh János – Kiss Daisy (szerk.): A polgári perrendtartás magyarázata, 2. átdolgozott kiadás, Complex, 2006, I. kötet 75, 77–80. 77  Németh János – Varga István (szerk.): Egy új polgári perrendtartás alapjai, HVG-ORAC, Budapest, 2014

Varga István

19


1. §

I. FEJEZET

szükségszerűen kifejezetten vezető szerep jutott volna a bírói karnak és a bírósági jogalkalmazást lekövető perjogtudománynak. Ezt az ajánlást a számunkra mértékadó külföldi példák mellett különösen az a felismerés is erősítette, hogy a fentebb is említett esetleges elhibázott vagy túl szűk megfogalmazás feleslegesen szorítaná rigid korlátok közé a bíróságokat. A rendelkezési elvnél lentebb kifejtettek példaként mutatják, hogy az alapelv igazi értelme több tucat perrendi és anyagi jogi szabály együtthatásából olvasható ki, ráadásul a joggyakorlat újabb és újabb eseteket produkál, amelyekre az adandó válaszok életszerűségét és rugalmasságát a normává merevített elv nem mindig képes szolgálni.78 32 Ennek ellenére a Szakértői Javaslat már tartalmazott egy a magyar perjogi tradíciókat és a világ vezető perrendjeit alapul vevő alapelvi fejezetet,79 mert a Koncepció Kormány által elfogadott változata ezt az igényt megfogalmazta. Ezt, a jogászi szakmák széles konszenzusával elfogadott Szakértői Javaslatban megfogalmazott alapelvi fejezetet a jogalkotó nem tette a magáévá, hanem kiváltotta azt a Pp. első hat szakaszában jelenleg olvasható szövegekkel, amelyek egy része szakmai tévedésen alapul, más része nem alapelv, kisebb részben pedig megfelel az alapelvekről alkotott perjogi felfogásnak.80 Alapelvként az alapelvi fejezetben szerepelteti a Pp. ennek megfelelően: a rendelkezési elvet, a tárgyalási elvet, a perkoncentrációt, a felek eljárástámogatási és igazmondási kötelezettségét, a jóhiszeműség elvét, valamint a bíróság közrehatási tevékenységét. Még mindig Pp.ben, de már nem az alapelvi fejezetben, hanem a Koncepció Tervezet és a Szakértői Javaslat gondolatával egyezően a kódexben szétszórtan, az adott elv részletszabályozásbeli-funkcionális helyén kerültek elhelyezésre: a nyilvánosság elve81, a kétoldalú meghallgatás elve, a jogérvényesítés segítésének az elve (tartalom szerinti elbírálás és tájékoztatási kötelezettség), az anyanyelvhasználat elve, a a tényállás szabad megállapításának elve. A tisztességes eljárás elvét, annak ellenére, hogy az alaptörvényi és nemzetközi szerződési szinten is megfelelően szabályozva van, a Pp. Preambuluma tartalmazza. A szóbeliség és a közvetlenség elvét a szabályozás összességéből lehet kiolvasni, ezek pozitív szabályozást nem kaptak. Végül pedig – helyesen – megmaradtak a kódexen kívül a polgári perben is irányadó, de az igazságszolgáltatás egészét átható alapelvek: az igazságszolgáltatás kizárólag bíróságok útján alapelve, a bíróság előtti egyenlőség (benne az egyenlő jogok és egységes bíróság) elve, a bírói függetlenség elve, a társasbíráskodás elve, valamint természetesen a nem alapelvi, hanem alapjogi minőségű bírósághoz való fordulás joga és a jogorvoslathoz való alapjog, mely utóbbiakat a perjogirodalom helyenként szintén alapelvekként tart számon.

78  Itt is még mindig igaz: „Wer definiert, der kennt das Schicksal nicht.” Oswald Spengler: Untergang des Abendlandes. 79  Varga István – Éless Tamás (szerk.): Szakértői Javaslat az új polgári perrendtartás kodifikációjára, Magyar Közlönykiadó, HVG-ORAC, Budapest, 2016 80  Ezt a lépcsőzetességet figyelemreméltóan visszafogott, megszívlelendően arisztokratikus diplomáciai érzékkel a Petrik Ferenc szerkesztette Kommentár, a műfaji sajátossággal szakítva, az érintett szakaszok felcserélésével és sorrendbe tételével fejezi ki: Petrik Ferenc (szerk.): Polgári eljárásjog, Kommentár a gyakorlat számára, HVG-ORAC, Budapest, 2017, 11., 16., 21. old. 81  Pp.231. §, de szintén: Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése, valamint a Bszi. 12. § (1)–(2) bekezdése. A perjógi kódexnek ezekhez képest értelemszerűen csak a peres eljárás sajátosságaiból fakadó eltéréseket, elsősorban a nyilvánosság kizárásával kapcsolatos rendelkezéseket kell szabályozni, részben az elsőfokú eljárás szabályai között, részben pedig – ahol indokolt – a különleges perek normái között (pl. személyállapoti perek különleges érdekszituációira tekintettel).

20

Varga István


A TÖRVÉNY HATÁLYA ÉS AZ ALAPELVEK

2. §

2. § [A rendelkezési elv] (1) A felek szabadon rendelkeznek perbe vitt jogaikkal. (2) A bíróság – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van. A rendelkezési elv az alaptörvényi „Szabadság és felelősség” – polgári perben is – szükség- 33 szerűen egymástól elválaszthatatlanul érvényesülő értékpárjából82 a „szabadság” polgári perjogi kifejeződése. Az Alkotmánybíróság töretlen gyakorlatában mint az önrendelkezési jog és az arra épülő magánjogi privátautonómia eljárásjogi vetülete jelenik meg azzal, hogy konkrét alkotmányos, illetőleg alaptörvénybeli alapjogi biztosítéka a bírósághoz való fordulás joga és a jogorvoslathoz való jog (azok mind pozitív, mind negatív oldala): „Az eljárásjogi értelemben vett fél rendelkezési joga az alkotmányos önrendelkezési jog egyik aspektusa, eljárásjogi vonatkozása, amely az egyén autonómiáját érinti, illetőleg azzal kapcsolatos. […] A jogvitában érdekelt félnek alkotmányos joga van arra, hogy ügyét bíróság elé vigye. Ez a jog – hasonlóan a többi szabadságjoghoz – magában foglalja annak szabadságát is, hogy e jogával ne éljen.”83 Ahogyan az anyagi magánjog alapvetően a jogviszonyok jogalanyok általi szabad konstituálása és szabad tartalommal való kitöltése talaján áll, ugyanúgy a szabadon konstituált és alakított jogviszonyokból eredő igények bírósági úton való érvényesítéséről is azok alanyai dönthetnek szabadon. Ennek a szabadságnak, és ezzel a rendelkezési elvnek két fő nyúlványa: Egyrészt, egyedül a fél (felperes) döntésétől függ az, hogy él-e a bírósághoz fordulás jogával, azaz indít-e keresetet. Polgári per kereset (vagy azzal azonos hatályúnak minősülő eljárásindító cselekmény) nélkül nincs, az csak a fél kérelmére indulhat. Ez nem más, mint az 1. § (2) bekezdésében szabályozott kérelemre történő eljárás elve („A bíróság az e törvény hatálya alá tartozó jogvitát erre irányuló kérelem esetén bírálja el.”), amely nyilvánvalóan a rendelkezési elv része, és ezért megfelelő jogforrási szabályozási helye itt, a rendelkezési elv szabályában lenne. Féli cselekmény nélkül (hivatalból) polgári per nem indulhat.84 Másrészt, a felek nem csak arról rendelkeznek szabadon, hogy indul-e eljárás, hanem a megindítandó, illetőleg már megindult per tárgyi, anyagi- és részben eljárásjogi, személyi, időbeli, térbeli és egyéb keretei, tartalma fölött is uralmat gyakorolnak. A két rendelkezési elvi nyúlványt összefoglalva: a felek határoznak a polgári per kezdetéről (eljárás csak kérelemre), tárgyáról és tartalmáról (kérelemhez kötöttség), végül pedig annak végéről. Részleteiben a felek eljárás feletti uralma, szabad rendelkezése a következőket jelenti: A fél a rendelkezési elvből fakadó szabadsága alapján dönti el, hogy indít-e keresetet, fi- 34 zetési meghagyásos eljárást vagy keresetindítás előtt kérelmez-e ideiglenes intézkedést. A per tárgyát a felperes határozza meg a kereseti kérelmével, amellyel egyúttal minőségi és mennyiségi korlátot is felállít a bíróságnak: ez a 2. § (2) bekezdésében foglalt kérelemhez kötöttség alapján sem a kérthez képest mást, sem pedig annál többet nem ítélhet meg.85 A felperes dönt arról, hogy igénye érvényesítésére milyen eljárási rendet vesz igénybe: a magyar polgári pert, azon belül a pertárgyérték szabad meghatározásán keVö. fentebb az alapelvek előtti bevezetőt. 1/1994. (I. 7.) AB határozat, 2.1. pont. Vö. szintén: 8/1990. (IV. 23.) AB határozat, 9/1992. (I. 30.) AB határozat, és Németh János: Alapelvek, In: i. m. 94–95. 84  Ne procedeat iudex ex officio. 85  Ne eat iudex ultra petita partium. 82  83 

Varga István

21


2. §

I. FEJEZET

resztül a könnyített járásbírósági vagy a professzionális törvényszéki perrendet, magyar vagy európai fizetési meghagyásos eljárást, vagy az európai bagatell-eljárás sui generis szabályait veszi igénybe. Funkcionálisan idetartozik a büntetőeljárásban érvényesített polgári jogi igény előterjesztése is. A felek rendelkezési joga nyilvánul meg az eljárásrend kiválasztását követően a fórumválasztás során is, ahol a felperes választ – kizárólagosság távollétében – a joghatósági és/vagy illetékességi okok közül, az alperes pedig szintén rendelkezési jogánál fogva gyakorolhat a fórumválasztásra befolyást a joghatósági/hatásköri86/illetékességi kifogás nélküli érdemi perbebocsátkozásával. A rendelkezési elv nyilvánul meg a kiválasztott fórum előtt folyamatba tett eljárás lefolyásának minden mérföldkövénél: az eljárás megszüntetésére vagy bírósági meghagyás kibocsátásához vezető mulasztásban, eljárási cselekmények, különösen támadási és védekezési eszközök előterjesztésében vagy elő nem terjesztésében, a viszontkereset indításában és a perbeli beszámításban, a kereset kiterjesztésében vagy megváltoztatásában, az alaki és/vagy érdemi ellenkérelem megváltoztatásában, bizonyítási indítványok tételében, felperes keresettől való elállásában, a be- és elismerésben, a jogról való lemondásban, az egyezségkötésben, a felek által befolyásolható nyugvási tényállás kiváltásában, az eljárás megszüntetésének, érdemi döntés nélküli lezárásának egyoldalú vagy együttes kérelmezésében, a rendes vagy rendkívüli perorvoslati kérelem előterjesztésében vagy a perorvoslati határ­ idő eredménytelen elteltében, a perorvoslati kérelem kereteinek meghatározásában és a perorvoslati kérelem visszavonásában egyaránt. 35 A rendelkezési elv iniciális, első nyúlványának (eljárás csak kérelemre) korlátozása, illetőleg az alóli kivételek meghatározása az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében lefektetett alapjogi jellege okán fogalmilag kizárt. Egyetlen immanens korlátját, azaz az alapjog negatív oldalát maguk a felek állíthatják fel, mégpedig választottbírósági szerződés megkötésével.87 A másik elem, tehát a már megindult per kereteinek meghatározására és ezzel a bíróság cselekvési szükségszerűségének, de egyben cselekvési lehetőségeinek a meghatározására irányuló kérelemhez kötöttség azonban két irányban is logikus korlátozásnak van alávetve. Egyrészt, a per tárgyára és ehhez kapcsolódóan a lefolyására nézve is a rendelkezési elv nem eredményezhet többletjogot, mint amit az anyagi jog biztosít. A rendelkezési elv a per tárgyára vonatkoztatva csak ugyanazon korlátok között érvényesül, amely korlátok között a felek a per tárgyáról az anyagi jog szabályai szerint is jogosultak privátautonóm módon rendelkezni (ahogyan ez tipikus a vagyonjogi jogviszonyokban). Ahol maga az anyagi jog sem adja meg a szabad rendelkezés jogát, ott azt az igény peresítésén keresztül a perbeli rendelkezési jog kerülőútként való használatával sem érhetik el a felek. Így például – miután a személyi állapot nem szabad rendelkezés tárgya – a személyállapoti perekben nem érvényesülhet korlátlanul a rendelkezési elv (házasság létezésének, nem létezésének vagy érvénytelenségének megállapítása iránti perben a Ptk. magánautonómiát nem ismerő kógens szabályai, így az érvénytelenségi okok stb. nem válhatnak a perben sem a felek szabad rendelkezésének tárgyává, ezekről 86  Pp. 24. § (1) bek. második mondat és 240. § (1) bek. ea) pont. Ennyiben kiegészítésre szorul Petrik i. m. 14.: „[…] hatáskör tekintetében a feleket rendelkezési jog nem illeti meg Pfv. VIII. 24.736/2000/1.” Az idézett rendelkezések ezzel ellentétben éppen a felek hatáskörrel kapcsolatos kivételes rendelkezési jogát mutatják. Vö. ehhez Beck Salamon: Joghatóság – hatáskör, In: Állam és igazgatás, 1954/10–11., 613–616. 87  Ha azonban így tettek, akkor a választottbírósági eljárás megindítása és kereteinek meghatározása összefüggésében él majd tovább a „rendelkezési joguk.”

22

Varga István


A TÖRVÉNY HATÁLYA ÉS AZ ALAPELVEK

2. §

a rendelkezési elv alapján sem köthetnek egyezséget, vagy kizárólag mulasztásra sem alapítható ítélet). Ugyanezen okból a személyállapoti perekben a bíróság erre irányuló indítvány nélkül is elrendelhet bizonyítást.88 Szintén a privátautonómia korlátozottságából erednek azok a kérelemhez kötöttség alóli kivételek, amelyek azt eredményezik, hogy a bíróság egyes kérdésekről akkor is határoz, ha arra irányuló kérelmet a felek nem terjesztettek elő. Ilyen a perköltségről való döntés, azon belül minden esetben az illeték viseléséről való határozat, hiszen az állami igazságszolgáltatás „díja” nem lehet féli diszpozíció tárgya, arról csak az állam mondhat le, ahogyan azt egyes illetékkedvezményi esetekben meg is teszi az illetéktörvényben. Ugyanígy nem állhatja útját a rendelkezési elv a felek érdekeitől és ezért rendelkezési jogától elvont, a jogalkotó által absztrakt értékként kezelt egyéb érintetti érdekek teljesülésének: a bíróság erre irányuló kérelem nélkül is határozhat ideiglenesen a kiskorú gyermek tartásáról a tartási perben és hivatalból is elrendelhet bizonyítást.89 Mindezen esetekben a rendelkezési elv második nyúlványának a kivételekkel való korlátozása a felek anyagi jogi rendelkezési jogának korlátozottságán nyugszik. Ezen túlmenően van olyan további esetköre a rendelkezési elv korlátozottságának a kére- 36 lemhez kötöttség összefüggésében, amely nem az anyagi jogi rendelkezési jog korlátozottságán vagy a felek érdekeitől absztrahált egyéb legitimáló érdeken nyugszik, hanem törvény gyakorlati megfontolásokon alapuló kötelező rendelkezésén. Ide sorolhatóak a Ptk. által meghatározott egyes olyan dologi és kötelmi jogi igények, amelyek esetében az anyagi jog kifejezetten kimondja, hogy a bíróság az igény elbírálása során nincsen kötve a kérelemhez, és ennek tipikus korlátja csak az, hogy olyan érdemi jogvita-megoldási módot nem alkalmazhat, amely ellen minden fél tiltakozik. Ezek az esetek példálózva: a közös tulajdon megszüntetése módjának ítéleti meghatározása,90 a kellékszavatossági igények közötti választás,91 vagy a kártérítés módjának ítéleti meghatározása,92 a tartási szerződés bírósági módosítása.93 Miután ezek az esetek nem maguktól értetődőek, hiszen itt tipikusan a felek anyagi jogi rendelkezési joga által átfogott jogviszonyokról van szó, a bíróságnak az anyagi pervezetés körében a kérelemhez kötöttség kivételes hiányáról a feleket kioktatja.94 Az előző pontokban kifejtettek miatt elhibázott és semmitmondó a 2. § (1) bekezdése, 37 ahol a jogalkotó a polgári per egyik legfontosabb alapelvét szándékozta meghatározni. Mint látható, az, hogy a felek a „perbe vitt” jogaikkal hogyan rendelkeznek, az anyagi jog által eldöntött kérdés, erről a perjognak nincsen mondanivalója. A perjogi szabályozónak nem kell megismételnie azt, amit a magánjog (amelynek a szolgálatára a perjog rendelve van) kellő differenciáltsággal – és egyáltalán nem mindig a „szabad rendelkezés” talaján állva – kimond. Azt, hogy a perbe vitt jogaikkal a felek szabadon rendelkezPp. 434. § (1) bek. Pp. 492. §. Ptk. 5:84. §, a sorrendiség törvényi meghatározásával. 91  Ptk. 6:161. §: „A bíróság a jogosult kérelméhez nincs kötve, de nem kötelezhet olyan kellékszavatossági jog teljesítésére, amely ellen mindegyik fél tiltakozik.” 92  Ptk. 6:527. § (3) bek.: „A bíróság a kártérítés módjának meghatározásánál nincs kötve a károsult kérelméhez; a kártérítésnek azt a módját nem alkalmazhatja, amely ellen valamennyi fél tiltakozik.” Ehhez vö.: PK 44. 93  Ptk. 6:495. § (4) bek.: „A bíróság a felek kérelméhez nincs kötve, de nem alkalmazhat olyan jogkövetkezményt, amely ellen mindkét fél tiltakozik.” 94  Pp. 237. § (3) bek. c) pont. 88  89 

90 

Varga István

23


2. §

I. FEJEZET

nek-e, vagy sem, illetőleg milyen korlátok között rendelkeznek velük szabadon, kizárólag az anyagi jog határozza meg, és a perjog szolgáló funkciója miatt fel sem merül, hogy a peresítés ténye ezen bármit változtathatna. 95 A jogalkotó ezzel egy részben üres rendelkezésielv-fogalmat alkotott ahelyett, hogy a nemzetközi tapasztalatokat és szakmai közmegegyezést tükröző Szakértői Javaslat normaszöveg-javaslatát vette volna át, amely szerint a felek értelemszerűen a „perbeli” jogaikkal rendelkeznek szabadon.96 38 A rendelkezési elv kérelemhez kötöttségi vetületének értelmezésekor kiemelt szerep jut végül annak az új kifejezett szabályozásnak, amely szerint „Törvény eltérő rendelkezése hiányában az érdemi döntés nem terjedhet ki olyan jogra, amelyet a fél a perben nem állított.”97 A kereseti kérelmen való túlterjeszkedés tilalma mint a rendelkezési elv bíróság szemszögéből vett manifesztációja eddig is magától értetődő volt.98 Ugyanakkor az új szabályozás a régi Pp. szabályaihoz képest mennyiségileg és minőségileg is többet vár el már a keresetindításkor és konkrétan a keresetlevél tartalmi elemeinek meghatározásánál, amelyek a maguk részéről alapvetően meghatározzák majd a per tárgyát. A 342. § idézett rendelkezését a keresetlevél tartalmára irányadó 170. § követelményrendszerével együtt olvasva ugyanis az látszik, hogy már a keresetlevélben „az érvényesíteni kívánt jogot a jogalap megjelölése útján” pontosan meg kell jelölni.99 A 7. § értelmező rendelkezése szerint a jogalap a konkrét anyagi jogi rendelkezés, amit meg kell jelölni, és aminek a későbbi megváltoztatása (ugyanezen § 12. pontjának értelmében) keresetváltoztatásnak minősül. Ez utóbbit azonban a Pp. számos korlátozásnak veti alá, illetőleg a perfelvételt lezáró végzés meghozatala után lényegében kizárja.100 Mindez azt mutatja, hogy a kereseti kérelem megfogalmazásakor, és ezzel a rendelkezési elv egyik központi elemének megvalósulásakor a Pp. a szabadság mellett a fokozott féli/képviselői felelősségből indul ki, hiszen ezzel a szabályösszességgel lényegében formális jogcímhez kötöttséget vezet be (ami a szakértői törvényelőkészítés során egységes szakmai konszenzussal elvetésre került). 39 A Szakértői Javaslattal összhangban a Pp. helyesen nem veszi át sem a hatályrendelkezésben, sem a rendelkezési elvet deklaráló szabályban a régi Pp. „jogvitában érdekelt fél” fordulatát. A vitában érdekelt fél meghatározás a felperes és a per tárgya közötti anyagi jogi kapcsolatra utal. A vitában érdekelt félnek az tekinthető, aki a perben a jogviszony alanya, akinek a törvény által biztosított joga veszélyeztetve van vagy sérelmet szenvedett. Az 95  Meglepő módon mégis az anyagi jogi aspektust hangsúlyozza a Pp. miniszteri indokolása és az azzal szövegszerűen megegyező kommentár: lásd Miniszteri indokolás a 2. §-hoz és Wopera Zsuzsa (szerk.): A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény magyarázata, Wolters Kluwer, Budapest 2017, 20–21..: „Mivel maga a perindítási jog is az anyagi jogra vezethető vissza, a perrendtartásnak a rendelkezési elvnek ezt az aspektusát nem kell külön deklarálnia. Ugyanakkor azt célszerű elvi éllel kimondani, hogy a per megindítása, az anyagi jogi jogosultság peresítése semmilyen értelemben nem korlátozza a fél szabad rendelkezését az anyagi jogi jogai felett. Sem a jogok per alatt állása, sem esetleges megítélése/elutasítása nem változtat az anyagi jogi jogosultság minőségén, jellegén, az éppúgy magánjogi színezetű marad, mint a perindítás előtt, ezen a magánjogi típusú jognak a közjogi érvényesítési rezsim alá vetése (»perbevitele«) sem változtat.” Ezzel nehezen összeegyeztethető intellektuális utazásra invitálnak a Pp. 209–214. §-ai, amelyek nemzetközi összehasonlításban unikális módon korlátozzák a perben az anyagi jog által definiált beszámítási kifogást. Vö. ehhez lentebb a 209. és következő §-ok magyarázatát. 96  Varga–Éless i. m. 33. Ez nyilvánvalóan következik egyébként a törvény tárgyi hatályából is – annak fentebb bemutatott, contra legem helyes értelmezése esetén. Vö. az 1. § magyarázatát. 97  Pp. 342. § (3) bek. 98  Régi Pp. 215. §. 99  Pp. 170. § (2) b) pont. 100  Pp. 215. §.

24

Varga István


A TÖRVÉNY HATÁLYA ÉS AZ ALAPELVEK

3. §

ilyen fél általában saját jogán indít keresetet, mert ő az anyagi jogi jogosult. A más jogán történő perindítás lehetősége kivételes, olyan személyek jogai védelme érdekében történik, akik életkoruknál, elmebeli állapotuknál vagy más egyéb okból rászorulnak a jogvédelemre. Ilyen felhatalmazást ad a törvény pl. a szülői felügyeleti jog megszüntetése és visszaállítása iránti perekben a gyámhivatal és az ügyész részére101, a gondnokság alá helyezés, gondnokság alá helyezés megszüntetése vagy módosítása iránti perekben a gyámhivatal és az ügyész számára102, a házasság érvénytelenítése iránti perekben az ügyész számára103. A Pp. előkészületei során a munkabizottságokban hosszas vita folyt a „vitában érdekelt” fordulatról, és megmutatkozott, hogy a kifejezés félreértésekre adott okot, ugyanis előfordult, hogy a kereseti jogot és a kereshetőségi jogot nem megfelelően határolták el egymástól.104 Emellett külön jogszabályi rendelkezés is megteremtheti a perlési lehetőséget, amely ez esetben nem az érdekeltségen, hanem a jogszabályi rendelkezésen alapul.105 Minden más esetben már az eljárásjogi (vagy alaki) félfogalomból is levezethető, hogy felesleges az érdekeltség szabályozási tárggyá tétele, és a Pp. immár – helyesen – nem tartalmazza az érdekeltségre való utalást többlet tényállási elemként. 3. § [A perkoncentráció elve] A bíróságnak és a feleknek törekedniük kell arra, hogy az ítélet meghozatalához szükséges valamennyi tény és bizonyíték olyan időpontban álljon rendelkezésre, hogy a jogvita lehetőleg egy tárgyaláson elbírálható legyen. A perkoncentráció nemzetközi perjogtudományi és bírósági joggyakorlatbeli konszen- 40 zus alapján nem alapelv, hanem egy a perhatékonyságot kiegyensúlyozott szabályokkal biztosító polgári perrendtartástól, és az ahhoz kapcsolódó mindennapi bírósági joggyakorlattól elvárt, társadalmi erőforrások kímélése szempontjából is fontos eredmény:106 a perek gyors befejezése. Ebből az okból kifolyólag nem lett volna szabad a perrendtartás alapelvi fejezetében szabályozni. Az alapelvkénti megfogalmazás továbbá kimutatható veszéllyel jár, amit a magyar, valamint a nemzetközi mértékadó gyakorlati és elméleti megnyilvánulásokban jól nyomon lehet követni.107 Veszélyt azért hordoz magában, mert a kódex kiemelt helyén gondolati paradigmaváltást sugall108: nevezetesen azt, hogy a polgári per célja és rendeltetése nem elsődlegesen a valóságnak megfelelő tényállás feltáráPtk. 4:193. § (1) bek. Ptk. 2:28. § (1) bek. 103  Ptk. 4:15. § (2) bek. 104  Vö. pl. EBH 2005.1227; BH 1997.199. 105  Vö. pl. BH 1998. 599. 106  Friedrich Stein – Martin Jonas – Christoph Kern: vor § 128, Rn. 223, In: Kommentar zur Zivilprozessordnung, Bd. II. 23. Aufl. Mohr Siebeck, Tübingen, 2016: „a perkoncentráció egy perrendtartás részletszabályainak olyan összesített jellege, amely lehetővé teszi az észszerű időn belüli jogvita-elintézést.” („Die Ausrichtung des Zivilprozesses auf eine angemessene Verfahrensdauer lässt sich unter dem Begriff des Konzentrations- oder Beschleunigungsgrundsatzes zusammenfassen.“) és az ott megadott további irodalom. 107  Thomas Rauscher: Einleitung Rn. 337., In: Münchener Kommentar zur Zivilprozessordnung, 4. Auflage, C.H. Beck, München, 2013. 108  Ezt erősíti meg a 3. §-hoz fűzött miniszteri indokolás és az azzal szövegszerűen megegyező kommentár, lásd Miniszteri indokolás a 3. §-hoz és Wopera i. m. 21.: „Ez a követelmény mind a bíróságtól, mind a felektől az eddigiektől részben eltérő szerepfelfogást kíván meg […].” 101 

102 

Varga István

25


3. §

I. FEJEZET

sán alapuló és így az anyagi jognak megfelelő döntés megalapozására alkalmas eljárás lefolytatása (jogvédelem nyújtása mind a felperesnek, mind pedig az alperesnek) mint az érdemi döntés véglegességét legitimáló feltétel teljesítése109, hanem ezzel szemben – öncélként – az eljárás gyors lezárása.110 Ha pedig ez alapelvi szintre van emelve, akkor nem távoli a gondolat, hogy alapelvi funkciójával, értsd: adott esetben értékválasztást magában foglaló, értelmező vagy hézagkitöltő szabályként kerüljön alkalmazásra. A vezető kontinentális perjogi kommentárok nem véletlenül hangsúlyozzák azt, alapelvi rangot azért nem kaphat a perkoncentráció, mert az logikusan oda vezethetne, hogy erre az „alapelvre” hivatkozással több, a perrend által az adott eljárási szituációban lehetővé tett eljárásmód közül a bíróság mindig az egyszerűbbet és a gyorsabb eljárást biztosítót válassza, a megalapozott döntés-előkészítés időigényesebb útja helyett. Ez alapelvként egészen nyilvánvalóan nem érvényesülhet.111 41 A nevezett veszélyt a jogalkotó teljességgel feleslegesen vállalja. A kodifikáció előkészítésének legkorábbi fázisában, az osztott perszerkezet bevezetésének igénye részben a perkoncentráció céljának szolgálatában fogalmazódott meg.112 Később a munkabizottsági, a Szakértői Javaslat megírásához vezető fázisban is markánsan megfogalmazódott a jogászi hivatásrendek soraiban az igény, hogy az új perjogi kódex biztosítsa fokozottan a perkoncentrációt. És ezt a törvénytervezeti formában előkészített Szakértői Javaslat a magáévá tette és biztosította is: „A perkoncentráció célja, hogy a jogvita elbírálása szempontjából jelentős tények a lehető legkorábbi időpontban, és a maguk teljességében a felek és a bíróság rendelkezésére álljanak, ezáltal pedig elősegítsék a perek ésszerű időn belüli befejezésének Alaptörvényben XXVIII. cikk (1) bekezdésében, illetve az EEJE 6. cikkében rögzített princípiumának érvényesülését. A Javaslat azonban akként foglalt állást, hogy nem indokolt ezen elv alapelvi szinten történő megfogalmazása. A perkoncentráció ugyanis az anyagi pervezetés érvényesülését szolgálja. Ezt az álláspontot erősíti, hogy számos nyugat-európai ország perjogtudománya, illetve perjogi kódexe ismeri a perkoncentráció elvét, azonban egyik esetben sem nevesítik azt polgári perrendtartásban alapelvként. Így például: az osztrák polgári perrendtartásban a perkoncentráció a bíróság 109  Ez a cél ugyanis nyomokban sem jelenik meg az alapelvi fejezetben. Lásd ehhez részletesen fentebb a Preambulum magyarázatát. 110  Erre sajnálatos módon csak ráerősít a 6. §-ban szintén „alapelvi” jelleggel megfogalmazott, bíróság közrehatási tevékenységére vonatkozó szabály. Ott ugyanis az áll, hogy a bíróság a közrehatási tevékenységét nem más, mint a perkoncentráció érvényesülése érdekében fejti ki. 111  Rauscher i. m.: „Das bedeutet nicht, dass bei Auslegungszweifeln stets die Auslegung vorzuziehen ist, die einen schnelleren Verfahrensablauf bewirkt.” Tovább menve: az alapelvi szinten sugallt paradigmaváltást figyelemre méltó módon a friss hazai, mértékadó kommentárirodalom is azonnal szeizmográf-érzékenységgel reagálta le: Petrik Ferenc (szerk.): Polgári eljárásjog, Kommentár a gyakorlat számára, HVG-ORAC, Budapest, 2017, 20–21.: „A Pp. preambulumából és alapelvi fejezetéből úgy tűnhet, hogy a jogalkotó mindennél fontosabbnak tartja annak elérését, hogy a perek mielőbb lezárhatóak legyenek. Figyelmen kívül hagyja azonban, hogy a per lefolytatásának célja – kimondva, vagy a Pp. esetében kimondatlanul – elsősorban a felek közötti jogvita eldöntése, az objektíven megállapított tényállás alapján, az anyagi jog rendelkezései alapján. […] Ezért az igazságszolgáltatás nem válhat mechanikus gépezetté […] A per hatékonysága és koncentrált lefolytatása nem válhat a jogvita megnyugtató rendezésénél fontosabb célkitűzéssé.” 112  Éless Tamás – Ébner Vilmos: A percezúra – az érdemi tárgyalás előkészítése, In: Németh János – Varga István (szerk.): Egy új polgári perrendtartás alapjai, HVG-ORAC, Budapest, 2014, 386.; Éless Tamás – Döme Attila: Alapvetések a polgári per szerkezetéhez, In: Németh János – Varga István (szerk.): Egy új polgári perrendtartás alapjai, HVG-ORAC, Budapest, 2014, 72.

26

Varga István


A TÖRVÉNY HATÁLYA ÉS AZ ALAPELVEK

3. §

anyagi pervezetésében (öZPO 182–182a. §), valamint a felek igazmondási és teljes körű előadási kötelezettségében (öZPO 178. §) jelentkezik. A német perjogi irodalom az eljárás, és így a per gyorsításának eszközeként tekint ezen elvre, amelynek immanens eleme a bíróság anyagi pervezetése, az annak részét képező kérdezési és tájékoztatási (139. §), valamint tárgyalás-előkészítési kötelezettség (dZPO 273, 275. §). A perkoncentráció lényegében nem határozható meg egy alapelvként, hanem eredményként, így – a nyugat-európai perjogi kódexek alapján – a perkoncentráció mint eredmény nem foglalható össze egyetlen alapelvi rendelkezésben, hanem az a törvény teljes szabályrendszerén keresztül érvényesülhet. Így például: az észszerű időn belüli elbírálás korábban írt követelményét segíti a bíró 42 anyagi pervezetése, és ezáltal a kereset mielőbbi tisztázása, valamint az anyagi pervezetés immanens részét képező kitanítási, kérdezési, valamint nyilatkozattételre felhívás kötelezettsége. A polgári perek koncentrációja érdekében szükséges továbbá a tárgyaláson belül felülbírálati kontroll-lehetőség mellett elkülöníteni a bizonyítási eljárást és az előzetesen véglegesíteni annak tartalmát. Ezt szolgálja a Javaslat szerinti osztott perszerkezet, azaz hogy két szakaszra oszlik a peres eljárás: 1) perfelvételi és 2) főtárgyalásra. Az első szakasz az állítási, a második a bizonyítási szakasz. Az állítási szakaszban kerül sor a kereset (viszontkereset) és védekezés (mind alaki, mind érdemi) előterjesztésére, a per­ előfeltételek fennállásának vizsgálatára, a mellékes ügyek intézésére (pl. költségkedvezmény), a releváns tényállítások felvételére, a jogállítások tisztázására, a bizonyítási szükséglet meghatározására, valamint – amennyiben szükséges – a bizonyítási indítványok előterjesztésére. Ezen szakaszt lezáró végzés (»Perfelvételt lezáró végzés«) rögzíti a per tárgyát. Ez a határozat a per metszetének (cezúrájának) tekinthető: kihirdetése lezárja a per első szakaszát és megnyitja a második szakaszt, amely az ügy érdemében döntő ítélettel, vagy a felek egyezségét jóváhagyó végzéssel zárul. Az osztott perszerkezet egyik lényegi jellemzője, hogy a bíróság a percezúra nélkül nem kezdi meg a jogvita érdemi elbírálásához szükséges bizonyítás foganatosítását. A percezúra célja a perkoncentráció megvalósítása, és ezáltal a per érdemi elbírálása szempontjából szükséges bizonyítási tevékenység összefogása. Mindez együttesen segíti a perek észszerű időn belüli befejezését, egyrészt azzal, hogy a felek a perfelvétel során tehetik meg tényállításaikat, másrészt pedig azáltal, hogy a második szakasz: a főtárgyalás a bizonyítás színtere. Fenti indokok alapján döntött úgy a Javaslat, hogy a perkoncentráció elvét nem egyetlen szakaszban foglalja össze alapelvként, hanem az a törvény egyes részletszabályaiban, azok megfogalmazásában öltsön testet.”113 113  Érdekes adalék a perkoncentráció „elvének” törvénybe kerüléséhez, hogy míg a perkoncentráció igényét a Szakértői Javaslat a nemzetközi szakmai konszenzus alapján az EJEE 6. cikk (1) bekezdéséből és az annak ebben a tekintetben megfelelő Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdéséből vezette le (hiszen ezek az észszerű idő követelményét megfogalmazzák), addig ezeket sem a miniszteri indokolás, sem az azzal szövegszerűen megegyező kommentár nem is említi. (Lásd Miniszteri indokolás a 3. §-hoz és Wopera i. m. 22.) Ehelyett utóbbiakban a perkoncentráció alapelvi megjelentetése „mint nemzetközi elvárás” jelenik meg, mégpedig egy az Európa Tanács „igazságszolgáltatás hatékonyságának biztosításáért felállított bizottsága” („CEPEJ”) által bekért, 2006-ban született összefoglaló tanulmányra (Compendium of “best practices” on time management of judicial proceedings) hivatkozva: https://rm.coe. int/16807473ab. A tanulmánynak (mint ahogy az azt mintegy negyedszázaddal megelőző miniszteri bizottsági ajánlásnak) nyilvánvalóan semmilyen kötelező ereje nincsen, nemzetközi elvárást, sőt kötelezettséget csak a Szakértői Javaslat által hivatkozott jogforrások (EJEE, Alaptörvény) fogalmaznak meg.

Varga István

27


4. §

I. FEJEZET

43 Az elfogadott törvény a részletszabályaiban messzemenően tartalmazza a fent írt eszkö-

zöket, sajnos sokszor a megvalósítandó feladatot – a keresetváltoztatás fogalmának érthetetlen és nemzetközileg egyedülálló kiterjesztésével, valamint egy sor kizárási, hatálytalansági tényállás megfogalmazásával – túl is teljesítve. És éppen ez mutatja, hogy a Szakértői Javaslat fent idézett mondatai semmit nem veszítettek aktualitásukból: a részletszabályokon keresztül a perkoncentráció meg tud valósulni. Ennek megfelelően szakmailag a perkoncentráció alapelvi fejezetből való mihamarabbi törlése indokolt. 4. § [A felek eljárástámogatási és igazmondási kötelezettsége] (1) A felek kötelesek előmozdítani az eljárás koncentrált lefolytatását és befejezését. (2) A perben jelentős tények állítása, és az alátámasztásukra szolgáló bizonyítékok rendelkezésre bocsátása – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a feleket terheli. (3) A felek tényállításaikat és egyéb, tényekre vonatkozó nyilatkozataikat a valóságnak megfelelően kötelesek előadni. (4) A bíróság azt a felet, aki önhibájából a perben jelentős tények tekintetében olyan nyilatkozatot tesz, amelyről bebizonyosodik, hogy valótlan, pénzbírság megfizetésére kötelezi, valamint az e törvényben meghatározott más jogkövetkezménnyel sújtja.

44 A 4. §-ban megfogalmazott szabályok a Pp. által általánosan (a felek és a bíróság oldalán

egyaránt) fennállónak tételezett eljárástámogatási (helyesen: eljárás-előreviteli114) kötelezettség felek oldalán jelentkező kötelezettségrészeit tartalmazzák. Az (1) bekezdés láthatólag a 3. §-ban még általánosságban megfogalmazott, és a bírósággal közös perkoncentrációra való „törekvést” akarja „kötelezettséggé” erősíteni. Többlettartalmat önmagában a szabály nem jelenít meg, de vele együtt az összesen öt alapelvi §-ból háromban kiemelten szerepel a perkoncentráció. A (2) bekezdés a kiemelt fontosságú tárgyalási (peranyag-szolgáltatási) elvet fogalmazza meg, míg a (3) és ahhoz szankcióval kapcsolódó (4) bekezdés pedig a felek igazmondási kötelezettségét. Ezeknek a kötelezettségeknek az egy szakaszban történő összefoglalását és együtt szabályozását az a törvényalkotói megfontolás képezi, hogy a fő rendező elv az eljárástámogatási kötelezettség, és ebből vezethető le mind a tárgyalási elv, mind pedig az igazmondási kötelezettség. Ez több szempontból jogértelmezési problémákat vet föl az alábbiak szerint, a tárgyalási elv esetében pedig kifejezetten sajnálatos, hogy az nem önálló szakaszban került elhelyezésre, mint a rendelkezési elv melletti másik nagy rendező elv. A tárgyalási elvnek ugyanis nem kizárólag a féli „eljárástámogatás” összefüggésében van jelentősége, hanem az tágabb összefüggésben – ahogy fentebb bemutatásra került – egy feladat- és felelősségmegosztási rendszert testesít meg. 45 A felek (1) bekezdésben megfogalmazott eljárástámogatási kötelezettsége mint „alapelv” a jogalkotó szándéka szerint minden féltől a per tevőleges előrevitelét és a perkoncentráEzekben azonban egy helyes, funkcionális-tartalmi szemlélet uralkodik, és alapelvkénti megjelenítésről mint elvárásról – érthető módon – nincs szó. 114  „Prozessförderungspflicht der Parteien“ a ZPO 282. §-a mintául vételével, bár ez már régen megvalósult a régi Pp. 141. § (2) bekezdésének 1995-ben történt beiktatásával. A német példa – ugyanúgy, mint a bíróság eljárás-előreviteli kötelezettsége, lásd 6. §-hoz fűzött magyarázatot – nem az idealizált egyetlen tárgyalásra koncentrálva fogalmazza meg a kötelezettségeket, hanem az eljárás egészére, általánosságban, illetőleg minden tárgyalás előkészítésére.

28

Varga István


A TÖRVÉNY HATÁLYA ÉS AZ ALAPELVEK

4. §

ció megvalósítása érdekében való proaktív cselekvését vár el. Hasonlóan a perkoncentrációhoz és a bíróság közrehatási tevékenységéhez, az alapelvi jelleg ennél az előírásnál sem vehető észre. Itt is, hasonlóan a másik kettőhöz (amelyek esetében állandó elem a perkoncentráció hangsúlyozása) inkább egy jogalkotói elvárás jelenik meg, jelen esetben a felekkel szemben. Kérdéses azonban a polgári peres gyakorlatban járatos szakember számára, hogy a feleket differenciálatlanul (tehát a rendelkezési jogával élő felperest és a kényszerből peres féllé tett alperest) tényleg életszerű-e ugyanarra a proaktív pervitelre kötelezni? A gyakorlatban legalábbis alapvető gondolkodásmódbeli paradigmaváltásra lenne szükség ahhoz, hogy az alperesen ugyanazzal a mércével mérve követelhető legyen a per minél gyorsabb lezárás felé történő előrevitele, mint ami tipikusan a felperes pervitelét jellemzi. Ugyanakkor e, nagyon általánosan megfogalmazott féli kötelezettség megsértésének semmilyen szankcióját nem szabályozza a 4. § (ellentétben az ugyanitt megfogalmazott igazmondási kötelezettség megsértésével). Már a Szakértői Javaslat akként foglalt állást, hogy nem indokolt egy olyan alapelv törvény- 46 be iktatása, amely a felek folyamatos egyirányú cselekvését és ezzel részben együttműködését feltételezi. „Nem reális elvárás a felektől a per során való együttműködés elvárása, hiszen éppen azért fordulnak a bírósághoz, mert valamely élethelyzetben már nem tudnak kooperálni.”115 Ez természetesen nem változtat azon, hogy a bíróság úgy használja az anyagi pervezetési jogosítványait, hogy azzal mindkét felet az eljárás előremozdítása irányába motiválja. Odáig azonban bizonyosan nem lehet eljutni, hogy egy perben mindkét fél esetében az együttműködés vagy az eljárástámogatás „a magánautonómiából eredő rendelkezési elv egyenes következménye” lenne.116 Nem látható, hogy miért lenne az immár kötelezően kibocsátandó bírósági meghagyással fenyegetett alperes magánautonóm, rendelkezési jogából származtatott döntése az ellene indított eljárás támogatása. A (2) bekezdés a tárgyalási elvet szabályozza. A tárgyalási elv hagyományos perjogi fel- 47 fogás szerint szoros kölcsönhatásban van a rendelkezési elvvel, és azzal együtt a polgári perjog másik nagy rendező elve, a szabadság és felelősség fent leírt gondolati és alaptörvényi párjának a felelősségi oldala. Ahol szabadság van, ott a szabadság alanyának felelőssége is kell hogy legyen. Ezt hangsúlyozva jutott a nemzetközi perjogtudomány arra a konszenzusra, hogy ameddig a polgári per rendeltetése az egyéni jogvédelem megvalósítása (szemben a közösségi vagy túlhangsúlyozott intézményvédelemmel)117, addig a perjoggal logikus összhangban az egyén (a fél) saját ügyéért való felelősségét megkövetelő és megjelenítő tárgyalási elv lehet csak. A tárgyalási elv törvénybe foglalása ezért komoly jogpolitikai döntés, amely az egyén jogvédelmi igénye felől szemléli a perjogot, felülírva ezzel egyéb, esetleg nominálisan alapelvként megjelenő szempontokat, mint a statisztikai ügyelintézési gyorsaság. A peranyag-szolgáltatási elvnek is nevezett alapelv tehát azt határozza meg, hogy a per- 48 ben kinek a feladata és végső soron felelőssége a per anyagát képező állítások megtétele és bizonyítási eszközök szolgáltatása, illetőleg megnevezése. Kevés kivételtől eltekintve 115  Varga István – Éless Tamás (szerk.): Szakértői Javaslat az új polgári perrendtartás kodifikációjára, Magyar Közlönykiadó, HVG-ORAC, Budapest, 2016, 47–48. 116  Mint ahogy a 4. §-hoz fűzött miniszteri indokolás és az azzal szövegszerűen megegyező kommentár, lásd Miniszteri indokolás a 4. §-hoz és Wopera Zsuzsa (szerk.): A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény magyarázata, Wolters Kluwer, Budapest 2017, 24. 117  Lásd fentebb a Preambulum magyarázatánál.

Varga István

29


4. §

I. FEJEZET

(amely kivételek a féli magánjogi rendelkezési jog korlátozottságából fakadnak és ezért egyúttal a rendelkezési elvnél bemutatott kérelemhez kötöttség alóli kivételek közé is tartoznak) a rendelkezési elv által uralt polgári perben a felek feladata és felelőssége az állítás és a bizonyítás kezdeményezése, azaz a feleké az állításra és a bizonyításra szűkített rendelkezési jog (is). Ez részleteiben a következőket jelenti. 49 A kontradiktórius, állításon és tagadáson, bizonyításon és ellenbizonyításon alapuló polgári perben a felperes feladata a számára kedvező jogkövetkezményt kiváltó jogszabály tényállási elemének megfelelő tény állítása. Ha ezt megtette, és az állított tény valósága esetén alkalmas a jogszabály szankciójának kiváltására, akkor az állításra az alperes beismeréssel vagy tagadással/vitatással kell hogy válaszoljon. Ha ezt nem teszi, akkor a rendelkezési elv legitimálja vele szemben a mulasztási ítéletet/bírósági meghagyást vagy ezeknek funkcionálisan megfelelő egyéb per-immanens szankciót. Ha az alperes tagadással, illetőleg vitatással reagál, és ez a vitatás olyan tényen alapul, amely valósága esetén akadályát képezheti a felperes által kért jogkövetkezmény alkalmazásának (és egyik tény sem köztudomású vagy egyébként egyszerűbben bizonyítható), akkor van bizonyítási szükségszerűség. Ebben a körben szintén a feleket terheli annak a feladata, illetve felelőssége, hogy a megfelelő bizonyítási indítványokat megtegyék, illetve bizonyítási eszközöket a bíróság rendelkezésére bocsássák. Összefoglalva: a felek által nem állított tény nem válik a per anyagává, és a felek által nem indítványozott vagy nem kezdeményezett bizonyítást a bíróság nem folytat le. Szintén a tárgyalási elv dönt arról, hogy melyik félnek kell bizonyítania a vitatott és releváns tényeket. Ez – a felelősség jegyében – megint az a fél, akinek érdekében áll, hogy a bíróság a neki kedvező jogszabály tényállási elemének megfelelő tényt a bíróság valónak fogadja el. Ilyen értelemben a bizonyítási érdek (bizonyítási „kötelezettség”) elosztása is a tárgyalási elv által meghatározott. Végül ugyanez igaz a felelősségi gondolat miatt a bizonyítatlanság esetére: ekkor az imént nevezett bizonyítási érdekkel („kötelezettséggel”) rendelkező fél fogja viselni a releváns tény bizonyítatlanul maradásának következményeit, tipikusan a pervesztést, hiszen ez következik a véglegesség igényéből (érdemi döntés igénye bizonyítatlanság esetén is.) A tárgyalási elv gondoskodik ezért végső soron a jogerőben manifesztálódó véglegesség és ezzel a jogbiztonság bekövetkezéséről, a perbeli feladat- és felelősségelosztás előzetes (s a felek számára előrelátható) elosztásával. Miután a tárgyalási elv által allokált felelősség a felektől immanens logikájával aktivitást követel, ezért önmagában képes megvalósítani a „felek eljárástámogatásra” való motiválását, hiszen ennek (állítások és bizonyítás) elmaradása esetén a szintén általa allokált szankció a pervesztesség. Ez utóbbi pedig köztudottan gyorsan a pénzbírságnál erősebb motiváló szemponttá válhat. A modern perjogok és a hozzájuk tartozó ítélkezési gyakorlatok helyenként a tárgyalási elv részleges elrelativizálását engedik be a perjogi rendszerbe az ún. másodlagos állítási és bizonyítási érdek (kötelezettség, sekundäre Darlegungs- und Behauptungslast) formájában, amely a felek között fennálló egyes tipikus információs aszimmetria eseteiben az egyébként állításra/bizonyításra nem kötelezett felet kivételesen állításra vagy a bizonyítás lehetővé tételére kényszerítik (állítási és bizonyítási szükséghelyzetek). 50 Végül a (3)–(4) bekezdés a perbeli igazmondási kötelezettséget fogalmazza meg alapelvi szinten, részben szakítva a régi Pp. jóhiszeműség követelménye körében megfogalmazott aktív és passzív perbeli hazugság tilalmának szabályával. Az igazmondási kötelezettség – ahogyan elnevezéséből is látszik, és összhangban a per azon felfogásával, miszerint a

30

Varga István


A TÖRVÉNY HATÁLYA ÉS AZ ALAPELVEK

5. §

jogvita alapját a jogállításon és a jogtagadáson túl a tényállítások és azok tagadása konstituálja – a felek megtett tényállításaira, illetőleg ténytagadásaira terjed ki, nem fogja azonban át a passzív perbeli hazugságot, valamely tény elhallgatását. Így az igazmondási kötelezettség alá az aktív és a passzív tényállítás (tagadás) tartozik. Az igazmondási kötelezettség ugyanakkor nem azonos a valóságfeltárás igényével. A fe- 51 let ugyanis – rendelkezési jogának tiszteletben tartása mellet – annyiban indokolt a valóság feltárására kötelezni, amennyiben nyilatkozatot kíván tenni, illetőleg nyilatkozatot tett. Nem követelhető meg tőle több, mint hogy az általa tett tényállítások feleljenek meg a – legjobb tudomása szerinti – valóságnak, de az nem írható elő, hogy a valóságnak olyan szegmenseit is feltárja a bíróság előtt, amely egyébként nem áll érdekében. A nyilatkozattétel elmaradását más eszközzel kezeli a perjog, például azt a következményt hárítja a nem nyilatkozó félre, hogy a nem állított tényt nem fogja való tényként figyelembe venni, vagy a nem tagadott tényt való tényként fogja figyelembe venni a döntéshozatala során.118 Elképzelhető ugyanakkor olyan eset, amikor a fél a saját érdekeivel ellentétes állítás megtételében kell hogy segítse az ellenfelét (állítási szükséghelyzet esetei119), de ez nem az igazmondási kötelezettség függvénye. A törvény régi Pp.-től eltérő szóhasználata annyiban zavaró, hogy a nyelvtani értelmezés 52 az objektív igazságnak, valóságnak megfelelő tényállítási kötelezettséget látszik felállítani. Ez nyilvánvalóan nem lehet így, továbbra is irányadó kell hogy maradjon a fél tényleges tudomása, mint szubjektív viszonyítási alap. Az igazmondási kötelezettség megsértésének kötelező, nem mérlegelhető szankciója a 53 pénzbírság kiszabása. Hasonlóan a perkoncentráció aránytalan előtérbe helyezéséhez, a Pp. első öt §-ában már visszatérően felbukkanó kötelező pénzbírság nem vet jó fényt a perrendtartás alapállását is bemutatni hivatott alapelvi fejezetre, amely ebben a tekintetben is unikálisnak tekinthető egy nemzetközi összehasonlításban.120 5. § [A jóhiszeműség elve] (1) A felek és más perbeli személyek eljárási jogaik gyakorlása és kötelezettségeik teljesítése során jóhiszeműen kötelesek eljárni. (2) A bíróság azt a felet vagy más perbeli személyt, aki a jóhiszeműség követelményével ellentétes magatartást tanúsít, pénzbírság megfizetésére kötelezi, valamint az e törvényben meghatározott más jogkövetkezménnyel sújtja. A jóhiszemű eljárás minden konkrétumtól megszabadított követelményének bevezetésé- 54 vel az 5. § egy közelebbről semmilyen módon nem körülírt magatartási szabály megszegéséhez fűz – hasonlóan az igazmondási kötelezettség 4. §-beli esetéhez – pénzbírság és egyéb, per-immanens szankciót. Ez a szabályozási mód mind a régi Pp., mind pedig a 118  Lásd Éless Tamás – Döme Attila: Alapvetések a polgári per szerkezetéhez, In: Németh János – Varga István (szerk.): Egy új polgári perrendtartás alapjai, HVG-ORAC, Budapest, 2014, 63. 119  Pp. 184. §. 120  A miniszteri indokolásban és az azzal szövegszerűen megegyező kommentárban (Wopera i. m. 29.) példaként hangsúlyozott német ZPO 138. §-a semmifajta szankcióját nem ismeri a „Wahrheitspflicht” megsértésének, és a mértékadó tankönyvek és kommentárok is hangsúlyozzák, hogy a közvetlen szankció idegen a perrendtartástól, és a perbeli hazugság adekvát szankcionálására a bírónak a bizonyítékok mérlegelése során nyílik lehetősége. Vö. Othmar Jauernig-Burkhard Hess: Zivilprozessrecht § 26 Rn 7., 30. Auflage, C.H. Beck, München, 2011.

Varga István

31


6. §

I. FEJEZET

Szakértői Javaslat kézzelfogható esetkör-meghatározásaihoz képest jogbizonytalan helyzetet idéz elő. A kódex indokolása ugyanis azt jelöli meg a változtatás okául, hogy bővíteni kell az esetköröket, amelyek az eddigieken kívül szintén az eljárás elhúzódásához illetőleg elnehezedéséhez vezetnek: „A Pp. olyan keretjellegű megfogalmazás alkalmazását tartotta indokoltnak, amely magában foglalhatja a bíróság megítélése szerint a jóhiszeműség követelményével ellentétes valamennyi magatartást, azokat egyedileg nem nevesítve.”121 A szabállyal kapcsolatban így az jelenleg nem tudható, hogy milyen magatartások esnek alá, hiszen ez egyértelműen az egyedi bírói mérlegelésre van bízva. Csak egy dolog biztos az alapelvi(!) szabály alapján: az, hogy pénzbírságot kell kiszabni. 55 A eljárási jóhiszeműség „keretjelleg” irányába történt fogalmi kiterjesztése ellenére prognosztizálható, hogy a joggyakorlat továbbra is irányadónak fogja tekinteni az eddigi visszafogott bírságolási gyakorlatot, és nem fog gyorsan felduzzadni azon esetkörök száma, amelyekről a mérlegelő bíróság úgy ítéli meg, hogy azok a rosszhiszeműség szintjét elérve „nehezítik el” a pereket. Ezért a joggyakorlat kivárása mellett annyit most is meg lehet állapítani, hogy az eljárási jóhiszeműség fogalma továbbra sem fog közelíteni az anyagi jogi jóhiszeműség és tisztesség fogalmához, hiszen ez a perben a bizalmi elem hiánya miatt nehezen lenne alkalmazható. Feltehetőleg az eddigi esetkörök továbbra is elsődlegesen szankcionálandóként szóba jöhető magatartásokat jelentenek majd (magatartások, amelyek a per elhúzódását eredményezik, felesleges költségeket okoznak, vagy az eljárást egyéb módon megnehezítik, illetve az eljárási jogok visszaélésszerű gyakorlását valósítják meg), azzal, hogy az igazmondási kötelezettség megszegése már a felek esetében nem tartozhat ide, hiszen az a 4. §-ban önálló szankcióval van fenyegetve. 56 Személyi hatályát tekintve a rendelkezés bővebb, mint a 4. §, kiterjed a polgári per valamennyi szereplőjére: a felekre és az eljárásban részt vevő egyéb személyekre, ennek megfelelően a feleken kívül irányadó a képviselőre, a beavatkozóra, a tanúra, a szakértőre, egyéb közreműködőre, vagyis tágan értelmezve mindazokra, akik a peres eljárásban részt vesznek. 57 A Szakértői Javaslat is hangsúlyozta már, hogy nem szerencsés jogalkotási megoldás, ha a pénzbírsággal vagy bármilyen más szankcióval való fenyegetés – ráadásul visszatérően – a néhány rövid §-t felölelő alapelvi fejezet szabályozási tárgyává válik. Az ilyen rendelkezések (ha egy perrend egyáltalán igényt tart rájuk és nem elégszik meg a tényleges per-immanens szankciókkal: kizárás, hatálytalanság, beismerés-fikció stb.) nem az alapelvi fejezetben kell hogy helyet kapjanak, hiszen egy olyan részletszabályt fogalmaznak meg, amely nem rendelkezik alapelvi tartalommal és – feleslegesen – csak egyfajta büntetési szándékot mutat az individuális jogvédelem vezető kódexének legelején. 6. § [A bíróság közrehatási tevékenysége] A bíróság a perkoncentráció érvényesülése érdekében az e törvényben meghatározott módon és eszközökkel hozzájárul ahhoz, hogy a felek eljárási kötelezettségeiket teljesíthessék.

121  Miniszteri indokolás az 5. §-hoz és az azzal szövegszerűen megegyező kommentár: Wopera Zsuzsa (szerk.): A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény magyarázata, Wolters Kluwer, Budapest 2017, 27.

32

Varga István


A TÖRVÉNY HATÁLYA ÉS AZ ALAPELVEK

6. §

Hasonlóan a 3. §-ban foglalt perkoncentrációhoz, a bíróság közrehatási tevékenysége sem 58 egy alapelv, hanem egy – ennyiben a perkoncentrációtól elhatárolva – kifejezetten a bírósággal szemben megfogalmazott elvárás. A jogalkotó deklarált szándéka szerint ezzel az „alapelvként” megfogalmazott szabállyal a célja „a bíróság szerepének erősítése a jogvita tárgyi kereteinek tisztázásában, amelyet az anyagi pervezetés foglal össze.”122 Ezt a szereperősítést a szabály – továbbgondolást feleslegessé tevő, mert egyértelmű eredményre vezető – nyelvtani értelmezése alapján a jogalkotó azzal kívánja elérni, hogy elrendeli: a normacímzettnek alkalmaznia kell a normát. Ez a normacímzett bíróságtól mint a közhatalom igazságszolgáltatási ágának képviselőjétől tényleg elvárható, különösen a perjogi jogszabály közjog területére tartozása okán. A szabály ártalmatlanságát az a fordulat veszi el, hogy a bíróság kifejezetten „a perkoncent- 59 ráció érvényesülése érdekében” hat közre, tehát csak tovább erősíti azokat a problémákat, amelyeket a 3. §-ban megfogalmazott perkoncentráció felvet. Kifejezetten megerősíti különösen azt az alapállást, amit már a 3. § is kifejezésre juttat, miszerint a bíróság közrehatási tevékenységének nem az eljárás szakszerű és a felek jogvitájának megnyugtató végleges rendezése a célja, hanem az eljárás minél gyorsabb lezárása. Ez bizonyosan nem felel meg a szintén a törvény indokolásában hivatkozott nemzetközi példáknak.123 Így ezzel az „alapelvvel” kapcsolatban ugyanaz mondható el, mint a perkoncentrációval kapcsolatban: alapelvi minősége híján szakmailag az alapelvi fejezetből való törlése indokolt. Ezt támasztja alá végül még az is, hogy a törvény 6. §-ához fűzött indokolása is lényegében 60 kizárólag a bíróság anyagi pervezetésének összefüggésében mutatja be a szabályt, és annak 237. §-ban megalkotott részletszabályaihoz képest az alapelvek között elhelyezett mondat semmilyen tartalmi többletet nem jelenít meg.124 Önálló tartalma így a szabálynak nem látható, és a fentebb elvégzett nyelvtani értelmezése alapján is csupán utaló jellege van.

122  Vö. a 6. §-hoz fűzött Miniszteri indokolást, és az azzal szövegszerűen megegyező kommentárt: Wopera Zsuzsa (szerk.): A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény magyarázata, Wolters Kluwer, Budapest 2017, 28. 123  Különösen nem a szívesen hivatkozott német prozessförderungspflicht des Gerichts” intézményének, amely a perkoncentrációnál sokkal tágabb összefüggésben, minden tárgyalás átfogó előkészítését teszi általában a bíróság kötelezettségévé (ZPO 273. §: „[…] zur Vorbereitung jedes Termins […]”), nem pedig a Pp. 3. §-a által ideálisan céltételezett egyetlen tárgyalásról beszél. Ez komoly különbség, de ennek a momentumnak a fordítása nem található meg sem az indokolásban, sem az azzal szövegszerűen egyező kommentárban, lásd Wopera i. m. 124  Lásd uo., valamint részletesen lentebb a 237. §-hoz fűzött magyarázatot.

Varga István

33


A polgári perrendtartás és a kapcsolódó jogszabályok kommentárja I-III.  

I. kötet részlete

A polgári perrendtartás és a kapcsolódó jogszabályok kommentárja I-III.  

I. kötet részlete

Advertisement