Büntető tárgyalási rendszerek sajátosságai

DR. FANTOLY ZSANETT

• A büntető tárgyalási rendszerek sajátosságai és a büntetőeljárás hatékonysága

DR. FANTOLY ZSANETT

•

A büntető tárgyalási rendszerek sajátosságai és a büntetőeljárás hatékonysága

Lap- és Könyvkiadó Kft.

© Dr. Fantoly Zsanett, 2012 © HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2012 A kézirat lezárva: 2012.

Lektorálta BÓCZ ENDRE HACK PÉTER HERKE CSONGOR A monográfia a PD 76138. számú OTKA pályázat támogatásával készült.

A HVG-ORAC a LexisNexis csoport partnere

A kiadó számára minden jog fenntartva. Jelen könyvet, illetve annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel – elektronikus, fényképészeti úton vagy más módon – a kiadó engedélye nélkül közölni.

ISBN 978 963 258 184 2 Budapest, 2012 A HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. kiadása Felelős kiadó: dr. Frank Ádám, a kft. ügyvezetője Internet: www.hvgorac.hu, E-mail: info@hvgorac.hu Felelős szerkesztő: dr. Gábor Zsolt Tipográfia és műszaki szerkesztés: Harkai Éva Szedés: HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft.

Édesanyámnak és az ikreknek

TARTALOM ELŐSZÓ . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11 I. Könyv A BÜNTETŐ TÁRGYALÁSI RENDSZEREK I. A Z AKKUZATÓRIUS ÉS INKVIZITÓRIUS BÜNTETŐELJÁRÁS (TÁRGYALÁS) TÖRTÉNETI FEJLŐDÉSE ÉS ALAPVETŐ JELLEMZŐI . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 23 Bevezetés: A büntetőeljárás modelljei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 23 1. Az európai inkvizitórius tradíció . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 30 1.1. Az európai inkvizíció gyökerei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 30 1.2. Az inkvizitórius eljárás és a középkori egyház . . . . . . . . . . . . . 36 1.3. A római-kánonjogi módszer . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 39 1.4. Inkvizitórius eljárás a középkori Franciaországban . . . . . . . . . 44 1.5. Inkvizitórius eljárás Németországban: az 1532-es Carolina 48 1.6. Az 1670-es Code Louis . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54 1.7. Az újabb kori jogtudomány . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 58 2. Az anglo-amerikai akkuzatórius tradíció . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 65 2.1. Az akkuzatórius eljárás keletkezése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 65 2.2. A reformok folyamata . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 69 2.3. A vádlott hallgatásának vége . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 79 2.4. Akkuzalitás a jelenlegi anglo-amerikai büntetőeljárási jogban 82 2.5. Az angol–amerikai tisztességes eljárás krízise . . . . . . . . . . . . . 86 II. QUO VADIS EURÓPAI BÜNTETŐELJÁRÁS? AKKUZATÓRIUS ÉS INKVIZITÓRIUS ELJÁRÁS NAPJAINKBAN. TIPIKUS JOGINTÉZMÉNYEK – ADAPTÁLÁSI LEHETŐSÉGEK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 90 1. Alapelvek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 91

8 1.1. S zóbeliség és nyilvánosság szemben a titkossággal és az írásbeliséggel . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 91 1.2. Az ártatlanság vélelme . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 92 1.3. Az önvádra kötelezés tilalma . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 93 2. A büntetőeljárás alanyai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 94 2.1. A hatóságok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 94 2.2. Főbb magánszemélyek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 99 3. Laikus bíráskodás contra professzionális döntéshozók . . . . . . . . . . 102 3.1. A z esküdtté válás feltételei, az esküdtek kiválasztása és kizárása Anglia és az Egyesült Államok büntetőeljárásában . 106 3.2. A tárgyalás és a bizonyítási eljárás lefolytatása . . . . . . . . . . . . . 111 3.3. Döntéshozatal az esküdtszékben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 120 3.4. A laikus bíráskodás Magyarországon . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 125 3.5. Független és pártatlan bíróság . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 128 4. A bizonyítás kérdései . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 130 4.1. A bizonyítékok elfogadhatóságának kérdése, általános szabályok 133 4.2. A bizonyíték elfogadhatóságával kapcsolatos egyes speciális szabályok: a relevancia, a karakter bizonyítás és a hearsay-evidence . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 135 5. A keresztkérdezés és a felek általi kihallgatás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 139 5.1. A keresztkérdezés („cross-examination”) és az ügyféli per európai térnyerése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 139 5.2. A felek általi kihallgatás hazai fejlődéstörténeti előzménye . 147 5.3. A felek általi kihallgatás külföldi gyakorlatából: az olasz és a német példa . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 152 5.4. A magyar szabályozás és gyakorlat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 153 6. A büntetőeljárások gyorsasága és az előzetes letartóztatás . . . . . . . 157 7. Ítéleti egyezség (vádalku) a büntetőperben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 159 8. A jogorvoslat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 175 9. A bírói jog . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 178 10. Büntetés-végrehajtás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 181 11. Büntetőeljárás – jogelméleti megközelítésben . . . . . . . . . . . . . . . . 182

9

III. A NEMZETKÖZI BÜNTETŐBÍRÓSÁGOK TÁRGYALÁSI RENDSZEREI . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 194

1. Akkuzatórius vagy inkvizitórius eljárási rendet a nemzetközi büntetőbíróságok előtt? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 196 2. Összehasonlító elemzés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 200 2.1. Processzuális alapelvek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 200 2.2. Az eljárás alanyai, a hatóságok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 212 2.3. Egy- vagy kétszakaszos tárgyalást? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 216 2.4. A bizonyítási eljárás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 219 2.4.1. A bűnösség beismerése, vádalku . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 220 2.4.2. Tanúvallomás, a tanúk kihallgatása, keresztkérdezés . . 224 2.4.2.1. A tanúk jelenléti kötelezettsége, tanúvédelem . . . . . . 225 2.4.2.2. A tanúk kikérdezéséhez való jog . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 228 2.4.2.3. Tanúk idézéséhez való jog . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 233 2.5. A bizonyítékok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 234 2.5.1. Hearsay evidence . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 235 2.5.2. Szakértő . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 236 2.5.3. Okirat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 236 2.5.4. Bizonyítási tilalmak, jogellenesen szerzett bizonyítékok 237 2.5.5. A beismerés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 239 3. Merre tovább nemzetközi büntetőbíróságok? . . . . . . . . . . . . . . . . . . 240 II. KÖNYV A (HAZAI) BÜNTETŐELJÁRÁS HATÉKONYSÁGÁNAK PROBLÉMÁI I. HATÉKONYSÁGI PROBLÉMÁK, AZAZ A HAZAI BÜNTETŐELJÁRÁS GYAKORLATI VISSZÁSSÁGAI . . . . . . 249

10 II. A Z ELJÁRÁST GYORSÍTÓ, DE ALKOTMÁNYOS GARANCIÁKKAL FEDETT JOGINTÉZMÉNYEK GYAKORLATI ALKALMAZHATÓSÁGÁRÓL . . . . . . . . . . . . . 262 1. A bíróság elé állítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 264 2. Eljárás a távollévő terhelttel szemben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 271 3. A tárgyalásról lemondás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 274 3.1. A tárgyalásról lemondás eredeti törvényi szabályozása . . . . . . . . 277 3.2. A 2009. évi LVXXXIII. törvény újítása: az írásbeli megállapodás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 280 3.3. A hatályos szabályozás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 283 3.4. Jogalkalmazási dilemmák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 285 4. A tárgyalás mellőzése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 288 5. Az alternatív eljárások gyakorlati előfordulása . . . . . . . . . . . . . . . . . . 291 ÖSSZEFOGLALÁS . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 296 Felhasznált szakirodalmak jegyzéke . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 307 Felhasznált internetes források jegyzéke . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 328 Felhasznált jogszabályok jegyzéke . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 329 Felhasznált jogesetek jegyzéke . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 331

ELŐSZÓ

11

Angliában és Walesben a bűnügyi igazságszolgáltatás területét érintő legátfogóbb reformok az 1980–90-es években születtek. A jól ismert téves ítéleteket követően (Guildford Four, Birmingham Six1) a Runciman vezette Bizottság 1995. év során több törvényhozási indítványt is kidolgozott. Mindezen reformok célja „egy hatékony büntetőeljárás kidolgozása és az akkuzatórius rendszer kockázatának minimalizálása” volt.2 Allridge szerint akkoriban „maga az akkuzatórius rendszer létjogosultsága kérdőjeleződött meg Angliában.”3 A Runciman-bizottság meglátása szerint a cél az volt, hogy a gyakorlati problémákra koncentráló megoldások szülessenek mélyreható elméleti bázis nélkül, ugyanakkor elismerték, hogy „ajánlásaikat inkább az inkvizitórius rendszer fényében kell értelmezni.”4 Ezzel párhuzamosan az említett időszaktól kezdve az inkvizitórius alapokon működő kontinentális európai büntetőeljárásokban egyre több akkuzatórius elemet alkalmaznak. Ez részben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróság hatásának köszönhető, ugyanis ez a sokszínű jogi kultúrát képviselő bírákat felsorakoztató bíróság rendszeresen érvényre juttatja az akkuzatórius elemeket az inkvizitórius eljárási rendszerben nevelkedett országok jogvitái kapcsán is.

A fentiek fényében joggal vetődik fel a kérdés: a kölcsönösen egymásból merítő átfedések vajon javítják a tárgyalási rendszerek minősé1 Christoph Safferling: Towards an International Criminal Procedure (New York: Oxford University Press 2001) 214. p.

2 Peter Koppen – Steven Penrod: „Adversarial or Inquisitorial. Comparing Systems” in Peter Koppen – Steven Penrod (szerk.): Adversarial versus Inquisitorial Justice. Psychological Perspectives on Criminal Justice Systems (New York: Kluwer Academic 2003) 1. p.

3 Peter Allridge: Reform Movements in Criminal Procedure and the Protection of Human Right in England Idézi: Köpf Eszter: „Az angol és a holland büntetőeljárás mint az akkuzatórius és az inkvizitórius modell egy-egy tipikus példája” Magyar Jog 2000/4. 244. p.

4 Richard Vogler – Barbara Huber: Criminal Procedure in Europe (Berlin: Duncker & Humblot 2008) 60. p.

12 gét, azok hatékonyságát? Mielőtt a választ megfogalmaznánk, tudatosítanunk kell, hogy az egyes inkvizitórius büntetőeljárási rendszerbe sorolható országok eljárási rendje is különbözik a másiktól, ahogyan jelentős különbségek vannak az egyes akkuzatórius rendszert követő országokban is. Minden nemzet büntetőeljárási rendszere mozgó célpont, amely folyamatosan változik mind a gyakorlatban, mind a tételes jogban.

Továbbá egy összehasonlító elemzés nem hagyhatja figyelmen kívül azt a tényt, hogy a szabályok egyszerű összevetése a kulturális, jogi és rendszertani összefüggések figyelembevétele nélkül félrevezető lehet.

Az európai országok büntető anyagi és eljárásjoga, azok legalapvetőbb jellemzői alapján besorolhatóak az inkvizitórius vagy az akkuza­ tórius rendszerek valamelyikébe. (Elnevezésüket tekintve Lensing találóan „tisztességes eljárás modelljé”-ről beszél az akkuzatórius rendszert elemezve és „bűnüldözési modell”-ként aposztrofálja az inkvizitórius eljárást. 5) E két rendszernek eltérő az eredete, ugyanakkor vannak közös sajátosságai. Mindkettőnek megvan például az alapvető bizonyítási rendszere, amely országonként csak alig tér el; ismerik az ártatlanság vélelmét; a védelemhez-, illetve a szembesítéshez való jogot, mint garanciális alapelveket. Egyik európai ország büntető eljárásjogi rendszere sem határozható meg tisztán inkvizitóriusként vagy tisztán akkuzatóriusként, hanem valahol a kettő közötti dimenzióban. Hollandiát tartjuk Nyugat-Európa „leginkvizitóriusabb” országának, miközben Anglia és Wales a „legakkuzatóriusabb”. A két rendszer között valahol félúton helyezkedik el Svédország, Németország, illetve Magyarország is.

Az akkuzatórius modellben a törvényes keretek közötti büntetőeljárás alapvetően az egyenlő felek vitáját jelenti. A küzdelem fair keretek között zajlik, a résztvevők formálisan egyenlőek. Ebben a modellben a felekkel egyenrangú harmadik személy bíráskodik; és meghatározóak a szóbeli bizonyítási eszközökből nyert bizonyítékok. Mivel az akkuza­ 5 Hans Lensing: Some Thoughts on Criminal Law and Procedure, European Integrarion and Legal Education Idézi: Köpf: „Az angol és a holland büntetőeljárás mint az akkuzatórius és az inkvizitórius modell egy-egy tipikus példája”(4. lj.) 240. p.

13

tórius eljárás laikus döntéshozókat alkalmaz, nagy hangsúlyt fektet a bizonyítási szabályok fejlődésére, így biztosítva törvényes bizonyítékok szolgáltatását az esküdtek számára. Gondot jelenthet azonban, hogy a laikus esküdtek nem tudják megfelelően mérlegelni a bizonyítékokat.

(Az olyan fogalmak, mint pl. „minden kétséget kizáróan bizonyított tény” vagy „megalapozott gyanú” általában ismeretlen bizonyításelméleti fogalmak a laikus esküdtek számára.) Ezért a tárgyaláson jelenlévő bíró legfőbb szerepe annak meghatározása, hogy melyik bizonyíték elfogadható és melyiket nem veheti figyelembe ítélkezése során az esküdtszék.

Ezzel szemben az inkvizitórius eljárást egy nyomozási eljárásnak tekinthetjük, amely „alapos és hivatalos vizsgálat” abból a célból, hogy kiderítse az objektív (anyagi) igazságot. A felek esetleges megállapodása a bíróra nézve nem jelent kötelezettséget, az ügy bíróságra kerülését követően a bíró feladata a tárgyi igazság kiderítése. Ha pedig a fair play az igazság feltárásának útjába kerülne, a bíróságnak félre kell azt tolnia.

E rendszer előnyben részesíti az írásbeliséget, és a szabad bizonyítást követi, amelyben a releváns bizonyítékokat a bíró szabadon mérlegeli.

Az inkvizitórius alapokon nyugvó legtöbb kontinentális európai országban a nyomozást az ügyész végzi vagy a nyomozó hatósággal végezteti, de mindenképpen aktívan részt vesz a nyomozás irányításában.

Miután a rendőrség átadta az ügyet, az ügyésznek a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján döntenie kell arról, hogy vádat emel-e. Bár a fő szabály az officialitás elve, az ügyész több okból is dönthet úgy, hogy nem emel vádat. Az eljárás megszüntetésre kerülhet például a bizonyítékok hiánya esetén, továbbá a kontinentális európai ügyészek esetenként a büntetőjogon kívüli megoldásokat preferálják a tárgyalással szemben.

Az akkuzatórius modellt példázó USA egyes tagállamaiban az ügyésznek engedélyt kell kérnie a vádesküdtszéktől a vádemelésre.

A vádesküdtszék tagjai amerikai állampolgárok, akiknek az a feladatuk, hogy ne engedjék bíróság elé az ügyet, ha a vád megalapozatlan.

14 Az akkuzatórius rendszerben a vádalku számos formája szintén széles körben elismert. Ez az eljárás döntés elé állítja az ártatlan vádlottat: az alku során ajánlott választási lehetőséget magában foglaló döntést leginkább a tárgyalás kockázata befolyásolja. A kontinentális európai országok büntetőeljárási jogában azonban általában nem létezik a vádalku intézménye. A kontinentális jogi tradícióktól a vádalku idegen, mert mellőzi az anyagi igazság elvét és megelégszik a gyanúsított szabad rendelkezési akaratával.6 Ahhoz, hogy ítélet szülessen, az ügyésznek az ügyet tárgyalásra kell bocsátania, ahol a bíróság értékeli a bizonyítékokat akkor is, ha a vádlott beismerő vallomást tett. Természetesen ez esetben a tárgyalás inkább a büntetéskiszabási körülményekre fókuszál, mint a büntetőjogi felelősség megállapítására.

Európa nagyobb részén tehát a bírósági eljárás alapjául az ügyészség által részletesen és precízen megfogalmazott írásbeli vád szolgál. Ha a vádlott több bűncselekményt követett el, az ügyész dönthet úgy, hogy ezek közül csak meghatározottak vonatkozásában emel vádat, míg a többi ügy aktáját átadja a bíróságnak „ad informandum”. Az ügyészségnek nem kell bizonyítékokkal szolgálnia az „ad informandum” ügyek vonatkozásában, de a bíróság azokat kvázi súlyosító körülményként veszi figyelembe az ítélet meghozatalakor. Az USA-ban a korábbi elítéléseket és egyéb törvénysértéseket nem említik az esküdtszék előtt a tárgyalás bűnösség-megállapítási szakaszában, azon elgondolás alapján, hogy ez az információ befolyásolhatja az esküdtszéket, előítéletet ébreszthet bennük a vádlottal szemben. Ugyanakkor a szankció megállapítása során a vádlott korábbi büntetett előélete fontos szerepet játszik.

Jó néhány különbség a rendszerek között abból ered, hogy az angol/ amerikai akkuzatórius büntetőeljárás főtárgyalási szakasza az esküdtszéken alapul, miközben a kontinentális európai inkvizitórius modell a professzionális bírákon. Az esküdtszéki rendszer azonban nem nélkülözhetetlen feltétele az akkuzatórius rendszernek, úgyszintén a professzio6 Kertész Imre – Pusztai László: „Quo vadis büntetőeljárás?” Jogtudományi Közlöny 1992/4. 177. p.

15

nális sem az inkvizitóriusnak. A vádalku széles körű elterjedésének következtében az USA-ban az ügyek mindössze 1-2%-ban7; Angliában 7%-ban8 foglalkozik az esküdtszék, és az esetek még kisebb része eldöntött ún. „bench-trial” módon, ahol a bíró az egyedüli tényfeltáró. Másrészt a XIX. század elején több kontinentális európai ország is használta hosszabb-rövidebb időre az esküdtszéki rendszert, például Hollandia, Belgium vagy Magyarország is.

A két rendszer közötti legfőbb különbségek egyértelművé válnak a tárgyalás során. Az akkuzatórius rendszerben az a tárgyalási modell működik, amely a tárgyalást a két fél esküdtszék előtti „versenyének” tekinti, amikor is az elnöklő bíró elsődlegesen a felek közötti független „játékvezető”, akinek a feladata az eljárás és a tanúvallomások szabályainak betartatása. Az esküdtszéki tárgyalás megköveteli az összes tanú bíróság előtti kihallgatását. Mindkét fél tanúkat idéz be, akiknek válaszolniuk kell az ellenérdekű fél kérdéseire is (keresztkérdezés).

A kontinentális Európában az ítélethozatalt hivatásos bírák végzik, akik esetenként az ügyeket jegyzőkönyvek alapján döntik el anélkül, hogy kihallgatnák a tanúkat a tárgyaláson. Ragaszkodniuk kell az objektív igazsághoz, az anyagi igazság feltárásának igénye vezeti őket. Szerepük meghatározó: a bíró elnököl a tárgyalás folyamán, ő indítja meg, illetve zárja le az eljárást; napolja el a tárgyalást; ad helyt vagy utasít el indítványokat; ügyel az eljárásban részt vevők megfelelő magatartására, a tárgyalás tekintélyének fenntartására, a rendzavarás megakadályozására a tárgyalás folyamán. E funkcionális feladatokon felül a bíró aktívan részt vesz a bizonyítási eljárás lefolytatásában, a tanúk kihallgatásában, szakértők meghallgatásában … stb.9 Az USA-ban alkalmazott rendszerrel szemben a kontinentális európai bíró tehát egyszerre biztosítója a tárgyaláson a törvényesség betartásának és döntéshozó is. Ebből adódik, hogy a bírák lényegében minden bizonyítékot befogadnak, a jogellenesen megszerzett Farkas Ákos – Róth Erika: A büntetőeljárás (Budapest: KJK–KERSZÖV 2004) 29. p.

Andrew Asworth: The English Criminal Process (New York: Oxford University Press 1984) 103. p.

9 Safferling: Towards an International Criminal Procedure (2. lj.) 217. p.

7

8

16 bizonyíték nem vezet egyértelműen a vád elejtéséhez, csak a későbbi mérlegelés során történik meg a jogellenesen megszerzett bizonyíték kizárása. Az USA-ban azonban a bizonyíték minőségét értékeli a bíró, amikor a bizonyítékot elfogadhatónak minősíti.

Az USA-ban a bíróság azt követően hozza meg az ítéletét, ha a vádlottat az esküdtszék bűnösnek nyilvánította. Ez a tárgyalás második szakasza, amikor további tanúkat idéznek be, hogy tanúskodjanak a büntetéskiszabás szempontjából fontos kérdésekben. A kontinentális Európában ezzel szemben ún. „egyszakaszos tárgyalás” van, amelynek során mind a bűnösség, mind a büntetéskiszabás szempontjából lényeges ös�szes tényt, adatot ismerteti a bíróság a tárgyalás során, így például a vádlott korábbi elítéléseit is. A bíróság az ítéletet írásban, a tárgyalás befejezése után hozza meg. Az USA-tól eltérően az ítéletet meg is indokolják: pontosan és részletesen kifejtik, miért tekintik a vádlottat bűnösnek vagy mentik fel az ellene emelt vád alól, továbbá meg kell nevezni az eljárás során mérlegelt bizonyítékokat. A kiszabott büntetés mértékét szintén indokolni kell.10 Amellett, hogy Glenn szerint a kontinentális és common law jogrendszereket közelíteni kellene egymáshoz, Legrand ennek lehetetlenségét a két jogrendszer közötti alapvető különbségekkel támasztja alá.11 Osztja Merryman azon véleményét, hogy a common law és a kontinentális jogrendszerű országok szemlélete közötti különbség nem csökkenthető és ennek – a teljesség igény nélkül – az alábbi indokait adja: – a jogi érvelés természetéből adódó különbségek, illetve a rendszerezés: a common law országokban alkalmazott jogi érvelés induktív elméleteken alapuló, leíró jellegű rendszer, amely csak egy adott tényállás vonatkozásában, esetjogként hasznosítható. Az új problémákat pragmatikusabb megoldásokra törekedve az analógia módszerével oldják meg, nem szintetizálnak. A kontinentális jogrendszer azonban rendszerszemléletre épít, dogmatikai alapokat állít fel; Koppen – Penrod: „Adversarial or Inquisitorial. Comparing Systems” (3. lj.) 2–15. p.

Pierre Legrand: „Az Európai jogrendszerek nem közelítenek egymáshoz” Magyar Jog 1998. 238–246. p.

10

11

17

– a jogszabályok rendszere és az esetjogi gondolkodásmód: az előzőekből adódik, hogy a common law jogi kultúrájában idegenek az írott jogi kódexek, a szabályok itt nem mások, mint a bírák értelmezései egyegy korábbi jogeset vonatkozásában; – a tények szerepe: a fentiekhez kapcsolódóan: a common law jogászok az esetre, azon belül is annak tényeire helyezik a hangsúlyt, míg a kontinentális jogászok fő célként egy koncepció felállítását tekintik, azaz a konkrét tényállást beillesztik egy elméleti rendszerbe.

Vizsgálatunk szempontjából a döntéshozatal minőségét tekintve az a rendszer a jobb, amelyikben ritkábban fordul elő téves ítélet, azaz nem történik meg, hogy valakit olyan bűncselekményért ítélnek el, amelyet nem követett el. A demokrácia és az Emberi Jogok Európai Egyezménye (Róma, 1950. november 4.) 6. cikkében megfogalmazott tisztességes eljáráshoz való jog viszonyát illetően egyes szerzők összefüggést vélnek felfedezni a vádlottakat megillető speciális többletgaranciákkal tűzdelt büntetőeljárás és a társadalom demokratizmusának mértéke között: a demokratikus értékek tükröződnek abban, hogy az eljárásjog a vádlottat a per-alakító alanyaként kezeli és nem pusztán az eljárás tárgyának; hogy elismeri rendelkezési jogát, és szerepet juttat számára a bizonyítás menetében.12 A demokráciának és az inkvizitórius vonásaitól megtisztított büntetőpernek egyaránt lényegi elvei az egyenlőség, illetve az érvelés mindenkit megillető joga.13 Mások összefüggést látnak az állam típusa és az eljárás minősége között. Bár a reaktív államnak megfelelő konfliktusmegoldó típusú eljárást és az aktivista államhoz igazodó policy-végrehajtó pert Damaska ideáltípusként fogalmazza meg,14 nem kétséges, hogy az előbbihez az angolszász ügyféli per, míg 12 Bárd Károly: Emberi jogok és büntető igazságszolgáltatás Európában. A tisztességes eljárás büntetőügyekben – emberjog-dogmatikai értekezés (Budapest: Közlöny Kiadó 2007) 47. p.

13 Gérard Soulier: „L’egalité de parole, principle de la démocratie et du proces pénal” in Mireille Delmas-Marty: Proces pénal et droits de l’homme (Paris: Presses Universitaires de France 1992) 243–253. p.

14 Mirjan Damaska: The Faces of Justice and State Authority (New Haven-London: Yale University Press 1986)

18 az utóbbihoz a kontinentális inkvizitórius eljárás áll közelebb.15 Trechsel szerint is kimutatható összefüggés a politikai rendszer, illetve az alapjául szolgáló politikai ideológia és a büntetőeljárás rendszere között: az amerikai a szélsőséges liberalizmust tükrözi, míg a kontinentális közelebb áll a szocialista ideológiákhoz, amelyek szélesebb körben engedik, hogy az állam beavatkozzék az egyének és társaságok gazdasági és egyéb tevékenységébe.16 Edelman elmélete szerint az angolszász akku­ zatórius eljárási modell a XVII. század nagy angol politikai filozófusainak az emberi jogokról vallott felfogását tükrözi, ahogy az például Virginia állam 1776. évi alkotmányában is megjelenik. Hobbes és Locke elméleteiben az állandó fenyegetettségben élő egyén legfőbb kötelessége, hogy szabadságával élve megőrizze létét, fenntartsa magát, és ennek a háborús antropológiának felel meg a szabályozott hadviselésként felfogott per.17 Ezzel szemben az inkvizíció, a nyomozás a kontinentális eljárásban, amelynek célja a „reveláció”, a kanti-rousseaui paradigmát testesíti meg, amelyben az embert más lényektől szabadsága különbözteti meg.18 Bárd szerint a modern kontinentális és angolszász eljárási jogokban egyaránt fellelhetők a demokráciát jellemző értékek, mindenekelőtt a szembenálló felek azon joga, hogy álláspontjukat azonos feltéte15 Bárd: Emberi jogok és büntető igazságszolgáltatás Európában. A tisztességes eljárás büntetőügyekben – emberjog-dogmatikai értekezés (13. lj.) 47. p.

16 Stefan Trechsel: „Why must Trial be Fair?” Israel Law Review 1997/1–3. 115. p.

17 Az angolszász büntetőeljárás keretei között dolgozó ügyvédek és ügyészek tevékenységének leírásánál találkozunk azzal a hasonlattal, hogy tulajdonképpen „partizánháborúról” van szó, ahol a partizánok célja az elvileg neutrális bíróság előtt a minden áron elért győzelem. A cél természetesen az inkvizitórius eljárás esetén sem más, ám itt a csata menetét keményen kézben tartja az eljárást vezető bíró, aki jóval aktívabb angolszász kollegájánál. Badó Attila – Bencze Mátyás: Bevezetés a jogrendszerek világába (Budapest: Studio Batiq 2007) 87. p.

18 Bernard Edelman: „Universalité et droits de l’homme” in Mireille DelmasMarty: Proces pénal et droits de l’homme (Paris: Presses Universitaires de France 1992) 151–167. p. Az angolszász per e felfogás szerint utóda a Foucault által vázolt feudális típusú bíráskodásnak. Ebben – egyebek között – „az igazság és a hamisság” kettéválasztása nem játszott szerepet, a hatóság „nem az igazságról, csupán a szabályosságról tett tanúbizonyságot” és a perben „nem arra derítettek fényt, ki mond igazat, csakis arra, ki az erősebb”.

Michel Foucault: Az igazság és az igazságszolgáltatási formák. (Debrecen: Latin Betűk Alapítvány 1998) 51. p.

19

lek mellett kifejthessék és a döntés kialakítását egyenlő eszközökkel befolyásolhassák.19 Az Emberi Jogok Európai Egyezménynek 6. cikke a tisztességes eljárás klauzuláját tartalmazza, s megalkotásának célja a jogellenes elítélések kiküszöbölése. Annak ellenére, hogy a Cikk szerzői eredetileg semleges módon, az akkuzatórius-inkvizitórius megkülönböztetés tiszteletben tartásával próbálták azt megfogalmazni, a strasbourgi Bíróság döntései azt mutatják, hogy a bíróság inkább az akkuzatórius modellt preferálva értelmezi a 6. Cikkelyt. Ennek oka feltehetőleg a Bíróság azon felismerése, hogy az inkvizitórius és akkuzatórius büntetőeljárás nem egyazon cél szolgálatának alternatíváit jelentik. Alapvetően eltérő nézőpontot képviselnek a törvény, de még az állam célját illetően is. Az akkuzatórius modell eljárása egyenrangú felek közti fair küzdelem.

A felek érdekei összeegyeztethetetlenek, egyik fél csak a másik kárára győzhet. Az egyik fél jogi helyzete első ránézésre erősebbnek tűnhet, de az igazságosság megkívánja, hogy mindkettőnek meglegyen a lehetősége saját érveinek bemutatására. Csak ekkor tud a bíró megfelelően mérlegelve döntést hozni.

Mindkét rendszer végső célja természetesen az igazság szolgálata. Az igazság azonban egy elméleti elképzelés, amelyet valamilyen gyakorlatias úton kell elérni. Az akkuzatórius eljárás „letudja” az igazság kérdését, úgy, hogy a feleknek biztosítja az egyenlő bánásmódot. Számára sem közömbös az objektív igazság, de ragaszkodik egy sajátos igazságkeresési módhoz. Ezzel szemben az inkvizitórius modellben maga az igazság a közvetlen cél. A gyakorlat nem közömbös a fair play iránt, de esetenként úgy tűnhet, hogy az igazságkeresés érdekében könnyen feláldozza azt.

Damaskával egyetértésben: a jogi eljárások különbözősége megfeleltethető az államok és azok céljai közti eltéréseknek. Egyik oldalon a passzív, „be nem avatkozó” állam áll, amelynek célja csupán azon kere19 Bárd: Emberi jogok és büntető igazságszolgáltatás Európában. A tisztességes eljárás büntetőügyekben – emberjog-dogmatikai értekezés (13. lj.) 48. p.

20 tek biztosítása, amelyek között az állampolgárok elérhetik kiválasztott céljaikat. Egy ilyen államban nem választható el az egyéni érdek a közérdektől. Az ilyen állam csupán két dolgot tesz: védi az értékrendet, és fórumot biztosít azon viták megoldására, amelyeket az állampolgárok nem tudnak egymás között elintézni. A jog leginkább szerződésekből és egyezségekből áll, mert az állam – amikor lehetséges – autonómiát biztosít a polgárai számára.

A másik oldalt a cselekvő, „beavatkozó” állam képviseli, amely küzd egy jó élet átfogó teóriájáért. Az ilyen társadalomban a jog az államtól ered és annak politikájában jut kifejezésre. Ilyen körülmények között a peres eljárás az állami politika végrehajtásának az eszköze és erre leginkább az inkvizitórius eljárás az alkalmas.

A két rendszer összehasonlítása elméleti alapokon, illetve azok leegyszerűsítésén nyugszik. Az előbbiekben kifejtettek alapján azonban a „melyik a jobb modell?” kérdésre nem létezik helyes válasz, mivel az egyes büntetőeljárási rendszerek közvetlenül nem ugyanazt a célt szolgálják. Ebből következően naiv feltevés annak a vizsgálata is, hogy vajon okos dolog lenne-e egyik rendszerről a másikra áttérni. Vizsgálódásunk mindössze arra terjedhet ki, hogy az egyes rendszerekben jól funkcionáló egyedi jogintézményeket érdemes-e és ha igen, milyen feltételekkel adaptálni a másik rendszerbe, különös tekintettel arra a tényre, hogy a rendszerek egymás irányába történő elmozdulása megtörtént: az inkvizitórius rendszer egyre nagyobb hangsúlyt helyez arra, hogy az igazságot a tárgyalás folyamán tárja fel, az akkuzatórius rendszer pedig a fair play mindenhatóságát hirdető merev álláspontról elmozdulni látszik egy igazság-centrikusabb szemlélet felé.

I. Könyv A BÜNTETŐ TÁRGYALÁSI RENDSZEREK 20 „Nem a törvények tömege érdekel, hanem a mögötte rejlő szellem…”

(Montesquieu)

20 A monográfia több helyen is inkább a „büntetőeljárási”, mint a „büntető tárgyalási” rendszerek összehasonlító elemézésről szól azzal, hogy az eljárás számos elemét szándékosan nem érinti. A „büntető tárgyalás” szűkebb jelentést hordoz, mint a „büntetőeljárás”, utóbbinak az előbbi részét, egységét képezi. Maga a „tárgyalás” kifejezés tárgyi jelentése azonban nem magától érthetődő. Cséka – a tárgyalási rendszerekről szóló írásában – még köznyelvi értelemben használja a kifejezést, azóta a hatályos magyar Büntetőeljárási törvény a „tárgyalás” szónak sajátos értelmet adott: a bíróság tárgyalást tart, ha a vádlott büntetőjogi felelősségének megállapítására bizonyítást veszenek fel. [Be. 324. § (1) bek.] Az angol jogi szaknyelvben azt a büntetőbírósági eseményt, ahol bizonyítást veszenk fel (tehát műnyelvünk szerint tárgyalás) „trial”-nak mondják, s ez az esküdtszék előtti tárgyalást jelenti; egyébként bírói meghallgatásról („hearing”) szokás beszélni. A tárgyalás szó értelmezése az inkvizitórius rendszerben igazán problematikus. Érdekesség, hogy Vuchetich nagyszerű tankönyvében nem is használja ezt a kifejezést. [Vuchetich Mátyás: Institutiones iuris criminalis Hungarici in usum, Budae, 1819. – A magyar büntetőjog rendszere, II. könyv, gyakorlati büntetőjog – ford. Király Tibor, Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest, 2007.]

23

I. AZ AKKUZATÓRIUS ÉS INKVIZITÓRIUS BÜNTETŐELJÁRÁS (TÁRGYALÁS) TÖRTÉNETI FEJLŐDÉSE ÉS ALAPVETŐ JELLEMZŐI Bevezetés: A büntetőeljárás modelljei

Az inkvizitórius rendszer a világ büntető igazságszolgáltatásának meghatározó modellje volt az elmúlt 800 év során, és az akkuzatórius rendszer elmúlt évtizedekben történt széles körű elterjedése ellenére még mindig tartós hatást gyakorol. Az akkuzatórius rendszertől eltérően ez a modell a világ különféle részein önállóan fejlődött, és szembetűnő különbségek fedezhetők fel különböző területeken kialakult válfajai között.21 Mielőtt rátérnénk az inkvizitórius rendszer kialakulására és elterjedésére a világon, meg kell határoznunk alapvető jellemvonásait. Négy alapvető tulajdonsága van.22 Az első értelmében ez egy hierarchikus hatalmi rendszeren alapul, amelyben a hatalom lefelé delegált az egyre alacsonyabb rendű hivatalnokok láncolatán keresztül. Ahogyan azt Damaska megjegyezte, minden egyes hivatalnoki szinttől elvárták, hogy hatalmat gyakoroljanak az alattuk lévők felett, míg az ügyek egy felső szűrőn mentek keresztül, hogy biztosítsák a magasabb rangú hivatalnokok számára a felülvizsgálat lehetőségét.23 Az igazságszolgáltatás e szemlélete egyaránt vonzó volt a középkori feudális Európa monarchiáiban, csakúgy, mint a kínai császári hatalmak körében. Ezt a rendszert fenntartotta a modern abRichard Vogler: A World View of Criminal Justice (Aldershot: Ashgate 2006) 19. p.

A tulajdonságok ismertetése Vogler: A World View of Criminal Justice (21. lj.) 19– 21. p. alapján.

23 Mirjan Damaska: „Structures of Authority and Comparative Criminal Procedure” Yale Law Journal 1974. 480–544. p.

21

22

24 szolutista, majd később a totalitárius kormányzat is. Az első és legfontosabb jellemzője az inkvizitórius rendszernek tehát a tekintélyelvűség.

A második tulajdonsága a folyamatos, bürokratikus eljárások. A fent említett hierarchikusan strukturált hatalom a különböző szintek közötti, bürokrácia által befolyásolt írásbeli kommunikáción alapul (az európai modellben az akták alkalmazásával). A büntetőeljárás különböző szintű hivatalnokok által vezetett folyamatos vizsgálat, feletteseik ellenőrzése alatt. Ez a vizsgálat gyakran magában foglalja a kategorizálás relatíve egyszerű formáit.

A harmadik jellemző a terheltek ellen felhasznált megengedhetetlen nyomás különféle formái, a velük való együttműködés helyett. Az ink­ vizitórius módszer minden korai formája széles körben alkalmazott fizikai kínzást, amelyet komplex szabályok határoztak meg. Ezek biztosították, hogy még azokat az eljárásokat is, amelyekben nem alkalmaztak tényleges fizikai bántalmazást, megnehezítsék a terhelt számára az eljárások teljes titkosságával, valamint a vádlott elkülönítésével és passzív szerepre kárhoztatásával. A XVIII. századi Európában a fizikai kínzást hatékonyabb pszichológiai módszerek váltották fel. A fizikai kínzás azonban a XX. században a totalitárius államokban újra felelevenedett.

Végezetül, az inkvizitórius eljárás ideológiájának és szabályainak mozgatóereje nem a jog, hanem a racionális következtetés és a bírósági nyomozás. Bizonyos értelemben ez a semlegesség hozzájárult ahhoz, hogy az inkvizitórius eljárás hosszú időn át fennmaradjon, mivel olyan – egymástól teljesen különböző – ideológiáknak volt megfelelő közege, mint a római-kánonjogi eljárás skolasztikus logikája, az iszlám hittudomány, Lajos törvénykönyvének királyi abszolutista jellege, a burzsoá individualizmus Napóleon alatti Code d’Instruction Criminelle-je, és a szovjet „társadalmi-védelemé.”

Mind az inkvizitórius, mind az akkuzatórius eljárás látszólag törvényen alapul, hasonlóságuk azonban csalóka, mivel az eljárások természete meghatározza azoknak a rendelkezéseknek a természetét, amelyek szabályozzák őket. Az inkvizitórius eljárás megkövetel egy szabá-

25

lyozási rendszert, amelyet „egyeztető szabályokként” lehetne leírni.

Ezeket a hatalom központi szintről az alárendelt hivatalnokokhoz történő hatékony delegálásának biztosítására alkották meg, abból a célból, hogy gondoskodjanak egy hiteles döntéshozó mechanizmusról, és könnyebbé tegyék a döntések felülvizsgálatát és ellenőrzését. (Az egyeztető szabályokra példaként szolgálhatnak a római-kánonjogi gyakorlatból származó „fél bizonyíték” és „teljes bizonyíték” metodikák, vagy a hatályos francia eljárás „semmisség”-re vonatkozó rendelkezései.) A fellebbezést, amely az inkvizitórius eljárás fejlődésének központi eleme volt, csak a szabályszerű eljárás, valamint a bírák professzionális pervezetésének felülvizsgálatára szánták. Ezek a szabályok nem szolgálják a törvényes eljárás védelmét (bár alkalmasak rá, egyes ügyekben van is ilyen hatásuk). Ugyanakkor, az elsődleges cél az, hogy biztosítsák a folyamatos és helyes törvényhozást, valamint az, hogy továbbra is rendszeresen ellenőrizzék az alárendelt hivatalnokokat. Másrészről, az akkuzatórius eljárás megalkotott egy sor „védelmező-szabályt”, amelyek a XVIII. századi eljárási reformok nagy forradalmához köthetők, és céljuk az állam hatalmának megbénítása és megbuktatása, valamint az egyén védelme. Csak elvétve biztosítottak garanciákat az igazságnak megfelelő döntéshozatalra, vagy adtak lehetőséget a delegált hatáskör felülvizsgálatára.

Az inkvizitórius eljárás mélyen gyökeret vert minden kontinentális büntető igazságszolgáltatási rendszerbe, használata nélkül lehetetlen lenne az állami szervek számára a nyomozásokat levezetni. Másrészről az inkvizitórius módszerek következményei katasztrofálisak, az inkvizíció és a kínvallatás történelmét sanyargatás és vérontás övezi.

Az európai inkvizitórius eljárásban a fejlődés különböző szakaszai különíthetők el.24 Az első egy középkori filozófus munkájához köthető, aki megalkotott egy hatékony nyomozati és végrehajtási módszert, amelynek óriási gyakorlati jelentősége volt a kora középkori Európa 24 A szakaszok elkülönítésére részletesen lásd: Vogler: A World View of Criminal Justice (21. lj.) 19. p.

26 feu­dális és egyházi hatóságai számára. E tökéletesítés, valamint a vádhatóság és a római-kánonjogi szabályok folyamatos kidolgozása ellenére ez alatt az időszak alatt viszonylag kevés változás történt, csak a tapasztalati módszer fejlődésének kodifikációja és a XVII. századi kartéziánus forradalom mutatja azt, hogy az inkvizitórius eljárás jelentős változáson ment keresztül. Az 1670-es francia Code Louis-ban megjelenő új módszertan a szigorú és szakszerű nyomozási technikákon alapul.

Az 1808-as napóleoni Code d’Instruction Criminelle-ben kifejeződő harmadik állomásában az inkvizitórius eljárás majdnem az egész világon uralkodóvá vált. Ez a törvénykönyv hatékonyan fejezte ki az európai inkvizitórius rendszerek és a felvilágosodás kontradiktórius módszertanainak összeütközését. A végeredmény egy hibrid házasság a terror és a szakavatott nyomozás hagyományos inkvizitórius technikái, a törvényes eljárás, az emberi jogok néhány eleme között, hogy a Code Louis uralmát ideológiailag elfogadtassák a burzsoá liberálisokkal.

A napóleoni törvénykönyv tekintélye vitathatatlan volt egészen addig, míg a XIX. század utolsó évei során pozitivisták nem indítottak támadást a törvényes eljárás fennmaradt rendelkezései ellen. Ez megnyitotta az utat az inkvizitórius eljárás tekintélyelvű modelljéhez való visszatérés előtt a szovjet büntetőeljárásban 1917 után, míg a náciknál és az európai fasisztáknál 1933 után. A végső változat még hatékonyabb és félelmetesebb volt a tömeges bánásmód és pszichológiai átnevelés új tudományos módszereinek köszönhetően. Ez jelentette az inkvizitórius módszertan végállomását. A totalitárius rendszerek 1945–2000 közötti bukása óta az inkvizitórius eljárás mindenhol hanyatlásnak indult, kivéve az iszlám igazságszolgáltatást.

Az inkvizitórius eljárásnak nem célja azt a látszatot kelteni, hogy nincs már helye a mai büntető igazságszolgáltatásban – éppen ellenkezőleg, ez egy alapvető és teljesen legitim kifejeződése az állam hatalmának – hanem, hogy megvilágítsa történelmi körülményeit, és hogy figyelmeztessen a tételeivel szemben támasztott túlzott elvárások veszélyeire. Az inkvizitórius eljárás, mint „a professzionalizmus kifejeződé-