Mk illumination karácsonyi 2013

Page 1



MK Illumination

3


4

MK Illumination


MK Illumination – Enlightening your vision. Az MK Illumination eredete és kiindulópontja Innsbruckban, Tirolban van. Mára 26 önálló telephelyet mĦködtetünk világszerte. Azáltal, hogy ügyfeleinkhez ilyen közel vagyunk, kimeríthetetlen tudásbázissal rendelkezünk a helyi és a nemzetközi trendek tekintetében, valamint sok mĦszaki ismerettel, ami ezek átültetési lehetĘségeit illeti. Így abban a helyzetben vagyunk, hogy testre szabott fény-világot tudunk létrehozni, akár XXL-formátumban. A legmagasabb minĘségĦ világító motívumok mellett igény szerint teljes koncepciókat is kínálunk – a tervezéstĘl, formatervezéstĘl a szerelésig és telepítésig. Számunkra magától értetĘdĘ, hogy mindenben, amit teszünk, a környezet- és erĘforrás kímélĘ megoldásokra kötelezzük el magunkat.

1996 óta szakmai körökben mi vagyunk a mérce a nem mindennapi, kiváló minĘségĦ ünnepi és dekoratív kivilágítások tekintetében. Termékpalettánk az egyszerĦ LED-fényfüzérektĘl a bevásárlóutcák megvilágításán át a kézzel készült monumentális motívumokig – mint például egy 10 méter magas rénszarvas – terjed.

MK Illumination

5


A legjobb minĘség – mindenben, amit teszünk A minĘség és a biztonság tekintetében sohasem megyünk bele kompromisszumokba. Mindegy, hogy a saját manufaktúránkban gondosan, kézzel készített portékáról vagy szabványos termékekrĘl van szó: azok minĘsége úgy a saját, házi laborunkban, mint külsĘ, engedélyezett vizsgálatiés ellenĘrzĘ helyeken folyamatosan ellenĘrzésre kerülnek.

Garantáljuk, hogy minden gyártmányunk és anyagunk szigorúan a nemzetközi irányelvek szerint (a törvényeknek megfelelĘen) lett bevizsgálva és elismerve, és az európai biztonsági szabványoknak megfelel.

6

MK Illumination


Egy eredeti MK terméket felismernek:

1

2

- a biztonságos QuickFix® - összekötĘrĘl Megtalálható rajta az MK-Logo, egy regisztrált mintavédelmi azonosító szám és egy kék tömítĘgyĦrĦ. A QuickFix® - dugasz póluscsere ellen biztosított kivitelezésĦ. Az ezüstcímke minden fontos adattal és ¿gyelmeztetéssel ellátott.

- a kábel jelölésérĘl A kábelen található „MK Illumination Printing” a minĘség jelöléseként és megkülönböztetĘ jelként szolgál. Ezeknek a kábeleknek a tanúsítását kizárólag csak a VDE Német Intézet végzi. Minden MK termék tárolt és kódolt adatokkal, mint például a gyártási dátummal és a minĘségi vizsgálati bizonylattal hitelesített.

1 x 0.75 mm²

MK

ILLUMINATION

MK-jelölés QuickFix® 36V System

QuickFix® 230V System

4

3 - a környezetbarát csomagolásról Mi nem fehérített papírra nyomtatunk és lemondunk a környezetszennyezĘ festékekrĘl. Minden csomagolást Eredeti MinĘség jelzéssel látunk el. Ezen túlmenĘen ¿gyelünk arra, hogy minden MK termék a számára optimális méretĦ csomagolást kapjon. Ez javítja a szállítási kapacitást és szükségtelen CO2 kibocsátást takarít meg.

- a nemzetközi mintavédelemrĘl Saját formaterveink sokaságát mintavédelem szempontjából regisztráltattuk. Mások terveit elismerjük és tekintettel vagyunk rájuk.

Mintavédelem MK csomagolás Eredeti MinĘség jelöléssel

MK Illumination

7


Az MK–siker fényforrása: a Premium LED Egy pillantás az elĘnyökre: • A PREMIUM LED-eknek hosszabb az élettartama és ezáltal hatékonyabbak: az MK minĘségĦ Premium LED az igazoltan hosszabb (lásd gra¿ka) élettartam által tĦnik ki. Tesztek igazolják, hogy az MK LED-eknek a hagyományos LED-ekkel szemben alig van fényerĘ-vesztesége (Lumen százalékban).

• 360 fokos fényszórás: Az MK Premium LED egy polikarbonát-kupakba lett epoxi-gyantával egybeöntve és lezárva. Ez a speciális ragasztókeverék úgy hat, mint egy nagyítóüveg és támogatja a színszórást, erĘsíti a sugárzási hatást. Ezáltal garantálja a lágy, optimális, körbefutó fénysugárzást.

• Ez a Premium LED meglepĘen hasonlít a hagyományos izzó egyenletes meleg-fehér fényéhez. Ezáltal könnyedén elérhetĘ a meghitt karácsonyi légkör. A ragyogó hideg fehér fényeinkkel pedig meseszép téli tájakat lehet varázsolni.

• Tesztelve és bevizsgálva: Minden MK- termék tanúsított, elismert európai vizsgálóintézetek által tesztelt és a jövĘben is folyamatosan ellenĘrzésre fog kerülni. SLG, SGS, NEMKO, INTERTEK, VDE Ezáltal garantálja az MK a termékegyezést, a termékbiztonságot és az ellenĘrzött termék-építési formákat.

meleg-fehér 2200-2500 Kelvin ragyogó hideg fehér 6500-8000 Kelvin • A termékeinknél és motívumainknál kizárólag energiatakarékos LED-eket használunk. Ez két szempontból is elĘnyös: akár 80 százalék energiát is megtakarítunk és a LED-ek alig adnak le érzékelhetĘ hĘt.

MK Premium LED

Lumen %

• A nem szabadalmaztatott LED-ek felhasználása illegális és büntetĘjogilag felelĘsségre vonható: Sem a LED-ek területén, sem pedig általánosságban a törvények és elĘírások betartásában nem megyünk bele kompromisszumokba. A minĘség és a biztonság tekintetében soha ne bízzon meg féligazságokban. Mindig kérje a gyártójától vagy az importĘrétĘl a jogérvényes tanúsítványokat.

Versenytársak SLG Prüf- und Zertifizierungs GmbH

MK Illumination

100% 90%

360°

80% L70

70% 60% 50%

360 fokos fényszórás:

Versenytársak

40% 30% 20% 10%

Órák 100

200

300

400

Forrás: belső és külső vizsgálatok.

8

MK Illumination

500

600

700

800

900

1000

5000 10000

Az érvényes szabványok, a törvényi szabályozások és a biztonsági rendelkezések tekintetében szívesen tájékoztatjuk Önöket folyamatosan: info@mk-illumination.com


Az MK belsĘ kutatási- és fejlesztési osztálya szoros együttmĦködésben a világszerte legjobb hírnevĦ LED gyártók egyikével kifejlesztett egy olyan világító eszközt, amely az ökológiát és az ökonómiát összhangba hozza.

MK Illumination

9


Az MK saját gyártása Eperjesen (SK) Azt, hogy kollégáink Eperjesen nagyon elégedettek velünk, a 2009-ben megnyert „Opalkorn” (Opálszem) – a dolgozók elégedettségének egy regionális kitüntetése – is igazolja.

Speciálisan képzett munkatársaink a szlovákiai Eperjesen 1999 óta saját készítésben évente több mint 20.000 magas minĘségĦ motívumot hoznak létre gondos kézi munkával: Limited Line (3D) és Collection Line (2D) motívumokat.

10

MK Illumination


Fenntartható karácsonyi világítás Anyacégünk az osztrák Alpok szívében és a manufaktúránk a Magas Tátra közelében, Szlovákiában Európa legszebb tájain található. Ezek minden nap emlékeztetnek bennünket arra, hogy milyen fontos a környezetre gondolni. Minden nap törekszünk arra, hogy a tartósság területén piacvezetĘk maradjunk és egy igazolható ökológiai lábnyomot hagyjunk magunk után. Arra törekszünk, hogy az ügyfeleinknek a leginkább környezetbarát világítástechnikát kínáljuk. Valódi erĘfeszítésekkel járulunk ehhez azáltal, hogy a termelési eljárásainkat folyamatosan hatékonyabbá tesszük, a CO2 – kibocsátást leszállítjuk és a negatív környezeti hatásokat csökkentjük.

Ha Önök errĘl a témáról többet szeretnének megtudni, kérjük, forduljanak az alábbi címhez: info@mk-illumination.com

MK Ill MK Illumi Illumination umi m nat na ion

111


Közvetlenül gyorsabb LegfĘbb feladatunk: zökkenĘmentes folyamatok és a határidĘk feltétlen betartása. A szállítás kizárólag a legmodernebb, Szlovákiában és Magyarországon található saját logisztikai központjainkon keresztül történik. A legtöbb európai piacra 24-48 órán belül tudunk szállítani. A szállítási láncok hatékonyságának további növelése érdekében az MK nemzeti logisztikai központokat is mĦködtet minden olyan országban, ahol az MK képviselve van.

www.mk-logistics.com

„Az európai logisztikai központok kiépítése nagyon is helyénvaló volt. Hiszen ezeknek a technikailag érett létesítményeknek köszönhetĘen ügyfeleinknek egy lényegesen gyorsabb szolgáltatást tudunk kínálni!” Klaus Mark, CEO MK Illumination

12

MK Illumination


EgyszerĦen felszerelhetĘ A támogatás amit nyújtunk, messze meghaladja a termékek pontos kiszállítását. Termékeink egyszerĦen felszerelhetĘk és az útmutatások is érthetĘk. Ha ez mégsem lenne elegendĘ, akkor weboldalunkon további ismertetĘk is rendelkezésre állnak. www.mk-illumination.com/en/Video_s_FAQ

Amennyiben ennek ellenére még nyitott kérdések maradnának, nyugodtan forduljanak ügyfélszolgálatunk munkatársaihoz.

MK Illumination

13


Our Products.

Professional Line. Organic Line. Collection Line. Limited Line.

14

MK Illumination


Siker minden szinten

Professional Line. Az egyedi karakterĦ, minĘségĦ és teljesítményĦ fényfüzérek termékpalettánk legjobb darabjai. Ez a termékcsalád a szabadalmaztatott QuickFix® rendszerével imponál, amely egy gyors és biztonságos szerelést garantál. Organic Line. Az Organic Line motívumai bio- alapanyagból állnak. Ezek 100%-ban újrafelhasználtak és anyaguk újrahasznosítható.

Collection Line. Mesés kétdimenziós motívumok egyedülálló nappali és éjszakai effektusokkal, amelyek természetesen kézzel készülnek. QuickFix® Collection Line: Kiváló minĘségĦ, kétdimenziós, QuickFix® kompatibilis motívumok széles választéka. Limited Line. Egyedi térbeli alkotások, válogatott anyagokból, a legmagasabb szintĦ formatervekbĘl, szenvedélyes kézmĦvességgel teremtve.

MK Illumination

15


Customized Minden karácsonyi díszvilágítás egyedivé válhat. Alkossa meg a saját karácsonyi világítását, teljesen az Ön igényei szerint. Ez az MK-nál egész egyszerĦen mĦködik. A legkülönbözĘbb fényváltozatok, anyagok, motívumok és színek egymással a legváltozatosabb módon kombinálhatók. Jó választásokkal minden fénydekorációt különlegessé varázsolhatunk. Természetesen szívesen támogatjuk Önt a választásában. A legkedveltebb variációs lehetĘségeink:

ƒ Fény A fény fajtája

Úgy a fényintenzitás, mint a fény színe nagyban befolyásolja az Ön fénydekorációját.

Rope Light

Bulbs

String Lite®

Drape Lite®

Ice Lite®

Crystal String Lite®

ragyogó fehér

színes

Színek

meleg fehér

16

MK Illumination


ƒ Anyagok A felhasznált anyagok meghatározzák a teljes hatást, különösen a nappali órákban. Ezek a legkedveltebb anyagok:

Organikus anyagaink

blue

dark blue

pastel blue

green

pine green

grass green

red

pastel yellow

orange

copper brown

brown

black brown

grey

pastel pink

violet

pearl gold

brilliant gold

white

Organikus anyagaink népszerĦsége egyre növekszik. LegfĘképp a tökéletes különféle nappali- és éjszakai hatásuk miatt. 100 %-ban bio-anyagokból állnak. Ez azt jelenti, hogy az életciklusuk végén újrafelhasználhatók és anyaguk újrahasznosítható, ezáltal környezetbarát. ErrĘl többet az 150. oldalon találhat.

Carpet

gold metallic

red metallic

blue metallic

green metallic

silver metallic

white

trufÀe metallic

black

creme

cyclamen

orange metallic

pink class

champagne

savanah

A mi szĘnyeg-anyagunk rendkívül ellenálló az idĘjárással szemben, és egy csodálatos 3D-hatást kölcsönöz. A különféle színárnyalatok nagy tervezési rugalmasságot biztosítanak.

MK Illumination

17


ƒ Anyagok Girlandok Ünnepi Girlandok – a mi kortalan klasszikusunk, az ünnepi és hangulatos karácsonyi légkör garanciája. Zöld

Anyagok

Arany

Csillogó anyagváltozatok belsĘ dekorációkhoz. A csillogó arany vagy fényes vörös különösen elegáns és ünnepi hangulatot áraszt.

Piros

ƒ Dekoráció Ügyfeleink szívesen díszítik világító termékeinket kiegészítĘ dekorációval. Ezek különösen nappali fényben fokozzák hatásukat.

Alumínium

Fa

Organikus anyagaink

Dekorációs gömbök

Alternatív anyagok

18

MK Illumination


Customized Így válhatnak a motívumok egyedivé:

Motívum

Motívum fénnyel (String Lite®)

Motívum anyaggal

Motívum girlanddal és fénnyel

Motívum dekorációs elemekkel és fénnyel

Sok örömöt kívánunk Önöknek a teljesen személyre szabott világító motívumaik kialakítása során! (Collection- és Limited Line az 186. oldaltól található.)

MK Illumination

19


20

QuickFix速 Outdoor


QuickFix® OUTDOOR

Füzéreink IP44-es védettségi mód szerint kerülnek megépítésre és kizárólag egymás között csatlakoztathatók vagy bĘvíthetĘk. A biztonságos kontaktust és a nedvesség elleni optimális védelmet epoxigyanta garantálja, amellyel a LED-ek polikarbonát kupakokba lettek beöntve és lezárva. A QuickFix® Outdoor 230V LED fényfüzérek csodálatosan alkalmasak fák, homlokzatok vagy egész épületek díszítésére.

®

QuickFix Outdoor

csatlakozó nélkül

Robusztus, idĘjárással szemben ellenálló és szerelés szempontjából barátságos. A biztonsági bajonettzáras gumi- fényfüzéreink az MK Professional Line alapjaiként szolgálnak, az Organic Line, a Collection Line, a Limited Line és a Deco & Green területen.

MK Illumination OUT

• QuickFix® Outdoor kompatibilis • Nincs szükség trafóra • Toldható és bĘvíthetĘ • Az egyes szegmensek cserélhetĘk • Védettség IP44 • csatlakozó nélkül • Végzáró kupakkal

QuickFix® Outdoor

21


Buuililildi Bu ddiing ng dec ecor oorratio attio ionn

Stre St reet re et deccor orat atio ioon

22

QuickFix速 Outdoor

Coont ntou our ou ur de d cooraatition onn

Tree Tr eeee dec ecor oratio orat or ioon


QuickFix® Decoration

4 5

3

QuickFix® Extension String Lite® 90/120/160

2

1 m: 014-309 3 m: 014-013 10 m: 014-008

& String Lite® flashing

1 QuickFix® Box LED 3: 014-919 LED 5: 014-920

A fényfüzért körülbelül tenyérszélességben csavarja a fatörzs és az ágak köré!

YouTube

YouTube

MK Treecalculator

QuickFix® Outdoor

23


QuickFix® POINT SYSTEM Decoration Planning Eddig az információ a maximálisan összekapcsolható díszítéssorozaton belüli termékekre vonatkozott. Ezért nem volt pontos információ a különbözĘ termékek összekapcsolásáról és többféle díszítéssorozatnál. Ez az új QuickFix® Point rendszer figyelembe veszi az összes QuickFix® által összekapcsolható termékeket a választékunkból, mindegy, hogy 230V vagy kisfeszültségĦ. A díszítéssorozatok egyértelmĦ definíciójával, egységes pontokkal számolva, a C és U értékek egyszerĦ összeadásával, gyorsan és egyszerĦen tervezhetĘk bonyolult díszítések különbözĘ QuickFix® termékekbĘl.

? MK Illumination

Decoration Line 1

Decoration Line 2

?

Decoration Line 3

Díszítéssorozat definíciója: Egy díszítéssorozat több termékbĘl (fogyasztó) álló sort jelent, melyek elosztó nélkül, közvetlenül egymással vannak összekapcsolva. A díszítéssorozat eleje közvetlenül az energiaforrás kimeneténél található (pl.: LED QuickFix® Main Connector, QuickFix® LED Box stb.).

BOX3

Decoration Line 4 BOX5

I

QuickFix® Units U U megadja a maximális hosszát a díszítéssorozatnak, ami maximum 200 U-val terhelhetĘ.

12

24

QuickFix® Outdoor

Például: QuickFix® Extension 3

Például: LED StringLite® 120 - 12m

5.5

12

3m

3


II

QuickFix® Capacity C A teljes dekoráció energiafogyasztása az összes díszítéssorozattal. A termékek képesek energiát adni (C+) vagy elvenni (C-). Az összérték amit egy C+ energiaforrás nyújt, nem haladhatja meg az összes bekötött díszítĘsorozat által felvett C- értéket.

220

Például: LED QuickFix® Main Connector

C+ energiaforrás:

100 cm

®

50 cm

220

®

QuickFix Main Connector, QuickFix LED Box stb.

5

C- fogyasztó:

Például: LED StringLite® 120 - 12m

LED StringLite®, LED DrapeLite® stb.

I

5

200 U

QuickFix® Divider 3

Max.

Decoration

QuickFix® Extension 3

+

0.5

LED StringLite® 120 - 20m

+

3

20

QuickFix® Extension 10

x5+

LED StringLite® 120 - 20m

+

10

12

x 4 = 193.5 U

20

díszítéssorozatonként

Ez a díszítĘsorozat még 6.5 U-t képes felvenni, amíg a maximum 200 U-t el nem éri.

Decoration Line 1 QuickFix® Extension 10

LED StringLite® 120 - 20m 3.5

10

x5

20

QuickFix® Extension 3

LED StringLite® 120 - 20m

3

LED QuickFix® Main Connector

3.5

20

x4

QuickFix® Divider 3 0.5

220

LED StringLite® 120 - 12m

QuickFix® Extension 10 10

5.5

x4

12

Alternatívák QuickFix® Divider 2

QuickFix® Extension 3

BOX3

®

QuickFix LED Box 3

3

QuickFix® Extension 10

x4

0.5

820

QuickFix® Divider 2

10

0.5

BOX5

LED QuickFix® Meridian 3D

QuickFix® LED Box 5

7.5

820

LED QuickFix® Pentor 70 9

II

220 C Max.

LED StringLite® 120 - 20m 3.5

x9 +

5

LED StringLite® 120 - 12m 5.5

LED IceDrop® 64

x4

x4 +

2

LED QuickFix® Pentor 9

LED DrapeLite® 300 18

4

2

+

18

16

LED QuickFix® Meridian

LED IceDrop® 64 LED DrapeLite® 300

x4 +

11.5

+

7.5

= 117C

a teljes dekorációra

Ennél a díszítésnél hozzátoldható még összesen 103C értékĦ termék, mielĘtt a LED QuickFix® Main Connectors eléri határértéket.

QuickFix® Outdoor

25


QuickFix® SYSTEM DIVIDER, EXTENSION

Acélsodrony

Karabiner

XL DRAPE LITE® (QuickFix® STRING LITE® -tal) Nagy felületĦ homlokzatokhoz - 8 m felett! A STRING LITE® termékekbĘl QuickFix® elosztóhoz csatlakoztatva egyszerĦen és gyorsan összeszerelhetĘ óriásdekoráció valósítható meg. TIPP: Karbantartások elvégzésekor a szegmensek külön cserélhetĘek, ezáltal elkerülhetĘk a költséges kivitelezési munkák.

26

QuickFix® Outdoor


QuickFix® LED-Box 3

QuickFix® LED-Box 5

®

QuickFix LED termékek bekötéséhez használható elosztódoboz, IP44 beépített túlterhelés-védelemmel Az oldalankénti 3-3 kimenet összteljesítménye nem lépheti túl a 1800W-ot. (820C) Kimenetenkénti max. terhelhetĘség: 1800W (820C) Csatlakozó: QuickFix® 10-16A, IP44, 3x1,5mm², (T8,0A/250V) 90 x 60 x 40 mm 0.40 kg csatlakozó nélkül

QuickFix® LED termékek bekötéséhez használható elosztódoboz, IP44 beépített túlterhelés-védelemmel Az oldalankénti 3-3 kimenet összteljesítménye nem lépheti túl a 1800W-ot. (820C) Kimenetenkénti max. terhelhetĘség: 1800W (820C) Csatlakozó: QuickFix® 10-16A, IP44, 5x1,5mm², (T8,0A/250V) 90 x 60 x 40 mm 0.40 kg csatlakozó nélkül

014-919

014-920

1 5

820 lásd oldal 24

1 5

820 lásd oldal 24

QuickFix® Divider 2

QuickFix® Divider 3

T-elosztó, összekötĘ kábel 2 kimenettel

Elosztókábel 3 kimenettel.

15 cm

15 cm

10 cm

014-017 014-253 5 30

0.5

014-316

15 cm

014-443

15

5 30

0.5

lásd oldal 24

lásd oldal 24

QuickFix® Divider 7

QuickFix® Divider 12

Elosztókábel 7 kimenettel.

Elosztókábel 12 kimenettel.

014-308

125 cm

014-010

12,5 cm

15 cm

014-248

5 10

4 8

1.5

lásd oldal 24

12,5 cm

10 cm

15 cm 10 cm

62,5 cm

014-307

1

cm

lásd oldal 24

QuickFix® Divider 22 Elosztókábel 22 kimenettel.

014-011 014-249

2 6

2.5

• Csatlakoztatja a meghatározott 230V kültéri termékeket

lásd oldal 24

• Darabonkénti minĘségvizsgálattal

250 cm 12,5 cm

• Védettség IP44

10 cm

15 cm

A fĘkábel max. terhelhetĘsége: 1800W (820C). Kimenetenként se lépje túl a gumikábeles termékek max. csatlakoztathatóságát.

QuickFix® Outdoor

27


QuickFix® SYSTEM CONNECTOR, ADAPTER 1

2

QuickFix® Extension 1

QuickFix® Extension 3

1m-es hosszabbítókábel max. terhelhetĘség: 1800 W

3m-es hosszabbítókábel max. terhelhetĘség: 1800 W

014-309

014-013

1m

014-310

014-014 5 40

1

5 30

3

lásd oldal 24

lásd oldal 24

QuickFix® Extension 10 10m-es hosszabbítókábel max. terhelhetĘség: 1800 W

014-008

5m

014-009 10 lásd oldal 24

28

QuickFix® Outdoor

3m

4 8

5m


QuickFix® 2/4 Track Adapter 2 fehér és 2 fekete zsugorcsĘvel

015-620

7 cm

10 50

0 lásd oldal 24

230V

2 Track

4 Track

2 Track & 4 Track System kompatibilis a 2/4 Track adapter segítségével. 230V

2/4 Track Adapter

2 Track

4 Track

QuickFix® Main Connector

LED QuickFix® Main Connector

Csatlakozás: VédĘérintkezĘs vezeték és QuickFix csatlakozó, max. terhelhetĘség: 1800 W

820

Csatlakozás: VédĘérintkezĘs vezeték és LED QuickFix® csatlakozó max. terhelhetĘség: 480 W

5 30

lásd oldal 24

5 30

220 lásd oldal 24

EU

UK

CH

AU

EU

UK

CH

AU

014-233

015-066

015-067

015-362

014-418

015-070

015-071

015-364

014-234

015-068

015-069

015-363

014-419

015-072

015-073

015-365

100 cm

150 cm

1 QuickFix® RopeLight Adapter

2

Csatlakozó: ROPE LIGHT a QuickFix® elosztódobozhoz végzáró kupakkal, ragasztóval, csatlakozó pinnel és 2 zsugorcsĘvel max. terhelhetĘség: 740 W

244-033

RopeLight Extension to QuickFix® Csatlakozó: ROPE LIGHT a QuickFix® elosztódobozhoz végzáró kupakkal, ragasztóval, csatlakozó pinnel és 2 zsugorcsĘvel max. terhelhetĘség: 740 W

244-230

50 cm

244-034

50 cm

244-231 7 cm

244-244

7 cm

244-245

10 50

0.5

50 cm

10 50

0.5

lásd oldal 24

lásd oldal 24

LED QuickFix® Outdoor Adapter

QuickFix® Accessories

Csatlakozás: Gumikábeles LED termékek és QuickFix® max. terhelhetĘség: 480 W

015-030

014-244

50 cm

014-246 220

5 30

3 végzáró sapka, 3 tömítĘgyĦrĦ, 3 zsugorcsĘ 1 30

lásd oldal 24

QuickFix® Outdoor

29


QuickFix® ANIMATION LED-BOXES

QuickFix® LED-Box 4anim (Pre-Program) QuickFix Led-es termékek elosztódoboza animációs feladatokra, IP44, beépített túlterhelés-védelemmel Oldalankénti 4 kimenet összteljesítménye nem lépheti túl az 800 W-ot. Kimenetenkénti max. terhelhetĘség: 200 W (90C) Összteljesítmény: 800 W (360C) Bemenet: VédĘérintkezĘs dugaszoló aljzat (10-16A), IP44, 3x1,5 mm2, 220-240 V AC/DC átalakítóval 250 x 200 x 90 mm, 3.20 kg, T6,3A/250V

015-587

4 x 90

1

lásd oldal 24

Animációs effektusok. Villogás (minden kimenet egyszerre, sebesség szakaszosan szabályozható) Dimmelés (minden kimenet egyszerre, sebesség szakaszosan szabályozható) Hullám effektus: (kimenetek egymás után, sebesség szakaszosan szabályozható) Álló fény

QuickFix® LED-Box 8anim (Pre-Program) QuickFix Led-es termékek elosztódoboza animációs feladatokra, IP44, beépített túlterhelés-védelemmel Oldalankénti 8 kimenet összteljesítménye nem lépheti túl az 800 W-ot. Kimenetenkénti max. terhelhetĘség: 100 W (45C) Összteljesítmény: 800 W (360C) Bemenet: VédĘérintkezĘs dugaszoló aljzat (10-16A), IP44, 3x1,5 mm2, 220-240 V AC/DC átalakítóval 250 x 200 x 90 mm, 3.20 kg, T6,3A/250V

015-588

8 x 45

1

lásd oldal 24

Animációs effektusok. Villogás (minden kimenet egyszerre, sebesség szakaszosan szabályozható) Dimmelés (minden kimenet egyszerre, sebesség szakaszosan szabályozható) Hullám effektus: (kimenetek egymás után, sebesség szakaszosan szabályozható) Álló fény

QuickFix® LED-Box 4dmx 4 csatornás DMX szabályzós elosztódoboz QuickFix LED –es termékekhez, animációs feladatokra IP44 beépített túlterhelés-védelemmel Oldalankénti 4 kimenet összteljesítménye nem lépheti túl az 800 W-ot. Kimenetenkénti max. terhelhetĘség: 200 W (90C) Összteljesítmény: 800 W (360C) Bemenet: VédĘérintkezĘs dugaszoló aljzat (10-16A), 3x1,5 mm2, 4 független DMX mĦködtetĘ áramkör DC kimenettel, DIP kapcsolóval címezhetĘ, kompatibilis a USITT DMX512-A protokollal. 250 x 200 x 90 mm, 3.20 kg, T6,3A/250V

015-589

4 x 90

1

lásd oldal 24

QuickFix® LED-Box 8dmx 8 csatornás DMX szabályzós elosztódoboz QuickFix LED –es termékekhez, animációs feladatokra IP44 beépített túlterhelés-védelemmel Oldalankénti 8 kimenet összteljesítménye nem lépheti túl az 800 W-ot. Kimenetenkénti max. terhelhetĘség: 100 W (45C) Összteljesítmény: 800 W (360C) Bemenet: VédĘérintkezĘs dugaszoló aljzat (10-16A), 3x1,5 mm2, 8 független DMX mĦködtetĘ áramkör DC kimenettel, DIP kapcsolóval címezhetĘ, kompatibilis a USITT DMX512-A protokollal. 250 x 200 x 90 mm, 3.20 kg, T6,3A/250V

30

QuickFix® Outdoor

015-590

8 x 45 lásd oldal 24

1


QuickFix® LED-Box 4xbee 4 csatornás rádiós DMX szabályzós elosztódoboz QuickFix LED –es termékekhez, animációs feladatokra IP44 beépített túlterhelés-védelemmel Oldalankénti 4 kimenet összteljesítménye nem lépheti túl az 800 W-ot. Kimenetenkénti max. terhelhetĘség: 200 W (90C) Összteljesítmény: 800 W (360C) Bemenet: VédĘérintkezĘs dugaszoló aljzat (10-16A), 3x1,5 mm2, 4 független DMX mĦködtetĘ áramkör DC kimenettel, DIP kapcsolóval címezhetĘ, kompatibilis a USITT DMX512-A protokollal Rádiós DMX adattovábbításunk biztonságos csatornán történik, (Hatótávolság a helyi adottságoktól nagyban függ) 250 x 200 x 90 mm, 3.20 kg, T6,3A/250V

015-591

4 x 90

1

lásd oldal 24

QuickFix® LED-Box 8xbee 8 csatornás rádiós DMX szabályzós elosztódoboz QuickFix LED –es termékekhez, animációs feladatokra, IP44 beépített túlterhelés-védelemmel Oldalankénti 8 kimenet összteljesítménye nem lépheti túl az 800 W-ot. Kimenetenkénti max. terhelhetĘség: 100 W (45C) Összteljesítmény: 800 W (360C) Bement: VédĘérintkezĘs dugaszoló aljzat (10-16A), 3x1,5 mm2, 8 független DMX mĦködtetĘ áramkör DC kimenettel, DIP kapcsolóval címezhetĘ, kompatibilis a USITT DMX512-A protokollal Rádiós DMX adattovábbításunk biztonságos csatornán történik, (Hatótávolság a helyi adottságoktól nagyban függ) 250 x 200 x 90 mm, 3.20 kg, T6,3A/250V

015-592

8 x 45

1

lásd oldal 24

Rendszer áttekintése

LED Box anim

QuickFix® Box 4anim (Pre-Program) 015-587

0-24h

Animációs effektusok Villogás (minden kimenet egyszerre, sebesség szakaszosan szabályozható) Dimmelés (minden kimenet egyszerre, sebesség szakaszosan szabályozható) Hullám effektus (kimenetek egymás után, sebesség szakaszosan szabályozható) Álló fény YouTube

Hanghatások

LED Box dmx

QuickFix® Box 4dmx 015-589

LED Box xbee

QuickFix® Box 4xbee 015-591

LED Box xbee

QuickFix® Box 4xbee 015-591

DMX kimenet

MK vezeték nélküli DMX adó DMX kimenet LED Box dmx

QuickFix® Box 4dmx 015-589

Opcionális: Hanghatások

DMX 512 = digitális multiplex, szabvány DMX jel

Opcionális: Hanghatások

Hanghatások Sztereó audio kábel aktív hangfalakkal Programozásához Enterprise Edition szükséges

QuickFix® Outdoor

31


32

QuickFix速 Outdoor


STRING LITE速

QuickFix速 Outdoor

33


34

QuickFix速 Outdoor


STRING LITE® Rubber 230 V LED String Lite® 90 Hossz: 4.5m Szegmensek száma: 1 Izzók száma szegmensenként: 90 Szegmensek hossza: 4.50 m 220-240 V, 7 W, LED: 90 Csatlakozó nélkül

3.5

4.5

018-238 LEDPLR-90-230VSW-WW

4,5 m

018-237 LEDPLR-90-230VSW-WH

1 db fényfüzér = 1 db 4.5 m, hosszú szegmens, max. 44 db füzér toldható

20

lásd oldal 24

Csatlakozás: VédĘérintkezĘs vezeték és LED QuickFix® csatlakozó egyenirányítóval, max. terhelhetĘség: 480 W

220

EU

UK

CH

AU

014-418

015-070

015-071

015-364

014-419

015-072

015-073

015-365

100 cm

50 cm

OUT

LED QuickFix® Main Connector

5 30

lásd oldal 24

LED QuickFix® Outdoor Adapter Csatlakozás: Gumikábeles LED termékek és QuickFix® egyenirányítóval, max. terhelhetĘség: 480 W

220

50 cm

014-244

5 30

lásd oldal 24

1. LÉPÉS: String Lite®-ot kinyújtva végigvezetni az ágon Mi történhet a szorosan dekorált fa ágaival? Ahogy a fa nĘ, a kábel kinyúlik. Ez egy hagyományos fényfüzérnél elĘbb-utóbb szakadáshoz vezethet. A speciális STRING LITE® 90 fényfüzér töréspontokkal van ellátva, mely által plusz kábel szabadul fel, így csökkentve a kábel szakadásának kockázatát. A STRING LITE® 90 maximális nyúlása 25%, tehát az eredeti méret 1/4-ével is "nĘhet".

2. LÉPÉS: String Lite®-ot visszatekerni

?

• QuickFix® Outdoor kompatibilis • Nincs szükség trafóra • Toldható és bĘvíthetĘ

OUT

• Nagy fényerĘ 220-240V~

QuickFix® Outdoor

35


36

QuickFix速 Outdoor


STRING LITE® Rubber 230 V LED String Lite® 120 – 20m Hossz: 20m Szegmensek száma: 2 Izzók száma szegmensenként: 60 Szegmensek hossza: 10.00 m 220-240 V, 7 W, LED: 120 csatlakozó nélkül

018-309 LEDPLR-120-230VWH-WW

018-310 LEDPLR-120-230VSW-WW

018-324 LEDPLR-120-230VWH-WH

3.5

20

018-323

10

LEDPLR-120-230VSW-WH

lásd oldal 24

20 m 10 m

10 m

1 db fényfüzér = 2 db 10.0 m, hosszú szegmens, max. 10 db füzér toldható

LED String Lite® 120 – 12m Hossz: 12m Szegmensek száma: 3 Izzók száma szegmensenként: 40 Szegmensek hossza: 4.00 m 220-240 V, 10.5 W, LED: 120 csatlakozó nélkül

018-311 LEDPLR-120-230VWH-WW

018-312 LEDPLR-120-230VSW-WW

018-357 LEDPLR-120-230VWH-WH

5.5

12

018-358

10

LEDPLR-120-230VSW-WH

lásd oldal 24

12 m 4m

4m

4m

1 db fényfüzér = 3 db 4.0 m, hosszú szegmens, max. 16 db füzér toldható

LED QuickFix® Main Connector

EU

UK

CH

AU

014-418

015-070

015-071

015-364

014-419

015-072

015-073

015-365

100 cm

50 cm

Csatlakozás: VédĘérintkezĘs vezeték és LED QuickFix csatlakozó egyenirányítóval, max. terhelhetĘség: 480 W

220

5 30

OUT

®

lásd oldal 24

• QuickFix® Outdoor kompatibilis • Nincs szükség trafóra • Nagy fényerĘ • Az egyes szegmensek cserélhetĘk

OUT

• Toldható és bĘvíthetĘ 220-240V~

QuickFix® Outdoor

37


38

QuickFix速 Outdoor


STRING LITE® Rubber 230 V LED String Lite® 120 – 20m Hossz: 20m Szegmensek száma: 2 Izzók száma szegmensenként: 60 Szegmensek hossza: 10.00 m 220-240 V, 7 W, LED: 120 csatlakozó nélkül

018-360 LEDPLR-120-230VWH-BL

018-359 LEDPLR-120-230VSW-BL

018-363 LEDPLR-120-230VWH-RO

3.5

20

10

018-361 LEDPLR-120-230VSW-RO

lásd oldal 24

018-362 LEDPLR-120-230VSW-AM

018-364

= piros, borostyán, zöld, kék

LEDPLR-120-230VSW-MC

018-365 LEDPLR-120-230VWH-GR 20 m 10 m

10 m

1 db fényfüzér = 2 db 10.0 m, hosszú szegmens, max. 10 db füzér toldható

LED QuickFix® Main Connector Csatlakozás: VédĘérintkezĘs vezeték és LED QuickFix® csatlakozó egyenirányítóval, max. terhelhetĘség: 480 W

UK

CH

AU

014-418

015-070

015-071

015-364

014-419

015-072

015-073

015-365

5 30

lásd oldal 24

50 cm

OUT

100 cm

• QuickFix® Outdoor kompatibilis • Nincs szükség trafóra • Nagy fényerĘ • Toldható és bĘvíthetĘ • Az egyes szegmensek cserélhetĘk

OUT

220

EU

220-240V~

QuickFix® Outdoor

39


40

QuickFix速 Outdoor


STRING LITE® flashing Rubber 230 V LED String Lite® 120 – 12 m Hossz: 12m Szegmensek száma: 3 Izzók száma szegmensenként: 40 Flashing-LED szegmensenként: 5 Szegmensek hossza: 4.00 m 220-240 V, 10.5 W, LED: 120 csatlakozó nélkül

5.5

12

10

lásd oldal 24

018-367 LEDPLR-120-230VWH-WW-WWFL

018-366 LEDPLR-120-230VSW-WW-WWFL

018-328 LEDPLR-120-230VWH-WW-WHFL

018-327 LEDPLR-120-230VSW-WW-WHFL

018-326 LEDPLR-120-230VWH-WH-WHFL

018-325 LEDPLR-120-230VSW-WH-WHFL

12 m 4m

4m

4m

1 db fényfüzér = 3 db 4.0 m, hosszú szegmens, max. 16 db füzér toldható

LED QuickFix® Main Connector

EU

UK

CH

AU

Csatlakozás: VédĘérintkezĘs vezeték és LED QuickFix® csatlakozó egyenirányítóval, max. terhelhetĘség: 480 W

014-418

015-070

015-071

015-364

014-419

015-072

015-073

015-365

5 30

lásd oldal 24

50 cm

OUT

100 cm

• QuickFix® Outdoor kompatibilis • Nincs szükség trafóra • Nagy fényerĘ • Toldható és bĘvíthetĘ • Az egyes szegmensek cserélhetĘk

OUT

220

220-240V~

QuickFix® Outdoor

41


42

QuickFix速 Outdoor


STRING LITE® flashing Rubber 230 V LED String Lite® 160 Hossz: 8m Szegmensek száma: 2 Izzók száma szegmensenként: 80 Szegmensek hossza: 4.00 m 220-240 V, 14 W, LED: 160 csatlakozó nélkül

018-408 LEDPLR-160-230VWH-WW

018-368 LEDPLR-160-230VSW-WW

018-409 LEDPLR-160-230VWH-WH

7

8

5

018-369

8m

LEDPLR-160-230VSW-WH

lásd oldal 24

4m

4m

018-410 LEDPLR-160-230VWH-BL

018-411

1 db fényfüzér = 2 db 4.0 m, hosszú szegmens, max. 25 db füzér toldható

LEDPLR-160-230VWH-RO

018-412 LEDPLR-160-230VWH-GR

LED String Lite® 160 Hossz: 8m Szegmensek száma: 8 Izzók száma szegmensenként: 80 Flashing-LED szegmensenként: 10 Szegmensek hossza: 4.00 m 220-240 V, 14 W, LED: 160 csatlakozó nélkül

7

8

018-402 LEDPLR-160-230VWH-WW-WWFL 8m

018-403

4m

4m

LEDPLR-160-230VWH-WH-WHFL

1 db fényfüzér = 1 db 4.0 m, hosszú szegmens, max. 25 db füzér toldható

5

lásd oldal 24

LED QuickFix® Main Connector

EU

UK

CH

AU

Csatlakozás: VédĘérintkezĘs vezeték és LED QuickFix® csatlakozó egyenirányítóval, max. terhelhetĘség: 480 W

014-418

015-070

015-071

015-364

014-419

015-072

015-073

015-365

5 30

lásd oldal 24

50 cm

OUT

100 cm

• QuickFix® Outdoor kompatibilis • Nincs szükség trafóra • Nagy fényerĘ • Toldható és bĘvíthetĘ • Az egyes szegmensek cserélhetĘk

OUT

220

220-240V~

QuickFix® Outdoor

43


44

QuickFix速 Outdoor


STRING LITE® E14 – Rubber 230 V LED String Lite® 20 018-313

Hossz: 10m Szegmensek száma: 1 Foglalatok száma: 20 Szegmensek hossza: 10.00 m 220-240 V, Fényforrás nélkül Csatlakozó nélkül

5

10

LEDPLR-20-E14-230VSW

10 m

5

1 db fényfüzér = 1 db 10.0 m, hosszú szegmens, max. 20 db füzér toldható

lásd oldal 24

A Prisma égĘket rendeltetésszerĦen kell becsavarni! A Prisma és Deco Golf Ball égĘk egymással variálhatók. A String Lite® 20 közvetlenül összeköthetĘ a LED String Lite® termékekkel.

LED Prisma Bulb E14

Crystal Party Lite nehéz és kevés szerelési lehetĘség

NEW! LED Deco Golf Ball E14 / 12V 12 V, 0.5 W, 0.5 VA, kb. 22 lumen

12 V, 0.5 W, 0.5 VA, kb. 6 lumen

014-450

015-022

015-357

015-359

LED: 5, 12V AC/DC

LED: 5, 12V AC

014-445

015-023

LED: 8 12V AC/DC

LED: 8 12V AC/DC

LED: 5, 12V AC/DC

LED: 6, 12V AC

10 100

014-446 LED: 5, 12V AC/DC

014-447 LED: 5, 12V AC/DC

QuickFix® Main Connector

014-448

Csatlakozás: VédĘérintkezĘs vezeték és QuickFix csatlakozó max. terhelhetĘség: 1800 W

LED: 5, 12V AC/DC

014-449 LED: 5, 12V AC/DC 10 50

EU

UK

CH

AU

014-233

015-066

015-067

015-362

150 cm

220

5 30

lásd oldal 24

• QuickFix® Outdoor kompatibilis • Hagyományos fényfüzér • E14-es foglalattal • Integrált tömítĘgyĦrĦ • Alacsony fogyasztás • Toldható és bĘvíthetĘ

MK Treecalculator

OUT

!

String Lite 20, E14 egyszerĦ és egyéni összeszerelési lehetĘség a QuickFix® rendszeren keresztül

YouTube 220-240V~

QuickFix® Outdoor

45


46

QuickFix速 Outdoor


NEW!

CRYSTAL PARTY LITE® E27 / 230 V Crystal Party Lite® Kit 100 / 50 Lapos gumikábel, E27-es foglalattal készre szerelt izzók nélkül ( max.15W ) Foglalat: 100 Hossz: 50m 220-240 V, max. terhelhetĘség: 1500 W

Crystal Party Lite® Kit 200 / 100 Lapos gumikábel, E27-es foglalattal-készreszerelt izzók nélkül ( max.15W ) Foglalat: 200 Hossz: 100m 220-240 V, max. terhelhetĘség: 3000 W

Crystal Party Lite® Kit 150 / 50

1

1

Lapos gumikábel, E27-es foglalattal készre szerelt izzók nélkül ( max.15W ) Foglalat: 150 Hossz: 50m 220-240 V, max. terhelhetĘség: 2250 W

112-113 112-119 112-117

112-116 112-121 112-118

1

112-025 112-120 112-022

Sealing Ring BelsĘ tömítĘgyĦrĦ

244-201

KülsĘ tömítĘgyĦrĦ

244-250

String Lite 20, E14 egyszerĦ és egyéni összeszerelési lehetĘség a QuickFix® rendszeren keresztül

Crystal Party Lite nehéz és kevés szerelési lehetĘség

LED Golf Ball E27

LED Deco Golf Ball 2

LED Deco Golf Ball E27

LED cseppizzó (TRO), LED: 12, 220-240 V 1.5 W, 5.5 VA

Cseppizó, LED: 9, 220-240 V 0.85 W, 5.5 VA

Cseppizó, LED: 7, 220-240 V 0.7 W, 5.5 VA

014-106

014-103

015-218

015-078

014-100

014-104

015-219

015-080

014-101

014-105

015-079 100

014-102 014-107

015-081 100

100

• Hagyományos fényfüzér • E27-es foglalattal • Integrált tömítĘgyĦrĦ 220-240V~

QuickFix® Outdoor

47


48

QuickFix速 Outdoor


Magic STRING LITE ® Rubber 230 V LED Magic String Lite® 120 Hossz: 2.5m Szegmensek száma: 1 Izzók száma szegmensenként: 120 Szegmensek hossza: 2.50 m 220-240 V, 7 W, LED: 120 csatlakozó nélkül

018-406 LEDMSLR-120-230VSW-WW

2,5 m

018-407 LEDMSLR-120-230VSW-WH

1 db fényfüzér = 1 db 2.5 m, hosszú szegmens, max. 62 db füzér toldható

018-419

NEW!

LEDMSLR-120-230VWH-WW

3.5

3.2

10

018-420

NEW!

lásd oldal 24

LEDMSLR-120-230VWH-WH

GyönyörĦ kontúrvilágítás

2,5 m

1,25 m

1 2

3

LED Magic String Lite® 144 Hossz: 6m Szegmensek száma: 1 Izzók száma szegmensenként: 144 Szegmensek hossza: 6.00 m 220-240 V, 14 W, LED: 144 csatlakozó nélkül

5

6

018-404

6m

LEDMSLR-144-230VSW-WW

018-405 LEDMSLR-144-230VSW-WH

1 db fényfüzér = 1 db 6.0 m, hosszú szegmens, max. 20 db füzér toldható

10

lásd oldal 24

QuickFix® Main Connector

QuickFix® Outdoor Adapter

Csatlakozás: VédĘérintkezĘs vezeték és LED QuickFix® csatlakozó egyenirányítóval, max. terhelhetĘség: 480 W

100 cm

UK

CH

AU

014-418

015-070

015-071

015-364

015-072

015-073

015-365

OUT

Csatlakozás: Gumikábeles LED termékek és QuickFix® egyenirányítóval, max. terhelhetĘség: 480 W

EU

220

50 cm

014-244

5 30

014-246

lásd oldal 24

5 30

220 lásd oldal 24

• QuickFix® Outdoor kompatibilis • Nincs szükség trafóra • Nagy fényerĘ • Toldható és bĘvíthetĘ

MK Treecalculator

OUT

014-419

50 cm

YouTube 220-240V~

QuickFix® Outdoor

49


50

QuickFix速 Outdoor


DRAPE LITE速

QuickFix速 Outdoor

51


52

QuickFix速 Outdoor


DRAPE LITE® Rubber 230 V 018-329

LED Drape Lite® 300 Dimenzió: 2m x 1.5m Szegmensek száma: 20 Izzók száma szegmensenként: 15 Szegmensek hossza: 1.50 m 220-240 V, 35 W, LED: 300

018-330 LEDPLR-1520-230VSW-WW 014-833 Pótszál 1.5 m

018-335

2m

LEDPLR-1520-230VWH-WH 014-412 Pótszál 1.5 m

csatlakozó nélkül

16

3

lásd oldal 24

018-373

1,5 m

18

LEDPLR-1520-230VWH-WW 014-467 Pótszál 1.5 m

LEDPLR-1520-230VWH-BL 014-413 Pótszál 1.5 m

018-374

hosszú szegmens, max. 12 fényfüggöny toldható

LEDPLR-1520-230VWH-RO 014-834 Pótszál 1.5 m

LED Drape Lite® 600

018-331

LEDPLR-3020-230VSW-WW 014-835 Pótszál 3.0 m

018-336

2

018-378

hosszú szegmens, max. 12 fényfüggöny toldható

LEDPLR-3020-230VWH-BL 014-415 Pótszál 3.0 m

lásd oldal 24

• QuickFix® Outdoor kompatibilis • Nincs szükség trafóra • Nagy fényerĘ OUT

16

018-332

LEDPLR-3020-230VWH-WH 014-414 Pótszál 3.0 m

csatlakozó nélkül

18

2m

LEDPLR-3020-230VWH-WW 014-468 Pótszál 3.0 m

3m

Dimenzió: 2m x 3m Szegmensek száma: 20 Izzók száma szegmensenként: 30 Szegmensek hossza: 3.00 m 220-240 V, 35 W, LED: 600

• Toldható és bĘvíthetĘ • CserélhetĘ pótszálak

220-240V~

• A pótszálak nem QuickFix® kompatibilisek, és nem toldhatók.

QuickFix® Outdoor

53


54

QuickFix速 Outdoor


DRAPE LITE® Rubber 230 V 018-333

LED Drape Lite® 1200

LEDPLR-6020-230VWH-WW 014-469 Pótszál 6.0 m

Dimenzió: 2m x 6m Szegmensek száma: 20 Izzók száma szegmensenként: 60 Szegmensek hossza: 6.00 m 220-240 V, 70 W, LED: 1200

2m

018-334 LEDPLR-6020-230VSW-WW 014-836 Pótszál 6.0 m

36

6m

018-337 LEDPLR-6020-230VWH-WH 014-470 Pótszál 6.0 m

csatlakozó nélkül

32

1

018-382

lásd oldal 24

LEDPLR-6020-230VWH-BL 014-471 Pótszál 6.0 m

hosszú szegmens, max. 6 fényfüggöny toldható

Drape Lite® Mounting Track

2,08 m

3

014-855

1

Hossz: 2.08m

1

Fém rögzítĘ sín

2

Távtartó rúd kábelkötegelĘvel

3

Gumi csapszeg

2

10

LED QuickFix® Main Connector

Endcap-set for Drape Lite®

Csatlakozás: VédĘérintkezĘs vezeték és LED QuickFix® csatlakozó egyenirányítóval, max. terhelhetĘség: 480 W

2x átlátszó zárófedél beltéri/kültéri Drape Lite pótszálhoz 2x átlátszó, fehér és fekete zsugorcsĘ 2x tömítĘgyĦrĦ 100 cm

5 30

015-361

50 cm

OUT

lásd oldal 24

EU

UK

CH

AU

014-418

015-070

015-071

015-364

014-419

015-072

015-073

015-365

1 30

• QuickFix® Outdoor kompatibilis • Nincs szükség trafóra • Nagy fényerĘ OUT

220

• Toldható és bĘvíthetĘ • CserélhetĘ pótszálak

220-240V~

• A pótszálak nem QuickFix® kompatibilisek, és nem toldhatók.

QuickFix® Outdoor

55


56

QuickFix速 Outdoor


DRAPE LITE® flashing Rubber 230 V 018-384

LED Drape Lite® 300

LEDPLR-1520-230VWH-WW-WWFL 015-599 Pótszál 1.5 m

Dimenzió: 2m x 1.5m Szegmensek száma: 20 Izzók száma szegmensenként: 15 Flashing-LED szegmensenként: 2 Szegmensek hossza: 1.50 m 220-240 V, 35 W, LED: 300

018-339 1,5 m

LEDPLR-1520-230VWH-WW-WHFL 014-928 Pótszál 1.5 m

018-338 LEDPLR-1520-230VWH-WH-WHFL 014-927 Pótszál 1.5 m

csatlakozó nélkül

18

2m

16

hosszú szegmens, max. 12 fényfüggöny toldható

3

lásd oldal 24

2m

018-385

®

LED Drape Lite 600

LEDPLR-3020-230VWH-WW-WWFL 015-600 Pótszál 3.0 m

Dimenzió: 2m x 3m Szegmensek száma: 20 Izzók száma szegmensenként: 30 Flashing-LED szegmensenként: 4 Szegmensek hossza: 3.00 m 220-240 V, 35 W, LED: 600

LEDPLR-3020-230VWH-WW-WHFL 014-930 Pótszál 3.0 m

018-340 LEDPLR-3020-230VWH-WH-WHFL 014-929 Pótszál 3.0 m

csatlakozó nélkül

18

16

3m

018-341

hosszú szegmens, max. 12 fényfüggöny toldható

2

lásd oldal 24

3

®

Drape Lite Mounting Track

LED QuickFix® Main Connector

014-855

Csatlakozás: VédĘérintkezĘs vezeték és LED QuickFix® csatlakozó egyenirányítóval, max. terhelhetĘség: 480 W

Hossz: 2.08m

1

Fém rögzítĘ sín

2

Távtartó rúd kábelkötegelĘvel

3

Gumi csapszeg

2,08 m

EU

UK

CH

AU

014-419

015-072

015-073

015-365

1

10

50 cm

OUT

100 cm

2 220

5 30

lásd oldal 24

• QuickFix® Outdoor kompatibilis • Nincs szükség trafóra OUT

• Nagy fényerĘ • Toldható és bĘvíthetĘ • CserélhetĘ pótszálak

220-240V~

• A pótszálak nem QuickFix® kompatibilisek, és nem toldhatók.

QuickFix® Outdoor

57


58

QuickFix速 Outdoor


ICE LITE速

QuickFix速 Outdoor

59


60

QuickFix速 Outdoor


ICE LITE® Rubber 230 V LED Ice Lite® 114 Dimenzió: 3m x 0.5m Szegmensek száma: 2 Izzók száma szegmensenként: 57 Szegmensek hossza: 1.50 m 220-240 V, 7 W, LED: 114 csatlakozó nélkül

018-342 LEDIPLR-57-50-114-230VWH-WW

018-343

3m

LEDIPLR-57-50-114-230VSW-WW

1,5 m

1,5 m

0,5 m

018-348 LEDIPLR-57-50-114-230VWH-WH

3.5

4

8

lásd oldal 24

018-390 LEDIPLR-57-50-114-230VWH-BL

1 db fényfüzér = 2 db 1.5 m, hosszú szegmens, max. 50 db füzér toldható

LED Ice Lite® 174 3m

018-344

1m

1m

1m

LEDIPLR-58-90-174-230VWH-WW

018-345

0,9 m

Dimenzió: 3m x 0.9m Szegmensek száma: 3 Izzók száma szegmensenként: 58 Szegmensek hossza: 1.00 m 220-240 V, 10.5 W, LED: 174 csatlakozó nélkül

LEDIPLR-58-90-174-230VSW-WW

018-349 LEDIPLR-58-90-174-230VWH-WH

5.5

5.5

4

1 db fényfüzér = 3 db 1.0 m, hosszú szegmens, max. 36 db füzér toldható

lásd oldal 24

LED QuickFix® Main Connector

EU

UK

CH

AU

Csatlakozás: VédĘérintkezĘs vezeték és LED QuickFix® csatlakozó egyenirányítóval, max. terhelhetĘség: 480 W

014-418

015-070

015-071

015-364

014-419

015-072

015-073

015-365

100 cm

50 cm

OUT

lásd oldal 24

• QuickFix® Outdoor kompatibilis • Nincs szükség trafóra • Nagy fényerĘ • Toldható és bĘvíthetĘ • Az egyes szegmensek cserélhetĘk

OUT

220

5 30

220-240V~

QuickFix® Outdoor

61


62

QuickFix速 Outdoor


GIANT ICE LITE® Rubber 230 V Giant Ice Lite® 304 Dimenzió: 4m x 1.5m Szegmensek száma: 4 Izzók száma szegmensenként: 76 Szegmensek hossza: 1.00 m 220-240 V, 14 W, LED: 304 csatlakozó nélkül

018-346 LEDIPLR-76-150-304-230VWH-WW

018-347 LEDIPLR-76-150-304-230VSW-WW

018-396 LEDIPLR-76-150-304-230VWH-WH

7

7.5

2

018-397

lásd oldal 24

LEDIPLR-76-150-304-230VWH-BL 4m 1m

1m

1m

1m

1,5 m

1 db fényfüzér = 4 db 1.0 m, hosszú szegmens, max. 26 db füzér toldható

LED QuickFix® Main Connector Csatlakozás: VédĘérintkezĘs vezeték és LED QuickFix® csatlakozó egyenirányítóval, max. terhelhetĘség: 480 W

5 30

UK

CH

AU

014-418

015-070

015-071

015-364

014-419

015-072

015-073

015-365

100 cm

50 cm

OUT

lásd oldal 24

• QuickFix® Outdoor kompatibilis • Nincs szükség trafóra • Nagy fényerĘ • Toldható és bĘvíthetĘ • Az egyes szegmensek cserélhetĘk

OUT

220

EU

220-240V~

QuickFix® Outdoor

63


64

QuickFix速 Outdoor


ICE LITE® / flashing Rubber 230 V Ice Lite® 114

3.5

4

018-398 LEDIPLR-57-50-114-230VWH-WW-WWFL 3m

018-352

1,5 m

1,5 m

LEDIPLR-57-50-114-230VWH-WW-WHFL

018-353

0,5 m

Dimenzió: 3m x 0.5m Szegmensek száma: 2 Izzók száma szegmensenként: 57 Flashing-LED szegmensenként: 6 Szegmensek hossza: 1.50 m 220-240 V, 7 W, LED: 114 csatlakozó nélkül

LEDIPLR-57-50-114-230VWH-WH-WHFL

1 db fényfüzér = 2 db 1.5 m, hosszú szegmens, max. 50 db füzér toldható

8

lásd oldal 24

Ice Lite® 174 3m

5.5

5.5

018-400

1m

1m

1m

LEDIPLR-58-90-174-230VWH-WW-WWFL

018-351 0,9 m

Dimenzió: 3m x 0.9m Szegmensek száma: 3 Izzók száma szegmensenként: 58 Flashing-LED szegmensenként: 8 Szegmensek hossza: 1.00 m 220-240 V, 10.5 W, LED: 174 csatlakozó nélkül

LEDIPLR-58-90-174-230VWH-WW-WHFL

018-350 LEDIPLR-58-90-174-230VWH-WH-WHFL

1 db fényfüzér = 3 db 1.0 m, hosszú szegmens, max. 36 db füzér toldható

4

lásd oldal 24

LED QuickFix® Main Connector

EU

UK

CH

AU

Csatlakozás: VédĘérintkezĘs vezeték és LED QuickFix® csatlakozó egyenirányítóval, max. terhelhetĘség: 480 W

014-419

015-072

015-073

015-365

5 30

100 cm

50 cm

OUT

220 lásd oldal 24

• QuickFix® Outdoor kompatibilis • Nincs szükség trafóra • Nagy fényerĘ • Az egyes szegmensek cserélhetĘk

OUT

• Toldható és bĘvíthetĘ 220-240V~

QuickFix® Outdoor

65


66

QuickFix速 Outdoor


ICE DROP® 230 V ICE DROP® 64

ICE DROP® 96

Dimenzió: Ø 10 x 75cm LED: 64 220-240 V, 3.5 W csatlakozó nélkül

Dimenzió: Ø 11.2 x 115cm LED: 96 220-240 V, 3.5 W csatlakozó nélkül

018-274 2

4

4

4

360°

lásd oldal 24

360° Sugárzási szög

NO

LOGY A ND DE

SIG N

ICE DROP

BY

MK

®

*

* TECH

014-309

ON

4 lásd oldal 24

ILLU MINA

TI

014-316 018-274 014-233

014-008

220-240V~AC 50Hz

• QuickFix® Outdoor kompatibilis • Nincs szükség trafóra • Nagy fényerĘ MK Treecalculator

• Toldható és bĘvíthetĘ • 360° effekt

OUT

2

018-278

220-240V~

QuickFix® Outdoor

67


68

Bulbs


BULBS

Alkalmasak a meglévĘ klasszikus E27/E14/B22-es fényfüzérekben valamint fénymotívumokban történĘ használatra. Az égĘk meleg- és ragyogó hideg fehér színben, valamint különbözĘ színváltozatokban léteznek. Ideálisak az energiahatékony LED- ekre történĘ átálláshoz, illetve pontosan megfelelĘek ott, ahol az izzólámpák használata már nem megengedett. A felvillanó „Flash” effektus által különösen szép hatás érhetĘ el.

Bulbs by MK Illumination Az MK 230V- os és 12V- os égĘk energiahatékony, robusztus, törésbiztos és az idĘjárással szemben ellenálló LEDvilágítóeszközök.

• professzionális kültéri és beltéri minĘség • A legújabb LED technológia MK Illumination

Bulbs

69


Szerelési tipp kültérre MielĘtt kültérre felszereli a LEDvilágítóeszközt, mindig ellenĘrizze, hogy a foglalatokat engedélyezték-e kültéri használatra. EllenĘrizze még, hogy a termék rendelkezik-e a megfelelĘ tömítĘgyĦrĦvel. A használtat minden esetben cserélje újra.

70

Bulbs


MK BULBS Golf Ball LED Golf Ball E27 Cseppizó, LED: 12, 220-240 V AC, 1 W 5.5 VA

014-106

014-103

014-100

014-104

014-101

014-105

014-102

014-107

100

Az üvegbúra speciális formája által a Golf Ball nagyobb felülettel rendelkezik, mint a hagyományos LED fényforrás, ebbĘl adódóan több fényt bocsát ki, így kiváló az árteljesítmény arány. A búra matt vagy átlátszó polikarbonátból készül, ezáltal különösen ellenálló, törésálló. Az új, kúp formájú aljzat tökéletesen illeszkedik a kereskedelemben elĘforduló különbözĘ foglalatokba. Ezáltal ideális kültéri és beltéri használatra. Kb. 25 lumen., meleg-fehér 2500 Kelvin, nem dimmelhetĘ

Deco Golf Ball 2

LED Deco Golf Ball 2 NEW! CseppégĘ, LED: 9, 220-240 V AC, 0.85 W 5.5 VA

Új generáció: a Deco Golf Ball következĘ generációja a Deco Golf 2.0. Az új LED-ekkel az égĘ belseje fényesebben világít. A gömb formának köszönhetĘen a fekete, kúp alakú foglalattal tökéletesen illik a különbözĘ tömítĘgyĦrĦkhöz, szokásos foglalatokhoz. A fekete, kúp alakú gyĦrĦ optikailag alig megkülönböztethetĘ a foglalattól. A meg¿gyelĘnek elĘször a meleg-fehér fényhatás tĦnik fel. Konfiguráció: csak meleg-fehér színben kapható és matt vagy fényes polikarbonát házzal. Ideális a klasszikus motívumok vagy egyéb E27 foglalatú lámpák átalakításához energiatakarékos LED technológiával bel- és kültérre.

015-218 015-219 100

Kb. 24 lumen, meleg-fehér 2500 Kelvin, nem dimmelhetĘ

LED Deco Golf Ball E27 CseppégĘ, LED: 7, 220-240 V AC, 0.7 W 5.5 VA

015-078 015-080 015-079

Deco Golf Ball A Deco Golf Ball a valamivel kisebb fényerejével és szabályos gömb formájával a legkedvezĘbb változat. Noha a hagyományos, körteizzóra hasonlít leginkább, nincs meg minden különbözĘ, a kereskedelemben szokásos foglalat számára az optimális illeszkedési forma. A Deco Golf Ball meleg fehér vagy briliáns fehér színben, opál vagy víztiszta polikarbonát búrával kapható. Figyelem: Kültéri használat esetén szilikon tömítĘgyĦrĦvel rendelkezĘ foglalatot kell használni.

015-081 Kb. 20 lumen, meleg-fehér 2500 Kelvin, nem dimmelhetĘ 100

• professzionális kültéri és beltéri minĘség • egyedülálló meleg fehér • 220-240 V AC

Bulbs

71


72

Bulbs


MK BULBS LED FLASH B22

1-2 villanás másodpercenként LED: 10, 220-240 V AC, 1 W, Élettartam: min. 5000 óra

1-2 villanás másodpercenként B22 foglalat ( Alumínium ), LED: 10, 220-240 V AC, 1 W Élettartam: min. 5000 óra

Csak Franciaországban kapható!

LED FLASH E27

014-261 014-262 10 100

014-266

014-268 014-269 10 100

014-270

Prisma Bulb Hosszú ideje kedvelt a használata a hagyományos izzók helyett kiegészítĘ fényforrásként a hagyományos E14 motívumoknál. A Prisma-LED különbözĘ színekben kapható, és a polikarbonát burkolat egyedülálló gyémántcsiszolása ragyogó világítást eredményez. Kaphatók még Prisma-LED-ek Flash Light-ként és RGBMulticolor-ként lágyan váltakozó fényekkel.

12 V, 0.5 W, 0.5 VA

014-448

LED: 5, 12V AC/DC

LED: 5, 12V AC/DC

014-445

014-449

LED: 5, 12V AC/DC

LED: 5, 12V AC/DC

014-446

015-022

LED: 5, 12V AC/DC

LED: 5, 12V AC

014-447

015-023

LED: 5, 12V AC/DC

LED: 6, 12V AC

Kb. 6 lumen, meleg-fehér 2500 Kelvin

10 50

NEW!

LED Deco Golf Ball E14 / 12V 12 V, 0.35 W0.38 VA

015-357

015-359

LED: 8, 12V AC/DC

LED: 8, 12V AC/DC

Ezek a LED-ek vagy stroboszkóp izzók rendszeres, rövid idĘközönként felvillannak, és olyan tökéletes villanást szimulálnak, hogy fára és homlokzatra nagyszerĦen alkalmazhatók. Ezáltal magától értetĘdĘ, hogy minden motívum felhívja magára a ¿gyelmet.

014-267

LED Prisma Bulb E14 / 12 V 014-450

Flash Light

10 100

Deco Golf Ball E14 Optimalizálva: több fényeffekt speciálisan a String Lite 20-nak. A Deco Golf Ball E14/12V körteformája hasonlít az E14 gömb alakú izzóhoz. A fekete közfoglalat tökéletesen illeszkedik a különbözĘ fekete foglalathoz. A meg¿gyelĘnek elĘször a meleg-fehér fényszín tĦnik fel. Konfiguráció: meleg-fehér fényben kapható, valamint matt vagy fényes polikarbonát házzal. Alkalmas bel- és kültérre. FIGYELEM KÜLTÉRI HASZNÁLAT ESETÉN: feltétlenül alkalmazzon illeszkedĘ foglalatot szilikon tömítĘgyĦrĦvel együtt. Kb. 22 lumen, meleg-fehér 2500 Kelvin, dimmelhetĘ

• professzionális kültéri és beltéri minĘség • egyedülálló meleg fehér • 230V AC & 12V AC/ 12V DC / nem dimmelhetĘ • Prisma Bulb E14 /12V & Deco Golf Ball E14 /12V az ellenállások alkalmazásával mindig csak egy égĘ hibásodhat meg

MK Illumination

Bulbs

73


74

QuickFix速 Low Voltage


QuickFix® LOW VOLTAGE

Az MK Low Voltage rendszerrel, más alacsonyfeszültségĦ rendszerekhez képest akár 80 méterig terjedĘ rendszerhosszok is megvalósíthatók. Az epoxigyanta, amellyel a LED- ek a polikarbonát kupakokba be vannak öntve és le vannak zárva, garantálja a biztonságos kontaktust és a nedvesség elleni optimális védelmet. Ezek a szerelés szempontjából barátságos QuickFix® Low Voltage, 36 V-os fényfüzérek kizárólag csak egymás között csatlakoztathatók vagy bĘvíthetĘk. Az alacsony védĘfeszültség (SELV) által különösen alkalmasak az elérhetĘ helyeken lévĘ dekorációk kialakítására, valamint ott, ahol alacsony feszültséget írnak elĘ.

®

QuickFix Low Voltage 36V Elegáns és transzparens – külsĘ és belsĘ alkalmazásra. Továbbra is ez a legprofesszionálisabb kisfeszültségĦ fényfüzér a piacon. Védettségi mód IP 44, biztonsági bajonettzárral és IP 67 kisfeszültségĦ transzformátorral.

• QuickFix® Low Voltage kompatibilis • Trafó szükséges • Toldható és bĘvíthetĘ • Átlátszó kábel • Végzáró kupakkal

MK Illumination LOW

• Az egyes szegmensek cserélhetĘk

36 V

QuickFix® Low Voltage

75


LOW

Professional Low Voltage. Green energy. LED.

36 V

Csatlakozórendszer A System 80 egy csatlakozó rendszer megoldás, kifejezetten a “Low Voltage” alacsony feszültségĦ termékcsaládhoz fejlesztette az MK Illumination. Az elosztók fejlesztését arra alapozták, hogy egyszerĦ, gyors és biztonságos legyen, így jött létre az új QuickFix® Low Voltage System.

!

ElĘnyök LED 36V OUTDOOR/INDOOR

I QuickFix

®

Díszítéssorozat de¿níciója: lásd 24. oldal

?

Attention: the new QuickFix 36V system cannot be connected to QuickFix® 230V.

Units U

U megadja a maximális hosszát a díszítéssorozatnak, ami maximum 200 U-val terhelhetĘ.

Az energiatakarékos LED által jelentĘsen alacsonyabb a CO2 kibocsátás, valamint 80%kal kevesebb az energiafogyasztás.

Például:: QuickFix® Extension 3

12

5

5m

Minden termék áttetszĘ polikarbonát kupakkal és burkolattal van ellátva a 360 fokos ragyogásért. A polikarbonát kupak epoxy gyantával van lezárva, ami garantálja az IP44 védelmet, valamint mindenfajta húzásból, feszítésbĘl eredĘ károktól megóvja. A végzárókupakokat megerĘsített UV védelem láttuk el, a LED-ek hosszabb élettartama érdekében. EgyszerĦ, gyors és biztonságos felszerelés a szabadalmaztatott QuickFix® System 80-nak köszönhetĘen.

II

QuickFix® Capacity C A teljes dekoráció energiafogyasztása az összes díszítéssorozattal. A termékek képesek energiát adni (C+) vagy elvenni (C-). Az összérték amit egy C+ energiaforrás nyújt, nem haladhatja meg az összes bekötött díszítĘsorozat által felvett C- értéket.

220

C+ energiaforrás: 36V LED Power Supply

Power Supply

Például:: 36V LED Power Supply 400W

A

220

®

LOW

OUT

KülönbözĘ teljesítményĦ QuickFix Trafó IP67 Made in Germany

5

B

220

C- fogyasztó: LED StringLite®, LED DrapeLite® stb. Például:: 36V LED StringLite® 120 - 12m

5

76

QuickFix® Low Voltage

30


IA A

Decoration

QuickFix® Extension 5

200 U max.

+

5

Organic® Gingerbread Girl 36V

36V LED DrapeLite® 200

x4 +

32.5

20

díszítéssorozatonként

= 155 U

Ez a díszítĘsorozat még 45 U-t képes felvenni, amíg a maximum 200 U-t el nem éri.

Decoration Line

QuickFix® 36V Power Supply 400W

2 x 220 QuickFix® Extension 5

Power Supply

9

5

A

Organic® Gingerbread Girl 36V

36V LED DrapeLite® 200

6.75

x4

32.5

20

LOW

OUT

B

II A

220 C

B

Decoration

x4 +

9

a teljes dekorációra

IB

Organic® Gingerbread Girl 36V

36V LED DrapeLite® 200

max.

= 42.75 C

6.75

Ennél a díszítésnél hozzátoldható még összesen 177.25C értékĦ termék, mielĘtt a LED Power Supply eléri a határértéket.

200 U max.

díszítéssorozatonként

QuickFix® Extension 5

QuickFix® Divider 2

+

5

36V LED StringLite® 120 - 12m

+

0.5

30

x 5 = 155.5 U

Ez a díszítĘsorozat még 44.5 U-t képes felvenni, amíg a maximum 200 U-t el nem éri.

36V LED StringLite® 120 - 12m

5

30

x5

Decoration Line 1 QuickFix® Extension 5

QuickFix® Divider 2

QuickFix® Extension 1

0.5

5

QuickFix® Extension 1

1

1

36V LED IceLite® 120

QuickFix® Extension 1

5

1

36V LED Fireworks® 160 6.5

II B

220 C max.

a teljes dekorációra

2.5

36V LED StringLite® 120 - 12m 5

x5

x3

6.5

1

36V LED Fireworks® 160 6.5

36V LED Fireworks® 160

+

QuickFix® Extension 1

12.5

x6 +

36V LED IceLite® 120 5

2.5

x3

= 69 C

Ennél a díszítésnél hozzátoldható még összesen 151C értékĦ termék, mielĘtt a LED Power Supply eléri a határértéket.

MK Illumination

QuickFix® Low Voltage

77


POWER SUPPLIES QuickFix® Main Connector

QuickFix® 36V Power Supply

X

QuickFix® LED BOX anim, dmx, xbee

36V LED ICE LITE®

230V AC!

ANIM DMX BEE

QuickFix® 36V Power Supplyhoz kizárólag QuickFix® Main Connector-t használjon.

QuickFix® LED BOX LED BOX

OUT

QuickFix® Main Connector

OUT

QuickFix® LED Main Connector

QuickFix® Extension 3

Csatlakozás: VédĘérintkezĘs vezeték és QuickFix csatlakozó max. terhelhetĘség: 1800 W

3m

3m-es hosszabbítókábel

014-013

5 30

3 lásd 76. oldal

UK

CH

AU

014-233

015-066

015-067

015-362

014-234

015-068

015-069

015-363

014-014

QuickFix® Extension 10

OUT

EU

10m-es hosszabbítókábel 150 cm

014-008 1.5

5 30

10

4 8

lásd 76. oldal

014-009

lásd 76. oldal

5m

78

QuickFix® Low Voltage

5m


(max. 200 LED, min. 40 LED)

(max .400 LED, min. 80 LED)

DC transzformátor 7W, 1 bemenet, 1 kimenet PRI: 90-250V AC SEC: 36V DC, 0.2A 80 x 35 x 23 mm 0,15 kg

DC transzformátor 15W, 1 bemenet, 1 kimenet PRI: 230V AC SEC: 36V DC (0,42A) 162 x 35 x 23 mm 0,30 kg

OUT

015-194

015-195 5 30

5 30

16.5

lásd 76. oldal

lásd 76. oldal

QuickFix® 36V Power Supply, 60 W

(max. 800 LED, min. 120 LED) D)

(max. 1.600 LED, min. 160 LED)

DC transzformátor 30W, 1 bemenet, 1 kimenet PRI: 230V AC SEC: 36V DC (0,83A) 107 x 85 x 25 mm 0,45 kg

DC transzformátor 60W, 1 bemenet, 1 kimenet PRI: 230V AC SEC: 36V DC (1,67A) 134 x 87 x 75 mm 0,75 kg

OUT

OUT

LOW

QuickFix® 36V Power Supply, 30 W

015-015

015-593

5 30

33

LOW

7.7

OUT

QuickFix® 36V Power Supply, 15 W

LOW

QuickFix® 36V Power Supply, 7 W

5 30

66

lásd 76. oldal

lásd 76. oldal

QuickFix® 36V Power Supply, 400 W

(max 5.500 LED min. 1600 LED)

(max 11.000 LED min. 1600 LED)

DC transzformátor 200W, 1 bemenet, 1 kimenet PRI: 230V AC (1,2A) SEC: 36V DC (5,56A) 172 x 110 x 110 mm 4,1 kg

DC transzformátor 400W, 1 bemenet, 2 kimenet PRI: 230V AC (2,4A) SEC: 36V DC (11,1A) 172 x 110 x 159 mm 6,9 kg

OUT

1 2 lásd 76. oldal

LOW

014-948

LOW

LOW

014-947

OUT

QuickFix® 36V Power Supply, 200 W

220

LOW

NEW!

1 2

2x220 lásd 76. oldal

QuickFix® 36V Power Supply, 800 W (max 22.000 LED min. 1600 LED)

LED terhelhetĘsége A 7, 15, 30, 60, 200, 400 és 800 W transzformátorok helyes mĦködéséhez szükséges, mint megadva egy maximális terhelést. Ezt a maximális terhelést túllépve a csatlakoztatott fénycsĘ vibrálhat.

OUT

DC transzformátor 800W, 1 bemenet, 4 kimenet PRI: 230V AC (4,8A) SEC: 36V DC (22,2A) 240 x 173 x 153 mm 21,8 kg

4x220

1

LOW

014-949

lásd 76. oldal

MK Illumination

Youtube

QuickFix® Low Voltage

79


ACCESSORIES LOW VOLTAGE

80

QuickFix速 Low Voltage


Mounting Stick

1m

015-019

3

Hossz: 1m 2

1 Lapos acél, hajlítható 2 KábelrögzítĘ

1

3 Felszerelési pont 2 20

QuickFix® Divider 2

QuickFix® Divider 3

T-elosztó, összekötĘ kábel 2 kimenettel max. terhelhetĘség: 200 W

Elosztókábel 3 kimenettel. max. terhelhetĘség: 200 W

015-010

015-011

15 cm

15 cm

10 cm

15 cm

015-084

015-085 15

0.5

5 30

0.5

lásd 76. oldal

lásd 76. oldal

QuickFix® Divider 11

QuickFix® Accessories

Elosztókábel 11 kimenettel. max. terhelhetĘség: 200 W

3 végzáró sapka, 3 zsugorcsĘ, 3 tömítĘ gyĦrĦe

100 cm

015-014

11 cm

15 cm

015-032

10 cm

1.5

cm

5 30

1 30

4 8 lásd 76. oldal

QuickFix® Extension 1

QuickFix® Extension 5

max. terhelhetĘség: 200 W

max. terhelhetĘség: 200 W 1m

015-012 015-082

015-083 5 30

1 lásd 76. oldal

5m

015-013

5 30

5 lásd 76. oldal

QuickFix® Low Voltage

81


82

QuickFix速 Low Voltage


NEW!

STRING LITE® PVC 36 V 36V LED String Lite® 90 Hossz: 4.5m Szegmensek száma: 1 Izzók száma szegmensenként: 90 Szegmensek hossza: 4.50 m 36 V, 3.3 W, LED: 90 Csatlakozó nélkül

11.5

LEDPL-90-36VGR-WW

4,5 m

028-087 LEDPL-90-36VGR-WH

Toldható és bĘvíthetĘ – lásd 76. oldal

20

lásd 76. oldal

1. LÉPÉS: String Lite®-ot nyújtva végigvezetni az ágon

2. LÉPÉS: String Lite®-ot visszatekerni

Mi történhet a szorosan dekorált fa ágaival? Ahogy a fa nĘ, a kábel kinyúlik. Ez egy hagyományos fényfüzérnél elĘbb-utóbb szakadáshoz vezethet. A speciális STRING LITE® 90 fényfüzér töréspontokkal van ellátva, mely által plusz kábel szabadul fel, így csökkentve a kábel szakadásának kockázatát. A STRING LITE® 90 maximális nyúlása 25%, tehát az eredeti méret 1/4-ével is "nĘhet".

?

• QuickFix® Low Voltage kompatibilis • Trafó szükséges • Toldható és bĘvíthetĘ 36 V

LOW

4.5

028-086

36 V

QuickFix® Low Voltage

83


84

QuickFix速 Low Voltage


STRING LITE® PVC 36 V NEW!

36V LED String Lite® 120 – 12m Hossz: 12m Szegmensek száma: 3 Izzók száma szegmensenként: 40 Szegmensek hossza: 4 m 36 V, 4.32 W, LED: 120

028-002

12 m

LEDPL-120-36VTR-WW

4m

4m

4m

028-001 LEDPL-120-36VTR-WH

Toldható és bĘvíthetĘ – lásd 76. oldal

028-088 5

30

10

LEDPL-120-36VGR-WW

028-089

lásd 76. oldal

LEDPL-120-36VGR-WH

028-071 LEDPL-120-36VTR-BL

028-072 LEDPL-120-36VTR-RE

028-074 LEDPL-120-36VTR-AM

028-073 LEDPL-120-36VTR-GR

36V LED String Lite® 120 – 20m Hossz: 20m Szegmensek száma: 2 Izzók száma szegmensenként: 60 Szegmensek hossza: 10 m 36 V, 4.32 W, LED: 120

028-019 LEDPL-120-36VGR-WW

028-024 LEDPL-120-36VGR-WH 20 m

5

50

10

10 m

10 m

lásd 76. oldal

Toldható és bĘvíthetĘ – lásd 76. oldal

NEW!

36V LED String Lite® 10 – 1m Hossz: 1m Szegmensek száma: 1 Izzók száma szegmensenként: 10 Szegmensek hossza: 1 m 36 V, 0.36 W, LED: 10

2.5

1m

LEDPL-10-36VTR-WW

028-091 LEDPL-10-36VTR-WH

Toldható és bĘvíthetĘ – lásd 76. oldal

10 50

lásd 76. oldal

• QuickFix® Low Voltage kompatibilis • Trafó szükséges • Toldható és bĘvíthetĘ • Átlátszó kábel • Az egyes szegmensek cserélhetĘk

36 V

LOW

0.5

Átlátszó kábel

028-090

36 V

QuickFix® Low Voltage

85


86

QuickFix速 Low Voltage


STRING LITE® Transparent PVC 36 V NEW!

36V LED String Lite® 160 – 8m Hossz: 8m Szegmensek száma: 2 Izzók száma szegmensenként: 80 Szegmensek hossza: 4 m 36 V, 5.8 W, LED: 160

6.5

20

028-079 LEDPL-160-36VTR-WH

Átlátszó kábel

028-080 LEDPL-160-36VTR-WW

028-076 10

lásd 76. oldal

LEDPL-160-36VTR-BL

028-077 LEDPL-160-36VTR-RO

8m

028-084

4m

4m

LEDPL-160-36VTR-AM

028-078 Toldható és bĘvíthetĘ – lásd 76. oldal

LEDPL-160-36VTR-GR

NEW!

36V LED String Lite® 20 – 1m Hossz: 1m Szegmensek száma: 1 Izzók száma szegmensenként: 20 Szegmensek hossza: 1 m 36 V, 0.8 W, LED: 20

2.5

10 50

lásd 76. oldal

LEDPL-20-36VTR-WH

028-093

Átlátszó kábel

LEDPL-20-36VTR-WW

028-094 LEDPL-20-36VTR-BL

028-095 LEDPL-20-36VTR-RO 1m

028-096 LEDPL-20-36VTR-AM

028-097

Toldható és bĘvíthetĘ – lásd 76. oldal

LEDPL-20-36VTR-GR

• QuickFix® Low Voltage kompatibilis • Trafó szükséges • Toldható és bĘvíthetĘ • Átlátszó kábel • Az egyes szegmensek cserélhetĘk

36 V

LOW

1

028-092

36 V

QuickFix® Low Voltage

87


88

QuickFix速 Low Voltage


STRING LITE®/ flashing Transparent PVC 36 V 36V LED String Lite® 120 – 12m Hossz: 12m Szegmensek száma: 3 Izzók száma szegmensenként: 40 Flashing-LED szegmensenként: 5 Szegmensek hossza: 4 m 36 V, 4.3 W, LED: 120

028-048 LEDPL-120-36VTR-WW-WHFL

028-050 LEDPL-120-36VSW-WW-WWFL

028-049 LEDPL-120-36VTR-WH-WHFL

5

30

10

lásd 76. oldal

028-098 LEDPL-120-36VGR-WH-WHFL 12 m 4m

4m

4m

Toldható és bĘvíthetĘ – lásd 76. oldal

NEW!

36V LED String Lite® 160 – 8m Hossz: 8m Szegmensek száma: 2 Izzók száma szegmensenként: 80 Flashing-LED szegmensenként: 8 Szegmensek hossza: 4 m 36 V, 5.8 W, LED: 160

028-081 Átlátszó kábel

LEDPL-160-36VTR-WW-WH

028-083 LEDPL-160-36VTR-WW-WW

028-082 LEDPL-160-36VTR-WH-WH

20

8m

10

4m

4m

lásd 76. oldal

Toldható és bĘvíthetĘ – lásd 76. oldal

• QuickFix® Low Voltage kompatibilis • Trafó szükséges • Toldható és bĘvíthetĘ • Átlátszó kábel • Az egyes szegmensek cserélhetĘk

36 V

LOW

6.5

36 V

QuickFix® Low Voltage

89


90

QuickFix速 Low Voltage


FIREWORK & CRYSTAL LITE® Transparent PVC 36 V 36V LED Firework 160 Hossz: 1m Szegmensek száma: 1 Izzók száma szegmensenként: 160 Szegmensek hossza: 1 m 36 V, 5.8 W, LED: 160

6.5

2.5

5

028-064 LEDPL-160-36VTR-WW

028-065 LEDPL-160-36VTR-WH

1m

Átlátszó kábel

lásd 76. oldal

Toldható és bĘvíthetĘ – lásd 76. oldal

36V LED Crystal String Lite® 40 028-021

Hossz: 4m Szegmensek száma: 1 Izzók száma szegmensenként: 40 Szegmensek hossza: 4 m 36 V, 1.5 W, LED: 40

2

10

LEDPL-40-36VTR-WW

028-022

Átlátszó kábel

LEDPL-40-36VTR-WH

10

lásd 76. oldal

4m

36V LED Crystal String Lite® 40 – flashing

10

LEDPL-40-36VTR-WW-WHFL

028-040 LEDPL-40-36VTR-WH-WHFL

10

lásd 76. oldal

Crystal Chain 015-017

015-018

Hossz: 4m

Hossz: 4m

2 10

2 10

• QuickFix® Low Voltage kompatibilis • Trafó szükséges • Toldható és bĘvíthetĘ • Átlátszó kábel 36 V

LOW

2

Toldható és bĘvíthetĘ – lásd 76. oldal

028-039

Hossz: 4m Szegmensek száma: 1 Izzók száma szegmensenként: 40 Flashing-LED szegmensenként: 5 Szegmensek hossza: 4 m 36 V, 1.5 W, LED: 40

36 V

QuickFix® Low Voltage

91


92

QuickFix速 Low Voltage


DRAPE LITE® Transparent PVC 36 V

Átlátszó kábel

36V LED Drape Lite® 200 2m

Dimenzió: 2m x 1.5m Szegmensek száma: 20 Izzók száma szegmensenként: 10 Szegmensek hossza: 1.50 m 36 V, 7.2 W, LED: 200

32.5

1m

LEDPL-1020-36VTR-WW

028-003

1,5 m

9

1m

028-004

LEDPL-1020-36VTR-WH

Toldható és bĘvíthetĘ – lásd 76. oldal

3

lásd 76. oldal

36V LED Drape Lite® 400

2m 1m

Dimenzió: 2m x 3m Szegmensek száma: 20 Izzók száma szegmensenként: 20 Szegmensek hossza: 3 m 36 V, 14.4 W, LED: 400

50

028-067 LEDPL-2020-36VTR-WW

028-068

3m

16

1m

LEDPL-2020-36VTR-WH

2

Toldható és bĘvíthetĘ – lásd 76. oldal

lásd 76. oldal

2m

36V LED Drape Lite® 800

0,5 m

0,5 m

LEDPL-4020-36VTR-WW

028-070 LEDPL-4020-36VTR-WH 6m

100

0,5 m

028-069

Dimenzió: 2m x 6m Szegmensek száma: 20 Izzók száma szegmensenként: 40 Szegmensek hossza: 6 m 36 V, 28.8 W, LED: 800

32

0,5 m

1

lásd 76. oldal

Toldható és bĘvíthetĘ – lásd 76. oldal

Mounting Stick 3

015-019 Hossz: 1m

2 1m

1 Lapos acél, hajlítható 1

2 KábelrögzítĘ

2 20

3 Felszerelési pont

• QuickFix® Low Voltage kompatibilis • Trafó szükséges • Toldható és bĘvíthetĘ • Az egyes szegmensek cserélhetĘk

36 V

LOW

• Átlátszó kábel 36 V

QuickFix® Low Voltage

93


94

QuickFix速 Low Voltage


DRAPE LITE®/ flashing Transparent PVC 36 V 36V LED Drape Lite® 200 028-053

Dimenzió: 2m x 1.5m Szegmensek száma: 20 Izzók száma szegmensenként: 10 Flashing-LED szegmensenként: 1 Szegmensek hossza: 1.50 m 36 V, 7.2 W, LED: 200

9

32.5

LEDPL-1020-36VTR-WW-WWFL

Átlátszó kábel

028-052 LEDPL-1020-36VTR-WH-WHFL

3

2m

lásd 76. oldal

1m

1m

1,5 m

Toldható és bĘvíthetĘ – lásd 76. oldal

Mounting Stick 3

015-019 Hossz: 1m

2 1m

1 Lapos acél, hajlítható

1

2 KábelrögzítĘ 3 Felszerelési pont 2 20

• QuickFix® Low Voltage kompatibilis • Trafó szükséges • Toldható és bĘvíthetĘ • Az egyes szegmensek cserélhetĘk

36 V

LOW

• Átlátszó kábel 36 V

QuickFix® Low Voltage

95


96

QuickFix速 Low Voltage


ICE LITE® & GIANT ICE LITE® Transparent PVC 36 V 36V LED Ice Lite® 120

Átlátszó kábel

Dimenzió: 2m x 0.9m Szegmensek száma: 2 Izzók száma szegmensenként: 60 Szegmensek hossza: 1 m 36 V, 4.3 W, LED: 120

028-010 LEDIPL-60-90-120-36VTR-WW

028-009 LEDIPL-60-90-120-36VTR-WH 2m

5

12.5

4

1m

1m

lásd 76. oldal

0,9 m

Toldható és bĘvíthetĘ – lásd 76. oldal

36V LED Giant Ice Lite® 240 Dimenzió: 4m x 1.5m Szegmensek száma: 4 Izzók száma szegmensenként: 60 Szegmensek hossza: 1 m 36 V, 8.8 W, LED: 240

25

LEDIPL-60-150-240-36VTR-WW

Átlátszó kábel

028-059 LEDIPL-60-150-240-36VTR-WH

4m

2 1m

lásd 76. oldal

1m

1m

1m

1,5 m

Toldható és bĘvíthetĘ – lásd 76. oldal

• QuickFix® Low Voltage kompatibilis • Trafó szükséges • Toldható és bĘvíthetĘ • Átlátszó kábel • Az egyes szegmensek cserélhetĘk

36 V

LOW

10

028-058

36 V

QuickFix® Low Voltage

97


98

QuickFix速 Low Voltage


ICE LITE® & GIANT ICE LITE® / flashing Transparent PVC 36 V 36V LED Ice Lite® 120

Átlátszó kábel

Dimenzió: 2m x 0.9m Szegmensek száma: 2 Izzók száma szegmensenként: 60 Flashing-LED szegmensenként: 6 Szegmensek hossza: 1 m 36 V, 4.3 W, LED: 120

028-057 LEDIPL-60-90-120-36VVTR-WW-WWFL

028-056 LEDIPL-60-90-120-36VVTR-WH-WHFL 2m 1m

5

12.5

1m

4

lásd 76. oldal 0,9 m

Toldható és bĘvíthetĘ – lásd 76. oldal

36V LED Giant Ice Lite® 240 Dimenzió: 4m x 1.5m Szegmensek száma: 4 Izzók száma szegmensenként: 60 Flashing-LED szegmensenként: 6 Szegmensek hossza: 1 m 36 V, 8.8 W, LED: 240

028-061 LEDIPL-60-150-240-36VTR-WW-WWFL

Átlátszó kábel

028-060 LEDIPL-60-150-240-36VTR-WH-WHFL

4m

25

2

1m

1m

1m

1m

lásd 76. oldal

1,5 m

Toldható és bĘvíthetĘ – lásd 76. oldal

• QuickFix® Low Voltage kompatibilis • Trafó szükséges • Toldható és bĘvíthetĘ • Átlátszó kábel • Az egyes szegmensek cserélhetĘk

36 V

LOW

10

36 V

QuickFix® Low Voltage

99


100

QuickFix速 Low Voltage


NEW!

BRANCH LITE® Transparent PVC 36 V 36V LED Branch Lite® 480 1m LOW

12,5 cm

LOW

25 cm

028-100

30 m

75

12,5 cm

1

LOW

lásd 76. oldal

Toldható és bĘvíthetĘ – lásd 76. oldal

Átlátszó kábel

• QuickFix® Low Voltage kompatibilis • Trafó szükséges • Toldható és bĘvíthetĘ • Átlátszó kábel 36 V

LOW

24

028-099

25 cm

Dimenzió: 1m x 30m Szegmensek száma: 4 Izzók száma szegmensenként: 120 Szegmensek hossza: 30 m 36 V, 19 W, LED: 480 LED távolság: 250 mm 10 LED = 1 sorozat

36 V

QuickFix® Low Voltage

101


102

QuickFix速 Low Voltage


MESH LITE® Transparent PVC 36 V 36V LED Mesh Lite® 96

4

15

2m

028-011 LEDML-96-36VTR-WH

028-012

1m

Dimenzió: 2m x 1m Szegmensek száma: 1 Izzók száma szegmensenként: 96 Szegmensek hossza: 2 m 36 V, 3.6 W, LED: 96

LEDML-96-36VTR-WW

4

lásd 76. oldal

Átlátszó kábel

Toldható és bĘvíthetĘ – lásd 76. oldal

36V LED Mesh Lite® 200 Dimenzió: 4m x 2m Szegmensek száma: 1 Izzók száma szegmensenként: 200 Szegmensek hossza: 4 m 36 V, 7.2 W, LED: 200

30

4m

LEDML-200-36VTR-WH

028-014 LEDML-200-36VTR-WW 2m

4

lásd 76. oldal

Toldható és bĘvíthetĘ – lásd 76. oldal

Átlátszó kábel

• QuickFix® Low Voltage kompatibilis • Trafó szükséges • Toldható és bĘvíthetĘ

MK Illumination

• Átlátszó kábel 36 V

LOW

8

028-013

36 V

QuickFix® Low Voltage

103


104

QuickFix速 Indoor


QuickFix® INDOOR

Az epoxigyanta, amellyel a LED- ek a polikarbonát kupakokba be vannak öntve és le vannak zárva, tartós, biztonságos kontaktust teremt. A QuickFix® Indoor 230V- os fényfüzérek kizárólag egymás között csatlakoztathatók és bĘvíthetĘk. Ezek a termékek az MK csúcspontjai a karácsonyfákon, girlandokon és dekoratív koszorúkon.

®

QuickFix Indoor

Elegáns és transzparens. A biztonsági bajonettzár által ezek a legbiztonságosabb PVC beltéri fényfüzérek a piacon.

• QuickFix® Indoor kompatibilis • Nincs szükség trafóra • Toldható és bĘvíthetĘ • Az egyes szegmensek cserélhetĘk

MK Illumination IN

• Átlátszó kábel • Végzáró kupakkal

QuickFix® Indoor

105


QuickFix® INDOOR PVC 230 V

QuickFix® Divider 3

QuickFix® Divider 12

Elosztókábel 3 kimenettel 220-240 V, max. terhelhetĘség: 1500 W (680C)

Elosztókábel 12 kimenettel 220-240 V, max. terhelhetĘség: 1500 W (680C)

0.5

5 30

15

1.5

cm

15 cm

4 8

lásd 24. oldal

lásd 24. oldal

QuickFix® LED-Box 3 Indoor

QuickFix® Accessories

Elosztódoboz összekötĘ QuickFix ® LED-es termékekhez, IP44, beépített túlterhelés elleni védelemmel. Az összes kimenet nem haladhatja meg az 1500 W (680C)-ot, max. terhelhetĘség1500 W (680C) / kimenet. QuickFix® Main Vezetés: QuickFix ® csatlakozó Connector Indoor 220-240 V, 90 x 60 x 40 mm, 0.4 kg, T8,0A/250V

3 végzáró sapka, 3 zsugorcsĘ, 3 tömítĘ gyĦrĦ

1 5

lásd 24. oldal

QuickFix® Indoor

IN

680

014-514 + QuickFix® LED-Box 3 Indoor 015-077

IN

015-077

106

125 cm

014-938

15 cm

10 cm

015-074

Átlátszó kábel

Átlátszó kábel

015-032 1 30

12,5 cm


Átlátszó kábel

LED QuickFix® Main Connector Indoor

QuickFix® Main Connector Indoor

220-240 V max. terhelhetĘség: 480 W (220C)

220-240 V max. terhelhetĘség: 1500 W (680C)

220

5 30

100 cm

680

50 cm

lásd 24. oldal

5 30

lásd 24. oldal

EU

UK

CH

AU

014-514

014-937

015-064

015-065

015-366

014-515

IN

IN

150 cm

015-618

QuickFix® Extension Indoor

QuickFix® T-Motiv Adapter

3m-es hosszabbítókábel 220-240 V, max. terhelhetĘség: 1500 W (680C)

T-elosztókábel 3 kimenettel 220-240 V, max. terhelhetĘség: 1500 W (680C)

015-076

014-454

014-452 014-453

10 cm

3m

5 30

5 30

0.5

QuickFix® Collection

QuickFix® MOTIFS OUT

3 lásd 24. oldal

15 cm

IN

014-455

15 cm

IN

015-075

lásd 24. oldal

NEW!

QuickFix® Divider 2 INDOOR

Drape Lite® Endcap-set

T-elosztókábel 3 kimenettel 220-240 V, max. terhelhetĘség: 1500 W (680C)

015-351

15 cm

5 30

IN

10 cm

IN

IN

15 cm

015-352

0.5

2x átlátszó zárófedél beltér/kültéri Drape Lite pótszálhoz 2x átlátszó, fehér és fekete zsugorcsĘ 2x tömítĘgyĦrĦ

015-361 1 30

IN

lásd 24. oldal

220-240V~

QuickFix® Indoor

107


108

QuickFix速 Indoor


STRING LITE® PVC 230 V LED String Lite® 120 – 12m 017-041

Hossz: 12m Szegmensek száma: 3 Izzók száma szegmensenként: 40 Szegmensek hossza: 4.00 m 220-240 V, 10.5 W, LED: 120 csatlakozó nélkül

5.5

12

LEDPL-120-230VGR-WW

017-042 LEDPL-120-230VTR-WW

12 m 4m

4m

4m

1 db fényfüzér = 3 db 4.0 m, hosszú szegmens, max. 16 db füzér toldható

10

lásd 24. oldal

LED String Lite® 120 – 20m Hossz: 20m Szegmensek száma: 2 Izzók száma szegmensenként: 60 Szegmensek hossza: 10.00 m 220-240 V, 7 W, LED: 120 csatlakozó nélkül

017-043 LEDPL-120-230VGR-WW

017-044 LEDPL-120-230VTR-WW

017-045 LEDPL-120-230VTR-WH

3.5

20

20 m

10 10 m

lásd 24. oldal

10 m

1 db fényfüzér = 2 db 10.0 m, hosszú szegmens, max. 10 db füzér toldható

QuickFix® Main Connector Indoor 220-240 V max. terhelhetĘség: 480 W (220C) 5 30

UK

CH

AU

014-937

015-064

015-065

015-366

015-618

lásd 24. oldal

50 cm

IN

100 cm

• QuickFix® Indoor kompatibilis • Nincs szükség trafóra • Toldható és bĘvíthetĘ • Az egyes szegmensek cserélhetĘk IN

220

EU

220-240V~

QuickFix® Indoor

109


110

QuickFix速 Indoor


STRING LITE® flashing PVC 230 V LED String Lite® 120 – 12m Hossz: 12m Szegmensek száma: 3 Izzók száma szegmensenként: 40 Flashing-LED szegmensenként: 5 Szegmensek hossza: 4.00 m 220-240 V, 10.5 W, LED: 120

5.5

12

017-050 LEDPL-120-230VGR-WW-WWFL

12 m 4m

10

4m

4m

1 db fényfüzér = 3 db 4.0 m, hosszú szegmens, max. 16 db füzér toldható

lásd 24. oldal

QuickFix® Main Connector Indoor 220-240 V max. terhelhetĘség: 480 W (220C)

015-618 100 cm

50 cm

5 30 IN

lásd 24. oldal

• QuickFix® Indoor kompatibilis • Nincs szükség trafóra • Toldható és bĘvíthetĘ • Az egyes szegmensek cserélhetĘk IN

220

220-240V~

QuickFix® Indoor

111


112

QuickFix速 Indoor


DRAPE LITE®

Átlátszó kábel

PVC 230 V LED Drape Lite® 300

2m

017-046 1,5 m

LEDPL-1520-230VTR-WW 014-942 Pótszál 1.5 m

Dimenzió: 2m x 1.5m Szegmensek száma: 20 Izzók száma szegmensenként: 15 Szegmensek hossza: 1.50 m 220-240 V, 35 W, LED: 300 csatlakozó nélkül

017-055 LEDPL-1520-230VTR-WH 015-315 Pótszál 1.5 m

18

16

hosszú szegmens, max. 12 fényfüggöny toldható

3

lásd 24. oldal 2m

®

LED Drape Lite 600 Dimenzió: 2m x 3m Szegmensek száma: 20 Izzók száma szegmensenként: 30 Szegmensek hossza: 3.00 m 220-240 V, 35 W, LED: 600 csatlakozó nélkül

3m

017-047 LEDPL-3020-230VTR-WW 014-943 Pótszál 3.0 m

017-056 LEDPL-3020-230VTR-WH 015-316 Pótszál 3.0 m

18

16

hosszú szegmens, max. 12 fényfüggöny toldható

2

2m

lásd 24. oldal

LED Drape Lite® 1200 Dimenzió: 2m x 6m Szegmensek száma: 20 Izzók száma szegmensenként: 60 Szegmensek hossza: 6.00 m 220-240 V, 70 W, LED: 1200 csatlakozó nélkül

017-040 6m

LEDPL-6020-230VTR-WW 015-063 Pótszál 6.0 m

017-057 LEDPL-6020-230VTR-WH 015-317 Pótszál 6.0 m

36

32

1

hosszú szegmens, max. 6 fényfüggöny toldható

lásd 24. oldal

Drape Lite® Mounting Track

QuickFix® Main Connector Indoor

3

220-240 V max. terhelhetĘség: 480 W (220C)

014-855 Hossz: 2.08m

1 Fém rögzítĘ sín 2 Távtartó rúd kábelkötegelĘvel 3 Gumi csapszeg

2,08 m

EU

UK

CH

AU

014-937

015-064

015-065

015-366

1

10

100 cm

50 cm

IN

2

220

5 30

lásd 24. oldal

• QuickFix® Indoor kompatibilis • Nincs szükség trafóra • Az egyes szegmensek cserélhetĘk

IN

• Toldható és bĘvíthetĘ 220-240V~

QuickFix® Indoor

113


114

QuickFix速 Indoor


NEW!

DRAPE LITE® / flashing PVC 230 V

Átlátszó kábel

LED Drape Lite® 300 017-058

1,5 m

Dimenzió: 2m x 1.5m Szegmensek száma: 20 Izzók száma szegmensenként: 15 Flashing-LED szegmensenként: 2 Szegmensek hossza: 1.50 m 220-240 V, 35 W, LED: 300 csatlakozó nélkül

2m

LEDPL-1520-230VTR-WH-WHFL 015-318 Pótszál 1.5 m

18

16

hosszú szegmens, max. 12 fényfüggöny toldható

3

lásd 24. oldal

2m

®

LED Drape Lite 600 017-059

3m

Dimenzió: 2m x 3m Szegmensek száma: 20 Izzók száma szegmensenként: 30 Flashing-LED szegmensenként: 4 Szegmensek hossza: 3.00 m 220-240 V, 35 W, LED: 600 csatlakozó nélkül

LEDPL-3020-230VTR-WH-WHFL 015-319 Pótszál 3.0 m

18

16

2

hosszú szegmens, max. 10 fényfüggöny toldható

lásd 24. oldal 2m

LED Drape Lite® 1200 017-060 LEDPL-6020-230VTR-WH WHFL 015-320 Pótszál 6.0 m

36

32

6m

Dimenzió: 2m x 6m Szegmensek száma: 20 Izzók száma szegmensenként: 60 Flashing-LED szegmensenként: 8 Szegmensek hossza: 6.00 m 220-240 V, 70 W, LED: 1200 csatlakozó nélkül

1

lásd 24. oldal

hosszú szegmens, max. 6 fényfüggöny toldható

Drape Lite® Mounting Track

QuickFix® Main Connector Indoor

3

220-240 V max. terhelhetĘség: 480 W (220C)

014-855 Hossz: 2.08m

1 Fém rögzítĘ sín 2 Távtartó rúd kábelkötegelĘvel 3 Gumi csapszeg

2,08 m

EU

UK

CH

AU

014-937

015-064

015-065

015-366

1

10

100 cm

50 cm

IN

2

220

5 30

lásd 24. oldal

• QuickFix® Indoor kompatibilis • Nincs szükség trafóra • Az egyes szegmensek cserélhetĘk

IN

• Toldható és bĘvíthetĘ 220-240V~

QuickFix® Indoor

115


116

Rope Light


Rope Light Outdoor 230V Ez a hajlékony PVC- tömlĘ, az egymás után beleöntött LEDfénypontokkal, különbözĘ színekben kapható. Minden Rope Light Outdoor 230V egymás között csatlakoztatható valamint bĘvíthetĘ és megfelel az IP 44-es védettségi foknak. KönnyĦ és biztonságos a szerelése homlokzatokon, tetĘkön és kontúrokon. Rope Light Outdoor 36V ; Strip Lite Outdoor 36V MindkettĘ hajlékony PVC- építési formájú és egymás után beöntött LED- fénypontokkal, különbözĘ színekben kapható. A termékek kizárólag egymás között csatlakoztathatók valamint bĘvíthetĘk. Az alacsony védĘfeszültség (SELV) által különösen alkalmasak az elérhetĘ helyeken lévĘ dekorációk és világítások számára, valamint ott, ahol alacsony feszültséget írnak elĘ.

ROPE & STRIP LIGHT

Fontos: soha ne felejtsék el a csatlakozásokat és a zárókupakokat szakszerĦen leragasztani! A szerelésnél gyĘzĘdjön meg arról, hogy a termékre ne hasson mechanikai feszültség, illetve ne feszüljön!

Strip Lite 36V & Rope Light 230V / 36V Accessories MK Illumination

• QuickFix® Low Voltage kompatibilis

• QuickFix® Outdoor kompatibilis

• Trafó szükséges

• Nincs szükség trafóra

• Toldható és bĘvíthetĘ

OUT

• Az egyes szegmensek cserélhetĘk

• Átlátszó kábel

• Az egyes szegmensek cserélhetĘk LOW

• Toldható és bĘvíthetĘ

36 V

Rope Light

117


118

Rope Light


ROPE LIGHT 30 Rubber 230 V LED Rope Light 30 – 45m

248-058 LED45M-C-230VWW

Ø 13mm max. hossz: 90m - 2 tekercs Izzók száma szegmensenként: 30 Szegmensek hossza: 1.00 m W/Szegmens: 3.5 W 220-240 V, 157.5 W, LED: 1350

a LED fénytömlĘ csatlakoztatása Üzembe helyezést megelĘzĘen gyĘzĘdjünk meg a csatlakozó pin állásáról.

248-057 LED45M-C-230VWH 2.2 1.8

248-059 LED45M-C-230VBL

248-060 LED45M-C-230VGR

81

99

248-061

1

diffúz fényhatás (360°) diódatáv: 3,3 cm

LED45M-C-230VRO

lásd 24. oldal

248-062 LED45M-C-230VAM

LED Rope Light 30 – 45m Ø 13mm max. hossz: 90m - 2 tekercs Izzók száma szegmensenként: 30 Flashing-LED szegmensenként: 5 Szegmensek hossza: 1.00 m W/Szegmens: 3.5 W 220-240 V, 157.5 W, LED: 1350

81

99

248-063 LED45M-C-230VWH-WHFL

2.2 1.8

Csatlakozó nélkül

1

lásd 24. oldal

Csatlakozás: VédĘérintkezĘs vezeték és LED QuickFix® csatlakozó egyenirányítóval, max. terhelhetĘség: 480 W

220

5 30

EU

UK

CH

AU

014-418

015-070

015-071

015-364

014-419

015-072

015-073

015-365

150 cm

OUT

LED QuickFix® Main Connector

lásd 24. oldal

Hideg fehér PVC

Zöld átlátszó PVC

Kék átlátszó PVC

Piros átlátszó PVC

Meleg fehér PVC

Borostyán átlátszó PVC

• QuickFix® Outdoor kompatibilis • 30 LED / méter • 360° - os fényeloszlás

OUT

• Szegmensek hossza: 1 m 220-240V~

Rope Light

119


120

Rope Light


ROPE LIGHT 36 Rubber 230 V LED Rope Light 36 – 45m Ø 13mm max. hossz: 90m - 2 tekercs Izzók száma szegmensenként: 54 Szegmensek hossza: 1.50 m W/Szegmens: 3.5 W 220-240 V, 105 W, LED: 1620

54

99

a LED fénytömlĘ csatlakoztatása Üzembe helyezést megelĘzĘen gyĘzĘdjünk meg a csatlakozó pin állásáról.

248-028 LED45M-H-230VWW

248-001

3.3 1.8

LED45M-H-230VWH

1

spotlight fényhatás diódatáv: 2,77 cm

lásd 24. oldal

LED Rope Light 36 – 44m Ø 13mm max. hossz: 88m - 2 tekercs Izzók száma szegmensenként: 72 Szegmensek hossza: 2.00 m W/Szegmens: 3.5 W 220-240 V, 77 W, LED: 1584

39.6

96.8

248-003 LED44M-H-230VAM 4.4 1.8

Csatlakozó nélkül

1

lásd 24. oldal

LED QuickFix® Main Connector 150 cm

OUT

Csatlakozás: VédĘérintkezĘs vezeték és LED QuickFix® csatlakozó egyenirányítóval, max. terhelhetĘség: 480 W 5 30

220 lásd 24. oldal

EU

UK

CH

AU

014-418

015-070

015-071

015-364

014-419

015-072

015-073

015-365

Hideg fehér PVC

Meleg fehér PVC

Borostyán PVC

• QuickFix® Outdoor kompatibilis • 36 LED / méter • Nagy fényerĘ

OUT

• Szegmensek hossza: 1,5 m és 2 m 220-240V~

Rope Light

121


122

Rope Light


ROPE LIGHT 24 Rubber 230 V LED Rope Light 24 – 45m Ø 13mm max. hossz: 90m - 2 tekercs Izzók száma szegmensenként: 60 Szegmensek hossza: 2.50 m W/Szegmens: 3.5 W 220-240 V, 63 W, LED: 1080

31.5

99

a LED fénytömlĘ csatlakoztatása Üzembe helyezést megelĘzĘen gyĘzĘdjünk meg a csatlakozó pin állásáról.

248-027 LED45M-D-230VWW

248-006

5.5 1.75

LED45M-D-230VWH

1

diffúz fényhatás (360°) diódatáv: 4,16 cm

lásd 24. oldal

LED Rope Light 24 – 45m Ø 13mm max. hossz: 90m - 2 tekercs Izzók száma szegmensenként: 72 Szegmensek hossza: 3.0 m W/Szegmens: 3.5 W 220-240 V, 52 W, LED: 1080

26.3

99

248-008 LED45M-D-230VAM 6.6 1.75

Csatlakozó nélkül

1

lásd 24. oldal

LED QuickFix® Main Connector 150 cm

OUT

Csatlakozás: VédĘérintkezĘs vezeték és LED QuickFix® csatlakozó egyenirányítóval, max. terhelhetĘség: 480 W 5 30

220 lásd 24. oldal

EU

UK

CH

AU

014-418

015-070

015-071

015-364

014-419

015-072

015-073

015-365

meleg fehér opál

Hideg fehér PVC

Tejfehér Roman Twisted

Borostyán PVC

• QuickFix® Outdoor kompatibilis • 24 LED / méter • 360° - os fényeloszlás

OUT

• Szegmensek hossza: 2,5 m és 3 m 220-240V~

Rope Light

123


124

Rope Light


NEW!

ROPE LIGHT 30/36V PVC 36 V LED Rope Light 30 – 20m

245-013 LED30M-C-36VWW

Ø 13mm max. hossz: 60m - 3 tekercs Izzók száma szegmensenként: 10 Szegmensek hossza: 0.33 m W/Szegmens: 0.5 W 36 V, 30 W, LED: 600

a LED fénytömlĘ csatlakoztatása Üzembe helyezést megelĘzĘen gyĘzĘdjünk meg a csatlakozó pin állásáról.

245-014 LED30M-C-36VWH 1.1 0.6

245-015 LED30M-C-36VBL

245-016 LED30M-C-36VGR

66

1

245-017

lásd 76. oldal

diffúz fényhatás (360°) diódatáv: 3,3 cm

LED30M-C-36VRO

245-018 LED30M-C-36VAM

Zöld átlátszó PVC

Kék átlátszó PVC

Piros átlátszó PVC

Meleg fehér PVC

Borostyán átlátszó PVC

LOW

OUT

Hideg fehér PVC

LED Power Supply lásd 77. oldal

• QuickFix® Low Voltage kompatibilis • Trafó szükséges • 30 LED / méter • Szegmensek hossza: 0,33 m • 360° - os fényeloszlás

36 V

LOW

35

36 V

Rope Lightt

122255 125


126

Rope Light


NEW!

STRIP LITE 40/36V PVC 36 V

!

Strip Lite 40 – 20m Izzók száma szegmensenként: 8 Szegmensek hossza: 0.20 m W/Szegmens: 1.62 W 36 V, 162 W, LED: 800 kb. 600 Lumen / m

200

FényerĘ: A Strip Lite egy fényszalag nagy fényerejĦ SMD LED-ekkel belülre és kívülre, egy 120 fokos fénysugarú szöget zár be. 40 LED és összesen kb. 600 lumen fényintenzitás per folyóméter kihangsúlyozza Strip Lite konturokat modern látvánnyal. Alkalmas közvetlen és közvetett kivilágításhoz.

245-020

1

20 m 12,6 mm

180

245-019

2 1.8

LOW

lásd 76. oldal

5 mm

Konfiguráció: Egy speciális tartozék segítségével sínekbe szerelhetĘ a Stripe Lite. Emellett kompatibilis a meglévĘ QF Low Voltage Systemmel és kombinálható az összes hosszabbítóval és elosztóval.

Strip Lite Track Alu 244-035 Alumínium szerelĘcsatorna a Strip Lite-hoz hossz: 1 m 20

QuickFix® Strip Lite Adapter

Strip Lite Splice Connect

244-036

244-037

Connects Strip Lite QuickFix®-szel, végzáró kupakkal, ragasztóval, 2 gyantás zsugorcsĘvel

Connects Strip Lite Strip Lite-tel, ragasztóval, 2 gyantás zsugorcsĘvel

10 50

10 50 10 cm

LOW

50 cm

• QuickFix® Low Voltage kompatibilis • Trafó szükséges • 40 LED / méter • Nagy fényerĘ

36 V

LOW

• Szegmensek hossza: 0,2 m 36 V

Rope Lightt

122277 127


ACCESSORIES ROPE LIGHT 230 V & 36 V

ROPE LIGHT 230 V QuickFix® RopeLight Adapter

LED Main Connection Set

Csatalkozó: ROPE LIGHT a QuickFix® elosztódobozhoz végzáró kupakkal, ragasztóval, csatlakozó pinnel és 2 zsugorcsĘvel max. terhelhetĘség: 740 W

244-033

50 cm

244-034 244-244

7 cm

10 50 Betáp szett LED fénytömlĘhöz AC/DC átalakítóval, végzáró kupakkal, ragasztóval, csatlakozó pinnel és 2 zsugorcsĘvel

RopeLight Extension to QuickFix® Csatalkozó: ROPE LIGHT a QuickFix® elosztódobozhoz végzáró kupakkal, ragasztóval, csatlakozó pinnel és 2 zsugorcsĘvel max. terhelhetĘség: 740 W

244-230

444-001 444-002 444-003

50 cm

244-231 244-245

10 50

7 cm

50 cm

50 cm

10 50

ROPE LIGHT 36 V NEW!

NEW!

QuickFix® RopeLight 36V Adapter

RopeLight 36V Extension to QuickFix®

Csatalkozó: ROPE LIGHT 36V a QuickFix® elosztódobozhoz végzáró kupakkal, ragasztóval, csatlakozó pinnel és 2 zsugorcsĘvel

Csatalkozó: ROPE LIGHT 36V a QuickFix® elosztódobozhoz végzáró kupakkal, ragasztóval, csatlakozó pinnel és 2 zsugorcsĘvel

244-248

244-247 10 50

128

Rope Light

50 cm

7 cm

50 cm

244-249

244-246 10 50

7 cm


Rope Light Track Pet

Átlátszó

Rope Light Track Alu

244-009

244-010

PVC szerelĘcsatorna Hossz: 2m

Alu szerelĘcsatorna Hossz: 2m

25

17

Endcaps

Feeding Elements

244-218

244-219

10 végzáró sapka, 10 zsugorcsĘ

Toldó pin Csomagolási egység: 10

10 50

10 50

Endcap Set

Splice Connect

244-023

244-217

1 Ragasztó, 3 ZsugorcsĘ, 3 Végzáró

Toldó pin Csomagolási egység: 10

10 50

10 50

Connector Set

Mounting Clip

244-002

244-014

2 Toldócsatlakozó, 2 Toldópin, 1 ragasztó, 4 zsugorcsĘ

10 végzáró sapka, 10 zsugorcsĘ Csomagolási egység: 100 5 25

10 50

T-Connector Set

Crocodile Clip

244-003

244-005

1 t-elosztó, 3 toldópin, 2 végzáró sapka, 1 ragasztó, 5 zsugorcsĘ

Csomagolási egység: 25 10 50

10 50

QR Codes

Glue 244-006 1 ragasztó 10 50

YouTube

YouTube

YouTube

YouTube

Rope Light

129


130

Deco & Green


Kézzel készült dekorációk, mint például arany porszórású alumínium angyalok vagy kis fa díszfácskák még nappali fénynél is kifejtik varázslatos hatásukat. A zöld girlandok valamint a további anyagokból - mint például hungarocell és akril – készült dekorációs elemek megsokszorozzák a széles kínálatot. Teljesen új dimenziókat nyit meg a „Creation Group“- pal (www. creationgroup.eu) kötött partnerségünk. A mozgó és beszélĘ ¿gurák, mint például a különbözĘ méretĦ animált jegesmedvék vagy télapók alkalmasak a fénydekoráció ünnepélyes hangulatát tovább növelni.

DECO & GREEN

Deco & Green by MK Illumination IdĘtlen, szép és inspiráló.

• Ideális kreatív ötletek megvalósításához • EgyszerĦ kezelhetĘség • Nappali fényben is látványos Easy Fast Safe

Deco & Green

131


QuickFix® Simple Garland / Swag Garland • Acélsodronnyal vagy festett acélcsĘvel szállítható • A csomagolásból kivéve egyszerre felakasztható – minden gond nélkül • Csomagolás: a kartonoknak raklap mérete van. 4-5 karton egymásra rakható / raklap • Toldható és bĘvíthetĘ

132

Deco & Green

• • • • • • • • • •

B1 vizsgált minĘség Sok tĦlevél - nagyon sĦrĦ kidolgozás Minden egyes izzó külön csúcsra van rögzítve A vezetékek a termék belsejében vannak elhelyezve A tĦlevelek természetes színe által a termék nagyon természetesnek hat KülönbözĘ fényekkel A csomagolás mérete a termékhez illeszkedik Közvetlenül a csomagolásból felállítható – mindenféle egyéb költség nélkül Optimális szállítási csomagolás Költséghatékony tárolás

YouTube OUT

QuickFix® Tree • MĦanyag és fröccsöntött tĦlevelek • Stabil talpazattal • A padlót szinte teljesen takarja • Az ágak felnyitható, „hinged on” technikával vannak rögzítve • Toldható

220-240V~


QuickFix® TREES & GARLANDS 230V Outdoor 230 V QuickFix® Tree

Hálózati csatlakozó nélkül

Dimenzió: Ø 1.55 m x 2.1 m LED: 720 220-240 V, 63 W Tipps: 1674, incl. 6x 018-312

A fák különbözĘ méretben, dimenzióban és jelleggel kaphatók.

014-524 33

72

2

lásd 24. oldal

LED QuickFix® Main Connector

220

UK

CH

014-418

015-070

015-071

150 cm

OUT

Csatlakozás: VédĘérintkezĘs vezeték és LED QuickFix csatlakozó egyenirányítóval, max. terhelhetĘség: 480 W

EU ®

5 30

lásd 24. oldal

QuickFix® Simple Garland Dimenzió: Ø 0.3 m x 2 m LED: 240 220-240 V, 14 W Tipps: 266, incl. 2x 018-310

Dimenzió: Ø 0.4 m x 2 m LED: 360 220-240 V, 21 W Tipps: 400, incl. 3x 018-310

014-485 7

40

Hálózati csatlakozó nélkül

014-486 2

60

21

lásd 24. oldal

• Toldható és bĘvíthetĘ

2

• Optimális szállítási csomagolás • MegerĘsített acélhuzalra kötve

lásd 24. oldal

beépített acélkötéllel és kötél

QuickFix® Swag Garland Dimenzió: Ø 0.14 m x 2.7 m LED: 360 220-240 V, 21 W Tipps: 618, incl. 3x 018-310

Dimenzió: Ø 0.14 m x 5.4 m LED: 540 220-240 V, 31.5 W Tipps: 1344, incl. 4.5x 018-310

60

1

lásd 24. oldal

15.75

90

4

2 1

014-491

014-490 10.5

3

5

Hálózati csatlakozó nélkül

1

lásd 24. oldal

• Toldható és bĘvíthetĘ • Optimális szállítási csomagolás • MegerĘsített acélhuzalra kötve

Deco & Green

133


QuickFix® Simple Garland / Swag Garland • Acélsodronnyal vagy festett acélcsĘvel szállítható • A csomagolásból kivéve egyszerre felakasztható – minden gond nélkül • Csomagolás: a kartonoknak raklap mérete van. 4-5 karton egymásra rakható / raklap • Toldható és bĘvíthetĘ

134

Deco & Green

• • • • • • • • • •

B1 vizsgált minĘség Sok tĦlevél - nagyon sĦrĦ kidolgozás Minden egyes izzó külön csúcsra van rögzítve A vezetékek a termék belsejében vannak elhelyezve A tĦlevelek természetes színe által a termék nagyon természetesnek hat KülönbözĘ fényekkel A csomagolás mérete a termékhez illeszkedik Közvetlenül a csomagolásból felállítható – mindenféle egyéb költség nélkül Optimális szállítási csomagolás Költséghatékony tárolás

YouTube IN

QuickFix® Tree • MĦanyag és fröccsöntött tĦlevelek • Stabil talpazattal • A padlót szinte teljesen takarja • Az ágak felnyitható, „hinged on” technikával vannak rögzítve • Toldható

220-240V~


QuickFix® TREES & GARLANDS 230V Indoor 230 V QuickFix® Tree

Hálózati csatlakozó nélkül

Dimenzió: Ø 1.45 m x 1.8 m LED: 600 220-240 V, 52.5 W Tipps: 1086, incl. 5x 017-041

Dimenzió: Ø 1.65 m x 2.4 m LED: 960 220-240 V, 84 W Tipps: 2070, incl. 8x 017-041

015-625 27.5

015-627

60

1

44

96

lásd 24. oldal

A fák különbözĘ méretben, dimenzióban és jelleggel kaphatók.

1

lásd 24. oldal

Dimenzió: Ø 1.55 m x 2.1 m LED: 720 220-240 V, 63 W Tipps: 1674, incl. 6x 017-041

015-626 33

72

1

Hálózati csatlakozó nélkül

lásd 24. oldal

QuickFix® Simple Garland Dimenzió: Ø 0.3 m x 2 m LED: 300 220-240 V, 17.5 W Tipps: 266, incl. 2.5x 017-043

Dimenzió: Ø 0.4 m x 2 m LED: 360 220-240 V, 21 W Tipps: 400, incl. 3x 017-043

014-487 8.75

014-488

50

2

10.5

lásd 24. oldal

60

2

lásd 24. oldal IN

• Toldható és bĘvíthetĘ • Optimális szállítási csomagolás

bevonatos acél sodronyra rögzítve + QuickFix® csatlakozó

QuickFix® Swag Garland • Optimális szállítási csomagolás

220-240 V max. terhelhetĘség: 480 W

220

5 30

on page 24

• MegerĘsített acélhuzalra kötve 60

1

lásd 24. oldal

EU

UK

CH

014-937 015-618

015-064

015-065

100 cm

50 cm

Hálózati csatlakozó nélkül IN

014-489 10.5

LED QuickFix® Main Connector Indoor • Toldható és bĘvíthetĘ

Dimenzió: Ø 0.14 m x 2.7 m LED: 360 220-240 V, 21 W Tipps: 618, incl. 3x 017-043

rögzítĘ szemmel

Átlátszó kábel

Deco & Green

135


NEW!

QuickFix® GARLANDS WREATH & BALLS 230V Indoor 230 V QuickFix® Wreath Dimenzió: Ø 75cm LED: 200 220-240 V, 17.5 W Tipps: 396, incl. 1.5x 017-041

Dimenzió: Ø 150cm LED: 720 220-240 V, 63 W Tipps: 1572, incl. 6x 017-041

015-344 18

8.25

015-346 2

33

lásd 24. oldal

72

2

lásd 24. oldal

Dimenzió: Ø 100cm LED: 320 220-240 V, 28 W Tipps: 528, incl. 2.5x 017-041

015-345 13.75

30

2

Hálózati csatlakozó nélkül

lásd 24. oldal

QuickFix® Ball Dimenzió: Ø 80cm LED: 480 220-240 V, 42 W incl. 4x 017-041

Dimenzió: Ø 30cm LED: 80 220-240 V, 7 W incl. 0.5x 017-041

015-347 2.75

6

015-349 2

lásd 24. oldal

22

48

2

lásd 24. oldal

Dimenzió: Ø 50cm LED: 240 220-240 V, 21 W incl. 2x 017-041

015-348 11

24

2

lásd 24. oldal

LED QuickFix® Main Connector Indoor 220-240 V max. terhelhetĘség: 480 W

220

5 30

on page 24

EU

UK

CH

014-937 015-618

015-064

015-065

50 cm

IN

100 cm

Átlátszó kábel

136

Deco & Green


NEW!

FIBERGLASS Indoor 1

Vase Big

2

Vase Star

150 x 45 x 45 cm

140 x 50 x 50 cm

939-840

939-842

200 x 65 x 65 cm

125 x 40 x 40 cm

939-841

939-843

Minden RAL színben elérhetĘ. 1

1

2

90 x 37 x 37 cm

939-844

= RAL 3002

3

Parcel 4 ~22 x 20 x 20 cm

~27 x 25 x 25 cm

939-849 939-845

939-851 939-847

~32 x 30 x 30 cm

5

190 x 95 x 95 cm

939-853

4

~42 x 30 x 20 cm

939-850 939-846

3

Crown

939-852 939-848

Fibreglass ball ~ø 40 cm, ~2 kg

938-236

~ø 100 cm, ~11 kg

938-239

6

Fibreglass Ornament ~42 x 80 x 42 cm, ~7 kg

~ø 60 cm, ~3 kg

938-237 ~ø 80 cm, ~6 kg

938-238

~ø 125 cm, ~24 kg

938-245 ~ø 150 cm, ~30 kg

~84 x 160 x 84 cm, ~31 kg

938-247

938-260

938-259

938-248

938-246

5

6

Decc & Gr Deco Green r een en

1 137


Deco Baubles Deco Stars

green glossy blue glossy pink glossy

Indoor green matt pink matt

Deko Bälle auf Anfrage Deco Baubles only on request

blue matt savanna matt red matt

savanna glossy red glossy

gold matt

champagner glossy

gold glossy

copper glossy

champagner matt

silver glossy

copper matt

white glossy

silver matt

138

Deco & Green

white matt

Deco Star Ø 55cm

Deco Star Ø 75cm

014-872

014-873

4

1


Giant CHRISTMAS TREE Indoor / Outdoor Giant Indoor Christmas Tree Fénnyel, beltéri használatra, karácsonyi gömbök nélkül szállítva. Dimenzió: Ø 1.6 m x 3.7 m 220-240 V, LED: 2400, 210 W Tipps: 838, incl. 20x 017-041

Dimenzió: Ø 2.45 m x 5.8 m 220-240 V, LED: 5640, 493.5 W Tipps: 2377, incl. 47x 017-041

014-376 110

014-377

240

248.5

1

lásd 24. oldal

1

Dimenzió: Ø 4.35 m x 10.7 m 220-240 V, LED: 13800, 1207.5 W Tipps: 9883, incl. 115x 017-041

Dimenzió: Ø 3.55 m x 8.6 m 220-240 V, LED: 11400, 997.5 W Tipps: 5995, incl. 95x 017-041

014-379

014-378 522.5

564 lásd 24. oldal

1140

632.5

1

lásd 24. oldal

1380

1

lásd 24. oldal

Dimenzió: Ø 4.9 m x 12.1 m 220-240 V, LED: 16200, 1417.5 W Tipps: 13009, incl. 135x 017-041

014-380 742.5

1620

1

lásd 24. oldal

Giant Indoor/Outdoor Christmas Tree Fény és karácsonyi gömbök nélkül szállítva. Dimenzió: Ø 1.6m x 3.7m, Tipps: 838

Dimenzió: Ø 2.45m x 5.8m, Tipps: 2377

014-370

014-371

1

1

Dimenzió: Ø 3.55m x 8.6m, Tipps: 5995

Dimenzió: Ø 4.35m x 10.7m, Tipps: 9883

014-372

014-373

1

1

Dimenzió: Ø 4.9m x 12.1m, Tipps: 13009 1

• KülönbözĘ kivitelben (szín, felhasználási terület szerint) • Állítható magasság, illetve bĘvíthetĘség

• A fények pro¿ elhelyezése • Gyorsabb, egyszerĦbb felállítás és bontás

IN

• Nagyon dús kivitel 220-240V~

OUT

014-375

Lieferung ohne Stecker, Zubehör und QuickFix®-Box

• Acél tartószerkezet

Deco & Green

139


NEW!

NEW MATERIALS Indoor 1

Heart Tree (Wood) 941-135 ~115 x 295 x 26 cm ~5 kg

Lovely Tree (Wood)

Lovely Heart (Wood)

941-136 ~74 x 145 cm ~3 kg

T-1

941-137 ~160 x 260 cm ~9 kg

T-1

Oak Heart (Wood) 941-138 ~120 x 150 cm ~6 kg

T-1

T-1

Ezen az oldalpáron szereplĘ motívumok kérésre más anyagokból is elérhetĘk!

AKRIL

140

Deco & Green

ALUMÍNIUM

FA

ORGANIKUS

TEXTIL


Deco Angel (Alu) 941-368 ~72 x 100 cm ~5 kg

Fancy Star (Alu) 941-369 ~72 x 100 cm ~5 kg

T-1

941-365 ~72 x 76 cm ~6 kg

T-1

Fancy Tree (Alu) 941-366 ~71 x 100 cm ~6 kg

T-1

T-1

Fancy Heart (Alu) 941-367 ~67 x 50 cm ~3 kg T-1

36 V

Deco Wreath (Organic) 941-373 ~95 x 280 x 30 cm ~8,5 kg 11 W

Style Tree (Acryl) 941-370 ~100 x 98 cm ~3 kg 21 W

LED LED

T-1 11 37.5

11 12

Style Heart (Acryl) 941-372 ~86 x 75 cm ~4 kg 14 W

LED

LED

T-1

T-1 7 8

Style Bell (Acryl) 941-371 ~110 x 76 cm ~2,5 kg 21 W LED

T-1 11 12

Deco & Green

141


NEW!

DECO COLLECTION Indoor

1

Jingle Bells Minden RAL színben elérhetĘ.

810-002 73 x 220 x 10 cm 3,2 kg 4

2

Dancer

3

Rudolph

810-003

810-004

81 x 59 x 5 cm 0,48 kg

120 x 100 x 5 cm 1,2 kg 12

12

4

Christmas Charm

5

Kid

810-006

810-005

60 x 60 x 5 cm 0,3 kg

54 x 54 x 5 cm 0,3 kg 12

12

6

Tommy

7

810-007

810-008

75 x 60 x 5 cm 0,45 kg

51 x 90 x 5 cm 0,47 kg

12

142

Uriel

Deco & Green

12


Az új Deco Collection polystyrolból készült színes és csillogó motívumokból széles választékot nyújt. Kihangsúlyoz minden ünnepi dekorációt, mivel illeszkedik az összképbe. A szerelése nagyon egyszerĦ és gyors, mivel az összes motívumot már rögzítéssel szállítjuk. A világítássorozat tökéletes kiegészítése.

10

Circle Skyline 810-013 60 x 250 x 10 cm 3 kg

13

Circle Tower 810-014

4

1 x 65 x 10 cm 120 00,85 kg 4

Dekoráció nélkül Dekoráció nélkül

8

Swirl Star

9

810-010

60 x 60 x 5 cm 0,36 kg

58 x 55 x 5 cm 0,32 kg

12

10

Swirl Tree

810-009

Swirl Ball

12

11

Swirl Heart

810-011

810-012

50 x 50 x 5 cm 0,32 kg

60 x 55 x 5 cm 0,33 kg

12

12

Deco & Green

143


NEW!

DECO COLLECTION Créteil Soleil, Créteil – France

Saint Sever, Rouen – France

144

Deco & Green

Saint Sever, Rouen – France


NEW!

ANIMATRONICS grottos impressions Grand Quartier, Rennes – France

DOCKS 76, Rouen – France

Créteil Soleil, Créteil – France

Grand Quartier, Rennes – France

Deco & Green

145


NEW!

ANIMATRONICS Indoor Nemrég a Création Grouppal egy partnerséget kötöttünk, animált ¿gurák világszerte vezetĘ fejlesztĘjével, melynek székhelye a dániai Ringsted. A kreatívmĦhely több mint 50 éve gyárt gondos kézimunkával kifejezĘ karaktereket - és igazodott a technika aktuális állásához. A ¿gurák élethĦ mozgása ...szerte egyedülálló, így például nemcsak táncolni, beszélni és énekelni tudnak, hanem akár a szájukat is mozgatják a zene ütemére. Mindegy hogy a nagyobb motívumvilágokba egyénileg vagy szeretetteljesen beépítve: a Création Group ¿gurái mindig egy mágikus vonzerĘ - nemcsak a kis látogatóknak. Mi az MK Illuminationtól örülünk, hogy a jövĘben a világításalkalmazás mellett mesés motívumvilágot is kínálhatunk Önöknek.

Girl Santa Dancing with 3 Friends 801-005

Penguin Band (4 Figures) 801-002

Ma: 215 cm, Sz: 200 cm Ez egy szinkronizált jelenet, mindegyik figura a zenére hangvezérelve mozog. Kellékek: egy mikuláslány, egy egér, egy mackó, egy hóember és egy szánkó.

Ma: 220 cm, Sz: 400 cm, Mé: 200 cm Ez egy szinkronizált jelenet, a pingvinek a zenére hangvezérelve külön mozognak. Kellékek: egy elektronikus vezérlĘegység, egy hangrendszer, kettĘ hangosbemondó és zene a telepítéshez. Színfal: iglu és ruhaszárítókötél.

Snowman Band 801-007 Ma: 190cm, Sz: 350 cm, Mé: 250 cm A hóember jelenet szinkronizált, a hóemberek a zenére hangvezérelve külön mozognak. Kellékek: négy hóember hangszerekkel, egy elektronikus vezérlĘegység, egy hangrendszer, kettĘ hangosbemondó és zene a telepítéshez.

146

Deco & Green


Santa’s Workshop (8 Figures) 801-006

Santa Band 801-004

Ma: 180cm, Sz: 300 cm, Mé: 120 cm Kellékek: egy mikulás, hét segítĘ színfallal. A mikulás szinkronizált, mozgatja a száját, a szemöldöke és a teste a zenére hangvezérelt. A segítĘk többféleképpen mozognak.

Ma: 100 cm, Sz: 300 cm, Mé: 75 cm A mikulások szinkronizáltak és a zenére hangvezérelve mozognak. Kellékek: öt mikulás hangszerekkel, egy hangrendszer, kettĘ hangosbemondó és zene a telepítéshez.

Talking Oak Tree & Elves

Polar Bear Band 801-003

801-008

Ma: 270 cm, Sz: 300 cm, Mé: 200 cm A fa szája és szemöldöke a zene ütemére mozog. A manók a fejükkel, kezükkel és lábakkal táncolnak. Hangrendszerrel és hangosbemondóval együtt.

M: 220 cm, Sz: 400 cm, Mé: 200 cm Ez a jelenet szinkronizált, a zene ütemére hangvezérelve mozognak. Kellékek: négy jegesmedve hangszerekkel, egy elektronikus vezérlĘegység, egy hangrendszer, kettĘ hangosbemondó és zene.

Deco & Green

147


Egy mikulásfalu az "Emporia" bevásárlóközpontban Lent látható a motívumvilág megvalósítása az "Emporia" bevásárlóközpontban, a svéd Malmö városában. A Création Grouppal együtt megrendeztünk egy elĘ karácsonyi jelenetet egy kicsi, behavazott, svéd faluban, melyben a lakók szorgosan elvégzik különbözĘ feladatukat. Minden egyes ¿gurát úgy programoztak, hogy szeretetteljesen és a szerepüknek megfelelĘen mozogjanak. Ebbe a megrendezett jelenetbe még beépítettek különbözĘ gombokat, amelyeket a gyerekek nyomkodhattak, így interaktív kommunikációt folytathattak a ¿gurákkal.

CHRISTMAS GROTTO (Emporia) – H: 4,5 M, L: 8 M, D: 5,6 M, 45 m2

MALOM ÉS SZÁNKÓ – Egy tánzoló kislány és egy mackó a szánkón egy csodálatos malom elĘtt.

148

Deco & Green

PÉKSÉG – Szorgos sütés-jelenet mint a motívumvilág szeretetteljes tartozéka.

HALÁSZCSÓNAK – KikötĘ-jelenet egy halászcsónakkal. A halász egy megeröltetĘ munkanap után visszatér a fogásával.


NEW!

Grottos for shopping centres Méretre szabott "Világok" – speziális kívánságainak megfelelĘen Mindegy milyen egyéniek a kívánságai és igényei: mi motívumvilágokat tervezünk, készítünk és telepítünk, vagy méretre szabott jelenetet állítunk össze egy konkrét történethez. Ehhez a karakterek mozgását programozzuk, mindegy hogy táncol, beszél, énekel vagy hangszeren játsszon. A gazdag válogatás minden animált ¿gurája és karaktere technikailag tökéletesen összepasszolnak. A jelenetek interaktívan alakíthatók – ez azt jelenti, hogy az elemeket mint nyomógombok, gyerekek cselekvĘkészsége és a hangmĦködés az elĘtérbe építenek. Mellesleg: valamennyi világ vagy bérelhetĘk vagy eladhatók.

YouTube

HÓEMBER ÖSSZEÁLLÍTÁS (Christmasworld 2013)

Deco & Green

149


Collection Line

150

QuickFix速 Organic


A „szerves anyagok” motívumai 100 százalékban bio- anyagokból állnak. A testbe integrált polipropilén környezetbarát és az életciklusa végén újra felhasználható. A felhasznált faanyag a beszállítónktól számított kevesebb, mint 100 kilométeres sugarú körbĘl érkezik, és csak olyan erdĘgazdaságoktól, amelyek PEFC- tanúsítvánnyal rendelkeznek. A motívumok ellenállóak az idĘjárással szemben, mint víz, UV-sugárzás vagy gombák, továbbá egyszerĦen tisztíthatóak.

QuickFix® Organic Line

YouTube

OUT

LOW

• QuickFix® kompatibilis • Univerzálisan alkalmazható az átlátszó kábel miatt – Gyors megvalósítás • Védettség IP44

QuickFix® ORGANIC

Igencsak tartós. Azt, hogy egyre több ember úgy gondolkodik, mint mi, bizonyítja az egyre növekvĘ érdeklĘdés a „szerves anyagok”- ból készült fénydekorációink iránt. Ezeket a motívumokat azonban a megnyerĘ kialakítása és a tökéletes, nappali és éjszakai hatása miatt is nagyon kedvelik. Ezért a választékunkat saját Organic palettával bĘvítettük.

220-240V~

36 V

QuickFix ® Organic

151


NEW!

QuickFix速 Organic BALLS

17 cm / 0,2 kg

22 cm / 0,4 kg

40 cm / 1,2 kg

60 cm / 3,8 kg

80 cm / 6,4 kg

-

-

-

-

-

Blue

931-364

931-369

931-374

931-383

931-393

Dark Blue

938-726

938-739

938-752

938-765

938-778

Pastel Blue

938-737

938-750

938-763

938-776

938-789

Green

931-362

931-367

931-372

931-379

931-389

Pine Green

938-727

938-740

938-753

938-766

938-779

Grass Green

938-728

938-741

938-754

938-767

938-780

Red

931-361

931-366

931-371

931-377

931-387

Pastel Yellow

938-735

938-748

938-761

938-774

938-787

Orange

938-736

938-749

938-762

938-775

938-788

Copper Brown

938-726

938-742

938-755

938-768

938-781

Brown

938-725

938-738

938-751

938-764

938-777

Black Brown

938-732

938-745

938-758

938-771

938-784

Grey

938-733

938-746

938-759

938-772

938-785

Pastel Pink

938-734

938-747

938-760

938-773

938-786

Violet

938-731

938-723

938-757

938-721

938-783

Pearl Gold

931-360

931-365

931-370

931-375

931-385

Brilliant Gold

938-730

938-743

938-756

938-769

938-782

White

931-363

931-368

931-373

931-381

/ 1 part

152

QuickFix速 Organic

6

/ 2 parts

931-391 1


+

= 2 parts

17 cm / 0,8 kg

22 cm / 0,9 kg

40 cm / 1,8 kg

60 cm / 4,3 kg

80 cm / 8,0 kg

230 V / 7 W

36 V / 3 W

230 V / 7 W

36 V / 3 W

230 V / 7 W

36 V / 3 W

230 V / 7 W

36 V / 3 W

230 V / 7 W

36 V / 3 W

LED

938-010

938-568

938-005

939-586

931-898

939-604

931-384

939-621

931-394

939-640

LED

939-480

939-559

939-481

939-576

939-482

939-595

939-483

939-613

939-484

939-631

LED

939-485

939-563

939-486

939-580

939-487

939-599

939-488

939-617

939-489

939-635

LED

938-008

939-570

938-003

939-588

931-896

939-606

931-380

939-623

931-390

939-642

LED

939-495

939-566

939-496

939-583

939-497

939-602

939-498

939-620

939-499

939-638

LED

939-490

939-560

939-491

939-577

939-492

939-596

939-493

939-614

939-494

939-632

LED

938-007

939-571

938-002

939-589

931-895

939-607

931-378

939-624

931-388

939-643

LED

939-517

939-565

939-518

939-582

939-519

939-601

939-520

939-619

939-521

939-637

LED

939-523

939-562

939-524

939-579

939-525

939-598

939-526

939-616

939-527

939-634

LED

939-500

939-558

939-501

939-575

939-502

939-594

939-503

939-612

939-504

939-630

LED

939-512

939-557

939-513

939-574

939-514

939-593

939-515

939-611

939-516

939-629

LED

939-455

939-555

939-456

939-573

939-457

939-591

939-458

939-609

939-459

939-627

LED

939-465

939-561

939-466

939-578

939-467

939-597

939-468

939-615

939-469

939-633

LED

939-470

939-564

939-471

939-581

939-472

939-600

939-473

939-618

939-474

939-636

LED

939-475

939-567

939-476

939-584

939-477

939-603

939-478

939-625

939-479

939-639

LED

938-006

939-569

938-001

939-587

931-894

939-605

931-376

939-622

931-386

939-641

LED

939-460

939-556

939-461

939-585

939-462

939-592

939-463

939-610

939-464

939-628

LED

938-009

939-572

938-004

939-590

931-897

939-608

931-382

939-626

931-392

939-644

5.25 30

6.75 40

/ 1 part 3.5 4

3.25 10

/ 2 parts

6

3.5 4

3.25 10

3.5 4

3.25 10

3.5 20

1

5 30

Blue

Dark Blue

Pastel Blue

Green

Pine Green

Grass Green

Red

Pastel Yellow

Orange

Copper Brown

Brown

Black Brown

Grey

Pastel Pink

Violet

Pearl Gold

Brilliant Gold

White

QuickFix 速 Organic

153


NEW!

QuickFix® Organic VALENTINE 1

Organic Heart 2 939-388

Organic Teddy

939-534

939-677

939-413

~100 x 86 x 27 cm ~6 kg

~6 kg

~5,5 kg

~8 kg

~8 kg

~14 W

~6 W

~14 W

~6 W

230 V

36 V

230 V

36 V

LED

LED

LED

T-1

/ 1 part

7 8

6.75 40

Organic Elephant

7.5 16

Organic Heart small

939-550

939-671

939-443

~85 x 72 x 47 cm

939-707

LED

/ 1 part 6.75 40

Organic Bird 939-708

939-382

~37 x 35 x 26 cm

939-528

939-655

~100 x 55 x 37 cm

~4,3 kg

~6 kg

~6 kg

~1 kg

~1,5 kg

~1,5 kg

~2,1 kg

~3,5 kg

~3,5 kg

~11 W

~4,5 W

~3,5 W

~3 W

~7 W

~3,5 W

230 V

36 V

230 V

36 V

230 V

36 V

LED

LED

LED

T-1 5.5 12

154

939-679

~5,25 kg

T-1

939-399

939-538

~70 x 97 x 65 cm

QuickFix® Organic

LED

/ 1 part 5 30

T-1 3.5 4

/ 1 part 3.25 10

LED

T-1 3.75 8

LED

/ 1 part 3.5 20


NEW!

QuickFix® Organic EASTER & SPRING 1

Organic Rabbit 939-394

Organic Drop

939-537

939-678

939-396

~91 x 90 x 45 cm

Organic Sheep

939-549

939-664

939-409

~40 x 60 x 40 cm

939-542

939-669

~70 x 80 x 42 cm

~4,6 kg

~7 kg

~7 kg

~1,7 kg

~3 kg

~3 kg

~5 kg

~6,6 kg

~6,6 kg

~14 W

~6 W

~7 W

~3 W

~11 W

~4,5 W

230 V

36 V

230 V

36 V

230 V

36 V

LED

LED

LED

T-1

LED

T-1

/ 1 part

7.5 16

6.75 40

939-420

T-1

/ 1 part

3.75 8

Organic Tulip

3.5 20

939-701

939-693

939-398

LED

/ 1 part 5.5 12

Organic Egg

~57 x 107 x 50 cm

LED

5 30

Organic Chicken

939-553

939-672

939-403

~60 x 80 x 60 cm

939-702

939-694

~75 x 82 x 66 cm

~4 kg

~4,6 kg

~4,6 kg

~4,2 kg

~6 kg

~6 kg

~4,5 kg

~5,1 kg

~5,1 kg

~7 W

~3 W

~11 W

~4,5 W

~7 W

~3 W

230 V

36 V

230 V

36 V

230 V

LED

LED

LED

T-1 3.5 4

LED

/ 1 part 3.5 20

T-1 5.5 12

/ 2 parts 5 30

36 V LED

T-1 3.75 8

/ 1 part 3.5 20

QuickFix ® Organic

155


NEW!

QuickFix® Organic SUMMER 1

Organic SunÀower 939-412

Organic StarÀower

939-541

939-668

939-411

~110 x 110 x 34 cm

939-546

939-662

939-402

~80 x 80 x 25 cm

939-551

939-681

~60 x 104 x 35 cm

~5,3 kg

~7 kg

~7 kg

~3,7

~4 kg

~4 kg

~3,3 kg

~6 kg

~6 kg

~11 W

~4,5 W

~7 W

~3 W

~14 W

~6 W

230 V

36 V

230 V

36 V

230 V

LED

T-1

LED

T-1

5 30

Organic Ladybird 939-404

LED

/ 1 part

5.5 12

939-712

939-421

LED

T-1

/ 1 part 3.5 20

/ 1 part

7.5 16

Organic Spike

939-713

36 V

LED

3.5 4

~85 x 85 x 61 cm

6.75 40

Organic Sun

939-539

939-656

939-415

~140 x 50 x 25 cm

939-548

939-663

~120 x 120 x 30 cm

~3,8 kg

~4,3 kg

~4,3 kg

2,8 kg

~3,5 kg

~3,5 kg

~3,7 kg

~5 kg

~5 kg

~11 W

~4,5 W

~4 W

~1,5 W

~7 W

~3 W

230 V

36 V

230 V

36 V

230 V

36 V

LED

LED

LED

T-1 3.5 20

156

Organic Grape

QuickFix® Organic

/ 1 part 5 30

LED

T-1

LED

/ 2 parts 2 4

3.25 10

T-1 3.75 8

/ 1 part 3.5 20


NEW!

QuickFix® Organic AUTUMN & HALLOWEEN 1

Organic Pumpkin 939-414

Organic Half Apple

939-554

939-673

939-393

~80 x 72 x 64 cm

Organic Apple

939-687

939-685

939-392

~70 x 82 x 35 cm

939-545

939-661

~70 x 82 x 66 cm

~4 kg

~6 kg

~6 kg

~2,8 kg

~3,5 kg

~3,5 kg

~3,9 kg

~4,5 kg

~4,5 kg

~11 W

~4,5 W

~7 W

~3 W

~7 W

~3 W

230 V

36 V

230 V

36 V

230 V

LED

T-1

T-1

/ 1 part

5.5 12

5 30

T-1

3.5 20

939-703

939-695

939-408

/ 1 part

3.5 4

Organic Half Pear

~75 x 83 x 48 cm

LED

/ 1 part

5.5 8

Organic Ghost 939-400

36 V

LED

3.3 19.8

Organic Pear

939-688

939-686

939-407

~55 x 100 x 32 cm

939-547

939-670

~55 x 100 x 64 cm

~4 kg

~4,3 kg

~4,3 kg

~2,9 kg

~4 kg

~4 kg

~3,8 kg

~5,6 kg

~5,6 kg

~7 W

~3 W

~11 W

~4,5 W

~11 W

~4,5 W

230 V

36 V

230 V

36 V

230 V

LED

T-1 3.75 8

LED

/ 1 part 3.5 20

36 V

LED

T-1 5.5 12

/ 1 part 5 30

LED

T-1

/ 1 part 5.5 12

5 30

QuickFix ® Organic

157


NEW!

QuickFix® Organic GINGER 1

Organic Horse 939-383

Organic Gingerbread Girl

939-529

939-666

939-386

~87 x 95 x 19 cm

939-675

939-387

~80 x 110 x 25 cm

939-533

939-676

~90 x 95 x 25 cm

~2,9 kg

~5,5 kg

~5,5 kg

~4 kg

~6,5 kg

~6,5 kg

~4,4 kg

~6,5 kg

~6,5 kg

~11 W

~4,5 W

~14 W

~6 W

~14 W

~6 W

230 V

36 V

230 V

36 V

230 V

LED

LED

T-1

T-1

5 30

939-390

LED

T-1

/ 1 part

7.5 16

Organic small Bell

6.75 20

939-659

939-385

~38 x 50 x 38 cm

/ 1 part

7.5 16

Organic Wreath

939-536

36 V

LED

/ 1 part

5.5 12

6.75 40

Organic Triangel

939-531

939-657

939-389

~61 x 61 x 20 cm

939-535

939-658

~50 x 100 x 20 cm

~1,6 kg

~3 kg

~3 kg

~2 kg

~3,5 kg

~3,5 kg

~2 kg

~3,5 kg

~3,5 kg

~7 W

~3 W

~7 W

~3 W

~7 W

~3 W

230 V

36 V

230 V

36 V

230 V

36 V

LED

LED

LED

LED

LED

T-1 3.75 8

158

939-532

Organic Gingerbread Boy

QuickFix® Organic

LED

/ 2 parts 3.5 20

T-1 3.75 8

T-1

/ 1 part 3.5 20

3.75 8

/ 1 part 3.5 20


NEW!

QuickFix® Organic GINGER / CHRISTMAS MAS 1

Organic House 939-384

Organic Nut

939-530

939-674

939-406

~94 x 102 x 18 cm ~7 kg

~7 kg

~6 kg

~8 kg

~8 kg

~14 W

~6 W

~11 W

~4,5 W

230 V

36 V

230 V

36 V

LED

LED

7.5 16

Organic Moon

LED

T-1

/ 1 part 6.75 40

939-665

939-410

~60 x 80 x 30 cm

LED

/ 2 parts 5.5 12

Organic Snowman

939-552

939-667

~4,8 kg

T-1

939-405

939-540

~57 x 125 x 57 cm

5 30

Organic Cone

939-700

939-692

939-395

~55 x 86 x 55 cm

939-544

939-660

~53 x 82 x 53 cm

~3 kg

~4,5 kg

~4,5 kg

~4,5 kg

~5 kg

~5 kg

~3 kg

~4,5 kg

~4,5 kg

~7 W

~3 W

~7 W

~3 W

~7 W

~3 W

230 V

36 V

230 V

36 V

230 V

36 V

LED

LED

LED

T-1 3.75 8

LED

/ 1 part 3.5 20

LED

T-1 3.75 8

/ 1 part 3.5 20

T-1 3.75 8

/ 1 part 3.5 20

QuickFix ® Organic

159


NEW!

QuickFix® Organic CHRISTMAS 1

Organic Angel 939-391

Organic Gift

939-543

939-680

939-401

~55 x 101 x 52 cm ~7 kg

~7 kg

~5,3 kg

~5,8 kg

~5,8 kg

~14 W

~6 W

~11 W

~4,5 W

230 V

36 V

230 V

36 V

LED

LED

T-1 7.5 16

Organic Candle 1

LED

T-1

/ 1 part 6.75 40

3.5 20

Organic Candle 2

939-704

939-696

939-690

~43 x 78 x 43 cm

/ 1 part 5 30

Organic Candle 3

939-705

939-697

939-691

~40 x 90 x 40 cm

939-706

939-698

~35 x 105 x 35 cm

~2,8 kg

~3,7 kg

~3,7 kg

~3 kg

~3,8 kg

~3,8 kg

~3,6 kg

~4,4 kg

~4,4 kg

~10,5 W

~4,5 W

~10,5 W

~4,5 W

~10,5 W

~4,5 W

230 V

36 V

230 V

36 V

230 V

36 V

LED LED

T-1

QuickFix® Organic

LED LED

LED LED

T-1

/ 1 part 5.5 8

160

939-710

~4,5 kg

LED

939-689

939-711

~60 x 60 x 70 cm

5 30

LED LED

T-1

/ 1 part 5.5 8

LED LED

5 30

LED LED

/ 1 part 5.5 8

5 30


NEW!

QuickFix® Organic CHRISTMAS 1

Organic Pine 931-430

931-431

939-649

931-432

~44 x 76 x 44 cm

931-433

939-650

~55 x 96 x 55 cm

~2,2 kg

~3 kg

~3 kg

~3,7 kg

~3,7 kg

~3,7 kg

~7 W

~3 W

~14 W

~6 W

230 V

36 V

230 V

36 V

LED

LED

LED

LED

T-1

T-1

/ 2 parts

3.75 8

3.5 20

/ 2 parts 7.5 16

6.75 40

Organic Star 931-438

931-439

939-652

931-440

~60 x 60 x 20 cm

931-420

939-651

~102 x 102 x 36 cm

~1,2 kg

~3 kg

~3 kg

~2,8 kg

~4 kg

~4 kg

~7 W

~3 W

~14 W

~6 W

230 V

36 V

230 V

36 V

LED

LED

LED

LED

T-1 3.75 8

/ 1 part 3.5 20

T-1 7.5 16

/ 1 part 6.75 40

QuickFix ® Organic

161


NEW!

QuickFix® Organic CHRISTMAS 1

Organic Tree 931-422

931-423

939-653

931-424

~64 x 78 x 36 cm ~4 kg

~4 kg

~4,1 kg

~6 kg

~6 kg

~7 W

~3 W

~14 W

~6 W

230 V

36 V

230 V

36 V

LED

LED

LED

LED

3.5 8

QuickFix® Organic

939-654

~2,8 kg

T-1

162

931-425

~78 x 102 x 38 cm

/ 2 parts 3.5 20

T-1

/ 2 parts 7.5 16

6.75 40


NEW!

QuickFix® Organic CHRISTMAS 1

Organic Heart 3D 931-426

931-427

939-647

931-428

~62 x 60 x 33 cm

931-429

939-648

~82 x 78 x 33 cm

~2,3 kg

~3 kg

~3 kg

~3,5 kg

~4,5 kg

~4,5 kg

~7 W

~3 W

~14 W

~4,5 W

230 V

36 V

230 V

36 V

LED

LED

LED

LED

T-1

T-1

/ 2 parts

3.75 8

3.5 20

/ 2 parts 5.5 12

5 30

Organic Bell 931-434

931-435

939-645

931-436

~66 x 88 x 26 cm

931-437

939-646

~90 x 115 x 28 cm

~3,3 kg

~4 kg

~4 kg

~4,1 kg

~5,5 kg

~5,5 kg

~7 W

~3 W

~11 W

~4,5 W

230 V

36 V

230 V

36 V

LED

LED

LED

LED

T-1 3.75 8

/ 2 parts 3.5 20

T-1

/ 2 parts 5.5 12

5 30

QuickFix ® Organic

163


164

QuickFix® Organic

Maramara Park – Turkey


QuickFix® Organic IMPRESSIONS Stockholm, Sweden

Cizy Center One – Croatia

USCE Shopping Center – Serbia

Emporia – Sweden

QuickFix ® Organic

165


NEW!

QuickFix® Organic 2D HEARTBEAT 1

Organic Heart 85 (2D) 941-230

941-168

941-097

941-227

~85 x 92 cm

941-165

941-094

941-233

~85 x 92 cm

941-171

941-100

~85 x 92 cm

~2,6 kg

~3,5 kg

~3,5 kg

~2,6 kg

~3,5 kg

~3,5 kg

~2,6 kg

~3,5 kg

~3,5 kg

~14 W

~6 W

~14 W

~6 W

~14 W

~6 W

230 V

36 V

230 V

36 V

230 V

36 V

LED

LED

LED

LED

LED

LED

T-1 7 8

T-1 6.5 20

7 8

T-1 6.5 20

7 8

6.5 20

Organic Heart 70 (2D) 941-231

941-169

941-098

941-228

~70 x 74 cm

941-166

941-172

941-101

~70 x 74 cm

~2,3 kg

~2,3 kg

~1,5 kg

~2,3 kg

~2,3 kg

~1,5 kg

~2,3 kg

~2,3 kg

~14 W

~6 W

~14 W

~6 W

~14 W

~6 W

230 V

36 V

230 V

36 V

230 V

36 V

LED

LED

LED

LED

LED

LED

T-1

QuickFix® Organic

941-234

~1,5 kg

7 8

166

941-095

~70 x 74 cm

T-1 6.5 20

7 8

T-1 6.5 20

7 8

6.5 20


NEW!

QuickFix® Organic 2D HEARTBEAT 1

Organic Heart 30 (2D) 941-232

941-170

941-099

941-229

~28 x 31 cm

941-167

941-096

941-235

~28 x 31 cm

941-173

941-102

~28 x 31 cm

~0,3 kg

~0,7 kg

~0,7 kg

~0,3 kg

~0,7 kg

~0,7 kg

~0,3 kg

~0,7 kg

~0,7 kg

~7 W

~3 W

~7 W

~3 W

~7 W

~3 W

230 V

36 V

230 V

36 V

230 V

36 V

LED

LED

LED

LED

LED

LED

T-1 3.5 4

T-1 3.25 10

3.5 4

T-1 3.25 10

3.5 4

3.25 10

Organic Sweet Heart (2D) 941-237

941-175

941-104

941-236

~86 x 92 cm

941-174

941-103

941-238

~86 x 92 cm

941-176

941-105

~86 x 92 cm

~1,5 kg

~2,3 kg

~2,3 kg

~1,5 kg

~2,3 kg

~2,3 kg

~1,5 kg

~2,3 kg

~2,3 kg

~14 W

~6 W

~14 W

~6 W

~14 W

~6 W

230 V

36 V

230 V

36 V

230 V

36 V

LED

LED

LED

LED

LED

LED

T-1 7 8

T-1 6.5 20

7 8

T-1 6.5 20

7 8

6.5 20

QuickFix ® Organic

167


NEW!

QuickFix® Organic 2D STARLET 1

Organic Starlet 95 (2D) 941-242

941-180

941-109

941-245

~95 x 95 cm

941-183

941-112

~95 x 95 cm

~1,7 kg

~2,5 kg

~2,5 kg

~1,7 kg

~2,5 kg

~2,5 kg

~14 W

~6 W

~14 W

~6 W

230 V

36 V

230 V

36 V

LED

LED

LED

LED

T-1

T-1

7 8

6.5 20

7 8

6.5 20

Organic Starlet 38 (2D) 941-244

941-182

941-111

941-072

~38 x 38 cm

941-185

~0,3 kg

~0,7 kg

~0,7 kg

~0,3 kg

~0,7 kg

~0,7 kg

~7 W

~3 W

~7 W

~3 W

230 V

36 V

230 V

36 V

LED

LED

LED

LED

T-1 3.5 4

Organic Starlet 67 (2D) 941-243

941-181

941-110

941-246

~67 x 67 cm

941-184

~1 kg

~1,8 kg

~1,8 kg

~1 kg

~1,8 kg

~1,8 kg

~14 W

~6 W

~14 W

~6 W

230 V

36 V

230 V

36 V

LED

LED

LED

LED

T-1 7 8

168

941-113

~67 x 67 cm

QuickFix® Organic

T-1 6.5 20

7 8

6.5 20

941-115

~38 x 38 cm

T-1 3.25 10

3.5 4

3.25 10


NEW!

QuickFix® Organic 2D STARLET 1

Organic Star Eclipse (2D) 941-062

941-186

941-116

941-063

~91 x 91 cm

941-187

941-117

~91 x 91 cm

~1,6 kg

~2,4 kg

~2,4 kg

~1,6 kg

~2,4 kg

~2,1 kg

~14 W

~6 W

~14 W

~6 W

230 V

36 V

230 V

36 V

LED

LED

LED

LED

T-1 7 8

T-1 6.5 20

7 8

6.5 20

Organic Star Dust (2D) 941-064

941-188

941-118

941-065

~69 x 69 cm

941-189

941-119

~69 x 69 cm

~1,7 kg

~2,1 kg

~2,1 kg

~1,7 kg

~2,1 kg

~2,1 kg

~7 W

~3 W

~7 W

~3 W

230 V

36 V

230 V

36 V

LED

LED

LED

LED

T-1 3.5 4

T-1 3.25 10

3.5 4

3.25 10

Organic Shooting Star (2D) 941-214

941-151

941-080

941-215

~91 x 46 cm

941-152

941-081

~91 x 46 cm

~1,4 kg

~2,2 kg

~2,2 kg

~1,4 kg

~2,2 kg

~2,2 kg

~14 W

~6 W

~14 W

~6 W

230 V

36 V

230 V

36 V

LED

LED

LED

LED

T-1 7 8

T-1 6.5 20

7 8

6.5 20

QuickFix ® Organic

169


NEW!

QuickFix® Organic 2D STARLET 1

Organic Creative Star (2D) 941-209

941-147

941-076

941-210

~90 x 73 cm

941-146

~1,1 kg

~1,5 kg

~1,5 kg

~1,1 kg

~1,5 kg

~1,5 kg

~7 W

~3 W

~7 W

~3 W

230 V

36 V

230 V

36 V

LED

LED

LED

LED

T-1 3.5 4

Organic Cinnamon Star (2D) 941-066

941-075

~90 x 73 cm

941-190

941-114

T-1 3.25 10

3.5 4

3.25 10

Organic Cinnamon Star (2D) 941-067

~95 x 95 cm

941-191

~3,5 kg

~4,3 kg

~4,3 kg

~3,5 kg

~4,3 kg

~4,3 kg

~14 W

~6 W

~14 W

~6 W

230 V

36 V

230 V

36 V

LED

LED

LED

T-1 7 8

170

QuickFix® Organic

941-121

~95 x 95 cm

LED

T-1 6.5 20

7 8

6.5 20


NEW!

QuickFix® Organic 2D HOLIDAY SEASON 1

Organic Chime 95 (2D) 941-216

941-153

941-082

941-218

~95 x 80 cm

941-155

941-084

~95 x 80 cm

~2,5 kg

~3,3 kg

~3,3 kg

~2,5 kg

~3,3 kg

~3,3 kg

~14 W

~6 W

~14 W

~6 W

230 V

36 V

230 V

36 V

LED

LED

LED

LED

T-1

T-1

7 8

6.5 20

7 8

6.5 20

Organic Rusty (2D) 941-241

941-179

941-108

~90 x 85 cm ~2,3 kg

~3,1 kg

~3,1 kg

~14 W

~6 W

230 V

36 V

LED

LED

T-1 7 8

6.5 20

Organic Chime 50 (2D) 941-217

941-154

941-083

941-219

~50 x 43 cm

941-156

941-085

~50 x 43 cm

~1,1 kg

~1,5 kg

~1,5 kg

~1,1 kg

~1,5 kg

~1,5 kg

~7 W

~3 W

~7 W

~3 W

230 V

36 V

230 V

36 V

LED

LED

LED

LED

T-1 3.5 4

T-1 3.25 10

3.5 4

3.25 10

QuickFix ® Organic

171


NEW!

QuickFix® Organic 2D HOLIDAY SEASON 1

Organic Apple (2D) 941-071

941-195

941-125

~83 x 93 cm ~3,3 kg

~4,1 kg

~4,1 kg

~14 W

~6 W

230 V

Organic Fir Tree (2D) 941-212

941-149

941-078

941-213

~93 x 85 cm

941-150

941-079

941-211

~93 x 85 cm

941-148

941-077

~3,2 kg

~3,2 kg

~2,4 kg

~3,2 kg

~3,2 kg

~2,4 kg

~3,2 kg

~3,2 kg

~14 W

~6 W

~14 W

~6 W

~14 W

~6 W

230 V

36 V

230 V

36 V

230 V

36 V

LED

LED

LED

LED

LED

LED

T-1

T-1 6.5 20

T-1 7 8

T-1

7 8

6.5 20

7 8

6.5 20

Organic Surprise (2D) 941-224

941-162

941-091

941-225

~97 x 86 cm

941-163

941-164

941-093

~97 x 86 cm

~5 kg

~5 kg

~4,2 kg

~5 kg

~5 kg

~4,2 kg

~5 kg

~5 kg

~14 W

~6 W

~14 W

~6 W

~14 W

~6 W

230 V

36 V

230 V

36 V

230 V

36 V

LED

LED

T-1

QuickFix® Organic

941-226

~4,2 kg

7 8

172

941-092

~97 x 86 cm

LED

LED

LED

T-1 6.5 20

LED

~93 x 85 cm

~2,4 kg

7 8

36 V LED

7 8

LED

T-1 6.5 20

7 8

6.5 20

6.5 20


NEW!

QuickFix® Organic 2D HOLIDAY SEASON 1

Organic Hazel (2D) 941-239

941-177

941-106

941-240

~94 x 58 cm

941-178

941-107

~94 x 58 cm

~1,9 kg

~2,7 kg

~2,7 kg

~1,9 kg

~2,7 kg

~2,7 kg

~14 W

~6 W

~14 W

~6 W

230 V

36 V

230 V

36 V

LED

LED

T-1 7 8

LED

LED

T-1 6.5 20

7 8

6.5 20

Organic Bauble (2D) 941-221

941-159

941-088

941-073

~95 x 73 cm

941-157

941-086

~95 x 73 cm

~2,2 kg

~3 kg

~3 kg

~2,2 kg

~3 kg

~3 kg

~14 W

~6 W

~14 W

~6 W

230 V

36 V

230 V

36 V

LED

LED

LED

LED

T-1

T-1

7 8

6.5 20

7 8

6.5 20

Organic Bauble (2D) 941-220

941-158

941-087

941-222

~95 x 73 cm

941-160

941-089

941-223

~95 x 73 cm

941-161

941-090

~95 x 73 cm

~2,2 kg

~3 kg

~3 kg

~2,2 kg

~3 kg

~3 kg

~2,2 kg

~3 kg

~3 kg

~14 W

~6 W

~14 W

~6 W

~14 W

~6 W

230 V

36 V

230 V

36 V

230 V

36 V

LED

LED

LED

LED

LED

LED

T-1 7 8

T-1 6.5 20

7 8

T-1 6.5 20

7 8

6.5 20

QuickFix ® Organic

173


174

QuickFix速 Collection


A kis motívumaink teljesen egyénileg és rugalmasan kombinálhatók és csodálatosan harmonizálnak a QuickFix® kültéri terméksorral. A QuickFix® beltéri termékeinkkel történĘ kombináláshoz egy speciális T-elosztóra van szükség.

QuickFix® Collection

LOW

• QuickFix® kompatibilis • Univerzálisan alkalmazható az átlátszó kábel miatt – Gyors megvalósítás • Védettség IP44 • Védettségi osztály 2 • AC/DC adapter nélkül

OUT

QuickFix® COLLECTION

Ünnepélyes és egyedi dekoráció.

36 V

QuickFix ® Collection

175


NEW!

QuickFix® collection SILENT NIGHT

Stella

Virgo Star

941-248

941-247

941-249

941-250

Ø ~82 cm

Ø ~109 cm

Ø ~100 cm

Ø ~131 cm

~1,8 kg

~2,2 kg

~3,6 kg

~5,2 kg

~24,5 W

~28 W

~45,5 W

~56 W

LED

LED

LED LED

LED LED

T-2

T-2

T-2 941-017 12.5 12

176

QuickFix® Collection

T-2 1

1

941-033 14 15

941-033 23 25

941-033 28 37


NEW!

QuickFix® collection SILENT NIGHT

Vela Star

Ara Star

Libra Star

941-254

941-253

941-257

941-256

941-255

941-252

941-251

Ø ~80 cm

Ø ~110 cm

Ø ~40 cm

Ø ~60 cm

Ø ~80 cm

Ø ~85 cm

Ø ~115 cm

~1 kg

~1,6 kg

~0,8 kg

~1 kg

~1,4 kg

~1,8 kg

~2,8 kg

~14 W

~21 W

~14 W

~14 W

~21 W

~24,5 W

~35 W

LED

LED

LED

LED

LED

LED

LED

T-2

T-1

T-2

T-2

T-2

T-2 1

941-017 7 8

1

941-033 11 12.5

941-061 7 8

941-017 7 8

T-2 1

941-017 11 12.5

941-017 12.5 17.5

941-033 18 25

QuickFix ® Collection

177


QuickFix® collection CHRISTMAS

36 V

NEW! Foldable Meridian

Power Supply on page 77

939-877

939-879

939-881

939-878

939-880

939-882

Ø ~50 cm

Ø ~80 cm

Ø ~110 cm

Ø ~50 cm

Ø ~80 cm

Ø ~110 cm

~3,4 kg

~3,4 kg

~7 kg

~7 kg

~12,3 kg

~12,3 kg

~8,7 W

~20,3 W

~34,8 W

~8,7 W

~20,3 W

~34,8 W

LED

LED

LED

LED

LED

LED

T-1

T-1

T-1

T-1

T-1

T-1

1 2

11 30

36 V

Crystal Chandelier Paris

27.5 70

44 120

11 30

1

27.5 70

44 120

Meridian 2D

Meridian 3D

938-073

032-221

032-222

933-957

933-958

032-218

032-217

~ Ø145 x 80cm

Ø ~50cm

Ø ~50cm

Ø ~75cm

Ø ~75cm

Ø ~40cm

Ø ~40cm

~13 kg

~1.5 kg

~1.5 kg

~2.5 kg

~2.5 kg

~3kg

~3kg

~15 W

~12 W

~12 W

~17 W

~17 W

~15 W

~15 W

LED

LED

LED

LED

LED

LED

T-1

T-1

T-1

T-1

T-1

LED

T-1 1 2

16 51.5

Power Supply on page 77

178

1 2

1

QuickFix® Collection

1 5

941-061 6 9.5

6 9.5

T-1 1

941-061 8.5 13

8.5 13

941-061 7.5 11.5

7.5 11.5


QuickFix® collection TRADITIONAL, SNOWBALL & SKYBALL

Traditional Pentor

Traditional Wega

933-698

933-804

Traditional Star 933-699

Ø ~125cm

Ø ~125cm

Ø ~120cm

~7 kg

~8 kg

~7kg

~30 W

~35 W

~30 W

LED

LED

LED

T-2

T-2

T-2

1 5

1 5

941-033

1 5

941-033

15 23

941-033

18 34

Snowball 3D

15 23

Skyball 3D

923-314

923-659

933-668

933-662

933-665

Ø ~40cm

Ø ~40cm

Ø ~40cm

Ø ~40cm

Ø ~40cm ~3.5 kg

~2 kg

~2 kg

~3.5 kg

~3.5 kg

~20 W

~20 W

~9 W

~9 W

~9 W

LED

LED

LED

LED

LED

T-1

T-1

T-1

T-1

1

941-061 10 16

10 16

T-1 1

941-061 4.5 7

4.5 7

4.5 7

QuickFix ® Collection

179


QuickFix® collection FLAKES

Snow Crystal

Norway Flake

933-815

933-813

933-810

Ø ~135cm

Ø ~85cm

Ø ~100cm

~5.5 kg

~2.5 kg

~4 kg

~69 W

~28 W

~42 W

LED

LED

LED

T-2

T-2 1 5

941-033 34.5 20

180

Baltic Crystal

QuickFix® Collection

T-2 1 5

941-017 14 8

1 5

941-033 21 12


QuickFix® collection FLAKES

Classic Flake

Snow Flake

933-689

933-830

NEW! 032-226

032-208

933-704

933-705

NEW! 032-236

032-024

Ø ~85cm

Ø ~105cm

Ø ~55cm

Ø ~55cm

Ø ~85cm

Ø ~105cm

Ø ~55cm

Ø ~55cm

~2.5 kg

~3 kg

~1.5 kg

~1.5 kg

~2.5 kg

~3kg

~1.5 kg

~1.5 kg

~28 W

~35 W

~7 W

~7 W

~25 W

~35 W

~7 W

~7 W

LED

LED

LED

LED

LED

LED

LED

LED

T-2

T-2

T-1

T-1

T-2

T-2

T-1

T-1

1 5

941-017 14 8

1 10

941-033

941-061

18 10

3.5 4

Polaris

1 5

941-061 3.5 4

941-017 12.5 7

1 10

941-033 18 10

Flake Olivia

941-061

941-061

3.5 4.5

3.5 4.5

Ice

933-724

933-264

NEW! 032-232

032-017

933-809

032-209

~70 x 95cm

~70 x 95cm

~40 x 50cm

~40 x 50cm

Ø ~65cm

Ø ~40cm

~1.5 kg

~1.5 kg

~1 kg

~1 kg

~2 kg

~2 kg

~18 W

~18 W

~4 W

~4 W

~21 W

~7 W

LED

LED

LED

LED

LED

LED

T-2

T-1

T-1

T-2

T-2 1 5

941-017 9 5

1 10

941-017 9 5

941-061 2 4

T-1 1 5

941-061 2 4

941-017 11 6

1 10

941-061 3.5 4

QuickFix ® Collection

181


QuickFix® collection STARS

Pentor

Comet

933-683

933-684

NEW! 032-224

032-025

933-826

Ø ~70 cm

Ø ~95cm

Ø ~45cm

Ø ~45cm

~135 x 70cm

~1.5 kg

~2 kg

~1 kg

~1 kg

~3 kg

~18 W

~25 W

~4 W

~4 W

~35 W

LED

LED

LED

LED

LED

T-2

T-2

T-1

T-1

T-2

941-033

941-061

941-061

1 5

941-017 9 5

1 10

12.5 7

Wega

2 3

1 5

18 10

2 3

Wega Oval

933-685

933-827

933-808

933-828

933-829

Ø ~85cm

Ø ~120cm

~65 x 85cm

Ø ~95cm

Ø ~125cm

~2 kg

~3 kg

~2 kg

~2.5 kg

~3 kg

~25 W

~38 W

~21 W

~28 W

~38 W

LED

LED

LED

LED

LED

T-2

T-2

T-2 1 5

941-033 12.5 7

182

Orion

QuickFix® Collection

T-2 1 5

941-033 19 11

941-017 11 6

T-2 1 5

941-033 14 8

941-033 19 8


QuickFix® collection ASTERO

Astero 3 933-831

Astero Star

230 V AC only

933-832

~130 x 130cm ~130 x 130cm

933-415 Ø ~145cm

~3 kg

~3 kg

~2.5 kg

~4 kg

~35 W

~35 W

~35 W

~52 W

LED

LED

T-3 x1 941-033 18 10

Astero 1

933-499 Ø ~105cm

230 V AC only

T-3

LED

LED

T-2

T-3

1 5

1 5

941-033

941-033

18 10

18 10

Astero 1

933-761

933-500

032-210

NEW! 032-235

Ø ~65cm

Ø ~65cm

Ø ~65cm

Ø ~65cm

941-033 26 15

Astero 2

230 V AC only

933-833

933-834

~70 x 75cm

~70 x 75cm

~1 kg

~1 kg

~1 kg

~1 kg

~1 kg

~1 kg

~11 W

~11 W

~7 W

~7 W

~11 W

~11 W

LED

LED

LED

LED

LED

LED

T-2 x1 941-017 6 3

T-2

T-1

1 5

941-017 6 3

T-1

T-2

1 10

941-061 3.5 3.5

941-061 3.5 3.5

T-2 x1

941-017 6 3

1 5

941-017 6 3

QuickFix ® Collection

183


QuickFix® COLLECTIONS Alkalmazások 1

ÚJ! AC/DC ADAPTER NÉLKÜL. közvetlenül QuickFix®-Outdoor csatlakozóval felszerelt

2

QuickFix®-Outdoor termékekkel kompatibilis

3

QuickFix®-Indoor termékekkel kompatibilis (a 015-076 adapterrel)

4

a Collection design-nal és kínálattal tökéletes összhangban van

QuickFix® Collection Motif Standard szállítás AC/DC ADAPTER NÉLKÜL NEW!

1

5

alkalmas kandeláber- és függeszett szereléshez

6

festett szerkezet

7

opcionális tartozék a kandeláber motívumokhoz

8

opcionális csatlakozókábel és AC/DC adapter elérhetĘ

Csatlakozó nélkül

3 ICE LITE®

QuickFix® Divider 2 Indoor Garland

®

QuickFix Main Connector

QuickFix® T-Adapter Indoor-Outdoor

QuickFix® Main Connector Indoor QuickFix® Collection Motif

2 QuickFix® Collection Motif

QuickFix® Main Connector

4

6

®

QuickFix LED-Box 3

QuickFix® Extension

8

QuickFix® Main Connector + AC/DC NEW!

5 ®

QuickFix Collection Motifs

QuickFix® Collection Motif

LED QuickFix® Collection Motif Adapter Csatalkozó: LED motívum a QuickFix® elosztódobozhoz

244-232 244-233

184

QuickFix® Collection

5 40


QuickFix® COLLECTIONS Flexibilis szerelőkeret A függesztett szerelésre szánt kismotívumok kompatibilisek az új, rugalmasan állítható keretrendszerünkkel. Ennek köszönhetĘen mindegyik motívum felszerelhetĘ. 90 cm

19 cm

10 cm

55 cm

60 cm 45 cm

Ø1,2 cm

130 cm 100 cm

90 cm 70 cm

3,5 cm

44 cm

Carbine

941-061

941-017

~44 x 60cm ~0.8 kg

941-033

~55 x 90cm 1 2

1 2

~1 kg

QuickFix® COLLECTIONS

~90 x 130cm 1 2

~1.5 kg

7

Tartozékok P FüggĘ rögzítés

941-002

941-009

Ø 80 - 100 mm Gyorsbilincs DIN 3017-AS W4

Rozsdamentes acélszalag Hossz: 30m

10 100

1

941-003 Ø 100 - 120 mm Gyorsbilincs DIN 3017-AS W4

10 100

941-010 Csat

941-006 Kandeláberbilincs

941-007 Kandeláberbilincs aljzattal

1 30

25 100

941-011

1 30

Szerszám 1

P Homlokzati rögzítés 941-004

941-005

Fali rögzítĘ bilincs

Kandeláberbilincs aljzattal

1

1

QuickFix ® Collection

185


Collection Line

186

Collection Line


A Collection Line továbbfejlesztésén állandó lelkesedéssel dolgozunk, a termékeink iránti szeretet eredménye, azon ötletünk is, hogy a keretszerkezetet a motívumokba integráljuk. Ehhez hasonló újítások számos új dekorációs perspektívát nyitnak meg, és az alkalmazást az ügyfeleink számára is megkönnyíti. Ezenkívül nálunk mindig újabb anyagok kerülnek alkalmazásra, mint például „szerves anyagok”, vagy éppen az akril.

Collection Line

COLLECTION

Az MK kedvelt kétdimenziós fénymotívumai utcákon átívelĘ dekorációkhoz, kandeláberekhez vagy homlokzatokhoz.

• Univerzálisan alkalmazható az átlátszó kábel miatt • Védettség IP44

Csatlakozás: VédĘérintkezĘs dugvilla

• Védettségi osztály 1 220-240V~

Collection Line

187


NEW!

collection line MOSAIC

Winter Sky 941-258

941-356

~640 x 90 x 65 cm ~25 kg ~25 kg ~126 W

~126 W LED LED

T-5

188

Collection Line

OUT

LED LED LED


Autumn Sky 941-259

941-336

~395 x 50 x 50 cm ~8 kg ~8 kg ~83 W

LED

LED OUT

~83 W T-3

Summer Sky 941-260

941-311

~490 x 50 x 50 cm ~3 kg ~3 kg ~14 W

LED LED

LED LED

T-2

www.mk-illumination.com/collections

OUT

~14 W

Collection Line

189


NEW!

collection line MOSAIC

Tina Acryl

Lina Acryl 941-357

941-300

941-358

941-261

941-359

~120 x 115 cm

~125 x 120 cm

~120 x 115 cm

~125 x 120 cm

~91 x 113 cm

~96 x 118 cm

LED

LED

LED

LED

LED

LED

1 5

Collection Line

P-2 1 5

T-2 1 5

P-2 1 5

T-2 1 5

OUT

~3 kg ~21 W OUT

~3 kg ~21 W OUT

~3 kg ~21 W OUT

~3 kg ~21 W OUT

~3 kg ~21 W OUT

~3 kg ~21 W T-2

190

Mia Acryl

941-301

P-2 1 5


A sketch of your lamp is required when ordering

Spring Pole 941-264

941-308

~197 x 100 cm ~6 kg

~6 kg

~42 W

~42 W

LED

LED LED

P-2

Autumn Pole

Winter Pole

941-263

941-309

941-262

~176 x 76 cm ~4 kg

~4 kg

~6 kg

~6 kg

~28 W

~28 W

~42 W

~42 W

LED

LED

LED

P-2

www.mk-illumination.com/collections

941-310

~115 x 176 cm

LED

P-2

Collection Line

191


NEW!

collection line MAGIC

Shining Necklace 941-265

941-266

~480 x 85 x 22 cm ~6 kg ~6 kg ~42 W

~42 W T-2

OUT

LED

LED

Across Flower 941-313 ~500 x 100 cm ~4 kg ~42 W T-6

Snowfall Across 941-332 ~500 x 50 cm ~2 kg ~7 W T-2

192

Collection Line

OUT

LED

OUT

LED


Simply Magic 941-269

941-267

~480 x 17 x 17 cm ~3 kg ~3 kg ~7 W LED

T-2

OUT

~7 W LED

Spring Sky 941-334

941-335

400 x 10 cm

400 x 10 cm

~2 kg

~2 kg

~28 W

~28 W LED LED

T-2

OUT

LED LED

Basic Line 941-268 ~400 x 17 x 17 cm ~3 kg ~14 W T-2

www.mk-illumination.com/collections

OUT

LED

Collection Line

193


NEW!

collection line GALAXY

Andromeda 941-297 ~595 x 90 x 45 cm ~23 kg ~126 W OUT

LED LED LED

T-5

Nebulas

Halo

941-299

941-296

~450 x 100 x 35 cm

~70 x 200 x 22 cm

~13 kg

~6 kg

~84 W

~35 W

T-3

194

Collection Line

LED LED LED OUT

LED LED LED

P-2


NEW!

collection line WINTER & CHRISTMAS A sketch of your lamp is required when ordering

Winter Swing 941-270 ~520 x 80 cm ~6 kg ~28 W LED

Winter Star

OUT

T-4

941-306 ~580 x 100 cm ~9 kg ~102 W T-4

OUT

LED LED

Christmas Star 941-272 ~550 x 70 x 17 cm ~8 kg ~35 W OUT

LED

T-4

Christmas Bow 941-312 ~530 x 150 cm ~8 kg ~49 W T-2

OUT

LED

Pole Wing 941-271 ~100 x 145 cm ~4 kg ~25 W LED

P-4

www.mk-illumination.com/collections

Collection Line

195


NEW!

collection line ARCTIC

Arctic Swing 941-360 ~607 x 115 cm ~17 kg ~126 W T-5

Arctic Star 941-361 ~400 x 107 cm ~9 kg ~56 W T-3

OUT

LED

Arctic Bow 941-362 ~600 x 230 cm ~20 kg ~133 W OUT

LED

T-5

Arctic Pole

Arctic Pole 2 941-363

941-364

~90 x 280 cm

~90 x 210 cm

~7 kg

~6 kg

~50 W

~42 W

LED

P-2

196

Collection Line

LED

P-2

OUT

LED


NEW!

collection line CHRISTMAS FOREST A sketch of your lamp is required when ordering

Charm Tree 941-279 ~530 x 100 cm ~8 kg ~49 W OUT

LED

T-6

Glimmer Mast 941-281 Variation

~50 x 180 cm ~4 kg ~14 W LED

P-2 Variations

Forest Bow

Forest Bow Mast

941-278

941-280

~500 x 94 cm

~55 x 184 cm ~5 kg ~35 W

LED

LED

T-6

www.mk-illumination.com/collections

OUT

~14 kg ~135 W

Variations

P-2

Collection Line

197


NEW!

collection line NOEL

Noel Cycle

Noel America 941-355

941-354

~120 x 180 x 40 cm

~116 x 156 x 30 cm

~70 x 100 x 70 cm

~9 kg

~12 kg

~18 kg

~39 W

~35 W

LED LED

P-2

198

Collection Line

Noel Antique

941-302

LED

P-2

~49 W LED LED

P-4


A sketch of your lamp is required when ordering

Noel Garland 941-314 ~460 x 110 x 39 cm ~24 kg ~95 W T-2

OUT

LED LED LED

Noel Pine Wreath 941-353 ~350 x 105 x 50 cm ~26 kg ~112 W OUT

LED

T-4

Noel Wreath 941-351 ~525 x 110 x 50 cm ~26 kg ~151 W T-6

www.mk-illumination.com/collections

OUT

LED LED LED

Collection Line

199


NEW!

collection line LOW CEILING

36 V

Antim 939-354 ~215 x 75 x 60 cm ~3 kg 36 V / ~5 W LED

T-2

Mira 939-360 ~195 x 50 x 50 cm ~5 kg 36 V / ~5 W LED

T-2

Kora 939-361 ~210 x 50 x 80 cm ~4.5 kg 36 V / ~6 W LED

T-2

Leda 939-362 ~210 x 60 x 50 cm ~4 kg 36 V / ~5 W LED

T-2

200

Collection Line


Alma 939-363 ~85 x 148 x 47 cm ~8 kg 36 V / ~5 W LED

T-2

Ivor 939-418 ~190 x 40 x 40 cm ~5 kg 36 V / ~6 W LED

T-2

Elza 939-355 ~174 x 164 cm ~6 kg 36 V / ~8 W LED

T-2

www.mk-illumination.com/collections

Collection Line

201


NEW!

collection line LANTERN

Stockholm

Berlin

New York

941-286

941-282

941-284

~ 85 x 160 cm

~ 80 x 165 x 22 cm

~70 x 195 cm

~4 kg

~4 kg

~4 kg

~28 W

~28 W

~32 W

LED

LED

LED LED

P-2

P-2

P-2

Paris

Lisbon 941-283

941-339

941-285

~140 x 140 cm ~7 kg

~7 kg

~4 kg

~4 kg

~23 W

~23 W

~39 W

~39 W

LED

LED

LED LED

LED LED

P-2

202

Collection Line

941-338

~185 x 85 cm

P-2


A sketch of your lamp is required when ordering

Sydney

Budapest

Tokio

941-290

941-287

941-289

~176 x 120 cm

~128 x 110 cm

~90 x 120 x 40 cm

~5 kg

~5 kg

~4 kg

~28 W

~28 W

~28 W

LED

LED LED

LED

P-2

Madrid

P-2

Rome

P-2

Dubai

941-298

941-288

941-337

~130 x 82 x 42 cm

~ 120 x 160 cm

~72 x 157 x 46 cm

~5 kg

~5 kg

~5 kg

~42 W

~35 W

~35 W

LED

LED

LED

P-2

www.mk-illumination.com/collections

P-2

P-2

Collection Line

203


NEW!

collection line LANTERN

Vienna

Prague 941-331

941-305

~50 x 160 x 50 cm

~60 x 220 x 45 cm

~100 x 200 x 56 cm

~5 kg

~5 kg

~6 kg

~46 W

~39 W

~35 W

LED

LED

P-2

P-2

Dublin

San Marino

P-2

Burgund

941-307

941-304

~80 x 165 x 65 cm

~130 x 120 cm

~132 x 145 x 20 cm

~6 kg

~11 kg

~6 kg

~35 W

~45 W

~28 W

LED

LED

P-2

Collection Line

LED

941-292

LED LED

204

Moscow

941-291

P-2

P-2


collection line WIND ROSE A sketch of your lamp is required when ordering

North Star 941-320

South Star 941-319

~142 x 142 x 22 cm

941-328

941-327

~147 x 147 x 22 cm

941-315

914-316

~124 x 124 x 22 cm

941-323

941-324

~130 x 130 x 22 cm

~7,5 kg

~7,5 kg

~8,3 kg

~8,3 kg

~6 kg

~6 kg

~6,8 kg

~6,8 kg

~77 W

~77 W

~77 W

~77 W

~70 W

~70 W

~70 W

~70 W

LED LED OUT

LED

T-2

LED

P-2

LED

LED

T-2

East Star 941-321

LED

LED

OUT

LED LED

P-2

West Star 941-322

~124 x 124 x 22 cm

941-329

941-330

~130 x 130 x 22 cm

941-317

941-318

~106 x 106 x 22 cm

941-325

941-326

~110 x 110 x 22 cm

~5,2 kg

~5,2 kg

~6 kg

~6 kg

~4,5 kg

~4,5 kg

~5,3 kg

~5,3 kg

~56 W

~56 W

~56 W

~56 W

~46 W

~46 W

~46 W

~46 W

LED

www.mk-illumination.com/collections

OUT

T-2

LED

LED LED

P-2

LED LED

LED LED

LED

T-2

OUT

LED LED

LED

P-2

Collection Line

205


NEW!

collection line TREE DECO

Crystal Ornament 941-303 ~50 x 200 x 25 cm ~4,2 kg ~39 W T-1

OUT

LED LED

Pearl Ornament 941-293 ~ 22 x 125 x 22 cm ~2 kg ~11 W

T-1

206

Collection Line

OUT

LED LED


Ruby Chain 941-294 ~150 x 400 x 22 cm ~4 kg ~63 W

T-2

OUT

LED LED

Gold Chain 941-295 ~150 x 360 x 17 cm ~4 kg ~28 W

www.mk-illumination.com/collections

OUT

LED

T-3

Collection Line

207


collection line NORDIC DESIGN

Nordic Play

Nordic Wind Wheel

933-945

932-945

933-946

932-946

~200 x 80cm

~ 114 x 131cm

~119 x 138cm

~5.5 kg

~ 84 x 200cm ~6.5 kg

~6 kg

~7 kg

~60 W

~60 W

~53 W

~53 W

LED

LED

LED

LED

T-2

T-2

P-2

Variation

208

Collection Line

P-2


A sketch of your lamp is required when ordering

Nordic Sun

Nordic Light

933-949

933-950

932-949

~120 x 120 x 39cm

932-950

933-947

~124 x 126 x 39cm

933-948

932-947

~244 x 61 x 39cm

932-948

~81 x 244 x 39cm

~7.5 kg

~7.5 kg

~9 kg

~9 kg

~6 kg

~6 kg

~7.5 kg

~7.5 kg

~53 W

~53 W

~53 W

~53 W

~42 W

~42 W

~42 W

~42 W

LED LED

LED

LED

LED LED

T-2

LED

P-2

LED

LED

LED

T-3

P-2

932-950

Variation

Nordic Rose Bush

Nordic Rose

933-955

932-955

933-956

932-956

~342 x 120 x 12cm

~123 x 342 x 12cm

~120 x 120 x 12cm

~126 x 124 x 12cm

~10 kg

~12 kg

~6.5 kg

~7.5 kg

~63 W

~63 W

~53 W

~53 W

LED LED

LED LED

LED LED

LED LED

T-4

P-3

T-2

P-2

Variation

www.mk-illumination.com/collections

Collection Line

209


210

Collection Line

Avde – Slovakia


collection line IMPRESSIONS

Enniscorthy – Ireland

www.mk-illumination.com/collections

Collection Line

211


collection line NORDIC DESIGN

Nordic Breeze 933-951

Nordic Sparkle 933-952

933-953

~56 x 241cm

933-954

932-953

~80 x 80 x 10cm

~4 kg

~4 kg

~3.5 kg

~3.5 kg

~5 kg

~5 kg

~25 W

~25 W

~28 W

~28 W

~28 W

~28 W

LED LED

LED

LED LED

T-2

LED

LED LED

T-2

932-958

~100 x 350 x 10cm ~9.5 kg

~9.5 kg

~53 W

~53 W

LED LED

LED

P-3

212

Collection Line

Variation

LED

P-2

Nordic Wind 932-957

932-954

~105 x 105 x 10cm

932-953


collection line CELEBRATION A sketch of your lamp is required when ordering

Celebration Pentor

Celebration Bell

Celebration Comet

932-932

932-933

932-934

~98 x200 x 25cm

~120 x 195 x 25cm

~88 x 233 x 25cm

~7 kg

~10 kg

~6 kg

~35 W

~49 W

~25 W

Celebration Arch

LED LED

LED LED

LED LED

P-2

P-2

P-2

Celebration Moon

Celebration Bow

Celebration Wave

932-935

932-936

932-938

932-937

~99 x 278 x 40cm

~85 x 163 x 40cm

~83 x 215 x 40cm

~70 x 174 x 25cm

~13 kg

~5 kg

~8 kg

~5 kg

~53 W

~28 W

~39 W

~18 W

LED LED

P-3

www.mk-illumination.com/collections

LED

P-2

LED LED

P-2

LED

P-2

Collection Line

213


collection line COSMIC DREAMS

Cosmic Venus

NEW!

941-333 ~350 x 80 x 45 cm ~22 kg ~65 W T-3

OUT

LED LED LED

Cosmic Planets 933-941 ~593 x 130 x 56cm ~22 kg ~81 W T-4

214

Collection Line

OUT

LED LED LED


Variation Organic Meridian

Cosmic Wave 933-939 ~233 x 60 cm ~3 kg ~25 W T-2

OUT

LED

Cosmic Wing 933-940 ~240 x 54cm ~3 kg ~25 W T-2

OUT

LED

Variation Organic Heart

www.mk-illumination.com/collections

Collection Line

215


collection line SPARKLING CHRISTMAS

Sparkle Surprise

216

Sparkle Pentor

Sparkle Orient

Sparkle Wing

932-869

932-870

932-868

932-867

~65 x 195 x 35cm

~90 x 245 x 18cm

~127 x 242 x 11cm

~100 x 245 x 16cm

~5 kg

~8 kg

~7 kg

~9 kg

~30 W

~53 W

~49 W

~70 W

LED LED

LED LED

LED LED

LED LED

P-2

P-2

P-3

P-2

Collection Line


A sketch of your lamp is required when ordering

Sparkle Decor

Angel in Love

Sparkle Rise

Sparkle Arch

932-872

932-873

932-874

932-871

~98 x 210 x 25cm

~ 118 x 217cm

~ 65 x 205 x 16cm

~ 47 x 190 x 25cm

~8 kg

~8 kg

~7 kg

~5 kg

~70 W

~60 W

~60 W

~39 W

LED LED

P-2

www.mk-illumination.com/collections

LED LED

LED

P-2

P-2

LED

P-2

Collection Line

217


collection line SYMPHONIA

Violin

Harp 932-875

932-876

~ 104 x 237cm

~ 113 x 230cm

~8 kg

~7 kg

~70 W

~53 W

LED LED

LED LED

P-2

Tango

Flamenco

Waltz

932-877

932-878

932-879

~ 135 x 250cm

~ 94 x 246cm

~ 125 x 166cm

~6 kg ~32 W LED LED

P-2

218

P-2

Collection Line

~7 kg max. Ø ~ 80 cm

A sketch of your lamp is required when ordering

~56 W LED LED

P-2

~5 kg max. Ø ~ 90 cm

A sketch of your lamp is required when ordering

~39 W LED LED

P-2

max. Ø ~ 50 cm

A sketch of your lamp is required when ordering


A sketch of your lamp is required when ordering

Variation Classic Flake

Jazz Dance 933-880 ~270 x 136cm ~4 kg ~35 W T-3

OUT

LED

Variation Fir Cone

Piano Dance 933-881 ~263 x 91cm ~5 kg ~46 W T-2

OUT

LED

Variation Baroque Quintet

Baroque Quintet 933-883 ~142 x 85cm ~5 kg ~56 W T-1

www.mk-illumination.com/collections

OUT

LED

Collection Line

219


collection line SWING

Swing Glamour 933-886 ~ 219 x 64cm ~5 kg ~28 W OUT

LED

T-2 Variation Fir Cone

Swing Baroque 933-885 ~280 x 64cm ~6 kg ~56 W T-2

OUT

LED LED

Swing Duet 933-884 ~270 x 44cm ~7 kg ~70 W

Variation Pentor

T-2

OUT

LED LED

Swing Sky 933-887 ~255 x 75cm ~5 kg ~56 W T-2

220

Collection Line

OUT

LED


A sketch of your lamp is required when ordering

Swing Wave 933-888 ~255 x 63cm ~3 kg ~28 W T-2

OUT

LED

Variation Christmas Bauble

Pole Swing Angel

NEW!

941-350 ~ 135 x 240 x 39 cm ~12 kg ~60 W LED

P-2

Swing Angel 3D 933-889 ~ 425 x 145 x 50cm ~20 kg ~147 W T-4

www.mk-illumination.com/collections

OUT

LED LED

Collection Line

221


collection line ICE TWIG

Variation Christmas Bauble

Ice Twig 1 933-890 ~ 420 x 90 x 100cm ~20 kg ~72 W LED OUT

T-3

Variation Christmas Bauble + Parcels

Variation Christmas Bauble

Ice Twig 2 933-891 ~ 340 x 80 x 90cm ~17 kg ~63 W T-2

222

Collection Line

OUT

LED


collection line POLE & DECO TWIG A sketch of your lamp is required when ordering

Sparkling Twig

Ribbon Twig

Pole Twig 2

Daisy Twig

933-893

933-894

932-898

933-895

~98 x 88 x 58cm

~ 85 x 78 x 58cm

~ 70 x 160 x 40cm

~ 110 x 280 x 70cm

~7 kg

~6 kg

~10 kg

~15 kg

~16 W

~16 W

~23 W

~45 W

www.mk-illumination.com/collections

T-1

OUT

P-1

LED OUT

T-1

LED LED OUT

T-1

LED LED OUT

LED LED

Collection Line

223


224

Collection Line

Manavgat – Turkey


collection line IMPRESSIONS Leidschendam – Netherlands

Stockholm – Sweden

www.mk-illumination.com/collections

Raalte – Netherlands

Collection Line

225


collection line CHRISTMAS

Christmas Bell

Christmas Star

933-899

933-902

~ 250 x 93cm

~ 234 x 70cm

~10 kg

~5 kg

~81 W

~39 W

LED

226

Collection Line

T-3

OUT

OUT

T-2

LED


Christmas Duet

Christmas Ribbon

933-900

933-901

~ 270 x 50cm

~ 270 x 48cm

~6 kg

~4 kg

~42 W

~21W OUT

T-2

LED OUT

LED

T-3

Variation Pentor

Christmas Garland 2

Variation Organic Heart

Christmas Garland 1

933-905

933-904

~ 201 x 63cm

~ 230 x 63cm

~6 kg

~7 kg

~42 W

~53 W T-2

OUT

T-2

LED LED OUT

LED LED

Christmas Ball Grid 933-903 ~ 512 x 125cm ~15 kg ~112 W T-4

www.mk-illumination.com/collections

OUT

LED LED

Collection Line

227


collection line GLITTERING POLES

Glittering Bell

Glittering Tree 932-911

932-908

~ 93 x 250cm

~ 70 x 236cm

~ 70 x 234cm

~13 kg

~10 kg

~6 kg

~63 W

~28 W

~42 W

LED

LED

P-2

228

Collection Line

Glittering Star

932-906

LED

P-2

P-2


A sketch of your lamp is required when ordering

Glittering Cone

Glittering Noel

Glittering Eve

Glittering Romance

932-910

932-912

932-907

932-909

~ 83 x 355 cm

~ 105 x 227cm

~ 85 x 225cm

~ 135 x 133cm

~8 kg

~6 kg

~8 kg

~6 kg

~32 W

~35 W

~46 W

~49 W

LED

LED LED

P-3

www.mk-illumination.com/collections

P-2

LED

LED

P-2

P-2

Collection Line

229


collection line POLE ORNAMENTS

Ornament Conic

Ornament Bauble

Ornament Balance

932-922

932-921

932-920

~ 78 x 189cm

~ 64 x 194cm

~ 62 x 195cm

~ 65 x 146cm

~6 kg

~7 kg

~7 kg

~9 kg

~32 W

~46 W

~35 W

~32 W

LED LED

P-2

230

Ornament Tree

932-919

Collection Line

LED

LED

P-2

LED

P-2

P-2


A sketch of your lamp is required when ordering

Ornament Parcel

Ornament Medal

Ornament Pentor

932-916

932-913

932-914

Ornament Wizzard 932-915

~ 107 x 300cm

~ 81 x 262 x 40cm

~ 60 x 246cm

~ 104 x 237cm

~11 kg

~7 kg

~6 kg

~8 kg

~67 W

~53 W

~28 W

~56 W

LED LED

P-3

www.mk-illumination.com/collections

LED

P-2

LED LED

P-2

LED

P-2

Collection Line

231


collection line HARMONY

Harmony Oriental

932-923

~ 114 x 230cm

~ 134 x 290cm

~ 90 x 313cm

~13 kg

~11 kg

~10 kg

~70 W

~70 W

~56 W

LED

P-3

Collection Line

Harmony Pentor

932-927

LED

232

Harmony Ice Art

932-924

LED

P-3

P-3


A sketch of your lamp is required when ordering

Harmony Ribbon

Harmony Holly

Harmony Light

932-926

932-928

932-925

~ 120 x 160cm

~ 65 x 145cm

~ 80 x 154cm

~6 kg

~7 kg

~8 kg

~49 W

~32 W

~42 W

LED

LED

P-2

www.mk-illumination.com/collections

LED

P-2

P-2

Collection Line

233


collection line ICELAND

NEW!

Ice Star Pole

941-345 ~98 x 283 cm ~10 kg ~84 W LED LED

P-3

Ice Star Sky

NEW!

941-342 ~520 x 55 cm ~12 kg ~53 W T-5

234

Collection Line

OUT

LED LED


A sketch of your lamp is required when ordering

Comet Wega

Winter Flake

Pentor Crown

933-817

932-817

932-790

932-635

Ă˜ ~135cm

~140 x 135cm

~110 x 115cm

~122 x 185 x 122cm

~7.5 kg

~9 kg

~3 kg

~25.5 kg

~88 W

~88 W

~25 W

~130 W

LED

LED

LED

LED LED

T-2

www.mk-illumination.com/collections

P-2

P-2

P-4

Collection Line

235


236

Collection Line

Lovelet – Turkey


collection line IMPRESSIONS Beylikduzu Migros – Turkey

Munich – Germany

www.mk-illumination.com/collections

Peine – Germany

Collection Line

237


collection line DRAPE LIGHT

Drape Swing

Drape Astero

932-776

932-860

932-775

~95 x 190cm

932-572

932-793

~95 x 195cm

932-570

~90 x 210cm

~6 kg

~6 kg

~7.5 kg

~7.5 kg

~6 kg

~6 kg

~28 W

~28 W

~35 W

~35 W

~35 W

~35 W

LED LED

LED

P-2

238

Drape Wave

Collection Line

x5

LED LED

LED

P-2

x5

LED LED

LED LED

P-2

x5


A sketch of your lamp is required when ordering

Drape Sail

Drape Classic

932-730

932-863

Arundino

932-792

~85 x 235cm

932-569

~90 x 210cm

Candelino

932-960

932-959

~130 x 160 x 130cm

~130 x 290 x 130cm

~8 kg

~8 kg

~6.5 kg

~6.5 kg

~13 kg

~16 kg

~56 W

~56 W

~35 W

~35 W

~35 W

~70 W

LED LED

LED LED

LED LED

LED LED

LED

P-2

www.mk-illumination.com/collections

P-2

P-4

LED

P-4

Collection Line

239


collection line CASSIOPEIA

NEW!

Cassiopeia Rise 941-352 ~400 x 110 cm ~12 kg ~63 W LED LED

Star of Bethlehem

Collection Line

NEW!

941-346

941-347

~68 x 180 cm ~24 W

~24 W

LED LED

LED LED

T-2

OUT

~5 kg

~180 x 65 cm ~4 kg

P-2

240

Variation

OUT

T-4

941-347


A sketch of your lamp is required when ordering

Cassiopeia Mast

Cassiopeia Pole

932-773

932-844

~145 x 260 cm

~110 x 250cm

~10 kg

~5.5 kg

~73 W

~42 W

LED LED

LED LED

Comet 932-826 ~140 x 105cm ~4 kg ~35 W LED

P-2

P-2

P-2

Cassiopeia Sky 933-769 ~515 x 140cm ~18.5 kg ~133 W LED LED

T-3

www.mk-illumination.com/collections

Collection Line

241


collection line ASTERO Astero Sky 933-918

933-917 ~480 x 160cm

~23 kg

~23 kg

~122 W

~122 W

LED LED

LED LED

T-3

NEW!

Astero Rise 941-348

941-349

~560 x 160 cm ~20 kg ~182 W

LED LED

LED LED

T-5

Astero Space

OUT

~20 kg ~182 W

Astero Pole

933-763

933-762

932-726

~185 x 155cm ~6 kg

~6 kg

~10 kg

~10 kg

~49 W

~49 W

~80 W

~80 W

LED LED

LED LED

LED LED

LED LED

T-3

242

Collection Line

932-439 ~135 x 225cm

P-3


collection line PEGASUS A sketch of your lamp is required when ordering

Auriga Star Pole

Pegasus Pole

932-767

932-770

~95 x 220cm

Pegasus Mast 932-841

932-842

~95 x 185cm

932-843 ~125 x 290cm

~7.5 kg

~5.5 kg

~5.5 kg

~13 kg

~13 kg

~63 W

~39 W

~39 W

~82 W

~82 W

LED LED

LED LED

LED LED

LED LED

LED LED

P-2

P-2

P-3

Pegasus Sky 933-716

933-530 ~525 x 140cm

~22 kg

~22 kg

~165 W

~165 W

LED LED

LED LED

T-3

www.mk-illumination.com/collections

Collection Line

243


collection line POLARIS

Polaris Mast

Polaris Pole

932-782

933-756

~120 x 215cm

~98 x 200cm

932-756

932-848

~98 x 200cm

932-849 ~146 x 195cm

~8 kg

~9 kg

~9 kg

~9 kg

~9 kg

~7.5 kg

~63 W

~70 W

~70 W

~70 W

~70 W

~60 W

LED LED

LED LED

LED

LED LED

LED

LED

P-2

T-2

Polaris Sky 933-863 ~400 x 135cm

P-2

932-850 ~140 x 85 x 140cm

~16 kg

~16 kg

~10.5 kg

~116 W

~116 W

~91 W

LED LED

LED

LED

T-3

Collection Line

P-2

Polaris Crown

933-775

244

Polaris Crown Pole 933-848

P-4


collection line LIGHT ARCH LIBERA A sketch of your lamp is required when ordering

Libera Bow

Libera Arch

933-835

933-777

933-778

~198 x 190cm

~455 x 465cm

~455 x 315cm

~7.5 kg

~27 kg

~24 kg

~35 W

~180 W

~105 W

LED

LED

T-2

x7

Libera Sky

T-5

x18

Libera Mast

933-776

933-851

932-851

~400 x 80cm

~100 x 200cm

~96 x 173cm

~12 kg

~5 kg

~5 kg

~14 W

~35 W

~35 W

LED

LED

LED

T-3

www.mk-illumination.com/collections

LED

x12

T-2

x4

Collection Line

245


collection line ANGELINO

Angelino 933-760

932-760 ~135 x 153cm

~8 kg

~8 kg

~88 W

~88 W

LED

LED

T-2

P-2

Trumpet

Candle 933-787

933-788

~40 x 40cm

~16 x 56cm

~35 x 50cm

~1 kg

~1 kg

~1.5 kg

~3,5 W

~6 W

~14 W

LED

LED

LED

T-2

246

Collection Line

Harp

933-944

T-2

T-2


collection line CHRISTMAS TALES A sketch of your lamp is required when ordering

Santa´s Train

Santa´s Wagon

933-897

933-898

~290 x 145cm

~125 x 145cm

~25.5 kg

~12 kg

~263 W

~105 W

LED LED LED LED

LED LED LED LED

T-2

Blue Teddy

T-2

Reindeer

Santa Sledge

933-625

932-625

933-783

933-784

~135 x 210cm

~140 x 210cm

~205 x 160cm

~230 x 175cm

~13.5 kg

~15.5 kg

~26 kg

~17.5 kg

~127 W

~127 W

~130 W

~168 W

LED LED LED LED

LED LED LED LED

LED LED

LED LED LED LED

T-1

www.mk-illumination.com/collections

P-3

T-2

T-2

Collection Line

247


248

Collection Line

Eindhoven – Netherlands


collection line IMPRESSIONS Urebro – Sweden

Manchester – United Kingdom

www.mk-illumination.com/collections

Interlaken – Switzerland

Manchester – United Kingdom

Collection Line

249


collection line CLASSIC

Standard

Variations Bulbs

Bulbs & String Lite速 String Lite速

953-... 951-...

Mastmontage Pole mounting

250

Collection Line

952-...

Wandmontage Wall mounting

954-...

Seilmontage Rope mounting

ohne Befestigung without mounting


951-012

952-012

954-012

951-013

180 x 310cm ~12 kg

~12 kg

~12 kg

x57

951-021

952-021

~11.5 kg

x57

953-021

~3.20 kg x20

www.mk-illumination.com/collections

~3.20 kg

~11.5 kg x29

954-021

951-007

130 x 80cm ~3.20 kg

952-013

954-013

951-019

130 x 280cm

952-007

~11.5 kg

~9 kg

x29

954-007

x20

~10.5 kg

~10.5 kg x34

~9 kg

x24

951-014

130 x 260cm ~3.20 kg

954-019

140 x 320cm

x24

952-014

954-014

75 x 140cm ~10.5 kg x34

~4.8 kg

~4.8 kg x16

~4.8 kg x16

Collection Line

251


collection line CLASSIC

953-008

954-008

860 x 160cm ~21 kg

~21 kg x112

953-020

954-020

600 x 160cm ~25 kg

~25 kg x114

953-010

954-010

940 x 185cm ~40 kg

~40 kg x128

252

Collection Line


951-001

952-001

953-001

954-001

951-005

952-005

65 x 70cm ~2 kg

~2 kg

~2 kg

x12

951-003

~2 kg

~4.9 kg

x12

952-003

953-003

~4.9 kg

~2.9 kg

~2.9 kg

x24

~4.9 kg

x36

954-003

951-002

954-005

951-016

953-002

~4.9 kg

~7.3 kg

~2.8 kg

x24

~2.8 kg

~2.8 kg

x20

~7.3 kg

954-002

951-015

952-015

~2.8 kg

~3.5 kg

x20

~3.5 kg

x20

LED Deco Golf Ball 2 NEW!

Cseppiz贸, LED: 7, 220-240 V AC, 0.7 W

Cseppiz贸, LED: 9, 220-240 V AC, 0.85 W

5.5 VA

5.5 VA

014-100 100

www.mk-illumination.com/collections

100

015-078

015-081

015-080

~3.5 kg

x20

Cseppiz贸, LED: 12, 220-240 V AC, 1.5 W 5 VA

015-079

954-015

90 x 85cm

LED Deco Golf Ball E27

014-107

~7.3 kg x11

LED Golf Ball E27

014-106

954-016

x11

90 x 90cm ~2.9 kg

952-016 100 x 70cm

x36

952-002

85 x 95cm ~2.9 kg

953-005

145 x 130cm

015-219

015-218

100

Collection CollectionLine Line

253 253


ACCESSORIES COLLECTION

Szerelés csatlakozóval – Nem bontható, ¿x keret

P

P

Szerelés tartóbilincsekkel falra vagy kandeláberekre

P

Szerelés tartóbilincsekkel falra vagy kandeláberekre

P

Szerelés tartóbilincsekkel falra vagy kandeláberekre

2

Tartóbilincsek száma: 2

3

Tartóbilincsek száma: 3

4

Tartóbilincsek száma: 4

FüggĘ rögzítés

941-006

941-010

Kandeláberbilincs

Csat

1 30

941-007

941-011

Kandeláberbilincs aljzattal

Szerszám

1 30

1

941-002

941-009

Ø 80 - 100 mm Gyorsbilincs DIN 3017-AS W4

Rozsdamentes acélszalag

10 100

941-003 Ø 100 - 120 mm Gyorsbilincs DIN 3017-AS W4 10 100

254

Collection Line

25 100

1


P

Homlokzati rögzítés

941-004 Fali rögzítĘ bilincs 1

941-005 Fali rögzítĘ bilincs csapfedeles aljzattal 1

Top Down Installation – Fixed mounting Frame

T

Szerelés függesztéssel

T

Szerelés függesztéssel

2

Tartóbilincsek száma: 2

3

Tartóbilincsek száma: 3

Collection Line

255


256

Limited

Armada Shopping Centre – Turkey


A saját manufaktúránkban részletekig terjedĘ szeretettel és a leg¿nomabb kézmĦves mĦvészettel, a legmagasabb design- igényekkel igazi ékszerek jönnek létre. Világító háromdimenziós különlegességek, amelyek a szemlélĘdĘt csodálkozásra és mosolyra késztetik. Ehhez természetesen kizárólag olyan anyagok kerülnek felhasználásra, amelyek az európai biztonsági rendelkezéseknek megfelelnek (B1, M1).

Limited Line by MK Illumination Élvonalbeli kialakítás az MK Illuminationnal

Salerno – Italy

Limited

257

LIMITED LINE

Mar Shopping Center – Portugal


258

Limited

Innsbruck – Austria


Limited Impressions Arneken Galerie – Germany

W Hotel – Turkey

Stockholm – Sweden

Limited

259


Limited Impressions Porta di Roma – Italy

WestEnd City Center – Hungary

260

Limited

Emporia – Sweden

Porta di Roma – Italy

Innsbruck – Austria


Emporia – Sweden

Limited

261


262

Limited

Hannover – Germany


Limited Impressions Stockholm – Sweden

Antwerpen – Belgium

Göteborg – Sweden

Vienna – Austria

Limited

263


Limited Impressions Liberty Midlands Mall – South Africa

Olympia Olomouc – Czech Republic

264

Limited

Panora – Turkey

Sandton City – South Africa

Innsbruck – Austria


Arena Plaza – Hungary

Limited

265


266

Limited

Grand Hotel Huis ter Duin – Netherlands


Limited Impressions Trinity Walk – UK

Delta City Belgrade – Serbia

Westpark – Germany

Claremont Quarter – Australia

Limited

267


268

Register


REGISTER Code Nr.

Page Seite

014-008 ....................28

014-376 ..................139

014-851 ..................109

015-068 ....................29

015-593 ....................79

018-342 ....................61

028-013 ..................103

014-008 ....................78

014-377 ..................139

014-852 ..................109

015-069 ....................29

015-596 ....................41

018-343 ....................61

028-014 ..................103

014-009 ....................28

014-378 ..................139

014-853 ....................41

015-070 ....................29

015-597 ....................41

018-344 ....................61

028-019 ....................85

014-010 ....................27

014-379 ..................139

014-855 ....................55

015-071 ....................29

015-599 ....................57

018-345 ....................61

028-021 ....................91

014-011 ....................27

014-380 ..................139

014-856 ....................41

015-072 ....................29

015-600 ....................57

018-346 ....................63

028-022 ....................91

014-013 ....................28

014-412 ....................53

014-857 ....................41

015-073 ....................29

015-605 ....................65

018-347 ....................63

028-024 ....................85

014-013 ....................78

014-413 ....................53

014-858 ....................41

015-074 ..................106

015-606 ....................37

018-348 ....................61

028-039 ....................91

014-014 ....................28

014-414 ....................53

014-869 ..................101

015-075 ..................107

015-607 ....................37

018-349 ....................61

028-040 ....................91

014-017 ....................27

014-415 ....................53

014-872 ..................138

015-076 ..................107

015-608 ..................111

018-350 ....................65

028-048 ....................89

014-100 ....................47

014-418 ....................29

014-873 ..................138

015-077 ..................106

015-618 ..................107

018-351 ....................65

028-049 ....................89

014-100 ....................71

014-419 ....................29

014-919 ....................27

015-078 ....................47

015-620 ....................29

018-352 ....................65

028-050 ....................89

014-101 ....................47

014-443 ....................27

014-920 ....................27

015-078 ....................71

015-625 ..................135

018-353 ....................65

028-052 ....................95

014-101 ....................71

014-445 ....................45

014-924 ....................39

015-079 ....................47

015-626 ..................135

018-357 ....................37

028-053 ....................95

014-102 ....................47

014-445 ....................73

014-925 ....................39

015-079 ....................71

015-627 ..................135

018-358 ....................37

028-056 ....................99

014-102 ....................71

014-446 ....................45

014-926 ....................39

015-080 ....................47

017-040 ..................113

018-359 ....................39

028-057 ....................99

014-103 ....................47

014-446 ....................73

014-927 ....................57

015-080 ....................71

017-041 ..................109

018-360 ....................39

028-058 ....................97

014-103 ....................71

014-447 ....................45

014-928 ....................57

015-081 ....................47

017-042 ..................109

018-361 ....................39

028-059 ....................97

014-104 ....................47

014-447 ....................73

014-929 ....................57

015-081 ....................71

017-043 ..................109

018-362 ....................39

028-060 ....................99

014-104 ....................71

014-448 ....................45

014-930 ....................57

015-082 ....................81

017-044 ..................109

018-363 ....................39

028-061 ....................99

014-105 ....................47

014-448 ....................73

014-931 ....................61

015-083 ....................81

017-045 ..................109

018-364 ....................39

028-064 ....................91

014-105 ....................71

014-449 ....................45

014-932 ....................65

015-084 ....................81

017-046 ..................113

018-365 ....................39

028-065 ....................91

014-106 ....................47

014-449 ....................73

014-933 ....................65

015-085 ....................81

017-047 ..................113

018-366 ....................41

028-067 ....................93

014-106 ....................71

014-450 ....................45

014-934 ....................65

015-194 ....................79

017-050 ..................111

018-367 ....................41

028-068 ....................93

014-107 ....................47

014-450 ....................73

014-935 ....................65

015-195 ....................79

017-055 ..................113

018-368 ....................43

028-069 ....................93

014-107 ....................71

014-452 ..................107

014-936 ..................101

015-215 ....................63

017-056 ..................113

018-369 ....................43

028-070 ....................93

014-233 ....................29

014-453 ..................107

014-937 ..................107

015-216 ....................63

017-057 ..................113

018-373 ....................53

028-071 ....................85

014-234 ....................29

014-454 ..................107

014-938 ..................106

015-218 ....................47

017-058 ..................115

018-374 ....................53

028-072 ....................85

014-244 ....................29

014-455 ..................107

014-939 ..................109

015-218 ....................71

017-059 ..................115

018-378 ....................53

028-073 ....................85

014-246 ....................29

014-465 ....................37

014-940 ..................109

015-219 ....................47

017-060 ..................115

018-382 ....................55

028-074 ....................85

014-248 ....................27

014-466 ....................37

014-941 ..................109

015-219 ....................71

018-237 ....................35

018-384 ....................57

028-076 ....................87

014-249 ....................27

014-467 ....................53

014-942 ..................113

015-306 ....................65

018-238 ....................35

018-385 ....................57

028-077 ....................87

014-253 ....................27

014-468 ....................53

014-943 ..................113

015-315 ..................113

018-274 ....................67

018-390 ....................61

028-078 ....................87

014-261 ....................73

014-469 ....................55

014-947 ....................79

015-316 ..................113

018-278 ....................67

018-396 ....................63

028-079 ....................87

014-262 ....................73

014-470 ....................55

014-948 ....................79

015-317 ..................113

018-309 ....................37

018-397 ....................63

028-080 ....................87

014-266 ....................73

014-471 ....................55

014-949 ....................79

015-318 ..................115

018-310 ....................37

018-398 ....................65

028-081 ....................89

014-267 ....................73

014-472 ....................61

015-010 ....................81

015-319 ..................115

018-311 ....................37

018-400 ....................65

028-082 ....................89

014-268 ....................73

014-473 ....................61

015-011 ....................81

015-320 ..................115

018-312 ....................37

018-402 ....................43

028-083 ....................89

014-269 ....................73

014-485 ..................133

015-012 ....................81

015-344 ..................136

018-313 ....................45

018-403 ....................43

028-084 ....................87

014-270 ....................73

014-486 ..................133

015-013 ....................81

015-345 ..................136

018-323 ....................37

018-404 ....................49

028-086 ....................83

014-283 ....................39

014-487 ..................135

015-014 ....................81

015-346 ..................136

018-324 ....................37

018-405 ....................49

028-087 ....................83

014-284 ....................39

014-488 ..................135

015-015 ....................79

015-347 ..................136

018-325 ....................41

018-406 ....................49

028-088 ....................85

014-285 ....................39

014-489 ..................135

015-017 ....................91

015-348 ..................136

018-326 ....................41

018-407 ....................49

028-089 ....................85

014-286 ....................37

014-490 ..................133

015-017 ....................91

015-349 ..................136

018-327 ....................41

018-408 ....................43

028-090 ....................85

014-287 ....................37

014-491 ..................133

015-019 ....................81

015-351 ..................107

018-328 ....................41

018-409 ....................43

028-091 ....................85

014-288 ....................39

014-514 ..................107

015-019 ....................93

015-352 ..................107

018-329 ....................53

018-410 ....................43

028-092 ....................87

014-289 ....................61

014-515 ..................107

015-022 ....................45

015-357 ....................45

018-330 ....................53

018-411 ....................43

028-093 ....................87

014-290 ....................61

014-524 ..................133

015-022 ....................73

015-357 ....................73

018-331 ....................53

018-412 ....................43

028-094 ....................87

014-307 ....................27

014-830 ....................37

015-023 ....................45

015-359 ....................45

018-332 ....................53

018-419 ....................49

028-096 ....................87

014-308 ....................27

014-831 ....................37

015-023 ....................73

015-359 ....................73

018-333 ....................55

018-420 ....................49

028-097 ....................87

014-309 ....................28

014-833 ....................53

015-030 ....................29

015-361 ....................55

018-334 ....................55

028-001 ....................85

028-098 ....................89

014-310 ....................28

014-834 ....................53

015-032 ....................81

015-361 ..................107

018-335 ....................53

028-002 ....................85

028-099 ..................101

014-316 ....................27

014-835 ....................53

015-032 ..................106

015-587 ....................30

018-336 ....................53

028-003 ....................93

028-100 ..................101

014-370 ..................139

014-836 ....................55

015-063 ..................113

015-588 ....................30

018-337 ....................55

028-004 ....................93

032-017 ..................181

014-371 ..................139

014-838 ....................63

015-064 ..................107

015-589 ....................30

018-338 ....................57

028-009 ....................97

032-024 ..................181

014-372 ..................139

014-839 ....................63

015-065 ..................107

015-590 ....................30

018-339 ....................57

028-010 ....................97

032-025 ..................182

014-373 ..................139

014-840 ....................61

015-066 ....................29

015-591 ....................31

018-340 ....................57

028-011 ..................103

032-208 ..................181

014-375 ..................139

014-842 ....................61

015-067 ....................29

015-592 ....................31

018-341 ....................57

028-012 ..................103

032-209 ..................181

Register

269


Code Nr.

Page Seite

032-210 ..................183

245-017 ..................125

931-436 ..................163

932-913 ..................231

933-762 ..................242

933-940 ..................215

939-405 ..................159

032-217 ..................178

245-018 ..................125

931-437 ..................163

932-914 ..................231

933-763 ..................242

933-941 ..................214

939-406 ..................159

032-218 ..................178

245-019 ..................127

931-438 ..................161

932-915 ..................231

933-769 ..................241

933-944 ..................246

939-407 ..................157

032-221 ..................178

245-020 ..................127

931-439 ..................161

932-916 ..................231

933-775 ..................244

933-945 ..................208

939-408 ..................157

032-222 ..................178

248-001 ..................121

931-440 ..................161

932-919 ..................230

933-776 ..................245

933-946 ..................208

939-409 ..................155

032-224 ..................182

248-003 ..................121

932-439 ..................242

932-920 ..................230

933-777 ..................245

933-947 ..................209

939-410 ..................159

032-226 ..................181

248-006 ..................123

932-569 ..................239

932-921 ..................230

933-778 ..................245

933-948 ..................209

939-411 ..................156

032-232 ..................181

248-008 ..................123

932-570 ..................238

932-922 ..................230

933-783 ..................247

933-949 ..................209

939-412 ..................156

032-235 ..................183

248-027 ..................123

932-572 ..................238

932-923 ..................232

933-784 ..................247

933-950 ..................209

939-413 ..................154

032-236 ..................181

248-028 ..................121

932-625 ..................247

932-924 ..................232

933-787 ..................246

933-950 ..................209

939-414 ..................157

112-022 ....................47

248-057 ..................119

932-635 ..................235

932-925 ..................233

933-788 ..................246

933-951 ..................212

939-415 ..................156

112-025 ....................47

248-058 ..................119

932-726 ..................242

932-926 ..................233

933-804 ..................179

933-952 ..................212

939-418 ..................201

112-113 ....................47

248-059 ..................119

932-730 ..................239

932-927 ..................232

933-808 ..................182

933-953 ..................212

939-420 ..................155

112-116 ....................47

248-060 ..................119

932-756 ..................244

932-928 ..................233

933-809 ..................181

933-954 ..................212

939-421 ..................156

112-117 ....................47

248-061 ..................119

932-760 ..................246

932-932 ..................213

933-810 ..................180

933-955 ..................209

939-443 ..................154

112-118 ....................47

248-062 ..................119

932-767 ..................243

932-933 ..................213

933-813 ..................180

933-956 ..................209

939-528 ..................154

112-119 ....................47

248-063 ..................119

932-770 ..................243

932-934 ..................213

933-815 ..................180

933-957 ..................178

939-529 ..................158

112-120 ....................47

444-001 ..................128

932-773 ..................241

932-935 ..................213

933-817 ..................235

933-958 ..................178

939-530 ..................159

112-121 ....................47

444-002 ..................128

932-775 ..................238

932-936 ..................213

933-826 ..................182

938-073 ..................178

939-531 ..................158

244-002 ..................129

444-003 ..................128

932-776 ..................238

932-937 ..................213

933-827 ..................182

938-236 ..................137

939-532 ..................158

244-003 ..................129

801-002 ..................146

932-782 ..................244

932-938 ..................213

933-828 ..................182

938-237 ..................137

939-533 ..................158

244-005 ..................129

801-003 ..................147

932-790 ..................235

932-945 ..................208

933-829 ..................182

938-238 ..................137

939-534 ..................154

244-006 ..................129

801-004 ..................147

932-792 ..................239

932-946 ..................208

933-830 ..................181

938-239 ..................137

939-535 ..................158

244-009 ..................129

801-005 ..................146

932-793 ..................238

932-947 ..................209

933-831 ..................183

938-245 ..................137

939-536 ..................158

244-010 ..................129

801-006 ..................147

932-817 ..................235

932-948 ..................209

933-832 ..................183

938-246 ..................137

939-537 ..................155

244-014 ..................129

801-007 ..................146

932-826 ..................241

932-949 ..................209

933-833 ..................183

938-247 ..................137

939-538 ..................154

244-023 ..................129

801-008 ..................147

932-841 ..................243

932-950 ..................209

933-834 ..................183

938-248 ..................137

939-539 ..................156

244-033 ....................29

810-002 ..................142

932-842 ..................243

932-953 ..................212

933-835 ..................245

938-259 ..................137

939-540 ..................159

244-033 ..................128

810-003 ..................142

932-843 ..................243

932-954 ..................212

933-848 ..................244

938-260 ..................137

939-541 ..................156

244-034 ....................29

810-004 ..................142

932-844 ..................241

932-955 ..................209

933-851 ..................245

939-354 ..................200

939-542 ..................155

244-034 ..................128

810-005 ..................142

932-848 ..................244

932-956 ..................209

933-863 ..................244

939-355 ..................201

939-543 ..................160

244-035 ..................127

810-006 ..................142

932-849 ..................244

932-957 ..................212

933-880 ..................219

939-360 ..................200

939-544 ..................159

244-036 ..................127

810-007 ..................142

932-850 ..................244

932-958 ..................212

933-881 ..................219

939-361 ..................200

939-545 ..................157

244-037 ..................127

810-008 ..................142

932-851 ..................245

932-959 ..................239

933-883 ..................219

939-362 ..................200

939-546 ..................156

244-201 ....................47

810-009 ..................143

932-860 ..................238

932-960 ..................239

933-884 ..................220

939-363 ..................201

939-547 ..................157

244-217 ..................129

810-010 ..................143

932-863 ..................239

933-264 ..................181

933-885 ..................220

939-382 ..................154

939-548 ..................156

244-218 ..................129

810-011 ..................143

932-867 ..................216

933-415 ..................183

933-886 ..................220

939-383 ..................158

939-549 ..................155

244-219 ..................129

810-012 ..................143

932-868 ..................216

933-499 ..................183

933-887 ..................220

939-384 ..................159

939-550 ..................154

244-230 ....................29

810-013 ..................143

932-869 ..................216

933-500 ..................183

933-888 ..................221

939-385 ..................158

939-551 ..................156

244-230 ..................128

810-014 ..................143

932-870 ..................216

933-530 ..................243

933-889 ..................221

939-386 ..................158

939-552 ..................159

244-231 ....................29

923-314 ..................179

932-871 ..................217

933-625 ..................247

933-890 ..................222

939-387 ..................158

939-553 ..................155

244-231 ..................128

923-659 ..................179

932-872 ..................217

933-662 ..................179

933-891 ..................222

939-388 ..................154

939-554 ..................157

244-232 ..................184

931-420 ..................161

932-873 ..................217

933-665 ..................179

933-893 ..................223

939-389 ..................158

939-645 ..................163

244-233 ..................184

931-422 ..................162

932-874 ..................217

933-668 ..................179

933-894 ..................223

939-390 ..................158

939-646 ..................163

244-244 ....................29

931-423 ..................162

932-875 ..................218

933-683 ..................182

933-895 ..................223

939-391 ..................160

939-647 ..................163

244-244 ..................128

931-424 ..................162

932-876 ..................218

933-684 ..................182

933-897 ..................247

939-392 ..................157

939-648 ..................163

244-245 ....................29

931-425 ..................162

932-877 ..................218

933-685 ..................182

933-898 ..................247

939-393 ..................157

939-649 ..................161

244-245 ..................128

931-426 ..................163

932-878 ..................218

933-689 ..................181

933-899 ..................226

939-394 ..................155

939-650 ..................161

244-245 ..................128

931-427 ..................163

932-879 ..................218

933-698 ..................179

933-900 ..................227

939-395 ..................159

939-651 ..................161

244-246 ..................128

931-428 ..................163

932-898 ..................223

933-699 ..................179

933-901 ..................227

939-396 ..................155

939-652 ..................161

244-248 ..................128

931-429 ..................163

932-906 ..................228

933-704 ..................181

933-902 ..................226

939-398 ..................155

939-653 ..................162

244-249 ..................128

931-430 ..................161

932-907 ..................229

933-705 ..................181

933-903 ..................227

939-399 ..................154

939-654 ..................162

244-250 ....................47

931-431 ..................161

932-908 ..................228

933-716 ..................243

933-904 ..................227

939-400 ..................157

939-655 ..................154

245-013 ..................125

931-432 ..................161

932-909 ..................229

933-724 ..................181

933-905 ..................227

939-401 ..................160

939-656 ..................156

245-014 ..................125

931-433 ..................161

932-910 ..................229

933-756 ..................244

933-917 ..................242

939-402 ..................156

939-657 ..................158

245-015 ..................125

931-434 ..................163

932-911 ..................228

933-760 ..................246

933-918 ..................242

939-403 ..................155

939-658 ..................158

245-016 ..................125

931-435 ..................163

932-912 ..................229

933-761 ..................183

933-939 ..................215

939-404 ..................156

939-659 ..................158

270

Register


939-660 ..................159

939-848 ..................137

941-100 ..................166

941-177 ..................173

941-250 ..................176

941-312 ..................195

941-373 ..................141

939-661 ..................157

939-849 ..................137

941-101 ..................166

941-178 ..................173

941-251 ..................177

941-313 ..................192

951-001 ..................253

939-662 ..................156

939-850 ..................137

941-102 ..................167

941-179 ..................171

941-252 ..................177

941-314 ..................199

951-002 ..................253

939-663 ..................156

939-851 ..................137

941-103 ..................167

941-180 ..................168

941-253 ..................177

941-315 ..................205

951-003 ..................253

939-664 ..................155

939-852 ..................137

941-104 ..................167

941-181 ..................168

941-254 ..................177

941-316 ..................205

951-005 ..................253

939-665 ..................159

939-877 ..................178

941-105 ..................167

941-182 ..................168

941-255 ..................177

941-317 ..................205

951-007 ..................251

939-666 ..................158

939-878 ..................178

941-106 ..................173

941-183 ..................168

941-256 ..................177

941-318 ..................205

951-012 ..................251

939-667 ..................159

939-879 ..................178

941-107 ..................173

941-184 ..................168

941-257 ..................177

941-319 ..................205

951-013 ..................251

939-668 ..................156

939-880 ..................178

941-108 ..................171

941-185 ..................168

941-258 ..................188

941-320 ..................205

951-014 ..................251

939-669 ..................155

939-881 ..................178

941-109 ..................168

941-186 ..................169

941-259 ..................189

941-321 ..................205

951-015 ..................253

939-670 ..................157

939-882 ..................178

941-110 ..................168

941-187 ..................169

941-260 ..................189

941-322 ..................205

951-016 ..................253

939-671 ..................154

941-002 ..................185

941-111 ..................168

941-188 ..................169

941-261 ..................190

941-323 ..................205

951-019 ..................251

939-672 ..................155

941-003 ..................185

941-112 ..................168

941-189 ..................169

941-262 ..................191

941-324 ..................205

951-021 ..................251

939-673 ..................157

941-004 ..................185

941-113 ..................168

941-190 ..................170

941-263 ..................191

941-325 ..................205

952-001 ..................253

939-674 ..................159

941-005 ..................185

941-114 ..................170

941-191 ..................170

941-264 ..................191

941-326 ..................205

952-002 ..................253

939-675 ..................158

941-006 ..................185

941-115 ..................168

941-195 ..................172

941-265 ..................192

941-327 ..................205

952-003 ..................253

939-676 ..................158

941-007 ..................185

941-116 ..................169

941-209 ..................170

941-266 ..................192

941-328 ..................205

952-005 ..................253

939-677 ..................154

941-009 ..................185

941-117 ..................169

941-210 ..................170

941-267 ..................193

941-329 ..................205

952-007 ..................251

939-678 ..................155

941-010 ..................185

941-118 ..................169

941-211 ..................172

941-268 ..................193

941-330 ..................205

952-012 ..................251

939-679 ..................154

941-011 ..................185

941-119 ..................169

941-212 ..................172

941-269 ..................193

941-331 ..................204

952-013 ..................251

939-680 ..................160

941-017 ..................185

941-121 ..................170

941-213 ..................172

941-270 ..................195

941-332 ..................192

952-014 ..................251

939-681 ..................156

941-033 ..................185

941-125 ..................172

941-214 ..................169

941-271 ..................195

941-333 ..................214

952-015 ..................253

939-685 ..................157

941-061 ..................185

941-135 ..................140

941-215 ..................169

941-272 ..................195

941-334 ..................193

952-016 ..................253

939-686 ..................157

941-062 ..................169

941-136 ..................140

941-216 ..................171

941-278 ..................197

941-335 ..................193

952-021 ..................251

939-687 ..................157

941-063 ..................169

941-137 ..................140

941-217 ..................171

941-279 ..................197

941-336 ..................189

953-001 ..................253

939-688 ..................157

941-064 ..................169

941-138 ..................140

941-218 ..................171

941-280 ..................197

941-337 ..................203

953-002 ..................253

939-689 ..................160

941-065 ..................169

941-146 ..................170

941-219 ..................171

941-281 ..................197

941-338 ..................202

953-003 ..................253

939-690 ..................160

941-066 ..................170

941-147 ..................170

941-220 ..................173

941-282 ..................202

941-339 ..................202

953-005 ..................253

939-691 ..................160

941-067 ..................170

941-148 ..................172

941-221 ..................173

941-283 ..................202

941-342 ..................234

953-008 ..................252

939-692 ..................159

941-071 ..................172

941-149 ..................172

941-222 ..................173

941-284 ..................202

941-345 ..................234

953-010 ..................252

939-693 ..................155

941-072 ..................168

941-150 ..................172

941-223 ..................173

941-285 ..................202

941-346 ..................240

953-020 ..................252

939-694 ..................155

941-073 ..................173

941-151 ..................169

941-224 ..................172

941-286 ..................202

941-347 ..................240

953-021 ..................251

939-695 ..................157

941-075 ..................170

941-152 ..................169

941-225 ..................172

941-287 ..................203

941-348 ..................242

954-001 ..................253

939-696 ..................160

941-076 ..................170

941-153 ..................171

941-226 ..................172

941-288 ..................203

941-349 ..................242

954-002 ..................253

939-697 ..................160

941-077 ..................172

941-154 ..................171

941-227 ..................166

941-289 ..................203

941-350 ..................221

954-003 ..................253

939-698 ..................160

941-078 ..................172

941-155 ..................171

941-228 ..................166

941-290 ..................203

941-351 ..................199

954-005 ..................253

939-700 ..................159

941-079 ..................172

941-156 ..................171

941-229 ..................167

941-291 ..................204

941-352 ..................240

954-007 ..................251

939-701 ..................155

941-080 ..................169

941-157 ..................173

941-230 ..................166

941-292 ..................204

941-353 ..................199

954-008 ..................252

939-702 ..................155

941-081 ..................169

941-158 ..................173

941-231 ..................166

941-293 ..................206

941-354 ..................198

954-010 ..................252

939-703 ..................157

941-082 ..................171

941-159 ..................173

941-232 ..................167

941-294 ..................207

941-355 ..................198

954-012 ..................251

939-704 ..................160

941-083 ..................171

941-160 ..................173

941-233 ..................166

941-295 ..................207

941-356 ..................188

954-013 ..................251

939-705 ..................160

941-084 ..................171

941-161 ..................173

941-234 ..................166

941-296 ..................194

941-357 ..................190

954-014 ..................251

939-706 ..................160

941-085 ..................171

941-162 ..................172

941-235 ..................167

941-297 ..................194

941-358 ..................190

954-015 ..................253

939-707 ..................154

941-086 ..................173

941-163 ..................172

941-236 ..................167

941-298 ..................203

941-359 ..................190

954-016 ..................253

939-708 ..................154

941-087 ..................173

941-164 ..................172

941-237 ..................167

941-299 ..................194

941-360 ..................196

954-019 ..................251

939-710 ..................160

941-088 ..................173

941-165 ..................166

941-238 ..................167

941-300 ..................190

941-361 ..................196

954-020 ..................252

939-711 ..................160

941-089 ..................173

941-166 ..................166

941-239 ..................173

941-301 ..................190

941-362 ..................196

954-021 ..................251

939-712 ..................156

941-090 ..................173

941-167 ..................167

941-240 ..................173

941-302 ..................198

941-363 ..................196

organic balls .............152

939-713 ..................156

941-091 ..................172

941-168 ..................166

941-241 ..................171

941-303 ..................206

941-364 ..................196

organic balls .............153

939-840 ..................137

941-092 ..................172

941-169 ..................166

941-242 ..................168

941-304 ..................204

941-365 ..................141

939-841 ..................137

941-093 ..................172

941-170 ..................167

941-243 ..................168

941-305 ..................204

941-366 ..................141

939-842 ..................137

941-094 ..................166

941-171 ..................166

941-244 ..................168

941-306 ..................195

941-367 ..................141

939-843 ..................137

941-095 ..................166

941-172 ..................166

941-245 ..................168

941-307 ..................204

941-368 ..................141

939-844 ..................137

941-096 ..................167

941-173 ..................167

941-246 ..................168

941-308 ..................191

941-369 ..................141

939-845 ..................137

941-097 ..................166

941-174 ..................167

941-247 ..................176

941-309 ..................191

941-370 ..................141

939-846 ..................137

941-098 ..................166

941-175 ..................167

941-248 ..................176

941-310 ..................191

941-371 ..................141

939-847 ..................137

941-099 ..................167

941-176 ..................167

941-249 ..................176

941-311 ..................189

941-372 ..................141

Register

271


MK Illumination Worldwide Austria (Head office) MK Illumination Handels GmbH 6020 Innsbruck, Austria +43 (0)512 20 24 30 info@mk-illumination.com

Hong Kong MK Illumination Hong Kong Ltd. Hong Kong +86 755 8230 5830 mkhk@mk-illumination.com

Portugal AMK, LDa 4715-515 Braga +351 253 283 483 info@mk-illumination.pt

The Netherlands MK Illumination Holland BV 8141 GN Heino +31 (0) 572 760008 info@mk-illumination.nl

Australia MK Illumination Australia Pty Ltd Perth, WA, 6053 +61 (08) 9371 8390 info@mk-illumination.com.au

Hungary MK Hungaria Kft. 9423 Ágfalva +36 99 524 247 info@mk-illumination.hu

Romania S.c. MK Illumination S.r.l Additional markets: Bulgaria, Moldavia 331057 Hunedoara +40 254 712 714 office@mk-illumination.ro

Turkey MK Aydinlatma Pazarlama Limited Șirketi Büyükcekmece - Istanbul +90 212 886 72 66 turkiye@mk-illumination.com

Baltic states MK Illumination Baltic AS 10112 Tallinn, Estonia +372 602 4477 baltic@mk-illumination.com

Ireland MK Illumination Ireland Ltd. Additional market: Northern Ireland Little Island, Cork +353 21 4354641 info@mk-illumination.ie

Slovakia MK Illumination s.r.o. Additional market: Czech Republic 080 01 Prešov +421 51 7495780 info@mk-illumination.sk

Ukraine MK Illumination UA 04080 Kiev +380979895794 a.markevich@mk-illumination.com

Belgium MK Illumination Belgium EBVB A 3870 Horpmaal +32 497 505 504 info@mk-illumination.be

Italy MK Italia S.R.L 10073 Ciriè (Torino) +39 11 921 26 05 guido@mk-illumination.it

South Africa MK Illumination South Africa Ltd. 3610 Kloof +27 83 2560860 lee@mk-illumination.co.za

United Kingdom MK Illumination UK Ltd. BB3 2EB Darwen Lancashire +44 1254 778670 office@mkillumination.co.uk

China MK Illumination Design (Shanghai) Co., Ltd. Shanghai 200023 + 86 21 60752400 info@mk-design.cn

Korea MK Illumination Korea +82 10 9146 1016 info@mk-illumination.kr

Spain MK Illumination Iberica XXl, S.L. info@mk-illumination.com

USA MK Illumination USA LLC mkhk@mk-illumination.com

Denmark MK Illumination ApS. 4100 Ringsted +45 57 67 34 88 info@mk-illumination.dk

Norway MK Illumination AS 0663 Oslo +4748090270 o.saetre@mk-illumination.no

Sweden MK Illumination AB 27403 Rydsgård +46 411 444 41 info@mk-Illumination.se

France MK Illumination SAS Additional market: North Africa 30660 Gallargues le Montueux +33 (0) 4 66 51 05 85 info@mk-illumination.fr

Poland MK Iluminacje Polska 43-300 Bielsko-Biała +48 33 821 93 63 info@mk-iluminacje.pl

Switzerland MK Illumination AG 8304 Wallisellen +41 44 818 74 00 info@mk-illumination.ch

www.mk-illumination.com

printed climate-neutrally

UZ24-844 Druckerzeugnisse


Editor, Layout and Design: MK Illumination Handels GmbH Photos: Alessandro d‘Angelo, AMR Campania, Berliner Medien, Andreas Sigfridsson, Anna Thore, Audrey Chollet, Caitriona Hanley, Christina Decker, Dirk Aigner, Fotolia, Fusion, Gazet van Antwerpen – Jan Van der Perre, High Light, Horea Baba, Igor Komisarenko, Iris Friedrich, Johannes Reykdal, John Palmer, Kenan Altindag, Lee Rasmussen, Viktor Gálos, Marco Keyzer, Mario Kamps, Marcus Norten, Markus Pienz, Martin Balog, Massimiliano Goglio, Michael Czehowsky, Mike Wechselberger, Niclas Johansson, Olivia Bäumler, Oktay Süreka, Peter Homan, Peter Wieler, Axel Reeger Text: wordland Hubert Dorninger, Christian Musgrave, Marcia Hill

Print: Gutenberg-Werbering Gesellschaft m.b.H.

All rights reserved. Errors and omissions excepted. Product information is subject to change. © 2013 by MK ILLUMINATION


Enlightening your vision. | www.mk-illumination.com


SZIMBÓLUM MAGYARÁZAT

x

ÉgĘszám ÉgĘk nélkül! Flexibilis szerelĘkeret A kandeláberen elhelyezett lámpatest helyzetét rendelésnél kérjük megadni

MOTÍVUMOK SZERELÉSE A) szerelési típus

P= T=

B) Tartóbilincsek száma

P- 2

Szerelés csatlakozóval Szerelés függesztéssel

A)

B)

Fla sh LE D

LE D

tal Cr ys

Ká be l

SZÍN

Villanó fény Fehér Meleg fehér Sárga Borostyán Piros Kék Zöld Fekete Átlátszó Színes Arany Ezüst frosted

TECHNIKAI SZIMBÓLUMOK KÜLTÉRI Kültéri és beltéri használatra Beltéri Csak beltéri használatra Toldható 220-240V~

36 V

Üzemi feszültség 230V Közvetlen csatlakozás transzformátor nélkül Üzemi feszültség 36V Trafó szükséges Védettség IP44 FröccsenĘ víz elleni védettség Védettségi osztály 2 VédĘföldelés Védettségi osztály 2 Duplaszigetelt kábel

LOW

QuickFix® SYSTEM Low Voltage QuickFix® Védettségi osztály 3

OUT

QuickFix® SYSTEM Outdoor Kültéri és beltéri használatra

IN

Védettségi osztály 3 SELV

QuickFix® SYSTEM indoor Csak beltéri használatra

A) B)

A) VPE Szerelési típus B) VPE Termék egységcsomag Nem gyúlékony QuickFix® Units A mindenkori termék QuickFix® hosszegysége QuickFix® Capacity - fogyasztó A mindenkor termék QuickFix® energiafogyasztása QuickFix® Capacity - energiaforrás A mindenkori energiaforrás rendelkezésére álló QuickFix® energia


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.