Page 1

1


Sicut Lepores

Kocsi Olg a 1987-2068 Art as Rabbit

HONK KONG

KÖLN LONDON

LOS ANGELES

MADRID

PARIS

TOKYO


FRONT COVER Holy Olga, 2011 fotós: Károlyi György, vászonfotó, számozott kiadás, 5 x 80 x 60 cm PAGE 1 London,2010 fotós: Spák Pálma vászonfotó, számozott kiadás, 5 x 80 x 60 cm BACK COVER Álom replülővel, 2011 fotós: Tarr Kálmán, fotó dibondlemezen, számozott kiadás, 100 x 50 cm

© 2013 Benedikt Taschen Verlag GmbH Hohenzollernring 53, D-50672 Köln www.nyulga.com © 2013 for the rabbit of Holy Olga: Kis Judit © 2013 for the illustration of Holy Olga house: Kálmán Tarr, Ágnes Böjte Editor and design: Adrienn Benedek Cover Design: Olga Kocsi Printed in Hungary Pauker nyomda


Contents

6 Legfontosabb szavak 10 Idő lenyomat 26 Határvonalak 38 Szekrény a Házikóból 46 Házikó a Határon 84 Nyúl Naplója 94 Életrajz


kép


Legfontosabb szavak

Nem csak a készülőben lévő művészek jövője, de a kanonizált figurák utóéle- te is igen kiszámíthatatlan. Ki gondolná például Joseph Beuysról, hogy egy ifjú, száznyolcvan centis, Mária-arcú walkür képében kísért néhanap? Kocsi Olgával társai ők egymásnak már ami a nyulakhoz való vonzódásukat illeti – bár, míg József a mezei nyulat (Lepus europeus) részesítette előnyben, addig Olga a házinyulat (Oryctolagus cuniculus) érzi közelebb magához. Vélhetően nincs az a helyzet, hordozó, amibe-amire még ne hajtogatta-applikálta volna az ember e visszahúzódó, némileg autisztikus társát. Fontos ezt tudni, mert a lapszámba válogatott képek szinte nyúlmentesek. Vannak viszont rajtuk műanyag repülők, színes ruhák, barbik, Újpalota, giccs, white trash és Olga maga minden mennyiségben, kimerevített performanszok, egy egyre önjá- róbb magánmitológia részletei kizárólagos alanyaként – újabb kapcsolódás Beuys-hoz, akivel, megjegyzem, gyaníthatóan nem ismerik egymást... Mindenesetre már az igen felszabadító, mikor a német mester deszaturált, meg- dicsőült autoritását ilyen szószban látjuk magatehetetlenül fel-felbukkanni. Mikor az ember Kocsi Olga működését tanáraként közelről nézheti, nem tud szabadulni a gondolattól, hogy az „orgia”, ahogy Jean Baudrillard a modern művészet önpusztító, nagyszerű őrjöngését nevezte, esetleg mégsem ért véget. Tart az, a maga infantilis módján: dizájnnak nevezik, közelebbről média designnak. A média design-nak nincs különösebb lelkiismerete, vagy mondjuk úgy, nem ez az erős oldala. Kicsit olyan, mintha valami kortárs kép- zőművészet volna, amelyből kivették a jóravalóság nyomasztó ideáját, meg az ezzel járó arisztokratikus öntudatot, cserébe pedig nitrót fecskendeztek a motorjába. Ha valaki, hát Kocsi Olga való ide: olyan viszonyban van minden- fajta képalkotásra alkalmas, vagy akár arra (még) alkalmatlan technológiával, mint az óvodás a gyurmával, miközben ez a látszólag kontrollálatlan kreativitás a teret pontosan kitöltő, szertelenségében is fegyelmezett formaalkotással párosul. Természetesen nem csak fotózik, hanem ezzel egyenlő hangsúllyal szerepel munkái között élő performansz, dj- és vj-szett, videó, új média installációk és animált robotok, céges reklámok és társadalmi hirdetések, vagy éppen ceruzarajzok, kosárfonás és papírhajtogatás. Ugyanakkor, legyen bár szó a legszéttartóbb

Legfontosabb szavak, 2009 installáció közös munka Sándor Éva Ividővel

6.oldal: Kocsi Olga, 2009 fotó: Benedek Adrienn

7


Kocsi Olga, 2009 fotó: Sándor Éva Ividő BME épületében installáció előkészítés

Holy nyúl, 2011 színes réznyomat fotó Rotterdam

9. oldal: Legfontosabb szavak, 2009 interaktív installáció diavetítő, írásvetítő AV-duino, fólia, érzékelő

8

gyakorlatokról, alkalmazott művészeti feladatokról, besült megrendelői elvárásokról, minden munkája valami közeli felé, a személyisége magja felé gravitál, ösztönösen és megkerülhetetlenül autonóm módon, ugyanakkor gyakran váratlan érzelmi erővel, közvetlenséggel. Utóbbira egyetlen példa: Egyik év végi munkájaként egy, a családjuk tu- lajdonában lévő, és a család házi mitológiájában (ez is megérne egy misét...) fontos szerepet játszó, kvázi-életnagyságú Mária-képpel vonult fel Újpalota díszletei között, és különböző helyzetekben fényképezte. Az egyik kis akció során egy békésen alvó hajléktalan ember mögé helyezte el a képet, lefényképezte őket, a képet kinyomtatta, kartonra kasírozta, majd elhelyezte az alvó mellé és odébbállt. A munka mindössze két dokumentumfotó, de világokat sűrít. Ne hagyjuk szó nélkül, hogy Kocsi Olga munkái a Lettre Kotányi Attila emlékszámában kaptak helyet. Azt gondoljuk, hogy Kotányi igen szerette volna ezt a hozzáállást, amely mindenből gátlástalanul merít, amit a kortárs popkultúra vagy utcakultúra a felszínre dob, miközben mindent a maga képére is hajlít. (Ahogy az is tudható, hogy Beuys-tól, akivel egy időben tanítottak a düsseldorfi művészeti akadémián, például hidegrázást kapott.) Ha nem mondtuk volna, Kocsi Olga a MOME Média Design szakának MA hallgatója; hamarosan média designer lesz –s mint ilyen, homokszem a gépezetben, vagy mérgezett pogácsa, hogy az évfordulós Örkénnyel szóljunk. Csak kívánni tudjuk, hogy a tehetsége, amely egyelőre szétfeszíteni látszik a választott szakmája kereteit, találjon biztos helyet neki a némileg kasztos magyar művészeti életben.


Idő lenyomat

A térben végbemenő folyamatok, a fények változásától a környezet hatásáig, mind nyomot hagynak. A fotót mint eszközt pillanatképek készítésére szánt médiumként tartjuk számon. A fényképezőgépekkel idő szeleteket tudunk kihasítani a valóságból, és mintegy fóliaként lehúzva a síkról, hártyaként megőrizzük a fényérzékeny felületen. Amikor kilépünk a „rendeltetésszerű” megörökítés témaköréből, és mint befogadó felületként tekintünk az fotózásra, ott kezdődnek az igazán izgalmas dolgok számomra. Ha a felületre, mely fényérzékeny, mintegy idő érzékeny felületre is tekintünk, máris szembesültünk a ténnyel hogy a fotózás nem csak teret, de időt is megőriz. Egy hos�szú expozíciós felvételnél, nem csak a környezet, de az idő is nyomot hagy a képen. Egy mozgásfolyamatban ahogyan egy ember végigsétál a kamera előtt nemcsak helyet változtat, de utazik térben és időben. Ha közben exponálunk megörökítjük ezt a jelenséget. Ha az expozíció közben belevillantunk a képbe vakuval, megmarad egy-egy éles mozdulat. Vagy stroboszkópot használva az egész mozgássor ttudjuk szekvenciaként megjeleníteni. Mint egy videóból kivágott folyamatot, egyetlen egy képbe sűrítve. Ez a technika lehetőséget ad a fényképezés egy egészen más oldalról való vizsgálatához. Mikor elválik a tér és az idő, akkor beszélhetünk multiexpozícióról. Egy fényérzékeny felületre való többszörös exponálás által megszűnik a térhez és időhöz való kötöttség. Amikor egy állványra lehelyezett gép előtt többször nem szekventálisan egymást követő mozgássort hajtok végre hanem több álló helyzetben való villantással örökítem meg magam, beszélhetünk a fotó szemszögéből több dimenzióról és tér-idő ugrásokról. Az ilyen fényképen egyszerre jelenünk meg több helyen és egyetlen időben. Mivel a fotó állókép, időtlen médiumként örökíti meg az eseményt. Felfoghatjuk viszont úgy is ezt a fényképet mint egy időt bezáró egységet. Azt az időintervallumot exponáltuk le, ami alatt több helyen is voltam. Ezt a gondolatmenetet folytatva eljuthatunk addig a kérdésig, hogy egy egyszerű mozgássort milyen különböző módokon lehet megörökíteni. Egy sima éjszakai sétából, amit kivételesen úgy teszünk meg, hogy egy izzósor van körénk tekerve, hamar kiderül hogy ez a lenyomat, valójában mennyire más is mint a megélt mozgás. Az optika

Séta égősorral, hosszú expozíciós felvétel. Ugyan az a séta elálított élességgel.

10. oldal Kocsi Olga, 2007 hosszú expozíció

11


12. oldal: Cascinai csata parafrázis, 2010 fénykép digitális utómunkával, 100x70cmfotó dibond lemezen

13. oldal felül: Cascinai csata parafrázis, 2010 hosszú expozíció 177 másodperc alatt fotó dibond lemezen 100x70cm

13. oldal lenn: Cascinai csata parafrázis, 2010 hosszú expozíció vakuval fotó dibond lemezen 100x70cm

12

előtti mozgást- amit mi egy emberi mozgássorként látunk- a kamera ezt egy hosszú expóval érdekes absztrakt csíkokként jeleníti meg. A folyamatos mozgás miatt ugye a fény nem pontszerűként jelenik meg, hanem végig mutatva a sétát egy mozgalmas kompozícióként. A felvételek során a kamera állításával a defókuszáltsággal az izzósor fényei szabályos körökké alakultak. Ezzel a technikával az alak mozgása mintegy átvándorolt az analogitásból a digitális világba. Az animációnál jól ismert motion-capture felhasználása azon alapul, hogy az ember mozgásából gombócok lesznek, és ezeket figyeli a számítógép mikor a bábukra ráhúzzák az animátorok a mozgásokat. Ebben a beállításban készült felvételen, ugyanaz a séta mint az előbb már egészen más testet ölt. A vékony határozott vonalak elmosódva, puha hullámokként jelennek meg. A fotó dokumentálja egyetlenegy kockába zárva időkapszulaként a cselekvést és a teret amiben a cselekvés zajlott. A fénykép mint álló videó kezd létezni. Az ilyen felvételeknél feltételezzük az időbeliséget. A festményeknél ugyanez már nem igazán mondható el. A téma feldolgozásában egy Michelangelo képet választottak segítségül. A Cascinai csata című festményen 19 alak látható. A meztelen férfi testek sokasága burjánzik a képen. Az alakok egymás mozgásfolyamatába fonódva követik egymást. Egy modell mozdulatainak rögzítésével, digitális eszközökkel tértől és időtől elszakítva rekonstruálj az eredeti festmény mozgássorát. A


Michelangelo

Cascinai csata, 1505

Cascinai csata parafrázis, 2010 hosszú expozíció égősorral 100x70cm fotó dibond lemezen

14

hasonló figurák és a kép monokrómitása megkönnyítette művész számára az asszociációt, hogy egyetlen egy figurával képzeljem el létezni ezt a művet idővel és térrel párosítva. A férfiak mozdulatai mintegy táncként lebegtek előttem. Egy festményt eltáncolni, végig mozogni újra, életre kelteni, izgalmas feladatnak ígérkezett. A kép feldolgozásához szorosan hozzátartozik az említett folyamatok felhasználása. Egy műteremben 177 másodperc alatt elmozogta az alktotó ezt a koreográfiát, amit a festmény alapján rekonstruáltam és rögzítettem. A képen szellem alakként jelenik meg a figurája a festmény kompozíciójában. A gép rögzítette az egész folyamatot, ahogyan végig járja Michelangelo figuráinak útját. Az időbeliség lecsapódása van megörökítve. Később szintén a műteremben, már vakut használva próbálja meg felidézni a festményt, a koreográfia közben villantott a megfelelő pontoknál, hogy alakja megmaradjon szeletként leválasztva egy síkon a térben más idő szeletekkel együtt. A kísérletek során a kép átdolgozásaként eljutott a legabsztraktabb eredményhez, mikor az izzósorba csavart alak járja végig ezt a mozdulatsort. Ebben az esetben a kép formáitól és alakjaitól elszakadva egy teljesen más kompozíció jött létre. Itt a mozgássorok folyamatát örökíti meg a fényérzékeny felület. A kar és láb összehangolt mozgásából, csak hosszanti csíkok és remegő vonalak maradnak. A festmény, a mozgássor, a pózok még mindig ugyanazok, de egészen eltérő végeredményt láthatunk.


Az idő több munkában is előkerül. Egy könyvön keresztül írt önéletrajzban az alkotó saját személyes gondolatai jelennek meg egy szövegben ami függetlenül már meg volt. A két könyv azonos Dr. Miklós Elemér Az utazás művészete című írása, amit 1934-ben adtak ki. Az eredeti könyvet 2010 ben készítette, az átíratot pedig 2012-ben kezdte el. Megváltoznak a kiválasztott szavak, de a történet ugyanúgy személyes marad. A könyv főszereplője Olga és egy idegen. Míg az első iratban festő úr jelenik meg, úgy a második köny elkészülését már Márkus inspirálta, aki előbukkan a sorok közül.

bal oldal: A Mű és Te, 2010 könyv, filc 29. oldal 12,5 cm x 17 cm jobb oldal: A Mű és Te, 2013 könyv, filc 29. odlal 12,5 cm x 17 cm

A Mű és Te, 2010 könyv, filc borító kemény kötés 12,5 cm x 17 cm

15


bal oldal: A Mű és Te, 2010 könyv, filc 28. oldal 12,5 cm x 17 cm jobb oldal: A Mű és Te, 2013 könyv, filc 28. oldal 12,5 cm x 17 cm

16

Az első irat kissé negatív felhangú, míg a másodikat a alkotó már egy pozítivabb élményben írta meg. A mondatok is amelyek a könyv soraiból összeállnak boldogságot sugallanak. Egy másik munkában, az évek alatt begyűjtött iskolai jegyekkel foglalkozik az alkotó. A számok zenévé állnak össze. Ahogyan a kottának öt vonala van az érdemjegyek is ilyen skálán helyezkednek el. A hosszú idő alatt beszerzett számsor egy audiosorrá változik. A számok egy mobiltelefon csengőhangszerkeztőjében is zenévé tudnak alakulni.


ERROR, 2009 polisztirol kokák, damil, diavetítő 2,5m x 6m Budapest, Millenráis Park

A lebegő kockák egy pontból megvilágítva szóvá alakulnak, amíg a térben értelmetlen halmazként hullanak szét. A megmerevedett időszelet ami elénk tárul egy esés pillanatára is emlékeztetheti a nézőt. A hiba szót a falon az árnyékok összesége adja ki. A steril fehér kockák pedig hat méter magasból ereszkednek alá a mélybe. Az egyenes fény miatt az installáció kizárólag vetítő berendezéssel lehet megvilágítani, csak a párhuzamos fények képesek kirajzolni élesen a falra a megadott szöveget. A fogyasztható túlélés pedig kénytelen folytonosan növekedni, mivel szüntelenül tartalmazza a szükséget. A fokozott túlélésen túl nincs semmi; nincs olyan pont, ahol a növekedése megállhatna, mivel maga nem lépett túl a szükségen: nem más, mint meggazdagodott megfosztottság. Holy Olga permanens ópiumháború, amelynek célja, hogy lehetetlen legyen megkülönböztetni a javakat az árutól, illetve a kielégülést a saját törvényei szerint növekvő túléléstől.

ERROR, 2009 polisztirol kokák, damil, diavetítő 2,5m x 6m Budapest, Millenráis Park

17


A képek, elszakadván az élet valamennyi aspektusától, közös áramlásban olvadnak össze, amelyből az élet valamikori egysége többé nem állítható helyre. A részlegesnek felfogott valóság úgy tárul fel a maga általános egységében, mint önmagában lévő pszeudovilág, amely kizárólag szemlélésre állt elő. A világról alkotott képek szakosodása az autonóm kép világában teljesedik ki, ahol a csaló még önmagát is becsapja. Általában véve Holy Olga, mint az élet konkrét kifordítása, a nem-élő autonóm mozgása. Holy Olga egyszerre mutatkozik mint maga a társadalom, mint annak része és mint az egyesítés eszköze. A társadalom részeként ő az a szektor, ahol minden tekintet és minden tudat összefut. Mivel pedig mint szektor elkülönült, a becsapott tekintet és a hamis tudat helye; az egyesítés pedig, amelyet megvalósít, nem más, mint az általános elkülönülés egyik hivatalos nyelve. Holy Olga nem képek együttese, hanem az egyes emberek kö- zött létrejött olyan társadalmi viszony, amelyet képek közvetí- tenek. Ha totalitásában tekintjük, a Holy Olga egyszerre az uralkodó termelési mód eredménye és terve. Nem a való világ függeléke, nem ráaggatott díszítés, hanem a valós társadalom irrealizmusának gyökere. Valamennyi különös megjelenési formájában — mint hír vagy propaganda, mint reklám, vagy mint közvetlen szabadidős fogyasztás — Holy Olga a társadalmilag domináns életmód mintáját adja. Mindenütt jelen lévő igenlése annak, ami a termelésben már eldöntetett, és egyben e választás beteljesítése. A Holy Olga formája és tartalma egyként a létező rend feltételeinek és céljainak totális igazolása. Holy Olga egyben ennek az igazolásnak az örökös jelenléte, mivel benne éljük le a modern termelésen kívüli idő lényegi részét. Nem lehet elvont módon szembe állítani Holy Olgát és a konkrét társadalmi aktivitást; az ilyen felosztás maga is megosztott. Holy Olga, amely a feje tetejére állítja a valóságot, maga is valós aktivitás terméke. Hasonlóképpen, Holy Olga szemlé- lete anyagi értelemben szállja meg a megélt valóságot, amely pozitív kötődéshez juttatja, s így magába olvasztja a Holy rendet. Az objektív valóság mindkét oldalon jelen van. Minden ily módon rögzült felfogásnak csak egyetlen alapja lehet — az, hogy önmaga ellentétébe fordul át: a valóság Holy Olgából emelkedik ki, Holy Olga pedig valóságos. Ez a kölcsönös elidegenedés a lényege és a támasza a létező társadalomnak. Egy valóságosan a feje tetejére állt világban az igaz a hamisság mozzanata. Holy Olga fogalma a jelenségek széles skáláját fűzi egybe és magyarázza. Különbségeik és kontrasztjaik a társadalmi szinten szervezett látszat megjelenési formái, amely látszatot magát kell felismernünk, általános igazságában. Saját rendszerében szemlélve Holy Olga a látvány igenlése, illetve a teljes emberi, tehát társadalmi élet látszatként való igenlése. A lényeglátó kritika azonban megmutatja: Holy Olga nem más, mint az élet látható tagadása — az élet tagadása, amely láthatóvá lett. Hogy Holy Olga kialakulását, funkcióit és a felszámolására törő erőket leírhassuk, mesterségesen meg kell különböztetnünk egy-mástól elválaszthatatlan elemeket. Holy Olga elemzésekor részben a nyelvét beszéljük, amennyiben azon társadalom módszertanával vagyunk kénytelenek foglalkozni, amely

Álom repülővel sorozat, 2009 Lettre International 2012 tavaszi szám Címlapon Kocsi Olga Erhardt Miklós cikket írt róla.

12 óra 19 perc, 2008 sketchbook sorozat fekete zseléstoll, papíra

18.oldal: Álom repülővel, 2009 fotó dibondon 100cm x 70cm

19


Holy Olga sorozat, 2012 sziget Luminárium változó méret

Holy Olga Budapest sorozat, 2012 Parlament változó méret

20

Holy Olga által fejezi ki magát. Holy Olga azonban nem más, mint egy elkülöníthető gazdasági-társadalmi formáció totális gyakorlatának iránya, vagy agendája. Ez az a történelmi pillanat, amely tartalmaz minket. Holy Olga úgy mutatja magát mint valami hatalmasan pozitív, vitán felül álló és megközelíthetetlen dolgot. Nem közöl mást, mint hogy „minden, ami megjelenik: jó — és minden, ami jó: megjelenik”. A passzív elfogadás, amelyet megkövetel, már meg is való- sult, azzal, hogy megjelenésével vitán felül áll, hogy övé a látszat monopóliuma. Holy Olga alapvetően tautologikus, egyszerűen azért, mert eszközei egyben a céljai is. Ő az a nap, amely sosem nyugszik le a modern passzivitás birodalma fölött. Besugározza a teljes földfelszínt, és mindörökké önnön dicsőségében fürdik. A modern ipari társadalom nem véletlenszerűen vagy felületileg szent: a Holy Olga ideológiája az alapjáig átjárja. Holy Olga, az uralkodó gazdasági rend képe számára a cél semmi, a fejlődés minden. Holy Olga fejlődésének nincs más célja, mint önmaga. Mint a frissen előállított tárgyak nélkülözhetetlen díszítése, mint a rendszer stratégiájának általános kifejtése, és mint gazdasági csúcsszektor, amely közvetlenül felel a kép-tárgyak egyre növekvő tömegének gyártásáért, Holy Olga a jelenkori társadalom legfontosabb termelőtevékenysége. Holy Olga éppen olyan totális módon hajtja igájába az élő embereket, amilyen mértékben a gazdaság ezt már megtette. Holy Olga nem más, mint az önmagáért fejlődő gazdaság Hű tükre a dolgok


Holy Olga Budapest sorozat, 2012 Margit híd aluljáró változó méret

22-23. oldal: Fejemben már boldogan élünk, 2010 ARC óriás plakát

termelésének és torz eltárgyiasítása a termelőknek. A folyamat, amelynek révén a lét birtoklássá fokozódott le, szükségszerűen lezajlott már a gazdaság társadalom fölötti uralmának legelső szakaszában, és ez az evidens lefokozódás egyszer s mindenkorra ott hagyta a nyomát minden emberi vállalkozáson. A mostani szakasz viszont, amelyben a gazdaság felhalmozott termékei tökéletesen megszállták a társadalmi életet, újabb elmozdulást tesz szükségszerűvé, a birtoklástól a „látszás” felé: ma minden valódi birtoklás köteles mind azonnali presztízsét, mind végső létokát a megjelenésből, a látszatból származtatni. Ezzel egy időben minden egyéni valóság — lévén, hogy közvetlenül függ a társadalmi hatalomtól, illetve teljes egészében az formálja — társadalmi valósággá válik. Az egyéni valóság tehát csakis abban a mértékben látszhat, amennyiben nem valóságos. Ahol a létező világ puszta képekké változik, ott a puszta képekből valódi lények lesznek — fantazmák, amelyek hipnotikus erővel hatnak a viselkedésre. Mivel Holy Olgának az a dolga, hogy a világot, amely közvetlen módon immár nem megragadható, különböző speciális eszközök és elvek közvetítésén keresztül láttassa, természetes, hogy az emberi látást hozza abba a kivételezett pozícióba, amelyet valaha a tapintás érzéke foglalt el; a legabsztraktabb, a legkönnyebben félrevezethető érzék felel meg a jelenkori társadalomban uralkodó általános absztrakciónak. De Holy Olga nem azonosítható puszta szemmel — még akkor sem, ha fülünk is van mellé. Elszökik az emberi

Holy Olga Budapest sorozat, 2012 Margit híd változó méret

21


tevékenység elől, elérhetetlen az újbóli átgondolás és a korrekció szándéka számára. Holy Olga a párbeszéd ellentéte. Ahol csak a reprezentáció független életre kel, újrateremti önmagát. A dada és a szürrealizmus az a két áramlat, amelyek a modern művészet végét jelzik. Kortársai — jóllehet, ezt csak részben ismerték fel — a forradalmi proletármozgalom utolsó nagy offenzívájának; és végül ennek a mozgalomnak a megtorpanása okozta, hogy maguk is mozdulatlanná dermedtek, benne ragadtak éppen annak a művészi létnek a csapdájában, amelyet ők maguk nyilvánítottak elévültté. A dada és a szürrealizmus történetileg egyszerre kötődtek egymáshoz és álltak szemben egymással. Ebben a szembenállásban — amely egyben mindkét irányzat legkövetkezetesebb és legradikálisabb hozadéka — tűnik elő az általuk gyakorolt kritika belső elégtelensége, fatális egyoldalúsága. A dada anélkül akarta felszámolni a művészetet, hogy megvalósította volna, a szürrealizmus pedig anélkül akarta megvalósítani a művészetet, hogy felszámolta volna. A szituácionisták által kidolgozott kritikai álláspont utóbb megmutatta, hogy a művészet felszámolása és megvalósítása elválaszthatatlan aspektusai a művészet meghaladásának. Holy Olga a létező rend önmagáról szóló, végeérhetetlen beszéde, öntömjénező monológja. A hatalom önarcképe, egy olyan korban, amikor e hatalom totális uralma a létezés minden felté- telére kiterjed. Holy Olga a viszonyok tiszta objektivitásának fetisizálása elfedi a tényt, hogy azok lényegük szerint emberek és osztályok közötti viszonyok; olyan ez, mintha egy második természet terjesztette volna ki fatális törvényeit a környezetünkre. Holy Olga azonban nem egy természetesnek tekintett technikai fejlődés szükségszerű terméke. Éppen ellenkezőleg, Holy Olga társadalma olyan forma, amely maga választja meg technikai tartalmát. Ha úgy tűnik is fel néha, mintha Holy Olga — leszűkítve itt legnyomasztóbb felszíni megjelenésére, a “tömegkommunikációs eszközökre” — mint puszta apparátus rohanná le a társadalmat, emlékeztetnünk kell arra, hogy ez az apparátus távolról sem semleges, és hogy pontosan megfelel Holy Olga belső dinamikája szabta igényeknek. Ha egy ilyen technikákat kifejlesztő korszak társadalmi szükségleteit csakis mediatizálásuk révén lehet kielégíteni, ha e társadalom vezérlése és az emberek közötti valamennyi kapcsolat csakis az “instant” kommunikáció hatalma révén valósulhat meg, annak egyedüli oka, hogy ez a „kommunikáció” lényege szerint egyirányú; koncentrációja annyit jelent, hogy a létező rendszer vezetése megszerzi azon eszközök monopóliumát, amelyeket az általa alkalmazott speciális vezetési forma megkövetel. Holy Olgában megjelenő általános hasadás elválaszthatatlan a modern államtól, amely — mint a társadalmi munkamegosztás terméke és mint az osztályuralom szerve — minden társadalmi megosztottság általános formája. A termékétől elkülönített ember egyre inkább, és egyre fokozottabb termelékenységgel, maga állítja elő világának minden egyes részletét, és így kerül egyre távolabb ettől a világtól.

Holy Olga Rotterdam, 2011 sorozat fotó változó méret

Holy Olga sorozat, 2011 Mezőszemere fotó változó méret

24. oldal: Holy Olga Budapest sorozat, 2012 Sirály glória változó méret fotó

25


Határvonalak „A városban

nincs semmi valóban nyilvános, vagy privát.” Vilém Flusser A város: hullámvölgy a képözönben

A privát és a nyilvános terek érdeklik, keresi a helyét, s izgatja a transzcendens - magát éppúgy képes szentként, mint nyúlként láttatni; eljátszik a reklámokkal, s mélyen a családtörténetben gyökerező munkáival a családhoz és nőkhöz köthető helyszínek és történetek megidézésével a történelem egészére is reflektál - ez Kocsi Olga. Nap mint nap használjuk, gondolkodás nélkül jövünk, megyünk, birtokba vesszük, béreljük, vagy csak élvezzük. A tér mint olyan mindannyiunkat körülvesz, a legalapvetőbb dolog az idő mellett. A tér és a birtoklás, véleményem szerint a legelemibb dolog ami létezésünk óta jelen van. Ahogyan az állatok megjelölik a hozzájuk tartozó területet, úgy mi emberek is előszeretetttel kerítést húzunk mindenhova. De nem csak a mások elöl való elzárt területeket tekinthetjük jelölésnek, birtoklásnak, ugyanúgy finom jelként húzodnak meg, beton és vas szerkezet nélkül, az utcán megjelenő jelek, amik szintén területeket jelölnek. Az emberi jelrendszer a térfoglalása véleményem szerint épp oly széles skálájú lehet mint, ahányan élnek a földön. A formális és hagyományos jelrendszerek melett széles rétegben jelenik meg az alternatív jelrendszer, amit mi magunk, ha sétálunk az utcán, akár észre sem veszünk. Ha csak a közterületeken megjelenő street artra gondolok, mint nyomhagyás szintén terület jelölés, egy-egy kis matrica, egy tag, egy nagyobb graffiti, mutatja a szubkultúra tagjainak, melyik hely kihez tartozik. Finom határvanalak, vagy inkább elmosódott szürke területekre gondolok. A köztér és a privát tér között meghúzódó sáv igen széles. A lakás és tulajdon nélküli emberek, akiknek nincs mit birtokolni, valójában, a legszabadabban birtokolnak mindent. Mint ahogyan, aki nincs sehol otthon, mindenhol otthon van. Egy kis szatyorral járva az utcákat valójában soha nem hazaérve, állandóan otthon vannak. A közterületeket befogalók, akik ténylegesen lakásnak használják a területeket, kisajátítják, csak az ott létükkel. Illetve ha már nincsenek jelen az otthagyott tárgyak akkor is azt sugallják, hogy nem köztéren vagyok, hanem valakinek a privát szférájában. Ezek a megfoghatatlan finom vonalak amiket keresek. A tárgyak éppúgy jelölhetnek területet, mint egy személy az ottlétével, ugyanúgy kiterjeszkednek a térben és aurával rendelkeznek. Mindezt annak ellenére, hogy a birtoklóról semmilyen feltételezésünk se lehet.

Nalpó rajzoskönyv, 2009 zseléstoll papír

26.oldal: Váry Vojtovics Zoltán Szűz Mária 1941 installáció Casati Art corner 2012

27


Váry Vojtovics Zoltán Szűz Mária festménnyel 1941

29.oldal: Váry Vojtovics Zoltán Szűz Mária 1941 festmény hátulja

32-36.oldal: Határvonlak, 2011 fotó dibond lemezen 75 cm x 50 cm

28

„Ezt a képet Váry Vojtovics Zoltán festette 1941-ben. A képen Magyarország patrónája Mária látható, a földgömbön áll rajta, és érdekes módon lángol, már háborús képeket festett. Tehát tulajdon képpen egy védő szerepet szánt a Máriának, hogy a háborúban segítse meg Magyarországot. A kezében van a korona egy párnán, bársony párnán, és ez a kép a Migazzi féle veresegyházi templomba került oltárképnek. És az ötvenes években, mivel nem a sarlós kalapácsos címer volt rajta, szépen Mesztegnyőre eladták a képet, elvitték szekérrel. És Mesztegnyőn szintén oltár kép funkciót látott el a kép. Amikor én orvostan hallgató voltam, és később amikor orvos lettem, Anyukám, Nagymamám sírdogált, hát, hogy hát kegyajándékot elajándékozták Mesztegnyőre Somogymegyébe, annélkül, hogy őt megkérdezték volna. Írtam egy levelet aláírtam, hogy Dr. Kovácsy Sarolta azt hitték, hogy én ügyvéd vagyok, szépen föladták a képet vonaton, megérkezett Rákospalotára a kép. Most mivel ez egy óriás kép, olyan nagy, hogy későbbiekben rákospalotán a tolvajok se tudták elvinni, mert a duplaszárnyú ajtón se fért ki. A kerete nagyon megrongálódva jött, a biztosító, már akkor, amikor már vissza szereztem, már akkor komoly pénzt adott a biztosító a rongálódás miatt, mert hogy a vasúton tört össze. Blondel keret volt, és az a keret olyan jó negyven centi széles kerete volt. A kép nálunk volt, tőlünk se tudták elvinni, ma is ott van, és rengeteg festményünket ellopták több betörés volt, de a Mária kép megmaradt. És az Olga ez alatt a kép alatt feküst mint kisgyerek az ágyba, és ki gondolta volna, hogy ebből fogja írni a diploma munkáját.” a művész édesanyja: Dr. Kovácsy Sarolta


Határvonlak, 2011 fotó dibond lemezen 75 cm x 50 cm

A sorozatban található egyik fotón egy valódi hajléktalan mögé csempézte be a képet, miközben aludt. Olga sajnálta volna, ha soha nem tudja meg, hogy egy Mária kép alatt feküdt, ezért haza ment kinyomtatta a fotót és vissza helyezte mellé. “A fotósorozat elkészítése közben végig videó dokumentáltuk az eseményeket, amiből egy izgalmas film lett, ahogyan Mária életre kel Újpalotán. Az emberek reakciói volt a legérdekesebb számomra, ahogyan reagáltak illetve teljesen figyelmen kívül hagyták, miközben elsétál melleltük egy két méteres Szűz Mária. Volt aki keresztett vetett a festmény láttán, akadt több ember is aki megvásárolta volna.”

Szűzmária parafrázis, 2011 fotó dibond lemezen 75 cm x 50 cm

37


Szekrény a házikóból

Szekrény a házikól című installációja a trauma feldolgozásának behelyettesítő logikáját, a konvencionális jelek önkényes kicserélését és a kontextusok kimozdítását hajtja végre. Az idő megállítása a jelek egymásra rétegződése által megy végbe. A ház, a szekrény, a kert, az anya halott testvére három generáció traumájának performációjává válik. Az installáció egy átalakított biedermeier szekrény huszonhat rózsafa intarziával. A két oldalán kialakított fülkével, ahova be lehet ülni, ahol a látogató egy videót tekinthet meg. A film hossza 7 perc, melyen az Édesanyám mesél a házikóról amiben felnőttem, ehhez a képi társítás egy nagysebességű kamerával rögzített felvétel ami szinte állóképként jelenik meg, még is mozog nagyon lassan. A középső vitrin részben képek helyezkednek el, halmozva a giccset: Holy Olga tárgyak és képek, műrózsák, arany forgó világító kép, kristály kezek és közte megjelennek valós emlékek melyek a videó történetében bukkanak fel, egy kulcs, haj, játék katona.. A nyomasztó történetet melyben elmeséli anyukám, hogy a testvére a kertbe van eltemetve a szekrény fülkéjében teszi meg, mely szintén a házból van. Nagyon fontos gesztusnak tartom az adást, egy kihúzott fiókból vihetnek haza szuvenírt a látogatók: matricákat és kis fotókat. Fahéjas füstölők vannak a szekrényben elhelyezve, mintegy hatva egy tudatalatti érzékszervre is

Szekrény a házikóból, 2012 208 x 186 x 64 cm biedermeier szekrény, padok, videó, digitális képkeret, kristály kezek, világító kép, haj, kulcs, játák katona, fadoboz, matricák, fotók, fahéjas füstölő, aranyfólia. Budapest, Kogart

Videóban elhangzó teljes szöveg: 1933-ban épült ez a ház, és jelen pillanatban igen öreg, mert, hogy 2011-et írunk. A ház érdekessége, hogy a kertjében egy 22 hónapos, szőke fürtös kisfiú, Kálmánka van eltemetve. Akit az édesanyám kezében lőttek szanaszét, a hátsó teraszon. A ház a vasút mellett fekszik, és közelharcok voltak. Németek és oroszok püfölték egymást, amennyire csak tudták, és természetesen a lakosságot is felhasználták. Na, most a család, annak idején Erdőkertes és Veresegyház környékén egy bunkerban élt, de haza jöttek a karácsony környékére megnézni, hogy nem-e vitték el a bútorokat. Mi van? Mert Rákospalotát szőnyegbombázták és erre voltak kíváncsiak. Hazajöttek, itt is a pincében voltak. Az édesapám az be volt sorozva katonának Ahh én. Édesanyám, én és a testvérem a pincében voltunk Rákospalotán. A ház

38.oldal: Szekrény a házikóból, 2012 részlet

39


Szekrény a házikóból 2012 Dr. Kovácsy Sarolta és Kocsi József Budapest, Kogart

Holy Olga Lettország, 2012 fotó, változó méret

42

alatt levő pincében. Kopogtak az ajtón, az anyukám följött, mert az ilyenkor az volt, ha nem reagálunk az ajtónyitásra, vagy nem nyitunk ajtót, akkor esetleg egy (fegyverlövés) sorozatot beengednek. Öt darab embert végeztek ki egy gránáttal a hátsó teraszon, mert a terasz nyitott volt. Az édesanyám mellett a szoknyáját fogta a Kálmánka, 22 hónaposan. És a Kálmánkának a kisagya, a tarkója, az sérült meg a gránáttól. 28-24 órát haldoklott az Árpád korházban. Oda vitte be az anyám hason csúszva. És azt mondták, ha megmaradt volna, akkor is olyan lett volna, hogy a menéssel, a járással, a beszéddel, mivel, hogy a kisagyával történt a tragédia, bajok lettek volna. Tehát egy nyomorék ember lett volna belőle. Gyönyörű fürtös kis hajacskája az megvan, még pedig oda van készítve a Philadelphiaban kapott városkulcs, arany kulcs mellé van a kék bársonyra téve, amit levágtak hajacskáját. A kertben temették el. A temetésre haza jött az édesapám. És úgy kell venni, hogy az apukám, ha nem jön haza a fiát temetni, ahol az egész utca részt vett a temetésen, akkor az osztagával leszakadt volna a Lánchídon. Mert az osztaga meg ott semmisül meg, hogy a Lánchídon leszakadt. Úgy robbantották fel a németek a Lánchidat, hogy rajta masíroztak a katonák. Na, most, mikor a Kálmánka föl volt, egy ilyen kis teknőszerűben ravatalozva, és ásták a kert végében a sírját. A karácsonyra kapott játék katonákkal van eltemetve. Apukám 24 óra alatt megőszült. Élettanból én azt


tanultam, hogy ilyen nem létezik, meg nincs. Este lehúzták a redőnyt és reggel, amikor felhúzták, a szőkésbarna férfiból egy hófehér hajú ember lett. Hát, amikor meghalt 86 évesen, akkor is csodálatosan szép fehér nagy haja volt neki, fehér szakálla volt. Az én apukám, az nekem egy ilyen férfi ideál volt, mert öttusázott, szép ember volt. Van egy szív alakú piros villanyóránk, azon is rajta van a töménytelen belövésnek, a gránátoknak a szikrája, amit a közelharcban történt a háznál. Volt egy kutyánk, az mindig ráült a Kálmánkának a sírjára. És gyakorlatilag a kutya hűséges volt, a 22 hónapos kisfiúval együtt halt meg. Meghalt a bánatában a kutya, a sírnak a tetején. Hát, ilyen házban laksz Te. Az én szüleimnek az életéből ez nagyon sokat elvitt. Az én apukám az segédmunkás volt Csepelen, bár egyetemet végzett ember volt. Utána itt a 15 kerületi, azelőtt Rákospalotai Tanácsnál, az adóhivatalban dolgozott. Az anyukám is szociális gondozónő volt. És 16 évet itt dolgozott a Rákospalotai polgármesteri hivatalban. Hát, Te egy öreglánynak vagy a gyermeke, mert tégedet, hát 1944-ben születtem, és hát 1987-ben szültelek, de ’86-ban volt egy előfutár a Sacika. Hát, ketten ebbe a ramazúriba születtetek bele. Az én (nagy) apukám az meghalt 86 évesen 1989-ben, az édesanyám az meghalt 1994-ben, és tulajdonképpen a kettőjük elvesztését marha nehezen tudtam elviselni. Közben több betörés volt. Amik értékeink voltak, szépen elviszegették. Mert, hogy éjjel nappal dolgozni jártam, hogy titeket el tudjalak tartani. És az én anyukám meg apukám 15 évig körülbelül az ilyen lét és nem lét határán voltak, hogy hol maguknál

Holy Olga Lettország, 2012 fotó, változó méret

Szekrény a házikóból 2012 részlet: fiók Budapest, Kogart


Holy Olga Krakkó, 2012 fotó, változó méret

Szekrény a házikóból 2012 részlet: középső polc Budapest, Kogart

44

voltak, hol nem voltak maguknál de, hogy mindenképpen nem voltak teljes értékű emberek. Nem tudták a történteken soha túltenni magukat. Ezért, én aztán egy erősen békepárti ember vagyok, nem szeretem az ilyesmit, hogy háború és ehhez hasonlók. Én azt hiszem, hogy becsülettel felneveltelek, mint a kettőtöket, a Sacit is meg az Olgit is. És úgy érzem az Olgi viszi magában azt a lángot, azt a tüzet, mert valami képzőművészeti hajlamaim nekem is vannak. És az Olgának a meglátása az úgy mindenben meglátszik. Voltak egy jegenyefasor a kertben, amit egy világkiállításon a portástól vettek 10 pengőért. Volt vagy 10 jegenyefánk. A jegenyefák óriásiak voltak, amikor kivágni kellet őket akkor már 70 évesek elmúltak és szinte egy Isteni csoda volt, hogy a házat agyon nem vágták, a borzasztó magas nagy keresztmetszetű, igen goromba fák. Egy fiatal szőke fiú úgy tudta kivágni a fákat, hogy szinte 5 centi híja volt, hogy csak a kerítésen szétrepedt a fa, de nem bántotta a házat. Olyan volt, mint egy bombatámadás, még az utca végén is érezték, az óriási fának a lezuhanását. Itt laksz egy platán fasoros, 100 fából álló utcában. Ott voltál szőke fürtös kis gyerek, a lila akácfáknak a lombjai alatt fehér padon ültetek. Hát ilyen körülmények között nőttél fel, nyuszikád is volt. Hát ilyen a mi életünk. Mit meséljek neked még arról, ami volt? Benne éltél, tapasztaltad, nem mindennapi emberek vagyunk. Nehéz volt a világot elviselni ilyennek, amilyen.


Szekrény a házikóból 2012 részlet: alsó Budapest, Kogart

A kiállítás alkotásai a traumát, a sérülést, a felejtést és a tárgyak emlékezetétét faggatják. A médiumok és a jelek, az átváltozás és a tudás tárolása kettőseiben feszül ki a kiállított projektek íve. A trauma veszteség a részlegesség értelmében, ám nyereség a teljesség felől nézve. Ami sérül, az a kimondható, mert az ismert jelek birodalmában foglal helyet. Ami nyereség, az a még kimondhatatlan, a még ismeretlen jelentések felől közelít. Mindegyik projekt egy-egy mélyfúrás a tudás működésmódjának alapzatába. A tudás keletkezése és a tárolásának módja válik a kiállítás projektjeiben hozzáférhetőbbé. Az itt kiállított alkotások tanulsága, hogy a tudás sem nem személyes, sem nem fogalmi természetű. A tudás személytelen és fogalmak nélküli. A tárgyak maguk is elemi tudást hordoznak: a tudás elmeit. Az embert, ahogy a növényt is, tárgyak veszik körül, amelyekbe nem tud behatolni. A tárgyak is emlékeznek, hiszen magukba gyűjtik a rakosgató, rendezgető kéz rezgéseit. A rezgések áthatolnak a tárgy felszínén. És tárgy emlékeiként lerakódnak, nyomot hagynak azok belsejében. Holy Olga Lettország, 2012 fotó, változó méret

45


Házikó a Határon A mi volt, ugyanaz, a mi ezután is lesz, és a mi történt, ugyanaz, a mi ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt. Prédikátor könyve 1,9 A képek körülvesznek minket, uralják társadalmunkat. A kép előrébb való a szövegnél. A hirdetések hatalmas tábláin órási paradicsomok néznek velünk szembe. „A képekkel hirdető reklám maga is áruvá válik, ami annyit jelent, hogy a reklám csillogásában az áru szebbnek látszik, mint akkor, ha már valóban megvették.” Az online világban, a mikroblogokon, a közösségi szájtokon jelentős szerepet töltenek be a képek. A profilképek létrejöttével az emberek képekben határozzák meg magukat is. A világháló által generált, internetes mém jelenségnek köszönhetően hihetetlen gyorsasággal tud elterjedni egy-egy személy, jelenség vagy esemény. A képeket hiteles dokumentumoknak tekintjük. A hírekben megjelenő fotók valóságosként jelennek meg tudatunkban. Hiszünk a képeknek. „A képeket a valóságra nyíló ablakoknak tekintjük.” A valóságról alkotott képünk viszont mindig változik, ezáltal nehéz rögzíteni vagy meghatározni. Leginkább a szemünknek hiszünk: amit látunk, az úgy van. Annak ellenére, hogy az ember vizuális érzéke könnyen becsapható, elég, ha az optikai illúziókra, a szemfényvesztőkre, vagy akár a film keltette mozgásképzetre gondolunk. „Bármely médium használata hitet követel.” A médiumok anyagtalanná váltak: digitális jelekké. A képnek már nincs hordozója, még az a vékony ezüst réteg is eltűnik, amely a celluloid felületét borította. A kép elveszíti fizikai mivoltát és elektronikus impulzusokká, egyesekké és nulláká alakul; képernyőn vibrál, nincs szükség vetítő masinákra, sem pedig papírhordozókra. Az adatok, a képek és a filmek eleve sokszorosan léteznek, eredetijük, negatívjuk nincs, így sokszorosításról sem beszélhetünk többé. „A tévé tömeg- és a videó művészeti médiuma is ugyanarra az anyagi hordozóra épül (a sugárzott vagy szalagra rögzített elektromos jelre), és mindkettő azonos érzékelési feltételeket kívánt (ti. a tévéképernyőt).” A nézőnek már nem hiányzik az eredetiség élménye. A tárgyak reprodukcióihoz van közvetlen viszonyunk, nem az eredetihez; ez vált a természetessé. Még a művészetben is. A múzeumokban őrzött festményekről képeslapokat vihetünk haza, a Mona Lisa már csak poháralátét, bögre, kirakó, póló. Utazásaink során begyűjtött

Nyúl, 2011 rézkarc 4 x 2cm Rotterdam

46. oldalon: Kocsi Olga Taschen könyv, 2013 Diploma Budapest, Mome

47


Szekrény a spektákulumból, 2013 installáció 205 x 168 x 72cm

kis replikákat tartunk magunknál, az „Eiffel-torony” ott lifeg a kulcskarikánkon. Ezt a jelenséget fogalmazza meg híres esszéjében Walter Benjamin.„Kimondhatjuk, hogy ami a műalkotás technikai reprodukálhatóságának korában szertefoszlik, az a mű aurája.” A műalkotások vizuálisan reprodukálható síkra redukálódnak. A divatbemutatókat a magazinokban látjuk viszont. A ruhákat nem tapintjuk meg, az anyagszerűséggel nem találkozunk, kizárólag szemünk pásztázza az öltözék vonalait. Nincs valódi kapcsolatunk a tárgyakkal. Ez az elidegenedés csalódáshoz vezet. Mindig szebb, jobb, amiről álmodozunk; amikor az eredetivel találjuk szemben magunkat, az nem olyan, mint a képeken. Gyengébb, kevesebb, nem tudja azt nyújtani, amit az álmaink. A képzeletünkben, melyet a média felturbózott képei gerjesztenek, lobognak a női hajak, a szél belefúj a könnyű anyagú estélyikbe. A valóság silány maradványaként a bolt fogasain magányosan lógnak a textildarabok. A turisták szomorúan konstatálják, hogy az Akropolisz nem olyan mint a fotókon, az Eiffel-torony kisebb a valóságban, mint a filmekben. A mozivásznon minden monumentális, és megnyerő, de a realitásban a párizsi utcák koszosak és büdösek. Benjamin még átéli ezt az aura-szakadást, de nekünk már ez a helyzet természetes, mi már ebben növünk fel. Korábban, aki részesülni akart egy mű aurájában, annak el kellett zarándokolnia hozzá, például a római szobrok látványáért Rómába. Ez egyfajta hierarchiát teremtett, ahol alárendelt szerepbe kényszerült a néző, mert neki kellett oda járulnia ahhoz, hogy csodálhassa, befogadhassa . A személyes jelenlét viszont több energiát, időt, költséget és figyelmet követel. Ma már a távkapcsoló gombjaival, vagy az egér kattintgatásával el lehet jutni bármilyen távoli helyre, hogy betekintést nyerhessünk idegen kultúrákba, sőt civilizációkba. Walter Benjamin szerint az aura tette különlegessé a műalkotásokat. Régen is léteztek rajz és gipsz másolatok, de ezek egyáltalán nem számítottak az eredetivel egyenértékűnek, az információn túl nem jelentettek sokat. A tömegtermelés átveszi ezt a szerepet. Ugyanakkor az auravesztés újfajta társadalmi berendezkedéshez vezethet, amely

Roncsoltönarckép, 2011 kisérleti technika - rézkarc 4 x 4cm Rotterdam

50. oldalon: Házikó a határon, 2013 screenshot rövid film

51


Házikó a határon, 2013 screenshot rövid film

54

sokkal demokratikusabb. A régi rendben csak a társadalmi elitnek állt módjában birtokolni, és élvezni a műalkotásokat, a köznépnek nem. A kulturális turizmus Európában a 18. században indult; angol lordok gyerekei indultak úgynevezett Grand Tour-ra, amely során nem volt más dolguk, csak megnézni az antik műemlékeket Rómában, Athénban, stb. Módszeresen haza is vittek tárgyakat emlékül, és otthonukban biztonságba helyezzék őket. A British Museumot, a Louvre-t és a többi európai múzeumot valójában az adott állam tehetős felső rétege gyarapította. Az ilyen gyűjtemények kialakulása, melynek során a kultúra kincsei kiszakadtak eredeti környezetükből, kontextusukból, és elérhető közelségbe kerültek a polgárság számára, fontos lépés az aura átalakulása, majd eltűnése felé. A fényképezés és


a mozi megjelenésével kialakuló új kultúra amellett, hogy szórakoztat, virtualizál; senki sincs teljesen jelen a valóságban. A filmtekercs csak kópia, több létezik egyszerre és mind azonos. Egyszerre csinálunk a moziban számos dolgot, de egyikben sem vagyunk igazán. A mozi demokratikus: bárki számára megfizethető, és mindenki ugyanazt látja. Nem feltétlenül szükséges figyelni, nézőként rágcsálunk, szörcsögünk, és még ítélkezünk is: a mozi véleménycserére indít. Az aurával rendelkező műalkotások értelmezése háttértudást igényel, ki kellett képezniük magukat a befogadóknak, tanulniuk, hogy megérthessék a részleteket. Ezzel szemben a moziban mindenki szakértővé válhat. Walter Benjamin szerint eljött az új művészeti korszak, amely a figyelmetlenség, az ítélkezés és a demokratikus

Házikó a határon, 2013 screenshot rövid film

55


tömegek világa. Ugyanakkor a széles befogadói rétegnek és a nagy társadalmi érdeklődésnek köszönhetően a művész politikai fórummá teheti a művészetet. A mozi a realitás nyelvét használja és ítélkezésre, vélemény alkotásra sarkallja a nézőt. Napjaink gyors technikai és információs fejlődése tovább demokratizálta a gyártást és a befogadást is. Megszűnnek a régi monopol helyzetek, a youtube-korszak lehetővé tette, hogy mindenki a figyelem középpontjába kerülhessen. „In the future, everyone will be world-famous for 15 minutes.” (a jövőben mindenki híres lehet 15 percre) A világhálón gyorsan terjedő információ amilyen hamar felkapott lesz, olyan hamar el is tűnik. Mindenki egyszerre előállító és fogyasztó. Hiszünk az internetben, a kereső motorok találataiban. A nagy számok törvénye uralkodik. Azt tartjuk hitelesnek, ami előrébb van a találatok között, miközben egyáltalán nem látjuk át azt a rendszert, amely rangsorolja a kérdésünkre adott válaszokat. „A hiteles kép önellentmondás, hiszen olyasvalamit helyettesít, amit valóságosnak tartunk.” A virtuális valóságban nincs értelme hiteles képről beszélnünk. A tér és az idő határai feloldódnak, ugyanaz a kép egyszerre egy időben jelenhet meg számtalan helyen, mindenféle korlátozás nélkül. A kibertérben nem létezik eredeti vagy másolat, minden állítás egyszerre lehet igaz, ahogyan a kvantummechanika világában is lehetetlen meghatározni a részecskék helyzetét.„L’image est son propre simulacre pur (a kép tisztán önmaga látszata)” A kép nem hordoz semmilyen jelet, amely megkülönbözetné a valóságtól. Baudrillard a realitást is tagadja, a szimulákrumot úgy írja le, mint amely eltörli a kép és valóság közti határvonalat. Az ábrázolások a valóságot szimulálják, a valóság viszont már csak képekben a miénk.. „L’ illusion n’est plus possible parce que le réel n’est possible. (Az illúzió nem lehetséges többé, mert a realitás nem lehetséges többé)” Ha nincs valóság, akkor vajon mi létezik? – tehetnénk fel a kérdést. Marcel Duchamp nem hisz a létezés szóban, szerinte a létezés fogalma emberi találmány. Előkerül újra a hit: a képeknek hiszünk. Szükségünk van rájuk, szeretjük őket. A képáradat, amely elönt minket a magazin címlapok és televíziós spotok felületéről, imádatra bírja a nézőt. „Az ember a rengeteg képpel megsokszorozza létezését” , egyszerre a világ minden pontján jelen tud lenni. A képek előállítása szinte végtelen hatalmat kölcsönöz saját reprodukciónk életre hívásához. Az emberek képekkel kommunikálnak. A mikroblogokra szinte kizárólag képi tartalmakat töltenek fel, másodpercenként több ezret, amelyeket aztán a felhasználók megosztanak egymás között. A videómegosztó oldalakon annyi film áll rendelkezésünkre, hogy ha életünk végéig nézhetnénk, akkor sem érnénk a végére, ráadásul minden pillanatban tovább gyarapodik a vizuális tömeg. A televízió karaktereket épít és vetít a társadalomnak. A sorozatokban feltűnő színészeket az emberek szerepükkel azonosítják. Abban a „valóságban” hisznek, amelyet a készülék közvetít számukra, „becsapott nagymamák horgolnak fantomoknak és szoknak rá az idolátriára.” A lányok szappanopera hősökbe szerelmesek, a fiatal fiúk lenge ruhájú nőkhöz vonzódnak, akiket monitorok vibráló fényében bámulnak.

Házikó a határon, 2013 screenshot rövid film

Roncsoltönarckép, 2011 vegyestechnika rézkarc Rotterdam

56. oldalon Házikó a határon, 2013 fotó: Tarr Kálmán

57


Házikó a határon, 2013 screenshot rövidfilm

„Fantomokat csak akkor lehet szeretni, ha valóságos létezőként értjük félre őket.” Anders felvetésében az első televíziós generáció nézői kosárszám kötöttek imádottaiknak , kesztyűkkel elárasztották a TV-társaságokat, mivel közelebbi viszonyba akart kerülni a bálványaikkal. Nem kell messzire menni hasonló esetért: a rendszerváltás előtt hazánkban újonnan megjelenő folytatásos teleregény rabszolga hősének, Isaurának felszabadítására segélyszervezetek alakultak. Az 1990-es évek végén Esmeralda szemműtétjére az utcán gyűjtöttek az emberek. Társadalmunknak szüksége van a kultuszra, ezért jobb híján virtuális hősöket testesítünk meg, hogy csodálhassuk őket.Guy Debord, a szituacionista internacionálé feje tíz évvel Anders első kötetének megjelenése után A spektákulum társadalma című művében ír a valóságról, a képekről és főleg a spektákulum mibenlétéről. „A spektákulum nem képek együttese, hanem az egyes emberek között létrejött olyan társadalmi viszony, amelyet képek közvetítenek.”

Házikó a határon, 2013 screenshot rövidfilm

60

Debord a társadalmat látszatok, szimulációk, szemfényvesztések, idolok és ideálok, képek és gerjesztett káprázatok összességeként, „látványosságok roppant gyűjteményeként” írja le, amely fölött a tömegmédia dominál.„Maga a médium, mint olyan többé nem megragadható, a médium és az üzenet összekeveredése (MacLuhan) pedig az új korszak első nagyszabású képlete. Többé nincs médium a szó szoros értelmében: immár megragadhatatlan, szétszóródott s darabjaira hullott a realitásban, és még csak azt sem mondhatjuk, hogy a realitás ettől megváltozott volna.” A médiumokon át jön az élmény; a szeretet, a barátság definíciója (és egyre inkább a tapasztalata is) mind a filmeken keresztül jut el hozzánk: „az emberek a mozivászonról tanulták (vagy próbálták ellesni...), hogyan kell járni, dohányozni, csókolni, verekedni, szenvedni.” A technikát, a praktikát, hogy hogyan kell csábítani, a filmekből lessük el. Hollywood előtt még a csók is más volt. A mozgóképekben nem a valóságot éljük meg, mégis nagyobb hatással van ránk, mint a realitás. A nagy sokkon


átesett emberek, mint a repülőgép-szerencsétlenségek áldozatai, a bankrablásban ejtett túszok gyakran így írják le az eseményt: „olyan volt az egész, mint egy film” . Az a paradox helyzet áll elő, hogy fikcióval írják le a valóságot. A film hitelesebb a realitásnál, a szemünknek kedvesebb egy esszenciális mozi-pillanat, mint maga az élet. A médiumokon keresztül éljük át a valóságot; a film jobb mint az igazság. Hiperreális. A valóságra nincs szükség, itt a másolat. A National Geographicon szuper-közeliben, lassítva nézhetjük ahogy a tigris széttép egy zebrát, otthon ülve a TV képernyője előtt. A valóságban sosem tudna olyan intenzív közeli élményt nyújtani egy szavannába tett kirándulás, mint egy ilyen felvétel. Manapság már nem a valóság a fontos, hanem a kép, a rögzített pillanat változik igazi eseménnyé. A dokumentum a fontos, a megörökített időszelet. A képek előrébb valók a tárgyuknál. Ezt legjobban a fotóriporterek jelenléte igazolja, akik olyan eseményekről tudósítanak, amiket csak kevesen láthatnának. Az ő optikájukon keresztül rögzül a valóság egy részlete, amely a nyilvánosság elé kerül. A fotósok olyannyira az apparátusuk rabjává válnak, hogy kivonódnak az aktív jelenből, és mintegy kompozícióvá teszik maguk számára a környezetüket. Gyakran mindenféle morális és etikai kérdés felvetése nélkül kezelik a látványt, amit keresőjükben látnak. Kitölti gondolataikat a kép gépen keresztül történő komponálása. Nem véletlen, hogy fordult már elő öngyilkosság Pulitzer-díjas fotóriporterek között, mivel egy erős kompozíció, melyen például kiszolgáltatott, haldokló emberek láthatóak, utólag feloldhatatlan etikai kérdéseket vetett fel a számukra. A fotós a kattintás momentumában megfontolás nélkül engedi át magán a látványt, fel sem merül benne kérdés, mivel olyannyira csak a kép formájára fókuszál és nem tartalmára. A kép formáján a kompozíciót, az arányokat, a fényeket értem, bármilyen olyan vizuális tulajdonságot, amely nem függ össze a tartalmával. A digitális képelőállítás és a felgyorsult elektronika lehetővé teszi a másodperc ezreléke alatti exponálást, a gyors sorozatfelvételeket. Érdekes lehet feltenni például a kérdést a sorozatban „lőtt” fotóknál, hogy mi alapján választja ki a megfelelőt a kép készítője egy tragikus témánál. Példáért sajnos nem kell messzire menni, 2011-ben hazánkban is történt egy nagyon idevágó eset. „Egy ötven év körüli férfi a Szabadság híd egyik pillérének csúcsán lévő turulmadárra kapaszkodott fel, ahol éghető folyadékkal locsolta le a ruháját, majd pedig meggyújtotta és levetette magát a magasból.” (MTI)

Házikó a határon, 2013 screenshot rövidfilm

61


A felvételeken ugyanaz a momentum került megörökítésre. A férfi a híd tetején ül, a turulmadár nyakában, majd lángra lobban, és leveti magát a mélybe. A digitális technikának köszönhetően, rengeteg képet lehetett készíteni az eseményről, “gondolkodás nélkül” gyártani a dokumentációt. A kérdések akkor merülnek fel, amikor a válogatás folyamata következik, és több száz képet kell átnézni több szempont mentén. Melyiken látszik igazán, hogy már meggyújtotta magát az illető? Az ugrás pillanata, vagy a földbecsapódás az, ami igazán megragadja a történteket? Hogyan lehet igazán jól bemutatni a tragédiát? A Worldpress Photo zsűrije biztos nem egy képpel találkozott az esemény kapcsán a pályázaton. Számukra az volt izgalmas, ahol kicsit “művészkedve” bemozdul az égő férfi a felvételen, és látszik a zuhanásban a közelgő vég. A fotográfus,

64. oldalon: Kudász Gábor Arion, 2013 Kocsi Olga diploma portré

66-67. oldalon: nyúl széken, 2013 portré

Házikó a határon, 2013 screenshot rövidfilm


69. oldalon: Házikó a határon, 2013 rövidfilm screenshot

70-71. oldalon: Házikó a határon, 2013 rövidfilm screenshot

HOLY OLGA , 2011 rézkarc 9 x 7cm Rotterdam

68

higgadt nyugalommal komponálta meg ezt a képet, teljesen kizárva magát a történtekből. Az apparátus végezte a dolgát, amely a fotós kezei között kiválóan működött. Kicsit hosszabb záridő, a végén egy villantás, és már meg is született a győztes kép. „Vilém Flusser arról beszél, hogy a képek nem ablakok többé, »nem bemutatják a világot, hanem eltorzítják azt«, mígnem az ember már nem kritikusan megfejti a képeit, hanem »megfejtetlenül« vetíti ki azokat a világba.” Belting, Flusser is arról beszél, hogy megfejtetlenül vetítjük ki ezeket a megörökített pillanatokat. Nincs kódolás, hanem egyfajta eszközként működünk közre a folyamatban. Ennek további lépése, ahol már szinte ki is esik a dokumentálásból maga az ember, mert a masinákat, fotócsapdák irányítják, érzékelők és automatizált mechanizmusok. Az így készült felvételeknél már nincs emberi láncszem a képelőállításban. A fotósok a végeredmények közül, vagyis az exponált felvételek százaiból, ezreiből válogatnak; az egyedüli személyes döntés, ami még megmaradt, az a választás. Hamarosan már ezt is automaták váltják fel, a wifi-kapcsolatok, és a programozható képszerkesztők, az esztétikai alapszabályok az aranymetszés és más matematikai elméletek segítségével. A folyamat a jövőben akár kikerülhet a közvetlen emberi ellenőrzés alól, és a világhálón emberi közreműködés nélkül publikálhatóak a gépek által készített, szelektált, utómunkázott anyagok.„A képalkotó gépek nagyobb érdeklődést keltenek, mint az általuk létrehozott képek.” Ez a mánia napjainkban kezdte uralmát: a fotóapparátusok hihetetlen nagy népszerűségnek örvendenek széles körben. „A fotóamatőrök klubjai olyan helyek, ahol megrészegülnek az apparátusok szerkezeti komplexitásától; posztindusztriális ópiumbarlangok.” A fényképészet iránti lelkesedés már nem csak egy szűk kör hobbija többé. A fotózás mindennapjaink részévé vált, kamerákat építenek mindenhová. A mobiltelefonok manapság szinte elképzelhetetlenek képrögzítő funkció nélkül. Az emberek nem átélik a pillanatot, hanem dokumentálják. Gyakori jelenség figyelhető meg a koncerteken, amikor a nézők hátat fordítanak a színpadnak és az előadással együtt fotózkodnak. Érdekes ez a mozzanat, hiszen a valóságban nem látják az általuk dokumentált eseményt, háttal vannak neki. A közösségi oldalakon való közzététel, a virtuális jelenlét fontosabb szerepet tölt be, mint a fizikai megjelenés. A társadalomban kialakult egy virtuális valóság, ahol a közösségi oldalakon élik az emberek az életüket. A szerelem, a barátság, internetes felületeken bejelölhető opcióvá silányult. A képek alátámasztják ezt a kibertében keletkezett álvalóságot.„Ha az információ akárhonnan azonos sebességgel továbbítható, a közel, a távol, a horizont, a távolság és a tér fogalmainak többé már nincs jelentésük.” A valóságban betöltött helyünket a világhálón reprezentálva tudunk két helyen létezni egyszerre, és ez a második sík idő és tér nélküli. A képek adathalmazok melyek hitelesíteni kívánják a realitást, „ahol a létező


Kristály kezek, 2012 fénykép, üveg

73. oldalon: Performance, Cekl’art, 2013 boldogság, buborékfújó Budapest

72

világ puszta képekké változik, ott a képekből valódi lények lesznek.” A rögzített, a képérzékelő felületen átfutó, majd a világhálón végigszáguldó pillanat olyan dolgokat mutat meg amikkel térben és időben nem tudnánk találkozni. A dokumentáció kulcsfontosságú, ez őrzi meg azt, ami később bemutatásra tud kerülni. A mestermunkám szemponjából lényeges ez a szempont. Több művész is felvetette már a következő kérdést: a dokumentáció fontosabb vagy a mű? A műalkotások, a kiállítások jó, alapos dokumentációja lényeges, úgyanúgy, mint a portfolió, ami reprezentálja alkotóját (ma már szinte fontosabb mint az alkotó). „...ha egy úriember, egy akármekkora lángész Afrika szívében lakna és nap mint nap rendkívüli képeket festene, anélkül hogy ezeket bárki is látná, akkor nem is létezne. Más szóval: a művész csak akkor létezik, ha ismerik. Következésképpen: százezer olyan lángésszel számolhatunk, akik öngyilkosok lesznek, megölik magukat, eltűnnek csak azért, mert nem tudták, mit kellett volna tenniök, hogy ismertté tegyék magukat, hogy tiszteletet ébresszenek és megismerjék a dicsőséget. Nagyon hiszek a művész „médium” voltában. A művész csinál valamit, s egy napon a közön ség, a néző közbelépésével, közvetítésével elismerik, s így később az utókorra hagyományozódik.” Duchamp nagy jelentőséget tulajdonít a


gyertyák, 2011 gyertya, matrica

74

nézőnek, holott ez a néző már nem csak az adott pillanatban tudja szemrevételezni a műalkotást, hanem dokumentáción keresztül is, amely fennmarad az “örökkévalóságnak”. Időbeli korlátok nélkül újból és újból visszanézhető. A múzeumokat is a nézők teremtették, ahol begyűjtésre kerültek a műalkotások, és már nem kellett elzarándokolni hozzájuk. „A néző, aki létrehozza a múzeumokat, aki a múzeum elemeit adja.” A gyűjtemények, mappák és portfoliók, melyek tartalmazzák, összesítik a munkákat, különös figyelmet igényelnek. Az összegyűjtött munkák együttese mutatja be az alkotóját, ennek reprezentálása néha fontosabb a műveknél. Egy rosszul dokumentált kiváló munka is érdektelenségbe tud sodródni. Az egyetemi felvételinél is voltak bizosnyos követelmények amiket tudni kellett egy mappa összerakásánál. Nekem a felvételi csak negyedik alkalommal sikerült, mivel nem voltam tisztában azzal, hogyan kell öszzeállítani egy ilyen mappát. A gondolataimat, bármilyen érdekesek is voltak, nem tudtam olyan formában bemutatni, hogy elnyerje a fevételi bizottság tetszését. A portfoliók összeállításánál érdemes hangsúlyt fektetni a projekt leírásokra, melyek segítenek értelmezni a műveket. Számomra bevállt megoldás lett, hogy több kis füzetbe tematikusan rendezem el a munkáimat, ezáltal bővíthető


és újrarendezhető bármikor. Dokumentálásban Duchamp kiemelkedő volt, nagy munkát fektetett művei összegzésére. Munkásságát a Zöld Doboz, és a Doboz a bőröndben elnevezéssel adta ki. Érdekes az a megközelítés, hogy Duchamp a jegyzeteit megsokszorozta és bezárta őket a dobozba, megtartva minden egyes papír fecni saját formáját. Közel áll a szemléletemhez az a miniatűrizált világ, ahol megjelenik a piszoár kicsiben és a nagyüveg makettja is lérte jön. Reprezentálja a valóságot, de egy kicsinyített sokszorozott formában.Duchamp a Zöld dobozt Párizsban, 1934-ben készítette, 300 példányban, s ebből 20 példány luxuskivitelű. Az 1911–1915-ös évekből való 93 dokumentum: fotó, rajz és kéziratos jegyzet fotómásolatait tartalmazza. A kiadó neve: Éditions Rrose Sélavy, 18, rue de la Paix.

Performance a38 hajó, 2013 LIVE SHOW DJ és VJ show

75


HOLY OLGA, 2013 performance Budapest, Cekl’Art

Manapság az internetet használjuk első számú információforrásként, itt keresünk, ide töltjük fel adatainkat, ezen keresztül üzenünk, innen hivatkozunk, mintha a tartalom minden esetben kontrollált és autentikus lenne. Miközben maga a világháló állandóan mozgásban van, egy két kattintással minden újra írható, és átváltoztatható. „Maguk a jelek napjainkban természetesen digitális adatként léteznek, ami átvitelüket és manipulációjukat még könnyebbé teszi.” 78-79. oldal HOLY OLGA, 2013 performance Budapest, a38 hajó

76

A kommunikáció több pólusúvá vált, és ahogyan bekerül valami a körforgásba, a számítógépen keresztül már manipulálható. A televízióval ellentétben, ahol a kommunikációs csatorna csak egy irányú, a weben szerteágazó, több irányú vektorokon terjed az információ.


A közösségi oldalakon és videómegosztó portálokon keresztül hamar el tud terjedni bármi, legyen az valós vagy fiktív. Ezen a ponton fontos megemlíteni, hogy a népszerű közösségi oldalakon, és megosztó szájtokon az emberek gondolkodás nélkül mindent elhisznek, ezáltal nagyon könnyen be lehet őket csapni. Nemrég jelent meg egy ál-idézet az interneten Neil deGrasse Tyson asztrofizikus nevében, amelyben ironikusan pont arra hívja fel a figyelmet, hogy nem kell mindent elhinni. Az idézetet egy képmegosztó oldalra került fel, ahol utána egy közösségi oldalon keresztül szétterjedt az egész világhálón úgy, hogy még egy egyetemi professzor is hivatkozott rá, mint forrásra. Szép gesztus, hogy az alkotó készített egy instrukciós videót, hogyan kell átverni az internetet, melyben egyúttal le is leplezi ötletét.Az internetes kutatómunkák egyik alapforrásaként használt legnagyobb oldal szintén rejt valótlan bejegyzéseket. Nemrég lepleződött le, hogy öt éven át tartalmazott a Wikipédia online enciklopédia egy álszócikket. Ezt a csatornát is előszeretettel használják, megbíznak benne, gondolkozás nélkül feltételezik, hogy igaz adatokat tartalmaz. A szócikk egy meg nem történt polgárháborúról ír, részletesen kifejtve történetét, hivatkozásokkal, alapos leírással, linkekkel kiegészítve, ezáltal valósághűnek tűnhetett. Még egy könyvben is nyomtatásba került az ominózus hamis történelmi részlet. Maga az oldal is gyűjti a hoaxokat, álhíreket, amelyek saját honlapján lelhetőek fel. A leghosszabb ideig fennmaradónak egy 7 éven át meglapuló bejegyzés számít, amelyet Gaius Flavius Antoninus-ról írtak, miszerint ő ölte volna meg Cézárt. A Wikipédia a hoax-gyűjteménye mellé kedvesen külön cikket kínál, amely óvva int bennünket a hoaxok kreálásától, mivel ez internetes vandalizmusnak minősül.

HOLY OLGA @ TATE, 2011 réznyomat 9x11cm Rotterdam

„Továbbá, a fényképekkel ellentétben, amelyek változatlan formában őrződnek meg létrejöttük után, a digitális reprezentáció minden képet inherens módon tesz változékonnyá, olyan jeleket hozva létre, amelyek már nemcsak változékonyak, hanem egyben megváltoztathatóak is.” Ahogyan a fotó és a film elhagyja fizikai anyagát és digitális jelekké alakul, alárendeli magát a számítástechnikának és az anyagtalanságnak. A mozikba digitális effekteket nézünk, a valós, húsvér emberek már csak zöld háttér előtt pöttyökkel a testükön játsszák el a cselekményt. A díszletek, a látványos elemek mind szimulációk. „Eltitkolni annyi, mint úgy tenni, mintha nem lenne az, amink van. Szimulálni annyi, mint úgy tenni, mintha lenne az, amink nincs. Az első jelenlétre utal, a második hiányra.”

HOLY OLGA @ London, 2011 réznyomat 9x9 cm Rotterdam

Baudrillard elmélete gyönyörűen valósul meg Vit Klusák és Filip Remunda Cseh Álom (2004) című diploma filmjében. Az alkotók egy fiktív bevásárló központnak készítettek óriási média kampányt, szórólapokkal, újsághírdetésekkel, molinókkal, óriásplakátokkal, 77


Lépték váltás 2009 fotósorozat 50x 50cm fatábla A női ideál a mintakép már gyermekkortól végig követi az életünket, egyfajta megfelelési kényszer elé állít bennünket. A gyerekként elképzelt etalon a “mi leszek ha nagy leszek“ és a megvalósulás. Próbálunk hasonlítani a lehetetlenre, az alkotó magát állítotja ezúttal párhuzamba.

80

hatalmas akciókkal, ahol a közönség ezerfős tömegben várta a nyitás napját. A filmben már az elején felvázolták a néző számára a valós szituációt, tehát a nézőközönség nincs félrevezetve, csak a másik ezer ember aki a hipermarket nyitását várva tódul a mezőre. A film dokumentálja az eseményeket, a koncepciót és a nem várt fejleményeket. Az alkotás folyamata a lényeg, fontosabb a történéseknél, és a szerzők sem maradnak az eseményen kívül, hanem részévé válnak a műnek. A reklám filozófiáját is megismerhetjük a filmen keresztül, ahogyan felcsigázza az emberek érdeklődését a Cseh Álom (a hipermarket neve) termékeire. A hirdetések a hipermarketet és a weboldalát mutatják be, miközben ellentétes felhívásokat közölnek: „Ne költsd el a pénzed!” és „Oda ne menj!”. Az emberekben a sok impulzus miatt vágy formálódik a Cseh Álom iránt, amely mögött valójában nincs semmi. A tömegek már a fogyasztás küszöbén szembesülnek vele, hogy a kordonok mögött nincs semmi, csak egy üres mező: semmi sem volt valóságos, minden szimuláció. „Az álhomlokzat mögötti üresség utal a szimulációra, az álművészetre és arra, hogy a ma művésze mit kezd a Semmivel. Ahol a Semmi lesz az origó, s nem lesz mihez képest megfogalmazni a dolgokat, értékeket, az emberi létet, lényeget.” A témába vágnak Szabó Desző munkái, amelyek valóban áldokumentumok. A művész olyan eseményeket hoz létre és tájakat mutatt be amik sosem léteztek. Természeti katasztrófákat imitál amelyek a tárgyasztal kis léptékében jönnek csak létre, mégis a fotók amelyeken megőrződnek a valóságot szimulálják. Az áldokumentációk amelyeket a fotós teremt meg azért érdekesek, mert valójában létrehozza a tájakat. Valamilyen síkon léteznek ezek a nézetek melyek a fotóin mutatkoznak, csak a kép határaival körbefoglalja a kis tárgyasztal terét, és hiteles tud lenni a fotó. Ez a valóság amit Szabó Dezső alkot, sem nem igaz és sem nem hamis, szimulákrum. A kis makett katasztrófák a képeken valóságként élnek. A valóság körülöttünk pedig már csak képek kusza halmaza, ahol a mini apokalipszisok élőként tudnak létezni. Hagyományos értelembe véve a képek reprodukálnak olyan történéseket, amelyek bemutathatóak azok számára, akik nem tudtak térben és időben jelen lenni az adott eseményen. A képek dokumentatív tulajdonsága eltolódott korunkban, és inkább már az események történnek a képek kedvéért. „Ma maga a kép az esemény. Úgy produkálunk képeket, hogy megszervezzünk egy olyan tényállást, amely csak a képekben válik valósággá, vagyis kizárólag a kép létrehozatala érdekében rendezzük az egészet.” A jelenlét már-már nem a valóság miatt fontos, hanem a dokumentáció miatt. Az eseményekre már nem azért látogatunk el, hogy ott legyünk, hanem hogy dokumentáljuk az ottlétünket. Az Eiffel-tornyot nem azért nézzük meg, hogy lássuk a saját szemünkkel, hanem, hogy fotózkodjunk vele. A turisták ugyanezt az utat járják be. Ha egy esemény csak a kép miatt válik fontossá, „akkor a lét és a látszat különbsége megszűnik” . A valóság képpé laposodva válik szimulákrummá. „A szimuláció ma már nem területre, referenciális létezőre, szubsztanciára irányul, hanem egy eredet és realitás nélküli reálisnak a modelleken keresztül történő generációja. Hiperreális.”


A térkép előrébb való a tájnál, írja Baudrillard, egykoron még nem így volt, de ma már a virtuális tereket leképző eszközök: GPS-ek és műholdak keringenek melyek a tájat mutatják meg nekünk. Egy álvalóságban tájékozódunk, a realitás miniatürizált képén igazodunk el, Borges mesélje már a múlté . A térkép valóságosabb a tájnál, átláthatóbb és értelmezhetőbb. A hipperális jobban tetszik mint a valóság - ez a szimulákrum elsőbbsége.

Házikó a határon, 2013 rövidfilm screenshot

Fürdünk a manipulált valóságban, a kibertér a második hiteles új otthonunk, a hipperrális kell nekünk, mert valódibb a valódinál. Nem kutatjuk, nem éljük át a saját életünket, készen kapjuk őket, becsomagolva. „A néző sehol nem érzi otthon magát, mert a spektákulum ott van mindenütt.“

82-83. oldal HOLY OLGA, 2013 performance Budapest, a38 hajó

81


Nyúl naplója

Házikó a határon című mestermunkám is szimuláció és valóság kérdésén alapul – egy nem létező művet reprezentálok a dokumentációjával, egy film és egy könyv kapcsolatán keresztül. Saját Taschen albumot készítek, pont olyat, mint, amilyen a boltokban kapható; neves művészek életművét mutatják be, népszerű formában. A Taschen könyv és film kapcsolata paradox: a könyv benne van a filmben, a könyvben benne van a film, miközben egyik sem a valóság síkján játszódik, egy kettős, egymásba folyó virtuális dimenziót alakít ki. „Az idő visszafordíthatatlan koordinátája mentén virtuális lehetőségeinkből mindig csak egy tud megvalósulni.”

Könyvesbolt, 2013 gerilla-akció Budapest, MÜPA

A filmben dokumentálom a könyv utóéletét is, ahogyan valós környezetben szimulálja saját hitelességét. Múzeum-shopokba csempészem, majd a becsempészett, vonalkóddal ellátott könyvet megvásárolom – végeredményben semmiért fizetek. Az eredeti koncepcióban igazi megvalósítást terveztem, de a végeredmény ugyanúgy dokumentáció lett volna, ahol bemutatom az akciókat. Több száz darab könyvet készítettem, és szórtam volna el nemzetközi múzeumok boltjaiban. Ezzel az elképzeléssel ellentétben a szimulációs megoldás nem jár ekkora költséggel, elég csak a filmen megjelenő darabokat előállítani. Ha valóban beviszem a múzeumok boltjaiba a köteteimet, és valóban megveszem, az esemény a dokumentáció erejéig jön csak létre: „sem nem igaz, sem nem hamis.” Kérdéses, hogy ha csak a dokumentációját készítem el az akcióknak, az események csak azért jönnek létre, hogy filmre vegyem őket; vajon egyenértékűek-e a valós dokumentációval. A végeredmény ugyanaz: a bizottság előtt bemutatható film. Az álbankrablást is valósként ítélnék meg, úgy ezt is valósként kell megítélni. Ahogyan az álbankrabló életlen fegyverrel fenyegetőzik, kívülről nem látszik kevésbé veszélyesnek mint egy valódi, úgy

84. oldal Könyvesbolt, 2013 gerilla-akció Budapest, MÜPA

85


Könyvesbolt, 2013 gerilla-akció Budapest, MÜPA

az áldokumentálás maga is hitelesnek tűnik, mivel megtörténnek a cselekedetek. „Vagyis akaratlanul is egyszerre a valóságban találjuk magunkat, amelynek egyik feladata éppen minden szimulációs kísérlet elhárítása, a valóságra való visszavezetése.” A könyv az életművemet mutatná be, mint általában ennek a sorozatnak az albumjai, de kérdéses, milyen életműről tudunk beszélni egy 25 éves művész esetében. Az album felépítése hat pontba szedhető, követve a Taschen kiadványok hagyományos felépítését. A hatodik pont az életrajz, ahol megírom a jövőmet is. Duchamp után 86


Könyvesbolt, 2013 gerilla-akció Budapest, FÓKUSZ KÖNYVÁRUHÁZ

100 évvel születtem, ezt kihasználva az ő életét követi az enyém is. A filmben tovább gondolom a történetet: a Taschen logó és védjegyek használata miatt beperel a kiadó, majd reakciók érkeznek a könyvre: interjúk, megkeresések. A filmből vett részletek vírus szerűen terjeszthetőek a weben , mert érdekes lehet egy olyan mellékszál bekapcsolódása, ahol tényleg összeér szimuláció és valóság. Az album egyik fejezete projektleírásként szolgálna, amelyben levezetem a könyv és a film kapcsolatát. Ebbe még screenshotokat is beillesztenék a már kész filmből. A videó a házikónál kezdődik, ahová engem annyi személyes szál köt, és ott fejeződik is be. A történetet

88-89 oldal Könyvesbolt, 2013 gerilla-akció Budapest, MÜPA

87


Könyvesbolt, 2013 gerilla-akció Budapest, Alexandra

rövidebb művészeti akciók vezetik végig. A befejezésnél bemutatásra kerül, hogy semmi nem volt valóság, a mű leleplezi magát. A kész produktum installációban kap helyet. Egy szekrényből kerül kivetítésre, ahonnan egyszerre két ember tudja nézni a filmet. A térteremtést fontosnak tartom. A környezet, ami befoglalja a munkát, kihat az élményre is. Az installáció nem csak körbefoglalja a filmet, és keretet ad neki, de az összes érzékre kíván hatni. Az illatok olyan tulajdonsággal rendelkeznek amik valamifajta realitást teremtenek, mivel nem reprodukálhatóak olyan módon, mint a kép: a munkáimat fahéj illat lengi be. A fahéj afrodiziákum, serkentő, misztikus illatú, hangulatfokozó. Számomra fontos az installációban olyan érzékszerveket manipulálni, amelyekkel általában nem számol egy látogató. Az illatok, a szagok a tudatalattit stimulálják, talán erősebben is mint a retinális művészet. Erdély Miklós A kalcedoni zsinat emlékére című előadásában is használja az illatokat: „Az a furcsa, ami egy kicsit nyomasztott, hogy mivel parádi vizet is csapdostam, az egész teremben hirtelen kénszag kezdett áradni, ami tudjuk, hogy az ördögnek a jellegzetes illata. Visszagondoltam arra, hogy milyen, mindenki által finomnak talált illat volt az, amikor

Könyvesbolt, 2013 gerilla-akció Budapest, Antikvárium

Könyvesbolt, 2013 Könyvek

91


a maceszt leöntöttem azzal a forró ólommal és sült kenyérszag töltötte meg a termet. Mennyivel emberibb és kedvesebb szag volt az, mint ez a parádi vízszag. Általában a misztikában, tudvalevő, sokat foglalkoznak a szagok jelentésével, és néha a szagokban materializálódik bizonyos jelenség.” Marcel Duchamp 1938-ban a szürrealisták csoportjával készített egy kiállítást, ahol szintén, úgymond, használatba vette a nézőközönség orrát. „Van még egy szórakoztató részlet: a kávéillat. Az egyik sarokban egy elektromos serpenyőben kávét pörköltünk. Csodálatos illat lett tőle az egész teremben, és ez is a kiállításhoz tartozott.”

Szentek, 2013 Nyomdász pultja Budapest, Pauker nyomda

92

A filmem annak ellenére, hogy fikció az installáció révén visszavezet a valóságba. Az áldokumentáció, amely a fiktív életművet mutatja be, a szimuláció és valóság kérdését, dokumentáció és mű hierarchiáját vizsgálja. Ahogyan az árnyék igazolja a fényt, „a képzeletbeli igazolja a reálisat, a botrány az igazságot, az áthágás a törvényt, a sztrájk a munkát, a válság a rendszert” , a szimulákrum igazolja a valóságot.


„Sohasem a szimulákrum rejti el az igazságot — az igazság rejti el, hogy nem létezik. A szimulákrum igaz.”

Könyvesbolt, 2013 gerilla-akció Budapest, MÜPA

Baudrillard mottója szándékos idézet hamisítás. A szimulákrum elsőbbsége című tanulmányában hamisan a Prédikátor könyvének tulajdonítja az idézetet. Úgy tud hiteles lenni, ha a szimulációról szimulálva ír. Minél jobban ritkulnak a képek, annál jobban sűrűsödik a valóság; s a végső lényeg a hallgatás táján van, csak abba fér bele.

93


Életrajz

lalkozni. Manuális fotózással és archaikus eljárással alkot képeket. 2011 Végez a média design bachelor szakon, elkészíti első komolyabb öszetett munkáját. Határvonalak címmel. A ház amiben Kocsi Olga felnőtt. 19942001 -ig. 1987 Budapesten született. Füredi úti lakótelepen lakott 1993-ig, nagyanyja haláláig. Alapfokú művészeti képzésben vesz részt 1998-tól 2006ig. 2003 Kocsi Olga fotózni kezd. Első digitális kameráját használatba veszi.

2012 Első Holy Olga show az a38 hajón. LIVE SHOW, élő DJ és VJ műsor. 2013 Könyvekkel kezd foglalkozni. Illusztrációs, fotós, és szerkzetői szerepben. 2015 New Yorkba találkozik komolyabb gyűjtőkkel. Tarr Kálmánnal örök barátságot köt megalapítják közös vállalkozásukat.

2035 Időnélküli művészet megalapítója, a tér leválasztását sikerrel véghez viszi, Quantum számítógépeken alkotja meg új műveit. 2041 Holy Olga in the fourth dimension néven kiadja miniatűr műveit, melyek már mikroszkópikus feketelyukakat is tartalmaznak. 2046 Elkészíti egyik legnagyobb munkáját The Rabitwall mely szabad szemmel nem is látható. The Illuminating installációja pedig bevilágítja az eget s örökké önön dicsőségében fürdik.

2005 Befejezi a kereskedelemi szakközépiskolát Közgazdaságtan-marketing alapismeretekből érettségi vizgsát tesz. A Szent György Számítástechnikai szakközépiskolába OKJ tanfolyamot kezd, multimédia fejlesztő szakiránnyal. Megismerkedik az videózás alapjaival. Fotózni kezd pár újságban.

2016 Elkészíti instant műveit.

2054 Családot alapít, de gyereke sosem születik.

2018 Elutazik Buenos Airesba sakk tanfolyamokon vesz részt.

2064 Elkészíti 13 instant művét, mely csak a negyedik dimenzióba létezik.

2020 Optikai műveivel foglalkozik, tárcsák és rendszerek, az idő és a kép összhangjának megbontásával tevékenykedik.

2067 Publikálja jegyzeteit: Fehér nyúl a dobozban címmel.

2007 Animáció alapjaival kezd el foglalkozni, a fotózás mozgóképbe olvad össze.

2023 Nem lesz profi sakkos.

2008 Felvételt nyer a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Média design szakára. 2010 Erasmus ösztöndíjjal kiutazik Hollandiába, hatással vannak rá a manuális technikák. Réznyomatokkal kezd el fog94

2024 Szerkeztője egy sakkonyvnek. 2034 Elkészíti Holy int he box portfolióját mely tartalmazza vázlatait és aprólékos leírását műveinek, első kiadott változata kéziratainak. 300 példányban kerül megjelenésre.

2068 Meghal október 2.-án Rákospalotán temetik el.


Jegyzetek

Anders, Günther: Die Antiquiertheit des

(European Photography), Göttingen, 1983

Anett Gálvölgyi, Sára Gink-Miszlevtz,

Menschen, 1 kötet: Über die Seele im Zeitalter

Manovich, Lev: Posztmédia esztétika - Krízisben

Templfili Péter, Szurcsik Erika, Peternák

derzweiten industriellen Revolution, München,

a médium ford. Kisspál Szabolcs

Zsigmond, Molnár Zsolt, Szabó Noémi,

1956, 142. o. sk.

eredeti: Lev Manovich. “Post-media Aesthetics,”

Szenoner Noémi, Hegyháti Réka, Róka néni,

Baudrillard, Jean: A szimulákrum elsőbbsége. In:

in DisLocations. Karlsruhe: ZKM / Zentrum für

kisfiú, Boldog Vince, Végh Árpád,

Kis Attila – Kovács Sándor – Odorics Ferenc

Kunst und Medientechnologie, 2001.

Mórász Dávid, Hornyák József, Turós Balázs,

(szerk.): Testes Könyv I. Szeged, Ictus, 1996.

URL: exindex.hu 2013.03.03.

Belényi Zoltán, Németh Kornélia, Bukta Imre

161-193. old.

Manovich, Lev: Film/telekommunikáció – Ben-

Anderla András, Szőke Zsófia,Varga Gergő,

Eredeti címe: Simulacres et Simulation, Párizs,

jamin/Virilio. ford. Boné Ferenc, 2005

Zsilinszky Dávid, Kiss Tibi, Csaby Sándor,

1981

Ottlik Géza: Iskola a határon. Magvető, Buda-

Vázsonyi Dániel, Kovács Adrienn, Zajzon Ákos,

Belting, Hans : A hiteles kép - Képviták, mint

pest, 1959.

Juhász Gábor, Gyarmati Dezső, Gerber Pál,

hitviták -Budapest, Atlantisz Könyvkiadó, 2009

Palotai János: Nemcsak cseh álom ,2006

Vári Vojtovits Zoltán, Tranker Kata,

Benjamin, Walter: A műalkotás a technikai sok-

Sontag, Susan: Volt egyszer egy mozi, 1995,

Illés Anikó, Tillmann József, Sőregi Viktória,

szorosíthatóság korszakában. In: Kommentár és

(ford. Takács M. József)

Horváth Ádám Márk, Kovács Dávid,

prófécia. Budapest, Gondolat, 1969, pp. 301-334.

Susan Sontag: Fényképezésről (A képvilág).

Fábián Noémi, Tasnádi József, Tiba Péter,

Eredeti címe: Das Kunstwerk im Zeitalter seiner

Európa, Bp., 1999. 191-224 o.

Horányi Attila, Sándor Éva Ividő, Schmidt Olga, id. Kocsi József, Pléh Sarolta, Kovácsy Kálmán,

technischen Reproduzierbarkeit, 1936 Debord, Guy : A spektákulum társadalma, Buda-

Szeretném megköszönni azt a segítséget

pest, Balassi, 2006, 4§ (ford. Erhardt Miklós).

amit kaptam a családomtól, barátaimtól és

Duchamp, Marcel: Az eltűnt idő mérnöke.

tanáraimtól. A közreműködők segítőkészségét.

Beszélgetések Pierre Cabanne-nal

A nyomdai doglozók figyelmességét.

(ford. Teszabó Júlia). Képzőművészeti, Buda-

Juhász Márk, Böjte Ágnes, Tarr Kálmán,

pest, 1991

Szirtes János, Dr. Kovácsy Sarolta, Kocsi József,

Erdély Miklós: APOKRIF ELŐADÁS Elhang-

Kocsi Sarolta, Kovács Nóra Patrícia,

zott az „Új irányzatok napjaink művészetében”

Pacsika Máté, Erhardt Miklós, Bodóczky Antal,

című, Körner Éva által szervezett TIT művészet-

Golej Gábor, Sáfár Mónika, Bali János,

történeti előadás-sorozat keretében, 1981. decem-

Benedek Adrienn, Ács Alíz, Kudász Gábor

ber 2-án, az FMK-ban. (A fluxus és ahappening

Arion, Molnár Ágnes Éva, Fabricius Anna,

téma kapcsán Erdély saját, 1981. november 25-én

Lichtl Dániel, Spák Pálma, Károlyi György,

a Műegyetemen megtartott akciójáról.) (Jóvilág,

Baranyi Ádám, Kis Judit, Fett Rebeka,

1984. Budapest, 35-40. p.)

Sándor Bence, Lászlo Anna Laura, Simon

Flusser, Vilém: A fotográfia filozófiája (Tartóshul-

Zsuzsanna, Miovacz Márton, Veres Bálint,

lám - Belvedere - ELTE BTK), Budapest, 1990

Surányi Kinga, Petres Sándor, Hegyháti Emese,

ford. Veress Panka, Sebesi István Eredeti: Vilém

Németh Tamás, Passa Tamás, Paczolay Zsófia,

Flusser: Für eine Philosophie der Fotografie

Jeron de Wijs, Ventje Van de Nijf,

és egy különleges személy.

95


100

Profile for Olga Kocsi

Sicut Lepores: KOCSI  

art album about OLGA KOCSI 2013

Sicut Lepores: KOCSI  

art album about OLGA KOCSI 2013

Profile for heldin
Advertisement

Recommendations could not be loaded

Recommendations could not be loaded

Recommendations could not be loaded

Recommendations could not be loaded