Issuu on Google+

Zsebedics Alexa lett a Gomba szépe 2.

Dominik, aki túlélte önmagát 11.

Gaudeamus Igitur – évadpremier Halason 12.

tükör

fotó: pozsgai ákos

Halasi

Vandálok vágtak ki több ezer tőkét Kétszázezret ajánlanak a nyomravezetőnek

Írásunk a 3. oldalon

2015. szeptember 23. • XXIX. évfolyam 39. szám•Ára: 195 Ft

Alapítva 1987-ben


 egyedi

Fotók: Hegedűs Gergő

2015. szeptember 23.

A győztes: Zsebedics Alexa

Földi Cintia és Barát Barbara udvarhölgyek az első sorban

Tekós lány lett a Gomba szépe Az elmúlt hét péntekjén már negyedik alkalommal rendezte meg a Gomba Caffe csapata látványos szépségversenyét. Ebben az esztendőben hét lány versengett a zsűri kegyeiért és az értékes nyereményekért. A színvonalas showban a csinos hölgyek ruhabemutatói mellett több érdekesség is várta a jelenlévő tinédzsereket és felnőtteket. A hagyományoknak megfelelően most is a jótékonyság volt az est fő célja, hisz a teljes bevételt a Halas-Fitness Egyesületnek ajánlották fel a szervezők. Éjfél előtt nem sokkal eljött a nagy pillanat, a zsűri meghozta döntését. A két udvarhölgy ebben az évben Barát Barbara és Földi Cintia lett, 2015

szépének pedig a Rákóczi-szakközépiskola tanulóját, Zsebedics Alexát választották meg, aki örömkönnyeket hullatva vette át a királynőnek járó koronát. Szőri Attila

Palásti Magdolna főszervező és Szűcs Liza zsűritag

Rajcsány Betti műsorvezető, Angeli Ágota koreográfus és Barát Barbara

Hat évtizede ballagtak 1952 és 1955 között tanultak a Kiskunhalasi Mezőgazdasági Technikum Állattenyésztési és Növénytermesztési tagozatán azok a hölgyek és urak, akik az elmúlt hétvégén ünnepelték meg az iskola sikeres elvégzésének 60. évfordulóját. A megjelentek között többen már hosszú évtizedek óta nem lát-

ták egymást, így volt miről beszélgetni a jó hangulatú délután során. Előkerültek régi történetek, felidézték a középiskolás évek legszebb és legmeghatóbb pillanatait, és persze megemlékeztek azokról az egykori osztálytársakról is, akik már nem lehettek ott ezen a jeles évfordulón. Szőri Attila

Fotó: Ván Tibor

A fürdőruhás bemutatóknak nagy sikere volt a közönség körében is

A zsűri: Tóth Péter, Juhász Ágnes, Farkas Dániel, Szűcs Liza, Győrfi Alen, Kulcsár Kriszta


fókuszban 

2015. szeptember 23.

Szőlőgyilkosok: 200 ezer a nyomravezetői díj

Az ismeretlen azt akarta, hogy nagyon fájjon a látvány. Azt szerette volna elérni, hogy a tulajdonosnak komoly kára legyen, de még a szőlőt le tudja szüretelni. Mindenre gondolt, precíz akkurátus ember volt. Akiket pedig megbízott, legalább ketten voltak és nyilván jól megfizette őket. Mert ki más vágna ketté több ezer szőlőtőt éjszaka, esőben. Szeptember 10-ről 11-re nyolc sornyi Kékfrankost pusztítottak el ismeretlenek Tajó határában, Tarjányi Ibolya és párjának gazdaságában. Azon a hétvégén szüretre készültek, a megbízó jól tudta, mit csinál. Arra azért figyelt, hogy a szüret ne maradjon el. En-

Fotó: Pozsgai Ákos

Barbár munkát végzett, de mindenesetre türelmes, precíz volt és értett a szőlőhöz. Ráadásul valamiért nagyon haragszik a mezőgazdasággal foglalkozó Tarjányi Ibolyára és párjára, valószínűleg ezért vágott ketté több ezer tőt a Tajó melletti gazdaságban. A kár milliós, a tulajdonos azt mondja, idén ez már a második alkalom, hogy valaki tönkretette többéves munkáját. A tettesek után már nyomoznak, a család most 200 ezer forintos nyomravezetői díjat tűzött ki.

Összefogásból útépítés

nek ellenére is milliós a kár. A nyolc darab, egyenként 520 méternyi szőlősor két-három év alatt heverheti ki a barbár tettet. A tettesek szépen végigjártak mindent, alig 10-20 tő maradt épen. – Pont kézmagasságban, egy karvágó segítségével csinálhatták. A nyomozók szerint is precíz ember volt, aki ráadásul még értett is a szőlőhöz. Senki ne élje át azt, amit mi akkor, amikor megláttuk az esztelen pusztítását – fogalmazott Tarjányi Ibolya a helyszínen. A látvány valóban borzongató, az épen maradt, szépen zöldellő 13 sor mellett a nyolc sornyi elpusztult növény. Mint megtudtuk: ta-

vasszal már egyszer átéltek valami hasonlót, akkor pünkösd éjszakáján, ugyancsak szakadó esőben négy sornyi szőlőt vágtak meg ismeretlenek. Mindkét esetről rendőrségi jegyzőkönyv készült, szemle volt, két lábnyomot sikerült is rögzíteni. Tarjányi Ibolya szerint vannak sejtéseik a megbízóról, de hogy könnyebb legyen a felderítés, nyomravezetői díjat ajánlottak fel. Aki segít a tettesek felderítésében, az 200 ezer forintot kap. A jelentkezést a 06-30/424-86-06-os telefonszámon várják. A „súgó” személyazonosságát természetesen bizalmasan kezelik. Jáger Levente

Úgy tűnik, hogy a Tormássy utcaiak elképzelése révbe érhet, az ottani közösség volt az első, amely összefogott aszfaltburkolat építésének érdekében. Egy helyi rendelet tavasztól lehetővé teszi, hogy az önkormányzat és a lakók adják össze a beruházáshoz szükséges összeget. A kertvárosiak kezdeményezése már a megvalósulás útján halad. Költségvetési forrás áll rendelkezésre lakossági útépítések felkarolására, ráadásul egy tavaszi önkormányzati rendelet lehetővé teszi azt, hogy a városháza és egy adott utca lakóiból alakított közösség közösen finanszírozzák a beruházást. A Tormássy utcában élők már akkor jelezték, ők készek az anyagi áldozatra és elsőként jelentkeztek az útépítési közösség megalapítására. A kezdeményezés most ott tart, hogy a képviselő-testületnek kell hozzájárulni a tömörülés létrehozására. Az érintett szakasz 24 lakójából 16 vállalta az egyösszegű hozzájárulás befizetését. A kertvárosi utcabeliek aszfaltútban gondolkodnak, ehhez minden feltétel adott. Mint arról korábban is beszámoltunk, több utca érdeklődik hasonló konstrukcióban, aki szeretne élni a lehetőséggel, az keresse a körzet képviselőjét. jl

Tavasszal sport- és ifjúsági referens áll munkába Kiskunhalason Az évek óta nem megújított, újragondolt sport- és ifjúsági koncepciótervezet bizottsági vitája lapzártánk idején is zajlik. Mindkét terület stratégiai jelentőségű Kiskunhalas életében, ha elfogadják, a sport és ifjúsági referens már tavasszal munkába állhat, a fiatalokat pedig ifjúsági információs és tanácsadó iroda segítheti. Az elmúlt hónapokban munkacsoportok dolgoztak az új ifjúsági és sportkoncepción. Lapzártánk idején a bizottsági véleményezések zajlanak. Ha csütörtökön rábólint a testület többsége, akkor azonnal életbe is léphet. Az ifjúsági tervezetben olvasható, hogy Kábítószerügyi Egyeztető

Fórum létrehozását tervezik, november végéig pedig olyan programok előkészítése kezdődik meg, amelyek ezt a korosztályt szólítják meg. Ugyancsak az év vége felé lesz aktuális az Ifjúsági Kerekasztal megszervezése, 2016 első felében pedig a Gyermek és Ifjúsági Önkormány-

zat megalakítása lesz napirenden. A Halasi Média és Kultúra Kft. pályaválasztási napokat szervez, március végén pedig munkába állhat az ifjúsági és sportreferens. Ifjúsági információs és tanácsadó iroda nyitását tervezik, de szükségesnek tartják otthonteremtési és fiatal vállalkozókat segítő programok elindítását is. A sportkoncepció egyik legfontosabb eleme az, hogy megnevezi a város kiemelt sportágait, az úszást, a labdarúgást, a kézilabdát és a lovaglást. A szakanyag intézkedési tervében

első helyen szerepel a város sportlétesítményeinek állapotfelmérése. Szóba került a halasi sporthírességek falának elkészítése, valamint a városi sportkitüntetések odaítélésének újbóli szabályozása is. Évek óta dédelgetett gondolat egy középiskolai sportosztály indítása, ez is szerepel a koncepcióban március végi határidővel. A tervezet arról is rendelkezik, hogy az egyesületek, szakosztályok részvételével évente két egyezető fórum legyen. Jáger Levente


 kék fény

2015. szeptember 23.

Lányával fajtalankodott Tizenkét év fegyházra ítélték a kiskunhalasi férfit

Jogerősen tizenkét év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla múlt csütörtökön a kiskunhalasi férfit, aki éveken át fajtalankodott a nevelt lányával. A táblabíróság folytatólagosan, nevelése alatt álló, 12. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek a jelenleg 32 éves vádlottat.

A férfi 2009-ben ismerkedett meg nevelt lánya édesanyjával, akivel a következő évben házasságot is kötöttek, később született egy közös gyermekük is. Előbb Kelebián, majd Kiskunhalason éltek nehéz anyagi körülmények között, együtt nevelték az asszony 2005-ben született kislányát. A vádlott 2010 tavaszától 2013 márciusáig legalább tíz alkalommal

fotó: illusztráció

A most elítélt kiskunhalasi férfi néhány éve még azzal került a helyi és az országos média vezető hírei közé, hogy az egész város összefogott a kislányáért, aki súlyos májbetegséggel jött a világra. A TV2 országos kereskedelmi televíziós csatorna is gyűjtést szervezett a család számára, jóllehet, a kislányt ekkor már a férfi mostohaanyja és édesapja nevelték, mert a csöppség nem maradhatott a szülők kelebiai otthonában, annyira rossz körülmények között éltek. Most azért került a címlapokra, mert másik nevelt lányával fajtalankodott. erőszakoskodott a gyerekkel, amikor kettesben maradtak. A férfi arra akarta rávenni a kislányt, hogy szerelmeskedjen vele, majd a vonakodó gyereket az ágyra lökte. Lerángatta az alsóneműjét, fogdosta és megpróbált közösülni is a védekezni igyekvő kislánnyal. A gyerek 2012 márciusában mert beszélni először az általa átéltekről anyjának, aki azonban nem hitt a lá-

nyának, mert a nevelőapa tagadta az egészet. A történtekre azt követően derült fény, hogy később a kislány az iskolában két osztálytársának is mesélt az erőszakról, és az egyikük szülője értesítette a rendőrséget. A vádlott, V. Csaba mindvégig tagadta a bűncselekmény elkövetését, a Szegedi Ítélőtábla tizenkét év fegyházbüntetést szabott ki rá, az ítélet jogerős. P. Á.

Repkedtek az 50-100 milliók a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezetnél lés megalapozott gyanúja miatt folyt az eljárás. A nyomozás során megállapítást nyert továbbá, hogy az egyik gyanúsított érdekeltségi körébe tartozó gazdasági társaságok csaknem 5,5 milliárd forint értékben állítottak ki váltókat úgy, hogy a cégeknek nem volt reális lehetőségük arra, hogy azokat lejártukkor kifizessék. 120 milliós hamis átutalás

A Soltvadkert és Vidéke halasi fiókjánál is megjelentek a rendőrök Múlt csütörtökön megkezdődött a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet csődjéhez vezető egyik csalási ügy bírósági tárgyalása a Kecskeméti Törvényszéken. A H. Béla és társai ellen folytatott eljárás során a hatóságok a pénzintézethez köthető visszaéléseket 2006-ig tudták visszavezetni. A teljes kárérték túlnyomó részét – csaknem 19 milliárd forintot – a takarékszövetkezet rossz hitelezési gyakorlata által okozott vagyoni hátrány teszi ki. A vádirat lényege szerint az I. r. vádlott és a II. r. vádlott megegyeztek abban, hogy egy gazdasági társaságnak a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezetnél vezetett számlájára elhelyezett 1 milliárd 15 millió forintból 120 millió forintot jogtalan anyagi haszonszerzés céljából megszereznek.

72 gyanúsított Az eljárás során megállapítást nyert, hogy a pénzintézet 119 esetben nyújtott kölcsönt hitelképtelen gazdasági társaságok részére megfelelő fedezet nélkül. Ezekkel az ügyletekkel összefüggésben 72 gyanúsított ellen hűtlen keze-

E szándékuknak megfelelően társuk, a IV. r. vádlott 2012. május 4. napján a számla felett rendelkezni jogosult felszámoló biztos nevében, aláírását meghamisítva faxon átutalási megbízást küldött a soltvadkerti fiókba, és 120 millió forint átutalását kérte. A hamis átutalási megbízás alapján a 120 millió forint átutalása megtörtént egy Zrt. számlájára. A cselekményben közreműködő egyes személyek az I. r. vádlott irányítása és utasításai szerint jártak el. Az I. r. vádlott utasításai alapján a III. r. vádlott 2012. május 4. és 7. napján a 120 millió forintot a fenti Zrt. számlájáról részben felvette, részben átutalta. A banki tranzakciók közül a IV. r. vádlott bankszámlájára történő átutalásnak, illetve az ezen bankszámláról

történő továbbutalásnak a célja az volt, hogy a pénz legális eredetűnek tűnjön, és ezzel leplezzék az átutalás kedvezményezettje előtt azt, hogy a vételárként átutalt 50 millió forint az általuk elkövetett csalásból származik. Az átutalt 50 millió forintot később a rendőrség lefoglalta, így megtérült. Újabb 200 milliót akartak Az I. r. vádlott és a II. r. vádlott megegyeztek abban, hogy egy gazdasági társaságnak a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezetnél vezetett számlájáról további 200 millió forintot jogtalan anyagi haszonszerzés céljából megszereznek. A cselekményben közreműködő egyes személyek ezúttal is az I. r. vádlott irányítása és utasításai szerint jártak el. A IV. r. vádlott 2012. május 8. napján egy meghamisított átutalási megbízással a soltvadkerti fiókban 200 millió forint átutalását kérte. Mivel a tranzakció előzetes ellenőrzése során bebizonyosodott, hogy az átutalási megbízás nem a jogosulttól származik, ezért a 200 millió forint átutalása nem történt meg, így ez esetben kár nem keletkezett. Kép-szöveg: P. Á.


2015. szeptember 23. Hat gyanúsított előzetes letartóztatását rendelték el a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírái múlt szombaton a röszkei közúti átkelőnél történt tömegzavargás miatt – közölte a Szegedi Törvényszék szóvivője. Juhászné Prágai Erika elmondta, három gyanúsított esetében házi őrizet elrendelését látta szükségesnek a bíróság, amely helyéül a kiskunhalasi őrzött szállást jelölték ki. Két szabadlábon védekező gyanúsított nem jelent meg a bíróság előtt, így esetükben nem született határozat. A házi őrizetbe került három migráns esetében az intézkedés azt jelenti, hogy nem hagyhatják el a kiskunhalasi idegenrendészeti előállítót. Közben a Szegedi Járásbíróság a hétvégén is ítélkezett a határsértők büntetőügyeiben. A szeptember 15-e óta érvényes új szabályozás szerint ezeket a pereket soron kívül kell tárgyalni. Paprikaspray-vel, kőzáporral támadtak a betolakodók a magyar rendőrökre Múlt szerdán, délután 14 rendőr sérült meg a röszkei határszakasznál, a szerbiai oldalon összegyűlt migránsok agresszív támadása során, ketten közülük kórházba kerültek. A szerbiai oldalon összegyűlt bevándorlók a kora délutáni óráktól támadták a határt. Megrongálták a kerítést, a kaput kimozdították a helyéről, és palackokkal, majd kövekkel, fémdarabokkal dobálták a magyar oldalon felsorakozott rendőröket. A határt védő rendőri erőket megerősítették, a Terrorelhárítási Központ (TEK) egységeit is a helyszínre vezényelték. Az egyre agresszívabban támadó migránsok ellen könnygázt, vízágyút vetettek be. A migránsok folyamatos kőzáporral válaszoltak, és paprikaspray-vel is megtámadták a magyar rendőröket. Két évre kiutasítottak két határsértőt Egy 23 éves koszovói férfi szeptember 17-én bújt át a drótakadály, majd a háromméteres kerítés alatt Kelebia környékén. Németországban szeretett volna dolgozni, családját otthon hagyta. A vádlott a nyomozás során tényfeltáró beismerő vallomást tett, amelyben elmondta gyakorlatilag, hogy tudatában volt annak, hogy Magyarország területére illegális módon lépett be, nem megengedett módon,

migráció 

Halason őriznek a röszkei támadók közül hármat a kerítéselemet nem megrongálva, de felhajtva és az alatt átbújva. Ezt itt a tárgyaláson sem vitatta, annyit viszont védői kérdésre elmondott, hogy arról nem volt tudomása, hogy ezzel ő bűncselekményt követett el. A vádlott vallomását a bíró ismertette. „Aztán talán három, három és fél órát gyalogoltam erdőn keresztül, amikor elérkeztem egy aszfaltos úthoz, elkezdtem gyalogolni, míg meg nem érkeztem egy buszmegállóhoz, ott megálltam, és vártam a buszt, de a rendőrök jöttek, és igazoltattak” – olvasta föl a bíró. A bíróság a határzár tiltott átlépéséért két évre kiutasította Magyarországról. Egy 25 éves iraki férfi szeptember 15-én szintén a drótakadály alatt mászott át Szerbiából Magyarországra. Tíz nappal korábban indult el Bagdadból, először Törökországba repült, ahonnan egy arab embercsempész 1300 dollárért vitte el Görögországba. Ott szírnek adta ki magát, hogy gyorsabban jusson papírokhoz. Útja Macedónián, majd Szerbián át vezetett a magyar határig. Az állandó robbantások, az Iszlám Állam és – mivel ő szunnita – a síiták elől menekült, mondta a férfi. Ausztriába tartott, úgy tudta, az osztrákoktól pénzt és lakást is kap.

A bíróság őt is kiutasította két évre hét szír állampolgárságúnak vallotta Magyarországról. magát. Az ítéletek valamennyi esetben jogerőre emelkedtek, és az elítélHárom nap alatt huszonnégy tek egyike sem kérte, hogy a tolmáhatársértőt utasított ki csolás által lefordított ítéletet neki az országból a bíróság anyanyelvükön írásban kézbesítsék. Huszonkét ítéletet hozott határzár Határzár tiltott átlépésének bűntette tiltott átlépésének bűntette ügyében miatt pénteken 43 ügyben kezdeméa Szegedi Járásbíróság múlt szerdán nyezett a Szegedi Járási Ügyészség és csütörtökön. A bíróság a vádlotta- gyorsított bírósági eljárást. A szókat tíz esetben egy év, tizenkét ügy- vivő tájékoztatása szerint eddig hét ben két év Magyarország területéről menekültügyben meghozott közigaztörténő kiutasításra ítélte. A bűncse- gatási határozat ellen érkezett felüllekmény elkövetését minden esetben vizsgálati kérelem a Szegedi Közigazbeismerő vádlottak közül 13 iraki, két gatási és Munkaügyi Bírósághoz. pakisztáni, egy afgán, egy koszovói és Kép-szöveg: P. Á.

Behívják a tartalékosokat A tömeges migrációs helyzet miatt Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnökének javaslatára Simicskó István honvédelmi miniszter elrendelte az önkéntes műveleti tartalékos katonák részleges behívását – közölte a Honvédelmi Minisztérium. Arra vonatkozóan, hogy Kiskunhalasról vagy a környező délvidéki településekről hány tartalékost érinthet a részleges mozgósítás, nincsenek pontos adatok. A tartalékos katonák nem a zöldhatáron, hanem a helyőrségekben látják majd el a szerződéses és hivatásos katonák feladatait. Az éves behívási terveknek megfelelően a Magyar Honvédség kötelékében jelenleg is több mint száz önkéntes tartalékos katona teljesít szolgálatot, a tömeges migráció okozta válsághelyzetben azonban az eddigieknél is nagyobb létszámban kapják meg behívójukat – írják. Benkő Tibor vezérezredes a részletekről az M1 csatorna délelőtti hírfolyamában elmondta: név szerint, meghatározott beosztásokra hívnak most be önkéntes műveleti tartalékos katonákat, elsősorban olyanokat, akik korábban katonaként szolgáltak. Azokat a feladatokat látják majd el (járműszerelés, élelmezési nyilvántartás, stb.), amelyeknél a katonai szervezeteknél most hiány támadt amiatt, hogy a hivatásosok nagy része a Határozott fellépés 2015 gyakorlaton, illetve az ideiglenes biztonsági zár kiépítésében vesz részt. Az önkéntes műveleti tartalékos katonák emellett a határ mentén zajló munkálatok során a rendészeti feladatok kivételével minden egyéb tevékenységbe is bevonhatók. A Magyar Honvédség a résztvevők létszámát tekintve az év legnagyobb gyakorlatát hajtja végre a déli határszakasz térségében, annak ellenére, hogy ez nem szerepelt a haderő éves kiképzési tervében. Mégis, a honvédség szinte minden alakulata érintett a felkészülésben – közölte dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök. P. Á.


 pr

2015. szeptember 23.

Hamarosan felállítják az új víztornyot a Kertvárosban A tervezett ütem szerint halad a kertvárosi új víztorony építése. A torony gömbszerkezete már jórészt kész van, néhány napon belül a fő tartószerkezetét is összeállítják. A „Mindennapi vizünk” Ivóvízminőség-javító projekt keretében, nagyobb részben európai uniós, kisebb arányban helyi forrásból megvalósuló beruházás értéke összesen 3 milliárd 144 millió 171 ezer forint lesz. A térség legnagyobb ívóvízmiőség-javító beruházásához 14 környező település csatlakozott és fogott össze, az óriásprojekt leglátványosabb szakaszához érkezik az elkövetkezendő napokban. Kiskunhalason, a Kertvárosi-iskola közvetlen szomszédságában hamarosan felállítják a 43 méter magas új víztornyot, amely egyszerre 500 ezer liter vizet tud majd tárolni, ez-

zel lényegében kiváltja majd az 53-as főút mellett álló régi víztornyot. A „Mindennapi vizünk” Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás több mint 2 milliárd 735 millió forint támogatást kap az Európai Kohéziós Alapból, illetve a Magyar Köztársaság költségvetéséből. A program az Új Széchenyi Terv keretében valósul meg. A feladatokból Halasra

az egész város területén. A tervezéskor olyan megoldásokat kerestek a szakemberek, amely fontos része a beruházásnak, amely során a teljes vízhálózatot is kitisztítják. Az ivóvízminőség-javító program keretében egy másik víztorony is épül Harkakötönyben. Az ivóvízminőség-javító programban résztvevő 14 település egy részén, ahol szükséges, felújítják a víztornyokat, elvégzik a külső és belső festéseket, valamint kicserélik az elhasználódott vezetékeket. A munkálatokkal várhatóan az ősz végére elkészülnek. Kép-szöveg: P. Á. jut a legtöbb, itt a technológiai és hálózatfejlesztés, illetve tisztítás mellett épül meg az új víztorony is. A torony alapozása már a kora tavasszal megtörtént, jelenleg a gömbszerkezet készül, a kivitelezési munkálatokat a Duna Aszfalt Kft., a Kristály Kft. és a halasi Vízépszolg Kft. alkotta konzorcium végzi, úgy, hogy közben folyamatos a vízellátás

Fotók: Pozsgai Ákos

Tiszta vízzel koccinthatnak

Egy nagyszabású pályázat zárult az elmúlt héten térségünkben. Két település, Jánoshalma és Mélykút összefogásából valósult meg a Jánoshalma-Mélykút Ivóvízminőség-javító projekt, melyre a Jánoshalma-Mélykút Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás 556.164.534 forintot nyert el az Európai Unió jóvoltából, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával, a Széchenyi 2020 program keretében. „Fontos mindannyiunk számára, hogy egészséges ivóvizet igyunk a

mindennapokban. Az emberek nem szeretik, ha sárgás, nem túl esztétikus, esetleg rossz illatú folyadék jön a csapokból, éppen ezért volt lényeges belevágni ebbe a projektbe, hisz jó tudni, hogy amit elfogyasztunk, azzal az egészségünkért teszünk.” Ezt Czeller Zoltán polgármester mondta el a projektzáró ünnepségen. Mélykút város polgármestere, Kovács Tamás az ünnepi találkozón kifejtette, nagyon jónak tartja, hogy a két településen egyszerre, közösen

valósulhatott meg ez a lakosság számára oly fontos beruházás. – Két, eseményekkel teli éven vagyunk túl az ivóvízprojekt tekintetében. Szerencsére mindent meg tudtunk építeni, amit előzetesen beterveztünk. Mélykúton és Jánoshalmán is létrejött egy olyan újfajta, modern technológia, ami az EU-ban mindenhol elvárt minőségű ivóvizet tud biztosítani ezentúl a lakosoknak. Összesen három kutat fúrtak a szakemberek, ami azt jelenti, hogy az elkövetkező évtizedekben biztosan

nem lesz probléma a vízellátással ebben a térségben. A jelenlévők a program zárásaként közösen koccintottak, természetesen friss csapvízzel. Szőri Attila


hírek 

2015. szeptember 23.

Orbán támogatja a Budapest-Belgrád szupervasút építését Az Index információi szerint Orbán Viktor miniszterelnök felhatalmazást adott a minisztereinek, hogy a Kínai Népköztársasággal megkössék azt a nemzetközi szerződést, ami szerint a kínaiak finanszírozzák majd a Budapest-Belgrád között 200-zal száguldó expressz építését. Sajtóinformációk szerint 475 milliárdba kerülne Magyarországnak a szerbiai szuper expressz A terv nem új, már februárban szó volt róla, hogy kínai pénzből felújítanánk ezt a vasútvonalat, hogy ezzel 2,5-3 órára csökkenjen a két főváros közötti távolság. A 166 kilométer hosszú magyar szakaszt 475 milliárd forintból lehetne felújítani. Az Index rávilágít arra, hogy a kínaiak azért hajlandóak erre pénzt és energiát áldozni, mert így a szintén kínai tulajdonban lévő görög kikötőkbe érkező áru még gyorsabban elér majd az EU-s piacokra. Az utasok azonban nem valószínű, hogy annyian használják majd a vonatot, mint azt a fejlesztők gondolják – állapította meg az internetes hírportál, utalva ezzel arra, hogy ha el-

húzódik a migrációs válság, akkor majd a legtöbben migránsok szeretnék használni a szuper expresszt, akiket viszont Magyarország inkább tartana Szerbiában. A vasúti felújítás két-két és fél év múlva lehet kész, vagyis várhatóan 2017 végére tervezik az új vasútvonal átadását. Ha elkészül a gyorsvasút, az ígéretek szerint Kiskunhalasról akár másfél óra alatt el lehetne jutni Budapestre. Felröppent információk szerint azonban az épülő Belgrád-Budapest gyorsvasút a jelenlegi nyomvonalon jönne be Magyarországra, de elkerülné a magyarországi településeket. Így voltaképpen személyi utazásra kizárólag a szerb

és a magyar fővárosban felszálló utasok vehetnék csak igénybe, ezt az információt azonban hivatalos forrásból nem erősítették meg, sőt lapunk nem hivatalos forrásai kacsának minősítették. Mindenesetre a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent miniszterelnöki határozat szerint Orbán

Viktor egyetért a nemzetközi szerződés létrehozásával és felhatalmazta a nemzeti fejlesztési minisztert, a külügyminisztert és az igazságügyi miniszter, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket a nemzetközi szerződés előkészítéséhez, ezzel pedig úgy tűnik, a projekt sínen is van. Kép-szöveg: P. Á.

Bajban a fuvarozók a határzárak miatt Az Európai Bizottsághoz fordulnak a magyarországi fuvarozók a migránshelyzetből adódó megnehezedett határátlépések miatt keletkezett veszteségeik pótlásáért. Uniós iránymutatást is várnak a fuvarozók, mivel a határzárak és a menekülthelyzet miatt a szállítás akadozik, és ezért megnövekedhet a vezetési idő, amit büntethetnek. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete a vezetési idő ellenőrzésének enyhítését kéri az Európai Bizottságtól. jogszabály, amely a gépjárművezetők vezetési és pihenési idejét szabályozA múlt heti, röszkei események mi- za, leírja, hogy hány órát vezethet egy att öt napra három Szerbia felé vezető nap vagy egy héten, és mennyi lehet a közúti határátkelőt is lezártak, köztük munkaideje. Ha nem tudnak előre tera röszkei autópálya átkelőt. Emiatt 3-4 vezni, akkor sajnálatos módon előforkilométer hosszan torlódtak fel a ka- dulhat, hogy vis maior eset áll elő és mionok a tompai határátkelő előtt, de nem tudja betartani a gépjárművezető nem volt jobb a helyzet a szerb oldalon ezeket a szabályokat. sem, ott egész Szabadkáig ért a kami- Ezeknek a hatályosságáról felmentést onsor vége. A személyi forgalom folya- adhat a tagállam, de csak saját magámatos volt, a kamionoknak azonban ra teheti meg. A migránshelyzet miatt hosszú órákat kellett várakozni. Volt Magyarország, Horvátország és Ausztolyan kamion, amelyik több mint ki- ria felmentést adhat, de ha a vezető lenc órája várt, hogy kiléphessen a ha- húsz nap múlva egy ellenőrzésen fenntáron Szerbia felé. akad, mondjuk, Spanyolországban A fuvarozást csak jogszabályi kere- vagy Norvégiában, nem nézi magára tek között lehet végezni. Az egyik ilyen nézve kötelezőnek ezeket a szabályo-

kat, megbüntethetik a vezetőt túlvezetésért. Ezért kellene egységes állásfoglalás az Európai Bizottságban, amely elmondja, mi legyen a követendő magatartás vagy irányelv. A határhelyzet a kiskunhalasi szállítmányozó cégeknél is késedelmet és költségnövekedést eredményez. Amióta lezártak egyes közúti határátkelőket, szállítmányaikat korábban indítják, és feltérképezik a lehetséges alternatív útvonalakat. – Elsősorban időben vagyunk megszorítva a határzárak miatt, van, hogy hosszú órákat, de akár napokat is várakozni kell egy-egy uniós határon, ami korábban nem volt jellemző. A lezárt hegyeshalmi átke-

lő helyett Szlovákia felé kénytelenek kerülni a fuvarozók, ami jelentősen megnöveli a szállítás költségeit, valamint plusz idő és az útdíjban is jelentős növekedést jelent. Ezeket a plusz költségeket a fuvarozóknak kell átvállalnia – magyarázta lapunknak Elek Róbert, a nemzetközi fuvarozással is foglalkozó kiskunhalasi Elektrans Kft. ügyvezetője. Még ennél is nagyobb probléma, hogy ha nem teljesül a szállítás, akkor az adott gyár le is állhat, hiszen nem érkezik meg időre az áru. Ha ez a helyzet nem változik, valamilyen formában biztosan vissza fog csapódni a gazdaságban, akár az árak emelkedésében, akár azért, mert bizonyos árucikkek nem érkeznek meg időben, hiányként jelentkeznek. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete ezért a veszteségeik pótlásáért az Európai Bizottsághoz fordul. Az érdekképviselet szerint érdemes lenne megfontolni, hogy amíg a menekültkrízis tart, a vezetési és kötelező pihenőidő betartásának ellenőrzésénél a hatóságok érvényesítsék a vis maior szempontokat, azaz hagyják figyelmen kívül a menetidők esetleges kényszerű túllépését. Kép-szöveg: P. Á.


 értékmentõ

2015. szeptember 23.

Kulturális utunk Messziről nagynak tűnő kisbabák. Nem is olyan régen hallottam ezt a megfogalmazást a Tesco előtti körforgalomban álló három kunbabáról. Valóban, közelebbről már nem is tűnik olyan monumentálisnak az alkotás, amelyet szinte napra pontosan hat esztendővel ezelőtt avattak fel. Szerintem nagyon sokan elmentünk már mellette százszor, de a történetét és azt, hogy miért éppen ilyen szoborral állítottak emléket a kunoknak, kevesebben ismerjük. Jó alkalom erre a kulturális utunk 39. állomása.

A napokban volt hat esztendeje annak, hogy a Kiskunhalason rendezett Kunok I. Világtalálkozója ünnepségsorozatának alkalmából felállították a körforgalom közepén Györfi Sándor alkotását. A közelben pár évvel ezelőtt kun sírokat tártak fel a régészek, ezért esett a választás éppen erre a helyre. A szoborcsoport alakjai közül az egyik keletre, a kun őshaza felé, a másik délre, ahonnan a tatárjárás után a kunok újra betelepültek Magyarországra, a harmadik északnyugatra, az egykori kunkapitány székhelye felé néz. Formavilágukban a kunbabákat idézik meg. A Kárpátoktól Mongóliáig terjedő sztyeppén található rejtélyes bálványszerű szobrok, a ���kunba-

bák” szakértője Kunkovács László szerint, hajdan több ezren állhattak a végtelen pusztán dacolva az idővel, fenséges nyugalmat árasztva. Ezek nem egyszerű sírkövek, mert nem az elhunytak csontjai felett állnak, hanem egy jeles személy kőképe az áldozóhelyen. A szobor állandó motívuma, a kézben tartott csésze jelzi, hogy „ő’ is ivott a halotti toron a többiekkel. Már a felavatása sem hétköznapi körülmények között volt. Az ünnepséget lehetetlen volt a helyszínen megtartani a mostoha időjárás okán. A Csipkeházban aztán az avató beszédet Horváth Gábor tartotta. A műsorban a Felsővárosi-iskola diákjai működtek közre, akik kun nyelvű mondókákat

fotó: jáger levente

Kun őseink emlékére

adtak elő. A szobor mellett, a gyalogátkelőhely közelében információs tábla tartalmazza a legfontosabb adatokat és tudnivalókat. A környe-

zet kialakítása Ván László akkori főkertész és Szelezsán János városüzemeltetési részlegvezető munkája volt. HT

Bakos László műsorvezető, Nikolausz Krisztián, Mészáros Imre, Karsai Zsuzsanna és a lelkes közönség a megnyitón

Mészáros Imre:

A Csipkeházban időről időre új időszakos tárlat várja a közönséget. Legutóbb Mészáros Imre grafikusművész képeiből nyílt kiállítás Sodra az időnek címmel. mas téma az idő. Mészáros Imrét is megihlette, így állította össze Mészáros Imre a Pécsi Tanárkép- Sodra az időnek című gyűjteméző Főiskola biológia-rajz szakán nyes anyagát. A Berki Viola pávégezte felsőfokú tanulmányait. lyázat nyerteseként az ő alkotáRajzot 1986-ig tanított, majd 20 sait tekintheti meg a közönség a éven át a Várpalotai Nagy Gyula Csipkeházban. Kiállítása szeptGaléria művészeti vezetője volt. ember 11-i megnyitóján Karsai Minden művész számára izgal- Zsuzsanna, a Berki Viola Köz-

Sodra az időnek a Csipkeházban alapítvány elnöke köszöntötte a közönséget. A képeket Nikolausz Krisztián festő- és grafikusművész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Beszédében rámutatott: Mészáros Imre a kortárs magyar grafika kiemelkedő alakja. Lírai hangulatú képi világot teremt. Igazi újító, kísérletező

típus, aki nem szakad el a természettől, a hagyományoktól. Mészáros Imre tárlatán a pannon tájban született alkotások mutatkoznak be. A grafikusművész munkásságát meghatározza a táj, ahová született. Középpontjában áll Lovasberény világa, a lösz szakadék. Kép-szöveg: P. L.


fejlõdõ 

2015. szeptember 23.

Megfelezhetik a szelektív szigeteket

Közösségi komposztálók lesznek

Eddig is rengeteg gond volt azzal, hogy hiába vannak szelektívgyűjtő-szigetek, a lakosság egy része nem éppen európai módon használta azokat. Amióta lehetőség van arra, hogy a háztartásokban is külön lehet gyűjteni a papírt, a műanyagot, a városban működő 32 sziget egy része kihasználatlan. A jövőben máskép- Évente jelentős költséget és problémát jelentett pen lesz. a közterületen keletkező zöldhulladék elszállítása. A jövőben egy új módszert próbál ki az önkormányzat, a tervek szerint hamarosan közösA város 32 pontján működtek eddig szeségi komposztálók lesznek a város négy pontján. lektívgyűjtő-szigetek. Ezeket olyan helyekEnnek kialakítását a startmunka-program kerere telepítették, ahol a lakosság könnyen tein belül meg lehet oldani. elérte ezt a szolgáltatást. Egy tavalyi kimutatás szerint ezekről 62 tonnányi papírt, 43 Új fogalommal és módszerrel kell megismerkedni a hatonnányi műanyagot és közel 44 tonnányi lasiaknak. A közösségi komposztáló egy hat négyzetméüveget szállítottak el. ter alapterületű, egy méter magas létesítmény, ahol a Az év elejétől lehetőség van a háztartási zöldhulladékot el lehet helyezni. Eddig minden esztenszelektív gyűjtésre is, ezért a városháza a dőben komoly anyagi ráfordítást igényelt az ilyen fajta szolgáltatóval együtt úgy határozott, hogy szemét elszállítása, egy 32 köbméteres konténer bérleti megszünteti a szigetek felét, mivel azok kidíja eléri a 125 ezer forintot. A jövőben négy halasi helyhasználtsága az elmúlt hónapokban csökszínen, a Kuruc vitézek terén, a Karacs Teréz utcában, a kent. Ezzel együtt viszont egyre többen ilBéke téren és a Híd utca és a Dong-ér-völgyi elkerülő út legális hulladéklerakóként tekintettek közötti területen lesz kialakítva közösségi komposztáló a ezekre a helyekre. Volt, amikor állati tetezöldhulladéknak. Matos Andrea városi főkertész számet is találtak a szigetek egyikén. A lapzármításai szerint egy év alatt 30 köbméternyi szemét komtánk idején zajló bizottsági üléseken már posztálására van lehetőség. Mivel ezek a létesítmények zöld utat kaphat a javaslat, de a végső szót közterületen lesznek majd, szükség van a képviselő-tesismét a képviselő-testület mondhatja majd tület hozzájárulására. Ezt a napokban meg is kaphatja ki csütörtökön. Volt, aki illegális az elképzelés. Jáger jáger lerakóként használta

fotók: pozsgai ákos

Elégedettek az új rendszerrel

A nap minden szakaszában teljes kapacitással működik az új szennyvíz-telep Jánoshalma határában. Mint arról már korábban beszámoltunk lapunkban, nyár elején megtörtént a teljes rendszer átadása. Közel három hónappal ezt követően a város vezetősége összefoglalta az eddigi tapasztalatokat. – Kiválóan működik, rendeltetés szerint. A munkafolyamatok még zajlanak egyes utcákban és az ingatlanok területén. A házi bekötések még egy ideig eltartanak, és

ezúton is köszönöm a lakóknak, hogy segítik a folyamatot. Sikerült jó kivitelezőket kiválasztanunk, hiszen jánoshalmi és környékbeli vállalkozók végzik ezt az igen fontos tevékenységet a lakosság legnagyobb megelégedésére – válaszolta kérdésünkre Czeller Zoltán polgármester. A beruházás a Jánoshalma Város Szennyvízcsatornázása és Szennyvíztisztítása Projekt részeként valósult meg, melyre a település önkormányzata 2.481.729.363 forintot nyert a Széchenyi 2020 program keretében,

az Európai Unió támogatásával, az Európai Kohéziós Alap társfinanszírozásával. A szakemberek is úgy látják, az új rendszer maximálisan beváltotta az előzetes elképzeléseket. A jánoshalmi szennyvíz-telep hozza azokat az értékeket, amiket a jogszabályi háttér alapján elvárhatunk. Az átadás óta eltelt közel három hónapban még megtörténtek azok a módosítások, fejlesztések, amire rászorult a telep. Mivel a bekötésszám folyamatosan nő a településen, így a bejövő szennyvíz mennyisége is

egyre nagyobb, de minden rendeltetésszerűen üzemel – mondta el lapunknak Takó Gábor szennyvízágazati főmérnök. Szőri Attila


10 emlékezõ

2015. szeptember 23.

Kovács Kornélia (1952-2015) 1952. december 8-án született Kiskunhalason. Édesapja hivatásos katonatiszt, édesanyja BM dolgozó volt, testvére nincs. Mivel az édesapját többször is más városba vezényelték, a szülők úgy látták helyesnek, hogy leányuk az általános iskola első négy osztályát Pirtón végezze el az anyai nagyszülők felügyelete mellett. Később Kornélia többször is emlegette, hogy akkora telek voltak a 60as évek elején, hogy őt a nagyszülők kutyája húzta el szánkón a 2 km-re

Halasi Téka Vendég: Horváth Sándor A Nádor Klub következő rendezvényét szeptember 24-én 18 órakor tartja a Halasi Téka érték- és mértéktartó programok keretében. Horváth Sándor kárpátaljai költő, író, újságíró, szerkesztő estjére kerül sor a Kiskunhalasi Református Egyházközség Thúry József Könyvtárában. Tagja a Magyar Írószövetségnek, az Ukrán Nemzeti Újságíró-szövetségnek, 2004-től a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztő-helyettese. Több kötet szerzője. Házigazda: Lukács László, a Szilády Áron Társaság elnöke. P. L.

lévő iskoláig. A felső tagozatot már a kiskunhalasi Szűts József Általános Iskolában kezdte meg. Nem is gondolta, hogy tanárai közül jó néhányan kollégái, barátai lesznek 1012 év múlva! 1967-71 között a helyi Szilády Áron Gimnázium tanulója. Az alapvetően humán beállítottságú lány a német, valamint az orosz nyelv után mutatott fogékonyságot. Ám ezeknél is jobban vonzotta a kisgyerekek környezete, oktatásuk, nevelésük. Így aztán 1971 őszétől már képesítés nélküli tanítóként dolgo-

zott a rekettyei általános iskolában. Soha nem jelentett számára gondot, hogy munkahelye 5 km-re van lakásáról. A kopott, egyszerű iskola neki akkor álmai megvalósulását jelentette. Később a bajai tanítóképző főiskolán oklevelet szerzett, majd a rekettyei iskola bezárását követően a kiskunhalasi Szűts József Általános Iskola tanítója lett. Több mint tíz évig dolgozott az intézmény napközijében, illetve 3-4. évfolyamon osztályfőnök volt. Munkáját töretlen hittel, lelkesedéssel végezte egészen a 2011-es nyugdíjba vonulásáig. Városunk számtalan elismert polgára volt a tanítványa. Vallotta, hogy az utóbbi évtizedekben az oktatás-nevelés egészséges egyensúlya aggasztóan felborult, az előbbi javára. Minden igyekezetével arra törekedett, hogy diákjait tisztességre, becsületességre nevelje még akkor is, ha tudta, hogy napjaink társadalmának – sajnos – nem ezek a legfontosabb, legkifizetődőbb elvárásai polgáraival szemben. Rendkívüli szociális érzékenysége volt, soha nem érdekelte, hogy mélyszegénységben élő vagy jómódú család gyermeke került az osztályba: mindig mindenkiben a jót igyekezett megtalálni. Kedves, de határozott tanító néni volt, aki mindig szem előtt tartotta, hogy tanítványainak a legtöbbet adja, olyan alapokat adjon, ami-

re mindig biztonsággal építhetnek, olyan példát, ami még mindig igazi érték: pontosság, alaposság, őszinteség, megbízhatóság, igényesség. Idén januárban derült ki, hogy súlyos beteg. Hónapokig küzdött, környezete reménykedni kezdett a gyógyulásában. Kijött a majálisra, belátogatott az iskolába, volt a nyugdíjas találkozón, elment utoljára Balatonakalira a táborba, sokat volt együtt a fiával és az unokájával, még Ausztriába is elutaztak. Közben pedig járt Kaposvárra az újabb kezelésekre. Javult az állapota, mindenki nagyon bízott a gyógyulásában. Aztán az orvosok nem mondtak semmit, visszakerült a kórházba, rohamosan romlott a helyzet. Mégis mindenkit váratlanul ért a hír: Nelli elment. Szomorú szívvel búcsúzik tőle a Központi iskola minden dolgozója, nyugdíjasa. Nyugodjék békében! „Mindannyiunk életében vannak olyan emberek, akik egyszerűen nem azért léptek be az életünkbe, hogy végig velünk maradjanak. Sokkal inkább azért, hogy átsuhanva életünk napjain, megmutassanak nekünk valami fontosat, ami megváltoztat bennünk dolgokat, örökre. Ha pedig eljön a nap, el kell őket engednünk és nem tehetünk ellene semmit. Óriási bennünk a veszteség, pedig igazából kaptunk valamit.”

Október 6. Kiskunhalason Megemlékezés és koszorúzás lesz az Aradi vértanúk tiszteletére október 6-án, kedden 17 órakor a Kiskunhalason, a Sétáló utcai emléktáblánál. Ünnepi műsort ad a Szent József Katolikus Általános Iskola, majd koszorúzás lesz és virágokat helyeznek el a Thorma János Múzeumban az Aradi vértanúk című festménynél.

Elsõ világháborús emlékezések A honvédelmi eszmét népszerűsítő rendezvények sorában minisztériumi, állami támogatást nyert a Pásztortűz Kulturális és Hagyományápoló Egyesület. A 2010 óta hadisír-gondozással foglalkozó civil szervezet az első világháború centenáriuma miatt az áldozatokra és hősi halottakra emlékező rendezvénysorozatot szervez 2015 második felében. „...és nemzet a nemzetre rohant” – az első világháború katonaportréi tárlat megnyitója szeptember 29-én, kedden 17 órakor lesz a Pásztortűz Egyesület és a Krajczáros Alapítvány szervezésében a vasutas művelődési házban. Köszöntőt mond: Németh István (Krajczáros Alapítvány) és Végső István (Pásztortűz Egyesület). Megnyitja Kovács Géza (HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály). Közreműködik:a Szilaj Citerazenekar és az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület. A kiállítás ingyenesen látogatható október 22-ig.

A Huszárlovak az első világháborúban című kiállítás megnyitója október 14-én 16 órakor lesz. Dr. Balla Tibor hadtörténész mond emlékbeszédet a Kiskunhalasi Lovaslaktanyában. Október 14-én 17 órakor a Magyar huszárok az első világháborúban címmel tart előadást a városi könyvtárban a Pásztortűz Egyesület szervezésében. A belépés díjtalan. P. L.


portré 11

2015. szeptember 23.

Kovács Dominik teljes életet él Első ránézésre alig hihető, hogy 750 grammal született alig két évtizede, a most 80 kilós fiatalember. „Anyuka, én 18 évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy Dominikkel felnőttként találkozom”. Ezt mondta a szegedi gyermekklinika adjunktusa a halasi Kovács Dominiknek és édesanyjának az utolsó kontroll alkalmával. A fiatalember nem akármin ment keresztül, ugyanis a megszokott 40 hétnél 24 héttel korábban született, és a súlya alig 750 gramm volt. Ma már derűsen és jópofa iróniával beszél erről Dominik, aki azt mondja, teljes életet él. Motorral jár, testépítéssel foglalkozik és éppen a szalagavató táncra készül.

fotó: facebook

Kovács Dominik először még nem riportalanyként járt a szerkesztőségünkben. Nyári diákmunkásként ismerkedtünk meg az egyébként szimpatikus fiatalemberrel, akiről aztán egyszer csak kiderült, hogy puszta léte is kisebb csodával ér fel. Mikor megismertem Dominik életének történetét, elhatároztam, megosztom a nyilvánossággal. 750 grammnyi élet – 1996. június 24-én születtem a szegedi klinikán – mondja Dominik. – Ekkor 750 gramm voltam, a megszokottnál éppen 24 héttel korábban láttam meg a napvilágot. Volt egy ikertestvérem, ő két napig élt, sajnos ő meghalt. Ahogy utólag hallottam, nem sok esélyt adtak nekem sem, de itt vagyok – meséli már nevetve Kovács Dominik, aki csecsemőkora első négy hónapját inkubátorban, a szegedi klinikán töltötte.

„Ahogy utólag hallottam nem sok esélyt adtak nekem sem.” Szülei akkor vitték haza otthonukba, amikor elérte a 2500 grammot. Igyekeztem Dominiktől megtudni azt is, hogy mi volt kisgyermekként az első emléke, ami megmaradt. Ő kapásból válaszolt: egyszer felborította a karácsonyfát, körülbelül négyéves lehetett ekkor. Belevaló gyerek

Testépítéssel foglalkozik a 19 éves fiú

„Én pont annyi idős koromban mentem iskolába, mint az angol gyerekek.” gyel látok. Mivel jóval korábban születtem, ezért nem fejlődhettek ki rendesen a látóidegek. Látásgyengeségem van, de ez nem zavar semmiben sem. Néha kicsit lassabb vagyok a megszokottnál, mondjuk, tíz esetből egyszer fordul elő – mondja a fiatalember.

Bevallom őszintén már korábban is, amikor megtudtam tőle, hogy milyenek voltak a születési körülményei, igyekeztem találni valamit rajta, ami eltér a megszokottól. Bennem is megvolt az a sztereotípia, hogy biztosan van valami fogyatékossága. – Tudom, hogy mindenki ezt gon- Iskolapélda dolja. Nálam annyi a probléma, Dominikre jellemző a fanyar huhogy két szemem van, de csak egy- mor, az önirónia, ez jelentkezett

nála akkor is, amikor az iskoláról kérdeztem. – Én pont annyi idős koromban mentem iskolába, mint az angol gyerekek. Nyolcéves koromban kezdtem az általánost a Szent József-iskolában. Megmondom őszintén, a matek és én igen rossz viszonyban vagyunk egymással, a fizika viszont megy, abból négyeseim, ötöseim vannak. Jelenleg a Tekó végzőse vagyok, negyedikes és ezzel ki is veséztük az iskolát. Annyit hozzátett még, hogy a korábbi és a mostani osztálytársai is tisztában voltak, vannak az ő nem mindennapi történetével, de emiatt sohasem volt hátránya. Tovább, tovább… Érdekelt, hogy miként képzeli el Dominik a felnőtt életét, amire készül is. – A továbbtanulás, pályaválasztás sem volt hétköznapi. Én elhatároztam, hogy motorszerelő leszek. Nem lettem, a pályaválasztási tanácsadó nem javasolta. Viszont a személyi edzőséget, masszőrséget nekem valónak találta. Nekem is tetszik, már nézegetem az OKJ-s tanfolyamokat, ez nagyon érdekel – mondta Dominik. Azt is elárulta, hogy nem idegen számára a sport. Korábban focizott, asztaliteniszezett, ju-jitsuzott, az elmúlt időszakban viszont testépítéssel foglalkozik. Előbb viszont bontott, pontosabban néhány hónap alatt a 100 kilós, kö-

„Látásgyengeségem van, de ez nem zavar semmiben sem.” vérkés fiatalemberből 80 kilóssá fogyasztotta magát, hihetetlen kitartással, szorgalommal. Érzések Már az első perctől kezdve motoszkált egy kérdés bennem, amelyet végül is nem tudtam feltenni. Dominik megelőzött. – Bőven lehet így is teljes életet élni. Nincs semmiféle hátrány abból, hogy én kis súllyal születtem. Senki sem lát bele abba, ahogyan én élek. Jól érzem magam a bőrömben – válaszolta meg a fel nem tett kérdésemet is. Elmesélte azt is, hogy van egy húga, a 12 éves Adél és most éppen táncolni tanul. – Már javában gyakorlunk a szalagavatóra, lesz külön osztályprodukció is és persze benne vagyok a keringőben is. Pedig hidd el, botlábam van. De a világért nem hagynám ki ezt az élményt – tette hozzá mosolyogva Dominik.

Kép-szöveg: Jáger Levente


12 kultúra

2015. szeptember 23.

Mezei Zoltán:

Nem vagyok rendező, de néha veszem a bátorságot A kiskunhalasi Forrás-Új Tükör Klub vendége volt Mezei Zoltán színművész, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának volt igazgatója. A Közösségek Házában kötetlen beszélgetésen idézte fel pályája indulását, emlékezetes előadásait és terveit. A művész Verebes István meghívására a ’90-es évek közepétől játszott Nyíregyházán, onnan tért viszsza sok-sok tapasztalattal Szabadkára, ahol 2006-tól igazgatta a társulatot. Pozitív találkozás A klubestet Király Gábor programszervező vezette. Elmondta, a Szabadkai Népszínházban látta először Mezei Zoltánt, aki igazi közösséget hozott létre. Igazgatóként jó kapcsolatrendszert épített ki, azonban vezetőként egy éve letette a lantot. – Nyolc évig igazgattam a Szabadkai Népszínházban. Két mandátumot voltam vezető, kétszer négy évet. Nem akartam újra pályázni. Azt éreztem, hogy abba kell hagyni és nem bántam meg. Egy év zűrzavaros időszak következett. A legújabb vezetés Gyarmati Kata személyében azonban sikeres váltás szerintem. Korszerű színházat képvisel, talán merészebbet, mint én. Racionalitás, elhivatottság, keménység kell egy színházvezetőnek a művészi gondolkodás mellett. Így nyerhet a szakmaiság. Most nagyon erős a csapat. Aki ott van, azért van ott, mert ott akar lenni. Nagyon erősen kapaszkodnak a gyökerek. A mag erős és jönnek a fiatalok – fogalmazott Mezei Zoltán. Úgy értékelte, pozitív találkozás Halasé és Szabadkáé. A személyes kapcsolattartás szerinte nagyon meghatározó. – Fontos, hogy mi van a színpadon, de az is, hogy mi történik az előcsarnokban. Az ismeretségekkel elindul egy pozitív adok-kapok. Király Gábor komoly pillére volt annak, hogy ez a kulturális kapcsolat létrejöhetett. Így rakódott azután egyik elem a másikra.

Király Gábor és Mezei Zoltán a Forrás-Új Tükör Klubban nap, a Gézagyerek, a Vörös. A Vörös a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata és a budapesti Katona József Színház közös produkciója Máté Gábor rendezésében. A színpadi darab a történelmi múlt drámai feldolgozása. – A Vörös című előadás igazgatóságom csúcsa volt. Sok apró történet áll össze egy kórképpé. A darab a ’40-es években a vajdasági magyarok ellen elkövetett atrocitásokat dolgozza fel. Bemutatja, hogy a történelem szele, a politika határozza meg, hogy áldozat vagy agreszszor az illető. Megmutatja az adott kor borzalmát, de nem mond ítéletet. Felhívja a figyelmet arra, nem lehet eljutni az embernek addig, hogy kiforduljon önmagából. Büszke vagyok, hogy létrejött az előadás és abban a formában, ahogy színpadra állítottuk. A budapesti Katona József Színházzal együtt készítettük. Az a teátrum előttem egy szakmai magaslaton van. A Vöröst két évadon át tudtuk párhuzamosan játszani Szabadkán és Budapesten, jó hangulatban, örömmel. Mindenképp egy szakmai elismerés az együttműködésünk. Máté Gáborra és a Katonára jellemző, hogy olyan témákat hoz be, ami most van. Gaudeamus Igitur

A Szab-way színházi szervezet Szabadkán. Mezei Zoltán hozta létre Pálfi Ervinnel és Szőke A Vörös Attilával. Nagy visszhangot kelEmlékezetes előadások sora követ- tett előadásuk a Gaudeamus Igite egymást. Jött a Szomorú vasár- tur. Az oktatásüggyel foglalko-

zó darab kiskunhalasi bemutatója szeptember 29-én lesz a Közösségek Házában a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében. A színészek nagy többségben a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának tagjai. – Régóta dédelgetett álmom volt létrehozni a profi színházon kívül egy szabad színházi társulást – árulta el Mezei Zoltán. – Olyan szinten tudunk együtt gondolkodni, hogy ott mindig terem valami. Nem vagyok végzett rendező, viszont néha veszem a bátorságot. A Gaudeamus Igiturban a tanügygyel foglalkozunk. Erősen felnagyítva, karikírozva tárjuk a tényeket a nézők elé. Kicsit a Monty Python irányába mentünk. Túl azon, hogy paródia, igyekeztünk megtalálni a drámai oldalát. Az előadás létrejöttét alapos kutatómunka előzte meg. A komoly témákat érintő, ugyanakkor szóra-

koztató darab előtt a szerzők anyagot gyűjtöttek. – Leültünk az oktatásban résztvevő személyekkel beszélni. Fejenként 14 interjút készítettünk a szakmabeliekkel. A gyerekekkel fogalmazást írattunk Az én családom, Az én jövőm címmel. Ezekből jött létre a darab. Az előadás nem egy történetet mesél el. Keresztmetszetet ad rengeteg humorral. A közönség kacagva sír. A pedagógus, a diák, a szülő egyaránt kap. A szabadkai bemutatón állva tapsoltak, a meghívások folyamatosak, várólistánk van. Beszélünk arról, hogy a tanárok javadalmazása odáig fajul, hogy csencselnek a különórákkal. Egy állásra kétszázan jelentkeznek. Van olyan jelentkező, aki szeret kutyát simogatni, ezért akar biológiatanár lenni. A végén kvízzel döntik el, ki nyer. Zajlik az élet ezerrel. Az iskolában csak a diákokról feledkeznek meg. Bemutatjuk, hogy a szülő legalább olyan problémás, mint a diák. Foglalkozunk az elvándorlás témájával. Elmegyünk a minisztériumba is, hogy eljárjunk oktatásügyben. A tanár, a diák, a szülő mellett a rendszer a negyedik pillér. Tanulság: megoldás úgy lehet, ha mindenki változtat a viselkedésén. Ez a Gaudeamus Igitur. Nagyon szereti a színész és a közönség egyaránt. Az új évad első előadása Kiskunhalason lesz. A színházi szerveződésen belül megy tovább a kArc-sorozat. Ott mindig egy költő a téma. A versei hangulatából kiindulva zenével is erősítik az előadást. Kép-szöveg: Pál László

Lótartás a Kiskunságon Újabb időszaki kiállítással várja a közönséget a Thorma János Múzeum. A Lótartás a Kiskunságon című tárlat megnyitója szeptember 25én 17 órakor lesz. Fülöp Róbert polgármester köszönti a látogatókat, majd Bartók László, a parádfürdői Cifra istálló nyugalmazott méntelepvezetője mond beszédet. A rendezvényen közreműködik a Kiskunhalasi Városi Vegyes Kar Faddi Istvánné vezetésével. A gyűjtemény a kiskunsági népi lótartás emlékanyagát mutatja be. Megismerhetjük belőle a lovak gondozását, szaporítását, nevelését, felhasználását, betegségeit, a pásztorépítményeket, valamint a lovak leírását nemük, fajták, koruk, termetük szerint. Ugyanebben a témában jelent meg Nagy Czirok László: Lótartás a Kiskunságon című könyve. P. L.


2015. szeptember 23.

fotó: facebook.com/calcuttatrio

Halasra jön a Calcutta Trió

Szalai Péter, Molnár András, Kozma András A Calcutta Trió közel négy évtizede színesíti a zenei palettát. Az együttes pályafutása alatt háromezernél is több koncertet adott határon innen és túl. Hamarosan a kiskunhalasi közönség is találkozhat a zenekarral. A Calcutta Trió szeptember 26-án 20 órakor lép fel a Közösségek Házában, az Indiai esten a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében. } Úgy tudom, először vendégszerepelnek Kiskunhalason. Milyen műsorral érkeznek? – kérdeztük Kozma Andrást, a Calcutta Trió alapítóját és vezetőjét. – Azon múlik a válasz, hogy ki mennyi idős, ugyanis koncerteztünk már Kiskunhalason, igaz, ez a nyolcvanas évek elején volt. Reméljük azonban, hogy olyanok is eljönnek majd, akik akkor még nem is éltek…, netán olyanok is, akik még emlékeznek a 35 évvel korábbi fellépésünkre… } A Calcutta Trió 1976-ban alakult és 1980. óta változatlan felállásban játszik Szalai Péterrel és Molnár Andrással. Mi a hosszú és sikeres munkakapcsolatuk titka? – Az indiai klasszikus zenét játszó muzsikusok eredendően ritkán „tömörülnek” olyan formációkba, amelyeknek valamiféle neve is van. Az indiai zene egy alapvetően kamarazenei műfaj, ahol az egy szólista mellett két, ritkán több kísérőhangszer szerepel. Így találni olyan zenészeket Indiában is, akik 40-50 éve játszanak együtt, csak éppen a „formációnak” nincs külön elnevezése. Mi annak idején azért választottuk a „Calcutta” nevet, mert a város akkor is és most is India „zenei fővárosa”, és a jobb beazonosítás okán lett ez a nevünk. Ma már a várost sem így hívják, hiszen Kolkata a hivatalos neve, már vagy tíz éve, mi azonban megmaradunk a bevett névnél. De visszatérve az eredeti kérdéshez, Szalai Péterrel nagyon hasonló zenei elképzeléseink vannak, már ami az indiai klasszikus zenét illeti, mestereink (Pt. Ravi Shankar és U. Alla Rakha) is vagy harminc évet zenéltek együtt, így fel sem merül az, hogy ne játszunk együtt, az eltelt hosszú időtől függetlenül sem. Persze Szalai játszik másokkal is, más műfajokban, és én is – pár alkalommal – játszottam más tablásokkal is, főleg Indiában és az USA-ban, de ez csak a szabályt erősítő kivétel volt. } András, Ön több mint egy évtizedet töltött Indiában. Mivel bűvölte el leginkább az indiai kultúra? Miért áll közel a szívéhez? – Én otthon vagyok Indiában és ez nem is lehetne másképpen, különben nyilván nem az indiai zenének

„India csodálatos ország és felemelően ősi hagyományai annyira élők, hogy én magam megkerülhetetlennek tartom ezt a kultúrát. A tradicionális indiai kultúrában – és nemcsak a zenében – az az utolérhetetlen, hogy bár mikroszkopikus lépésekben fejlődött évezredeken át, de sohase változott alapjaiban.” Kozma András adtam volna oda negyven évemet. India csodálatos ország és felemelően ősi hagyományai annyira élők, hogy én magam megkerülhetetlennek tartom ezt a kultúrát. A tradicionális indiai kultúrában – és nemcsak a zenében – az az utolérhetetlen, hogy bár mikroszkopikus lépésekben fejlődött évezredeken át, de sohase változott alapjaiban. Én magam mind a mai napig minden évben legalább pár hetet töltök Indiában, koncertezünk is ott majdnem minden évben, de mindig hazatérek Indiába. } Az együttes közösségi oldalán augusztusi a legutóbbi, Indiával kapcsolatos bejegyzés. – Az, hogy mi szerepel a közösségi oldalunkon, szinte alig számít, mert bár semmi bajunk a modern „fészbuk-os” világgal, de bevallom, ritkán frissítjük és ritkán teszünk bejegyzéseket. Valahogyan nem könnyű megtalálni egy 3500 éves tradíció hiteles nyelve mellé azt a modern nyelvet, amelyet nyilván használnunk kellene, ha így szeretnénk magunkat népszerűsíteni… } A Calcutta Triónak klubja működik Budapesten, a Marczibányi téren. Milyen hagyományai vannak a kezdeményezésnek? – Harminchat éve működik ez a „klub”, ami önmagában is nagy dolog persze. Igaz, eredetileg klub volt a kezdeményezés neve, de valójában már hosszú idő óta ez egy olyan koncert – minden hónap első hétfőjén – amely mondjuk, azon keveseknek szól, akik régen hallgatnak indiai zenét és talán „vájtfülűek” is a műfajt illetően. Megvallom, büszkék vagyunk arra, hogy ennyi idő után is sokan meghallgatnak minket havonta egyszer, noha kulturális értelemben ma más szelek járnak. Nekünk mindig is nehéz dolgunk volt az előítéletekkel szemben, melyek szerint az átlag zenehallgató egy „született” indiaira kíváncsi, ha éppen ilyen zenére vágyik, de szerencsére pont a „klub” hosszú élete bizonyítja azt, hogy ez talán nem egészen általános ma sem. A zenész persze járja a világot, de biztos pont ez a havi egy alkalom, és már annyira megszoktuk, hogy szinte az egész életünket olyan természetességgel igazítjuk e hétfőkhöz, hogy már magunk sem vesszük észre. } Jövőre 40 éves lesz az együttes. Mivel készülnek a jubileumra? – Őszintén? Semmivel, megvallom eszembe sem jutott… Persze az indiai klasszikus zenében nem is lenne lehetséges „készülni” valamivel, de most, hogy említette ezt az évfordulót, lehetséges, hogy kitalálunk majd valamit… Pál László

indiai 13

Indiai est

A nemzeti estek sorozaton belül szeptember 26-án India áll a középpontban a Közösségek Házában. A Halasi Média és Kultúra Kft. rendezvényén lesz joga- és táncbemutató, ételkóstoló, kiállítás.

A sokszínű, gazdag ősi kultúrájáról, bámulatos művészeteiről ismert Indiával ismerkedhet meg a közönség. A Közösségek Házában folytatódik a nemzeti estek sorozata. Több mint 10 év óta tart Halason a világ országainak bemutatkozása. Ezúttal egy nagyon távoli, de annál gazdagabb kultúrájú ország életébe kapnak betekintést az érdeklődők. Szeptember 26-án a sokszínű, gazdag ősi kultúrájáról, bámulatos művészeteiről, csodálatos öltözékeiről, monumentális építményeiről, különleges szokásairól, hagyományaikról és étkezési szokásaikról ismert Indiával ismerkedhet meg a közönség. A délutáni-esti program joga bemutatóval és Hare Krisna tánc- és ruhabemutatóval kezdődik. A teraszon indiai egzotikus ételkóstolóval kedveskednek az ínyenceknek. A kulturális kínálatot az országot bemutató fotókiállítás is színesíti, melyet Őexcellenciája Rahul Chhabra, India magyarországi nagykövete és Fülöp Róbert polgármester nyit meg. Indiáról és a vallásairól Ramachandra Byrappa professzor tart előadást, majd a Bharatanatyam tánccal ismerkedhetnek meg a jelenlévők. Az autentikus indiai zenét játszó Calcutta Trió 20 órától koncertezik, végül az estet igazi látványos Punjabi Dance és Disco zárja. A szervező Halasi Média és Kultúra Kft. szeretettel várja a nemzeti estek sorozat rendezvényeinek kedvelőit. Jegyek vásárolhatók a Közösségek Házában. P. L.


14 magazin

2015. szeptember 23.

Újabb halasi elsőség

fotó: pál lászló

Magyarországon még ma, a tömegtermékek korában is készülnek kézi munkával igényes, egyedi művészbabák. A Magyar Bababarátok Egyesülete által rendezett XIX. Országos Baba- és Mackókészítési Versenyre több száz mű készült, amelyek közül a legszebb zsűrizett alkotások idén Budapesten, a Kiscelli Múzeum kiállításán tekinthetők meg. A résztvevők között van egy kiskunhalasi kedves ismerős: Hambalkó Magdolna, aki remek eredménnyel büszkélkedhet.

Őszi színházi évad

Gergely Róbert Az őszi halasi színházi évad négy előadást kínál a közönségnek a Városi Filmszínházban. A Gergely Theáter október 12-én a Kár itt minden dumáért zenés kabaréval, december 27-én pedig az Anna csak egy van című darabbal vendégszerepel nálunk. A bolond lány a Körúti Színház bemutatója lesz november 25-én. A padlás a Kaméleon Társulat produkciójaként tekinthető meg december elején. A szervező Halasi Média és Kultúra Kft. szeptember 28-án értékesíti a bérleteket. Jegyek szeptember 29-től vásárolhatóak a Közösségek Házában. P. L.

Hambalkó Magdolna a Magyar Bababarátok Egyesülete megrendezésében lebonyolított 19. Országos Babakészítési Versenyen elért első helyezéséért oklevelet és kupát vehetett át. A legkülönbözőbb technikával készült kerámia-, porcelán- és textilbabák tizenegy kategóriában indultak a megméretésen. – Az enyém fantázia kategóriában textilből és fából készült, minden darabja saját kezűleg. Az alkotás Tündéri otthon benépesítve pici babákkal – mondja Hambal-

Tündéri otthon Budapesten a Kiscelli Múzeumban kó Magdolna. – Több hónapig dolgoztam rajta persze nem reggeltől estig. Azt szerettem volna, hogy ez a mesebeli kis házikó olyan legyen, mint egy valódi ház. Úgy rendeztem be, mintha ott tényleg laknának. Van benne szódásüveg, sütemények, befőttek, muffinok, emeletes tortatál, kis gramofon, kalitka, edények, bútorok, fiókos

falipoc. A házat óvó nagytündér méretarányos miniatűr hegedűt is kapott. A házikó mellé kristálytavat is készítettem feszített víztükörrel – teszi hozzá Magdi. A kiállítás október 18-ig látogatható hétfő kivételével mindennap 10-18 óráig Óbudán, a Kiscelli Múzeumban. P. L.

Marcipángyurma-party

Sokéves hagyományt ápol a Muskátli Cukrászda Kiskunhalason. Évente megszervezik a Marcipángyurma-party rendezvényüket, melyre kicsiket és nagyokat egyaránt szeretettel várnak. A múlt csütörtöki alkalommal a hangulat mellett az időjárás is remek volt. A gyerekek felnőtt kísérőik társaságában kedvükre alkothattak. A marcipánból gyúrt mesefigurák, állatkák és kis virágok mind-mind kedvenceik lettek. A Muskátli teraszán édes meglepetések és lufik között telt az idő. A zene tovább fokozta a jókedvet: a Lyra együttes tagjai gyerekdalokkal kedveskedtek közönségüknek. Kép-szöveg. P. L.


sport 15

2015. szeptember 23. Óriási lehetőség kínálkozik általános iskolás korú, vállalkozó szellemű csapatok számára. Csak tíz versenyen kell részt venniük, és a jó szerepléssel gyűjtött legtöbb pontjukkal már meg is nyerik a Sportdzsembori száz centiméter magas, díszes vándorserlegét. A történet a múlt tanév legvégén kezdődött, amikor a Kertvárosi-iskola testnevelője, Szloboda Mihály hívó szavára a városháza nagy tanácskozótermében találkoztak Kiskunhalas általános iskoláinak igazgatói és egy-egy testnevelő tanára. A megbeszélésen részt vett Farkas Dániel alpolgármester, Vincze Attila képviselő a sportbizottság részéről, továbbá Paczolay Gyuláné, a Városi Diáksport Bizottság elnöke, Dósa István nyugalmazott testnevelő és Horváth Anikó, a Kiskunhalas Város Sportjáért Közalapítvány Kuratóriumának elnöke is. Az összejövetel apropóját az adta, hogy közösen eldöntsék, támogatandó-e az egész 2015/16-os tanévet átfogó, tömegsport-szabadidősport sorozat terve, és hogy az iskolák vállalják-e. Az elképzelésre – anélkül, hogy az elhangzottakat részleteiben viszszaidéznénk – a válasz határozott,

egyetértő „igen” volt. Mint ahogyan a tisztségviselők személyét érintően sem alakult ki vita. Fővédnöknek Farkas Dánielt, védnököknek Vincze Attilát, Paczolay Gyulánét, Dósa Istvánt és Horváth Anikót szavazták meg. Az érintett tanév megkezdődött, Szloboda Mihály „ötletgazdát” a programmal kapcsolatosan kerestük fel. – Több régebbi sporteseményből merítettem és raktam fel egy „füzérre” a dolgokat. Alapul szolgált a Nagy vagy! országos családi televíziós váltóverseny, a diákolimpia játékos sportverseny anyaga – amelyekben iskolánk csapatai igen sikeresen szerepeltek, valamint a hajdani, Nagypofa bajnokságnak elkeresztelt, sokak által kedvelt vetélkedés. Zömében ügyességi, az atlétikával rokon, de annak szabályaihoz nem köthető feladatokat kell majd megoldani, és sok labdás játékra is számíthatnak majd az induló csapatok. Fontos megjegyezni, hogy azoknak a gyerekeknek szól elsősorban, akik nem igazolt versenyzők és hogy nagyon alkalmas a sporttal kapcsolatos pozitív élményeik elmélyítésére. A sorozat mindösszesen tíz alkalmat ölel fel, jövő hónaptól május végéig. A program kidolgozásában és a já-

Fotó: Pozsgai Ákos

Sportdzsembori, óriásserlegért

tékszabályok megalkotásában sokat jelentett kollégáim, Igás Andor és Csíkné Torday Hargitta segítsége. } Kérem, ismertesse még az értékelés és a díjazás módját. – Versenyenként pontra váltjuk a helyezéseket, – az első 5, az utolsó iskola 1 pontot kap – és a sorrendet minden verseny után újra és újra felállítjuk. Így a sportbizottság jóvoltából a díszes és rendkívül értékes kupa menet közben is vándorol és őrizheti majd a végső győztes a versenysorozat következő tanévi megrendezéséig. További ösztönzőként minden egyes alkalommal Sport szelettel jutalmazunk minden egyes résztvevőt, a legvégén pedig mindegyik résztvevő iskola képvi-

selői különböző összegű sportszervásárlási utalványt is kapnak. } Milyen sporteseménnyel nyitnak? – Október 6-án, kedden 14.30 órakor a Városi Sportpályán bonyolítjuk le a hagyományos Kegyeleti váltófutást, 13 fős csapatokkal, melyen harmadik osztályostól a végzősig minden csapattagra 200-200 méter teljesítése jut. Záróakkordként a nyolcadikos évfolyam bemutatót tart majd az úgynevezett szoftrögbiből, ami az amerikai foci és a fogócska ötvözete, puhább játékszabállyal korosztályuknak megfelelően. A gyerekek nagyon szeretik, az érdeklődőknek is biztosan tetszeni fog – hallottuk a főszervezőtől. Vass Katalin

Hibátlanul a Kölyökligában

Ismét benépesült a városi sportpálya B-jelű játéktere, a Kölyökliga első fordulóját rendezték az U10es és U11-es korosztály számára. A házigazda Szilády RFC két csapata összesen hat meccset játszott. A tizenegy évesek először a FTSI ellen léptek pályára és Drávai Dániel, valamint Pásztor Péter góljaival 2-0-ra nyertek. Ezt követően a Darazsak SE volt az

Fotó: Hideg József

Hat mérkőzés, hat győzelem. A Kiskunhalasi Szilády RFC U10es és U11-es csapatának a mérlege ez a Kölyökliga első fordulójában, amelyet a Városi Sportpályán rendeztek. A két válogatott 18 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját, e közben négy gólt kaptak. Aki ott volt, az láthatta, a sziládysok ezúttal is szép és eredményes focit mutattak be.

ellenfél, itt alaposan kipúpozták a rivális kapuját. A 6-1-es győzelemből Pásztor Péter 4, Drávai Dániel 1 és Hideg Máté 1 góllal vette ki a részét. Az utolsó fordulóban a Mezőkövesd ellen Bori Patrik két góljával nyert az RFC. Az U10 az FTSI ellen 3-1-re győzött, a gólokon Kern Marci 2 és Szeitz Gábor osztozott. Az FC Budapest sem tudta útját állni a halasi rohamoknak, a 2-0 arányú sikerből Sebestyén Márk és Kern Marci góllal vette ki a részét. A zárókörben a Mezőkövesd ellen 3-1-re nyert a Szilády, ezen a mecscsen Kern Marci, Monda Noel és Tarjányi Zsombor vette be az ellenfél kapuját. A Kölyökliga Kecskeméten folytatódik az U8-as és U9-es korosztály számára. JL


16 hirdetés Márkaszerviz keres gépjárművillamossági-műszerészt, vagy autóvillamosságban jártas autószerelőt. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a szervizvezeto@ kbautoteam.hu e-mail címen lehet. A-160 Nemzetközi kamionsofőrt keresünk. Érdeklődni személyesen: Kiskunhalas, Átlós út 31-33. Tel.: 06 30/913-55-01 A-669 Vezető beosztásba gépészmérnök, vagy járműipari főiskolai/egyetemi végzettséggel, legalább 5 év szakmai tapasztalattal, B kategóriás jogosítvánnyal és számítógépes ismerettel rendelkező munkatársat keresünk. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal az allaskeres2015@gmail.com e-mail címen. A-710 A Wagner Pharma Kft. kunfehértói telephelyére gyógyszergyártót keres két műszakba. Munkakör: gyógyszergyártási technológiai, csomagolási feladatok önálló végzése, gépek kezelése, dokumentáció vezetése. Végzettségi követelmény: érettségi. Önéletrajzokat az info@wagner.hu e-mail címre várjuk. A-746 Gépészmérnök vagy gépész üzemmérnök munkatársak jelentkezését várjuk. Angol- vagy németnyelv-tudás előnyt jelent. Tel.: 06 20/529-68-22 A-809 Call centerbe keresünk munkatársat jó kommunikációs képességgel. Tel.: 06 70/425-12-36 A-810 Nyílászáró beépítésre, üvegezésre munkaerőt keresünk, B kat. jogosítvány előny! Tel.: 06 70/443-40-52, 06 70/770-52-44 A-812 Juhász Műhely munkavállalót keres kiskunhalasi munkahelyre, betanított köszörűsi beosztásban. Forgácsolási előképzettség előnyt jelent. Betanítást vállaljuk, betanulás után hosszú távú munkalehetőséggel. Tel.: 06 70/219-64-63, 06 70/311-28-95 A-813 Azonnali belépéssel keresünk gyakorlattal rendelkező munkaerőt csomagoló, májcsomagoló munkakörbe. Érdeklődni munkanapokon 8-16 óra között az alábbi telefonszámon lehet. Tel.: 06 70/451-50-24 A-826 Mappa Kft. papír-írószer üzletébe eladó munkakörre szakképzett, érettségizett munkatársat keresünk. Tel.: 06 30/935-44-33 A-827 Üzletvezető, értékesítő munkatársat keresünk kiskunhalasi üzletünkbe kereskedelmi gyakorlattal, középfokú végzettséggel, számítógép-felhasználói ismerettel és műszaki érzékkel. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal: allashely02@gmail.com A-828 Szabó és Társa Bt. felvételre keres 1 fő asztalost és 1 fő betanított munkást. Pályakezdő asztalos jelentkezését is várjuk. Jelentkezni lehet: Szegedi úti laktanya után a Szikra-majorban található műhelyben, vagy telefonon. Tel.: 06 77/425-867, 06 70/315-44-71 A-829 Dolgozni akaró munkaerőt keresünk a következő munkakörökbe: segédmunka és gépjárművezető (B vagy C kat.). Bérezés megegyezés szerint! Tel.: 06 20/801-53-25 A-830 Sütőipari cég árukiadót keres azonnali belépéssel. Jelentkezni személyesen Kiskunhalason a Szabadkai út 90. szám alatt. A-831 ABC-be szakképzett, tapasztalattal rendelkező eladót felveszünk. Tel.: 06 30/721-17-37 A-832 Pizza Lombardi szakácsot és futárt felvesz. Tel.: 06 30/373-74-77 A-833 Medowin Trade Kft. burkoló, festő, bádogos, kőműves munkákban jártas, dolgozni akaró munkaerőt keres. Tel.: 06 30/373-74-77 A-834 Épületasztalosokat és beépítésben jártas szakembereket keresünk magas bérezéssel. Munkavégzés helye: Kiskunhalas. Beépítés: országszerte. Tel.: 06 70/601-09-89 A-836 Kiskunhalasi Semmelweis Kórház pénzügyi előadói munkakörbe felvételt hirdet, teljes munkaidőben, közalkalmazotti jogviszonyban. Középiskolai végzettség és pénzügyi-számviteli képesítés szükséges. Jelentkezni személyesen a gazdasági igazgatónál. A-837

2015. szeptember 23. Építőipari segédmunkást keresek. Tel.: 06 20/324-52-02

A-835

Pultosokat keresünk. Tel.: 06 70/623-71-00

A-838

Kiskunhalasi vendéglátó egységbe gyakorlattal rendelkező és dolgozni akaró felszolgálót keresünk. Tel.: 06 20/508-86-93 A-850

Raktárak, irodák bérelhetők a volt a Levi’s területén. Már 300 Ft +áfa/m2/hó ártól. Tel.: 06 20/92-70-946 A-113 Turistáknak, brigádoknak olcsó szállás kiadó! Tel.: 06 20/483-09-96 A-114 1000 liba férőhelyes libatömő helyiség felszereléssel együtt kiadó, ill. Baross utcában lévő családi ház kiadó. Tel.: 06 20/964-06-05 A-839

Hajat vásárolok 40 cm felett magas áron! Tel.: 06 30/852-63-95 A-640 Bontásra autót veszek. www.autobontokalocsa.hu Tel.: 06 30/432-62-26 A-687 Kályhakész tűzifa: 1400 Ft/mázsa. Tel.: 06 70/339-87-90

A-758

20 m alumínium tekercs (1 m x 1 mm), 25 m átlátszó kemény fólia (1 m x 0,5 mm) és 200 l műanyagtartály eladó. Tel.: 06 77/420-904 A-818 KIFFER KÖRTE FELVÁSÁRLÁS! Schiszler Pálinka, Soltvadkert, Kiskőrösi út 5. Tel.: 06 70/940-70-64 A-840 Nyugdíjas látássérült 65 éves férfi élettársat keres. Tel.: 06 30/468-99-61 A-793

Raktározás céljára 2-300 m2-es ingatlant keresünk Kiskunhalason. Kertvárosi részen elhelyezkedés előnyt jelent. Tel.: 06 30/914-59-74 A-214 Ház eladó a Felsővárosban. Tel.: 06 20/97-65-168

A-697

2 generációs családi ház városközponthoz közel a Vas u. 5. szám alatt családi okok miatt, sürgősen, áron alul eladó. Tel.: 06 70/31-75-123 A-699 A Semmelweis téren zöld övezetben, közel a kórházhoz és a piachoz 90 m2, 4 szobás, földszinti lakás eladó. Tel.: 06 20/380-64-60 A-821 2 szobás családi ház a Sóstó utcában eladó. Ár: 7,5 M Ft. Tel.: 06 20/476-89-60 A-841 Tázláron egy kisebb 2 szobás lakás garázzsal eladó. Tel.: 06 20/568-22-56 A-851 Tázláron 2 szobás lakás a központhoz közel eladó. Vállalkozásra is alkalmas! Tel.: 06 20/568-22-56 A-842 Eladó lakást keresek I. emeletig, 2,5-3 szobás, erkélyes, belvárosban. Tel.: 06 70/332-35-70 A-843 Belvárosi lakás áron alul eladó (Thúry J. u.). Iá.: 7.290.000 Ft. Tel.: 06 20/964-46-95 A-844 Alsótelep 8/A ház eladó. Érdeklődni: Tinódi u. 13.

A-845

1050 m2-es telek a Thormássy J. utcában eladó. Tel.: 06 70/266-55-59 A-846 Kiskunhalason a Dózsa György utcában 2 szintes családi ház eladó. Tel.: 06 70/933-78-60 A-847 Kiskunhalason a Téglagyár közelében 6000 m2en bekerített, felújított ház eladó. Irányár: 5,5 M Ft. Tel.: 06 30/390-82-25 A-848 Garázs eladó. Tel.: 06 77/426-461, 06 30/423-36-20

A-849

lcd-tv-monitor-szerviz.hu Tel.: 06 30/626-10-21 (H-P 8-18-ig) A-1992 Vízszerelés- duguláselhárítás, szennyvízcsatorna-bekötés. Tel.: 06 20/91-71-403 A-802 Épületenergetikai tanúsítás. Ocskó László Tel.: 06 20/91-35-535

A-55

Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t

MÛSORAJÁNLATUNK: Szeptember 23. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Sport Magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 Beszéljünk róla (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:20 Napi Mozaik (ism.) 22:30 Beszéljünk róla (ism.) 23:00 Képújság Szeptember 24. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:20 Napi Mozaik (ism.) 07:30 Beszéljünk róla (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 12:50 Napi Mozaik (ism.) 13:00 Képújság 13:15 Testületi ülés (élő közv.) 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Zöld Percek 19:30 Kultúrkép – kult.magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kult. m. (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kult. m.(ism.) 23:00 Képújság

12:00 Kultúrkép – kult. m.(ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 17:55 Műsorajánló 18:00 PONT – ifjúsági műsor (12) 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Gyermeksarok 19:30 Sport Magazin (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:30 Kultúrkép (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 PONT – ifjúsági műsor (12) 00:00 Képújság Szeptember 26. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép (ism.) 09:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 17:20 Napi Mozaikok, Zöld Percek, Gyermeksarok 18:00 PONT – ifjúsági műsor (12) 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép – kult. m. (ism.) 20:00 10 éve történt (ism.) 20:30 Beszéljünk róla (ism.) 21:00 Képújság

Szeptember 27. vasárnap 00:00 Képújság 12:00 Testületi ülés (ism.) 16:00 Megyei Krónika (ism.) 16:30 Sport Magazin (ism.) 17:00 Kultúrkép – m.(ism.) 17:30 10 éve történt (ism.) 18:00 Beszéljünk róla (ism.) 18:30 Híradó/hétfő  (ism.) 19:00 Híradó/kedd  (ism.) Szeptember 25. péntek 19:30 Híradó/szerda  (ism.) 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kult. m. (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 08:00 Képújság 21:00 Képújság

Szeptember 28. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT – ifj. műsor (12) 08:25 Képújság 12:00 PONT – ifj. műsor (12) 13:25 Képújság 17:00 KUKSC - Kunszentmárton (férfi kézilabda mérkőzés) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 153 – Lélekmód – ifj. m. 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 153 – Lélekmód – ifj.m. (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:30 153 – Lélekmód – ifj. m. (ism.) 23:00 Képújság Szeptember 29. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07.30 153 – Lélekmód – ifj. m. (ism.) 08.00 Képújság 12:00 153 – Lélekmód – ifj.m. (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 17:00 KUKSC - Kunszentmárton (férfi kézilabda mérkőzés) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 Sport Magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Sport Magazin (ism.) 23:00 Képújság

online műsorújság www.halasmedia.hu A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

Anyakönyvi hírek Születtek: Tóth Hanna (Rácz Mónika) Kiskunhalas, Széles Richárd Tamás (Baks Anita) Kiskunhalas, Borsos Barnabás (Katus Zsuzsanna) Kisszállás Elhunytak: Tóth István (Kiskunhalas), Kolompár Ferenc (Kiskunhalas), Sági György Mihály (Harkakötöny), Kocsis István (Kiskunhalas), Sütő Lajos (Balotaszállás), Kovács Tibor (Kiskunhalas)


2015. szeptember 23.

magazin 17

Rendhagyó kurzus Halason

– Szerettem volna, ha a növendékek nemcsak Budapestet ismerik meg magyarországi tartózkodásuk alatt, hanem egy kisvárost is. Kiskunhalason nagyon kellemes napokat töltöttünk, hiszen csodás hangulata van a városnak. A képzés során megpróbáltam szakmai tudásom és tapasztalataim javát átadni a résztvevőknek, ami úgy érzem, sikerült is. A kurzust egy jótékonysági koncert zárta, aminek a művészeti iskola adott otthont. Az énekesek között mindössze egyetlen magyar lány, Völner Eszter volt. – Büszke vagyok arra, hogy itt

lehettem ezen a csodálatos képzésen. Az órák során nagyon sok új, hasznos dolgot sikerült elsajátítanom. Kis nehézséget mindössze az okozott, hogy milyen nyelven kommunikáljunk egymással. A legtöbben angolul beszéltünk, de volt, aki olaszul vagy éppen franciául próbált szót érteni a többiekkel. Külön öröm, hogy ebben a városban volt az oktatás, hisz nagyszüleim révén halasi származású is vagyok. A koncertről az érdeklődők megtekinthetnek egy összefoglalót a Halas TV Kultúrkép című magazinjában, csütörtökön este. Kép-szöveg: Szőri Attila

Parádé a Sóstón

illusztrációs fotó: jáger levente

Nyolc ország zeneakadémiáiról érkeztek tehetséges, fiatal hölgyek városunkba, hogy egy több napon át tartó intenzív képzésen vehessenek részt. A nemzetközi kurzus növendékeinek a Bécsből érkező professzor Claudia Visca tartott órákat. A művésznő lapunk kérdésére elmondta, hogy számára is nagy élmény volt Kiskunhalason oktatni.

Ilyen még nem volt Kiskunhalason. A sóstói Családi Napot ezúttal papírsárkány-eregetés és légiparádé is színesíti. A Sóstón szeptember 27-én, vasárnap Családi Nap lesz. A rendezvény 10 órától papírsárkány-bemutatóval indul. A legszebb és a legötletesebb papírsárkány-tulajdonosok iskolánként díjazásban részesülnek. A légiparádé 14 órától veszi kezdetét. A kínálat: modellezés földön, vízen,

levegőben. Autó-, hajó- és repülőgépmodell-bemutató is színesíti a programot a Kiskunhalasi Modellezők Baráti Köre rendezésében. Sárkányrepülők, drónok bemutatója mellett az Euroteam futam első helyezett vitorlázó repülője is megtekinthető. P. L.


röviden Komló Kupa

Több mint százan neveztek a harmadik alkalommal megrendezett Komló Kupára, amelyen kiváló eredményeket értek el az Union Dojo kiskunhalasi versenyzői. Horváth Zoltán vezetőedzőtől megtudtuk, hogy Rózsa Ervin és Csobánci Vili aranyéremmel térhetett haza. Remek teljesítményt nyújtott Sipos Szabó József, aki második és Gál Levente, aki harmadik helyen végzett saját kategóriájában. Minden elismerést megérdemel Szűcs Elvira, aki az erős mezőnyben ötödik volt. Az Union Dojo hamarosan házigazdaként is jeleskedhet, ugyanis október 10-én a Vári Szabó István Szakközépiskola sportcsarnokában rendezi a Halas Kupát.

Győztes nyitány

2015. szeptember 23.

Emlékezetes marad a Testvérvárosok Kupája

Fotók: Anda Péter

18 sport

Legendák, ha találkoznak: Gúla László, az egykori kiváló válogatott bokszoló és a halasi Obendorf József három évtized után fogott egymással kezet. A Testvérvárosok Kupája az ilyen sportbaráti találkozókra is kiválóan alkalmas, emellett a régió egyik legrangosabb ökölvívótornája, amelyre idén 14 egyesület nevezett. Harminc meccsnek tapsolhatott a Horváth István Sportcsarnok hozzáértő közönsége, a hangulat a régi időket idézte, a boksz viszont modern, küzdelmes és izgalmas volt.

kemény párviadalt. Ádámot egy hajszál választotta el attól, hogy kiüsse ellenfelét, ugyanakkor a riválisa is osztotta rendesen a halasi bokszolót. A bírók Nagy Dánielt látták jobbnak, viszont Ádám minden elismerést megérdemel. A Kozma-lányok ismét bebizonyították, hogy kiváló ökölvívók. Anita két bemutatómeccsen tette egyértelművé, hogy miért számítanak rá a válogatottban is. Nővére, Bea nagyot bokszolt, élvezetes meccset vívott Kőhalmi Dórával. Nem véletlen a nagy ováció a végén, ugyanis a halasi lány kezét emelte magasba a vezetőbíró. Bemutatkoztak a kezdők is, Raffael Buruz és Török Gergő szépen helytállt, róluk még hallunk majd az elkövetkező versenyek kapcsán. A kupát végül a Szeged vihette haza, a legtechnikásabb halasi női versenyző Kozma Bea volt, a nap

Fotók: Jáger Levente

Megkezdte bajnoki szereplését a megyei kézilabda-bajnokságban a KB Autoteam SE. A halasiak hazai pályán fogadták a Kiskunfélegyházát és fölényes győzelmet arattak. A szünetben már 15-6-ra vezettek a mieink, a szünet után a tetemes különbség tovább nőtt. A 19 halasi gólra két vendégválasz érkezett. KB Autoteam SE-Kiskunfélegyháza 34-8 (156), a gólokon Nagy Marianna 11, László Krisztina 7, Makai Katalin 6, Baksa Nikolett 3, Csősz Szilvia 3, Csordás Renáta 2, Obendorf József a Csenki Ferenc Emlékdíjjal Kardos Csilla 1, Csehó Kovács Nikolett 1 osztozott. Következik a Évről évre rangosabb verseny a Soltvadkert elleni rangadó, a vadkerti Testvérvárosok Kupája, amelyet csapat kispadján az egykori KNKSE- szombaton már 15. alkalommal rendezett meg a Halasi Box Club. Az játékos, Takács Bernadett ül. ökölvívótorna elismertségét mutatja, hogy személyesen jelent meg dr. Szoros meccs Megismerkedett az NB II-es fér- Kovács László szövetségi kapifi kézilabda-bajnokság egyik legru- tány, bíróként az egykori világbajtinosabb csapatával a Kiskunhalasi nok, Hídvégi György vagy éppen UKSC. A Makó ellen megkezdődött edzőként Mizsei György. A háziaz őszi szezon. Paic Róbert csapa- gazda HBC megint kitett magáért és ta az első félidőben nem vallott szé- ezt több alkalommal is őszinte elisgyent, 30 perc játék után 14-14 állt meréssel hangsúlyozták a vendéaz eredményjelzőn. A szünet után az- gek. Harminc összecsapásra került tán a hazaiak a maguk javára tudták sor ezen a délutánon, persze, mi hafordítani az eredményt. Makó-Kis- lasiak elsősorban a saját sportolóin- A nap meccséért a különdíjat Kertész Kovács Ádám és Nagy Dániel kapta kunhalasi UKSC 33-28. A juniorok is kért izgultunk. Fodor Álmos egy szoros meccset játszottak a hagyma év után tért vissza a szorítóba, ke- a halasi fiú nagyon nagy tapsot ka- meccséért járó elismerést Kertész fővárosában, már a félidőben kiala- mény három menetet vívott a kecs- pott. Ugyancsak jókora szünet után Kovács Ádám vehette át. A Csenki kult az a különbség, amely a végére keméti Fekete Istvánnal. Lát- húzott ismét kesztyűt Kertész Ko- Ferenc Emlékdíjat idén Obendorf is megmaradt. Makó-Kiskunhalasi szott Álmos mozgásán a kihagyás, vács Ádám. A remek sportemberi József volt válogatott ökölvívó, valaUKSC 27-23. Folytatás vasárnap 15, ennek ellenére egyáltalán nem val- kvalitásokkal rendelkező fiatalem- mint a halasi ökölvívás támogatásáilletve 17 órakor hazai pályán, a Hor- lott szégyent, helyenként túlnőtt el- ber a nap meccsét vívta a kecskemé- ért a Halasmédia Szerkesztősége veváth István Sportcsarnokban, az el- lenfelén. A végén viszont riválisa ke- ti Nagy Dániellel. A közönség is hette át. zét emelte magasba a vezetőbíró, de élvezte a küzdelmet, a helyenként Jáger Levente lenfél a Kunszentmárton lesz.


2015. szeptember 23.

zenekaland 19

Omegás emlékek, élmények, hangulatok Egyik nap még a református imaházban énekeltek, a következő délután pedig már a Budapest Parkban próbáltak az Omegával. Először még úgy volt, hogy a világhírű zenekar és a Lorántffy Zsuzsanna Kamarakórus a halasi templomban szerepel együtt, ám ebből egy hét állomásból álló turné kerekedett. Az Omega és a halasiak együttműködése példaértékű volt, mint Andáné Vastag Andrea kórusvezetőtől megtudtuk: élményekkel gazdagodtak, sokat tanultak és nem mellesleg nagyon jól is szórakoztak a nyári koncertsorozat folyamán. lékek, élmények. Természetesen olyan szám van, amit nagyon szíve} Vége a nyári Omega-turnénak. Hány sen előveszünk és a zenekari próbákoncerten működött közre a kórus? kon, majd a buszon hazafelé úton – A halasi koncerttel együtt hét kö- újra és újra elénekeltünk. zös fellépésünk volt: Budapest Park, } Milyen kapcsolat alakult ki a zePozsony, Felcsút, Balatonlelle, Sió- nekarral, illetve a stábbal? fok és most szeptemberben Mád. – Közvetlen munkakapcsolat. Ez Ebből öt alkalommal a kiskőrösi természetesen formálódott alkalomGospel Sasok együttessel közösen, ról alkalomra a fellépések körülötti mert a szabadtéri koncertek igényel- szituációkból fakadóan. Természeték a nagyobb létszámot. tesen voltak feszültebb pillanatok is,

} Mikor dőlt el, hogy nemcsak a halasi koncerten szerepelhettek? – Már nehéz visszaemlékezni. Talán már a halasi koncert előtt is esett szó esetleges folytatásról. Több változat is szerepelt a tervek között. A munka mellett ennek egy részét magam nem tudtam felvállalni. Így is nagy élményekkel hagytuk magunk mögött a nyarat. } Van-e a kórusnak kedvenc Omega dala? – Ebben a kórustagokkal nehezen jutunk dűlőre. A dalok számunkra már nem csak dallamok, harmóniák, versek, hanem hangulatok, em-

de a kölcsönös tiszteletet sosem sérült egyik alkalommal sem. A tisztelet mindenki részéről tapasztalható volt és egymásra mindannyian nagyon odafigyeltek. Ez vonatkozott a teljes technikus csapatra, az Óbudai Danubia Zenekar vagy az egyes alkalmakkor közreműködő Taiko Hungary Japándob Egyesület tagjaira is. Igaz, mindenki oda is tette magát minden alkalommal. } Mennyire volt nehéz átállni a klasszikus darabok, kórusművek után a rockosabb dalokra? – A kamarakórussal többször kalandoztunk a komolyzenétől elté-

Fotók: Anda Péter

Halasi kóruskalandok a világhírű zenekarral

rő műfajokba, de igyekeztünk mindig igényes feladatokat elvállalni. Most is ez volt a helyzet. A nyáron az Omega rock, beat, pop számaiból összeállt beatmise 21. századra alakított dalai nagyon szerethetőek voltak ma is aktuális szövegükkel, néha hat, nyolc szólamra írt kórusletétjükkel, a tartalomhoz illő zenekari hangzással. Így nem is olyan nagy az eltérés a könnyű- és a komolyzene között. } Nehéz volt megtanulni a dalokat? – A gazdag elemekkel átszőtt zene minden formájában szórakoztató számunkra és megfelelő kihívás ahhoz, hogy érdemes legyen foglalkozni vele. Ebben az esetben inkább az idővel kellett megküzdenünk. Többször kellett új számot megtanulnunk a következő fellépésig igen rövid határidővel. Most már viccelődünk ezen, de nem tudtunk mindig köny-

nyedén venni egy-egy ilyen helyzetet. Nem lehetett megfeledkeznünk arról, hogy a munka és a család mellett mintegy szórakozásként oldjuk meg ezeket a feladatokat. } Mi vár még a kórusra idén? Lesz-e önálló koncert? – Mádon lezártuk ezt a sorozatot. A tavasszal elkezdett komolyzenei művek megtanulása foglalkoztat most már és tervek is vannak bőven a havonkénti és az ünnepi gyülekezeti alkalmak mellett. November 5én a Protestáns Művészeti Napok keretében kerül sor egy kórushangversenyre meghívott vendégekkel. 2016 tavaszán a halasi kórusokkal közös hangverseny mellett teszünk eleget a kiskőrösi gospel együttes meghívásának. És… még ki tudja, hogy milyen lehetőség nyílik számunkra újabb zenei kalandra. Jáger Levente


2015. szeptember 23.

színesben 20

OMÉK díjas a Felsőszállási Közösség

rita asszony ízvarázslata

Gyorsétterem a konyhánkban

Néha jólesik egy kicsit „lazábbra venni a figurát”, és összetett, bonyolult ételek helyett valami egyszerű, ám finom falattal meglepni a családtagokat. A hot dogot szinte mindenki szereti. Azonban én sokkal jobban kedvelem a gyorsbüfékben vásárolt helyett a házilag készített verziót. Íme a recept!

Hozzávalók: 4 db hot-dog kifli, 4 db főtt virsli, 1 db hagyma, csemegeuborka, ketchup, mustár, majonéz, kevés liszt, 3 ek olaj. Elkészítés: a hagymát apróra vágom, liszttel megszórom, jól  beleforgatom, és egy serpenyőben forró olajon ropogósra sütöm. A csemegeuborkát felkarikázom, és a kiflik közepét vízszintesen bevágom. Minden kiflibe egy-egy főtt virslit rakok, és fél percre mikróba teszem. Rakok bele a csemegeuborkából, végül a sült hagyma következik. A tetejére ízlés szerint ketchup, mustár és majonéz kerül.

Fotó: Szőri Attila

Amerikai hot dog

Higgyék el kedves Olvasóim, a családtagok örömmel látják majd az ebédlőasztalon a gusztusos házi hot dog falatkákat. Ideális vendégvárónak vagy épp egy gyors uzsonnának, vacsorának. Rita asszony

Ünnepelni gyűlt össze a felsőszállásiak közössége a hétvégén. Krivai Rozália kilenc éve szervezte meg először az összejövetelt, az évek során egyre többen jöttek a rendezvényre, így napjainkban már legalább százötvenen szomszédolnak az Olajosok útja mentén lévő tanyán. A rendezvényen elhangzott, hogy egy nagyon összetartó közösségről van szó, jóban-rosszban számíthatnak egymásra a tázlári és a majsai út között élők. Ez az összefogás inspirálta Mikóné Babud Zsuzsannát, amikor pályázott az OMÉK Táj-Érték-Együttműködési Díjra. A Kelet-Magyarország kategóriában ez a közösség lett a

győztes. A díjat Fazekas Sándor miniszter adja át az OMÉK nyitórendezvényén. Fülöp Róbert, Kiskunhalas polgármestere személyesen gratulált a felsőszállásiak közösségének, mint mondta, példaértékű lehet mindenki számára ez az összetartás amely a térségben élőket jellemzi. Kép-szöveg: B. L.


XXIX. évf. 39. szám 2015. szeptember 23.