Kisalföldi Gazdaság Exkluzív Magazin – 2021. április

Page 43

SZILASI PÉTER TAMÁS: A GYAKORLATI OKTATÁS ELSŐSORBAN JELENLÉTTEL HATÉKONY A szakképzési rendszert érintő jogszabályi változások új feladatok elé állítják az oktatási intézményeket és a duális képzésben részt vevő vállalatokat egyaránt. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (GYMSMKIK) az érintett cégeket támogató folyamatok kialakításával, információátadással segíti egyrészt az új szabályozás megismerését, másrészt az elvárásoknak megfelelő képzési környezet kialakítását. Ennek érdekében hívták életre a megyei munkaügyi kerekasztal ágazati munkacsoportjait, melyek tevékenységét Szilasi Péter Tamás, a kamara társelnöke koordinálja. „A korábbinál mélyebb szakmai együttműködésre van szükség a vállalatok és az iskolák között. A központilag előírt képzési kimeneti követelmények, tehát a végzett szakembertől elvárt szakmai ismeretek alapján egyeztetni kell a képzési programokat, meghatározni az átadandó tudásanyagot, részletesen fel kell osztani a feladatokat, vagyis azt, hogy mit tanít az iskola és mit tanítanak a képzőhelyek, illetve ezekről a pontokról a feleknek megállapodást kell kötniük” – ismertette röviden az előttük álló feladatokat Szilasi Péter Tamás, aki a Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. társadalmi kapcsolatok osztályvezetőjeként is látja a duális képzés mindennapi kihívásait. A próbatételek a veszélyhelyzetben tovább szaporodtak a digitális tanrend miatt. A szakember szerint az iskolarendszer és a vállalkozások a lehetőségekhez képest gyorsan és egymásra odafigyelve reagáltak tavaly tavasszal az új helyzetre. „Vállalati körökben egybehangzó a vélemény, hogy a szakmai gyakorlatot

digitális formában csupán korlátozott hatásfokkal lehet végrehajtani. Ennek ellenére a legtöbb vállalkozás a lehető legjobbat próbálta meg kihozni a helyzetből: teljesíthető, nem demotiváló mennyiségű és minőségű feladatokat állítottak össze. A szakképzésben a diákok motivációjának fenntartása egyébként is kritikus kérdés” – emlékezett vissza és hozzátette, szintén konszenzus volt abban, hogy elsősorban a már megszerzett ismeretek aktívan

Szilasi Péter Tamás

tartására kell és lehet törekedni az online gyakorlati oktatás során. Elmondása szerint a kisebb vállalkozásoknál okoz elsősorban gondot a digitális gyakorlat biztosítása, többen kérték az iskolák segítségét, hogy vállalják át a gyakorlat biztosítását, azonban az iskolák képzési kapacitása is véges – így az első hullám idején bizony merültek fel ezzel kapcsolatos problémák. A jogszabály lehetővé tette, hogy a 2020 novemberétől újra fennálló tantermen kívüli oktatás során a duális

Kisalföldi Gazdaság Exkluzív 2021

képzők fogadhatják a diákokat, így a vállalati gyakorlat többé-kevésbé zavartalanul folyt egészen a március 5-én kiadott újabb tilalom bejelentéséig. „Ez a Nemaknál is igaz volt. Számos cég tanult a digitális oktatásból, például mi is mentettünk át olyan megoldásokat, amelyekkel csökkenthettük az egyszerre jelen lévő diákok számát és mérsékelni tudtuk a jelenléti gyakorlatok kockázatát. Később pedig, a pandémia elmúltával a megtanult módszerek színesíthetik a képzést, mélyíthetik a már megszerzett tudást, de azt gondolom, hogy a gyakorlat elsősorban jelenléttel hatékony. A szakmai alapfogások elsajátításán túl a vállalati folyamatok ismerete, a mindennapi életébe való bekapcsolódás is fontos, és az új törvény ezt meg is követeli: alkotó, termelő foglalkoztatásra kell szerződtetni a diákokat. Ez pedig helyszíni jelenléttel oldható csak meg” – hangsúlyozta Szilasi Péter Tamás, akit a világjárvány hosszú távú hatásáról is kérdeztünk. „Sajnos komoly a kockázat, hogy a pandémia gazdasági hatásai, és a digitális oktatás okozta kihívások hatással lesznek a duális képzést vállaló cégek számára is. Vannak és lesznek olyanok, akik meggondolják, hogy részt tudnak-e venni a képzésben. Attól félek, hogy elsősorban a kisebb vállalkozások esetében van ennek komoly kockázata. Sajnos már ebben az évben is látunk visszaesést az előző évihez képest a foglalkoztatott diákok, illetve a duális képzésben részt vevő vállalatok számában. Ebben a pandémia hatásán túl szerepet játszik a változó szakképzési törvény miatti bizonytalanság is, de bízom benne, hogy ez csak átmeneti jelenség. A kamara mindent megtesz azért, hogy ez a trend ne legyen hosszú távú, ezért segít a területet érintő információk átadásával, a cégek és az iskolák, illetve a cégek egymás közötti kommunikációjának megszervezésével, a követelmények teljesítéséhez irányt mutató anyagok elkészítésével” – zárta beszédét a GYMSMKIK társelnöke.. Szerző: Zoljánszky Alexandra

41


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.